* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
27.12 MB | |
2013-06-28 13:11:31 | |
Nyilvános 1274 | 4055 | Nagykanizsa 1906. augusztus | Hiányzik: augusztus 12, 17, 22 1. évfolyam A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: NAGYKANIZSA Szerd« Hirdetések megállapodás sierint. Nyilttér petit »orookint 40 fillér. Nagykanizsa 1906. augusztus 1. A szerkesztőség hivatalos órája d. u. 6—7 ig. Kéziratokat nem ad vrss7a a szerkesztőség. Laptulajdonos és kiadó: Ofembeck és Baláiay. Felelős szerkeszti: GÁBOR ERNÓ. j Szerkesztőség és kiadóhivatal: Csengery-ut l.sz. Néhány szó az (önk. tűzoltó-testületről, x Irta: OSZY. II. "Ezzel az önk. tűzoltó testület működő tagjainak tápanyag nyújtatott az elkedvetlenedésre. Azt hittük ekkor, hogy uton-módon intenzivebbé fogják tenni a vezetők a felebaráti szeretet magasztos hivatását ezen intézménynél, de sajnos, csalódtunk. Azt láttuk, hogy sem a vezetők, sem a hatóság nem törődik sokat ezen a téren. így aztán bekövetkezett a válság: hivatásos tűzoltókat kellett fogadni, kik lesik (?) most a tűzvészt s egyrésze szanaszét! az utcák tisztántartására (?) van kirendelve. Az adófizető polgároknak ezen ujabb megterheltetését elkerülhettük volna, ha a vezetőség az önkéntesek elkedvet-1 lenedését okozó hibákat meg-; keresi s ha azok a kedvezmények megadattak volna a testület önk. tagjainak, ami őket buzgó szolgálataik után méltán i megilleti. Akkor ma époly kötelességtudó önk. tűzoltókkal rendelkeznénk, mint évekkel ezelőtt és a város kiadási rovatát sem kellene megterhelni évi 2500—3000 koronával.1 Ezen összeg azonban még nem elégséges, mert ebből alig futja a jelenlegi 11 hivatásos tűzoltó1 nyomorúságos fizetése. A 11 hivatásos tűzoltó pedig a Minimaxal együtt nem ér egy fakovát sem egy ilyen nagy kiterjedésű városban tűzvész idején, dacára a tüzoltóilag kiképzett katonaságnak; mert utóbbit csak ritkán lehet aktiv szerepre megkapni, pláne nyáron, amikor a különféle gyakorlatok a várostól távol tartják a legénységet. Szükséges lenne legalább is 25 hivatásos tűzoltó, ami megint óriási megterhelése volna az adófizető polgároknak. Ismételjük, ezt nagyon könnyen elkerülhettük volna, ha csak némi kedvezmény is adatott volna az önkénteseknek, mi összesen évi 1000 koronát igényel s mely összeget évente kétszer rendezett mulatság jövedelméből könnyen lehetett volna fedezni. Megmaradt volna ezzel a 110—120 tagból álló, erkölcsileg fegyelmezett önkéntes tüzoltó-testítfet egy agilis parancsnokság vezetése mellett. A buzgóság fentartására ösztöndijakat kellene kiimi, mely ösztöndijakra az az önk. tűzoltó reflektálhatna, ki egész éven át a reá rótt heti ŐTséget pontosan teljesiti; ki minden tűzvésznél jelen van ; ki gyakorlatok s tűzvész alkalmával önfeláldozásával és bátorságával magát kitünteti; és végíil az a tűzoltó, aki régi és hosszú szolgálataival az ösztöndíjra rászolgált. — Ezen méltánylások felkeltenék az érdeklődést, nem járnának sok kiadással és bizton számithatna a parancsnokság buzgó önk. tűzoltókra. (Folytatjuk.) HÍREK. A ker. betegsegélyző uj titkára. Hétfőn este fél 9 órakor tartotta a ker. betegsegélyzőpénztár rendes havi ülését, amelynek egyedüli tárgyát a megüresedett titkári állás betöltése képezte. A titkári állásra az igazgatóság — szótöbbséggel — Révész Lajost, a .Zala" szerkesztőjét választotta meg. Rendelet a járványos állati betegségek ellen. Nagykanizsa város rendezett tanácsa ezennel közhírré teszi, hogy a takonykór behurcolása és továbbterjedésének meggátlása végett a város belterületén levó köztereken, valamint a város külterületén és a mezei utak mellett levő kutaktól az itató vályúk eltávolíttattak, a vedrek vasrácscsal láttattak el, miért is a v. tanács figyelmezteti a város és a vidék gazda-közönségét, hogy a hazulról fogatokkal hosszabb útra, vagy hosszabb időre távozó gazdák az itatás teljesithetése végett magukkal itató vödröt vigyenek. Megszüntetett utmesteri állás. A kormány tudvalevőleg nem kevesebb, mint 70 utmesteri állást megszüntetett. Zalamegyében egyszerre hármat, köztük a kanizsait is. Az itteni utmesteri, Lacin-t a zalaegerszegi középpontba osztják be. Ismét a Kinizsy-utcából. Állandó rovatot lehetne nyitni a Kinizsy-utcai éjjeli csendzavaroknak. Jaj azoknak a szegény lakóknak, akik történetesen az utcaj lakasokban alusszák jól megérdemelt, de egy cseppet sem — mély álmukat. Nap-nap után untatják panaszukkal a rendőrséget, hogy milyen zaklatott az ő éjszakai nyugodalmuk. A rendőrség — mit tehet egyebet — meghallgatja a panaszokat, fokozott éberségre inti az éjszakai őrszemeket és az eredmény egy-egy jól beszeszelt, hangos kompánia lefülelése. Így történt ez tegnap éjszaka is. A hangos kompánia neveit a rendőrség feljegyezte, a többit a büntető biztos fogja elvégezni. Mi pedig napirendre térünk ezúttal még a dolog fölött, de ha ez még sokáig tart, ugy. rendszeresen ki fogjuk i pellengérezni a különben nappal igen józan eszű ifj\'urak neveit. Ez legyen — a jól megérdemelt — büntetésük. Agyonütötte a villám. Tegnapelőtt délután nagy vihar vonult el Boldogasszonyfa zalamegyei község felett. A villám több helyen lecsapott a faluban, de szerencsére nem gyújtott. Rosszabbul járt azonban Németh József ottani 50 éves földmives, aki a mezőn keresztül, kaszával a vállán, hazafelé tartott. A fényes tárgy magához vonzotta a levegőbeli villamosságot, a a villám lesújtott és N é m e t h e t agyonütötte. Az esti órákban találtak rá a falubeliek megszenesedett hullájára. ANGOL LILIOM-CRÉME az egyedüli biztos szer az arc és kezek vörössége, szeplők, pörsenések, valamint mindennemű bőrtisztátlanságok ellen. Kapható: Drogéria a íörös kereszthez. Tyúkok tragédiája. Ifj. Döme Ferencné Zrínyi-utcai lakósnak volt négy kendermagos tyúkja, óvta őket esőtől, vihartól s dehogy ölte volna le a négy kedvenc állatot. Azonban mint mindent és mindenkit, ugy a csirkéket is elérte a végzet. A csirkék végzete pedig a kés. Ugy Jörtént a dolog, hogy Döméné szomszédja, Münz papírkereskedő szakácsnője összefogta a négy tyúkot és szabályszerűen és külön-külön nyakukra helyezett egy nagy konyhakést. A tyúkok szabályszerűen kilehelték párájukat s akarva, nem akarva a lábasba vándoroltak. A lábas azonban nem Dömééké volt, a csirke pedig az övéké. Miért is Döméné a vértontó szakácsnőt bepanaszolta a rendőrségnél, ahol ellene az eljárást megindítják. Feltört persely. Nagy nehezen gyűjtögetett össze Schutz Adolf helybeli kávésiegény néhány koronányi összeget, amelye aztán egy — erre a célra beszerzet — perselyben rejtegetett. A szegély kávésiegény boldogságát megirigyelte az ugyanott szolgáló mindenes, gondolt egyet és a zárt perselyt keze közé kapariiva. feltörte és a pár koronát kilopta belőle. Félve az esetleges felfedeztetéstől, megszökött egy szebb vidékre. Ez a szegény kávéslegény perselyének rövid, de szomorú története, aipely-nek kibogozásán most a rendőrség buzgalommal fáradozik. Tolvaj mulató-pajtás. Ifj. Bauer József helybeli jeles alak vasárnap este egyik vendéglőben mulatozás közben elcsente Lachen-bacher Ignác 64 korona készpénzét s mielőtt még károsult észrevehette volna a lopást, Bauer a pénzt már a különféle mulatóhelyeken elverte. Ellene a feljelentés megtétetett. Talált jószág. Várföld község elöljáróságánál egy 2 éves fehér foltos és egy 2 éves piros szérű csikó bitangságban találtatott. Igazolt tulajdonos a tartásdíj lefizetése ellenében az elöljáróságnál átveheti, ellen esetben augusztus 8-án d. e. 10 órakor el fog árvereztettjj. Ellopott kanári. Folyó hó 28-án!d. u. a Batthyány-utca 3. sz. alatti ház kapuja alól, a falra felakasztott kalitból egy sárga tollú bubos-kanárit ismeretlen tettes ellopott. Ki a madár hollétéről felvilágosítást tud adni, jelentkezzen a rendőrségnél. Hatvankétéves öngyilkos. A zalamegyeí Szilvágy községben, mint tudósítónk írja, az elmultMta-pok egyikén Vajda István ottan; 62 éves gazda felakasztotta magát s meghalt. Tettének okául hátrahagyott levelében gyógyíthatatlan betegséget említ. Elfogott zsebmetszők. Tomajon (Zalnm.) a napokban tartott országos vásáron tetten értek két zsebmetszőt, amint egyik az erszényt akarta kiemelni egy ember zsebéből. A tolvajt véresre verték s csak a csendőrség közbelépése mentette meg társáL-is a líncselés-től. Ugyancsak veszedelmes tolvajt fogtak el a türjei vásáron egy cigányasszony személyében, kí három embertől mintegy kétezer koronát lopott. Malom-tanonczok felvétetnek Franz Lajos és Fiai cég gőzmalmában. = ELSŐRE HDÜ = HENTESÁRU-ÜZLET. Főtér, Wagner-féle épület. Nagyobb mennyiségben vevők előnyben részeinlnek. Értesítem a nagyérdemű vásárló közönséget, hogy (jentes-üzletemben naponkínt frissen főtt meleg húsok és friss töltelékek kaphatók. — Naponkinti ölés, minek folytán mindig friss áru kerül eladásra. Sütni való hus 64 kr. Tiszta friss zsir 76 kr. Ziir-szalona 68 , Füstölt szalona 74 „ Törekvésem oda irányul, hogy a t. vevő közönséget a lehető legjobban kielégítsem, miért is b. pártfogását kérve, maradtam tisztelettel SZEIBERT JÓZSEF. . NAGYKANIZSA" Bicikli javítás, bárminemű törés csőnek, villák, hajtóerők. tengelyek, stb. stb. olcsón é« szakszerien kéejalek. Elfogadok rasesztergályozást, o»«»»r«enet-Tági»t, mindenféle kivitelben 1 méter hosszúságig. Raktáron tartok mindenféle bicikli-alkmtreszeket n. ra. külső-, bslsö-, fék- és pedálgnmnikat, tengelyeket, szabaöon-fuíókat, lámpákat, csengőket, pedálokat, pampákat stbit. A nagyérdemű közönség szíves megkeresését kérve, maradok tisztelettel SZUPER JÓZSEF toronyórás és mechanikus, NAGYKANIZSÁN, Erzsébettér 27. szám. Magyar-utcia saúoB, Szeidmaní-limil sieubís. Kívánatra az egyes tárgyakat házhoz is szállítják. MAYER KAROLT első dunántuli gőzmi-lestö-, vegytisztitó- és piissirozó-gyára NAGYKANIZSÁN, Kölcsey-utca 19. sz. a - Alspitási év 1892. |_ | Alapítási év 1892. = % GYUJTÓ-TELEPEK: Szombath. Kirí^y-u. Pécs - - Király-utca Esztergom Széli-utca Keszthely Csáktornya Zalaegerszeg Baicstelep Nagyatád Alsóler.cva I IJöigy-, tiri- és jyermekruhák, ház-; 1 1 tártáéi cikkek, függönyök, teritök, | hímzések, butor-szövetek, keztyük, I napernyők s minden e szakba vágó tárgyak részére. Bársony- és plüsch-kelmék gszílése és preselése a legújabb mintákban. ZZm ! ! Jutányos árai 1 ! ^ZZZ e 9 • « • e 9 e • e Kívánatra az egyes tárgyakat házhoz is szállítjuk. Mindenki tndja, hogy BALATON SESTVEREK egyedül s kizárólag mindig csakis budapesti liszteket árusitanak legolcsóbban. „ERZSEBET" női arany-óra 3arany fedéllel. Ara 50 korona. m SZIVOS ANTAL műórásnál kaphatók a legpontosabb szolgálati zsebórák — 6 koronától 30 koronáig. zzz Jó minőségű FALI- ÓRÁK 5 koronától 40 koronáig. \\Tck IrvHI 14 karátos arany uri-lánc V dlUUl — gramja 2 korona; ~ a munkadíj 15 korona.. 3 évi jótállás !♦♦♦♦♦ Jutányos árak! NAGYKANIZSA, Erzsébet-tér 14. szám. Magyar-utca sarok. BRÜNNI SZÖVETEK Egy szelvény ára 3*10 mtr. hosszú, teljes férfiöltönyre elegendő (kabát, nadrág és mellény) csak : K 7-—, 8-—, 10-- jó \\ K 12-—, 14-— jobb l valódi K 16-— 18*— finom (\' gyapjúból. K 21-— legfinomabb J Egy szelvény fekete szalon-öltönyre K. 20\'—, valamint felöltő-szövetek, turista-loden, selyem-kam-garn stb. gyári árban az elismet szolid pósztó-gyári raktár áal r SIEGEL-IMHOF, BRŰNN. Minták ingyen é6 bérmentve. Mintaszeriati szállításért felelősséget vállalok. A maganvevőre óriási előnyök hárulnak, hogy szöveteit fenti cégnél közvetlen gyári piaezon rendelheti. Házeladás. Hunyady (Kereszt)-utcza 24. számú = lakóház kerttel = együtt készpénzfizetés mellett olcsón eladó. — Bővebbet megtudhatni: Hunyady-utca 30. szám alatt. Eladói E Egyház^;, a Vörösmarty-utca 18. szám alatt; továbbá egy rét a ,Berek«-ben azonnal eladó. Bővebbet ugyanott. «»WWiiW Minden szombaton szövet, delain, karton, batiszt stb. maradékok - elárusitása - Singer József és Társánál Nagykanizsa, Kazincy-utca. j *NÍ W o 7? <3 | Sertéshizlalók!! N * Legolcsóbban beszerezhetik szük-| ségletüket, u. m. tengeri, tengeri 2 dara, liszt és árpadara | Hirsch és Szegő | ^ só-, liszt- és terméaykereskedésében « NAGYKANIZSÁN, a Szims-szálloda. átellanébsu. 3* »> N o N cd N peran 1 rí > UL1PAN szivarka-hüvely ===== | 6 krajcár ======= Ofenbeck és Balázsy == papirkereskedésében. = Nyomatott Ofenbeck és Bc!:u-./ Stönyvnyomdájíban, Nagykanizsán. NAGYKANIZSA Cs&tfirtSk Hirdetések megállapodás szerint. Nyilttér petit soronkint 40 fillér. Nagykanizsa 1906. augusztus 2. A szerkesztőség hivatalos órája d. u. 6—7 ig. Kéziratokat nem ad víssz.-l.....- a szerkesztőség. Laptulajdonos és kiadó: Ofenbeck és Balázsy. jj Felelős szerkesztő: GÁBOR ERNÓ. | ^ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Csengery-ut 1. sz. Néhány szó az önk. tüzoltó-testületről. Irta : OSZY. III. A nagyközönség maga is bizonyos hidegséget tanysit a hivatásos tűzoltóság iránt. Ezt érzi a vezetőség s nem egyszer körlevél, panasz és kérelem alakjában kéri ki a maga számára a közönség melegségét. A közönség nagyon jól tudja, hogy mi az oka a hivatásos tűzoltók nélkülözhetetlenségének. Azt tudja, hogy — amint megírtuk — egy kevés méltányossággal szanálni lehetett volna az önk. tűzoltóság el-kedvetlenedését, csak akarat és jósziv kellett volna hozzá, főleg a vezetőség részéről. És mivel tudja, hogy mintegy átkos rögeszmeként küldetett nyakára a hivatásos tűzoltóság, nem tanusit irányában abszolút érdeklődést. Hogy pedig jó ideig megmarad közönségünk ebben a hidegségben, feltevésünket sieti megerősiteni maga az inkriminált intézmény. Eimondunk egy esetet, melyet szakértői körökből tudtunk meg. A hivatásos tűzoltók mindnyájan szolgálatot teljesítenek éjszakánkint is egy-egy órán át a Kossuth-téri laktanyában. Minden egyes tűzoltónak kötelessége a maga kiszabott órájában többször felmenni az őrtoronyba (szolgálati szabályzat), hogy szétnézzen onnan a város felett, megfigyelendő: nem-e ütött ki valahol a tűzveszély. A legutóbbi, éjszakai-tűzeset azt bizonyítja, hogy ez a megállapított rendszabály nem tartatott be a hív. tűzoltók által. A tűz kiütése után kerek 76 perccel később indultak el a laktanyából a tűzoltók, amikor már a zsarátnokok is kihűltek a tüz szin-lyén. Megkérdeztünk egy beavatott embert: hogyan történhetett ez ? s azt a választ kaptuk: bizonyára aludt az őrség s elmulasztotta az őrtorony megmászását. (Későbbi információnk szerint az őrtorony 3 év óta teljesen hasznavehetetlen.) Ez a hivatásos tűzoltóság ideje alatt történt. De azért a tüzkárosult gazdán bizonyára bevasalják a hivatásos tűzoltók kivonulását „megillető" 40 koronát ! Eme állapoton segítenie kell a vezetőségnek. Hiszen 76 perc alatt két utca leéghet! Hetvenhat perc alatt nemhogy 120 önk. tűzoltót össze lehet kürtölni, de ugyanannyit kitanítani is lehet 76 perc alatt. Hát akkor miért tartunk hivatásos, fizetett tűzoltókat! ?... Végül pedig rá kell térnünk egy igen helytelen intézkedésre. Ugyanis a színházi őrséget négy emberre redukálták: 2 hivatásos és 2 önkéntes tűzoltóra. Már, kérjük szeretettel a parancsnokságot, mire való ez? Hiszen ezen tűzveszélyes fabódé igen kellemetlen szomszéd a körülötte levő házaknak és tüzrendészeti szempontból legalább is 7 tűzoltói őrség szükséges ott. Két ember a színpadon, kettő a vészajtóknál, egy a földszinten és egy a karzaton, az őrparancsnok felügyelete mellett. Ha már a parancsnokság megkívánja, hogy a laktanyai őrség teljes száma (7—8) legyen, mennyivel kívánatosabb az arénai őrség teljes száma. Egyébként béke velünk! Egy kevés méltányosságot uraim, és lesz megelégedettség is, meg önkéntes tűzoltóság is!... HÍREK. Jelenet egy hivatalban. Idő: jelenkor .— augusztus 1-én, hely: egy részvénytársaság irodája; személyek: a mindenható Igazgató és a parányi kis gyakornok. Igazgató. Halija maga Schwarcz. Mikor lépett maga be? Gyakornok. Julius 3-án kérem alázattal. 4 Igazgató. Rendben van. Ma elseje lévén, óhajtja tán fizetését felvenni ma, avagy vár harmadikáig? Gyakornok (a nagy alázattal alig látszik ki már a földből). Ha éppenséggel nem esne nagyon a társaság pénztárának terhére, esedeznék ma fizetésért. Tetszik tudni a házbérnegyed, szegény szüleim . .. Igazgató (idegesen közbevág). Ismerem, ez a régi nóta. Szóval ma akarja fizetését. (Csenget. Pénztárnok bókolva belép.) Pénztárnok. Méltóztatott csengetni Igazgató ur? Igazgató. Tessék a Schwarcznak a fizetését kiutalni. Egy havi fizetés (egy darabig töpreng magában) 30 j korona, levonva ebből, mert nem \\ elsején, hanem harmadikán lépett ; be, a különbözet 3 korona. Summa ; summárum, marad ... semmi, pardon 27 korona. Elmehetnek. Gyakornok a 3 korona elvesztése fölötti fájdalmában szomorú arccal, | földig hajolva el. Utána a pénztárnok. I Kivülről ezüstpénzek csengése, izgatott, rövid szóváltás nesze, majd lassú szitkozódás. Végre csend. Igazgató a jól sikerült és szerinte rendkívül méltányos és dicső tett után öblös karosszékében elterülve rágyújt egy vastag specialitásra, miközben lassan szopogatja a jó hideg kanizsai sört. * E jelenet szinszerüsége ugyan költött, lényegében azonban teljesen megfelel a valóságnak. Ilyen kulánsan fizetnek nálunk sok szegény robotoló hivatalnokot, levonják a saját hibáján kivül elmulasztott 3 nap keserves éhbérét is. Mikor még az egész fizetés sem fedezi az elkoptatott cipőtalp árát sem. — Hja, ha nem tud megélni, hát vándoroljon ki, mondaná erre a büszke Igazgató. (Igaza van.) Egyleti hir. Tölcséri Ferenc, báró Hornig Károly veszprémi püspök titkárja, a kath. legényegyletek felügyelője, a napokban tartotta felülvizsgálatát a helybeli egyesületnél. A vizsgálat befejezése után a tapasztaltak fölött legteljesebb megelégedését fejezte ki. Anna-bál. A nagykanizsai Hadastyán-Egylet, a kedvezőtlen idő miatt vasárnap elmaradt Anna-bálját folyó hó 5-én tartja meg világpostával egybekötve a „Zöld hordóhoz" cimzett vendéglőben. Belépődíj személyenkint 40 fillér. Kezdete este fél 9 órakor. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. ANGOL L1LIOM-CREME az egyedüli biztos szer az arc és kezek vörösség e, szeplők, pörsenések, valamint mindennemű bőrtisztátlanságok ellen. Kapható: Drogériái Yörös kereszthez. Hangos az utca... Hangos volt az utca a napsütött arcú parasztlegények nótáitól tegnap. Mintegy 1400-an rukkoltak be, mint újoncok hozzánk a megyéből, hogy aztán innen osztassanak be a különféle fegyvernemhez. Érdekes volt végignézni a fakofferes, egészséges csapatokat. Volt olyan közöttük, akiket az anyjuk-vagy apjuk, a szeretőjük vagy testvérjük kisért, hogy a kaszárnya szomorú falai előtt sirva-ríva vegyenek bucsut a katona-fiutól három esztendőre. Vígak voltak, nótázók a legények — mintha csak lakodalomra készülnének, — hajh! de hányan sirják majd vissza a szép szabadságot... de hányan! Rablótámadás-e vagy kerékpár katasztrófa ? Megirtuk keddi számunkban, hogy Paizs Károly helybeli mechanikus után a békástói erdőben ismeretlen tettesek a közeli bokrokból két lövést tettek, mire nevezett kerékpárját, amelyet a rossz uton ugy vezetett — hátrahagyva, elmenekült. E hirt a szereplő személy bemondása alapján irtuk meg és ebbe a komolynak látszó dologba szól bele a helybeli csendőrparancsnokság-nak a rendőrséghez intézett átirata. Az átirat a hivatalos komolysággal van stilizálva, mégis igen jót kacagtunk fölötte; ime átadjuk az átirat tartalmát a nyilvánosságnak is, hisz-szük, hogy éppen olyan jól jognak az eset komikusra fordult voltán mulatni, mint jó magunk. A helybeli csendőrség a kerékpáros jelentésére azonnal kiküldte járőrét a helyszínére, kik az emiitett helyen a kerékpárt megtalálták, a hátsó kerék alsó gummiján egy nagy repedéssel. Miután a közeli bokorban — amely elég sürü egy emberi test elfedésére — lábnyomokat sehol sem találtak, sőt a gyanúsított cigányoknak sem volt se hirük, se hamvuk. Kétségtelenné vált, hogy a kerékpáros a gummi elrepedése által okozott nagy durranást vélte puskalövésnek, attól ijedt meg és látott nappal is kísérteteket. Ezek uián a csendőrség a további nyoriTozást beszüntette. Bebizonyosodott ismét, hogy az ijedtség igen rosz tanácsadó! .. . Kedélyes újonc. Tegnap, a kora délutáni órákban bus képpel kesergett a Polgári Egylet ivójában egy berukoló parasztlegény. Itta kitartással az árpa erjesztett levét s amikor pénze fogytán volt, merész tettre határozta bus fejét. Sorra járta az asztalokat s a vendégek elől elkapkodta a még teli söröspoharakat és egy-egy gyors mozdulattal kihörpintetté az isteni nedvet. A kevésbbé kedélyes vendégek nem értették el a tréfát, hanem rendreutasították a nagytorku újoncot. Az újonc hősködött s a hősködés folyamataképen csakhamar előkerült a főpincér, a korcsmáros, a csaposlegény, a pikoló, a házmester, két rendőr, egy rendőrtiszt, öt napszámos-ember s együttes erővel sikerült kipöndöriteni a mohó legényt A Csengery-uton. A Csengery-ut egyik házának ablakából egy beszélő papagály mulattatja a járó-kelőket. Arra halad Mihály gazda is a feleségével s megbámulják a különös állatot. Ők még nem láttak ilyent. A papagály egy ideig farkasszemet néz falusi embereinkkel, aztán teletorokkál kiabál: Ostoba! Ostoba! Az asszony elbámul s odafordul az urához : — Aztán honnan ösméri keedet ez a micsoda? Nyilatkozat. A sétatér öreg őre, Mihály bácsi nagyon haragszik egy idő óta reám. Haragjának okául nem tudok semmit, mert tudtommal én öt soha meg nem bántottam. Néhány rakoncátlan gyerek csúfot űz belőle s azt kiabálja neki, hogy én tőlem hallotta, mintha az öreg Mihály bácsi lelopta volna a temetö-hid melletti keresztről a Krisztust, vagy mintha azért nem tennének a keresztre, mert ö lelopná. A nyilvánosság előtt ezenel kijelentem, hogy én idáig sokkal nagyobb tiszteletben tartotta.« az öreg Mihályt, mintsem hogy ellene zúdítanám a csúfolódó gyerekeket. Ha valamivel okot is szereztem a haragjára, ez tudtomon kivül történt s bocsánatot kérek érte. FAB1CK TIVADAR, keresked. és v. műkerté sz . NAGYKANIZSA" Bicikli javítás, bárminemű törés csőnek, villák, hajtó-karok, tengelyek, stb. stb. olcsón és szakszerűen készítek. Elfogadok vasesztergályozást, csavarmenet-vágást, mindenféle kivitelben 1 méter hosszúságig. Raktáron tartok mindenféle bicikli-alkatrészeket u. m. külső-, belső-, fék- és pedálgunnnikat, tengelyeket, szabadonfutókat, lámpákat, csengőket, pedálokat, pampákat stbit. A nagyérdemű közönség szives megkeresését kérve, maradok tisztelettel SZUPER JÓZSEF toronyórás és mechanikus, NAGYKANIZSÁN, Erzsébettér 27. szám. Magyar-uteza sarkon, Szeidmann-limil sieaben. Kívánatra az agyes tárgyakat házhoz Is szállítjuk. MATER KAROLY első dmiántuli gőzmí-íesti-, vegytisztitó- és ptissirozó-gyára NAGYKANIZSÁN, Kölcsey-utca 19. sz. = Alapítási év 1892. | | Alapitásl óv l»92. = OYUJTÓ-TELEPEK: Szombath. Kirá\'.y-u. Pécs - - Király-utca Esztergom Széil-utca Keszthely Csáktornya Zalaegerszeg Baicstelep Nagyatád Alsólcndva Hölgy-, uri- és gyermekruhák, háztartási cikkek, függönyök, teritők, hímzések, outor-szövetek, keztyük, nape.-nyólí s minden e szakba vágó tárgyak részére. Bársony- és plusch-kelmék gézelése és préselése a legújabb mintákban. ^ZZZ ! ! Jutányos árak ! ! ZZZH Kívánatra az e^yes tárgyakat házhoz is szállítjuk. Mindenki tudja, hogy BALATON CESTVEREK \\ j " egyedül s kizárólag mindig csakis bndapesti liszteket árusítanak legolcsóbban. íf I* \\m „ERZSEBET" női arany-óra 3 arany fedéllel. Ára 50 korona. SZIVOS ANTAL műórásnál kaphatók a legpontosabb szolgálati zsebórák — 6 koronától 30 koronáig. = Jó minőségű FALI-ÓRÁK 5 koronától 40 koronáig. \\/atnHÍ 14 karátos arany uri-lánc V dlOvll — gramja 2 korona; 1= a munkadíj 15 korona. 3 évi jótállás !♦♦♦♦♦ Jutányos árak! NAGYKANIZSA, Erzsébet-tér 14. szám. Magyar-utca sarok. ♦<■»♦»■» ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦»♦♦»■»♦» 2^5! BRÜNNI SZÖVETEK Egy «zelvény ára 3*10 mtr. hossza, teljes férfi- öltő nyre elegendő (kabát, nadrág és mellény) csak : K 7 —, 8--, 10-- jó \\ K 12-—, 14-— jobb I valódi K 16-—. 18*- finom ( gyapjnból. K 21-— legfinomabb J Egy szelvény fekete szalon-öltönyre K. 20 —, valamint felöltő-szövetek, turista-loden, selyem-kam-garn stb. gyári árban az elismet szolid pósztó-gyári raktár áal r SIEGEL-IMHOF, BRÜNN. Minták ingyen és bérmentve. Mintaszerlati szállításért felelősséget vállalok. A magánvevőre óriási előnyök hárulnak, hogy szöveteit fenti cégnél közvetlen gyári placzon rendelheti. Házeladás. Hunyady (Kereszt)-utcza 24. számú = lakóház kerttel = együtt készpénzfizetés mellett olcsón eladó. — Bővebbet megtudhatni: Hunyady-utca 30. szám alatt. mmmmw&MMá Eladó! E Egy ház su^[d a Vörösmarty-utca 18. szám alatt; továbbá egy rét a „Berek"-ben azonnal eladó. Bővebbet ugyanott. wmwwfr^tmmm »M Minden szombaton szövet, delain, karton, batiszt stb. maradékok - elárusitása - Singer József és Társánál Nagykanizsa, Kazincy-utca. w 1 Sertéshizlalók!! N ^ Legolcsóbban beszerezhetik szük- | ségletüket, u. m. tengeri, tengeri 2 dara, liszt és árpadara Hirsch és Szegő u be só-, liszt- és terfflénylíeresiedésébsii NAGYKAN1Z3AM, \\ Snryas-szilMa itsIUiibaa. ui o 7T tn -i ja. N =r o N U) N S>- < ff SBMSH ffULIPAN szivarka-hüvely X = | 6 krajcár ===== Ofenbeck és Balázsy = papirkereskedésében. ::::::= Nyomatott Ofenbeck és Bc!:u-./ Stönyvnyomdájíban, Nagykanizsán. NAGYKANIZSA 1906. augusztus 3. Hirdetéseit megállapodás szerint. Nyilttér petit soronkint 40 fillér. ykanizsa A szerkesztőség hivatalos órája d. u. 6—7 ig. Kéziratokat nem ad vissza a szerkesztőség. Laptulajdonos és kiadó: Ofenbeck és Balázsy. Felelős szerkesztő: GÁBOR ERNŐ. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Csengery-ut 1. sz. Tapasztalatok falun. A mesebeli király gyerekei is világgá mentek, hogy tapasztalatokat szerezzenek. Mintha érezné a nép, hogy sorsának intézői csak ugy felelhetnek meg igazán hivatásuknak, ha közéjök vtegyülve megismerik ügyesbajW dolgaikat. A gazdag emberek felserdült sarjadékai mostanság a nagy városokba mennek tapasztalatok szerzésére. Hát jhelyes is ez. A muzeumok, I képtárak, színházak, mulatóhelyek, színészek, színésznők, cigányok, züllött férfiak, nők mind" csiszolnak az ifjún, hogy a társadalmi tülekedés között minél biztosabban állhasson meg. Igaz, hogy sok tandijat fizet ezért az életiskoláért, mert rendesen otthagyja érte cserébe léiektisz-taságát, emberszeretetét, hitét, néha erkölcsét és egész ifjúságát. De aztán válik is belőle olyan ifjú, aki már öreg és üres szivvel nézi a világot. Akinek erkölcs, vonzalom szeretet s hasonló fogalmak csak annyit érnek, amennyire belőlük hasznot húzhat könnyelmű dologtalanságra és magas hivatalra aspiráló, kiélt lelke. Ezek a tapasztalatok őrlik meg életének legszebb korszakát, hogy aztán a későbbi, esetleg családos életét mint rokkant fürdővendég nyögje át. Falun nem lehet ilyen „drága" tapasztalatokat szerezni. De ki is küldené fiát falura, hogy hozzáférkőzzék a ntp lelkéhez, hogy megismerkedjék annak vágyaival, gondolkozásmódjá--val. Ott nem vásnék le lelkének zománca. A szivek közelebb húzódnak egymáshoz, az emberszeretet szálai ott nem lazulnak, de erősbülnek. A lélek naivitása a becsületességben nyilvánul meg és ha megbontják is néha az erkölcsi világrendet, ezek a bűnök nem a romlott embernek, hanem a természet tökéletlen alkotásának a tévelygései. A városi csiszoltság helyett az egyszerű, természetes tisztességtudás járja; a városi furfang, behálózás ellen a tartózkodás és bizalmatlanság fegyverével védekezik. Az élet könnyű oldalát nagyon kevéssé ismerik, azért komolyság üti bélyegét a munkás magyar arcokra. Izzadás barázdálja végig napbarmtotta képét, amint az izzó sugár-özönben aratja az életet a társadalom hasznos tagjainak csak ugy, mint heréinek. Ma még dal és tréfaszó közt végzi súlyos munkáját, de nincs messze az idő, mikor a sorsáról és jogairól való elmélkedés nyitja meg ajkait munka és pihenés közben. Ahova az emberi jogokért küzdő szociálizmus szele már eljutott (de hova nem ért volna még el?), ott már vannak meg-tántorodottak, akik a nehéz földmunkától szabadulni akarnak és irigy szemmel nézik ez „urakat." Elhagyják földjeiket, barmaikat és ha csak lehet, hivatalszolgák, postai alsóbbrendű alkalmazottak és vasúti őrök lesznek és nem látják be menynyivel függetlenebb és becsül-tebb volt előbbi foglalkozásuk. Ez a munkától való menekülés a szociálizmus tanainak félreértésen alapuló fattyuhajtása. Pedig munka, jog és erkölcsi keretben való szabadság és függetlenség amire törekszünk. Ti, akik a népek sorsát intézitek és ti, akik a nép közé napról-napra olvasni valókat | szórtok, vegyüljetek a nép közé, ¡ismerjétek meg vágyaikat és ! szenvedéseiteket: Óva nyissá-| tok ki szemeiket; és amit sze-i mök elé tártok, az ne üres ábrándkép legyen, hanem való-iság. Es aki a népet jogaira j tanítja, sohase feledje el neki megmutatni kötelességét is, mert ez a kettő elválasztha-\' tatlan egymástól és csak együtt hozhatják létre az emberiség boldogulását. Kertész lózsef. HÍREK. Igáit Leszár Cecília nevű leányzót. ; Nála teljes egészében megáll az a : régi közmondás, hogy amit a szeme j meglát, azt a keze ott nem hagyja. Három nappal ezelőtt fogadta fel a gazdája, azonban ugylátszik nem igen volt helyzetével kibékülve, mert sietett bucsut venni a kapufélfától. Az angolos távozás és a nagy sietség közben azonban még ráért lábai! a nyári nagy meleg ellen egy pár fess női topánnal is feldíszíteni. Történetesen azonban a cipők nem az övé, hanem gazdájáé voltak. így került tehát ez ügy a rendőrséghez, ahol most javában buzgólkodnak ugy a cipő, mint a cselédleány feltalálásán. Bucsu. Tegnap tartatott meg városunkban a szent-ferencrendi plébánia templom előtti téren a szokásos Porciunkulaí bucsu. A mézeskalácsosok természetesen ezúttal is nagy apparátussal vonultak ki s a szomjazó emberiség kitartással és élve zettel fogyasztotta a jégbehütött, hideg „márcot." Szép számmal rukkoltak ki a szentkép- és rózsafüzérárusok is, de hát ezeknek már csak kevésbé jól ütött be a bucsu!... Vörös kakas. A kánikulai melegségben, midőn minden épkézláb falusi ember a mezőkön dolgozik, napról-napra veszünk hirt pusztító elemek garázdálkodásáról. A nagy melegséghez híven ezúttal a tüz pusztít a különböző falvakban és pusztákon, nagy ijedelmet keltve a jó falusiak között. Tegnapelőtt gróf Török Józsefné szentjakabi pusztáján ütött ki tüz és mire a földekről hazatérő cselédség, valamint a szomszédos falvak tűzoltói megérkeztek, már vagy 12.000 korona értékű épület lett a pusztító elem áldozatává. Az elhamvadt épületek csupán részben voltak biztosítva. - Országos vásár. Városunkban a legközelebbi (nagy-boldogasszonyí) országos vásár f. hó 13-án, hétfőn fog megtartatni. Árvák felvétele. A balatonfüredi állami szeretetházban 12—14 ingyenes hely üresedett meg. A pályázni akarók családi értesítővel, szegénység, ofvosi, ujraoltási, esetleg iskolai bizonyit-ványnyal felszerelt kérvényeiket legkésőbb augusztus hó 8-áig küldhetik be az igazgató-tanácshoz címezve dr. Segesdy Ferenc kir. járásbirónak, vagy Molnár Antal igazgatónak. Csak 6—10 éves árva fiuk vétetnek fel. Az urnő cipője. Az enyveskezü cselédek mintaképe gyanánt lehetne mutogatni Szabó István helybeli lakósnál szol- ANGOL LILIOM-CRÉME az egyedüli biztos szer az arc és kezek vörössége, szeplők, pörsenések, valamint mindennemű bőrtisztátlanságok ellen. Kapható: Drogéria a rerös kereszthez. Eltűnt liba. A husdrágaság nemcsak hogy megtízszerezi a vegetáriusok számát, hanem megsokasítja a rendőrségi bünlajstrom tyúk- és libatolvajainak rovatát is. Nincs nap, hogy egy-egy szelid baromfi lábrakeléséről hirt pe adnánk. A mai • jelentés szerint a Csengery-ut 56. sz. házból tűnt el egy fehértollú liba. A panaszos fél feljelentésére a rendőrség az eltűnt liba feltalálhatása iránt a nyomozást megindította, valószínű leg azonban\'ezúttal is hiába!... Korai kapuzárás. A Sugár-uti kertet tudvalevőleg három esztendővel ezelőtt megvásárolta a város a volt gazdától, a Polgári Egylettől, hogy a közönség rendelkezésére bocsássa. A kert meg is felelne rendeltetésének, ha történetesen a város nem zárná be a kapukat ép abban az időben, amikor a közönség a kertet szívesen felkeresné. Ugy áll a dolog, hogy esténkint, amikor lehűl a lég, készséges örömmel keresnénk fel a városi kertet (nappal még ott is rekkenő a hőség), ámde az orrunk előtt lezáratja a kapukat a város. Mi kiszorulunk az utcára és már 9 órakor csak a bezárt kapuk vasrácsán át élvezhetjük a megvásárolt kert terjédelmes fáinak jótékony hűsét — Hát kérem, ez ellen apellálunk. Nappal pokoli a meleg a kertben, hagyják nyitva legalább is esti 10 óráig. Felakasztotta magát. Kajdi Rozália 21 éves gyula-keszi-i leány, valószínűleg elmezavarában, szülei házában a njester-gerendára felakasztotta magát. Mire észrevették, már meghalt Elgázolt gyermek. Kőmives János diszeli lakós a Díszei és Monostorapáti között lévő úttesten haladt szekerével, midőn ökrei megbokrosodtak és István Regina 10 hónapos kis gyermekét, ki az ut árkába volt letéve, összetiporták. A szerencsétlen kis csecsemő az oktalan barmok patái alatt azonnal szörnyet halt. Kivándorlás Zalamegyéből.^ Zala vármegyében még néhány évvel ezelőtt nagy híre volt annak, ha valaki Amerikába készült, vagy kí is mert utazni. És ime a mult esztendőben 1150 ember vándorolt ki útlevéllel. Hát akik útlevél nélkül szöktek. Sokan vannak ezek is és ezekről nem tudnak a hatóságok, ezek kimaradnak a statisztikából.. Útlevél kiállításáért a mult esztendőben beadatott összesen 1246 drb. kérvény. A kérvényezők közül összesen 1150 egyén kapott útlevelet. Ezekből az 1905. év Il-ik felére esik 396 útlevél, amelyekből 358 drb. útlevelet férfi, 38 darabot pe-dip nő kapott. Kedélyes korcsmáros. Egyik Magyar-utcai vendéglőből éppen kidobnak egy borozót, aki hitelre számított é:, fizetni nem tud. — Uraim — szól oda többi vendégéhez a kedélyes korcsmáros — ha van még önök közt olyan, akinek nincsen pénze, az most szóljon, hogy egy füst alatt intézzük ei a kidobást Könyvkötő-tanoncz Ofenbeck és Balázsy könyvkötészetében azonnal felvétetik. »»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»y» Malom-tanonczok felvétetnek Franz Lajos és Fiai cég gőzmalmában. Hirdetések felvétetnek e lap kiadóhivatalában. . NAGYKANIZSA" Bicikli javítás, bárminemű törés csőnek, villák, hajtó-kcrok, tengelyek, stb. stb. olcsón és szakszerűen készítek. Elfogadok vasesztergályozást, csavarmenet-vágást, ■indenféle kivitelben 1 méter hosszaságig. Raktáron tartok mindenféle bicikli-alkatrészeket a. m. külsó-, belső-, fék- és pedáigummikat, tengelyeket, szabadonfutókat. lámpákat, csengőket, pedálokat, pumpákat stbit. A nagyérdemű közönség szíves megkeresését kérve, maradok tisztelettel SZUPER JOZSE.F toronyórás és mechanikus, NAGYKANIZSÁN, Erzsébettér 27. szám. Magytr-ntcia sarkon, Sieidmans-házzal szemben. Kívánatra az »gyes tárgyakat házhoz is szállítjuk. • ••••••«09 »»»••©offloas MATER KAROLY első dunántúli gözmü- "Stö-, vegytisztitó- és plissirozó-gyára NAGYKANIZSÁN, Kölcsey-utca 19. sz. = Alapítási év 1892. | Alapítási év 1892. - GYÚJTÓ-TELEPEK: Szombath. Kiráiy-u. Pécs -- Király-útca Esztergom Széü-utca Keszthely Csáktornya Zalaegerszeg Baicstelep Nagyatád Aliió.Cíiűva Hölgy-, uri- és gyermekruhák. ház-t-irtási cikkek, függönyök, teritők. himzések. butor-szövetek. keztyük. nar-irnyőx s minden e szakbs vágó tárgyak részére. Sirsony- és píüscb-kelmék gézalése és préselése a legújabb mintákban. ZZZZZ. ■ ! Jutányos árak ! ! s e s 0 u « s • • * a e o ?> <5 ® © ® » s Kívánatra az egyei; tárgyakat házho.\' is szállítják. Mindenki tudja, hogy BALATON CESTVEREK i egyedül s kizárólag mindig csakis budapesti liszteket ===== árusítanak legolcsóbban. ===== SZÍVÓS ANTAL műórásnál kaphatók a legpontosabb szolgálati zsebórák — 6 koronától 30 koronáig. „ERZSEBET" női arany-óra 3arany fedéllel. Ára 50 korooa. Jó minőségű FALI-ÓRÁK 5 koronától 40 koronáig. 14 karátos arany uri-lánc ~ gramja 2 korona; ~ a munkadíj 15 korona. 3 évi jótállás! Jutányos árak! NAGYKANIZSA, Erzsébet-tár 14. szám. Magyar-utca sarok. «? m m m m w w m m w w m Wi ml m "iii in. a— iH\'i i -m----n-^^""-^\'-^-."*." YALto BRÜNN1 SZÖVETEK Egv szelvény ára 3*10 mtr. hosszú, teijes férfiöltönyre elegendő (kabát, nadrág és mellény) csak: K 7-—, 8-—, 10-— jó i K 12-—, 14 — jobb 1 valódi K löt—. 18-— finom ( gyapjúból. K 21-—legfinomabb J Egy szelvény fekete szalon-öltönyre K. 20 —, valamint felöltő-szövetek, turista-loden. sclyem-katn-garn stb. gyári árban az clismct "szolid.pósztó-syári raktár áal r SIEGEL-ÍMHOF, BRŰNN. Minták ingyen és bérmentve. Mintaszerlnti szállításért felelősséget vállalok. A magánvevőre óriási előnyök hárulnak, liogy szöveteit fenti cégnél közvetlen gyári placzon rendelheti. Házeladás. Hunyady (Kereszi)-utcza 24. számú = lakóház kerttel = együtt készpénzfizetés mellett olcsón eladó. — Bővebbet megtudhatni: Hnnyady-utca 30. szám alatt. mmmtm? Eladó! E Egy ház __s kerttel a Vörösmarty-utca 18. szám alatt; továbbá egy rét a „Berek"-ben azonnal eladó. Bővebbet ugyanott. mmmmmmmmm —í. _ fc^jaaegGftmiSB^aaiBaH aa i&sssHtaaiSHm >ií ! m o Minden szombaton szövet, delain, karton, batiszt stb. maradékok - el árusítása - Singer József és Társánál Nagykanizsa, Kazincy-utca. j " Legolcsóbban beszerezhetik szük-| ségletüket, u. m. tengeri, tengeri 2 dara, liszt és árpadara 1 Hirsch és Szeqő =e zt ^ só-, liszt- és termáaytesxsdésébsa ® NAGYKANIZSÁM, a Szír? .is-üiMi itslüiibu. 3T 8* N o N cn N P- < vi ifit TULIPÁN szivarka-hüvely 1. == | Q krajcár - - Ofenbeck és Balázsy ~ papirkereskedésében. Nyomatott Ofenbeck és Bc!:u-./ Stönyvnyomdájíban, Nagykanizsán. NAGYKANIZSA Cs&tfirtSk 1906. augusztus 4. Hirdetések megállapodás szerint. Nyilttér petit soronkint 40 fillér. GYKANIZSA A szerkesztőség hivatalos órája d. u. 6—7 ig. Kéziratokat nem ad visszn a szerkesztőség. Laptulajdonos és kiadó : Ofenbeck és Balázsy. Felelős sztrkesztó: GÁBOR ERNŐ. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Csengery-ut 1. sz. Ki az életbe! Az uj tanítónők. Kenyér nélkül, remény nélkül. Az élet könyörtelenül reális. És minden nappal könyörtelenebbé és reálisabbá válik. Az élet hozta magával, hogy mig valaha még érzelegni tudtunk azoknak a folytonos tanulástól és vizsgálati izgalmaktól halványakká vált leánykáknak sorsán, akik a tanítónői pályán készülnek megállapítani exisztenciájukat, hogy szines leányálmaikat és ábrándjaikat legszebb korukban dobják oda a sphinxek sphinxének: az Életnek. És mi nem kérdezzük egyiktől sem, hogy orcájának piros rózsáit mi szakasztotta le, hogy hová tünt az a gondtalan derű, az az üde kedély, amely szerelmessé tud tenni, nem mondjuk egyiknek sem, hogy csapja a falhoz ezt vagy azt az elvont tudománynyal teletömött könyvet, mert ha kíváncsiak volnánk, ha ilyen fajta tanácsokkal állanánk elő, akkor az a halovány-arcu tanitónőjelölt csak szemrehányó feleletet tudna adni, amely bár a sorsnak szólna tulajdonképen, mégis fájna a mi lelkünknek is. Hogy várnak minden évben a legöregebb növendékek arra az életbiztosító diplomára, amely képesíteni fogja őket, hogy jövőjüket valamely Isten háta mögé rejtett fészekben darálják le, borzas falusi gyermekekkel bíbelődve. Ábrándok, leányálmok nélkül. S még boldog, akinek ilyen kis rideg falucska is jut. Mert hát nincs állás, nincs állás. Sok az eszkimó, kevés a fóka. Azonfelül az élet nemcsak könyörtelenül reális, hanem náluk még kérlelhetetlen rabló is. Ha végre valahára, hosszas vergődés után, ahhoz a falat kenyérhez hozzá is jutnak, ezért a falatért azután, azt veszi el tőlük, ami egy nő "lényében talán a legbecsesebb: a női lelket. Természetesnek találjuk, hogy manapság már nem érzelegnek az emberek, ha egy a folytonos tanulástól s a vizsgálati izgalmaktól halváriynyá vált leányka kerül az utjukba. De azért vagyunk néhányan, akik el tudjuk siratni az ő elpusztult álomországukat, ábrándvilágukat. Akik szeretnénk olyat mon -dani nekik, ami halvány arcukra visszavarázsolná a piros rózsákat s visszahozná ez elrabolt álmokat és ábrándokat. Csak az élet ne lenne olyan reális, olyan könyörtelen. így azonban csak egy szeretettel teljes kívánsággal bo-csájthatjuk őket arra a rögös nagy útra, amelynek élet a neve. Kárpótolják magukat álmaik-i ért és ábrándjaikért azzal a boldogító öntudattal, hogy a nevelésükre bízott gyermekek-I bői mindenütt és minden körülmények között magyar honleányokat nevelnek. Ez a tudat édesebbé fogja tenni életöket, melynek tevé-jkenységeért egy egész nemzet ¡hálája lesz a jutalmuk. HÍREK. Személyi hír. Farkas Ferenc rendőrkapitány szabadsága után hivatalát tegnap elfoglalta. Jubileum. Megemlékeztünk már arról, hogy j Deák Péter rendőrfőkapitány mához egy hétre tartja szolgálati idejének 10 esztendős jubileumát. A rendőrség fejének e szolgálati jubileumát a rendőrség kisebb ünnepség keretében tartja meg, amely alkalomra már is több üdvözlő távirat és levél\' érkezett az ünnepelthez. Jegyek a dalosversenyre. A Dunántuli Dalosszövetség által j rendezendő dalversenyre a jegyek eladása hétfőn, augusztus hó 6-án kezdődik Alt és Böhm urak üzletében. Jegyek ára aug. 19-én: páholy 1 20 kor., 1—3 sor 3 kor., 4—6 sor 2 kor., többi sor 1 kor., állóhely 40 «11. Augusztus 20-án: páholy 12 kor., 1—3 sor 2 kor., 4—6 sor 1 kor., többi sor 60 «11.; állóhely 40 fül. — A páholyjegyek egyelőre csakis azoknak adatnak ki, akik azokat mindkét napra előre megváltják. A fennmaradó páholyok aug. 15-től fogva adatnak el. Az Írod. és Müv. Kör által aug. 20-án rendezendő nagy népünnepélyre belépő-jegyek szintén előre válthatók Alt és Böhm uraknál. Szemé-lyenkint 40- fillér. Tisztességtelen konkurrencia. N. I. és G. J. helybeli fiatalemberek szive egy és ugyanazon (kis) leányért lelkesedett. De a fiatalemberek nem haragudtak ezért egymásra, mert jól tudták, hogy ha egy harmadikról is szó lenne, ő kettőjük fölött gúnyosan elnézne a leány. A krónikái hűség és a hölgy személyazonosságán?\'« könnyebb megállapithatása végett jelezzük — hogy az Eötvös-tér egyik házában lakik. Ez azonban csak mellékes a dologban, mert ugyanez megtörtén- hetett volna a Király-utcában is. A fő az, hogy tegnapelőtt beállít a két fiatalember a rendőrséghez s annak rendje és módja szerint bejelent egy éjjeli zenét A rendőrség tudomásul veszi, a két fiatalember megy .. . Most jön a java. Húzza a cigány az ablak alatt öt, tíz, tizenöt percig, a szoba sötét, semmi jel ... Még öt perc — ismét semmi jel. A cigány ideje pedig drága. Minden ötperc forintokba kerül. Mit volt mit tenni: elkotródtak a szerelmes fícsurak. Most meg komikussá válik a dolog. Az éjjeli zenét tisztes távolból egy kompánia élvezte. Amikor elkotródott az ablak alól a két Pierro, pokoli gúnnyal elfoglalták a két szerelmes helyét az ablak alatt s rágyújtottak egy édes-bus nótára. Az ablak: az ablak nem tudni, ki-nyilott-e, de annyi biztos, hogy a kompánia szerint kivilágosodott. — Hát ezt határtalanul tisztességtelen konkurrenciának találta a két szerelmes s az önérzetükön ejtett csorba kiköszörülése végett a rendőrséghez fordult, ahol a konkurrens kompánia tagjait bejelentetlen éjjeli zene miatt bepanaszolta. Választmányi Clés. A nagykanizsai Katonai Hadaityán-Egylel f. hó 5-én délután saját helyi-; ségében választmányi ülést tart, amelyre az összes v. tagok szives megjelenése kéretik. ANX30L liliom-créme az egyedüli biztos szer az arc és kezek vörössége, szeplők, pörsenések, valamint mindennemű bőrtisztátlanságok ellen. Kapható; Drogéria a Táros keresitiei. Végzetes fürdés. Javában dühöng a kánikula. Az izzadó emberiség a hideg viz, üditő fürdő után vágyakozik, megkeresi a legkisebb pocsolyát is, ahol csak legkevésbé is reméli felforrt vérét lehüthetni. Belemegyünk a folyóba, tóba, gödörbe, árokba, szóval ahol c:.ak nedvességet gyanítunk. Sokszor azonban elmulasztjuk az elővigyázatosság legelemibb kellékét is, nem győződünk meg a viz mélységéről s csakhamar megvan a veszedelem. A vigyázatlanság áldozata lett Varga József szőkedencsi lakós is, aki három gyermekével tegnapelőtt az esti holdvilágnál fürdeni ment a kertek alján elhúzódó árokhoz. Először maga és 9 éves kis fia ment bele a vízbe, azonban egyszerre elvesztették lábuk alul a talajt, gödörbe kerültek és úszni nem tudván, mindketten a vízbe fúltak. A két kisebb gyermeket a segélykiállásra odaérkező nagybácsi akadályozta meg a végzetes fürdés megkezdésében. A szerencsétlenül járt atya és fiu holttestét csak másnap találták meg a mély iszapban a jó falusiak. Hol vannak a sztrájkolók? Egyik fővárosi lapban olvashatjuk, hogy Rimaszombati István „nagykanizsai" h. polgármester birtokán dolgozó aratók beszüntették a munkát, mert „a nagykanizsai községi bíró (Rimaszombati), helyettes polgármester, függetlenségi körök elnöke" ellentétbe jött munkásaival. — A legszorgalmasabb pápaszemezés -dacára sem sikertilt felfedeznünk szerény körünkben Rimaszombati, nagykanizsai h. pólgár-\'mester urat, kanizsa-vidéki birtokát sem, sztrájkoló aratóit pedig még fcevésbbé. Meghívás. A kiskanizsai Polgári Olvasókör folyó évi augusztus hó 5-én d. u. 4 órakor saját helyiségében közgyűlést tart, melyre az olvasókör tagjait tisztelettel meghívja a kör elnöksége. Elveszett. Lakatos György helybeli lakós a Petőfi-utón egy bőrtárcát különféle okmányokkal — köztük egy lólevél — elvesztett Kéretik a becsületes megtaláló, hogy az ő reá nézve értéktelen tárgyakat a rendőrségnél adja át. Póttartalékosok szemléje. A m. kir. honvédelmi miniszter körrendelétet intézett az összes hazai törvényhatóságokhoz az augusztusi vegyes felülvizsgálatra vonatkozólag. E szerint a póttartálékosok számára e hóban két felülvizsgálat lesz és pedig aug. 16-án és aug. 27-én. SZERKESZTŐI ÜZENET. K. F, Sand. Köszönjük szives tudósítását. Üdv! Nyilt-tér. Nyilatkozat. Ez is járja... Armuth Nátán nagykanizsai kereskedő ugy akar balatonberényi szállójának fürdő-vendéget szerezni, hogy oly szállodát keresztel el képes-levelezőlapján a sajátjának, mely Deutsch tulajdonát képezi s melynek bérlője én vagyok. Ezekkel félrévezetve a közönséget s vendégeimet hálójába kerítve, magának hasznot, nekem pedig kárt okoz.; Figyelmeztetem a t. közönséget, hogy képeslapjainak s fogásainak — addig is, amíg birói uton magamnak elégtételt veszek, — fel ne üljön, s az én telepemet „Armuth-telepnek" keresztelő reklámot, mint kitett csapdáját elkerülje s mint alacsony reklám-« hajhászt vesse még. Gallovits Andor, bal.-berényi vendéglős. Egy asztalos-segéd felvétetik. - Cim a kiadóhivatalban. -■■*■■*■■»■*■-■■\'■■*■■»■*■■•■■*■•■■•■-"" rí iiniirtÉt Könyvkötő-tanoncz Ofenbeck és Balázsy könyvkötészetében azonnal felvétetik. Malom-tanonczok felvétetnek Franz Lajos és Fiai cég gőzmalmában. "*••\'■ . NAGYKANIZSA" Bicikli javítás, bárminemű törés csőnek, villák, hajtókar ok, tengelyek, stb. stb. olcsón és szaliszerüen készítek. Elfogadok vuenrtírKályozátt, csavarmenet-vágást, ■Indenféle kivitelben 1 méter hossznságig. Raktáron tartok mindenféle bicikli-alkatrészeket u. m. fcftts*-. fék- és-pe*\'jmnniikat, tengelyeket, szabadon- fntókat, lámpákat, csengőket, pedálokat, pumpákat stbit. A nagyérdemű közönség szíves megkeresését kérve, maradok tisztelettel SZUPER JÓZSEF toronyórás és mechanikus, NAGYKANIZSÁN, Erzsébettér 27. szám. Ki&ir-itcu sírira, SoMmm-hmal símben. Mindenki tudja, hogy BALATON CESTVERE egyedül s kizárólag mindig csakis budapesti liszteket = árusítanak legolcsóbban. = Kívánatra az egyes tárgyakat házhoz is szállítják. MATER KAROLT eisé dunántáli gözmi-festí-, regytlsztitó- és piissirozó-gyár, NAGYKANIZSÁN, Kölcsey-utca 19. sz. Alapítási »v H92> | _| Alapitáal év 1392. =: OrüJTÓ-TELEPEK: Szombatit. Király-u. Pécs - - Király-utca Esztergom Széil-utci Keszthely Csáktornya Zalaegerszeg Bai cstelep Nagyatád Alsólendva Hölgy-, nri- és gyermekruhák, háztartási cikkek, függönyök, teritők, hímzések, butor-szövetek, keztyük, dapérnvők s minden e szakba vágó tárgyak részére. Bártssy- és pIStch-kelmék jizülése és préssléta > legújabb mintákban, rrrr: ! ! Jutányos árak ! I Kívánatra az egyes tárgyakat házhoz ls szállítjuk. „ERZSÉBET" női arany-óra 3 arany fedéllel. Ára 50 korona. SZIVOS ANTAL műórásnál kaphatók a legpontosabb szolgálati zsebórák — 6 koronától 30 koronáig. = Jó minőségű FALI-ÓRÁK 5 koronától 40 koronáig. aHJ karátos arany uri-lánc * d-ILIvIl — gramja 2 korona; ZZ a munkadij 15 korona. 3 évi jótállás !♦♦♦♦♦ Jutányos árak ! nagykanizsa, Erzsébet-tér 14. szám. Magyar-utca sarok. » m w m # w w. w w. w w tt M valódi brünni szövetek Egy «zelrény ára 3*10 mtr. hosszú, telje« férfiöltönyre elegendő (kabát, nadrág és mellény) csak : K 8--, 10-- jó \\ K 12*—, 14"— jobb { valódi K 16-—, 18\'- finom ( gyapjaból. K 21-— legfinomabb ) Egy szelvény fekete szllon-ölttSnyre K. 20-—, vala-mint felöltő-szövetek, turista-lodeuj selyem-kam-*arn stb. gyári árban az eliaraet szolid póaztó-ryárr raktár ial r siegel-imhof, brűnn. Minták Ingyen éa bérmentve. Mlntaazerlati szál-Utásért felelősséget ráfiatok. A nxagánTeróre óriási előnyök hárulnak, hogy szöveteit lenti cégnél közvetlen gyári piaezon rendelheti. wwwwwwwmmmtw Eladó! e Egy ház u?v*r- OJ « kprttpl a Vörösmarty-utca 18. szám alatt; továbbá egy rét a „Berek"-ben azonnal eladó. Bővebbet ugyanott. mmmmmtmmmmmm Minden szombaton szövet, delain, karton, batiszt stb. maradékok - elárusitása - Singer József és Társánál Nagykanizsa, Kazincy-utca. Házeladás. Hunyady (Kereszt)-utcza 24. számú = lakóház kerttel = együtt készpénzfizetés mellett olcsón eladó. — Bővebbet megtudhatni: m <3 N «5 N O JS s <ö u bC m w o 7? srq 1 Sertéshizlalók!! Legolcsóbban beszerezhetik szükségletüket, u. m. tengeri, tengeri dara, liszt és árpadara Hirsch és Szegő | só-, liszt- és terméaykeresksdésében NAGYKANIZSÁM, a Szams-száilola átellsnsbaa. 3" p, N 3" O N CA N < Sí m TULIPÁN szivarka-hüvely ====== | Q krajcár----— Ofenbeck és Balázsy " papirkereskedésében. ■■ Nyomatott Ofenbeck és Bc!:u-./ Stönyvnyomdájíban, Nagykanizsán. NAGYKANIZSA 1906. augusztus 5. Hirdetések megállapodás szerint. Nyilttér petit soronkint 40 tallér. Nagykanizsa A szerkeswőség hivatok» «\'»rája d. u. 6—7 ig. Kéz ratokat nem ad vissza a szerkesztőség. Laptulajdonos és kiadó: Ofenbeck és Balázsy. Felelős szerkesztő: GÁBOR ERNÖ. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Csengery-nt 1. sz. Elsülyedt lelkek. Nagel Ceciliáék Nagykanizsán. (Oszy.) Közerkölcsiségünk nagyban hasonlít a főváros éjszakai világához. Megszámlálhatatlan azon leányaink száma, akik a rendőrorvosi felülvizsgálat megkerülésével, titokban űzik a szeretkezés alacsony mesterségét. A rendőrség razziái számtalan- ilyen éjszakai, csavargó pillangóról veszik le a keresztvizet, de ez csak annyit használ, mint például az ökörnek a cserebogarak halhatatlanságáról magyarázni. A mi Nagel Ceciliáink is sokkal ügyesebben csinálják a dolgukat, mintsem hogy a legéberebb rendőrtiszt a körmükre koppanthatna a lélek-vásár tiltott üzelmei miatt. Eldugják áldozataikat a napfény elől, ahova a monoklis nyilvánosság csak egy-két kikent-kifent ficsúr képében hatolhat be. Az ilyen tiltott odúk természetesen csak nagyon nehezen jutnak a rendőrség tudomására s amikor már tudomására jutott: irtózatos a pusztítása a fiatalság mindkét nemének sorában. Amily titokban, leplezve űzik a fővárosi Sze-recseny-utcák szerelem tanyáinak szemérmetlenségét, épen olyan lelketlenül feszi tik az erkölcstelenség kinpadjára az élámitott, megvásárolt szegény áldozatok lelkét. Az egészség-orvosi jelentések hivatottak és képesek élethűen kimutatni a mi Ceciliáink lelketlen üzelmeinek pusztitó és kóros hatását az ifjúság egészségében. Mi meg se próbálkozunk vele. Hanem igenis, meddőnek pecsételjük a rendőrség hajszáját a csavargó éjjeli leányok után, amig á tont prix, tüzzel-vassal oda nem hat, hogy kíméletlenül lerántsa a bün-palástoló leplet a kosaras-asszonyok magánlakásainak orgiázó alakjairól. Mert ilyenek is vannak Kanizsán. Tud róla mindenki, tud róla a rendőrség is. Csakhogy — mondom — a mi Ceciliáink annyira praktikusan csinálják a dolgukat, hogy amikor nagy munkával a rendőrség felfedez egy-egy ilyen szerelem-tanyát, tulajdonképpen nem fedez fel semmit... Mert nincs bizonyíték. Nem a mi hatáskörünkbe tartozik hajszát indítani és nyo- mozást vezetni a tiltott bün-tanyák kufár nénijei ellen; a mi feladatunk segíteni a rendőrségnek leleplező munkájában s nem megelőzni hivatásunkkal a nyomozás részleteit. Jelenleg azonban tudnánk utasítani egy anyához, akinek leányát egy kosaras-asszony féle nőszemély több leánnyal együtt lakásában fogva tartott s az anya szerint a fiatalembereknek jópénzért megszerezte. Tudomására tudnánk hozni egy házat, ahol egy öreg néni felügyelete alatt több leány ki-játsza az utcai leányokra vonatkozó szabályt s vadfr! tivornyázik éjjelenkint az öreg" néni által megszerzett pénzes gavallérokkal ... Tudnánk appel-láini az utca összes lakóira, akik nap-nap után jönnek panaszra a botrányos erkölcstelenség ellen... Tudnánk... De hisz\' hiába tudunk. Azt bizonyítja a mult. A rendőrség ritkán lát el a külvárosi utcák sötét és rejtelmes világáig s ha el is lát: — ¡nem mérvadó előtte egy egész \' utca panasza — egy-egy ilyen szerelmes-tanya kétes nőalakjainak ámításaival szemben. A helyi lapok nagyon sokszor bekukkantottak egy-egy pillanatra \'ezekbe a sötét utcákba s próbáltak védekezni, tiltakozni a kosaras-asszonyok és szerelemlányok „üzletei" ellen, de hát ezt maga a rendőrség sietett lecáfolni. Igen, a rendőrség, aki nem kukkantott be, nem nyomozott, meg sem mozdult, de ¡azért cáfolt... Cáfolt, mint akármikor akármiben ... HÍREK. Pesti Kereskedelmi Bank fiókja. A fenti cég nagykanizsai fiókja teljes apparatussal megkezdte működését a Csengery-utca 4. számú helyiségében. Szétküldte a fiók körleveleit, amelyekben részletesen megjelöli, hogy minő ügykörökre fog működése kiterjedni. Egyben jelzi, hogy a fiók vezető főnökévé ideiglenesen Hoffmann Béla tisztviselőjét nevezte ki a bank igazgatósága. Szerintünk mindenesetre nagy, maradandó és üdvös hatást fog gyakorolni ez intézet működése — a helybeli pénzpiac alakulására. Szent-Antal mint alperes. Veszélyes kéz az ügyvéd keze. Messze elnyúl, legújabban oda is, hova eddig csak a hit szárnya vitte a halandó embert. Egyik nagykanizsai fiskális érte el azt a rekordot, hogy pert indított a „menyország" egyik boldogságos lakója, maga Sze:-t-Antal glóriás alakja ellen. A sommás pert a magas alperes ellen nem az Úristen őszentsége, hanem a nagykanizsai községi biróság előtt indította meg, Szent-Antal megidéz-tetését kérve annak rendje és módja szerint. Szent-Antal a zalaszabari községi szövetkezetnek volt adósa tizenhat szál gyertya erejéig. A summa ugyan nem nagy, tekintve azonban a szent vagyontalanságát, az összeg mindenesetre veszélyben forog. A dolog ugy esett, hogy a zalaszabari szövetkezet csődbe jutott és kinlevőségei ügyvédkézbe jutottak. Az adósok könyvében pedig szerepelt ez a tétel is: „Szen-Antal-nak 16 szál gyertya." Talán valamelyik szende szűz áldozta a házasulandók pátronusának és „édes" szerelmi szókat suttogott, mig az égető gyertyákat odatüzdelte a jóságos szobor talapzatára. A jóságos szent pedig szelíden tekintett az áldozathozóra, mintha mondaná: —.Csak folytasd leányom, folytasd ... Te fizeted az árát. Szegény szent, ha tudta volna!... Denique, a rossz könyvelés miatt a gyertyáknak nem akadt gazdájuk, a szövetkezeti director ur hát magát a — szentet rótta be az adósok lajstromába. Így került Szent-Antal ügyvédkézbe, az egyedüli helyre, hol még az ő glóriája sem mentheti meg az exekválástól. „És elmarasztaltatik Szent-Antal páduai illetőségű . . ." így járt Szent-Antal Zalaszabaron. ANGOL LILIOM-CRÉME az egyedüli biztos szer az arc és kezek vörösség e, szeplők, pörsenések, valamint mindennemű bőrtísztátlanságok ellen. Kapható: Drogéria a vörös kereszthez. Sport. A .Nagykanizsai Sportegylet" vezetősége értesiti tagjait, hogy vasárnap délután 5—6 óráig a magas-, távol- és rudugrásban, továbbá a sulydobásban a tornahelyiség udvarán tréninget tart; 6-tól fél 8 óráig pedig a katonai gyakorlótéren 100, 200 és 400 méteres versenyfutást és football-játékot rendez, melyre a vezetőség — tekintettel a közelgő versenyre — a tagok számos és pontos megjelenését kéri. Hetenkint kedden, csütörtökön és szombaton esti 8—10 óráig az egyesület tornatermében szertornázás. Akik az egyesület kebelébe belépni óhajtanak, ebbeli szándékukat Stras-ser Márton egyes, alelnök Erzsébettéri üzlethelyiségében, vagy a torna-helyiségben a tornaórák alatt az egyesület titkárjánál bejelenthetik. Vérmérgezés. Tuboly Sándor vm. árvaszéki jegyző, zalaegerszegi lakós, szája szélén ezelőtt egy héttel kisebb seb keletkezett. A jelentéktelennek látszó sebre eleinte reá sem hederített és csupán pár nap múlva folyamodott orvosi segélyhez. Fölvágták arcát, száját, de már későn volt, mert a vérmérgezés iszonyúan pusztított. Állapota válságosra fordult és tegnap reggel borzasztó \'kinok közt meghalt. 58 éves volt. A vadászat jegyében. Augusztus hó elsejével megszűnt a szárnyasokra a vadásztilalom. Lekerültek a szegről a berozsdásodott lankaszterok s a hivatott és nem hivatott vadászok egész raja lepte el városunk és a környékbeli erdő és mezőségeket. Puffan a puska ... és legtöbbször vis;an szárnyal tova a fölijesztett vad. No de nem akarunk egyes kocavadászok eredménytelen működéseiről beszámolni, csupán arról adunk hirt, hogy a vadászati jegy elnyerése végett a polgármesteri hivatalnál ez ideig 65-en jelentkeztek. Tehát Szent Hubertusz nevében — előre! Anna-bál. A nagykanizsai Hadastyán-Egylet, a kedvezőtlen idő miatt vasárnap elmaradt Anna-bálját folyó hó 5-én tartja meg világpostával egybekötve a Zöld hordóhoz" címzett vendéglőben. Belépődíj személyenkínt 40 fillér. Kezdete este fél 9 órakor. Felülfizetések, köszönettel fogadtatnak és hírlap ilag nyugtáztatnak. Tisztességtelen konkurrencia. Ilyen cím alatt tegnapi számunkban megjelent hír egy szereplője N. I. annak a kijelentésére~kért föl bennünket, hogy neki sem a szívügyhöz, így közvetve az éjjeli zene adásához, sem pedig a feljelentéshez semmi köze nincs. Jó maga mint érdektelen szemlélő került bele a dologba. Elveszett. A sétatéren egy szürke férfi kalap, a piacon egy fekete napernyő elveszett és ugyanitt egy másik tévedésből kicseréltetett Kik e tárgyak hollétéről tudomással bírnak, jelentkezzenek a rendőrségnél. Veszélyes esés. öreg Horváth János zenész péntek este a Kazincy és Fő-ut sarkán, egy arra haladó bérkocsi elől\' kitérni akarván, oly szerencsétlenül esett a járda szélső kövezetére, hogy lábain komolyabb természetű zu-zódásokat szenvedett. Lakásán ápolják. A gabnahordás halottja. Böröndi István alibánfai lakós a különböző gabnakereszteket szállította a mezőről haza. A egyik ut-kanyarulatnál lovai olyan hirtelen fordították el ar kocsit, hogy Böröndi magas ivben repült le a kocsiról. Még pedig oly szerencsétlenül, hogy feje tetejére esett, agyrázkódást kapott és azonnal szörnyet halt. i Nyilatkozat. T. Szívós Antal urnák N.-kanizsa. Hálás köszönetet mondok azon óráért, melyet Ön küldött; pontos járásával és csinos kiállításával nagyon, meg vagyok elégedve. — Kandakók János Komaháza. . NAGYKANIZSA" Bicikli javítás, bárminemű törés csőnek, villák, faajtókarok, tengelyek, stb. stb. olcsón és szakszerűen készítek. Elfogadok vasesztergilyozást, »savarmenet-vágást. ■indenféle kivitelben 1 méter bossznságig. Raktáron tartok mindenféle bicikli-alkatrészeket u. m. külső-, belső-, fék- és pedáigummikat, tengelyeket, szabadonfutókat, lámpákat, csengőket, pedálokat, pumpákat stbit. A nagyérdemű közönség szíves megkeresését kérve, maradék tisztelettel SZUPER JÓZSEF toronyórás és mechanikus, NAGYKANIZSÁN, Erzsébettér 27. szám. Hagyar-ntcza sarkon, Szeidmann-liázzal színben. Kívánatra az egyes tárgyakat házhoz is szállítjuk. MATER KAROLY első dunántuli gózmí :estő-, vegytisztltí- és piissirozó-gyár, NAGYKANIZSÁN, Kölcsey-utca 19. sz. = Alapitági «V 1892^1 j~AÍapitá8i év 1892. tr= GYUJTO-TELEPEK: Szombath. Ki:íiy-u. Pécs -- Király-útca Esztergom Széli-utca Keszthely Csáktornya Zalaegerszeg Baicstelep Nagyatád Alsoleuilva Hölgy-, uri- és gyerraekruhák, háztartási cikkek, függönyök, terítők, himzések. butor-szövetek, keztyük, napernyők s minden e szakba vágó tárgyak részére. Bársony- és plüsch-kelmak gizilése és préstlése a legújabb mintákban. IZI ! ! Jutányos árak ! 1 ^IZ »*e<c««>©©o®o cees* * s • e 9 Kívánatra az efryes tárgyakat házhoz is szállítjuk. valódi brünni szövetek Egy szelvémy ára 3-10 mtr. bosszú, teljes férfiöltönyre elegendő (kabát, nadrág és mellény) csak: K 7-—, 8\'-, 10-- jó \\ K 12-—, 14 — jobb ( valódi K 16-—, 18- - finom ( gyapjúból. K 21-— legfinomabb J Egy szelvény fekete szalon-öltönyre K. 20 —, valamint íelöltó-szóvetek, turista-loden, selyem-kam-jarn stb. gyári árbait az elisrnet szolid pósztó-f £>ári raktár áal r siegel-imhof, brűnn. Minták ingyen és bérmentve. Mlntaszerlnti szállításért felelősséget vállalok. a magánvevőre orlásl előnyök hárulnak, hogy szöveteit fenti cégnél közvetlen gyári piaczon rendelheti. Egy asztalos-segéd felvétetik. Cim a kiadóhivatalban. mmmmvmmimimhs Minden szombaton szövet, delain, karton, batiszt stb. maradékok - elárusitása - Singer József és Társánál, Nagykanizsa, Kazincy-utca. Házeladás. Hunyady (Kereszt)-utcza 24. számú ee lakóház kerttel = : gyüit készpénzfizetés mellett olcsón Vladó. — Bővebbet megtudhatni: ilunyady-utca 30. szám alatt. Mindenki tudja, hogy BALATON CESTVEREK egyedül s kizárólag mindig csakis budapesti liszteket árusitanak legolcsóbban. „ERZSE3ET női arany-óra 3 arany fedéllel. Ára 50 korona. \\® iá SZIVOS ANTAL műórásnál kaphatók a legpontosabb szolgálati zsebórák — 6 koronától 30 koronáig. i= Jő minőségű FALI-ÓRÁK 5 koronától 40 koronáig. \\Jd\\f\\í\\\\ karátos arany uri-lánc VulUUl — gramja 2 korona; ZZ a munkadíj 15 korona. 3 évi jótállás !♦♦♦♦♦ Jutányos árak! NAGYKANIZSA, Erzsébet-tér 14. szám. Magyar-utca sarok. II III m \\\\t w w w w # w w w w w tt m M. ^saasaaausasesamaaamaBt ¡«a &g&z¡¡¡¡s8s3¡sm ílwmiwi m I Sertéshizlalók!! <s M Cß N O J3 N ■<S U fco Jí O u-S Ut o crcs Legolcsóbban beszerezhetik szükségletüket, u. m. tengeri, tengeri dara, liszt és árpadara 3* N =r o N Hirsch és Szegő | só-, liszt- és terméayierestsáésébsa N \\OYí<AN1Z34M, a Surre-síilloii iülüa-ibia. ¡X ansem TULIPAN szivarka-hüvely 1. == 1 6 krajcár ===== Ofenbeck és Balázsy r= papirkereskedésében. Nyomatott Ofenbeck és Bc!:u-./ Stönyvnyomdájíban, Nagykanizsán. NAGYKANIZSA Cs&tfirtSk Hirdetések megállapodás szerint. Nyilttér petit soronkint 40 fillér. Nagykanizsa 1906. augusztus 7. A szerkesztőség hivatalos órája d. u. 6—7 ig. Kéziratokat nem ad vissza a szerkesztőség. Laptulajdonos és kiadó: Ofenbeck és Balázsy. Felelős szerkesztő: GÁBOR ERNÓ. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Csengery-ut 1. sz. Ne csak a gazdagoknak... — Egy levél. — Balatonparti drágaság. (Oszy.) Panaszos levelet kaptunk a Balaton mellől egy fürdőző olvasónktól. A levél a fürdőhelyek méregdrága piaci viszonyairól szól és sürgős reformok és intézkedések életbeléptetését tartja szükségesnek. Különösen a konyhakerti élelmiszerek drágák s a baromfiak. Úgyannyira, hogy sokan a fürdőzők közül a fővárosból hozatják szükségleteiket, (pld: tojást, zöldséget, ugorkát, fűszereket, gyümölcsöt) és még akkor is olcsóbban jönnek ki, mint a helyi piacon való beszerzéssel. A drága és megfizethetetlen piaci árakat nem annyira a termelők és elárusítók -önkénye, mint az az állapot teszi, hogy minden évben több és több a balatonparti fürdőzők száma s a lakók nem képesek megfelelő mennyiségű terményeket rendelkezésre bocsájtani. A kereslet a piaci termények iránt igen nagy, a vendégek drága pénzen megveszik s az elárusító annak ad el, aki jobban megfizeti. Amiből aztán az következik, hogy1 maguk a vendégek verik fel az árakat, mert egymásra licitálnak. Ezen az állapoton a balatonparti községek azonban egy kis jóakarattal nagyon köny-nyen segíthetnének. A községeknek módot kellene találni ahhoz, hogy a rájok szoruló idegenek semmiben sem szenvedjenek szükséget és hiányt. Terménykertekkel, baromfi-te-nyésztéssel, gyümölcsösökkel, melyek községi kezelésben részesülnének, kellene módot nyujtaniok, hogy a középmó-duak is megközelíthetnék a fürdőket s nemcsak a gazdagoknak nyújtaná pazar kincseit a Balaton. Mert a méreg-drága megélhetési viszonyok csak oda vezetnek, hogy a kevésbbé tehetősek tartózkodni fognak a balatoni fürdőzéstől, mint olyantól, ahol még a lélekzet-vételt is drága pénzért mérik. Egyik lapban olvasom épen, hogy a Balatoni Szövetség Siófokon, Almádiban és Bogláron termény-központokat akar létesíteni s ehhez a földmivelés-ügyi minisztérium támogatását kéri. Ezek a központok látnák el aztán a többi fürdőket is élelmi-szerekkel és háztartási cikkekkel. Egy másik lap meg azt irja, hogy a Balatoni Szövetség a minisztériumot megkereste egy állami kertészeti minta-telep felállítása ügyében. A miniszter leiratában drágál-lotta a mintatelepnek az állam által való felállítását, de az esetleges községi felállítás alkalmával az évi támogatást nem tagadta meg. A mintatelepet a Füred és Tihany közötti la-pályban tervezik. A Balatoni Szövetségé tehát a nehéz feladat, hogy a középmódnak számára is megközelíthetővé tegye a szép Balatont. Mert biz\' idáig ugy voltunk, hogy a drágaság miatt csak a lapokból, meg a tankönyvekből szereztünk tudomást a magyar tenger páratlan szépségeiről mi, akik félig-meddig mostoha gyermekei vagyunk a sorsnak. HÍREK. Személyi hir. Balázsy György h. pénzügyigazgató a III. o. kereseti adó-kivetési lajstrom átvizsgálására városunkba érkezett. Sterbeczky Ferenc katona-ügyi előadó tanácsos 4 heti szabadságát ma megkezdte. Helyettese Orbán József. A jószívű közönséghez. A v. közgyámi hivatal egy 7 éves róm. kath., elemi isk. 1-ső osztályt végzett tanulót, kinek özvegy édesanyja béna s igy fentartani képtelen, a jószivü közönségnek örökbe-foga-dásra ajánl. Szándékozók Hardy Gyula h. közgyámnál jelentkezhetnek. Köszönetnyilvánítás. A magy. korona országai vasutas-szövetségének nagykanizsai kerülete által m. hó 15-én rendezett mulatságon felülfizettek: Hirschler Miksa (Kotor), Tripammer Rezső, Schilhan •János 5—5 kor. Dobrovits Milán, Buchler Lipót 4—4 kor. Rosenheim N., Rauschenberger A., Keller Dávid 3—3 kor. Rubint Károly, Kemény János, Kasztl Jakab, Tadler István, Grünfeld Márk, dr. Goda Lipót, Lasky Pál, Eppinger Gyuláné 2—2 kor. Strém Ignác, Magdics Imre, Ney Miksa, dr. Hajdú Gyula, Tu-may Endre (Bodajk), Práger Béla, Stern Zsigmondné, Stefanovits N., Augszten N., Unger György, Pilcz N. (Gelse) 1—J kor. Sáron Ernő, Ross Géza, Koch Géza, Gulyás Mihály 60—60 fül. Lendvay N. 50 fill. Berke József, Láng József, Sinkovics József, Fülöp József, Baum Jenő 40—40 fill. Fekete József, Ács Mihály 20—20 fillér. A fenti összegen kivül a tekeverseny céljaira Strem és Klein 2 üveg pezsgőt; Alt és Böhm 12 drb. gyümölcsös tányérát egy kis asztalkával, Rosenfeld Adolf 4 szobrot Illés Simon egy tortát, Fischel Fülöp egy költeménykötetet, Ofenbeck és Balázsy egy dobpr levélpapírt borítékkal voltak szívesek adományozni. Ugy a felülfizetések, mint a nyereménytárgyak szíves adakozóínak hálás köszönetet mond a — kerületi egyesület vezetősége. Éjszakai támadás. Gerócs József ^Qaray-utca 23. sz. a. lakóst vasárnap éjszaka Magyarutcán egy ismeretlen alak megtámadta s állítólag egy katona-bajo-nettel azon szavakkal, hogy: „ne kutya, ha én kaptam, te is kapj", hátán és kezén többször megszúrta. Gerócs a támadóra vonatkozólag nem tud semmi véleményt adni s azt mondja, valószínűleg véletlen eset forog fenn, amennyiben neki ellensége egyáltalán nincsen. Nyomozást a rendőrség megindította. Felborult szekér. Egy cigánykaraván vonult végig szombaton este részint gyalog, részint szekéren a városon. A Petőfi-utra érve, az egyik dádé a lovak közé vágott ostorával s gyorsabb menetelre akarta ösztönözni a gör-hes jószágokat. Ezek neki is rugaszkodtak s futottak is volra, ha történetesen a szekér diszes utasaival együtt az árokba nem bukott volna. Szóval a szekér felborult, a cigá-gányok halomra potyogtak s kinek keze, kinek feje, kinek meg az oldalbordája sérült meg a kellemetlen trambulinozásban.(Valószínű nem viszik őket klinikára amputálás végett.) ANGOL LILIOM-CRÉME az egyedüli biztos szer az arc és kezek vörössége, szeplők, pörsenések, valamint mindennemű bőrtisztátlanságok ellen. Kapható: Drogéria a Yörös kereszthez. Garázda legény. Opitz István helybeli lakós szombaton éjjel széles jókedvében irtózatosan berúgott egyik Hunyadiutcai korcsmában. Hazafelé mentében a mulatság betetőzésére bebandukolt a Kölcsey-utca 5. sz. házba s ott egyik udvari lakás ablakait beverte. Aztán, mint aki jól végezte a dolgát, tovább haladt hazafelé. Az atyafit azonban a ház megrémült lakói felismerték s kioktatás végett feljelentették a rendőrségnél. A pénz. Boa József hentessegéd Szeibert József helybeli üzlettulajdonosnál volt alkalmazásban. A pénzszomjas ember nem volt keresetével megelégedve s minduntalan egy könnyebb életre vágyott. Pénz kellett néki mindenáron, de sok. Egy ilyen szegény embernek pedig néhány forint is sok pénz. Tehát, hogy pénzre tegyen szert, egyik nap gazdájának pénztárából kilopott 11 korona kész? pénzt s talán épen az elillanáson törte a fejét, amikor tetten érték s feljelentették a rendőrségen. Egy baráti ölelés ára. Balog József kőmüv^-tanonc egyik nap találkozott^ .Fiume"-kávéház előtt egy régi jó ismerősével, Lavasics Mihállyal. Nosza ment a parolázás, üdvözlés, ölelkezés. A víg kőmüves-tanonc oly szenvedélyesen találta magához ölelni ös-merősét, hogy annak zsebórája láncostul együtt megfoghatatlan delej folytán so fort a tanonc fnar-kába vándorolt s végül a tanonc zsebébe csúszott. Lavasics hamarosan észrevette a barátságos ös-merős lopását s feljelentette a rendőrségen. Tolvaj siketnéma. Herjavec László helybeli asztalos nyitott konyhájából az asztalon elhelyezett 6 kor. készpénzét Kovács Mihály nyárádi illetőségű siketnéma ellopta. Károsult feljelentésére a tolvaj siketnémát a rendőrség letartóztatta s az eljárást ellene folyamatba helyezte. Tízórai záró-óra. A helybeli kereskedőket tudvalevőleg két év óta rendőrségi szabályrendelet s közös megállapodás köti a vasárnap délelőtt 10 órai üzlet-záráshoz. Egynémely kereskedő az utóbbi időben elég gyal ran ugy igyekszik kijátszani eme* szabályrendeletet, hogy üzletében 10 órán tul a kivülről behajtott, de be nem csukott ajtó dacára a közönség kiszolgálására ott fogja az alkalmazottakat délig. A fogva tartott alkalmazottak s a kijátszott többi, tisztességes kereskedő érdekében figyelmeztetjük ezeket a kereskedőket a 10 órai zárásra vonatkozó szabályrendeletre s arra,, hogy turpisságuk megismétlődése esetén lapunkban névleg fogjuk felszólítani őket. Hűtlen szolga. Steinberger Ferenc helybeli lakós ezelőtt három nappal fogadta magához Bujtás István háziszolgát. Ezen idő alatt egy szürke férfi-öltönyt, egy inget, három zsebkendőt, egy kalapot, két pár cipőt és 1 kor. 52 fillér készpénzt tőle ellopott s megszökött. A rendőrség nyomozza. Találtatott. Egy férfi-deréköv találtatott a városi sétatéren. Igazolt tulajdonosa a sétatéri felügyelőnél átveheti. Drágul a szén. A magyar szénbányák szeptemberben — tőzsdei hirek szerint — a szénárakat 10%-ra emelik. Illetékes oldaról a hírt megerősítik csupán az emelés mérvére nézve jelentik ki, hogy e tekintetben még nincs végleges megállapodás. 2-3 szobás lakást árnyas udvarral. - Cím a kiadóban. . NAGYKANIZSA" Bicikli javitás, bárminemű törés csőnek, villák, hajtó-karok, tengelyek, stb. stb. olcsón és szakszerűen készitek. Elfogadok vasesztergályozást, csavarmenet-vágást, mindenféle kivitelben 1 méter hosszúságig. Raktáron tattok mindenféle bicikli-alkatrészeket u. m. külső-, belső-, fék- és pedálgummikat, tengelyeket, szabadonfutókat, lámpákat, csengőket, pedálokat, pumpákat stblt. A nagyérdemű közönség szives megkeresését kérve, maradok tisztelettel SZUPER JÓZSEF toronyórás és mechanikus, NAGYKANIZSÁN, Erzsébettér 27. szám. Magyar-ntcza sarkon, Szeidmann-házzal szemben. Mindenki tndja, hogy BALATON CESTVEREK egyedül s kizárólag mindig csakis budapesti liszteket = árusítanak legolcsóbban, = Kívánatra az egyes tárgyakat házhoz is szállítjuk. 9 9 ® 8 * • O » • • • • 9 9 9 • m © MAYER KAROLY első dunántuli gőzmű-.\'istö-, vegytisztitó- és plissirozó-gyára NAGYKANIZSÁN, Kölcsey-utca 19. sz. „ - Alapitági év 1892 jz | Alapitási év 1892. == - GYL\'JTÓ-TELFPEK: Szombath. Kiráiy-u. Pécs - - Király-utca Esztergom Szén-utca Keszthely Csáktornya Zalaegerszeg Baicstelep Nagyatád Aisólendva Höigy-, uri- és gyermekruhák, háztartási cikkek, függönyök, teritők, hímzések. butor-szövetek, keztyük, napernyők s minden e szakba vágó tárgyak részére. Bársony- és plüsch-kelmék gőzölése és préselése a legújabb mintákban. ZZZ^ ! ! Jutányos árak ! ! ^^ZZ «»«« * e cí <s » « s o e ® • e • a e a Kívánatra az egyes tárgyakat házhoz is szállítjuk. ¥ w « w „ERZSÉBET\'-nöi arany-óra 3 arany fedéllel. SZiVOS ANTAL műórásnál kaphatók a legpontosabb szolgálati zsebórák — 6 koronától 30 koronáig. = Jó minőségű FALI-ÓRÁK 5 koronától 40 koronáig. ValodJ 14 karátos arany uri-lánc Ára 50 korona. ~ gramja 2 korona; ZZ a munkadíj 15 korona. 3 évi jótállás! ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ Jutányos árak! NAGYKANIZSA, Erzsébet-tér 14. szám. Magyar-utca sarok. 6 Ja VALÓDI BRÜNNÍ SZÖVETEK Egy szelvény ára 3-10 mtr. hosszú, teljes férfiöltönyre elegeudö (kabát, nadrág és mellény) csak : K 7 —, 8--, 10*— jó \\ K 12-—, 14-— jobb t valódi K 16-—. 18-— finom ( gyapjúból. K 21-— legfinomabb J Egy szelvény fekete szalon-öltönyre X. 20 —, valamint íelöltö-szövctek, turista-lodenj selyem-kam-&arn stb. gyári árban az e\'.ismet szolid pósztó-gyári raktár áal r SIEGEL-IMHOF, BRÜNN. Minták ingyen és bérmentve. Mintaszerinti szállításért felelősséget vállalok. A magánvevöre óriási előnyök hárulnak, hogy szöveteit fenti cégnél közvetlen gyári piáczon rendelheti. Egy asztalos-segéd felvétetik. Cim a kiadóhivatalban. mmmmmmmmmmmm Minden szombaton szövet, delain, karton, batiszt stb. maradékok - elárusiíása - Singer József és Társánál Nagykanizsa, Kazincy-utca. Házeladás. Hunyady (Kereszt)-utcza 24. számú = lakóház kerttel = együtt készpénzfizetés mellett olcsón eladó. — Bővebbet megtudhatni: Hunyady-utca 30. szám alatt. .■■sasgtBsacascssKi m V)í c5 > •CB N 03 S O ¿2 N -CB X! t-bfl ¿c o ifi Sertéshizlalók!! Legolcsóbban beszerezhetik szükségletüket, u. m. tengeri, tengeri dara, liszt és árpadara Ül © X crq -t 3* p. N 3* o N irsch és Szegő | só-, liszt- és terménykereskedésébea NAGYKANIZSÁN, a Szarvas-szálloda átellenében. < 05 Ví Si\\ \'f ULIPAN szivarka-hüvely A == | 6 krajcár ===== Ofenbeck és Balázsy papirkereskedésében. = Nyomatott Ofenbeck és Bc!:u-./ Stönyvnyomdájíban, Nagykanizsán. NAGYKANIZSA Szerda 1906. augusztus 8. HirJetések megállapodás szerint Nyilttér petit soronkint 40 fillér. A szerkesztőség hivatalos órája d. u. 6—7 ig. Kéziratokat nem ad vissza a szerkesztőség. Laptulajdonos és kiadó : Ofenbeck és Balázsy. Felelős szerkesztő: GÁBOR ERNŐ. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Csengery-ut 1. Hogyan kell megélni? Egyre nő a drágaság. - A nagytermelők jegyében. Nagykanizsa, aug. 8. Pályázatot lehetne kitűzni annak a talánynak a megoldására, hogy miből él meg Nagykanizsán, *o meg széles e hazában egy-egy kis fizetésű családos ember. A piac hallatlanul magas árai, a hus drágasága szinte lehetetlenné teszik a tisztességes uton való megélhetést. Ruházkodni, lakást fizetni, társadalmi kötelezettségeknek eleget tenni és ennivalót szerezni, sokkalta nagyobb feladat, mint a minőnek látszikJVlinden vonalon tarthatatlan a drágaság s különös csodaszámba megy, hogy a kis hivatalnoki osztály a szerényebb viszonyok között élő polgársággal együtt még mindig nemjajdult föl hangő-sabban orvoslást kérve a folyton emélkedő drágasággal szemben. Dicső magyar agrárpolitika, áldassék a te neved! Eljutottak odáig, ahol a legkétségbeeset-tebb veszedelem, a tönk veszedelme megfenyeget minden kis embert, aki városban lakik s aki néha napján táplálkozni is akar. A nagyarányú, fokozott mértékű kivitel kezdi meghozni a maga gyümölcsét. A nagytermelőknek édes, a fogyasztóknak keserű gyümölcsöket, amelynek élvezete milliók ek-szisztenciáját mérgezi meg, de talán három-négyezer embernek megszerzi a mindennapi automobilra és színésznőre valót. Az élő húsnak nagyarányú ekszportcikké való emelése sikerült. Ausztria el van látva élelemmel, a mezőgazdaság lendül, őrületesen lendül. Özönlik az országba a kitűnő osztrák pénz, özönlik a nagytermelők zsebébe. Csak az a sajátságos, hogy ezt a beözönlő osztrák pénzt nekünk, kis embereknek kell megfizetnünk. Ami hasznot egyeseknek a magyar marha nagyszabású kivitele hoz, azt a kis emberek milliói fizetik meg a folyton emelkedő húsárak révén. Két esztendőnek egymásutáni takarmányhiánya s a nagymennyiségű kivitel folytonos emelkedése a hazai fogyasztóközönség szükségletét természetesen nem csökkentette. A szükség- let maradt a régi, de a fogyasztásra szánt anyag kevesebb lett. Tehát drágább is lett. De azért legyünk boldogok, hogy Ausztriából pénz özönlik az országba — másnak. Legyünk boldogok és fizessünk. (Folytatjuk.) HÍREK. A város háztulajdonosaihoz. Tudvalevőleg Vécsey Zsigmond, városunk polgármestere felhívásban szólította fel háztulajdonosainkat, hogy a közelgő dálos-ünnepre való tekintettel házaikat kitataroztatni s az ünnep napján fellobogózni szíveskedjenek. Kélte továbbá a háztulajdonosokat. hogy amennyiben a nagyszámban ideérkező dalosoknak a szövetség itteni szállásoló bizottsága megfelelő száinu szállást biztosítani nem tud, erejükhöz képest egy-egy szobát átengedni szíveskedjenek a verseny napjaiban. — Sskan voltak háztulajdonosaink, akik végigolvasták az öles plakátot, de sajna kevesen, akik megszívlelték volna a benne foglaltakat. Ugy áll a dolog, hogy nem igen akaróznak a háztulajdonosok vendégeskedni, s könnyen megtörténhetik, hogy a hozzánk leérkező sok dalos, akiket szívélyesen meghívtunk, szállás nélkül maradnak s végül hosszú orral hagyják itt a mi hagyományosan érzéketlenkedő városunkat. Modern „igazság"-szolgáltatás. Megírtuk ez év május 26-iki számunkban, hogy Wugrinecz Károly nagykanizsai munkásvezért Somogy-szentmiklóson a. csendőrség letartóztatta. A letartóztatás előzményei és részletei a következők voltak: Wugrinecot a somogyszentmíklósi parasztok megkérték, hogy segítene nékik megalakítani az ottani föld-mivelő-szövetségi csoportot, amit Wugrinecz meg is ígért. Május hó 24-én délután kiment S.-Szt.-Mík-lósra, de alig tette be a lábát egyik ottani Ismerőse házába, az előre értesített csendőrök berontottak s minden bővebb magyarázat mellőzésével elhurcolták onnan a csendőrlaktanyába. Másnap reggel Wugri-neczot Csurgóra hurcolták, ahol a két csendőr előadta, hogy ők ugyan nem hiszik, hogy letartóztatott izgatott volna, mert ők megérkezéseket rögtön elfogták, de „mások mondták," hogy izgatni akart. Wugrinecz öt tanúval akarta bizonyítani, hogy még le sem ülhetett a házban, már is megjelentek a csendőrök, nemhogy /alakível is beszélhetett volna. A csurgói főszolgabíró azonban kijelentette, hogy a tanuk, vallomását nem veszi figyelembe, a csendőrök ^vallomása" alapján pedig vádlottat eííteHi 350 kor. pénzbirságra és 23 "napi elzárásra. A tanuk közül négyet szintén elitélt egyenkint 25 kor. pénzbírságra és három napi elzárásra, csak azért, mert Wugrineczot »ki merték" hívni S.-Szt.-Miklósra. Eddig az elfogatás és elitélés részletei. Wugrinecz azonban nem hagyta ennyiben a dolgot. £öiétf bezett és ügyének vitelével dr. Kreisler József nagykanizsai ügyvédet bízta meg, aki kiutarotK.Csur-gőra és a szolgabirótól betekintést kéri- a vizsgálati jegyzőkönyvbe. A szolga*?iró kijelentette, hogy ezt meg nem engedi, különben is az ítélet azért olyan súlyos — úgymond — „mert titkos utasításom van; nem a konkrét tényállás volt a mérvadó, hanem a titkos utasítás szerint kellett ítélkeznem!" Elítélt tanuk .. . Titkos utasítás - íj- Jogtalan lezárás ... — És ez Magyarországon a XX-ik században, demokrata jelszók alatt történt!. . . Rendelet. Rendőrkapitányságunk, hogy elejét vegye a városunkban grasszáló titkos betegségek nagymértékbeni terjedésének, a közönséget ott, ahol ennek szüksége forog fenn, hirdeí-ményileg fogja időnkint felhívni a kellő óvintézkedésekre. Csak ne legyen az is, mint legtöbb dolog nálunk, írott malaszt. ANGOL LILIOM-CREME ! az egyedüli biztos szer az arc és kezek vö.rőssége, szeplők, ;pörsenések, valamint mindennemű bőrtisztátlanságok ellen. Kapható: Drogéria a vörös kereszthez. Razzia a cigányok közt. Régi dolog az, hogy nálunk a legtöbb dolgot a rendőrség és csendőrségnek — a különböző törzsbeli — cigányok adják. Sok véghezvitt, de soha ki nem derített lólopás, időnek előtte jobblétre szenderült apró-marha gyászos tragédiája terheli a bűnnel könnyen megalkuvó lelkiismeretüket Azért van aztán, hogy a városi erdőben tartózkodó idevaló illetőségű cigányokat szigorúan ellenőrzi a hatóság és, ha idegeneket talál köztük, kíméletlenül kizavarja azokat a határból. — Hétfőn délután is neszét vette a rendőrség, hogy a békástóí erdőben levő cigánytanyán egy idegen karaván tartózkodik. Négy rendőr és két tisztviselő vonult ki a cigánytanyára és az idegen karavánt egész kurtán kihajtották az erdőből. A razzia természetesen a cigányok részéről óriási zenebonával járt, mire a rendőrök \' ijesztésül egyet-kettőt a levegőbe lőttek. Erre a morék megijedve, nagy gyorsan elpárologtak. Remélhetőleg városunk bűnkrónikájának — kiderítetlen része — szíves távozásukkal tetemesen csökkent. — Ártatlanul letartóztatva ? Kovács Vendel dombovári kereskedő táviratilag megkereste a kanizsai rendőrséget, hogy Kovács Julianna nevü cselédjét, kí tőle különféle ruhanemüekeí ellopott s Kanizsára szökött, tartóztassa le. A rendőrség a távirat vétele után nyomban elrendelte a cseléd letar- tóztatását, de amennyiben a cseléd megmotozásakor és vallomásából ? lopásra vonatkozólag terhelőt felderíteni nem tudott, szabadon bo-csájtotta. Eltűnt ludak. A Rákócy-utca 79. sz. alatti ház udvarából 2 fehér és 3 tarka lud eltűnt. Aki a ludak hollétéről tud jelentse be a rendőrségeiéi. Rendőri hír. Mészárics Anna helynélküli cselédleányt a rendőrség csavargásért előállította s a város területéről el-toloncoltatta és kitiltotta. Tüzek mindenfelé. Ismét a vörös kakas kíméletlen pusztításáról adnak hírt tudósítóink. Ahova ez a tüzes szárnyú, a kánikulai nagy melegből táplálkozó vészmadár leszáll, pusztulás, gyász és siralom üti fel ott szomorú tanyáját. Oly gyakoriak így nyáron a nagyobb tüzesetek és mégsem okulnak belőle, nem vigyáznak eléggé a falusi gazdák. Eszteregnye községben e hó 4-én ifj. Borsos István telkén 3z asztagba rakott gabna gyuladt ki és hamvadt el teljesen. A kár körülbelül 120 korona. Biztosítva nem í volt. Kollátszeg közeli faluban tegnapelőtt délután már nagyobbszabásu volt a tüz. A délutáni nagy hírtelen keletkező szél óriásílag növelte a ; veszedelmet. A repülő zsarátnokok több távoleső épületet is felgyújtottak. Mire a szomszédos 6 falu együttes tűzoltósága késő estére j lokalizálni tudta a tüzet, már 11 ház, . 30 melléképület, nagymennyiségű ; takarmány, gabnakészlet és gazdasági eszköz elégett. Közvetlen bé-takarulás után a lakosságot ért ezen nagy csapás miatt, óriási a kétségbeesés a községben. Elveszett. Tegnap délelőtt a város belterületén egy bőrtárca 75 kor. pénztartalommal s egy 1000 koronáról szóló nyugtával együtt elveszett. A becsületes megtaláló kéretik, hogy a rendőrségnek adja át, hol a káros fél részérői illő jutalomban részesül. 2-3 szobás lakást árnyas udvarral. - Cim a kiadóban. XM5J BRÜNNI SZÖVETEK Egy szelvéay ára 3*10 mtr., bosszú, teljes férfiöltönyre elegendő (kabát, nadrág és mellény) csak: K 7-—, 10-- jó \\ K 12-—, 14 — jobb ( valódi K 16-—, 18 - finom ( gyapjúból. K 21-— legfinomabb J Egy szelvény fekete szalon-öltönyre K. 20—, valamint felöltő-szövetek, turist^loden, selyem-kam-garn stb. gyári árban az elismet szolid pósztó-gyári raktár áal r SIEGEL-IMHOF, BRÜNN. Minták ingyen és bérmentve. Mintaszerinti szállításért felelősséget vállalok. A magánvevőre óriási előnyök hárulnak, hogy szöveteit fenti cégnél közvetlen gyári piaczon rendelheti. Hirdetések felvétetnek e lap kiadóhivatalában. „ NAGYKANIZSA* = ÜZLETATHELYEZÉS. = Van szerencsém Nagykanizsa és vidéke n. é. közönségének szives tudomására hozni, hogy CZIPÉSZ-ÜZLETEMET nagyobbitás végett Erzsébet királyné-tér 16. szám alá (Kaiser-féle ház) helyeztem át. Ezután is fötörekvésem oda irányul, hogy a legkényesebb igényeket is pontosan kielégítsem. A n. é. közönség b. pártfogását kérve, vagyok jű&b kiváló tiszte- Javítások gyorsan lettel és pontosan ké- ^gg NOYÁK YIRCZE születnek. Megrendelések levelezőlapon is eszközöltetnek. cípészmester. Elsőrendű specialista gyermek-cipőkben. Kívánatra az egyes tárgyakat házhoz is szállítjuk. • • « e * 0 • • • ••••• • m MAYER KAROLT első dunántuli gözmi-restö-, vegytísztitó- és p!issirozó-gyára NAGYKANIZSÁN, Kölcsey-utca 19. sz. [ Alapítási év 1892. =rr= _== Alapítási év IS92. GYÚJTÓ-TELEPEK: Szctnbath. Kiráiy-u. Pécs - Mrálv-Mtca Esztergom Szeil-Tca Keszthely Csáktornya Zaiaegeroze^ Rai cstelep Napr; ■ ÁlSOit P-t:\'\'. < Hölgy-, uri- és gyermekruhák, ház-, irtási cikkek, függönyök, teritők. j hímzések, butor-szövetek, keztvük. i : -i;yök s minden é szakba vágó tárgyak részére. 8ársony- és piiisch-kelmék gőzölése és préselése a legújabb mintákban. ZH ! Jutányos árak ! ! ;— » « o ® s e ® ® « « « a a a « a. í» Kívánatra az eicyes tárgyakat házhoz is szállítjuk. Bicikli javítás, bárminemű törés csőnek, villák, hajtó-karok, tengelyek, stb. stb. olcsón és szakszerűen készítek. Elfogadok vasesztergályozást, csavarmenet-vágást. ¡ninó«*féle kivitelben 1 méter hosszúságig. Raktáron tartok mindenféle bicikü-alkatrószeket u. m. küísö-, belső-, fék- és pedálgummikat, tengelyeket, szabadonfutókat. lámpákat, csengőket, pedálokat, pumpákat stbit. A nagyérdemű közönség szives megkeresését kérve, maradok tisztelettel SZUPER JÓZSEF toronyórás é:; mechanikus, NAGYKANIZSÁN, Erzsébettér 27. szám. Magyar-utcza sarkon, Szeidmann-házzal szemben. Mindenki tudja, hogy BALATON CESTVEREK egyedül s kizárólag mindig csakis bndapesti liszteket \\ = árusítanak legolcsóbban. == „ERZSEBET\'\' női arany-óra 3 arany fedéllel. Ara 50 korona. ÜT m ® M. SZIVOS ANTAL műórásnál kaphatók a legpontgfcabb szolgálati zsebórák — 6 koronától 30 koronáig. = /fö minőségű FALI-ÓRÁK x5 koronától 40 koronáig. \\Td \\ f\\í\\\\ ^ karátos arany uri-Iánc V CllUUI — gramja 2 korona; ZH a munkadíj 15 korona. 3 évi jótállás Jutányos árak! NAGYKANIZSA, Erzsébet-tér 14. szám. Magyar-utca sarok. § S3^«.3Ei0£S*S5B5EE»5 — SS cö > Sertéshizlalók!! o 7? Ki -i SÍ ífl Legolcsóbban beszerezhetik szük- i 2: o ■fi N ségletüket, u. m. tengeri, tengeri 3" SS- "5 dara, liszt és árpadara N ST O -O i u bJO Hirsch és Szegő U> N E: só-, liszt- és terménykereskeiésében < m NAGYKANIZSÁN, a Szams-szilloda átellenében. ? X rULIPAN szivarka-hüvely A ===== | g krajcár = Ofenbeck és Balázsy = papirkereskedésében. = NAGYKANIZSA Csfit&rtSk Hirdetések megállapodás szerint. Nyllttér petit soronkmt 40 fillér. llAGYKANIZSA 1906. augusztus 9. A szerkesztőség hivatalos órája d. u. 6—7 ig. Kéziratokat nem ad vissza a szerkesztőség. * Lap tulajdonos és kiadó : Ofeabeck és B«li2»y. Felelős szerkesztő: QÁBOR ERNŐ. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Csengery-ut 1. sz. Hogyan kell megélni? Egyre nő a drágaság. A nagytermelők jegyében. Nagykanizsa, aug. 8. A húsnak az egész országban mutatkozó horribilis drágasága immár nem időszaki szimptoma. Harmadik esztendeje, hogy nyögjük ezt az állapotot. Furcsa helyzet ez. A mészárosokat ime már bajos okolni, mert hiszen a változott helyzettel ők is drágán kapják ma a marhákat. A termelőt bajos okolni, mert az egyszerűen ostoba volna, ha nem igyekeznék a legjobb áron értékesíteni áruját. A fogyasztó-közönség csak passziv szerepet játszik ebben a szomorú kérdésben. A hibás csupán az,, aki a mostani konjunktúrák előidézésével megteremtette ezt a szomorú helyzetet. És mik ezek a konjunktúrák? Marhavész érezhető mértékben nem pusztítja az ország marhaállományát. A takarmányhiányt a mostani év termése megszünteti. Az ország fogyasztása nem lett számbavetőleg nagyobb, a termelés nem lett lényegesen kisebb. De a forszi-rizott kivitel, amely elé előbb-utóbb föltétlenül korlátokat kell állítani, a kivitel folytonos emelkedése idézte elő a drágaságot. Ez ideig azonban semmiféle intézkedés nem történt ennek a beteges állapotnak a megszüntetésére. A kivitel korlátozásáról senki sem ejt szót, mert az a nagytermelők érdekeit sértené. Hatósági közbe lépésről szó sincs. Egyes helyeken szövetkezetekkel akarnak segíteni, szövetkezetekkel, amelyek viszont a mészárosoknak csinálnak konkurrenciát, anélkül, hogy bár egy átom-mal is könnyitenék a polgárság megélhetését. Hogyan kell megélni? Fele letet követelünk erre a kérdésre a kis emberek nevében. A társadalom egyik leghatalmasabb rétegének létkérdése függ össze a drágaság kérdésével. Törvényhozási, vagy rendeleti uton, de segiteni kell a hely zeten, mert ha még sokáig tart ez a helyzet ebben az ország ban, akkor a megnyomorított polgárság oda fog menekülni, ahol az anyagiak politikája divat, ahol a vörös zászló lobog. _ HÍREK. Halálozások. ld. Unger Nep. János felsőrajki földbirtokos folyó hó 7-én reggel fél 5 órakor hosszas szenvedés után életének 64-ik évében elhunyt. Temetése f. hó 9-én délelőtt 10 órakor lesz Felsőrajkon a róm. kath. hitvallás szertartásai szerint A nagykanizsai „Emberbarát" te-metkezési-egylet tegnapelőtt temette el két elhunyt tagját, Lakatos Józsefet és Litvay Endrét. Egy harmadik trgjának, lvancsics János temetése pedig tegnap délután ment végbe. Tanczenberger Ferenc 21 éves helybeli könyvkötő-segéd tegnapelőtt este fél 8 órakor hosszas és sorvasztó betegség után elhunyt. Temetése ma délután lesz a Kini-zsy-utcai gyásiházból. Adóügy. Pénzintézetek, önsegélyző-egyletek és fogyasztási szövetkezetek 1905,6. évi üzleti adója tárgyalására határnapul a pénzügyigazgatóság aug. hó 23-át tűzte ki. Szociálista népgyűlés. A nagykanizsai szociáldemokratapárt vezetősége legutóbb tartott értekezletén határozatilag kimondotta, hogy e hó 26-án, vasárnap délután az Erzsébet-téren nagy népgyűlést tart. A népgyűlés programmjáról annak idején bővebben. Elgázolt kisleány. Súlyos szerencsétlenség színhelyére hivták tegnapelőtt délután — telefon utján — a városi rendőrorvost Ugyanis Kiskanizsán a Jakab-kuti-utcában Ifcsics József 2 és fél éves leányát Baj Bandi György gabnahordó kocsijával elgázolta. A kis leányon a kocsi kerekei olyan súlyos sérüléseket ejtettek, hogy felépüléséhez — orvosi vélemény szerint — kevés a remény. A szerencsétlenség ügyében a rendőrség a vizsgálatot meginditotta, hogy kit terhel a felelősség. Taggyűlések. A magyarországi szabómunkások és munkásnők szakegyesületének helyi csoportja, ma este 9 órakor rendkivüli taggyűlést tart, amelyre az összes tagokat ezúton hivja meg a vezetőség. A Magyarországi Famunkás-Szö-vetség helybeli csoportja ma, csütörtökön este tartja havi rendes taggyűlését a Rákóey-utcai egyleti helyiségben. A vezetőség kéri a tagokat, hogy lehetőleg teljes számban jelenjenek meg. Rendelet az állati betegségek ellen. Nagykanizsa város elsőfokú állategészségügyi hatósága ezennel közhírré teszi, hogy legutóbb hozott határozatával a takonykőr behurco-lása és továbbterjedésének megakadályozása végett elrendelt?, hogy a város területén lévő korcsmák és vendéglők udvarán álló kutaktól az istálló-vályúk azonnal eltávolitan-dók, a kutaknál — amennyiben azok vederrel ellátottak — a vedrek a belőlük való itatás megakadályozása végett háromszoros keresztvassal látandók el; továbbá elrendelte, hogy a korcsma- és vendéglő-tulajdonosok kötelesek az idegen lovak itatására külön itató-sajtárakat tartani s azokat kellőleg fertőtleniteni. — Ezen határozat végrehajtásának ellenőrzésével a városi rendőrkapitányi hivatal bízatott meg. A sorozó bizottság előtt. Hatalmas termetű, szép szál legény állott tegnap a pót sorozó-bizottság előtt. Nagyitóval sem lehetne felfedezni semmi hibát rajta. Csak ugy dureScT~aE> erőtől minden izma. Hanem... No/hát a jobb kezének mutatóujja görbe. A tiszt urak összedugják a fejüket. — Bizonyára svindler! — Svihák! így akar megmenekülni a katonaságtól! — Csak azért sem menekülsz meg, pupák 1 — ordít a kapitány s int az őrmesternek. Az odalép a legényhez s egész szelíden elkezdi „kezelni" az ujját Kicsavarja, becsavarja, összeszorítja, i visszaszorítja, kitaszítja, betaszítja, hogy a szegény legény hetvenezer csillagot lát a levegőben. Hiába! Az ujj görbe maradt. — Ungehörte Dummerei! Schrecklicher Pupák! — ordít a kapitány rettentő dühbe gurulva. A német katonaorvos meg bánatosan konstatálja, hogy a fiu »untauglich" I A tiszt urak közt ott van a vár-megye egyik derék alkalmazottja is. Mosolyogva néz a fiu szemébe s megveregeti a vállát. — Szegény fiam! Hát aztán mindig ilyen kificamodott volt az ujjad ? — Nem! — felelt a legény egész őszintén. — Hát milyen volt azelőtt? — Ilyen ni! — mondja a boldogtalan s egész önérzettel mereven kflesziti az ujját. Egyszerre harsogó kacagás tölti be a termet. Szegény fiu csak akkor veszi észre, mit csinált, mikor az ezredorvos harsány hangon ordítja a „tauglich"-ot! ANGOL LILIOM-CRÉME az egyedüli biztos szer az arc és kezek vörössége, szeplők, pörsenések, valamint mindennemű bőrtisztáflanságok ellen. Kapható: Drogéria a íörös kereszthez. Korai kapuzárás. Ilyen címen a mult hét folyamán kértük az illetékes köröket, hogy legalább nyáron tartsák nyitva a Polgári-kertet esti 10 óráig és ne zárassák be már 9 órakor. Kérésünk ugylátszik megszívlelésre talált, mert mint meggyőződtünk magunk is róla, már^nem 9 órakor zárják a kertet, hanem — 8 órakor. Miért is nyitják akkor egyáltalán ki?! Nem lenne szíves valaki megmondani ? Részegen a halálba. Fázó Vendel, Szabó János és Kis Joakim balaton-györöki lakósokat megbízta a község, hogy Karmacsra menjenek egy bika megvásárlása végett. A vétel megtörténte után Vindornyafokon keresztüljővé betértek egyik vendéglőbe, ahol meglehetősen leitták magukat. Amikor már alig birtak a lábukon megállani, kocsira Öltek és hazafelé hajtattak. Útközben Fázó Vendel a kocsiról leesett, majd pedig felkelt, de ekkor oly szerencsétlenül esett ismét a földre, hogy koponyarepedést : szenvedett és meghalt. Elveszett. A tegnapi hetivásár alkalmával a piacon zsebkendőbe kötve egy drb. 10 koronás arany elveszett Becsületes megtaláló kéretik, hogy azt a rendőrséghez adja be. Gyilkos cséplőgép. Madarász Erzse kővágószőllösi leány Cserkuton dolgozott a cséplőgép mellett. Kévét adogatott az etetőnek. Nem tudni hogyan, a leány félrenézett, megcsúszott s egyensúlyát vesztve beleesett a gép dobjába. Véresen, leszakgatott lábakkal, rettenetesen öszzezúzva szedték ki a kerekek közül. Az Örökség miatt. Szombathelyi János diszeli lakós örökösödési perpatvarból összetűzött testvérével, Istvánnal. A heves szóváltás később verekedéssé fajult, miközben Szombathelyi János véresre verte s megcsonkította az örökségi joghoz ragaszkqáó öcc:,öt. A csendőrseg letartóztatta. Különös üzenet. A Somlyóvidékí Hírlapban olvassuk ezt a szerkesztői üzenetet: .N oszlop. Névtelen leveleket nem vehetünk figyelembe. Különben is az ön által jelzett paróchiai „meggömbölyödések" nem bírnak oly nagy szenzációval, hogy nyomdavesték alá volna érdemes adni. Egyéb dolgot kérünk." SZERKESZTŐI ÜZENET. Kórházügy. Beküldött soralt — ma- fánterraészetü dolog lévén — nem közöletjük. : Keresek: 2-3 szobás árnyas udvarral. - Cím a kiadóban. lakást Ügyes varrónő fehérvarráshoz — jó fizetéssel — azonnal felvétetik. Wejsz Sándorné Magyar-utca 4, szám. >»É«É< Azonnal kiadó két utcai szoba, konyha a hozzátartozó mellékhelyiségekkel együtt: Kinizsi-utca 20. szám alatt. .NAÖVIÜWKSA\' = ÜZLET ÁTHELYEZÉS. = • • • • • • • • Van szerencsém N^^ykaeiza és vidéke n. fc, közönségének aha tudoeásár* hozni, hagy CZIPÉSZ-ÜZ LETEMET nagyobbitás végett Erzsébet WrStyné-tér 18. szám alá (Kaiser-féte ház) helyeztem át. Ezután is fötorekréscm rr&a iiánjrul, fregy a legkényesebb igényeket is pontosan kielégítsem. A n. é. közönség b. pártfogását leérve, vagyok AM kiválö tiszte- Javltások jyorta» .¿f&jgB Jettel é. p..<.». ké- «1 MOYÍK YHKZX •illtetnek. cipész« ester. Megrendelések tevelezö-lapon is eszközöltetnek. • • • • Elsőrendű specia-iists Cyemek-ctpikbem. Kívánatra az egyes tárgyakat házhoz is száUltjnk. MATER KAROLT etaő dunántuli gőzraá-festő-, vegytiszttté- és plisstrozó-gyér, NAGYKANIZSÁN, Kölcsey-utca 19. sí. Alapit»«! áv 1882. | 1 AI«|Mtásl é» l»»2. =r= j_|ölgy-, uri- és gyermekruhák, ház- QYU JTÓ-TELEPEK: Szombath. Kiráiy-u. Pécs - Király-utca Esztergom Széli-utca Keszthely Csáktornya Zalaegerszeg Bai cstelep Nagyatád Alsólendva tartási cikkek, függönyök, teritök, hímzések, bútor-szövetek, keztyök, napernyők s minden e szakba rágó tárgyak részere. Barao.y- ét pIBsoh-kelaik (ériHan M préseié** a l*fa{ahk aiatákfeaa. - ! 1 Jutányos árak ! 1 1 1 Hkl jav»«. kárban* tőré« caőaek, Tffltk, hajt*-tarok, tengalyek, a*, ife. ataatn ás szaluzafta készítek. BW»g»dok vaaesA^flfazást, Maranaaaet-rágáat, Mindenféle kivitelben 1 méter howzuságig. Raktáron tartok mindenféle bicikli-alkatrészeket u. ai. Wta>-, WtiC-,Wk- H p*aUgammftat, tengelyeket, a«a>aaoa-fatékat, lámpákat, esendőket, jre «itattat, pampákat A —un"1"1—* kfisftas*» ut»i ■ sgksrosését kém, maradok tisztelettel SZUPER JÓZSEF toronyórás és mechanikus, NAGYKANIZSÁN, Erzsébettfer 27. szára. IiDO-tlíu sulu, Mnu kiiui main. SZIVOS ANTAL mőórásná! kaphatók a legpontosabb szolgálati zsebórák — 6 koronától 30 koronáig. = Jó minőségű FALI-ÓRÁK 5 koronától 40 koronáig. \\fa1nHi 14 *arátos *rauy uri-lánc V dlUUl — gramja 2 korona; ~ a munkadíj 15 korona. 3 évi JótAU&s t ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ Jutányos árak 4 NAGYKANIZSA, Erzsébtít-tér 14. szám. Magyar-utca sarok. fi $ a i OFENBECK ES BALAZST könyvnyomda, tömöntőde, könyvkötészet, papír-, iró- és rajzeszköz-kereskedés NAGYKANIZSA (Csengeri-ut 1. sz.) A t. szülők és a tanuló ifjúság szives figyelmébe ajánljuk az iskolaév közeledtével dúsan felszerelt papir, iró- és rajzeszköz-kereskedésünket iskola-táska raktárunkat, hol a szükséglendő tárgyak a legolcsóbban beszerezhetők. Könyvkötészetünkben TtSSLS. Könyvnyomdánkban =00= Nyomatott Ofenbe«k és Balázsy könyvnyomdájában, Nagykanizsán. .. .......... Ü.1..... NAGYKANIZSA Péntek 1906. augusztus 10. Hirdetések megállapodás szerint. Nyllttér petit soronkint 40 fillér. NIZSA A szerkesztőség hivatalos órája d. u. 6—7 ig. Kéziratokat nem ad vissza a szerkesztőség. Laptulajdonos és kiadó: Ofeobeck és Balázsy. Felelős szerkesztő: GÁBOR ERNŐ. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Csengery-ut 1. Vasutasok tömörülése. „Mozdonyvezetők Otthona." Összetartás ; kollegialitás., (Oszy.) Egy minden tekintetben szép és nemes célokért törekvő egyesület megalakítását tűzték ki vasutasaink. Az egylet maga nem egyedül álló, mert Budapesten és Szombathely után ez a harmadik. Tagja lehet minden mozdonyvezető, vagy helyettes mozdonyvezető, aki a tényleges mozdonyvezetői állás előtt áll. Célja: a tagoknak fárasztó és kimentő munkájuk után szórakozást, önképzést nyújtani, esetleges baleseteknél és szerencsétlenségeknél az embeszeretet gyakorlásával anyagi és erkölcsi segélyt biztosítani, s hasznára válni minden áron a tagoknak ügyes-bajos-dolgaiban, míg az egyesület szerény viszonyai azt engedik. Az egyesület cime „Otthon" lesz s helyisége a sörgyári. vendéglőben Ungár Sándor: vendéglős által díjtalanul átengedett és gyönyörűen berendezett emeleti terme, amely barátságos és a legkényesebb izlést is kielégítő voltánál fogva igazi otthona lehet egy szórakozni vágyó munkás-embernek. Jelszava: „Isten védj meg utain-kon", amelyet ott láthatunk szembetűnő betűkkel a teremnek a tagok szakmacsoportjához «zépen alkalmazkodó festett menyezetén. Főelve: a kollegialitás, az összetartás a tömörülés. Erre szolgál maga a cél, az összejövetelek és társas szórakozások. Foglalkozik szakismerettel, szakdolgokkal is, amit nagyban elősegít a díszes könyvtár, amelyben a szakdolgokon kívül talál a tag tudományos, történelmi és szépirodalmi művet; szóval mindent, amit egy modern egyesülettől kivánni lehet. A helyi és vidéki lapok és a társasjátékok szinte nem fognak hiányozni az egyesület olvasószobájából. Alapszabályai, melyek jóváhagyás végett már felterjeszt-tettek, kifejtik, szabályozzák és osztályozzák mindama szép célokat, melyeket az egyesület kezdeményezői a szaktársi és felebaráti szeretet fennen lobogó mocsoktalan zászlajára írtak. Hogy pedig müy nagy hézagot pótol eme egyesület a mozdonyvezetők körében, eléggé dokmentálja az, hogy egy-kettő kivételével máris mindnyájan sorompóba álltak a zászló alatt s alig akad két ember a mozdonyvezetők között, aki ne örülne a testetöltött eszmének: az egyesület létesítésének... Az egyesület sörgyári helyisége már készen áll ízléses berendezésével ; az alakuló közgyűlés megtartásának n-apja azonban bizonytalan. Annyit ellenben eleve is jelezhetünk,; hógy rövid idő után ott láthatjuk elsőrendű egyesületeink között a hamarosan felvirágzó j és minden izében jótékony irányú „Otthon"-át a nagykanizsai d.-v. mozdonyvezetőknek. Ugy legyen ! HÍREK. A rendőrség akcióban. Vasárnapi vezetöcikkünk nem volt pusztában elhangzó szózat. A rendőrséj azóta lázas igyekezetet fejt ki különösen az éjszakai tiltott erkölcstelenségek ellen. Amit megirtunk, azt hitelesiti a »rendőrség munkájának bő eredménye. Halomszám dérit ki titkos kéjelgést, eldugott szerelemtanyát, kosaras-asz-szonyt és egyéb lélek-kufárt. És minél több a rajtakapottak száma, annál inkább rájár a rud Nagel Ceciliáékra ... Íme a tegnapi nap krónikája: Takács Géza helybeli csavargó legutóbb, mint kereset-forrást, űzte a kosaras-nénik szerepét. Feleségével egyetemben becsalták a tapasztalatlan fiatal leányokat Sugárúti lakásukba, rájuk zárták az ajtókat s az ártatlanságokra éhes gavalléroknak jópénzért rendelkezésökre bocsájtották. Megszámlálhatatlan hasonló bün terheli lelkűket. Legutóbbi áldozatuk Podmesak Teréz és Anna 14—17 éves szepetneki leányok, akik szolgálatot kerestek városunkban és eközben csalta lépre őket a jeles házaspár. Napokig elzárva tartották a két leányt s minden védekezésük dacára a fiatalemberek rendelkezésére bocsájtották. Amikor már régi volt az áru, Takács a nagyobbik Podmesak leányt eladta egyik helybeli nyilvános ház tulajdonosának, a fiatalabbikat pedig -az utcára dobta. — A harmadik áldozat Molnár Ilona, ki szintén szolgálatot jött keresni Kanizsára. Takács és felesége öt szintén lakásukra csalták s rázárták az ajtót és becstelenségre kénvszeritették. — A negyedik áldozat, kivel nem ke-vésbbé hasonlóképen bántak, egy kanizsai leány. Ez azt vallja, hogy fenyegetésekkel kényszeritette Takács és felesége arrr, hogy a meghívott gavallérok szeretőjévé legyen. Tegnapelőtt este valóságos haj-fóvadászatott indított Füredi rend- őrtiszt két közrendőrrel egy csomó fácér leány ellen, kik tiltott kéjel-gés miatt ellepték a Sugár-utat s megszóiitgatták a férfi járó-kelőket. A rendőrség azonban hamarosan szét ütöU közöttük, mire a jóma-darak futásnak eredtek. Egyet közülök, Deutsch Margitot elfogták, a többit pedig Deutsch Margit vallomása alapján tegnapra megidézték, de ezek még a megidézés előtt megszöktekjíaajzsáról. Az elfogott Deutsch .\\Targitot)a rendőrség tiltott kéjelgésért pt napi elzárásra itélte; a megszökött Stix Mari, Sebők Mari és Horváth Böske ellen pedig az eljárást folyamatba tette. Tüskés Katit, ki egyik éjszaka helynélkül a városban csavargott, a rendőrség razziája alkalmával elfogták s 8 napra elitélték. A Király-utcában pedig a rendőrség nap-nap után tart éjjel razziát a rakoncátlankodó és szemérmetlen cselédleányok ellen, kik az éjszakai órakban szeretőikkel a nyilt utcán megbotránkoztatóan viselkednek. Nyomoz a rendőrség ezen kivül Bajza-utca egyik házának állítólagos büntanyája ellen, ahonnan valószínűleg Takács Gézáékéhez hasonló érdekes dolgok kerülnek ki... Szóval: a rendőrség tisztogat. És — szerénytelenség nélkül valljuk — ebben a tisztogatási munkában nagy része van a vasárnapi „Elsülyedt lelkek"-nek. Ha nem lankad a rendőrség buzgalma: örvendetes látszata lesz már legközelebb e tisztogatási munkának közerkölcsi világunkban. Díszközgyűlés. A nagykanizsai Irodalmi és Műv. Kör a dalosünnep első napján, aug. 19-én délelőtt 10 órakor a városháza nagytermében diszköz-g>ülést tart. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó; tartja Horváth György elnök. 2. Ünnepi emlékbeszéd; tartja | dr. Neumann Ede alelnök. 3. Záróbeszéd ; tartja Horváth György. ANGOL LILIOM-CRÉME az egyedüli biztos szer az arc és kezek vörössége, szeplők, pörsenések, valamint minden-| nemű b őrt isz tátlanságo k ellen. Kapható-- Drogéria a vörös kereszthez. Jubileum. Megírtuk egyik számunkban, hogy a Kath. Legényegyleteknek aug. hó 20-án a fővárosban tartandó jubiláris ünnepélyén a nagykanizsai egyesület is részt vesz. Ez ügyben e hó 15-én értekezlet fog tartatni. Hir szerint már is szép számmal jelentkeztek a tagok közül az ünnepségen való részvételre. Cséplőgép-vizsgálat. Deák Péter rendőrfőkapitány a szokásos cséplőgép-vizsgálatra tiiz-rendészeti szempontból tegnap a VI—VII. kerületekbe kiszállott. A Kazinci-utról. Csinosítják, tatarozzák a házakat és kerteket a közelgő dalosünnepre. Mintha a házigazdák egymással versenyre keltek volna: szokatlanul nagy számban javítják a házak tetejét festik a homlokzatot és javítják a ház előtti járdát. A házigazdák tehát oda akarnak hatni, hogy ne bántsa az idegen szemét a mi hagyományos ízléstelenségünk és rendetlenségünk. — Az utcák közül csak éppen a Kazinci-utca az, amely oda sem hederit a sok idegennek. Nem javít, nem tisztogat, meg sem mozdul. Ennek az utcának a képe tűnik legelőször is idegeneink szemébe. A papok bástyáia, az utca térdig érő pora, no meg az embermagasságú gaz- és szemét-erdő, amely a Kazincy-utcán, az őrháztól a majorig húzódó begyöpösödött árokban szabadon burjánzik. Ismételjük, ezen az utcán vonulnak végig legelőször is vendégeink. Erről az utcáról alkotnak fogalmat rólunk. Egyptomi szembetegség. A fent nevezett ragadós "szembetegség, amelyet a köznép trachoma néven ismer, óriási módon grasszál megyénkben, de legkivált Muraközben okoz ajöldmivelö nép között gyászos pusztítást. Egész családok vannak, akik e veszedelmes nyavalyában szenvednek és ha még elég korán nem fordulnak a hozzáértő orvoshoz — ami a tudatlan horvát népnél elég gyakori,«^- feltétlen szemevilágukat pusztítja el a veszedelem. Sok szomorú tapasztalat indította arra vármegyénk alispáni hivatalát, hogy a pusztító betegség ügyében körrendeletet intézzen az összes megyénkbeli hatóságokhoz — így városunkéhoz is — amelyben fokozott éberségre inti azokat. A körrendelethez nagyszámú nyomtatvány van — szétosztás végett — melíékelve, amelyek részletesen foglalkoznak e pusztító betegség ismertetésével és kimerítő utasítást tartalmaz arra nézve, hogy miképen védjük meg magunkat a trachoma ellen. Reméljük, hogy a hatóság e fokozott energiájú intézkedése nein fog meddönele bizonyulni és vármegyénk ezen valóságos „egyptomi csapása\' nagymértékben szűnni fog. Véres bucsu. A megyénkbeli falusi atyafiakat jellemzi az a körülmény, hogy ha egy kis alkoholt szednek magukba többé nem férnek meg bőrükben. Összevesz öccs a bácsival, sógor a sógorral, apa a fiával, a végeredmény azonban többnyire egyforma: a bicska lép működésbe és ennek mindig emberhalál a vége. Ilyenformán esett meg a dolog a szíjártó-házi korcsmában, ahol táncmulatság volt és ahova betért Büki István bödeházi lakós is. Büki táncra kért egy menyecskét, de az nem ment el vele táncolni. Erre a haragos ember megütötte az asszonyt. A szijártóháziak látva ezt iszonyú dühbe jöttek, nekirohantak Bükinek, aki erre bicskájával - védekezett és Illés Vendel ottani lakóst ugy találta szivén szúrni, hogy az azonnal szörnyet halt A gyilkost, csupán a gyorsan megjelent csendőrség tudta megmenteni a felbőszült nép dühétől. „NAGYKANIZSA\' = ÜZLETATHELYEZÉS. • • Van szerencsém Nagykanizsa és vidéke n. é. közönségének szives tudomására hozni, hogy CZIPÉSZ-ÜZLETEMET nagyobbitás végett Erzsébet királyné-tér 16. szám alá (Kaiser-féle ház) helyeztem át. Ezután is fötörekvésem oda irányul, hogy a legkényesebb igényeket is pontosan kielégítsem. A n. é. közönség b. pártfogását kérve, vagyok Jjjt kiváló tiszte- Javítások gyorsan jfi&sm lettel ás pontosan ké- WM SOYÁK YINCZE szítt etnek. Megrendelések levelezőlapon is eszközöltetnek. • • cipészmester. Elsőrendű specialista gyermek-cipőkben. Kívánatra az egyes tárgyakat házhoz is szállítjuk. MAYER KAROLY első dunántúli gizmú-lestö-, vegytlsztití- és plíssiroző-gyára NAGYKANIZSÁN, Kölcsey-utca 19. sz. - Alapítási év 189?. | nj Alapítási év 1892. - ^ jp_Jöigy~, uri- es gyermekruhák, ház- GYUJTŐ-TELEPEK: Szombath. Király-u. Pécs -- Kiráiy-útca Esztergom Szcll-utca Keszthely Csáktornya Zalaegerszeg Bar cstelep Nagyatád Alsőlendva tartási cikkek. íiiggönyök, teritök, hímzések, butor-szövetek. keztyük, □ape.-nvók s minden e szakba vágó tárgyak részére. Bársony- és pliisch-kelmék gőzölése és préselése a legújabb mintákban. \' ! ! Jutányos árak 1 ! ZZ^Z w i 6 a « I-li I S •V t> * e * « * Kívánatra az egyes tárgyakat házhoz is szállítjuk. - Bicikli javítás, bárminemű törés csőnek, villák, hajtő-karok, tengelyek, stb. stb. olcsőn és szakszerűen készítek. Elfogadok vaaesztergályozáit, csavarmenet-vágást, mindenféle kivitelben 1 méter hosszúságig. Raktáron tartok mindenféle bicikli-alkatrészeket u. m. külső-, belső-, fék- és pedálgummikat, tengelyeket, szabadon-fotókat, lámpákat, csengőket, pedálokat, pampákat stbit. A nagyérdemű közönség szives megkeresését kérve, maradok tisztelettel SZUPER JÓZSEF toronyórás és mechanikus, NAGYKANIZSÁN, Erzsébettér 27. szám. Magyar-utcza sarkon, Szeldmonn-háual szemben. „ERZSEBET" női arany-óra 3 arany fedéllel. Ara 50 korosa. w m m SZIVOS ANTAL műórásnál kaphatók a legpontosabb szolgálati zsebórák — 6 koronától 30 koronáig. Jö minőségű FALI-ÓRÁK 5 koronától 40 koronáig. 14 karátos arany uri-lánc ~ gramja 2 korona; ~ a munkadíj 15 korona. 3 évi jótállás !♦♦♦♦♦ Jutányos árak 1 NAGYKANIZSA, Erzsébet-tér 14. szám. Magyar-utca sarok. Valódi $ $ «i # w w w w m # m # w OFENBECK ES BALAZSY könyvnyomda, tömöntőde, könyvkötészet, papir-, iró- és rajzeszköz-kereskedés NAGYKANIZSA (Csengeri-ut 1. sz.) r se o 0 A t. szülők és a tanuló ifjúság szives figyelmébe ajánljuk az iskolaév közeledtével dúsan felszerelt papir, iró- és rajzeszköz-kereskedésünket iskola-táska raktárunkat, hol a szükséglendő tárgyak a legolcsóbban beszerezhetők. Könyvkötészetünkben IV^T^L^. " Könyvnyomdánkban =00= Nyomatott Ofenbeck és Balázsy könyvnyomdájában, Nagykanizsán. NAGYKANIZSA Szombat 1906. augusztus 11. Hirdetések megállapodás szerint. Nyilttér petit soronkini 40 fillér. Nagykanizsa A szerkesztőség hivatalos órája d. u. 6—7 ig. Kéziratokat nem ad vissza a szerkesztőség. Laptulajdonos és kiadó: Ofenbeck és Balázsy. Felelős szerkesztő: GÁBOR ERNŐ. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Csengery-ut 1. sz. Yálasz „Oszy" cikkére. — A tüzoltó-testfiletről. — E lap julius 30., aug. 1. és 2-íkai számaiban a helybeli tűzoltó testületről egy nagyon téves információkon alapuló cikksorozat látott napvilágot, amely meggyanúsítja a tűzoltó parancsnokságot s mint ilyent: összefüggésbe hozza a testület önkéntes tagjainak elkedvetle-nedési okával. — A cikkhez különben pontról-pontra a következő szerény megjegyzést bátorkodom fűzni: 1. Oszy ur nagyon tévesen értesült, amikor azt irta, hogy a parancsnokság soha nem igyekezett méltányolni az önk. tűzoltó testület humánus munkáját. Ezt tagadom. A parancsnokság, különösen pedig Knortzer ur, mindig oda törekedett, hogy orvosolva legyen a testület baja. Ámde ebben a nehéz munkában nem volt mellette a nagyközönség pártfogása, érdeklődése, amelyre más városokban számítani bizton lehet. A közönség idegenkedett a tűzoltói intézménytől, amit az is igazol, hogy a legutóbb kibo-csájtott pártoló-tagsági felhívásokra 700 darab közül csak 30 érkezett be. Tehát nem a parancsnokság, hanem közönségünk, kereskedőink és háztulajdonosaink voltak az okai, hogy a tagok elkedvetlenedtek s a hivatásos tűzoltókat tették szükségessé. 2. A legutóbbi tüz alkalmával nem aludt a tanyán az őrség, hanem nagyon későn kapta az értesítést s így idejében a tűznél meg nem jelenhetett. Aminek egyik oka az, hogy Nagykanizsán esti 9 óra után nincs telefonice összeköttetés s igy a tűzjelzés nehézkes. Szükséges volna legalább is a rendőrséggel éjszaka is összeköttetésben lenni. 3. Az őrtorony évek óta hasznavehetetlen; felmenni rája abszolút ki van zárva. Hanem van egy őrtorony (a laktanyában a falon függ) berámázva 1895. okt. óta. Ha csak erre nem mászunk fel! A régit vonakodik megjavítani a város, pedig áldásos volna. 4. Kivonulásainknál a hivatásos tűzoltókról nem kapunk egy fél fityinget sem a tüzká-rosult gazdától; sem a tűzol- tók, sem a parancsnokság. Nem is kérünk, nem is követelünk. Kárunk ellenben a gépekben mindannyiszor van s csak az esetben dukál 1—2 koronát a pénztárunkba fizetni, há\' a Mi-nimax-szal színházi esték és mulatságok alkalmával megjelenünk. Ez koptatási dij. 5. Hogy miért volt szükséges a hivatásos tűzoltóságot létesíteni, — erre megjegyzem, hogy van este, mikor 11 őrszolgálatot teljesítendő önkéntes tűzoltó közül 1 jelenik meg az őrségen, sokszor egy sem. 6. A testületnek jelenleg csak 48 önkéntes tagja van. 7. A tandijat igenis el engedte minden évben a város az önk. tűzoltó gyermekeinek az elemi iskolában, amíg ez községi és nem állami kezelésben ment. A gimnáziumban most is elengedi, de csak abban az esetben, ha az önk. tűzoltó fia meg nem bukik. 8. Az arénánál untig elég az eddigi őrséget teljesítő tűzoltók száma. Van ott esténkint egy heti-őr, egy kürtös, egy őrparancsnok, két hivatásos és két önkéntes tűzoltó a Minimax-szal. Ezekben voltam bátor válaszolni Oszy ur cikksorozatára. Ismétlem, az elkedvetlenedés-nek nem a parancsnokság, hanem a közönség közönye volt az oka; a közönség és a város tette szükségessé a hivatásos tűzoltókat, mert ha a város és a közönség is ugy viszonozta volna az önk. tűzoltók buzgalmát, mint a parancsnokság, az esetben nagyobb odaadást is tanúsítottak volna az önk. tűzoltók. De mikor azt látta a főleg iparossegédekből álló testület, hogy a háztulajdonosok és kereskedők, akiket ők életveszéllyel és önfeláldozással szolgálnak, kutyába sem veszi az önk. tűzoltóságot, ezeknek a háztulajdonosoknak és kereskedőknek hátat fordítottak azzal, hogy buzgalmuk jócskán csőként s hogy tűzvész idején vajmi keveset lehet számítani az önkéntesekre. Egy tűzoltó. Részemről pedig csak annyi kommentárt fűzök a fenti válaszhoz, hogy megjelent cikksorozatom minden pontját hozzáértő tűzoltóktól szereztem be. Melyik tehát az igazi ?!... Oszy. HÍREK. Személyi hir. Dr. Polláir~E™ő helybeli orvos hosszabb külföldi körútjáról hazaérkezett. Deák Péter jubileuma. Városunk rendőrfőkapitányának 10 éves szolgálati jubileumát a mai délel^t folyamán ülik meg. Még pedig — a jubiláns határozott kívánságára — csupán teljesen szűk keretben, meghitt barátai, hivatalnoktársai körében, mellőzve minden na-gyobbszabásu cécót, ünnepséget. Adományozá». Báró Guttmann Vilmos a nagykanizsai tűzoltó-egyletnek a dalosünnep alkalmára eszközlendő nagyobb tisztogatási és öntözési munkálataira 50 koronát adományozott. Kérelem a nagyközönséghez. A Dunántuli Dalosszövetség helyi választmánya ismételten ezúton is felkéri a helybeli házigazdákat, hogy akiknek arra alkalmas helyiségük van, azt a vendég-dalosoknak rendelkezésükre bocsájtani szíveskedjenek. Azonkívül ezúton keresi meg a helybeli ifjúságot is, hogy a dalosok elszállásolásánál segédkezni szíveskedjenek. Jelentkezni lehet a rendezőségi irodában (városházépület). Beiratkozások a színművészeti akadémiába. A budapesti színművészeti akadémiába az 1906—1907. évfolyamra a beiratkozások szept. 10., 11-, 12. és 13. délután tartatnak meg. Bővebb felvilágosítás a városházi hirdető-táblán, valamint az Igazgatóság (Budapest, Kerepesi-ut 21. sz., I. em.) helyiségében nyerhető. ANGOL LILIOM-CREME az egyedüli biztos szer az arc és kezek vörösség e, szeplők, pörsenések, valamint mindennemű bőrtisztátlanságok ellen. Kapható: Drogéria a vörös kereszthez. Szerencsétlenség a kaszával. Pulai János Petőfi-utcai lakós, aki elméjére egy kissé meg van hibbanva, csütörtökön este is — szokása szerint — a kertek alatt bolyongott, még pedig egy irgalmatlan nagy kaszával vállán. Bolyongása közben Steszlin György kertje alatt elhúzódó árokba zuhant. Esése oly szerencsétlen volt, hogy a nála volt éles kaszával nyakát súlyosan összevagdalta. A szerencsétlenül járt elmezavarodottat lakására szállították, ahol most ápolják. A városi mérnöki hivatalhoz. Az Árpád-utcából nyíló Sikátorutca szánalomraméltó lakói a legrégibb idők óta úgyannyira el vannak zárva a világtól mintha legalább is a legsötétebb Ázsiában élnének és a civilizáltabb világrésztől a legvastagabb kinai fal választaná el őket. A kinai fal — a v. mérnöki hivatal nemtörődömsége folytán — még mindig áll, ámbátor nem egyszer sürgették az utca kinyitását a lakók. Sőt h? jól emlékszünk, egy izben már határozattá is vált a városnál ez utca kinyitása, azonban még minden a régiben van. — No persze, ha a határozatot mindjárt a tett is követné nálunk, ugyan hová jutnánk? Még valamira fejlődni is találnánk. Attól pedig Isten ments ... Had álljanak a régi kinai falak. — Ugyebár bölcs mérnöki hivatal ? ! Közvágóhíd! forgalom. Julius havában a városi közvágóhíd forgalma a következő volt. Levágatott 265 drb. marha, 245 drb. borjú, 28 drb. juh. Összesen 538 drb. élő-állat Kifosztott automata. Megírtuk egyik számunkban, hogy egy ismeretlen víg kompánia éjnek idején leverte a Neu és Klejn cég tulajdonát képező cukor-automatát s miután álkulcscsal felnyitotta, kifosztotta. Ugy talál rá jnásnap reggel a rendőrség üréten, megrongálva a Csengeri-ut és Fő-ut sarkán. — Káros cég feljelentésére a rendőrség a tettesek iránt a nyomozást megindította, még pedig eredménnyel. Kikutatta a pénz- és cukorka-éhes atyafiakat s ma már idézést is küldött mindegyiküknek. A bünielként „fogvatartott", pajkos automatát pedig átadta ma jogos tulajdonosának, amiből aztán az következik, hogy a közeli napoktól fogva ismét ott csalja az inyenc embereket a hamis vasszekrény a Fő-ut sarkán. Ha csak a legutóbbi lecke nem használt néki. Köszönetnyilvánítás. Mindazon rokonok-, ismerősök- és jóbarátoknak, kik szeretett fiunk, Ferenc temetésén részvétükkel és koszorúk küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, különösen pedig a könyvkötő- és nyomdász-szakegyletnek impozáns részvéteért hálás köszönetet mondunk. TANCENBERGER JÁNOS és családja. fKeresek: 2-3 szobás la&ddl árnyas udvarral. - Cim a kiadóban. Ügyes varrónő fehérvarráshoz — jó fizetéssel — azonnal felvétetik. Weisz Sándorné Magyar-utca 4. szám. Azonnal kiadó két utcai szoba, konyha a hozzátartozó mellékhelyiségekkel együtt: Kinizsi-utca 20. szám alatt. . NAGYKANIZSA" = ÜZ LETATHELYEZÉS. • e • • • • Van szerencsém Nagykanizsa és vidéke n. é. közönségének szives tudomására hozni, hogy CZIPÉSZ-ÜZLETEMET nagyobbitás végett Erzsébet királyné-tér 16. szám alá (Káiser-féle ház) helyeztem át. Ezután is főtörekvésem oda irányul, hogy a legkényesebb igényeket is pontosan kielégítsem. A n. é. közönség b. pártfogását kérve, vagyok kiváló tiszte-Javítások gyorsan lettel és pontosan ké- ^M NÓVÁK YINCZE cipészmester. sziitetnek. Megrendelések levelezőlapon is eszközöltetnek. • • • • • • Elsőrendű specialista gyermek-cipőkben. Bicikli javitás, bárminemű törés csőnek, villák, hajtókar ok, tengelyek, stb. stb. olcsón és szakszerűen készítek. Elfogadok vasesztergályozást, csavarmenet-vágást, mindenféle kivitelben 1 méter hosszaságig. Raktáron tartok mindenféle bicikli-alkatrészeket u. m. külső-, belső-, fék- és pedálgummikat, tengelyeket, szabadon-futókat, lámpákat, csengőket, pedálokat, pampákat stbit. A nagyérdemű közönség szives megkeresését kérve, maradok tisztelettel SZUPER JÓZSEF toronyórás és mechanikus, NAGYKANIZSÁN, Erzsébettér 27. szám. iagyar-ntcza sajton, Szeidmann-liázzal szemben. Ne vegyünk, ne hozassunk idegen és ismeretlen kereskedőktől órát, =Q P .ERZSÉBET" női aranyórai 50 korona. hanem keressük fel SzivósAntal szakképzett műórást Nagykanizsán (Erzsébet-tér-Bagyar-utcza sarok), ahol mindennemű zseb, fali és ébresztő órákat kaphatunk 3 évi jótálás-sal olcsó árakért. Kívánatra az egyes tárgyakat házhoz is szállítjuk. QFENBEGK ÉS BALAZSY könyvnyomda, tömöntőde, könyvkötészet, papir-, iró- és rajzeszköz-kereskedés NAGYKANIZSA (Csengeri-ut 1. sz.) ur Qj Q A t. szülők és a tanuló ifjúság szives figyelmébe ajánljuk az iskolaév közeledtével dúsan felszerelt papir, iró- és rajzeszköz-kereskedésünket iskola-táska raktárunkat, hol a szükséglendő tárgyak a legolcsóbban beszerezhetők. Könyvkötészetünkben ^Sffi =90= Könyvnyomdánkban ^^^^ =30= Nyomatott Ofenbeck és Bc!:u-./ Stönyvnyomdájíban, Nagykanizsán. Cy o NAGYKANIZSA Cs&tfirtSk 1906. augusztus 14. Hirdetések megállapodás szerint. Nyilttér petit soronkint 40 fillér. Nagykaniz A szerkesztőség hivatalos órája d. u. 6—7 ig. Kéz ratokat nem ad vissza a szerkesztőség. Laptulajdonos és kiadó : Ofenbeck és Balázsy. Felelős szerkesztő: GÁBOR ERNÖ. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Csengery-nt 1. sz. Panaszkodó diurnisták. Hat polgári, hat garas fizetés. Vasárnapi munkaszünet. „Nem minden éhező ember diurnista; de minden diurnista éhezik." (S. V. 23.1.] (Oszy.) Panaszkodnak a városnál alkalmazott diurnisták. Panaszuk nem uj, de méltányos annyira, hogy megszívlelésre érdemes az illetékes körök előtt. Arról van ugyanis szó, hogy a dijnokosztáiy, akiktől középiskolák elvégzését követeli a „ kenyéradó " város, anyagi gondokkal küzd. Azok az ifjak, akik nagy reményekkel, szorgalommal és igyekezettel, szüleik sok-sok pénzéből kitanulják a hat polgári osztályt, szorgalmuk és törekvésük ellenében nem tudják tovább vinni a dij-nokoskodás száraz^ kenyerénél. Akik hittek balgána jövő kanosaiul kifestett egében s csak amikor elértek az élethez, — az igazi élethez, — akkor látták, hogy nem mind arany, ami fénylik ; látták, hogy az a fa, melyet mi gyarló emberek csak közönségesen életpályának nevezünk, roskadozik a reáka-paszkodók túlontúl nagy számától s sokan vannak a kenyér után törekvők közötl, akik lemaradnak a fáról és elbuknak a hiábavaló küzdelemben. Az élet fája sokakat nem vesz fel. Eltaszítja s a bünlajst-romok fekete betűi tanú a a sok szomorú bukásnak. Akiket pedig felvesz: azok nem válogatják a kenyeret, lettlégyen az durva vagy finom, jó vagy rossz, örökkétartó vagy időleges. A szükség hajt mindenkit. Ilyen egy szomorú osztály a panaszkodó dijnok-osztály is. Elfogadják legvégső szükségükben a szegénységet-hozó ajánlatot s amikor tiz-husz év múlva visszatekintenek megtett pályájukra, sajnálattal látják, hogy ők nem haladtak, nem haladnak, mert nem haladhatnak... Nem engedi haladni őket az a nyűg, az a szegényes kenyér, amit elfogadtak. Megvannak kötve az élet azon kötelével, amely nem nyul messzebbre az Író- asztaltól, a tentatartótól a sirig. Nem igér jövőt, csak szegénységet a diurnista élet. Nincs e pályán előmenetel, csak egyformaság. Egyformaság a munkában, a napokban, a fizetésben, az érkezésben. Krumpli és krumpli. Ki hallott kövér diurnistáról ?!... A legkövérebb ember közöttük bizonyára hű szószólójuk, Sanyaró Vendel volt, aki pirított tökmagon, pattogatott kukoricán és kétszer-szürt tea levén vitte fel 35 kilóig. De aztán ki is fújta a szél a kalapja alól!... A szegényes, 20—24 forintos fizetésen kivül a vasárnapi munka is fáj a sors mostoha dijnok-gyermekeinek. Hogy a magántisztviselők, az ő hű sor-sosaik, legalább vasárnap délelőtt lepihenhetnek az egész heti görnyesztő munka után! Ők még azt sem tehetik, mert fogvatartják őket még vasárnap is a poros akták, a számozott fasciculusok, dacára, hogy nem égető vasárnap rájok a szükség. Vasárnap a sok alkalmazott díjnok közül csak egy-kettő végez munkát, a többi ráér a fogát piszkálni, a csontjait zörgetni, de azért mégis csak ottbenn kell lenniök mindnyájan. Ez fáj nekik. Szerintök szépen be lehetne osztani, hogy felváltva mindig csak egyrésze vonatna be vasárnapi munkára. : Ha bün a magántisztviselők vasárnapi fogvatartása: hát menynyiben mások ők, a város hivatalos aktáinak másoló proletárja?!... Mi nem tudjuk, nem ismerjük: micsoda munkát végeznek a teljes számban berendelt dij-nokok vasárnap. De ha tényleg nélkülözhetők a hét hetedik napján: miért keserítik őket? Azokért a koldus-krajcárokért csak megverejtékeznek hétköznap?!... HÍREK. kezletet tart, melyre az összes szaktársakat ezúton is meghívja az elnökség. Országos vásár. A hagyományosán elázni szokott tegnapi országos vásárnak változatlan jó idő kedvezett. A vásár — a nagy munkaidőt tekintetbe vév«f — etég forgalma.-nak mondható; az állatfelhajtás kielégítő volt. Teméfes^ Vasárnap délután helyezték örök hy.ugalomrr nagy részvét mellett Kollarits Paulát a róni. kath. temetőben. — A fiatalon elhunyt szép leányt elkísérték utolsó útjára mindazok, kik ismerték és tisztelték. Ravatalára a rengeteg sok virágon kivül feliratos koszorút helyeztek a következők: Szeretett kis Paulánknak — anyád és testvéreid; Utolsó utadra — keresztanyád; Szeretett nővéremnek — Teréz; Paula néninek — Duduska. A Sport-Egylet köréből. A nagykanizsai Sport-Egylet vezetősége értesíti a tagokat, hogy a gimnázium termében tartani szokott torna-órák — közbejött akadályok miatt — a további intézkedésig felfüggesztenek. ANGOL LILIOM-CRÉME az egyedüli biztos szer az arc és kezek vörössége, szeplők, pörsenések, valamint mindennemű börtisztátlanságok ellen. Kapható: Drogéria a vörös kereszthez. Szakegylet! értekezlet. A magyarországi építőmunkások országos szövetségének nagykanizsai csoportja aug. 19-én délután 2 órakor a Rákóci-utcai szakegyleti helyiségben nagyfontosságú érte- Korcsmai csendélet. j Ismét a gőzfürdői korcsma beszéltet magáról. A télen e korcsmában lezajlott katonai verekedés óta, mely : egy daliás, jó magyarképü szakasz-vezetőt tett örökös nyomorékká, csend uralkodott itt. Ez azonban csak olyan csend volt, amilyen a vihar heves kitörését megszokta előzni. — Ugyanis vasárnap este ismét nagyszabású attakot rendeztek e korcsmában a kiskanizsai legények. Nagyokat ittak, kurjongattak, végre szokás szerint belekötöttek egymásba, majd a korcsmában levőkbe is s kész volt a verekedés. Repültek a sörös- és boros-poharak, zuhogtak a tompa ütések s közbeközbe megvillant a jó élesre köszörült kusztora. A verekedésnek szomorú vége lett. A kiskanizsai vitézek, névszerint Kálovics Berki György, Flumbort József, Horváth Jager Ferenc, Godina József és még többen, kiknek nevét eddig nem sikerült megtudni, csunyául összeszurkálták Tóth György vasúti munkást. Az összelyuggatott oldalú atyafinak a rendőrorvos nyújtotta az első segélyt. Állapota veszedelmes. A ve- rekedők ellen az eljárás folyamatban van. Bevert ablakok. Strem Bernát jelentést tett a rendőrségen, hogy Hajcsár-uti házának abhkait vasárnap éjjel egy berúgott kompánia beverte. A jókedvű kompánia tagjai után nyomod a rend-őrség. Szerencsétlenség az állomáson. Vasárnap a déli vasúti állomás főnökségétől értesítés jött a rendőrségre, hogy Szokol Vendel helybeli lakós, raktári munkást súlyos szerencsétlenség éite. Ugyanis egyik vasúti kocsiból három társával egy 4—5 métermázsa sulyu nagy vaskereket eresztettek le. Hogyan, ho-gyanse, azt nem tndni, azonban a munka közben az óriási sulyu kerék hirtelen oldált-biilent s Szokol Vendel jobbkezén a három első izületet a szó szoros értelmében péppé zúzta. A szerencsétlenül járt munkást azonnal ápolás alá vették, majd lakására szállították. E jelentés alapján a rendőrség megínditotta a vizsgálatot, hogy nem-e terhel valakit a szerencsétlenségért felelősség. Rendőri hir. A zalaegerszegi rend,örség távirati megkeresésére a helytreli rendőrség a tegnapi vásárban Gyurkovics Lajos és Vendel zalaegerszegfcigá-nyokat letartóztatta. Égiháború — villámcsapás. Óriási égiháború vonult el szombaton este városunk felett. Az óriási villámlások,\' dörgések egymást érték, azonban nálunk a villám kárt még sem tett. Ellenben a szomszédos Szepetnek községben több helyen levágott a villám s gyújtott is. Kilenc gazdasági épület és az azokban elhelyezve volt nagyértékü takarmánykészlet lett a pusztító égi tűz áldozata. A tüz annyira idevilágított, hogy sokan városunkban vélték a pusztító veszedelmet, ami I azonban ilyen formában — sze-i rencsére — nem bizonyult igaznak. A Szepetneken elpusztult épületek közül biztosítva csak három volt. A rendőrség tisztogat. A rendőrség tisztogat tovább. Éberen ellenőrzi a városunkban levő és idevetődő foglalkozásnélküli csavargó leányokat és ha csak a legcsekélyebb gyanuok is forog fenn, kíméletlen szigorral jár el ellenük, így tegnapelőtt Kondric Kati fitye-hází hajadont, aki a könnyű megélhetés színhelyéül városunkat szemelte ki, a kora reggeli órákban Varga Vendel rendőrtizedes lefülelte. Munkában lételét igazolni nem tudván, lezárták s büntetésének letöltése után el fogják toloncolni. S ez a szigorú eljárás helyén is van. Ideje (jfai^ Fr+űcilác _ ^ nagyérdemű fogyasztó közönség tudomására hozom, hogy nálam a mai l— riC5IICoi — naptól a zsir 72 kr., a füstölt szalona 70 kr. — A zsír és szalona jóvoltáról előre is biztosítom a közönséget. — Nagyobb mennyiségben vevők előnyben részesülnek. c SZEIBERT JÓZSEF hentesáru-üzlete ^(Gazdasági Takarékpénztár épülete mellett.) Deák Ferenc-tér 12. sz. . NAGYKANIZSA" már, hogy városunk ezen abszurd közerkölcsiségi állapotai egyszer már gyökeresen megreformiitassa-nak... Rettenetes hir. Egyik megyebeli újságban egy családapa elhunytáról szóló hirecs-kében olvassuk ezt a rettenetességet: „Altalános részvét fordul a mélyen sújtott család felé, amely ily váratlanul vesztette el a — fejét." A krónikái hőség kedvéért megjegyezzük, hogy ennek a rettenetes hirnek nem „fejét-vesztett család", »fejetlen család", vagy ,fej nélküli család" volt a cime .. . KIADÓ négyszobás w comfortos lakás Nagy utczai fürdő- és cselédszobával Sugár-ut 42. sz. alatt. I Kiadó. Egy nagy udvari ■ | pincze Csengery-ut 52. | ■ számú házban kiadó. ■ ELADÓ három függöíámpa petróleumra és egy vaskályha igen olcsó árért. - Bővebbet Teleky-ut 19. szám alatt. Egy egyszobás lakás az Eötvös-tér 11-ik i/|AnÁ| - számú házban tvlrtUW; = ÜZLETATHELYEZÉS. • • pincze u. o. KIADÓ.! Azonnal kiadó két utcai szoba, konyha a hozzátartozó mellékhelyiségekkel együtt: ■ Kinizsi-utca 20. szám alatt. Van szerencsém Nagykanizsa és vidéke n. é. közönségének szives tudomására hozni, hogy = CZIPÉSZ-ÜZLETEMET = nagyobbitás végett Erzsébet királyné-tér 16. szám alá (Kaiser-féle ház) helyeztem át. Ezután is fötörekvésem oda irányul, hogy a legkényesebb igényeket is pontosan kielégítsem. A n. é. közönség b. pártfogását kérve, vagyok á&k kiváló tiszte- Javítások gyorsan IiJRg lettel és pontosan ké- 4Hh flOYÁK YINCZE szittetnek. «fctójlI cipészmester. Megrendelések levelezőlapon is eszközöltetnek. • • • • • • • • Elsőrendű specialista gyermek-cipőkben. Ne vegyünk, ne hozassunk idegen és ismeretlen kereskedőktől órát, .ERZSÉBET" női aranyóra 50 korona. hanem keressük fel SzivósAntal szakképzett műórást Nagykanizsán (Erzsébet-tér-Magyar-ntcza sarok), ahol mindennemű zseb, fali és ébresztő órákat kaphatunk 3 évi jótálás-sal olcsó árakért. Kívánatra az egyes tárgyakat házhoz is szállítjuk. • •••••01 MAYER KAROLY első dunántuli gőzmü-iestő-, vegytisztitó- és piissirozó-gyára NAGYKANIZSÁN, Kölcsey-utca 19. sz. - Alapítási év 1892. | Alapítási év 1892. GYÚJTÓ-TELEPEK: Szombath. Kírály-u. Pécs - - Király-utca Esztergom Széli-utca Keszthely Csáktornya Zalaegerszeg Bai cstelep Nagyatád A\'.solendva Höigy-, uri- és gyermekruhák, ház- ; tartási cikkek, függönyök," teritök, j hímzések, butor-szövetek, keztvük, napernyők s minden e szakba vágó tárgyak részére. Bársony- és plüsch-kelmék gózölése és préselése a legújabb mintákban. - ! ! Jutányos árak ! ! - » » e * 9 a s « • e • • • Kívánatra az egyes tárgyakat házhoz is szállítjuk. OFENBECK ES BALAZSY könyvnyomda, tömöntőde, könyvkötészet, papir-, iró- és rajzeszköz-kereskedés NAGYKANIZSA (Csengeri-ut 1. sz.) o r A t. szülők és a tanuló ifjúság szives figyelmébe ajánljuk az iskolaév közeledtével dúsan felszerelt papir, iró- és rajzeszköz-kereskedésünket fiflf^ iskola-táska raktárunkat, hol a szükséglendő tárgyak a legolcsóbban beszerezhetők. Könyvkötészetünkben O, az iskolakönyvek egy óra alatt beköttetnek. =30= O Könyvnyomdánkban =30= Nyomatott Ofenbeck és Bc!:u-./ Stönyvnyomdájíban, Nagykanizsán. NAGYKANIZSA Cs&tfirtSk 1906. augusztus 23. Hirdfíéaík megállapodás szerint Nyilttér petit soroakint 40 HUér. Nagykanizsa A szerkesztőség hivatalos órája d. u. 6—7 ig. Kéziratokat nem ad vissza a szerkesztőség. s Laptulajdonos és kiadó: Ofenbeck és Balázsy. Felelős szerkesztő: GÁBOR ERNŐ. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Csengery-ut I. sz. Humorizál a Yáros. — Be ne piszkítsd! — Mert beverik a fejedet (Oszy.) Csúnya és kellemetlen dolog, ha a balha köhög. Pedig a balha sokszor köhög. És — ha hiszik: ha nem — ebben a köhögésben van valami komikum. Persze hogy van. Hát nem komikus az, amikor egy balha utánozni próbálja az embereket? De még hogyan utánozni! Köhögni .. . Köhögni a végkimerülésig, a megpukkadásig... Az ilyen komikus balha-kö-högés jut eszünkbe, valahányszor elsétálunk a Erzsébet-téri házcsoport (vagy megfordítva) 25-ös száma előtt. A 25-ös számú ház az úgynevezett N.-K. r. t. v. által jóváhagyott és engedélyezett — patkányfészek. Ámde most, a köhögő balha-ságokra való illő tekintettel, a csoportház gömbölyűre kúrált patkányait mellőzzük. Ez a ház valóságos szemétdombja — nem a balháknak, — hanem a lerakódott piszoknak. Ki lehetne nevezni felsőbb kézirat nélkül is egész bátran a nagy-udvar szemétdombjának — édestestvéréül. A külseje: egy fekete, piszkos, penészes várfal; a belseje : no erről akarunk szólani. A belseje (értsd: udvar) a szeny-nyek szennyének netovábbja. Ha illik fokmérővel mérni, ugy: a piszkosság C. 50-je. Nyáron, a melegben gőzöl az egész épület a külső és belső tisztátalanságoktól. Párolog a bűztől. (Vajha egyszer csak az egész épület elpárologna!) És ennek a háznak a fekete falán ott díszeleg egy fehér tábla. Egy tábla, mely komi-kusabb és nevetségesebb a halvaszületett nagypapa vagy a légberepült pereces-inas pukkasztó meséjénél. Nevetségesebb és komikusabb a gyertya-szál-nótánál és a köhögő halhaságnál. Ez a ház a városé. Házbérével, szemétdombjával, udvarával, kényelmes patkányaival együtt. A tábla, a fekete falon lóggó fehér tábla is a városé. Meg a fehér táblán az a fekete felirat ig a város szüleménye, hogy : „Ezen udvar bepiszkítása tilos!" Csend! Patkányok, balhák, ne köhögjetek!... Nyeljetek egy nagyot és diszkréten hallgassatok ! A város humorizál... Csend! Elvégre láttunk már deli-riumos antialkohol-klubbot (!), fából vaskarikát (!!), egyszínű tricolórt (!!!), miért volna non plus ultra az, ha egy szemétdombra feltűznek olyasvalami tartalmú táblát, hogy: „Ezen hely bepiszkítása tilos!" Ugy-e? Hát valamivel csak fel kell rázni a halandó emberiséget a lakás-uzsora, a hentes-stajgerolás okozta buskomorságból! Persze. A Kakas Márton, a Mátyás Diák üres, a Figaro a gyertya-szál-nóta lefoglalása óta szintén üres: mi a teendője tehát a városnak?! Át kell vennie a vicclapok szerepét és mulattatnia kell a Syrio sorsán kesergő emberiséget. Miért? Mert máskép elpusztulunk... Mi történne, ha a balhák nem köhögnének?! ... Patkányok, hallgassatok! Huszonötös számú szemétkupac: szintén — kuss! Humorizál a város. Legfeljebb neveth ettek. De megpukkadni tilos! Éppen ugy tilos, mint ráköpni a 25-ös számú ház falára, beköpni az udvarra, rá a szemétdombra vagy a rozoga tyukketrecekre. Tehát: tilos... Nincs a városnak ennél egy jobb vicce ? Leközölnénk... Komolyodjunk. Egyszóval: Török szerencséje örök, Gaedicke szerencséje óriási, Kiss szerencséje nagy, magyarnak Pécs, németnek Bécs, a kecskeméti barackpálinka a legjobb, és végül: a huszonötös számú ház udvarát bepiszkítani tilos... Csend... Balhák, köhöghettek!.,. "hirékT Személyi hir. Gróf Zichy Aladár, a Dunántuli Dalosszövetség versenyén való részvételre folyó hó 18-án este 10 óra 35 perckor városunkba fog érkezni és két napig fog nálunk tartózkodni. Hálaadó istentisztelet. Öfslsége a király születése napján, f. hó 18-án d. e. 11 órakor kezdő-dőleg a helybeli izr. templomban hálaadó istentisztelet fog tartatni. Katonai Qnnep. A helyben állomásozó 48-ik közöi hadseregbeli gyalogezrednek ünnepe volt tegnap. Az 1799-iki olaszországi hadjáratban lezajlott novi csatának volt az évfordulója, amely ütközetben ezredünk két zászlóalja is részt vett és kitüntette magát. Délelőtt 8 órakora ferencrendiek templomában volt a katonáék miséje, amelyen a városi hatóság és a honvédtisztikar is képviselve volt. Egyleti hir. A nagykanizsai borbély- és fod-tászsegédek szakcsoportjának vezetősége értesiti a tagokat, hogy az összejövetel az ünnep miatt máról holnapra halasztatott. Betiltott népgyűlés. Megemlékeztünk arról, hogy a helybeli szociáldemokrata pártszervezet f. hó 26-án d. u. 2 órakor az Erzsébet-téren népgyűlést tart. — A pártszervezet a népgyűlést annak rendje és módja szerint a rendörségnél bejelentette, azonban e bejelentést a rendőr-főkapitányság tudomásul nem vette. Mint értesülünk, az elutasító határozatot a pártvezetőség egy terjedelmes felirat utján Zalavármegye alispáni hivatalához megfelebbezte. Elhalasztott befizetések. A nagykanizsai takarékpénztár által alapított önsegélyző szövetkezetnél a mai napra eső befizetések az ünnep miatt f. hó 16-án; a délzalai takarékpénztárral egyesült önsegélyző szövetkezetnél, valamint a gazdasági takarékpénztár segélyegyleténél pedig f. hó 17-én d. e. tartatnak meg. A féltékenység jegyében. Veszedelmes zöldszemü szörnyeteg a féltékenység; sok mindenre reáviszi a gyarló embereket. Kínozza, bosszúra ösztönzi még a legjámbo-rabbakat is, hát még akiknek nem éppen újság egy-két meglékelt fej, elpüfölt női személy. Ilyen harcias, szerelmetes és egyben dühösen féltékeny atyafi Pepita József helybeli lakós. Meg is van a féltékenységre a kellő oka, mert balkézről való hitvese, Fehér Jánosné éppenséggel nem nagyon szigorú erkölcsi elvekkel rendelkezik. A szerelmet suttogó szózatra könnyen hajlik és egy cseppet sem titkolja, hogy: „...legénye válogatja!... ilyen csapodár- kodásáért állt bosszút tegnap Pepita József, midőn könnyen hevülő oldalbordáját a nyilt utcán eldöngette. * A notórius verekedőket a rendőrség előállította és Pepitát 25 napra, Fehér Jánosnét pedig 5 napra lezárta és utóbbit még a városból is kitiltotta. ANGOL LILIOM-CRÉME az egyedüli biztos szer az arc és kezek vörösség e, szeplők; pörsenések, valamint mindennemű bőrtisztátianságok ellen. Kapható: Drogéria a vörös kereszthez. Korcsmai csendélet. Ilyen cim alatt tegnapi számunkban megjelent hirre vonatkozólag megjegyezzük, hogy a verekedő kis-kanizsaí legények a gőzfürdői vendéglőbe már ittas állapotban tértek be és ott semmiféle italt nem kaptak. Utóbbi miatt való haragjukban aztán belekötöttek a csendesen iddogáló vendégekbe. Elveszett. A déli vasúti állomáson két fehérszőrű foxterie-eb elveszett, illetőleg feladás közben megszökött. — Aki ; hollétükről tudomással bir, jelentkezzék a rendőrségnél, hol illő jutalomban részesül. A hétfői országos vásáron To-masics Tamás stináci lakós egy ló-levelet elvesztett. A becsületes megtaláló a rendőrséghez adja be. Borzasztó halál. Mint diszeli tudósítónk jelenti, Horváth Lajos ottani lakós 6 éves fia egyik nap, mig szülei nyugodtak, felmászott az udvaron levő magas szederfára. Egy darabig vigan szemezgette a fa gyümölcsét, később azonban, midőn egy magasabban levő ág után kapaskodott, hirtelen megcsúszott és hanyat-homlok zuhant le a fa alatt lévő léckerítésre. A hegyes lécek a fiút a szó szoros értelmében felnyársalták. Nyomban szörnyethalt. SZERKESZTŐI ÜZENET. Tanitó. Álnév alatt beküldött közleményeket figyelembe nem veszünk. Yendéglö-megnyitás! Van szerencsém a n. érd. közönség b. tudomására adni, hogy a KOSSUTH-TER 7-ik szám a. levő = VENDÉGLÖMET = f. hó 15-én megnyitottam. Jó ételek és jó hazai borok kiszolgálása I A n. érd. közönség b. pártfogását kérem tisztelettel Bebecz József, vendéglős. r~ lacííóc _ ^ nagyérdemű fogyasztó közönség tudomására hozom, hogy nálam a mai \'■t**^ Crie5Iie5. — naptól a zsír 72 kr., a füstölt szalona 70 kr. — A zsir és szalona jóvoltáról előre is biztosítom a közönséget. — Nagyobb mennyiségben vevők előnyben részesülnek. SZEIBERT JÓZSEF hentesáru-üzlete ^^ (Gazdasági Takarékpénztár épülete mellett.) Deák Ferenc-tér 12. sz. . NAGYKANIZSA" 2-3 szobás lakást árnyas udvarral. - Cim a kiadóban. Ügyes varrónő ehérvarráshoz — jó fizetéssel — azonnal felvétetik. Weisz Sándorné Magyar-utca 4. szám. KIADÓ egy "Egyszobás — comfortos lakás fürdő- és cseléd- , Nagy utczai szobával Sugár- j pincze ut 42. sz. alatt. 1 u. o. KIADÓ. I Kiadó. Egy nagy udvari I pincze Csengery-ut 52. 1 ■ számú házban kiadó. " ELADÓ három függőlámpa petróleumra és egy vaskályha igen olcsó árért. - Bővebbet Teleky-ut 19. szám alatt. J = ÜZLETATHELYEZÉS. • • Egy egyszobás lakás az Eötvös-tér 11 -ik i/unA| - számú házban ívIrtL^W • »»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»in» Azonnal kiadó két utcai szoba, konyha a hozzátartozó mellékhelyiségekkel együtt: Kinizsi-utca 20. szám alatt. • • Van szerencsém\' Nagykanizsa és vidéke n. é. közönségének szives tudomására hozni, hogy = CZIPÉSZ-ÜZLETEMET = nagyobbitás végett Erzsébet királyné-tér 16. szám alá (Kaiser-féle ház) helyeztem át. Ezután is főtörekvésem oda irányul, hogy a legkényesebb igényeket is pontosan kielégítsem. A n. é. közönség b. pártfogását kérve, vagyok kiváló tisztelettel Javítások gyorsan és pontosan készíttetnek. Megrendelések levelezőlapon is eszközöltetnek. • • • • NOYAK YINCZE cipészmester. Elsőrendű specialista gyermek-cipőkben. I Nevegyünk,nehozassunk idegen és ismeretlen kereskedőktől órát, .ERZSÉBET" nöi aranyóra 5a korona. hanem keressük fel Szivósflntal szakképzett műórást Nagykanizsán (Erzsébet-tér- Magyar-utcza sarok), ahol mindennemű zseb, fali és ébresztő órákat kaphatunk 3 évi jótálás-sal olcsó árakért. Kívánatra az egyes tárgyakat házhoz is szállítjuk. «¡«ess®»« s ® e • • MAYER KAROLY első dunántuli gőzmű-festö-, vegytisztitó- és plissírozó-gyára NAGYKANIZSÁN, Kölcsey-utca 19. sz. r - Alapitási év l892 |_ _| Alapitási év 1892. = GYUJTÖ-TELEPEK: Szombath. Kírály-u. Pécs - - Király-utca Esztergom Széli-utca Keszthely Csáktornya Zalaegerszeg Baicstelep Nagyatád Alsóleodva Hölgy-, uri- és gyermekruhák, háztartási cikkek, függönyök, terítők, hímzések, butor-szövetek, keztyük, napernyők s minden e szakba vágó tárgyak részére. Bársony- és pliUch-kelmék gőzölése és préselése a legújabb mintákban. - \'. ! jutányos árak ! ! - a * e © ® e » o © * ® i«H9«ti(l<(\' Kívánatra az e^yes tárgyakat házhoz is száilitjuk. OFENBECK ES BALAZSY könyvnyomda, tömöntőde, könyvkötészet, papír-, iró- és rajzeszköz-kereskedés NAGYKANIZSA (Csengeri-ut 1. sz.) o r A t. szülők és a tanuló ifjúság szives figyelmébe ajánljuk az iskolaév közeledtével dúsan felszerelt papir, iró- és rajzeszköz-kereskedésünket iskola-táska raktárunkat, hol a szükséglendő tárgyak a legolcsóbban beszerezhetők. Könyvkötészetünkben az iskolakönyvek egy óra alatt beköttetnek. =30= o Könyvnyomdánkban =30= Nyomatott Ofenbeck és Bc!:u-./ Stönyvnyomdájíban, Nagykanizsán. NAGYKANIZSA HirJetések megállapodás szerint. Nyilttér petit soronkint 40 fillér. Szombat 1906. augusztus 18. A szerkesztőség hivatalos órája d. a. 6—7 ig. Kéziratokat nem ad vissza a szerkesztőség. Laptulajdonos és kiadó: Ofenbeck és Balázsy. Felelős szerkesztő: GÁBOR ERNŐ. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Csengery-ut 1. sz. Ki rontja meg a családot? — Házasodjunk? — Megmondja a Friss Újság! (Oszy.) Visszavonult agglegények, kik nem hittetek a családi tűzhely bemocskolhatatlan-ságában; — muzsafiak, akik hisztek a világ erkölcsében; — erkölcsbírák, akik elitéfitek a rosszat; — kávé-mamák, kik nyakunkba varrjátok a leányaitokat: — ide hallgassatok! Elmondunk tinéktek egy ki-cicomázatlan mesét, amely szól a mai erkölcsök lazultságáról s bő tanulságot nyújt mindazoknak, kik megfejthetetlen rejtélynek tartjátok az agglegénységet. A cicomátlan mesére patentot vehetne egyik fővárosi napilap, amelynek apróhirdetései között olvashatjuk ezt a sze-mérmetlenséget: „Ismeretséget kötök szép, fiatal asszonnyal. Férjét esetleg gyáramban vagy magánházamban alkalmaznám. Levelet Fiatal gyáros címen a kiadóba." Eddig a gyáros ur üzenete. Nincs tovább. De ami ebben a pár sorban bennfogiaitatik, az sejteti velünk azt is, ami nem foglaltatik benne. Ne mondja senki, hogy titokban üzzük az erkölcstelenséget. Ne bizony. Hiába zárjuk feleségeinkre az ajtót, hiába fátyolozzuk el asz-szonyaink arcát, hiába püfölünk el szemtelenkedő aszfaltbetyárokat : gaz bitangok mégis akadnak, akik utaznak — nem titokban, de nyiltan — családunk tisztaságára. Akadnak, akiknek jelszava, hogy nem házasodnak, amig másnak felesége van. Álljunk meg egy kicsit. Ki rontja meg a családot? S szabad-e engedni megrontani a családot? Védekezhetünk-e ellene? — Ezek a kérdések jutnak az eszünkbe, amikor a gyáros ur üzenetét olvassuk. Asszony kell néki, feleségeink, s a férjet esetleg — kárpótlásul — alkalmazza a gyárában, vagy hogy közelebb legyen az asszony a gyáros úrhoz: a magánházában. Nem-e elrettendő példája ez az apróhirdetés a mai erkölcsök lazultságának? Nem-e szemérmetlen perspektívája családi tűzhelyünk bizonytalan és kétes tisztaságának? Mert amilyen rövid, ép olyan j bűnös és veszedelmes ez az ! üzenet. Hányan akadnak, akik elfogadják az ajánlatot? És hány szegény családapának teszi ez tönkre a házasélet tisztaságába vetett illúzióját? Ne korbácsoljuk meg az aszfaltbetyárt, aki szemtelenül fixi-rozza asszonyainkat. Ne hívjuk , párbajra a há?ibarátot, aki jelenlétünkben teszi a szépet nőrik-nek. Ne... Ezek gazsága ár-\' j tatlan játék ahhoz a bitangság-hoz képest, amit a „gyáros ur" (és még hány „ur!") művel. A ! „gyáros ur" műveletéhez hasonló gazemberségeket kell kiirtanunk. Máskép ki lesz biztos abban, hogy állásának köny-nyü megszerzése mögött nem-e lappang hasonló ajánlatból eredt protekció?! Kávés-mamák, muzsafiak, erkölcsbírák : itt van az agglegénység oka! Ne csodálkozzatok ezen. Mégis csak szebb az élet egyedül tisztán, mint kettesben piszkosan. Ifjak: ti pedig csak házasodjatok. A legjobb reménynyel, a legpéldásabb családi ] élet hitében, — a gyjáros urak majd gondoskodnak a keserű kiábránditástokról. HÍREK. „jaj, jön a papám!..." — Mi történt az éjjel ? — Vad sivalkodás, eszeveszett lárma és az ütések tompa és csattanó hangja verte fel tegnap este egyik helybeli szálló különben csendes környékét. A nagy botrányra az éjszaka járó-kelői csakhamar összecsődültek a szálló előtt, amelynek ablakában ugyanekkor megjelent egy nagyon kánijculásan öltözött -fiatalember s rettenetes izgalommal bömbölte bele az éj meglehetősen kellemes levegőjébe: „Segítség,megölik!\' Az összecsődült kíváncsiak sieiték belátni a segélyért kiáltó kinos helyzetét s már-már a lakásba igyekeztek hatolni, amikor, a szobában egy munkás külsejü ember félretaszította a?, ablaktól a fiatal urat és megnyug- tatta a botrány csendes bámulóit, hogy „nincs szükség senkire." Nem volt egyéb a botrány, mint egy rosszul sikerült szerelmi találka érdekes finaléja. — Pontos részletei különben a következők: Tegnáp este a szállóban megjelent N. L. ur, karján vezetve T. IC, varróleányt, és félrevonultak a nyilvánosság kaján tekintetei elől egyik magányos szállószobaba. Körülbelül félórát tölthettek így együtt, amikor a szálló szobapincérénél a munkás külsejü ember feldúlt ábrázattal meg-jelem és kérdezősködött a fiatal párról. A munkás külsejü embernek joga volt a párról kérdezősködni, amennyiben valami módon az ö családi neve szoros összefüggésben van a leányéval. Felmutatott a pincérnek egy levelet, amelyet a fiatalember írt a leánynak s amelyben megállapították eme találka idejét és helyét. Megvolt tehát a corpus delicti, melyet történetesen a kisasszony otthon felejtett. A pincér kisegítette az öreget s káros örömmel, pokoli vigyorgással mutatott egy ajtó felé, amely mögül csókok hangos cuppanása és igen bizalmas suttogás szűrődött a folyosó csendes hangulatába. Az apa nekifeszült az ajtónak... az ajtó be sem volt csukva ... a leány elsikoltotta magát és ugy, hiányos öltözetében próbált menekülni. Ámde az apa utolérte s valószínűleg nem a leggyengédebben simogatta végig a megtévelyedett Columbinát. Közben ékes káromlásokkal illette a bűnösöket. Ekkor ugrott rettenetes ijedelemmel a fiatal ur az ablakhoz, hogy segél) ért kiáltson . .. Nem volt tényleg segélyre szükség, mert csakhamar megjelent a szálló kapujában a felbőszül; apa a kuszált hajú, gyűrődött ruháju, szégyenkező leányzóval s miután megnyugtatta a mosolygó bámulókat, hogy ,,nem történt semmi különös," ünnepélyes csendben elvonultak. Tanács-ülés. Ma délután 3 órakor, a dalosok fogadtatása után tanács-ülés fog tartatni. A dalosok fogadása. A mai nap délutánján 1—2 óra között érkezik városunkba a kilenc idegen dalosegylet, amelyek a versenyen résztvesznek. A rendezőség minden lehetőt elkövetett, hogy a fogadás minél impozánsabb legyen. A szövetség, helyi választmánya teljes számban kivonul a dalosok fogadására az állomásra, ahol a fehérruhás leányok megfogják koszorúzni a dalegyesületek zászlóit. Innen ünnepélyes bevonulás a városháza elé, ahol a polgármester a város nevében üdvözli a dalosokat. Utána elszállásolás. Este a Polgári Egylet kerthelyiségében ismerkedési estély tartatik, amelyre jegyek csak korlátolt számban bocsájtattak ki. Hálaadó istentisztelet Ma délelőtt fél 10 órakor a szent-ferencrendiek templomában, dicsőségesen uralkodó királyunk, 1. Ferenc József születésnapján a hatóságok részvételével hálaadó istentisztelet tartatik. Szent-István napján délelőtt fél 10 órakor az összes hatóságok s egyletek részvételével e templomban szintén istentisztelet fog tartatni. Ismét a színészekről. A sokféle dátum között már alig tudunk eligazodni, amelyek Köves-syék visszaérkeztét jelzik. A legutóbb megadott határnapban sem igen bízunk, de mégis közreadjuk, tán ez lesz az igazi. Kövessyék távirati tudósítása szerint ugyanis a közbeeső dalünnepek miatt, a színtársulat hozzánk csak f. hó 21-én érkezik. Nagyon jól mehet dolguk Siófokon!? ANGOL LILIOM-CRÉME az egyedüli biztos szer az arc és kezek vörössége, szeplők, pörsenések, valamint tpinden-nemü bőrtisztátlanságok ellen. Kapható: Drogéria & Tíros kereszthez. Rendőri hír. Pauer Károly zalaegerszegi illetőségű helynélküli iparossegédet a rendőrség tiltott kolduláson érte és előállította.. Elhalasztott befizetések. A délzalai takarékpénztárral egyesült önsegélyző szövetkezetnél a f. hó 20-ára eső befizetések az ünnep miatt 24-én délelőtt tartatnak meg. A magyarországi munkások rokkant- és nyugdijegylete helyi fiókjának f. hó 19-iki befizetése, a dalosversenyrevaló tekintettel, e Íió26-ára halasztotta el. Három ökör s egy ember. Bizony három ökör ára egycso-móban nagy summa, főleg egy szegény pásztorembernél. Három ökör árát három esztendő alatt sem igen keres meg. Mit tehet, ha egy éjszaka alatt — talán egy kis vigyázatlanság folytán — elhullanak a csorda di-szei, a szép nagy szarvú címeres állítok ? Anyagilag kárpótolni nem tudja a kártszenvedett uraságot, de a becsületérzés tuszkolja, hogy tegyen valamit. Odadobja, feláldozza rongyos, keserves életét, megbénítja örökre azt a dolgos két kart, melynek naponta hat apró száj élelmezéséről, jótartásáról kell gondoskodnia. — Ugyanis Zalaszentgróton a Harkányi-uradalomban Mozsolyics István nevü csordás a lóhereföldön <M> Értesítés. _ A nagyérdemű fogyasztó közönség , tudomására hozom, hogy nálam a mai — naptól a zsir 72 kr., a füstölt szalona 70 kr. — A zsír és szalona jóvoltáról előre is hiztositom a közönséget. — Nagyobb mennyiségben vevők előnyben részesülnek. . SZEIBERT JÓZSEF hentesáru-üzlete (Gazdasági Takarékpénztár épülete "mellett.) Deák Ferenc-tér 12. sz. NAGYKANIZSA\' ÜZLETATHELYEZÉS Ügyes varrónő fehérvarráshoz — jó fizetéssel — azonnal felvétetik. Weisz Sándorné Magyar-utcá 4. szám. Megrendelések levelezőlapon is eszközöltetnek. Kívánatra az egyes tárgyakat házhoz is szállítjuk._ © e s o * • •«•($»•• Ne vegyünk, ne hozassunk ) idegen és ismeretien kereskedőktől órát, ^ n hanem keressük fel jt" Szívóséntal jfefl^v szakképzett műórást Nagyka-C^^QF^^ nizsán (Erzsébet-tér-Bagyar-utcza sarok), ahol mindennemű zseb, fali és ébresztő órákat kaphatunk 3 évi jótálás-sal olcsó árakért. „ERZSÉBET" női aranyóra 50 korona, -p^fc Kívánatra az egyes tárgyakat házhoz is szállítjuk. OFENBECK ES BALAZSY könyvnyomda, tömöntőde, könyvkötészet, papir-, iró- és rajzeszköz-kereskedés NAGYKANIZSA (Csengeri-ut 1. sz.) ^_ === A t. szülők és a tanuló ifjúság szives figyelmébe ajánljuk az iskolaév közeledtével dúsan felszerelt papir, iró- és rajzeszköz-kereskedésünket ffl^ iskola-táska raktárunkat, "^ö hol a szükséglendő tárgyak a legolcsóbban beszerezhetők, könyvkötészetünkben az iskolakönyvek egy óra alatt beköttetnek. Könyvnyomdánkban mindenféle munka legpontosabban készíttetik Nyomatott Ofenbeck és Balázsy könyvnyomdájában, Nagykanizsán. rövid időre őrizetlenül hagyta az ökröket és azok közül 3 darab megdagadt s elhullott. Nagyon félt a következményektől és félelmében a közeli kis-erdőbén felakasztotta magát. Hat apró gyermeket hagyott hátra. Búcsúszó. Mindazon jó ismerősök, barátok és sporttestvérek, kiktől személyesen bucsut nem vehettem, fogadják ezúton üdvözletemet. — Tartsanak meg jó emlékezetükben 1 Ritscher Marcel. Egy család tragédiája. Bajor János hidegkúti földbirtokos egyik nap délelőttjén vadászfegyverét tisztogatta, miközben az elsült és vele szemben álló 17 éves Hona nevü leányát találta. A leány jajszó nélkül halva rogyott össze, mire a szerencsétlen apa maga ellen fordította a fegyvert és főbelőtte magát. A fegyverdurranásra elősiető földbirtokosné a két holttest láttára eszméletlenül esett össze és most súlyos betegen fekszik. Ügyes kocsis kerestetik koszttal vagy anélkül. Cim megtudható a kiadóhivatalban. Azonnal kiadó két utcai szoba, konyha a hozzátartozó mellékhelyiségekkel együtt: Kinizsi-utca 20. szám alatt. Van szerencsém Nagykanizsa és vidéke n. é. közönségének szives tudomására hozni, hogy CZIPÉSZ-ÜZLETEMET nagyobbitás végett Erzsébet királyné-tér 16. szám alá (Kaiser-féle ház) helyeztem át Ezután is főtörekvésem oda irányul, hogy a legkényesebb igényeket is pontosan kielégítsem. A n. é. közönség b. pártfogását kérve, vagyok kiváló tisztelettel HOVÁK YINCZE cipészmester. Javítások gyorsan és pontosan készíttetnek. Elsőrendű specialista gyermek-cipőkben. MAYER KÁROLY első dunántuli gözmű-festő-, vegytisztitó- és pIissirozó-gyára • NAGYKANIZSÁN, Kölcsey-utca 19. sz. Alapítási év 1892. Alapítási év 1892. GYÚJTÓ-TELEPEK: Szombath. Király-u. Pécs - - Király-utca Esztergom Széli-utca Keszthely Csáktornya Zalaegerszeg Baicstelep Nagyatád \' Alsólendva Hölgy-, uri- és gyermekruhák, háztartási cikkek, függönyök, teritök, hímzések, butor-szövetek, keztyük, napernyők s minden e szakba vágó tárgyak részére. Bársony- és plüsch-kelmék gőzölése és préselése a legújabb mintákban. - ! ! Jutányos árak ! 1 - 1906. augusztus 19. Hirdetések megállap Jás szerint. Nyilttér petit soroskim 40 fillér. ykanizsa A szerkesz\'öség hivatalos órája d. u. 6—7 ig. k\'t-7. raíokat nem ad vissza a szerkesztősé;. Laptulajdonos és kiadó: Ofenbeck és Balázsy. Felelős szerkesztő: GÁBOR ERNŐ. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Csengery-ut 1. sz. Nagykanizsa ünnepe. A dalosverseny napja felvirradt. Vendéglátás magyar természet. Nagykanizsa, augusztus 19. (ge.) Megjöttek a dalosok! Ez a röpke pár szó járta be tegnap városunk minden részét, szállt a hir utcáról-utcára, házról-házra, érthető lázas érdeklődést keltve mindenütt.\'— A dalosok megérkezéséről, ünnepélyes fogadtatásáról alább számolunk be, e helyen csupán néhány szavunk volna városunk közönségéhez. Ünnepe van ma és ünnepe lesz holnap is Kanizsának! Az embferiség Ízlését átalakító, meg-nemesitő kulturművészet nagy napja. A dal ünnepe. Az igaz magyar dalnak, a nemzeti szellemi kulturának megnyilvánulása, amely mint a világító és melegítő nap éltető sugaraival, átjárja a nemzet minden rétegét — a legalsókig, s átalakító erejével és hatalmával összevonja, közelebb hozza a társadalmi rideg kasztrendszer zárkózott természetű hiveit. Dalos nemzet vagyunk. A dal szeretette lent kezdődik, áthatja a föld kérges kezű művelőjétől kezdve, a legmagasabb társadalmi rendig apraját-nagyját egyaránt. A föld egyszerű népének teljes gondolatvilágát, minden buját, bánatát, örömét a legélesebb perspektívákban tárja elénk a dal. Nóta fakad ajkáról, ha öröme van, dalban fejezi ki bánatát, ha valami szerencsétlenség éri. A népdal, a népköltészet igazi hazája Magyarországon van. A magyar nóta, a magyar muzsika híres széles e világon. A dalnak ez a mindeneket átható szeretete, léieknemesitő hatása társadalmunk magasabb esztétikai érzéssel, rendelkező rétegében is otthon van. Be-iátták — már régen annak kulturális hatását, — egyesületek alakultak mindenfelé •Magyarországban, amelyeknek tagjai a mindennapi rendes foglalkozásukon kivül, a dal — elsősorban a magyar nemzeti dal kultiválását, tanulmányozását irták zászlójukra. Összejönnek időnkint ezek az egyesületek az ország — erre jó eleve kijelölt városában, hogy az érdeklődő nagyközönség előtt adják tanújelét tudásuknak, haladásuknak és hogy összemérjék egymással erejüket. Ez évben Nagykanizsa városának jutott az a szerencse hogy a Dunántuli Dalosszövetség egyesületeit a verseny idejére vendégeinek mondhatja. A dalosok már meg- is érkeztek körünbe. Fogadjuk őket a hagyományos magyar vendégszeretet minden jelével, halmozzuk el őket szeretetünk, becsülésünk minden tőlünk telhető megnyilvánulásaival. — Hiszen a művészi dal, a gyönyörű magyar nóta lelkes harcosai apostolai ők. Az érzéssel teli bü-vös-bájos nótának, amely elsimítja homlokunkról a gond által vont kemény barázdákat, édes, fölemelő érzéssel tölti el sziveinket, megtanít bennünket lelkesedni minden szép jó és-j nemes iránt. Harcosai a dalnak, művelői a magyar nótának, üdvözlünk benneteket itt nálunk. Érezzétek magatok teljes otthon körünkben, vidítsátok fel sziveinket az édes, büvös-bájos lelkünket nemesítő művészi nótával. Isten hozott bennetek! A dalosok érkezése. Saját tudósítónktól. (Az állomáson.) Pont 1 órakor indult meg az Irodalmi és Művészeti Kör dalárdája az állomásra, a dalosok fogadására. A Dalosszövetség választmánya képviseletében Lengyel Lajos v. főjegyző. az Irodalmi és Művészeti Kör képviseletében Horváth György íőgymn. igazgató jelent meg a perronon. Az óriási közönség szorongásig megtöltötte a perront, amikor gyors egymásutánban berobogtak a dalosokat hozó vonatok. Ideérkeztek a Keszthelyi Iparosok Dalköre, Komáromi r. kath. egyházi énekkar, Pécsi Dalárda, Pécsi Polgári Daloskör, Siklósi Iparos olvasókön dalárda, Siklósi Polgári Dalkör, Székesfehérvári déli vasúti műhely dalegyesülete, Tatai és tóvárosi Polg. Olvasókör dalárdája és egy rész a Szombathelyi Dalosegyesületből. A budapesti Lyra-Dafkör és a Szombathelyi Dalárda második része ma reggel érkezett meg. A megérkezett daltestvéreket Lengyel Lajos és Horváth György üdvözölték igazi, érzésteli, szivéiyes szavakkal. Erre dr. Lakatos Vince premontrei tanár, a keszthelyiek vezetője, az összes dalosok nevében mondott köszönetet az igazi magyaros fogadtatásért. Utána következett a zászlók megkoszorúzása. Koszorús leácvok voltak : Sebestyén Kata, Fleischacker Melania, Bogenrieder Mici, Bodó Klári, Blau Margit, Fischer Margit, Stierling Marianne, Farkass Jolán, Topolícs Vilma kisasszonyok. A koszorús leányok mindegyike ügyes alkalmi jelmondatok kiséretéken adta át. a koszorúját. Azután megindult a menet a városház elé ,a közönség óriási sorfala között. (A városháza előtt.) Megharsant Sárközy Jancsi a Főtéren felállított zenekarának indulója s megérkezett az impozáns menet a városháza elé. Minden szem a városháza erkélyét leste, amelyen csakhamar megjelent Vécse>; • Jsig-mond polgármester daliás alakja, j Rövid szavakban üdvözöiíe, a da-1 iosokat Nagykanizsa város közönsége nevében és Isten áldását kérte versenyükre. A beszédre Szuly já-isos ügyvéd a pécsi dalárda elnöke ékej szavakban válaszolt. Kifejezte a dalosok nevében az örömöt, hogy városunkba jöhettek arra a versenyre, amelyet díszelnöke a lefolyt nagy nemzeti küzdelem egyik ve/.érférfia. Zichy Aladár gró!. Reméli, hogy az itt lezajló verseny a hazai daiinü-vészetnek, nyelvnek és nemzeti szellemnek nagy előbbre vitelét jelenti. A fogadás a Himnusz eléneklése után véget ért. Utána az elszállásolás nagy munkája következett, trste a Polgári Egyletben az ismerkedési est zajlott le. HÍREK. Fedák Sári Nagykanizsán. ■ A főváros közönségének kedvenc művésznője, az „isteni Zsazsa," mini — megbízható forrásból értesülünk, városunkban időzött. Tegnap érkezett meg körünkbe sa Szarvasszállóban bérelt lakást. Eljegyzések. Goldberger József eljegyezte Horváth Gizella kisasszonyt. Peszkovsky Károly jegyet váltott Grosinger József helybeli kádármester leányával, Annus kisasszonnyal. Házasság. Hirsch Oszkár, a Hirsch és Szegő helybeli cég beltagja e hó 21-én d. u. 5 órakor esküszik örök hűséget a felsőhahóti izr. templomban Schön-feld Antal leányának, Iduskának. Távozó piarista-tanár. Kalcsok Leo kegyesrendí tanárt, a helybeli Katii. Legényegylet alelnökét Nagykanizsáról Kolozsvárra helyezték át. A távozó piarista-tanár élénk részt vett városunk társadalmi életében s eltávozásának híre nagy sajnálkozást keltett a közönség minden rétegében. Hivatal-vizsgálat. Taschner Géza pénzügyi főtanácsos és Feld Sándor pénzügyi tilkár a kataszteri hivatal megvizsgálása végett a tegnapi napon városunkba érkezett. A hivatalban tapasziaiíak felett teljes megelédedésüket fejezték ki. Egyleti hir. A nagykanizsai katonai hadastyánegylet vezetősége felkéri tagjait, hogy holnap, Szent-István emlékünnepén a díszfelvonuláson leendő részvétel végett d. e. fél 9 órakor az egyesület helyiségáben teljes számbari jelenjenek meg. Humor, vagy mi ? 1... Kié a Balaton ? .. . Ugy tudjuk, hogy mindenkié és mégis senkié. Az enyém, a tiéd, az övé, és mégseri az enyém, a tiéd sem, az övé sem. A koldusé, a megtépett koldusé is éppen ugy, mint a nagyuraké, a bőrkabátos és aranyláncos nagyuraké. Legalább azt hittük idáig. Hogy tévesen hittük, azt alvassuk ki egyik keszthelyi lapból, amely csaknem hogy azt ajánlja legutóbbi számában az illetékes köröknek, hogy kössék be minden egyes olyan embernek a szemét, akin nincs bör-vagy császárkabát, frakk, pitykés dolmány és zsaket, hogy minden szedett-vedett népség ne gyönyörködhessék a magyar tenger páratlan szépségében. Erre enged következtetni az alábbi hirecske, melyet „Alakok" cim alatt az említett lap megeresztett : „A Balaton parton sokszor piszkos, rongyos alakok foglalják el az ülőhelyeket. Jelenlétük visszatetszést kelt. A fürdö-kezelőség intézkedjék, hogy ezek az alakok ne botránkoztassák azokat, akik a Balaton mellett esztetikai gyönyöröket keresnek." Egyszóval : rongyos zubbonyok, tépett nadrágok marss a Balaton mellől! Takarodjatok a kanizsai principális-kanálii mellé 1 Mert a Balaton vize igen, de a közönség ízlése nem demokr^Ja s még felháborodhatna valamelyik nagyúri fürdőző gyomra, hogy a „piszkos, rongyos alakok" is jogot mernek formálni a Balatonhoz! Elhalasztott befizetések. A holnapi Szent-István ünnep miatt a nagykanizsai takarékpénztár által alapított önsegélyző szövetkezetnél e hó 23-án, — a gazdasági önsegélyző szövetkezetnél pedig e hó 24-én délelőtt eszközöltetnek a befizetések. Utóállitás.- A sorozásról lemaradt hadkötelesek utóállitása a városháza termében szeptember hó ó-én fog megtartatni. Titokzatos halál. Kozu Imréné Erzsébettéri lakóst tegnap délelőtt lakásán félig levetkőzve, halva találták. Férje távol volt a lakásból s igy a gyorsan megjelent orvos állapíthatta csak meg, hogy a szerencsétlel. asszony halála már a konstatálás elölt 3 órával beállott. A rendőrorvosi vizsgálat a halál okául kideríteni, eszerint valószínűleg — szívszélhűdés okozta\'halálát. Hölgyek! Ismeretséget hiányában ez utón keresek boldogságot bármily foglalkozású tiszte-ségesebb növel szórakozás céljából. Levelek e lap kiadóhivatalba kéretnek „Titoktartás" cimen. - Fiatal napszámos kerestetik -asztalos-műhelybe Perlaky Ödönnél Nagykanizsán, Király-utcza 28. Egy jókarban levő prés eladó! Megtudható: Kisfaludy-utcza 1. sz. „NA0YKAMZ3A* Kívánatra az egyes fcrgyAat házhoz ¡1 siállitjuk. ..... Ne vegyünk, ne hozassunk ) idegen és ismeretlen kereskedőktől órát, n hanem keressük fel 9 Szivósflntal szakképzett müórást Nagyka-nizsán (Erzsébet-tér-Magyar-«tOiaSirok), ^W^m^^m aílo! mindennemű zseb, fali és ébresztő órákat kaphatunk 3 évi jótálás- \'^SÉ50EkorTnT^Ax^ sal olcsó árakért. MATER KAROLT Kívánatra az eeyes tárgyakat háaboz 1« tó4JHt}*lt. könyvnyomda, tömöntőde, könyvkötészet, papir-, iró- és rajzeszköz-kereskedés NAGYKANIZSA (Csengeri-ut 1. sz.) _ A t. szülők és a tanuló ifjúság szives figyelmébe ajánljuk az iskolaév közeledtével dúsan felszerelt papir, iró- és rajzeszköz-kereskedésünket IBF" iskola-táska raktárunkat, Hi hol a szükséglendő tárgyak "a legolcsóbban beszerezhetők, az iskolakönyvek ecjf óra alatt beköttetnek. könyvkötészetünkben mindenféle munka legpontosabban készíttetik Könyvnyomdánkban Nyomatott Ofenbeck és Balázsy könyvnyomdijában, Nagykanizsán. PÁRTOLJUK A KISIPART!!! FIGVELEM ! ^ettem »»»Syrnennylségü férfi gyapjú * öltöny szövetet, a melyekből saját műhelyemben mérték szerint a legújabb divatú strapa öltönyöket készítik 15 frttől 18 fríig kimenő ,, „ 18 ,, 22 ,, téli kabátokat ,, 18 „ feljebb felöltőket ,, 17 „ külföldi szövetből 22 „ Szöveteket kívánatra el is adok. Magamat a n. é. ajánlva, maradok -utcza 29. közönség szives pártfogásába kitűnő tisztelettel Liditt Miksa férfi-szabó. üeÜZLETATHELYEZÉS. • • • • • • V* szeretteiim KlgykMÚ ts vidéke n. é. kMíönségénA s*«S tui*to*»ra hozni, hbgy = CZiP ÉSZ-ÜZLETEMET = nagyobtsilSs végett Eris*Set szám alá (Ka»er-ftle ház) hdyeztem át Ezután ic főtörekvésem oda irányai, Jtogf a legkényesebb igényeket is pontosan kielégítsem. A n.é. közötttég b. pártfogás« fcérrt, v«g»wk gm kiváló tiszte- Javftátek gyortai JgM ás p.aU.aa kí- f^ MÁIWICH azittataek. HSS cipésrmeaW. \' Megrendelések IeveléztS-lapou is eszközöltetnek. • • • é • * • • mim EtsórtniH i»eti«VUfa NAGYKANIZSA Cs&tfirtSk 1906. augusztus 29. Hirdetések megáiiapodás szerint. Nyilttér n petit joronkint 40 fillér. A szerkesztőség hivatalos . órája d. u. 6—7 ig. Kéz ratokat nem ad vissza a szerkesztőség. Laptulajdonos és kiadó: Ofenbeck és Balázsy. Felelős szerkesztő: GÁBOR ERNÖ. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Csengery-ut 1. *z. A sarki fény, (Egy könyvről.) Ez a cime Fenyves Ferenc éppen most megjelent könyvének, mely a szakkörök méltánylását joggal magára vonja és a müveit közönség is önérzetesen teheti asztalára. Mert nálunk az igazi, önálló tudományos munka vajmi ritka. Nálunk mindenben a könnyedség járja. Ami nagy szellemi munkát, kutatást igényel, azt kényelmesen átvesszük a külföldtől. Nem törődünk vele, ha német is az istenadta. Azért magunkban elmondjuk, hogy: „mégis huncut a német," de ez dicséretképpen van mondva és a mi szellemi szegénységünknek hal igatag elismerésekép. Szeretjük a német „gründ-lichkeit"-et lenézni. Hát igaz is, hogy ez nem magyar szokás. Nem is lehet ott alaposság, ahol a középiskolai tanárok a középiskola csődjéről irnak, az egyetemi tanárok tanítványaik léhaságáról beszélnek. Ritka, mint a fehér holló az olyan fiatal talentum mint Fenyves Ferenc (városunk szülötte), aki a komoly szaktudomány szövevényébe akar behatolni és fel is tárja azt óriási olvasottságot és a tárgy alapos ismeretét eláruló művében. Azt meg kell adni, hogy mi is megbecsüljük tudósainkat, ha már valamelyik német egyetem tanszékén — felfedezzük. Akkor dicsekedve ütjük a mellünket, hogy ime ez is magyar. Pedig a legtöbb esetben csak volt. De hát nálunk nem csak a hivatalokat, iskolákat tölti be a protekció, hanem a tudomány csarnokait is. Azonban térjünk a Sarki fényre, amelyről 5 ives könyvében ir Fenyves. A művelt ember képzeletében is él annak a csodálatos tüneménynek a fogalma, ami a sarkvidék lakóinak szomorú vidékét olyan tündéries szin- és fénypompával látja el. Néha napján nálunk is megjelenik ez az u. n. északi fény, bár nem oly gazdag színjátékkal, mint a sarkvidékeken. Fel is sorolja e könyv, hogy hazánkban Kr. u. 500-tól 1898-ig 40 északi fényt észleltek hazánkban. Előadja e könyv a sarki fény leirását, \'melyből fogalmat sze- rezhet magának a laikus is e tüneményről. Érdekesnek tartjuk megemliteni e könyv nyomán, hogy „a sarki fény nem a nap visszavert, hanem saját fényében világítva jön létre." Az is érdekes, hogy a tudósok, sőt a sarki lakók is azt állítják, hogy a sarki fény olyan zörejjel jár, mely a villamos szikra sercegésével téveszthető ősszé. Szól ezenkívül arról is, hogy mik e fény eddigi elméletei és milyen jelenségekkel van kapcsolatban. Felöli a munka mindazon kérdést, a mely a tudós világot mind ez ideig foglalkoztatta a sarki fényről. Egy szóval sem dicsérem a szerzőt e művéért. Elég szép elismerés, hogy hazánk első- í rangú könyvkiadója, a Lampel Robert-féle cég vállalta magára könyvének kiadását. De azért gratulálunk a fiatal tudósnak és kívánjuk, hogy őt is felfedezhessük valamikpr — egy németországi egyetemen. Meg kell még emlékeznünk a könyv kiállításáról. Erről a legnagyobb elismeréssel szólhatunk. Ugy a nyomás tisztasága, hibátlansága, a könyv valóban ízléses kiállítása egészen egyenlő rangban van a főváros kiadványaival. Pedig e könyv az Ofenbeck és Balázsy cég nyomdájában készült és elmondhatjuk, hogy megelégedéssel nézhetünk nyomdaiparunkra, melynek városunkban ilyen hivatott cég áll rendelkezésére. Tanár. akarják és el is fogják vinni, hogy a megfogyatkozott katonai létszámot kiegészítsék, mert nagy a hiány jnin* denütt katonáéknál. A most teérke-zett honvédelmi miniszteri; rendelet szerint az 1906. évi sorozások iránti intézkedések akként-teendők-meg, hogy az ujoncállkások-október 10-tól november 30-áig végrehajthatók legyenek. E rendelettel kapcsolatban feltétlen hitelt érdemlő forrásból kapjuk a hirt, hogy a nagykanizsai illetőségű 1885. évbeli hadkötelesek fő-sorozása városunkban október 11. és 12-én tartatik meg. Lopással megvádolt„dalárdista. Egyik helyi laptársunk újságolta tegnap azt a hirt, hogy Rác N. János városi kántornak barátságos kézfogás közben egyik dalárdista jegygyűrűjét az ujjáról lelopta. — Utána -néztünk a rendőrségnél ezen-i dolognak s kisült, hogy laptársunk e hire kissé korai volt. .Rác a szóban forgó feljelentést ugyan megtette, később azonban visszament a rendőrségre, vádját visszavonta, mert-j mint mondja — meglett a gyűrűje és az egész dolog csupán ártatlan j tréfa volt. Mire a rendőrség ez ügy- j ben a további eljárást megszüntette. | Iparos-kongresszus. A Sopron-, Mosony-, VaSTésZala- j megye területére kiterjedő soproni \\ iparkamara-kerület ez évi II. ipar- j kongresszusát a keszthelyi ipartestület kérésére Keszthelyen tartja. A kongresszus szeptember hó egyik napján lesz. HÍREK. Hir az egyházmegyéből. A király, Király Elek felsőhahóti esperes-plébénost. egyház-kerületi tanfelügyelőt a veszprémi székeskáptalan tiszteletbeli kanonokjává nevezte ki. A kanizsai dalosok Keszthelyen. Az Irodalmi és Művészeti Kör dalárdájának elnöksége tegnap táviratot kapott a keszthelyi daltestvérek-től, amelyben szives házigazdáikat a vasárnap megtartandó serleg-fel-avatási ünnepségre meghívják. — Tudvalevőleg a keszthelyi dalárda a versenyen Nagykanizsa vátos közönségének gyönyörű művű ezüst serlegét nyerte meg s ennek örömére tartanak vasárnap egy kísebbszerü házi ünnepséget. A jrelybeli dalárda több tagja eleget fog tenni a szívélyes meghívásnak és az ünnepségen részt fog venni. Ujoncállitások. Az ősszel ismét soroznak. Az elmúlt esztendők ujoncjutalékát el ANGOL LILIOM-CRÉME az egyedüli biztos szer az arc és kezek vörösség e, szeplők, pörsenések, valamint mindennemű bőrtisztátianságok ellen. Kapható: Drogéria & íirös kereszthez. A féltékenység halottja. Túlságosan szerette Mihácsy Sán-dorné ostfiasszonyfai gazdaember felesége az urát, s féltékeuységével agyongyötörte. A gazda ismerve felesége gyengéjét, ha fel akarta bosszantani a féltékeny asszonyt, rákacsíntgatott a szomszéd menyecskére. A napokban is összeszólalkoztak valamin s a férj boszuból összekacsintgatott egy kackiás menyecskével. Erre felesége vad féltékenységében kirohant a falu yégére s a kenderáztatóba vetette • magát. A mezőről odasiető munkások már csak holttestét húzhatták a partra. Egy. utca panasza. Ismét a Sikátor-utcaiak panaszkodtak nálunk. Hogy hiába minden beszédjük, kérésük, — a v. mérnökij hivatal süket marad, ridegen elzárkózik jogos kérelmük teljesítése elől és a már határozattá vált utca-ki-nyitás-még mindig a jövő évezred távol ködében vesztegel. Miután azonban ez utca lakói is csak véges emberi lények, akik az öröklét italát még fel nem találták, igy aligha érnék meg a mi mérnöki hivatalunk .— gőz- és villam-szárnyain szá- guldó (??!!) intézkedését. Elhatározták tehát, hogy magánmérnököt hozatnak, ég azzal eszközöltetik az utca kinyitását-No ezek aztán szép állapotok. A- városnak megvannak < maga jól fizetett mérnökei és ha egy szerencsétlen utca lakói a kimondott igét /még ebben az emberöltőben testet ölteni .akarják^ ugy idegen mérnökhöz kéíf folyamo\'d-niok. — Pótadók stájgerolásál esz-közlő isteni hatalom, ide pislants ! És legyen meg a Te szent akaratod 1 Színház. -!\'Ismét hangos az aréna környéke. A Kölcsey-utca esti csendjét felveri Thalia papjainak deszkartemplomá-ból kihallatszó .zaj^jiagy élvezetére a környéken cirkáló ingyenes publikumnak. Visszajött tehát a főszezonra Kövessy társulata. Hogy menynyiben gyarapodott auársulat ereje, minő uj erők állanak azÁgazgatóság rendelkezésére, — azt ma még megítélni nem tudjuk. AnnyiCazonban ismételten kijelenthetünk, hogy nagyon-nagyon sok foltozni, javitani való van a társulat eddigi erőin is s még igen sok - szerepkört kell ujabb, igazi tehetségekkel betölteni. Bizalommal nézünk a társulat itt töltendő 6 heti szereplése elé; reméljük, hogy Kövessy meg fogja érteni városunk műértő publikumának kívánalmait, amely esetben a kivánt siker nem is fog elmaradni. Mi, a magunk részéről szívesen nyujtunk. segédkezet Kövessynek, hogy itt tartózkodása kivánt siker-, rel járjon, ennek ellenében azonban feltétlen, minden tekintetben-megfelelő, tehetséges és jól fegyelmezett társulatot kívánunk. Mert — tessék megjegyezni,; igazgató ur — Ri-pacsékat meg nem tűrjük s azoknak városunkból egyszer és mindenkorra pusztulni kell. Reméljük a legjobbat... * Kedden este megnyitó előadásul szerepváltoztatással „G ü 1 B a b a" ment. Gábor diákot Kormos Ilonka játszotta. Igen ügyes alakítást nyújtott, csinosan énekelt és táncolt, ámbár meglátszott rajta, hogy még vezető szerephez egy kissé —ifju. Mujkó ^czigány szerepében Sajó ügyeskedett; .alakításának hűsége, művésziessége s helyenkénti komolysága határozottan felülmulta Latabárét, utóbbinak mozgékonysága nélkül. A többi szereplőket már ismerjük. --bor. SZERKESZTŐI ÜZENET. Tanár. Köszönettel vettük szives sorait és kérjük további közleményeit. - Fiatal napszámos kerestetik - asztalos-műhelybe Perlaky Ödönnél Nagykanizsán, Király-utcza 28. Egy jókarban levő prés eladó i Megtudható: Kisfaludy-utcza L sz. wwmmmmmmmmmft , NAGYKANIZSA* PÁRTOLJUK A KISIPART!!! FIGYELEM! ^ettem nagymennyiségű férfi gyapjú 1 öltöny szövetet, a melyekbői saját műhelyemben mérték szerint a legújabb divatú strapa öltönyöket készítek 15 frttól 18 írtig kimenő „ „ 18 téli kabátokat ,, 18 felöltőket ,, 17 „ külföldi szövetből 22 ,, Szöveteket kívánatra el is adok. Magamat a n. é. ajánlva, maradok Magy&r-utcza 29. sz. Liditt Miksa férfi-szabó. 22 „ feljebb közönség szives pártfogásába kitűnő tisztelettel = ÜZLETATHELYEZÉS. • • • • Van szerencsém Nagykanizsa és vidéke n. é. közönségének szives tudomására hozni, hogy = CZIPÉSZ-ÜZLETEMET = nagyobbitás végett Erzsébet királyné-tér 16. szám alá (Káiser-féle ház) helyeztem át. Ezután is főtörekvésem oda irányul, hogy a legkényesebb igényeket is pontosan kielégítsem. A n.\'é. közönség b. pártfogását kérve, vagyok jjm kiváló tiszte- Javítások gyorsan .jfgjM lettel és pontosai készíttetnek. ^ Megrendelések levelezőlapon is eszközöltetnek. NOVAK YINCZE cipészmester. • • • • • • • • Elsőrendű specialista gyermek-cipőkben. Ne vegyünk, ne hozassunk idegen és ismeretlen kereskedőktől órát, hanem keressük fel „ERZSÉBET" nöi aranyóra 50 korona. Szivósflntal szakképzett műórást Nagykanizsán (Erzsébet-tér- Magyar-utcza sarok), ahol mindennemű zseb, fali és ébresztő órákat kaphatunk 3 évi jótálás-sal olcsó árakért. Kívánatra az egyes tárgyakat\'házhoz is szállítjuk. • e e a • tó * « • • • • • • • • • MAYER KAROLY első dunántuli gózmn-iestő-, vegytisztitá- és plissirozó-gyár, NAGYKANIZSÁN, Kölcsey-utca 19. sz. = Alapítási év 1892. |-1 Alapitási év 1892. = GYUJTÓ-TELEPEK: Szombath. Király-u. Pécs - - Király-utca Esztergom Széli-utca Keszthely Csáktornya Zalaegerszeg Bai cstelep Nagyatád Alsólendva Hölgy-, uri- és gyermekruhák, háztartási cikkek, függönyök, terítők, himzések, butor-szövetek, keztyük, napernyők s minden e szakba vágó tárgyak részére. Bársony- és plüseh-kelmék gőzölésé és préselése a legújabb mintákban. - ! ! Jutányos árak I ! - Kívánatra az egyes tárgyakat házhoz is szállítják. OFENRECK ES EALAZSY könyvnyomda, tömöntőde, könyvkötészet, papir-, iró- és rajzeszköz-kereskedés NAGYKANIZSA (Csengeri-ut 1. sz.) r iQl A t. szülők és a tanuló ifjúság szives figyelmébe ajánljuk az iskolaév közeledtével dúsan felszerelt papir, iró- és rajzeszköz-kereskedésünket WF iskola-táska raktárunkat, hol a szükséglendő tárgyak a legolcsóbban beszerezhetők, könyvkötészetünkben O Könyvnyomdánkban ™Sbtn7™?k =30= Nyomatott Ofenbeck és Balázsy könyvnyomdájában, Nagykanizsán. NAGYKANIZSA Péntek 1906. áugusztus 24. Hirdetések megállaj dás szerint. Nyilttér petit soronkint 40 fillér. AGYKANIZSA A szerkesztőség hivatalos órája d. u. 6—7 ig. Kéziratokat nem ad vissza a szerkesztőség. Laptulajdonos és kiadó: Ofenbeck és Balázsy. Felelős szerkesztő: GÁBOR ERNŐ. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Csengery-nt 1. sz. Hát mi mikor megyünk!? A kivándorlásról. — Egy tanító panasza. — Áldatlan agrárpolitikai viszonyaink már oda fajultak, hogy nemcsak a szegényebb, hanem már a gazdagabb vidékről is vándorolnak Amerikába. A mult héten Sármellékről két család vette kezébe a vándorbotot, hogy a csábos igéretföldjét meglátthassa. Az egyik családfő óhajtása teljesült, mert a gőzös, —■ minthogy a vizsgálat nem talált benn semmi kifogásolni valót — felvette, ám a másik visszautasított, mert szemeit az orvos gyengének találta. Szegény, sajnálatra méltó magyar nemzet! miért engeded ép, erős véredet az idegenbe? Miért nem kellett a gyenge szemű ? Ugy-e?... Csak sirni lehetett e sokat hányatott, jobb sorsra érdemes nemzet sorsán. Nagy Uraim J, rendszabályokkal és hangzatos frázisokkai nem lehet ám a kivándorlást megakadályozni. Méltóztassanak többet foglalkozni a föld népe sorsával. Helyes agrárpolitikával kivenni a termelőt a herék önkényéből. Tessék mindenek előtt az iskolát felkarolni s azt az őt megillető nivóra emelni, hogy magasztos misszióját örömmel teljesíthesse. A haza földjéhez való ragaszkodás, a hazaszeretet magasztos eszméje, csak az iskola talajából nőhet erőteljes fává. Féltéglával verjük a mellünket, hogy kulturállam vagyunk. Ez nem mese, sőt szin valóság, mert a statisztikai hivatal pontosan évenkint kimutatja, hogy a népnevelés mily rohamosan halad. Csapunk ezen kivül nagy költségekkel egyéb komédiákat is. De ezt hagyjuk! Fő dolog, hogy az elintézett „acták" megőriztessenek. Azt hittem, — mint nagyon sokan hiszik, sőt határozottan állitják — hogy a kivándorlás, a laza hazafiasság vétke a tanítók megbocsáthatatlan büne. Hisz ők a nép közt élve, ismerik annak anyagi oldalát, ismerik gondolkozását; és miért nem törekesznek, minden tudásuk és tekintélyük latbavetésével a kivándorlást megszüntetni? Az oka egyszerű, mint azt hiteles forrásból tudom. Fel kell karolni az iskolát s vele az iskola szivét: a tanitót. Ki kell szabadítani a nyomor, megaláztatás polipkarjai közül és akkor egy megelégedett hadosztállyal állunk szemben, aki a reá bízott ifjúságot oly hazafivá, oly önfeláldozó katonává nevel,-aki inkább életét, mint a haza zászlóját adja oda. Vájjon nevelhet-e egy elégedetlen, a haza által mostohának tekintett tanítóság megelégedett, hazáját szeretni tudó társadalmat? Rabszolga csak rabszolgát nevelhet! (Szentgyörgyvár.) Horváth László. Elveszett. Elveszett egy, Sebestyén Lajos ügyvéd nevére kiállított vadászjegy. Megtaláló a rendőrséghez,ad$a\' be, hol illő jutalomban részesül. Államsegély a póttartalékosoknak. Z^ A lezajlott áldatlan poltikai viszonyok között. nagy visszatetszést szült a szegény, családos póttartalékosok folytonos zaklatása, szolgálattételre való behívása. E póttartalékosoknak a behívás által szenvedett kárait akarta rekompenzálni a most jelenlegi kormány akkor, midőn azok segélyezésére egy nagyobb összeget irányozott elő. A herybeli hadkiegészítő parancsnoksághoz már meg is érkezett á hadügyminiszteri rendeiet, hogy írják ki azoknak a póttartalékosoknak a neveit, akik „kivételes tényleges szolgálat *-ra behiva voltak s akiknek szegény voltukat az illetékes jegyzőség hivatalosan igazolja. Ezek a póttartalékosok tetemes államsegélyben fognak részesülni. segély dacára sérüléseibe még ott a korcsmában belehalt A tetteseket a csendőrök letartóztatták. ANGOL LILIOM-CRÉME az egyedüli biztos szer az arc és kezek vörösségé, szeplők, pörsenések, valamint mindennemű bőrtisztátlanságok ellen. Kapható: Drogéria a vörös kereszthez. HÍREK. Eljegyzés. Engel Gyula győri iparos eljegyezte Müller József helybeli szabómester leányát, Mariska kisasszonyt. Bizottsági ülés. Tegnap délután 5 órakor a városi építésügyi bízottság ülést tartott, amelyen több kisebb építésügy nvert elintézést. v Kerékpár-elgázolás. Vígan karikázott hazafelé szerdán este a Kis- és Nagykrnizsa között elterülő országúton Sinkó Pál kiskanizsai szatócs. Az uílesíen haladt Gödinek Józsefné helybeli lakós testvére kisleányával, midőn a kerékpáros hirtelen oda ért, a kisleányt fellökie és keresztül gázolt rajta. Gódinek\'né erre megijedve, a kerékpárost kérdőre vonta, mire Sinkó gépjéről indulatosan leszállott, az asszonyt összcrugdalta s a ruháját is letépte. A verekedés végzetesebb kimenetelét csupán Palkó Lőrinc közbelépése akadályozta meg. A kis leányt könnyebb természetű sérüléseivel szülői lakásán ápolják. A kerékpáros ellen a rendőrség a vizsgálatot megindította. Szinház. Szerdán este dr. Fényes Samu énekes vígjátéka, „A csöppség" került színre. Mielőtt a szereplőkről szólanánk, nem mulaszthatjuk el megjegyezni, hogy az előadás alkalmával abszolúte nem Igazolódott be „az énekes vígjáték" cím, Míg vígjátéknak csak elütné, azonban énekesnek egyáltalán nem mondható az előadás. Tartozunk annak a kijelentésével, hogy az előadás folyamata alatt egyetlen eredeti dalt sem hajlottunk, mert ez |, felvonás kis mu-látási jelenetében előforduló két nóta — ismert népdal. Tehát vagy van e darabban tö6b eredeti dal, amint az az énekes vígjátékokban szokásos, csupán a rendező cenzu-ráló kék-irónja sikkasztá el azokat, vagy pedig nincsen, amely esetben alaposan lóvá tették azt a csekély közönséget is, akik az előadáson megjelentek. Akármelyik eset áll a kettő közül, mindegyik megróni való dolog. Maga a darab nem a legszerencsésebb alkotás. Van benne néni népies íz, e? aztán az egyedüli jó oldala, különben teljesen fővárosi reklám-darab, roppant fúra bonyor dalommal. Nincs meg benne a daraboknak az a kívánatos sajátsága, amely a színpad és a nézőtér között azt g bizonyos szellemi kap-csolatot megteremti. Nem tud rajta a közönség felmelegedni, nem érez együtt a deklamáló színésszel. Ez pedig már öreg hiba. A szereplők közül Almásy (Ambró) elég sikeresen oldá meg szegényes szerepét. Partnere, Hevesy Guszti (A csöppség) sikerfiit alakítást nyújtott; ennivaló kedvesen mutatta be a jószivü falusi kis vadócot. Lata-bár (Lenci) vezetett a szerep-nem-tudásban, egyebekben jó volt, A többi s\'zereplők és szerepek befagytak abba a hidegségbe, ami a s*!n* padról a nézőtérre áradt, Sirgődrök (?) a Kölcsey-utcában. A" Kölcsey-utcai földturások a befejezés stádiumához közelednek. A hetek óta szünetelő kocsiforgalom újra megindult és az esőviz ezután vigan fog a fedett beton-kanálisban csergedezni. Ergo: amit évek hosszú sora óta kértünk a mérnöki hivataltól, végre megszületett. Hanem amint vesszük észre, a mérnöki hivatal megakar bennünket tréfálni. Végig a sötét, fénytelen Kölcsey-utcán, közvetlen a keskeny gyalogjárda kövezete mellé sirgödrökhöz hasonló félméter mélységű árkokat ásatott, boszankodására mindazoknak, kiknek utja éjnek idején az arénától eme utcán vezet végig. Nem tudjuk, a mérnöki hivatal rfiit szándékszik a gödrökbe temetni, de annyi bizonyos, hogy nem ilye;\' utcarendezést értettünk. Mert hiszen ezzel csöbörből vödörbe jutottunk. — Hát okvetlenül Kölcsey utjának kell a mi éplábaink végzetének lenni ? ! : Arany a Murában. Hónapokkal ezelőtt mi is megírtuk, hogy egy társulat van keletkezőben, mely a Murában levő aranyat a homokból kimosni és értékesíteni akarja. Mint most jelentik nekünk, ugyancsak fenti célból tartózkodik Muraszerdahelyen Mein-hold Hubert főmérnök, aki próbákat végeztet. A próbák oly meglepők, hogy az aranymosás már novemberben nagyban is megkezdődik Lapány község határában. Mint értesülünk, az aranymosásnál muraközi munkásokat fognak alkalmazni. A nóta miatt. Felsőzsid község korcsmájában vasárnap e hó 19-én együtt mulatott a falu fiatalsága. A nótázás közben nézeteltérés, vita, majd verekedés támadt a legények között, hogy kinek a nótáját is húzza előbb a cigány. Verekedés közben hét legény súlyosan megsérült s közlük egy, Tóth Balázs a gyors orvosi Tanonc felvétetik füszerüzletbe Balaton Testvéreknél Nkanizsán, Eötvös-tér. Ügyes vasalónők és = tanuló-leányok = felvétetnek Mayer Mariska mosó- és fényvasaló-intézetében Nagykanizsa, Főút 15. sz. - Fiatal napszámos kerestetik - asztalos-műhelybe Perlaky Ödönnél Nagykanizsán, Király-utcza 28. Megsült a fürdővízben. Ismét szomorú és sajnálatos következményekkel járó szülői gondatlanságról vettünk hirt. H ába történnek hasonló dolgok oly gyakran és adnak hirt róla nap-nap után a különböző újságok, a könnyelmű szülők csak nem okulnak. Kutyába sem veszik a különböző jótanácso-kat, könnyelműen játszanak továbbra is gyermekeik életével, amely veszélyes játéknak a legtöbbször szor moru és tragikus halál a vége. — Tegnapelőtt délután is távirat érkezett a helybeli főszolgabirósághoz hogy Halász Péterné komárvárosi lakos 2 hetes gyermekét füröszté. A gyermek a magas hómérsékü vizben olyan súlyos égési sebeket szenvedett, hogy másnap, orvosi segély igénybe vétele nélkül, iszonyatos icinok közt meghalt. A helybeli kir. ügyészség büntetendő cselekményt látván fenforognl, elrendelte a holttest felboncolását és a megtorló eljárás megindítását. . NAGYKANIZSA" PÁRTOLJUK A KISIPART!!! FIG9ELEM ! ^ettem nagymennyiségű férfi gyapjú ---*• öltöny szövetet, a melyekből saját műhelyemben mérték szerint a legújabb divatú strapa öltönyökéi készítek 15 frttól 18 frtig 22 ,, feljebb kimenő ,, ,, 18 téli kabátokat ,, 18 felöltőket ,, 17 „ külföldi szövetből 22 ,, " Szöveteket kívánatra el is adok. Magamat a n. é. közönség szíves pártfogásába ajánlva, maradok kitűnő tisztelettel Ma&ar-uíeza 23.^2. Liditt Miksa férfi-szabó. = ÜZLETATHELYEZÉS. e • • • • • ® © Van szerencsém Nagykanizsa és vidéke n. é. közönségének szives tudomására hozni, hogy = CZIPÉSZ-ÜZLETEMET = nagyobbitás végett Erzsébet királyné-tér 16. szám alá (Kaiser-féle ház) helyeztem át. Ezután is «törekvésem oda irányul, hogy a legkényesebb igényeket is pontosan kielégítsem. A n. é. közönség b. pártfogását kérve, vagyok j^B kiváló tíszte- lavltások gyorsan lettel és pontosan készíttetnek. Megrendelések levelezőlapon is eszközöltetnek. XOYÁK YIHCZE cipészmester. • • s a • « Elsőrendű specialista gyermek-cipőkben. Ne vegyünk, ne hozassunk idegen és ismeretlen kereskedőktől órát, ¿3 hanem keressük fel .ERZSÉBET" -.-.öi ;.ranyóra\\ r~ 50 korona. szakképzett műórást Nagykanizsán (Erzsíbeí-íir-í&gyar-iitcza s-rok), ahol ínindennemü zseb, faíi és ébresztő órákat kaphatunk 3 évi jótálás-sal olcsó árakért. Kívánatra az egyes tárgyakat házhoz is szállítjuk. e * • • e o • • • a MAYER KAROLY első dunántnli gőzmú-festő-, vegytisztité- és p!issirozó-gyára NAGYKANIZSÁN, Kölcsey-utca 19. sz. Z^j Alapitási év 1892. = Alapítási év 1892. | OYUJTÓ-TELEPEK: Szombath. Király-u. Pécs - - Király-utca Esztergom Széli-utca Keszthely Csáktornya Zalaegerszeg Baicstelep Nagyatád Atsőlendva Hölgy-, uri- és gyermekruhák, háztartisi cikkek, függönyök, teritök, hímzések, butor-szövetek, keztvük, napernyők s minden e szakba vágó tárgyak részére. Bársony- és plüsch-kelmék gőzölése és préselése a legújabb mintákban. - ! ! Jutányos árak I ! - ft « • • • • • • Kívánatra az egyes tárgyakat házhoz is szállítják. r~ mmmm £S RALAZSY könyvnyomda, tömörítődé, könyvkötészet, papir-, iró- és rajzeszköz-kereskedés NAGYKANIZSA (Csengeri-ut 1. sz.) frv A t. szülők és a tanuló ifjúság szives figyelmébe ajánljuk az iskolaév közeledtével dúsan felszerelt papir, iró- és rajzeszköz-kereskedésünket iskola-táska raktárunkat, Uti hol a szükséglendő tárgyak a legolcsóbban beszerezhetők, könyvkötészetünkben rtífbEt^ =/xv= Könyvnyomdánkban ^SLT™?^ Nyomatott Ofenbeck és Bc!:u-./ Stönyvnyomdájíban, Nagykanizsán. NAGYKANIZSA Szombat 1906. augusztus 25. HirJetések megállapodás szerint. Nyllttér petit soronkint 40 fillér. A szerkesztőség hivatalos i.rája d. u. 6—7 ig. < Kéz ratokat nem ad vissza a szerkesztőség. Laptulajdonos és kiadó: Ofenbeck és Balázsy. Felelős szerkesztő: GÁBOR ERNŐ. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Csengery-ut I. sz. Apátlan-anyátlanok. — A bűn gyermekei. — ..Kétszáznyolcvanhárman vagyunk I" (Oszy.) A megyei tiszti főorvos legutolsó jelentése szerint 283 dajkaságba adott csecsemő neveltetik Zalavármegye területén. Elég nagy szám, és ha még hozzá vesszük azokat is, akik egy-egy eldugott kis faluban, a hatóság tudta nélkül töltik ártatlan gügyögéssel gondtalan napjaikat: még nagyobb mérvet fog ölteni. Ez a közel 300 tagból álló embernyi csoport képezi majd a jövőnek azt a táborát, amelynek tagjai nagyon ritka esetben nyilatkozhatnak felemelt fővel, büszkén a családjukról. És ezek fognak azok a szerencsétlenek lenni, akik ahányszor csak vissza próbálnak gondolni a családfára, a néhai családi tűzhelyre:" nem látnak egyebet, mint egy minden fehérséget, ártatlanságot és tisztaságot elfedő ködös fátyolt, amint ólomnehéz szárnyaival megfekszi gyermekéveiket és múltját. Nincs rettenetesebb dolog egy ember életében, mint amikor nem tud számot adni se maga, se mások előtt származásáról. Amikor ezer sejtelem bántja, ahányszor csak nyájas embereket lát feléje fordulni; ahányszor csak boldog, kedves családi élet tanuja lehet; ahányszor csak szívtelen emberek azt kérdik tőle: „Ki fia vagy?" A társadalom pedig, az ő szigorú és ferde erkölcsi fogalmaival siet éreztetni velük a kireperálhatatlan születési hibát. Nem hárítja el róla az okokat, hogy bűnben, erkölcstelenségben született, de sőt érezteti, hogy nincs helye a bűn gyermekeinek azok között, akik szerencsésebb viszonyok mellett, egyházilag megáldott frigyből kifolyólag látták meg először a napot. A közel 300 dajkaságba adott csecsemő, ezek az idegen emlőkön táplálkozó ökölnyi emberkék életének jelene is csak ama gyenge szálakkal lészen majdan a múlthoz fűzve, amely nem fog elnyúlni soha a háládatlan anya ismeretlen képéig, hanem a megerőltetett agysejtek emlékező-képességének határfája lesz az az idegen tanya, ahol nélkülöznie kellett a szülői szeretetet s amire, nem emlékezteti egyéb, mint a megfizetett dajka-nénik durvasága és éreztetett mellőzése. Ezeket a szegény, szülői szeretet és gondozás nélkül fölnevelt apró emberkéket foglalja magába az a szomorú 283-as szám. Kétszáznyolcvan -hárman nőnek fel kitagadottan, árván és elhagyottan! Hány fog lenni közöttük, aki nem éri el a feinővés stádiumát a megfizetett és sokszor fizetetlen nevelőnéninek rosszlelküsége miatt? De hány! Ki is gondol velük? Pedig\' hát háládatos dolog lenne: figyelemmel kisérni, hogy a 283 megtagadott bűn-gyerek közül még ebben az évtizedben hánynak ássák meg a sírját és hány ilyen apátlan-anyátlan vadoncot raknak le az édes szülőhaza földjébe ?!... HÍREK. Eljegyzés. Horváth Magda kisasszonyt Nagykanizsán, eljegyezte Viassics Kázmér Szombatiielyröl. Ismételten betiltott népgyűlés. Megemlékeztünk arról, hogy a helybeli szocialista pártszervezet folyó hó 26-án délután az Erzsébet-téren népgyűlést szándékozott tartani. A gyűlés bejelentését a rendőrség tudomásul nem vette, mire a pártszervezet az alispáni hivatalhoz fe-lebbezett. Mint bennünket illetékes helyről értesítenek, a rendőrfőkapitány elutasító határozatát az alispánság is helybenhagyta. Ezúttal tehát már csakis a rendőrséghez beadandó felülvizsgálati kérvénynek van helye. A Dunántuli Dalosszövetség köréből. A Dunántuli Dalosszövetséget VII. dalosversenye alkalmából anyagi támogatásban (adományok és teliilfi-zetésekkel) részesíteni kegyeskedtek: Gróf Zichy Aladár, gróf Batthyány ál 100—100 kor. ; báró Szegedy Sándor, báró Gutmann Vilmos, báró Gutmann Aladár, Inkey Kálmánné 50—50 kor.; dr. Darányi Ferenc, Závody Albin 30—30 kor.; Vécsey Zsigmond, báró Inkey József, Sebestyén Lajos 20—20 kor.; özv. Sza-lacsy Farkasné (Vente) 18 korona; Koller István (Felsőrajk), Schmidt Emil (Annamajor) 10—10 korona; Dervarics Ákos (Kilimán), özv. Jerfy Adolfné (Nag.yrécse) 5—5 korona ; Sanvéber József 4 kor. ; Dr. Háry István (Zalaegerszeg), Takács Jenő [Tapolca] 3-3 kor.; dr. Reményi Zoltán (Periak) 1 korona; összesen 579 korona, amelyért ezúton fejezi ki hálás köszönetét a Dunántuli Dalosszövetség elnöksége. Egyben felhívja a Szövetség mindazokat, kiknek a Szövetséget illető kifizetetlen számlák vannak birtokukban, hogy azokat mindennap d. u. 1—2 óra között a Gutmann-féle irpdában, a szöv. pénztárnokánál bemutassák, mert csak s ez idő alatt fizettetnek ki. A tolvaj háiótárs. Rut hálátlansággal fizetett Gozdán Boldizsár helybeli ¡akós vendége, Hat Endre. Nevezeíie; Gozdán, mini egykori bú és bánatának részes íe-gyenctársát, midőn meglátogatta őt, szívesen fogadta és egy éjjeire szállást is adott neki. Már jól eiőre haladóit az éjjeli idő, mély álom borult .az :gész ház népének szemeire, midőn Hat szives házigazdájának jó-karbán levő ruháit minden megkérdezés nélkül a ma;, a szegényes öltözékével felcserélte, azonkívül az idő tájékozliatása céljából még ezüst zsebóráját is magihoz véve, bucsu-zatlanul meglepett Az éj jótékony sötétsége fedezte a hűtlen barát szökését s most a károsult panaszára a rendőrség üti bottal a szökevény nyomát. Közös táncgyakorlat. A nagykanizsai Kath. Legényegylet szeptember hó 15-én ismét megkezdi a szokásos vasár- és ünnepnapi táncgyakorlatait a Pol;;. Egylet emeleti nagytermében. Amikor a bőr visszajár. Bárd Albert helybeli mészárosnak elhullott egy darab marhájas a hullát kiszállítás végett áiadia Weisin-ger Antal gyepmesternek. Nevezett a megbízást teljesítette is, de a hulla lefejtett bőrét anelyeU, hogy a tulajdonosnak visszaadta volna, értékesítette és a kapott összeget a saját céljaira fordította. — Károsult Weisíngert sikkasztás miatt feljelentette s most a rendőrségen áll, hogy a vitás marhabőr ügyét közmegelégedésre elintézze. Gazdasági munkás jutalmazása. A föltímivelésügyi minisztérium Vacek Ferenc rigyáci uradalmi kertészt, ki már hosszú idő óta szolgálja özv. Inkey Kálmánné rigyáci földbirtokosi, sok Évi hű szolgálata jutalmául 100 kor. készpénzzel és elismerő díszoklevéllel jutalmazta meg. A jutalmak átadása vasárnap, f. hó 26-án délelőtt 11 órakor fog Rigyácon Zalavármegye főispánja, a nagykanizsai főszo\'gabiró, a szepet-neki plébános, a községi elöljáróság és a meghívott munkásnép közbenjöttével csinos kis ünnepség keretében fog megtörténni. Céllövészet. A 20. honvédgyalogezred itt állomásozó legénysége szeptember 1., 3., 4. és 5-ík napjain reggel 5 órától kezdődőleg Kiskanizsa, szepetneki major, Vöröshegy Bajcsa és a Principális-kanális által határolt iőléren harcszerű céllövészetet tart. Ezen hely megközelitése életveszélyes. Országos vásár. Zalaszentbalázs községben e hó 27-én országos vásár tartatik. Állategészségügy. Rigyác községben folyó hó 21-én a sertésvész járványos állatbetegség fellépett, amiért is e község zár alá helyeztetett. Szinház. Csütörtökön este Alfréd Sutró angol eredetű, világhírre vergődött színművét, Jerikó falai"-t adták. E hatalmas gondolatokkal teli, r mai beteg társadalom, úgynevezett — felsőbb tízezrek — léha gondolkodásmódját, semmitevését, a munkás középosztájy — szerintük „parvenü" — lenézését, megvetését elénk táró darab egyike a modern színműirodalom legtartalmasabb alkotásaínak, amely írójának világhírt szerzett. Bejárta a müveit világ minden színpadát, lefordították számtalan nyelvre s előadásait mindenütt a közönség lázas érdeklődése, rokonszenve kisérte. Elérkezett e darab diadalmas kőrútjában tegnapelőtt este hozzánk is. S íme, Nagykanizsa intelligens (?) közönsége ismét bebizonyitá, hogy neki csupán az üres, cikornyázott szövegű, émelyítő zenéjü operett, a hülye, elcsépelt bolondságokat s lehetetlen öltözékü sanzonettokat bemutató varieté színpad, „Dummer Augustok"-at produkáló cirkus kell, a többi komoly dolog, előadás neki csak — smarn .S Az előadás a jó közepesekhez tartozik. Az első felvonás egy kissé vontatott volt, a többiek azonban már simán, gördülékenyen folytak. Azonkívül a szereposztás volt he-lyenkint szerencsétlen. Almásy (Fro-bischer) szerepében kitűnően megállta helyét Igen szép alakítást nyújtott, szerepét teljesen átdolgozva a régi, jó kipróbált erőt mutatta be ismét. Csupán bátrak vagyunk arra figyelmeztetni, hogy máskor a súgónak az impulzust felvonás elölt adja meg, ne a legszebb jelenet közben, beszédét félbeszakítva — rendezzen. Ügyesen játtszott Hevesy Mariska (Lady Alathea) és Kertész (Harry Dallas). Kürti (Steventon) nagyon szegényes volt, játéka nélkülözte a szükséges biztonságot A különben tehetséges Magyary (Ban-nister) szerepében inkább valami szellemi fogyatékosságban szenvedő szerény „házizsidó"-hoz, sem mint egy dúsgazdag nábobhoz hasonlított. Bánházi Teréz [Lady Westerby] szépen alakított, róIa""eImondhatjuk, liogy ez idő szerint a társulat legjobb társalgási színésznője. Bor. Tanonc felvétetik füszerüzle.tbe Balaton Testvéreknél Nkanizsán, Eötvös-tér. Egy jó házból való iskolás-fiu z=r uri családnál, esetleg zongora-használattal teljes ellátást nyerhet. Kisasszony kerestetik a délutáni órákra egy kis leányka mellé. Cim megtudható á kiadóban. Divatáru-üzletben egy tanonc felvétetik. Cim megtudható a kiadóhivatalban. .NAGYKANIZSA\'* 7 PÁRTOLJUK A KISIPART!!! FIGYELEM! ^ettem nagymennyiségű-férfi gyapjú - * öltöny szövetet, a melyekből saját műhelyemben mérték szerint a legújabb divatú strapa öltönyöket készítek 15 frttól 18 frtig kimenő ,, ,, 18 „ 22 ,, téli kabátokat ,, 18 ,, feljebb felöltőket ,, 17 „ külföldi szövetből 22 „ Szöveteket kívánatra el is adok. Magamat a n. é. közönség szíves pártfogásába ajánlva, maradok kitűnő tisztelettel ir-uícza 29. n. Lidiit Miksa férfi-szabó. s s ÜZLETATHELYEZÉS. Van szerencsém Nagykanizsa és vidéke n. é. közönségének szíves tudomására hozni, hogy = CZIPÉSZ-ÜZÍ.ETEMET = nagyobbitás végett Erzsébet királyné-tér 16. szám alá (Káiser-féle ház) helyeztem át. Ezután is főtörekvésem oda irányul, hogy a legkényesebb igényeket is pontosan kieiégitsem. A n. é. közönség b. pártfogását kérve, vagyok yfÉBf kiváió tiszte- Javítások gyorsan li\'ttel és pontosan ké- «lg yiNCZE szittetnel;. 15SÖ1« cipészmester. 1 Megrendelések levelező-laoon is eszközöltetnek. • • Elsőrendű specialista gyermek-cipőkben. Ne vegyünk, ne hozassunk idegen és^ismeretien kereskedőktől órát, hanem keressük fel p ,EÍ?ZSÉBET" női aranyóra szakképzett műórást Nagykanizsán (Erzséteí-fér-Magyar-utc/a s-roi), ahol mindennemű zseb, fali és ébresztő órákat kaphatunk 3 évi jótálás- Kivonatra az egyes tárgyakat házhoz is szállítjuk. e e O ® 9 ® © 0 e 9 m % ÍJ3 a 59 0 ) 1? k\'Uhüt i EH, áiü etsfi tíunáiitiili gőzmü-i\'estö-, vcgytisztitó- és p!issirozó-gyára NAGYKANIZSÁN, Kölcsey-utca 19. sz. !. 81 év 1892. [: : r "~j Alapítási év 1892. — a!;»;! ¡Vi; j rŐ-Tl\'LEPEK: : - nlvnth \'Cirály-u. - - Kk?ily-útca -:iri Széli-utca .5!C *i.:leo Hölgy-, uri- és gyermekruhák, háztartási cikkek, függönyök, teritők, himr.ések. butor-szövetek. keztyük. ;i.-i.periiyí;k s minden e szakba vágó táruyak részérc. Bársony- és plüscb-kslmék gőzölése és préselese a legújabb mintákban. ! jutányos árak ! ! könyvnyomda, tömöntőde, könyvkötészet, papír-, iró- és rajzeszköz-kereskedés NAGYKANIZSA (Csengeri-ut L sz.) r SS o A t. szülők és a tanuló ifjúság szives figyelmébe ajánljuk az iskolaév közeledtével dúsan felszerelt papír, iró- és rajzeszköz-kereskedésünket iskola-táska raktárunkat, hol a szükséglendő tárgyak a legolcsóbban beszerezhetők. ¿CO^CiU I mUCII óra a|att beköttetnek. ■Sf. Könyvnyomdánkban Nyomatott Ofenbeck és Balázsy könyvnyomdájában, Nagykanizsán. NAGYKANIZSA 1906. augusztus 26. Hirdetések megállapodás szerint. Nyilttér petit soronkint 40 fillér. A szerkesztőség "hivatalos órája d. u. 6—7 ig. Kéziratokat nem ad vissza a szerkesztőség. Laptulajdonos és kiadó: Ofenbeck és Balázsy. Felelős szerkesrtő: GÁBOR ERNÓ. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Csengery-ut 1. sz. Befagyott a csapszék. Nem lesz dinom-dánom. Tiltakozik ellene a püspök. Tyuhaj! — Tyuhaj! (Oszy.) Nem valami nyájas cirógatással illettük azidőben az ifjuságképző vezetőit, amikor egyik szerencsétlen tagjának indítványára fuldoklásuk közben belekapaszkodtak egy közönséges kurta-korcsmai cégérbe. Elmondtuk őszintén és nyiltan, hogy milyen lehet a józan elemek (és a „férc-lap") véleménye tervezett csapszékükről, amelyet az egylet helyiségében a mitsem sejtő tagok bőrére felállítani szándékoztak. Ciksorozatunk érthető beszédtárgyát képezte fiatalságunk körében s minden szerénytelenség nélkül lettlégyen mondva: többen voltak mellettünk, mint ellenünk.-Nem hallgattunk fe-nyegetődző ellenfeleinkre, hanem igenis biztunk igazunkban olyannyira, hogy szinte hihetetlennek tartottuk czikkeink megjelenése után _ az alacsony terv kivihetését. Éreztük, hogy fog rajtunk kivül még valaki lenni, aki a lélekvásárhoz nem adja meg az engedélyt s közbeveti magát ezen terv kivitelének. Feltételeztünk annyit fiatalságunkról is, hogy kíméletlenül megmondja igazát a vezetőség embereinek s erélyes tiltakozásával befagyassza, halvaszületetté teszi a csapszék gonosz eszméjét. Nem csalódtunk és amit meg-mondtunk, csak megerősíthetjük. Az eszme tényleg halvaszületett. A csapszék befagyott. Ott kezdődik a dolog, hogy cikkeink megjelenésekor az egyesüiet tagjainak józanabb része kilépéssel felelt az alacsony munkára; ott folytatódik, hogy\' a szerb hitközség házában levő egyesület feliratilag kérte a ház patrónusát, a szerb püspököt, hogy engedné meg az esetleges átalakításokat a csapszék és egy butik felállit-hatása végett; és ott végződik, hogy a szerb püspök ugyanannak minősítette a csapszék ügyét, mint mi s a mi munkánknál eredményesebben, alaposan észretéritette a csapszé-kező vezetőket. Hol van hát másutt az igaz- ság, ha nem nálunk? Véleményünket, a „férc-lap" véleményét aláirta nem kisebb ember, mint a szerb püspök, ami élő tanúsága annak, hogy a vezetőség terve épen ellenkező valamije az okos és önzetlen eszméknek ... Ezek után le is zárhatnék a csapszék ügyét, ha nem volna kedvünk őszintén megszomorodott, fájdalmas szívvel ismételten konstatálni, hogy a csapszék, az a csapszék, amelyik még meg sem született — máris meghalt. Meghalt, és egyellőre nem bánt senkit; mégazifjuság-képző sziporkázó vezetőségét sem, akik pedig teleszájjal „le-férclapoztak" bennünket, amikor patkánymérget találtunk kérni a csapszék-eszme torzszüleménye ellen. Befagyott a csapszék a leg-kánikulásabb melegben: elég komikus dolog. Kitekerték a nyakát anélkül, hogy hozzányúltak volna: még komikusabb dolog... És ebben a befagyasz-tási és nyakkitekerési műveletben — megjegyezzük — nem mi vittük a főszerepet, hanem egy püspök. Mi csak reményünket láttuk teljesedésbe menni s hullattuk a bánat krokodilkönnyeit egy halvaszületett csapszék és egy befagyott butik rettenesen szomorú tragédiája felett!... HÍREK. Iskolai beiratkozások. A nagykanizsai áll. polgári fiu- és leányiskolában a javító vizsgálatok aug. 30—31-én tartatnak meg. A fiúiskolái tanulók beiratása szept. 1-én, 3-án és 4-én lesz naponkint d. e. 8—12 óráig. A leányiskola 1. osztályába szept. 1-én d. u. 2—5 óráig lehet beíratni s a csak a mennyiben még üres helyek maradnának, szeptember 3-án, esetleg 4-én is. A leányiskola 11., III. és IV. osztályaiba szept. 3-án és 4-én d. u. 2—5 óráig iratnak be a tanulók. Dalárdánk Keszthelyen. Megemlékeztünk arról, hogy a keszthelyi iparosok dalárdája a Dunántuli Dalosszövetség versenyén nyert serleget szűkebb körű ünnepség keretében ma, vasárnap kivánja felavatni, amely ünnepségre a.nagy-kanizsai dalárdát táviratilag hivta meg. A dalárda a szives meghívásnak eleget is tesz és teljes számmal részt vesz a felavató ünnepélyen. A méltó fogadtatás iránt a kellő intézkedéseket már megtették. A keszthelyiek különben is nagy szimpátiával viseltetnek dalárdánk iránt, aminek már többször jelét is adták. A dalárda ma délután 2 órakor indul Keszthelyre. Elmaradt szemle. A honvédelmi miniszter körrendeletben értesítette az összes törvényhatóságokat — köztük városunkét is, — hogy a közös hadsereg s a m. kir. honvédség nem tényleges állományú legénységének ellenőrzési szemléje, valamint a népföl-kelési időszaki jelentkezések a folyó évben nem tartatnak meg. A tiszti jelentkezések azonban a folyó évben is teljesitendők. Tenyészállat-díjazás. A „Nagykanizsa város és járás Gazdaköre" szeptember hó 15-én állatvásár téren tenyészmarha díjazást fog tartani. Közös táncgyakorlat. A magyarországi borbély- és fodrászsegédek szakegyesületének helyi csoportja szeptember 16-tól kezdve minden vasárnap este 8-tól 11 óráig közös táncgyakorlatot tart a Szarvas szálló nagytermében 40 f. beléptídij mellett. ANGOL LILIOM-CRÉME az egyedüli biztos szer az árc és kezek vörössége, szeplők, pörsenések, valamint mindennemű bőrtisztátlanságok ellen. Kapható: Drogéria a yarös teszthez. Kedélyes bivaly. Azt tartják, hogy a bivaly a leg-otrombább és legostobább állatok egyike. Igaz, hogy nem igen lehetne a versenyfuttatás nemes sportjának kultiválására felhasználni, azonban ha nekibőszül, lepipálja a leggyorsabb lábu agarat is. No meg hát a bivalynak is vannak világos pillanatai. Ilyen állapotban leledzett tegnap délben 5 darab, a József-főherceg uton csendesen poroszkáló vastagbőrü. Egyszerre csak a jámbor állatok a doboló katonáktól megijedtek és öten ötfelé szaladtak. Egy az öt közül a Magyar-utcán keresztül a Főnt felé vette útját. Szilajon vágtatott végig a piactéren es útját feldőntött kofa-sátrak, fejtetőre állított kofák, kiboritott gyümölcsös vékák és más hasonló pusztítások jelezték. A tudnivágyás-tól áthatott oktalan barom egy pillanatra beszagolt Prager Béla főúti gyógyszertárába, de ugylátszik az ott tapasztaltak nem nyerték meg legmagasabb tetszését, mert csakhamar odább állott. A Kazincy-uton betévedt Szegő Mór konyhájába és az éppen tésztagyurással foglalkozó szakácsnéval akart barátságba elegyedni, no meg a főzés titkaiba behatolni. A szal<ácsné megijedt és nagynehezen a bivaly négy lába között jutott ki lélektelenül az udvarra. Arra már megérkeztek az üldözők és a bivalyt lefülelték. — A többiek sorsáról nem tudunk. Megszökött katona. A palini állami méntelepről Szánti Viktor közlegény megszökött. — A csendőrség országoskörözését rendelte el. Színház. Pénteken este tudj\' Isten hányadszor a „János vitéz" ment Operett előadás, hozzá még félhelyárakkal — kész a telt ház. A címszerepet ezúttal Feledy távollétében Kormos Ilonka kapta meg. A kisasszonyról már többizben elmondtuk véleményünket. Ügyes, mozgékony, a világot jelentő deszkákon otthonos színésznő, csinos hanggal, szabályos arcvonásokkal s mi kell még egyéb a jövendő egy subrettjének ? ¡Annak e tulajdonságok éppen elegendők, de a „János vitéz" alakításához még egyéb is kell. Nevezetesen a szerep alapos és körültekintő áttanulmányozása, ennek eredménye-képen a többi könnyed subrett szerepektől elütő karakterisztikus játék. A „János vitéz \' -szeraélyesitőjének nem egy különálló, a szereplő egyéniségének megfelelő jellemet kell csinálni, hanem a darab szelleméből, valamint a valódi éleiből gyökeredző jellemet kell ellesnitis azt minden tekintetben hűen visszaadni. Ez pedig nem sikerült teljesen Kormosnak. Mindenestre dicsérendő a szorgalom s igyekezet, hogy a különben nehéz szerepet tőle telhetőleg sikerre vinni igyekezett. Hogy azt teljesen elérni nem tudta, azért még korántsem akarjuk megróni, csupán figyelmébe ajánljuk ? további tanulást, s ugy -még szép sikereket fog elérni. Sajó a király szerepében pompás operett-figura volt. A többi szereplőket már ismerjük. Ügyes vasalónők és — tanuló-leányok = felvétetnek Mayer Mariska mosó- és fényvasaló-ihtézetében Nagykanizsa, Föut 15. sz. Fiatal napszámos-gyerek , kerestetik asztalos-műhelybe Perlaky Ödönnél Nagykanizsán, Király-utcza 28. Egy jó házból való iskolás-fiu zzizzrrz: uri családnál, esetleg zongora-használattal teljes ellátást nyerhet. Kisasszony kerestetik a délutáni órákra egy kis leányka mellé. Cim megtudható a kiadóban. Divatáru-üzletben egy tanonc felvétetik. Cim megtudható a kiadóhivatalban. Egy jókarban levő prés eladói Megtudható: Kisfaludy-utcza 1. sz. Szervezetlen kőműves-segédek felvétetnek Reidinger Gyulánál A hirdetések tartalmáért nem felelős a kiadóhivatal. .NAGYKANIZSA* PÁRTOLJUK A KISIPART 111 FIGVELEMI nagymennyiségű férfi gyapjú * öltöny szövetet, a melyekből saját műhelyemben mérték szerint a legújabb divatú strapa öltönyöket készítek 15 frttól 18 frtig kimenő „ ,, IS ,, 22 ,, téli kabátokat „ 18 ,, feljebb felöltőket ,, 17 külföldi szövetből 22 ,, Szöveteket kívánatra el is adok. Magamat a n. é. közönség szíves pártfogásába ajánlva, maradok kitűnő tisztelettel Magyar-utcza 29. sz. Liditt Miksa férfi-szabó. = ÜZLETATHELYEZÉS. • • • • • • Van szerencsém Nagykanizsa és vidéke n. é. közönségének szíves tudomására hozni, hogy = CZIPÉSZ-ÜZLETEMET = nagyobbitás végett Erzsébet királyné-tér 16. szám alá (Káiser-féle ház) helyeztem át. Ezután is főtörekvésem oda irányul, hogy a legkényesebb igényeket is pontosan kielégítsem. A n. é. közönség b. pártfogását kérve, vagyok jjm kiváló tiszte- javítások gyorsan lettel és pont.san ké- HOYÁK YIHCZE 82ittetnek. ISiwU cipészmester. Elsőrendű specialista gyermek-cipőkben. Megrendelések levelezőlapon is eszközöltetnek. • • • • Ne vegyünk, ne hozassunk idegen és ismeretlen kereskedőktől órát, =/j „ERZSÉBET" női aranyóra 50 korona. hanem keressük fel Szivósflntal szakképzett műórást Nagykanizsán (Erzsébet-tér-Magyaj-ntcza sarok), ahol mindennemű zseb, fali és ébresztő órákat kaphatunk 3 évi jótálás-sal olcsó árakért. OFENBECK ES BALAZSY könyvnyomda, tömöntőde, könyvkötészet, papir-, iró- és rajzeszköz-kereskedés NAGYKANIZSA (Csengeri-ut 1. sz.) r 0 A t. szülők és a tanuló ifjúság szíves figyelmébe ajánljuk az iskolaév közeledtével dúsan felszerelt papir, iró- és rajzeszköz-kereskedésünket If^5 iskola-táska raktárunkat, hol a szükséglendő tárgyak a legolcsóbban beszerezhetők, könyvkötészetünkben lQ Könyvnyomdánkban o Nyomatott Qfenbeck és Bjyázsvjcflnvvn^ NAGYKANIZSA Kedd Hirdetések megállapodás szerint. Nyilttér petit soronkint 40 fillér. 1906. augusztus 28. A szerkesztőség hivatalos irája d. u. 6—7 ig. Kéz ratokat nem ad vissza a szerkesztőség. Laptulajdonos és kiadó : Ofenbeck és Balázsy. Felelős szerkesztő: GÁBOR ERNŐ. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Csengery-ut 1. sz. Dalárdánk Keszthelyen. Impozáns fogadtatás az állomáson. A dalárda zászlóját megkoszorúzzák. — Kiküldött tudósítónktól. — Mint már jeleztük, dalárdánk tegnapelőtt — vasárnap — délután utazott Keszthelyre, hogy részt vegyen az ottani dalkör által rendezett serlegfelavatási ünnepségen. A pályaudvaron a keszthelyi Dalkörön kivül két koszorusleány vőfélyeikkel és a város előkelősége fogadta dalosainkat, akiket dr. Lakatos Vince, a dalkör elnöke üdvözölt. Örömének adott kifejezést, hogy dalárdánk immár másodízben emeli ünnepélyük erkölcsi sikerét és fényét. Méltatta továbbá érdemeit, melyek elis-meréseül, de különösen a daltestvéri szeretet jeléül, megko-szoruztatta zászlónkat a város szépséges két hölgyével. Végül ama kívánságának ad kifejezést, hogy az érkezettek a vendégszerető városban jól érezzék magukat. A nagykanizsai írod. és Műv. Kör nevében, Horváth György elnök távollétében, B ö h m Emil karnagy köszönte meg szép szavakban a kitüntetést és azt a gyönyörű fogadtatást, mely teljesen méltó Keszthely városa jó hírnevéhez. Örömmel jött el — úgymond, — hogy a nagy munka árán a dalosversenyen elnyert billikom felavatásán jelen lehessen. A jelige eléneklése után a 300 főből álló menet cigányzene kíséretében megindult a sétahangverseny színhelye, a Hullám szálló elé. Ennek nagytermében teritett asztalok várták dalosainkat. A hangverseny este 6 órakor kezdődött. A 3000 főnyi közönség óriási tapssal honorálta a gazdagon összeállított műsor minden egyes pontját. Lelkes ovációban részesítették Eckhardt Antal zeneszerzőt, kinek két szerzeményét adta elő a keszthelyi és nagykanizsai dalárda felváltva. Este 350 terítékű társasvacsora volt, amelyen dr. Lakatos lendületes szavakkal felavatta a serleget. Felköszöntőt mondott dr. Fried Ödön nagykanizsai ügyvéd, aki Keszthely vendégszerető közönségét és dalárdáját, s Áts E. Árpád, ki a koszorús hölgyeket éltette. — A társasvacsorát tánc követte, amely reggelig eltartott. A dalosok éjfélkor érkeztek vissza Nagykanizsára. HÍREK. Halálozás. Rosenfeld Adolf helybeli előkelő kereskedő v. képviselő és több ¡pénzintézet igazgatósági tagja, vasárnap d. e. 10 órakor életének 72-ik évében elhunyt. Temetése ma d. u. 3 órakor lesz a Fő-uti gyászházból. Fedák Sári birtokvásárlása Zalamegyében. Fedák Sári, az „isteni Zsá»sa 1 már hetek óta Zalamegyében tartóz» j kodik. Városunkban is időzött a | múlt hét folyamán egy pár óráig s inn^\'n ment Tótszentmártonban : lakó -rokonához látogatóba. Fehér j automobilján bebarangolta az egész ¡vidéket és fölségesen jól érezte "magát. Mint benünket — teljesen hitelt érdemlő forrásból — értesítenek, Fedák Sárinak" annyira megtetszett a tótszentmártoni uraság, Vermes Márton birtoka, hogy a 600 holdas birtokot a ieijes intrukcióval együtt vasárnap megvásárolta. Amint iát— szik, a felülmúlhatatlan Zsazsa igen praktikusan fogja fel dicsőséges pályafutását. Tolvaj csavargó. „Alkalom S\'üli a tolvajt," ezt tartja a közmondás. Az alkalom tette tolvajjá Kubasch Hermann németországi illetőségű csavargót is, aki vasárnap este 7—8 óra között elsétált Marton Ignác Csengery-utcai lakása előtt. Ajz. ablakok tárva-nyitva voltak, ember nem volt a szobában. Csábitólag kínálta magát a nyitott ablak, csábjait a csavargó nem tudta kiállani; gondolt egy merészet és beugrott a szobába. Az asztalon egy zsebórát pillantott meg, azt villámgyors mozdulattal eltüntette és további zsákmány után tekingetett. Hirtelen azonban zörejt hallott, a szobába beléptek, mire a csavargó — vesd el magad — kiugrott az ablakon és elszelelt. A károsult panaszára a rendőrség körözi. Adományok a szegényeknek. Rosenfeld Adolf gyászoló családja a^keresztény vallást! szegények közötti kiosztásra 200 koronát adományozott. Egyidejűleg az izraelita szegények közötti kiosztásra is a hitközségnek jelentékeny összeget adtak át. Tanév kezdetén. Az iskolai beiráiások alkalmából a szülök és gyámok figyelmébe ajánljuk, hogy a beiratkozáskor a születési anyakönyvi kivonat felmutatását senkinek sem engedhetik el, és igy azt az anyakönyvi hivatalnál mielőbb szerezzék be, rert szept. elején a tömeges megrendelesek miatt az anyakönyvi hivatal a születési bizonyítványokat a megrendelés sorrendjében, esetleg ket-ha-rom nap alatt lesz képes csak ki- adni és igy könnyen megtörténhetik, hogy a beiratkozásról e miatt elkéshetnek. Elveszett. Toch Lipót névre kiállított dohány-tőzsdei eilenőrzési ív elveszett. Becsületes megtaláló" a Petfi^-ut 28. sz. alatti üzletben adja \'É. Utcai harc. Dervarics Kálmán, Csordás Imre és Egyed Károly alsólendvai legények a minap nagyot mulattak és hangosan bandukoltak hazafelé. Az utcán találkoztak Simon Antallal. A borral támogatott virtus ágaskodott a legényekben, tehát nem tudtak békén elmenni Simon mellett, aki nem akart engedni a negyvennyolcból. Majd szítokra, majd karóra ... Simon Antal végül ott feküdt a földön vérbe fagyva s még hetekig nyomja az ágyat, amíg felépül. ANGOL LTLIOM-CRÉME az egyedüli biztos szer az arc és kezek vörössége, szeplők, pörsenések, valamint mindennemű börtisztátlanságok ellen. Kapható: Drogéria a vörös kereszthez. Öngyilkos katona. Mazsun Lőrinc augusztus elsején rukkolt be az 5-ik ulánus ezredhez Csáktornyára. Mazsun házas "ember volt s visszavágyott fiatal feleségéihez és kis gyermekéhez. A katonai, sor nagyon elkeserítette ; kiment a vasúti töltésre s a vonat elé feküdt, amely a fejét teljesen összezúzta. — A katonai hatóság rideg, hivatalos értesítése adta tudtára akis családnak a szerető atya tragikus katasztrófáját. itt élned, halnod keíl! Fiúméból kapjuk a hirt. A „Sla-vonia" kivándorlási hajó 1333 magyar kivándorlóval elindult Newyork felé. , Színház. Szombat este „Faust" opera került színre üres ház előtt. Eltekintve a darab technikailag rendkívül kezdetleges kiállításától, ez előadás éppenséggel nem sorozható a sikereseit közé. Elsősorban maga a főszereplő Király (Faust) éneke esik kifogás alá. Még a felsőbb regiszterekben megjárná, sőt sók helyen éppenséggel magával ragadja a publikumot, azonban /a mély hangjai fátyolozottak és abszolúte nem elfogadhatók. Nélkülözi a szükséges lágyságot, hajlékonyságot is. Partnere, Galgócynak (Margaréta) ugy a játéka mint az éneke meglehetős lagymatag és sikertelen volt. Mozdulatai nélkülözik a szerepéből folyó stílszerű alkalmazkodást, az érze-lemvílág hű visszatükrözését. Fenntartjuk róla a „Troubadur" előadása alkalmával irt ama kritikánkat, hogy nem veszi helyesen lélegzetét. Ennek tudható be ama körülmény, hogy a mély és magas hangok között lévő futamokat nem taríja be; fél, hogy kifogy a lélegzetből és minden átmenet nélkül csap át a magas hangokra. Ez pedig már a művészi ének rovására meg. Bán-házy mint társalgási anyaszinésznő igen jó, de „Mártha" reáakasztott énekes szerepében,— kritikán aluli. Ami természetes is egy nem énekes színésznőnél/8 — Érckövy (Mephistó) alakítása elsőrangú volt, éneke anonban, tekintettel arra, hogy partitúrája mély basszus, az ő hangja pedig teljes bariton s nem felelt meg. A kar szegénysége ez operánál bizonyosodott be csak teljesen. * Vasárnap este harmadszor ment a „Mádi zsidó\' félig telt ház előtt. Kormos Ilonka betegsége miatt „Evíke" szerepét Pataki Vilma kapta meg. Pataki ezúttal másodszor lépett fel nálunk e szerepben. A szini-iskolából nemrég kikerült, fiatal színésznő já;ékáról már első izben — bemutatkozása alkalmával — megmondtuk véleményünket. Akkori hibáit az első fellépésből eredő lámpaláznak tudtuk be, most azonban már határozott véleményt mondhatunk Pataki szerep iéséről. Szerintük az ő tudása még korántsem elégséges főszerepek betöltésére. Játékából hiányzik az igazi átérzése a szerepnek ; reádkivül felületesen domborítja és színezi ki annak egyes árnyalatait s egyáltalán nincsen még biztos fellépése, hacsak az általa produkált tuimerész piiiantások"-at nem gondolja elegendőnek a kisasszony a siker elérésére. Játékbeli fogyatékosságához stílszerűen alkalmazkodott az állandóan tremolázó kis hang és melodrámikus hanghordozása. Táncprodukciója pedig nem annyira művészi számba menő tánc, mint inkább — naturalizmus. Ennek pedig nem a kulturművé-szetet plántáló és ápoló színpadon, hanem brettlin var, helye. A többi szereplők derekasan kitettek magukért. Sok tapsot aratott Kovessy „Mádi zsidó", Kertész „Suhajda Imre\'\' szerepében és Déry Rózsi rendkívül temperamentumos táncával. Ügyes vasalónők és = tanuló-leányok = felvétetnek Mayer Mariska mosó- és fényvasaló-intézetében Nagykanizsa. Fó\'ut 15. sz. I ^ ____ Egy jó házból való iskolás-fiu nzzzzrzz uri családnál, esetleg zongorahasználattal teljes ellátást nyerhet. Kisasszony kerestetik a délutáni órákra egy kis leányka mellé. Cim megtudható a kiadóban. Tanonc felvétetik füszerüzletbe Balaton Testvéreknél Nkanizsán, Eötvös-tér. . NAGYKANIZSA" PÁRTOLJUK A KISIPART!!!" FIGVELEM ! ^e,tem nagymennyiségű férfi gyapjú * öitöny szövetet, a melyekből saját műhelyemben mérték szerint a legújabb divatú -strapa öltönyöket készítek 15 írttól 18 írtig kimenő „ „ 18 „ 22 ,, téli kabátokat ,, 18 „ feljebb felöltőket ,, 17 ,, külföldi szövetből 22 ,, Szöveteket kívánatra el is adok. Magamat a n. é. közönség szíves pártfogásába ajánlva, mara\'d.ok kitűnő tisztelettel Magyar-uicza 29. sz. Liditt Miksa férfi-szabó. a*...... i iwB—i Ne vegyünk, ne hozassunk j)"^\' idegenlésgismeretlen kereskedőktől órát, iKa__71 1 f? hanem keressük fel .ERZSÉBET" női aranyóra 50 korona, "^r szakképzett műórást Nagykanizsán (Erzsébet-tér- Magyar-utcza ssrok), ahoí mindennemű zseb, fali és ébresztő órákat kaphatunk 3 évi jótálás-sal olcsó árakért. = ÜZLETATHELYEZÉS. = • • 0 • • • • • Van szerencsém Nagykanizsa és vidéke n. é. közönségének szives tudomására hozni, hogy = CZIPÉSZ-ÜZLETEMET = nagyobbitás végett Erzsébet királyné-tér 16. szám alá (Káiser-féle ház) helyeztem át. Ezután is főtörekvésem oda irányul, hogy a legkényesebb igényeket is pontosan kielégítsem. \' A n. é. közönség b. pártfogását kérve, vagyok jfjm kiváló tiszte- Javítások gyorsan ^T^aB lettel és pontosan ké- «ÉjB KOVÁK YISCZE szittetnek. WSlg cipészmester. Elsőrendű specialista gyermek-cipőkben. Megrendelések levelezőlapon is eszközöltetnek. Kívánatra az egyes tárgyakat házhoz is szállítjuk. f, » 1» $ a s a MATER KAROLY első dunántuli gőzmű-iestő-, vegytisztitó- és plis«lrozó-gyára NAGYKANIZSÁN, Kölcsey-utca 19. sz. . = Alapítási év 1892. | Alapitási év 1892. = GYUJ rÖ-TELEPEK: Szombath. Király-u. Pécs - - Király-utca Esztergom Széil-utca Keszthely- Csáktornya Zalaegerszeg Batcstelcp Nagyatád Alsóién dva Hölgy-, uri- és gyermekruhák, háztartási cikkek, függönyök, teritök, hímzések, butor-szövetek, keztyük, napernyők s minden e szakba vágó tárgyak részére. Bársony- és plliseh-kelmék gőzölése és préselése a legújabb mintákban. - I ! Jutányos árak 1 1 - fsaaesasse® • a a • • • a • • • Kívánatra az egyes tárgyakat házhoz is szállitjak. \'r1 OFENBEGK ÉS BALÁZST • könyvnyomda, tömöntőde, könyvkötészet, papir-, iró- és rajzeszköz-kereskedés NAGYKANIZSA (Csengeri-ut 1. sz.) A t. szülők és a tanuló ifjúság szives figyelmébe ajánljuk az iskolaév közeledtével dúsan felszerelt papír, iró- és rajzeszköz-kereskedésünket iskola-táska raktárunkat, hol a szükséglendő tárgyak a legolcsóbban beszerezhetők, könyvkötészetünkben =00= Könyvnyomdánkban pZttLT^k Nyomatott Ofenbeck és Bc!:u-./ Stönyvnyomdájíban, Nagykanizsán. NAGYKANIZSA Cs&tfirtSk 1906. augusztus 29. Hirdetések megállapodás szerint. Nyilítér petit soronkin: 4íi iillér. gykanizsa A szerkesztőség hivatalos órája d. u. 6—7 ig. Kézratokat oem ad vissza a szerkesztőség. Laptulajdonos és kiadó : Ofenbeck és Balázsy. Felelős szerkesztő: GÁBOR ERNÓ. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Csengery-ut 1. sz. A pályaválasztásról. Éhező diplomás emberek. — Legyünk praktikusak. — A proletáriátus egyre növekedik nálunk. — Napról-napra több azoknak a szerencsétleneknek a száma, akik kenyeret, munkát, foglalkozási kört kérnek tőlünk, mert az a munkakör, amelyre a képesítését megszerezték, már be van töltve. Nálunk az iskola produktivitása abban merült ki, hogy egész generációkat nevelt az — éhenhalásnak. Méltóztassék csak megfigyelni azokat az életpályákat, amelyekhez az utat épen az iskola jelöli meg. Ezek az életpályák csupa nyomorúsággal intenek felénk; gond, vesződség, nyomor jelzik e pályák mértföldköveit. Ha szétnézünk a szellemi proletáriátuson, a melyet az utolsó évtized termelt, ijedten kell . kérdeznünk, hát milyen pályát kell választania az élet küzdelmeibe induló ifjú nemzedéknek ? A pályák megválasztása dolgában nem árt, ha kissé tanulmányozzuk azon országok viszonyait, ahol nincs proletáriátus, vagy ha van is, de nem jöhet számba. Nem kell tul-menni a kontiensen, itt van Németország! A németek praktikus érzése nem türi azt, hogy chenhaló orvosok, pályázati reménységek sovány malasztján élő tanitók, hivatalnokok tapossák az egymás tyúkszemét akkor, amikor annyi tisztes pálya van, amelyen igen jól boldogulhat az ember. Ott van az ipari pályák légiója, a gazdasági és kereskedelmi foglalkozások ezerfélesége. Ott van követendő példának a britt szigetország, a hatalmas Anglia. Vájjon min alapul állampolgárainak jóléte s önönmagának is hatalma, ha nem azon, hogy az ipari és kereskedelrfii ágak fontosságát felismerte. Hanem mi úrhatnám nemzet vagyunk. Nekünk derogál az, hogy fiainkat iparosoknak, vagy kereskedőknek neveljük. Minket elkápráztat a cim, a foglalkozások uri máza s nem jut eszünkbe, hogy mikor ezek elnyerésére buzdítjuk fiainkat, akkor voltaképen eljegyezzük őket a nyomorúságnak. Az állam, a társadalom kar- öltve a szülőkkel igyekezzék praktikus pályák felé terelni az ifjút, akkor- sok olyan nagy kérdés is meg volna egyszerre oldva, amelynek megoldása ma magára az államra is súlyos feladatokat ró. Igy ezek közül való az is, hogy miként is lehessen kielégíteni a sok éhes diplomás embert. A pályaválasztás nehéz kérdéseinél tehát csak az lehéí az egyetlen okos utmutatás, ha oda irányítjuk ifjúságunkat a gyakorlati életpályák felé. Legyünk praktikusak! HÍREK. Személyi hir. Festetich Andor gróf, a vidéki j színházak főfelügyelője — az itteni j színtársulat megtekintése céljából — j tegnap délben városunkba érkezett. Iskolai beiratások. A helybeli felső keresk. iskolában a tanulók beírása szeptember 2., 3.1 és 4. napján délelőtt 9—12, délután j 3—5 órakor eszközöltetik ; a javitó i és pótló vizsgálatok aug. 31-én I délelőtt 8—12 órakor, az érettségi| Írásbeli vizsgálatok szept. 5—12 napjain tartatnak meg. Megnyitó istentisztelet szept. 5-én reggel 8 órakor. A helybeli izraelita elemi iskolában a tanulók beirása szept. 2., 3. és 4.-napján délelőtt 9—12, délután 3—5 órakor eszközöltetik; a javitó és pótló vizsgálatok augusztus 31-én délelőtt 9—12 órakor tartatnak meg. Megnyitó istentisztelet szept. 5-én reggel 8 órakor. Az I. osztályba azon tanulók vétetnek fel, kik az anyakönyvi hivatalból beszerzendő anyakönyvi kivonattal igazolják (igazolt szegénység esetén bélyeg- és díjmentes), hogy legalább 5 és fél évesek és akiken az oltás sikeresen eszközöltetett. Á Temetés. Az elhunyt Rosenfeld Adolf helybeli nagykereskedőt tegnap délután 3 órakor temették el nagy részvét mellett. Utolsó útjára a nagyszámú rokonság és barátokon kivül azok a testületek, intézetek képviselői is elkísérték, amelyeknek a megboldogult életében tagja volt. Könyöradomány a tüzkárosul-taknak. Nagyrada zalamegyei községben f. hó 23-án óriási tűzvész pusztított, amely 40 lakházat, melléképületeket és nagyértékü takarmány- s gabna-készletet elpusztított. Biztosítva "csak nagyon csekély érték volt/Az tiriási nyomor részbeni enyhítésére Zalavármegye alispáni hivatala könyör-adományok gyűjtését rendelte el és arról az összes elöljáróságokat, városi hatóságokat — köztük Nagykanizsa városét is — értesítette. Ne zárjuk el tehát füleinket a kérő szó elől, segítsük — hacsak pár fillérrel is — a szerencsétlenül jártakat. Szervezkedő munkásgyülés. Az élelmezési ipari munkások szervező bizottságának yörös-betüs repülő nyomtatványai jelentek meg ma városunk utcáin és a házak falain. A nyomtatvány felhívást intéz városunk élelmezési munkásaihoz (sütők, pincérek, molnárok, hentesek, mészárosok, mézeskalácsosok), hogy saját ügyeik érdekében jelenjenek meg a szept. 2-án, vasárnap d. u. 3 órakor a gőzfürdői kertben tartandó szervezkedő gyűlésen. Elveszett. *- Egy barna-szőrű hím vizslakutya elveszett. Megtaláló a rendőrségnél jelentkezzék, ahol illő jutalomban részesül. Tegnap reggel 5 órakor a Teleky-uttól a felső templomig egy drap- és bordó-csikos, horgolt nagykendő elveszett. Becsületes megtaláló kéretik azt lapunk kiadóhivatalában leadni. ANGOL LILIOM-CRÉME az egyedüli biztos szer az arc és kezek vörössége, szeplők, pörsenések, valamint mindennemű bőrtisztátlanságok ellen. Kapható: Drogéria a vörös kereszthez. Belefúlt a hordóba. Farkas Dániel inumori lakos 3 és fél éves Pál nevű fia az udvaron felállított vízzel telt hordó körül játszadozott. Majd széket kerített elő s annak segítségével felmászott a hordó szélére. Nem tudni hogyan, egyszerre egyensúlyát vesztve belebukott a hordóba. Amire szülei észrevették, már halott volt. — Mikor okulnak a könnyelmű szülők a sok szomorú példán végre-valahára ? A Balaton mellől. Egy fővárosi család nyaral egyik kies fürdőhelyen. Egyszer az apa sétált a fiával. A fiu jobbra-bal. a néz folyton s egyszerre igy kiált fel: — Papa, mi az a fekete bogyó azon a fán ? — Nem fekete bogyó az, — felelte az apa, — hanem kék szilva. — Ha kék szilva, — okoskodott tovább a fiu, — akkor miért vörös? Mire az apa így zárta be a vitát: — Azért vörös, mert — még zöld ! Ebbe a magyarázatba aztán a fiu is belenyugodott. Kiszúrta édes testvére szemét. Frisch József s fia tapolcai nagyborkereskedő cég pincéjében folyó hó 25-én Vidosa József és Vidosa János napszámosok estig együtt dolgoztak. Amikor a munkából haza mentek lakásukra, családi ügyből kifolyólag szóvitaba keveredtek és emiatt Vidosa József a zsebéből kivett késsel János testvére szemét kiszúrta, minek következtében bal szeme teljesen kifolyt. Nevezettet kezelés végett Budapestre szállították, a tertvér pedig várja méltó büntetését. ságos és elfogulatlan kritikáit. — A „Mádi zsidó" előadásáról most megjelent kritika azonban — engedje meg nékem, mint régi olvasójának kijelenteni, — lehet bár elfogulatlan, de több részében felületes. Szerény véleményem szerint Pataki Vilma k. a. (Éviké) alakításáról kritika nem mindenben felel meg a valóságnak. Azt hiszem, nem a rendes L szinhází referensük számolt be e darab előadásáról. Ő inár Pataki első bemutatkozása alkalmával is felismerte a kisasszonyban a tehetség határozott jeleit. Vasárnap este pedig a közönség őszinte és lelkes tapsa csak fokozottabb mértékben igazolta ezt. Nem mondom, hogy nem férhet szó Palaki Vilma játékához. De — nem 1 frázisképen mondom — egy valóban tehetséges kezdő színésznőnél jó-| akaratulag kell ezt feltárni. Mondha-! tom, igen tisztelt Szerkesztő ur, hogy kezdő szinésznőnél túlságosan jó az, amit Pataki Vilma produkál. Nem teszek összehasonlítást Tiasonló korú kartársnőível, mert nem célom az ő dicsőítése, s csak igazság-érzésem késztetett arra, hogy egy tehetséges fiatal színésznő érdemére reámutassak, akinek — véleményem szerint — igenis a színpadon van helye, hol számára még sok siker van a jövőben. — Soraim_szives közlését előre is köszönöm. Őszinte tisztelettel Egy páholylátogató. (A fenti közleménynek, amely előttünk ismeretes kézből ered, tekintettel arra, hogy olvasóközönségünk hozzászólásától sohasem zárkóztunk el, szívesen adtunk helyet. Csupán annyit jegyzünk meg, hogv ezen levél éppenugv, mint színházi refe-rensünké — egyéni vélemény. Kritikánkra, melynél rosszakarat abszolúte nem vezetett bennünket, a szinházbajáró nagyközönség fogja idővel a legilletékesebb választ megndni. Es ha ez a válasz az igen tisztelt levélírónak adna igazat, annak mi csak örülni tudnánk s a kisasszony sikereit mindig a legnagyobb készséggel fogjuk regisztrálni. — Á szerk.) Hétfőn este másodszor ment nálunk félig telt ház előtt dr. Fényes Samu énekes vígjátéka, . A csöppség." A darab bemutató előadása alkalmával részletesen beszámoltunk és a második előadás után az akkor nyert impressziónk csak megerősbült. A darab könnyen emészthető, légies mesével és fúra bonyodalommal, amiért is nehéz munkát ad a szerep-, löknek. Sokat tapsoltak Almásynak ■ (Ambró), Latabárnak (Lenci), valamint Hevesy Guszti (Csöppség) igen kedves játékának. Színház. Pataki Vilma szereplése. Leséi a szerkesztőhöz. — Igen tisztelt Szerkesztő ur! Állandóan érdekkel olvasom b. lapja igaz- Ügyes vasalónők felvétetnek MA^ER KÁRÓL? ruhafestő és vegytisztitó intézetében. Diákokat jobb családból — kedvező feltételek mellett — teljes ellátásra elfogadok. Cim e lap kiadóhivatalában. Tanonc felvétetik füszerüzletbe Balaton Testvéreknél Nkanizsán, Eötvös-tér. . NAGYKANIZSA" pártoljuk a krs 1 part1!! FIÖVELEM! ^ettem nagymennyiségű férfi gyapjú = öltöny szövetet, a melyekből saját műhelyemben mérték szerint a legújabb divatú strapa öltönyöket készítek 15 írttól 18 írtig kimenő „ ,, 18 ,, 22 ,, téli kabátokat ,, 18 „ íeljebb íelöltőket ,, 17 ,, külföldi szövetből 22 ,, Szöveteket kívánatra el is adok. Magamat a n. é. ajánlva, maradok Ma&\'ar-atcza 29. íz. Liditt Miksa férfi-szabó. közönség szíves pártfogásába kitűnő tisztelettel = ÜZLETATHELYEZÉS. = • • • • • a a a Van szerencsém Nagykanizsa és vidéke n. é. közönségének szíves tudomására hozni, hogy = CZIPÉSZ-ÜZLETEMET = nagyobbítás végett Erzsébet királyné-tér 16. szám alá (Kaiser-féle ház) helyeztem át. Ezután is főtörekvésem oda irányul, hogy a legkényesebb igényeket is pontosan kielégítsem. A n. é. közönség b. pártfogását kérve, vagyok jtMI kiváló tiszte- Javrtáíok gyorsan jfajm lettel és pontosan készíti etnok. Megrendelések levelezőlapon is eszközöltetnek. NOVAK Y1NCZE cipészmester. a a a a-a a Elsőrendű speeiatista gyermek-eipőkben. k Ne vegyünk, ne hozassunk idegen és ismeretlen kereskedőktől órát, - 3 hanem keressük fel Szivósflntal szakképzett műórást Nagyka- nizsán (Erzsébet-tér-Kagyar-uteza sarok), ahol mindennemű zseb, fali és ébresztő órákat kaphatunk 3 évi jótálás-sal olcsó árakért. ..ERZSÉBET" női aranyóra iiSd^- 50 korona. Kívánatra az egyes tárgyakat házhoz is szállítják. e # & * * s a e * s e ea*e«aea ATER KAR első önnántuli gőzmü-.\'estő-, vegytisztité- és plissirozó-gyár, NAGYKANIZSÁN, Kölcsey-utca 19. sz. ^ = Alapítási év 1892. | | Alapítási év 1892. = OYUJ TO-TELEPEK: Szombatit. Királv-u. Pécs - - Kiráiy-útca Esztergom Széli-utca Keszthely Cr.áktornya Zalaegerszeg Batcstelep Nagyatác Alsólendva Hölgy-, nri- és gyermekruhák, háztartási cikkek, függönyök, teritök, hímzések, butor-szövetek, keztyük, napét nvők s minden e szakba vágó tárgyak részére. Bársony- és plCach-kelmák gőzölése é< préselése a legújabb mintákban. - ! I Jutányos árak ! ! - S « I* 9 a OFENBECK ES BALAZSY könyvnyomda, tömöhtőde, könyvkötészet, papir-, iró- és rajzeszköz-kereskedés NAGYKANIZSA (Csengeri-ut 1. sz.) r A t. szülők és a tanuló ifjúság szives figyelmébe ajánljuk az iskolaév közeledtével dúsan felszerelt II papír, iró- és rajzeszköz-kereskedésünket ¡a 2W iskola-táska raktárunkat, hol a szükséglendő tárgyak a legolcsóbban beszerezhetők, könyvkötészetünkben ^St^ o ==OQ= O m Könyvnyomdánkban Nyomatott Ofenbeck és Bc!:u-./ Stönyvnyomdájíban, Nagykanizsán. NAGYKANIZSA Csütörtök 1906. augusztus 30. Hirdetések megállapodás szerint. Nyilttér petit soronkin; 40 fillér. Nagykan A szerkesztőség hivatalos órája d. u. 6—7 ig. Kéziratokat nem ad vissz.*» a szerkesztőséi. Laptujajdonos és kiadó : Ofenbeck és Balázsy. Felelős szerkesztő: GÁBOR ERNŐ. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Csengery-ut 1. sz. Berniim, a gondolatolvasó. — Egy est az arénában. — Spiritizmus-e, vagy tudomány ? — Saját tudósítónktól. — Nagykanizsa, aug. 29. „A csodák ideje lejárt", — igy kiáltott föl kedden este az aréna rendkívüli előadásának egyik jámbor látogatója. Eközben kutató szemei a .hitetlenséggel párosult csodálat kifejezésével tapadtak arra az érdekes arcú, hosszuhaju művészre, aki a nézőtéren izegve-mozogva végzett — a színpadon bekötött szemmel ülő médiuma segítségével — bámulatos produktió-kat. A fent idézett felkiáltás helyénvaló is volt, ámbátor magunk sem tudtunk az első pillanatra a bámulat hatása alól szabadulni, sőt elismeréssel adóztunk az idegenek minden: esetre óriási ügyesség, gyakorlat és fegyelmezett összjátékot igényelő mutatványainak. Azonban távol állott tőlünk annak még a leghalványabb gondolata is, ami a pubiikum a spiritizmus szélsőségeiben hivő részének fejébe szeget ütött, t. i. hogy a produkált dolgoknál a hipnózis, a természetfölötti dolgok játszák a főszerepet. Hogy azonban e dologban véleményünket leadhassuk, szükségesnek tartjuk néhány rövid szóval a mutatványokat ismertetni. Bernum a különböző hóktisz-pó-kuszokkal elcsendesített médiumot bekötött szemmel, a közönségnek hátat fordítva a színpadon hagyja, maga pedig lemegy a nézőtérre. A nézők bármelyikétől akármiféle tárgyat elkér és a médium az ő felszólítására, leírja azt a tárgyat: mí az, milyen a színe, kitől kapta, mi az adományozó neve; ha erszény: mennyi pénz van benne; ha óra: ugy abban a pillanatban mennyit mutat és igy tovább. A táblára felirt kérdést megmondja — anélkül, hogy látná, — hogy miből áll az, megadja rá az érdemleges választ R is. De Bernumnak minden feleletet, illetőleg gondolatot meg kell mondani, mert — szerinte — csak ugy tudja ő médiumába a feleletet át-szuggerální. Hát itt van a dolog bibije! Rengeteg találgatásokra adott már okot nálunk is, más városokban is, hogy ugyancsak mi-képen csinálja ezt a dolgot a bűvész? — Meggyanúsították hasbeszéléssel, drótnélküli távbeszélővel és tudj\' Isten még miféle görbe dolgokkal, azonban j eddig mégcsak meg sem közelitette senki sem a való tény- i állást. , Annyit azonban ugy az előadásokból, mint a bűvész későbbi privát mutatványaiból és a vele folytatott beszélgetésből teljes határozottsággal megállapíthatunk, hogy e productiók-hoz a hipnózis, transszuggestio, mnemotechnikai művészet és te-; lepáthiának abszolúte semmi köze nincsen. Az egész dolog összetanult — szemfényvesztés, hanem azt megkell hagyni, hogy bámulatra méltó ügyességgel csínálja dolgát az atyafi, és módszerére— mert ilyen határozottan létezik — rájönni nem könnyű dolog. És eddig még\' az nem is sikerült senkinek, j ámbátor már igen nagy kaliberű > emberek előtt bemutatta művészetét Bernum. Egyebekben Bernum Igán, akinek ez csak művészi álneve és különben becsületes, jónevü Baranyamegyei szülők gyermeke, intelligens, iskolázott és a privát érintkezésben igen rokonszenves és szeretetreméltó férfiú. Szívesen mutat be a színházi előadáson kiviil is rendkívül bámulatraméltó dolgokat és jóleső örömmel konstatálja, hogy azt minő elismeréssel honorálják hallgatói. Ő természetesen erősen kardoskodik a hipnózis és szuggestíó haíása mellett, azonban nadrágos ember — véleményünk szerint — ennek ma már tel nem ülhet. Mutatványai — habár tudjuk is, hogy nem természetfölötti-ségen alapulnak — oly rendkívüliek és nem mindennapiak, hogy a laikust bámulalba ejtik. A szerény belépő-dijat dusan j honorálja a mai modern és látványosságok iránt közömbös, elfásult közönségnek, idegizgató; mutatványokkal. HÍREK. Népiskolai beiratás. A nagykanizsai tn. kir. áll. elemi népiskolánál az 1906—1907. iskolai évre a beírások 1906. szeptember 1-től szept. 8-ig lesznek; még pedig délelőtt 8 órától 11 óráig, délután 2 órálól 4-ig. Ünnepen csak délelőtt lesz beírás. Az I. és II. kerületi tanulók az I. kerületi Zrinyi Miklós-utcai iskola, a III. kerületi tanulók a kiskanizsai templomtéri iskola helyiségében irathatók be. Az I. II. kerületi róm. kath. vallású tanulók szeptember 9-én a szentfe-rencrendüek temlomában mise-hallgatással kezdik meg az iskola évet. Az előadások általában szept 10-éij. kezdődnek. A Sport-Egylet köréből. A nagykanizsai Sport-Egylet ve-i zetősége az egyesületi tagoknak 1 ezúton hozza tudomására, hogy a további intézkedésig tornaóráit a Sugár-uti főgymnázium tornatermében vasárnaponkint délután 3—6 óráig tartja meg. A tornaórákra az egyesület poui 3 órakor testületileg indui a Polgári Egyleti sétákertből, kedvezőtlen idő esetén pedig a Pol-: gári Egylet helyiségéből. Szeptember hó 2-án csapatra-i osztás céljából erőmérés eszközöltetik, melyre az összes tagok pontos megjelenése kéretik. Szakegyleti ülés. A Magyarországi szabómunkások és munkásnők szakegyletének helyi csoportja f. Iió 30-án este 8 órakor választmányi ülést tart, melyre a v. tagok ezúttal is meghívatnak. ! Akinek hóit hírét hozták. ! Nevacelec Katalin helybeli lakós i panaszt tett a rendőrségen, hogy a vele közös\' háztartásban élő Kiss i János t. hó 21-én Lesenyére ment! vásárra és azóta nem érkezett vissza. Egy letenyei kocsis és egy asszony Nevacelec Katalint felken sték azon hírrel, hogy ők szemtanúi voltak, a mint a Mura folyó partján egy ismeretlen alak Kiss Jánost a folyóba dobta s ott megfúlt. A rendőrség e panaszt kétkedve vette ugyan, de azért a nyomozást elrendelte____A nyomozás folyamata alatt, ;t tegnapi hetivásárra beállít csak nagy váratlanul Kiss, iszonyúan becsudálko-zoti állapotban. Nagy volt természetesen a família öröme s alig találták helyét a másvilágról hazajött jövevénynek. A rendőrség azonban az egész dolgot nagyon is természetesnek találta és a bor túlságos szeretetének tudta be, amire a további nyomozást beszüntette. ANGOL TÍLÍOM-CRÉMI laz egyedüli biztos szer az arc és kezek vörössége, szeplők, pörsenések, valamint mindennemű bőrtisztátlanságok ellen. ¡Kapható: Drogefia a íörös kereszthez. Adakozzunk a vakoknak. A vakokat gyámolító orsz. egylet szombathelyi fiókja átiratiiag kereste meg városunk tanácsát erkölcsi és anyagi támogatás céljából. A kérvénnyel a péntek délutáni tanácsülés fog foglalkozni. A tanács határozata — tekintettel arra, hogy városunk a kaposvári fiókot részesíti évi segélyben — Valószínű kedvezőtlen lesz. A nagyközönség bármily csekély adományát azonban a jótékonyság szer.t nevében köszönettel veszi a szombathelyi fiók vezetősége. \'"\'Eltűnt feleség. Paulin János helybeli lakós neje folyó hó 16-án — orvosi rendeletre — egy stájerországi fürdőbe utazott. Elutazása óta férjével hollétét nem tudatta, ser< pedig a bemondott fürdőhelyen nem található. A kétség- beesett férj, miután szerinte szökésre ok nem forog fenn, eltűnt nejének körözését kérte a rendőrségen. Találtatott. A kiskanizsai ^ országúton (tölté- 4 sen) egy\'nagyobb darab kidolgozott bőr találtatott. Igazolt tulajdonosa á ■-rendőrségen átveheti. Megszökött regruta. A regrutaetet éppen nem mond-i ható gyöngyéletnek s a cigány kü-ílönben sem barátja a militári\'.mus-! nak. Ennek a kettős oknak a kö= J vejjjszménye az, hogy Cenner Hor-mh János felsőcsalogányí cigánylegény megszökött a kaposvári ezredtől. Előbb betegséget szimulált s az ezred kórházába kívánkozott, itt pár napig ápolt;uta magát s aztán egy észrevétlen pillanatban megszökött. Az ezredparancsnokság elfogató parancsot adott ki eilene és most a szomszédos megyék csendőrsége keresi a katonaszökevény cigányt. Színház. Kedden este Henry Kistemaecker» nagyhírű színművét, „Az ösztön"-! adták. A darab a maga lélektani filozófiájával, gyors és drámai cselekményével, izgató párbeszédeível megkapja a hallgatót és lebilincseli figyelmét. Az egész mese alig 2—3 szereplő között forog, akiknek azonban rendkívül háládatos és tehetségük kimutatására kíváltképen alkalmas szerep jut. Az est íőérdeme Almásyé (Jean Bernou), aki teljesen kiforrott tehetségét, tudását, jóakaratát beleöntötte szerepébe. Almásy ez este kiváltképen elemében volt és a közönség őszinte szívből eredő igaz tapsokkal jutalmazta elsőrangú alakítását. A nyílt színen is kapott tapsot az utolsó felvonás után pedig vagy hatszor hívták a lámpák elé. Partnere, Hevesy Mariska (Cecil, neje) játéka dicséretes törekvést árult el. A kisasszony a lehető legjobbat nyújtotta, ami csak tőle kitellik. Hogy e szerep drámai hősnőnek van írva és ö még nem teljesen kiforrott drámai tehetség, — amiért is játékának még voltak hibái, azt ezutial megbocsájtjuk neki. Any-nyit konstatálhatunk azonban, hogy Hevesy igen sokat tanult tavaly óta. Ügyesen s szerepét teljesen átérezve, átgondolva játszott Kertész (André) is. A színdarab után Berr.um produkciója következett, amelyről vezető helyen bőven referálunk. Szükségesnek tartjuk ezúttal megemlíteni, hogy az aréna előcsarnokában (a buffetnél es pénztárnál) esténkínt az előadások alatt oly nagy a zaj, hogy a közönséget különösen színművek alkalmával nagyban zavarja a játék élvezésében. Egy ügyes varrónő felvétetik MAKÁR0L? ruhafestő és vegylisztitó intézelében. SD^ Iskolatáskák 30 ezdve kaphatók: — OFENBECK ÉS BALÁZSY ===== papirkereskedésében. „ NAGYKANIZSA* strapa öltönyöket készitek 15 írttól 18 frtig kimenő ,, „ 18 ,, 22 ,, téli kabátokat ,, 18 „ feljebb felöltőket „ 17 ,, külföldi szövetből 22 ,, Szöveteket kívánatra el is adok. Magamat a n. é. közönség szives pártfogásába ajánlva, maradok kitűnő tisztelettel Magyar-utcza 29. sz. Liditt Miksa férfi-szabó. Kívánatra az «gye« tárgyakat házhoz is szállítjuk. Ne vegyünk, ne hozassunk gídegen és ismeretlen kereskedőktől órát, ^Ü^I—síS hanem keressük fel szakképzett műórást Nagykanizsán (Erzsébet-tér-Bagyar-utcza scrok), ahol mindennemű zseb, fali és ébresztő órákat kaphatunk 3 évi jótálás-sal olcsó árakért. ..ERZSEBET" női aranyórai 50 korona. Kívánatra az egyes tárgyakat házhoz is száliitjnk. OFENBECK ES BÁLAZSY könyvnyomda, tömöntőde, könyvkötészet, papir-, iró- és rajzeszköz-kereskedés NAGYKANIZSA (Csengeri-ut 1. sz.) A t. szülők és a tanuló ifjúság szives figyelmébe ajánljuk az iskolaév közeledtével dúsan felszerelt papir, iró- és rajzeszköz-kereskedésünket IMF* iskola-táska raktárunkat, * " s hol a szükséglendő tárgyak a legolcsóbban beszerezhetők, könyvkötészetünkben az iskolakönyvek egy óra alatt beköttetnek. mindenféle munka legpontosabban készíttetik Nyomatott Ofenbeck és Balázsy könyvnyomdájában, Nagykanizsán. PÁRTOLJUK A KISIPART!!! FIGYELEM\' \'ettem nagymennyiségű férfi gyapjú ^ öltöny szövetet, a melyekből saját műhelyemben mérték szerint a legújabb divatú = ÜZLETATHELYEZÉS. = • • Vart szerencsém Nagykanizsa és vidéke n. é. közönségének szives tudomására hozni, hogy = CZIPÉSZ-ÜZLETEMET = • • • • NAGYKANIZSA Péntek 1906. augusztus 31. Hirdetések. megállapodás szerint. Nyiittér petit soronkim 4(i fillér. Nagykanizsa A szerkesztőség hivatalos órája d. u. 6—7 ig. Kéziratokat Hem ad vissza a szerkesztőség. Laptulajdonos és kiadé: Ofenbeck és Balázsy. Felelős szerkesztő: GÁBOR ERNŐ. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Csengery-ut 1. sz. Egyről-másról. A romanticzizmus jegyében. Szépen legel a báróné gulyája... A kisasszouy maga sétál utána, Már messziről kialtja a gulyásnak: Szivem Jancsi, terítsd le a subádat. Igy szól a népdal. Amely oly régi, mint a bánatos szerelem, amely vergődik a szülői tilalom miatt. Az uri szülő tilalma miatt, aki nem tudja elviselni, hogy kisasszony leányának Jancsi gulyás legyen a kedvese. Az idézett népdal bánatos dallama indult útnak Zichy Jenő gróf magaslaki uradalmából, ahol Marozsán Péter gondnok leánya, a gyönyörűséges Anna előbb három lövéssel megölte Or 1 o v i c s György szőkefürtös pásztorfiut, akibe halálosan szerelmes volt, aztán szerelmes szivébe küldött egy golyót, amely örökre megszűnt dobogni. Ez a romantikus hir — amely egy héttel ezelőtt bejárta az ország sajtóját — magával hozza a rengetegek illatát. Egy nekünk idegen, -romantikus világ hőseiről szól a megrendítő hír s a két holttestre mintha ráborulna valami meseszerű fátyol s az erdő fái zúgják a rengetegek méhiből, ahol két letört élet a végső bucsut vette egymástól; volt egyszer egy szerelmes szívű kisasszony fenn a kastélyban és volt egy bánatos pásztorfiu lenn a völgyben, s a szerelemnek a halottja már mind a kettő. Megrázó dráma ez; drámája két fiatal szívnek, melyeket a társadalmi előítéletek jéghegye választott el egymástól és a halál forrasztott együvé. Ugy hangzik, mint a melankolikus mese, mintha az ember a lelkével hallaná ... És a maga szomorúságában is bizonyos jóleső érzéssel tölti el a lelket ez a tragédia. Mert hirdeti, hogy a romanticizmus még nem halt ki egészen az emberek szivéből. Es nem is fog kihalni, amig el nem felejtik az emberek, hogy : „Szépen legel a báróné gulyája..." HÍREK. Állat az emberben. — Ki a merénylő? — A nemi élet elfajulása, az obszko-rus állati ösztön megnyilvánulásaként, a mai — fenekéig romlott — társadalmi viszonyok egyik fattyu-hajtását mutatja he az a csúnya és teljes részleteiben egyellöre titokzatos ügy, amelyben ez idő szerint rendőrségünk teljes apparátussal nyomoz. Egy kiskanizsai iparos állítólagos bűntettéről van szó, aki egy fejletlen, gyerekleányka ellen követett el er-jíölcstelen merényletet. Az eset — a leány előadása szerint — a következő.: Fritz Katalin 12 éves kiskanizsai leányt szülei estefelé elküldték az üzletbe. Bevásárlását elvégezvén, a szóban forgó iparos becsalta a szobájába, ahol — a gyerekleányka kétségbeesett védekezése dacára — erkölcstelen merényletet követett el ellene. A szerencsétlen kisleány panaszára a szülök azonnal jelentést tettek a rendőrségnél az esetről. Panaszukkal egyidejűleg bemellékelték az orvosi látleletet is, ami kétségtelenül beigazolja, hogy a merénylet megtörtént. — Tekintettel azonban arra, hogy a leány vallomása lelki zavar tüneteire mutat, a tettes személyét illetőleg szavain teljes határozottsággal eligazodni nem lehet. A titokzatos ügybe teljes világosságot csak a rendőrség vizsgálata fog deríteni. Beiratás a tanonciskolába. A helybeli áll. segélyezett közs. ipartanonc-iskolában a tanoncok beírása az egész évi tanfolyamban szeptember 1 — 12-ig, az öt hónapos téli tanfolyamban pedig október 15—18-ig eszközöltetnek a központi áll. elemi népiskola 111. fiúosztályában, köznapokon esti 6—8-ig, va-sár- és ünnepnapokon d. e. 9— í l-ig, d. u. 2—4-ig. Aki tanoncát a beirása kitűzött időn tul iratja be, vagy tanoncát nem küldi pontosan az iskolába s ezen mulasztását nem tudja kellően igazolni, az iparkihágást követ el s vele szemben 40 koronától 400 koronáig terjedhető pénzbírság fog alkalmaztatni. Az iparostanulók icötelesek a beírásnál születési bizonyítványukat és ta-noncszerződésüket bemutatni; a 4 kor. 30 fillér tandijat és az ipari szótárra 20 fillért lefizetni, vagy a városi tanácshoz intézett tandij-elen-gedés iránti kérvényüket az igazgatónak átadni. Az előadások a 10 hónapos, illetve egész évi tanfolyamban szeptember 12-én, az 5 hónapos téli tanfolyamban pedig október 18-án kezdődnek. Egyesületi hir. A nagykanizsai Kath. Legényegylet rendező-bizottsága ma este 9 órakor az egyesület saját helyiségében ülést tart, amelyre az összes biz. tagokat meghívja az elnökség. — Tárgy : a tánciskola, szórakoztatók és az október hónapban rendezendő mulatság ügye. Ellopott fegyver. Leposa János sági-pusztai erdő-őrtől a helybeli állomáson egy ismeretlen földmives a falhoz támasztott két-csövü fegyverét ellopta. A rendőrség a károsult panaszára azonnal megindította a vizsgálatot, a mely eredménnyel is járt. Balog Imre szakcsi (Tolnamegye) lakost, a szétszedett és már elcsomagolt fegyverrel együtt elfogták. A fegyverhez kiváló ragaszkodással viseltető atyafi ellen a büntető eljárást folyamatba tették. A rendőrség árverez. Ma délelőtt 10 órakor árvereznek a városház udvarán. Ezúttal azonban nem a szegény ember gyarló ingóságaira perdül meg a hagyományos dob és hallatszik a „Senki többbet, harmadszor," hanem a rendőrség árvereztet. A hatóság által elkobzott lőfegyvereket adják el árverés utján a legtöbbet Ígérőnek. — Akiben tehát a vadász-szenvedély ki van fejlődve, az jelenjék meg a városház udvarán. Itt beszerezheti azt a gombot, amelyhez még csak a nadrágot kell hozzávarrni. Lesz olcsó lőfegyver, csupán a vadászati jogot, no meg a vadászterületet keli hozzá jó pénzért megszerezni. Ilyen csekély áldozatot pedig már hogyan sokalna egy szenvedélyes vadász? Megkell tehát ragadni a kedvező alkalmat, mig nem késő! ANGOL LILIOM CRÉME az egyedüli biztos szer az arc és kezek vörössége, szeplők, pörsenések, valamint mindennemű bőrtisztátlanságo.k ellen. Kapható: Drogéria a vörös kereszthez. Elmaradt munkásgyülés. A nagykanizsai élelmezési iparos munkások vasárnap délután a gőzfürdő-kertben hirdetett szervezkedő nagygyűlése közbejött akadályok miatt nem tartatik meg. Találtatott. Öt darab szárnyas-állat bitangságban találtatott. Igazolt tulajdonosa a rendőrségen átveheti. Düledező Nagykanizsa. A Zrinyi-utca 57-es szám alatt özv. Gutmann Veronának egy rongyos vityillója díszeleg. A XVI-ik századbeli kunyhó egyedüli nevezetessége a tegnapi napig az volt, hogy tízszerte több megpróbáltatáson esett keresztül, mint pld. öt százéves aggastyán, a potyli malom, vagy a cin-tórium fatetejü házai. Ez a viharvert régiség hónapokkal ezelőtt ugy találta, hogy benne összpontosul minden hajlandóság az összeomláshoz. Tehát megpróbálja. A pokoli eszmét tegnap este pontban 10 órakor tett követte. Történetesen a viskó egész egyszerűen megrázta magát s a másik pillanatban a tető-fedél irtózatos robajjal lecsúszott a ház előtti gyalogjáróra. Szerencsére abban a pillanatban nem járt a ház előtt senki s igy emberben kár nem esett. A nagy robajra kinyillottak a környékbeli ablakok s csakhamar ijedt alakok jelentek meg az ingadozó viskó előtt meglehetősen hiányos pongyolában. — Gutmanné veszedelmes vityillója nappal is elkövethette volna ezt a rossz tréfát, amikor sokan jár- nak a Zrinyi-utcában. Van még sok hasonló, rozzant állapotú kunyhó bel- és külvárosunkban, amelynek falait csak az imádság tartja vissza attól az eshetőségtől, hogy a mitsem sejtő járó-kelőknek a nyakába borul — szeretete jeléül. Intézkedjenek az illetékes körök, hogy az ilyen életveszedelemmel fenyegető putrikat vagy kireperáltassa a háztulajdonos gazda, vagy pedig a piactér köpködő „faltámasztóit" állitsa melléje, hogy ne jusson az 57-es ház szomorú sorsára .. . Búcsúzó. Mindazon jóbarátaimnak és ismerőseimnek, kiktől az idő rövidsége miatt személyesen bucsut nem vehettem, ezúton mondok Isten-hozzá-dot. Báron Ernő. Színház. Szerdán este Mascagni világhírű 1 felvonásos operája, a „Parasztbecsület" került szinre. A szinlap szerint „nagy opera." Igaz! Csakhogy ennek az előadásához aztán nagy „opera-erők" is kellenek, ilyennel pedig Kövessy ez idő szerint nem igen dicsekedhetik. Nem csodálható tehát, ha a zeneértő közönség a hasonszőrű „opera előadások -ra bizalmát nem ^előlegezi és onnan tüntetőleg távol marad. — Mányai Aranka (Santuzza) mindenesetre szép énektehetség, azonban ma már korántsem az, aki 2—3 év előtti ittléte alkalmával — volt. Hangja sokat vesztett régebbi, érces csengéséből, a felsőbb regiszterekben kissé erőltetett. Mélyebb skálája már inkább elfogadható, habár ott is észrevehető — hangjának helyenkinti fátyolozottsága. Bánházi Teréz (Lucia) a társalgási színésznő, egyre mint opera-énekes főszereplő akar grasszálni. Pedig— néhai hangja most már a karban sem volna megfelelő, amellett ének közben oly merev a tartása, mintha Bernum belészug-gerált volna vagy öt doboz keményítőt. Király Frigyes (Turidu) jó fiu, de sok tekintetben iusta és figyelmetlen. A karmester már háromszor int és ő még mindig hallgat. Hangjára vigyázzon, nehogy magasan énekelve — kiabálás, alsó skálájában pedig közönséges prózai előadás legyen. Kormos Ilonka (Lola) hangja kellemes, operában azonban észrevehetően gyenge. Máskülönben nagyon helyes teremtés. Érckövyt első helyen kellene említeni. Ö igazi alakító művész. Kár, hogy basszusa nem erősebb. A kar nem elég fegyelmezett. Egy és ugyanabban a szólamban (melyben esetleg két tag van) különböző időpontban ejtik ki ugyanazon szótagokat. Ez pedig rendkívül kínosan, visszatetszőén hat az érzékeny fülekre. Jóllehet itt nemcsak a kar fogyatékossága, hanem a karmester nemtörődömsége is érvényesül. —ur. Ügyes szabósegéd felvétetik MA?ER KÁRÓL? ruhafestő és vegytisztító intézetében. kaphatók: Iskolatáskák 30 kr.-tol kezdve ofenbeck És balázsy = papirkereskedésében. . NAGYKANIZSA" pártoljuk a kisipart!!! FIGYELEM! ^ettem nagymennyiségű férfi gyapjú *■--1 öltöny szövetet, a melyekből saját műhelyemben mérték szerint a legújabb divatú strapa öltönyöket készitek 15 írttól 18 frtig 22 „ feljebb kimenő ,, ,, 18 téli kabátokat ,, 18 felöltőket ,, 17 „ külföldi szövetből 22 ,, Szöveteket kívánatra el is adok. Magamat a n. é. közönség szíves pártfogásába ajánlva, maradok kitűnő tisztelettej Magyar-uteza 29. sz. Liditt Miksa férfi-szabó. ÜZLETATHELYEZÉS. • • • • • 9 Van szerencsém Nagykanizsa ás vidéke n. é. közönségének szives tudomására hozni, hogy = CZIPÉ5Z-ÜZLETEMET = nagyobbitás végett Erzsébet királyné-tér 16. szám alá (Káiser-féle ház) helyeztem át. Ezután is főtőrekvésem oda irányul, hogy a legkényesebb igényeket is pontosan kielégítsem. A n. é. közönség b. pártfogását kérve, vagyok áW kiváló tiszte- Javftások gyorsan iW lettel és p. n t... n ké- WJII NÓVÁK YIRCZE szittetnek. ■KfisI cípészmester. si Megrendelések levelezőlapon is eszközöltetnek. 9 9 • • • « • • Elsőrendfi specialista gyermek-cipőkben. Ne vegyünk, ne hozassunk idegen és ismeretlen kereskedőktől órát, ir^-"""*""*\' n & hanem keressük fel Szivósflntal szakképzett műórást Nagykanizsán (Erzsebet-tér-Magyar utczt sarok), ahol mindennemű zseb, fali és ébresztő órákat kaphatunk 3 évi jótálás-sal olcsó árakért. .ERZSÉBET" női aranyóra llímr 50 korona. Kívánatra az egyes tárgyakat házhoz is szállítjuk. «9099999 9 9 9 9 9 9 9 9 S> MATER KAROLY első dunántuli gézain-festő-, vegytisztitó- és pIissírozó-gyára NAGYKANIZSÁN, Kölcsey-utca 19. sz. Alapítási év 1882. |l_ | Alapitási év 1692. = m QYUJTÓ-TELEPEK: Szombath. Király-u. Pécs -- Király-útca Esztergom Széli-utca Keszthely Csáktornya Zalaegerszeg Baicstelep Nagyatád Alsólendva Höigy-, uri- és gyermekruhák, háztartási cikkek, függönyök, teritők, hímzések, butor-szövetek, keztviik, napernyők s minden e szakba vágó tárgyak részére. Bársony- és plüsch-kelmék gőzölése és préselése a legújabb mintákban. - ! ! Jutányos árak ! I - S ® 9 9 9 ® • ® ■» ® a e 9 9 s e Kívánatra az egyes tárgyakat házhoz is szá\'litjuk. r- OFENBECK ÉS BALAZSY könyvnyomda, tömöntőde, könyvkötészet, papir-, iró- és rajzeszköz-kereskedés NAGYKANIZSA (Csengeri-ut 1. sz.) A t. szülők és a tanuló ifjúság szives figyelmébe ajánljuk az iskolaév közeledtével dúsan felszerelt papir, iró- és rajzeszköz-kereskedésünket fi^ iskola-táska raktárunkat, ^fe hol a szükséglendő tárgyak a legolcsóbban beszerezhetők, könyvkötészetünkben =OD= foi Könyvnyomdánkban mindenféle munka legpontosabban készíttetik =30= JJ Nyomatott Ofenbeck és Bc!:u-./ Stönyvnyomdájíban, Nagykanizsán. |