* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
4.28 MB | |
2018-01-18 16:11:32 | |
Nyilvános 872 | 1676 | A Nagykanizsai M. Kir. Állami Népiskolák | három igazgatósági körzetének értesítője az 1942-43. tanévről. XLIV. évfolyam. Közlik: a körzeti igazgatók. Nagykanizsa, 1943 Kiadták az áll. elemi népiskolák igazgatóságai Nagykanizsán A következő szöveg a füzetből keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: a nagykanizsai m. kir. ÁLLAMI NÉPISKOLÁK HÁROM IGAZGATÓSÁGI KÖRZETÉNEK ÉRTESÍTŐJE AZ 1942.-43. TANÉVRŐL. xliv. évfolyam KÖZLIK: A KÖRZETI IGAZGATÓK NAGYKANIZSA - 1943. Kiadták az állami népiskolák igazgatóságai Nagykanizsán a nagykanizsai m. kir. ÁLLAMI NÉPISKOLÁK HÁROM IGAZGATÓSÁGI KÖRZETÉNEK ÉRTESÍTŐJE AZ 1942.-43. TANÉVRŐL. xlív. évfolyam KÖZLIK : A KÖRZETI IGAZGATÓK NAGYKANIZSA - 1943. Kiadták az állami népiskolák igazgatóságai Nagykanizsán : : ^ -Jm, i \' 93166 Közgazdasági R.-í. Nagykanizsa nyomdája A nyomdáért Jelel: Zalai Károly. Felelős kiadó: vitéz Filó Ferenc igazgató Jelentés az 1942—43. tanévről. A hála és szeretet szava szálljon a messze idegenben küzdő hős honvédeinkhez, akik életükkel és vérükkel védik édes hazánkat otthonunkat. A jó Isten áldása kísérje hős küzdelmüket, segítse őket a harcban és engedje meg, hogy mihamarább győzedelmesen hazatértérhessenek. Iskoláink — mint állami jellegű iskolák — a folyó tanévvel fennállásuknak 44. esztendejét töltötték be. Beiratások. A rendes beírások 1942. szeptember 3., 4.-én és 5.-én voltak. Veni Sancte és tanévnyitó ünnepély szeptember 8.-án volt. Az alsó tagozatban a tanítás szeptemben 9.-én kezdődött. A felső tagozatban az I—II. körzetben október 1-én, a III. körzetben az V—VI. oszt.-ban szeptember 20.-án, a VII—VIII. oszt.-ban október 16.-án. Beiskolázás. Az 1942—43. tanévre beiratkozott: a mindennapi iskolába: a gyakorló évre: I. körzetben 515 fiú- és 266 leánytanuló; 9 fiú- és — leánytanuló II. „ 335 „ 546 „ - „ 13 III. „__ 475 „ 431 „ 22 14 _ Összesen 1325 fiú- és 1243 leánytanuló; 31 fiú- és 27 leánytanuló A tankötelesek — kevés kivétellel — rendesen jártak iskolába. Személyi változások. Halálozás. Zsigmond József I. körzeti áll. népiskolai igazgató 1910—1943-ig mint népiskolai tanító és igazgató működött. 1932. július 29-től állt az I. körzeti állami iskola élén. Mindenütt odaadással végezte nemes tanítói munkáját; a tanítótársak szeretetét, ismerőseinek, felettes hatóságának tiszteletét vívta ki magának. A világháborúban 1914. július 28-tól 1918. november 7-ig teljesített katonai szolgálatot. Ebből 15 hónapot a harctéren töltött. Polgári hivatásába mint tart. főhadnagy tért vissza. Az iskola gondnokságának jegyzője volt. A városi képviselőtestületnek tagja, Zala vármegyei Ált. Tanítóegyesületnek elnöke s mint ilyen tagja volt a vármegyei törvényhatósági bizottságnak. Számos katonai kitüntetés és polgári elismerés tulajdonosa. A kérlelhetetlen halál mindnyájunk megdöbbenésére 1943. január 18.-án oltotta ki váratlanúl nemes életét. A tanítóság mély megilletődéssel vette tudomásul a hirtelen elhunyt kartárs halálhírét és mély részvéttel kísérte utolsó útjára. Nyugodjék békében! Emléke örökké élni fog közöttünk. 4 Nyugdíjazás. Bogdán Dezső áll. tanítót a V. K. M. Úr saját kérelmére 1943. február 1-én, hadi éveinek beszámításával 40 évi szolgálattal nyugdíjazta. Távozását őszintén fájlaljuk, mert példaadóan buzgó, lelkiismeretes tanítót és szeretetreméltó kartársat vesztettünk benne. Lehoczky Mária I. körzeti áll. tanítónő családi körülményeinek megváltozása miatt 1943. február 3.-án lemondott állásáról. Távozását sajnálattal vette tudomásul a tanítótestület. Áthelyezések. A tanker. kir. főigazgató úr Oláh Dénesné Vincze Melinda nagybocskói, Fridrich Gézáné Czinzek Gizella csáktornyai, Pasqualetti Antal kotori áll. tanítókat Nagykanizsára helyezte. — A V. K. M. Űr Isa Mihály iskolaszolgát Nagykovácsiból Nagykanizsára, Fésűs István II. o. altisztet Nagykanizsáról Sárospatakra helyezte át. Szolgálati beosztás. A tanker. kir. főigazgató Ortutay Gyula II. körz. áll. tanítót 1943. február 8.-án az I. körzethez helyezte át igazgatónak. Kir. tanfelügyelő Kováts Miklós I. körz., Czeglédy Lajosné Hanty Júlia és Vandra Jenő III. körz. áll. tanítókat a II. körzethez, Oláh Dénesné Vincze Melinda, Fridrich Gézáné Czinzek Gizella és Pasqualetti Antal áll. tanítókat pedig a III. körzethez osztotta be szolgálattételre. A megyéspüspök úr Horváth József II. körz. hitoktatót a helybeli leány-polgári iskolához helyezte át és helyébe dr. Rosta Ferenc hitoktatót osztotta be a II. körzeti iskolához. A tanker. kir. főigazgató úr Szemes János kisegítő szolgát a III. körzettől az I. körzethez, a Teleki-úti iskolához, Viola Gyula kisegítő szolgát pedig az I. körzethez tartozó Petőfi-úti iskolától a Vécsey-utcai iskolához osztotta át. Szabadságolások. A tanév folyamán hosszabb ideig tartó szabadságon voltak az I. körzettől Kemenesy István, Horváth Józsefné Pécsy Margit, Horváth József, Kerkápoly Ferenc, a II. körzettől Arató Boldizsár, a III. körzettől Kovács Illés igazgató, Bogdán Dezső és Oláh Dénesné Vincze Melinda áll. tanítók és Magyar József I. oszt. altiszt a II. és Szemes János kisegítő szolga az I. körzetből. Katonai szolgálatot teljesítettek: Zsigmond József, Ortutay Gyula igazgatók, Németh Jenő, Iványi János, Kováts Miklós, Tomajy Károly, Schmidt Rezső, Pádár Károly, Szépudvary László, Nagy Miklós, Pálfi József áll. tanítók, Szemes János és Viola Gyula kisegítő szolgák. A helyettesítéseket az I. körzetben a beteg helyettesítéssel ideiglenesen megbízott Udvarlaky Sándorné Hanel Klára oki. tanító és a tanítótestület tagjai, a többi körzetekben a tanítótestületi tagok végezték osztályösszevonással. Kovács Illés igazgatót Tóth Ferenc, majd Nagy Miklós tanítók, Zsigmond József igazgatót Horváth József tanító és Ortutay Gyula igazgatót pedig vitéz Filó Ferenc igazgató helyettesítette. Vallásos nevelés. A tanítótestületek a hitoktatókkal karöltve nagy gondot fordítottak a vallásos nevelésre. A tanulók erkölcsi élete és iskolai fegyelme. A tanulók a házirendet betartották. Súlyosabb fegyelmi vétség nem fordult elő. A fegyelem jó volt. Iskolaorvos. A folyó tanévben már mind a három körzetnél megindult az igen értékes és preventív egészségügyi munka. Az iskolaorvosi munkát az I. és II. körzetnél nagy hozzáértéssel és szeretettel dr. Morandininé Fodor Erzsébet gyermekorvos, a III. körzetnél pedig dr. Moldoványi Antal orvos végezte. 5 Hazafias és iskolai ünnepélyek. A tanítótestület nagy gonddal nevelte a gyermekeket a hazaszeretetre, a haza iránti kötelességek pontos teljesítésére és a hősök iránti tiszteletre. Ezt a célt szolgálták a megtartott iskolai ünnepélyek is, melyeket a szülők nagy érdeklődése kisért. Május 1-én adta át a II. körzeti iskola a szép selyem nemzetiszínű zászlót a testvér iskolává fogadott csáktornyai áll. népiskolának szép ünnepség keretében. A zászlóanyai tisztet dr. Krátky Istvánné töltötte be. A III. körzeti tanítótestület hősök napján hazafias ünnepség keretében leplezte le a Nagyrác-utcai iskola falában elhelyezett hősi emléktáblát. Értekezletek. A tanévben megtartott két közös értekezleten kívül, minden körzet a saját kebelében tartott értekezleteket, melyeken pedagógiai kérdéseket tárgyaltak, gyakorlati tanításokat mutattak be és ismertették a Néptanítók Lapját és hivatalos rendeleteket. A szépen látogatott szülői értekezleteken nevelői-, egészségügyi előadások hangzottak el és a szülők a gyermekeik előmeneteléről, magaviseletéről és szorgalmáról nyertek tájékozódást. Iskolalátogatások. A tanév folyamán meglátogatta az iskolákat dr. Angyal Béla tanügyi titkár és Lippenszky Árpád körz. iskola-fel-ügyelő. A körzeti igazgatók többször meglátogatták az osztályokat. Az iskolák tanszemélyzete. A három körzet iskoláiban 55 tanerő működött, kik közül 3 igazgató és 52 osztálytanító. A körzeti beosztás a következő volt: I. körzetnél 1 igazgató és 17 osztálytanító (8 nő 10 férfi) II. „ 1 „ „ 18 „ (9 „ 10 „ ) III. , 1 „ „ 17 „ (8 „ 10 „ ) Összesen 3 igazgató és 52 osztálytanító (25 nő 30 férfi) Állami iskolák gondnoksága. Az iskolák gondnoksága a szükséghez képest tartott üléseket, ahol a költségvetést, számadásokat és és egyéb iskolai ügyeket tárgyalt, illetve intézett el. Diákkaptár. A III. körz. iskolánál Németh Béla vezetésével a diákkaptár eredményesen működött. Különösen a vadgesztenye gyűjtésében és olajos magvak termesztésében értek el jó eredményt. Gyűjtöttek 14 q vadgesztenyét és termesztettek 9 q napraforgót. A tantestületi tagok iskolán kívüli működése. Vitéz Filó Ferenc igazgató népm. gondnoka, a járás központi ismeretterjesztő előadások vezetője és előadó. A négy alapismeretterjesztő tanfolyamok előadói voltak: Danitz Sándor, Schmidt Rezső, Vandra Jenő, Borvári József, Koronczy Rezső, Németh Béla és Nádor György. A leventeoktatásban Szépudvary László, Nagy Miklós, Pálfi József, Pasqualetti Antal és Tóth Ferenc vettek részt mint főoktatók és oktatók. Népkonyha. Zöldkeresztes tej- és cukorakció. A Keresztény Jótékony Nőegylet vezetése alatt álló népkonyhán a folyó tanévben is 240 szegénysorsú gyermek kapott naponta ízletes ebédet. Körzetenként 100—100 tanuló kapott a zöldkeresztes akció keretében több ízben 1—1 kg. cukrot díjtalanul. A II. körzetnél a tejtizórain naponta 120— 150 tanuló ivott tejet. Jótékonyság. Pénzbeli adományt adtak a Dunántúli Szeszgyárosok Szeszfinomító Rt. 45.— P-t, a Nagykanizsai Takarékpénztár rt. 40.— P-t, vitéz Borsfai Józsefné 12.— P-t és dr. Tamás János 10.— P-t. 6 A jótékonysági egyesületek természetbeni ruhaadományaikkal lehetővé tették, hogy sok szegény gyermek zavartalanul járhatott iskolába. Sajnos a szűkre szabott értesítőben nincs módunkban a nemesszívü adakozókat névszerint felsorolni. Fogadják ezúton is a tanítótestületek hálás köszönetét. Jutalmazások. Az egyes körzetek az adományokat írószerek, füzetek beszerzésére fordították és abból látták el egész tanéven át az arra rászoruló gyermekeket írószerekkel és füzetekkel. Ifjúsági egyesületek működése. Mindhárom körzetben igen szépen működtek az Ifj. Vöröskereszt Csoportok. Küldtek a frontra és a hadikórházakba cigarettákat, szeretet csomagokat. A III. körzetnél P. Solymos Rezső vezetésével igen szépen és eredményesen működött a Szívgárda. Cserkészet. Az I. körzetnél 375. sz. Kanizsai István, a II. körzetnél a 377. sz Rozgonyi István cserkészcsapat fejtett ki eredményes munkát. Igen értékes munkát végzett a II. körzetnél a 266. sz. Ildikó tündérke és a 272. sz. Árpádházi Szent Erzsébet cserkészlánycsapata Versényi Ilona áll. tanítónő vezetése mellett. F. évi június hó 3.-án megtartott avatóünnepélyen a fogadalmat. Lindenmayer Antonia országos elnöknő vette ki. A népiskolai leventecsoport parancsnoka Nádor György áll. tanító. Tanítói és ifjúsági könyvtár. Mindhárom körzetnek van gazdag tanítói és ifjúsági könyvtára, melyek a továbbképzést szolgálják. Kölcsöntankönyvtár. Örpmmel állapítható meg, hogy a kölcsön-tankönyvtárak segítségével mind a három körzet a szegény tanulóit el tudta látni tankönyvekkel. Gyakorlati oktatás. Az életre való nevelést szolgálta a II. körzetnél a VIII. leányosztálynak megtartott 4 hetes főzőtanfolyam, a kettőhettes házi betegápolási tanfolyam és a csecsemő-gondozóban végvett csecsemő-ápolás. Mindhárom körzetben a felsőtagozatok kirándulásai a gazdasági ipartelepekre és mintaszerű gazdaságok megtekintése. A II. körzetből, 240 tanuló rándult ki Csáktornyára. A missziók nővérek felügyelete mellett a város és a bajtársi szolgálat támogatásával közel 100 gyermek nyaralt Balatonberényben. A tanév tartama. A tanév 1943. szeptember 3.-tól 1943. június 9.-ig tartott. Iskolai hatóságok. a) Szombathelyi tankerület: Tankerületi kir. főigazgató: Dr. Simon László. b) Kir. tanfelügyelőség: Kir. tanfelügyelő: Dr. Medve István. Körzeti Iskolafelügyelő: Lippenszky Árpád áll. népisk. igazgatótanító. c) Gondnokság: Elnök : bogáti dr. Hajdú Gyula kormányfőtanácsos, ügyvéd. Gondnok vitéz Filó Ferenc. Gondnoksági jegyző Ortutay Gyula. 7 Kinevezett tagok: Bagonyai Lászlóné, v. Bentzik Lajos, Barbarits Lajos, özv. Dr. Csete Antalné, Dobrovics Milán, dr. Fülöp György, dr. Fodor Aladár, P. Gulyás Gellért, dr. Hegyi Lajosné, Horváth Ferenené, dr. Krátky Istvánné, Kovács Illésné, Kenedi Imre, ifj. Knotzer György, Polai Győri László, Polonyi György, Papp Péter, dr. Szabó Istvánné, Szomolányi Gyuláné. dr. Tamás János, Vegele Károlyné. Hivatalból: Dr. Krátky István polgármester, Vajay József es-peres-plébános, Horváth Olivér ág. ev. lelkész, Pomothy Dezső ref. lelkész, dr. Vinkler Ernő főrabbi, dr. Ujházy Sándor m. kir. tisztiorvos, dr. Szabó István, dr. Bittera Zoltán városi orvosok, Ortutay Gyula I. körz., vitéz Filó Ferenc II. körz. és Kovács Illés III. körzeti igazgatók, Horváth Jóvsef, Nádor Györgyné, Arató Boldizsár, Óvári József, Bogdán Dezső és Nagy Miklós áll. tanítók a tantestületek képviselői. I. Igazgatói körzet. Igazgató: Ortutay Gyula. Tantestület: A) A Vécsey Zsigmond-utcai iskolában: 1. Ortutay Gyula igazgató, körzeti iskolafelügyelő. Működési éveinek száma Nagykanizsán 27, összesen 33. 2. Tabányi Margit, az I. fiúosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 20, összesen 20. 3. Németh Jenő áll. tanító, körzeti iskolafelügyelő, a II. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 22, összesen 32. 4. Horváth József, a III. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 24, összesen 39. 5. Kemenesy István, a IV. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 22, összesen 24. 6. Udvarlakyné Hánel Klára, a II. félévben a IV. fiúosztály tanítónője, beteg helyettesítésre beosztott tanítónő. Működési éveinek száma Nagykanizsán xk, összesen 6. 7. Kenedi Aura, az I. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 27, összesen 27. 8. Horváthné Pécsy Margit, a II. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 24, összesen 35. 9. Nádorné Szabó Mária, a III. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 32, összesen 32. 10. Dénes Gizella, a IV. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 24, összesen 26. B) Teleki-uti iskolában: 11. Berti Gizella, az I. vegyesosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 23, összesen 34. 12. Gábossy Gizella, a II. vegyesosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 24, összesen 27. 13. Lehoczky Mária, a III. vegyesosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 19, összesen 19. 14. Sikabonyi Dezső, a IV. vegyesosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 6, össszesen 38. 8 C) Petőfi-uti iskolában: 15. Nádor György, az V. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 19, összesen 24. 16. Juhász István, a VI. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 16, összesen 36. 17. Kerkápolyí Ferenc, a VIII. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 7, összesen 24. 18. Borvári József, a VIII. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 6, összesen 20. 19. Szerdahelyi Győző a barakk-telepi iskola I—IV. vegyesosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 5, összesen 7. Hitoktatók: P. Tóth B. Lukács, P. Labancz Medárd, dr. Rosta Ferenc róm. kat., Horváth Olivér az ág. hitv. ev., Pomothy Dezső ref. és Lázár Artúr az izr. vallású tanulók hitoktatója volt. Iskolaszolgák: Viola Gyula kisegítő szolga a Vécsey-utcai, Szemes János kisegítő szolga a Teleki-úti és Marics Józsefné (szegődményes) a Kávégyári iskolában. ÉRDEMSOROZAT az I. körzeti állami népiskola fiú- és leányiskolában. Vécsey Zsigmond-utcai I. fiúosztály. Osztályvezető: Tabányi Margit. / Kitűnők : Bakó Lóránt Lajos, Erdőfi László, Fend lei\' Kornél János, Hári István, Horváth Zoltán József, Herzsenyák Zoltán Károly, Németh László, Ormos László, Viktor Imre, Tamás Ferenc, Tar Ferenc Alajos, Varga Ferenc. Jelesek : Bödör Béla, G\'azda Zoltán József, Herendi .Barnabás Gyula, Járosi István .Márton, Járosi Márton, Kövesi Káijóly György, Köveskáli Sándor, Légrádi József, Markovits Iván, Bencze Károly, Miksitz Sándor, Pujcsek József, Pum Ferenc, Rohs Endre, Serfőző István, Simon István György, Szermek László, Varga Antal Zoltán. Jók : Bujtor László, Gunther Henrik, Hegedűs Antal, Németh György, Veren János, Várig István. Elégségesek : Csóka Gábor, Subics Antal, Szűcs Ferenc József. Elégtelenek : Csima József Pál, Markatán József. Elköltöztek : Hutter Antal, Takács Miklós. Nem osztályozhatók : Bányai Antal, Böröcz Sándor, Kovács János, Lukácsi Lajos. Osztályozó vizsgát tett : Varga Ferenc. Az osztály létszáma : 45. Vécsey Zsigmond-utcai I. leányosztály. Osztályvezető: Kenedi Aura, Kitűnők: Boros Piroska, Gross Mária, Lakner Irma, Kádv Eva, Tóth Márta. 9 Jelesek: Bojtor Magdolna, Bujdos Veron ka, Horváth Margit, Katona Zsuzsanna, Miczók Piroska, Nyakó Klára Katalin, Orbán Mária, Salamon Erzsébet, Salamon Ilona, Varga Betlehem Gizella, Varga Rozália. Jók: Hajdú Mária, Horváth Anna, Kepe Zsuzsanna, Kovács Katalin, Krausz Margit, Nagy Katalin, Sárecz Rozália, Soós Margit, Szekeres Katalin, Tóth Ibolya, Varga Györgyi, Vass Mária. Elégségesek : Kiss Anna, Márkus Biró Margit, Szabadi Erzsébet, Szómi Margit. Elégtelenek : Gyuricza Ilona, Nóvák Borbála, Újvári Mária. Felmentve : Lampert Erzsébet. I Elköltöztek : Ambrus Ilona, Bárdos Gabriella, Bogdán Judit, Dóczi Magdolna, Gaál Edit, Hollender Rozália, Monok Anna, Vég Mária. Meghalt: Tálosi Teréz. ; Az osztály létszáma : 45. Teleki-uti I. vegyesosztály. Osztályvezető: Berti Gizella. Helyettesítők: Kenedi Aura és Tabdnyi Margit. Jelesek : Arany János, Bráda Lajos, Farkas István, Farkas József, Ge-rócs József Sándor, Kiss Tibor János, Lőrincz Imre János, Németh\' Ferenc, Tálos József, Marosi Anna. Jók: Berke József, Czvetkó Lajos, Hetyei Győző, íid. Kovács János, Pintér László, Csanádi Ilona, Csanádi Maria, Kincses Erzsébet, Kula Mária, Somfalvi Erzsébet, Takács Gizella, Takács Julianna. \'Elégségesek : Erdélyi József, Gregál József, Jakabfi Lajos, Németh Tivadar, Papj) János, László, Tóth Miklós, Varró Cézár István, Gregál Magdolna, Halász Margit. Elégtelenek : Farkas János, ifj. Kovács János, N. Szabó Éva. Elköltöztek : Elekes Antal, Németh Imre, Vlasics Mária. Nem osztályozhatók : Vincze Péter, Farkas Katalin, Farkas Magdolna, Gerencsér Rozália. ! Az osztály létszáma: 41. Vécsey Zsigmond-utcai II. fiúosztály. Osztályvezető: Németh Jenő. Helyettesítők: Horváth Józsefné és Gábossy Gizella. Kitűnők : Kiss Lajos Béla, Németh János, Palotás Antal, Kit tor Endre, Tegzes László. Jelesek : Bányai György, Besskó Tibor, Bondor József, Kósa Pál, Lehel László, Lőrincz István, Lengyel László, Murányi Lajos, Szittár Antal. Jók : Cseke József, Dérfalvi Imre, Gerócs Árpád, Horváth Béla, Molnár, Lajos, Pintér István, Polgár Jenő, Szép Ottó, Varga János. Elégségesek: Bálits Kálmán, Bozzay István, Horváth Ferenc, (Kist) Lajos, Kávics János, Kovács Károly, Rázmán Zoltán, Szabó Lajos, Tóth Béla, Tóth Emil, Varga József. • \\ Elégtelenek: Glavák József, Holecz László, Jakabfi Nándor, Martpn István, Molnár József, Büki István. 10 \'Elköltöztek : Dömötör László, Bordás Nándor, Szabó Lajos. Meghalt: Miilei József. Az osztály létszáma : 44. Vécsey Zsigmond-utcai II. leányosztály. Osztályvezető: Horváth Józsefné Pécsy Margit. Kitűnők : Janda Klára, Lamport Márta, Magyar Éva, Szigetin\' Helga. Jelesek : Grósz Éva, Hajdú Ilona, Jung Irén, Pinke Mária, Puha Ágnes, Szakácsics Margit, Tóth Éva, Vodinák Anna, Vuk Ida, Vuscher Anna. Jók : Ács Anna, Balogh Emilia, Harasztos Anna, Németh Mária, Pulai Klára, Simon Hona, Szalai Irén, Tóth Livia, Vörös Róza. Elégségesek: Baranyai Teréz, Kopházy Mária, Kovács Erzsébet, Ko-zinczky Mária, Marton Mária, Markotán Irén, Várhalmi Anna. Elégtelenek : Badacsonyi Margit, Holecz Anna, Szűcs Ilona, Topiák Gizella. Nem osztályozható : líjvári Ilona. Felmentve : Mihácsi Éva. Elköltöztek : Dianiska Szidónia, Dianiska Zsuzsi, Gerencsér Róza, Rácz Mária. Az osztály létszáma : 40. Teleki-uti II. vegyesosztály. Osztályvezető: Gábossy Gizella. Kitűnők : Balog Alajos, Harsáy György, Simon József. Jelesek : Czvetkó Tamás, Csere János, Koplár István, Tuboly István, Tomasics József, Vokoun József, Fata Anna, Horváth Júlia, Kovács Teréz, Lőrincz Rozália, Metz Erzsébet. Jók : Búzás István, Marton Gyula, Szélig József, Takács Ferenc, Takács István, Asboth Mária, Boncze Rozália, Boros Klára, Hári Ilona, Metz Anna, Németh Veronika, Tóth Mária, Schléger Anna. Elégségesek : Kula János, Molnár István, Szabó Ferenc, Talács Mária. Elégtelenek : Pánczél Károly, Gécsek Mária, Jakabfi Magda, -Takáfcs Rozália. Elköltöztek : Böcskei Béla, Vágási László, Sipos Juliánná, Szabó Mária. Az osztály létszáma : 39. Vécsey Zsigmond-utcai III. fiúosztály. Osztályvezető: Horváth József. \\ Kitűnők: Agulár Tamás, Csalok László, Kenedi Pál, Kopár József, Scbrammel Imre. Jelesek : Herendi Rezső, Kósa László, Márkus Zoltán, Náclasi László, 111. Németh László, Scheibelhoffer Miklós, Sopioni Tibor, Szermek Otitó, Várfalvi Ferenc. Jók : Arnóczy Zoltán, Fischer Kálmán, Gábor Pál, Gerócs József, Gorza Zlstván, 1. Horváth János,, Horváth Sándor, Jakab Gergely, Kelemen Ferenc, Kertész István, Kovács János, Nagy György, I. Németh László, II. 11 Németh László, Novak Miklós, Szepesi Sándor, Eezsőfi László, Vass Ottó, Várszegi Tibor. Elégségesek : Erdélyi Lajos, Horváth István, II. Horváth János, Ková-esovics József, Varga Ferenc. Elégtelenek : Bányai György, Dianiska Béla, Halász Ferenc. Nem osztályozhatók : Földes József, Garai Lajos, Noll József. Osztályozó vizsgát tett: Kovács Ferenc. Elköltődnek : Bogdán Domonkos, Csontos Imre, Szabó Lajos. Az osztály létszáma : 48. Vécsey Zsigmond-utcai III. leányosztály. Osztályvezető: Nádor Györgyné Szabó Mária. Kitűnők: Borsányi Éva, Dittmayer Klára, Tamás Margit, Vámos Mária. Jelesek : Alpár Zsuzsanna, Aradi Anna, Badacsonyi Éva, Boda Györgyike," Gerócs Magdolna, Kovács "Borbála, Lakner Magdolna, Németh Erzsébet, Petermann Magdolna, Pujceek Magdolna, Simon Katalin, Simon Márta, Treyer Magdolna, Udvarlaky Györgyike ,Varga Blanka, Vida Magdolna. Jók : Bakonyi Piroska, Cserép Erzsébet, Doly Erzsébet, Gallay Irén, Gazda Éva, Gyöngyösi Erzsébet, Hegyi Ilona, Kalmár Éva, Királyfalvi Katalin, Németh Ilona, Szabadi Anna. Elégségesek : Bősze Margit, Csóka Erzsébe, Erdődi Ilona, \'Horváth Anna, Köveskáli Teréz, id. Németh Mária, ifj. Németh Mária, Pataki Mária, Paner Zsuzsanna, Pintér Mária, Rohs Klára, Subics "Magdolna, Tihanyi Erzsébet, Tollár Gizella, Vékási Mária, Vidék Margit. Elégtelenek : Bujtor Erzsébet, Halász Margit, Kurverger Katalin, Németh Magdolna. Elköltöztek : Kantiéi\' Margit, Szabó Erzsébet. Betegsége miatt nem osztályozható : Érsek Renottá. Az osztály létszáma : 54. Teleki-uti III. vegyesosztály. Osztályvezető: Lehoczky Mária. Helyettesítette: Berti Gizella. Kitűnők : Farkas Ferenc, Horváth Zoltán, Tóth Magdolna. Jelesek : Benkő György, Bráda Margit, Guta László, Kálmán Anna, Kovács Jenő, Mikó Éva, Sabján Magdolna, Soós / József, Szuromi Ilona^ Tahin Ferenc, Vadlya Anna. Jók : Dene Tivadar, Gerócs Lajos, Herczeg Mária, Kulcsár Márta, Met$ Teréz, Németh Imre, Németh Miklós, Péter Gizella, Vadász József, Vass József. Elégségesek: Böröcz János, Farkas Júlia, Feiler László, CGöttinger József, Honfy Erzsébet, Horváth István, Kupovics Anna, Nagy Anna, Páros József, Pintér István, Spingár Margit. Elégtelenek : Kovács József, Kribusz Béla. Elköltöztek : Fuksics István, Horváth Károly, Nikitsch Margit. Az osztály létszáma : 40. 12 Vécsey Zsigmond-utcai IV. fiúosztály. Osztályvezető: Kemenesy István. Helyetesítők: Kerkápoly Ferenc és Udvarlakyné Hanel Klára. Kitűnők : Boross Antal, Orbán József, Szabó József, Szivás Lajos, Szunyogh László. Jelesek : Dobri Ferenc, Fendler Károly, Gaál Ferenc, Gyimesi Tibor, Horváth Ferenc, Katona János, Kenedi Imre, Lehel Ferenc, Párlicz István, Szőke István, Szúromi János, Varga Lajos. Jók : Dombos László, Gerencsér Ottó, Kiss János, Kövesi József, Krausz Tibor, Ozsváth Lajos, Saskőy Alfonz, Szakáll Géza, Szép Miklós, Varga, István. Elégségesek : Biró Ferenc, Dancs László, Gellén József, Kontrecz Sándor, Rácz István, Szolnoki Gyula, Várhalmi Antal, Tímár Gyula. Elégtelenek : Galambos Pál, Gyuricza István, Hajas Kálmán, Horváth Lajos, Németh Lajos, Sötét Ervin, Steinauer János, Vékási József, VVohlráb Tibor. Osztályozó vizsgát tett, : Kovács Ferenc. Elköltöttek : 2. Az osztály létszáma : 47. í Vécsey Zsigmond-utcai IV. leányosztály. Osztályvezető: Dénes Gizella. Kitűnök : Golenszkv Éva, Kemenesy Erzsébet, Nóvák Emma, (Rábai Teréz. Jelesek : Bányai Gabriella, Csetneki Zsuzsanna, Goron Katalin, Hegedűs Rózsa, Kovács Ilona, Kun Anna, Petermenn Erzsébet, Pohl Lujza, Szittár Mária, Szablyás Mária, Tamás Ilona. Jók : Balogh Ibolyka, Béli M. Magdolna, Havasi Ilona, Hóbor Mária, Lehel Mária, Palkó Verona, Radics Katalin, Siklósi Ilona, Köveskáli Margit, Vincze Jolán, Vincze Mária, Virág Magda. Elégségesek : Béres Mária, Farkas Éva, Hegedűs Gizella, Hegyi Erzsébet, Hegyi Rózsi, Kelemen Valéria, Kustán Róza, Labritz Ilona, Labritz írén, Marschner Klára, Sasvári Gizella, Skernyák Anna, Sáfár Erzsébet, Szabó Anna. Elégtelen : Bányai Anna. Elköltözött: Fésűs Júlia. Az osztály létszáma : 43. Teleki-uti IV. vegyesosztály. Osztályvezető: Sikabonyi Dezső. Jelesek : Pócze János, Szekszárdi Erzsébet. Jók : Ágoston Ferenc, Borosán László, Horváth István, Joós Lajoa, Kiss László, Lőrincz István, Szőke Ferenc, Gether Mária, Hollender Ilona, Varga Anna. Elégségesek : Fata József, Kolongya János, Kósek László, Kribusz István, 13 Lovrencsics Ferenc, Nóvák Károly, Reseterics Lajos, Sebestyén János, Váradi Gábor, Metz Mária, Szomi Mária. Elégtelenek : Gürcsi László, Honfi Ernő, Horváth Ferenc, Horváth Károly, Horváth Sándor, Kovács László, Túri László, Bráda Jolán, Gécsek Éva, Kormos Mária, Takács Györgyi; Vellák Mária, Böröcz Magdolna. Elköltöztek : Sipos János, Szabó József, Giczi Margit, Takács Gizella. - Betegsége miatt nem járt iskolába : Madarász János. Az osztály létszáma : 41. Kávégyári I—IV. vegyesosztály. Osztályvezető: Szerdahelyi Győző. I. vegyesosztály: Kitűnő : Németh János. Jeles : Paizs Katalin. Jók : Göntér László, Kovács József, Nagy Lajos, Tolnai Erzsébet. Elégségesek : Dómján János, Nagy Teréz. Elégtelenek : Németh László, Puskás Mária. Elköltözött : Virág János. II. vegyesosztály: Kitűnő : Kitter Sándor. Jó : Éles Kené. • Elégségesek : Dómján László, Dóra Sándor, Gyimesi Klára, \'Kovács Magdolna: Elköltözött : Virág Dezső. III. vegyesosztály: Kitűnő: Ékes Edit. Jelesek : Kovács József, Göntér Anna, Harsing Margit. Jók : Lébár Ferenc, Rittor Róbert, Kovács Mária. Elégségesek : Tolnai István, Arnóczi Mária, Paizs Vilma, Tálosi Margit,, Zákonyi Irma. IV. vegyesosztáfy: Jeles : Lábár Margit. Jók : Göntér Magdolna, Kovács Mária. Elégségesek : Arnóczi László, Gyimesi Antal. í- IV. vegyesosztály létszáma : 85. Petöfi-úti V. fiúosztály. Osztályvezető: Nádor György. Jelesek : Bán László, Bolla László, Móricz János. Jók : Fekete József, Gedai Béla, Hachlofszki László, Horváth György, Kenesey Rudolf, Kinder István, Protár József, Szűcs Zoltán. Elégségesek : Altmánn István, Balassa Imre, Beke István, Benkő János, Bécs Ferenc, Bognár István, Bolin László, Büki László, Cser István, Der-valics László, Dénes Ernő, Dolmányos István, Göllesz Ferenc, Grafl János, Horváth István, Horváth János, Hódo3Í Ferenc, Iván István, Keller János, 14 Kisgergely László, Kovács István,, Kovács József, Kovács Márton, Kozinczki József, Kurverger János, Kustán József, Martonfalvy Béla, Masznyák József, Márkus József, Mátyás Ferenc, Nagv József, Nyakas Károly, Padánvi Attila, Perendi Gyula, Pinterics József, Rezneki László, Bittér József, Rózsa József, Schwarcz József, Selák Sándor, Stankovics László, Takács László, Tollár Ferenc, Török József, Újlaki Béla, Vajdai György, Vei no r Sándor. Elégtelenek : Bedi István, Bedi László, Bózsics Ferenc, Dómján Imre, Dóra István, Galambos Ferenc, Gazdag László, Gálosházi József, Horvát\'h András, Horváth Zoltán, Kósz László, Magyar István, Műik Sándor, Németh Imre, Németh József, Németh Sándor, Paizs László, Szűcs Jenő, Tomasics Károly, Tóth István. Nem osztályozhatók : Pintér László, Vida Károly. Felmentve : Arok János, Sümegi Lajos. Elköltöznek : Horváth József, Kribusz György, Seláf József, Simonics György, Sümegi Aladár. Az osztály létszáma : 87. Petöfi-uti VI. fiúosztály. Osztályvezető: Juhász István. Jelesek : Büki István, Fábián József, Gábor József, Gerics László, Mátyás László. Jók : Deák Károly, Gaál János, Gazda József, Jvusza József, Ivövesi József, Lukvár László, Mogyorósi István, Németh László, Serfőző Ferenc, Szabó Imre, Takács Géza, Takács Zsigmond, Tóth János, Virág Imre), Vojkovics György, Zweig István. Elégségesek : Baranyai Géza, Bognár László, Czindrich Gyula, Csutorás József, Györkös József, Horváth Gyula, Horváth József, Kovács István, Mendli Ferenc, Mihácsi Ernő, Németh József, Pintér József, Sásdi Lajos, Szabó József, Szécsényi István, Szépudvari Lajos, Topler László, Tóth János, Vida János. Elégtelen : Raffai Ottó. Sok mulasztás miatt nem osztályozhatók : Etelvári György, Jordán Ferenc, Károsi Tibor. Kimaradtak : Horváth Tibor, Németh István. Meghált: Katona László. Az osztály létszáma : 45. Petöfi-uti VII. fiúosztály. Osztályvezető: Kerkápoly Ferenc. Helyettesítette: Borvám József. Jeles : Stróber Sándor. Jók : Borbély Ferenc, Büki József, Csontos Ferenc, \'Dobos György, Farkas Tibor, Galambos János, Gáspár László, Horváth Gyula, Kasza Tivadar, Lábecz József, Lakatos Vilmos, Sebestyén István, Tuboly Gyula. Elégségesek: Altmann Lajos, Balog János ,Benedek László, NDobos István, Farkas János, Ferencz István, Fischer László, Fodor Ferenc, Gazda István, Gáspár Miklós, Gyuricza József, Halász István, Leveli János, Lukvár Ferenc, Nagy Dezső, Nagy György, Olasz Lajos, Papp István, Pintér Ernő, Pollák Ferenc, Skvorcz Ferenc, Tolnai Károly, Wimmer Ferenc, Zadravecz Ferenc. 15 Elégtelenek : Horváth Sándor, Szakáll Árpád. Javitó vizsgáttehetnek. Mulasztása miatt nem lehetett osztályozni: Aradvári József, Ficzkó Ervin, Hegybíró László, Horváth István, Ivánkovics István, Muszil Ferenc, Sipos Ferenc, Weiszenstern László, Vlasics Lajos. Augusztus hónapban osztályozó vizsgát tehetnek. Elköltöztek: Gerencsér János, Stankovics Miklós. Az osztály létszáma : 51. Petőfi-uti VIII. fiúosztály. Osztályvezető: Borvári József. Jelesek : Jón a György, Kovács József, Marschner Gusztáv. Jók : Benczik György, Erdődi János, Fehér Antal, Fekete Ferenc, Kiss Ferenc, Kováesovics László, Lakatos Géza, Lukács József, Mihálics Sándor, Sternberg András, Strényi György. Elégségesek : Bali Ferenc, Beke István, Kállay József, Pál János, Ódor Tibor, Turkoly László, Vida Antal, Zákonyi Alajos. Mulasztása miatt nem lehetett osztályozni: Bogár Ferenc, Gál Gyula, Horváth József, Metz Ferenc, Németh János. Augusztus hónapban osztályozó vizsgát tehetnek. Elköltöztek : Fésűs Károly, Lőrincz Gyula, Szabó Kálmán. Az osztály létszáma : 30. II. Igazgatói körzet. Igazgató: vitéz Filó Ferenc. Tantestület. 1. vitéz Filó Ferenc igazgató, körzeti iskolafelügyelő. A Rozgonyi-utcai III. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 22, összesen 33. 2. Arató Boldizsár, a Rozgonyi-utcai II. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 24, összesen 32. 3. Béres János, a Rozgonyi-utcai IV. vegyesosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 25, összesen 38. 4. Özv. Cavalloni Sándorné Szalay Ida, a Rozgonyi-utcai V. b. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 35, ösz-szesen 35. 5. Czeglédy Lajosné Hanty Júlia, a Rozgonyi-utcai I. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 6, összesen 13. 6. üanitz Sándor, a Rozgonyi-utcai I. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 19, összesen 27. 7. Gogl Mária a Rozgonyi-utcai II. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 24, összesen 30. 8. Iványi János, a Rozgonyi-utcai III. vegyesosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 12, összesen 19. 9. Kováts Miklós, a Rozgonyi-utcai VI. b. leányosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 21, összesen 25. 16 10. Megla Teréz, a Rozgonyí-utcai VII. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 8, összesen 27. 11. Nagy Béláné Kun Renée, a Rozgonyi-utcai III. leány osztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 33, összesen 38. 12. Nuzsy Stefánia, a Rozgonyi-utcai IV. leányosztály tanítónője. Működése éveinek száma Nagykanizsán 24, összesen 34. 13. Ortutay Gyuláné Lovass Laura, a Rozgonyi-utcai V. a. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 27, ösz-szesen 36. 14. Óvári József, a Rozgonyi-utcai IV. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 22, összesen 40. 15. Schmidt Rezső, az Arany János-utcai iskola II. vegyesosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 7, összesen 25. 16. Tomajy Károly, az Arany János-utcai I. vegyesosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 10, összesen 24. 17. Tomajy Károlyné Anda Ilona, a Rozgonyi-utcai VI. a. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 11, összesen 24. 18. Vandra Jenő, a Rozgonyi-utcai III. vegyesosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 2, összesen 27. 19. Versényi Ilona, a Rozgonyi-utcai VIII. leányosztály tanítónője. Működési éveinek száma Nagykanizsán 2, összesen 5. Hitoktatók: Meisl István, dr. Rosta Ferenc intézeti hitoktatók a róm. kat., Horváth Olivér az evang., Pomothy Dezső a ref. és Lázár Artúr az izr. vallású tanulók hitoktatására. Iskolaszolgák: Magyar József és Fenyves József I. oszt. altisztek és Heffer Géza szegődményes szolga. ÉRDEMSOROZAT a II. körzeti állami népiskola fiú- és leányiskolában. Arany iános-utcai I. vegyesosztály. Osztályvezető: Tomajy Károly. Helyettesítette: Versényi Ilona. Kitűnők : Halmas István", Lelkó Attila, Grozner Piroska, Kovács Anna» Mohácsi Éva, Sólvmosi Ilona, Szűcs Margit. Jelesek : Cziráki József, Idai Géza, Tanberger István, Vereczkei Sándor, Erdődi Mária Magdolna, Farkas Erzsébet, GáspárKatalin, Gombor Magdolna, Kővári Rozália, Mandl Rozália, Németh Györgyi, Nyitrai Mária Magdolna, Szerecz Magdolna, Tőllősi Margit. Jók : Balázs József, Dene Dezső, Dene László, Forberger Tivadar, Horváth László, Plánder István, Stróbl János, Tóth Ferenc, Horváth Ilona. Elégségesek : Bánáti Tibor, Haszon László, Huszár Ferenc, Szabó János, Vadasfalvi Ferenc, Horváth Zsuzsanna, Mátyás Mária, Sárközi Edit. Elégtelenek : Bodri Tibor, Csiszár József, Harcz Gyula, Németh Tibor, Nyakas Ferenc, Oszvald József, Lábecz Ilona. Sok mulasztás miatt nem osztályezható\': Kovács Mária. Elköltöztek : Molnár Ferenc, Somogyi András, Cseke Katalin, Lőrincz .Magdolna, Wölfer Margit. Felmentve : Steller József. Az osztály létszáma : 52. 1? Rozgonyí-utcai I. fiúosztály. Osztályvezető: Danitz Sándor. Kitűnők : Bogdán Gábor, Garzó József, Kopecskó Ferenc, Kovács Attila, Lődri István, Lugosi Jenő, Mátyás József, Nagy Károly, Papp Tibor, Sipos József, Sklenszky Ferenc, Tompek Ferenc, Zámbó Ferenc. Jelesek : Gál László, Halász Ferenc, Hertelendi Ferenc, Nyirő István, Kolerics István, Szálai József, Szintai József, Tamás József, Vlasics Józsetf. Jók : Kamper István, Kovács Tibor, Lázár János, Leveli Ferenc, Magyar Ferenc, Szakácsit« László, Szépudvari József, Szintai László, Szoborit$ Ferenc. Elégségesek : Albert László, Főző Zoltán, Goór László, Gréger Sándor, Horvát József, Kiss Ferenc, Szabó László, Vidovics György, Vidovics László. Elégtelenek : Ivósz Gusztáv, Matos Vladimir, Pörge Péter. Mulasztása miatt nem lehetett osztályozni: Takó István. Elköltöztek : Lóggó József, Pintér János, Simon István, Szőcs András, Szuromi János, Tóth István, Horácsok Béla. Az osztály létszáma : 51. Rozgonyi-utcai I. leányosztály. Osztályvezető: Czeglédy Lajosné Hanty Júlia. Kitűnők : Garami Anna, Horváth Erzsébet, Kovács Ilona Erzsébet, Mustos Márta, Pózvári Éva, Szente Zsuzsanna, Tüchert Ágnes. Jelaek : Babos Rózsa. Dézsi Éva, Gábriel Cecilia, Izsák Márta, Kovács Ilona Erzsébet, Lasky Ibolya, Mednyánszky Márta, Németh Edit, Pe-terka Éva. Jók : Antal Gizella, Bodnár Gizella, Francsik Filoména, Gyergyák Éva, Halász Erzsébet, Klinger Mária, Kőbán Gizella, Kulcsár Rozália, Mantfoánó Rózsa, Menyhárt Mária, \'Móger Ilona, Nagy Ilona, Simon Gizella, Soós, Mária, Szabó Erzsébet, Szívós Györgyi, Tomasics Anna. Elégségesek : Andri Anna, Balog Ilona, Erdélyi Mária, Horváth Mária, Horváth Rozália, Kiss Ilona, Szlávec Rozália. Elégtelenek : Albert Erzsébet, Bánáti Ilona, Bognár Mária, Haron Mária, Haron Margit, Knábcl Ilona, Tóth Margit. Sok mulasztás miatt nem osztályozható : Kovács Erzsébet, Magyar Rozália, Simongáti Aranka, Vlasics Mária. Osztályozó vizsgát tett: Győri Sarolta, kitűnő. Elköltözött: Wider Hilda. \' Az osztály létszáma : 53. Rozgonyi-utcai II. fiúosztály. Osztályvezető: Arató Boldizsár. Helyettesítők: Gogl Mária és Schmidt Rezsó. Kitűnők: Biba Sándor, Bencze László, Hári László, Kőfalvy Ottó, Nyitrai László, Simon Péter, Steinhardt Péter, Tornyos4 Ferenc, Tüchert Lajos, Vit Gábor. Jelesek : Francsik Simon, Futó Zoltán, Hollósy Alajos, Hökkön Gyula, Papp Ferenc, Proszonyák László, Puchmeister Gyula, Réti Csaba, Savolász József, Sipos József, Zámbó László. 18 Jók : K kun bort Imre, Dézsi Lajos, Bécsi Lajos,, Keresztes Ferenc, Kósa Miklós, Lődry Imre, Madár Endre, Paternoster Jenő, Takács István, Vesztei-László, Balázs Sándor, Hegybíró János, Horváth Lajos. Elégségesek : Etelváry László, Banffy László, Gréger Győző, Gurdon István, Halmos János, Horváth György, Kiss Tibor, Ivispál Gyula, Koitay József, Magyar János, Mukli Sándor, Nagy Lajos, Németh Ferenc, Szőllőssy Ferenc, Szulák Gyula, Werner Emil. Elégtelenek : Markó István, Pinterics István. Elköltöztek : Goór László, Horacsek József. Az osztály létszáma : 54. Rozgonyi-utcai II. leányosztály. Osztályvezető: Gogl Mária. Kitűnők : Borvári Ágnes, Gaál Gabriella, Keszler Anna, Móger Magdolna, Orbán Erzsébet, Schless Magdolna, Tibolt Márta, ^Ti 11 inger Éva* Vecsera Mária, Zsifkovics Ágne3. Jelesek : Balogh Katalin, Farkas Hona, Horváth Anna, Horváth Mária, Karafiát Margit, Marczin Mária, Márton Ilona, Mátyás Paula, Thury Verona, Tóth Zsuzsanna, Vincze Teréz. Jók : Balassa Ilona, Beke Ilona, Cseh Mária, Deák Mária, Dianiskai Zsuzsanna, Galántai Ilona, Horváth Zsuzsanna, Kovács Ildikó Róth Henrietta, Sebessy Mária, Sebesi Mária, Tomasics Mária, Vajda Róza, Vass. Ilona, Vass Magdolna. Elégségesek : Bakonyi Erzsébet, Dianiska Szidónia, Fábián Róza, Gál Magdolna, Kovács Erzsébet, Moór Anna, Simon Mária. Elégtelenek : Hegedűs Mária, Molnár Margit, Sipőcz Anna, Városi Katalin. Betegség miatt nem osztályozható : Büki Erzsébet, Büki Ilona. Elköltézíek: Horváth Mária, Szuromi Anna, Várhalmy Anna, Szlá-vecz Róza. Az osztály létszáma : 53. Arany János-utcai II. vegyesosztály. Osztályvezető: Schmidt Rezső. Kitűnők : Tóth Tibor, Kohn Mária. Jelesek : Beke Tibor, Málék József, Máté Gyula, Ehmann Gizella, Halász Ilona, Jerausek Éva, Neumann Berta, Pap Lujza, Sebestyén Ilona. Unger Katalin. Jók : Szmodics Ferenc, Krisztián Mária, Lukacs Margi, Nyerky Ágnes, Rácbei Ilona, Szabó Katalin, Tóth Rozália, Vereczkey Amália. Elégségesek : Bem János, Farkas István, Harcz Lajos, Horváth István, Horváth János, Károly Lajos, Kollarics Imre, Koronczav Gyula, LeitJner1 Ferenc, Mogyoróssy József, Skvorc István, Skvoi\'c Jenő, Sebessy Sándor, Sztojkó Károly, Benczek "Magda, Bognár Margit, Horváth Anna, Horváth Margit I., Horváth Margit II., Horváth Mária, Jóna Mária, Kovácsi Magda, Petőfi Éva, Skvorc Rozália, Wieder Borbála, Zsirai Anna. Elégtelenek : Boha Katalin, Fülöp Anna, Kubát Jolán, .Oláh Rozália, Tóth Anna. Elköltözött: Gazsi István. Az osztály létszáma : 52. 19 Rozgonyi-utcai III. fiúosztály. Osztályvezetők: Ortutay Gyula és vitéz Filó Ferenc. Kitűnők : Kapoli István, Kovács Miklós, Magasházi József, Noll Ferenc. Jelesek : ács János, Feiler Lajos, Fenyves János, Hauk József, icL, Horváth József, Morandini Tamás, Perkó József, Petri Vilmos, Pichler Józsetf, Pusztai György. Jók : Bali István, Bodnár Béla, Deák Tibor, ¡Fehér László, Kálcsicsj János, Lasky Ferenc, Nagy Tivadar, Odor Rezső, \\Pajer József, Szakonyf János, Sziva József, Városi József. Elégségesek : Békés József, Boncz Sándor, Buki Ferenc, Csutorás Béla, Egri Alfréd, Gálosházi Imre, Horváth Ferenc, ifj. Horváth József, Horváth Lajos, Kálovics György, Leveli István, Lukvár Tibor, Magyar Károly,, Molnár István, Nagy Gyula, Rózsavölgyi István, Skanecz István, Szokol Károly, Verner Zoltán, Vlasics György. Elégtelenek : Baranyai György, Kertész Lajos, Kincses László, -Bécséi József, Tóth József. Osztályozó vizsgát tett : Reisch Ervin. Elköltözött : Keresztes Ferenc. Az osztály létszáma : 53. Rozgonyi-utcai III. leányosztály. Osztályvezető: Nagy Béláné Kun Renée. Kitűnők : Antalics Márta, Böjtös Klára, Gyimothy Éva, Jeszenszky Mária, Kenyeres Éva, Néber Erzsébet, Tamás Róza, Tóth Magda, Török Erzsébet, Závár Klára. Jelesek : Artner Petronella, Grozner Zsuzsa, Krug Mária, László Ka-rolin, Nyerki Magda, Pózvári Zsuzsa, Révitz Györgyi, Sipos Mária. Jók : Bali Mária, Gál Ilona, Horváth Júlia, Rósa Erzsébet, Koronya, Anna, Kovács Ernő, Mészáros Ilona, Pappert Judit, Simon Mária, Sümegi Magda, Tóth Mária, Ujlaky Ilona, Szűcs Márta. Elégségesek : Angyal Anna, Bánáti Mária, Dene Vilma, Győrvári Franciska, Katona Györgyi, Koltai Mária, Kovács Erzsébet, Kulcsár Mária, Lakatos Rozália, László Mária, Mikó Anna, Némőth Mária, Nikitsch Margit, Nyíró Mária, Páli Mária, Peterka Erzsébet, Pergel Mária, Simon Magda, Virág Mária, Völgyi Irén. Elégtelen : Benkő Magda. Elköltöztek : -Cseke Mária, Csikós Margit, Csornai Brigitta. Az osztály létszáma : 56. Rozgonyi-utcai III. vegyesosztály. Osztályvezető: Iványi János. Helyettesítette: Vandra Jenő. Kitűnők: Büky József, Kirschner István, Szejtli József, Tóth István, Koronczi Edit, Sólyom Klára, Timár Magdolna. Jelesek: Baranyai Ferenc, Hosszú István, Németh György, Sebők Antal, Tóth Zoltán, Vlaszák Flórián, Fodor Ibolya, Krajcsovics Márta, Tizedes Klára. 20 Jók : Bereczki József, Biczó Lajos, Hertelendi György, Hertelendi József, Kopec-skó József, Kovács József, Nagy Tibor, Zsirai László," Árok Mária, Balogh Rozália, Horváth Mária, Klinger Margit, Protár Hona, Vas Mária. Elégségesek : Balázs Ferenc, Bauer István, Bognár János, Dobri István, Horváth István, Horváth József, Horváth Kálmán Tibor, Horváth Mihály, Ifjú Ferenc, Jánoska Gyula, Kator Béla, Németh Lajos, Szentes József, Szép József, Zsirai József, Hegedűs Gizella, Horváth Júlia, Jánoska Mária, Magyar Erzsébet, Németh Magdolna, Vastagh Klára, Vlasics Ilona, Zsankó Erzsébet. Elégtelenek: Tóth László, Tóth Aranka. Elköltöznek : Tóth István László, Kribusz Borbála, Miku Margit. Az osztály létszáma : 58. Rozgonyi-utcai IV. fiúosztály. Osztályvezető: Óvári József. Kitűnők : Böjti László, Filipovits László, Lukács Ottó, Reisch Béla. Jelesek : Bedő László, Bognár Lajos, Főző Endre, Joós István, Kun Ernő, Lentz Mihály, Mednyánszkv Sándor, Morvay Gyula, Németh Lajos, Schmidt .Róbert, Simon László, Tompek Alajos, Varga Imre, Vas István. Jók : Acs Béla, Balázs Miklós, Horváth Ferenc, Koltay Károly, Lakatos Béla, László Tibor, Molnár Sándor, Nemes Ferenc, Orbán Lajos, Pataki József, Skodnik László, Somogyvári László, Zábó Tivadar. Elégségesek : Andri József, Babos Pál, Beke Ferenc, Csutorás László, Dominik Árpád, Domonkos Zoltán, Etelvári József, Gazda Ferenc, Henczler Ferenc, Horváth János, Horváth Rezső, Kálcsics József, Kispáí Miklós, Kutasi László, Leveli József, Magyar Károly, Marké József, Menyhárt József, Metz Ferenc, Szőllősi György, Vereczkei Nándor. Osztályozó vizsgát tett : Horváth József. Elköltözött: Lőrincz Béla. Az osztály létszáma : 54. Rozgonyi-utcai IV. leányosztály. Osztályvezető: Nuzsy Stefánia. Kitűnők : Cságoly Etelka, Gábriel Ilona, Gombás Mária, Hübner Hedvig, Kaszly Zsuzsanna, Szegedy Éva. Jelesek : Andri Gabriella, Gróf Éva, Hencz Anna, Horváth Mária, Horváth Erzsébet, Horváth Gizella, Jordanics Mária, Kaufmann Margit, Padányi Márta, Sebestyén Magdolna, Sipos Klára, Sólyom Ibolya, Szűcs Margit, Tóth Irén, Vargyas Margit. Jók: Bárány Gabriella, Beke Anna, Borpataki Margit, ¡Búza Ibolyát, Czvetkó Erzsébet, Kántor Erzsébet, Mátyás Irma, Mészáros »Zsuzsanna, Pál Katalin, Sikabonyi Teréz. Elégségesek : Balogh Mária, Bics Rozália, Csákányi Mária, Fehér Mária, Horváth Mária, Horváth Emma, Kiss Magdolna, Kovács Ágnes, Máletl« .Mária, Nagy Mária, Orbán Valéria, Sebesi Teréz, Szabó Margit, Také Mária, Tóth Erzsébet. Elégtelenek : Garzó Mária, Holló Anna, Kovács Mária, Kovács Rozália, Seres Erzsébet, Szentes Ilona. Sok mulasztása miatt nem osztályozható : Szép Etel. Elköltözött: Nyerky Zsuzsanna. Az osztály létszáma : 54. 21 Rozgonyi-utcai IV. vegyesosztály. Osztályvezető: Béres János. Jelesek: Eencze Károly, Döme László, Hegyi József, Máté Károly, Pózvári Árpád, Ehmann Anna, Ehmann Katalin. Jók : Birkás Sándor, Bodnár Miklós, Lelkó Jenő, Marosfalvi József, Nóvák Ferenc, Szakony Gyula, Bohm Anna, Deno Erzsébet, Hári Anna, Horváth Juliska, Horváth Rozika, Szűcs Mariska. Elégséges : Erdődi József, Geyer Sándor, Gudricza Imre, Karafiáth Mihály, Kovács Ferenc, Kulcsár Lajos, Lakatos István, Lakatos Rezső, Lan-csák István, Magyar József, Mantuánó József, Műik Pál, Oswald Ala.joÍR, Pápai József, Simon János, Solymosi István, Szálai László, Szécsényi Tivadar, Vlasics Imre, Wimmer László, Beck Margit, Farkas Erzsébet, Gerencsér Olga, Pergel Anna, Siket Erzsébet, Tóth Teréz. Elégtelenek : Beke József, Csiszár István, Bénes Jenő. Mulasztása miatt nem lehetet osztályozni: Erdődi Ferenc, Günsberger György. i Elköltöztek: Pálfi László, Szuromi József, Várhalmy Antal, Farkas Ilona, Lőrincz Karolin. Az osztály létszáma : 55. Rozgonyi-utcai V. a) leányosztály. Osztályvezető: Ortutay Gyuláné Lovass Laura. Jelesek : Borpataki Anna, Bujtor Anna, Fahner Anna, Gerócs Magda, Kékkövi Mária, ifj. Kiss Anna, Kőbán Ida, Ladeczky Erzsébet. Jók: Bánáti Róza, Békés Mária, Bróz Anna, Ebenspanger Magda, Győrvári Erzsébet, Horváth Irén,. Kósa Mária, Marics Erzsébet, Sasvári Mária, Simon Anna, Soós Erzsébet, Soós Mária. Elégségesek : Cseresznyés Irén, Bér Éva, Gerencsér Matild, Horváth Teréz, Kiss Anna, Kovács Mária, Kutasi Elvira, Leveli Irma, Pintér Katalin, Skvorcz Margit, Solymosi Anna, Szekrény Magda, Tahin Mária, Vido-vics Irma, Zábó Erzsébet. Elégtelenek: Dezsényi Gizella, Kőszegi Mária, Szekrény Zsuzsanna. Az osztály létszáma : 38. Rozgonyi-utcai V. b) leányosztály. Osztályvezető: özv. Cavalloni Sándorné Szalay Ida. Jelesek : Pap\'p Anna, Szobocsány Mária, Tanberger Erzsébet. Jók : Árkus Ilona ,Entz Teréz, Horváth Anna, Sáfár- Katalin, Sárközi Anna, Simon Mária, Baranyai Gizella, Vizvári Róza, Viederman Viktória,, Vass Anna. \' ^ Elégségesek: Farkas Erzsébet, Farkas Mária, Kelemen Hona, Kiss Mária, Kustán Erzsébet, Nagy Margit, Ruha Ilona, Szabó Erzsébet, Vajkó Mária, Horváth Ágota, Pintér Júlia, Salamon Hona, Vesztróczi Róza, Végvári Ilona, Voukon Mária, Szabadi Júlia, Tillinger Magda. Elégtelenek: Gécsek Ilona, Kiss Erzsébet, Oszkó Magda, Veisz Éva, Vida Éva. Betegsége miatt nem osztályozható: Földes Gizella. Elköltöztek : Fuksics Ilona, Kele Róza. Az osztály létszáma : 38. * 22 Rozgonyi-utcai VI. a) leányosztály. Osztályvezető: Tomajy Károlyné Anda Ilona. Jelesek : Éles Gabriella, Halász Anna, Ladeczkv Mária, Motz Erzsébet, Móger Mária, Varga Magdolna. Jók : Benkő Júlia, Bereczky Mária, Gáspár Ilona, Halasi Mária, Horváth Elvira, Kiss Teréz, Péter Erzsébet, Spingár Mária, Tóth Anna, Tóth Rozália. Elégségesek : Bezák Erzsébet, Cser Rozália, Csóka Margit, Uominik\' Mária, Farkas Anna, Hegedűs Mária, Herczeg Ilona, Horváth Margit, Kálmán Mária, Kelemen Mária, Kománovics Anna, Kovács Magda, Lábecz Mária, Magyar Margit, Mattersdorfer Ilona, Salamon Mária, Szamosvári Erzsébet, Szőke Mária, Virág Anna. Elköltöztek : Fésűs Etelka, Papp Anna. Sok mulasztás miatt nem oszt ál/./ózhat ók : Horváth Rozália, Jobbágy Erzsébet, Tóth Mária. Felmentve : Pintér Mária. Az osztály létszáma : 41. Rozgonyi-utcai VI. b) leányosztály. Osztályvezető: Kováts Miklós. Helyettesítők: özv. Cavalloni Sándorné Szalay Ida és Tomajy Károlyné Anda Ilona. Jelesek: Buvári Anna, Halász Irén, Horváth Lujza, Skvorcz Ilona, Szmodics Mária, Unger Erzsébet. Jók : Balázs Teréz, Békés Magda, Gécsek Júlia, Hársing Erzsébet, Kovács Mária, Koczor Anna, Németh Teréz, Szentes Anna, Uiiger Ilona, Hertelendi Erzsébet. Elégségesek : Bognár Anna, Burka Mária, Gál Irma, Hertelendi Anna, Horváth Anna, ifj. Horváth Júlia, id. Horváth Júlia, Nagy Mária, Nyulász, Teréz, Németh Ilona, Miilei Margit, Sebesi Anna, Sebők Róza, Szépudvari Mária, Sásdi Róza, Honfi Magda, Nagy Emma. Elköltöztek : Illés Margit, Sztrahija Janka. Sok mulasztás miatt nem osztályozhatók : Horváth Irén, Király Erzsébet, Tálasi Katalin. Felmentve : Sáfár Ilona, Simon Ilona. Az osztály létszáma : 40. Rozgonyi-utcai VII. leányosztály. Osztályvezető: Megla Teréz. Jelesek: Baj Erzsébet, Balogh Piroska, Herczeg Mária, Szabó Ilona, Szabó Margit, Varga Júlia. Jók : Benczek Anna, Hóbor Mária, Kincses Rozália, Kiss Erzsébet, Kiss Irén, Szabó Irén, Tóth Margit, Varga Anna, Viasics Ilona. Elégségesek: Bagó Katalin, Benkő Anna, Dobri Ilona, {Gál Alona, Gergelics Ilona, Lengyel Magdolna, Lusztig Hildegárd, Németh Irén» Schwarz Mária, Sebesi Erzsébet, Szabadi Margit, Turi Margit, Vass Mária, Vokun Erzsébet. 23 Elköltöztek : Kostyánkó Éva, Rikli Erzsébet, Simonícs Erzsébet, Takács Borbála, Tomasics Anna. Felmentve : Tálosi Irén. Az osztály létszáma : 36. Rozgonyi-utcai VIII. leányosztály. Osztályvezető: Versényi Ilona. Helyettesítette: Megla Teréz. Kitűnők: Mihácsi Mária, Vojkovics Gizella. Jelesek: Ács Mária, Árkus Mária, Borpataki Ilona, Hoffer Ilona, Ko-lárics Mária, Mogyorósi Jolán, Pintér Mária, Németh Ilona, Soós Irén, Tomasics Ilona. Jók : Bedő Etel, Horváth Mária, Kiss Erzsébet, .Kincses Ilona, Knábei Mária, Kuíverger Ilona, Mantuánó Gizella, Nemes Anna, Ruha Mária, Simon Teréz, Verner Júlia, Végh Ilona. Elégségesek: Bor Irma, Horváth írért, Horváth Kornélia, \'Petőhá,»i Ilona, Tóth Piroska. Elköltözött : Garzó Teréz. Felmentve : Bárdos Gizella, Horváth Klára, Kálovics Mária. Az osztály létszáma : 33. III. Igazgatói körzet. Igazgató: Kovács Illés. Tantestület. 1. Asbóth Hona, a Templom-téri IV. leányosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 2, összesen 6. 2. Bogenrieder Károlyné Pelcz Amália, a Nagyrác-utcai I. vegyesosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 6, összesen 6. 3. Csernoch Ágostonné Martin Leontin, a Templom-téri VI. leányosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 2, összesen 13. 4. Fedorcsák Vladimír, a Templom-téri III. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 2, összesen 12. 5. Fridrich Gézáné Czinzek Gizella, a Templom-téri V. leányosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 1, összesen 21. 6. Kiss Péterné Körmendy Karolin, a Nagyrác-utcai VII—VIII. leányosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 13, ösz-szesen 26. 7. Koronczy Rudolf, a Nagyrác-utcai II. vegyesosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 2, összesen 13. 8. Kovács Illés igazgató. Működési éveinek száma Nagykanizsán 25, összesen 36. 9. Krafft Lajosné Lakos Erzsébet, a Templom-téri III. vegyesosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 3, összesen 16. 24 10. Nagy Miklós, osztályának vizsgájáig katonai szolgálatot teljesített. Utána a szabadságon levő igazgatót helyettesítette. Működési éveinek száma Nagykanizsán 5, összesen 14. 11. Németh Béla, a Templom-téri II. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 3, összesen 3. 12. Oláh Dénesné Vincze Melinda, a Templom-téri I. vegyesosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 1, összesen 2. 13. Pasqualetti Antal, a Nagyrác-utcai V. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 1, összesen 12. 14. Pádár Károly, év elejétől kezdve jelenleg is a fronton katonai szolgálatot teljesít. 15. Pálfi József, a Nagyrác-utcai VII—VIII. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 3, összesen 4. - 16. Szépudvary László, jelenleg is katonai szolgálatot teljesít. Működési éveinek száma Nagykanizsán 21, összesen 25. 17. Dr, Tardos Lászlóné Klacskó Erna, a Templom-téri I. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 3, összesen 6. 18. Tóth Ferenc, a Templom-téri IV. fiúosztály tanítója. Működési éveinek száma Nagykanizsán 3, összesen 10. Hitoktatók: P. Halmos Fortunát és P. Sólymos Rezső, ofm. lelkészek. Iskolaszolgák: Szekeres József I. o. altiszt és Búzás József kisegítő szolga. ÉRDEMSOROZAT a III. körzeti állami népiskola fiú- és leányiskolában Templom-téri I. vegyesosztály. Osztályvezető: Oláh Dénesné Vincze Melinda. Kitűnők : Bolf Anna, Csondor Mária, Csuka Mária, Kök Anna, Nag\\ Gizella, Szerdahelyi Katalin, Tislér Anna, Törkö Katalin, Flórián Sándor Jelesek : Bedők Ilona, Fülöp Julianna, Kassai Mária, Kálovics Rozália, Kovács Mária Éva, Pati Erzsébet, Tiszai Teréz, Miilei László, Zsiga; János. Jók : Anek Mária, Erdélyi Anna, Kotsis Ilona, Kunics Erzsébet, Kuzmn Anna, Mihályi Erzsébet, Saskői Mária, Szíjártó Magdolna, Tóth Margit, Jutási Mária, Horgosi Ferenc. Elégségesek : Bogár Rozália, Gráz Erzsébet, Nóthnágel Kornélia, Pete Mária, Tamás Júlia, Széperdei Ferenc. Elégtelenek : Anlauf Gizella, Barát Mária, Daróczi Veronika, Galambos Anna, Kálmán Margit, Széplaki Ilona, Szokol Katalin, ¡Szűcs Magdolna. Szilajka György, Töreki Gyula. Sok mulasztás miatt nem osztályozhatók : Kovács Katalin, Szokol Ferenv Szöllöskei Klára. Elköltözött : Vég Mária. Az osztálv létszáma : 49. Templom-téri I. fiúosztály. Osztályvezető: dr. Tardos Lászlóné Klacskó Erna. Kitűnők: Dani József, Mikó Sándor, Muczer József, Tislér László, Tóth Ferenc, Ziegler György. Jelesek: Anger István, Dávidovics Sándor, Fülöp György, Morváljh László, Imrei Sándor, Kapoli Ferenc, Kálovics Gyula, Kápolnáé Antal, Kis-gergely Ferenc, Mikó Ferenc, Mihaleez József, Varga-Károly. ~ i: Jók: Gerócs Ferenc, Horváth Antal, Horváth György, ízrei Józscif, Kancsalics Józsaf, Kepe László, Kiss József Kálmán, Mujzer László, Nagy György, Rácz István, Szerdahelyi László, Vörös László. Elégségesek: Dávidovics József, Gál Antal, Gerencsér Béla, \'Kücsön László, Lervencz József, Petőfi József, Szokol Károly, Véber Sándor. Elégtelenek : Bánkuti Ferenc, Bolf Károly, Csatlós József, Farkas Ferenc Károly, Hegedűs László, Horváth László II., Kummer György, Németh József, Szmodics György, Varga Boldizsár. Sok mulasztás miatt nem osztályozhatók : Kovács Antal Imre, Németh József. L Felmentve : Kele Ferenc. Az osztály létszáma : 51. Nagyrác-utcai I. vegyesosztály. Osztályvezető: Bogenrieder Károlyné Pelcz Amália. Kitűnők: Hollender Teréz, Kövesi Katalin, Mátés Ilona, Tóth Erzsébet, Gyergyák László, Illés Tibor, .Miilei László Boldizsár. Jelesek : Horváth Anna, Kálovics Teréz, Temesi Katalin, Tesinszki Anna, Varga Júlia, Vucsák Mária, Bolf Ferenc, Szék József. Jók: Gödinek Mária, Mátés Katalin, Pálfi Anna, Dolmányos Ferenc Farkas József, Godir.ek Miklós, Lengyel József, Németh József, Vass Ferenc. Elégségesek : Hóbor Magdolna. Kálovics Anna, Márkus Teréz, Szentgyörgyvári Júlia, Anek István, Bolf János. Elégtelenek : Cserfő Erzsébet, Mihaleez Mária, Polai Ilona, Bolf György, Endrei György, Horváth György, Kovács Imre, Kálovics József, Szentes János, Szélig Elemér, Szélig György Ottó, Tóth Antal, Tarsoly László, Varga József. Mulaszt ci s miatt nem osztályozhatók : Baj Katalin, Sajó völgyi Mária, Sajóvölgyi Teréz, Busa Lajos, Miilei László, Nyiredi Ferenc. Felmentve : Sasvári Júlia. Elköltöztek : Stagii Julianna, Vieder Teréz. Az osztály létszáma : 53. Nagyrác-utcai II. vegyesosztály. Osztályvezető: Koronczy Rudolf. Kitűnők : Anek József, Dolmányos Boldizsár, Gyergyák György, Molnár József, Mózsi Imre, Czethof\'er Katalin, Mátés Anna Róza, Szabó Margit, Szalai Mária, Szokol Anna, Tóth Ágnes, Varga Teréz. Jelesek : Hokman Ferenc, Knausz József, Ötvös Ferenc, Temesi László, Lábodi Anna, Mátés Anna, Miilei Anna, Pápai - Ilona, Szmodics Ilona, Vajda Anna. .26 Jók: Szollár László, Teutsch Frigyes, Csertán Mária, Csondor Teréz, Kovács Anna, Lakatos Éva, Lukács Mária, Nagy Anna, Kózsahegyi Katalin, Varga Katalin. Elégségesek : Bencze László, FI inger Ferenc, Godina Antal, Godina György, Godina József, Mihalecz Boldizsár, Mihalecz József, Szerdahelyi József, Endrei Erzsébet, Farkas Mária, Igri Mária, Papp Katalin. Elégtelenek : Büki Antal, Cserfő László, Knausz Boldizsár, Szélig Ferenc, Tarsoly János, Tesincki György, Szerdahelyi Ilona, Szélig Ilona, Szőlöskei Teréz. Sok mulasztás miatt nem osztályozhatók: Sajóvölgyi Lajos, Szabó Kálmán, Szabó Lajos, Tóth Lajos, Daróczi Emma, Szentes Mária, Zsohár Anna. Felmentve : Busa László. Az osztály létszáma : 61. Templom-téri II. vegyesosztály. Osztályvezető: Németh Béla. Kitűnők : Bagonyai Mária, Fülöp Anna, Polai Mária, Bolf György. Lenkovics Ferenc, Papp Péter, Tuboly István. Jelesek : Kakócz Erzsébet, Nagy Erzsébet, Tóth Blanka, Varga Anna, ifj. Varga Katalin, Benczik Ferenc, Jakabfi György, Jáger László. Jók : Anlauf Julianna, Bácskai Katalin, Imrei Anna, Jámbor Erzsébeti, Muczer Anna, Nagyidai Mária, id. Varga Katalin, Andri Antal, A neki Sándor, ifj. Horváth Sándor, Hóbor László, Kálovics László, Kiss József, Kovács János, ifj. Miilei József, Muczer László, Varga Tibor. Elégségesek : Dervalics Katalin, Kurucz Mária, Lenkovics Gizella* Miilei Anna, Peti Rozália, Szabó Julianna, Aur Vendel, Hartai Ferenc, Hokman László, Kálmán János, Kepe Boldizsár, Kovács Tibor, Kummer József, Lajki Ferenc, Liplin László, Németh Lajos, Szépfalusi Gyula. Elégtelenek : Kisgergely Erzsébet, Simonka Julianna, Varga Mária, Ács György, Dávid György, id. Horváth Sándor, ifj. Kepe Ferenc, Mulasits József, Simon Lajos, Sneff Ferenc. Sok mulasztás miatt nem osztályozhatók : Sneff Erzsébet, Godina Ferenc, Szmodics József, Szukovics György. Az osztály létszáma : 64. Templom-téri III. fiúosztály. Osztályvezető: Fedorcsák Vladimír. Kitűnők : Borbély Ferenc, Horváth Béla Géza, Kiss László, Peresztegi Gyula, Somogyvári Ferenc, Vágó László, Flórián Gyula, Radanovics Sándor, Sernek István. Jelesek : Fülöp Antal, Horváth Ferenc, Horváth József, Kisfürjesi László, Kovács József, Magyar Ferenc, Papp György, \'Polai Antal, Tóth Antal, Vörös István, Neumajer György, Varga György. Jók : Farkas József, Horváth Lajos, Hegedűs György, Kisfürjesi József, Kunics György, Kunics István, Kovács Ferenc, Kurucz \'Ferenc, Márton Károly, Sneff Ferenc, Busa György, Dómján Ferenc, Gödinek György, Horváth Boldizsár, Mátai György, Tarsoly Ferenc. Elégségesek : Grácz Ferenc, Herczeg Ferenc, Imrei József, Samu László, Szomolányi István, Vörös György, Fuksz József, \' Godina Antul, 27 Harangozó Ferenc, Hóbor Béla, Kálovics Boldizsár, Knausz Ferenc, Len-kovics László, Paszinger József, Somodi János, Vajda Ferenc, Soós Tibor. Elégtelenek : Adonyi László, Farkas László, Daróczi Jenő, Laki József, Kurucz János, Rózsahegyi László, Csontos Imre. Pőczo Sándor, Szokol János, Szokol József, Saskői György, Véber József, Sok mulasztás miatt nem osztályozhatók : Kepe Miklós, Lovász Ferenc. Felmentve : Simon Ferenc, Makói .József. Elköltözi\'M : Tóth Ferenc. Az osztály létszáma : 71. / Templom-téri III. vegyesosztály. Osztályvezető: Krafft Lajosné Lakos Erzsébet. Kitűnők : Acs Ilona, Grátz Éva, Horváth Erzsébet, Horváth Mária, Kuzsner Mária. Jelesek : Furdán Julianna, Fülöp Mária, Gólya Mária, Gyergvák Rozália, Herczeg Irma, Horváth Anna, Kiss Erzsébet, Kiss Erzsébet, Kiss Katalin, Ladványi Terézia, Megyes Julianna, Miilei Mária, Sneff Ilona, Szilajka Mária, Szokol Magdolna, Zsiga Ilona, Albert Ferenc, Sneff László. Jók : Búzás Mária, Dani Anna, Ferk Eagdolna, Godina Mária, Horváth Julianna, Kangyalics Rozália, Kovács Anna, Marton Katalin, Nagy Katiin, Plander Mária, Polai Erzsébet, Szollár Erzsébet, Szollár .Katalin, Tiszai Gizella, Vajda Magdolna, Zalavári Anna, Dómján Mária, Bézsenyi József. Elégségesek : Borbély Anna, Fedőnek Aranka, Hársfalvi Mária, Hegyi Mária, Kankó Mária, Krisztián Erzsébet, Munkácsi Anna, Paizs Erzsébet, Patakfalvi Katalin, Szíjártó Julianna, Szmodics Erzsébet, Szmodics Mária, Tamás Mária, Tóth Rozália, Hegedűs József, Kunics Ferenc. Elégtelenek: Dávidovics Mária, Gyergvák Mária, Kisdeli Mária, Magyar Julianna, Szmodics Julianna, Véber Mária, Kribük Borbála. Sok mulasztás miatt nem osztályozhatók : Daróczi Rozália, Magyar Mária, Prokönyák Anna. Az osztály létszáma : 67. Templom-téri IV. fiúosztály. Osztályvezető: Tóth Ferenc. Kitűnők : Dénes Ferenc, Grácz Endre, Kurucz István, íRadanovics Károly. Jelesek : Dolmányos László, Gémes Ferenc, Horváth Ferenc, Kálovics László, Sárdi László. Jók: Bencze Ferenc, Erdélyi Károly, Farkas Gábor, Lákner István, Szabó József, Szerdahelvi Imre, Szollár György. Elégségesek : Baj F erenc, Balog György, Bártól Antal, Cseh Antal, Csordás József, Erdélyi György, Flinger József, Fülöp József, Gaál György, Galambos Gyula, ifj. Horváth József, Horváth József, Kálovics Ferenc, Kisdeli Imre, Kiskőrösi Jenő, Kovács István, Miilei J. Miklós, Polai Sándor, Pápai Károly,, Szokol Ferenc, Vadász József. Elégtelenek: Dervalics József, Fülöp György, Major László, Németh Lajos, Sallai Tibor, Szabó István, Varga István, Vincze Zsigmond. Sok mulasztás miatt nem, osztályozhatók : Godina Antal, iliilei József, Simonics Imre, Tóth György, Varga József. Az osztály létszáma : 50. 28 Templom-téri IV. leányosztály. Osztályvezető: Asbóth Ilona. Kitűnők : Horváth Anna Zsuzsanna, Sülő Rozália, Végvári Mária. Jelesek : Bolf Katalin, Bolf Júlia, Dolmányos Júlia, Godina Rozália,, Gyöngy Katalin, Horváth Mária, Kapoli Mária, Krisztián Júlia, Mátés\' Mária, Muczor Katalin, Nováth Magdolna, Nyakas Jolán, Széputi llona^ Szöllöskei Júlia, Viki Anna. Jók: Bagonvai Júlia, Cseh Magda, Fülöp Mária, Gál Margit, Gudlin Mária, Kálovics Terézia, Kiss Rozália, Kocsis Mária, Lepsényi Mária, Nagy Terézia, Nagyidai Erzsét.et, Pati Mária, Szedő Mária, i.Szmodics Anna. Elégségesek: Auer Anna, Adonvi Katalin, Biliege Mária, Bushogyi Rozália, Dávidovics Mária, Hóbor Mária, Horváth Erzsébet, Horváth Júlia, Hokman Margit, Imrei Rozália, Kálovics Mária, Kantor Katalin, Majoi4. Mária, Petőfi Anna, Parti Mária, Polai Mária, Sallai Erzsébet, Szabói Margit, Szalai Mária, Varga Júlia, Varga Mária. , Elégtelen : Igri Mária, Juhász Anna, Kangyalics Rozália, Kuzma Katalin, Nagy Mária, Neumaier Erzsébet, Szélig Júlia, Szentes Mária, Szent-györgyvári Mária. Nem osztályozhatók : Nyiresi Mária, Tóth Anna. Az osztály létszáma : 64. Templom-téri V. leányosztály. Osztályvezető: Fridrich Gézáné Czinzek Gizella. Jelesek : Andri Anna, Gyergyák .Mária, Horváth Mária, Imrei- Anna, Kiss Mária, Kovács Mária, Mihalecz Katalin. Jók : Cserfő Mária, Cerócs Anna, Farkas Mária, Gyimesi Mária, Horváth Anna, Igri Julianna, Kovács Erzsébet. Magyar Mária, Mihalecz Anna, Papp Teréz, Parti Rozália, Simonka Anna. Sneff Anna, Szerecz Mária, Varga Mária Magdolna. Elégségesek: Bagonvai Mária, Bolf Julianna, Bolf Anna, Borbély Rozália, Dani Erzsébet, Dávidovics Mária, Endrei Katalin, Godina Mária, Igri Katalin, Kangyalics Mária, Kisgergely Ilona, Lakatos Etelka, Marton Anna, Nagy Mária, Pintér Erzsébet, Schwarcz Teréz, Szabó Katalin, Szalai Julianna, Tiszai Mária, Tóth Erzsébet. Elégtelenek : Matalics Julianna, Tóth Katalin. Az osztály létszáma : 44. Nagyrác-utcai V. fiúosztály. Osztályvezető: Pasqualetti Antal. Kitűnők : Bencze József, Imrei Ferenc, Kuzsner Ferenc, Marton József, Mihalecz Károly, Mikó József, ifj. Nagy Lajos, ad. Nagy Lajos, Tislér József. Jelesek : Anek József, Bézsenyi Ferenc, Czinderics György, Cserfő József, Dávidovics Gyula, Gudlin Boldizsár, Horváth József, Krisztián György, Pókecz Tivadar, Szilajka Sándor, ifj. Tóth József, Varga Nándor, Vass László. 29 Jók : Dani Ferenc, Dolmányos György, Grácz József, IIoll Ferenc, Horváth Győző, Papp Lajos, Polai László, Szerecz György. Elégségesek : Baj Károly, Bakon László, Bakonyi György, Buspataki László, Dani László, Dávidovics György, Gerócs Antal, Gödinek Anfeil, Góber Ferenc, Horváth György, Horváth László, Hóbor Ferenc, Hóbor Gyula, Imrei Antal, Jutási László, Kancsalics Győző, Kálmán János, Kiss. Jenő, Kovács István, Kovács József, Kunics Sándor, Kurucz József, Liplin Ferenc, Liplin József, Lutár József, Márton Ferenc, Munkácsi Lajos, Osvald László, Övári Tibor, Pintér Ferenc, Szedő István, Szíjártó József, Szokol László, Tóth Árpád, id. Varga György, ifj. Varga György, id. <Var|ga Ferenc, ifj. Varga Ferenc, Véber Boldizsár, Vincze József, Viola Kálmán* Vörös István, Zalavári Lajos. Elégtelenek : Bognár István, Varga József. Sok mulasztás miatt nem osztályozhatók : id. Tóth {József, Simonién\' György. Az osztály létszáma : 77. Templom-téri VI. vegyesosztály. Osztályvezető: Csernoch Ágostonná Martin Leontin. Kitűnő : Wimmer Erzsébet. Jelesek: Dolmányos Teréz, Horváth Erzsébet, Kálovics Katalin, Kiss Julianna, Németh Anna, Varga Mária L, Varga\'Mária II., Varga Mária III., Ferk Árpád. v Jók : Dolmányos Katalin, Gudlin Katalin, Gudlin Mária, Igri Katalin, Kiss Anna, Kók Katalin, Major Mária, Marton Julianna, Pete Katalin, Jáger Erzsébet, Simonka Anna, Anek Ferenc, Hegyi József, Hóbor János. Knausz József, Kunics Ferenc, Óvári Jenő, Patakfalvi István, Szerdahelyi Lajos, Vinczek Károly. Elégségesek : Czupi Magdolna, Horváth Mária, Imrei Mária, Márton Anna, Páti Katalin, Pagonyai Ferenc, Balogh Ferenc, id. Bolf László, Bolf László, Horváth György, Kálovics Boldizsár, Kátai László, Knausz László, Kovács József, Kuzsner József, Magyar .József, Németh Ferenc, Tesinczki Lajos, id. Varga József. Elégtelenek : Fürdős Mária, Kunics József, Saskői János, Sárecz György, Faics Antal, Kertész László, Miilei Ferenc, Molnár József. Sok mulasztás miatt nem osztályozhatók : Bánkuti Mária, Németh Erzsébet, Polai Teréz, Sneff Erzsébet, Varga Anna, Pintér Ferenc, Polai József, ifj. Varga József. Felmentve-: Soós István. Elköltöztek : Kaldenecker Ilona, Schudrich Rozália. Osztályozó vizsgát tett: Nagy Ferenc. Más iskolába ment.: Hegedűs Gyula. Az osztály létszáma : 70. , 30 Nagyrác-utcai VII—VIII. leányosztály. Osztályvezető: Kiss Péterné Körmendy Karolin. Kitűnők : Baj Mária, Bartol Anna, ifj. Bolf Katalin, Horváth. Rozália, Kálovics Katalin, Kálovics Mária, Kel© Júlia, Kiss Teréz, Kontor Magdolna, l\'ávics Mária, Tiszai Katalin, Török Mária. > Jelesek : ifj. Baj Erzsébet, Banczik Rozália, Bushegyi Anna, Büki Júlia, Dani Erzsébet, Dervalics Mária, Fülöp Rozália, Gudlin Júlia, Horváth Katalin, Illés Anna, Knausz Erzsébet, Kovács Júlia, Krisztián Katalin, Mázsa Katalin, Peti Anna, Sneff Mária, Somogyvári Rozália, .Tomasies Rozália, Török Júlia. Jók: id. Baj Erzsébet, Bolf Mária, id. Bolf Katalin, Gál Anna, Gimesi Mária, Gödinek Klára, Jakabfi Katalin, Klinger Mária, Kunics Júlia, Kuzsner Júlia, Landesz Teréz, Major Erzsébet, Németh Erzsébet, Niklesz Anna, Polai Júlia, Simonics Erzsébet, Szalai Mária, Tiszai Erzsébet1, Tiszai Júlia. Elégségesek : Albert Katalin, Auer M. Magdolna, Csondor Mária,, Erdélyi Katalin, Horváth Erzsébet, Kálovics Erzsébet, Kovács Mária, Miilei Magdolna, Sneff Katalin, Tarsoly Mária, Varga Júlia, Varga Magdolna, Vild Anna, Vucsák Teréz. Elégtelen : Kunics Magdolna. Sok mulasztás miatt- nem osztályozhatók: Bakonyi Katalin, Godina Erzsébet, Kálmán Anna, Kiss Rozália, Kovács Rozália, Dervalics Rozália. Más iskolába ment: Endrei Rozália. Az osztály létszáma : 72. Nagyrác-utcai VII—VIII. fiúsztály. Osztályvezető: Pálfí József. Kitűnők : Nagypataki Imre, Sándor József. Jelesek : Balogh György, Dénes Sándor, Lenkovics György, Pápai Jenő, Gyergyák György, Horváth György, Jakabfi József, Nagy Ferenc, Paizs István. i Jók : Kurucz József, Törő Ferenc, Vadász Ferenc, Bolf József, Gödinek József, Hársfalvi Ferenc, Kangyalics József, Károsi József, ifj. Kiss József, Kummer József, Kunics József, Ljplin Imre, Neumajer Sándor, Pőcze István, Samu József, Pecsics József, Sneff József, vVarga Sándor László. Elégségesek : Báli Károly, Bedők István, Endrei János, Farkas Ferenc^ Fekete József, Gaál József, Gerócs József, Gödinek László, Horváth Lajos, Illés István, Kökényes Zoltán, Kuzma Ferenc, Neumajer Ferenc, Varga György ; Baj Károly, Báli József, Dolmányos Boldizsár, Gáspár György, Gudlin László, Harangozó Gyula, Igri Ferenc, id. Kiss József, Neumajer József. \\ > f Elégtelenek : Dávid László, Horváth Lajos, Horváth György, Mujzer Ferenc, Török György. i Sok mulasztás miatt nem osztályozhatók : Baj József, Csertán József, Csöndör József, Gerócs István, Marton József, Szélig László, Varga Gyula ; Kisgergely László, Sárecz Ferenc, Szöllöskei József, Jakabfi Ferenc. Felmentve : Ágoston József. Elköltözött: Soós József. Az osztály létszáma : 71. 31 Gyakorló évesek. (IX. fiúosztály.) Osztályvezetők: Fedorcsák Vladimír és Tóth Ferenc. Beneze Károly, Dávid József, Férhezli Károly, Fürjesi Boldizsár, Hok-man Ferenc, Horváth Ferenc, Horváth László, Jankovics Ferenc, Jámboit Ferenc, Kuzsner Ferenc, Lenkovics Sándor, Lenkovics Zoltán, Magyar József, Martinecz László, Mátés László, Mázsa György, Pálfi József, Polai László, Rózsahegyi György, Szerdahelyi György, Tóth Károly, Varga Ferenc. Az osztály létszáma : 22. Gyakorló évesek. (IX. leányosztály.) Osztályvezetők: Krafft Lajosné és dr. Tardos Lászlóné. Balog Rozália, Bolf Mária, Gyergyák Anna, Jáger Anna, Jakopánecz Katalin, Kálovics Erzsébet, Kovács Terézia, Kövesi Júlia, Kummer Magda, Lancsák Ilona, Patakfalvi Erzsébet, Rózsah Katalin, Szokol Margit, Zala-vári Mária. Az osztály létszáma : 14. 32 Tudnivalók a jövő iskolai évre. A Vallás és Közoktatásügyi Miniszter Úr az 1943—44. tanévre a beiratásokat junius 10, 11 és 12.-ére tűzte ki. A tanulók szüleikkel vagy felnőtt hozzátartozójuk kíséretében kötelesek megjelenni a be-íratásnál, hozzák magukkal az Értesítőkönyvecskéket. Az I. osztályba iratkozó kezdők pedig születési idejükről kiállított Tanúsítványt, amit az anyakönyvi hivatal iskolai beiratás céljaira díjtalanúl állít ki. Beíratási díj .................. ... ... 1\'— P Évvégi nyomtatott értesítőre ............ 1*50 P Üzenet-könyvecskére .................. —\'20 P Osztályozó és javító-vizsgálatok szeptember 1-én és 2.-án d. u. 3 órakor lesznek. Veni Sancte és a tanév ünnepélyes megnyitása szeptember 4-én, a rendes tanítás szeptember 6.-án kezdődik. Felhívjuk a szülőket, hogy a rendelkezés szerint a gyermekeiket most júniusban írassák be, mert szeptemberben nem lesz idő a be-iratásra. Felesleges kiadások elkerülése végett felhívjuk a szülőket, hogy előre ne vásárolják meg a füzeteket, írószereket és tankönyveket, mert a gyermekek az első tanítási órán fogják megtudni, hogy milyen tankönyveket, füzeteket és írószereket kell beszerezni. 1 1 il 93166 JÉ |