| 1.11 MB | |
| 2023-11-16 14:51:10 | |
 | |
 | |||||||
Nyilvános  189 | 411 | Zalai Hírlap 1961. július 9. 8. oldal | A miklósfai doktor, az Érdemes orvos Semmi mesterkéltség sincs benne. Minden mozdulata természetes, egyszerű, — ahogyan üdvözöl, ahogyan a hűvös szobába invitál, ahogyan beszéd közben inas kezeivel meg-megsimítja az asztalterítőt. Csendes derű árad szeméből, szinte várom a megnyugtató szavait: — Óh, semmi baj, nem kell félni! — mintha csak valamelyik riadt betegét csillapítaná. Ilyennek látják őt mindig, akár a rendelőben gyógyítja a testi bajokat, akár a családokhoz megy békíteni az egymással pörlekedő férjeket, feleségeket. Fáradtságnak jelei sem mutatkoznak rajta, pedig dr. Szentendrey Edgár Valér körzeti orvos 1886-ban született. Életének háromnegyed évszázados évfordulóját november 17-én tölti be. S még mindig dolgozik! — Azért, mert engem a munka éltet. A mondat patetikus, s ő pátosz nélkül mondja. Szívéhez nőtt a falu Éppen 36 éve gyógyítja a miklósfai körzet betegeit. Hívásra jött erre a vidékre, mely kezdetben csalódást okozott neki. Mindenütt az elmaradottságot, az egészségtelen körülményeket látta, büzölgő mécsvilágnál vizsgálta olykor betegeit, lábszárig ragadós sárban rótta az utat, ha „hívása” volt. — De megszerettem az embereket. Bajaikkal, gondjaikkal együtt ismertem meg őket, jólesett segíteni rajtuk, s lassanként a szívemhez nőttek a tájjal, a vidékkel, a körzettel együtt. Ezért nem tudtam megválni később ettől a környezettől. Pedig az életútja vándorlással kezdődött. 1913-ban Kolozsváron szerezte az orvosi diplomát, majd két évig a pozsonyi kórházban „szolgált”, járt már Németországban, Ausztriában, Romániában és Csehszlovákiában — volt alkalma tapasztalni a különbséget a vidék és a város között. — Érdekesebb, szebb lett az élért itt is a felszabadulás után. Azóta több mint hatvan ház épült itt, világos, nagy ablakokkal, egészségesen lakhatnak benne a családok. S ebben én gyönyörködöm. Eszembe jut a régi idő, amikor a házakban tanyázott a tüdőbaj, s azóta ezt a veszedelmet is leküzdöttük. Hogyan hagyhatnám el a vidéket hát? Kerékpáron is lehet Sokat fáradozik a betegeiért. Tavaly például térdig érő hóban éjjel gyalogolt Liszóra egy szenvedő emberhez. Ellátta a beteget, s a viharlámpával kezében haza indult. Fele úton eszébe jutott egy jobb gyógymód, s hiába volt hideg, fagy, sötét — ő visszament Liszóra. "Valamikor éjjel két óra tájban érkezett haza, csendesen lefeküdt, hogy ne zavarja a házbelieket. Erről az esetről sokat beszélnek a faluban. Hogy mivel közlekedik? Néha motorral érte jönnek, néha autóbuszra ül, de legtöbbször a hűséges kerékpáron meg gyalogszerrel teszi meg az utat. De zúgolódni még sohasem hallották őt. Ezek a gondolatok jutnak eszembe, míg ő csendesen beszél a múltról, a jelenről, nemcsak a fiatal orvos mai követelőző szemléletéről, a fakosi cigánygyerekeknél alkalmazott sikeres gyógymódról, dr. Issekutz professzor tudományos munkásságáról, a korabeli babona elleni küzdelméről — alig győzöm jegyezni. Öregség? Még messze van! — Hány embert gyógyított meg idáig? — Gondolom, ezreket. De nem a szám a fontos ilyenkor, hanem az, hogy a régi hagyományos betegségeket teljesen száműztük a vidékről. És harcolunk a rák meg a járványos májgyulladás ellen. Ennél a két területnél is gyorsabb gyógymódot kellene elérni. — Talán kutatómunkával is foglalkozik? — Igen. Mindig érdekelt a belső elválasztású rendszer betegségeinek kutatása. Sohasem mulasztottam el a vonatkozó irodalmat, a legújabb eredményeket tanulmányozni. Ha majd olyan öreg leszek, hogy nehéz a mozgás, akkor kutató laboratóriumban szeretnék dolgozni. Csakhogy... itthagyni az embereket? Az ember mindig a távlatokra gondol, amelyek még ezután jönnek. Hát szabad ilyenkor az öregségre gondolni? Nyugdíjba? Nem, azt még nem! „Tisztán, jámboran" A múlt szombaton vette át Budapesten az Érdemes orvos kitüntetést. Néhány nappal ezelőtt pedig a járási, pártbizottság fejezte ki elismerését Szentendrey doktornak példamutató, szorgalmas tevékenységéért. Mit mond erről ő? — Nagyon, nagyon boldog vagyok! Köszönöm a megbecsülést, és szorgalommal viszonzom azt. Búcsúzunk. S akkor szembe villan az az egy sor, amit nála olvastam egy vaskos kötetben a görög Hippokrátesz által szövegezett régi orvosi esküből: „Tisztán és jámboran őrzöm majd meg életemet és mesterségemet...” VÉKONY GYULA |
