* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
32.23 MB | |
2013-07-05 08:41:52 | |
Nyilvános 1395 | 3988 | Nagykanizsa 1907. 224-249. szám október | 3. évfolyam A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: III. évfolyam. Csütörtök 1907. október 224. 237. szám. Előfizetési irak Helyben házhoz hordva: Egy hónapra...... 5C fillér Negyedévre 1 korona 50 fillér Vidékre postán küldve: Egy hónapra „ .. 1 korona Negyedévre .. .. 3 korona Egyes szám ára 2 fillér. fővárosban megjelenő politikai lapokhoz mellékelve: 1 fillér. AGYKANIZSA Megjelen Cnnep utáni napok kivételével minden nap reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal Csengery-ut 1. szám. Laptulajdonos és kiadó: Ihászi Horváth István. Telefon-szám: Szerkesztőség és kiadóhivatal: 162. Nyomda: 148. Kéziratot nem ad vissza a szerkesztőség. Hirdetések és nyilttér közlése árjegyzék szerint IIJ ÁRUHÁZ nyílt meg Nagykanizsán, hol feltűnő szép kész férfi-, fiu- és gyermek-ruhákat, finomabb uri öltönyök s tartós iskolás fiu ruhákat kitűnő anyagból, divatos szabással a legszolidabb árakon, valamint női kabátokat is árusi. 11 Kondor Ödön cég Fő-ut, Korona kávéház mellett. Postaforgalom. (K.) A mai ember, még a legszegényebb is, minden gondolkodás nélkül iog a levélíráshoz, mert tudja, hogy elküldése nagyon csekély pénzébe kerül és hogy lehető legrövidebb idő alatt rendeltetési helyére juttatja a kitűnő postarendszer. Nem igy volt az régen. Számításba vették, hogy milyen messzire kell a levelet szállítani és hány lapja volt a levélnek. Mert ha 3 vagy négy lapra terjedt, 3 vagy négyszer annyi portót kellett érte fizetni, így megtörtént, hogy egy angol ember Görögországból kapott leveleket és újságokat egy csomagban, melyért nem kevesebb mint 1848 koronát kellett postadijat fizetnie. Elgondolhatjuk, hogy még a nagy kereskedőházak is csak a legszükségesebb levelezésekre szorítkoztak és még igy is sok ezer forintra rúgott a postaköltsége évenkint. Az angol kereskedővilág dicsősége, hogy a postaköltség olcsósága életbe lépett, mert Hill Roland 1837-ben megjelent röpiratának hatása alatt 1840-ben leszállították az óriási portót annyira, hogy minden levél (bizonyos súlyig) a belföldön egyenlő portót fizessen. Azután a levelezőlapok, a pénzesutalványok, az utánvételezések, hirlapibélyeg stb. mind olyan újítások a posta történetében, hogy ma úgyszólván \\iipcs ember, még a koldusok között sem, aki tevőlegesen hozzá nem járulna a postaforgalomhoz. Hogy milyen óriási munkát bonyolítanak le a világon a postahivatalok, azt elgondolhatjuk, ha Magyarország postaforgalmára vetünk egy pillantást. Magyarországon jelénleg 5459 postahivatalban 28957 postai alkalmazott buzgólkodik a forgalom lebonyolításában. De ugy a postahivatalok száma valamint a hivatalnokoké folyton szaporodik, részint a forgalom nagyobbodása miatt, részint uj hivatalok iétesitésé "miatt egyes falvakban. Levélgyűjtő szekrény 12489 állott a közönség rendelkezésére. Levél, levelezőlapok, rek-Iám-nyomtatványokat összesen 45 millió 31 ezer 438 darabot közvetített a postahivatal. A pénz és csomagküldemény száma 6 millió 935 ezer 90 volt. Újságot 1 millió 301 ezer 695-öt szállított, utánvételt 106 és fél millió korona értékben, postai megbízást 14 és fél miilió korona értékben 9 és fél millió távirat ment rendeltetési helyére. Telefondrótunk hossza pedig 124 ezer 671 kilométer hosszú. Elgondolhatjuk, hogy ennek az intézménynek személyi és dologi fentartása mennyi temérdek pénzbe kerül és mégis a mult évben a sok 1, 2, 5, 10, 20 stb. filléres bélyegekből 15 millió 651 ezer 494 korona tiszta haszna maradt a kincstárnak.- Ha még hozzátesszük, hogy magyar postaintézményünk a világon a legjobb éz legmegbízhatóbbak között foglal helyet, akkor elmondhatjuk, hogy az ujab kornak ez a legnagyobb-szerü és legszebb intézménye. HÍREK. . Gyászrovat. Kertész Mór Budapesten szept. 29-én elhunyt. A boldogultban felelős szerkesztőnk testvérbátyját gyászolja. Béke hamvaira. Személyi hir*k. Árvay Lajos vármegyénk alispánja holnapután városunkba érkezik, hogy a Principális csatorna vízhasználati jogát a város tulajdonába átadja, illetve e tárgyban az érdekeltekkel a helyszíni tárgyalást személyesen vezesse; ez alkalommal a szombathelyi culturmérnöki hivatal is képviselve lesz. Ez a tárgyalás annyiban érdekel bennünket, mert a rég óhajtott szabad fürdő létesítése a tárgyalás kedvező j lefolyásától függ. Vécsey Zsigmond j városunk szeretett polgármestere I tegnap Budapestre utazott közös mindnyájunk érdekében. A vendéglősők szervezkedése. A zalamegyei vendéglősök a sop-. róni és vasmegyeiek szervezkedéséhez hasonló mozgalmat indítottak. Városunkban Merkly János, Bcrger Adolf, Bayer Gyula, Kováts Mihály, Cár János\' és Pintér János vendéglősök és korcsmárosok végzik az előkészítési teendőkst, oly cél. attal, hogy a zalavármegyeí vendéglősök ípartársulatá, bárha részben is, a a mostanában tartandó szabadkai országos vendéglős kongresszusig létrejöjjön. Vigyázatlanság áldozata. Folyó hő 20-: n Szepetnek községben egy 35 éves asszony este midőn a kezében lévő lámpát elakarta fújni, a lámpa eldurrant és az o\'aj meggyuladt. Az asszony a tüzet elakarta tiporni, miközben ruhája is meggyuladt, az asszony segítségért kiabált és a csukva lévő gang ajtót kinyitotta s csak sokára érkeztek a szomszédok segítségére, leik az égő asszonyt vizzel öntözték. Az asszony a súlyos égési sebekben szombaton este meghalt. Felülfizetés. A nagykanizsai összmunkások szüreti mulatságán felülfizettek: Uj férfi-szabó üzleti Értesítem a n. é. közönséget. hogy üzletembem - mindennemű férfi ruhákat a legújabb kivitelben olcsón és pontosan készítek. Állandó nagy raktári tartok finom bel- és külföldi = szövetekben. = A mélyen tisztelt közönség szíves pártfogását kérve vagyok kílünö tíszteleUel Tar.czenberger József Nagykanizsa. Csengery-ut 2 a Nkanizsal tkptárra! szemben. Gálovics Andor 5 K, Slujtner N., Pintér János, Rideg István, Gold Gyula 2 K, Jancsec Imre, ¿Vértes Antal, Tuboly István, Mancsek Ferenc 1 K, Sánta János 1 K 40 f, Mancsik Juli Stocker Ferenc Toma-sic Ferenc 40 f, N. M.20 f. Amelyért köszönete^ mond az összmunkások vigalmi bizottsága. Tüz. Folyó hó 22-én Szepetnek községben Deutsch Ferenc és Pfeifer György ottani lakosok pajtája tele takarmánnyal és többféle gazdasági eszközzel együtt 32015 korona kár értekbe* elégett. A tüz. a szomszédban lakó Schnammer Andrásné áital a pajta "közelébe hordott tüzes hamutól keletkezett. Nagykanizsán u „Aranyszarvas" szállsda épületében yan Zalavármegye mü-órás és látszerész üzlete, ahol ivés Antal szakképzett tulajdonos kitűnő áruival és jó munkájával teljes odaadással elégíti ki a n. é. közönséget. Iskoiakönvvek kötése 24 óra alatt Iskola táskák 25 krajcártól 0 fenbeck és Balázsy papirkereskedésében. .NAGYKANIZSA" 1907. október 1. Bajlós B. és Carbone J. táncintézete Nagykaiizsán, a Polgári-Egylet dísztermében Van szerencsénk a mélyen tisztelt n. é. közönségnek b. tudomására hozni, hogy f. évi szeptember 29-én a Polgári-Egylet emeleti dísztermében Tánc- tanintézeteink megnyílik. Gyermek-kurzus. Gyermekek 6 éves koruktól vehelnek részt a délutáni órákban. Deák-Colone. Iskolás növendékek számára zártkörű, délután 4 6 óráig. Felnőttek osztálya este8—10-ig. Boston-Kurzus. A legújabb kedvelt táncot 3 óra alatt elsajátíthatja. A rendes táncokon k vül még a következő táncok lesznek betanítva: u. m.: Polonaise, Menuet. Gavotte. Balet-Idil és Diszpalotís. — Magánórák háznál és házon kívül ugy egyeseknek mint csoportoknak. Boston tanítás minden osztályban, Érdekes döntvény. Egy konkrét esetből kifolyólag kimondotta a kir. Kúria, hogy az asszony az Amerikába kivándorló férjét követni nem taríozik s a kivándorolt férj, a\' házassági törvény 77. §-a alapján nem kérheti felesége ellen az elválást azon a címen, hogy ez a házasélet helyreállítása céljából férjéhez vissza nem tért. Furcsa háború a szabadkőmi-vesek ellen. Az érsemjéni Kazinczy-szobor leleplezése ünnepén |a budapesti egvttemi hallgatók szónoka Marschall Fer nc kisütötte hog |Va^yar-orszag pusztulásának okai a s?a-badkőmívesi szellem. Mert hát tudvalevőleg Kazinczy is szabadkő-mives volt és most azért emelt neki a nemzet szobrot, mert hozzájárult az ország pusztításához. Illetőleg ő a fő-fő szégyene az országnak. Azért ünnepelte az egész ország 1859-ben születésének századik évfordulóját, és azért méltatták most szűkebb földiéi egy szoborra és végül Marschall Ferenc ur nem restelt B.-pestről Érsemjénbe utazni, hogy ennek az ország felforgatónak a szobránál ékesszólását ragyogtassa. Weisz Miksa divatáruházában Nagykanizsa, Bazár épület. Az őszi és téli confectió és ruhaszövet újdonságok megérkeztek! Megte- \\ kintés ajánlatos. Olcsó árak ! Weisz Soma cement-áru gyára = a postával szemben = Ajánl hornyolt cement tetőzsindelyt, diszes metlikai és közönséges cementlapokat, betoncsöveket, kutkagylók és kut-bodonokat. — Készit mozaik terazzo burkolatot, elvállal beton hidak építését bármely nagyságban és betonirozásokat. — Állandó nagy raktár portland-, .. román-cement és mészből .. Táncestélyek. A vasárnapra hirdetett négy tánc-; estély közül, a hirtelen jött zápor kettőt egészen elmosott. Az ált. Ifjuságképző dísztermében a szép számban megjelentek, nagyon ke- i délyesen érezték magukal. A négyest 46 pár táncolta, melyet Szabó balletmester ötletesen rendezett. Felelős szerkesztő: Kertész József Szerkesztőtárs: Ihászi Horváth István. Gyermeket szoptatásba elfogadok, Horváth Jánosné VI. (Kiskanizsa) Varazsdi-utca 21. Férfi-és női divatáru állandó nagy raktár Kreisler és Schlesinger üzletében Erzsébet-téren, (a görögkeleti egyház épületében „Fiume" kávéház mellett) Nagy ráktár kész férfiruhákból, női kábátokból és különféle selymekből. Nagy választék: gyapjúszövetek, női szövetek, ágyteritők, függönyök, damaszt asztalteritők, szalvéták, kanavász vásznak, sifíonok, oxfordok, belső cihák grádlik, paplanok és férfiingekből stb. — Női posztók kosztümre nagy választékban. Jutányos olcsó árak I Pontos kiszolgálás! Kalapkirály !! — Nagykanizsán! == A közelgő őszi és téli újdonságok megérkeztek. Legújabb divatú férfikalapok 1.50 írttól 2.50 frtig. A legújabb elegáns plüseh kalapok 3, 4 és 4.50 frt Legújabb selyem cylinder 5 frttól 7 frtig. Kapható Wellisch Márkus divat kalap és sapka üzletében NAGYKANIZSA Erzsébet királyné-tér 23. sz. Mindenki = —— tudja, hogy BALATON Testvérek -nél I kiló kávé 1 forint. Elegáns Kényelmes 5 kinek cipőre van szüksége győződjék meg gyártmányaink kiváló minőségéről. Heti gyártás 15.000 pár cipö. Szabott gyári árak minden cipő talpán. Olcsó. Tartós és Különösen ajánljuk: Férfi cúgos munkás cipő — — — — Férfi fűzős-cipő csinos kivitelű — — Férfi fűzős Box-cipő alacsony y. magas sarok Férfi fűzős-cipő I. Box Goodyear varrott — Férfi fíizös-cipö Ghevreaaból Goodyear varrott — Női gombos cipő — — — — — — Női gombos cipő Chevreau Goodyear varrott frt Különlegesség: Valódi Goodyear varrott „Y/ilá g-czí po" a jelenkor elismert legjobb czipöje. Elkülönített osztályban dns választékú raktár Orosz sárczipőkből. GUWIIHI SAROK.= Mindennemű czipö kenőcsök, czipófüzök stb. stb. Yidéki megrendelések fordnlópóstáyal elintéztetnek. Mértéknek elegendő hozzá a régi cipótalp. „Turul" cipőgyár részvénytársaság főraktára Nagykanizsa Fö-ut 12. Korona-szállodával szemben. Nyomatott CHenbeck és Balázsy könyvnyomdájában, Nagykanizsán. III. évfolyam. Előfizetési árak Helyben házhoz hordva: Egy hónapra ...... 50 fillér Negyedévre 1 korona 53 fillér Vidékre postán küldve: Egy hónapra „ .. 1 korona Negyedévre _ „ 3 korona Egyes szám ára 2 fillér. A föYirosban megjelenő politikai lapokhoz mellékelve: 1 fillér. Szerda 1907. október 2. 225. szátn. Megjelen ünnep utáni napok kivételével minden nap reggel. Laptulajdonos és kiadó: Ihászi Horváth István. Szerkesztőség és kiadóhivatal Csengery-ut 1. szám. Telefon-szám: Szerkesztőség és kiadóhivatal: 162. Nyomda: 148. Kéziratot nem ad vissza a szerkesztőség. Hirdetések és nyilttér közlésé árjegyzék szerint. Uj férfi-szabó üzleti Értesilem a n. é. közönségei. hogy üzletemben ===== mindennemű —i—\'— férfi ruhákat a legújabb kivitelben olcsón és pontosan készítek. Állandó nagy raktári tartok finom bel- és külföldi = szövetekben. == A mélyen tiszteli közönség szives pártfogását kérve vagyok kitűnő tisztelettel Tanczenberger József Nagykanizsa. Csengery-ut 2 a Mkanizsai tkptárral szemben. Pénz és Munka. Pénz beszél, kutya ugat. Otromba közmondás, de még mindig igaz. Hiába van valakinek részén az igazság, a pénz néha meg azt is a maga részére billenti. Hasztalan a tudomány, más emberek hasznát vehetik neki, de az ész, a tudomány csak ugy jó, ha pénzzel társul. A városházi gyűléseken is nem az beszél okosan, akinek esze van, hanem annak tapsolnak, annak a nézetéhez csatlakoznak legtöbben, akinek pénze van. Csodálatos, de igy van. Néhány század múlva kinevetnek bennünket érte és sok humoros felolvasás lesz a pénz uralmáról, hogy kimerithetetlen téma lesz az Íróknak. Aki dolgozik, fárad, izzad, annak nincs pénze, aki henyél, tétlenül hever pam-lagán, az milliókat kártyázhat el és még milliói maradnak. Hogyan is mo:,dja Tompa Mihály ? „Itt a henyélő potrohos, Bőrébe csak szuszogva fér ; De a meghámlott marku nép, Oh az pogányul — ösztövér I" Ma még minden kapható pénzen, rang, igazság, hivatal, becsület sőt — amint Madách mondaná — még kenyér is. Ma még a Pénz, ő felségeként szerepel, ma még tartja magát a közmondás. De már nem olyan szilárd a trónja, • mint valaha. Ha nem inog is még, de őrlő szú perceg már benne, mely előbb-utóbb vagy ledönti, vagy össze omlasztja a hosszú uralmat és akkor diadallal kerül felül a királyi székbe az igazi méltóság, az uralomra valóban és egyedül érdemes szentség, a Munka. Már megkezdte harczát a pénz ellen, már döngeti a várkaput. Milliók meg milliók állnak mellette harcra készen, de még mindig hatalmas a Pénz Ö felségének a gárdája, ha nem veri is teljesen ^vissza a támadókat, de nem enged, elbírja a támadást. Erősnek mutatja magát. Testőrsége még igen nagy, a szú meg nagyon kevés, az idő még nem telt le. Hanem legalább egy napra megmutatja a jövű képét Budapesten. Október 10-én a pénz hatalom nélkül fog állani, nem adnak érte cserébe se munkát, se ennek termeivényét. Tele lehet a^ zsebed pénzzel és ha feleséged jól el nem látta magát mindennel, a vendéglőben, kávéházban nem kapsz egy levest sem, egy kávét sem. Tízszeres árért se visz el a villamos kocsi a szomszédig se. Torzonborz szakáladhoz megszokott borbélyod hozzá se nyul. A mészárszékbe hiába küldöd telt erszényedet egy falat hust se kapsz onnan. Tej helyett ihatol vizet, villamosvi-lágitás helyett imádhatod a csillagokat. De hát minek folytassuk. Látható, hogy eljön az ideje annak, mikor csak a Munka fog beszélni, mikor a dologtalan herék nem dúskálnak milliók verítékén megszerzett földi javakban. Eljön a munka diadala, amikor a pénz a mu-zeumba kerül, hogy kacagják a vén kalandort, aki annyi ideig lóvá tudta tenni a világot. Jól be kell zárni, hogy elő ne kerülhessen onnan soha, hogy az idézett közmondásnak igazsága örökre letűnjön. . ÍÍIREK. Személyi hir. Viosz Ferenc a nagykanizsai járás főszolgabirája szabadsága idejének leteltével újra átvette hivatalának vezetését. •» Városi közgyűlés. Nagykanizsa r. t. város képviselőtestülete a városháza nagytermében ma délután 3 órakor kez-dődőleg rendes közgyűlést tart. Tárgysorozat. 1. A város 1906. évi számadásai. 2. A fögymnasium épitési ügyében, egy építő bizottság kiküldése iránti t. javaslat. 3. A kormány által a főgymnásium épitésére engedélyezeit 200.000 K segély biztosítása iránt t. javaslat. 4. Deák Péter v. r. főkapitány nyugdíj ügyében Z2lamegye törvény hatósági bizottságának 16372 987 jkv. sz. véghatározata. 5. A legtöbb adót fizető v. képviselők névjegyzéke kiigazítására bizottság kiküldése. 6. Az újonnan épülő házak pótadó mentessége érdemében tanácsi javaslat. 7. A Cser,gery-ut útpadkáinak kor.gó téglával való j megépítése és csatornázása iránii javaslat. 8. Az anyakönyvi kivonati dijak után az anyakönyvvezető helyettes részére tiszteletdíj megállapítás iránt előterjesztés. 9. A marhalevelek kezeléséről szóló szabályrendelet. 10. A pesti hazai első takarékpénztárnál esedékessé vált 9-ik törlési hányad kifizetésére 50.000 K előleg kiutalása iránti tanácsi határozatnak bejelentése, jll. A városi sétakert kibővítésére a Szent Ferenc rendtől, a nagykanizsai 6844. sz. fjkvben 1241. hrsz. ingatlannak megvétele iránti javaslat. 12. Knausz László és Szakonyi Györgyike által megvett ingatlanról száló adás-vevési szerződés pótlása iránt javaslat. Áthelyezések. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter Pathy Nagy Júlia újpesti állami elemi iskolai tanítónőt jelen minőségben városunkba helyezte át. A pécsi kir. főügyész Bajlós B. és Carbone J. táncintézete liagykaiizsán, a Polgári-Egylet dísztermében Van szerencsénk a mélyen tisztelt n. é. közönségnek b. tudomására hozni, hogy f. évi szeptember 29-én a Polgári-Egylet emeleti dísztermében Tánc- tanintézetünk megnyílik. Gyermek-kurzus. Gyermekek 6 éves koruktól vehetnek részt a délutáni órákban. Deák-Colone. Iskolás növendékek számára zártkörű, délután 4 6 óráig. Felnőttek osztálya este8—10-ig. Boston-Kurzus. A legújabb kedvelt táncot 3 óra alatt elsajátíthatja. A rendes táncokon k vül még a következő táncok lesznek betanítva: u. m.: Polonaise, Mehuet. Gavotte, Baiet-ldil és Diszpalotás. — Magánórák háznál és házon kívül ugy egyeseknek mint csoportoknak. Boston tanítás minden osztályban, Székely József dárdai kir. járásbiró-sági Írnokot, saját kérelmére és költségén, hasonló minőségben a helybeli kir. ügyészséghez helyezte át. Villamos szinház. Napról-napra ugy elfoglalja az érdeklődő közönség a Misztrík-félé villamos színházat, hogy már szűknek bizonyult az ügyes berendezésű színház, mely ugy jó időben, mint esős időben teljes védelmet nyújt a publikumnak, ^a ismét uj műsor van, melyből kiemeljük a hü Cézárt, Velence látképét és a sok mulattató számot. Nagykanizsán az „Aranyszarvas" szálloda épületében van ^ Zalavármegye legjobb, legnagyobb mü-orás és látszerész üzlete, ahol zivós Antal szakképzett tulajdonos kitűnő áruival és jó munkájával teljes odaadással elégiti ki a n. é. közönséget. Iskolakönyvek kötése 24 óra alatt Iskola táskák 25 krajcártól o fenbeck és Balázsy papirkereskedésében. 2 „NAGYKANIZSA" 1907. október 1. Tánc iskola. Bajlós és Carbon táncintézete már me< kezdte működését a Polgári Egylet helyiségeiben. A város előkelőségeinek gyermekei nagy számmal iratkoztak be. Meg vagyunk róla győ.-ődve, hogy az előlegezett bizalomnak a tánctanítók minden tekintetben meg fognak felelni. Megalakulás. Vasárnap d. u. 3 órakor tartották a kőmivesek alakuló gyűlésüket Wugrinec Gyula elnöksége mellett, /i gyfi\'és kimondta újra a megala-ku\'ást, megválasztotta tisztikarát is. Elnök Bolf Boldizsár lett. Hogy azonban a hatóság jóváhagyja-e a megalakulást addig, míg a feloszlatott egyesület vagyoni elszámolása meg nem történt az más kérdés. Népgyűlés. Az összmunkások okt. 6 án d u. 4 órakor a Gőzfürdő vendéglő kerti helyiségében, nyilvános népgyűlést tart, melynek bejelentett lárgya ez ; Miért" nem dolgozunk október 10-én. Leszámolás. A kiskanizsai Faics féle korcsmában jóízűen öntiigeite magába a bufelejtőt Baj György. De a sors megirigyelte ezt a gondnélküli boldogságot és oda küldte az ördö-gött Gödinek József és társai személyében. Ezek valami régi dolog mián kérdőre vonták és hivták kifelé, hogy majd elintézik vele a kiegyezést. Hej nem akarózott Baj barátunknak a kimenés, de azért sorsát ottben sem kerülte el. meit a gyors kezű Gödinek ugy vágott egy üveget Baj fejéhez, hogy az menten az asztal alá esett. A hü támadó társnk Pintér László és Pahocsa László nem hittek az ösz-szerogyás komolyságában és késeík-kél egy-ekkicsi jnegszurkálták B íjt, talán csak hogy a guta meg ne üsse. A sebesült vitézt, dr Goda városi orvos vette ápolás alá, a diadalmas ellenfeleket pedig majd a rendőrség fogja számadásra vonni. Gyermeket szoptatásba elfogadok. Horváth Jánosné VI. (Kiskanizsa) Varazsdi-utca 21. Felelős szerkesztő: Kertész József Szerkesztőtárs: Ihászi Horváth István. ÉIÜMMJ fi mm y ttWx Weisz Soma cement-áru gyára = a postával szemben = Ajánl hornyolt cement tetőzsindelyt, diszes metlikai és közönséges cementlapokat, betoncsöveket, kutkagylók és kut-bodonokat. — Készit mozaik terazzo burkolatot, elvállal beton hidak építését bármely nagyságban és betonirozásokat. — Állandó nagy raktár portland-, .. román-cement és mészből .. Kalapkirály ! ! = Nagykanizsán! ===== A közelgő őszi és téli újdonságok megérkeztek. Legújabb divatú férfikalapok 1.50 frttól 2.50 frtig. A legújabb elegáns plüseh kalapok 3, 4 és 4.50 frt. Legújabb selyem cylinder 5 frttól 7 frtig. Kapható Wellisch Márkus divat kalap és sapka üzletében NAGYKANIZSA Erzsébet királyné-tér 23. sz. I Férfi-és női divatáru állandó nagy raktár Kreisler és Schlesinger üzletében Erzsébet téren, (a görögkeleti egyház épületében „Fiume" kávéház mellett.) Nagy ráktár kész férfiruhákból, női kábátokból és különféle selymekből. Nagy választék : gyapjúszövetek, női szövetek, ágyteritők, függönyök, damaszt asztalteritök, szalvéták, kanavász vásznak, siffonok, oxfordok, belső cih-ik ¿rádlik, paplanok és férfiingekből stb. — Női posztók kosztümre nagy választékban. Jutányos olcsó árak ! Pontos kiszolgálás! Pénzkölcsön- közvetítő iroda Nagykanizsán Fő-ut 3. (a városháza átellenében). Tulajdonos: f\\ listád te r I g n á cz. Daczára a mai pénzdrágaságnak, megfelelő ingatlanra 5\'|2°|o-os alapon közvetít törlesztéses és állandó kamatozású kölcsönöket. OVAS! -w Minthogy most, különösen a régi rendszerű gépeinknek utánzatai mint „SINGER", sőt mint „VALÓDI SINGER VARRÓGÉPEK" ajánltatnak megvételre, figyelmeztetjük a t. vevőközönséget, hogy az ilyképen ajánlott varrógépek nem eredeti SINGER varrógépek és nem tőlünk származnak. A világhírű eredeti SINGER VARRÓGÉPEK kizárólag csak saját üzleteinkben kaphatók! aki varrógépet óhajt venni, az mindenekelőtt győződjék meg arról, hogy a megvételre ajánlott gép a mi czégünk-től származik-e és ne elégedjék meg kitérő válaszokkal. SINGER Co. varrógép részvénytársaság NAGYKANIZSA, Deák-tér 2. sz. alatt. I ir _ _ _ Oszi és téli újdonságok! — Rendkívüli olcsóság ! GRÜNFELD MÁRK . JT,^ Nagykanizsa ~ Nem reklám hajhászás, hanem saját meggyőződésem késztet arra, hogy a t. vevőközönség figyelmét felhívjam áruim jó minőségére, tartósságára és rendkivEH olcsóságára. Legnagyobb férfi-, fm- és gyermek-ruharaktár. ^^¿TM^SiSS ¡£ den szinben. Különlegességek rövid bundás kabátokban. Utazó és városi bundák nagy választékban. Valódi dán-bőr kabátok. Férfi-, fiu- és gyermek séta- és strapa-öltönyök. Legjobb minőségű lábzsákok. MINDEN A LEGÚJABB KIVITELBEN. ETIenir^^anfflII »¡n.« nrtnU Finom férfi és női sevró cipő fűzős és gombos, tartós férfi és női «■■yii uipu arunaza strapa cipő fűzős és cúgos. Fiu és leányka cipők fűzős és gombos. Jó minőségű férfi box és bagaria csizmák. Valódi Halina filc és vadász csizmák. Férfi, női és gyermek komót cipők. Fiu és leányka csizmák. Női vagy férfi betétes posztó cipők. Valódi orosz sárcipfik minden nagyságban. Nagy választék posztó gyógycipökben. Gyermek és baba, valamint kivágott női lakk, fehér és más alkalmi cipők minden ávban. — A n. é. közönség szíves pártfogását kéri kiváló tisztelettel GRUNFELD MARK. Áitandó nagy raktár vízmentes vadászcipökben. Vidéki megrendelések olcsón és pontosan eszközöltetnek. Meg nem felelőt kicserélem, esetleg a pénzt visszaadom. J Nyomatott OTenbeck és Balázsy könyvnyom^^^ Nagykanizűii. I III. évfolyam. Csütörtök 1907. október 3. 226. szám. Előfizetési árak Helyben házhoz hordva: Egy hónapra ...... 50 fillér Negyedévre 1 korona 53 fillér Vidékre postán küldve: Egy hónapra _ 1 korona Negyedévre _ _ 3 korona Egyes szám ára 2 fillér. A fővárosban megjelenő politikai lapokhoz mellekelve: 1 fillér. AGYKANIZSA Megjelen ünnep utáni napok kivételével minden nap reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal Csengery-ut 1. szám. Telefon-szám: Szerkesztőség és kiadóhivatal: 162. Nyomda: 148. Kéziratot nem ad vissza a szerkesztőség. Laptulajdonos és kiadó: Ihászi Horváth István. Hirdetések és nyilttér Ifizlése árjegyzék szerint. V UJÁRUHÁZ nyilt meg Nagykanizsán, hol feltűnő szép kész férfi-, fiu-és gyermek-ruhákat, finomabb uri öltönyök s tartós iskolás fiu ruhákat kitűnő anyagból, divatos szabással a legszolidabb árakon, valamint női kabátokat is árusi . Kondor Ödön cég Fő-ut, Korona káTébáz mellett Zárszámadás az 1906. évről. Nagykanizsa város, számvizsgáló bizottságának nevében, Szigeti Soma és Szalay Lajos számvizsgáló bizottsági tagok, tegnap terjesztettek a képviselőtestülethez az 1906. évi záró számadásokat, melyeket a többi számvizsgáló tagok is, névsze-rint Bún Samu, Lendvay Samu, Muzikár Vince és ifj. Steszlin Ferenc megvizsgálták és azt helyesnek találták. Minthogy nem mindenki képviselő és igy a terjedelmes számadási füzet nem jut el mindenkihez, azt hisszük szolgálatot teszünk olvasóinknak, ha bemutatjuk városunk kiadásait és bevételeit összeloglalóan. I. Bevételek összesítése. Pénztári maradvány 1905. december 31.— — K 249 Javadalmakból — — — 47102 Városháza és egyéb épületek bére— — — — — 175392 Épületek bérérlék elszám. — 25528 Szántóföldek és rétek bére 12729 Erdők és legelők után — 52668 Főgimnáziumi bevételek — 23600 Katonatiszti átvonulásokból 1207 Vegyes bevételekből — — 66838 Rendkívüli bevételekből — 170577 Árvapénztárí tartalékalap jö- vödelméből — — — 4899 Hátralékokból — — — 95741 Községi pótadóból — — 227688 Átfutó tételekből — — — 120542 II. Kiadások összesítése. Tisztviselők fizetése — K 83400 Szolgaszemélyzet fizetése — 37830 Szegődményesek fizetése— 14528 Szolgaszemélyzet ruházata 6993 Nyomtatványok, Írószerek, hírlapok előfizetése — 8435 Adókra —— — — — 17515 Főgimnáziumi kiadások — 29776 Egyház, hitfelekezetbelíekre 59176 Városi összes épületek tatarozása — — — — 63494 Adósságok és terhek----187381 Segélyezésekre — — — 30194 Erdei kiadások — — — 4060 Utcai lámpák világítása — 22690 Katonatiszti átvonulásokra 3697 Közhelyiségek költségei — 10786 Tűzoltó célokra — — — 5100 Vegyes kiadásokra — — 32867 Rendkívüliekre — — — 113078 Nyugdíjra — — — — 6130 Takarékpénztári letétbe — 9100 Mezőőrök részére nyomtatvány és egyebekre — 180 Hátralékokra — — —~ 56281 Pótadó leírásokra — — 36000 Átmeneti tételek — — —144730 Összes bevétel 917850 K 90 f. Összes kiadás 816499 K 41 f. Tehát az 19 6. évről 1351 K 49 fillér pénztár maradványt mutat ki a zárószámadás. HÍREK. Tisztújítás. Még ugyan néhány hónap, mig odaéiünk, de már észrevehető az az ideges mozgolódás, mely eddig nem tapasztalt változásokat fog előidézni ugy a megyei, mint a városi tisztikarban. Egerszegen is volt a napokban egy bizalmas értekezlet, mely ítélt eleveneken és holtakon. Mély titok ugyan, amit határoztak, de állítólag néhány szol-gabiróságban már ingadozni érzik a talajt. Ugy látszik a politika minden eddigginel hatalmasabban f»g bevonulni mind a megyei mind a városi gyüléstermekbe. Szórakoztató délutánok. Szinte hihetetlen, mennyire várja már közönségünk egy bizonyos intelligens rétege a„katholikus legényegylettől rendezni szokott vasár- napi szórakoztató délutánokaL Megszokta, hogy ott egy kellemesen eltöltölt óra után lélekben üdülve megnemesülve és megelégedve térhetett haza. Ezek a s/okásos szórakoztatók okt ber vége felé ismét megkezdődnek. A vezetőség már gondoskodott, hogy társadalmunk kiválóbbjait egy-egy felolvasásra vagy más közreműködésre felkérjen. Akik pedig mint egyesületi tagok szavaló, éneklő, vagy egyéb tehetségűkkel hozzáakarnak járulni az egyesület céljának kiküzdésében, azok ebbeli szándékukat jelentsék Orbán József és Andri Ferenc egyesületi titkároknál. Állategészségügy. Murakeresztur Kollátszeg községben egy udvarban 1 drb szarvasmarhán a -lépfene szórványos jellegben megálla^tatott. Legelő es istálló zárlat elre?jdeltetett. Október. Ugy látszik már megsokalta az ősz, a nyár uralmát ; részt követel ő is az emberi sors intézéséből. Okt. elseje esőt és hűvöset hozott. A szüretelök délután félbehagyták munkájokat és a présházba húzódtak. Az eső ugyan nagyon elkel, mert a föld már a nagy szárazság miatt az agyagosabb helyeken repedezett, de azért a szőlőbirtokosok még adtak volna egy heti késedelmet az őszi esőnek. Szerencsétlenség. Hajdú György 34 éves balatos-mag>aródi iakós szeptember 28-án d. u. 4 óra körül a mezőn, tökkel megrakott szekeréről lebukott és a lovak közé esett, minek következtében oly súlyos belső sérülést szenvedett, hogy október hó 1-én meghalt. Bajlós B. és Carbone J. táncintézete Nagyiaiizsán, a Polgári-Egylet dísztermében Van szerencsénk a mélyen tisztelt n. é. közönségnek b. tudomására hozni, hogy f. évi szeptember 29-én a Polgári-Egylet emeleti dísztermében == lano tanintézetünk megnyílik. Gyermek-kurzus. Gyermekek 6 éves koruktól vehetnek részt a dél-\' utáni órákban. Deák-Colone. Iskolás növendékek számára zártkörű, délután 4 6 óráig. Felnőttek osztálya este8—10-ig. Boston-Kurzus. A legújabb kedvelt táncot 3 óra alatt elsajátíthatja. A rendes táncokon k vül még a következő táncok lesznek betanítva: u. ni.: Po\'.onaise, Menuet. Gavotte, Balet-ldil és Diszpalotás. — Magánórák háznál és házon kívül ugy egyeseknek mint csoportoknak. Boston tanítás minden osztályban, Dacára a volt szabósztrájknak elegánsan olcsón és jÓl öltözködhetík, ha uri öltöny-, felöltő- és téli-kabát szöveteit nálam szerzi be. WEISZ MIKSA Nagykanizsa, Bazár. Elsőrangú, angol gyártmányú scövetek! Olcsó árak ! Megunta az életét. Nagy teher volt az élet Barosán Ferenc 70 éves takácslegénynel^. Már maga az a körülmény, hogy 70 esztendejével is még a legénysorban maradt, mutatja, hogy nem rózsalevelekkel volt életútja kirakva. Volt biz ott tövis is, de mennyi. Addig-addig sebezték a szegényt, míg egyszer csak igy sóhajtott fel: „Eh felkötöm magam, az lesz belőle. S ugy tett amiként beszélt." A sormásí temetőben találták meg felakas\'tva. Dr. Ország Lijos körorvos megállapította, hogy a halál oka öngyilkosság volt és így a te- Nagykanizsán az „Aranyszmas" szálloda épületében van Zalavármegye legiobb, legnagyobb mű-órás és látszerész üzlete, ahol Szivés Aniai szakképzett tulajdonos kitűnő áruival és jó munkájával teljes odaadással elégíti ki a n. é. közönséget kr.-os doboz levélpapír Kapható Ofenbeck és Balázsy papírkereskedésében Nkanizsán. „NAGYKANIZSA" 1907. október 3. metési szertartásnak semmi sem á!lt az útjában. Egyébként zalatárnoki születésű, söjtöri lakos volt a szerencsétlen. Megtörtént. Már harmadszor kongott a vasúti harang, amikor — \' a túlzsúfolt nem dohányzók szakaszába bcállitt egy atyafi és hatalmas pipájából még hatalmasabb füstöket eregetvén, méltóságteljesen leüllep-szik a padra, nem csekély bosszan-kodására a női nemnek. Egy fiatal ember, ki a hölgyek társaságában volt, észrevette, hogy a nők orrát kellemetlenül érinti a pipafüst amiért felszólítják az afyalit, hogy vegye ki a pipáját a bagóleséjéből és helyezze el a csizmája szárába, mert ez a hely a regula szerint csak azoknak való, akik nem élvezik a pipázás gyönyöreit. „Jól van no" — hát köszönöm a tekintetes ur szives útbaigazítását, de hát én azt nem tudtam, hogy maguk nem szivelik a pipafüstöt, hát akkor majd csak b.i<;Ó7.ok — és úgyis tett amint mondá ! A balatonmellékí vasút. A balatonmellékí vasút mérnöki előmunkálatai a héten befejezést nyertek. Az egész vonal kicöveke-zésével elkészül\'ek már s a töltés munkálatát okt. 15-én, a szüret bevégzése után fogják megkezdeni. A vasúti munkálatokkal együtt megépül a révfülöpi kikötő is az államköltségén. Kútba esett. Hoffmann Miksa zalaszentgróti kereskedő neje az udvaron levő nyitott csigáskutból vizet akart meríteni. Amint a vödröt el akarta buktatni, a kelleténél mélyebben hajolta kútba és egyensúlyt veszítve, beleesett Szerencsére a zajra, sikoltásra hamar odasiettek és kimentették a kútból. Igy az akaratlan hideg fürdőzésnél egyéb baja r.em történt. Ingadozó helyesírás. Végk-ges megállapodásra nem is jut az soha egy nyelvnél se. Csak akkor, ha már holt nyelvvé válik, mint teszem a latin. De azt ne adja a magyarok istene, hogy a magyar is erre a sorsra jusson valaha. Inkább irunk helyesen vagy helytelenül, de irunk. Néhány esztendővel ezelőtt Vlas-sils miniszter, szakemberek meghallgatásával és közreműködésével! egyszerűsítette a helyesírást és mondjuk ki észszerűbbé tette. De a Tudományos Akadémia nem mindenben értett egyet vele. Mivel azonban az iskolák jónak találták és mert a miniszter szándéka mellett működtek, tehát tankönyvekben és az iskolában csak ez a helyesírás volt alkalmazva. Most ismét a miniszter szólt bele a helyesírás alkalmazásába, de nem fogadták ezt olyan örömmel sehol se, mint az előbbit, mert nem egyszerűségre, hanem bonyodalmas megkülönböztetésre törekszik. P. Nagykanizsa egy szóba irandó, mert esak rendezett tanácsú város; eílenben Nagy-Várad már agy irandó, mert törvényhatósági város. Mikor írjuk Nagykanizsát Nagy-Kanizsának ? Weisz Soma cement-áru gyára = a postával szemben Y= Ajánl hornyolt cement tetőzsindelyt, díszes metlikai és közönséges cementlapokat, betoncsöveket, kutkagylók és kut-bodonokat. — Készít mozaik terazzo burkolatot, elvállal beton hidak építését bármely nagyságban és betonirozásokat. — Állandó n,r,y raktár portland-, román-cament és mészből .. Mindenki = —— tudja, hogy BALATON Testvérek -nél I kiló sárrtos kávé 1 forint. Kalapkirály ! ! -Nagykanizsán! = A közelgő őszi és téli újdonságok megérkeztek. Legújabb divatú férfikalapok 1.50 frttól 2.50 frtig. A legújabb elegáns pltisch kalapok 3, A és 4.50 frt Legújabb selyem cylínder 5 frttól 7 frtig. Kapható Wellisch Márkus divat kalap és sapka üzletében NAGYKANIZSA Erzsébet királyné-tér 23. sz. | és női divatáru állandó nagy raktár Kreisler és Schlesinger üzletében Erzsébet-téren, (a görögkeleti egyház épületében „Fiume" kávéház mellett.) Nagy ráktár kész férfiruhákból, női kábátokból és különféle selymekből. Nagy választék: gyapjúszövetek, női szövetek, ágyteritők, függönyök, damaszt asztalteritők, szalvéták, kanavász vásznak, siffonok, oxfordok, belső cihák grádlik, paplanok és férfiingekből stb. — Nöi posztók kosztümre nagy választékban. Jutányos olcsó árgk! Pontos kiszolgálás! I Tf IJsxs és féli újdonságok Rendkívüli olcsóság ! Nagykanizsa Erzsébet királyné-tér 23. szám. ezelőtt Kürschner Ignác Nem reklám hajhászás, hanem saját meggyőződésem késztet arra, hogy a t. vevőközönség figyelmét felhívjam áruim jó minőségére, tartósságára és rendkivEli olcsóságára. Legnagyobb férfi-, fiu- és gyermek-ruharaktar. .SSf&SS 22 den szinben. Különlegességek rövid bundás kabátokban. Utazó és városi bundák nagy választékban. Valódi dán-bőr kabátok. Férfi-, fiu- és gyermek séta- és strapa-öltönyök. Legjobb minőségű lábzsákok. ----MINDEN A LEGÚJABB KIVITELBEN. EP „ Ji \' ff* Finom férfi és nöi sevró cipő fűzős és gombos, tartós férfi és női .isoraisssafi esp© ar&xnaz. strapa cipő fűzős és cúgos. Fiu és leányka cipők fűzős és gombos. Jó minőségű férfi box és bagaria csizmák. Valódi Haiina filc és vadász csizmák. Férfi, női és gyermek komót cipők. Fiu és leányka csizmák. Nöi vagy férfi betétes posztó cipők. Valódi orosz sárcipők minden nagysagban. Nagy választék posztó gyógycípőkben. Gyermek és baba, valamint kivágott noi lakk, fehér és más alkalmi cipők minden ávban. — A n. é. közönség szives pártfogasát kéri kiváló tisztelettel GRÜNFELD MARK. Állandó nagy raktár vízmentes vadászcipőkben. Vidéki megrendelések olcsón és pontosan eszközöltetnek. Meg nem felelőt kicserélem, esetleg a pénzt visszaadom. \\ III. évfolyam. Előfizetési árak Helyben házhoz hordva: Egy hónapra...... 50 fillér Negyedévre I korona 50 fillér Vidékre postán küldve: Egy hónapra _ _ 1 korona Negyedévre _ _ 3 korona Egyes szára ára 2 fillér. A fővárosbin megjeleni politikai lapokhoz mellékelve: ! fillér. Péntek 1907. október 4. 227. szám. Nagykanizsa Megjelen ünnep utáni napok kivételével minden nap reggel. Laplulajdonos és kiadé: Ihászi Horváth István! Szerkesztőség és kiadóhivatal Csengery-ut 1. szám. Telefon-szám : Szerkesztőség és kiadóhivatal: 162. Nyomda: 148. Kéziratot nem ad vissza a szerkesztőség. (Jj férfi-szabó üzlet! Értesítem a n. é. közönséget. hogy üzletemben = mindennemű ■ férfi ruhákat a legújabb kivitelben olcsón és pontosan készítek. Állandó nagy raktárt tartok finom bel- és külföldi = szövetekben. = fl mélyen tisztelt közönség szives pártfogását kérve vagyok kitűnő tisztelettel Tanczenberqtx József Nagykanizsa,Csengery-ut 2 a Mkanlzsai tkptárral szemben. ^Hirdetések és nyilttér közlése árjegyzék szerint. A képviselőtestület közgyűlése. Szerdán d. u. volt a városi képviselőtestület közgyűlése, Vécsey Zsigmond polgármester vezetése mellett. Nagy tárgyhalmaz volt kitűzve, úgyhogy , 4-től egészen 7,7-ig folyt a tárgyalás, de már üres teremben, alig néhány kitartó képviselő jelenlétében. Kezdetben is csak mintegy 50-en jelentek meg, ámbár fontossága nem egy tárgynak oda viheite volna a választóknak sokat igérő városatyákat. A krónika kedvéért még megjegyezzük, hogy nem a közgyűlési díszteremben, hol még a szobrász dolgozik, hanem a kisebb tanácsteremben folyt a gyűlés. A jegyzőkönyv hitelesítője Ebenspanger Leo és Köhler L. lett. Lengyel városi főjegyző, előterjeszti a városi 1906-ról szóló zárószámadásokat, melyeket a testület felolvasottnak tekint és csak a részletekhez kivánt hozzászólni. Hozzászólt ujnépi Elek Lipót, Reinitz József,-Tripammer Gyula a hátralékokhoz, melyekre nézve határoztatott, hogy az adóhivatali könyvelőség irja össze az adóhátralékosokat a hátralék összegének feltüntetésével cs a hátralékok leírásának okait megnevezve terjesszék a képviselőtestület elé. U. Elek Ernő arra tesz megjegyzést, hogy a városi szegények segélyezésére szánt ösz-szegből megtakarítás történt, indítványozza, hogy ezt a fölösleget (I89ö kor.) a városi szegények között szétosszák. A polgármester kifejti, hogy ez nem megtakarítás, mintha a szegényebb kisebb mértékben lettek volna segitve, hanem mert kevesebben fordultak a városhoz segélyért. Az összeg a szegényház és szegényalaphoz csatoltatik. A főgimnázium építéséhez, illetőleg a leendő épületterv elkészítéséből egész az építkezés befejezés.ig egy bizottság küldetett ki, melynek tagja között ott van Elek Lipót, Knortzer György, dr Schwarz Adolf, Weisz Tivadar, dr Lőke Emii, Blau Lajos, Szurovy, Király Sándor mérnök, Geiszl Viktor, Tripammer Gyula, dr Fodor Aladár, dr Schwarz Károly, dr Fábián Zsigmond, Horváth György gimn. igazgató, Bun Samu. A bizottság összeállítása ellen felszóialt dr Fried Ödön azt állitván, hogy állandóan ugyanazokat jelöli ki a tanács egyes bizottságukba. Lengyel főjegyző a vádat eiháritja a tanácsról, mert a jegyzéket ő állította össze minden gyűlés szokásaként. Egyébként felhívja a gyűlést a bizottsági tagok tetszőleges megválasztására. Ok nélküli kesernyés hangoktól, gyanúsításoktól a polgármester is erélyesen védte a tanácsot. A hangulat nyomban humor és kacagásba csapott át, amint Deák Péter nyugdíjazása került szőnyegre. Blau Lajos kérelmére felolvastatott dr Háry István megyei főorvos orvosi bizonyítványa, melynek alapján Deák P. nyugdíjazása kimondatott a megyénél. A gondos vizsgálat kitüntette, hogy a főkapitány egyik lába néhány milliméterrel gyengébb a másiknál, hogy regebben rosszul aludt lelki megrázkódások miatt, de jelenleg jól alszik. Netirasthemában szenved szegény, kénes fürdőket is hasznait jó eredménnyel. Es mégis oh orvosi ludomány: szolgálatra mindenkorra alkalmatlan. Hangos kacagás, gúnyos megjegyzések kísérték e klasz-szikus okirat felolvasását. Reinitz József felszólalására a képviselőtestület utasítja a várost, hogy Deák Péter nyugdíjazása ellen jogorvoslattal éljen, nehogy az a városnak ujabb megterhelését okozza. A legtöob adót fizető polgárok névjegyzékének kiigazítására dr Pilhál Viktor, Steszlin Ferenc, Keller Mátyás, Eiek Lipót és dr Fábián Zsigmond küldetnek bizottságba. A Csengeri-ut teljesebb ki-kövezési és csatornázási munkálatai Sartory Oszkár vállalkozóra bizatik, mint akinek ajánlata legkedvezőbb volt. Az utcát rövid időn belül munkába veszik, mikor is a villamos oszlopokat kiszedik és a házletőkön vezetik a villam-drótokat. A villám lámpák pedig ivlámpaszerüleg az uttesteken keresztül húzott drótokon alkalmaztatik. Ez utrende-zési munkálat költségeinek leiét a vármegye viseli. A sétatérrendezésének ügye ismét előbbre haladt, mert a Szt-Ferenc rendüektől megvették 4000 koronárt a Merkúr vasgyár melletti telektestet és azt a sétatérhez csatolják. Néhány adásvételi ügy tárgyaltatott még le és illetőségi kérdés. Aztán a gyűlés véget ért. Van szerencsénk a mélyen tisztelt n. é. közönségnek b. tudomásara hozni, hogy f. évi szeptember 29-én a Polgári-Egylet emeleti dísztermében Tánc- tanintézetünk megnyílik. Gyermek-kurzus. Gyermekek 6 éves koruktól vehetnek részt a délutáni órákban. Deák-Colone. Iskolás növendékek számára zártkörű, délután 4 6 óráig. Felnőttek osztálya esteS—10-ig. Boston-Kurzus. A legújabb kedvelt táncot 3 óra alatt elsajátíthatja. A rendes táncokon k vfll még a következő táncok lesznek betanítva: u. m.: Po\'.onaise, Menuet. Gavotte, Balet-ldil és Diszpalotás. — Magánórák háznál es házon kivül ugy egyeseknek mint csoportoknak. Boston tanítás minden osztályban. HÍREK. Ferenc nap. Assisi Szt Ferenc napja a Ferenc -rendieknek szent nap. De mint ő felségének Is nevenapja ünnepeltetik szerte e hazában. Ez alkalommal a városunkban levő ferencrendiek templomában d. e. 9 órakor szt mise lesz, melyen a városi hatóság és a helyben állomásozó honvédségi és közös tisztikar is rés/t vesz. A misén Görög Ince házfőnök fog pontifikálni. Az iskolákban az előadások szünetelnek. Személyi hir. Dr. Ruzicska Kálmán kir. tanácsos. Zalavármegye fanfelügyelője tegnap városunkban időzött, hogy az 5— 6. osztály külön választása iránt in-lé kedjék. Nagykanizsán u „Aranyszams" száll da épületében van ZalavArmegye legiobb, legnagyobb mü-ftrás és látszerész üzlete, ahol Szívós Antal szakképzett tulajdonos kitűnő áruival és jó munkájával teljés odaadással elégiti ki a n. é. közönséget. Megjött kr.-os doboz levélpapír Kapható Ofenbeck és Balázsy papirktreskedésében Nkanizsin. 2 „NAGYKANIZSA" - 1907. október 4. Értesítés A nagykanizsai önk. lüzoltó tes-tOlet ez évi záró nagy gyakorlatát f. évi október hó 6-án vasárnap délután fél 4 órakor tartja meg a kővetkező beosztással; A. szivattyúk : 1. a kocsi fecskendővel, 2. az elő-kocsival ellátott mozdony fecskendővel. B. Mászószerek: 3. a három rétö kis gépe a tolólétrával, 4. az Ulmi nagy géplétrával. C. mentőszerek : 5. a gépezetes füst álarccal, horog-létrák használatával. Jelképes tüztámadás : az összes szívó, mászó és mentő szerekkel a Francz fiai cég gőzmalmánál. 19412—907. Hirdetmény. Nagykanizsa város tanácsa részéről közhírré tétetik, hogy Nagykanizsa város 1907. évi hadmentességi dij kivetési lajstroma az 1880. évi 44 t. c. 16 és 18 §§-ai élteimében a mai naptól fogva 8 napon át a városi adóhivatal helyiségében közszemlére kilététéit oly célból, hogy a hivatalos órán.belül bárki által betekinthefő legyen s hogy az ellen észrevételét megtehesse és pedig: Azon adózók, kik az illető lajstromban megá lapított adónemmel már a mult évben is meg voltak róva, a lajstrom közszemlére kitételének napját, a7on adózók, kik a kivetési lajstromban megállapított adóval folyó i\\b<n először rovattak meg, aclóariozásuknak az adókönyvecskébe történt befegyzését kövelő 15 nap alatt írásban a Zalaegerszegi ni. kír. pénztigyígaz-gatóságnál benyújthatják. Nagykanizsán, 1907. évi okt. 1. 18415—907. Hirdetmény. Nagykanizsa város tanácsa részéről ezennel közhirré tétetik, hogy az 1908. évi városi közmunka összeírási lajstrom az 1890. évi 1. t.-c. 49 §-a és a vármegyei szabályrendelet 8 §-a értelmében a mai naptól számított 15 napon át a városi adóhivatalnál közszemlére kitétetett, oly célból, hogy az a hivatalos órák alatt bárki által betekinthető legyen és hogy ellene észrevételét szóval, vagy irásban megtehesse. Nagykanizsán, 1907. évi okt 1. Ney, ellenőr. <r Lengyel Lajos, polgármester. Felelős szerkesztő: Kertész József Szerkesztőtárs: Ihászi Horváth István. OVAS! »- Minthogy most, különösen a régi rendszerű gépeinknek utánzatai mint „SINGER", sőt mint „VALÓDI S1NGER VARRÓGÉPEK" ajánltatnak megvételre, figyelmeztetjük a t. vevőközönséget, hogy az ilyképen ajánlott varrógépek nem. eredeti SINGER varrógépek és nem tőlünk származnak. A világbirü eredeti SINGER VARRÓGÉPEK kizárólag csak saját üzleteinkben kaphatók! aki varrógépet óhajt venni, az mindenekelőtt győződjék meg arról, hogy a megvételre ajánlott gép a mi czégünk-től származik-e és ne elégedjék meg kitérő válaszokkal. SINGER Co. varrógép részvénytársaság NAGYKANIZSA, Deák-tér 2. sz. alatt. ki rály ! Ney, ellenőr. Lengyel Lajos, polgármester. KaBapkiráBy ! ! == Nagykanizsán! = A közelgő őszi és téli újdonságok megérkeztek. Legújabb divatú férfikalapok 1.50 frttól 2.50 frtig. A legújabb elegáns pliisch kalapok 3, 4 és 4.50 frt. Legújabb selyem cylinder 5 frttól 7 frtig. Kapható Wellisch Márkus divat kalap és sapka üzletében NAGYKANIZSA Erzsébet királyné-tér 23. sz. ésiiöi divatáru állandó nagy raktár Kreisler és Schlesinger üzletében Erzsébet íéren, (a görögkeleti egyház épületében „Fiume" kávéház mellett.) Nagy ráktár kész férfíruhákból, női kábátokból és különféle seiymekböi. Nagy választék: gyapjúszövetek, női szövetek, ágyterüők, függönyök, damaszt asztalteritők, szalvéták, kanavász vásznak, siffonok, oxfordok, belső cihAk ¿rádlik, paplanok és férfiingekből stb. — Női posztók kosztümre nagy választékban. Jutányos olcsó árak ! i\'ontos kiszolgálás! itfragf, | rrrrrf« mm Weisz Soma cement-aru gyára = a postával szemben = Ajánl hornyolt cement tetőzsín-delyt, díszes nietlíkai és közönséges cementlapokat, betoncsöveket, kutkagylók és kut-bodonokat. — Készít mozaik terazzo burkolatot, elvállal beton hidak épnésétbármely nagyságban és betonirozásokat. — Állandó nagy raktár portland-, .. román-cement és mészből .. Elegáns Kényelmes - k nei cipőre van szüksége győződjék meg gyártmányaink kiváló minőségéről. Szabott gyári árak minden c\'pö talpán. Különösen ajánljuk : — ■ Olcsó. Tartós és Heti gyártás <5.000 pár cipö. Férfi cúgos munkás cipö — — — — Férfi fűzős-cipő csinos kivitelű — — Férfi fűzős Box-cipő alacsony v. magas sarok Férfi fűzős-cipő I. Box Goodyear varrott Férfi füzős-cipö Chevreaubol Goodyear varrott Női gombos cipő — — — — — — Női gombos cipő Chevrean Goodyear varróit frt 3.50 V 3.60 » 4.50 » 6.— V 6.25 » 3.40 n 6.— Különlegesség: Valódi Goodyear varrott „Világ-czipö" a jelenkor elismert legjobb czipője. Elkülönített osztályban diis választéka raktár Orosz sárczipökből. GUiWWII SAROK__ Mindennemű czipö kenőcsök, czipőfQzők stb. stb. Vidéki megrendelések forduiípóstával elintéztetnek. Merteknek elegendő hozzá a rési cioótalp. „Turul cipőgyár részvénytársaság főraktára Nagykanizsa Fő-ut 12. Korona-szállodával szemben. i — Nyomatott Ofenbeck és Ealázsy könyvnyomdájában, Nagykanizsán. "O III. évfolyam. Előfizetési árak Helyben hízhoz h ordva: Egy hónapra ., _ .. 50 fillér Negyedévre 1 korona 50 fillér Vidékre postán küldve: Egy hónapra „ „ 1 korona Negyedévre .. .. 3 korona Egyes szám ára 2 fillér. A fővárosban megjelenő politikai lapokhoz mellékelve: 1 fillér. Vasárnap 1907. október 5. 229. szám. Nagykanizsa Megjelen ünnep utáni napok kivételével minden nap reggel. Laptulajdonos és kiadó: Ihászi Horváth István. Szerkesztőség és kiadóhivatal Csengery-ut 1. szám. Telefon-szám: Szerkesztőség és kiadóhivatal: 162. Nyomda: 148. Kéziratot nem ad vissza a szerkesztőség. UJÁRUHÁZ nyilt meg Nagykanizsán, hol feltűnő szép kész férfi-, fiu- és gyermek-ruhákat, finomabb uri öltönyök s tartós iskolás fiu ruhákat kitűnő anyagból, divatos szabással a legszolidabb árakon, valamint női kabátokat is árusi. Kondor Ödön cég Fő-ut, Korona kávéház mellett Aggodalom. (K.) Híjába mondja a költő : Itt van az ősz itt van újra S szép mint mindig énnekem Tudja isten, hogy mi okból \'Szeretem, de szeretem. Eltűnt az ősz költészete, vag^ csak keveseknek maradt meg. A nagy többség nem azt látja most az őszben, mint a régiek. Hajdan ez volt az elraktározás ideje. Hogy ugy mondjuk a fészekrakás volt ez. Mikor az egész évi munkának termését elrakta a gazda, a gazdasszony a hombárba, padlásra, pincébe, hogy majd télen, azokon a pihenő téli napokon, meg a tündérszépségii téli estéken jó magyar vendégszeretetnél élvezhessék az évi veríték gyümölcseit. Könny tótul a szemünkbe, ha elgondoljuk, hogy ennek a szép világnak talán örökre vége van. Most az őszben a nagy gondok kopogtatnak már a szegény ember házán. Mély redőket vonnak homlokukon, Hirdetések és nyilttér közlése árjegyzék szerint. hogy mikép is lesz a télen majd? Régen még a tüzelőfát is összehordták fejen asszonyok, leányok. Nem a maguk erdejéből, az uraságéból, községéből. Oh nem volt az lopás. Hiszen látta az erdős, amint a száraz ágakat tördelték, aztán kötélbe, párfödélbe rakva vitték haza. Nem szólt nekik. A hallgatás pedig beleegyezés. Még a jobb módnak is aggódva várják a telet; ellenségnek tartják, mint aki az eddig megtakaritott összegeket felemészti. De hát, aki csak máról-holnapra él ? Akinek a tél gyakran napokig tartó akaratlan munkaszünetet jelent. Azok, azok ! Éhség, nyomorúság, betegség, hideg sötét szoba vár reájok, melynek falai a teméntelen sohajtót nyirkosodnak meg. Förtelmes idők várnak ebben a drágaságban a nyomorultakra. A koldus csak elmegy a jó emberek ajtajához és a legtöbbjénél nem hiába nyomja meg a kilincset. De hát az a szegény, aki koldulni nem tud, lopni meg nem akar. Mi vár arra ? El még az isten, elküldi ő angyalait közétek, hogy tábort járjon körül. Beülnek az egyesületek jótékonyai közé, a különböző hatóságokat tettre intik, hogy munkát, megélhetést adjanak a télre azoknak, akiknek téli kenyerét az egész évi testet őrlő munka meg nem adta. HÍREK. Miniszterünk díszpolgári oklevele. Gróf Zichy Aladár 6 felsége személye körüli miniszter, kerületünk vezetett képóiselőjének díszpolgári oklevelét Vidos János városi hivatalnok, a rendkívül ügyes rajzoló és festő, valószínűleg ma elkészíti és igy a legközelebbi jövőben induló nagyobb küldöttség már átadhatja. Október 6. A főgymnasíum tanuló ifjúsága a vértánuk emlékezetére, holnap délelőtt fél tiz órakor — a nagyteremben — következő műsorral, gyászünnepélyt rendez, melyre az érdeklődőket ez uton is meghívja a tanári kar. 1. Kehler: Rákóczi nyitány. Előadja a főgimn. zenekar. 2. Ünnepi beszéd. Mondja Strem István, 8 o. t. 3. Gyászdal. Énekli a főgimn. énekkar. 4. Tizenhárom. Váradí Antaltól. Szavalja Horváth János, 8. o. t. 5. Felolvasás. Irta Pataky István, 8. o. t. Felolvassa Jelinek Lajos, 8. o. t. 6. Rákóczi kesergője. Énekli a főgimnáziumi énekkar. 7. Az aradi tizenhárom. Rud-nyánszky Gyulától. Szavalja Barta Ferenc, 6. o. t. 8. Rákóczi-induló. Előadja a főgimn. zenekar. Általános sztrájk. A szervezett munkások Írásban jelentették be, hogy október 10-én általános sztrájkot rendeznek. Sztrájktanya a gőzfürdői vendéglő lesz, innen délután félháromkor tüntető felvonulást rendeznek az Erzsébettérre, ahol 4 órakor népgyűlést tartanak az általános és titkos választói jog mielőbbi törvénybe iktatása érdemében. Tánc estély. A kereskedő ifjak önképző egylete, ma este saját helyiségében (Casinó) víg szórakoztatóval egybekötött zártkörű táncestét rendez 40 fillér belépő díj mellett. Czégjegyzés. A Néptakarékpénztar r. t. Nagykanizsán Gellért Henrik intézéti vezértitkárt czégjegyzésí jogosultsággal ruházta fel. Uránia szinház. A Polgári-Egylet nngytermében ma este 8 órakor kezdi meg 3 előadásra tervezett vendégjátékát az Uránia tédományos szinház. Ma Pékár Gyulának „Pénz Ő felsége" cimü darabja kerül bemutatóra. A színház közönségének elsőrangú műélvezetben lesz része. A darab első felvonása az arannyal foglalkozik. Csupa invenció a hogy például az argonauták legendáját realizálja témája számára a szerző s a hogy ezt a legendát összekapcsolja az osztrák aranygyapjas renddel. Bemutatja a Nilus menti Kokottot kinek szerelméért hiába esdekelnek a troubadurok s a kik csak bűvös éjjelen álmukban ölel- Van szerencsénk a mélyen tisztelt n. é. közönségnek b. tudomására hozni, hogy f. évi szeptember 29-én a Polgári-Egylet emeleti dísztermében Tánc tanintézetünk megnyílik. üyermek-kurzus. Gyermekek 6 éves koruktól vehetnek részt a délutáni órákban. Deák-Colone. Iskolás növendékek számára zártkörű, délután 4 6 óráig. Felnőttek osztályé. este8— 10-íg. Boston-Kurzus. A legnjabb kedvelt táncot 3 óra alatt elsajátíthatja. A rendes táncokon k vül még a következő táncok lesznek betanitva: u. m.: Polonaise, Menuet. üavűtte, Balet-ldii és Diszpalotás. — Magánórák háznál és házon kivül ugy egyeseknek mint csoportoknak. Boston tanitás minden osztályban, Bajlós B. és Carbone J. táncintézete Hagykaiizsán, a Polgári-Egylet dísztermében hetik a bájos Archidíkét. Megismertet a Hesperidák paradicsomi kertjével, a bájos Atálonta aranyos regéjével. Majd Páris és Szép Helén, Trístan és Irolde regéjét tárja elénk. A kékszakállú herceg stb. mind-mind az aranyra, vonatkozással telt élvezetes leírását. A második felvonásban kotelusok és milliomosokról tár elénk élethű képet, vagjis a szerző azon a a mezőn kalandoz itt, hol a pénz van beültetve s azon a sivatagon hol a drága palánta nem terem. A 3-ik felvonásban bemutatja a pénz ördöge a Mammon kísértéseit, csábításait, hogy miként kápráztatja el aranyával Caesart, Nagy Sár.dort, Napolleont áll nagy hóditókat. Elóadás kezdete 8 órakor. Jegyek előre váhhatók Fischel Lajos fia könyvkereskedésében. Nagykanizsán az „Aranyszarvas" szálloda épületében ran Zalavármegye legjobb, legnagyobb mű-órás és látszerész üzlete, ahol Antal szakképzett tulajdonos kitűnő áruival és jó munkájával teljes odaadással elégíti ki a n. é. közönséget. Megjött kr.-os doboz levélpapír Kapható Ofenbeck és Balázsy papirkereskedésében Nkanizsán. 2 „NAGYKANIZSA" - 1907. október 5. Városunk lakóssága. Ez év három első negyedében születelt összesen 616 gyermek, kik közül törvényes 256 fin és 255 leány, házasságon kivülő 48 fiu és 42 leány, halva született 7 fiu és 8 leány. Elhunytak száma 545, kik közül 279 a férfi- és 266 a nőnemhez tartozik. Házasságkötés céljából jelentkezett 243 pár, házasságot 205 pár kötött. Vegyes házasság 17 esetben jött létre. E szerint városunk lakossága a f. év három első negyed év alatt 71 lélekkel szaporodott. Újság-. kihordok felvétetnek t elap kiadóhivatalaban. Weisz Miksa divatáruházában Nagykanizsa, Bazár épület. Az őszi és téli confectió és ruhaszövet újdonságok megérkeztek I Megtekintés ajánlatos. Olcsó árak! Felelős szerkesztő: Kertész József Szerkesztőtárs: Ihászi Horváth István. Weisz Soma cement-áru gyára = a postával szemben = Ajánl hornyolt cement tetőzsindelyt, diszes metlikai ésközön-séges cementlapokat, betoncsöveket, kutkagylók és kut-bodonokat. — Készít mozaik terazzo burkolatot, elvállal beton hidak épí.ését bármely nagyságban és betonirozásokat. — Állandó nagy raktár portland-, .. román-cement és mészből .. Czukrászda = átvétel A nagyérdemű közönség szi-1 ves tudomására hozom, hogy a Deák-tér 2. szám alatt levő | Illés-féle czukrászdát átvettem és azt saját nevem alatt tovább vezetem. A nagyérdemű közönség szíves pártfogását kérve, vagyok kiváló tisztelettel Váry Zoltán czukrász. ki rály ! I 1 N ■ -Nagykanizsán! = A közelgő őszi és téli újdonságok megérkeztek. Legújabb divatú féríikalapok 1.50 frttól 2.50 frtig. A legújabb elegáns plüsch kalapok 3, 4 és 4.50 írt. Legújabb selyem cylinder 5 frttól 1 frtig. Kapható Wellisch Márkus divat kalap és sapka üzletében NAGYKANIZSA Erzsébet királyné-tér 23. sz. és női divatáru állandó nagy raktár Kreisler és Schlesinger üzletében Erzsébet-téren, (a görögkeleti egyház épületében „Fiume" kávéház mellett.) Nagy ráktár kész férfiruhákból, női kábátokból és különféle selymekből. Nagy választék : gyapjúszövetek, női szövetek, ágyteritők, függönyök, damaszt asztalteritők, szalvéták, kanavász vásznak, siffonok, oxfordok, belső cihák grádlik, paplanok és férfiingekből stb. — Női posztók kosztümre nagy választékban. Jutányos olcsó árak ! Pontos kiszolgálás! Gyermeket szoptatásba elfogadok. | Horváth Jánosné VI. (Kiskanízsa) Varazsdi-utca 21. Mindenki = =— tudja, hogy BALATON Testvérek -nél I kiló saatos kávé 1 forint. tr Oszi és téli újdonságok! GRÜNFELD MÁRK Rendkívüli olcsóság ! Nagykanizsa Kürschner Ignác Nagykanizsa 23. szám. Nem reklám hajhászás, hanem saját meggyőződésem késztet arra, hogy a t. vevőközönség figyelmét felhívjam áruim jó minőségére, tartósságára és rendkívüli olcsóságára. Legnagyobb férfi-, fiu- és gyermek-ruharaktár. [^JíSí^S ¡2 den szinben. Különlegességek rövid bundás kabátokban. Utazó és városi bundák nagy választékban. Valódi dán-bőr kabátok. Férfi-, fiu- és gyermek séta- és strapa-öltönyök. Legjobb minőségű lábzsákok. MINDEN A LEGÚJABB KIVITELBEN.—— EisÖratlOU Cinfí ¿PilllÁv Finom férfi és női sevró cipő fűzős és gombos, tartós férfi és női 5J r*^** »«■■ strapa cipő fűzős és cúgos. Fiu és leányka cipők fűzős és gombos. Jó minőségű férfi box és bagaria csizmák. Valódi Halina filc és vadász csizmák. Férfi, női és gyermek komót cipők. Fiu és leányka csizmák. Női vagy férfi betétes posztó cipők. Valódi orosz sárcípnk minden nagyságban. Nagy választék posztó gyógycipőkben. Gyermek és baba, valamint kivágott női lakk, fehér és más alkalmi cipők minden ávban. — A n. é. közönség szíves pártfogását kéri kiváló tisztelettel GRUNFELD MARK. Állandó nagy raktár vízmentes vadászcipőkben. Vidéki megrendelések olcsón és pontosan eszközöltetnek. Meg nem felelöt kicserélem, esetleg a pénzt visszaadom. í Nyomatott* Ofenbeck és Bálázsy könyvnyomdájában, tfagykahízsíri. I III. évfolyam. Előfizetési árak Keiyben házhoz hordva: Egy hónapra...... 50 fillér Negyedévre 1 korona 50 fillér Vidékre postán küldve: Egy hónapra - .. 1 korona Negyedévre .. .. 3 korona Egyes szám ára 2 fillér. A (óvárosban megjelenő politikai lapokhoz mellékelve: 1 fillér. Vasárnap 1907. október 6. 229. szám. agykanizsa Szerkesztőség és kiadóhivatal Csengery-ut 1. szám. Megjelen ünnep utáni napok kivételével minden nap reggel. Laptulajdonos és kiadó: Ihászi Horváth István. Telefon-szám: Szerkesztőség és kiadóhivatal: 162. Nyomda: 148. Kéziratot nem ad vissza a szerkesztőség. Bajiós B. és Carbone J. táncintézete Nagykanizsán, a Polgári-Egylet dísztermében Van szerencsénk a mélyen tiszteit n. é. közönségnek b. tudomására hozni, Jhogy f. évi október 1 -én a Polgári-Egylét emeleti dísztermében í ánc- Hirdetések és nyilttér közlése árjegyzék szerint tanintézetünk megiiyiliotl. (jyerniek-kurzus. Gyermekek 6 éves koruktól vehetnek részt a délutáni órákban. Deák-Colonc. Iskolás növendékek számára zártkörű, délután 4 6 óráig. Felnőttek osztálya este 8— 1 O-ig. Boston-Kurzus. A legújabb kedvelt táncot 3 óra alatt elsajátíthatja. A rendes táncokon k vül meg a Jtövet-Iíczü táncok lesznek betanítva: u. m.: IVuiiaise, Menuet. Gavotte, Balet-Idil es Diszpalotás. — Magánórák háznál és házon kívül ugy egyeseknek mint csoportoknak. Boston tanítás minden osztalylian. Utcai erkölcsök. * Általánosan ismeretes, hogy a magvar paraszt a kaputos ernberekkel szemben kellő ud-vaiiassággal viseltetik, kivált falun. Ha sohasem látta még, nem is tudja kicsoda, ha valami urfele megy el mellette megsüvegeli. Ne gondoljuk, hogy ez alázatosság, mert a magyar nép önérzete az udvariasságon tul soha sem megy, alázatosság, vagy ezzel járó ineghunyászkodás távol van a magyar lélektől. Ezt a szép vonást ismerve, csodálkozhatunk, hogy mindamellett még a mai napig sem csiszolódott annyira finomra érzéke, hogy a tragárságoktól tartózkodnék. Szinte azt kellene hinnünk, •hogy a tanítók ebbeli nevelői kötelességüket nem teljesítették kellőleg. Mert szinte megfoghatatlan, hogy legény, leány, fiatal öreg milyen pirulás nélkül használja a legocsmá-nyabb kifejezéseket egymással szemben. De néha még nem magukhoz való társaságban sem tartózkodnak hasonló bot- rányos beszédtől. A beszédnek megfelelő azután erkölcei durvasága is, amely sétatereken, homályos vagy sötétebb utcákon valóban felháborító, állatias módon nyilatkozik meg. Az utcai kurjantás, részegfővel való szemérmetlenségek, a járókelőket és lakosokat megbotránkoztató aljas és hangos kifejezések egészen mindennapiak. A hatóság pedig inkább szemet huny az ilyeneknek, sem hogy erélyes rendszabály keresztülvitelével segítségére lenne az iskolának a népnevelő hatásban. Csodálatos azonban, hogy a városi iparos körök alábbva-lóiban mennyire utánozzák az ilyen durvaságokat. Akinek nem inge, ne vegye magára. De ki kell mondanunk, hogy éjszakának idején mikor reszeg fővel, hangos lármával, nótazással sértő beszédmodorral felköltik az alvó polgárokat, szégyen fogja el a gondolkodó embert, hogy még milyen alacsony fokon levőnek érzik magukat az ilyen iparosnak nevezett korcs emberek. SőJ a különbség a paraszt mulatók és orditozók, meg a városi jókedvű muukás nép között, az, hogy a falusiak mintegy természetűkből folyó érzéseket árulnak el, emezek pedig^, mintha dacolni akarnának a jobb érzéssel. Mert mig a falusi ember csak hasonlókat lát, addig a városi benne él a civilazatioban, melyet azonban mint szükségtelent megvet. Elmondtuk ezt, hogy tükröt, tartsunk azok elé akiket illet, akik önmagukat látják meg benne, talán megundorodnak állatias viselkedésűktől. hírek. Oktróber 6. A nemzet imájával megszentelt bitófák, soha be nem hegedő sebek, a magyar nép néma zokogása és örök zöld sírhalmok. Ehhez nem kell gyászlobogó, elmaradhatnak a pózoló szónoklatok; ez a nap ércbetükkel van kitörölhetetlenül beleégetve a magyar lélekbe. A hazafias magyar tanítóság omló könnyekkel irta be a ¡3 vértanú napján a zsenge szivekbe. Sötéten honol ott örökké. „Mig magyar lakik a parton S a hazának csak egy romlatlan uyermeke leszen". szánta magát, mert a kedvesének nővére állítólag nem szimpátiáit vele. Ezért ugyan kár volt a haUI félelmeinek kitenni magát csak egy perezre is. Esküvő. Horváth Ferenc, mozdoHyvezetö tegnap vezette oltár elé Rjtter Antal fökalauz leányát Mariskát. Cabaret. Az Általános Ifjuságképzö Egye-V sülét dísztermében ma este 8 órakor tánczczal egybekötött caberetef rendez. Belépődíj 60 fillér. Tánc a meddig jól esik. Örök vándorlás. Mint már tegnapi számunka ban is jeleztük, délelőtt féltizórakor a főgymnásium ifjúsága a torna teremben tart változatos műsorral ünnepélyt. Az irodalmi és művészeti kör pedig délután félnégy órakor a nyári színkörben a következő műsorral tart emlékeztetőt: 1. Himnusz. Énekli a kör dalárdája. 2. Ünnepi beszéd, tartja dr Hajdú Gyula.. 3. Fohász. Huber Károlytól. Énekli a kör dalárdája. 4. Október 6-án. Ábrányi Emiltől, szavalja Vajda Béla. 5. Szózat. Énekli a kör dalárdája. Ezen ünnepélyre a hazafias közönséget tisztelettel hivja meg a Kör elnöksége. Lengyel Lajos. Városunk közszeretetben és tiszteletben álló főjegyzőjének negyedszázados szolgálatanak méltó módon való megünneplése tárgyában, a képviselőtestület holnap délután 3 órakor, a városháza tanácstermében rendkívüli közgyűlést tart. Az erre vonatkozó díszes meghívók tegnap lettek szétküldve. Játék a halállal. Könnyelműen akarta az életét oda adni az örökkévalóságnak Deák Kiss Anna menyasszony, ki a barcsi állomáson a városunk felé induló vonat elé vetette magát, szerencséjére a mozdonyvezető észrevette a halálra szánt tervét, idejében fékezett és sikerült a vonatot közvetlen a leány mellett megállítania; A fején mégis súlyosan sérült menyasszonyt a helybeli közkórházba hozták ápolás végett. Ezen meggondolatlan lépésre azért A héten az örökvilágba költöztek: Linhoffer József, 2 hónapos (Kossufh-tér 3. sz.) Pap István, \' 12 napos (Király-u. 39. sz.) Ver-bovec Ferenc magánzó, 67 éves (Teleki-ut 30. sz.) Schütz Gyula mészáros, 51 éves (Közkórhaz.) Marton Antal, 15 hónapos (Hunyadi-tér 16. sz.) Potetz Ka alín, 13 napos (Eölvös-tér 13. sz.) Potucsek Lipót, nyug. vasúti hív. szolga, 82 éves (Csengeri-ut 77. sz.) Güliner Éva tanuló, 11 éve£ (Őrtorony-u. 30. sz.) Novákovich Szidónia magánzó, t>2 éves (Köl-cseí-u. 3. sz.) Bethlen József 3 hónapos (Magyar-u. 163. sz.) Jan-kovics József .napszámos 52 eves (Körmös-u. 27. sz.) Gondán Rozália, 12 napos (Vörösmarti-u. 59. sz.) Deli Venddné Majszter Juliánná napszámosnő, 40 éves (Közkórház.) Uránia színház. Ma Szemere Attila „Japán„-ja kerül bemutatóra- Ki szépet és poe-tikusat akar látni, az nem mulasztja el megnézni. Mozgói közül megem-Kéjük a Gésák táncot, a Zászlós Nagykanizsán az „Aranyszarvas" szálloda épületében van Zalavármegye iegiobb, legnagyobb mű-órás és lát-\' szerész üzlete, ahol Antal IVOS szakképzett tulajdonos kitűnő áruival és jó munkájával teljes odaadással elégíti ki a n. é. közönséget. kr.-os doboz levélpapír Kapható Ofenbeck és Balázsy papirkereskedésében Nkanizsán. „NAGYKANIZSA" táncot, Reggelizés a tea házban, Fésülködés, Utazás vízeséseken halálveszélyek között, Hadi ütközet halálveszélyek között. Holnap este a „Virágok városa* kerül színre. A darab 3 részben ismerteti Flíren-zét. nlső felvonása a rég mult romantikus mondhatni félvad világába vezet vissza bennünket. A vallási üldözések áldatlan harcai sem kímélték meg Flirenzét, mig nem a renaisance ideális tiszta szelleme uj kor kezdetét jelzi. A reniasance bár egész Ithálía földjén otthon volt, mégis Flirenze annak igazi hazája. A művészet mellett a tudományok müvelése is fellendül. Sajnos a testvérharc a féltékenység és itigység csakkamar vérrel irta be nevét e kor történetébe. Az a kor virradt Firenzére, mely Manhiarelli tanait teljesen igazolta. Méreg és orgyilok tartja folytonos remegésben ugy a kis, mint a nagyembereket és senki se tudja mely pillanatban lesz alkalmatlan legjobb barátjának. A reakció nem késik. A forradalom megtisztítja a Firenzei életet, egy uj, jobb korszak reggele virrad vele együtt az egész olasz földre. A harmadik felvonás a modern Firenzét mutatja be fényes árnyoldalaival együtt. Vallás és bün gazdagság és nyomor, szerelem és üzlet képei teszik érdekessé a felvonást. 1907. október 27. CÍRKUS" Variette Alexandrinesz. Ma kezdi meg első megnyitó nagy előadását. Előadás d. u. 4 órakor és este 8 órakor. Erzsébet téren lévő „Rákóci" vendéglő kertjében. Bejárat : Erzsébettérről és Arany János utcából. Értesités. Uj férfi-szabó üzleti Van szerencsém a n. é. hölgyközönség szives tudomására adni, hogy Páris, Berlin és Bécsi kalapujdonságaim megérkeztek, melyek minden vétel kötelezettség nélkül divattermemben (Kazincy-utca 2.) -megtekinthetők. Kalapátalakításokat, melyekre i^en nagy.súlyt fektetek, nagyon gondosan és Ízlésesen állítok ki. Gyermek kalap újdonságok. A n. é. hölgyközönség szives pártfogásáért esd kiiünö tisztelettel Roth Laura divatárusnö. Értesítem a n. é. közönséget. hogy üzletemben =-mindennemű--------- férfi ruhákat a legu\'abb kivitelben olcsón és pontosan készítek. Állandó nagy raktári tartok finom bel- és külföldi = szövetekben. = ft mélyen tisztelt közönség szives pártfogását kérve vagyok kiiünö tisztelettel Tanczenberger József Nagykanizsa. Csemtery-ut 2 a Nkanizsal tkptárral szemben._ Czukrászda átvétel A nagyérdemű közönség szives tudomására hozom, hogy a Deák-tér 2. szám alatt levő Illés-féle ezukrászdát átvettem és azt saját nevem alatt tovább vezetem. A nagyérdemű közönség szives pártfogását kérve, vagyok kiváló tisztelettel Váry Zoltán ezukrász. jfeáftKtJcvifrt divatáru Férfi-és női állandó nagy raktár Kreisler és Schlesinger üzletében Erzsébet-téren, (a görögkeleti egyház épületében „Fiume\'1 kávéház mellett) Nagy ráktár kész férfiruhákból, női kábátokból és különféle selymekből. Nagy választék: gyapjúszövetek, női szövetek, ágyteritök, függönyök, damaszt asztalteritők, szalvéták, kanavász vásznak, siffonok, oxfordok, belső cihák ¿rádlik, paplanok és férfiingekből stb. — Női posztók kosztümre nagy választékban. Jutányos olcsó árak ! Pontos kiszolgálás! Weisz Soma cement-áru gyára = a postával szemben = Ajánl hornyolt cement tetőzsindelyt, diszes metlikai ésközőn-séges cementlapokat, betoncsöveket, kutkagylók és kut-bodonokat. — Készít mozaik terazzo burkolatot, elvállal beton hidak építését bármely nagyságban és betonirozásokat. — Állandó nagy raktár portland-, .. román-cement és mészből.. Egyedárusítás Nagykanizsán, Beck Henrik fűszer-, gyarmatáru- és Iisztnagyke-o o resked-jsében. o o 9 ■ közvetítő iroda Nagykanizsán Fő-ut 3. (a városháza íteilenében). Tulajdonos: Alistádter I g nácz. Daczára a mai pénzdrágaságnak, megfelelő ingatlanra 5\'|2°|o-os alapon közvetít törlesztéses és állandó kamatozású kölcsönöket. I I u Oszl és téli újdonságok! GRÜNFELD MÁRK ezelőtt Kürschner Ignác Rendkivüli olcsóság ! Nagykanizsa Erzsébet királyné-tér 23. szám. Nem reklám hajhászás, hanem saját meggyőződésem késztet arra, hogy a t. vevőközönség figyelmét felhivjam áruim jó minőségére, tartósságára és rendkivüli olcsóságára. Legnagyobb férfi-, flq- és ffimek-Maraktir. u^" ¡£ den színben. Különlegességek rövid bundás kabátokban. Utazó és városi bundák nagy választékban. Valódi dán-bőr kabátok. Férfi-, fiu- és gyermek séta- és strapa-öltönyök. Legjobb minőségű lábzsákok. MINDEN A LEGÚJABB KIVITELBEN. Fk(íl«annil f*inrí árilháv Finom férfi és női sevró cipő fűzős és gombos, tartós férfi és női sai Ulld£i strapa cipő fűzős és cúgos. Fiu és leányka cipók fűzős és gombos. Jó minőségű férfi box és bagaria csizmák. Valódi Halina filc és vadász csizmák. Férfi, női és gyermek komót cipők. Fiu és leányka csizmák. Női vagy férfi betétes posztó cipők. Valódi orosz sárcípök minden nagyságban. Nagy választék posztó gyógycipőkben. Gyermek és baba, valamint kivágott női lakk, fehér és más alkalmi cipők minden ávban. — A n. é. közönség szives pártfogását kéri kiváló tisztelettel GRUNFELD MARK. Állandó nagy raktár vízmentesvadászcipökben. Vidéki megrendelések olcsón és pontosan eszközöltetnek. Meg nem felelöt kicserélem, esetleg a pénzt visszaadom. 1 Nyomatott Ofenbeckés Balázjy könyvnyomdájában, Nagykanizsán. I III. évfolyam. Előfizetési ¿rak Helyben házhoz hordva: Egy hónapra...... 50 fillér J^gyedévre 1 korona 50 fillér Vidékre postán küldve: Egy hónapra .. .. I korona Negyedévre .. .. 3 korona Egyes szám ára 2 fillér. ■¿"fővárosban megjelenő politikai lapokhoz mellékelve: 1 fillér. Kedd 1907. október 8. 230. szám. AGYKANIZSA Megjelen ünnep utáni napok kivételével minden nap reggel. Laptulajdonos és kiadó: Ihászi Horváth István^ Szerkesztőség ét kiadóhivatal Csengery-ut t. szám. Telefon-szám: Szerkesztőség és kiadóhivatal: 162. Nyomda: 148. Kéziratot nem ad vissza a szerkesztőség. UJÁRUHÁZ nyílt meg Nagykanizsán, hol feltűnő szép kész férfi-, fiu- és gyermek-ruhákat, finomabb uri öltönyök s tartós iskolás fiu ruhákat kiliinö anyagból, divatos szabással a legszolidabb árakon, valamint nöi kabátokat is árusi. t i Kondor Ödön cég Fő-ut, Korona-kávéház mellett. Hirdetések és nyilttér közlése árjegyzék szerint Elsikkasztott iskola. Mindenféle sikkasztás között ez a legmodernebb és annyival jobban érdekel bennünket, mert a sikkasztás Nagykanizsán tőrtént. Hogy ki tette, miért tette, vagy egyáltalában mi célja van vele, azt nem tudjuk. De annyit tudunk, hogy egy iskoláról volt szó, melyet a Tulipános-Egyesület megalakulásakor Somogyi Janka állami tanitónő ajánlott röviden a lelkes gyűlésnek elfogadásra. Soha jobb időben nem valósithatott meg tervet senki, mint ebben a lelkesedéstől lángoló gyűlésen. Nemcsak hogy rögtön elfogadták a részleteiben még nem is ismert iskola eszméjét, hanem egy lelkes honleány, egy Batt- hiány-sarj azonnal 10.000 koronát ajánlott föl az iskola céljaira, sőt még mások is kinyitották erszényüket e célra. Hanem azóta ez az iskola, nem tudjuk, meghalt-e véglég, vagy csak szunnyad. Talán nem is ismerte még a célját, vagy talán mert megismerték, azért nem akarják megvalósítani ? Ha jól emlékszünk, egyik helybeli lapban részletesen kifejtette az indítványozó, hogy miféle női gazdálkodási, háztartási iskolát akarna létesiteni, hol nem any-nyira a gazdag lányok, mint inkább a polgári családok leányai tanulnák, meg a háztartásnak és a házias gazdálkodásnak minden csinfát-binját, részint azért, hogy a saját egyszerű háztartását céltudatosan, okosan, gazdaságosan vezethesse, értsen alaposan a főzéshez, varráshoz, házberendezéshez, szóval mindenhez, részint pedig, hogy mint alaposan képzett házvezetők gazdagabb uri házakban alkalmazást kaphassanak, ha a sors idegen háznál kényszeríti őket a kenyérkeresetre. Nem tudjuk, hova lett ennek az iskolának az eszméje? El-e még, vagy élhetetlennek bizonyult-e? Vagy talán apró illetékességi kérdések miatt van a feledékenységbe kárhoztatva? Igyekezni fogunk a kérdés felderítésére. És ha az ügy megérdemli a fáradságot, követelni fogjuk, adják elő azt az iskolát, akárhová tették is. Alkalmunk volt önkéntes tűzoltóink kitűnő, sok képzettségéről, mintaszerű felszeretéséről meggyőződni, mi tekintve ezen humánus intézményünk iránt városszerte tapasztalt közönyt, a működő tagok nemes buzgalma mellett csakis Knortzer György főparancsnok e téren országszerte elismert szakie-kl;iiély fáradhatatlan munkásságának köszönhető. • h gyakorlat lefolyása a következő : Délután 4 órakor a testület bevonult az Erzsébet királyné-térre, hol az uradalmi nagy ház előtt bemutatta az önkéntes és hivatásos tűzoltók iskola gyakorlatát egy kocsi és mozdonyfecskendővel, továbbá két tolólétrával, Az iskola gyakorlatok precis kivitelét a felsorolt tüzoltószerekkel a nagy számban megjelent közönség nagy tetszéssel honorálta. Ugyanitt mutatták be az újonnan beszerzettfűsálarczot, melynek szoba, bolt és pincetüzeknél nagy hasznát fogja venni tűzoltóságunk. Fél öt órakor a tüznltócsapat jelképes támadást intézett a Francz-féle gőzmalom koptatóján feltételezett tűz ellen, mely igen szépen sikerült és a támadásban résztvett szivattyú vizözönnel borította el a több mint három emelet magas malomszárnyat. Ugyanitt mutatták be a mentést zsákkal. A midőn örömmel jelenthetjük, hogy a nagy néző közönség általános tetszését sikerült ez alkalommal is megnyerni derék önkéntes tűzoltónknak, nem hangsulyozhat-uk eléggé, hogy szűnjön meg ezen gazán mintaszerű humánus intézményünkkel szemben tanúsított nemtörődömség és támogassuk hacsak mint pártoló tagok is az önkéntes tűzoltó egyesületet. Az önkéntes tűzoltók nagy gyakorlata. — Saját tudósítónktól. — A helybeli tűzoltók vasárnap délután tartották meg ezideí nagygyakorlatukat. A katonaság köréből. Négyszáz újonc vonult ma be tényleges szolgálatra a honvédséghez. Ma még mosolygó arcokat lehetett közöttük látni, de majd holnap ? Hiába, ma már a katonának sem gyöngy az élete. Október 6. Fényes ünnepély keretében ülte meg októbnr 6-át az irodalmi és művészeti kör. Az ünnepély kiemelkedő pontja volt dr. Hajdú Gyula ügyvéd ur ünnepi beszéde és Vajda Béla ur szavalata. A hivatalos világ azonban távol tartotta magát tőle. Október 10. ) Tegnap mintegy 60—70 tagból álló szervezett munkás járta be a házakat, hogy figyelmsztesék a munkásokat, hogy okt. 10-én munkaszünetet tartsanak és tüntessenek politikai jogukért. A felhívást mindenhol egy kis beszéd" és ének előzte meg, Tflz. Kiskanizsán a Pivári-utcza 29. sz. ház udvarán levő gazdasági épület 7-én reggel 4 órakor ismeretlen okból kigyuladt és földig égett. A károsult Gyergyák József-bemondása szerint 13 szekér széna, 200 kéve kukoricaszár, gazdasági felszerelés hamvadt el mintegy 600 korona értékben. Az épület biztosítva nem voit, a kár tehát nem térül meg. Tanulhatnak belőle a biztosítási költséget kímélő gazdák. HÍREK. A szerkesztőségből. Tóth Karoly ur a mai nappal apunk belmunkatársa lett. Nagykanizsán az „Aranyszarvas" szálloda épületében van Zalavármegye legjobb, legnagyobb mö-orás és látszerész üzlete, ahol Szívós Antal szakképzett tulajdonos kitűnő áruival és jó munkájával teljes odaadással elégíti ki a n. é. közönséget Variette ALEXANDRINESZ ^m Erzsébet-téren a „Rákóczi"-vendéglö kertjében ma uj műsorral rendez előadást. Kezdete pont 8 órakor. Főbejárat: Aruj JáMHtcából és Emik-térti. Megjött kr.-os doboz levélpapír Kapható Ofenbeck és Balázsy papirkereskedésében Nkanizsán. 2 „NAGYKANIZSA" - 1907. október 14. Bajlós B. és Carbone J. tóncintézete Nagykaiizsán, a Polgári-Egylet dísztermében Van szerencsénk a mélyen tisztelt n. é. közönségnek b. tudomására hozni, hogy f. évi október 1-én a Polgári-Egylet emeleti dísztermében = Tánc- = tanintézetünk megnyillott. Gyermek-kurzus. Gyermekek 6 éves koruktól vehetnek részt a délutáni órákban. Deák-Colone. Iskolás növendékek számára zártkörű, délután 4 6 óráig. Felnőttek osztálya este8—10-íg. Boston-Kurzus. A legújabb kedvelt táncot 3 óra alatt elsajátíthatja. A rendes táncokon k vül még a következő táncok lesznek betanítva: u. m.: Polonaise, Menuet. Gavotte, Balet-Idil és Diszpalotás. !— Magánórák háznál és házon kívül ujy egyeseknek mint csoportoknak. Boston tanítás minden osztályban, Cirkusz. Alexandrir.esz-féle varieté-cirkusz élvezetes estély eket rendez a „Rá-kóczi"-vendéglő kertjében felállított hatalmas sátorban. A műsorból különösen kiemelendő a biztos kezű céllövő-hölgy, a Starkov-trió és a nemzetközi táncos Sztarkov Rozi k. a. Tolvaj szirén. Az éjszakai idegizgató homályban találkozott egy ifjú, Szilágyi Rozi csavargó cselédleánnyal, aki bűvös körébe vonta a szerelemre vágyó ifjút. El is ment a szerelemben gyakorolt hölgy lakására, hol tárt karokra talált. Midőn az igéret hatás? alatt az ifjú, mély álomba merült, az éber hölgynek megtetszett az alvónak ujján csillogó briliáns gyűrű, melyet 250 koronára becsül az ahhoz értő ember. Lehúzta tehát ujjáról és eltette szerelmének egyéb emlékei közé. A fölébredt ifjú nem fogta fel ily külsőleg az ügyet és mikor látta, hogy nem látja a gyűrűt, panaszt tett a rendőrségen. Azonnal házkutatást tartottak Szi-íágyi Rozáliánál és megtalálták a r gyűrűt. A leány ellen az eljáj megíndittatott. Elgázolás. Horváth Sípa István 58 éves polgár a Magyar-utca 143. sz. házban lakik. Az a rossz szokása van, hogy mindig az ut közepén szokott járni. De hát addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. Szombat este, midőn haza ballagott, elgázolta egy ismeretlen ember kocsija. Hasán, fején nagyon sulyo sérüléseket szenvedett. A szerens csétlen öreget a kórházba szállították. Felelős szerkesztő ; Kertész József Szerkesztőtárs: Ihászi Horváth István. Weisz Soma cement-áru gyára = a postával szemben = Ajánl hornyolt cement tetőzsindelyt, diszes metlikai és közönséges cementlapokat, betoncsöveket, kutkagylók és kut-bodonokat. — Készít mozaik terazzo burkolatot, elvállal beton hidak épi\'.ését bármely nagyságban és betonirozásokat. — Állandó nagy raktár portland-, .. román-cement és mészből.. ésriői divatáru állandó nagy raktár Kreisler és Schlesinger üzletében Erzsébet-téren, (a görögkeleti egyház épületében „Fiume" kávéház mellett.) Nagy ráktár kész férfiruhákból, női kábátokból és különféle selymekből. Nagy választék gyapjúszövetek, női szövetek ágyteritök, függönyök, damaszt asztalteritők, szalvéták, kanavász vásznak, siffonok, oxfordok, belső cihák ¿rádlik, paplanok és férfiingekből stb. — Női posztók kosztümre nagy választékban. Jutányos olcsó árak! Pontos kiszolgálás! Czukrászda ^^ átvétel A nagyérdemű közönség szíves tudomására hozom, hogy a Deák-tér 2. szám alatt levő Illés-féle czukrászdát átvettem és azt saját nevem alatt tovább vezetem. A nagyérdemű közönség szíves pártfogását kérve, vagyok kiváló tisztelettel Váry Zoltán czukrász. Mindenki — =— tudja, hogy BALATON Testvérek -nél I kiló San"™ kávé 1 forint. Elegáns Kényelmes Akinek cipőre van szüksége győződjék meg gyártmányaink kiváló minőségéről. Heti gyártás 15.000 pár cipő. Szabott gyári árak minden cipő talpán. Olcsó. Tartós és Különösen ajánljuk: Férfi cúgos munkás cipő — — — — Férfi fűzős-cipő csinos kivitelű — — Férfi fűzős Box-cipő alacsony y. magas sarok Férfi fűzős-cipő I. Box Goodyear varrott Férfi füzős-cipö Chevreanból Goodyear varrott Női gombos cipő — — — — — — Női gombos cipő Chevreau Goodyear varrott frt 3.50 3.60 4.50 r> 6.— 6.25 3.40 r> 6.— Elkülönített osztályban dns íálasztékn raktár Orosz sárczipőkből. GUIWIWI SAROK.= Mindennemű czipö kenőcsök, czipöfüzők stb. stb. Í5T // cipőgyár részvénytársaság ^ főraktára Nagykanizsa Fő-ut 12. Korona-szállodával szemben. Nyomatott Ofenbeck és Baíázsy könyvnyomdájában, Nagykanizsán. III. évfolyam. Szerda 1907. október 9. Előfizetési árak Helyben házhoz hordva: Egy hónapra ...... 50 fillér Regyedévre 1 korona 50 fillér Vidékre postán küldve: Egy hónapra _ _ 1 korona Negyedévre „ _ 3 korona NIZSA Egyes szám ára 2 fillér. l fővárosban megjelenő politika lapokboz mellékelve: 1 fillér. Megjelen ünnep utáni napok kivételével minden nap reggel. 231. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatei Csengery-ut 1. szám. Telefon-szám: .Szerkesztőség és kiadóhivatal: 162. Nyomda: 148. Kéziratot nem ad visszr. a \'» szerkesztőség. Laptulajdonos és kiadó: Ihászi Horváth István. Hirdetések és nyilttér közlése árjegyzék szerint Bajlós B. és Carbone J. táncintézete Nagykanizsán, a Polgári-Egylet dísztermében Van szerencsénk a mélyen tisztelt n. é. közönségnek b. tudomására hozni, hogy f. évi október 1-én a Polgári-Egylet emeleti dísztermében Tánc- tanintézetünk megnyillott. Gyermek-kurzus. Gyermekek 6 éves koruktól vehetnek részt a délutáni órákban. Deák-Colone. Iskolás növendékek számára zártkörű, délután 4 6 óráig. Felnőttek osztálya este8—10-ig. Boston-Kurzus. A legújabb kedvelt táncot 3 óra alatt elsajátíthatja. A rendes táncokon k vül még a következő táncok lesznek betanítva: u. m.: Polonaise, Menuet. Gavotte, Balet-ldil és Diszpalotás. — Magánórák háznál és házon kivül ugy egyeseknek mint csopore toknak. Boston tanítás minden osztályban. Október 10. tüntetés. Tudvalevő, hogy Deák Péter főkapitány az október 10-iki általános munkaszünetet, az ezzel kapcsolatos tüntető körmenetet és az általáos titkos választói jog érdekében tartandó népgyűlést az összmunkásság-nak megengedte. Mégis azzal a kikötéssel, hogy a bejelentők és a 100 tagu rendező-bizott-ság a rend fentartásáért felelősséget vállalnak. A magunk részéről meg vagyunk róla győződve, hogy azok, akik ilyen nagy horderejű politikai jogok kivívásáért lépnek sorompóba, teljes tudatában vannak annak a felelősségnek, mit a polgártársak érdekében tőlük megkívánhatunk. Az értelmes iparos világ pedig meg fogja mutatni ezen a napon, hogy tüntetésében méltóság, viselkedésében önérzet és műveltség nyilatkozik meg és ezen a napon be fogja bizonyítani, hogy méltó annak a jognak elnyerésére, amelynek érdekében országos mozgalmat indítottak. Óhajtjuk, hogy ez az előlegeztető bizalom valóra váljon, hogy ez a nap minden rendőri beavatkozást fölöslegessé tegyen, hogy tekintélye megnőjjön szemünk előtt annak a pártnak, mely zászlajára a nép boldogulását irta, amelynek a neve azonban még alig szerzett a közönség szemében egyebet gyűlöletnél és lenézésnél. HÍREK. \' Városi közgyűlés. Nagykanizsa város képviselőtestülete hétfőn délután tartotta közgyűlését, melyet Oszterhuber László itélő táblai bíró és több aláíró indítványára bivott egybe a polgármester. A gyűlés egyedüli tárgya Lengyel Lajos városi főjegyző 25 éves működésének jubileumi ügye volt. A szép számmal egybegyűlt képviselők egyhangúlag elhatározták a jubileum megtartását és tíz tagu bizottságot küldött ki, mely a továbbiakra nézve teljes hatáskörrel fog a jubileum ügyében eljárni. A bizottság tagjai a következők: Ács József, Blau Lajos, Benedek József, Dobrovits Milán, Ebenspan-ger Leo, Horváth György, Hajós Ferencz, Knortzer György, Neusid-¡er Antal, dr. Plihál Viktor, Révész Lajos, dr. Rotschíld Jakab, Unger Ullmann Elek. ezeken kivül Vécsey Zs. polgármester, Deák Péter főkapitány és dr. Bentsik Ferencz városi ügyész. EskOvő.i Hajós Jenő tapolcai kereskedő ma délután fél 3 órakor lép házasságra az izr. templomban Pollák Szelina urhölgygyel. Gratulálunk a frigyhez. Az asztaltársaság köréből. j A nagykanizsai első magyar asz-\' taltársaság elhatározta, hogy egy i nagyobb szabású téli mulatságot rendez december 2-án. A mulatságot, amely már előreláthatólag fényesen fog sikerülni, a Polgári Egyletben fogják megtartani. A mulatság rendezésével Törzs Kálmán gyógyszerész bízatott meg, akinek személyi quslitásai elég garanciát gyújtanak, hogy ezen estély fényesen sikerüljön. Népgyűlés. A nagykanizsai munkások összessége vasárnap délután Sneff József elnöklete alatt a gőzfürdő vendéglőjében népgyűlést tartott. Mintegy 600 főnyi hallgatóság előtt fejtegette Wugrinec Károly, hogy miért nem dolgoznak október 10-én. Az összes szakszervezetek megbízottai különben már bejelentették az egy napi sztrájkot. A pékek már 9-én délben kezdik meg a munkaszünetet. Uránia szinház. A virágok városával, Firencével befejezte az Uránia 3 estére tervezett előadásait. A közönség ma, a második estén is gyéren gyűlt az előadásra, a harmadikon is, bár intelligens. de kevés volt a publikum. Pedig Firence bemutatása szép volt. Egy magas kultúrtörténeti színvonalon álló város, amint élt a középkori fényben és az egységes olasz királyság korában. A művészetek és a renaíssance-nak forrás^ volt ez a város, honnan a fény az egész földre szétáradt. A vetített képek kifogástalanok voltak, de a mozgóképek már nem valók bemutatásra olyan homályosak, rosszak. Nyílván ez tartotta távol a közönséget a látogatástól. Szőlőlopás. Levocsís Bálint felsöhideghegyi és Kontrec Mihály alsóhideghegyi lakosok panaszt emeltek, hogy szőlőhegyükből 45—45 korona értékű szőlőt loptak el. A rendőrség kinyomozta, hogy a lopást Potocs-pvák Lőrinc és Korencsics Márk követték el. Akik nem akarnak sztrájkolni. A Weiser-gyár munkásai közül Boutthi János nem vállalt szolidaritást a többiekkel, nem lépett sztrájkba, hanem szorgalmasan dolgozott tovább. Eddig óvatossága megmentette a haragos elvtársaktól, de vasárnap elérte végzete. Megtámadták s össze-vissza pofozták. A rendőrség az eljárást megindította. Az ifjuságképző estélye. Vasárnap tartotta az ifjuságképző egyesület második vigestélyét, mely igen jól sikerült. A szereplők : Mar-valits Rízat; Barnert Katus, Szabó István, Szebeny István, Brandl Rezső, Szatay József, Weisz Sándor,, Rotter Lajos és Danis Jenő voltak, akik ügyes játékukkai megérdemelték a közönség tüntető tapsait. — Elragadóan bájos volt Szabó Erzsike és Szabó István balettkettőse. Diákok a pécsi katakombákban. A pécsi székesegyház mellett, hosszú földalatti folyosó végén van a katakomba. Valószínűleg nyári templomnak van szánva ez a magyar legrégibb emlékmű, mely Péter király idejéből való. Péter tudjuk 1038-ban következett az I. magyar király, István után, és így kilencedfélszáz év repült eí az emlékmű felett, melynek bolthajtásaín még látni a keresztény középkor freskóinak maradványait. A helybeli felső keresk. iskola növendékei pécsi kirándulásuk alkalmával meghatva szemlélték az árpádkorbtli emlékeket. Weisz Miksa divatáruházában Nagykanizsa, Bazár épület. Az őszi és téli confectió és ruhaszövet újdonságok megérkeztek! Megtekintés ajánlatos. Olcsó árak! Nagykanizsán az „iranyszarm" szálloda épaletábeB m Zalavármegye legjobb, "legnagyobb mü-órás és látszerész üzlete, ahol Szívós Antal szakképzett tulajdonos kitűnő áruj-val és jó munkájával teljes odaadással elégíti ki a n. é. közönséget Variette ALEXANDRINESZ ^m Erzsébet-téren a „Rákóczi"-vendéglö kertjében ma uj műsorral rendez előadást. Kezdete pont 8 órakor. Főbejárat; Arany János-utcából és Erzsébet-térről. kr.-os doboz levélpapír Kapható Ofenbeck és Balázsy papirkereskedésében Nkanizsán. . NAGYKANIZSA" 1907. október 9. Kiadó lakás. Hunyady-utca 16. szám alatt egy két szobás udvari lakás november hő 1-ére kiadó. Bővebbet a háztulajdonosnál. Plakátok. Sokszor esik kifogás alá a szo- I ciáldemokrata párt cselekvése. Hogy minden neki nem tetsző plakátot letép, az is működési körébe tartozik; és hogy a saját hirdetéseit a polgárok házafalára ragasztja, az is mindennapi dolog. A napokban \\ a rendőrség rajta kapta, amint a villamos oszlopokra ragasztották! repülő céduláikat. Minthogy ez titkos dolog, a rendőrség ez irányban I megindította az eljárást és reméli, hogy a közönséget ettől a kis al-kalmatlankodástól meg fogja ezentúl óvni. Templom adomány. Rosenfeld Emil és neje szül-Deutsch Olga beliscsei lakósok a nagykanizsai izr. hitközségnek | díszes és értékes, sel) embársony-. ból készült, dus aranyhímzésű ol-i tárfüggönyt adományoztak. Cirkusz- Alexandrir.esz-íéle varieté-cirkusz élvezetes -estélyeket rendez a „Rákóczi-vendéglő kertjében felállított hatalmas sátorban. A műsorból különösen kiemelendő a biztos kezű céllövő-hölgy, a Starkov-trió és a nemzetközi táncos Sztarkov Rozi k. a. Felelős szerkesztő; Kertész József Szerkesztőtárs: Ihászi Horváth István. Weisz Soma cement-áru gyára = a postával szemben = Ajánl hornyolt cement tetőzsindelyt, díszes metükai és közönséges cementlapokat, betoncsöveket, kutkagylók és kut-bodonokat. — Részit mozaik terazzo burkolatot, elvállal beton hidak épitésétbármely nagyságban és betonirozásokat. — Állandó nagy raktár portlar.d-, .. román-cement és mészbő:.. és női divatáru állandó nagy raktár Kreisler és Schlesinger üzletében Erzsébet-téren, (a görögkeleti egyház épületében „Fiume" kávéház mellett.) Nagy ráktár kész férfiruhákból, női kábátokból és különféle selymekből. Nagy választék: gyapjúszövetek, női szövetek ágyteritők, függönyök, damaszt asztalterítők, szalvéták, kanavász vásznak, siffonok, oxfordok, belső cihák, grádlik, paplanok és férfi ingekből stb. — Női posztók kosztümre nagy választékban. Jutányos olcsó árak! Pontos kiszolgálás! Czukrászda átvétel A nagyérdemű közönség szives tudomására hozom, hogy a Deák-tér 2. szám alatt levő Illés-féle czukrászdát átvettem és azt saját nevem alatt tovább vezetem. A nagyérdemű közönség szives pártfogását kérve, vagyok kiváló tisztelettel Váry Zoltán czukrász. Értesítés. Van szerencsém a n. é. hölgyközönség szives tudomására adni, hogy Páris, Berlin és Bécsi kalapnjdonságaim megérkeztek, melyek minden vétel kötelezettség nélkül divattermemben (Kazincy-utca 2.) megtekinthetők. Kalapátalakitásokat, melyekre igen nagy súlyt fektetek, nagyon gondosan és ízlésesen állítok ki. Gyermek kalap újdonságok. A n. é. hölgyközönség szives pártfogásáért esd kitűnő tisztelettel Roth Laura divatárusnő. ea nzKOicson- közvetítő iroda Nagykanizsán Fő-ut 3. (a városháza átellenében). Tulajdonos: Aiistádter ignácz. Daczára a mai pénzdrágaságnak, megfelelő ingatlanra 5s|2°|0-os alapon közvetít törlesztéses és állandó kamatozású kölcsönöket. = Nagykanizsán!- A közelgő őszi és téli újdonságok megérkeztek. Legújabb divatú férfikalapok 1.50 frttól 2.50 frtig. A legújabb elegáns plüsch kalapok 3, 4 és 4.50 frt. Legújabb selyem cylinder 5 frttól 7 frtig. Kapható Wellisch Márkus divat kalap és sapka üzletében NAGYKANIZSA Erzsébet királyné-tér 23. sz. Uj férfi-szabó üzleti Értesítem a n. é. közönséget, hogy üzletemben ) mindennemű == férfi ruhákat a legújabb kivitelben olcsón és pontosan készítek. Állandó nagy raktárt tartok finom bel- és külföldi = szövetekben. = fl mélyentisztelt közönség szives pártfogását kérve vagyok kitűnő tisztelettel Tanczenberger József Nagykanizsa.Csengery-ut 2 a Nkanizsai tkptárral szemben. Öszi és téli újdonságok GRÜNFELD MÁR] ezelőtt Kürschner Ignác Rendkivüli olcsóság Nagykanizsa Erzsébet királyné-tér 23. szám. Legnagyobb férfi-, fiu- és gyermek-ruharaktár. Nem reklám hajhászás, hanem saját meggyőződésem késztet arra, hogy a t. vevőközönség figyelmét felhívjam áruim jó minőségére, tartósságára és rendkívüli olcsóságára. Elegáns férfi, fiu és gyermek téli kabátok. Szines férfi, fiu és gyermek ragián. Legújabb rövid télikabátok minden szinben. Különlegességek rövid bundás kabátokban. Utazó és városi bundák nagy választékban. Valódi dán-bőr kabátok. Férfi-, fiu- és gyermek séta- és strapa-öltönyök. Legjobb minőségű lábzsákok. minden a\' legújabb kivitelben. ncá^niii^s; Finom férfi és női sevró cipő fűzős és gombos, tartós férfi és női s-ip© ^r\'&SOeiZ. strapa cipő fűzős és cúgos. Fiu és leányka cipők füzös és gombos. Jó minőségű férfi box és bagaria csizmák. Valódi Halina filc és vadász csizmák. Férfi, női és gyermek komót cipők. Fiu és leányka csízmák. Nöi vagy férfi betétes posztó cipők. Valódi orosz sárcipök minden nagyságban. Nagy választék posztó gyógycipőkben. Gyermek és baba, valamint kivágott női lakk, fehér és más alkalmi cipők minden ávban. — A n. é. közönség szives pártfogását kéri kiváló tisztelettel GRÜNFELD MARK. Állandó nagy raktár vízmentes vadászcipökben. Vidéki megrendelések olcsón és pontosan eszközöltetnek. Meg nem felelőt kicserélem, esetleg a pénzt visszaadom. III. évfolyam. Csütörtök 1907. október 10. 232. szám. Előfizetési ¿rak Helyben házhoz hordva: Egy hónapra...... 50 fillér Regyedévre 1 korona 50 fillér Vidékre postán küldve: Egy hónapra _ _ 1 korona Negyedévre _ _ 3 korona Nagykanizsa Szerkesztőség és kiadóhivatal Csengery-ut 1. szim. Telefon-szám: Szerkesztőség és kiadóhivatal: 162. Nyomda: 148. Egyes szán ára 2 fillér. _ "" -- A fővárosban megjelenő politikai Megjelen finnep utáni napok kivételével minden nap reggel. Kéziratot nem ad vissza a szerkesztőség. Laptulajdonos és kiadó: Ihászi Horváth István. I Hirdetések és nyilttér közlése árjegyzék szerint Díszokirat. Az Ali és Böhm üzletének fönti kirakatában egy nagy alakú barna bőrtábla vonta magára tegnap az arra járók figyelmét. A könyvtáblaszerü munka Acél Henrik szabadkai művésznek, a D. K. E. titkárának a müve. A felső részén Nagykanizsa város cimere, alul pedig egy magyar lovasbandérium domborodik ki. Ebben a könyvtáblaszerü tokban van elhelyezve Zichy Aladár gróf miniszternek és városunk képviselőjének díszoklevele, mely Nagykanizsa díszpolgárává történt megválasztását dokumentálja. A díszoklevelet Vidos János fővárosi hivatalnok készítette, régi kodex-szerü stílben és betűkkel, körös-körül szép tollrajzok veszik körül az okiratot, melyen szintén ott van Nagykanizsa cimere. Igazi művészi munka, melyet a Zichyek levéltárában ki tudja hány évszázadik fog érdeklődéssel szemlélni a kutató utókor. Ezt a díszoklevelet október utolsó negyedében egy nagy küldöttség viszi el a miniszternek a polgármester vezetése alatt. Az okirat szövege igy szól: Mi, Nagykanizsa rendezett tanácsú város képviselői Nagykanizsa közönsége nevében adjuk tudtára mindeneknek, akiket illet, hogy a mai napi rendkívüli közgyűlésre Összejővén, nagyméltóságú gróf Ziehy Aladár urnák, Nagykanizsa város országgyűlési képviselőjének, ő felsége a magyar király személye körüli miniszternek az alkotmány megvédése, a magyarhazafelvirágoztatása, Nagy- kanizsa város jogos igényei előmozditása és Nagykanizsa polgárainak igazságos kérelme, panasza elintézése körül szerzett elévülhetetlen nagy érdemeit megállapítottuk és ezeket a késő utókor épülésére jegyzőkönyvünkben megörökíteni rendeltük. Ezen hazafias nagy érdemeket a hatalmunkban levő legnagyobb, legszebb kitüntetéssel óhájíván elismerni, hálánk, önzetlen szeretetünk és mély tiszteietünk jeléül nagymélt. gróf Zichy Aladár urat, Nagykanizsa város orsz. képviselőjét, ő felsége a magyar király személyi körüli minisztert általános lelkesedéssel, egyhangú szavazással Nagykanizsa város díszpolgárává választottuk. Miről ezen oklevelet pecsétünk alatt kiadni rendeljük. Kelt Nagykanizsán, a város képviselőtestületének 1907. évi május 18-án tartott rendkivült közgyűléséből. A város közönsége nevóben Vécsey polgármester, Lengyel főjegyző. HÍREK. Lapunk legközelebbi száma az október 10-iki általános munkaszünet miatt szombaton jelenik meg. Megyei bizottsági tagok választása. A törvényhatósági bizottsági tagok mandátuma lejárván, az ez irányú választás folyó hó 21-ére tűzetett ki. Városunk kerületeiben a választást a következő elnökök, illetve ale\'nökök vezetik: I. ker. elnök Simon Gábor, helyettes alelnök ujnépi Hek Ernő. II. ker. Einök dr Fábián Zsigmond, helyettes elnök Unger Ullmann Elek. 111. ker. Elnök Remete Géza, hely. elnök Knortzer György. Katonai elbocsátás. A m. kir. honvédelmi miniszter Müller Kálmán István postatisztet a 20, honvéd gyalogezredbeli tartalékos hadnagyot saját kérelmére tiszti rendfokozatának megtartása nélkül, a honvédség .kötelékéből folyó évi október 16-ával elbocsátotta. Táncestély. A Kereskedő Ifjak Önképzö-Egy-lete 1907. évi október 12-é» szombaton, valamint minden második szombaton saját körheiyiségében (Casino-épület) műsorral egybekötött családias jellegű zártkörű tánc-estélyt rendez. Belépő-dij 40 fillér. Kezdnte este fél 9 órakor. Rendőrségi intézkedés. Az október 10-én dolgozni akaró munkások védelmére és a polgárok vagyon és személybiztonsága érdekében a rendőrség már 9-én a legszélesebb körű intézkedéseket megtette. A katonaság készenlétben lesz és a csendőrség a vidékről nagyobb számban bevonatott. Felhívás. - A Radikális polgári párt aláírásával kisebb cédulákon felhivást osztogattak szét és ragasztottak az üzletek falaira. Ezeken felhívják a kereskedőket és iparosokat, hogy október 10-én üzleteiket zárva tartsák, hogy igy bizonyságát adják annak, hogy a tüntető párt céljaival egyetértsenek. Tudtunkkal a felhívásnak eredménye nem lesz. Birtok átvétel. A legutóbbi városi közgyűlés véglegesen jóváhagyta a Szt.-Ferencz-rend tulajdonát képező és a Mer-kur-gyár mellett fekvő birtoktest megvételét. Ennek a birtoknak átvétele kedden délután történt meg hivatalosan, A rendet Görög Imre házlőnök képviselte, a város részéről megjelent Vécsey polgárm ster, Lengyel főjegyző és Király Sándor városi mérnök. A birtokot a városi tanács átadta Tripammer Gyulának, a Szépítő Egyesület elnökigazgatójának, aki azt a sétatérhez csatolja és már a napokban megkezdi annak parkosítását. • Halálos baleset Még a leggondosabb szülői vigyázat sem menti meg néha a gyermeket a szerencsétlenségtől. Egy őrizetlen pillanat és a sorscsapás; lezudul a szülők hajlékára. Szitár Antal nyug. mozdonyvezető 3 éves kis leánya talán kíváncsiságból, hogy mi lehet a fazékba, fölágaskodott a tűzhely mellett és a benne levő forró vizet magára öntötte. A súlyos égési sebekbe a szerencsétlen gyermek -belehalt. Furcsa, nagyon furcsa. Tehát 10-én általános munkaszünet van. Mindenki pihen és mindenki tüntet és mindenki örül az általános titkos választói jog eljövetelének. Igen, nem dolgozik e napon senki. Azaz pardon, mégis a mesterek dolgoznak, mert kenyér kell a gyermekeknek, a gazdasszonyok sütnek, főznek, mert éhezni nem illik a munkaszünet napján. Hát a vendéglők, kávéházak vájjon befogadják-e a nagy tüntető, jogkereső munkások ezreit ? Azoktól nem követelik, hogy a sörös és boros hordók csapjai is pihenjenek ezen a napon ? Bátran bezárnatnak a mulatóhely tulajdonosai: a tüntetők nem kívánják, hogy ők dolgozzanak e nagy napon. Nem is lesz szükség vendéglőkre, kávéházakra, mert a tüntetők megélnek a nspon az elvekből, az eszményi küzdelmekből, sörnek bornak oda se néznek. A cigány meg alhatik az asztal asztal alatt, meg a kályha mellett. Furcsán lesz, de ugy lesz. Vagy nem ? Elveszett. A Teleky-uttől a Csengery-utig elveszett egy Korall-gyöngy. A becsületes megtaláló szíveskedjék ,a Gerstner-féle tőzsdében átadni. Nagykanizsán az „Aranyszams" szálloda épületében yíd Zalavármegye legtöbb, legnagyobb mii-órás és látszerész üzlete, ahol ivás AntaB szakképzett tulajdonos kitűnő áruival és jó munkájával teljes odaadással elégiti ki a n. é. közönséget. Vari ette ALEXANDRINESZ Erzsébet-téren a „Rákóczi"-vendéglő kertjében ma uj műsorral rendez előadást. Kezdete pont 8 órakor. Főbejárat: Arany János-utcából és Megjött kr.-os doboz levélpapír Kapható Ofenbeck és Balázsy papírkereskedésében Nkanízsán. „NAGYKANIZSA" 1907. október In. Soma cement-áru gyára = a postával szemben = Ajánl hornyoit cement tetőzsindelyt, díszes metlikai és közönséges cementlapokat, betoncsöveket, kutkagylók és kut-bodonokat. — Készít mozaik terazzo burkolatot, elvállal beton hidak építését bármely nagyságban és betonirozásokat. — Állandó nagy raktár portland-, .. román-cement és mészből.. és női divatáru állandó nagy raktár Kreisler és Schlesinger üzletében Erzsébet-téren, (a görögkeleti egyház épületében „Fiume" kávéház mellett.) Nagy ráktár kész férfiruhákból, női kábátokból és különféle selymekből. Nagy választék: gyapjúszövetek, női szövetek, ágyterilők, függönyök, damaszt asztalterítők, szalvéták, kanavász vásznak, sifíonok, oxfordok, belső cih.ür, grádiik, paplanok és férfi ingekből stb. — Női posztók kosztümre nagy választékban. Jutányos olcsó árak ! Pontos kiszolgálás I Czukrászda == átvétel A nagyérdemű közönség szíves tudomására hozom, hogy a Deák-tér 2. szám alatt levő Illés-féle cznkrászdát átvettem és azt saját nevem alatt tovább vezetem. A nagyérdemű közönség szíves pártfogását kérve, vagyok kiváló tisztelettel Váry Zoltán ezukrász. ICafapklrály ! ! -Nagykanizsán! = A közelgő őszi és téli újdonságok megérkeztek. Leguiabb divatú féríikaiapok 1.50 frttól 2.50 írtig. A legújabb elegáns plösch kalapok 3, A, és14.50 frt\' Leguiabb selyem cylinder \'5 frttól 7 frtíg. Kapható Wellisch Márkus divat kalap és sapka üzletében NAGYKANIZSA Erzsébet királyné-tér 23. sz. Telefon 166. Telefon 166. közvetítő iroda Nagykanizsán Fő-ui 3. (a városháza átellenében). Tulajdonos: Alistadter ignácz. f Daczára a mai pénzdrágaság- » nak, megfelelő ingatlanra \\ 5\'|20|o-os alapon közvetít törlesztéses es állandó kamatozású kölcsönöket. f&F Világítási berendezési vállalat A nagyérdemű közönség szives tudomására hozom, hogy villamos világítást és erőátvitelt „Wolfrám"-féifc lámpákkal, házi távirda- és telefonokat, üzleti -kirakatok részére reklám világításokat jutányosán rendezek be. Hordozható gáz- és izzólámpák, valamint mindennemű világítási testekből állandóan nagy raktárt tartok. Költségvetések és tervekkel ingyen szolgálok. Kiváló tisztelettel Moller Károly N.-kanizsa, Kazinczy-utcza 12. Elegáns Kényelmes mi n.?! a upore ?ai s: gyözötijiék meg gyártmányaink kiváló minőségéről. Heti gyártás Ig.oeo pár sipdV. Szabott gyári árak minden cipő talpán. Olcsó. Tartós Különösen ajánljuk : Férfi cúgos munkás cipő — — — — frt Férfi fűzős-cipő csinos kivitelű — — „ Férfi fűzős Box-cipő alacsony v, magas sarok Férfi fűzős-cipő 1, Box Goodyear varróit — „ Férfi fűzős-cipő Chevreanból Goodyear varrott - „ Női gombos cipő — — — — — — Női gombos cipő Clievreaii Goodyear varrott Elkülönített osztályban dus választékú raktár Orosz sárczipőkbőL QUBIM1 SAROK--=— Mindennemű czipö kenöcssk, czipőfüzök stb. stb. cipőgyár részvénytársaság főraktára Nagykanizsa Fő-ut 12. Korona-szállodával szentben. Nyomatott Ofenbeck és Baiázsy könyvnyomdájában, Nagykanizsán. III. évfolyam. Szombat 1907. október 12. 233. szám. Előfizetési árak Helyben házhoz hordva: Egy hónapra...... 50 fillér Negy edévre 1 korona 50 fillér Vidékré postán küldve: Egy hónapra _ .. 1 korona Negyedévre _ .. 3 korona Egyes szám ára 2 fillér. A fővárosban megjelenő politikai lapokboz mellékelve: 1 fillér. AGYKANIZSA Megjelen ünnep utáni napok kivételével minden nap reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal Csengery-ut 1. szám. Telefon-szám: Szerkesztőség és kiadóhivatal: 162. Nyomda: 148. Kéziratot nem ad vissza a szerkesztőség. Laptulajdonos és kiadó: Ih&szi Horváth István. Hirdetések és nyilttér közlése árjegyzék szerint A nevezetes nap. Néhány hét óta napról-napra foglalkozott a sajtó október iO-ével. Hogy lesz, mint lesz. Ma már a múlté. Hogy vájjon a történelemé is, azt nem állítjuk, mert amint nem volt s ükséges a vidéki tüntetés, ugy nem is vitte előre az általános titkos szavazat ügyét, mert hiszen az már jól előre halad* a létesütés stádiumában. Hanem hát a tüntetés, a felvonulás meg volt. Nagykanizsán ugy jártunk vele, mint mikor a hatalmas hegyek vajúdtak és^zül-tek — nevetséges egeret, Nem mintha megvetnők a felvonulást, de mert nem volt semmit se impozáns, ahogyan várta a közönség. Azok a kis felmondatos táblák, melyeket a sorok között vittek, meg azok a zűrzavaros elül meg hátul más-más éneket daloló csoportok inkább komikus hatással voltak a szemlélőre, semhogy valami fontosságot tulajdonított volna neki. Azt azonban a rendőrség és az. egész tüntetők dicséretére kell kijelentenünk, hogy az ügyhöz méltó higgadsággal viselték magukat és egy percre sem feledkeztek meg arról, hogy önmaguk iránt minő megbecsüléssel tartoznak. Mondhatjuk, hogy e nyugodt, értelmes viselkedéssel a közönség rokonszenvét maguk leié hajlították. Az Erzsébet-téri népgyűlés is minden incidens nélkül folyt le. A jelenlevő főkapitánynak ugyan néhányszor figyelmeztetnie kellett Handler Gyula szónokot, hogy ne kalandozzék el a tárgytól, de egészben véve magas szárnyalású beszédében hire sem volt az ily alkalommal megszokott piszkolódásnak és köznapi élcelődésnek a hatalom ellen. Az egybegyűlt 1500 főnyi közönséget Reisz Manó üdvözölte, azután mngválasztották a gyüiás elnökének Sneff Józsefet, jegyzőnek Vugrinec Gyulát. Előadó, amint fentebb irtuk, Handler Gyula volt Budapestről*. Végül Sneff József felolvasta a határozati javaslatot, hogy követelik az általános titkos választói jogot községen-kínti szavnzással. Egyhangúlag elfogadtatott. Azután a gyűlést azzal rekesztette be, hogy fel-szóllitotta az egybegyűlteket a csendes szétoszlásra, ami szép rennben meg is történt. Uj és érdekes nyilatkozata volt az előadásnak annak a bejelentése, hogy amint most méltóságos tüntetéssel kivánnak jogot a munkásságnak, ugy ha azt halogatná vagy elodázná a kormány, a legradikálisabb eszközöktől sem riad vissza, hogy a jogot megszerezzék. HÍREK. Katonai kinevezések. Szurmay Sándor vezérkari testületben ezredest a nagykanizsai 20. honvédgyalogezred parancsnoka a honvédelmi minisztérium II. csoportjának főnökévé neveztetett ki. — Nagyváradi Horváth Dénes vezérkari testületbeli ezredes a honvédelmi mtnisztérium 11. osztályának vezetője a nagykanizsai 20. honvédgyalogezred parancsnokává nevez-teteti ki. Helyreigazítás. Lapunk legutóbbi számában Zichy Aladár gróf képviselőnk számára elkészített díszpolgári oklevélről tévesen az völt, hogy Vidos János „fővárosi" hivatalnok munkája. Vi- dos János nagykanizsai városi hivatalnok munkája ez a szép oklevél, mely méltóan sorakozik az ö festőmüvészeti alkotásaihoz. Munkásgülés. Sneff József és társai a főkapitányságnál bejelentették, hogy vasárnap délután fél 3 órakor a gőzfürdő kerthelyiségében munkásgyü-lést tartanak. A gyűlés tárgyai: Az épitő helyzete és feladata. A szervezkedés szükségessége. Lakbéremelés. A Bazár lakbérlői kellemetlen meglepetésben részesültek a napokban a Délzalai Takarékpénztár intézö-sége részéről. Ugyanis minden lakónak egy kis drága levélkében tudtára adták, hogy a lakbért az igazgatóság 20—25 százalékkal felemelte. Érthető méltatlankodással fogadták ezt a lakók, mert tudtunkkal ezentúl sem lesz vízvezeték az emeleteken. A cselédeknek ezentúl is többet kell ftzetníök havi 4—5 koronával, mint máshol, meg viz- és fahordókról is külön kell gondos-kodníok. Szóval, a lakók nyilatkozata szerint a Bazár lakásai többe kerülnek, mint más lakások. Ugy halljuk, hogy a laüók küldöttségben kérik, hogy a lakbéremelést, melyet Betllheim Siegfrid aligazgató indítványára emeltek fel, hagyja meg az igazgatóság eddigi magasságban. Bizottsági gyűlés. Tegnap délután 5 órakor tartotta az építészeti bizottság Szommer Náthán elnöksége alatt rendes gyűlését. A gyűlés eredménye lapunk zártakor még izmeretlen volt. Letartóztatás. A vezércikkünkben méltatott nap minden különösebb zavargás nélkül mult el. Este 9 órakor már minden csendes volt. A délutáni órák is vasárnapi képet nyujtotiak a megszokott néphullámzással. Csupán csak néhány pincért tartóztatott le a rennőjség, akik egynémely veu-déglöben szolgáló pincéreket sztrájkra izgattak. Fizetésképtelenség. A bécsi hitelezői védegylet jelenti, hogy Kunszt Sándor nagykanizsai kereskedő bejelentette fizetésképtelenségét. Bajiós B. és Carbone J. táncintézete 8aöknizsán,aPolgári-Egylet dísztermében Van szerencsénk a mélyen tisztelt n. é. közönségnek b. * tudomására hozni, hogy f. évi október 1-én a Polgári-Egylet emeleti dísztermében Tánc- tanintézetünk megnyíllott. Gyermek kurzus. Gyermekek 6 éves koruktól vehetnek részt a délutáni órákban. Deák-Color.". Iskolás növendékek számára zártkörű, délután 4 6 óráig. Felnőttek osztálya este8—10-ig. . Boston-Kurzii:;. A legújabb kedvelt táncot 3 óra alatt elsajátíthatja. A rendes táncokon 1: vfií még a következő táncok lesznek betanítva: u. m.: Po\'.onaise, Menuet. Gavotie, B.ilet-ldil és Diszpalotás. — Magánórák háznál és házon kívül ugy egyeseknek mint csoportoknak. Boston tanit.i? minden osztályban, Szerkesz öí üzenet. S. J. helyben. Cikke a jövő számban. Köszönet Weisz Miksa divatárüházában Nagykanizsa, Bazár épület. > őszi és téli confeciió és ruhaszövet újdonságok megérkeztek! Megtekintés ajánlatos. O\'csó árak ! K gykanizsán az „Aranyszarvas" száll da épületében van í\'íilavármegye leá obb, legnagyobb mű-órás és látszerész üzlete, ahol Szivás ¿\\niaS szakképzett tulajdonos kitűnő áruival és jó munkájávr.1 teljes odaadással elégíti ki a p. é. közönséget. Megjött Variette ALEXANDRINESZ ím Erzsébet-téren a „Rákóczi"-vendéglö kertjében ma uj műsorral rendez előadást. Kezdete pont 8 órakor. Főbejárat: Arany János-utcából és Erzsbeí-térröl. kr.-os doboz levélpapír Kapható Ofenbeck és Balázsy papirkereskedésében Nkanizsán. .NAGYKANIZSA" 5118. tk. 1907. Árverési hirdetmény. A nagykanizsai kir. törvényszék hözhirré teszi, hogy Rajkó Istvánná szül. Hegedűs Rozi végrehajtatónak, özv. Hegedüsné szül. Málik Anna, végrehajtást szenvedett elleni birói letétbe helyezendő 520 kor. töke, ennek 1904. évi november 9-étől járó 7% kamatai végrehajtató kezére fizetendő 232 kor. 60 fillér per-,! 17 kor. 60 fillér végrehajtás kérelmi, 23 kor. 80 fillér árverée kérelmi és a még felmerülendő költségek Iránti végrehajtási ügyében a nagykanizsai kir. törvényszék területéhez tartozó nagyrécsei sz. telek-jkben 2868—2874. hrsz. alatt felvett szőlő, préshsz és rét a gesztenyésben 1526 korona becsértékben, 1907. évi október hó 26-ik napjának d. e. 10 órakor Nagyrécse községházánál dr. Wcisz Lajos felperes ügyvéd vagy helyettese közbenjöttével megtartandó nyilvános birói árverésen eladatni fog. Kikiáltási ár a fentebb kitett becsár. A kir. tvszék mint tknyvi hatóság. Nagykanizsa, 1907. aug. 9. napján. Ajándék a Balatoni Muzeumnak. Szabó István nagykanizsai állami iskolai igazgató-tanító érdekes régiséget ajándékozott a muzeumnak. A szeszfinomitó gyár udvarán ásás közben egy vastárgyat találtak. Szabó István megállapította, hogy ez a török világ emléke, mely a lófarokkal diszitett zászló felső végét diszitette. A muznumra a régi-ségndk nagy értéke van, mert a török uralom idejéből vajmi kevés tárgyat tudtak megmenteni Nagykanizsán. Tanár vándorlás. Már ismét megkezdődött a fő-gymnasiumi véget nem érő tanár vándorlás. Most Fischer Aladár a III. b. osztály főnöke hagyta itt az iskolát és Aradra ment, hova az állami főgymnásiumnál helyettes tanári megbízást kapott 1907. október 12. Borzalmas vérengzés. Németh Gyula kisgörbői gazda iszákos volt és családját sokat üldözte. Mult kedden részegen ment haza a korcsmából, felesége szemrehányással illette s ezért öt mellbeszurta. Erre a 21 éves fia édesanyja segítségére sietett s őt is megsebesítette. Erre a fiu kétszer apjára lött. Az asszony erre fejszéért szaladt és az apja fejét teljesen szétroncsolta. Felelős szerkesztő: Kertész József Szerkesztőtárs: Ihászi Horváth István. Telefon 166. Telefon 166. Világítási berendezési vállalat A nagyérdemű közönség szives tudomására hozom, hogy villamos világítást és erőátvitelt „Wolfrám"-féle lámpákkal, házi távirda- és telefonokat, üzleti kirakatok részére reklám világításokat jutányosán rendezek be. Hordozható gáz- és izzólámpák, valamint mindennemű világítási testekből állandóan nagy raktárt tartok. Költségvetések és tervekkel ingyen szolgálok. Kiváló tisztelettel Moller Károly N.-kanizsa, Kazinczy-utcza 12. Egyedárusitás Nagykanizsán, Beck Henrik I fűszer-, gyarmatáru- és lisztnagyke-o o reskedésében. o o Weisz Soma cement-áru gyára a postával szemben = Ajánl hornyolt cement tetőzsindelyt, diszes metlikai és közönséges cementlapokat, betoncsöveket, kutkagylók és kut-bodonokat. — Készít mozaik terazzo burkolatot, elvállal beton hidak építését bármely nagyságban és betonirozásokat. — Állandó nagy raktár portland-, .. román-cement és mészből.. ésérnői divatáru állandó nagy raktár Kreisler és Schlesinger üzletében Erzsébet-téren, (a görögkeleti egyház épületében „Fiume" kávéház mellett.) Nagy ráktár kész férfiruhákból, női kábátokból és különféle selymekből. Nagy választék: gyapjúszövetek, női szövetek, ágyteritök, függönyök, damaszt asztalteritők, szalvéták, kanavász vásznak, siffonok, oxfordok, belső cihák grádlik, paplanok és férfiingekből stb. — Női posztók kosztümre nagy választékban. Jutányos olcsó árak! Pontos kiszolgálás! Czukrászda átvétel A nagyérdemű közönség szives tudomására hozom, hogy a Deák-tér 2. szám alatt levő Illés-féle czukrászdát átvettem és azt saját nevem alatt tovább vezetem. A nagyérdemű közönség szives pártfogását kérve, vagyok kiváló tisztelettel Váry Zoltán czukrász. I Kalapkirály ! ! ■ Nagykanizsán! = A közelgő őszi és téli újdonságok megérkeztek. Legújabb divatú férfíkalapok 1.50 frttól 2.50 frtig. A legújabb elegáns plüsch kalapok 3, 4 és 4.50 frt. Legújabb selyem cylinder 5 frttól 7 frtig. Kapható Weílisch Márkus divat kalap és sapka üzletében NAGYKANIZSA Erzsébet királyné-tér 23. sz. I Tf Oszi és téli újdonságok! GRÜNFELD MÁRK Rendkívüli olcsóság ! Nagykanizsa Legnagyobb férfi-, flu- fó gyermek-ruliaraktár. den Kürschner"Ignác NagykailÍZSa Nem reklám hajhászás, hanem saját meggyőződésem késztet arra, hogy a t. vevőközönség figyelmét felhívjam áruim jó minőségére, tartósságára és rendkivSli olcsóságára. Elegáns férfi, fiu és gyermek téli kabátok. Színes férfi, _ fiu és gyermek ragián. Legújabb rövid télikabátok min- szinben. Különlegességek rövid bundás kabátokban. Utazó és városi bundák nagy választékban. Valódi dán-bőr kabátok. Férfi-, fiu- és gyermek séta- és strapa-öltönyök. Legjobb minőségű lábzsákok. MINDEN A LEGÚJABB KIVITELBEN.— Elcnpnnmi qnnUq-« Finom férfi és női sevró cipő fűzős és gombos, tartós férfi és női "" UnaXm strapa cipő fűzős és cúgos. Fiu és leányka cipők fűzős és gombos. Jó minőségű férfi box és bagaria csizmák. Valódi Halina filc és vadász csizmák. Férfi, női és gyermek komót cipők. Fiu és leányka csizmák. Női vagy férfi betétes posztó cipők. Valódi orosz sárcipök minden nagyságban. Nagy választék posztó gyógycípőkben. Gyermek és baba, valamint kivágott női lakk, fehér és más alkalmi cipők minden ávban. — A n. é. közönség szives pártfogását kéri kiváló tisztelettel GRÜNFELD MARK. Állandó nagy raktár vízmentes vadászcipőkben. Vidéki megrendelések olcsón és pontosan eszközöltetnek. Meg nem felelőt kicserélem, esetleg a pénzt visszaadom. I Nyomatott Ofenbeck és Balázsy könyvnyomdájában, Nagykanizsán. I III. évfolyam. Vasárnap 1907. október 13. 234. szám. Előfizetési árak Helyben házhoz hordva: Egy hónapra .. _ .. 50 fillér Regyedévre 1 korona 50 fillér Vidékre postán küldve: Egy hónapra „ _ 1 korona Negyedévre .. _ 3 korona Egyes szám ára 2 fillér. A fővárosban megjelenő politikai lapokhoz mellékelve: 1 fillér. AGYKANIZSA Megjelen ünnep utáni napok kivételével minden nap reggel. Szerkesztőség ét kiadóhivatal Csengery-ut 1. szám. Telefon-szám: Szerkesztőség és kiadóhivatal: 162. Nyomda: 148. Kéziratot nem ad vissza 1 szerkesztőség. Laptuiajdonos és kiadó : Ihászi Horváth István. Hirdetések és nyilttér közlése árjegyzék szerint Elsikkasztott iskola. E cim alatt jelent meg ennek a lapnak a hasábjain egy cikk, melyre reflektálni kötelességemnek tartok annál is inkább, mert cikkiró többrendben tévedett. Tudomásom szerint, az iskola még nem sikkasztódott el. Habár elég álmosan, de azért mégis halad a megvalósulás utján. Igaz ugyan, hogy tervemmel a Tulipán Egyesület megalakulásakor léptem a nyilvánosság elé, de a terv akkor már ismeretes vult a gyűlésen jelenlevők egy része előtt. Mert én már ezelőtt két évvel Vidor Samuné urnő házában több szakember előtt az iskola részletes tervéről és céljáról fölolvasást tartottam és azóta is mtnden alkalommal terjesztettem az eszmét. Szintúgy Vidor Samuné urnő is gyűjtött hiveket az eszmének. Tehát sokan voltak jelen, akik előtt ismeretes volt a terv. A megemlített alapadomány 1000 és nem IO.000 korona. Továbbá, az iskola főcélja az, hogy kiváló iparosnőket neveljen. Tudjuk, hogy női divat cikkre milliók vándorolnak ki évenkint e szegény országból. Nem is csoda, ha tekintetbe vesszük, hogy nálunk ezen a téren a termelésben — a külföldhöz képest — milyen borzasztó szegénység uralkodik. Nincs képzett iparosnőnk sem a felsőruha varrásban, sem egyéb női iparban. Igy hát kénytelenek vagyunk — ha itthon dolgoztatunk — többnyire silány, nehézkes kgjföldi utánzatokkal beérni. Aki pedig „teheti" külföldön dolgoztat, sőt a kevésbé tehetős is küllőidről hozatja szükségletét. Nálunk csak elvétve akad egy-egy tehetségesebb iparosnő, aki olyan Istentől megáldott tehetség-féle. Ezért kell nekünk modern, magas színvonalú ipariskola, a hová örömmel adjá oda gyermekét tanulni az intelligens család is. Mert tudja, hogy szükség esetére, kenyérkereső ké- pességet is szerezhet ott a gyermeke. Az ipari oktatás mellé pedig okvetlenül szükséges a gazdasági (háztartási) oktatás is, hogy minden leányból egyszersmind ügyes háziasszony is válhasson. Azt a képzettséget, melyet a férfiiparos a tanonciskolában, szakegyesületi iskolákban, majd külföldön is elsajátíthat, hogy európai színvonalra emelje tudását és igy a külfölddel versenyképes munkát készíthessen, a nő-iparos sehol sem szerezheti meg, mert ebben az iskolák hiánya és a társadalmi viszonyok gátolják. Tehát olyan iskola kell, ahonnan képzett iparos nők kerüljenek ki, akik egyszersmind a női hivatásra is megszerezték a kellő kiképzést, mivelhogy részesültek gazdasági, neveléstani és egészségtani oktatásban. Félre az eddigi vértelen, beteges, nyomorék nő-nevelési móddal! Ezt az iskolát csak jól kell megcsinálni vagy sehogy. De ehhez pénz kell. Sok pénz! Már most ugy áll ennek az iskolának az ügye, hogy az utóbbi időben a helybeli két nőegyesület vezetősége magáévá tette azt a nemes kötelességet, hogy megszerezze hozzá a szükséges anyagiakat. Ha másként nem lehet, hát akkor a kormány támogatását fogják kérni e célra. Cikkiró ezekből láthatja, hogy az iskola nem sikkasztódott el, legfeljebb szunnyadozott, de mostanában már ébredez. Somogyi Janka. HÍREK. Várhidy polgármester lemondása. Értesítettük annak idején olvasóinkat, hogy Zalavármegye közigazgatási bizottságának fegyelmi választmánya Várhidy Lajos Zalaegerszeg polgármesterét az silene emelt vádak alól felmentvén, öt állásába visszahelyezte. Azonban dr. Thassy Gábor városi képviselő meghívására összeült városi képviselők abban állapodtak meg, hogy ha a polgár- mester nem mond le állásáról, akkor a fegyelmi határozatot a belügyminiszternél felebbezik. A felebbe-zés feleslegessé vált, mert Várhidy polgármester beadta lemondását. Erre a városi képviselő testület közgyűlése a lemondást elfogadia és végkielégítésül 3000 koronái szavazott meg neki. Czetz tábornok nővére. Segélykérés. Csodálatos dolog, hogy mindazok, akik hazánk szent ügyeiért fogtak 48-ban fegyvert, a haza bukásával azok családja is az elmúlás, a letűnés átka alá kerültek. Ilyen sors érte Czetz tábornok családját is. Czetz tábornok osztrák kapitány volt, de a szabadságharc idejében ő is hazajött és Bem mellé osztatott be és mindenült kitüntette magát. Mikor a Világosi sötétség borult a nemzetre, bujdosása után Kossuth apánk hívására Londonba ment. De hogy a haza ügyén segíteni nem lehetett akkor, Buenos-Airesbe ment, hol mérnöki akaddé-miát létesített. Olyan tekintélyre emelkedett, hogy Roras köztársasági elnök gyönyörű leánya lett a felesége. Dúsgazdag ember lett, de veje pazarlása tönkretette. Kolozsvár mellett van még egy Czetz család, mely őt hazahívta, de már akkor az öregség és betegség megtörte. Szeptember 9-én múlt két éve, hogy 82 éves korában meghalt. A híres akadémia ma is az ö nevét viseli. Még élő leánya, Krisztina nyomorban él. Egyetlen élő leánya, özv. Jurbasich Istvánné, sz. Czetz Pollyena most 78 éves és városunkban időzik megvakulva és megsiketülvs. Két hónapig volt beteg és orvosi tanácsra jött le a vidékre. Annyira meggyógyult mái, hogy szeretne az ápolónő kíséretében hazautazni, de nem telik a szegénységéből. Azelőtt Kammermayer, Halmos polgármesterek évenkint segítették az uri nőt, de most nagy a főváros deficitje, nem telik ilyen célra, azt mondták neki. Előkelő honfiak máskor segítették feltűnés nélkül, most az is elmaradt. Felkérjük azért városunk hazafias gondolkozu egyesületeit, intézeteit, polgárait az irgalom szent nevében, juttassák el adományukat az agg uri asszonyhoz, aki Csányí László-utca 9. szám alatt lakik vagy küldjék adományaikat szerkesztőségünkhöz s mi rendeltetési helyére juttatjuk és lapunkban nyugtázzuk. Lopás. Bugdán János teknős cigánytól Balog György 14 éves cigány fiu 6 darab ezüst tallért lopott s azt Bugdán Péternek átadta. Megindították ellenük az eljárást. Czukrászda ^^ átvétel A nagyérdemű közönség szives tudomására hozom, hogy a Deák-tér 2. szám alatt levő Illés-féle cznkrászdát átvettem és azf saját nevem alatt tovább vezetem. A nagyérdemű k zönség Szives pártfogását kérve, vagyok kiváló tisztelettd Váry Zoltán c/ukrász. Értesítés. Azon rólam elterjedt alaptalan hírrel szemben, mintha én Nagykanizsáról eltávoztam és műhelyemet átadtam volna, a nagyérdemű közönség szives tudomására hozom, hogy az eddig „Vajda és Volírom" cég alatt folytatott műhelyből kiléptem és azt saját nevem alatt tovább folytatom. A n. é. közönség eddigi kegyes pártfogását továbbra is kérve,\'maradok kiváló tisztelettel Vajda István, czim- és szobafestő. Lakbéremelés. Tegnapi számunk i;y cimü közleményében téves információ alapján azt irtuk, hogy a Bazár-épfilet lakbéremelését Bettlheim Síegfried takarékp. aligazgató indítványozta. Utólag meggyőződtünk, hogy teljesen távol áll ez indítványtól azért téves közlésünket ezennel szívesen kiigazítjuk. Nagykanizsán az „Aranyszarvas" szálloda épületében van Zalavármegye legiobb, legnagyobb mü-órás és látszerész üzlete, ahol Szívós AntaS szakképzett tulajdonos kitűnő áruival és jó munkájával teljes odaadással elégíti ki a p. é. közönséget. Megjött kr.-os doboz levélpapír Kapható Ofenbeck és Balázsy papirkereskedésében Nkanizsán. „NAGYKANIZSA" 1907. október 13. Házvezetőnő. Jó bizonyítványokkal rendelkező, megbizhatő és ügyes házvezetőnőt felfogad: Rákóczi -utca 25. sz. a. vendéglős. Közös táncgyakorlatok. Bsjlós és Carbone íáncir.tézete (Polgári Egylet emeleti dísztermében)" ma este 8 órárói 11 óráig közös táncgyakorlatot rendez. — Az Általános Ifjuságképző Egjesület a szokásos összejövetelét ma is megtartja. Betiltott mcinkásgyülés. Az ép ¡tő munkásoknak mai gyűlésit a főkapitány nem engedélyezte. Halálozás. Városunkban e héten az örök világba költöztek: Molnár Béla 3 hónapos. N- gy János 5 hónapoá) Vörös Mária í hónapos. Bay Juliánná 1 éves, Magyar Lászlóné és Szalai Rozália ,33- 33, éves és Szitár Margit 3 éves. Villamos színház. A villamos színházban ismét nagyon érd\'-kes műsor kerül szinre. Kiemelendő a nagy Napoleon császár uralmának részletei. Weisz Miksa divatáruházában Nagykanizsa, Bazár épület. > őszi és téli confectió és ruhaszövet újdonságok megérkeztek! Megtekintés ajánlatos. Olcsó árak! Felelős szerkesztő: Kertész József Szerkesztőtárs: Ihászi Horváth István. cement-áru gyás*ía = a postával szemben = Ajánl hornyolt cement tetőzsindelyt, díszes metlikaí és közönséges cementlapokat, betoncsöveket, kutkag: lók és kut-bodonokat. — ¡vészi! mozaik terazzo burkolatot, elvállal beton hidak épí.ését bármely nagyságban és betonirozásokat. — Állandó nagy raktár portland-, ..¡román-cement és mészből.. Férfi- és női divatárui állandó nagy raklár j Kreisler és Sclilesingei üzletében Erzsébet íéier., (a görögkeleti egyház épületében „Fiume" kávéház mellett.) Nagy ráktár kész férfiruhákból, női "kábátokból és különféle se! mekböl. Nagy választék: gyapjúszövetek, női szövetek, ágyteritők, függönyök, damaszt asztalterítők, szalvéták, kanavász vásznak, sifí.inok, oxfordok, belső cih-:1 ¿ráülik. paplanok és férfiingekből síb. — Női posztók kosztümre nagy választékban. Jutányos olcsó árak ! Pontos kiszolgálás! j Uj férfi-szabó üzleti! Értesítés. frtesitem a n. é. közönséget, hogy üzletemben ■--= mindennemű — - - férfi ruhákat a legulabb kivitelben olcsón és pontosan készítek. Állandó nagy raktárt tartok finom bel- és külföldi = szövetekben. = A mélyen tisztelt közönség szives pártfogását kérve vagyok kitűnő tisztelettel Tanczenberger József Nagykanizsa,Csengery-ut 2 a Nkanlzsaí íkpiárrat szemben. 11 Telefon 165. Van szerencsém a n. é. hölgy-közönség szives tudomására adni, hogy Páris, Berlin és Bécsi kalapujdonságaim megérkeztek, melyek minden vétel kötelezettség nélkül divat-tennemben (Kazincy-utca 2.) megtekinthetők. Kalapátalakitásokat, melyekre igen nagy súlyt fektetek, nagyon gondosan és Ízlésesen állítok ki. Gyermek kalap újdonságok. A n. é. hölgyközönség szives pártfogásáért esd kitűnő tisztelettel Roth Laura divatárusnö. Telefon 166. kőzvetitő iroda Nagykanizsán Fő-ut 3. (a városháza átellenében). Tulajdonos: Alistadter Ignácz. Daczára a mai pénzdrágaság-nak, megfelelő ingatlanra üy^o-os alapon közvetit törlesztéses ¿s állandó kamatozású kölcsönöket. S*^ Világítási berendezési vállalat A nagyérdemii közönség szives tudomására hozom, hogy villamos világítást és erőátvitelt „Wolfrám"-féle lámpákkal, házi távírda- és telefonokat, üzleti kirakatok részére reklám világításokat jutányosán rendezek be. Hordozható gáz- és izzólámpák, valamint mindennemű világítási testekből állandóan nagy raktárt tartok. Költségvetések és tervekkel ingyen szolgálok. Kiváló tisztelettel Moller Károly N.-kanizsa, Kazinczy-utcza 12. I Öszi és — üendkivüli olcsóság ! GftVfUTTVYIT 11 ezelőtt m? 1 ■ Erzsébet RUKrELD MAKK «,*,.<, Nagykanizsa Nem reklám hajhászás, har.em saját meggyőződésem késztet arra, hogy a t. vevőközönség figyelmét felhívjam áruim jó minőségére, tartósságára és rendkívüli olcsóságára. rptínntíMftha fprfi- fill- P<? tívprííiphrilh3raktár EleSáns férfi> fiu és gyermek téli kabátok. Színes férfi, bt^l^Uli. lGlll , hU Cb t^CtlüuK. IlUidiuKldl. fiu és gyermek raglán. Legújabb rövid télikabátok minden színben. Különlegességek rövid bundás kabátokban. Utazó és városi bundák nagy választékban. Valódi dán-bőr kabátok. Férfi-, fiu- és gyermek séta- és strapa-öltönyök. Legjobb minőségű lábzsákok. MINDEN A LEGÚJABB KIVITELBEN.— I-S&ffíraíaBorssá É^É^íra "á^BfilieaíSP Finom férfi és női sevró cipő fűzős és gombos, tartós férfi és női s-laa8 «BíRgaa «££ m lsci£ii strapa cipő fűzős és cúgos. Fiu és leányka cipők fűzős és gombos. Jó minőségű férfi box és bagaria csizmák. Valódi Haiina filc és vadász csízmák. Fc-rfi, női és gyermek komót cipők. Fiu és leányka csizmák. Női vagy férfi betétes posztó cipők. Valódi orosz sárcipck minden nagyságban. Nagy választék posztó gyógycipökben. Gyermek és baba, valamint kivágott női lakk, feher és más alkalmi cipők minden ávban. — A n. é. közönség szives pártfogását kéri kiváló tisztelettel GRUNFELD MARK. Állandó nagy raktár vízmentes vadászcipőkben. Vidéki megrendelések olcscn és pontosan eszközöltetnek. Meg nem felelőt kicserélem, esetleg a pénzt visszaadom. I Nyomatott Ofenbeck és Balázsy könyvnyomdájában, Nagykanizsán. I III. évfolyam. Kedd 1907. október 15. 235. szám. Előfizetési árak Helyben házhoz hordva: Egy hónapra .. _ .. 50 fillér Negyedévre 1 korona 50 fillér Vidékre postán küldve: Egy hónapra _ _ I korona Negyedévre _ _ 3 korona Egyes szán ára 2 fillér. ffivirosbu megjelenő politikai lapokhoz mellékelve: 1 fillér. Nagykanizsa Megjelen finnep utáni napok kivételével minden nap reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal Csengery-ut 1. szám. Telefon-szám: Szerkesztőség és kiadóhivatal: 162. Nyomda: 148. Kéziratot nem ad vissza a szerkesztőség. Laptulajdonos és kiadó: Ihászi Horváth István. Hirdetések és nyilttér kőziése árjegyzék szerint Beteg a magyar kiráiy. A schönbrunni palotában őszi, bágyadt verőfény szűrődik a fényes terembe, hol felséges királyunk vivódik a lázzal, melyet, ha az orvosi jelentéseknek hinni lehet, néhány nap múlva legyőz az agg király fiatalos, szívós ereje. Adja Isten, hogy ugy legyen. Mig a felséges ur lázban is végzi munkáját, addig a magyar nemzet visszafojtott lélegzettel lesi, várja a híreket. Az a babonás tisztelet, az a hagyományos, a magyarral veleszületett királyhüség most is megnyilatkozik és aggódó gonddal álljuk körül a magyar király betegágyát. Felidézi lelkünkben ezeréves történetünknek epizódjait, melyek mind a király iránti törhetetlen hűségnek, ragaszkodásnak, szeretetnek örökéletű bizonyítékai. Nézzük Szt.-Istvánt, akit külföldi politikai cselszövők bérelt gyilkossal akartak elné-mittatni, de mikor tettre került volna a sor, kihullott a gyilok a merénylő kezéből és kegyelmet könyörgött és kapott is. Hát mikor Endre fellázadt Imre király ellen, aki pedig bátyja volt. A sok Ígérettől elcsábítva alig maradt Imre táborában valaki; mind átpártoltak Endre herceghez. Es mit tett a király? Jól ismerte a magyart. Elvetette fegyverzetét és egy pálcával megindult öccse tábora felé. „Majd meglátom, ki merészli felemelni szentségtörő kezeit ura, királya ellen" — szólt és az elbámult nép mozdulatlan engedte a királyt Enere sátráig. Ott karon fogta öccsét, átvezette saját sátorába és biztos őrizet alatt tartotta. Igy győzött a magyar sziv királyáért. Hát mikor ugyanez a II. Endre király párbajt akar vivni Bánk Bánnal, mert ez m^ölte királyi nejét. Alattvalói hűséggel teszi le kardját a bán a király lábai elé, mert királyával szemben nincs kardja a magyarnak. És mikor Bocskay hajdúi diadallal zárják be Felső-Magyarországot és a nagy Bethlen Gábor, mikor kezében tartja az ország sorsát, egyik se akarja elvitatni a koronát a magyar királytól, mert felkent ura van a hazának, csak a jogokért szálltak ők sikra. Igy tiszteli, igy szereti királyát a magyar. Érthető tehát, hogy szemünk és szivünk aggódó és reménykedő érzéssel tekint a legelső magyar ember betegágya felé. HÍREK. Eljegyzés. Hercfeld Dávid kereskedő leányát, Micike kisasszonyt eljegyezte Berger Károly helybeli kereskedő. Halálozás. Mint részvéttel értesülünk, dr. Sándor Mór fővárosi tekintélyes ügyvéd folyó hó 11-én rövid szenvedés után 36 éves korában elhunyt. A megboldogultban Schwarzenberg Ignác helybeli kereskedő fiát gyászolja. Alakuló gyűlés. A nagykanizsai felső kereskedelmi iskola „Deák Ferencz" önképző köre Domány Ármin tanár ur vezetése alatt folyó hó 13-án tartotta alakuló közgyűlését, és a következőket választották meg a tisztikarba: Elnök Jelinek Miklós f. r. t., alelnök Spitler Gyula k. r. t., titkár Schwarc Jenő f. r. t., II. titkár Grünfeld Elek k. r. t., pénztáros Darvas Lajos f. r. f., főkönyvtáros Szeidman Leó f. r. t., Alkönyv-tárosok Kertész Imre f. r. t., Neufeld Lipót f. r. t., Ring Pál k. r. t., B^dog Ferenc k. r. t. A kaszárnya udvarán. Szerdán megnépesül a közösök kaszárnyája. Hétszáz rekruta vonul be három keserves esztendőre, kit anyja, kit a testvére, kit meg a szeretője kisér el, de csak a kapuig. A rácsos kerítésen nézik könnyes szemekkel a kis faluból elszakadt ifjút. Ki tudja, melyik dörrenti magára a békességet adó Maniichert. Na, de világosabb képet vegyünk elő. A katonaréti gyakorlatok, melyek néha-néha puskatussal meg pofonokkal vannak illusztrálva, mozgalmas elevenséget adnak. A sok kirukkolás, hazamenetel pedig a várost teszik elevenebbé. Mire visz a dologtalanság. A kőmivesek hosszantartó sztrájkja sok dolgos ember kezéből vette ki a becsületes kenyeret. Némelyik aztán furcsa módon akar pecsenyét szerezni ahhoz a sovány kenyérhez, ami a sztrájk pénztárából kijár. Például Bukovec Lajos meg József kőmives testvérek ugy pótolták a kereset hiányáf, hogy tyúkot, libát, pulykát loptak és azt értékesítették. Vasárnap is hat darab pulykát árultak a derék férfiak, de a rendőrségnél gyanút keltett, hogy honnan kerül a kőművesek elé a szárnyas had. Vallatóra fogták hát a testvéreket és bevallották, hogy Sörnyeföldön ismeretlen polgár házából záratlan ólból lopták el. A rendőrség az eljárást ez ügyben megindította. Ablak beverés. Fischel Fülöp nyomdai cég abla-! kait néhány magáról megfeledke-; zett munkás beverte. A beverésre! egyedül az okot az szolgáltatta, hogy a „Zala" cimü napilap bizonyos dolgokba nem értet egyet a szociáldemokrata párttal. A meiény-letet azonban még idejekorán észrevették a házban és a további tettlegességet megakadályozták, mire a merénylők is gondoltak egyet és azzal „illa berek nád a kert" kereket oldottak. Egy bot azonban, mint bűnjel ott maradt, mely a tetteseket is elárulta. A vizsgálat folyik. A szociáldemokrata párt ezen éretlen tettet szintén elítélte. \\ Durva elégtétel. A „Merkúr" vasgyárban dolgozik Reinberger Béla és Plauder Antal. Bizonyos, hogy köztük az egyetértés és a felebaráti szeretet nem valami erős lábon állott. Mégis durva erkölcsnek kell mondanunk az olyat, aki haragját otromba, műveit iparoshoz nem illő módon hűti le. Reinberger Béla ugyanis panaszt emelt a rendőrségen, hogy vasárnap, amint a Polgári Egylet vendéglőjében többedmagávai iddogált, Plauder Antal s/ó nélkül megtámadta és egy sörös üveget vágott a fejéhez. A vér azonnal elöntötte, ugy hogy orvoshoz kellett fordulnia. Goda dr. városi orvos kötötte be a súlyos sebet. Az eljárást a durva ember ellen a rendőrség megindította. Villamos szinház. Ma este lesz a villamos színház nyolcadik műsora, mely minden eddiginél érdekesebb. Felhívjuk olvasóink figyelmét II. Rákóczi Ferencz és Mózes élete, meg a Niagara vízesés cimü mozgó képekre. Bajlós B. és Carbone J. táncintézete Hagyiasizsán, a Polgári-Egylet dísztermében Van szerencsénk a mélyen tisztelt n. é. közönségnek b. tudomására hozni, hogy f. évi október 1-én a Polgári-Egylet emeleti dísztermében Tánc- taniniézetiink megnyillott. Gyermek-kurzus. Gyermekek 6 éves koruktól vehetnek részt a dél-úíini órákban. v Deák-Colone. Iskolás növendékek számára zártkörű, délután 4 6 óráig. Felnőttek osztálya este8—10-ig. Boston-Kurzus. A legújabb kedvelt táncot 3 óra alatt elsajátíthatja. A rendes táncokon k vül még a következő táncok lesznek betanítva: u. m.: Polonaisé, Menuet. Gavotte, Balei-Idit és-Diszpalotás. — Magánórak háznál és házon kivül ugy egyeseknek mint csoportoknak. Boston tanítás minden osztályban, Értesítés. Azon rólam elterjedt alaptalan hírrel szemben, mintha én Nagykanizsáról eltávoztam és műhelyemet átadtam volna, a nagyérdemű közönség szives tudomására hozom, hogy az eddig „Vajda és Volfrom" cég alatt folytatott műhelyből kiléptem és azt saját nevein alatt tovább folytatom. A n. é. közönség eddigi kegyes pártfogását továbbra is kérve, maradok kiváló tisztelettel Vajda István, czim- és szobafestő. Nagykanizsán az „Aranyszarvas" szálMa épületében fan Zaí ivánnegye legiobb, legnagyobb mű-órás és látszerész üzlete, ahol Sziwés Antal szakképzett tulajdonos kitűnő áruival és jó munkájával teljes odaadással elégíti ki a n. é. közönséget. Megjött kr.-os doboz levébaoi! Kapható Ofenbeck és Balázsy papirkereskedésében Nkanizsán. .NAGYKANIZSA* 1907. október 15. 1284. 1907. Árverési hirdetmény. Nagykanizsa város árvaszéke 1284—1907. sz. véghaíározatával elrendelte Bogdán Angelo József, Ferenc és Karolina ¡kiskorúak közös tulajdonát képező s összesen 167 K 38 f leltári becsértékben felvett kővetkező drágaságaknak nyilvános árverésen készpénz fizetés mellett darabszámon leendő eladását u. m.: 1 db duplafedelQ ezüst óra, 1 db régi óra, 1 db 14 karátos arany óralánc Szent-György éremmel, 2 db 14 karátos arany jegy gyürü és ugyancsak 2 db köves arany gyürüt. Az árverés megtartására határidőül 1907. év október hó 21 napjának 10 órája. A városi közgyám hivatalos helyiségébe (Városház 21. ajtó.) Mire a venni szándékozókat értesítem. Nagykanizsa, 1907. október 12. Perger Károly, árvaszéki jegyző. Késelő tolvaj. Jós Kati völgyipusziaí asszony diót kórészott a hegyes. Nem a saját diófája alatt szedegette a gyümölcsöt, hanem idegen területen akarta összegyűjteni a télre való kalács töltelékét. Az asszonyt tetten érte Kovács Mihály hegyőr, aki felhívta a tolvajt, hogy kövesse a i bíróhoz. Jós Kati erre késével felelt s a negyört hasba szúrta. Mintaszüret Zalában. Emiitettük már, hogy a főldmive-lési miniszter a borkezelés oksze- rűbbé tétele céljából mintaszűretek tartását rendelte el. A zalai minta-syüret a mult héíen volt dr Magyar Károly badacsonyi szőlőjében. | A szüreten, amelyet Pettenkoffer Sándor, a budafoki vincellériskola igazgatója vezetett, a munkát \'a technika legmodernebb eszközei-\' vei végezték. Welsz Miksa divatáruházában Nagykanizsa, Bazár épület. > őszi és téli confectió és ruhaszövet újdonságok megérkeztek! Megtekintés ajánlatos. Olcsó árak! Felelős szerkesztő ; Kertész József Szerkesztőtárs: Ihászi Horváth István. Kalapkirály ! ! -Nagykanizsán! ^ A közelgő őszi és téli újdonságok megérkeztek. Legújabb divatú férfikalapok 1.50 írttól 2.50 frtig. A legújabb elegáns plüseh kalapok 3, 4 és 4.50 frt Legújabb selyem cylinder 5 írttól 7 frtig. Kapható Wellisch Márkus divat kalap és sapka üzletében NAGYKANIZSA Erzsébet királyné-tér 23. sz. ♦♦♦ Weissz Soma cement-áru gyára = a postával szemben = Ajánl hornyolt cement tetőzsin-delyt, diszes metlika: és közönséges cementlapokat, betoncsöveket, kutkagvlók és kut-bodonokaí. — Készii mozaik terazzo burkolatot, elvállal beton hidak épitéséttiármely nagyságban és betonirozásokat. — Állandó nagy raktár portland-, .. román-cement és mészből.. Férfi-és női i divatáru állandó nagy raktár Kreisler és Schlesinger üzletében Erzsébet-téren, (a görögkeleti egyház épületében „Fiume" kávéház mellett) Nagy ráktár kész férfiruhákbó), női kábátokból és különféle selymekből. Nagy választék : gyapjúszövetek, női szövetek, ágyteritők, függönyök, damaszt asztalterítők, szalvéták, kanavász vásznak, siffonok, oxfordok, belső cihák, ¿ráülik, paplanok és férfiingekből stb. — Női posztók kosztümre nagy választékban. Jutányos olcsó árak ! Pontos kiszolgálás! Elegáns Kényelmes műinek cipőre van szüksége győződjék meg gyártmányaink kiváló minőségéről. Heti gyártás {5.000 pár cipő. Szabott gyárt árat minden cipó talpán. = Különösen ajánljuk : ■ Féri cúgos munkás cipő — — — — Férfi fűzős-cipő csinos kivitelű — — Férfi fűzős Box-cipő alacsony v. magas sarok Férfi fűzős-cipő I. Box Goodyear varrott — Férfi füzős-cipö Clievreauból Goodyear varrott — Női gombos cipő — — — — — — Női gombos cipő Chevreau Goodyear varrott Tartós és Olcsó. frt 3.50 n 3.60 n 4.50 n 6 — n 6.25 n 3.40 n 6.— Elkülönített osztályban dus választékú raktár Orosz sápczipőkböl. GUMMI SAROK__ Mindennemű czipö kenőcsök; czipőfüzők stb. stb. ftTURUL cipőgyár részv. társ. főraktára. Nagykanizsa Fő-ut 12. ..Kotona^-szállodával szemben. Nyomatott Ofenbeck és Baíázsy könyvnyomdájában, Nagykanizsán. III. évfolyam. Szerda 1907. október 16- Előfizetési árak Helyben házhoz hordva: Egy hónapra...... 50 fillér fcegyedévre l korona 50 fillér Vidékre postán küldve: Egy hónapra . _ 1 korona Negyedévre _ 3 korona Egyes szám ára 2 fillér. fővárosban megjeleni polWkkl lapokhoz mellékelre: 1 fillér. ii AGYKANIZSA Megjelen flnnep utáni napok kivételével minden nap reggel. 236. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal Csengery-ut 1. szám. Telefon-szám: Szerkesztőség és kiadóhivatal: 162. Nyomda: 148. Kéziratot nem ad vissza a szerkesztőség. Laptnlajdonos és kiadó: Ihászi Horváth István. Hirdetések és nyilttér közlése árjegyzék szerint Sok az iskolai szünet. Soha se volt a \'tanítónak irigye, csak amióta egy kis emberséges fizetést kap. Most meg folyton szálka a szemükben a vakáció, ami pedig nem any-nyira a tanító, mint a gyermekek kedvéért van. Hanem abban van igazság, hogy az évközi szünetek közül el lehetne, sőt el kellene egyiket másikat hagyni, mert a gyermeket dologtalanságra szoktatja. Most csak a vásári szünetet emiitjük, mint amelyiken semmi ok sincs, hogy a gyermekek szüneteljenek. Valaki azt mondaná, hogy sok kocsi, ember jár az utcán, baja lehetne a gyermeknek, hát arra azt felelhetjük, hogy azok a gyermekek, -akiket annyira féltünk az eltiporástól, azok egész nap kószálnak a városban és bizony némely rétege azoknak a gyermekeknek nem egyszer vétenek a tízparancsolat ama törvénye ellen, hogy: ne lopj. Most a vásárban sok az alkalom, a gyermek erkölcsi érzéke pedig még gyenge, csak éppen az alkalom szükségét hozza, hogy meginogjon. Aki pedig azzal támogatná a vásári szünet fentartását, hogy ilyenkor vesz a szegény ember ruhát a gyermeknek, annak azt felelhetjük, hogy városban erre nincs szükség és a vásár közgazdasági jelentősége már régen csekély, ugy hogy bátran meg is lehetne őket szüntetni. Tehát ha hozzászokik a nép, hogy szükségletét ne a vásári rosszabb termékekből szerezzék be, hanem a gyártmányaiért felelősséget vállaló iparosoknál és kereskedőknél, akkor inkább szolgálatot tennének a szegényebb néposztálynak. Különben pedig meg kell jegyeznünk, hogy városunk nem minden iskolájában van vásári szünet, ami már magában véve halomra dönti mindazokat az okokat, melyeket a szünet érdekében valaki fel akar hozni. Régi szokás az, nem egyéb. El kell hagyni. HÍREK. Esküvő. A Ferencrendiek plébánia templomában fényes esküvő volt tegnap délelőtt fél 9 órakor. Dr. Tripammer Rezső ügyvéd, tiszteletbeli megyei főüg) ész kedves leányát Izabella ur-leányt vezette oltárhoz Thallmayer Alfréd, az osztrák magyar bank főtisztviselője. Násznagyok voltak Mechwart Ernő és Tripammer Gyula. Kinevezés. Ő felsége a m. kir. igazságügy-miniszter előterjesztésére Pilch Ernő nkanizsai tvszékí jegyzőt a sátor-alja-ujhelyi járásbírósághoz albíróvá nevezte ki. Párt gyűlés. A nagykanizsai választókerület függetlenségi pártjának végrehajtóbizottsága Tripammer Gyula elnöklete alatt 17-én d. u. fél 6 órakor a Szarvas-szálló egyik termében gyűlést tart. A gyűlés tárgya a 21-én megejtendő megyebizottsági tagok jelölése. Nyilvános köszönet. Az Általános Ifjuságképző Egyesület 1907. október hó 9-én tartott választmányi ülés határozatából kifolyólag ez uton mondunk hálás köszönetet mindazon hölgyeknek és uraknak, akik a tombolajegy eladása által kifejtett buzgó tevékenységükkel lehetővé tették a teljes anyagi sikert. Ihászi Horváth István elnök, Berger Lipót titkár. A vörös kakas. Gáspár Ferencz Kinizsi-utca 15. számú ház udvarán ez évben már másodszor volt tüz. Húsvét táján egy szalmafedeles pajta tele illatos szénával lett a lángok martalékává. Tegnap meg a cserépre húzott istálló gyuladt ki és a padláson levő széna hamvadt el, meg a tetőzet is majdnem teljesen megsemmisült. A kár biztositás utján megtérül. A tüzet valószínűleg a cselédség vigyázatlansága okozta. Bokréta Dnnep. A hercegi viskó helyett a fő-uton épülő emeletes palota falai már teljes magasságban állanak. Tegnap volt a bokréta ünnep. Szépen kiemelkedik a mellette levő nyomott alakú emeletes házak közül anélkül, hogy a környezette\' az összhangot rontaná, ami pedig meg lett volna, na azok kívánsága szerint két emeletre húzták volna. Vásár. A hétfői országos vásár a legszebb időben folyt le, de azért nem mondhatjuk, hogy valami nagy volt a tolongás. Az egész forgalom a főtéri bódékra szorítkozott, mig a mellékutcák üzlethelyiségei nem voltak jobban látogatva, mint egy-egy hetivásáron. A marha és sertésvásárra azonban nagy volt a felhajtás. A takarmányhiány miatt sokan akarnak megválni marhájuktól, azért olcsón keltek el. Csak azt nem tudjuk, hogy a fogyasztó közönség mikor veszi azt észre a mészárosok jóvoltából. Meghivó. A nagykanizsai Vendéglősök, Kávésok, Mészárosok, Pincérek Egyesületének elnöksége tisztelettel meghívja a választmányi tagokat a folyó évi október hó 17-én a „Vaskapu"-hoz címzett vendéglőben tartandó választmányi ülésre. Pontos megjelenés délután 3 órára kéretik. Lisztlopás. Beck Henrik Erzsébet-téri üzletének ajtajából egy zsák lisztet elemeltek a vásári alkalmatossággal. Mert hát drága a kenyér, valahonnan csak kell szerezni, hogy a gyerek kezébe egy szelet kenyeret lehessen adni. A rendőrség nyomon van és azt hiszi, hogy valamelyik fityeházi vagy bajcsai hombárban majd ráakadnak az elnmelt kenyérre valóra. Az ügyetlen zsebtolvaj. Schwarc Gusztáv ur is elment, hogy a tüzet megnézze, de majdnem vesztére, mert zsebéből egy ismeretlen fiatalember arany óráját láncostól együtt kiemelte. Schwarc ur azonban tetten érte a zsebtolvajt és lefülelte, majd az ott álló rendőrnek átadta. A tolvaj Nagy Lajos rovott multu egyén. 13 éves tolvaj. Grünfeld Mátyás sátrából 2 ing eltűnt. A tolvaj Varga Vilma 13 éves leány volt, akit még a helyszínén elfogtak. Sajnos, hogy gyenge leány sziv is hajlandó a tolvajlásra. Vizi malom. Egészen uj vízimalom Nagyhorváton (Zala-megye) hat hold földdel együtt halálozás miatt haszonbérbe kiadó, esetleg örök áron is eladó. Átvehető október 24-én. Feltételek megtudhatók Kövér Istvánné-nál, Alsó-Rajkon. 20586/907. szám. HIRDETMÉNy. Nagykanizsa város rendezett tanácsa ezennel közhírré teszi, hogy a gazda és gazdasági cseléd közötti jogviszony szabályozásáról szólló 1907. évi XLV. t.-c. folyó év november hó 1-én életbe lép. Ezzel kapcsolatosan figyel-maztetnek a gazdasági (külső) eselédek, hogy uj cseléd könyvek megszerzése céljából a v. rendőrfőkapitány urnái jelentkezzenek, mert a törvény értelmében minden gazdasági cselédnek uj szolgálati könyvvel kell birnia. A városi tanács Nagykanizsán, 1907. október Vécsey, polgármester. Értesítés. Azon rólam elterjedt alaptalan hirrel szemben, mintha én Nagykanizsáról eltávoztam és műhelyemet átadtam volna, a nagyérdemű közönség szives tudomására hozom, hogy az eddig „Vajda és Volfrom" cég alatt folytatott műhelyből kiléptem és azt saját nevem alatt tovább folytatom. A n. é. közönség eddigi kegyes pártfogását továbbra is kérve, maradok kiváló tisztelettel Vajda István, czim- és szobafestő. hIRDETMÉNy. Az 1883. évi 44. t.-cz. 36. §. d) pontja értelmében felhívom Nagykanizsa város érdekelt adózó közönségét, hogy adókiskönyvecskéiket előírás végett a városi adóhivatalnál 8 nap alatt mutassák be, mert igazolatlan mulasztás esetén a fent hivatkozott törvény és §-a értelmében a m. kir. pénzügyigazgatóság 2—10 koronáig terjedhető pénzbirsággal fogja sújtani. Nagykanizsán, 1907. okt. 14. Vécsey polgármester. Nagykanizsán az „Aranyszarvas" szálloda épületében ?an Zalavármegye legiobb, legnagyobb mii-órás és Iát-" szerész üzlete, ahol Szívós Antal szakképzett tulajdonos kitűnő áruival és jó munkájával teljes odaadással elégíti ki a n. é. közönsége.t Megjött kr.-os doboz levélpapír Kapható Ofenbeck és Balázsy papirkereskedésében Nkanizsán. „NAGYKANIZSA" 1907. október 16- 1243. sz. Árverési hirgetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.cz. 102. §-a élteimében ezennel közhírré teszi, hogy a nkanizsai kir ¡bíróságnak 1907. évi Sp. III. 394,4 és 1907. V. 559 1. számú végzése következtében dr. Ollop Mór nagykanizsai ügyvód által képviselt Sós Leó nagykanizsai lakós javára Matalics József fityc-házai lakós ellen 83 és 300 korona s járulékai erejéig 1907. évi julius hó 8-án foganatosított kielégítési végrnhajtás utján lefoglalt és 610 kor. becsült ingóságok nyilvános árverésen elndatnak. Mely árverésnek a nagykanizsai kir. járásbíróság 1907. évi V. 559 1. számú végzése folytán 83 és 800 korona tökekövetelés, ennnk 1907. évi április hó 30-tól járó 5 százaiékos kanniai 300 kor. után 1907. április 27-től 6 százalék váltó-díj és eddig összesen 112 kor. 80 fill. bíróilag már megállapiiott költségek erejéig Fityeházán a hely színén leendő eszközlésére 1907. évi október hó 17. napjának délelőt; 9 i ra-kor kés-pénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek becsáron alul is el fognak adatni. Nagykanizsa, 1907 október hó 2-án. Maximovits Gy. kir. bir. végreh. Házeladás. Egy jó karban levő ház a József-főherceg uton eladó. Bővebbet Tüskés Sándor háztulajd.-nál. Pénztárosnő kerestetik egy nagyfor-galmu üzletbe. Ajánlatok „Pénztárosnő" alatt a kiadóba. Weisz Miksa divatáruházában Nagykanizsa, Bazár épület. > őszi és téli confectió és ruhaszövet újdonságok megérkeztek! Megtekintés ajánlatos. Olcsó árak! Felelős szerkesztő: Kertész József Szerkesztőtárs: Ihászi Horváth István. Weisz Soma cement-áru gyára = a postával szemben = Ajánl hornyolt cement tetőzsindelyt, díszes metlilcai és közönséges cementlapokat, betoncsöveket, kutkagylók és kut-bodonokat. — Készít mozaik terazzo burkolatot, elvállal beton hidak építését bármely nagyságban és betonirozásokat. — Állandó nagy raktár portland-, .. román-cement és mészbő\'.. ésríői divatáru állandó nagy raktár Kreisler és Schlesinger üzletében Erzsébet-téren, (a görögkeleti egyház épületében „Fiume" kávéház mellett) Nagy ráktár kész férfiruhákból, nöi kábátokból és különféle selymekből. Nagy választék: gyapjúszövetek, női szövetek, ágyteritők, függönyök, damaszt asztalteritők, szalvéták, kanavász vásznak, siffonok, oxfordok, belső cihák grádlik, paplanok és férfiingekből stb. — Nöi posztók kosztümre nagy választékban. Jutányos olcsó árak I Pontos kiszolgálás! Értesítés. Van szerencsém a n. é. hölgyközönség szives tudomására adni, hogy Páris, Berlin és Bécsi kalapujdonságaim megérkeztek, melyek minden vétel kötelezettség nélkül divattermemben (Kazincy-utca 2.) megtekinthetők. Kalapátalakitásokat, melyekre igen nagy súlyt fektetek, nagyon gondosan és Ízlésesen állítok ki. Gyermek kalap újdonságok. A n. é. hölgyközönség szives pártfogásáért esd kitűnő tisztelettel Roth Laura divatárusnő. közvetítő iroda Nagykanizsán Fő-ut 3. (a városháza átellenében). Tulajdonos: AHstadter Ignácz. Daczára a mai pénzdrágaságnak, megfelelő ingatlanra SWos alapon közvetít törlesztéses es állandó kamatozású kölcsönöket. Uj férfi-szabó üzleti Értesítem a n. é. közönséget, hogy üzletemben - mindennemű - férfi ruhákat a legújabb kivitelben olcsón és pontosan készítek. Állandó nagy raktárt tartok finom bel- és külföldi = szövetekben. = ft mélyen tisztelt közönség szives pártfogását kérve vagyok kitűnő tisztelettel Tanczenberger József Nagykanizsa.Csengery-ut 2 a Nkanizsai tkptárral szemben. Kalap- király Kalapkirály l ! = Nagykanizsán! = A közelgő őszi és téli újdonságok megérkeztek. Legújabb divatú férfikalapok 1.50 frttól 2.50 frtig. A legújabb elegáns plüsch kalapok 3, 4 és 4.50 frt Legújabb selyem cvlinder 5 frttól 7 frtig. Kapható Wellisch Márkus divat kalap és sapka üzletében NAGYKANIZSA Erzsébet királyné-tér 23. sz. T Öszi és téli újdonságok! — Rendkívüli olcsóság ! GRtíNFELD MÁRK «^ru Nagykanizsa & Nem reklám hajhászás, hanem saját meggyőződésem késztet arra, hogy a t. vevőközönség figyelmét felhívjam áruim jó minőségére, tartósságára és rendkívüli olcsóságára. Legnagyobb férfi-, fln- és ffirad-rnteltar. ¡£ den szinben. Különlegességek rövid bundás kabátokban. Utazó és városi bundák nagy választékban. Valódi dán-bőr kabátok. Férfi-, fiu- és gyermek séta- és strapa-öltönyök. Legjobb minőségű lábzsákok. MINDEN A LEGÚJABB KIVITELBEN. F"Icráp«2&Blt?*aa f^ar»«* Síu Finom férfi és nöi sevró cipő fűzős és gombos, tartós férfi és női t,,aüS «a»BfJM strapa cipő füzös és cúgos. Fiu és leányka cipők fűzős és gombos. Jó minőségű férfi box és bagaria csízmák. Valódi Halina filc és vadász csízmák. Férfi, nöi és gyermek komót cipők. Fiu és leányka csízmák. Nöi vagy férfi betétes posztó cipők. Valódi orosz sárcipök minden nagyságban. Nagy választék posztó gyógycípőkben. Gyermek és baba, valamint kivágott női lakk, fehér és más alkalmi cipők minden ávban. — A n. é. közönség szives pártfogását kéri kiváló tisztelettel GRÜNFELD MARK. Állandó nagy raktár vízmentes vadászcipökben. Vidéki megrendelések olcsón és pontosan eszközöltetnek. Meg nem felelőt kicserélem, esetleg a pénzt visszaadom. Nyomatott Ofenbeck és Balázsy könyvnyomdájában, Nagykanizsán." III. évfolyam. Csütörtök 1907. október 17. Előfizetési árak Helyben házhoz hordva: Egy hónapra ...... 50 fillér Negyedévre 1 korona 5\'J fillér Vidékre postán küldve: Egy hónapra _ - 1 korona Negyedévre . _ 3 korona Egyes szára ára 2 fillér. fővárosban megjelenő politikai lapokhoz mellékelve: 1 fillér. AGYKANIZSÁ Megjelen ünnep utáni napok kivételével minden nap reggel. Laptulajdonos és kiadó : Ihászi Horváth István. 237. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal Csengery-ut 1. szám. Telefon-szám: Szerkesztőség és kiadóhivatal: 162. Nyomda: 148. Kéziratot nem ad vissza a szerkesztőség. Hirdetések és nyilttér közlése árjegyzék szerint/ l Tények bizonyítják, hogy a legtöbb nyereményt Milhoffer Kálmán sorsjegy főelárusitónál vásárolt sorsjegyekkel nyerték, miért is ajánlható, hogy mindenki igye-kézzék mielőbb a fenti sorsjegy-irodában Csen-geri-ut Rosenberg házban Szerencsesorsje-gyet vásárolni. Az újonnan kezdődő sorsjátékra melynek I-ső osztályú húzása folyó évi november hó 21 és 23- án kezdődik, a sorjsegyek teljes választéka rendelke-o zésre áll. o Fájó sebek. Az emlékezetes október 10-én a szociáldemokraták küldöttsége jelent meg Just Gyula képviselőházi elnök előtt és ott Gar-bai Sándor, a küldöttség szónoka feltárta azokat a célokat, amelyekért a párt küzd és rámutatott azokra a sebekre, melyek hazánk testén gyógyításra várnak. A sebeket nem ők látják, nem ők fedezték fel, hanem az országos statisztikai hivatalnak pontosan összeállított számadatai tüntetik fel. Ók csak a jajszót, a sóhajtást viszik el a törvényhozás házába, hogy felzörgessék az alvókat, a veszendők megmentésére. Az ország népének világos, semmi balhittől el nem fátyolozott népműveltség a2, amire törekesznek. A szegényebb nép-rétegnek embersorba emelése, megélhetés, erkölcs és egészségi szempontból. Mivel pedig a magyar polgárok műveltsége, gazdasági ereje, egészségi kedvező viszonya és erkölcsi magassága legbiztosabb fenntartója a hazának, ennélfogva ők a haza szolgálatában fejtik ki erejöket és annak boldogulá- sával akarják a népboldogulást elérni. Ez a logikája a szociáldemokrata programmnak. Azok a sebek pedig, melyet gyógyítani akarnak, a következők : Az ipari munkával foglalkozók csekély keresetűkkel alig tudják családjuk életét tengetni} mert a felnőtt ij>aros munkás hetenkint átlag 13 koronát keres, a nőmunkások pedig átlag 6 korona 50 fillért. A mezőgazdasági munkások, kik kenyérrel látják el az egész hazát, 9 kor. 50 fillért, a nők pedig 4 kor. 26 fillért keresnek átlag hetenkint. Ugyancsak szomorú képet mutat a lakásokban összezsúfolva élő nép gyermekei, akik erkölcsi érzékük elnyomásával kénytelenek részint a földbirtokosok szükkeblüsége, részint a drága lakásviszonyok miatt olyan lakásközösségben élni, mely minden szemérmet letöröl a nyomorult páriák arcáról. A földesurak pusztáiról ne is szóljunk, hiszen tudjuk, hogy ott egy-egy szobában 3—4 család él gyermekestül. Majd 10—15 év múlva ott megszűnik ez az arcpirító állapot, mert annyi halasztást kaptak a földbirtokosok a cselédség törvénykövetelte emberséges lakásainak felépítéséhez. HÍREK. Bizottsági ülés. Ma d. u. 5 órakor a kisdedóvó bizottság ülést \'arlott. i. Cigánygyerekek a menedékhelyen. A nagykanizsai rendőrség tegnap négy züllött, elhagyott cigány gyereket szállított a szombathelyi állami menedékházba, hol talán hasznos emberré nevelhetik őket. A fiuk legidősebbje mintegy 10 éves, a szülök valamelyik fogházban gondolkodnak a szabad életről, amelytől valami törvcnybeütközés miatt fosztották meg őkelméket. Nagyratörő fiu. Takács Zsigmond 13 éves szobafestő inas a Csengeri utcában dolgozott. Ezt az alkalmatosságot arra használta fe , hogy a házban egy kicsit körülnézzen, mi merre van. Arra a tapasztalatra jutott, hogy sok minden nem ott van, ahol ö szeretné. Azért tehát a záratlan szekrényből 60 korona készpénzt egy arany karperecet és egyébb ckszerfélét kilopott. Amint ez intézkedését a derék -fiúnak észrevette a lakás asszonya, a tetten ért ripök a nyitott ablakon kiugrott. A rendőrség a feljelentés alapján nyomozni kezdett és a fiút hosszas keresés után elfogta. A pénzí^már az ablakugrás utan elhányta magától a kertben, az ékszereket pedig futás közben Rác doktor kapujában elásta. Ezt a szállás-adás: a derék csemete azzal hálálta meg, hogy berohant a kony.iába és mivel üresen találta, az ott unatkozó zsebóráját és gyűrűjét a szakácsnénak elemelte. A vallatás során az is kiderült, hogy ezelőtt 14 nappal Etlényi Géza dr ügyvéd záratlan lakásában elkövetett lopás, va-amint ugyan e ház földszintjén el-;ünt cipők is az ö nagyratörő leltét terhelik. A bűnjelek mind megtérültek. A 13 éves akaszlófavirág iz előző évben Szakácsiban, ahol Sreganyjánál tartózkodott egy ot-ani kereskedőtől pénzt lopott. Ez ¡z életrajza röviden Takács Zsigmondnak, aki bár alacsony sorsban kezdte, de alighanem magasan fogja végezni. Mivel gazdája nem hajlandó őt többé visszafogadni, azért a rendőrség átkísértette őt az ügyészségi fogházba. Tűzvész Fityeházán. Fityeház községben e hó 14-én kigyuladt Szabolcs Vincze kisbiró pajtája és hamarosan a szomszédos pajták is lángba állottak. Leégett 7| pajta-istálló a benne levő összes takarmánnyal. A kár mintegy 10.000 korona. A kár azért is nagyon érzékeny, mert leégett a sok drága takarmány, és nincs hol ujat lehet szerezni. De van a károsultak között szegény is, aki az uj takarmány beszerzésére képtelen. A tűzvész alkalmával a fityeházi és mura-kereszturi tűzoltók derék munkát végeztek. Egy óra alatt lokalizálva volt a tüz. A legnagyobb oltási munka közben jött a hir a tűzoltósághoz, hogy a vész színhelyétől távol az utca túlsó soráu kigyuladt j egy ház. A fecskendőt leszerelni s odavontatni néhány perc müve volt. Csakugyan kigyuladt Magdics Ist- ván háza. A fecskendő egy perc alatt fel volt szerelve, Soós Károly balcsai molnár mester a sugárcsövei fel az égő tefőre és sikerült a tüzet efoltani. Ebben a pillanatban hallatszik a kiáltás, hogy odább ismét kigyuladt a nagy szélben egy ház, mire ezt is sikerült rögtön eloltani. Este 8 órakor a tüz el volt oltva. Adós fizess! Igazán furcsa módot talált ki az adósok értesítésére a somogy-szt.-miklósl jegyző. Több helybeli szőlőtulajdonos, akiknek Bagolán van a szőlőjük, tegnap azon felfedezésre jutottak, hogy pincéjük zárját kulcsukkal nem lehet kinyitni. Keresték, kutatták, hogy mi okozhatta, hogy zárjuk csődöt mondott. Vé^re a zár lyukjában találtak egy íc\'s papirost, melyen a következő olvasható sorok voltak felirva: „Adó fejeben 5 hektó bort lefoglalok. Martolcsy jegyző." Weisz Soma cement-áru gyára ™ a postával szemben = Ajánl hornyolt cement tetőzsindelyt, díszes metlikai és közönséges cementlapokat, betoncsöveket, kutkagylók és kut-bodonokat. — Készít mozaik terazzo burkolatot, elvállal beton hidak építését bármely nagyságban és betonirozásokat. — Állandó nagy raktár portland-, román-cement és mészből.. Nagykanizsán az „Aranyszarvas" szálloda épületében Yan Zalavármegye legiobb, legnagyobb mű-órás és látszerész üzlete, ahol Anfa! IVOS szakképzett tulajdonos kitűnő áruival és jó munkájával teljes odaadással elégíti ki a n. é. közönsége kr.-os doboz levé Kapható Ofenbeck és Balázsy papirkereskedésében Nkanizsán. „NAGYKANIZSA" 15387—15781 ni. 907. 1338 jk. Hirdetmény. Zalavármegye törvényhatósági bizottságának 1907. évi szeptember hó 9-én tartott rendes közgyűlésében, a fenti szám alatt hozott határozata folytán ezennel közhírré tétetik, miszerint a törvényhatósági bizottság választott tagjai sorából 6 évi megbízatásuk letelte folytán a folyó év végén történő kilépés, vagy elhalálozás folytán megüresedett tagsági helyeknek az 1886. évi XXI. t.-cz. értelmében választás utján leendő betöltésére határidőül 1907. évi október hó 21. napja, amennyiben pedig a választás ezen napon megtartható nem lenne, ugyanezen évi október hó 26.ik napja tüzetett ki, mely napokon a választások az illető választókerületekben foganatositandók lesznek. Nagykanizsa r. t. város választói a következő helyeken adják le sza-, vazataikat: I. kerületbeliek: Városháza tanácstermében, II kerületbeliek: Városház dísztermében, III. kerületbeliek: VI—VII. kerületi Városház tanácstermében. Az eszközlendő választásokra nézve a hivatkozott törvény következő rendeletei hozatnak figyelembe: 1. Bizottsági tag általában nem lehet: а) aki nem magyar állampolgár; б) aki 24 évét még bc nem töltötte, vagy akinek kiskorúsága meghosszabbíttatott; c) ki gondnokság alatt áll; d) aki imí és* olvasni nem tud; é) aki e törvényhatóság területén legalább 2 év óta nem bir, vagy ugyanannyi idő óta nem lakik és adót nem fizet; f) aki nem bir azon szellemi vagy agyagi kellékekkel, melyek a kép-viselöválasztási állandó névjegyzékbe való felvételre jogosítanak. — Aj adónak meg nem fizetése, vagy maga azon körülmény azonban, ho gy a képviselöválasztók állandó név/egyzékéből kimaradt, a bizottsági tagsági jog gyakorlatát nem akadályozza; g) aki csőd alatt áll; h) aki oly bűntett vagy vétség miatt van vád alá helyezve, amelyre a büntető törvénykönyv a hivatalvesztést vagy politikai jogok gyakorlatának felfüggesztését állapítja meg; továbbá, aki fegyház, börtön vagy három hónapot meghaladó fogház vagy államfogház büntetésre, avagy a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztésére szóló itélet hatálya alatt áll; végre aki nyereségvágyból elkövetett bűntett, vagy vétség miatt jogerejüleg elitélve volt, 2. Választható mindaz, akire nézve a felsorolt kizárási okok fenn nem forognak. Választható a törvényhatóság mindazon lakósa, aki az országgyűlési képviselő-választásra jogosultaknak a folyó évre érvényes állandó névjegyzékébe felvétetett. 3. A választás a szavazók nevének és lakhelyének nyilvános feljegyzése mellett személyesen beadott szavazólapok által történik. Ha a szavazatlap több nevet tartalmaz, mint ahány bizottsági tagot a kerület választani jogosítva van, az útólírott nevek számba nem vétetnek. Ha többen egyenlő szavazatot nyertek, ezen esetben a felett, hogy melyik legyen a bízottsági tag, a választási elnök által kihúzott sors dönt. 4. A választók a választás megnyitásakor a küldött mellé 4 bizalmi férfiút jelölnek ki maguk közül. Ha e joggal élni nem akarnak, a bizalmi férfiakat, valamint a jegyzőkönyvvezetőt a küldött nevezi ki. A választásnál az érdekelt községek birái és jegyzői, illetőleg a hatósági közegek hivatalból jelen lenni s a szavazók azonosságára felügyelni kötelesek. 5. A választás egy s ugyanazon választókerületben egy napnál tovább nem tartható. Kezdődik reggel 9 órakor és végződik délután 4 órakor. A határidőn tul szavazatot elfogadni nem szabad. 6. A szavazatok összeszámítása nyilvánosan történik. Az összeszámítás lehetőleg aznap befejezendő; ha ez nem lehetne, félbe szakittatik és másnapra tétetik át, a jegyzőkönyv és beadott szavazat lapok a szavazatszedési szekrénybe záratnak, melyet a választási elnök és két bizalmi férfiú s a községek elöljárói lepecsételnek. Az igy lepecsételt szekrény a községházánál a választási elnök által kirendelt és eskü alatt szolgáló két egyén őrizetére bizandó, akihez a bizalmi férfiak is csatlakozhatnak. A választás eredményét az elnök azonnal kihirdeti. 7. A választás folyamáról, a lényegesmozzanatokra kiterjedő jegyzőkönyv vezettetik, melybe a kerület neve, a választás napja, a megnyitás és berekesztés órája és az összeszámítás eredménye kitétetik. A jegyzőkönyvet a választási elnök, jegyző s a bizalmi férfiak aláírják s azt az elnök a szavazók névsorával, a lepecsételt szavazatlapokkal és a választási határnapnak a választókerületek összes községeiben történi kihirdetését igazoló községi bizonylatokkal együtt az igazoló választmány elnökéhez juttatás végett az alispánnak megküldi. Ha a bizalmi férfiak az aláírást megtagadják, ezen körülmény a jegyzőkönyvbe bevezetendő, a mi azonban a jegyzőkönyv hitelességére nézve befolyással nem bir. 8. A választási eljárásra vonatkozó panaszok, illetőleg a megválasztott tag választhatási képessége ellen emelt felszólalások a válasz- j tástól számított 15 nap alatt az igazoló választmányhoz nyújtandók be. 9. Az elnök, a bizalmi férfiak, a; községi elöljárók s jegyzők és álta- : Iában a szavazók a törvény különös oltalma alatt állanak. A választásról felveendő jegyzőkönyvben megnevezendők azon tagok nevei is, akik helyett a választás történt. Végül megjegyeztetik, hogy a választók névjegyzékét a választási elnöknél mindenki megtekintheti. Zalaegerszeg, 1907. szept. 12. Árvay Lajos s. k. Zalavármegye alispánja. 1907. október 17. Kertész. Egy gyakorlott kertész a ki ugy a konyhakertészethez, mint a virágos kert rendezéséhez és a piaczi elárusitáshoz is ért kerestetik. Spitzer Mór bérlőhöz Somogyszentmiklós. Szobaleánynak ajánlkozik egy csinos fiatal leány. Cim a kiadó hivatalban. ésnői divatáru állandó nagy raktár Kreisler és Schlesinger üzletében Erzsébet-íéren, (a görögkeleti egyház épületében „Fiume" kávéház mellett) Nagy ráktár kész férfíruhákból, női kábátokból és különféle selymekből. Nagy választék: gyapjúszövetek, női szövetek, ágyteritők, függönyök, damaszt asztalteritők, szalvéták, kanavász vásznak, siffonok, oxfordok, belső cihák grádlik, paplanok és férfiingekből stb. — Női posztók kosztümre nagy választékban. Jutányos olcsó árak I Pontos kiszolgálás I Házeladás. Kalap- Kalapkirály ! ! = Nagykanizsán! == A közelgő őszi és téli újdonságok megérkeztek. Legújabb divatú férfikalapok 1.50 frttól 2.50 frtig. A legújabb elegáns plüseh kalapok 3, 4 és 4.50 frt. Legújabb selyem cylinder 5 frttól 7 frtig. Kapható Egy jókarban levő ház a József-főherceg uton Wellisch Márkus eladó. Bővebbet Tüskés |divatkaJ?pJi,sapka ^üzletében Sándor háztulajd.-nál. NAGYKANIZSA Erzsébet királyné-tér 23. I 11 Oszl és téli újdonságok! GRÜNFELD MÁRK Rendkiviili olcsóság ! ezelőtt Kürschner Ignác Nagykanizsa Erzsébet királyné-tér 23. szám. Nem reklám hajhászás, hanem saját meggyőződésem késztet arra, hogy a t. vevőközönség figyelmét felhívjam áruim jó minőségére, tartósságára és rendkívüli olcsóságára. Legnagyobb férfi-, Un- és fflrmek-raharaktár. ^^„¡^T^^lSS ¡2 den színben. Különlegességek rövid bundás kabátokban. Utazó és városi bundák nagy választékban. Valódi dán-bőr kabátok. Férfi-, fiu- és gyermek séta- és strapa-öltönyök. Legjobb minőségű iábzsákok MINDEN A LEGÚJABB KIVITELBEN. Elsöranau cino árilháy Finom férfi és női sevró cipő fűzős és gombos, tartós férfi és női m;„AcW, (¿rf K K r ., ,t" , , " straPa cipő fűzős és cúgos. Fiu és leányka cipők fűzős és gombos. Jó minőségű férfi box es bagaria cs.zmak. Valódi Halma filc és vadász csizmák. Férfi, nöi és gyermek komót cipők Fiu és leanyka csizmák. Nöi vagy férfi betétes posztó cipők. Valódi orosz sárcipök minden nagyságban. Nagy valasztek posztó gyógycipökben. Gyermek és baba, valamint kivágott női lakk, fehér és mas alkalmi cipők minden ávban. — A n. é. közönség szives pártfogását ki r kiváló tisztelettel GRÜNFELD MARK. Állandó nagy raktár vízmentes vadászcipókben. Vidéki megrendelések olcsón és pontosan eszközöltetnek. Meg nem felelöt kicserélem, esetleg a pénzt visszaadom. Nyomatott Ofenbeck és Balázsy könyvnyomdáiban Ma.rvirini; ÜL III. évfolyam. Péntek 1907. október 18. Előfizetési árak Helyben házhoz hordva: Egy hónapra ...... 50 fillér Negyedévre 1 korona 50 fillér Vidékre postán küldve: Egy hónapra _ _ 1 korona Negyedévre _ _ 3 korona Egyes szám ára 2 fillér. A fővárosban megjelenő politikai lapokhoz mellékelve: 1 fillér. 238. szám. AGYKANIZSA Megjelen ünnep utáni napok kivételével minden nap reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal Csengery-ut 1. szám. Telefon-szám: Szerkesztőség és kiadóhivatal: 162. Nyomda: 148. Kéziratot nem ad vissza a szerkesztőség. Laptulajdonos és kiadó: Ihászi Horváth István. Hirdetések és nyilttér közlése árjegyzék szerint Sötét kép. Tegnapi számunkban feltártuk, hogy milyen szégyenletes viszonyok között lakik a mezei béresek családja; de még a gyári munkások és egyéb napszámosok is olyan összezsúfolva élnek, hogy ezek a szállások a fertőző betegségek valóságos melegágyai, tenyésztő helyei. A statisztika szerint Budapesten minden ezer lakás közül 740-et zsúfoltnak talált a hatóság. Addig pedig hiába küzdünk a népirtó tuberkulózis, a gyer-mekpusztitó difteritis és Scharlach ellen, mig a lakásviszonyok ügyét a népjólét tekintetében meg nem oldjuk. Ilyen viszonyok között élő ember megsiratja elhalt gyermekét, de nem mulasztja utána mondani, hogy „legalább nem vesződik többet". 0 maga is súlyos tehertől szabadult meg: egy gyermek gondjaitól. Az igaz, hogy az orvos is kevés még aránylag, de hogy tud az orvosi tudomány megküzdeni az olyan bajokkal, melyek a természet ellen elkövetett társadalmi sérelmekből következnek. És ha kétszer annyi volna az orvosok száma, akkor is első sorban a betegség okait kellene megszüntetni, hogy az állapotok e téren javuljanak. Nagyon természetes, hogy ilyen viszonyok között élő nép mely szüntelen a lét fentartása és a betegség elleni küzdelemben meriti ki erejét, a műveltség kérdéseivel nem igen foglalkozik. Azért mutat kulturális statisztikánk is szomorú képet. Az összes tanköteleseknek 24 százaléka nem jár iskolába, vagyis 1¡ 0 gyermek közül csak 76 tanulja meg az elemi ismereteket. A felnőttek között pedig még mindig 34 nem tud ¡00 közül irni olvasni. Addig, mig ilyen állapotok vannak hazánkban, nem lehet lépést tartanunk a művelt nyu-gottal. Addig, mig a nép ne- | héz munkájáért megfelelő keresetet nem biztosítunk számára, addig, mig az emberhez illő erkölcsi érzetet nem sértő lakásokban némi kényelemben nem élhet a munkásvilág, addig, mig műveltsége nem tud neki tájékozást nyújtani a megélhetés kérdéseiről, addig a kivándorlásról, ennek megszüntetése vagy csökkentéséről beszélni hiabavaló dolog. Mert addig az a közmondás -íogja vezetni az embereket: „Öbi bene, ibi patria." Ahol jól megy dolgom, ott van a hazám. Veszedelmes, rut felfogás, de éhes ember nem eszmékből él. HÍREK. > Meghívó. A nagykanizsai református egyház folyó hó 20-dikán délelőtt, az istentisztelet után az imaház termében közgyűlést tart. Minthogy a kanizsai ref. egyház jövőjére, valamint az egyháztagokra nézve nagyfontosságú ügyek kerülnek tárgyalás alá, azért az egyháztagok minél nagyobb számban való megjelenése kívánatos. Istentisztelet. Az izraelita templomban a péntek esti istentisztelet folyó i.ó 18-ától kezdve további intézkedésig 5 órakor fog kezdődni. Névmagyarosítás. Kiskorú Handelsmann Imre ínkei illetőségű, nagykanizsai felső keresk. tanuló családnevét belügyminiszteri engedéllyel „Hajós"-ra változtatta. Táncestély. \'Az Ifjuságképző Egyesület vasárnap este 8 órakor saját nagytermében táncestélyt tart. Belépő dij 40 fillér. ■ Vérmes remények. A városi költségvetés az 1908. évre már össze v*n állítva, az al-kotmánybíztositékok az országgyűlésnél bejelentve. Hogy hogyan függ ez a két dolog össze ? Há: ugy, hogy ettől a két intézkedéstől várják a rendezett tanácsú városok tisztviselői nyomorult fizetésük felemelését. Vagy a város a saját erejéből — hiszen a pótadó 3—4 százalékkal nagyobb lesz a műit évinél, — vagy állami segítséggel — mert hiszen a rendezett tanácsú vá- rosok is biztosítékai lesznek az alkotmánynak — fel kell mihamarabb emelni az alsóbb hivatalnokok fizetését. Mert súlyos gondokkal küzdve, nem lehet eredményes munkát se végezni, se megkövetelni, akár a város, akár az ország részére. A pénzügyi bizottságnak figyelmébe ajánljuk ezt. Ne engedjék, hogy e sok munkával megterhelt tisztviselők reményeikben miattuk csalódjanak. Kéményseprők egyesülete. A kéményseprők egy zalamegyei egyesületet akarnak létesíteni, hogy jogos érdekeiket ugy a hatóságoknál, mint egyesekkel szemben megvédjék. E célból november 3-án a Slujtner-féle vendéglőben értekezletet tartanak. Pénz találtatott. Neufeld Pál felső keresked. isk. tanuló tegnap délután a Fő-ut és Csengery-ut sarkán elszórva mintegy 5 korona 60 füléit talált, amit az ott őrtálló rendőrnek átadott. Valószínű, hogy az arra menő újoncok egyike szórhatta kí valahogy a zsebéből. Igazolt tulajdonosa a rendőrségen átveheti. Víllanyszinház. Felhívjuk a közönség figyelmét a Villamos színházra, mely már hetek óta a legélénkebb érdeklődést vívta ki magának kitűnő, tiszta mozgóképeivel, és érdekes műsoraival. A jövő műsorban a „casablancai rémnapok" kerülnek bemutatásra, mely eredeti felvétel augusztus 18-án a francia hadtest védelme alatt készült hajókon és szárazon. Ez az egyedüli kinematográf kép, mely e háhorut eredeti, helyszíni felvételben mutatja be. Huslopás. Gerdán József foga ugylátszik nagyon váshatott a húsra, mert elment lopni özv. Horváth János korcsmárosné portájára, ahol az ablakrácsot felfeszítene és az üzletből 10 kiló hust ellopott. Azonban észrevették és feljelentették a rendörségen. A póttartalékosok pénzei. Az 1905., illetve 1906. évben kivételes tényleg s szolgálatra történt katonai behívások alkalmával fordultak elő oly esetek, hogy a közös hadsereg kötelékébe tartozó és a tényleges szolgálatra karhatalmi uton bekísért póttartalékosoktól a karhatalmi költségek megtérítését követelték. A miniszter erről vármegyénkből szerzett tudomást és mivel a katonák behívása körül fel- merült bármilyen költségek a hadügyi kormányt terhelik, azért ma rendeletet küldött Zalavármegyéhez, melyben azoknak a póttartalékosoknak összeírását teszi a hatóságok kötelességévé, kiktől karhatalmi költségeket szedtek. Ezeknek ugyanis vissza fogják adni pénzeiket. Anyakönyvi hírek. Gazda István gyékényesi vendéglős Lörincz Rozália varrónövel és Unger György szepetnekí földmives Gudlin Rozáliával házasságot kötöttek. Vigalmi ölés. Az Ifjuságképző Egyesület ma este 8 órakor alakítja meg vigalmi bizottságát. A tagok ez uton kéretnek, hogy a gyűlésen pontosan megjelenni szíveskedjenek. Állatvédelem. Ismeretes dolog, hogy némely különc Izlésü lovag vagy istállótulajdonos lovának nemcsak farkszörét, de az első csigolyáit is leszokta vágni. Ez az embertelen eljárás népünknél nem divatos, mert inkább a hosszú farkú lovat tartja értékesebbnek. Nemcsak hogy az ostoba divat kedvéért fájdalmat okoznak ezzel az állatnak, de a bogarak elleni önvédelemtől is megfosztják igy a szegény páriát. A bajoi. hadseregben igy megcsonkított lovat nem vásárolnak, az Egyesült-Államokban pedig a megcsonkítás tilos, sőt az elvágott farkú lovak bevitelét sem engedik meg. Weisz Miksa divatáruházában Nagykanizsa, Bazár épület. > őszi és téli confectíó és ruhaszövet újdonságok megérkeztek! Megtekintés ajánlatos. Olcsó árak \' Nagykanizsán az „Aranyszarvas" szálloda épületében van Zalavármegye legiobb, legnagyobb mü-órás és látszerész üzlete, ahol Szívós AntaB szakképzett tulajdonos kitünö áruival és jó munkájával teljes odaadással elégiti ki a n. é. közönséget • kr.-os doboz levélpapír Kapható Ofenbeck és Balázsy papirkereskedésében Nkanizsán. „NAGYKANIZSA" 1907. október In. Házeladás. Egy jókarban levő ház a József-főherceg utón eladó. Bőbebbet Tüskés Sándor háztulajd.-nál. Szobaleánynak ajánlkozik egy csinos fiatal leány. Cim a kiadóhivatalban. Kertész. Egy gyakorlott kertész, ki ugy a konyhakertészethez, mint a virágos kert rendezéséhez és a piaci elárusitáshoz is ért, kerestetik. Spitzer Mór bérlőhöz, Somogyszent-Miklös. V >n t jWff i n z ua *tzili 1® liKai cement-áru gyára = a postával szemben = Ajánl hornyolt cement tetőzsindelyt, díszes metlikai és közönséges cementlapokat, betoncsöveket, kutkagylók és kut-bodonokat. — Készít mozaik terazzo burkolatot, elvállal beton hidak épnésétbármely nagyságban és belonirozásokat. — Állandó nagy raktár portland-, .. román-cement és mészből.. Felelős szerkesztő : Kertész József Szerkesztőtárs: Ihászi Horváth István. I Uj férfi-szabó üzleti Értesítem a n. é. közönséget. hogy üzletemben -----mindennemű---- ===== Nagykanizsán! ===== férfi ruhákat A köze\'g° öszi és téli !Ultat\\ai ujdonságok megérkeztek. a legújabb kivitelben olcsón és pontosan készítek. Állandó nagy raktári tartok finom bel- és külföldi — szövetekben. = A mélyentisztelt közönség^ szives pártfogását kérve vagyok kitűnő tisztelettel Tanczenberger József Nagykanizsa. Csengery-ut 2 Nkanizsai takptárral szemben. Legújabb divatú férfikalapok Í.50 írttól 2.50 írtig. A legújabb elegáns plüsch kalapok 3, 4 és 4.50 írt Legújabb selyem cylinder \'5 írttól 1 írtig. Kapható Wellisch Márkus divat kalap és sapka üzletében NAGYKANIZSA Erzsébet királyné-tér 23. sz. K divatáru állandó nagy raktár Kreisler és Schlesinger üzletében Erzsébet-téren, (a görögkeleti egyház épületében „Fiume" kávéház mellett.) Nagy ráktár kész férfiruhákból, női kábátokból és különféle selymekből. Nagy választék: gyapjúszövetek, nöí szövetek, ágyteritök, függönyök, damaszt asztalteritők, szalvéták, kanavász vásznak, siffonok, oxfordok, belső cihák grádlik, paplanok és férfiingekből stb. — Női posztók | kosztümre nagy választékban. Jutányos olcsó árak ! Pontos kiszolgálás I Elegáns Kényelmes Olcsó. győződjék meg gyártmányaink kiváló minőségéről. Heii gyártás <5.600 per cipő. Szabott gyári árak minden cipő talpén. Különösen ajánljuk: Féri cúgos munkás cipő — — — — Férfi fűzős-cipö csinos kivitelű — — Férfi fűzős Box-cipö aiaGSODy v; magas sarok Férfi fűzős-cipö I. Box Goodyear varróit — Férfi fűzős-cipő Cheireanból Goodyear varrott — Női gombos cipő — — — — — — Női gombos cipő Chevreaii Goodyear varrott frt 3.50 » 3.60 » 4.50 » 6.— » 6.25 V 3.40 n 6.— Elkülönített osztályban dns választéka raktár Orosz sárczipőkböl. GUMftij SAROK___ Mindennemű czlpé kenőcsök^ czipőftizök stb. stb. cipőgyár részv. társ. főraktára. Nagykanizsa Fő-ut 12. , Kotona\'f száIiodávaI szemben. Nyomatott Ofenbeck és Baiázsy könyvnyomdájában, Nagykanizsán. Ifi. évfolyam. Előfizetési árak Helyben házhoz hordva: Egy hónapra...... 50 fillér Regyedévre 1 korona 53 fillér Vidékre postán küldve: Egy hónapra _ _ 1 korona Negyedévre _ _ 3 korona Egyes szán ára 2 fillér. A fővárosban megjelenő politikai lapokhoz mellékelve: 1 fillér. Szombat 1907. október 19. 239. szám. AGYKANIZSA Megjelen ünnep utáni napok kivételével minden nap reggel. Laptulajdonos és kiadó : Ihászi Horváth István. Szerkesztőség és kiadóhivatal Csengery-ot 1. szám. Telefon-szám: Szerkesztőség és kiadóhivatal: 162. Nyomda: 148. Kéziratot nem ad vissza a szerkesztőség. Hirdetések ésnyilttér közlése árjegyzék szerint. Tények bizonyítják, hogy a legtöbb nyereményt Miihoffer Kálmán sorsjegy főelárusitónál vásárolt sorsjegyekkel nyerték, miért is ajánlható, hogy mindenki igyekezzék mielőbb a fenti sorsjegy-irodában Csen-geri-ut Rosenberg házban Szerencsesorsjegyei vásárolni. Az újonnan kezdődő sorsjátékra melynek I-ső osztályú húzása folyó évi november hó 21 és 23- án kezdődik, a sorjsegyek teljes választéka rendelke-o zésre áll. o Nincs játéktér. Májusban, mikor a legkellemesebb a diákéletben a szabadban való játszás, egyszerre eltiltotta a katonaság a gyermekvilágot a katonarétről. A város polgármestere minden iskola igazgatóját felszóllitotta, hogy tiltsák el a növendékeket a katonatérről. A térparancsnokságnak igaza van. A hadsereg betanítása elsőrendű fontosság azokra nézve, akik ezért felelőséggel tartoznak. Már pedig a nagyszámú diákság nemcsak a menetgyakorlatokban akadályozzák a katonaságot, hanem játékukkal, lármájukkal elvonják a legénység figyelmét és bizony gyakran nem a leggyengédebb módon tereli vissza a káplár a másra terelő bakagyerek eszét. Mikor azonban ezt koncedál-juk, fel kell emelni szavunkat gyermekeink nevében. Mert ugy a testi, mint az erkölcsi nevelés érdekében szükséges, hogy a tanuló ifjúságnak egészséges, könnyen megközelíthető és elegendő nagy játéktere legyen. Igaz ugyan, hogy a gimnáziumi növendékeknek hetenkint van egy játékdélutánjuk, melyen a tanár felügyelete és vezetése mellett kivonulnak a majd három kilométernyire fekvő térre; de először is ez csak a gimnázium rendelkezésére szolgál, másodszor pedig, nagyon mesz-sze van. Nevetséges volna, ha most a szabadban való játék hasznáról és fontosságáról imánk ; de igenis arról, hogy ahol nincs ilyen játékhely, ott a kisebb gyermekek egyes udvarokban gyülekeznek, vagy kószálnak, a nagyobb diákság pedig szobákban ül és meg nem engedett szórakozással tölti el szabad idejét. Ez pedig testének, lelkének és studiumáaak egyformán ártalmára van. Ez a szabad játék sokkal kedvesebb a fiuknak, mint az előirt, rákényszeritett játék, a mit abból tudunk, hogy menynyire örül a gimnazista, mikor egyszer-másszor a fekete táblára ki van írva: a játék ma elmarad. A városnak van a katonárét mellett mintegy hat holdnyi területe, azt el lehetne keríteni és a diákvilágnak játékhelyül eligazítani. A mostani nagyon távoli játékhelyet használhatná fel a város arra a célra, amire most katonaréti birtoka szolgál. Hisszük, hogy ezen ügygyei foglalkozni fog a városi tanács, mert van ez olyan fontos ügy, mint a népkultúrának akármelyik kérdése. HÍREK. Pályázat. Nagykanizsa város kisdedóvó bizottsága a csütörtöki gyűlésén elhatározta, hogy az Arany Jánosutcai kisded-óvóban megüresedett óvónői állásra pályázatot hirdet. Ez állással 800 korona évi fizetés és természetben nyújtott lakásai van összekötve. Pályázati határidő november 6. Megyebizottsági tagok választása. A hétfőn megejtendő megyebi-zöttsági tagok választásában a függetlenségi 48-as párt, mint ennek végrehajtó bizottsága a tegnap tartott gyűlésén elhatározta, hogy aktiv részt vesz, mely által ma este a „Szarvas" szálloda nagytermében nagygyűlést tart, melyre a párt ösz-szes tagjait ez uton is meghívja és a siker biztosítása érdekében az összes tagok megjelenését elvárja. k. megválasztandó tagok személyében ez aikalommal fog véglegesen megállapodni. Hangverseny. Bocsári Svastich Eugénia, az ismert énekművésznő, folyó hó 22-én hangversenyt tart a Kaszinó nagytermében Tarnay Alajos zongoraművész közreműködésével. Jegyek előre válthatók Alt és Böhm-eég kereskedésében. A kiváló és városunkban széles körben ismert művésznő hangversenye iránt az érdeklődés általános. Közös táncgyakorlatok. Az Általános Ifjuságképző Egyesület saját dísztermében holnap este 8 órától 11-ig közös táncgyakorlatot rendez. — Baji\' s táncintézeté-ben ma este 6 órától 8-ig a tanulók közös táncgyakorlatot lejtenek. Szaktanfolyam. A nagykanizsai kereskedő ifjak önképző egyesülete november 4-én kezdödőleg hetenkint háromszor, könyvvitel, keresk. számtan, keresk. jog és keresk. levelezésből hat hónapra terjedő szaktanfolyamot rendez. A tanfolyam vezetője Schnell Alfréd, az O. M. B. helyettes főnöke, aki a kereskedő itjak intelligenciájának emelése céljából teljesen díjtalanul végzi a taniiás terhes munkáját. A tanfolyamra már a jelentkezések befejeztettek, mert egyszerre csak korlátolt számú ifjak vehetnek részt a tanfolyamon, amii különben a buzgóságáról ismert szakférfi, meg fog ismételni. Meghívó. A kereskedő ifjak önképző egylete Nagykanizsán vasárnap, 1907. évi október 27-én délután 3 órakor saját Helyiségében tartja megXXXVI. évi rendes közgyűlését. A közgyűlés tárgysorozata: 1. Elnöki meg-nj itó. 2. Titkár évi jelentése. 3. A számvizsgáló és könyvtári bizottságok jelentése. 4. Az 1908. évi költségvetés megállapítása. 5. A tisztikar, választmány és számvizsgáló- | bizottság választása. 6. Netáni in- 1 ditványok. Lopás. Czankó György csáktornyai lakós panaszt tett a rendörségen, hogy űz étéből május óta ismeretlen tettes 90 korona értékű ékszert ellopott. t hó 12-én azonban tetten érte Gáspár Samu kereskedő inast, amint egy 20 korona értékö zsebórát ellopott. Gáspár tagadta, hogy ő más aikalommal is lopott volna, de Czankó inasai elmondták, hogy Gáspár őket is csábította a lopásra és a lopott ékszerek helyett ruha-ncmüeket igért. Czankó inasai azonban tántoríthatatlanok voltak. Gáspárt á rendőrség letartóztatta, Az álnok barát. Neufeld Miksa Csáktornyái kereskedő e hó 8-án elküldötte Heínrích Róbert alkalmazottját, hogy Sínger Salamon kisszabadkai lakós nevére adjon fel egy 1000 koronát tartalmazó pénzcslevelet Heínrích, mivel sok dolga volt, a pénzeslevelet Gerlics Istvánra bízta. Gerlicset azonban a pénz ördöge megtánto-ritotta s a levelet nem adta fel, hanem magánál tartotta. A tettes attól félt azonban, hogy bűne kitudódik s ezért egy levelet feladott, amelyet értéktelen papírokkal teletömött s ezt a címzett nevére elküldötte. Ezért 11-én Sínger Salamon kereskedő rohant a Neufeld céghez, ahol elmondotta, hogy 1060 korona helyett üres papírlapokat kapott. Ez értesítés után Gerlicset hivatta a cég, aki azonban megérezte, hogy a kréta körül baj van és Varasd felé elutazotL A csendőrség most körözi a furfangos tolvajt. Állategészségügy. Murakeresztu község a lépfene, Kilíman község a sertésorbánc ragályos betegség miatt fennálló zárlata alól feloldatott. Nagykanizsán az „Aranyszams" szálloda épületében ran Zalavármegye legjobb, legnagyobb \' mű-órás és látszerész üzlete, ahol Szívós Antal szakképzett tulajdonos kitünö áruival és jó munkájával teljes oda-a dással elégíti ki a n. é. közönséget kr.-os doboz levélpapír Kapható Ofenbeck és Balázsy papirkereskedésében Nkanizsán. „NAGYKANIZSA" 1907. október 19. Gyilkosság. Nóvák El k kedve.shegyi lakós nem a legjobb viszonyban élt feleségével, TrupVnvícs Máriával. A férj most is együtt találta az asz-szonyt a korcsmában kedvesével, tttől a naptól fog^a a házastársak közöti a viszony tűrhetetlenné vált. A férj azt mondogatta a szomszédoknak, hogy ö nem fog természetes halállal kimúlni. E hó 8-án a férj csakugyan meghalt és a megejtett vízsgátat kidrrítatte hogy az asszony ölte meg. Céllövészet a gimnáziumban. Mint értesülünk, a keszthelyi gimnázium igazgatósága jelentős ujj! -tást fog még e hó folyamán életbe léptetni. A főgimnázium VII. és VIII. osztályának tanulóit fogja a fegyver-forgatásban és a céllövészetben ki-képeztetni. Az Igazgatóság már régebb idő óta foglalkozik e tervvel, csak a kivitel körül felmerült nehézségek késleltették a megvalósulást. Most azonban a. honvéd állomásparancsnokság ajánlata folytán, mely szerint képzett altiszteket és a szükséges fegyvereket rendelkezésére fogja bocsátani, mi sem áll útjában a terv megvalósulásának. (Ugy tudjuk, még e hó folyamán megkezdődik a fegyverfogás gyakorlása, mely heti két külön órában Lukács István tornatanár felügyelete alatt fog megtörténni.) Tanonc felvétetik fűszer és csemege üzletbe. Cim a ki-iü i©ma cement-áru gyár« = a postával szemben == Ajánl hornyolt cement tetözsin-delyt, diszes metlikai és közönséges cementlapokat, betoncsöveket, kutkagylók és kut-bodonokat. — Készít mozaik terazzo burkolatot, elvállal beton hidak építését bármely nagyságban és betör,írozásokat. — Állandó nagy raktár portland-, .. román-cement és mészbő!.. adóhivatalban Szobaíeánynak ajánlkozik egy csinos fiatal leány. Cim a kiadóhivatalban. Kalap ^alspásiraSf i fíagyksüizaásí! A közelgő őszi és téli újdonságok megérkeztek. Legújabb divatú t\'éríikalapok Í.50 frttól 2.50 frtig. A legújabb elegáns plüseh kalapok 3, 4 és 4.50 frt. Legújabb selyem cylinder 5 frttól 7 frtig. Kapható WelÜsch Márkus divat kalap és sapka üzletében NAGYKANIZSA Erzsébet királyné-tér 23. sz. a m&k: Egyedárusitás Nagykanizsán, Beck Henrik fűszer-, gyarmatára- és llsztnagyke-oo reskedésében. o o divatáru állandó nagy raktár Kreisler és Sclilesinger üzletében Erzsébet téren, (a görögkeleti egyház épületében „Fiume" kávéház mellett.) Nagy ráktár kész férfiruhákból, női kábátokból és különféle selymekből. Nagy választék : gyapjúszövetek, nöi szövetek, ágyteritők, függönyök, damaszt asztalterítők, szalvéták, kanavász vásznak, siffonok, oxfordok, belső cihái.\', grádlík, paplanok és férfiingekből stb. — Női posztók | kosztümre nagy választékban. Jutányos olcsó árak! Pontos kiszolgálás! I Rendkívüli olcsóság ezelőtt Kürschner Ignác Erzsébet királyné-tér 23. szám. Nem reklám hajhászás, hanem saját meggyőződésem késztet arra, hogy a t. vevőközönség figyelmét felhívjam áruim jó minőségére, tartósságára és rendkívüli olcsóságára. Legnagyobb férfi-, fin- és gprrcek-rtektár. ^J^J^g! ÍSfShSS SZ den színben. Különlegességek rövid bundás kabátokban. Utazó \'és városi bundák nagy választékban. Valódi dán-bőr kabátok. Férfi-, fiu- és gyermek séta- és strapa-öltönyök. Legjobb minőségű lábzsákok. — MINDEN A LEGÚJABB KIVITELBEN.— j&i ctpö) ar Finom férfi és nöi sevró cipő fűzős és gombos, tartós férfi és női - strapa cipő fűzős és cúgos. Fiu és leányka cipők fűzős és gombos. Jo minőségű feru box és bagaria csizmák. Valódi Halina filc és vadász csizmák. F<;rfi, női és gyermek kontót cipők. Fiu és leányka csizmák. Nöi vagy férfi betétes posztó cipők. Valódi orosz sárcip"k minden nagyságban. Nagy választék posztó gyógycipőkben. Gyermek és baba, valamint kivágott nöi lakk, fehér és más alkalmi cipők minden ávban. — A n. é. közönség szivés pártfogását kérij kiváló tisztelettel GRÜNFELD MARK. Állandó nagy raktár vízmentes vadászcipökben. Vidéki megrendelések olcsón és pontosan eszközöltetnek. Meg nem felelőt kicserélem, esetleg a pénzt visszaadom. Nyomató:; 0*c.-rteck<*$ Balizsy VViyvnyoradiiábin. fTig/fc^äzsÄn. I III. évfolyam. Vasárnap 1907. október 20. 240. szám. Előfizetési árak Helyben házhoz hordva: Egy hónapra .. _ .. 50 fillér Negyedévre 1 korona 50 fillér Vidékre postán küldve: Egy hónapra _ _ 1 korona Negyedévre _ „ 3 korona Egyes szám ára 2 fillér. A fóvárosban megjelenő politika! lapokhoz menetelve: 1 fillér. Megjelen ünnep utáni napok kivételével minden nap reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal Csengery-ut I. szára. Telefon-szám: Szerkesztőség és kiadóhivatal: 162. Nyomda: 148. Kéziratot nem ad vissza a szerkesztőség. Laptulajdonos és kiadó: Ihászi Horváth István. ^Hirdetéseit és nyilttér közlése árjegyzék szerint Általános öröm Nagykanizsán. Irta egy egzekvált. A Teleky-ut végétől egész Kiskanizsa végéig, a Magyarutca vegetői egesz a Kazincy-ut végső pontjáig derüljenek tel az arcok, mosolyogjon minden ember és örüljön a ház apraja nagyja. Még pedig azért örüljetek, mert a jövő évi költ-segvetesoen felemelték a pót-adonkat. Mit? Ti nem taiaija-tok ezt örvendetesnek? Szegény rövidlátó magyarok. De lassan kullog az eszetek jarása. Hat ide figyeljetek, miért emelte tei a varus potadótokat, mindjárt kigyúl arcotokon az öröm es hasra vágódtok a hálának miatta. Először is a tisztviselők megkapják á kivánt drágasági pótlékot. Akár előre mérget — akarom mondani hitelt vehetnek rá a jó hivatalnokok. Másodszor — a város régi vágya teljesül, meg lesz a vízvezeték; a Bazár második emeleti lakosai is könnyű szerrel jutnak friss vizhez, fürdőhöz. Ezek lesznek a legdrágább, legkeresettebb lakások. Már ennek a hatása alatt fel is emelték a lakbéreket. Az utcaöntözés valósággal ideális. Port nem fogunk látni máshol, mint a — patikában. A városi tisztaság olyan lesz, hogy csodájára jár az egész világ — még Szombathely is. Hogy azután Scharlach meg ilyféle vendég nem lel talajra nálunk azontúl, az bizonyos. Harmadszor, lebontja a csoportházakat és egy modern szinház épül helyére, melyben elsőrendű műveszek, szépségdijat nyert primadonnák fogják műélvezetünket szolgálni és minden újságírónak külön páholya is lesz benne. Hát a gimnázium ? Igen, negyedszer felépül a tudomány szent csarnoka, ahol végre ujabb kétszáz évre együtt lesz az a 11 osztály, melyből a régi honvédkaszárnyában 3 felső van elhelyezve őrömére a diákságnak, melyre ugy felügyelni egykönnyen nem lehet. Az Erzsébet-téren egy hatalmas világóra, meterologiai csillagászati feljegyzések és az erre szánt helyen hirdetések lesznek. Hirdető oszlopok máshol is emelkednek, nem tarkulnak a házfalak ezentúl mindenféleszinü piakátoktól. Hát még mi is lesz abból a sok adóból? Egy szép ingyenes fürdőház a kanálison, meg egy uj szegényház, meg mi is még? Majd megtudjátok jó adózók, csak várja-, várjavárjatok. HÍREK. Halálozások. A hétenj az örök világba költöztek : Sonnensc ,ein Mórné Dukász Rozália, asztalos neje, Csengery-utca 13. Lehard Margit, 26 napos, Rákáczi-u. 44. Pénicz János, szegény, 47 éves, Közkórház. Bogdán Ferenc 4 éves, Honvéd-u. 41. Horváth Julianna tanuló, 13 éves, Közkórház. Kiss László 22 napos, Ga-rai-utca 7. Jámbor Mihályné, Németh Mária, kocsis neje, 42 éves, Erzsébet-tér 4. és Gönczöl Rozália tanuló, 11 éves, Rózsa-u. 40. Esküvő. Horváth Mihály honvéd őrmester tegnap kötött házasságot Tanczen-berger János városi hivatalnok leányával, Terézzel. Bizottsági tagok választása. A nagykanizsai függetlenségi és 48-as párt elnöksége a következő felhívást intézte Nagykanizsa város polgáraihoz: Tisztelt választó Polgártárs ! Folyó hó 21-én hétlőn reggel 9 órakor veszi kezdetét a törvényhatósági bizottsági tagok választása. A város három kerületbe van osztva, az 1. és II. kerület a városháza épületében, a III. kerület pedig a kiskanizsai olvasókör helyiségében szavaz. A nagykanizsai függetlenségi és 48-as párt a választásokban erős részt vesz, jelölteket állitt, akiknek megválasztását biztosítandó, utcák szerint bizalmi embereket kért fel. Nem közömbös az, hogy ki képviselje Nagykanizsát a vármegye törvényhatósági bizottságában, nem közömbös az, hogy kik legyenek kezdőink alkotmányunk eme fontos várában, miért is felkérjük tisztslt Polgártársainkat, hogy a folyó hó 21-én hétfőn, reggel 9 órakor kezdődő törvényhatosági bizottsági tagválasztáson megjelenni s szavazalával támogatni méltóztassék. Hazánk és népünk iránt vaió önfeláldozó szeretetet és a közügyek iránti önzetlen ialkese-dts légyen azon eszmény, amely mindnyaju \'kat vezessen és azon kapocs, amely bennünket egyesit-sen. jelöltjeink: Oszterhubcr László kir. Ítélőtáblai biró, Dénes Lajos földbirtokos, Knortzer György takarékpénzt. igazg., Remete Géza ügyvéd, Faics Lajos ügyvéd. A szavazati lapok a választás színhelyén fognak kiadatni. Névmagyarosítás. Plander János nagykanizsai lakós a maga és kiskorú gyermekei, Rozália, Julianna és Mária családnevét belügyminiszteri engedélylyel „Kele"-re változtatta. Tánciskola. A főgimnázium és polgári leányiskola növendékei eddig bizonyos iskolai okok miatt nem vehettek részt Bajlós tánctanító oktatásában. Mivel ezek az akadályok megszűntek és a tánciskola mind a szülőknek, mint a tanférfíaknak teljes megelégedésére működik, a nevezett iskolák igazgatói megadták az engedélyt, hog) tanítványaik a tánciskolába beiratkozhassanak. Ezek részére uj tanfolyam nyíttatik. Táncestély. Az Altalános Ifjuságképző Egyesület ma este 8 órakor táncestélyt rendez. Kezdete este 8 órakor. Belépő díj 40 fillér. Lopás. Minarícs János perlaki lakós a csáktornyai vásáron egy tehenet akart venni. Adás-vcvés közben négy ismeretlen ember melléje szegődött, akik azután a nála levő 170 koronát ellopták. Minarics az ismeretlen tetteseket feljelentette a csendőrségen. A csendőrség a tolvajok közül Kusmics Jánost és Skerker Ferencet elfogta, a másik két cinkost pedig körözteti. Sirásó mint életmentő. Öngyilkos leány. Sok leánynál nem keres más ér- j zelmet a férfi, mint a gyönyör élve- zetét. Pedig hány, talán a legtöbb, mig bájait könnyelműen kínálgatja, lelke fenekén valami puha, kedves családi fészek után epedik. Ilyennek gondoljuk Horváthzsidi Mariskát is, aki 3 bűnös szerelemnek nem égy oltárán áldozott, pedig szive igazi, örök szerelőmmel égett valaki után. Ez a valaki ■ nem akarta őt meghallgatni és taián ismét másra vetette szemét, aki viszont róla nem akar hallani. Az érzelmek ilyen forgataga a leány lelki egyensúlyát mélyen érintette. Halálra szánta magát és a sétatérnek egy fájára felakasztotta magát. De hát az ő sorsa még nem leit be. A sirásó, aki pedig az utolsó, aki a halott mellől eltávozik, most első volt a segítségben és a szerencsétlen leányt észrevéve, megmentette az életnek. A boldogtalant visszavezették szüleihez és remélhető, hogy szive nagy bánatát majd ez-k körében el tudja viselni. Lopás az országúton. Egy vidéki földbirtokosnak két kocsija indult haza a somlyói szüretről. Az egyik kocsi bort, a másik két ponyvába csomagolt ágyneműt szállított. Alkonyat felé bejártak a sümegi Kisfaludy szállóba s megetettek. Etetés után 8 órakor útnak indultak, a kocsin utazó major gazda körüljárta a kocsikat és mindent rendben talált. Lassan, lépésben haladtak h.zafelé az éj sötétjében Elöl a boros, utána a ba-gázsiás kocsi. Reggel felé értek csak haza s otthon veszik észre, hogy az egyik ponyvát ismeretlen tettesek útközben felbontották, a másikat átmetszették s 100 koronát meghaladó ágyneműt a csomagból elloptak. Följelentették a lopást a csendőrségnek, de nehéz dolog lesz a tolvajokat kinyomozni. Nagykanizsán az „Aranyszams" szálloda épületében vao Zalavármegye legiobb, legnagyobb mii-órás és látszerész üzlete, ahol ziwos Antal szakképzett tulajdonos kitflnő áruival és jó munkájával teljes odaadással elégíti ki a n. é. közönsége Kapható Ofenbeck és Balázsy papirkereskedésében Nkanizsán. „NAGYKANIZSA" 1907. október 20. Felelős szerkesztő; Kertész József Szerkesztőtárs: Ihászi Horváth István. 1284. 1907. Árverési hirdetmény. Nagykanizsa város árvaszéke 1284—1907. számú véghatározatá-val elrendelle Bogdán Angeló József, Ferenc és K rolina kiskorunk közös tulafdonát képező s összesen 167 K 38 i. leiiári becsértékben íei-v.:t kővetkező drágaságoknak nyilvános árverésen készpénz fize\'.és melleit darabszámon leendő eladását u. m. 1 db dup^aíedeiü ezüst óra, 1 db régi óra, 1 dl) 14 karátos arany óralánc Szent-György éremmel, 2 db ;14 karátos arany jegygyűrű és ugyancsak 2 db köves arany gyűrűt. Az árverés m.gtartá-s~ra határidőül 1907. év október hó 21. nepjának 10 órája. A városi kg gyám hivatalns helyisége (Vá-rosnaz, 21. ajtó). Mire a venni szándékozókat ériesitnm. Nagykanizsa, 1907. okt. 12. Ferger Károly, árvaszéki jegyző. Házeladás. Egy jókarban levő ház a József-főherceg uton eladó. Bővebbet Tüskés i Sándor háztulajd.-nál. ÁllJAAV Ittp ffTTYY cement-áru gyár.s - a postával szemben = Ajánl hornyoit cement tetőzsindelyt, díszes metlikai és közönséges cementlapokat, betoncsöveket, kutkagvlók és kut-bodonokat. — Készií mozaik terazzo burkolatot, elvállal beton hidak épí-ését bármely nagyságban és betonirozásokat. — Állandó nagy raktár portland-, .. román-cementes mészből.. Szobaleánynak ajánlkozik egy csinos fiatal leány. Cim a kiadóhivatalban. Uj férfi-szabó üzlet! Éitesitem a n. é. közönséget, hogy üzletemben --- mindennemű ==-- férfi ruhákat a legújabb kivitelben olcsón és pontosan készítek. Állandó nagy raktári tar- 4 tok finom bel- és külföldi = szövetedben. = ft mélyen tisztelt közönség szives pártfogását\' kárve vagyok kitűnő tisztelettel Tanczenberger József Nagykanizsa,Csengery-ut 2 Nkanizsai takptárral szemben. Tanonc felvétetik fűszer és csemege üzletbe. Cim a kiadóhivatalban. divatáru Férfi-és női állandó nagy raktár Kreisler és ScMesinger üzletében Erzsébet-téren, (a görögkeleti egyház épületében „Fiume" kávéház mellett.) Nagy ráktár kész férfiruhákból, női kábátokból és különféle selymekből. Nagy választék: gyapjúszövetek, női szövetek, ágyteritők, függönyök, damaszt asztalteritök, szalvéták, kanavász vásznak, snfonok, oxfordok, belső cih-V-- grádlik, paplanok és férfiingekből stb. — Női posztók kosztümre nagy választékban. Jutányos olcsó árak! Pontos kiszolgálás! Értesítés. SSogykatiBZsáíí! == A közeigő őszi és téli újdonságok megérkeztek. Legújabb divatú férííkalapok Í.SO írttól 2.50 frtig. A legtijabb elegáns pliisch kalapok 3, 4 és 4.54» irt. Legújabb selyem cylínder \'5 frttól 7 frtig. Kapható Wellisch Márkus divat kalap és sapka üzletében NAGYKANIZSA Erzsébet királyné-tér 23. sz. Van szerencsém a n. é. höigy- j közönség szives tudomására adni, hogy Páris, Berlin és Bécsi hlapnjdonságaim megérkeztek, melyek minden vétel kötelezettség nélkül divat-1 termemben (Kazincy-utca 2.) ; megtekinthetők. Kalapátalr.kitásokat, melyekre I ¡¿e:-. nagy súlyt fektetek, nrgyon gondosan és Ízlésesen áüitok ki. Gyermek kalap újdonságok. A n. é. hölgyközönség szives pártfogásáért esd kitűnő tisztelettel Roth Laura divatárusnó. I közvetítő iroda Nagykanizsán Fő-ut 3. (a városháza átellenében). Tulajdonos: Alistádter Ignácz. Daczára a mai pénzdrágaságnak, megfelelő ingatlanra Sy^o-os alapon közvetit törlesztéses es állandó kamatozású kölcsönöket. I ezelőtt &-&H& Kürschner Ignác Erzsébet királyné-tér 23. szám. Nem reklám hajhászás, hanem saját meggyőződésem késztet arra, hogy a t. vevőközönség figyelmét felhívjam áruim jó minőségére, tartósságára és rendkívüli olcsóságára. fprfi- fi 11- k ÓyWmtV Wlharsl\'t?»\' EIcgáns férfi> fiu és gyermek téli kabátok. Szines férfi, l-\'V,!..^ ttlh, lik db gygAlübiv-Maiarjai. {iu és gyermek raglán. Legujabb rövid télikabátok min- den színben. Különlegességek rövid bundás kabátokban. Utazó és városi bundák nagy választékban. Valódi dán-bőr kabátok. Férfi-, fiu- és gyermek séta- és strapa-öltönyök. Legjobb minőségű lábzsákok. MINDEN A LEGUJABB KIVITELBEN.— «Li «•JB Finom férfi és női sevró cipő fűzős és gombos, tartós férfi és női ..... — _ astssS«a.o strapa cipő füzös és cúgos. Fiu és leányka cipők fűzős és gombos. Jo minőségű férfi box és bagaria csízmák. Valódi Halina filc és vadász csízmák. Férfi, női és gyermek kornót cipők. Fiu és leányka csizmák. Női vagy férfi betétes posztó cipők. Valódi orosz sárcipők minden nagyságban. Nagy választék posztó gyógycípőkben. Gyermek és baba, valamint kivágott női lakk, fehér és más alkalmi cipők minden ávban. — A n. é. közönség szives pártfogását kérij kiváló tisztelettel GRUNFELD MARK. Állandó nagy raktár vízmentes vadászéi pökben. Vidéki megrendelések olcson és pontosan eszközöltetned. Meg nem felelöt kicserélem, esetleg a pénzt visszaadom. I Nyomatott Ofenbeckés Balázgy könyvnyomdájában, Nagykanizsán. I III. évfol yam. Kedd 1907. október 22. 241. szám. Előfizetési árak Helyben házhoz hordva: Egy hónapra .. _ .. 5C fillér Regyedévre 1 korona 50 fillér Vidékre postán küldve: Egy hónapra _ „ 1 korona Negyedévre _ _ 3 korona Egyes szá« ára 2 fillér. A fővárosban megjelenő politikai lapokhoz mellékelve: 1 fillér. Megjelen Cnnep utáni napok kivételével minden nap reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal Csengery-ut 1. szám. Telefon-szám: Szerkesztőség és kiadóhivatal: 162. Nyomda: 148. Kéziratot nem ad vissza a szerkesztőség. Laptulajdonos és kiadó: Ihászi Horváth István. Hirdetések és nyilttér közlése árjegyzék szerint Tények bizonyítják, hogy a legtöbb nyereményt Mühoffer Kálmán sorsjegy főelárusiíónál vásárolt sorsjegyekkel nyerték, miért is ajánlható, hogy mindenki igyekezzék mielőbb a fenti sorsjegy-irodában Csen-geri-ut Rosenberg házban Szerencsesorsjegyet vásárolni. Az újonnan kezdődő sorsjátékra melynek I-ső osztályú huzasa folyó évi november hó 21 és 23- án kezdődik, a sorjsegyek teljes választéka rendelke-o zésre áll. o Az Irodalmi és Művészeti Kör közgyűlése. A városháza tanácstermében vasárnap délelőtt tartotta a nagykanizsai Irodalmi és Művészeti Kör évi rendes közgyűlését Horváth György főgimnáziumi igazgató elnöklete alatt. Kulturális szempontból ez a legelőkelőbb egyesület városunkban, nemcsak azért, mert tagjai sorában a város értelmi erejét látjuk tömörülve, de mert kulturális céljai mellett a hazafiasság ébrentartását tartja egyik szent feladatának; pedig hát az utóbbi időben de szerény virág lett ebből a hajdan nagy tettekre ösztönző eseményből. A nemzeti szellemi élet magasan fekvő tiszta levegőjű, szabad bérceihez vezet — az az ut, melyen az egyesületnek haladnia kell — hova a politikai pártharcok, a társadalmi torsal-kodásnak zavarosabb hullámot nem csapkodhatnak fel. Ezt az ideális munkát jelölték ki az alapítók az egyesület vezetőinek és örömmel konstatálhatjuk, hogy jó kezekben van ez örökség letéve. Hanem, amint Gürtler Ferenc titkár szép je- lentésében mondfa: „Társadalmunk egyes osztályai között fennálló válaszfalak lehető megszüntetése és a társadalmi különbségek kiegyenlítése is egyik alaphivatása" e körnek. Hogy ez csakugyan igy van, azt leg-jobbnn bizonyítja az írod. és Műv. Kör 12 éves fennállása, mely minden közöny, az idealizmusnak a közönségünkben mufalkozó hiánya és a támadások ellenére is meg tudott maradni és szép, értékes szolgálatot tudott adni a város közönségének. Igaza van á titkár jelentésének, mikor azzal végzi beszédét, hogy a közönség bizalmát az egyesület birja. Mi hozzátesszük, hogy nemcsak bizalmunkat, de nagyrabecsülésünket és hálánkat úgyannyira, hogy ha ez az egyesület nem volna, okvetlenül meg kellene azt alkotnunk. A hazai kulturát, a magyar hazaftas szent érzelmet szolgálja az, aki az írod. és Műv. Kört bármilyen módon támogatja. Kevés az a 200 és néhány tag, akik a körbe gyűléseztek. Van Nagykanizsán még néhány száz olyan érzelmű és műveltségű ur és urnő, akiknek a kör névsorából nem volna szabad hiányoznia, akkor a „nehéz munkával emelt és a hazai kulturának szentelt eme oltárunkon a nemzeti géniusz tiszteletére felgyújtott áldozati tüzeink soha elhamvadni nem fognak." (Titkár.) A gyüíés lefolyása. Saját tudósítónktól. Az ülést Horváth György elnök nyitotta meg, üdvözölvén a megjelent tagokat. Majd Gürtler Ferenc titkár olvasta fel nagy tetszéssel fogadott jelentését az utolsó két évről. A mult évi dalos ünnep miatt ugyauis nem volt akkor közgyűlés. Illetőleg egy díszülés volt, melyen az egyesület 10 éves fennállását ünnepelte, a városunkban időzött több daloskör társaságában. A számvizsgáló bizottság jelentése szerint a kör anyagi helyzetét a következő számadatok mutatják: Készpénzvagyon 1907. október 17 -én 976 K 68 f. Tagdijak 19(/7-re 816 K. Hátralékok behajtásiból 64 K. Hangjegykészlet 500 K. A kör tulajdonát képező pódium és szin-házdiszletek 300 K. összesen 2656 K 68 f. Azután a tisztikar és ¡igazgatótanács választatott meg, s ezzel a gyűlés berekesztetett. A választás eredménye a következő : Elnök: Horváth György Irodalmi szakosztályi elnök: Dr. Neumann Ede Művészeti szakosztályi elnök: Böhm Emil Főtitkár: Dr. Hajdú Gyula (uj) Segédtitkár: Gürtler Ferencz Ügyész: Dr. Etlényi Géza Pénztárnok: Miltényi Gyula (uj) Ellenőr: Orbán János (uj) Gazda: Irmler József. Igazgató tanácsi Blumenschein Vilmosné Csizmadia Vilma Farkas Vilma Hof-richter Emma Laipczig Antalné Dr. Rothschild Samuné Dr. Szekeres Józsefné Vidor Samuné Áts E. Árpád Barta Lajos Elek Ernő Eperjesy Gábor Kádár Lajos Knortzer György Kertész József (uj) Kovács Ferencz Lenavai Samu Lukács József Mágics Ferencz Nith Norbert Dr. Ollop Mór Oszter-huber László Dr. Rosenberg Mór Sáfrány Károly Sauermann Mihály Szalay Lajos Sterneck Zsigmond Unger Ullmann Elek Vécsey Zsigmond Vidos József. KiREK. — ~ Esküvök. Tegnap házasságot kötöttek: Horváth Károly kovács Fücsök Reginával, Fényes Samu kereskedő (Kaposvár) Maschanzker Szidivel, Salamon János aszíabs Vizeli Terézzel, Eichner Izidor vonatvezető (Belicske) Trankovics Szidóniával és Rózsai Lajos magánhivatalnok (Alsódom-boru) Sauer Adéllal. Gyűlés. A nagykanizsai kerületi munkás-biztosító pénztár, vasárnap délután tartotta közgyűlését Schweitzer József elnöklete alatt. Első határozata az vott, hogy a nagykanizsai beteg-segélyző pénztárnak folyó évi jun. 30-ig gyűjtött 11775 K 19 f. vagyonát arra használják fel, hogy a táppénzsegély időtartamát 20 hétről 25 hétre emelik. A gyűlés többi rcsze választásokon szorítkozott. Igazgatósági tagok lettek : Faiér Mihály, Heltai József, Knortzer György és mint felügyelő bizottsági tag a munnkaadók részéről Brüch Sándor. Az országos pénztár közgyűlési kiküldöttei: Halvax Frigyes és Josifovits Milivoj, a munkaadók köréből Somogyi Ede és Hirschl Alajos, az alkalmazottak részéről póttagok N.u Dezső, Perkó Péter, Schwarcz Ottó, Tomasics Ferencz, Balázs János, Kardos Deiső. A vá-i lasztott bírósági elnökök a munkaadók részé: öl Dants Rálmán. Darvas János, Halphen Mór, Horváth György, Kardos Sándor, Kohn Samu, Miltényi Sándor, Nagy Károly, Unger Ullmann Elek, Weissmayer Márk. Az alkalmazottak köréből Heltert Vencel, Goldberger Vilmos, Szegedi György, Fatér Lajos, Szi-kora Antal, Kállai Gyula, Reizer Mihály, Molnár Déla, Bacsí Ferenc, Szekeres Lsfos. Helyettes ülnökök Guttmann Sándor, Hild Ferenc, Tóth József, Kovács Rosenfeld Miksa. Veingrinec József, Grisler Lajos, Baranyai Viktor, Kozma Nándor, Gordán József, Knausz Ferene. Munkamegakadályozás a közvágóhídon. Folyó hó 17-én a hentes és mészáros segédek a rendőrség betiltása ellenére Schn.tff József elnöklete alatt gyűlést tartottak a „Vas-kapu"-vendéglőben. A gyűlés szó- Nagykanrzsán az „Aranyszarvas" szálloda épületében van Zalavármegye legiobb, legnagyobb mii-órás és látszerész üzlete, aíiol Szl^és Antal szakképzett tulajdonos kitűnő áruival és jó munkájával teljes odaadással elégíti ki a n. é. közönséget kr.-os doboz levélpapír Kapható Ofenbeck és Balázsy papirkereskedésében Nkanizsán. noka Sclineff Józeef volt, aki tüzes beszédekkel felizgatta a jelenlevőket. Az izgató beszédnek meg is volt az eredménye, mert szombaton Reisz Manó és Hoch Jenő Reichen-feld és Wein segédeit megakadályozták a munkában, részint mert ezek nem tanúit iparosok, részint, mert a szakegylctnnk nem tagjai. A retrdörség azonban közbelépett és az ellentéteket kiegyenlítette. Sclineff József, Reisz Manó és Hoch Jenő ellen pedig megindították a vizsgálatot. Villanj szintláz. A vil amos színházban ma uj műsor kerül bemutatóra. A rendkívül érdekes előadásokból már említettük a „Kazablanfcai rémnapok"-ai, melynek eredeti helyszíni felvétele a francia hadsereg védelme alatt készült. Ugyancsak kedves jeleneteket mutat a „R.viera" felvétele. Érdekfeszítő még a müsorbór„Bün-tény a hegyek közt", melyek a tiroli hegyvidéknek egy tragikus eseményét mutálják be. Tánciskola. B ijlós tánctanár csütörtökön külön bosicn-kurzust rendez, melyen a leányok legkedvesebb táncát fjgja tanítani. Bdópő ciij 1 kprona. NAGYKANIZSA^ válasz- Megyebizottsági tagok tása. Lapunk zártakor értesülünk a lefolyt választásokról, melyek a következő eredménynyel végződtek: Az I. kerületben leadtak 161 szavazatot és egyhangúlag megválasztották Oszterhuber László it. táblai bírót és Knortzer György takarékp. igazgatói. A II. kerületben 4 jelölt. Leadatott 163 szavazat. Megvalasz-tatott Újvári Géza 101 és dr. Rothschild Samu 95 szavazattal. A Dl. kerületben 72 szavazattal egyhangúlag Faics Lajos ügyvéd győzött Így tehát a függetlenségi párt fényes győzelmének volt e napja ez a mai nap. 1907. október 22. Tanonc felvétetik fűszer és csemege üzletbe. Cim a kiadóhivatalban. Weísz Soma cement-áru gyára -\' - a postával szemben " Ajánl hornyoit cement tetőzsindelyt, diszes metlikai és közönséges cementlapokat, betoncsöveket, kulkagylók és kut-bodonolat. — Készít mozaik terazzo burkolatot, elvállal beton hidak épi\'ését bármely nagyságban és beíonirozásokat. — Állandó nagy raktár portland-, .. román-cement és mészből.. Férfi-és női állandó nagy raktár Kreisler és Schlesinger üzletében Erzsébet-téren, (a görögkeleti egyház épületében „Fiume" kávéház mellett.) Nas>y ráktár kész férfiruhákból, női kábátokból és különféle selymekből. Nagy választék: gyapjúszövetek, női szövetek, ágyteritök, függönyök, damaszt asztalterítők, szalvéták, kanavász vásznak, síffonck, oxfordok, belső cih/4f grádlik, paplanok és férfiingekből stb. — Női posztók kosztümre nagy választékban. Jutányos olcsó árak ! Pontos kiszolgálás! = Nagykanizsán! = A közelgő őszi és téli újdonságok megérkeztek. 1 Leguiabb divatú fériikalapok 1.50 frttól 2.50 frtig. A legújabb elegáns plüsch kalapok 3, 4 és 4.50 frt. Legújabb selyem cylinder 5 frttól 7 frtig. Kapható Wellisch Márkus divat kalap és sapka üzletében NAGYKANIZSA Erzsébet királyné-tér 23. sz. f ..........Minthogy most, különö- • sen a régi rendszerű gépeinknek utánzatai mint „¿INGER", sőt mint VALÓDI blNGER VARRÓGÉPEK" ajánltatnak megvételre, figyelmeztetjük a t. vevóközönséget, hogy az ilyképen ajánlott varrógépek nem eredeti S1NGER varrógépek és nem tőlünk származnak. A vilagbirü eredeti SINGER VARRÓGÉPEK kizárólag csak saját üzleteinkben kaphatók í aki varrógépet óhajt venni, az mindenekelőtt győződjék meg arról, hogy a megvételre ajánlott gép a mi czégflnk-tcl száimazik-e és ne elégedjék meg kitérő válaszokkal. SiííGcR Co. varrógép részvénytársaság NAGYKANIZSA, Deák-tér 2. sz. alatt. ^ —-JJ Eíegáns Kényelmes y győződjék meg gyártmányaink kiváló minőségéről. .Keli gyánásJa.Qao pár cipő. Szabott gyári árak minden cipó talpán. Különösen ajánljuk: Feri cúgos munkás cipő — — — — Férfi fűzős-cipő csinos kivitelű — — Férfi fűzős Box-cipö átosonj y. magas sarok Férfi fűzős-cipő I. Box Goodyear varrott Férfi fűzős-cipő CöeYreanból Goodyear varrott — Női gombos cipő — — — — — — Női gombos cipő Caemaii Goodyear varrott frt 3.50 » 3.60 » 4.50 » 6.— » 6.25 n 3.40 T> 6— Elkülönített osztályban dns választéka raktár Orosz sárczipőkbői. -—SURIK58 gfl«rcsr —-— Mindennemű czipé kenőcsök, czípőfüzők stb. stb. cipőgyár részv. társ. főraktára. Nagykanizsa Fö-ut 12. „Kotona"-szállodáva! szemben. III. évfolyam. Szerda 1907. október 23. 242. szám. Előfizetési árak Helyben házhoz hordva: Egy hónapra ...... 50 fillér Negyedévre 1 korona 50 fillér Vidékre postán küldve: Egy hónapra _ _ 1 korona Negyedévre _ _ 3 korona Egyes izim ára 2 fillér. A föTArotbftn megjelenő politikai lapokhoz mellékelve: I fillér. Nagykanizsa Megjelen ünnep utáni napok kivételével minden nap reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal Csengery-ut 1. szám. Telefo»-száia : Szerkesztőség és kiadóhivatal-162. Nyomda: 14«. Laptulajdonos és kiadó: ihászi Horváth István. Kéziratot nem ad vissza a szerkesztőség. ^Hirdetések és nyilttér közlése árjegyzék szerint Gazdasági intézkedések. Csodálatos, de ugy van, hogy a szegény embernek meghal egy-egy gyereke, a bánat mellé azonnal odatolakodik egy gondolat, hogy most erre se kell pénz, meg arra se. Szóval, könnyebb lesz az élet. A tapasztalat azt mondja, hogy nemcsak a személyeknél, de Nagykanizsa városánál is ilyen gazdaságos szempontot fogják fel egy-egy tisztviselő halálát. A munkát, mit eddig végzett, beosztják másik hivatalnoknak és a fizetést a városi pénztár megtakarítja, mert arra ki gondolna, hogy egy hivatalnoknak, ha addigi teendőjéhez még uj munkát is adnak, talán valami fizetéstöbblet is járhatna. Az meg szívesen elvégzi a jövő reményében, mert azt hiszi, hogy ha majd a megüresedett állás betöltésre kerül, bizonyosan őt helyezik a magasabb fizetéssel járó hivatalba. De az is előfordul, hogy fontos, felelősséggel járó hivatal ellátására dijnokot helyez a város anélkül, hogy az illetőnek kilátása lehetne, hogy sokkal régebben működő hivataltársait megelőzve, véglegesen majdan oda helyeztetik. De hogy konkrét dolgot is mondjunk, két nevezetes állást emiitünk meg. Egyik a gyámi pénztárosi állás, melyeknél a a fenti esetek fordulnak elő. A gyámi pénztáros egyszersmind városi közgyám. Rendkívül jelentős, felelősséggel járó hivatal, ahol 2—3 millió vagyonkezelésről van szó, a kiskorú árvák vagyonának védelme van rábizva. Ez az állás már innen-onnan 5 éve, hogy betöltetlen. A pénztárosi dolgokat a városi adópénztáros, a közgyámi ügyeket pedig a gyámi ellenőr látja el. Mindkettő régi, kipróbált hivatalnok. Ámde ezek a rájok rótt terhet minden dijazás nél- kül végzik, a mi elvégre az ő ügyük. De a belügyminiszteri rendelet értelmében ahol árvaszék van, ott közgyámnak lennie kell. Nálunk pedig évek óta nincs, csak a dolgokat végeztetik a számellenőrrel. Am tessék, ha lehet összevonni a két hivalalt, bár közgyám és ellenőr egy személyben nem lehet, hanem ha a közgyámot a városi számvevőség mellé osztanák, aki ugyanis folytonos összeköttetésben van vele, mert minden intézkedését ellenjegyzi, akkor meg volna az ellenőrzés, az eljárás is egyszerüsittetnék és egy hivatalnoknak, ha nem is teljes fizetését, de egy részét meg lehetne takarítani. A pénztárkezelő pedig megmaradhatna ott, ahol van, illő dotálás mellett. A városi könyvelői állás szintén fontos hivatal, a számvevőnek jobb keze, ha kell, helyettesitője, és mégis már egy félév óta egy díjnok helyettesíti és ugylátszik, az általános tisztújításig ebben az állapotban marad ez az ügy is. Ebből pedig az következik, hogy vagy kelleténél több a hivatalnok, ha minden állás be van töltve, vagy kelleténél több munkát raknak némely hivatalnok vállára, ha helyettesittenie kell. A tanulságot tessék az intézőknek levonni. HÍREK. Kitüntetés. Ö Eelsége a király Illés Ignác dr. ezredorvosnak a közegészség terén szertett érdemei elismeréseül a koronás arany érdemkeresztet adományozta. Őszinte örömmel regisztráljuk e hirt, mert a királyi kegy egy minden tekintetben érdemes féifiura szállott. Pénzügyi bizottság gyűlése. Tegnap tartotta Ujnépi Elek Lipót elnöklése alatt a pénzügyi bizottság gyűlését. A g) ülésen az 1908. évi költségvetést tárgyalták. Csábitás kivándorlásra. Andrássy Gyula gróf belügyminiszter körrendeletet intézett az ösz-szes törvényhatóságokhoz, melyben felhívja a figyelmüket a legközelebb meginduló nagyméretű Amerikába való kivándorlási csábításokra. Dél-Amerika állomásai közül különösen .Maryland" indított meg nagyobb-szabásu akciót mezőgazdasági munkások és cselédek után. Ez az állam szerződést kötött az „Éjszak-német Lloyd" hajós céggel, hogy Délamerika és Maryland között állandó járatokat létesítsen és hegy ügynököket küldött szét Európába és igy természetesen Magyarországba is, azonkívül megbízta Trappé F. Au-guszt nevü bevándorlási titkárát, hogy európai körútra induljon és azokon a vidékeken, ahol kivándorlási hajlandóság észlelhető, előadásokat tartson. Andrássy Gyula gróf belügyminiszter figyelmezteti a hatóságot erre az emberrabló hadjáratra, különösen arra, hogy a kivándorlásra való csábitás a törvény értelmében tiltott cselekmény és hogy a csábitókkal szemben a törvény teljes szigorával járjanak el. Megjegyzi a miniszter azt is, hogy a marylandi földek, amelyekre a munkásokat csábítani akarják, a rajtuk űzött rab.ógazdálkodás folytán tönkrementek és azokat akarják idegen munkaerővel megjavítani. Halálozás. Németh Ferenc, a nagykanizsai első temetkezési egylet tagja meghalt, temetése október hó 23-án délután 4 órakor lesz a Petőfi-utcai gyászházból. — A Nagykanizsai Első Temetkezési Egylet felhívja az összes tagtársakat, hogy november hó 4-én délelőtt 9 órakor az elhaltak lelki üdviért rekviem tartatik és minél számosabban megjelenni szi veskedjenek. Útonálló suhancok. Kifosztottak négy gyermeket. A kiskanizsai erkölcsök elvadulá-sát, a szülői nevelés végtelen zül-löttségét mutatja az a kaland, mely vasárnap négy fiúval történt a kiskanizsai erdőben. Kalandnak mondjuk. mert arramenő ember szerencsére kiszabadította a fiukat az útonálló sihederek kezéből. Hirsch-ler Ernő gimnáziumi IV. osztályú tanuló, Berger József, Mujt János és Plander Jenő ismerőseivel növényeket akart gyűjteni a kiskanizsai erdőben. Mikor az erdő szélére értek, egy suhanc barátságosan megkérdezte tőlük, mi járatban vannak. Azután hivta őket, hogy csak men- jenek vele az erdőbe, ott több növényt szedhetnek. A fiuk örültek a derék kísérőnek és szívesen követték. Egyszerre csak füttyentett az útitárs, mire csakhamar 5—6 suhanc jött elő az erdőből és a fiuk rémületére hosszú késekkel álltak a fiuk elé és pénzt követeltek. A halotthalvány gyermekek szó nélkül adták át néhány filléreiket, de a ri-pőkök elszedték a fiuk óráit, egyiknek az ujjáról lehúzták a gyűrűjét. Mikor az egyiket ütlegelni kezdték, ebben a válságos pillanatban ért a helyszínére Jámbor György nagykanizsai lakós és kiszabadította a gyermekeket az útonállók kezeiből, sőt visszakövetelte az elvett értéktárgyakat is. Igy sértetlenül egy kalanddal gazdagodva tértek haza a növénygyüjtő gyermekek. Nem tudjuk, tettek-e jelentést a rendörségnél, de mindenesetre felhívjuk rá figyelmét. Sztrájk. Tegnapi számunkban hírt adtunk arról, hogy a közvágóhídon egyes mészáros legények az ott dolgozó segédeket munkájukban meg akarták akadályozni. Söt az ottlevő rendőrtísztviselőnek erélyes közbelépését is visszautasitólag fogidták. A dolog eredete ott van, hogy Reíchenfeld A. mészáros munkásai sztrájkba léptek és a munkaadó ezért Budapestről Hozatott segédet. Ezt a sztrájktérőt akarták munkájában megakadályozni. A sztrájk még egyre tart. Késelés. Mahdli Ferenc kocsist, amint gyanutlanul hazament, az ugyanott lakó Szabó Ferenc megszurkálta. A késelő embert a rendőrség letartóztatta. Megjött Nagykanizsán ai „Aranysimas" szálloda épületiben van Zalavármegye legiobb, legnagyobb mű-órás és látszerész üzlete, ahol IVOS Antal szakképzett tulajdonos kitűnő áruival és jó munkájával teljes odaadással elégíti ki a n. é. közönséget kr .-os doboz levélpapír Kapható Ofenbeck és Balázsy papirkereskedésében Nkanizsán. .NAGYKANIZSA" Verekedés. ¡s¡.1- , Vasárnap este Gödinek Károly kiskanizsai Jakóst, amint haza akart menni Polgár Sándor korcsmájából, Horváth József és Pepita Ist-:\'- Tárt cigányok fahusángokkal ugv I összeverték\' hogy a korházban még 1 ma ¡»iesíméletrt\'rrtil fekszik. Ugyanezen alkatommal egy másik embert is megszurkáltak, mivel Gödinek segítségére akart menni. A tettesek ellen meginditonák a bür.ügyi vizsgálatot. Betörés. Özv,. Mód Sáudorné rátkahegyi lakós pincéjének ablakát betörték " és á támadt nyilásnn 8 darab fehéredényt. elloptak. A belörést Mismás György oltani lakás követte ef. Megindították ellene az eljárásL Tflz. Letcnve községhez tartozó Juli-: anná nevü hegyen egy közös pince leégett. A tüzet az egyik tulajdonos gyermekei okoz ák akik az ódon pince belsejében tüzet raktak és i ebből keletkezett a tűzveszély, a mely szerencsére nagyobb kárt nem idézett. A kár 340 korona. Vlllanyszinház. A víl amos színházban ma uj műsor kerül bemutatóra. A rendkívül érdekes előadásokból már említettük a „Kazablankai rémnapok\'-at, melynek eredeti helyszíni felvétele a francia hadsereg védelme alatt készült. Ugyancsak kedves jeleneteket mutat a „Riviéra" felvétele. Érdekfeszítő még a műsorból „Bűntény a hegyek közt", melyek a tiroli hegyvidéknek egy tragikus eseményét mutatják be. Felelős szerkesztő : Kertész József Szerkesztőtárs: Ihászi Horváth István. 1907. októbert 23. Tattonc felvétetik fűszer és csemege üzletbe. Cim a kiadóhivatalban. Pénzkölcsön- közvetítő iroda Nagykanizsán Fő-ut3. (a városháza átellenében). Tulajdonos: Alistádter Ignácz. Daczára a mai pénzdrágaságnak, megfelelő ingatlanra SW-os alapon közvetít törlesztéses es állandó kamatozású kölcsönöket. Weisz Soma cement-áru gyára a postával szemben = Ajánl hornyolt cement tetőzsindelyt, díszes metlikai és közönséges cementlapokat, betoncsöveket, kutkagylók és kut-bodonokat. — Készít mozaik terazzo burkolatot, elvállal beton hidak épiiését bármely nagyságban és betonirozásokat. — Állandó nagy raktár portland-, .. román-cement és mészből.. divatáru Férfi-és női állandó nagy raktár Kreisler és ScMesinger üzletében Erzsébet-téren, (a görögkeleti egyház épületében „Fiume" kávéház mellett) Nagy ráktár kész férfiruhákból, női kábátokból és különféle selymekből. Nagy választék: gyapjúszövetek, női szövetek, ágyteritők, függönyök, damaszt asztalterítők, szalvéták, kanavász vásznak, siffonok, oxfordok, belső cihák, grádlik, paplanok és férfiingekből stb. — Női posztók kosztümre nagy választékban. Jutányos olcsó árak 1 Pontos kiszolgálás! Kalap- király! Kalapkirály ! ! ===== Nagykanizsán! = A közelgő őszi és téli újdonságok megérkeztek. Legújabb divatú férfikalapok 1.50 írttól 2.50 frtíg. A legújabb elegáns plüseh kalapok 3, 4 és 4.50 frt Legújabb selyem cylinder 5 írttól 7 frtig. Kapható Wellisch Márkus divat kalap és sapka üzletében NAGYKANIZSA Erzsébet királyné-tér 23. sz. Értesítés. Van szerencsém a n. é. hölgyközönség szives tudomására adni, hogy Páris, Berlin és Bécsi kalapujdonságaim megérkeztek, melyek minden vétel kötelezettség nélkül divattermemben (Kazincy-utca 2.) megtekinthetők. Kalapátalakiíásokat, melyekre igen nagy súlyt fektetek, nagyon gondosan és Ízlésesen állitok ki. Gyermek kalap újdonságok. A n. é. hölgyközönség szives \' pártfogásáért esd kitűnő tisztelettel Roth Laura dívatárusnő. Uj férfi-szabó üzleti Értesítem a n. é. közönségei, hogy üzletemben -- mindennemű------ férfi ruhákat a legulabb kivitelben olcsón és pontosan készítek. Állandó nagy raktári tartok finom bel- és külföldi = szövetekben. = A mélyen tisztelt közönség szives pártfogását kérve vagyok kitűnő tisztelettel Tanczenberger József Nagykanizsa. Csengery-ut 2 Nkanlzsal takptárral szemben. Öszi és téli újdonságok! GRUNFELD MARK ezelőtt Kürschner Ignác Rendkivüli olcsóság ! Nagykanizsa Erzsébet királyné-tér 23. szám. Nem reklám hajhászás, hanem saját meggyőződésem késztet arra, hogy a t. vevőközönség figyelmét feihivjam áruim jó minőségére, tartósságára és rendkívüli olcsóságára. Legnagyobb férfi-, fiu- és gyermek-inharaktar. Sí den szinben. Különlegességek rövid bundás kabátokban. Utazó és városi _ bundák nagy választékban. Valódi dán-bőr kabátok. Férfi-, fiu- és gyermek séta- és strapa-öltönyök. Legjobb minőségű lábzsákok. minden a legújabb kivitelben. Fl^hp^timil ni«« Finom férfi és női sevró cipő fűzős és gombos, tartós férfi és női «anyu cag Uilet^i strapa Cipö fűzős és cúgos. Fiu és leányka cipők fűzős és gombos. Jó minőségű férfi box és bagaria csizmák. Valódi Halina filc és vadász csizmák. Férfi, női és gyermek komót cipők. Fiu és leányka csizmák. Női vagy férfi betétes posztó cipők. Valódi orosz sárcipök minden nagyságban. Nagy választék posztó gyógycipökben. Gyermek és baba, valamint kivágott női lakk, fehér és más alkalmi cipők minden ávban. — A n. é. közönség szives pártfogását kéri] > kiváló tisztelettel GRUNFELD MARK. Állandó nagy raktár vízmentesvadászelpókben. Vidéki megrendelések olcsón és pontosan eszközöltetnek. Meg nem felelőt kicserélem, esetleg a pénzt visszaadom. I Nyomatott öfenbectrés Balázsy könyvnyomdijában, Nagykanizsái. I III. évfolyam. Csütörtök 1907. október 24. 243. szám. Előfizetési árak Helyben házhoz hordva: Egy hónapra ... - 50 fillér Negyedévre 1 korona 53 fillér Vidékre postán küldve: Egy hónapra _ - 1 koron» Negyedévre _ _ 3 korona Egyes szám ára 2 fillér. fővárosban megjelenő politika lapokhoz mellékelve 1 fillér. Nagykanizsa Megjelen finnep utáni napok kivételével minden nap reggel. Szerkeszt6*ég és kiadóhivatal C»engery-nt t. szánt. Telefon-szám: Szerkesztőség és kiadóhivatal: 162. Nyomda: Mt. Kéziratot nem ad vissza a szerkesztőség. \' Laptulajdonos és kiadd: Ihászi Horváth 1st»*». Hirdetések é* nyilttér közlése átjeg.wáfc aserint. Tények bizonyítják, hogy a legtöbb nyereményt Milhoffer Kálmán sorsjegy főelárusitónál vásárolt sorsjegyekkel nyerték, miért is ajánlható, hogy mindenki igyekezzék mielőbb a fenti sorsjegy-irodában Csen-geri-ut Rosenberg bázban Szerencsesorsjegyet vásárolni. Az újonnan kezdődő sorsjátékra melynek I-ső osztályú huzasa folyó évi november hó 21 és 23-án kezdődik, a sorjsegyek teljes választéka rendelke-o zésre áll. o Statisztika. A statisztika olyan tudomány, mely az emberi makacs butaságot pontos számadataival felvilágosítani igyekszik. A butaságot mondjuk, mert az okos ember a mondott szóból is ért, mig az oktalan csak akkor oku1, ha már az orrára koppin-tanak. ilyen megrögzött butaságban szenved mindenki, aki nem akarja belátni, hogy gyilkosságot követ el a magyar gazdasági élet ellen, aki nem ügyel arra, hogy csak magyar árucikket vegyen, ha olyat itthon is gyártanak. Mert nem a kereskedő az oka legtöbbször a külföldi érték behozatalának, iiar.em a fogyasztó közönség ily irányú követelése. Aki pedig az ország gazdagodása ellen, vét, az a saját szegénységének ¡s előmozdítója, mert minél több pénz megy ki külföldre behozott árukért, annál kevesebb itthon a munka, annál kisebb a megélhetés lehetősége és annál nagyobb a szegénység. A fent emiitett statisztikából a következő számok beszélnek napnál fényesebben, hogy milyen nagy a bűnünk önmagunk ellen. Az 1907. év első 8 hónapjában 950 millió koronát küldtünk idegenbe árukért és e rengeteg pénzből Ausztria 738 milliót rakott tőlünk zsebre. Az előbbi évnél i6 millió koronával lettünk szegényebbek. Legnagyobb összeget szövött árukért küldünk ki, 269 milliót. Pamutszövetekből 144 millió korona értékűt hoztunk be. Kész árukat 50 millió értékben. Szomorú számadatok ezek és annál lesújtóbbak, mert a külföld, kiváltkép Ausztria gyártmányaihoz a nyers anyagot mi szolgáltatjuk olcsón és a kész árukat méregdrágán kell visszavásárolnunk. Vajha belátnák magyar testvéreink, hogy a folytonos panasz nem lendit gazdasági életünkön, hanem az iparos, kereskedő és a fogyasztó közönség vállvetett, becsületes törekvése javíthat hazánk ipari, kereskedelmi helyzetén, melynek megjavulásával hátul kullogó műveltségünk és nemzeti vágyaink is megvalósulhatnak. HÍREK. Hangverseny. Kedden este volt a Kaszinó dísztermében B. Svastich Eugénia hang-vereenye szépszámú előkelő közönség jelenlétében. A rokonszenves művésznőt, kit városunk előkelőbb-jei korábbi kedves ismerőseinek tekintettek, rendkívül s/impatíával fogadták. Megjelenésekor és még két felléptekor egy-egy gyönyörű virágcsokorral ünnepelték. Az egész est műsora a következő veit: Por-gotese: „Nina", Tarnay: .Haydé", Ktrn A: .A te neved*, énekelte Svastich Eugénia; Moszkovszky: Guitarre, Chanimede : Pierette. zongorán előadta Tarnay Alajos. Schubert: „Gretchen am Spinnrade", Grieg : »Rejtett szerelem", Schlansky .A cigányleány", énekelte Svastich Eugénia. Magyar hangulatkép, zongorán előadta Tarnay A. Goldmark „Kerti jelenet Sába kírálynőjé\'-ből, énekelte Svastich Eugénia. Szép, terjedelmes hangja és temperamen- tumos előadása Schubert Gretchen-jének éneklésénél valósággal lebilincselte a hallgatóságot Nagy tetszéssel fogadták Grieg Rejtett szerelem éneklését, mely igen kedves, hangulatos melódia. Sirü, megérdemelt tapsokban bőven volt része a művésznőnek. Tarnay zongora-kisérete Kifogástalan volt, játéka művészi, legnagyobb hatást ért el Chován : Magyar hanguiatképével. A szűnni nem akaró tapsokat ugy hálálta meg a művész, hogy saját szerzeményű románcát, .A vén kocsis dai"-át énekelte és kísérte zongorán és ezzel is siép hatást ért el. A történelmi hűség kedvéért tnegemliijilk, hogy programtnon kivül tánc követte a hangversenyt. A közönség soraiban ott láttuk a Keglevích grófi családot, Marzsó "Tibor cs. és kir. kamarás századost. Závody Albin kur. birót, Horváth ezredest, Pleheisz Gusztáv alezredest, dr. Plihál Viktor közjegyzőt, Viosz Ferenc főbírót, ujnépi Elek Lipótot, Grünhut Henriket stb. Céllövés az iskolában. A közoktatásügyi miniszter részéről leirat érkezett a helybeli főgimnázium igazgatóságához, hogy hajlandók-e a 7. és 8. osztályhan a katonai rendgyakorlatot és a céllövést az ifjúsággal begyakoroltatni. Minthogy Horváth György igazgató már régebben foglalkozott e tervvel és mert László József tornatanár maga is katonaviselt ember, akire az ifjak katonai kiképzését rá lehet bízni, a testület a felszólításra igennel válaszolt Igy valószínű, hogy nemsokára egy iskolai század katonai gyakorlataiban fogunk gyönyörködhetni. Sztrájk vége. Reichenfeld mészáros segédei beszüntették a sztrájkot, mert mesterük jogos követeléseiket teljesítette. Amerikai furfang. Vass István csurgói lakós még ezelőtt három éve kiment Amerikába, hogy ott szerencséjét megalapítsa. E hó folyamán testvérjé-nek, Vass Ferencnek egy pecsétes levelet küldött, melyben egy 100 dollárost mellékelt. A levélben arra kérte fel öcscsét, hogy a küldött 100 dollárból egyenlítse ki 400 koronás adósságát s a megmaradt 100 koronát ha akarja mulassa el. Vass Katalin, midőn megtudta, hogy István megküldötte tartozását, kérte testvérjét Vendelt, hogy az ő jogos 400 koronáját adja át neki. Vendel azonban kérelmének nem tett ele- get Vuft erre ktjítcatert« testvicét Y«a<Mf a csurgói járáibt-rósáaaái. V*M Vendel «¿ökölbe» azonban Nagykanizsára költözött, s most Vass Katalin a nagykanizsai rendőrségen tett feljelentést. A rendőrség Vass VendeÚ előállította, aki a levelet s a 100 dollárt a rendőrségiek átszolgáltatta s ekkor kitűnt, hogy a 100 dolláros egy közönséges reklámcédul^, mely egy amerikai zeneiskolába akarja csődíteni az ifjúságot. Az elárult titok. N»gy ozsonát adott tegnap egy helybeli előkelő ház úrnője, melyre természetesen a kedves ismerőseit mind meghívta. A nevezetes uzsonna az elmaradhatatlan kávénál kezdődött, melyet a Míci szakácsné oly , ízletesen készítet! el, hogy a vendégek közül többen érdeklődtek az l előállítás módjáról. A becsengetett konyhamüvésznő a zamatos kávé elkészítési titkát következőleg árult» el: Egy kiló Balaton testvéreknét vett Santos-kávét szép barnára pörköltem, a Rosenfekl fiainál vásárolt daráló masinán leeresztettem és az Armuth Náthánnál vett egy csomag pótkávéval összekevertem, — szei» keveréket a szűrőbe tettem, melyre forró vizet öntöttem, «r.nyi az egész. A vendégek összenéztek, megköszönték a szives felvilágosítást és a receptet mindegyik, megjegyezte magának. Kétséget sem szenved, hogy ma már mindenki e szerint készíti el a finom zamatos uzsonna kávéját. Táncest éíy. A Kereskedő Ifjak Egyesülete szombaton este műsorral egybekötött táncestélyt rendez. ■•gykamzaán 12 „Aranjsums" szálloda épületében vu Zalavármegye legnagyobb Mi-órás és lát-szerész üzlet«, ahol Szívós Antal szakképzett tulajdonos kitűnő áruival és jó munkájával teljes odaadással elégíti ki a n. é. közönséget kr.-os doboz levélpapír Kapható Ofenbeck és Balázsy papirkeresltwtósében Nkanizsán. rm 2 „NAGYKANIZSA" - Vlllanyszlnház. A vílamos színházban ma uj műsor kerül bemutatóra. A rendkívül érdekes előadásokból már emiitettük a „Kázablankaí rémnapok"-at, melynek eredeti helysziní felvétele a francia hadsereg védelme alatt készült. Ugyancsak kedves jeleneteket mutat a „Riviéra" felvétele. Érdekfeszítő még a műsorból .Bűntény a hegyek közt", melyek a tiroli hegyvidéknek egy tragikus eseményét mutatják be. Megyebizottsági tagok választása Palinban. Palinban folyó hó 21-én történt meg az ezen kerületben választandó 4 megyebizottsági tag választása. Megválasztatott: Berkovíls Józsej, Müller Károly, Szántó Gábor és Borsos Péter. A választást dr. Bencze Ferenc vezette. Felelős szerkesztő: Kertész József Szerkesztőtárs: Ihászi Horváth István. 1907. október 40. Tanonc felvétetik fűszer és csemege üzletbe. Cim a ki- L adóhivatalban. sz Soma cement-aru gyára =■= a postával szemben - Ajánl hornyolt cement tetőzsindelyt, diszes metlikai ésközön-séges cementlapokat, betonköveket, kutkagylók és kut-bodonokat. — Készít mozaik terazzo burkolatot, elvállal beton hidak építését bármely nagyságban és betonirozásokat. — Állandó nagy raktár portland-, .. román-cement és mészből.. Férfi-és női divatáru állandó nagy raktár Kreisler és Schlesinger üzletében Erzsébet-téren, (a görögkeleti egyház épületében „Fiume" kávéház mellett) Nagy ráktár kész férfiruhákból, női kábátokból és különféle selymekből. Nagy választék: gyapjúszövetek, női szövetek, ágyteritők, függönyök, damaszt asztalteritők, szalvéták, kanavász vásznak, siffonok, oxfordok, belső cihák, grádlik, paplanok és férfiingekből stb. — Női posztók kosztümre nagy választékban. Jutányos olcsó árak! Pontos kiszolgálás! Kalapkirály l! = Nagykanizsán! — A közelgő őszi és téli újdonságok megérkeztek. Legújabb divatú férfikalapok 1.50 frttól 2.50 frtíg. A legújabb elegáns plüseh kalapok 3, 4 és 4.50 frt Legújabb selyem cylínder 5 frttól 7 frtíg. Kapható Wellisch Márkus divat kalap és sapka üzletében NAGYKANIZSA Erzsébet királyné-tér 23. sz. gyógyszertár! A nagyérdemű közönség szíves tudomására hozom, hogy Nagykanizsán, VI-VII. kerületben (KISKANIZSA) uj gyógyszertárt nyitottam, mely f. hó 20-án azaz vasárnap lett a forgalomnak átadva. Kiváló tisztelettel Szabó .Albert, ffiV. £ <u N l/D 3 e o c ^ i 2 I CL Z 2 tx » «■ r B) e! B U> •CS B s o -r — .___ Oszi és téli újdonságok! GRÜNFELD MÁRK ezelőtt Kürschner Ignác Rendkivüii olcsóság S Nagykanizsa Erzsébet kiráiyné-tér 23. szám. Nem reklám hajhászás, hanem saját meggyőződésem késztet arra, hogy a t. vevőközönség figyelmét felhívjam áruim jó minőségére, tartósságára és rendkivEli olcsóságára. Legnagyobb férfi-, ja- és gjemekÉmktár. ^^^^^¿¡S 2 den szinben. Különlegességek rövid bundás kabátokban. Utazó és városi bundák nagy választékban. Valódi dán-bőr kabátok. Férfi-, fiu- és gyermek séta- és strapa-öltönyök. Legjobb minőségű lábzsákok. MINDEN A LEGÚJABB KIVITELBEN.— 1-S^ffifffiiawrSB« («ínn árüiká? Finom férfi és női sevró cipő fűzős és gombos, tartós férfi és női _ a «■■ strapa cipő füzös és cúgos. Fiu és leányka cipők fűzős és gombos. Jó minőségű férfi box és bagaria csizmák. Valódi Halina filc és vadász csizmák. Ferfí, női és gyermek komót cipők. Fiu és leányka csízmák. Női vagy férfi betétes posztó cipők. Valódi orosz sárcip ">k minden nagyságban. n. Gyermek és baba, valamint kivágott nöi lakk, fehér és - A n. é. közönség szíves pártfogását kéríj Nagy választék posztó gyógycipőkben. más alkalmi cipők minden ávban. kiváló tisztelettel GRUNFELD MARK. Állandó nagy raktár vízmentes vadászcipókben. Vidéki megrendelések olcsón és pontosan eszközöltetnek. Meg nem felelöt kicserélem, esetleg a pénzt visszaadom. m Nyomatott Ofcnbeckfes Balázjy könyvnyomdájában, Nagykanizsán. in. évfolyam. Péntek 1907. október 25. 244. szám . Előfizetési árak Helyben házhoz hordva: Egy hónapra .. _ .. 50 fillér Negyedévre 1 korona 50 fillér Vidékre postán küldve: Egy hónapra _ „ 1 korona Negyedévre - _ 3 korona Egyes szánt ára 2 fillér. A fővárosban megjelenő politikai lapokhoz mellékelve: 1 fillér. AGYKANIZSA Megjelen ünnep utáni napok kivételével minden nap. reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal Csengery-ut 1. szám. Telefon-szám: Szerkesztőség és kiadóhivatal: 162. Nyomda: 148. Kéziratot nem ad vissza a szerkesztőség. Laptulajdonos és kiadó : ihászi Horváth István. Hirdetések és nyilttér közlése árjegyzék szerint Megjött Nagykanizsa az „Aranyszarvas" szálloda épületében van Zalavármegye legjobb, legnagyobb mü-orás és látszerész üzlete, aho Szivés Antal szakképzett tulajdonos kitünö áruival és jó munkájával teljes odaadással elégíti ki a n. é. közönséget kr.-os doboz levélpapír Kapható Ofenbeck és Balázsy papirkereskedésében Nkanizsán Vád a tanítók ellen. A főváros közgyűlése mindig az egész ország érdeklődésének tárgya. A mult napokban pedig eltérve a sablontól, olyan tárgy került a szőnyegre a közgyűlésen, mely mig egyrészt magas nivón tárgyaltatott, másrészt hozzájárult nagyban annak tisztázásához, milyen szellemű legyen a tanitó az iskolában. Mert most két kategóriába tartozik az egész társadalom és igy a tanitó is. T. i. vagy szo-ciálisták, vagy nem. És igy a szociálista tanitók könnyen olyan tanításokat vihetnének az iskoiai falak közé, melyek még le nem szűrt és nem megszilárdultigazságok és igy köny-nyen kárt tehetnének a gyermeki lélekben és közvetve a társadalomban. Éppen ilyen váddal lépett fel egy káplán a főváros egy némely tanítója ellen. E vád tárgyalása közben hangzottak el olyan igazságok, melyeket minden tanítónak, minden hitoktatónak, de minden szülőnekés nevelőnek is szivébe kell foglalnia. Ilyen egészséges felfogás az, hogy a tanítónak nem szabad az iskolába szociális agitációt bevinni, de klerikális agitációt sem, sőt egyáltalán az iskola a tudomány elhintésének a helye, nem az agitációé. Ellenben a hazafiasság, a vallásosság az igazi embersze-tet apostola legyen a tanitó iskolájában. De ugy, hogy a hazafiságnak alapjául ne a szá-jaskodást, az üres frázisokat, hanem a haza érdekében kifejtett buzgó munkálkodást és készséget az áldozatra állítsuk ideálul a gyermeki lélek elé. Rendkívül figyelemre méltó Bárczy István polgármester nyilatkozata e tárgyban, aki azt az utasítást adta a főváros tanítóinak mikor még a tanügyi osztály vezetője volt: „Arról kell gondoskodni, hogy a gyermekek a vallásbeli elkülönítést minél kevésbbé érezzék. A val- lások igazságaiból oly közös érzést kell a gyermekek szivébe iktatni, melyet minden vallásfelekezet elfogadhat." Mondanunk se kell, hogy csak az ilyen oktatás nemesíti a gyermek szivét, lelkét, erkölcsét. A Megváltó igazi, a világot átölelő emberszeretetét nagyon rosszul hirdeti az, akinél a felebaráti szeretet hamis tanítása mellett ott leskelődik a más felekezetűek ellen irányuló gyűlölet. Szülők, tanitók, nevelők! Tiszta búzát hintsetek a gyer-¡mek lelkébe, ne konkolyt. KIREK. Esküvő. Kálovics János borbély tegnap kötött házasságot Ács Annuskával. Hadkötelesek figyelmébe. A Nagykanizsa város területén tartózkodó és az 1908. évi ujonc-állitásra megjelenni tartozó hadkötelesek folyó évi november havában összeírás végett a városi tanács katonai ügyosztályában munkakönyvvel, igazolványnyal vagy illetőségi bizonyitványnyal jelentkezzenek. A jelentkezési kötelezettségnek valamint általában a védtörvényből eredő kötelezettségeknek elmulasztása e felhívásnak vagy a védtör-vényben megszabott kötelezettségeknek nem tudásával ki nem menthető és a védtörvény 35. szakasza értelmében 10 koronától 200 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Függetlenségi párt győzelme Letenyén. Letenyén hétfőn, 21-én ejtették meg a törvényhatósági bizottsági tagok választását Zakál Gyula ügyvéd elnök és Tóth János esperes alelnöklete alatt. Bizalmi férfiak Dobrovics Atilán orsz. képviselő, dr. Csempész Kálmán ügyvéd, Kovács Sándor káplán és Fülöp Ede bérlő voltak. A heves választás a függetlenségiek dicsőséges győzelmével végződött. Megválasztatott megyebizottsági tagokul Dobrovics Milán orsz. képviselő Nagykanizsa 305, dr. Csempesz Kálmán ügyvéd Letenye 250, Gájossy Lajos szolga- bíró Letenye 269 és Kámán Lajos körjegyző Tótszentmárton 187 szavazattal. A megválasztottak mind a függetlenségi párt jelöltjei. Halálozások. . Fürdős Kálmán 1 hónapos, Németh Eerenc földmives 66 éves, Horváth Katalin 5 hónapos. Molnár Erzsébet 3 éves, Bali Mártonné, sz. Kórén Anasztázia napszámosnö f. hó 22-én elhunytai:. Névmagyarosítások. Fischer Jenő babócsai illetőségű nagykanizsai lakós családi nevét belügyin, rendelettel „Babócsai"-ra, Braun Ignác pécsi ilietöségü nagykanizsai lakós pedig „Bodó"-ra változtatta. Megkoszorúzott harang. Dobrovics Milán orsz. képviselő a sormásiaknak vallásalapból egy 1400 korona értékű harangot eszközölt ki. A harangot megkoszorúzva tegnap szállították el a vasútról a sórmásiak, hogy majdan csengő hangja mellett dicsérjék az Urat. A kath. legényegylet köréből. Dicséretes célt tűzött maga elé a kath. legényegylet elnöksége. A szórakoztató délutánok előadásaira vonatkozólag, t. i. hazánk szép, lélekemelő, eseményekben gazdag történelmét fogja előadni 3—4 vonzó felolvasásban és vetített képekkel fogja illusztrálni. Meg vagyunk róla győződve, hogy sok közönsége lesz ezeknek a felolvasásoknak. Bitangban találtatott. A koliátszegi határban találtatott 1 éves bika. Ismertető jel rajta a csípőjén egy kereszt alaku égetés. Igazolt tulajdonosa a murakeresz;uri jegy:-.őségnél átveheti. A sógorság nem bolondság. Zvornik Szelina perlaki lakós összeszólalkozott sógorával, Blasze-kovics Tamással. Az összeszólal-zásnak az lett a vége. hogy a sógor jól összeverte a sógorasszonyt. A sógorasszony viszont feljelentette a sógort testi sértésért a csendőrségen. A bíróság majd összeilleszti a szétszakadt rokoni szeretetet. A dáridó vége. Molnár Zsigmond zenész a korcsmában együtt mulatott társaival. A bor mámorító hatása alatt elkül-döte a kisbírót Pongrác Rózsiért, hogy együtt folytassák vele a dárí-dót. Pongrác Rózsi el is jött imá- dójához és mikor beleunlak a hangos vigalomba, nyugalomra tértek egy padláson, melynek lajtorjáját maguk uián felhúzták. Később Molnár le skart menni a padlásról. Pongrác Rózsi azonban látva, hogy szeretője nagyon mámoros, vissza-tartotia öt a lemenéstöl. Molnár, aki elég erős ember volt. kiszabadította magát szeretője karjaiból és lelépett a 3 méteres padlástól oly szerencsétlenül, hogy fejét a faihoz majd a földhöz ¿vágta. Az erős ütés Molnár halálát okozta. A lóhus fogyasztás Berlinben. A berlini „National Zeitung" !v sz-szabb cikkben emlékezik meg arról, hogy a jelen évben éppen 60 éve, hogy a lóhus fogyasztása Berlinben megindult. Az 1847-ik évben nyílt meg az első lóhus-míszárszék és pedig az állatvédő egyesület kezdeményezésére, mely azt az elaggott és lezsarolt bérkocsilovak agyonkinzása ellen irányuló akciójában szorgalmazta. Nappal kevesen jelentkeztek a székben, de az est beálltával a mészárszéket valósággal ostromolták. Ma már a szégyenérzés, az ellenszenv és előítélet megszűnt és a lóhus mindinkább nagyobb tért foglal a nagyvárosok lakóságának élelmezésében. Hasonló tünet nálunk is konstatálható. Találtatott. Folyó hó 24-én az Eredeti Sínger Co. varrógépüzlet előtt egy valódi bőrből készült pénztárca csekély tartalommal találtatott. Jogos tulajdonosa átveheti a kiadóhivatalban, Csengeri-ut 1. »NAGYKANIZSA" 1907. október 25. Szerkesztői üzenetek. Háromi József helyben. iMes;kap- ! luk, jönni fog. — Köszönjük. —: Kérdezősködő. A főjegyző jubileuma november 4-én lesz egy disz-1 közgyűlés keretében. A tűzoltóság ■ is megünnepli. A részletek nem j valók még a nyilvánosság elé. Uj Felelős síerkesztő : Kertész József Szerkesztőtárs: Ihászi Horváth István. Tanonc felvétetik fűszer és csemege üzletbe. Cim a kiadóhivatalban. gyógyszertár! A nagyérdemű közönség szíves tudomósára hozom, hogy Nagykanizsán, VI-V1I. kerületben (KISKANIZSA) uj gyógyszertárt i nyitottam, mely f. hó 20-án azaz vasárnap lett a forgalomnak átadva. Kiváló tisztelettel Szabó Albert, KöszönetnyilYánitás. Mindazok, kik felejthetetlen kis leányunk elhunyta alkalmával részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni szívesek voltak, ezúton fogadják őszinte köszönetünket. Molnár-c«alád. Olcsó Isus. Tisztelettel hozom a n. é. husvá-sárlók szíves tudomására, hogy a húsárak nálam a következők: 1 kiló szelet bus . . ■ • 52 kr. 1 „ hátulja.....52 „ . 1 „ tarja......» 1 „ szegye.....44 „ 1 , bárminemű I-rendü hus csont nélkül .... 68 „ Borjú hus napi árfolyam szerint. Szíves pártfogást kér kiváló tisztelettel Bein Ernő mészáros-mester. ♦♦♦♦♦♦ 1® hKal ttttxi Wefsz Scmts cemení.áru gyár»* — a postával szemben = Aján! hornyolt cair.ent tetőzsin-öelyt, disze.\'. metlika: és közönséges cementlapokat, betoncsöveket, kutkagylók és kut-bodonokat. — Készít mozaik terazzo burkolatot, elvállal beton hidsk épi:ésétbármely nagyságban és betonirozásokat. — Áliandó nagy raklár portia::d-, .. román-cement és aiészbő\'... t 1 ésn\'őí divatáru állandó nagy raktár Kreisier és Sciilesinger üzie\'ében Erzsébet-téren, (a görögkeleti egyház épületében „Fiume" kávéház mellett.) Nagy raktár kész férfiruhákból, női kábátokból és különféle selymekből. Nagy választék: gyapjúszövetek, női szövetek, ágyteritők, függönyök, damaszt asztalterítők, szalvéták, kanavász vásznak, sifíunok, oxfordok, belső cih.\'ík. grádlik, paplanok és férfiingekből stb. — Női posztók kosztümre nagy választékban, jutányos olcsó árak ! Pontos kiszolgálás! Uj férfi-szabó üzlet! Értesítem a n. é. közönséget. hogy üzletemben ===== mindennemű--------- — Nagykanizsán! = r , r . L \' I i A közelgő őszi és téli tertl ru na Kaí újdonságok megérkeztek. Legújabb divatú férfikalapok Í.50 frttól 2.50 frtig. A legújabb elegáns plüsch kalapok 3, 4 és 4.50 frt. Lcguiabb selyem cylinder 5 frttól 7 frtig. Kapható Wellisch Márkus a leg kivitelben ol- csón és pontosan készítek. Állandó nagy raktárt tartok finom bel- és külföldi = szövetekben. = fl mélyen tisztelt közönség szíves pártfogását kérve vagyok kitűnő tisztelettel Tanczenberger József Nagykanizsa, Csengery-ut 2 Nkanizsai takptárral szemben. divat kalap és sapka üzletében NAGYKANIZSA Erzsébet királvné-tér 23. sz. Elegáns Kényelmes Jl iT? a rr r Pl ; 1 «« sas cipőre van szuks w győződjék meg gyártmányaink kiváló minőségéről. Heti gyártás 15.000 pár cipa. Szabott gyári árak minden cipő talpán. GScsó. Tartós és Különösen ajánljuk: Feri cúgos munkás cipő — — — — Férfi fűzős-cipő csinos kivitelű — — Férfi fűzős Box-cipö alacsony v. magas sarok Férfi fűzős-cipő I, Box Goodyear varrott — Férfi fíizös-cipő Chevreaubol Goodyear varrott Női gombos cipő — — — — — — Női gombos cipő Chevreau Goodyear varrott frt 3.50 V 3.60 » 4.50 » 6.— V 6.25 » 3.40 V 6.— Elkülönített osztályban dus válaszíékn raktár öj-íisz sárczipőkhől. GÜWIW1 SftRQK.~- Mindennemű czspé kenőcsök, czipőfüzők stb. stb. cipőgyár részv. társ. főraktára. Nagykanizsa Fő-ut 12. ,£KoronaE<-száliodával szemben. Nyomatott Oienbeckés Balázsy könyvnyomdájában, Nagykanizsán. III. évfolyam. Előfizetési árak Helyben házhoz hordva: Egy hónapra .. _ _ 50 fillér Negyedévre 1 korona 50 fillér Vidékre postán küldve: Egy hónapra _ _ 1 korona Negyedévre _ _ 3 korona Egyes szánt ára 2 fillér. A fAvározbafl megjelenő politikai lapokhoz mellékelve: 1 fillér. Szombat 1907. október 26. 245. szám. Nagykanizsa Megjelen ünnep utáni napok kivételével minden nap reggel. Szerkesztősé* éi kiadóhivatal Csengery-nt 1. szám. Telefon-szám: Szerkesztőség és kiadóhivatal: 162. Nyomda: 1«. Kéziratot nem ad vissza a szerkesztőség. Laptulajdonos és kiadó: Ihászi Horváth István. Hirdetések és nyilttér közlése árjegyzék szerint Tények bizonyítják, hogy a legtöbb nyereményt Miihoffer Kálmán sorsjegy főelárusitónál vásárolt sorsjegyekkel nyerték, miért is ajánlható, hogy mindenki igyekezzék mielőbb a fenti sorsjegy-irodában Csen-geri-ut Rosenberg iáiban Szerencsesorsjegyet vásárolni. Az újonnan kezdődő sorsjátékra melynek I-ső osztályú huzasa folyó évi november hó 21 és 23- án kezdődik, a sorjsegyek teljes választéka rendelke-o zésre áll. o Csak egy virágszálat. — Felhivás a jó szivekhez. — A legnagyobb boldogság abban rejlik, hogy szenvedő embertársaink kínjait csillapítsuk és nyomorát enyhítsük. Auguszta főherczcgnő. Virágokkal ékesedik nemsokára a temető. Kegyelmes szivek viszik el kedveseik sirjára koszorúikat s odakint a temetőben megtisztult szép emlékek szállanak az elköltözött felé, a kinek sirjában nyugalmat, az élőknek sajgó bánatukra enyhülést kérnek az ég Urától. A József kir. herceg szanatórium egyesület a halottakra való méla emlékezés e tiszta, fen-köit hangulatából egy kis részt kér juttatni a halál jegyeseinek, a tüdőbetegeknek. A halott nevében, akiknek sirja koszorúval ékesedik majd, — csak egy virágszálat kér a halál pitvarában levők élete megmentésére. Közel 80.000 ember hal meg évente hazánkban tödővészben, ebben a borzalmas pusztító betegségben. Legalább a felének az életét megmentheti a társa- dalom részvéte. És maga az egyesület is ezreknek igéri visz-szaadni az életét, ha mindenki, aki a napokban koszorút vesz és csak egy virágszállal kevesebbet köt koszorújába s ezt az egy virágszál árát az egyesületnek felküldi. Morituri vos salutant. A haldoklók szólítanak. Legyen a sírok koszorúja egy virágszállal kevesebb; égjen egy mécscsel a sirokon kevesebb, és ennek árából ki fog gyúlni egy pislogó élet. o- Esdve kér az egyesület minden jó szivet, váltsa meg mindenki ezt a szent vámot nemzete dicsőségére, özvegyeknek, árváknak, és ügyefogyottaknak könnyei felszáritására. Aki ezt megteszi, akinek szivében az irgalom érzete fölfakad: annak halottja tudni fog arról. Kegyeletünk szent, megtisztult, nemes tanúsítása lesz, aki egy újonnan létesítendő szegénysorsu tüdőbetegeket gyógyító népszanatóriumának építési tőkéje gyarapítására halottak napja álkalmából adományát eljuttatja. Ezt kéri az egyesület bizó hittel és reménységgel. A József Kir. Herceg Szanatórium Egyesület. Budapest, IX., Lónyay-utca 47. Aki pedig lapunk utján vesz tudomást a jóravaló egyesület szándékáról, az a jó szív küldje el közvetlenül Istennek tetsző adományát. Megjegyezzük, hogy az egyesület minden hozzá küldött adományt lapjában, a Szanatóriumi Lapokban nyugtáz. A legmelegebben ajánljuk az egyesület nemes céljait közönségünk legteljesebb figyelmébe és pártolásába. Százezrek kapják meg az egyesületnek ezekben a napokban egy kis füzetét. Ebben a füzetben foglaltatik az adakozásra való fölhívás és mellékelve csatoltatott egy postabefizetési lap. A füzet értékes, tömören megirt Ismereteket |s közöl a nemzetpusztitó baj, a tüdővész ellen való védekezésről. Olvassa el mindenki ezt a k\'S füzetet és adja oda másnak is elolvasásra. A füzetke utolsó lapja a belügyminiszter engedélyével gyüjtőlapot tartalmaz az irgalomadományok összegyűjtésére. Aki az ezzel járó fáradságot nem sajnálja, a kö-nyörületnek és irgalmasság érzetének adja szép bizonyságát. HÍREK. Táncestély. A kereskedő ifjak önképző egyesülete szombat este családias jellegű műsorial egybekötött tánces-télyt tart. Belépti díj 40 fillér. Tánciskolából. Bajlós Bertalan tánctanár a Casinó disztermébeu ma este 6—8-ig közös táncgyakorlatot rendez a tanuló kurzust látogatók részére. Holnap\' este 8—11-ig a felnőttek részére tart közös gyakorlatot. Népgyűlés. Vugrinec Károly és társai beje lentették a rendőrségen, hogy november 3-án vasárnap a Polgári Egylet kerthelyiségében nyilvános népgyűlést óhajtanak tartani. A gyűlés pontjai a következő nagyfontosságú kérdéseket öleli fel: 1. A kiegyezés. 2. Az önálló vámterület. 3. A fogyasztási adók fölemelése. A munkások rokkant és nyugdíj egyesületéből. Ez egyesület nagykanizsai fiókja 10 éve hogy fennáll és most a harmadik tagot részesiti élethossziglan nyugdíjban. Kóger Tóbiás cipész, akit az orvosok egybehangzó ítélete a munkára képtelennek nyilvánított, heti 11 K 90 fillér nyugdíjban részesül. Szolgáljon ez buzdításul minden iparosnak, kereskedőnek, hivatalnoknak, napszámosnak, mindenféle cselédnek és munkásnak, hogy ebbe az egyesületbe belépjen. A becsületes postaszolga. Jóízűen nevetett az egész postahivatal nemrég egyik öreg, bfcsü-letes postaszclga gondosságán. Egy ketrecben ugyanis egy kutyaszállit-mány érkezett. De mivel a címzett a Hajcsár-utcában lakik és Igy a a vasúti postahivatal az illetékes, és mert vasárnap is volt, hát a szegény kutyát az éhhalál fenyegette e kettős ok miatt, mert igy legalább 24 órai koplalásra lett volna még kárhoztatva. A derék hivatalnok, aki pedtg az állatvédő ligának nem tagja, kitelefjnált a mozgópostához és ugy a címzett értesíttetvén, sietett a kutyát kiszabadítani a szűk börtönből. Igen, de a postaszolga, a kinek gondjaira a csomagok bízva voltak, erről nem tudott és elször-nyüködve vette észre, hogy a ketrecből hiányzik a kutya. Nem sokáig volt azonban zavarban. Van a piacon elég kutya, egyet magához csalogatott egy kis szalonnadarabbal, aztán, aki dolgát legjobban végezte, bezárta a kutyát a ketrecbe. Csak akkor tudta meg, hogy a kutyamásolat már nem kell, mikor el akarta szállítani. A hivatalnok hangos nevetés közben tudatta a derék szolgával, hogy bátran szabadon eresztheti a piaci kutyát. A hivatalb n pedig talán még most is nevetnek ezen a kis epizódon. Az Ifjuságképző estélye. Az ifjuságképző tgyesület vasárnap este saját nagytermében tánc-estélyt rendez. Belépő díj 40 .fillér. Kezdete este 8 órakor. Villanyszinház. Uj műsor. Előadás 6, 7, 8 és 9 órakor. Az érdekesen összeállított műsorból kiemeljük mint tanulságosat „Az élet Indiában". Nagyon mulattatós „A gyorsrajzoló" és kiválóan érdekfeszítő „Inkább az éhhalál, mint a szégyen" című dráma bemutatása. Nagykanizsá az „Aranyszarvas" szálloda épületében van Zalavármegye legjobb, legnagyobb mü - órás és látszerész üzlete, ah o Szívós Antal szakképzett tulajdonos kitűnő áruival és jó munkájával teljes odaadással elégíti ki a n. é. közönsége Megjött kr.-os doboz levélpapír Kapható Ofenbeck és Balázsy paplrkereskedésében Nkanizsán 2 1907. október 26. A cigányokról. Ha nem is járulunk hozzá művelődésünk előmozdításához, de legalább hátráltatják, ahogy lehet tehát foglalkoznia kell velük a társadalomnak. De legtöbbet a rendőrségnek van velük baj3, mert mint törvényt nem tanuló és nem tudó emberek gyakraH beleütődnek az igazságszolgáltatás paragrafusaiba. És ha kihallgatják is őket, csak nagy körömfontsággal lehet belőlük valami igazat meg\'.udní. Még a nevüket is hol igy, hol ugy mondják be. Lakatos, Kolompár, Kovács és ezekhez hasonló niveket használnak felváltva. Most is, hogy i.égy gyereket felvittek Szombathelyre a menedékházba, máskép van beirva nevök az itt felveit jegyzőkönyvben, máskép a rendőrségnél és máskép mondták be Szombathelyen is. Most a kaposvári börtönben ülö szülőket fogják megkérdezni, hogy mi Is a nevük a drágalátos magzatoknak. Bizonyos, hogy ezek se mondják meg a valóságot. Tisztelettel hozom a n. é. husvá-sárló közönség szíves tudomására, hogy ahusárak nálam a következők: Dijnokok mozgalma. A folytonos áremelkedések lehetetlenné teszik a megélhetést. A megélhetés nehéz gondjai leginkább azok vállaira nehezedik, akiknek csekély fizetésűkből kell fenntartani magukat. Természetes, hogy maguk az emberek nincsenek megelégedve helyzetükkel. Az elégedetlen emberek közé tartoznak a dijnokok is, akiknek helyzetét még az a körülmény is súlyosbítja, hogy díjnok éveiket a nyugdijukba nem számítják be, Most tehát mozgalmat akarnak indítani, hogy legalább minden 2-ík évben nyugdíjaztatásuknál fígj e-lembe vétessék s hogy csekély fizetésüket ;s emetjék. Jogos követelésüket azt hisszük az illetékes körök teljesíteni fogják. Sorsüldözte Ferenc. Ki ne emlékeznék a bozontos, kócos hajú „hevész" és „szivész" poétára, aki egyszeismind a tárogatónak is emberkergető művésze. Amint a Magyar Paizs írja, nem veszik komolyan Budapesten se az ő nagy tudósi és költői tehetségét, sőt zenei művészetét is kétségbe vonják. Most betegen fekszik a nagy lángész. Legnagyobb betegsége, hogy múzsája gyógyíthatatlan szívbajt szerzett neki a pesti kisasszonyok között és ha fel nem hagy a művészettel, bizony elpatkol a nagy világtudós. A Teleky-uti verebek. Már a verebek csiripelik a következő históriát: Egy helybeli jómódú mester megint megfeledkezett magáról. Kedden éjjel betört egy ba-gotai pincébe. Munkájában azonban észrevették. Az ügyes mester, aki erről mit sem sejtett, nyugodtan folytatta munkáját, de vesztére, mert a tulajdonosok lefülelték s a jól ismert embert összekötözték. A betörésről pedfg értesítették az illetékes hatóságot. Felelős szerkesztő ; Kertész József Szerkesztőtárs: Ihászi Horváth István. Uj gyógyszertár! A nagyérdemű közönség szíves tudomására hozom, hogy Nagykanizsán, VI-V1I. kerületben (KISKANIZSA) uj gyógyszertárt nyitottam, mely f. hó 20-án azaz vasárnap lett a forgalomnak átadva. Kiváló tisztelettel Szabó Albert, gyógyszerész. Olcsó hus. Tisztelettel hozom a n. é. husvá-sárló közönség szíves tudomására, hogy a húsárak nálam a következők: . . 52 kr. . . 52 . . . 48 , * —.....44 - 1 » bárminemű I-rendű hus csont nélkül .... 68 , Borjú hus napi árfolyam szerint. 1 kiló szelet hus 1 „ hátulja . 1 „ tarja . . 1 . szegye tt\\ Weiss Sorna cement-ápu gyára a postával szentben = Ajánl hornyolt cement tetőzsín-uelyt, díszes metlikai és közönséges cementlapokat, betoncsöveket, kutkagylók és kut-bodonokat. — Készít mozaik terazzo burkolatot, elvállal beton hidak építését bármely nagyságban és betonirozásokat. — Állandó nagy raktár portland-, .. román-cement és mészből.. Férfi-és női divatáru állandó nagy raktár Rreisler és Schiesinger üzletében Erzsébet-téren, (a görögkeleti egyház épületében „Fiume" kávéház mellett) Nagy raktár kész féríiruhákból, női kábátokból és különféle selymekből. Nagy választék: gyapjúszövetek, női szövetek, ágyteritők, függönyök, damaszt asztalteritök, szalvéták, kanavász vásznak, siffonok, oxfor\'dok, belső cihák grádlik, paplanok és férfiingekből stb. — Női posztók kosztümre nagy választékban. Jutányos olcsó árak ! Pontos kiszolgálás! Kalapkirály ! ! = Nagykanizsán! = A közelgő őszi és téli újdonságok megérkeztek. Legújabb divatú férfikalapok 1.50 frttól 2.50 frtig. A legújabb elegáns plüseh kalapok 3, 4 és 4.50 frt Legújabb selyem cylínder 5 frttól 7 frtig. Kapható Wellisch Márkus divat kalap és sapka üzletében NAGYKANIZSA Erzsébet királyné-tér 23. sz. Szíves pártfogást kér kiváló tisztelettel Rein Ernő mészáros-mester. \'«tó mtn&g) Egyedárusítás Nagykanizsán, Beck Henrik fűszer-, gyarmatáru- és Hsztnagyke-oo reskedésében. o o I TT Oszi és téli újdonságok! ÍWTM MÁRK ezelőtt Kürschner Ignác Rendkívüli olcsóság ! Nagykanizsa Erzsébet királyné-tér 23. szám. Nem reklám hajhászás, hanem saját meggyőződésem késztet arra, hogy a t. vevőközönség figyelmét felhívjam áruim jó minőségére, tartósságára és rendkívüli olcsóságára. jjgagoM) férfi-, fiu- és gyermet-ruliaraktár. ST^^TM ^í— ^ den szinben. Különlegességek rövid bundás kabátokban. Utazó és városi bundák nagy választékban. Valódi dán-bőr kabátok. Férfi-, fiu- és gyermek séta- és strapa-öltönyök. Legjobb minőségű lábzsákok. MINDEN A LEGÚJABB KIVITELBEN. ElSfiC^nHU Cinn 9PllhÁ7 Finom férfi és női sevró cipő fűzős és gombos, tartós férfi és női eiiEKju WS|a»J cal UII cl Ab strapa cipő fűzős és cúgos. Fiu és leányka cipők fűzős és gombos. Jó minőségű férfi box és bagaria csizmák. Valódi Halina filc és vadász csizmák. Férfi, női és gyermek komót cipők. Fiu és leányka csizmák. Női vagy férfi betétes posztó cipők. Valódi orosz sárcipők minden nagyságban. Nagy választék posztó gyógycipökben. Gyermek és baba, valamint kivágott női lakk, fehér és más alkalmi cipők minden ávban. — A n. é. közönség szíves pártfogását kéri kiváló tisztelettel GRUNFELD MARK. Állandó nagy raktár vízmentes vadászcipókben. Vidéki megrendelések olcsón és pontosan eszközöltetnek. Meg nem felelőt kicserélem, esetleg a pénzt visszaadom. Nyomatott Ofenbeclcé« Balázsjr könyvnyomdájában, Nagykanizsán. III. évfolyam. Vasárnap 1907. október 27. 246. szám. Előfizetési árak Helyben házhoz hordva: Egy hónapra ...... 50 fillér Negyedévre 1 korona 50 fillér Vidékre postán küldve: Egy hónapra - - 1 korona Negyedévre - .. 3 korona Egyes szám ára 2 fillér. A fővárosban megjelenő politikai lapokhoz mellékelve: 1 fillér. AGYKANIZSA Megjelen ünnep utáni napok kivételével minden nap reggel. Szertesztőség és kiadóhivatal Csengery-ut 1. szám. Telefon-szám : Szerkesztőség és kiadóhivatal: 162. Nyomda: 148. Kéziratot nem ad vissza a szerkesztőség. Laptulajdonos és kiadó: Ihászi Horváth István. Hirdetések és nyilttér közlése árjegyzék szerint. Tények bizonyítják, hogy a legtöbb nyereményt Milhoffer Kálmán v sorsjegy főelárusilónál vásárolt sorsjegyekkel nyerték, miért is ajánlható, hogy mindenki igyekezzék mielőbb a fenti sorsjegy-irodában Csen-geri-ut R\'isenbeig házban Szerencsesorsje- gyet vásárolni. Az újonnan kezdődő sorsjátékra melynek I-ső osztályú huzasu folyó évi november hó 21 és 23- án kezdődik, a sorjsegyek teljes választéka rendelke-o zésre áll. o A szegény ember házatája. Könnyű a gazdagnak, annak mindenre jut, aztán még marad is, mondhatja egyik másik olvasónk. Nem is mondjuk, hogy nem igaz, de azért csak hallgassanak meg, mig elmondjuk, hogy igenis a szegény ember gazdálkodásán, takarékosságán mennyi üdvös dolog épül. Mi csak a munkaszerető, dol-gCS. sembert értjük itt, akinek V/ickvése nem oda irányul, Jiogy minél könnyebben és minél kevesebb munkával lehessen megélni és minél többet kicsikarni embertársai zsebéből a dologkerüléssel. Nem azt a családot értjük, amely mindig a szomszédba néz, mindig a más ruháján akad meg a szeme. Ne az irigység sárga ördögének áldozzunk, hanem a munkás megelégedés kedves angyalának. A férj reggel belefog a munkába, a gazdasszony meg rendet teremt a kis világos lakásban. A kis gyermekeket felké- szíti az iskolába. Azután hozzálát egyéb házi munkához meg a főzéshez. A dolgos családfő délben együtt költi el ebédjét a tisztaságtól ragyogó egyszerű szobában. Derült hangulat az ebédnél, az anya szelídsége, az apa értelmes komolysága és a gyermekek becsülettudása királyi otthonná teszi az egyszerűség tanyáját. A délután szintúgy munkában töltődik minden részről. Azután, ha este ismét együtt vannak, a pihenés, az olvasás, a jóra intő beszélgetés töltik be az időt, mig a teljes nyugalom csendje le nem fedi a kis családot. Tetszik ez a kép felebarátaim? Ha tetszik, ti is alkossatok ilyet. Kevésbe kerül. Egy munkás férfiba és egy takarékos szelid asszonyba. Minden fillért megbecsül az asszony, amit fáradságos munkával megszerez az ember. Egy fölösleges fillért nem ad ki és minden föiös fillért félre rak, hogy ha Isten látogatása egyszer-másszor próbára teszi is a családot, azért a nyomor be ne tolakodhasson oda, ahol a szegénység is jólétet teremtett a munkával és okos beosztással. Ismertünk egy családot, nem is egyet, de többet, amely ilyen munkálkodó tagokból állt. Mikor összekerültek, egyebök nem volt, csak az egymás iránti igazi szeretetük. Mikorra az első gólya a ház fölé röpült, már nem aggódtak, hogy miből él meg az a kis harmadik. Aztán még néhányszor volt ott keresztelés, de a kenyér egyik gyermeknek a kezecskéjéből se hiányzott. Felnevelték őket tisztességben, még a zsellérházból is maga kunyhója lett esztendők múlván. Hát az igaz, hogy egyik másik szomszéd nem egyszer mondta a másiknak, hogy ezt az embert sohase látja a magukfajta között mulatni egy kis bor mellett. Nem, de ünnepnapokon bor helyett kalács meg hus került az asztalra, meg ünneplő ruhának se volt híjával de egyik se. A gyermekek meg olyan nevelést kaptak az anyai szívtől, hogy nem szidták a szülőket a gyermekek miatt seholse és sohase. Ilyen legyen a magyar ember házatája, akkor kevesebb redő lesz a homlokon és több öröm az arcokon. HÍREK. Városi közgyűlés. Nagykanizsa r. t. város képviselőtestülete 1907. évi október hó 28-án délután 3 órakor a városháza dísztermében közgyűlést tart a következő tárgysorozattal: l.A m. kir. földmivelésügyí miniszternek leirata, a városi vízvezetéki és csatornázási ügyben eszközlendő tanulmányok végzésére szakértő kiküldése tárgyában. 2. Az önálló törvényhatósági ügyben a kérvény megszerkesztésére kiküldött bizottság jelentése. 3. A m. kir. keresk. miniszternek leirata a Teleky-ut és a két városrész közötti átkelési útrészeknek kockaburkolattal leendő megépítése tárgyában. 4. A kefe, ecset, meszelő és cirókseprü gyár kérvénye telekadományozás és pótadómentesség iránt tanácsi javaslattat. 5. Deutsch Gyula és társa kérvénye egy gőzfürész létesítéséhez kedvezmény adása iránt tanácsi javaslattal. 6. A közkórházban épült kut, vízvezeték és egy villanymotor beszerzési költsége tárgyában tanácsi javaslattal. 7. Er-lich Ágoston felebbezése a városi tanács hozott határozata ellen. 8. Steiner Zsigmond felebbezése a városi tanács hozott határozata ellen. 9. Az elemi iskola gondnokságába 12 tag választása. A pénzügyi bizottság ülése. A pénzügyi bizottság naponkint több óráig tartó gyűléseken tárgyalja az 1908. évre szóló költségvetést. Nagy buzgalommal és lelkiismeretességgel végzi munkáját. Itt is, ott is módosit, ahol valami megtakarítás eszközölhető és nem fukarkodik, ahol a város érdeke azt ugy kívánja. Természetesen világos képet csak akkor nyújt a költségvetés, ha már az egész letárgyaltatott. Annyit már most is elárulhatunk, hogy a városi utcák, terek tisztántartására és a mellékutcák makadámmal való burkolása van tervbe véve. Ellenben a tisztviselők drágasági pótlékot nem igen remélhetnek, mert a polgárok nagy adóter-heíhez már ujakat nem igen lehet csatolni, különben is emelkedik a pótadó a jövő évre. Zichy Aladár Nagykanizsán. Említettük, hogy Vugrinec Károly és társai a rendőrségen engedélyt kértek, hogy november 3-án népgyűlést Unhassanak. A gyűlésre országgyűlési képviselőnket, Zichy Aladár gróf minisztert is meghívták. De azért nem hisszük, hogy szerencsénk lesz e napon képviselőnkhöz, mert a rendőrség a népgyűlés megtartását azzal az okkal utasította el, hogy nem lát garanciát a népgyűlésen a rend fenntartására. Magyar póttartalékosok Korneu-burgban. A hely belí 48-ik gyalogezredhez 8 heti kiképzésre bevonult póttartalékosok közül húszat Korneuburgba vezényelt a parancsnokság. A legénység és ezek szülei is nagy aggodalommal fogadták ezt az intézkedést, azt hívén, hogy állandó szolgálatra viszik oda a legényeket. Utána jártunk a dolognak és megtudtuk, hogy csupán a kornanburgi vasúti ezredben való kiképzésre rendeltettek oda és a nyolc hét letelte után ugy mint a többi póttartalékos, szabadságoltatni fognak. Táncgyakorlat. A kath. legényegylet a Polgári Egylet nagytermében ma este 6 órakor táncgyakorlatot tart. Nagykanizsán az „Aranyszarvas" szálloda épületében van Zalavármegye legiobb, legnagyobb mii-órás és látszerész üzlete, ahol Szívós Antal szakképzett tulajdonos kitűnő árui-, val és jó munkájával teljes odaadással elégíti ki a n. é. közönsége Megjött kr.-os doboz ievélpapir Kapható Oienbeck és Balázsy papirkereskedésében Nkanizsán „NAGYKANIZSA" 1907. október 27. A rendőrség és a tömeg. Slern Móric kocsissal nem először gyűlt meg a rendőrség baja. Tegnap a bioskopba akart mindenárun bemenni, de csak ugy pénz nélkül. Az ott álló rendőr figyelmeztette ezért, de hát még neki állt feljebb. Erre aztán a rendőr el akarta vezetni, de ellenszegült. A türelmét vesztett rendőr, amint moridják, a nádpálcáját hivta segítségül, de a tömeg Stern barátunk pártjára állt és inzultálni akarta az ott megjelent rendőrtisztviselőt is és csak erélyes fellépése mentette meg őt ettől. Amint hibáztatjuk, ha a rendőrség más okból, mint önvédelemből tettlegességre vetemedik, ugy elítélendő, ha a közönség a rend- őrség ellen fordul, mikor az néha nagyon nehéz helyzetben éppen a mi élet és vagyonbiztonságunk érdekében fáradozik. Elveszett. A Fö-uton, a Milhofer-féle ékszerüzlet és a Kondor-féle ruhakereskedés között egy kettős fedelű ezüst óra lánccal együtt elveszett. A becsületes megtaláló jelentkezzék a megtalált tárgygyal a rendőrségen, hol illő jutalomban részesül. Az Ifjuságképző estélye. Az Alt. Ifjuságképző tgyesüle* ma este saját nagytermében tánc-estélyt rendez. Belépő dij 40 fillér. Kezdete este 8 órakor. 1 «88 We ISZ SoZYBőB cement-áru gyára a postával szemben = Ajánl hornyolt cement tetözsin-delyt, diszes metlikai és közönséges cementlapokat, betoncsöveket, kutkagylók és kut-bodonokat. — Készit mozaik terazzo burkolatot, elvállal beton hidak épiiését bármely nagyságban és betonirozásokat. — Állandó nagy raktár portland-, .. román-cement és mészből.. Pénzkölcsön közvetitő iroda Nagykanizsán Fő-ut 3. (a városháza átellenében). Tulajdonos: Alistadter Ignácz. Daczára a mai pénzdrágaságnak, megfelelő ingatlanra öVIo-os alapon közvetít törlesztéses es állandó kamatozású kölcsönöket. ¿s"női divatáru állandó nagy raktár 1 Kreisler és Schlesinger üzletében Erzsébet-téren, (a görögkeleti egyház épületében „Fiume" kávéház mellett) Nagy raktár kész férfiruhákból,1 női kábátokból és különféle selymekből. Nagy választék: gyapjúszövetek, női szövetek, ágyteritök, függönyök, damaszt asztalterítők, szalvéták, kanavász vásznak, siffonok, oxfordok, belső cihák ¿rádlik, paplanok és férfiingekből stb. — Női posztók kosztümre nagy választékban. Jutányos olcsó árak! Pontos kiszolgálás! Kalap- KalapkiraSy £ ! ■ Nagykanizsán!_____ A közelgő őszi és téli újdonságok megérkeztek. Legújabb divatú férfikalapok 1.50 frttól 2.50 frtig. A legújabb elegáns pliisch kalapok 3, 4 és 4.50 frt Legújabb selyem cylinder "5 frttól 1 frtig. Kapható Wellisch Má rkus divat kalap és sapka üzletében NAGYKANIZSA Erzsébet királyné-tér 23. sz. I ~ Olcsó hus. Tisztele tel hozom a n. é. husvá-sárló k\'3zönség szives tudomására, hogy a húsárak nálam a következők : 1 kiló szelet hus .... 52 kr. 1 , hátulja.....52 „ 1 , tarja......48 „ 1 „ szegye.....44 , 1 . bárminemű I-rendü hus csont nélkül .... 68 „ Borjú hus napi árfolyam szerint. Szives pártfogást kér kiváló tiszielettel Rein Ernő mészáros-mester. Értesítés. Uj férfi-szabó üzlet Van szerencsém a n. é. hölgyközönség szives tudomására adni, hogy Páris, Berlin és Bécsi kalapujdonságaim megérkeztek, melyek minden vétel kötelezettség nélkül divat-tennemben (Kazincy-utca 2.) megtekinthetők. Kalapátalakitásokat, melyekre igen nagy súlyt fektetek, nagyon gondosan és Ízlésesen állítok ki. Gyermek kalap újdonságok. A n. é: hölgyközönség szives pártfogásáért esd kitűnő tisztelettel Roth Laura divatárusnő. Értesítem a n. é. közönséget, hogy üzletemben == mindennemű =—= férfi kat- ruhá a legu\'abb kivílelbelh olcsón és pontosan készítek. Állandó nagy raktárt tartok finom bel- és külföldi = szövetekben. = A mélyen tisztelt közönség szives pártfogását kérve vagyok kitünö tisztelettel Tanczenberger József Nagykanizsa, Csengery-ut 2 Nkanizsai takptárral szemben. I Őszi és téli újdonságok! GRÜNFELD MÁR] Rendkivüll olcsóság ezelőtt Kürschner Ignác Erzsébet királyné-tér 23. szám. Nem reklám hajhászás, hanem saját meggyőződésem késztet arra, hogy a t. vevőközönség figyelmét felhívjam áruim jó minőségére, tartósságára és rendkívüli olcsóságára. Legnagyobb férfi-, flu- és gjennsk-rutalítár. ¡£ den szinben. Különlegességek rövid bundás kabátokban. Utazó és városi bundák nagy választékban. Valódi dán-bőr kabátok. Férfi-, fiu- és gyermek séta- és strapa-öltönyök. Legjobb minőségű lábzsákok. MINDEN A LEGÚJABB KIVITELBEN. IF* f ít Ff £S rm» ssrailtt Finom férfi és női sevró cipő fűzős és gombos, tartós férfi és női CTIM,S9M ca8 UllcüZ.1 strapa cipőfüzös és cúgos. Fiu és leányka cipők fűzős és gombos. Jó minőségű férfi box és bagaria csizmák. Valódi Haiína filc és vadász csizmák. Firfí, nöi és gyermek komót cipők. Fiu és \' leányka csizmák. Nöi vagy férfi betétes posztó cípök. Valódi orosz sárcipók minden nagyságban. Nagy választék posztó gyógycipőkben. Gyermek és baba, valamint kivágott nöi lakk, fehér és más alkalmi cipők minden ávban. — A n. é. közönség szives pártfogását kéri kiváló tisztelettel GRUNFELD MARK. Állandó nagy raktár vizmentesvadászcipőkben. Vidéki megrendelések olcsón és pontosan eszközöltetnek. Meg nem felelőt kicserélem, esetleg a pénzt visszaadom. Nyomatott Ofenbeckés Balázjy könyvnyomdájában, Nagykanizsán. III. évfolyam. Csütörtök 1907. október 31. 29 . szám. Előfizetési árak Helyben házhoz hordva: Egy hónapra .. _ .. 50 fillér Negyedévre 1 korona 50 fillér Vidékre postán küldve: Egy hónapra _ _ 1 korona Negyedévre _ _ 3 korona Egyes szám ára 2 fillér. líTároíban mezJelraS politika] lapok bor mellékelve: 1 filler. Nagykanizsa Megjelen ünnep utáni napok kivételével minden nap reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal Csengery-ut 1. szám. TeltVon-szám: Szerkesztőség és kiadóhivatal: 162. Nyomda: 148. Kéziratot nem ad vissza a szerkesztőség. Laptulajdonos és kiadó: Ihászi Horváth István. Hirdetések és nyilttér közlése árjegyzék szerint Tények bizonyítják, hogy a lejtöbb nyereményt Milhoffer Kálmán sorsjegy főelárusitónál vásárolt sorsjegyekkel nyerték, miért is ajánlható, hogy mindenki igyekezzék mielőbb a fenti sorsjegy-irodában Csen-geri-ut Rosenberg házban Szerencaesor-sje- gyet vásárolni. Az újonnan kezdődő sorsjátékra melynek I-ső osztályú húzása folyó évi november hó 21 és 23- án kezdődik, a sorjsegyek teljes választéka rendelke-o zésre áll. o Értekezlet. Tűzoltóságunk fáradhatatlan buzgalmu és nagy szakismeretü főparancsnoka, Knortzer György vasárnap délutánra értekezletre hívta meg városunk gyártula-donosait, illetőleg a gyárak képviselőit. Az a közöny, mellyel városunk házigazdái viseltetnek a tűzoltóság ügyei iránt, szinte példátlan, ugy hogy a derék egyesület elismerésnél egyébb támogatásban nem részesül. Mivel pedig az önkéntes tűzoltóság tagjai gyakran vidéken vannak iparukkal elfoglalva, már régen szükséges volt állandó fizetéses tűzoltókra is. Végre két évvel ezelőtt csakugyan lehető lett városi támogatással 1 i hivatásos tűzoltó alkalmazása. Mivel azonban városunk nagy területi kiterjedésű, azért a tűzoltóság néha csak csekély számban jelenhetett meg azonnal a tűznél. Ezen és egyéb bajon is segítendő, hivta össze a tűzoltóság főparancsnoka az amlitett értekezletet. A sörgyárat Rosenberg Richárd, a Pátriát Josifovits M., a Déli vasutat Rauschenberg mérnök, a \' szeszfinomitó gyárat Fleischner Mór, a kefegyárat Knortzer Gy., a Merkúr gyárat J osifovits M. képviselték. Bettelheim Siegfrid a szalámigyár tulajdonosa kimentette elmaradását, de eleve beleegyezését adta a határozatokba. Hiányzott a Franz-féle gőzmalom és villanyművek, a Weiser gyár és Blau-féle konyaknyár képviselői. Jelen volt még a gyűlésen Vécsey Zsigmond polgármester és Deák Péter főkapitány is. Az egybegyűltek elfogadták azt az előterjesztést, hogy minden gyár beszerez egyenlő csavaru hydrophort és egy víztartó laj-tot. Azonkívül néhány embert a tűzoltóságnál szakszerűen kiképeztet. Ezzel el volna érve az, hogy a gyár közelében támadt tűznél elsőnek jelenhetnének meg az igy felszerelt gyári tűzoltók. Nagyobb tűznél pedig nemcsak hogy a kellő vízmennyiség hamar együtt volna, hanem összefogott erővel sokkal döntőbben léphetnének fel a tűznél. Tervbe van véve egyszers-mint, hogy a felső templom tornyán állandó tüzérséget állítsanak. Ez őrség telefonnal fog összeköttetni a tűzoltó laktanyával és ez pedig minden gyárral, hogy igy a tűz helyéről egészen tájékozva legyen az összes tűzoltóság. Hogy ezek az intézkedések milyen elismerésre méltók, arról beszélni fölösleges. HÍREK. Házasság. Székely Nándor városi mérnök november 3-án köt házasságo* Fischer Margit úrhölggyel Fischer Sándor nagykanizsai polgár művelt és kedves leányával. Kinevezés. A pénzügyminisztérium vezetésével megbízott miniszterelnök Ötvös Emil, városunk közszeretetben álló kir. adótárnokot jelenlegi állomás- helyén I. oszt. adóhivatali adótárnokká nevezte ki. Személyi hírek. Viasz József csáktornyai járási m. kir. állatorvos betegsége folytán, a vármegye főispánja betegsége tartamára Fürst Sándor nagykanizsai járási m. kir. állatorvost helyettesítésre kirendelte. — Láng Lajos számtanácsos, — számvevőségi főnök az egyenes adók behajtásának ellenőrzése végett városunkba érkezett és a tapasztaltak felett elismerését fejezte ki. — Stolcínger Ferenc pénzügyígazgatósági irodafőnök az egyenes adók és hadmentességi dij főkönyv előirási oldal lezárásának felülvizsgálása végett városunkba érkezett. A felső templom épitő bizottságának értekezlete. Folyó hó 27-én a felső templom épitő bizottsága dr. Hertelendy Ferenc ügyvéd lakásán értekezletet tartott, amelyen a bizottság elhatározta, hogy a templom építésének javára hangversenyt rendez. A hangversenyre meg fogják hívni az ismert magyar népdalköltőt, Fráter Lorándot Törvényszéki tárgyalás. Még a tavasszal történt hogy Grach József magánosok elleni erőszakkal vádolta Huisz József, Czwil-linger Samu és Szremecz Vincze iparosokat Azt állította ugyanis, hogy ezek erőszakkal be akarták őt hurcolni a szakszervezetbe, hogy lépjen be és mikor ő vonakodott és ellenállt, agyonveréssel fenyegették. Tegnap volt ez ügyben a helybeli törvényszéknél a tárgyalás, hol a tanuk egybehangzó tanúskodása és dr. Krausz Aladár ügyvédjelölt védő beszéde alapján a törvényszék felmentő Ítéletet hozott Az ügyészség ez ellen felebbezést jelentett be. Bábák szervezkedése. Városunkban letelepedett harminc bába közt mozgalom indult meg, hogy ha az orvosoknak és ügyvédeknek lehetett szervezkedni, miért ne szervezkedhetnének ők is, mint kik elsőben üdvözlik a törvényt csináló urakat — a világra jövetelkor. Ezen legújabb szervezetnek fő célja lenne az ő anyagi helyzetük megjavítása ; állításuk szerint, ha ők is szerves egységet fognak képezni, több gyermek fog a világra jönni, mi által jövedelmük is emelkedni fog. Kereskedő ifjak estélye.. Szokatlan érdeklődés mellett tartotta meg szombaton este a keres- kedő ifjak szórakoztatóval egybekötött táncestélyét A műsor első , pontja Bród Ignác felolvasása volt, aki feszült érdeklődés között tartotta meg szellemes felolvasását majd a közkedveltségnek örvendő Krausz Irma lépett a pódiumra s népdalokat énekelt. Fenyő Mihály szűnni nem akaró derültség közt adta elő a „Házassági ajánlat" című monológot Fischer trnő kuplékat énekelt hatásosan s Brüll Ernő mély érzéssel szavalta- el „A király eskü"-jét. Közgyűlés. A keresk. ifjak önképző körének közgyűlése vasárnap tartatott meg Heltaí J. elnöklete alatt. A tisztikar a következőleg alakult meg: Elnök Heltaí József, alelnök Schnell Alf-fréd, igazgató dr. Etlényi Géza, ügyész dr. Bród Tivadar, pénztárnok Singer József, háznagyok Kirsch-ner Mór, Fenyő Imre, könyvtárnok Vida Miklós, Titkár Deutsch Jenő. Választmányi tagok: Babocsai J., Frank Manó, Halász Oszkár, Fonyó Mihály, Weisz Bódog, Eperjessy Gábor, Schreiber Adolf, Szántó Samu, Fischer Jenő, Kisfaludi Gy.f Bodó Ignác, Sattler Jenő, Reinitr Béla, Neufeld Ödön, Kósz Frigyes, threnstein Károly. Póttagok: Böhm Gyula, Perényi Manó, Berger Miksa. Számvizsgáló-bizottság : Barta Jenő, Weisz Aladár, Brüll Ernő. Sztrájk. Reichenfeld mészáros segédei ismételten sztrájkba léptek, mert mesterük nem teljesítette követelésüket, amelyeket előzőleg megígért. Parasztbecsület. Mascagní operájának a tárgyát is bizonyosan ilyen jelenet szolgáltatta, mint a mi itt következik. Mercz Nagykanizsán az „Aranyszams" szálloda épületében va Zalayármegye legjobb, legnagyobb nift-órás és látszerész üzlete, aho ivás Antal szakképzett tulajdonos kitűnő áruival és jó munkájával teljes odaadással elégíti ki a n. é. közönsége kr.-os doboz levélpapír Kapható Ofenbeck és Balázsy papírkereskedésében Nkanizsánt György kocsin jött haza a bacónaki hegyről. A récsei töltésen találkozott Imrei Káposzta Ferenc Rákóczi-utcai földmives legénnyel, aki szintén kocsin jött hazafelé. Már régen fájt egymásra ő kelméknek a foga, valami leányügy miatt. Most hát elérkezett a leszámolás ideje. Egy darabig csak átszóltak egymáshoz a kocsiról. Mikor azonban a vér már forrni\' kezdett vitézekhez illő bátorsággal leszálltak és a sík fenyéren mérkőztek meg. A kezdett az volt, hogy Mercz pofozni kezdt« Imreit. A folytatás és vége az volt, hogy Imrei Merczet ugy össze-vissza szurkálta, hogy amint mondják: lepedőben kellett hazavinni Azaz nem is haza, hanem a kórházba, ahol dr. Engel varrogatta össze a sebeket. Hirtelen halál. .NAGYKANIZSA \'O 1907. október 29. Kiss József 35 éves nagybakónaki földmives e hő 27-én délelőtt 3 órakor hirtelen elhalt A halál a lakásán az ágyban történt, midőn neje hazulról távol volt. Este 10 órakor még el volt a szomszédba, csak azután tért haza, hogy nyugalomra térjen. Külső erőszak jelei a legbehatóbb vizsgálat után sem mutatkoztak a hullán. A hatóság j mindazonáltal a széleskörű nyomo zást elrendelte. Felelős szerkesztő : Kertész József i j Jj Szerkesztőtárs: j Ihászi Horváth István. tí ? 2 • Weisz Soirsa cement-áru gyára ™ a postával szemben = Ajánl hornyolt cement tetőzsindelyt, díszes metlikai és közönséges cementlapokat, betoncsöveket, kutkagylók és kut-bodonokat. — Készít mozaik terazzo burkolatot, elvállal beton hidak épi\'.ésétbármely nagyságban és betonirozásokat. — Állandó nagy raktár portland-, román-cement és mészből.. ésnöi divatáru állandó nagy raktár Kreísier és Scíilesinger űzleiében Erzsébet-téren, (a görögkeleti egyház épületében „Fiurre" kávéház mellett) Nagy raktár kész férfiruhákból, női kábátokból és különféle selymekből. Nagy választék: gyapjúszövetek, női szövetek, ágyteritők, függönyök, damaszt asztalteritők, szalvéták, kanavász vásznak, sifíonok, oxfordok, belső cihák grádlík, paplanok és férfiingekből stb. — Női posztók kosztümre nagy választékban. Jutányos olcsó árak I Pontos kiszolgálási Kalapkirály ! ! = Nagykanizsán! = A közelgő őszi és téli újdonságok megérkeztek Legújabb divatú férfíkalapok 1.50 írttól 2.50 frtig. | A legújabb elegáns plüseh kalapok 3, 4 és 4.50 írt Legújabb selyem cylinder "5 írttól 7 frtig. Kapható Wellisch Márkus divat kalap és sapka üzletében NAGYKANIZSA Erzsébet királyné-tér 23. sz. ! Olcsó hus. Tisztelettel hozom a n. é. husvá-sárló közönség szives tudomására, hogy a húsárak nálam a következők : 1 kiló szelet hus .... 52 kr. 1 , hátuija.....52 „ 1 . tarja......48 „ 1 . szegye.....44 „ 1 . bárminemű I-rendü hus csont nélkül .... 68 , Borjú hus napi árfolyam szerint. Szives pártfogást kér kiváló tisztelettel ffcein Ernő mészáros-mester. Elegáns Kényelmes Akinek cipőre van szüksége győződjék meg gyártmányaink kiváló minőségéről. Heti gyártás 15.000 pár cipó. Szabott gyári árak minden cipő talpán. Különösen ajánljuk: Tartós és Olcsó. Féri cúgos munkás cipő — — — — Férfi fűzős-cipő csinos kivitelű — — Férfi fűzős Box-cipö alacsony y. magas sarok Férfi fűzős-cipő I. Boi Goodyear varrott — Férfi fűzős-cipő Chevreanból Goodyear varrott — Női gombos cipő — — — — — — Női gombos cipő Chevreau Goodyear varrott Elkülönített osztályban dus választéka raktár Orosz sárczipőkböl. GUWIHII SAROK__ Mindennemű czipö kenőcsök, czipőfüzök sib. stb. írt 3.50 n. 3.60 n 4.50 n 6.— » 6 25 » 3.40 » 6.— **TU cipőgyár részv. társ. főraktára. Nagykanizsa Fő-ut 12. ^Koronád-szállodával szemben. Nyomatott Ofenbeck éí Balázíy könyvnyomdájában, Nagykanizsán. Hl. évfolyam. Előfizetési árak Helyben hájhoz hordva: Egy hónapra .. _ _ 50 fillér Negyedévre 1 korona 5\'J fillér Vidékre postán küldve: Egy hónapra _ „ 1 korona Negyedévre _ _ 3 korona Egyes szán ára 2 fillér. A (¿városban megjelenő politikai lapokhoz mellékelve: 1 fillér. Szerda 1907. olctóber 30.. 248. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal Csengery-ut 1. szám. Megjelen ünnep utáni napok kivételével minden nap reggel. Laptulajdonos és kiadó: Ihászi Horváth István. Telefon-szám: Szerkesztőség és kiadóhivatal: 162. Nyomda: 148. Kéziratot nem ad vissza a szerkesztőség. ^Hirdetések és nyilttér közlése árjegyzék szerint. Városi közgyűlés. Hétfőn délután a megszokott érdeklődés között folyt le a városi közgyűlés Vécsey Zsigmond elnöklete alatt. Mellette az emelvényen volt még Lengyel Lajos főjegyző, Deák Péter főkapitány és dr. Bentzik Ferenc városi ügyész. Az első tárgy volt a m. kir. földm. miniszternek leirata a városi vízvezetéki és csatornázási ügyben eszközlendő tanulmányok végzésére szakértő kiküldése. A földm. minisztérium a képviselő-testület ez irányú előterjesztését elfogadta. A vízvezeték tervét és költségvetéseit saját költségén elkészítteti, de az esetieg eszközlendő kútfúrásoknál felmerülő terheket a város tartozik viselni. 2. Lengyel Lajos főjegyző felolvassa az önálló törvény-natóság ügyében elkészített kérvényt, mit a képviselőtestület egyhangúlag elfogadott és a főjegyzőnek jegyzőkönyvi köszönetet szavazott. 3. A keresk. miniszter jóváhagyja, hogy a Teieky-ut és a két városrész közötti átkelési útrész kockaburkolattal láttassák el. Nagyon mostohán bánt el a tanács és a képviselőtestület a kefegyárral. Csupán 2000 korona telekvételi segélyt szavazott meg neki, de a kért 10 évi pótadómentességet nem, sőt dr. Weisz Lajostól javasolt 5 évi pótadómentességet sem engedélyezte. Kétszer is történt szavazás e tárgyban, mert bizonyos kételyek merültek fel a kérdés feltevésének helyessége miatt. Az első szavazásnál 24 a tanács mellett, 21 ellene szavazott. A másodiknál 29 mellette és 16 ellene. Deutsch Gyula és társainak egy faipar telep létesítéséhez 20 hold területet átenged, a többi szükséges területet olyan bérért, amennyit az a föld mint kaszáló hoz, t. i. évi 1700 koronát. Ujváry Géza csodálkozik, hogy az egyiknek a iegmesz-szebbmenő engedményeket teszik, a másik iránt szűkkeblű a város. Hozzászólt még dr. Weisz Lajos ügyvéd, dr. Rothschild Jakab. A különböző aggodalmak miatt, hogy ismeretlen vállalkozók nem is részletezett vállalata fekszik a közgyűlés előtt, a polgármester már-már le akarja venni a napirendről, de a képviselőtestület mégis elfogadja a tanács javaslatát. Hosszú, éles és a szenvedélyektől sem ment vitát provokált a közkórházban épült kut, vízvezeték és egy beszerzendő villanymotor kérdése. T. i. a kórházi bizottság a kutat és a vízvezetéket megcsináltatta, de a tanács formai okok miatt nem akarta ezt kifizetni. Elsőnek dr. Fried ö. szólalt fel, hogy a tanács ilyen eljárása diszharmóniát okoz a bizottság és a tanács között. Mivel a mérnök átvette, jónak találta, kiutalandónak találja az összeget. Dr. Rotschild Jakab megvilágítja, hogy a közkórház igazgatója, dr. Szekeres József, kinek e minőségében tett intézkedéseit respektálni kell, tehát ki kell fizetni, különben a városon per utján fogják behajtani. Eperjessy Gá-1 bor mint a kórházi bizottság tagja, bizonyítja, hogy a bizottság részéről mulasztás nem történt, mert a kórházi költségvetést már májusban beterjesztik, igy az előre nem látható, hogy a következő juniusban milyen rendkívüli kiadása lesz a kórháznak. A polgármester rámutat arra, hogy a kut kérdése már 1904-ben került szőnyegre, tehát a szabályszerű eljárásra elég idő volt. A belügyminiszteri rendelet pedig világosan megköveteli, hogy nagyobb beruházások az ő engedelme nélkül nem eszközölhetők. Nagy derültség közt mondja a városi mérnök, hogy a kut se^ átvéve, se felülvizsgálva még nincs, de annyira van a munka, hogy a javasolt 90 százalékot ki lehet fizetni a munkadíjból Weiser gyárosnak. A névszerinti szavazás egyhangúlag (31 szavazat) ezt fogadta el. Nagy vita volt még egy bolthelyiség miatt, melyet a bérlő albérletbe adott, noha a városi szabályok ezt nem engedik meg. Végül mégis ugy döntött a képviselőtestület, hogy tekintve az albérlő egyéni és vagyoni megbízhatóságát, neki engedi át a helyiséget. Azután csak kisebb személyi ügyek peregtek le gyors tempóban. Kiemelendő, hogy ty-népi Elek Lipót egy szegény atya helyett, kinek egy fél évi gimnáziumi tandijat kellett volna kimaradt fia helyett fizetnie, elvállalta a fizetést. Hatalmas éljenzés volt érte a jutalom. A tanulság, melyet a gyűlésről levonhatunk, az, hogy mind a tanács, mind a képviselőtestület helyesen fogja fel dolgát. A tanács szigorúan a törvény és rendeletekhez alkalmazkodik. Ez az ő direktívája. Ez megvédi őt a gyanúsításoktól és a vele járó kellemetlenségektől. A képviselőtestület a méltányosság, nagylelkűség álláspontjára is helyezkedhetik, mert ő a város, ő teheti. HÍREK. Magántisztviselők választmányi gyűlése. A nagykanizsai magántisztviselők egyesületének választmánya ma este fél 9 órakor a Polgári Egylet olvasótermében gyűlést tart. A szerencsés váltóőr. Molnár György váltóőrt tolatás közben a mozdony elütötte, de oly szerencsésen, hogy kisebb karcolásoktól eltekintve, semmiféle baja nem történt. Feljelentés egy korcsmáros ellen. Sokan panaszkodnak a VII. kerületi Faics József-féle korcsma, illetőleg a korcsmáros ellen, hogy ott a verekedés, szurkálás napirenden van, a zárórát sohase tartja be. Főkép pedig, hogy az élelmes korcsmáros dupla krétával ir. Ha a vendég ez el\'ien tiltakozik, a derék korcsmáros ilyenkor gorombasággal, ütleggel, sőt pisztollyal akarja az ö igaz számadását megvédelmezni. Most egy polgártárs, akinek a nevét elhallgatjuk, feljelentést tett ellene a pénzügyigazgatóságnál, ahol a felsorolt bűnök valódiságát bizonyítani kész. Ugy halljuk, hogy hivatalosan is emeltek már ellene kifogást és valószínű, hogy a derék vendéglőstől elveszik az italmérési engedélyt Az uj bor hatása. Juricsán György és Császár Lukács zalaujvárí lakósok panaszt tettek a rendörségen, hogy Nóvák Mihály, Tkalcsec Antal és Pavel-koviss Jenő szintén odavaló lakósok Récsei József korcsmáros udvarán őket minden ok nélkül súlyosan összeverték. A csendőrség megindította a vizsgálatot. Találtatott. Királyunk 50 éves osztrák császári uralkodásának emlékére kiadott katonai érem találtatott. Igazolt tulajdonosa kiadóhivatalunkban átveheti. A közönség köréből. T. szerkesztő ur! Felkérem, szi-veskedjék becses lapjában az illetékes ha\'óság figyelmét felhivni arra a körülményre, hogy a Teleky-ut-cában legújabban a gyermekek lövésekkel riasztgatják a járó-kelőket Lukas kulcsba gyújtófejeket tesznek és azt valami hegyes vassal elsütik. A robbanás a járókelők és lakósok között mindig nagy ijedséget okoz. Ugyanigy mulatnak a vásott iskolakerülők a Hunyady-utcában és a város különböző részein is. B. L. Nagykanizsán az „AranyszarYas" szálloda épületében tan Zalavármegye legjobb, legnagyobb mü-órás és látszerész üzlete, aho Szívós Antal szakképzett tulajdonos kitűnő áruival és jó munkájával teljes odaadással elégiti ki a n. é. közönsége kr .-os doboz levélpapír Kapható Ofenbeck és Balázsy papirkereskedésében Nkani zsánt .NAGYKANIZSA" Karácsonyi vásár. A keresztény jótékony nőegyesű-let választmányának kedden dr. Szekeres Józsefné elnöklete alatt tartott gyűlésén elhatároztatott, hogy a szokásos karácsonyi jótékonysági vásárt a Polgári Egylet nagytermében december hó 7-én és 8-dikán tartja meg. Elve«zett. A Rákóczi-utcában egy piros köves aranygyűrű elveszett A becsületes megtaláló 10 korona jutalomban részesül. Állategészségügy. Szepetnek községhez tartozó és Laendler Antal bérletét képező Ce- resi és belső majorban folyó évi október hó 3-án a sertésvész szórványos jellegben megállapittatott. Tűz. Galambok községben Turkovics Imre galamboki lakós udvlarában tüz ütött ki, mely alkalommil kamrája, istállója, sertésólja házi álla tok 1907. október 30 és gazdasági eszközök 600 korona értékben elpusztultak. A tüz keletkezési oka ismeretlen. Felelős szerkesztő : Kertész József Szerkesztőtárs: Ihászi Horváth István. Weisz Soma cement-áru gyára ■=— a postával szemben = Ajánl hornyolt cement tetőzsindelyt, diszes metlikai és közönséges cementlapokat, betoncsöveket, kutkagylók és kut-bodonokat. — Készít mozaik terazzo burkolatot, elvállal beton hidak építését bármely nagyságban és betonirozásokat. — Állandó nagy raktár portland-, román-cement és mészből.. divatáru Férfi-és női állandó nagy raktár Kreisler és Schlesinger üzletében Erzsébet-téren, (a görögkeleti egyház épületében „Fiume" kávéház mellett) Nagy raktár kész férfiruhákból, női kábátokból és különféle selymekből. Nagy választék: gyapjúszövetek, női szövetek, ágyteritők, függönyök, damaszt asztalteritők, szalvéták, kanavász vásznak, siffonok, oxfordok, belső cihák grádlik, paplanok és férfiingekből stb. — Női posztók kosztümre nagy választékban. Jutányos olcsó árak ! Pontos kiszolgálás I Pénzkölcsön- közvetítő iroda Nagykanizsán Fő-ut 3. (a városháza átellenében). Tulajdonos: filtstádter Ignácz. Daczára a mai pénzdrágaságnak, megfelelő ingatlanra 5\'|20|o-os alapon közvetít törlesztéses es állandó kamatozású kölcsönö ket. Kalap- Uirály! Kalapkirály ! ! = Nagykanizsán! == A közelgő őszi és téli újdonságok megérkeztek. Legújabb divatú férfikalapok 1.50 írttól 2.50 írtig. A legújabb elegáns plüsch kalapok 3, 4 és 4.50 írt Legújabb selyem cylinder 5 frttól 7 írtig. Kapható Wellisch Márkus divat kalap és sapka üzletében NAGYKANIZSA "" • Erzsébet királyné-tér 23. sz. Olcsó hus. Tisztelettel hozom a n. é. husvá-sárló közönség szíves tudomására, hogy a húsárak nálam a következők : kiló szelet hus .... 52 kr. , hátulja.....52 » . tarja......48 „ „ szegye.....44 , . bárminemű I-rendü hus csont nélkül .... 68 , Borjú hus napi árfolyam szerint. Szíves pártfogást kér kiváló tisztelettel Rein Ernő mészáros-mester. ¡Uj férfi-szabó"üzTeí Értesítés. —\' 1/ AM o fi Értesítem a n. é. közönséget. hogy üzletemben == mindennemű = férfi ruhákat a legújabb kivitelben olcsón és pontosan készlttk. Állandó nagy raktárt tartok finom bel- és külföldi = szövetekben. = A mélyen tisztelt közönség szíves pártfogását kérve vagyok kltünö tisztelettel Tanczenberger József Nagykanizsa,Csengery-ut 2 Nkanlzsal takptiml szemben. Van szerencsém a n. é. hölgyközönség szives tudomására adni, hogy Páris, Berlin és Bécsi kalapujdonságaim megérkeztek, melyek minden | vétel kötelezettség nélkül divat-: termemben (Kazincy-utca 2.) j megtekinthetők. Kalapátalakitásokat, melyekre igen nagy súlyt fektetek, nagyon gondosan és Ízlésesen állitok ki. Gyermek kalap újdonságok. A n. é. hölgyközönség szives pártfogásáért esd kitűnő tisztelettel Roth Laura divatárusnó. Villanyszinház. I Őszi és téli újdonságok! GRÜNFELD MÁRK Rendkívüli olcsóság Nagykanizsa Korscwignác Nagykanizsa !£4Sér Nem reklám hajhászás, hanem saj\'át meggyőződésem késztet arra, hogy a t. vevőközönség figyelmét felhivjam áruim jó minőségére, tartósságára és rendkívüli olcsóságára. Elegáns férfi, fiu és gyermek téli kabátok. Szines férfi, __fiu és gyermek ragián. Legújabb rövid télikabátok minden szinben. Különlegességek rövid bundás kabátokban. Utazó és városi bundák nagy választékban. Valódi dán-bőr kabátok. Férfi-, fiu- és gyermek séta- és strapa-öltönyök. Legjobb minőségű lábzsákok. MINDEN A LEGÚJABB KIVITELBEN. El^SŐrnnmi ánillláv Finom férfi és női sevró cipő fűzős és gombos, tartós férfi és női bipu «11 Ulla&i strapa cipö {üz5s és cugos Fiu és leányka cipők füzös és gombos. Jó minőségű férfi box és bagaria csizmák. Valódi Halina filc és vadász csizmák. Férfi, női és gyermek komót cipők. Fiu és leányka csizmák. Női vagy férfi betétes posztó cipők. Valódi orosz sárcipök minden nagyságban. Nagy választék posztó gyógycipőkben. Gyermek és baba, valamint kivágott nöi lakk, fehér és más alkalmi cipők minden ávban. — A n. é. közönség szives pártfogását kéri Legnagyobb férfi-, Un- és gyermek-ruharaktár. kiváló tisztelettel GRÜNFELD MARK. Állandó nagy raktár vízmentes vadászcipőkben. Vidéki megrendelések olcsón és pontosan eszközöltetnek. Meg nem felelőt kicserélem, esetleg a pénzt visszaadom. I Nyomatott Otenbeck és Balízsy könyvnyomdájában. Nagykanizsán. I III. évfolyam. Csütörtök 1907. október 31. Előfizetési árak Helyben házhoz hordva: Egy hónapra .. _ .. 50 fillér Sagyedévre 1 korona 50 fillér Vidékre postán küldve: Egy hónapra _ _ 1 korona Negyedévre _ _ 3 korona Egyes szí« ára 2 fillér. A fővárosban megjelenő politikai lapokhoz mellékelve: 1 fillér. 249. szám. Nagykanizsa Megjelen ünnep utáni napok kivételével minden nap reggel. Szerkesztóség és kiadóhivatal Csengery-ut 1. szám. Laptulajdonos és kiadó: Ihászi Horváth István. Telefon-szám : Szerkesztőség és kiadóhivatal: 162. Nyomda: 148. Kéziratot nem ad vissza a szerkesztőség. Tények bizonyítják, hogy a legtöbb nyereményt Milhoffer Kálmán sorsjegy főelárusitónál vásárolt sorsjegyekkel nyerték, miért is ajánlható, hogy mindenki igyekezzék mielőbb a fenti sorsjegy-irodában Csen-geri-ut Rosenberg házban Szerennsesorsje-gyet vásárolni. Az újonnan kezdődő sorsjátékra melynek I-ső osztályú húzása folyó évi november hó 21 és 23- án kezdődik, a sorjsegyek teljes választéka rendelke-o zésre áll. o Kossuth-Muzeum. Nyomorait egy korszak, élni se jó benne. Nincsen a magyarnak: kihalt honszerelme. Mintha a mit eddig dicsőt irtak róla, Te rajiad végződnék világosi róna. Ilyen leverő érzelmek töltöttek el, mikor az ¡848,49-iki szabadságharci ereklye-gyűjtemény és Kossuth-Muzeum hányt vetett sorsáról olvastam. Hogy a bércektől környezett magyar hazában, melynek kalásztermő rónája ki tudja hány millió külföldit is táplál, ne jusson egy hajlék, amely a Kossuth-Mu-zeumot állandóan befogadhassa, a magyar hősiességnek fájdalomtól, könnyektől megszentelt ereklyéit. Hazám fiai! Hova vezetitek majd fiaitokat, leányaitokat, hogy kézzel fogható, szemmel látható bizonyítékait megmutassátok az 1848-iki szabadságharc hős regéinek. Hol boruljanak le a jövő kor gyermekei dicső nagyjaink előtt? Honnan merítsenek erőt a haza fentartá-sára? Lám, a zsidók oltárt emeltek a Jordánból kiszedett kövekből, hogy nemzedékrőlnemzedékre megmutathassák Je- ^Hirdetések és nyilttér közlése árjegyzék szerint hova segedelmét, mely őket Istenükhöz csatolta. És a magyar szabadságharcnak, a magyarok istenének ne legyen ilyen oltára, melyre örök időkig büszke önérzettel tekintsenek unokáink. De van 25 esztendeje immár, hogy Kreith Béla gróf, aki gyermekjátékait az „aradi gol-gotha bitóinak lábánál a hon-szerelemtől telitett levegőben" űzte, megalapította a hősök korszakának muzeumát. Százezreket érnek azok az ereklyék, melyeket fáradságot nem ismerő buzgalommal és vagyonának feláldozásával ösz-szegyüjtött. A Kossuth-ereklyék-ről azt mondja Helfer báró, az osztrák muzeumok főfelügyelője, hogy ugy anyagi értékre, mint az ereklyék mennyiségére nézve páratlan. Es ennek a gazdag gyűjteménynek nincsjott-hona, nem adott neki sem a főváros, sem Wlassits miniszter. Ellenben a német Ooethe emléktárgyai számára készséggel adtak helyet az akadémia épületében. Ugy van ez a mu-zeum, mint ahogyan a költő mondja: „Szerte nézett s nem leié honját a hazában". De hisszük, hogy lesz. Ha a nemzet virága, az ifjú honfiak és honleányok e mostoha elbánástól felbuzdulva a Muzeum segítségére sietnek. Még pedig ugy, hogy a Kossuth-Muzeum kiadványait megveszik karácsonyra s újévre, csak ugy kerüljön más könyv is asztalotokra, ha ezek is közte lesznek. Az aranytollú Hock Jánosnak történeti elbeszélése: Rákóczi Ferencz (Zrínyi Ilona) legújabban megjelent kiadvány. Minden dicsérő szó fölösleges ehhez a műhöz. Kacziány Géza jeles könyve, a „Magyar vértanukról" se hiányozzék egy magyar ember asztaláról se, akkor lesz állandó helye annak az oltárnak, amelyen a magyar dicsőségnek örökké ki nem alvó tüze ég. HÍREK. Küldöttség Zichy Aladárhoz. Zichy Aladár gróf miniszternek és városunk képviselőjének díszpolgári oklevelét november 7-ike utáni napok egyikén fogja egy nagy küldöttség elvinni. Ugyanekkor fogják azt a memorandumot is elvinni, a melyik Nagykanizsa, mint önálló törvényhatóságnak székhelyét akarja kérelmezni. Dalünnep. Az Irodalmi és Művészeti Kör november 30-án tartja első dalárda ünnepélyét A Nagykanizsai Első Temetkezési Egylet köréből. A Nagykanizsai Első Temetkezési Egylet felhivja az összes tagtársakat, hogy november 4-én délelőtt 9 órakor az elhaltak lelki üdvéért rekviem tartatik. Felhivatnak a tagok, hogy minél nagyobb Számmal jelenjenek meg. Utóállitás. November 5-én lesz városunkban az elmaradt véd köteleseknek és a reklamáló atyáknak orvosi megvizsgálása. Szeder János keserve. Szeder János favágó, de különb szive van, mint sok előkelő nagy urnák. Egyetlen öröme kis leányában volt, aki pedig nem is az övé volt. Ugy 11 évvel ezelőtt adta hozzá egy megesett zsidó leány. Azóta nevelte becsülettel, jóra és szépre okiatta szegény otthonában. Eljáratta az izr. iskolába és nagy volt a boldogság, hogy jól tanult a a kis Schweitzer Margit. A leány anyja ugyan igér* nekik annak idején tartásdijat a kicsikéért, de azután eltűnt és még a szél se hozott felőle hirt. Nem is bánta Szeder bátyánk meg derék felesége. Legalább egészen övék lesz a kis Margit Eddig volt a boldogság, most jön a keserűség. Könnybe lábadt szemekkel panaszolta el sorsát, hogy egy szép napon a kislány elment és többé vissza se tért. Csak a keresés és kutatás után tudta meg a szivet facsaró valóságot, hogy a kis leány anyja eljött és titokban magához hivatta leányát és elvitte magával. Már levelet is irt Budapestről a kis Margit, hogy akármilyen gazdag lesz is, nevelő szüleiről sohase feledkezik meg. A jó Szederék nem nyugszanak bele ebbe a szomorúságba. Visszaköve- telik ügyvéddel kis leányukat, vagy pedig a sok esztendei tartásdijat veszik be a leányrabló anyán. Házasulók kihirdetése. Béder József üzletvezető izr. — Kohn Zsófia izr. Turkovics Vendel napsz. r. kath. — Lang Anna r. k. Kain János kocsigyártó r. kath. — Böröndi Gizella r. k. Rozman Sándor főkalauz r. k. — Kiss Anna r. k. Boncz Ferencz felügyelő ev. ref. — Horváth Etelka ev. ref. Fincza Károly fölá.-n. r. k. — Tálosi Anna r. k. Molvá.-ecz Jenő kalauz r. k. — Horváth nrzsébet ág. h. ev. Kulcsár József kefekötö r. k. — Németh Mária r. k. Gallag János kocsis rk. — Hordós Rozália rk. Szabó János vasúti rk. — Póczak Anna ág. h. ev. Feljelentés. Faics József kiskanizsai vendéglős ma megjelent szerkesztőségünkben és kijelentette, hogy a pénzügyigazgatóságnál ellene intézett feljelentésben foglalt állitások valótlanok és a feljelentő ellen a birói eljárást megindította. Állítása szerint a feljelentés boszu műve. Szívesen helyt adunk Faies József önigazolásának, mert mi a közönség érdekét szolgáljuk. Neki nem ártani, hanem szolgálni akarunk. Gyilkosság Letenyén. Állatias vadság. Hajmeresztő gyilkosság történt a napokban a letenyei szőllöhegyen. Ennyi vadság hogy hogyan szorul az emberbe, szinte megdöbbentő. Jancsi Gábor letenyei legény régen és nagyon haragudott Gyergyák Géza 18 éves legényre. Hogy mi lehetett oka ekkora gyűlöletnek, azt Nagykanizsán az „Aranyszmas" szálloda épületében Tan Zalavármegye legjobb, legnagyobb mű-órás és látszerész üzlete, aiio Szívós Antal szakképzett tulajdonos kitűnő áruival és jó munkájával teljes odaadással elégiti ki a n. é. közönsége Megjött kr.-os doboz levélpapír Kapható Ofenbeck és Balázsy papírkereskedésében Nkanizsánt majd a vizsgálat fogja kideríteni. A szöílőben megtámadta a védtelen legényt Jancsi Gábor és 18 kés-szurással meggyilkolta. Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy nyolc szúrás feltétlenül halálos volt, tehát bizonyos, hogy ez a bestia a legényt még halála után is késelte. Sőt vadságában annyira ment, hogy hasát felvágta, beleit kivette és a halott karjaira csavarta, a nyakát elnyiszálta és egyik szemét kiszúrta. Azután, hogy gaztettét betetőzze, véres kését a szerencsétlen áldozat tüdejébe döfte. A szomorú véget ért Gyergyókot azután odább hurcolta a szőlőtőke tövébe, és hogy ráakadjanak, kalapját a karóra tette. Jancsi Gábort letartóztatták apjával és még két gyanús egyénnel együtt és beszállították őket a helybeli ügyészség fogházába. Csak egy virágszálat! Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a magyar társadalom évek óta nem fogadott jótékonysági akciót nagyobb rokonszenvvel, mint a József Kir. Herceg Szanatórium Egyesületnek azt a szép, poétikus gondolatát, hogy a halottaknak szánt koszorúba egy virágszállal ajánljuk föl a szegénysorsu tüdőbetegeknek. Széles körben erről beszélnek társaságunkban s keresik a módot, a mellyel ezt a szent vámot minél többen, kényelmesen leróvhatnák. tbben is segítségre jön az egyesület. Kétezer ridikült készíttetett »Mentsük meg a tüdőbetegeket" jelmondattal. A ridikül egyleti pecséttel van ellátva. Rajta van a belügyminiszternek engedélyezése s nyitva vaa a szája, hogy minden jó szív bedobhassa garasát. Most már csak az kell, hogy ez a kétezer ridikül mind forgalomba kerüljön. Ezer jó szív már van, aki elvállalta a ridi-kült s a szent vámot be fogja gyűjteni, de az egyesületnél még van ezer ilyen formás gyüjtőtáska. Kérjük hölgyeinket, ne sajnálják a szép emberbaráti céltól a fáradságot. Írjanak egy levelezőlapot a József Kir. Herceg Szanatórium Egyesületnek Budapest, IX. Lónyay-utca 47. szám alá s kérjék postafordultával a ridikült. Aztán legyen jelszavunk: „Csak egy virágszálat I* Gyűjtsenek minél többet a szegénysorsu tüdőbetegek emberbaráti alapjára. Boston közös gyakorlat. A boston-valcer kedvelőinek a felkérésére Bajlós oki. tánctanár ma este a Kasinó emeleti helyiségében boston közös gyakorlatot rendez, melyet ez uton hoz tudomására az érdeklődőknek. Kezdete pont fél 9 órakor. Szerkesztői üzenetek. B. L. helyben. Cikke jó, de más van idegen kéztől arra a napra, ajánlatát szívesen elfogadjuk. 1907. októbar 31 Szórakoztató. Az Áfalános Ifjuságképző Egyesület folyó 4vi november 3-án vasárnap délután fél 4 órakor saját dísztermében rendkívüli vig szórakoztatót rendez. Falelős szerkesztő; Kftéaz József Szerkmtőtárs: Ihászi Horváth István. Weisz Soma cement-áru gyára = a postával szemben = Ajánl hornyolt cement tetőzsindelyt, diszes metlikai és közönséges cementlapokat, betoncsöveket, kutkagylók és kut-bodonokat. — Készít mozaik terazzo burkolatot, elvállal beton hidak építését bármely nagyságban és betonirozásokat. — Állandó nagy raktár portland-, román-cement és mészből.. Olcsó hus. Tisztelettel hozom a n. é. husvá-sárló közönség szíves tudomására, hogy a húsárak nálam a következők : 1 kiló szelet hus .... 52 kr. 1 „ hátulja.....52 „ 1 , tarja......48 , 1 „ szegye.....44 , 1 . bárminemű I-rendü hus csont nélkül .... 68 . Borjú hus napi árfolyam szerint. Szíves pártfogást kér kiváló tisztelettel Rein Ernő mészáros-mester. I Kalapkirály ! ! = Nagykanizsán! = A közelgő őszi és téli újdonságok megérkeztek. Legújabb divatú férfikalapok 1.50 frttól 2.50 frtig. A legújabb elegáns plüseh kalapok 3, 4 és 4.50 frt Legújabb selyem cylinder 5 frttól 7 frtig. Kapható Wellisch Márkus divat kalap és sapka üzletében NAGYKANIZSA Erzsébet királyné-tér 23. sz. divatáru Férfi-és női állandó nagy raktár Kreisler és Schlesinger üzletében Erzsébet-téren, (a görögkeleti egyház épületében .Fiume" kávéház mellett) Nagy raktár kész férfiruhákból, női kábátokból és különféle selymekből. Nagy választék gyapjúszövetek, női szövetek, ágyteritők, függönyök, damaszt asztalteritők, szalvéták, kanavász vásznak, siffonok, oxfordok, belső cihák, grádlik, paplanok és férfiingekből stb. — Női posztók kosztümre nagy választékban. Jutányos olcsó árak I Pontos kiszolgálás I I TT Oszi és téli újdonságok! GRÜNFELD MÁRK ezelőtt Kürschner Ignác Rendkívüli olcsóság ! Nagykanizsa Erzsébet királyné-tér 23. szám. Nem reklám hajhászás, hanem saját meggyőződésem késztet arra, hogy a t. vevőközönség figyelmét felhívjam áruim jó minőségére, tartósságára és rendkivSli olcsóságára. Legnagyobb férfi-, fin- és gyermek-ruíiaraktár fleg*áns férfi-fiu és gyermek téli kabátok-Szines férfi- , ,--...,.. , \'-. , 0J-_ fm és gyermek ragián. Legújabb rövid télikabátok min- den sz.nben Kulonlegessegek rövid bundás kabátokban. Utazó és városi bundák nagy választékban Valódi dán-bor kabátok. Férfi-, fiu- és gyermek séta- és strapa-öltönyök. Legjobb minőségű lábzsákok. =—MINDEN A LEGÚJABB KIVITELBEN. =—= Elsőrangú cipó áruház« Fíinom férfi/„s«nölsevró cipö fDzös és ?ombos\' tartós férfi és női Jó minőségű fért, £ és bagarií\'csizmá, Valódi Halina t^X 2££ ÜR 2? S IffiTípí \'¿Tts — N^ ríS n^;^ férfi íttes ¿0Sztó ci»ők- Valódi °r°sz sárcipök minden nagyságban mIyalka mfcLr™L^ígyCiP K.en- é? baba> valamint kivágott női lakk, fehér és mas alkalmi cipők minden ávban. — A n. é. közönség szives pártfogását kéri kiváló tisztelettel GRÜNFELD MARK. Állandó nagy raktár vízmentes vadászdpökben. Vidéki megrendelések olcsón és pontosan eszközöltetnek, Meg nem felelöt kicserélem, esetleg a pénzt visszaadom. Nyomatott Ofenbecké* Balá uy könyvnyomdájában, Nagykanizsán. \' |