Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
4.8 MB
2017-09-19 12:51:30
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
756
1920
A Nagykanizsai Magyar Királyi Állami Elemi Népiskolák
három igazgatósági körzetének
értesítője az 1927-28. tanévről.
XXIX. évfolyam.
Közlik: Polensinszky Emil, Brauner Lajos, Filó Ferenc igazgatók.
Nagykanizsa
Gutenberg-nyomda
1928.



A következő szöveg a füzetből keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

A NAGYKANIZSAI M. KIR.
ÁLL. ELEMI NÉPISKOLÁK
HÁROM IGAZGATÓSÁGI KÖRZETÉNEK
É RT ES ÍTŐ J E
AZ 1927—28. TANÉVRŐL.
XXIX. ÉVFOLYAM.
KÖZLIK :
POLESINSZKY EMIL, BRAUNER LAJOS, FILÓ FERENC
IGAZGATÓK.
NAGYKANIZSA GUTENBERG-NYOMDA 1928.
44102
/yjf.
A NAGYKANIZSAI M. KIR.
ÁLL. ELEMI NÉPISKOLÁK
HÁROM IGAZGATÓSÁGI KÖRZETÉNEK .
ÉRTESÍTŐJE
AZ 1927—28. TANÉVRŐL.
XXIX. ÉVFOLYAM.
KÖZLIK:
POLESINSZKY EMIL, BRAUNER LAJOS, FILÓ FERENC
IGAZGATÓK.
NAGYKANIZSA GUTENBERG-NYOMDA
1928.
Jelentós
az 1927—28. iskolai évről.
Általános vonások. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi Minisztériumnak 1899- év december 20-án 94.526/1899. sz. alatt kelt rendelete folytán Nagykanizsa r. t. város mindhárom körzetbeli államilag segélyezett községi népiskolái 1900. január hó 1-től államosittattak s igy intézeteink, mint állami jellegű népiskolák az 1927/28. tanévvel fennállásuknak huszonkilencedik esztendejét töltötték be.
Beiratások. Nagykanizsa r. t. város polgármesterének 8.586/927. sz. hirdetménye alapján a mindhárom körzeti állami elemi népiskolákban az 1927/28. tanévi rendes beiratások úgy a mindennapi, mint az általános továbbképző (ismétlő) tankötelesek részére 1927. év junius 30., julius 1. és 2-án, a pótbeiratások pedig, tekintettel a tanügyi kormánynak a nagyszünidőnek meghosszabbítása tárgyában kiadott 45.800/927. V. számú rendeletére, 1927. szeptember 12. és 13-án tartattak meg. A ja-vitóvizsgálatok szeptember 12. és 13-án, a Veni Sancte pedig szeptember 14-én volt. A rendes, órarend szerinti tanítások szeptember 15-én kezdődtek.
Beiskolázás. Az első körzetben az 1927/28. iskolai évben beiratkozott 348 fiú- és 333 leánytanuló, összesen 681 mindennapi tanköteles. Az ált. továbbképző (ismétlő) fiúiskolába 44, a leány-továbbképző iskolába 77, összesen 121 tanuló.
A II. körzetben beiratkozott 405 fiú- és 388 leánytanuló, összesen 793 mindennapi tanköteles gyermek. Az ált. továbbképző fiúiskolába 48, a leányiskolába 103, összesen 151 tanuló.
A III. körzetben beiratkozott 374 fiú- és 338 leánytanuló, összesen 712 mindennapi tanköteles. Az ált. továbbképző iskolába 98 fiú- és 159 leány, összesen 257 tanuló.
A város áll. elemi népiskoláiba eszerint 1.127 fiú- és 1.059 leánytanuló, összesen 2.186 mindennapi tanköteles és 190 fiú, 339 leány, összesen 529 ismétlő tanköteles iratkozott be e tanévben.
Az egyes körzeti áll. elemi iskolához tartozó mindkét nembeli mindennapi és ált. továbbképző ismétlő tankötelesek beiskolázása teljesen végre van hajtva, a városi tanács az 1921. évi XXX. t.-c. végrehajtása tárgyában kiadott 130.700/922. VIII. a. számú Vkm. rendeletet a legnagyobb pontossággal és szigorúsággal kezelte s így a jövő nemzedék állampolgári nevelését, tanítását városunkban az egész vonalon biztosította.
— 4 —
Az ált. továbbképző (ismétlő) tankötelesek beiskolázása némely szülőnek nem volt ugyan ínyére, de a városi tanács ezekkel szemben a törvény szigorát alkalmazta, miért is később ezek is belátták a beiskolázásnak hasznos és üdvös voltát. A hivatalból beírottak száma e tanévben elenyészően csekéiy volt.
A tanév alatti iskolalátogatás a mindennapi tankötelesek részéről kedvező volt, az ismétlő-tankötelesek azonban, különösen az őszi és tavaszi munkálatok beálltakor, nagyobbszámu mulasztást követtek el. Fájdalom, az életviszonyok oly nehezek, hogy a szülők munkáskezét a nagyobb gyermekeknek kell pótolniok, az iskolának tehetetlenül kellett a legtöbb esetben néznie, hogy tanulói kőmíves-napszám, fahordás, szőlőmetszés stb. ürügye alatt egy egész vagy egy fél napot is mulasztanak. A leánytanulókat pedig a munkába ment édesanya pótlása és a kisebb testvérek gondozása tartotta sokszor a továbbképző iskolától otthon.
Változás a kir. tanfelügyelőségben. Az 1927/28. iskolai év elején V. K. M. úr Szirmai Miksa kir. tanfelügyelőt áldásos és sikerekben gazdag 40 esztendei működés után a jól megérdemelt nyugalomba helyezte. Volt szeretett kir. tanfelügyelőjétől a nagykanizsai áll. elemi népiskolák tanítótestülete 1927. szeptember 14-én tartott együttes értekezletéből kifolyólag egy búcsuiratban fejezte ki mélységes háláját és szeretetét azon férfiú iránt, aki tankerületében a tanítóknak nemcsak hivatali főnöke, de lelkesítője, gyámolója és védője is volt.
Az áll. elemi iskolák tanítótestülete ezenkívül őszinte szeretete és igaz ragaszkodása jeléül, mindhárom körzet igazgatói iródáját volt kir. tanfelügyelőjének jól sikerült nagyított arcképével is feldíszítette, hogy emlékeztessen bennünket és utódainkat az ő szeretetteljes és jó szive által irányított hazafias és kulturális működésére, amelyet 14 éven át a históriai emlékekben oly gazdag szép Zalavármegyében kifejtett.
Magyar szivvel és érzéssel kívánjuk, hogy a Mindenható hosszú, nagyon hosszú évekre terjessze ki reá a jól megérdemelt nyugalom éveit testi és lelki erőben, egészségben.
A nyugalomba vonult Szirmai Miksa helyére a m. kir. vallás- és közoktatásügyi Miniszter, vitéz Barnabás István dr., a baranyavármegyei kir. tanfelügyelőséghez beosztott kir. tanfelügyelőt a zalavármegyei kir. tanfelügyelőséghez helyezte át s 1927. évi julius hó 1-től a tanfelügyelőség vezetésével bízta meg.
Az új vezető kir. tanfelügyelő, amikor tankerületének vezetését * átvette, egy, a Gondnoksághoz intézett rendkívül emelkedett hangú körlevélben tudatta ezen megbízatását s úgy a Gondnokságot, valamint a tanítótestület minden egyes tagját szeretettel üdvözölte s tanügyi programmjának sikeres keresztülvitelére bizalomteljes és odaadó támogatást kért a munkatársaktól.
Mindhárom körzet tanítótestülete ugyancsak szept. 14-én tartott együttes értekezletén hálás szivvel fogadta a kedves üdvözletet s ugyancsak egy üdvözlő iratban biztosította az új vezető kir. tanfelügyelőt arról, hogy aki a szeretet jegyében jön hozzánk és szeretettel karolja fel az általunk szolgált magyar nemzeti népoktatás magasztos és szent ügyét, az a hivatása forró szeretetétől áthatott tanítóság részéről csak viszont-
szeretetet kell, hogy érdemeljen. Engedje és adja a jó Isten, hogy melegszívű és ideális lelkű új vezérünk mindnyájunk egyöntetű szeretetét új állomáshelyén is feltalálja.
Vallásos nevelés. A tanulók vallásos érzésének fejlesztése dolgában mindhárom körzet tanítótestülete az intézeti hitoktatókkal karöltve mindenkor megtette kötelességét. A tanítás a magyar Hitvallás (Hiszek egy Istenben) elimádkozásával vette kezdetét s azzal végződött. Az egyes vallásfelekezetek tanulói a hitoktatók és a tanítótestületi tagok vezetése mellett tettek eleget vallási kötelezettségeiknek. A tanulók a tanév folyamán minden vasár- és ünnepnapon résztvettek az istentiszteleten, nemkülönben a feltámadási, keresztjáró és Urnapi körmeneteken. Tanév elején, karácsonykor, húsvétkor és a tanév végén elvégezték a szent gyónást és áldozást. Ünnepélyes keretek között történt meg mindhárom körzetben a III. osztályos tanulók első szent áldozása, amely magasztos aktust közös reggeli követett. Az I. és II. körzet első áldo-zóit az Oltáregyesület nemesszivü hölgyei, a III. körzet első áldozóit pedig az iskola látta vendégül és tette reájuk nézve emlékezetessé ezen kedves napot. A vallásos és hazafias szellem ápolását, nevelését, — amelyre oly égető szükségünk van a mai korban — szolgálta mindhárom körzetben a hitoktatók vezetésével oly nemesen munkálkodó Eucharisztikus Gyermekszövetség is, amelybe egy egész sereg fiú- és leánytanuló lett felavatva.
Ugyancsak a hitoktatók és a tanítótestületek tagjainak vezetése mellett mindhárom körzetben a róm. kath. vallású felsőbb osztályok fiú- és leánytanulóiból egy-egy templomi gyermek-énekkar is alakult, amely egyházi énekeivel nagyban emelte az istentisztelet fényét és magasztosságát.
A tanítótestület tagjainak szabadságolásai. A tanerők részéről kisebb, 1—2 órára vagy napra terjedő mulasztás a tanév folyamán többször fordult elő részint betegség, részint pedig egyéb okokból kifolyólag. — Hosszabb ideig, betegségük miatt mulasztottak az I. körzetben: Hajnal János, Horváth József, Szabóné Németh Erzsébet, May Margit és Mágot Vilma; a II. körzetben: Banekovich Jánosné és Béresné Ferenczy Ida; a III. körzetben: Juhász István.
Helyettesítések. A rövidebb ideig tartó helyettesítéseket mindhárom körzetben az igazgatók és a tanítótestületek tagjai végezték. A hosszabb időre terjedő helyettesítést a II. körzetben özvegy vitéz Nagy Győzőné szül. Steinauer Anna oki. tanítónő és a testület tagjai látták el.
A tanulók egészségi állapota. A lefolyt tanévben mindhárom köízetben a tanulók egészségi állapotát nagyobbmérvű megbetegedések, járványok nem zavarták. Szórványosan előfordultak ugyan kisebb megbetegedések, de azok csak rövid ideig tartottak. Nagyobb mulasztások csak a téli hónapokban fordultak elő s ennek oka a ruhátlanság volt.
Halálozás 3 esetben történt. Az I. körzetben Varga Ilona továbbképző- (ismétlő-) iskolai tanuló, a II. körzetben Modrovics István V. osztályú és Kovács Mária IV. osztályú tanulók haltak meg a tanév folyamán.
A lefolyt tanévben úgy a szemvizsgálat, mint az újraoltás mind-
- 6 —
három körzetben a kitűzött időben megtartatott. A trachomában szenvedő tanulók, akiknek a száma elenyészően csekély, rendesen gyógykezeltettek. Súlyosabb természetű trachomás betegek, kik Murakeresztúrról járnak be iskolánkba, társaik fertőzését elkerülendő, az iskolából junius elején kitiltattak.
A tanulók erkölcsi élete, iskolai fegyelem. A lefolyt világháború nemcsak anyagi, de erkölcsi tekintetben is még mindig érezteti a hatását az iskolák életében. Még mindig nincs meg a gyermektársadalom körében, az iskolában a tanulók között az az igazi erkölcsösség, amelyet a nagy világégés nemcsak a nagyok, de a kicsinyekben is elpusztított. Fájdalom, a szülők egy része a gyermeknevelés egész gondját az iskolára akarja hárítani és nem látja be, hogy az iskolának tanítani is kell. A lopás, a csavargás, iskolakerülés néhány esete a lefolyt tanévben is előfordult az egyes körzetek tanulói körében s a tanítótestületek mindent megkíséreltek, hogy a szülők segítségével a rossz útra tért gyermeket a további romlástól megmentsék. Nagyobb panasz a tanulók erkölcsi magaviselete ellen azonban — Istennek hála — nem fordult elő.
Ami pedig a fegyelmezést illeti, azt mindhárom körzetben az osztályvezetők mindenkor tapintatosan, a dolgok mélyére hatva, az Utasításban foglalt követelmények szerint teljesítették.
A tanév tartama. Iskoláinkban a rendes, órarend szerinti tanítások 1927. év szeptember 15-én kezdődtek s leszámítva a törvényes és rendeletileg megállapított szünnapokat, az iskolai év junius hó 24-ig tartott. Hála a Gondviselésnek, a lefolyt tanévben semmiféle járványos betegség nem akasztotta meg a nemzetnevelés, tanítás munkáját. Az osztályvizsgálatok osztályonként junius 20-tól 23-ig tartattak, ezeken a gondnoksági, tagok, a szülők, gondviselők és tanügybarátok szép száma jelent meg. Junius 24-én volt a Te Deum, utána pedig az évzáró ünnepély és a tanévvégi értesítők és jutalmak kiosztása.
Jótékonyság. Az ál), elemi népiskolák szegénysorsú tanulói részére e tanévben tankönyveket adományoztak: Kir. Masy. Egyetemi Nyomda, Kalász Áruforgalmi R. T., Franklin-Társulat, Lanipel Róbert (Wodianer F. és Fiai R. T.), Sient István Társulat. Pénzbeli adományokkal járultak részint a szegénysorsu tanulók segélyezésére, részint pedig iskolai célokra : Néptakarékpénztár r.-t. 50 P., Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár r.-t. 50 P., Dunántúli Gazdasági Szeszgyárosok Szeszfinomító r.-t. 50 P„ Evangélikus Nőegylet 11 P., Református Nőegylet 10 P.
A Keresztény Jótékony Nőegylet a lefolyt tanévben sok szegény tanulónak juttatott ingyen ebédet a jószivü családoknál, ezenkívül karácsonyi ajándékul az arra rászorulókat meleg ruhával és .lábbelivel is ellátta.
A fenti adományokon kivül a Nagykanizsai Bankegyesület és Délzalai Takarékpénztár r.-t. az I. körz. áll. elemi népiskola 3 és a II. körzet 2 szegénysorsú tanulójának tanévvégi jutalmazására 50 P-t juttatott. Az 50 P-ből 10—10 P. pénzbeli jutalomban részesültek az I. körzetből: Krémer István IV., Karancsy Katalin IV., Szakonyi Gizella V. vegyes; a II. körzetből: Bognár Ferenc és Farkas Katalin VI. o. tanulók.
— 7 —
A Nagykanizsai Takarékpénztár r.-t. igazgatósága részéről évenkint dicséretes magaviselet és szorgalmas tanulásért adományozott 20 P-ből 10—10 P-t Pliha Ferenc és Kuzsner Mária II. körz. IV. o. tanulók kaptak.
A III. körzeti iskola a befolyt adományokból december 23-án megtartott karácsonyfa-ünnepély keretében 338 P. értékű ruhát osztott ki 32 szegénysorsu tanuló között.
Fogadják a nemesszivű adakozók iskoláink és tanulóink iránt tanúsított meleg rokonszenvükért és áldozatkészségükért a tanítótestületek hálás köszönetét.
Iskolafelszerelés. Nagykanizsa r. t. város állami elemi iskolái a világháború éveit megelőzőleg a legszükségesebb tanszerekkel, bútorokkal, a tanügyi kormány gondoskodásából, eléggé el voltak látva. Jött azonban a nagy világégés, amikor az iskola helyiségei részint katonai kórház, részint élelmezési hivatal céljaira több éven át le voltak foglalva s dacára a gondos ellenőrzésnek, bizony a felszerelés nagy része, mely nem is volt teljesen egész, elpusztult, elveszett. Főleg a II. körzeti áll. elemi iskola érzi a felszerelés hiányát, mert sem természet-rajzi-, természettani- és vegytani gyűjteménye, sem pedig tornatermi felszerelése, dacára annak, hogy különálló nagy tornaépülete van, nincsen. A gondnokság nem egy ízben fordult a minisztériumhoz, kérve a hiányok pótlását; azonban a kérelmezett gyűjtemény és felszerelés fedezet hiányában nem volt engedélyezhető. Már pedig felszerelés, tanszerek nélkül az iskola nem végezhet teljes, tökéletes munkát. A hiányosan felszerelt iskola alig képes a kor követelményeinek eleget tenni, a tanulók tudásvágyát kielégíteni s arra a színvonalra emelni, amelyet az általános műveltség minden embertől megkíván. Ily hiányosan felszerelt állami elemi népiskola nem szolgálhat mintaképül a környék, vidék községi vagy felekezeti jellegű népiskoláinak. Bízunk Nagykanizsa r. t. város lelkes és ügybuzgó polgármesterében, a városi tanácsban és az új vezető kir. tanfelügyelőnkben, hogy ezt a lehetetlen és szomorú állapotot mielőbb meg fogják szüntetni s az iskolát az oly égetően szükséges tanszerekkel fel fogják szereltetni.
A most lefolyt tanévben V. K. M. úr rendeletéből mindhárom körzetbeli iskolák részére megrendeltettek: Magyarország domborművű hegy- és vízrajzi térképe, nemkülönben Magyarország, valamint az öt világrész állatvilágát ábrázoló szemléltető faliképe (6 darabból álló sorozat) is. Nagykanizsa r. t. város mindhárom körzet iskolái részére az „Első segítségnyújtás" és „Oyümölcsfaápolás" cimű faliképet, az Orsz. Mezőgazdasági Kamara pedig a „A műtrágya termésfokozó hatása" c. faliképet adományozta.
A körzeti népiskolák az Országos Stefánia Szövetség és Faluszövetség falikép-akciójától s annak helyi fiókjaitól pedig több faliképet kaptak adomány címen. Ezeken kivül az intézeti hitoktatók és tanítótestületi tagok lelkes és odaadó fáradozásával tanulóink karácsonykor és a tanév végén egy-egy gyermekszindarabot adtak elő, amelynek nemcsak erkölcsi, de nagy anyagi haszna is volt. A II. körzet a befolyt belépődíjakból egy értékes iskolai harmóniumot szerzett be, amely az intézet tulajdona s amellyel megkönnyítettük a tanulók egyházi és iskolai énekeinek betaníttatását. A III. körzeti iskola tanulói február
— 8 —
hónapban leadott színdarab jövedelméből 50 Pengőt juttattak a kiskani-zsai templomban felállítandó új orgona javára. A junius 3-án megtartott tornaünnepély jövedelméből szerzett az iskola 230 drb zászlót.
Legyen ezért hála és köszönet úgy a szülők támogatásáért, mint pedig a hitoktatók és testületi tagok szives fáradozásáért.
Tantestületi értekezletek. Az egyes igazgatói körzetek tanítótestületei a lefolyt tanévben egymástól függetlenül megtartották az elő-és záró-, nemkülönben minden hónapban a megkívánt havi értekezletet. Az értekezletek főtárgyát az egyes osztályok bel- és tanulmányi állapotáról szóló jelentések, a „Néptanítók Lapjá"-ban megjelent módszertani cikkek és tanítási tervezetek ismertetése képezte. Ezen kívül az egyes körzetek tanítótestületei a vezető kir. tanfelügyelő rendeletéből a tanév folyamán havonkint felváltva egy gyakorlati tanítást tartottak vagy egy pedagógiai tételt adtak elő. A gyakorlati tanítások az új tanterv és módszer követelményeinek figyelembevételével voltak megtartva; a felolvasások pedig aktuális tárgy ismertetését tartalmazták.
Szülői értekezletek. Az egyes körzetekben a lefolyt tanévben 3—3 szülői értekezlet tartatott, amelyeken a szülők, gondviselők oly nagy számban jelentek meg, hogy a helyiség alig volt képes befogadni a látogatókat. Úgy látszik, hogy a szülők kezdik megérteni ama nagy horderejű intenciót, amelyet a tanügyi kormány az értekezletek megtartásával elérni óhajt. Szülő, gondviselő kezdi belátni az értekezletek hasznát, üdvét; a szülői ház és az iskola közötti kapocsnak a szükségszerűségét, hogy a jövő nemzedék helyes irányban való és céltudatos nevelése minél biztosabb legyen. Ezen értekezleteken különösen a felebaráti szeretet ápolásáról, az akarat neveléséről, a család és iskola kapcsolatáról történt értekezés. Az értekezletek után a megjelent szülők, gondviselők behatóbban érdeklődtek az osztályvezetőknél gyermekeik magaviselete és tanulmányi előmenetele iránt, amelynek sok tekintetben megvolt a maga üdvös haszna.
Oktató-filmelőadások stb. Az áll. elemi népiskolák tanulói a tanév folyamán megnézték a Magyar-Holland Kulturgazdasági R. T. által rendezett s havonként egyszer bemutatott oktató filmelőadásokat. Az oktató filmek a népiskola tananyagának körébe vágó dolgokat mutattak be szemléltető módon úgy, hogy a gyermekek az előadásokból nemcsak sok szépet és hasznosat tanultak, de a felsőbb osztályok tanulói\' a látottak alapján fogalmazási gyakorlataikat is sikeresebben tudták elkészíteni.
A II. körzetben 1927. november 24-én Halácsy Antal testnevelési tanár bemutatta a tanulóknak a „Turul"-féle játékot; Ördögh N. kézi-munka-tanító pedig 1928. április 26-án a tanulókkal megismertette az általa feltalált Ördögh-féle kézikötést.
Dicsérő oklevél. A Budapesten 1927. év junius havában a Magyar Nemzeti Muzeumban rendezett Paedagogiai és Tankönyvkiállításon Nagykanizsa r. t. város mindhárom körzeti állami elemi iskolája is részt vett. Bemutattuk ezúttal tanulóink fogalmazási, földrajz- és ólt. rajzoktatási, valamint kézügyességi és női kézimunka-tárgyait. Ezenkívül iskoláink tantervei, egyes tantárgyakból tanítási tervezetek, vázlatok is felküldettek a kiállításra. A mi kir. vallás- és közoktatásügyi
- 9 —
Minisztérium által kiküldött bizottság a nagykanizsai állami elemi iskolát a kiállításon bemutatott „értékes munkáinak" elismeréseül dicsérő oklevéllel tüntette ki.
Iskolai ünnepélyek. A V. K. Miniszter úr részéről elrendelt ünnepélyek mindhárom körzetben meg lettek tartva.
A lefolyt tanévben mindhárom körzet állami elemi iskolája megtartotta május hó első hetében az anya- csecsemő- és nemzetvédelmi ünnepet is ezúttal az Orsz. Stefánia Szövetség helyi fiókjának bekapcsolódásával. Tanulóink énekszámai, szavalatai, tornagyakorlatai, táncai és gyermekszindarabja, melyek a Városi Színházban lettek bemutatva, nemcsak erkölcsi, hanem anyagi hasznot is eredményeztek úgy a Stefánia Szövetség helyi fiókjának, mint pedig a tanítók Eötvös-alapjának. A közönség frenetikus tapssal és tetszéssel jutalmazta a kis szereplőket, akik oly szépen és kedvesen működtek közre az anyák és csecsemők védelme érdekében. De elismerés illeti a tanítótestületek tagjait is, kik fáradságot nem kiméivé, teljes odaadással és lelkesedéssel karolták fel ezt a nemzeti ügyet s iparkodtak minden tekintetben a közönség kívánalmainak eleget tenni.
Junius 3-án tartotta meg a szülők és tanügybarátok nagy érdeklődése mellett a III. körzeti iskola a tornaünnepélyt. Junius 17—24-ig volt nyitva a kézimunka-kiállítás, melyet a szülők és tanügybarátok ezrei néztek meg.
A tantestületek iskolán kívüli működése. Mindhárom körzet tanítótestületeinek tagjai tevékeny munkásságot fejtettek ki az iskolán kívüli népművelés terén az analfabéta-, elemi ismeretterjesztő tanfolyamok és ismeretterjesztő előadások tartásával; úgyszintén a levente- és cserkész-mozgalomban. Úgy a férfi-, mint a nőtagok a lefolyt tanévben a helyi társadalom közművelődési, jótékonysági mozgalmaiban tevékeny munkásságot fejtettek ki. Valamennyien tagjai a „Nagykanizsai Járási Tanítókör"-nek, a „Zalavármegyei Ált. Tanítótestületének, a „Magyarországi Tanítóegyesületek Orsz. Szövetségé"-nek és az „Állami Tanítók Orsz. Egyesületéinek és számos helybeli jótékony és közművelődési egyesületnek.
Együttes értekezletek. A mindhárom körzeti áll. elemi iskolák igazgatói a lefolyt tanévben több izben tartottak igazgatói értekezletet, amelyen tanügyi, személyi és kebelbeli ügyek lettek tárgyalva. Tanítótestületi együttes (közös) értekezlet csak 1927. szeptember 14-én tartatott. Tekintettel arra, hogy az egyes körzetek tanítótestületei havonta tartanak rendes értekezleteket, a körzeti igazgatók csak rendkívüli esetekben tartják szükségesnek az együttes értekezletek tartását.
Igazgatók iskolalátogatásai. Mindhárom körz. áll. elemi iskolák igazgatói az 1927/28. iskolai év folyamán a saját körzetük osztályait minden hónapban meglátogatták. Az iskolalátogatásokról és az ott tapasztaltakról az igazgatók a rendes havi üléseken mindenkor beszámoltak a vezetésük alatt álló tanítótestületnek.
Iskolalátogatás. A város áll. elemi iskoláit a lefolyt tanévben a hittani vizsgálatok alkalmával főtisztelendő Kreutzer Dezső gelsei esperesplébános, az osztályvizsgálatok alkalmával pedig a gondnoksági tagok, szülők, gondviselők és taniigybarátok szép száma látogatta meg.
- 10 —
Hivatalos látogatás. A folyó tanévben vitéz Barnabás István dr. kir. tanfelügyelő hivatalosan meglátogatta mind a három körzet osztályait.
Az áll. elemi népiskolák tanszemélyzete. Nagykanizsa r. t. város mindhárom körzeti áll. elemi iskoláiban az 1927/28. tanévben 54 tanerő működött, akik közül 3 igazgató és 51 osztálytanító. Az 51 osztálytanító körzeti beosztása a következő:
I. körzetben működött 1 igazgató és 15 osztálytanító (férfi 8, nő 8)
H. „ „1 „ „ 19 „ (férfi 8, nő 12)
III. „ 1 „17 „ (férfi 10, nő 8)
Összesen 3 igazgató és" 51 osztálytanító (férfi 26, nő 28)
A tanszemélyzetben változás csak annyiban történt, hogy az I. körzetből 1 női tanerő a II. körzetbe, a II. körzetből 2 női tanerő az I. körzetbe, a III. körzetből 1 férfi tanerő az I. körzetbe helyeztetett át, illetve osztatott be. A minisztérium részéről e tanévben Juhász István fülöpszállás-kerekegyházi tanító helyeztetett át Nagykanizsára, aki a III. körz. áll. elemi iskolához lett beosztva s egyúttal a református kántori teendőket is ellátja.
Állami iskolai Gondnokság. Az állami iskolai Gondnokság a most lefolyt iskolai évben a szükséghez képest többször tartott ülést, amelyen az iskola költségvetési, számadási, nemkülönben egyéb iskolai ügyek kerültek tárgyalás és elintézés alá. A magyar nemzeti népoktatás iránti ügyszeretet és gondosság mindenkor megértő szivre talált a Gondnokság minden tagjában.
Gyűjtések. Mindhárom körzeti áll. elemi iskolák növendékei körében a Zsófia Orsz. Gyermekszanatórium javára gyűjtött összeg rendeltetési helyére el lett küldve.
Tanítói és ifjúsági könyvtár. Mindhárom ig. körzetnek külön-külön van gazdag tanítói és ifjúsági könyvtára. A tanítói könyvtár, amely szakonként van csoportosítva, nemkülönben a szaklapok, a tanítótestületi tagok továbbképzésére szolgál. A típusokra osztott ifjúsági könyvtár müvei mindkét nembeli tanulók számára az osztályvezetők által adatnak ki, akik az olvasott dolgokat egyúttal számon is kérik a tanulóktól. Az ifjúsági könyvtár a minisztériumnak e tárgyban kiadott utasítása szerint kezeltetik.
Az I. körzet tanítói könyvtárának állománya 936 kötet, az ifjúsági könyvtár állománya 357 kötet. A könyvtáros Kenedi Aura áll. tanítónő.
A II. körzetben a tanító könyvtár 403 mü, 419 kötet, füzetből; az ifjúsági könyvtár 449 mű, 450 kötet, füzetből áll. Könyvtárkezelő Kram-patits József áll. tanító.
A III körzetben a tanítói könyvtár 675 kötet, füzetet, az ifjúsági könyvtár 686 kötet, füzetet tartalmaz. Könyvtárosok: Grastyán István és Danitz Sándor áll. tanítók.
Kirándulások. A lefolyt iskolai év a séták, kirándulásoknak, gyárak és ipartelepek látogatásának alig kedvezett. A szeszélyes tavaszi időjárás, főként május hónapnak úgyszólván naponkénti esős és hideg volta megakasztotta az iskolák minden tervét, mely a gyakoribb séták, kirándulások megtartását célozta. Pedig hogy mily fontos és tanúlságos
— 11 —
az iskolai kirándulás, a gyárak és ipartelepek látogatása, azt felesleges e helyen bővebben fejtegetni. Az iskola padjaiban tanult dolgoknak a valóságban való megnézése, a szemlélet csak megerősíti a fogékony gyermeki lelket s gondolkodásra, cselekvésre, munkára ösztönzi, sarkalja. A felmerült nehézségek dacára, kirándulás keretében megtartottuk a madarak és fák napját részint a városi „Sétatéren", részint a város határában. Megismertettük tanulóinkkal Nagykanizsa r. t. város nevezetesebb intézményeit, gyárakat, ipartelepeket, középületeket, jótékonysági intézményeit. Földrajzi és gazdasági ismereteik kibővítésére, amikor csak az időjárás megengedte, kirándultunk velük a határba, a mezőre.
Az I. körzet tanulóinak egy csoportja, a „Kis cserkészek", pünkösdkor kétnapi kirándulást tettek Keszthelyre.
A II. körzet több osztálya 1 napi kirándulást tett a Balatonra.
A III. körzeti felsőbb osztályok tanulói kirándultak egy napra Balatonberénybe.
— 12 —
Iskolai hatóságok.
a) Kir. tanfelügyelőség.
Vezető kir. tanfelügyelő: Vitéz Barnabás István dr.
Kir. segédtanfelügyelők: Paizs György, dr. Medve István, Fejér András.
b) Gondnokság.
(1922. május 29—1928. május 29.) Elnök: dr. Hajdú Gyula. Alelnök: Eberhardt Béla. Jegyző: Polesinszky Emil I. körz. igazgató. Gondnok: Krampatits József II. körz. áll. tanító.
Rendes tagok:
a) Kinevezettek: Dr. Darás László, dr. Kaufmann Lajosné, dr. Krátky Istvánné, Petrik Dezső, Rubint Károlyné, Teutsch Gusztávné.
b) Választottak: Bazsó József, Győry László, Kárlovics József, Knortzer György, dr. Málék László, dr. Rothschild Jakab, dr. Szabady Lőrincné lemondott, dr. Szabó Lajos, özv. dr. Tuboly Gyuláné, Ujváry Géza, Weisz Tivadar.
c) Hivatalból: Brauner Lajos II. körz. igazgató, Filó Ferenc III. körz. igazgató, dr. Fodor Aladár, dr. Goda Lipót, Horváth Olivér, Kádár Lajos, dr. Rátz Kálmán, dr. Sabján Gyula, P. Mátés Hilár, dr. Winkler Ernő.
A tanítótestület képviselői: I. körz- Cseh Joákim, II. körz. Szalay Dénes, III. körz. Kovács Illés.
\' Hitoktatók:
I. körzetben: P. Lefcsik Pongrác, P. Tóth Móric szentferencrendi áldozópap, Rudnyánszky Miklós oki. középisk. hittanár, intézeti hitoktató a róm. kath. vallású tanulók részére.
II. körzetben : Róm. kath. hitoktatók: Megyesy József és Rudnyánszky Miklós oki. középiskolai hittanár, intézeti hitoktató.
III. körzetben: P. Tóth Móric, Haba Mária.
Mindhárom körzetben az ág. hitv. ev. tanulók hitoktatója Horváth Olivér ev. lelkész, a református tanulók hitoktatója Kádár Lajos ref. lelkész s az izraeliták hitoktatója özv Vajdáné Barta Erzsébet.
Iskola-mindenesek:
I. körzetnél: Faits József és Szélig János.
II. körzetnél: Magyar József és Tóth Károly (a II. ig. körzeti Rozgonyi-utcai új iskolánál 6—6 tanterem), Heffer Géza (a II. ig körz. Arany János-utcai iskolánál 2 tanterem), özv. Guta Józsefné (a II. ig. körzet Hunyady-utcai iskolánál 3, a volt gimnázium épületében 1 tanterem).
III. körzetnél: Faits János és Szekeres József.
- 13 —
I. Igazgatói körzet.
Igazgató: POLESINSZKY EMIL. TANTESTÜLET.
1. Benkóné Okos Júlia a baraktelepi iskola III—IV. vegyes osztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 9, összesen 9.
2. Cseh Joakim a Teleki-uti iskola I. fiúosztályának tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 11, összesen 31.
3. Hajnal János a Huszti-téri iskola II. fiúosztályának tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 9, összesen 32.
4. Horváth József a volt gimnázium III. fiúosztályának tanitója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 9, összesen 24.
5. Horváthné Pécsi Margit a Központi-iskola I. leányosztályának tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 10, összesen 20.
6. Kenedy Aura a volt gimnázium II. leányosztályának tanitónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 12, összesen 12.
7. Koronczy Gizella a Teleki-uti iskola II. leányosztályának tanitónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 9, összesen 20.
8. May Margit a volt gimnázium III. leányosztályának tanitónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 12, összesen 22.
9. Mágot Vilma a volt gimnázium IV. leányosztályának tanitónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 15, összesen 25.
10. Neuwirthné Szabó Mária a Központi-iskola I. fiúosztályának tanitónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 17, összesen 17.
11. Neuwirth György a baraktelepi I—II. vegyes osztály tanitója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 4, összesen 14.
12. Németh Jenő a Teleki-uti iskola V. vegyes osztályának tanitója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 6, összesen 17.
13. Polesinszky Emil igazgató. Működési éveinek száma Nagykanizsán 9, összesen 38.
14. Plánder Boldizsár a Huszti-téri iskola IV. fiúosztályának tanitója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 10, összesen 17.
15. Sekulja Jakab a Huszti-téri iskola III. fiúosztályának tanitója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 7, összesen 32.
16. Szabóné Németh Erzsébet a Teleki-uti I. leányosztályának tanitónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 10, összesen ll.
Hitoktatók: P. Horváth Adorján, P. Tóth Móric és Rudnyánszky Miklós r. kath., Horváth Olivér ág. hitv. evang., Kádár Lajos ev. reform, és Halász Jenő az izraelita tanulók hitoktatására.
— 14 —
r
Erdemsorozat az I. körz. áll. elemi fiú- és leányiskolában.
Központi I. fiúosztály.
Osztálytanító: Neuwirth Györgyné.
Kitűnők: Kotaszek Károly, Láng Ferenc, Nóvák György, Szertics Gyula.
Jelesek: Buzek Dénes, Németh Lajos, Sinkovits István, Szakojiyi József, Szepesy Imre, Thumerer Mihály, Vadász Gyula.
Jók: Folkmejer József, Kádár Jenő, Lakatos István, Lőrinc Lajos, Narday Imre, Péter György, Simoncsics László, Sinkovits Károly, Szabó Ferenc, Török József, Zsovár József.
Elégségesek: Bakos Imre, Farkas László, Fazsul Géza, Gudrica József, Horváth Lajos, Horváth László, Táncos László, Tóth Ernő.
Elégtelenek: Dlask József, Gerencsér János, Mátay Antal, Szívós János.
Más iskolába ment át: Faics Ferenc.
Betegek: Horváth Gyula, Kis Ferenc.
Összesen: 37.
Teleky-uti I. fiúosztály.
Osztálytanító: Cseh Joákim,
Jelesek: Ács József, Csonkás Sándor, Gáspár Lajos, Hári János, Hollender Péter, Horváth Gyula, Horváth Károly, Huszár József, Koch István, Mátrai Lajos, Németh István, Oszlohoffer László, Pál László, Rákhel János.
Jók: Balogh József, Benke József, Domaföldi László, Faics Ferenc, Gábor Imre, Horváth Ferenc ifjú, Horváth Ferenc id., Jordán János, Kasza Géza, Király Vince, Kispál László, Krémer István, Lakatos József, Molnár József, Németh János, Párta József, Reithoffer József, Sluitner József, Szedonya Lajos, Szemlics Lajos, Tóth Ferenc, Vilcsek Lajos, Virovec János, Volner Zoltán.
Elégséges: Halász József.
Elégtelenek: Andri Ferenc, Csontos István, Horváth Imre, Horváth János, Molnár István, Scsavnicsár István, Seláf György.
Más iskolába ment át: Folkmejer József, Horváth József.
Elköltöztek: Keller István, Mészáros Kálmán.
Betegek: Farkas István, Horváth Gyula id., Kovács László, Tibenszky Tibor.
Összesen,: 44.
— 15 —
Huszti-téri II. fiúosztály.
Osztálytanító: Hajnal János.
Kitűnő: Pál Sándor.
Jelesek: Benkő György, Böröndi Gyula, Fleischner István, Haj-mási Márton, Hegedűs Károly, Kozitz János, Lindauer Ervin.
Jók: Bődör Gyula, Farkas József, Feiler István, Gerócs István, Hári Ferenc, Horváth Ferenc, Horváth József, Horváth Lajos, Kálovics Ferenc, Mátrai Nándor, Pint István, Szarjas Ferenc, Szomolányi Károly, Takács Lajos, Tóth Ferenc, Tulézi László, Vukits László.
Elégségesek: Csányi Jenő, Hollander Antal, Horváth János, Horváth Vilmos, Jobbágy János, Jobbágy József, Karakai István, Léder István, Magyar Miklós, Németh Ferenc, Németh István, Pap János, Sarotár József, Surugli János, Tóth Pál, Vinhoffer István, Zábó József.
Elégtelenek: Balázs Ferenc, Csiszár István, Felker János, Kránitz István, Sztankovics István, Tibenszki Ferenc, Tóth Árpád.
Elköltöztek: Friedl József, Illés Gábor, Illés József, Paszinger Károly.
Összesen: 53.
Volt gimnáziumban elhelyezett III. fiúosztály.
Osztálytanító: Horváth József.
Kitűnők: Kelemen László, Kostein László, Magyar Győző, Sörley József.
Jelesek: Babits József, Bukovits Jenő, Göllesz László, Gyömörey Antal, Halász György, Jaberits Imre, Junker László, Kovács István, Kovács Károly, Kövesy József, Pongrácz Endre, Leyrer Zoltán, Mayer József, Németh Ferenc, Rihó József, Varga Antal.
Jók: Blaskovits Valter, Domán Kálmán, Fata István, Felde János, Hiedl Ferenc, Hirtz László, Horváth József, Horváth Károly, Oparnicza Sándor, Tálosi Ferenc, Vetter Lóránt.
Elégségesek: Czimmermann József, Dani György, Heffer István. Kukoda István, Marosa György, Parti Ferenc, Remecz Béla, Tóth József.
Elégtelenek: KemendV József, Schóber Károly.
Elköltöztek: Biliege Ferenc, Csárdy Antal, Stuiber Ernő.
Magántanuló: Blaskovits Péter.
Összesen: 45.
Huszti-téri III. fiúosztály.
Osztálytanító: Sekulja Jakab.
Kitűnő: Anhoffer György.
Jelesek: Boda Ferenc, Farkas Károly, Horváth Károly, Illés Károly, Szélig Ferenc, Szabó Gyula, Temesvári Károly, Varga István, Vidovics Károly.
Jók: Benkő György, Gergály István, Gerócs József, Kelemen Ferenc, Lőczi Jenő, Parragi István, Senkó Lajos, Vadász János.
— 16 —
Elégségesek: Felker László, Gerócs József Gy., Hajdú István, Horváth József, Karnisch Károly, Tóth Károly, Virt István.
Elégtelenek: Császár János, Gruiber Kálmán, Kelemár István.
Elköltözött: Vajda László.
Összesen: 32.
Huszti-téri IV. fiúosztály.
Osztálytanító: Plander Boldizsár.
Kitűnők: Kalmár Béla, Krémer István, Marvalits Elemér, id. Nagy Lajos, Zsiga Sándor.
Jelesek: Bakos István, Balogh József, Bencze Sándor, Brand Béla, Czulek Antal, Czulek István, Hajmási József, Hegedűs Gyula, Hirtz János, Kovacsics Vilmos, Kőszegi János, Lovrek Ottó, Mihálka László, Mráz Kálmán, Rohs László, Simon József, Tadler Mihály, Taschner Károly, Turi László.
Jók: Bognár József, Czoller István, Fogarassy György, Hermán József, Kalmár Lajos, Kollarits István, Major Lajos, ifj. Nagy Lajos, Salamon József.
Elégségesek: Bedenek György, Bödör István, Császár Ferenc, Gábor László, Horváth Boldizsár, Horváth Gyula, Major János, Papp István, Parti József, Pint József, Salamon Ferenc.
Elégtelenek: Benkő József, Hollender István, Nagy József, Parragi László.
Elköltözött: Paszinger János.
Más iskolába ment: Donát István, Varga János.
Összesen: 51.
Központi I. leányosztály.
Osztálytanitónő: Horváthné Pécsy Margit.
Kitűnők: Kocsiás Éva, Ladeczky Emilia, Markovits Margit, Pintér Katalin, Száva Gábriella.
Jelesek: Bódis Ilona, Domán Anna, Gáspárlin Mária, Kollár Anna, Kollár Ágota, Plaski Rózália, Somogyi Éva, Szemethy Ilona.
Jók: Gerencsér Erzsébet, Geszler Julianna, Heffer Magdolna, Haupvogel Mária, Keller Ilona, Leyrer Ilona, Markotán Irma, Márkus Ilona, Németh Ilona, Sifter Mária, Varga Mária, Városi Éva, Zieger Margit.
Elégségesek: Andri Irma, Bárány Erzsébet, Horváth Erzsébet, Horváth Margit, Pracsovics Erzsébet, Pikler Mária, Takács Anna.
Elégtelenek: Dávid Anna, Horváth Mária, Lőrincz Mária, Skoda Mária, Szabó Mária.
Betegség miatt nem osztályozható : Bedő Margit.
Elköltözött: Bors Margit, Borzók Mária, Takács Erzsébet.
Más iskolába ment át: Csöndör Aranka.
Magánvizsgát tett: Novai Ágota.
Összesen,: 44.
Teleky-uti I. leányosztály.
Osztálytanitónő: Szabóné Németh Erzsébet.
Kitűnők: Bazsó Éva, Pintér Erzsébet, Radmanics Ilona.
Jelesek: Arany Ilona, Bem Margit, Hénics Margit, Kovács Ilona, Meyer Margit, Wieland Jolán.
Jók: Csiszár Anna, Csöndör Aranka, Kovács Erzsébet, Lasky Gizella, Tóth Ilona, Wolner Magdolna.
Elégségesek: Bedenek Anna, Bedernyák Anna, Farkas Mária, Felker Gizella, Holecz Teréz, Péntek Erzsébet, Szabó Rozália, Takács G\'zella, Tóth Emilia, Zábó Mária.
Elégtelenek: Fartik Mária, Hollender Mária, Horváth Julianna, Horváth Vilma, Kolosa Erzsébet, Magyar Ilona, Tiber Katalin, Wild Mária.
Beteg: Sipos Margit.
Elköltöztek: Molnár Rozália, Polgár Magdolna, Pulán Anna.
Összesen: 37.
Volt gimnáziumban elhelyezett központi II. leányosztály.
Osztálytanitónő: Kenedi Aura.
Kitűnők: Durini Anna, Hovány Erzsébet, Kollár Mária, Miilei Teréz, Németh Ilona, Ruzsics Erzsébet, Szabó Ilona, Szertics Aranka, Ujlaky Margit, Vigh Zsuzsánna.
Jelesek: Ács Mária, Boha Gabriella, Csöndör Ilona, Jaberics Ilona, Lausch Margit, Pörzse Ilona, Puska Julianna, Wessely Gabriella, Zavodnik Elvira.
Jók: Erdődi Margit, Harangozó Julianna, Horváth Aranka, Maray Emma, Muczer Mária, Ötvös Erzsébet, Rózsa Mária, Simon Irma, Schultheisz Elvira, Szélig Ilona, Tomasits Ilona, Zadravecz Erzsébet.
Elégségesek: Csavnicsár Mária, Faragó Erzsébet, Matécz Erzsébet, Rekettye Aranka, Tocky Karolina.
Elköltözött: Karancsy Erzsébet, Kauffmann Éva,*Plánde.r Mária.
Magántanuló: Novai Ágota.
Összesen: 40.
Teleky-uti II. leányosztály.
Osztálytanitónő: Koronczy Gizella.
Kitűnők: Csizmadia Magda, Domaföldi, Júlia, Hóbor Júlia, Jakabfy Margit, Kerecsényi Erzsi, Kerecséríyi Mária, Óváry Mária.
Jelesek: Balla Erzsi, Bedenek Teréz, Csoknyai Mária, Fogarassy Magda, Kiss Ilona, Nagy Júlia, Pokorny Magda, Tomasics Mária, Varga Erzsi, Váradi Anna, Vinczek Ilona.
Jók: Csontos Erzsi, Galambos Rózsa, Gábor Teréz, Gelencsér Margit, Győré Anna, Kotnyek Mária, Kovács Katalin, Martonfalvy Margit, Niklesz Erzsi, Szentes Mária, Táncsics Erzsi, Tollár Magda, Varga Matild, Verem Júlia, Vida Mária.
- 18 —
Elégségesek: Detrich Ilona, Hajdú Mária, Kocsis Anna, Navra-csics Anna, Németh Júlia, Plander Margit.
Elégtelen: Gruiber Piroska.
Elköltöztek: Izsán Karolina, Melles Margit, Pál Irma, Pulán Teréz, Vörös Mária.
összesen: 45.
Volt gimnáziumban elhelyezett III. leányosztály.
Osztálytanitónő: May Margit.
Kitűnők: Ackermann Ilona, Láng Mária, Radics Margit, Somogyi
Irén.
Jelesek: Fitos Margit, Flachner Karolin, Pintér Mária, Radmanics Margit, Schluitner Erzsébet, Szepesi Erzsébet, Vass Anna, Vida Gáb-riella, Zsohár Margit.
Jók: Agg Margit, Ansorge Anna, Balogh Ilona, Bóha Mária, Dudás Edith, ¡Entz Ilona, Halász Erzsébet, Horváth Mária, Horváth Teréz, Kránicz Katalin ism., Kudich Mária, Mayer Sarolta, Markotán Róza, Matecz Anna, Mezriczky Margit, Németh Gizella, Nóvák Anna, Odrovics Ilona, Péter Karolin, Takács Mária, Zsovár Mária.
Elégséges: Kertész Erzsébet, Kispál Margit ism., Polai Erzsébet, Szívós Katalin, Szűcs Gizella.
Elégtelenek: Girtl Anna, Horváth Anna, Maray Magdolna, Merencsics Mária.
Elköltözött: Szép Anna.
Javitó vizsgát tehet hittanból: Horváth Anna, Merencsics Mária.
Javító vizsgát tehet számtanból: Girtl Anna, Maray Magdolna.
Összesen: 46.
Volt gimnáziumban elhelyezett IV. leányosztály.
Osztálytanitónő: Mágot Vilma.
Kitűnőké Dene Erzsébet, Eltér Ilona, Juhász Gizella, Sinkovics Klára, Tormási Erzsébet.
Jelesek: Árok Anna, Boros Mária, Egyed Erzsébet, Faits Margit, Gerócs Teréz, Karancsi Katalin, Koller Erzsébet, Lasky Mária, Németh Katalin, Pint Teréz, Platzkó Aranka.
Jók: Boha Margit, Detrich Anna, Entz Júlia, Halász Katalin, Hári Ilona, Horváth Rózsi, Kis Teréz, Kulcsár Mária, Mátay Irén, Molnár Ilona, Noszkó Anna, Preiner Ilona, Szécsényi Anna.
Elégségesek: Auer Aranka, Bernecker Mária, Cipó Anna, Csordás Rozália, Farkas Mária, Jerzsa Mária, Horváth Katalin, Kálmán Mária, Kovács Anna, Pethő Mária, Vadász Erzsébet, Varga Anna, Vas Magda, Wimmer Mária, Vörös Mária.
Elégtelenek: Erdélyi Anna, Horváth Mária, Horváth Margit, Keller Aranka, Nagy Ilona, Sárecz Magda, Vojkovics Róza.
Kimaradt: Csavnicsár Ilona.
Összesen: 52.
19 —
Barak-telepi I —II. vegyesosztály.
Osztálytanító: Neuwirth György. I. osztály.
Kitűnő: Csordás Klára.
Jelesek: Auer Mátyás, Golecz Klára, Kaszás Margit, Kovács Ilona, Placskó Ilona, Radics Margit, Schmiedt Edit.
Jók: Ács József, Baán Béla, Horváth József, Salamon László, Altmann Erzsébet,- Bódis Júlia, Dara Ilona, Kovács Mária, Szekrény Mária, Tálosi Rozália, Turi Anna, Vaska Erzsébet.
Elégségesek: Grossinger János, Pintarics Gyula, Horváth Anna, Horváth Erzsébet, Tóth Ibolya.
Elégtelenek: Bor Lajos, Kacziáner József, Peresztegi Antal, Turula Lajos, Kacziáner Etel.
Elköltözött: Bizony Mária.
Betegség miatt felmentve Hauer Ilona.
II. osztály.
Kitűnő: Iván Erzsébet.
Jelesek: Kaszás József, Takács Ferenc, Viosz László, Petrovics Lujza, Pókecz Amália, Schuhel Emilia.
Jók: Altmann József, Gergelics Ferenc, Leich György, Németh Lajos, Gaál Mária, Horváth Anna, Szabó Ilona.
Elégségesek: Cserpes Gyula, Kocsis István, Pető József, Andor Ilona, Fillér Anna, Őri Ilona, Varga Ánna. Elégtelen: Németh Ánna. Elköltözött: Horvát Gizella. Más iskolába ment át: Kovács Mária. Összesen: 56.
Baraktelepi iskola III—IV. vegyesosztály.
Osztálytanitónő: Benkóné Okos Júlia. III. osztáiy.
Jelesek: Bellák Alajos, Harcz Lajos, Petrovics András, Rusorán Ferenc.
Jók: Varga István, Csordás Margit, Repka Eszter, Salamon Erzsébet.
Elégségesek; Noll Vendel, Peistingel István, Szuknai József, Vaska Ferenc ism., Hársing Anna. ■
Elégtelenek: Horváth József, Ladovics József, Nagy Kálmán, Pókecz Eduárd.
Más iskolába ment át: Kovács László.
Sok mulasztása miatt nem osztályoztatok: Rezneki Ibolya.
- 20 —
IV. osztály.
Jelesek: Csordás László, Németh Gyula, Tálosi Ferenc, Altman Margit, Hársing Mária.
Jók: Szabó Lajos, Auer Mária, Bellák Erzsébet, Latin Erzsébet önk. ism., Placskó Erzsébet, Schmidt Gábriella.
Elégségesek: Altman János, Takács József, Simon Anna.
Beteg: Laki Imre.
Összesen: 34.
Teleky-uti V. vegyesosztály.
Osztálytanító: Németh Jenő.
Leányok.
Kitűnő: Szakonyi Gizella.
Jelesek: Bognár Mária, Csanádi Anna, Feiler Katalin, Gangler Margit, Horváth Ilona, Kövesi Anna.
Jók: Fekete Mária, Fleischner Ilona, Horváth Erzsébet, Huszár Rozália, Varga Ilona.
Elégségesek: Andri Margit, Gergály Julia, Horváth Mária, Huber Margit, Kisgergely Erzsébet, Kovács Katalin, Saffer Julia, Szélig Julia.
Fiuk.
Kitűnő: Dettrich Dezső.
Jelesek: Harsányi Miklós, Osterer Ferenc.
Jók: Gáspár Gusztáv, Golenszki László, Hauer János, Horváth Lajos, Horváth Márton, Joó Gyula, Singer Sándor, Szabó József, Szertics Lajos, Vancsura István, Vukics Lajos.
Elégségesek: Andri József, Baj István, Bóha János, Dobri János, Gábor Antal, Gerócs László, Horváth József, Marton János, Nagy János, Rekettye Pál, Schóber Antal, Tollár József, Zadravecz László.
Más iskolába ment: Benkő Rozália, Pulán Ilona, Herceg Károly, Herrnstein Tibor, Letzter László.
Betegek: Csincsa Antal, Rácz Sándor.
összesen: 54.
Továbbképző (ált. ism.) iskola I —III. fiúosztálya.
Osztálytanítók: Cseh Joákim, Hajnal János.
Altman József, Behm Ferenc, Bukovec János, Csordás György, Dara Ferenc, Fábics Ferenc, Fekete József, Furman Imre Gábor József, Hollender Károly, Horváth József, Kodba István, Kosek József, Kovács István, Körber József, Lóránt Ferenc, Major György, Ódor László, Pecsics János, Pintarics Férenc, Szvetics József, Takács Lajos, Táncsics Gyula, Tomasics György, Varga György, Varga István, Varga Lajos, Vaska Mihály, Vimmer Károly, Vokoun József, Zelkó István.
Elköltöztek: Csárdi József, Kuti János, Vinkler Dezső.
— 21 —
Tanonciskolába mentek át: Büki Károly, Csincsa-Ferenc, Domina Zsigmond, Horváth János, Horváth Károly, Németh Ferenc, Pizvar Géza, Szobolics Ferenc, Takács Ferenc, Varró László.
Összesen: 44.
Továbbképző (ált. ism.) iskola I. leányosztálya.
Osztálytanítók: Neuvirth György, Szabóné Németh Erzsébet.
Bognár Alojzia, Bognár Mária, Bolin Anna, Dávidovics Mária, Gergály Ilona, Gudricza Mária, Harmat Mária, Hercz Ilona, Hollender Mária, Horváth Anna, Horváth Teréz, Huber Ilona, Kamondi Margit, Kaszás Ilona, Kaszás Margit, Kovács Júlia, Ködbaum Anna, König Mária, Magyar Rózsa, Odor Gizella, Palásti Anna, Skamlecz Anna, Takács Mária, Táncsics Mária, Tálosi Ilona, Vilcsek Júlia, Wieland Margit.
Elköltöztek: Altmann Anna, Holecz Júlia, Kisgergely Anna, Szép Ilona, Tislér Mária.
Tanonciskolába mentek át: Horváth Anna, Kelemen Róza, Ligeti Erzsébet.
Felmentve: Peti Mária.
Összesen: 36.
Továbbképző (ált. ism.) iskola II —III. leányosztálya.
Osztálytanitónők: Horváth Józsefné, Neuvirth Györgyné.
Auer Mária, Bernecker Aranka, Biró Ilona, Bödör Erzsébet, Csanádi Mária, Entz Mária, Erdélyi Mária, Hajdú Anna, Hári Rozália, Hirschl Aranka, Horváth Mária, Horváth Róza, Mátés Ilona, Mezei Rozália, Molvarec Aranka, Pap Mária, Paulin Rozália, Pető Anna, Péter Erzsébet, Schóber Erzsébet, Skanec Irma, Somogyi Anna, Somogyi Emma, Szé-csényi Margit, Roleder Ilona, Takács Katalin, Tálosi Gizella, Tóth Anna, Tóth Margit, Török Anna, Török Klára, Vaska Anna, Zadravecz Mária.
Ipariskolába ment át: Hábel Ilona, Vinkler Mária.
Kimaradt: Kalmár Margit, Horváth Anna.
Meghalt: Varga Ilona.
H. körz. utaltatott: Benke Júlia.
Összesen: 42.
— 22 —
II. Igazgatói körzet.
Igazgató: BRAUNER LAJOS.
TANTESTÜLET.
1. Ács József a Rozgonyí-utcai III. a) fiúosztály tanitója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 24, összesen 36.
2. Banekovichné Nyakas Viktória a Rozgonyi-utcai I. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 30, összesen 30.
3. Béres János a Rozgonyi-utcai V. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 10, összesen 23.
4. Béresné Ferenczy Ida az Árany János-utcai I. fiúosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 10, összesen 23.
5. Brauner Lajos igazgató. Működési éveinek száma Nagykanizsán 9, összesen 41.
6. Özv. Cavalloniné Szalay Ida a Rozgonyi-utcai II. b) fiúosztály tanitóriSje. Működési éveinek száma Nagykanizsán 20, összesen 20.
7. Erdélyiné Ábrahám Katalin a Rozgonyi-utcai II. a) leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 27, összesen 27.
8. Gogl Mária a Rozgonyi-utcai III. a) leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 9, összesen 15.
9. Özv. Horváthné Koller Teréz az Arany János-utcai I. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 10, összesen 24.
10. Krampatits József a Rozgonyi-utcai IV. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 9, összesen 37.
11. Krampatitsné Kosich Ilona a Rozgonyi-utcai III. b) leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 9, összesen 36.
12. Özv. Kumperné Helbek Irén a Rozgonyi-utcai V. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 9, összesen 24.
13. Litvay Endre a Rozgonyi-utcai I. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 2OV2, összesen 25.
14. Nagyné Kun Renée a Rozgonyi-utcai II. b) leányosztály tanítónője. Mííködési éveinek száma Nagykanizsán 18, összesen 23.
15. Ortutay Oyula a Rozgonyi-utcai III. b) fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 12, összesen 18.
16. Ortutayné Lovass Laura a Rozgonyi-utcai IV. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 12, összesen 21.
17. Plánder János a Rozgonyi-utca VI. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 14, összesen 22.
18. Polesinszkyné Zrinyi Ilona a volt gimnáziumban elhelyezett II. fiúoszt. tanítónője. Műk. éveinek száma Nagykanizsán 9, összesen 32.
19. Szalay Dénes a volt gimnáziumban elhelyezett II. a) fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 32V2, összesen 34.
20. Wildené Bereczky Mária a Rozgonyi-utcai VI. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 10, összesen 11.
Hitoktatók: Megyesy József és Rudnyánszky Miklós oki. közép-isk. hittanárok, intézeti hitoktatók a róm. kath., Horváth Olivér ág. h. evang., Kádár Lajos reform, és Halász Jenő izr. elemi isk. igazgató izr.
— 23 —
Érdemsorozat
az II. körz. áll. elemi fiú- és leányiskolában.
Arany János-utcai I. fiúosztály.
Osztálytanitónő: Béresné Ferenczy Ida.
Kitűnők: Bognár József, Császár István, Levik József, Soponyai József, Horváth Antal, Németh Károly.
Jelesek: Anlauf Péter, Berghoffer József, Böjti Ferenc, Gerencsér Zoltán, Horváth Imre, Horváth József, Kele István, Liszkai László, Nagy Gyula, Németh István, Tamás József, Vékási László.
Jók: Baranyai József. Bazsó József, Erdélyi Károly, Fider Ferenc, Gyöngy Géza, Imre József, Kanizsai László, Karakai István, Kucskó Ferenc, Molnár József, Németh József, Neupár József, Oláh László, Poós Jenő, Smolcz Géza, Tollár József, Tóth István, Vencli Sándor, Varga László.
Elégségesek: Baumann Ferenc, Illés István, Tóth András.
Elégtelenek: Lakatos Lajos, Péter István, Keszei Jenő.
Elköltözött: Skorjanec Ferenc.
• Összesen: 44.
Rozgonyi-utcai I. fiúosztály.
Osztálytanító: Litvay Endre.
Kitűnők: Cséti Zoltán, Koós Béla, Malek László, Tóth Béla, Tóth Pál.
Jelesek: Ágoston Ferenc, Baranyai Péter, Baráth Jenő, Bánátfy Endre, Bedő Ferenc, Buday László, Erdélyi János, Fábián János, Golenszky József, Kovács István, Orbán János, Petőfi Lajos, Pöce Ferenc, Schvarz Károly, Szakonyi László.
Jók: Balázs János, Büki László, Czupi József, Farkas Gábor, Farkas János, Jakab Károly, Kálcsics István, Kukola Ferenc, Magyar József, Pénzes Lajos, Szakácsics Károly, Takács László, Varga László.
Elégsége-sek: Bedenek János, Papp József, Pecsics László, Ozváry György.
Elégtelenek: Németh Antal, Simon László, Tóth György, Vince József.
Betegség miatt nem osztályoztatott: Klein János.
Más iskolába ment át: Mészáros Kálmán, Reithoffer József.
Végleg kimaradt: Peti Mihály, Szabadi József.
Összesen,: 44.
— 24 —
Volt gimnáziumban elhelyezett II. fiúosztály.
Osztálytanitónő: Polesinszky Emiiné.
Kitűnők: Qregál István, Szigriszt László.
Jelesek: Babics Lajos, Fischel Kornél, Göndics István, Hardy József, Hegedűs Géza, Heringh Lajos, Horváth János, Kovács Kálmán, Ligeti Gyula, Lőrinc István, Palkovics Géza, Pap Géza, Törő Endre.
Jók: Biró Ferenc, Eder László, Ferkóca János, Gudrica János, Kárpáti József, Kiss Ferenc, Kiss Lajos, Krug József, Kumi Ferenc, Mayerhoffer Emil, Nagy Antal, Óhidy István, Rohs Zoltán, Simoncsics József, Szűcs István, Göllesz Géza.
Elégségesek: Gudrica István, Klausz József, Polai Ferenc, Schifter József.
Elégtelenek: Bertalan József, Heringh Géza, Odrovics Jenő.
Késő jövetele miatt nem osztályoztatott: Molnár Károly.
Elköltözött: Csányi László, Szép János.
Összesen: 41.
Volt gimnáziumban elhelyezett II. a) fiúosztály.
Osztálytanító: Szalay Dénes.
Kitűnők: Merklyi József, Plánder József, Wagner László.
Jelesek: Balogh Béla, Döme Károly, Egry Gyula, Erdődi István, Fitzkó Győző, Gaál László, Gyöngy József, Kele András, Lukáts Miklós, Péter Ferenc, Sprung Ödön, Schlesinger József, Tüttő László, Varga József.
Jók: Ágoston Gyula, Balázs József, Büki István, Csóka János, Gödri József, id. Horváth János, ifj. Horváth János, Keszei Ferenc, Mayer Károly, Sárec Ferenc, Schreiber Károly, Skernyák István, Tomasits Ferenc, Torma Pál, Tófej László, Zadravetz László.
Elégségesek: Kálovics Ferenc, Mihálics János, Takács Antal, Tolnai Ferenc.
Elégtelenek: Bedi János, Czethoffer János, Dömöter Ferenc, Péczeli Lajos, Horváth Jenő, Stagí Ferenc.
Más iskolába ment át: Szporny László.
Végleg kimaradt: Zadravetz István.
Összesen: 46.
Rozgonyi-utcai II. b) fiúosztály.
Osztálytanitónő: özv. Cavalloni Sándorné.
Kitűnők: Kutni Tibor, Végh László,
Jelesek: Borbély István, Czulek József, Gerencsér József, Gyer-gyák Pál, Klapper Miklós, Kustos József, Németh István, Papp Béla, Szerecz Lajos, Tanczenberger Sándor.
Jók: Andri György, Benedek József, Bujtor József, Födő János, Frühwirth Ferenc, Horváth András, Horváth Imre, Horváth Károly, Nagy Kálmán, Németh Pál, Péter Ferenc, Ritecz József, Simon Miklós, Szever ■ Győző, Vincze József, Zábráky Jenő, Németh Kálmán, Németh József.
— 25 —
Elégségesek: Antal Jenő, Borbély Gyula, Czethofer József, Czindrich Imre, Horváth György, László György, Neuhel János, Tán-czos József, Tóth Lajos, Virág József.
Elégtelen: Gödinek László.
Más iskolába ment át: Varga Ferenc, Zladniczky Géza.
Összesen: 44.
Rozgonyi-utcai III. a) fiúosztály.
Osztálytanító: Ács József.
Kitűnők: Gréczi Zoltán, Kiss Gyula, Moór József.
Jelesek: Horváth György, Krompacher Géza, Kovács László, Kulcsár Károly, Pintér Kászló, Pungor Kálmán.
Jók: Baumann Rudolf, Bedő Lajos, Berecz Károly, Bunczom Imre, Egry László, Horváth Ferenc, Horváth János, Karakai János, Kálcsics Ferenc, Németh József, Sprung Károly, Szabady István, Sza-konyi József, Szieger Lajos.
Elégségesek. Bognár István, Gödörházi Lajos, Hajkász Imre, Horváth Jenő, Kiss József, Pulay József, Sipos József.
Elégtelenek: Koronics Ferenc, Kovács József, Tóth Péter.
Más iskolába ment át: Tóth Ferenc.
Összsesen: 34.
Rozgonyi-utcai III. b) fiúosztály.
Osztálytanító: Ortutay Gyula.
Kitűnő: Bittera László.
Jelesek: Boros József, Gyarmati Kálmán, Tiszai János
Jók: Berghoffer Gyula, Berze István, Gerencsér István, Horváth Lajos, Kálovics László, Kúszik Mihály, Miilei Ferenc, Sabján István, Szabó István, Szakonyi István.
Elégségesek: Benkő József, Dominkó Károly, Fehér János, Fitzkó Gyula, Horváth István, Horváth Károly, Major Gyula, Mátyás István, Reithoffer István, Sárecz István, Szerencsés János; Tőke Ferenc, Varga Gyula, Wellák Jenő.
Elégtelenek: Muther László, Raics József.
Más iskolába ment át: Nagy Kálmán, Wirth István.
Összesen: 32.
Rozgonyi-utcai IV. fiúosztály.
Osztálytanító: Krampatits József.
Kitűnők: Balogh Vendel, Pliha Ferenc.
Jelesek: Almásy László, Domina Károly, Donát István. Hermán István, Kovács János, Kozák Ferenc, Raffai Jenő, Simon Lajos, Szabó László, Tőke János, Völker Károly.
Jók: Babos László, Baumann Gyula, Bárdos István, Cigány Sándor, Furmen Jenő, Gozdán József, Horváth Ferenc, Kálovics József,
— 26 —
Major Ferene. Német Lakatos Ádám, Németh Ferenc, Nováczki János, Petricsics Lajos, Pint József, Pintér József, Sáfrán Miklós, Stislecz Gyula, Tanczenberger Lajos, Tóth Ernő, Tóth Sándor, Vas János, Zácsek János.
Elégségesek: Ánger János, Baranyai Jenő, Foszák József, Horváth László, Horváth János, Ködbaum Vilmos, Majer Ferenc, Molnár János, Rózsa Ferenc, Takács János.
Elégtelenek: Baranyai Győző, Ködbaum Gyula, Magyar Lajos, Tamás Ferenc, Varga József, Kránicz Antal.
Más iskolába ment át: Jaacsecz Antal.
Magántanuló: Széphegyi Elemér.
Összesen: 53.
Rozgonyi-utcai V. fiúosztály.
Osztálytanító: Béres János
Jelesek: Engelmann László, Farkas Antal, Gruttó János, Kálovics István, Májer Gyula, Németh György, Varga József, Varga Gyula, Zsohár József.
Jók: Benczik József, Deutsch György, Gojkovics Viktor, Gódor József, Juhász István, Kovács Gyula, Losonczy Gyula, Németh Ferenc, Németh István, Róth Bernát, Simon Mihály, Waldmann Imre.
Elégségesek: Hancz János, Papp József, Poór Ferenc, Rácz Béla, Ribner Sándor, Steiner István, Stróbl Lajos, Vellák István.
Meghalt: Modrovics István.
Kimaradt: Liess Frigyes, Tóth József, Timár Lajos, Szemlics Károly, Szemlics Pál.
Összesen: 35.
Rozgonyi-utcai VI. fiúosztály.
Osztálytanító: Plander János.
Jelesek: Baranyai Jenő, Bognár Ferenc, Buday János, Fekete István, Knausz Jenő, Koch Ferenc, Kütsön Imre, Mészáros János.
Jók: Deutsch György, Gábor Boldizsár, Hancz István, Herceg István, Hermann László, Hoffmann Imre, Horváth József, Juhász József, Kővári Flórián, Merencsics Ferenc, Mihálovics Ferenc, Modrovics József, Párta János, Reithoffer Gyula, Sárecz Gyula, Sneff István, Wirth Gyula.
Elégségesek: Baranyai Ferenc, Heckenberger István, Krausz László, Szabó Károly.
Más iskolába ment át: Perger László.
Összesen: 30.
Arany János-utcai I. leányosztály.
Osztálytanítónő: özv. Horváthné Koller Teréz.
Kitűnők: Bán Mária, Benedek Józsa, Bécsi Mária, Czimerman Gizella, Éder Lujza, Kúszik Stefánia, Leitgeb Margit.
- 27 —
Jelesek: Horváth Gizella, Izsák Magda, Kohári Magda, Kreft Margit, Kustos Margit, Nagy Anna, Nagy Mária, Nardai Irma, Sághi Júlia, Sánta Ilona, Sebők Mária.
Jók: Benedek Magda, Friss Mária, Klein Mária, Kontrec Anna, Kovács Erzsébet, Kozma Irén, Losonci Róza, Sáfrán Erzsébet, Sifter Anna, Szabados Erzsébet, Szabó Irén, Szerec Erzsébet.
Elégségesek: Györkös Róza, Kandakor Mária, Kertész Erzsébet, Tán«os Anna, Tollár Ilona, Varga Gizella.
Elégtelenek: Bernhaid Mária, Bődör Mária, Deák Teréz, Óhegyi Magda, Ritec Júlia, Tarnócai Mária, Tóth Margit.
Betegség miatt nem osztályoztatott: Horváth Ilona, Kütcsön Anna.
Más iskolába ment át: Banics Teréz, Horváth Jolán, Horváth Júlia, Kányási Ilona, Németh Anna, Polgár Margit, Szemíics Cecília.
Végleg kimaradt: Gelencsér Róza.
Összesen: 53.
Rozgonyi-utcai I. leányosztály.
Osztálytanítónő: Banekovich Jánosné.
Kitűnők: Ágoston Mária, Hemmert Erzsébet, Kiss Gizella, Varga Mária.
Jelesek: Francsics Erzsébet, Freifogl Mária, Füredi Ilona, Gödinek Katalin, Gyulai Magda, Herceg Eleonóra, Horvát Margit, Jandl Hedvig, Klausz Julianna, Mészáros Erzsébet, Molnár Ilona, Perényi Gabriella, Vince Anna, Wolf Mária, Wrana Teréz.
Jók: Dávidovics Erzsébet, Dervalics Mária, Dömötör Ilona, Födő Etelka, Gödörházy Mária, Horvát Erzsébet, Horvát Mária, Jámbor Mária, Király Ilona, Major Erzsébet, Metz Erzsébet, Molnár Gizella, Pint Katalin, Simon Rozália, id. Varga Erzsébet, Varga Ilona.
Elégségesek: Garzó Erzsébet, Gécsek Mária, Mayer Magdolna, Mandics Magdolna, Miilei Anna, Plesznivy Margit, Poszák Erzsébet, Tóth Anna, ifj. Varga Erzsébet, Virágh Aranka.
Elégtelenek: Guta Rozália, Szabó Margit, Vukics Mária.
Betegség miatt nem osztályoztatott: Kulcsár Erzsébet, Dezsényi Erzsébet.
Más iskolába ment át: Lázár Lenke, Bem Margit, Tóber Katalin,
Végleg kimaradt: Pápai Ilona.
Magántanuló: Legányi Zsuzsánna.
Összesen: 55.
Rozgonyi-utcai II. a) leányosztály.
Osztálytanítónő: Erdélyi Jánosné.
Kitűnők: Gáspár Mária, Hollósi Rózsa, Kutassy Alíce, Scher-mann Gizella, Tripammer Zsuzsanna.
Jelesek: Bazsika Mária, Bence Borbála, Buday Anna, Horváth Mária, Pál Lujza, Windisch Katalin.
— 28 —
Jók: Bali Margit, Büki Ilona, Domonkos Rozália, Farkas Mária, Fuksits Margit, Horváth Erzsi, Kálovics Anna, Kiss Júlia, Kozma Magdolna, Koronics Rozália, Laski Eleonóra, Németh Franciska, Nóvák Katalin, Sipos Júlia, Schermann Mária, Szabó Anna, Tóth Ilona, Varga Mária, Virág Katalin.
Elégségesek: Salamon Katalin, Szabó Róza, Vass Ilona, Varga Ilona.
Magánvizsgát tett: Kovács Margit. \' •
Összesen: 35.
Rozgonyi-utcai II. b) leányosztály.
Osztálytanítónö:. Nagyné Kun Reneé.
Kitűnők; Kránitz Katalin, Legányi Zsuzsanna, Nagy Márta, id. Németh Ilona, Rózsa Mária.
Jelesek: Baráth Erzsébet, Balogh Ilona, Benedek Margit, Fekete Júlia, Gerebics Mária, Gréci Mária, Kiss Anna, Mattersdorfer Margit, Milei Anna, ifj. Németh Ilona, Németh Anna, Steflovits Anna, Tóth Erzsébet, Zábó Ilona.
Jók: Andreidesz Irén, Filipovits Éva, Gerencsér Anna, Gyuranec Ilona, Karácsonyi Erzsébet, Mihálovics Anna, Szekeres Mária, Takács Anna, Tófejű Teréz.
Elégséges: Balázs Erzsébet, Horváth Mária, Nagy Anna, Takács Mária, Tóth Ilona.
Elégtelenek: Bakonyi Mária, Fider Klára, Lakatos Anna, Tóth Irén, ifj. Tóth Mária, id. Tóth Mária.
Más iskolába ment át: Kappel Rozália, Kovács Mária, Zselezni Gizella.
Betegsége miatt felmentve: Muther Erzsébet.
Összesen: 43.
m\\m *
Rozgonyi-utcai III. a) leányosztály.
Osztálytanitónő: Gogl Mária.
Kitűnők: Brassányi Edith, Kállai Erzsébet, Kercselics Erzsébet, Sipos Márta, Váradi Mária, Vugrinec Anna, Zsiska Aranka.
Jelesek: Dokleja Anna, Gáspár Erzsébet, Gerencsér Gizella, Gézárt Mária, Parti Katalin, Szüts Márta, Varga Ida, Varga Jolán, Varga Katalin.
Jók: Berta Erzsébet, Dolenec Magda, Gáspár Mária, Hetiinger Margit, Horváth Irma, Horváth Irén, Jegyűd Anna, Kovács M. Ilona, Kocsis Mária, Lóránt Róza, Lőrinc Teréz, Magyar Júlia, Milei Mária, Papp Katalin, Vidovics Ilona.
Elégségesek: Horváth Erzsébet, Lukács Katalin, Tóth Anna.
Elégtelenek: Auer Júlia, Borsfai Ilona.
Kimaradt: Matyasics Erzsébet.
Összesen,: 44.
m
- 29 —
Rozgonyi-utcai III. b) leányosztály.
Osztálytanitónő: Krampatitsné Kosich Ilona.
Kitűnők: Horváth Edith, Ketting Klára, König Erika, Reiner Mária, Rózsa Lenke, Somogyi Magdolna, Vindisch Anna.
Jelesek: Csákányi Mária, Helfert Anna, Horváth Gizella, Horváth Mária, Mayer Ida, Németh Rozi, Tóth Márta, Németh Mária.
Jók: Bazsó Ilona, Bedenek Katalin, Farkas Katalin, Horváth Júlia, Horváth Róza, Joó Ilona, Kárlovits Aranka, Kovács Ilona, Olasz Mária, Polák Anna.
Elégségesek: Gáspár Rozália, Kovács Teréz, Sebesi Katalin, Varga Irén, Zsebők Erzsébet.
Elégtelenek: Karakai Rozália, Pint Mária. Más iskolába ment át: Horváth Margit, Lene Ilona, Orbán Klára, Strompf Ilona.
Végleg kimaradt: Jakab Erzsébet, Kappel Mária, Marton Rozália.
Magántanuló: Kovács Margit. Összesen: 40.
Rozgonyi-utcai IV. leányosztály.
Osztálytanitónő: Ortutayné Lovass Laura.
Kitűnők: Dedovátz Gizella, Farkas Irma, Gál Ilona, Horváth Valéria, Jelenek Szilárdka Mária, Keszler Klára, Kuzsner Mária, Lajkó Margit, Szabadi Ilona, Takács Katalin, Tripammer Rózsi.
Jelesek: Benedek Ilona, Dömötör Mária, Erős Anna, Fabick Józsa, Huchthausen Mária, Kern Éva, Keszey Katalin, Klausz Katalin, Mészáros Matild, Peti Anna, Vojkovics Ilona.
Jók: Benke Róza, Borbély Mária, Bujtor Róza, Cseke Róza, Csöndör Mária, Gyergyák Jolán, Kálovics Ilona, Kovács Mária, Ozváry Margit, Óhegyi Ibolya, Papp Mária, Szummer Jolán, Turkovics Erzsébet.
Elégségesek: Dávid Erzsébet, Farkas Mária, Gálos Gábriella, Horváth Ilona, Kárlovics Mária, Kovács Mária, Lakatos Éva, Lampeter Frida, Leiner Mária, Málék Katalin, Mátyás Mária, Orbán Sarolta, Plánder Teréz, Segesdi Matild, Vajda Ilona, Vargha Gizella, Vargha Juliánná, Vidovics Verona.
Elégtelenek: Cziboly Gizella, Császár Anna, Födő Anna Gazdag Ilona. .
Más iskolába ment át: Didi Mária, Szporny Margit, Szécsényi
Anna.
Meghalt: Kovács Mária.
Iskolalátogatás alól, betegsége miatt felmentve: Baranyai Erzsébet.
Hosszas betegsége miatt nem osztályoztatott: Sebők,
Anna.
Összesen: 63.
— 30 -
Rozgonyi-utcai V. leányosztály.
Osztálytanítónő: özv. Kumperné Helbek Irén.
Kitűnők: Horváth Ilona, Hári Teréz, Kálovics Anna, Szabó Irma, Szabó Sarolta, Zábó Erzsébet.
Jelesek: Gödri Mária, Garzó Katalin, Gyuranecz Mária, Illés Mária, Joós Ilona, Kovács Katalin, Mayer Mária, Mátyás Mária, Pam-rner Ilona, Poszák Karolin, Zreller Ilona. ,
Jók: Andreidesz Anna, Bicskei Teréz, Boszák Anna, Frühwirh Irma, Király Mária, Németh Mária, Pulay Mária, Riebner Regina, Rosen-berg Ibolya, Szakonyi Mária, Tóth Mária, Vaspöri Mária.
Elégségesek: Hirschl Rózsi, Stagl Margit.
Más iskolába ment át: Kálmán Erzsébet.
Összesen: 32.
Rozgonyi-utcai VI. leányosztály.
Osztálytanítónő: Wildené Bereczky Mária.
Kitűnők: Dull Bella, Farkas Katalin, Hauer Mária, Kollár Róza, Lukács Anna, Török Anna, Viasz Erzsébet
Jelesek: Cindrich Rozália, Császár Aranka, Csáki Ilona, Dénes Margit, Döme Erzsébet, Kiss Ilona, Klausz Erzsébet, Sebestyén Róza, Táncsics Ilona, Vellák Anna.
Jók: Dombai Róza, Gyergyák Ilona, Horváth Erzsébet, Horváth Mária, Röszler Mária, Sánta Teréz, Szabó Gizella, Scsavnicsár Júlia.
Elégségesek: Benkő Róza, Csüdör Anna, Gócza Mária.
Más iskolába ment át: Csüdör Ida, Horváth Anna, Passinger Erzsébet.
Összesen: 31.
Továbbképző (ált. ism) iskola I —III. fiúosztály.
Osztálytanítók: Ács József, Litvay Endre, Ortutay Gyula, Szalay Dénes.
Czapári Gyula, Csontos József, Erményi Vilmos, Fatér József, Gerócs György, Günsberger Mór, Jordanits Antal, Kertész Vendel, Kiss József, Kucskó György, Liess Frigyes, Metz József, Mikó József, Miilei Ferenc, Németh Mihály, Nováczki Imre, Nóvák Ignác, Orbán Nándor, Pető Imre, Perger László, Pintér Ferenc, Poszák Ferenc, Rákos Gyula, Schreiber Gyula, Varga Dezső, Vass József, Wolf József.
I. körzetbe utaltatott: Bem Ferenc.
Beteg: Vidovics János.-
Elköltöztek: Csordás György, Horváth István, Sebők József, Timár János.
Tanonciskolába mentekát: Császár György, Dombay Gyula, Födő István, Gombos Jenő, Horváth Nándor, Karácsonyi József, Kiss Ferenc, Králics György, Németh János, Plesznyivi István, Sebők István, Simon József, Sipos Ferenc, Takács József, Vaspöri Lajos.
Összesen: 48.
- 31 —
Továbbképző (ált. ism.) iskola I. leányosztálya.
Osztálytanítók: Béresné Ferenczy Ida, özv. Horváthné Koller Teréz.
Béri Mária, Büki Róza, Döbörhegyi Anna, Fitzkó Elvira, Hári Júlia, Horváth Rozália, Karakai Róza, Kohn Gizella, Magyar Ilona, Markotányos Krisztina, Molnár Róza, Németh Mária, Paizs Erzsébet, Péter Erzsébet, Pintér Mária, Pulai Róza, Polgár Anna, Scsavnicsár Mária, Stummer Mária, Sztnodics Anna, Vukics Erzsébet, Zsálik Margit, Zsebők Teréz.
Kimaradtak: Fürdős Etelka, Kálmán Szidónia, Szemlics Júlia. Összesen: 26.
Továbbképző (ált. ism.) iskola II. leányosztály.
Osztálytanitónők: Banekovich Jánosné, Erdélyi Jánosné.
Bazsika Teréz, Bolf Mária, Csik Zsófia, Farkas Anna, Früchwirth Emilia, Früchwirth Ilona, Gerócs Margit, Golenkó Ilona, Gréczi Margit, Guzsvinecz Erzsi, Horváth Ilona, Herskovics Mária, Kálovics Erzsi, Kiss Júlia, Kovács Irma, Kovács Róza, Kóré Anna, Köves Rózsi, Maurer Katalin, Mészáros Teréz, Sárecz Katalin, Szabó Erzsi, Szloboda Erzsébet, Szmodics Margit, Takács Mária, Valentin Anna, Varga Anna, Varga Margit, Vass Anna, Vass Teréz, Vellák Anna, Vellák Mária, Vékási Erzsébet.
Felmentve: Baján Ilona, Bárdos Etelka, Gombor Mária, Kovács
Anna.
Tanonciskolába mentek át: Bencze Róza, Szerdahelyi Mária. Összesen: 39.
Továbbképző (ált. ism.) iskola III. leányosztály.
Osztálytanitónők: özv. Kumperné Helbek Irén, Nagyné Kun Reneé.
Ács Rozália, Bedő Rozália, Brazovits Mária, Bunczom Katalin, Cseke Anna, Csere Irén, Csiszár Irén, Erdélyi Gizella, Fekete Anna, Forintos Margit, Gáspár Verona, Gódor Ilona, Horváth Erzsébet, Jelinek Erzsébet, Juhász Anna, Juhász Katalin, Kovács Gizella, Kovács Róza, Kálovics Gizella, Markotányos Lujza, Martinecz Mária, Papp Erzsébet, Papp Margit, Péczeli Ilona, Sipos Mária, Tóth Margit, Tóth Mária, Tóth Rozália, Turkovics Teréz, Zábó Mária.
Kimaradtak: Illés Erzsébet, Pintér Margit. Felmentve: Benke Júlia, Németh Anna, Weinberger Margit. Tanonciskolába mentek át: Ádám Juliánná, Huszár Mária, Molnár Magda.
Összesen: 38.
— 32 —
III. Igazgatói körzet.
Igazgató: FILÓ FERENC. TANTESTÜLET.
1. Bertin Gizella, a Templom-téri iskola I. a) leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 8, összesen : 19.
2. Danitz Sándor, a Templom-téri iskola III. vegyesosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 4, összesen: 12.
3. Dénes Gizella, a Templom-téri iskola V. vegyesosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 9, összesen: 13.
4. Faludi Géza, a Templom-téri iskola I. a) fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 5, összesen: 32.
5. Faludiné Meszarits Anna, a Templom-téri iskola III. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 5, összesen: 20.
6. Feix Margit, a Kisrác-utcai iskola I. b) leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 5, összesen: 5.
7. Filó Ferenc igazgató. Működési éveinek száma Nagykanizsán 6, összesen: 18.
8. Gábossy Gizelja, a Templom téri V. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 9, összesen: 14.
9. Girgásch Dezső, a Templom-téri iskola III. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 9, összesen: 29.
10. Grastyán István, a Templom-téri iskola IV. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 6. összesen: 8.
11. Haba Rózsi, a Templom-téri iskola II. a) leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 10, összesen: 15.
12. Juhász István, a Templom-téri iskola V. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 1, összesen: 21.
13. Kovács Illés, a Templom-téri iskola II. a) fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 10, összesen: 21.
14. Kováts Miklós, a Kisrácz-utcai iskola I. b) fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 6, összesen: 10.
15. Lehoczky Mária, a Templom-téri iskola IV. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 4, összesen: 4.
16. Nuzsy Stefánia, a Templom-téri iskola II. b) leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 9, összesen: 17.
17. Óvári József, a Templom-téri iskola II. b) fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 6, összesen: 25.
18. Szépudvary László, a Templom-téri iskola VI. vegyesosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 6, összesen: 9.
Hitoktatók: Haba Mária és P. Tóth Móric róm. kath.
- 33 -
Templomtéri I. a) fiúosztály.
Osztálytanító: Faludi Géza.
Kitűnők: ifj. Kálovics László, Kis Gergely Péter, Tiszai József.
Jelesek: Borbély György, Faic^ Tibor, Hajdú Ferenc, Hegedűs József, Imrei Ferenc, Jakabfi György, id. Kálovics László, Major György, Marton József, Nagy István, Nagy János, Orsós József, Polai Ferenc, Szerdahelyi György, Vadász György, Weisz Ferenc.
Jók: Balog János, Dávidovics János, Erdélyi József, Gál Ferenc, Gödinek József, Horváth Ferenc 1., Horváth Ferenc 2., Horváth Ferenc 3., Horváth Ferenc 4., Horváth Jenő, Kovács József, Lervenc Ferenc, Liplin György, Liplin László, Magyar János, Szabó István, Szalai József, Turi Vendel.
Elégségesek: Andri József, Bolf József, Szever József.
Elégtelenek: Ánek Károly, Balog József, Bence József, Göncsics József, Horváth Antal, Mulasics János, Niklesz Antal, Pahocsa Ferenc, Tiszai János.
Elköltözött: Farkas József.
Nem osztályozható: Gerócs Ferenc, Masznyák László.
Összesen: 52.
A Kisrác-utcai I. b) fiúosztály.
Osztálytanító: Kováts Miklós.
Kitűnők: id. Bencze Ferenc, ifj. Flumbort József.
Jelesek: ifj. Bencze Ferenc, Haszon László, Horváth István, Szabó (Hajdú) Ferenc, Knausz József, Marton József, Tislér Alajos, Tislér Károly, Unger József, Vajda Károly.
Jók: id. Flumbort József, Gudlin Sándor, Mátés Boldizsár, Mózsi György, Neymayer György, Szmodics Ferenc, Steinitz Gyula, Vajda Ferenc.
Elégségesek: Bedenek József, Husz József, Ferk György, Len-kovics Ferenc, Mujzer József, Plander István, Sárdi József, Szentes István, Tóth József.
Elégtelen: Hohl József,
F. évi tanévre felmentve: Baj Sándor.
Más iskolába mentek: Kanizsai (László) József, Mészáros András, Molnár József, Horváth Ferenc.
Összesen: 35.
Templomtéri I. a) leányosztály.
Osztálytanitónő: Bertin Gizella.
Kitűnők: Antal Júlia, Biliege Júlia, Fülöp Júlia, Grácz Katalin, Gyergyák Erzsébet, Gyuricz Júlia, Kálcsics Mária, Kók Erzsébet, Nagy Mária, Polai Róza, Soós Róza, Veszter Teréz.
Jelesek: Bagonyai Erzsébet, Gerencsér Erzsébet, Herjavec Apollo-nia, Herjavec Anna, Horváth Júlia, Jankovics Katalin, Kiss Mária, Kristóf
- 34 —
Anna, Magyar Ilona, Milei Júlia, Polai Júlia, Szalai Ilus, Varga Rozália, Tóth Juliska.
Jók: Dani Anna, Horváth Mária, Kállay Katalin, ifj. Kálovics Erzsébet, id. Kálovics Erzsébet, Kele Mária, Kellerman Júlia, Kok Anna, Kunics Mária, Kuzsner Róza, Nagy Katalin, Török Anna.
Elégségesek: Dara Mária, Simoncsics Erzsébet.
Elégtelenek: Bolf Mária, Gödinek Katalin, Magyar Róza, Mátés Róza, Marton Katalin, Milei Erzsébet, Szollár Mária, Tiszai Mária, Vinczek Erzsébet.
Sok mulasztás miatt nem osztályozható: Bunczom Katalin, Hokman Júlia.
Elköltözött: Bécsi Mária.
Összesen: 52.
A Kisrácutcai I. b) leányosztály.
Osztálytanitónő: Feix Margit.
Kitűnők: Erdélyi Teréz, Fülöp Mária, Kiss Anna, Knausz Júlia, Szerecz Aranka.
Jelesek: Bekő Júlia, Farkas Erzsébet, Godina Erzsébet, Krisztián Júlia, Mátés Rozália, Mátés Teréz, Műik Anna, Németh Anna, Neumann Anna, Pongrácz Teréz, Sneff Margit, Szerdahelyi Rozália, Török Katalin, Vas Teréz.
Jók: Budai Katalin, Godina Mária, Gödinek Erzsébet, Gödinek Teréz, Gozdán Rozália, Gudlin Júlia, Gudlin Mária, Kiss Mária, Molnár Anna, Műik Katalin, Mujzer Anna, Szmodics Mária, Szollár Júlia, Timár Erzsébet, Vajda Apollónia, Vajda Mária.
Elégségesek: Bolf Rozália, Imrei Katalin, Rozsonits Ilona, Tenk Rozália, Tisler Júlia.
Elégtelenek: Magyar Júlia, Miháczi Júlia.
Elköltözött: Bárány Erzsébet, Istéf Ilona, Simon Mária.
Összesen: 45.
Templomtéri II. a) fiúosztály.
Osztálytanító: Kovács Illés.
Kitűnők: Bali György, Kis Ferenc, Stocker Ferenc.
Jelesek: Farkas József, Hegedűs Ferenc, Horváth János, Kocsis Antal, Marton László, Milei László, Nagy Lajos, Sgánecz János, Szerdahelyi László.
Jók: Balogh György I., Dávid József, Dervalics István, Dolmányos Ferenc, Farkas Ferenc, Gerócs József, Gyergyák Ferenc, Horváth Ferenc, I., Horváth József, Hóbor József, Jámbor László, Kálovics József, Kovács Antal, Kovács József, Knausz József, Krisztián Ferenc, Mikó Imre, Nagy István, Plánder József, Sneff Ferenc, Takács József, Sós István, Véber László.
Elégségesek: Balogh György II., Dávidovics Ferenc, Kuzma György, Sneff György.
- 35 —
Elégtelenek: Holil József, Horváth Ferenc II., Kiss József, Kovács Lajos, Lajki János, Mucer Ferenc, Szever Lajos. Beteg: Polai József. Kimaradt: Marics Sándor. Összesen: 48.
Templomtéri II. b) fiúosztály.
Osztálytanító: Óvári József.
Kitűnők: Gödinek József, Kovács János, Spingár István, Szmodics László.
Jelesek: Bagonyai László, Baj László, Dávidovics László, Fülöp Ferenc, Góber József, Horváth Ferenc, Milei László, Németh János Pál, Neumayer László, Szerecz László.
Jók: Baj Károly, Bogár Ferenc, Csanádi József, Dávidovics Ferenc, Gödinek Lajos, Magasházi István, Polai Ferenc, Szarka János, Szmodics Ferenc, Varga György.
Elégségesek: Benczik József, Fülöp Alajos, Gödinek Péter, Gödér Károly, Magyar Ferenc, Máté János, Munkácsi Ferenc, Németh Antal, Neumayer József, Poszovecz László, Vajda Ferenc, Varga István.
Elégtelenek: Bregovics László, Dervalics Ferenc, Péntek Ferenc, Tischler László.
Összesen: 40.
Templomtéri II. a) leányosztály.
Osztálytanitónő: Haba Rózsi.
Kitűnők: Krisztián Rozália, Miilei Anna, Rácz Anna, Soós Teréz, Tacsek Anna, Zigler Mária.
Jelesek: Dani Anna, Gyergyák Anna, Horváth Anna, Horváth Mária, ifj. Kálovics Mária, id. Nagy Anna, Ötvös Erzsébet, id. Sneff Katalin, Szilajka Erzsébet, Varga Erzsébet.
Jók: Bolf Júlia, Dávidovics Anna, Faics Anna, Farkas Mária, Farkas Júlia, Herjávecz Mária, Kálmán Ilona, id. Kálovics Mária, Kunics Anna, Kunics Mária, Kunics Margit, Munkácsi Júlia, Novath Irma, ifj. Nagy Anna, id. Plánder Mária, Peti Júlia, Polai Mária, Soós Anna, ifj. Sneff Katalin.
Elégségesek: Rogár Rozália, Kálovics Katalin, Kis Tóth Mária, Lajki Erzsébet, Plánder Magdolna, Sáiecz Mária.
Elégtelenek: Hokman Katalin, Kiss Mária, Kok Júlia, Liplin Katalin, Kók Mária.
Elköltözött: Bécsi Rozália.
Sok mulasztás miatt nem osztályozható: Kálovics Anna.
Összesen: 49.
— 36 -
Templomtéri II. b) leányosztály.
Osztálytanitónő: Nuzsy Stefánia.
Kitűnők: Borovics Erzsébet, Büki Erzsébet, Fender Ilona, Gudlin Erzsébet, Kálovics Anna, Knausz Rozália, Krisztián Mária, Mihálecz Erzsébet.
Jelesek: Baticza Mária, Dukai Mária, Farkas Gizella, ifj. Godina Mária, Nagy Mária, Sneff Erzsébet, Szmodics Ilona, Vajda Katalin, Zdellár Margit.
Jók: Baj Mária, Busa Anna, Dolmányos Rozália, Farkas Erzsébet, Godina Júlia, id. Godina Mária, Gödinek Katalin, Gudlin Anna, Kálovics Mária, Ötvös Katalin, Pecsics Mária, Rozsonics Teréz, Szmodics Júlia, Vajda Teréz.
Elégséges: Horváth Júlia.
Elégtelenek: Borbély Mária, Godina Anna, Neumáyer Rozália.
Összesen: 35.
Templomtéri III. fiúosztály.
Osztálytanító: Girgásch Dezső.
Kitűnő: Lovró István.
Jelesek: Andri László, Bagonyai Ferenc, Balog József, Buncom Vendel, ifj. Farkas Ferenc, Hegedűs László, Klicserics László, Kolonics Lajos, Tóth Antal.
Jók: Andri Ferenc, Bartol Károly, Bogdán György, Dani György, Dolmányos József, Horváth József, Imrei György, Imrei László, Milei György, Nagy József, Peti György, Polanec Boldizsár, Poszovecz János, Sasvári Ferenc, Vugrincsics György.
Elégségesek: Balog László, Bécsi László, .id. Farkas Ferenc, Horváth György, Horváth László, Hockmann János, Kovács János, Mihalec György, Skernyák János, Skernyák József, Turzó István, Vajda György, Vince János.
Elégtelenek: Kis József, Péntek József.
Más iskolába ment át: Dukai Károly, Kitanics Lajos, Lene István.
Összesen: 43.
Templomtéri III. leányosztály.
Osztálytanitónő: Faludiné Meszárits Anna.
Kitűnők: Herjávecz Júlia, Kovács Irén, Tenk Anna, Sneff Júlia Jelesek: Büki Erzsébet, Doroghy Ilona, Erdélyi Mária, Hajós Márta, Tóth Anna, Varga Anna, Ziegler Anna.
Jók: Baa Gizella, Bartal Mária, Biliege Erzsébet, Horváth Erzsébet, Kellerman Mária, Nagy Rozália, Szmodics Anna, Tiszai Erzsébet, Török Anna, Lencz Ilona.
- 37 —
Elégségesek: Anek Júlia, ifj. Horváth Katalin, id. Horváth Katalin, Horváth Margit, Jakabfi Anna, Kunics Katalin, Nagy Anna, ifj. Polai Mária, id. Polai Mária.
Elégtelenek: Gödinek Mária, Plánder Katalin, Szokol Júlia és Kuzma Teréz szept. 1-én hittanból pótvizsgát tehet.
Betegsége miatt nem osztályozható: Balogh Anna. Összesen: 35.
Templomtéri III. vegyesosztály.
Osztálytanító: Danitz Sándor.
Kitűnők: Baj István, Csizmadia János, Filó Gyula, Horvát József, Kremzner Gáspár, Sárai Ferenc, Herboly Krisztina, Tislér Mariska, Tislér Mária.
Jelesek: Ács Nándor, Baj József, Bekő József, Buncom József, Csanádi Antal, Varga József, Gudlin Katalin, Szokol Júlia, Tislér Katalin, Tislér Roza.
Jók: Györe Ferenc, Jugovits Lajos, Martinec József, Pataki Lajos, Tiszai József, Zsiga János, Dávidovics Ánna, Kálovics Erzsébet.
Elégségesek: Bencze László, Dolmányos József, Jakopánec József, Krisztián József, Kulcsár György, Mózsi Ferenc, Szokol József, Szmodics Károly, Mátés Katalin.
Elégtelenek: Plánder Vendel, Vajda József, Flumbort Erzsébet.
Összesen: 39.
Templomtéri IV. fiúosztály.
Osztálytanító: Grastyán István.
Kitűnők: Baj László, Entz László, Farkas Ferenc, ifj. Horváth Ferenc.
Jelesek: Baj Ferenc, Dani Antal, Dani Alajos, Farkas Antal, Gödinek László, Hajdú István, id. Horváth Ferenc, Horváth József, Kiss László, Magyar László, Nagy György, Ország József, Polai László, Simon József, Török György, Venczel István.
Jók: Anek József, Dervalics László, Gerencsér Lajos, Horváth Boldizsár, Kálovics György, Kocsis Ferenc, Magasházi Sándor, Mujzer József, Pahocsa József, Szollár Ferenc, Tóth István, Vajda György, Vajda László, Varga József.
Elégségesek: Bolf János, Csóka József, Kálovics László, Miilei József, Major Ferenc, Pati Ferenc, Peti Ferenc, Plánder Ferenc, Vinczek Antal.
Elköltözött: Schveig Béla.
Nem osztályozható: Major József.
Magántanúlók: Mikó József, Tislér József.
Összesen: 49.
— 38 -
Templomtéri II. b) leányosztály.
Osztálytanítónő: Lehoczky Mária.
Kitűnők: Spingár Margit, Tóth Erzsébet, Vajda Anna, Vastag Rózsi
Jelesek: Bencze Katalin, Berke Anna, Hajdú Katalin, Imrei Anna, Imrei Erzsébet, Kálovics Rozália, Mikó Rozália, Szokol Mária, Tiszai Apollónia, Véber Anna.
Jók: Dara Anna, Flinger Júlia, Hajdú Erzsébet, Horvatícs Mária, Horváth Rozália, Imrei Júlia, Kelemen Etelka, Muczer Anna, Nagy Mária, Niklesz Mária, Ötvös Anna, Parti Katalin, Plánder Mária, Simon Éva, Sgonetz Teréz, Sneff Anna, Szollár Katalin, Tislerics Rozália, Vajda Katalin.
Elégségesek: Anek Anna, Anlauf Mária, Gerócs Anna, Horváth Júlia, Marton Katalin, Rácz Katalin, Szokol Katalin, Vugrincsics Erzsébet.
Elköltözött: Dómján Erzsébet, Horváth Katalin.
Nem osztályozható: id. Szokol Mária.
Összesen: 44.
Templomtéri V. fiúosztály.
Osztálytanító: Juhász István.
Kitűnők: Faics László, Soós László.
Jelesek: Bagonyai György, Dolmányos Antal, id. Horváth József, Jugovics Károly, Kálovics József, Török Péter, Vajda Antal.
Jók: Baj József, Balog Boldizsár, Balog Sándor, Bartol Ferenc, Gudlin József, Hóbor Károly, Horváth Ferenc, Horváth György, Műik László, Plander György, Tóth Ferenc.
Elégségesek: Boros Gáspár, Dávidovics Ferenc, Hajdú József, ifj. Horváth József, Horváth László, Kis László, Sájer István, Szokol Boldizsár, Varga László.
Elégtelenek: Fuksics József, Kocsis József.
Sok mulasztás miatt nem osztályozhatók: Dara József, Kepe Kálmán, Műik István.
Elköltözött: Domonkos József.
Összesen: 35.
Templomtéri V. leányosztály.
Osztálytanítónő: Gábossy Gizella.
Kitűnők: Kálovics Mária, Vajda Katalin.
Jelesek: Jakopánecz Júlia, Kiss Erzsébet, Nagy Erzsébet, Tisza Júli, Török Katalin.
Jók: Auer Mária, Kiss Rozi, Kristóf Katalin, Muchárt Erzsébet, Nagy Ilona, Szmodics Anna, Tiszai Anna, Vinczek Anna.
Elégségesek: Baa Mária, Dani Katalin, Faics Katalin, Gozdán Júlia, Szmodics Mária, Tímár Júlia, Horváth Júlia.
Elégtelenek: Anek Mária, Mihálecz Katalin.
Kimaradt: Simoncsics Erzsébe\'t.
Összesen; 28.
- 39 -
Templomtéri I. a) fiúosztály.
Osztálytanítónő: Dénes Gizella.
Kitűnők: Koszednár Mária, Ötvös Erzsi, Erdélyi János.
Jelesek: Mátés Erzsi, Szmodics Júlia, Tislér Katalin, Varga Erzsi,
Jók: Bolf Erzsi, Dávidovics Mária, Farkas Rozi, Flumbort Kata, Hegedűs Juli, Imrei Anna, Istéf Mária, Nejmejer Anna, Poszovecz Juli, Poszovecz Kata, Tislér Juli, Godina József, Ifcsics Ferenc, Kiss Mihály, Vajda Antal, Varga Ferenc.
Elégségesek: Baj Teréz, Dolmányos Juli, Szerdahelyi Juli, Ba-gonyai György, Borbély József, Faics György, Furdár Ferenc, Gödinek Lajos, Kulcsár József, Nejmejer János, Németh László, Varga György.
Összesen: 35.
Templomtéri VI. vegyesosztály.
Osztálytanító: Szépudvary László.
Kitűnők: Entz József, Gudlin György, Marton József, Böjti Erzsébet, Polai Mária, Puchy Erzsébet, Knausz Anna.
Jelesek: Imrei Ferenc, Strukla Ferenc, Sneff József, Csanádi György, Varga György, Sganecz Rozália.
Jók: Dávidovics Ferenc, Horváth Ferenc, Horváth László, Imrei György, Krisztián Antal, Kuzma József, Mihalecz Boldizsár, Szmodics János, Tiszai Lajos, Varga Mihály, Szollár Rozália.
Elégségesek: Dávidovics Ferenc (Rók.), Hobor Ferenc, Kálo-vics György, Mihalecz György, Peti Lajos, Sós János, Szokol Ferenc, Szokol György, Vild Zsigmond, Balog Mária, Faics Mária, Godina Rozália, Mátés Anna, Mátés Katalin, Polai Anna, Radics Mária, Samu Rozália, Turzó Júlia, Vajda Katalin, Zsuponics Katalin.
Elégtelen: Göncsics Anna.
Összesen: 45.
— 40 —
A továbbképző (ált. ismétlő) iskola tanulói.
Továbbképző I. fiúosztály.
Tanították: Kovács Illés, Kováts Miklós, Óvári József.
Anek László, Ágoston József, Borbély György, Bunczom Ferenc, Dávidovics György, Gerócs Antal, Godina László, id. Gödinek József, ifj. Gödinek József, Gödinek György, Gudlin László, Gyergyák Gyula, Holl György, Horváth János, Horváth Vendel, Jámbor Ferenc, Jámbor József, Kálovics György, Kellermann Ferenc, Kók József, Kunics László, Lenkovics Ferenc, ifj. Nagy Ferenc, Sárecz Károly, Szokol László, Szokol Sándor, Tófejű József, Varga György, Varga István, Nagy Ferenc, Imrei László, Hegedűs István, Tislér Antal, Premecz György, Vajda György, Bolf János, Benczik György, Busa József, Vincze Imre, Sávoly István, Vugrincsics Ferenc, Kovács Jenő, Horvatics Viktor, Kuzma János, Szentes Lajos, Marton János, Marton György.
Kimaradtak: Miilei József, Bíró Ferenc.
Összesen: 47.
Továbbképző II—III. fiúosztály.
Tanították: Danitz Sándor, Faludi Géza, Kovács Illés.
II. osztály.
Andri Lajos, Baj György, Bencze György, Dávidovics Ferenc, Dervalics László, Dolmányos József, Gerócs László, Godina György, Gödinek Károly, Gozdán György, Hegedűs László, Horvát Antal, ifj. Horvát József, id. Horvát József, Kangyalics János, Kantó József, Kálovics László, Kálovics József, Knausz László, Magyar György, Major János, Marton György, Mihalec László, Neumajer István, Német Ferenc, Nincsics Péter, Parti György, Polanec József, Sárec Ferenc, Szerdahelyi László, Szmodics László, Szokol György, Szokol István, Tófejű János, Vajda György.
III. osztály.
Buncom Ferenc, Dervalics László, Imrei Ferenc, Kiss Ferenc, ifj. Kiss József, Kók György, Plander Antal, Pólai Sándor, Vajda József.
Elköltözött: Herceg József II., ifj. Vajda József II., Holländer Károly II., Dani Ferenc III., id. Kiss József III. Összesen: 49.
- 41 —
Továbbképző I. a) leányosztály.
Tanították: Bertin Gizella, Feix Margit és Haba Rózsi.
Auer Júlia, Baj Júlia, Dani Mária, ifj. Dolmányos Anna, id. Dolmányos Anna, Godina Júlia, Gödinek Júlia, Gödinek Mária, Gudlin Rozália, Hegedűs Rozália, Hóbor Katalin, Hoffer Rozália, Horváth Júlia, Horváth Mária, Istéf Júlia, ifj. Kiss Mária, id. Kiss Mária, Kuzsner Rozália, ifj. Magyar Mária, id. Magyar Mária, Marton Júlia, Mihálecz Anna, Mihálecz Júlia, Muchárt Júlia, Nagy Mária, Ötvös Mária, ifj. Plánder Júlia, id. Plánder Júlia, Plánder Erzsébet, Polai Margit, Polai Mária, Polai Rozália, Simoncsics Anna, Szokol Anna, Szollár Katalin, Tiszai Anna, Vajda Júlia, Varga Júlia, Véber Katalin.
Elköltözött: Ács Mária.
Összesen: 40.
Továbbképző I. b) és II. b) leányosztály.
Tanították: Lehoczky Mária, Bertin Gizella, Grastyán István.
I. b) leányosztály.
Baj Anna, Balog Kati, Bogár Juli, Bregovics Juli, Filák Rozi, Gerócs Mária, Gudlin Erzsi, Horváth Mária, Krisztián Juli, Marics Mária, Marics Teréz, Mátés Margit, Mátés Kati, Miilei Mária, Molnár Kati, Nagy Kati, Pávics Mária, Sásvári Máriá, Sneff Erzsi, Stocker Juli, Szabó Erzsi, Szűcs Mária, Vajda Anna, Varga Erzsi, Véber Ilona, Vörös Anna.
Felmentve: 1.
Elköltözött: l.
Összesen: 26.
II. b) leányosztály.
Ifj. Bagonyai Rozi, id. Bagonyai Rozi, Bolf Rozi, Busa Juli, Cser-tán Mária, Dávidovics Juli, Fekete Mária, Fülöp Mária, Gödér Mária, Grácz Anna, Grácz Rozi, Hegedűs Mária, Hokman Rozi, Knausz Juli, Mátés Rozi, Molnár Anna, Péntek Erzsi, Poszovecz Mária, Plánder Rozi, Samu Rozi.
Elköltözött: 1.
Összesen: 20.
Továbbképző III. a) leányosztály.
Tanították: Bertin Gizella, Nuzsy Stefánia, Girgásch Dezső.
Baj Róza, Bartal Teréz, Benczik Erzsi, Bogdán Margit, Bolf Róza, Borbély Róza, Borovics Katalin, Bunczom Mária, Dolmányos Anna, Dolmányos Júlia, Entz Júlia, Faics Júlia, Flumbort Anna, ifj. Horváth Anna, id. Horváth Anna, Hajdú Teréz, Jankovjcs Júlia, Kálovics Apollónia, Kálovics Júlia, Kele Anna, Kiss Anna, Kunics Róza, Liplin Mária, Magasházi Mária, Magyar Júlia, Major Anna, Mátés Mária, Mihálecz
— 42 —
Mária, Nagy Teréz, Pásztor Margit, Peti Franciska, Polai Júlia, ifj. \' Polai Mária, id. Polai Mária, Skernyák Erzsi, Szilajka Katalin, Szmo-dics Anna, Tiszai Róza, Varga Mária. Összesen: 39.
Továbbképző III. leányosztály.
Tanították: Bertin Gizella, Dénes Gizella, Faludiné Meszarits Anna.
Anda Anna, Aucz Katalin, Baj Teréz, Böröndi Anna, Csanádi Júlia, Csanádi Mária, Dávidovics Júlia, Faics Katalin, Flumbort Mária, Gudlin Mária, Gyuricz Rozália, Hófer Ilona, Horváth Anna, Horváth Mária, Imrei Júlia, Kangyalics Anna, Kálovics Anna, Kiss Anna, Mátés Katalin, Mihálecz Rozália, Miilei Mária, Németh Margit, Plánder Anna, Sgánecz Mária, Sneff Rozália, Steszlin Anna, Szokol Anna, Tímár Anna, Tislér Erzsébet, Tiszai Erzsébet, Turzó Mária, Varga Katalin. Összesen: 32.
Tudnivalók a jövő iskolai évre.
Az 1928./29. tanévre a rendes beíratások úgy a mindennapi, mint az ált. továbbképző (ismétlő-iskola) tankötelesek részére június 25., 26., 27. és 28.-ik napjain, a pótbeíratások pedig szeptember hó 3., 4. és 5-én délelőtt 8-tól fél 12-ig s délután 2—4-ig lesznek. A tanulók szüleikkel, vagy felnőtt hozzátartozójuk kíséretében kötelesek a beírásnál megjelenni, magukkal hozván Értesítő könyvecskéjüket; az I. osztályba iratkozó kezdők pedig születési idejükről kiállított Tanúsítványt, amit az anyakönyvi hivatal iskolai beírás céljaira ingyen fog kiállítani.
Beíratási díj ... ............ 0\'68 P
Évvégi értesítőre ............ 0\'50 „
Kötelező oktató filmre .......... 1"28 „ (8 előadás)
Padlóolajozásra............... 0"44 „
Eötvös-alapra ............ ... O\'lO „
összesen 3"00 P fizetendő.
*
Az összeg fele beíratáskor, másik fele újévkor is fizethető. Az igazolt szegények minden fizetés alól felmentetnek.
Javító vizsgálatok szeptember 1-én délután 2 órakor tartatnak.
Veni Sancte szeptember 6-an lesz. A retídes tanítások szeptember 7-én kezdődnek.
Figyelmeztetnek a szülők, hogy szeptember előtt gyermekeik részére semmiféle könyvet, tanszert előre be ne szerezzenek, csakis akkor, amikor az iskolák igazgatói az uj tankönyvek jegyzékét a könyvvásárló szülők rendelkezésére bocsátják.