Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
19.11 MB
2024-03-22 09:51:19
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
249
615
Kanizsa 2024. 005-006. szám március

Cím: Kanizsa
Alcím: Lokálpatrióta Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

KIÜRÜL A VÁROS?
NAGYKANIZSA ÉS
TÉRSÉGÉNEK LAPJA
XXXVI. ÉVFOLYAM
5. SZÁM
2024. MÁRCIUS 6.
NINCS DOLGUK?
további részletek az 5. oldalon
Következő számunk 2024. március 20-án jelenik meg.
Február ismét egy politikailag aktív hónap volt Nagykanizsán,
két soron kívüli közgyűléssel. Bár a törvényi határidő vészesen
még nem sürget, de továbbra sincs elfogadott költségvetése
Nagykanizsának és a nyíltan bejelentett polgármesterjelöltekre
is még várni kell. Ezzel szemben jó esetben március közepén
fogadhatják el a büdzsét a városatyák, az indulók kapcsán
pedig érdekes kontraszt, hogy Balaicz Zoltán már hétfőn ismertette,
ismét indul a polgármesteri székért Zalaegerszegen.
TAPASZTALATOK
ÉS VÁLTOZÁSOK
Az egészségügyben a közelmúltban számos módosulással
kellett számolnia a betegeknek. Az orvosi ügyeleti rendszer
újításai sokaknak okozott bizonytalanságot, az ellátást
kérők sok esetben nem tudták, hogy a háziorvoshoz,
a szakrendelésekhez forduljanak vagy a 1830-as ügyeleti
diszpécser, esetleg a sürgősségi osztály segítségét kérjék.
A napokban pedig újabb egészségügyi változás lépett életbe,
hiszen március 1-től az éppen aktuális ügyeletes patika
22:30-ig van nyitva, igazodva a 22 óráig tartó háziorvosi,
gyermekorvosi és fogászati ügyelethez.
részletek a 2. oldalon részletek a 4. oldalon
Rekordszámú nem lakott ingatlan van Zalában a KSH 2022-es
adatai alapján. Országos szinten ez az arány 13,1 százalék, a
megyében 17,6, míg Nagykanizsán 18,5 százalék. A korábbi –
2011-es és 2001-es – statisztikákkal összehasonlítva a legfrissebb
adatok mutatják a legaggasztóbb számokat.
Hiába telt el mindössze két hónap
a 2024-es évből, a játszótéri
rongálások és ezeknek a területeknek
a meg nem becsülése
továbbra is jelentős problémát
okoz Nagykanizsán.
3. oldal
A hagymás növények és az évelők
előtérbe kerülnek már ilyenkor,
március elején, melyek gyönyörű
dekorációi lehetnek egy-egy bejáratnak,
terasznak vagy tornácnak.
ÁSÓ, KAPA, GEREBLYE 109. ÉRDEKES EMBEREK 70.
Fontosnak tartom, hogy milyen
példát mutat a munkamorál terén
a pedagógus. Mondhatunk
akármit, elsődleges a minta —
véli Horváth Gábor.
Minden évben van és ha más
nem, a nőnap helye nem változik.
Igaz másképp, mint 1913-
ban, de a nők egy napra a figyelem
középpontjába kerülnek.
NŐNAP
11. OLDAL 8-9. OLDAL 7. OLDAL
KÖLTSÉGVETÉS ÉS
ZÁSZLÓBONTÁS
ELŐTT A FRAKCIÓK
fotó: Tóth Csilla
IMPRESSZUM:
KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Tar Mihály • MEGJELENIK KÉTHETENTE • Szerkesztőségvezető: Mikó-Baráth György
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. • Felelős kiadó: Tar Mihály ügyvezető • Sportszerkesztő: Polgár László • Tördelés: Molnár Dóra
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050 • Reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05 • Terjesztési információ: 93/787-050
Megjelenik: 16.000 példányban • ISSN 0865-3879.
2 KANIZSA ÚJSÁG AKTUÁLIS
KÖLTSÉGVETÉS ÉS ZÁSZLÓBONTÁS ELŐTT A
FRAKCIÓK 2019-es szintet biztosítani tudja.
Erről az összegről azonban azóta
sincs hír, a második februári
közgyűlés összehívásának eredeti
apropója azonban egy pozitív
pont volt, méghozzá a tavalyi
költségvetés ötödik módosítása.
Több mint 1 milliárd 200 millió
forint plusz keletkezett, amit az
idei büdzsébe építhetnek be,
ezt egyhangúlag el is fogadták a
képviselők. Balogh László ugyanakkor
szóban beterjesztette a
bizottsági helyek feltöltését is, az
öt érintettből négyen ott is voltak
a Vasemberházban. A napirend
alapján a pénzügyi grémiumba
Siposné Gerencsér Henriett, az
ügyrendibe Várfali Tibor, az oktatásiba
Radics Bálint és Kuti László,
míg a szociálisba Sárdi Zoltán
kapna helyet. A felvetés kapcsán
Fodor Csaba és Horváth Jácint is
elmondta, meg fogják szavazni,
hiszen így szól a megállapodásuk,
de semmi nem indokolta,
hogy soron kívüli döntést hozzanak
róla, ráadásul korábban
az ÉVE hasonló kérését is azzal
utasította el Balogh László, hogy
ez soros ülésre való napirend.
Míg most, fordított esetben a
miért kérdésre a polgármester
csak annyit mondott, hogy csak.
– Most 2024 eleje van, nagyjából
fél év van vissza ebből a ciklusból.
S valamiért most világosodott
meg polgármester úr, hogy
bizottsági tagokat kéne választani
a 2019 óta üres helyekre. Én
azt gondolom, hogy behozhatta
volna januárban, azt nem értem,
hogy ezt miért nem látta vagy
behozhatta volna a következő
soros ülésünkre, március végére.
Nyugodtan megteheti, hiszen
nyilvánvalóan, a politikai megállapodás
alapján mi ezt támogatni
fogjuk. Azt viszont nem indokolja
semmi, hogy miért a soron kívüli
ülésen kelljen erről dönteni – szögezte
le Horváth Jácint, az ÉVE
frakcióvezető-helyettese.
Ezen az ülésen jelentette be
Balogh László, hogy március
12-én tartják a költségvetési
közgyűlést. Ott az SZMSZ szerint
nincs időkorlát, tehát bizonyára
hosszabb tanácskozásra
számíthatunk, mint a legutóbbi,
25 perces ülés. Úgy tudjuk, a
megjelölt időpont mégsem lesz
jó és végül 11-e lehet a napja a
büdzsé elfogadásának. Horváth
Jácint szerint nem jelentett volna
problémát februárban elfogadni
a költségvetést és később a rezsivédelmi
alapól érkező forrás
alapján módosítani, de Balogh
László nem így gondolkodott és
a költségvetést csak a város első
embere hozhatja be a Vasemberházba.
A március közepi ülésen mármár
ráfordulunk a kampány hajrájának
kezdetére. A kanizsai lapok
azonban még nem terítettek,
nem úgy a megyeszékhelyen.
Balaicz Zoltán hétfőn jelentette
be, hogy szeretne újrázni és az alpolgármesterei
is vele tartanak.
A zalaegerszegi sajtótájékoztatón
ott volt Vigh László is, észak-Zala
országgyűlési képviselője, aki
hangsúlyozta, Zalaegerszegre
„bezzegvárosként” tekintenek az
országban, mert olyan fejlődés
zajlott ott az elmúlt évtizedben.
Balaicz Zoltán pedig azt emelte
ki, hogy 2005 óta tevékenykedik
a helyi politikában, a kampányban
pedig a zalaegerszegi polgároknak
azt kell bemutatni, hogy
az elmúlt öt évben mi valósult
meg az ígéretekből, és mi a vízió,
a szakmai program a következő
öt évre. Ezért is dolgoztak ki egy
307 oldalas programot, benne
100 vállalással a 2024-2029 közötti
ciklusra. Felelevenítették azt
is, hogy öt éve készült egy szerződés
a zalaegerszegi polgárokkal,
ami most is megszületett. Ebben
leírják, hogy a kampányban kizárólag
a szakmaiságra koncentrálnak,
elutasítják a sárdobálást és a
személyeskedést. Balaicz Zoltán
ebben garanciát is vállal, hiszen
a leírtak szerint, ha nem sikerül
a 100 pontnak legalább a 70
százalékát megvalósítani, akkor
2029-ben már nem indul újra a
városvezetői posztért.
Kanizsán a zászlóbontásokra
még várni kell. Amit tudni lehet,
hogy a Fidesz újabb telefonos
felmérést indított. Ez talán csak
annyiban tér el a korábbiaktól,
hogy még inkább Balogh Lászlóra
koncentrál, valamint nagyobb
szerepet kapott Bata Hajnalka, a
polgármester személyi titkára. A
másik oldalról továbbra is csak
egyetlen hivatalos információ
van, hogy a DK és az MSZP is támogatja
Horváth Jácint indulását.
MIKÓ-BARÁTH György
Már január közepén tartott egy
sajtótájékoztatót Horváth Jácint,
az ÉVE frakcióvezető-helyettese.
Akkor a politikus hangsúlyozta:
a kormány idei megszorító intézkedései
összesen 1600 millió
forintot vesznek el a kanizsaiaktól,
hiszen 893 millió forint szolidaritási
adót szed be a várostól,
amihez még hozzáadódik, hogy
Kanizsa 569 millióval kevesebb
működési támogatást kap, mint
tavaly. Akkortájt lehetett olvasni
több kormánypárti képviselő és
a polgármester közösségi oldalán
is, hogy a város 160 millió forint
szabad forrást kapott a kormánytól.
Horváth Jácint szerint
ez egy csúsztatás, amit rendbe
kellett tenni. Mint fogalmazott:
azt a Fidesz helyi képviselői nem
mondják el, hogy idén minden
eddiginél több szolidaritási
hozzájárulást kér az állam, ráadásul
minderre még rájön a
gépjárműadó mintegy 200 millió
forintja, amit szintén elvon
a kormányzat. S ezek mellett az
idei megszorítási csomag duplán
fáj a kanizsaiaknak, hiszen
az is kiderült, hogy a 2015-ben
megígért Modern Városok Program
öt tétele csak terv marad,
egyedül az Aréna épült meg, s
így Nagykanizsának 6 milliárd
214 millió 692 ezer forintot vissza kellett fizetnie az államnak.
Horváth akkor leszögezte, Kanizsának
minimum 1,6 milliárd
forintot kellene ahhoz kapnia
a rezsivédelmi alapból, hogy a
fotó: Horváth Zoltán
KÖZÉLET 2024.03.06. 3
SE ARÉNA, SE VELODROM, DE MI LESZ AKKOR A CSARNOK MELLETTI TERÜLETTEL?
Ahogy arról már webes felületünkön olvashattak, több megkeresést kaptunk, miszerint van-e bármi célja a városvezetésnek a
multifunkcionális létesítmény melletti területtel, hiszen akár parkolóként is hasznosabb lenne, mint a mostani megoldás.
A füves, most leginkább kutyasétáltatásra
használt terület
sorsa mondhatni kettős. Nem
kell olyan sokat visszamenni
az időben, hogy lássuk az első
célt vele kapcsolatban. Az Aréna
kapcsán kiadott kezdeti látványtervek
ugyanis pontosan mutatják,
hogy itt a sportlétesítmény
további három épületegysége
szerepelt, köztük a Nagykanizsai
Teke SE számára beígért
négysávos pályával. Mint azt
Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-
helyettese elmondta, az ügy
sokban hasonlít a 19-es udvar
helyzetéhez, hiszen a kormány
korábban ide is fejlesztést ígért,
ami ugyan nem valósult meg, de
amíg erről hivatalos nyilatkozat
nincs, addig a város nem használhatja
az érintett részeket. – Ott
sem tudunk lépni előre, annyit
tehettünk, hogy ledózeroltuk és
kialakítottunk egy parkolót. Sokszor
megkérdeznek engem is,
hogy itt miért nincs parkoló? Ez
a helyzet ugyanúgy áll, fenn kell
tartani a kormánynak. A csarnok
az 8 milliárdból 15 milliárd forintra
drágult, viszont nagyjából
a kétharmada épült csak meg az
eredeti elképzeléseknek. A kormány
viszont nem mondja meg,
hogy finanszírozza-e a további
ütemet. A mellette lévő terület
pedig a velodromnak van kihagyva
– összegzett a frakcióvezető.
A kerékpáros létesítmény sorsa
anno hetekig meghatározta a
kanizsai politikát. A 2020 januárjában
a városatyák elé kerülő
tanulmány 6,25 milliárd forintra
lőtte be a kivitelezés összegét.
A fejlesztés sorsáról 2022 nyarán
egy Bodó Lászlónak küldött
polgármesteri válaszban tett
utalást Balogh László, miszerint
az ÉVE-frakció hátráltatása miatt
nem épül meg a velodrom. A
2020 januári ülést, amin a végső
döntés született, így összegezte
az ellenzékiséggel aligha vádolható
MTI: „Az ÉVE frakciója már
hónapokkal korábban megvalósíthatósági
tanulmányt és a fenntartásra
vonatkozó számításokat
kért a döntéshez, képviselőik a
mostani vitában is azt emelték ki,
hogy csak akkor lehet ezt a létesítményt
megépíteni, ha gazdaságosan
fenntartható a működtetése…
A vitát azzal zárták le, hogy
egy módosítás szerint az állami
beruházásban épülő kerékpáros
csarnok kivitelezési és üzleti terve
csak a nagykanizsai közgyűlés
jóváhagyásával készülhet el, így
12 támogató és három tartózkodó
szavazattal döntöttek arról,
hogy hozzájárulnak a velodrom
nagykanizsai megépítéséhez.”
Azóta aztán kiderült, hogy nem
csak Kanizsán, hanem a másik
vidéki helyszínen, Debrecenben
EGYESEKNEK ENNYIRE NINCS DOLGA?
Hiába telt el mindössze két hónap a 2024-es évből, a játszótéri rongálások és ezeknek a területeknek a meg nem becsülése
továbbra is jelentős problémát okoz Nagykanizsán. A vandálok több elemet is megrongáltak már az utóbbi hetekben nemcsak
megfosztva a gyerekeket egy-egy játék használatának élményétől, de jelentős anyagi kárt is okozva.
kábítószer fogyasztása után is.
Hiába van több helyen is jelölve,
hogy a használat 14 éven aluliaknak
ajánlott, ennél jóval idősebbek
is birtokba veszik ezeket a
területeket.
Nemrég a Keleti városrész
egyik játszóterén történt, hogy
egy tinédzser úgy próbált meg
visszatérni a gyermekéveibe,
hogy beült a 2-5 éveseknek szánt
hintába, ahová természetesen
beszorult. Neki még szerencséje
is volt, mert a barátnője ki tudta
szabadítani, ám nem egy olyan
eset került be a hírekbe, amikor
tűzoltóknak kellett közbeavatkoznia.
A VIA Kanizsa munkatársainak
a játszóterek nem rendeltetésszerű
használata folyamatos
problémát jelent.
A Kazanlak egyik terén is
balkáni állapotok uralkodnak.
Szabó István ügyvezető elmondta,
az ott felhúzott fészekhinta
korábban nagyon népszerű volt
a gyerekek körében, ám valaki
leszaggatta a játékelem kötélzetét.
A helyrehozatal csakis az
eszköz cseréjével valósítható
meg, amelynek ára 200 ezer
forint. Ugyanezen a szakaszon
ismeretlen okból elhordták az
ütéscsillapító gumiburkolatot az
eszközökről. - A környékbeli fák
alá építettek egy külön játszóteret,
ami azért is problémás, mert
rengeteg üvegcserép és hatalmas
kőtömbök is voltak itt a fák
környékén. A fán találtunk egy
táblát 10/C felmenő felirattal,
ezt valószínűleg a Kazanlak 10/C
fűtőrendszeréből sikerült ellopniuk.
Ezzel házszámot adtak az ő
kis objektumuknak. Mintegy 100
ezer forintos az a kár, amit így
tapasztaltunk – mondta el Kibeszélő
Extra című műsorunk leg-
Stábunk néhány héttel ezelőtt
foglalkozott a témával, hogy a
Csokonai utcában illegális falfirkákat
készítők ellen vádemelést
javasoltak. Az ügyben kerestük
Tóth Lászlót, a Zala Vármegyei
Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési
alosztályvezetőjét, aki elmondta,
Zalában az ilyen rongálások
elenyészőek, sokkal inkább
a közterületen lévő padokat,
játszótereket károsítják a fiatalok.
Reprezentatív riportunkban az
általunk megszólított kanizsaiak
többsége az unatkozó fiatalokhoz
kötötte a falfirkákat és ugyanez a
réteg az, amely felelős a játszótéri
rongálásokért is. Városunkban a
nemrég felhúzott parkkal együtt
46 ilyen jellegű létesítmény van,
ezeknek a többsége nincs elzárva,
azaz bárki odamehet a nap
bármely szakában és bármilyen
állapotban, akár alkohol vagy
utóbbi adásában Szabó István,
a VIA Kanizsa Városüzemeltető
Nonprofit Zrt. ügyvezetője.
Szabó István a műsorban számos
fényképet bemutatott a vandálok
tevékenységéről, köztük
olyat is, ahol valaki egy játszótér
homokozója mellett végeztette
el a dolgát a kutyájával.
KÁLOVICS Tibor
sem készül el pályakerékpáros
létesítmény. Ugyanakkor azt Horváth
Jácint hangsúlyozta, erről
ők nem kaptak hivatalos levelet
vagy ha jött is, Balogh László azt
nem mutatta meg. Mindezek, tehát
a kormány és/vagy a Magyar
Kerékpáros Szövetség hivatalos
válasza, nélkül pedig nem tudnak
érdemben tervezni sem erre
a területre.
MIKÓ-BARÁTH György
KOS (03.21-04.20): Az idegességét lehetőleg ne másokon akarja levezetni, mert ellenszenvet válthat ki vele, és több lesz a haragosa. Pihenjen gyakrabban, és
őrizze meg a testi-lelki harmóniáját.
4 KANIZSA ÚJSÁG EGÉSZSÉGÜGY
SÜRGŐSSÉGI VAGY HÁZIORVOS? A sürgősségi osztály nagy leterheltsége miatt tartottak sajtótájékoztatót a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórházban. Brünner
Szilveszter főigazgató és Kisjós Balázs főorvos hangsúlyozták, az ügyeleti rendszer változása sokaknak okozott bizonytalanságot,
ezért informálták a pontos részletekről a lakosságot.
2023. november 1-től új ügyeleti
rendszer működik Zalában, miszerint
a betegek a 1830-as számon
egy diszpécsertől kérhetnek segítséget,
aki a panaszaik alapján dönt
a betegút folytatásáról. Amennyiben
a beteg telefonos kikérdezése
alapján úgy ítéli meg, hogy nem
várhat a háziorvosi ellátásig, mentőt
küld vagy a területileg illetékes
sürgősségi osztályra irányítja a beteget.
Brünner Szilveszter, a Nagykanizsai
Kanizsai Dorottya Kórház
főigazgatója kiemelte, az első néhány
hónap tapasztalatai alapján
pozitívak a visszajelzések, azonban
az új rendszer bizonytalanságot is
okozott az embereknél, ami a sürgősségi
osztály leterheltségét eredményezte.
A betegforgalom növekedése
hozzávetőlegesen 20-25
százalékos volt az első időszakban.
– A betegek nem mindig találják
meg azt a helyes betegutat,
ami az egészségügyi ellátórendszer
egyes szereplői közötti
munkamegosztást jelentheti – fogalmazott
Brünner Szilveszter. A
főigazgató azt is elmondta, ez
egy jövőbemutató betegirányítási
rendszer, azonban fontos, hogy a
lakosság tisztában legyen annak
működésével. – Fontos, hogy
a sürgősségi osztályra valóban
olyan emberek, olyan betegek
kerüljenek, akiknek igenis szükségük
van a sürgősségi betegellátásra
– tette hozzá.
A sajtótájékoztatón a sürgősségire
érkező betegek ellátási
sorrendjére is kitértek, kiemelve,
az nem az érkezés, hanem a panaszok
súlyossága alapján történik.
Kisjós Balázs, a Sürgősségi
Betegellátó Osztály osztályvezető
főorvosa elmondta, a várakozási
időt befolyásolja, hogy milyen
vizsgálatokra van szükség. – Minden
diagnosztikus vizsgálathoz
idő kell – fogalmazott. A főorvos
a sürgősségi működése kapcsán
arról beszélt, a kórház minden
területe hátteret biztosít nekik, hiszen
ez az osztály egyben a kórház
kapuja is.
Az osztályvezető ugyancsak
hangsúlyozta a jelenlegi leterheltséget.
Kiemelte, egy laikusnak
nem mindig könnyű eldönteni,
hogy mennyit várhat az ellátásra.
Kisjós Balázs úgy fogalmazott,
vannak olyan panaszok – eszméletlen
beteg, erős mellkasi fájdalom,
bénulás, beszédzavar – amik
sürgős ellátást igényelnek. Hozzátette,
bizonytalanság esetén
a 1830-at tárcsázzák a betegek,
ugyanis ott bármilyen panasszal
tudnak segítséget kérni. Szerinte
a leterheltséget az is fokozza,
hogy sokan sem az új rendszer
működését, sem a 1830-as számot
nem ismerik.
Kisjós Balázstól azt is megtudtuk,
a kanizsai kórház sürgősségi
osztályán a humán erőforrás rendelkezésre
áll a páciensek ellátásához,
azonban a várakozási idő
csökkentése miatt fontos, hogy
banális panaszokkal a betegek a
háziorvoshoz és a szakrendelésekhez
forduljanak, valamint az ügyeleti
diszpécser segítségét kérjék.
TÓTH Csilla
ELINDULT AZ ÚJ GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Március 1-től az éppen aktuális ügyeletes patika 22:30-ig van nyitva, nem 0-24 órában, mint a korábbi rendszerben. Az új metódus
fő célja az intézményekre háruló anyagi terhek csökkentése. A helyiek zömében negatívan fogadták az új lépést, de a
kétkedőknek nyújthatnak némi megoldást a MOL-kutak.
Több városban kipróbálták már
a múlt pénteken rajtoló rendszert
és Lukács Mária szerint a visszajelzések
pozitívak. Régiónkban
Nagykanizsa mellett Keszthely
állt át, a megyeszékhelyeken, így
Zalaegerszegen is, még marad a
régi rendszer. A Zala Vármegyei
Gyógyszerészeti Kamara elnöke
elmondta, a mostani újítás a korábbi
évek tapasztalatán alapul,
hiszen este fél 11 és a reggeli
nyitás között eddig is minimális
forgalom volt a gyógyszertárakban.
Hangsúlyozta azt is, hogy
egyre nehezebb a patikák fenntartása,
az éjszakai ügyeleti rendszert
pedig eddig lehetett húzni,
tovább nem, mivel azt senki nem
finanszírozza. – Nem finanszírozza
az állam, nem finanszírozza az
önkormányzat, ezt saját erőből
kell a gyógyszertáraknak kigazdálkodni.
S ez bizony rendkívül
nagy anyagi teher, mert az egész
éjszaka ott lévő gyógyszerészt ki
kell fizetni, az áramdíjat, a szolgáltatást,
a magasabb gyógyszerkészletet
is meg kell venni. S ez
most eljutott arra a pontra, hogy
sajnos nem bírják tovább a patikák
– szögezte le a szakember.
Márciustól egy időpontot kell
mindenkinek az eszébe vésni, ez
pedig a 22:30, hiszen az aktuális
ügyeletes patika eddig van nyitva.
– Ez az időpont azért van, hogy
aki megy az orvosi ügyeletre,
hiszen az orvosi ügyelet is – háziorvosi,
gyermekorvosi, fogászati
– 22:00-ig tart, így biztonsággal
oda lehet érni a gyógyszertárba,
és kiváltani a gyógyszert. Ezért
tart 22:30-ig az ügyelet – summázta
Lukács Mária. Fontos leszögezni,
hogy ünnepnapokon is
lesz ügyelet, akkor reggel 8-tól,
szintén 22:30-ig.
Tóth Csilla kollégánk hétről hétre
több témában is megkérdezi a
kanizsai járókelők véleményét,
múlt héten így tett a gyógyszertári
átalakítások kapcsán. Gyakori
válasz volt az „éjjel is bármi
történhet, pláne, ahol kisgyerek
van”. Ezen felvetés kapcsán javasolta
azt Lukács Mária, hogy mindig
legyen otthon a legfontosabb
gyógyszerekből egy kisebb készlet,
hogyha baj van, legyen hova
nyúlni. Ahogy azt régen az édesanyák
tanították is a lányaiknak.
A fél 11-es zárások kapcsán a
MOL benzinkútjai nyújthatnak
kiskaput. Még 2007-ben volt tele
az országos sajtó, hogy elindulhatott
az Országos Gyógyszerészeti
Intézet által engedélyezett,
nem vényköteles gyógyszerek
értékesítése a töltőállomásokon.
Aztán szép lassan bedőlt ez a próbálkozás,
a kutak zöménél lekerültek
a polcokról a gyógyszerek.
A MOL-nál azonban nem teljesen.
A társaság hivatalos sajtójától
ugyan nem kaptunk választ a levelünkre,
viszont az Elkerülő úti
kútnál találtunk gyógyszert – egy
C-vitamin, egy fájdalomcsillapító,
egy gyulladáscsökkentő, egy bőrreakciókra
való kenőcs és egy torokfertőtlenítő,
magyarán szopogatós
tabletta alkotja a kínálatot.
MIKÓ-BARÁTH György
archív fotó
BIKA (04.21-05.21): Ha márciusban még nem sikerül társra találnia, májusban biztosan sikerülni fog. Minden esélye meglesz egy szép kapcsolat kibontakozására,
csak mozduljon ki otthonról.
AKTUÁLIS 2024.03.06. 5
KIÜRÜL A VÁROS? — ELHAGYOTT INGATLANOK NYOMÁBAN
Nagykanizsán 2011-ben 1808,
2022-ben 4353 nem lakott ingatlant
számoltak, ami mintegy 140
százalékos növekedést jelent. Ennél
nagyobb számot az országban
csak Zalaegerszeg (143 százalék)
produkált, azonban az összes
lakóingatlan számához képest
a kanizsai arány (18,5 százalék)
meghaladja a megyeszékhely
mutatóját (14,8 százalék). A KSH
statisztikái szerint az arányokat
nézve csak Siófok (33,6), Keszthely
(22,2) és Szeged (19,7) előzi
meg Kanizsát. Egyes települések,
mint például Szombathely jobb
statisztikája Hajas Erika szerint a
határ közelségével magyarázható.
Az ottani növekedés mindössze
22 százalék. Sokan ausztriai munkavégzés
esetén is az ingázást
választják a drága külföldi bérlemények
helyett. A megkérdezett
kanizsai ingatlanszakértő szerint a
nagyvárosok, a falvak és a zártkerti
épületek kiürülése is más-más
tényezőkre vezethető vissza.
Általános eset, amikor a tulajdonos
elhalálozása esetén nincs
fellelhető örökös, így az állam
tulajdonába kerül az ingatlan.
Szintén gyakori, hogy a megjelölt
örökösök között kialakult vita
okozza, hogy parlagon marad a
szóban forgó épület. A zártkerti
házak esetében a szakértő szerint
tovább bonyolítja a helyzetet a
rossz elhelyezkedés és a fejletlen
infrastruktúra. Hajas Erika úgy
látja, utóbbiakat nagyobb számban
választja az idősebb korosztály,
akiknek a munkahelyek
távolsága már nem meghatározó
tényező. Ezáltal a fiatalabbak által
zártkertekben örökölt ingatlanok
gyakran üresen maradnak.
Számos olyan falu van Magyarországon,
ahol az ingatlanok több
mint a fele lakatlan. Zalaszentmártonban
ez a szám csaknem
51 százalék. A lista másik végéről
azonban, ahol az arány 1 százalék
alatti, egyetlen település sem
található Zalában. Hajas Erika
hangsúlyozta, nem példa nélküli,
hogy a családfő egy távolabbi településen
dolgozik. – Jobban jár
a család, ha bérel egy ingatlant
abban a városban, ahol a munkahelye
van, ebben az esetben ő
leválik a családtól és egy hétből
öt napot külön fog tölteni – fogalmazott
a szakértő. Ilyen helyzetben
a család gyakran rövid időn
belül szintén a költözést választja,
így az ingatlan üresen marad,
ám a kistelepüléseken az értékesítés
akár évekig is eltarthat.
Hajas Erika arra is rámutatott,
hogy az említett 2022-es felmérés
a világjárvány idején készült,
emiatt úgy véli, az adatok nem
feltétlenül tükrözik az általános
helyzetet. Szerinte az az időszak
az ingatlanpiacra is rányomta a
bélyegét, hiszen az emberek óvatosabbak
voltak minden téren.
A lakások értékesítésével vártak,
míg a befektetésnek szánt üres ingatlanokat
kisebb számban adták
bérbe.
– Az ingatlanpiac nagyon hullámzó.
A gazdasági helyzet is magával
vonzza az ingatlanpiacot –
fogalmazott Hajas Erika. – Ahogy
az utóbbi két évben nagyon irreális
árakkal találkozhattunk, így
visszaesett a vásárlási kedv – tette
hozzá. Azt is elmondta, az alacsony
árak esetén a befektetők is
bátrabban vásárolnak. A szakértő
szerint gyakori eset Kanizsán,
hogy a tulajdonosoknak korábban
rossz tapasztalataik voltak
a bérlőikkel, ami miatt elbizonytalanodnak
az ingatlan sorsával
kapcsolatban, így sokszor hosszú
időre üresen maradnak a befektetés
céljából vásárolt lakások.
A bérbeadásokkal kapcsolatos
aggályok Zakó László szerint
is közrejátszanak a statisztika
alakulásában. A Nagykanizsa Vagyongazdálkodási
és Szolgáltató
Zrt. vezérigazgatója stábunknak
arról beszélt, hogy az országban
nem lakáshiány, hanem lakásfelesleg
van. – A lakástulajdonosok
az ingatlanban látják a pénzüknek
a biztos helyét és egyre kevésbé
bíznak államkötvényben
vagy egyéb megtakarításban –
fogalmazott. Hozzátette, a bérbeadók
jogi támogatásával javítani
lehetne a helyzeten. Szerinte az
eladó és a vevő, valamint a bérbeadó
és a bérlő közötti közvetítő
lenne a kulcs ahhoz, hogy az
emberek ingatlanpiaccal kapcsolatos
biztonságérzetét növeljék.
Zakó László kiemelte, a szabadon
maradt lakások bevonása az bérlakásprogramba
ugyancsak megoldást
jelenthetne. – Egyfajta
állami garanciát is lehetne adni,
hogy ne érezze egyedül magát
a természetes személy a lakásával
– fűzte hozzá. Úgy látja, az
ingatlanok eladása is nehezebbé
vált, ugyanis rengeteg ingatlan
épült az elmúlt néhány évben. –
Nagyon sok vállalkozó húzott fel
lakóingatlanokat, amelyeket nagyon
sok helyen még most sem
tudtak eladni – emelte ki.
Az elmúlt két évtizedben tapasztalt
növekedés az elhagyott
ingatlanok számát tekintve számos
okra vezethető vissza Zakó
László szerint. Mint mondta,
mindenki másra mutogat, valaki
Brüsszelre, valaki az orosz-ukrán
konfliktusra valaki a magyar
kormányra. Szerinte azonban a
legbeszédesebb adat az infláció
alakulása. – Sajnos naponta
szembesülünk azzal, hogy a bérlőinknek
a bérleti szerződésben
és a helyi rendelet alapján rögzített
év eleji inflációs emelést meg
kellett lépnünk, és már tiltakozik
a bérlőinknek egy része, hogy ők
ezt nem tudják kigazdálkodni –
mutatott rá Zakó László.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk,
a külföldre vándorlók
száma 2017 óta nem volt ilyen
magas, hiszen 2022-ben mintegy
ötezerrel többen hagyták el az
országot, mint ahányan hazatértek.
Abban az évben több mint 25
ezer magyar döntött úgy, hogy a
határokon túl telepedne le. Zakó
László szerint főként a fiatalok
elvándorlása a probléma. Úgy fogalmazott,
a CSOK bevezetésével
berobbant a lakáspiac, de közben
azért ráébredtek a fiatalok, hogy
nem tudják vállalni hosszútávon
a hitelfelvételkor vállalt feltételeket,
befulladnak a hitelek, a fiatalok
pedig csalódottságukból vagy
a munkahelyük elvesztése miatt
külföldre mennek. Zakó leszögezte,
a lakáshelyzet hűen tükrözi az
ország gazdasági helyzetét.
Bár számos magyarázata lehet
annak, hogy ilyen mértékben
növekszik a nem lakott ingatlanok
száma, a KSH adatai alapján
nem csak ebben áll Zala a negatív
listák élmezőnyében. A havi nettó
átlagkeresetet tekintve a negyedik,
míg a 15 évnél fiatalabbak
arányát tekintve a hetedik legrosszabb a mutató a megyében.
TÓTH Csilla
fotó: Tóth Csilla
IKREK (05.22-06.21): Próbálja meg harmonikusabbá tenni a családja mindennapi életét. Ne akarjon ellenőrzést gyakorolni felettük, mert úgysem sikerül. Inkább
ajándékozza meg őket egy közös utazással.
6 KANIZSA ÚJSÁG AKTUÁLIS
MEGKÉRDEZTÜK
– ÁTLÁTNAK A CSALÓKON?
Egyre változatosabb módszerekkel próbálnak személyes információkat
és pénzt kicsalni az emberektől a kiberbűnözők. A megkérdezett
kanizsaiak többsége úgy véli, sokan nem elég elővigyázatosak
az online térben, így könnyen bedőlnek a csalóknak.
utaló tartalmakat az interneten.
Horváth Attila stábunknak arról
beszélt, a közösségi médiában
és más oldalakon is találkozott
ilyennel. – Nem foglalkozom én
KANIZSA EGYNEGYEDE MÁR
MODERN FÉNYPOMPÁBAN
A rég várt fejlesztés még tavaly
decemberben indult, jelenleg a
város egynegyedében már az új
fényforrások világítanak. Ahogy
arról már korábban, a novemberi
munkaterület-átadás és szakmai
egyeztetés kapcsán beszámoltunk,
a közvilágítás korszerűsítésének
mintegy 736 milliós beruházásának
kivitelezését a csurgói
Vilkor Kft. szakemberei végzik.
A modernizálás már évek óta
szükséges volt, az energiaválság
hatására pedig elengedhetetlenné
vált. Az új, 5663 LED-es izzó
segítségével csaknem 100 milliót
spórolhat meg a város. A finanszírozást
az önkormányzat állja, a Via
Kanizsa hitelfelvételének segítségével.
Szabó István ügyvezető
Kibeszélő című műsorunkban
beszélt a kivitelezés jelenlegi állapotáról,
ami a jelentések szerint
ütemterv szerint szerint halad.
– Jól állunk, mert azt lehet mondani,
tehát a mai napon azt mondhatom,
hogy közel egynegyedét
elvégezték már a lámpacseréknek.
A 15 százalékos készültség az már
megvolt február első napjaiban.
A 15 százalékos első részszámlát
azt már be is nyújtotta már a kivitelező,
és nagyon pozitív visszajelzések
érkeznek, mind azokból
az utcákból, ahol megtörtént ez
a lámpacsere. Különösen azoktól
jönnek visszajelzések, akikkel
kapcsolatban vagyunk, mert a hivatásuk
szerint közlekedésben dolgoznak,
velük nagyon jó napi munkakapcsolatunk
van. Ők például a
helyi járatok autóbusz-vezetői, a
taxisok, valamint az autósiskolák
oktatói – árulta el Szabó István, a
VIA Kanizsa ügyvezetője.
A kettes számú választókerület,
pontosabban a Balaton utca az
egyik olyan terület, ahol új kiépítések
is történnek. Bodó László
önkormányzati képviselő úgy véli,
a lakosság nagy része pozitívan
áll a fejlesztéshez, sokan azonban
nincsenek tisztában a munkafolyamat
lépéseivel, ez lehet az oka
a néhány nehezményező visszajelzésnek.
A csere ugyanis nem utcákként,
egységesen, hanem lámpatestfajtától
függően történik.
– Azt tudni kell, hogy több típusú
és több fajta teljesítményű lámpatesteket
helyeznek ki. Ezt úgy
kell érteni, hogy erősebb fényű,
nagyobb teljesítményű lámpatestek
kerülnek a gyalogátkelőhelyekhez,
a Platán sor jó példa, itt
helyeznek ki sétakerti, sétányra
való lámpákat a járdákhoz, illetve
az úttest mellé erősebb fényűt.
Vagy itt a hátam mögött látható
Petőfi utcában is lehet látni, hogy
az úttestet erősebb, a járdát pedig
kisebb teljesítményű lámpa világítja
meg – nyilatkozta Bodó László
önkormányzati képviselő.
A Keleti-városrész mellett Kiskanizsán,
Palinban, és Bajcsán is
lesznek olyan területek, ahol a korábban
sötétségbe boruló utcákat
hamarosan új, korszerű lámpatestek
világítják majd be, így sokkal
egységesebb lesz a közterületek
megvilágítása, valamint a fényszennyezettség
is csökken.
SZABÓ Fanni
kapcsán, mégis akadnak olyanok,
akiknek személyes tapasztalatuk
is van az adathalászokkal.
Egy neve elhallgatását kérő kanizsai
férfi bankkártyaadatival éltek
vissza csalók. – Három hónap
után vettem észre, hogy havonta
egyszer pénzt vonnak a számlámról
– fogalmazott. Mint azt elmondta,
a mintegy 90 ezer forintos
összeget egy ismeretlen cég
vonta le. – Felkerestem a bankot,
ahol azt mondták, hogy csalás
áldozata lettem, így azonnal ügyvédhez
fordultam – tette hozzá.
A férfi szerencsésnek mondhatja
magát, ugyanis két hónappal a
rendőrségi feljelentést követően
a levont összeg jelentős részét
visszakapta. Kiderült, hogy személyes,
köztük bankkártyaadatainak
felhasználásával regisztráltak
egy weboldalon, amihez
valószínűleg a mobiltelefonjának
feltörésével fértek hozzá az illetéktelenek.
A rendőrség számos platformon
igyekszik figyelmeztetni a
lakosságot a veszélyekre. – Nagyon
sok tájékoztatót teszünk
közzé. Még mindig úgy látjuk,
hogy nagyon nem csökkennek
ezeknek az elkövetési számai,
ezért akarjuk felhívni a figyelmet
mindenképpen ezekre a problémákra
a lehető legtöbb platformon
keresztül – fogalmazott Bali
Miklós, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság
rendőr őrnagya. Azt
is megtudtuk, hogy az online csalások
leggyakoribb formája, amikor
az elkövető banki alkalmazottnak
adja ki magát, valamint
az úgynevezett csomagküldős
csalások, amikor egy linkre kattintva
irányítják a sértettet egy
olyan felületre, ahol a személyes
adatait kellene megadnia.
TÓTH Csilla
Januárban az Index számolt
be arról, hogy az az összeg, amit
adathalászok csaltak ki a magyar
emberektől, 2023-ban a 10 milliárd
forintot is elérte. Horváthné
Kulcsár Gabriella
próbál mindent
megtenni, hogy
megvédje az
adatait, de szerinte
így sem
elég körültekintő.
– A család, amit javasol, azt
megcsinálom a telefonomon a
megelőzés miatt – fogalmazott.
Azt is elmondta, hallott olyan
esetekről, ahol sikerrel jártak a
csalók.
Vannak olyanok, akik maguk
is láttak már online csalásokra
ezekkel. Ezeket
általában nem
is nézem meg –
mondta el. Hozzátette,
nem
biztos, hogy
mindig kellően
körültekintő az adatai megadása
kapcsán.
Bíró László
szerint hiába a
sok felhívás, az
emberek többsége
nem elég
óvatos a világhálón.
Mint mondta, könnyen
megvezethetik az embert, főleg
azokat, akik nem jártasak az internet
világában. – Én korán megtapasztaltam,
hogy vigyázni kell a
személyes adatokra, nehogy visszaéljenek vele az illetéktelenek
– tette hozzá.
Bár a helyiek többsége megfontolt
az adataik megosztása
HAMAROSAN ÁTADÁS
Sikeres az ingyenes lakossági LED-csere program is, melyet immár
második alkalommal tudtak igénybe venni a kanizsai lakosok. A február
15-én lezárult regisztráció eddigi feldolgozott adatai szerint 322
háztartásban veszik igénybe a CYEB programját. A sikeresen megigényelt,
ingyenes LED-eket áprilisban vehetik majd át az érintettek.
Átadás-átvételi pontok:
1. Hevesi Sándor Művelődési Központ, Nagykanizsa, Széchenyi tér 5.
2. Móricz Zsigmond Művelődési Ház, Nagykanizsa, Hajgató Sándor u. 1.
3. Nagykanizsa-Bagola, Közösségi ház, Nagykanizsa, Bagoly u. 15.
4. Nagykanizsa-Fakos, Közösségi ház, Nagykanizsa, Sandi u. 14.
5. Nagykanizsa-Bajcsa, Közösségi ház, Nagykanizsa, Törökvári u. 65.
RÁK (06.22-07.22): Itt az ideje, hogy megalapozza az idénre tervezett utazását. Semmiképpen se mondjon le róla, és ne engedjen az elképzeléseiből. Ha
szükséges, akkor időben spórolja meg a költségeit.
TAVASZ 2024.03.06. 7
NŐNAP – MÁR MEGINT Elmúltak már azok az évek, amikor hóvirágárusok sora kínálta az apró kis csokrokat a járdák mellett március nyolcadik napjának közeledtével.
Az idősebbek még emlékezhetnek a zöld levélbe tekert, szusihoz hasonló tömör virágokra. Ez már megszűnt, egy ilyen 10-12
szálból álló csokor most már akár 100-120 ezer forintba is kerülhet annak, aki letépi az erdők aljának télbúcsúztató díszét.
Még javában a szocializmust
építették a felnőttek, amikor még
gyerekként számolgattuk, hogy
hány lány van az osztályban és
persze a tanárnéni, aki nem maradhatott
ki a sorból. Már akkor
tudtuk, hogy a kis fehér csokrok
jelentősége egészen más, mint
ahogy akkoriban a híradó este
bemondta. Akkor mindig meghallgathattuk,
hogy 1857-ben
ezen a napon emberibb munkakörülményekért
és magasabb
fizetésért tüntettek textilmunkás
nők New Yorkban. Magyarországon
1913-ban az Országos
Nőszervező Bizottság osztott
röplapokat ezen a napon. Rákosit
már nem emlegették az én gyerekkoromban,
de Kádár János
ilyenkor mindig megjelent valahol.
Ez persze gyerekként nem
igazán érdekelt, sokkal jobban izgatott,
hogy az éppen aktuálisan
legszebb csokrot a legszebb lány
kapja az osztályból. Persze nem
kézből kézbe, hanem a padjára
téve… A többi közé. Aztán titokban
vártuk a sikert, hogy végre
észrevesz a legszebb lány, de hát
ez nem igazán történt meg, mert
a többi legszebb lánnyal vihogtak
inkább és titkos dolgokat beszéltek
meg úgy, hogy azt fiúk nem
hallhatták. Persze, hogy a következő
évben másik padra tette az
ember ilyenkor a virágot, mert
akkor már más volt a legszebb
lány ugyanabban az osztályban.
Sokat változott azóta a világ!
Este a Híradók nem emlegetik
sem Clara Zetkint, sem Kádár
Jánost, de még az 1857-es New
York-i eseményeket sem. Ahogy
ebben az elférfiasult világban
csak kevés szó esik arról, hogy a
nőket még mindig előre kell engedni
az ajtóban, de előbb kell
belépni a vendéglőbe, mert – mi
pasik – így tudjuk őket megóvni.
Nőnap – már megint, már
nem a szocializmust építik a felnőttek.
Most nehéz lenne meghatározni,
hogy mit is építünk.
Már mi vagyunk a felnőttek, túl
vagyunk már pár nőnapon és oda
jutottunk, hogy nem tudjuk, mit
építünk. Ha egyáltalán épül és
szépül kis világunk és nem éppen
romboljuk azt. Remény azonban
még mindig van. Március 8-a
minden évben van és ha más
nem, de legalább a nőnap helye
nem változik. Így még ha másképp
is, mint 1913-ban, a nők
egy napra a figyelem középpontjába
kerülnek. Pasik mászkálnak
virágokkal, bonbonokkal az utcán.
A nagyok már nem visznek
hóvirágot, mert tilos, de igyekeznek
nem elfelejteni a körülöttük
levő nőket. Ha másért nem is,
de ezért a figyelemért talán mindenki
örül ennek a napnak. Mert
hát ez az első tavaszi ünnep és a
tavaszt mindenki várja.
Mindezek után lányok és as�-
szonyok, engedjék meg, hogy
köszöntsem önöket azzal, hogy
érezzék jól magukat ezen a napon,
ahogy tegyék ezt a következő
nőnapig minden nap!
TAR Mihály
ISMÉT KÖZTÜNK Tavasszal motorosok, rolleresek és kerékpárosok is egyre nagyobb
számban jelennek meg az utakon. Ez a periódus balesetveszélyesebb,
mint az év többi időszaka, mert az autósoknak
ismét meg kell szokni a kétkerekűek jelenlétét, utóbbiaknak
pedig a még változékony időjárás miatt szükséges a fokozottabb
odafigyelés. Egy kanizsai motorosoktató arra figyelmeztet,
a jármű műszaki állapotán túl a védőruházat is kiemelt
szerepet játszik a balesetek megelőzésében.
Idén februárban enyhébb volt
az időjárás az ilyenkor megszokottnál,
így sokan döntöttek a
motorozás mellett, az oktató
azonban óvatosságra intené a
közlekedőket. – Mindenki egész
télen arra várt, hogy mehessen
motorozni. Most hirtelen elővesszük
a motort, mert 17 fok
van, de az azért még nem úgy
tapad – mutatott rá Bagi András,
aki szerint közlekedésbiztonsági
szempontból a 20 fok feletti hőmérséklet
az ideális a motorozáshoz.
A jó minőségű védőruházat
viselése – bukósisak, kesztyű,
protektoring vagy dzseki, térdvédő,
cipő vagy csizma – szintén
elengedhetetlen. Az oktató hangsúlyozta,
ezekre a kellékekre nem
szabad sajnálni a pénzt, hiszen
baj esetén életet is menthetnek.
Hozzátette, gyakran az autósok
rosszul mérik fel a motoros távolságát
és sebességét, amiből
ugyancsak baleset származhat.
Sok változásra kell odafigyelniük
a közlekedőknek. Lovkó Balázs
rendőr százados, a Nagykanizsai
Rendőrkapitányság balesetmegelőzési
főelőadója elmondta,
ahogy a téli közlekedésre, úgy a
tavaszira is készülni kell. – Tanácsos
a saját közlekedési ismereteinket
felfrissíteni, mindemellett
fontos ellenőrizni a járműveink
műszaki állapotát, legyen az személygépkocsi,
motorkerékpár,
segédmotor vagy akár kerékpár
és roller – fogalmazott. – A tavasz
az az évszak, ami esetenként hatással
lehet az emberek koncentrációjára
– hangsúlyozta. Ebben
az időszakban az időjárás változékonysága
nemcsak az autósoktól
és a motorosoktól, hanem a közlekedés
legvédtelenebb résztvevőitől,
a kerékpárosoktól és
a gyalogosoktól is odafigyelést
igényel, ugyanis több olyan külső
tényező van ilyenkor, ami elvonja
a figyelmet. A rendőr százados
felhívta a figyelmet arra, hogy
az egy nyomvonalon haladó járművek
könnyen kerülhetnek az
autók holtterébe, így fokozottabb
kockázatnak vannak kitéve. – A
legnagyobb rizikófaktort emberi
tényezőkben kell keresni, ami
akkor van, ha a motoros vezetéstechnikai
képességét túl, motorja
teljesítményét pedig alábecsüli
– emelte ki. Fő baleseti oknak a
sebességhatár túllépése számít,
ami mind az autósok, mind a motorosok
esetében elmondható.
A követési távolság, a közlekedési
szabályok betartása és
az odafigyelés évszaktól függetlenül
is kulcsfontosságú. Lovkó
Balázs leszögezte, attól kezdve,
hogy a közlekedés résztvevőivé
válunk, csak arra és a közlekedési
partnerekre kellene figyelnünk.
TÓTH Csilla
fotó: Tóth Csilla
ÉRDEKES EMBEREK, ÉRDEKES TÖRTÉNETEK 70.
OROSZLÁN (07.23-08.23): Gondolkodjon, mielőtt elhamarkodottan hozna meg bármilyen döntést. Legyen szó akármilyen fontos dologról, vagy apró-cseprő ügyről. A
kapkodással csak a hibák számát szaporíthatja.
8 KANIZSA ÚJSÁG ÉRDEKES
KATEDRA, VÁROSVÉDÉS ÉS LÓTARTÁS…
— Hogyan került a Batthyánygimnáziumba
és mit tart fontosnak
a tanítás során?
— Teljesen véletlenszerűen, mivel
eredendően szabadidő-szervezőnek
jelentkeztem, de az
akkori igazgató, Mayer Ferenc
azt mondta, „jobban járunk, ha
te tanítasz!” – jegyezte meg mosolyogva.
– Nos így kerültem a
katedrára. Aztán emellé még jött
a német nyelv, amit harmadik
diplomaként végeztem el, igazi
kihívást jelentett, megújulási
szándékkal, mert nekünk, tanároknak,
hogy ne szűküljünk be,
újabb és újabb impulzusok érjenek
bennünket, ez szinte nélkülözhetetlen.
A tanítás kapcsán a
multiperspektivikus történelemszemléletre,
látásmódra törekszem,
vagyis mindent, minden
eseményt több oldalról, több
szempontból megközelíteni,
több igazságot keresni. Szakmai
szempontból kulcsfontosságúnak
tartom, hogy gondolkozni
tanítsuk meg a gyerekeket és
alakítsunk ki bennük igényt a tudás
megszerzésére. A pedagógia
kapcsán én fontosabbnak gondolom
a nevelést, mint az oktatást,
például, hogy az osztályfőnöki
— Számos tényező. Az egyik az,
hogy többgenerációs pedagóguscsaládból
származom, visszamenőleg
a szüleim, nagyszüleim,
nagybátyám is pedagógus volt.
Igen nagy hatást gyakorolt rám a
nagyapám, aki Kőszegen legendás
tanár hírében állt. Az általános
iskolai osztályfőnököm pedig
egy fantasztikusan jó történelemtanár,
Bánki Erzsi néni volt. Nagyon
szerettem őt, ő keltette fel
leginkább az érdeklődésemet a
történelem iránt. A középiskolában
is kiváló tanáraim voltak,
nagyon szerettem a földrajzot is,
de a történelem mindig jobban
érdekelt, különösen a XX. század,
valamint a határon túli magyarok
sorsának kérdésköre. Az egyetemen
még nem tudtam eldönteni,
hogy történelem tanár leszek-e
vagy sem, mert művelődési menedzser
szakon is végeztem, és
OKJ-s vendéglátóipari üzletvezető,
német nyelvi idegenvezetői
képzettséget is szereztem. Vonzott
és érdekelt a vállalkozói világ
is. Most már lassan 3 évtizede
dolgozok én is kulturális szolgáltató
vállalkozásban, de a katedra
az egy hivatás. Igazából örülök
annak, hogy ezt választottam.
órákat érdekfeszítő témákkal,
valódi tartalommal töltsem meg.
A gyerekek nagy része inkább az
érzésekre emlékszik vissza, mit
éreztünk az adott órákon, milyen
érzések kapcsolódnak ahhoz a
tantárgyhoz. Ez az érzelmi attitűd
határozza meg a kötődésüket később
az adott szaktárgy iránt és a
belső motiváción kívül elengedhetetlennek
tartom, hogy ezt egy
pedagógus kialakítsa a tanítás
során és a tantárgya, valamint a
személye kellemes emlék maradjon.
Nagyon jól esett, amikor
egyik volt tanítványom azt mondta:
„ön nemcsak tanár, hanem
egy igazi pedagógus.”
— Hogyan került az egykori
városvédők mai utódainak, az
1987-ben alakult és a város természeti
és épített örökségének
védelmét célul tűző Városvédő
Egyesület soraiba?
- Egy helytörténeti vonatkozású
kérdésben kellett egy alkalommal
segítséget adnom, így kerültem
be abba a közegbe, ahol
egyébként nagyon sok embert
ismertem. Mind a közalkalmazotti,
mind a vállalkozói szférához
kötődően akkor már nagyon komoly
ismeretségi körrel rendelkeztem,
és tulajdonképpen ezt a
tevékenységet is egy elhivatottságnak
tartom. Hat éve léptem
A Batthyány Lajos Gimnázium történelem-német szakos tanára, a Nagykanizsai Városvédő Egyesület alelnöke és elkötelezett lótartó.
Horváth Gábor pedagógustól elöljáróban azt kérdeztük meg, mi hatott a legnagyobb formálóerővel a pályaválasztásánál?
SZŰZ (08.24-09.23): Ha kimozdul egy városi rendezvényre, tapasztalni fogja, hogy mennyi kellemes meglepetés érheti, és milyen sok újdonságot fedezhet fel.
Semmiképpen se hagyja ki ezeket az alkalmakat.
ÉRDEKES 2024.03.06. 9
be, 2021-ben választottak meg
alelnöknek. Nyilván ez másfajta
kihívással, többfajta elköteleződéssel
jár a közös ügy irányába.
Sokrétűen próbáljuk működtetni,
most éppen egy tagságmegújulási
éven vagyunk túl. Tavaly nagyon
sok ambiciózus fiatal lépett
be közénk és bízom benne, hogy
majd még szélesebbre tudjuk
tárni ezt a közös munkát a város
érdekében. Kiemelten fontosnak
tartjuk a helytörténeti kutatómunkát,
gondozzuk a szövegeket
és publicitási lehetőséget igyekszünk
biztosítani a lokálpatrióta
vonatkozású tanulmányok megjelenésének
– ezen a téren is
nyitottak vagyunk minden megkeresésre.
FELGYORSULT A VILÁGUNK,
AZ ÖNÉPÜLÉSRE
KORLÁTOZOTT AZ IDŐ
— Ez is egy hatás, ez is közrejátszik
mindenben, a mindennapjainkban.
Hogy mi jelentheti
a kiutat? Egyfelől lehet, hogy
egy olyan társadalom felé fogunk
elmozdulni, mint Nyugaton,
hogy az altruista szemlélet
fog dominálni. Ez az „önzetlenül
segítek másokon” szemlélet az
angolszász világban jelen van a
civil élet terén. Ehhez azonban
kell egy viszonylagos jóléti társadalom,
amitől még egy kicsit
messze vagyunk, de szerintem
nálunk is teret nyer, mert az embereknek
a természetes igénye,
hogy így éljenek és működjenek
a mikroközösségükben, jó esetben.
A mienk az egy individuális
világ, a rendszerváltás óta meglévő
értékrend válság napjainkig
tart. Sokféle hatás éri a mai fiatalokat,
mások az elvárások, jelen
korunkban a műveltség tartalma
is mást jelent. Régen a klasszikus
műveltséghez, a művelt ember
definíciójához a humán területek
tartoztak, ma már az infokommunikációs
eszközök használatától
kezdve a nyelvismereten át
nagyon széles horizontban tágul
ez a kör, az elvárás – részletezi a
nem éppen pedagógusi feladatot
Horváth Gábor.
— Nem beszélve arról, hogy a
mesterséges intelligencia is belépett
az intézmények falai közé.
— Erről szerintem a mai gyerekek
tudnának többet mesélni
olyan értelemben, hogy hogyan
könnyíti meg az életüket adott
esetben, de ugyanakkor egy óriási
kihívást is jelenthet számukra
hosszú távon. Ahogyan ezt már
előre jelzik, hogy bizonyos foglalkozások
körében át fogja strukturálni
a munkaerőpiacot, mert
megold egy sor olyan kérdést,
amit ma még a humán erőforrás
old meg. A továbbtanulás tekintetében
a jövő nemzedékének
olyan stratégiát kell folytatnia,
hogy a munkaerőpiacon ne váljon
majd feleslegessé. Az oktatásnak
az is szerepe, feladata,
hogy rávilágítson erre a kérdésre
is. Szokták mondani, hogy a közösségi
megosztóportálok szélsőséges
használatával a virtuális
középkorban élünk, a „homo digitalis”
korszakában. Minden felgyorsult,
és ez a mély tartalmak
megélését hátrányosan érintheti.
UTAZÁS ÉS MÉG EGY HOBBI
— Utazásainak élményét a nyilvánossággal
is megosztja az iskola
közelében lévő művelődési
házban. Az útvonalak kiválasztása
kapcsolódik a történelemhez,
a történelmi helyekhez?
— Gyermekkoromban úgy volt
szerencsém szocializálódni, hogy
szüleim mindig tágították számunkra
a világot. Már akkor jó
pár helyre eljutottunk és ennek
megfelelően mindig változott a
viszonyítási alapom. Azért volt jó
megtapasztalni más, magasabb
fejlettségi szinten álló országokat,
mert az nekünk a „Nyugatot”
jelentette a ’80-as évek végén,
a ’90-es évek elején. Volt szerencsém
járni Etiópiában is, az
ott megélt élmények átstrukturálták
az ember gondolkodását,
mert megtanultuk értékelni azt,
amiben jelenleg élünk. Aztán,
ahol ütköznek a civilizációk, például
Izraelben, ott megint csak
átgondolta az ember a világhoz
való viszonyát és hozzásegítette
ahhoz, hogy jobban beleélje magát
mások helyzetébe. Ezen kívül
a környezetváltozás kizökkenti az
embert a hétköznapokból, átformálja
a gondolkodásmódját és
szinte megújítja a lelkét. Szükségesnek
tartom, igyekszem a
gyerekeink látókörét is bővíteni
ezeken a családi, baráti kirándulásokon.
Nagy hobbim a lótartás – említi
meg a pedagógus a megvalósult
gyermekkori álmát. – Ebben is
van egy elköteleződésem, egy
őshonos magyar lófajta, a muraközi
tenyésztésében is részt
kívánok venni. Nemrég sikerült
Őriszentpéteren, az Őrségi Nemzeti
Parkban ezt a génállományt
létrehozni, ahol elindult a tenyészprogram
ennek a fajnak a
rehabilitációja érdekében. Ebben
én is egy kanca nevelésével szerepet
vállalok. Egyébként a lovak
örömöt okoznak, nyugalmat
jelentenek számomra. Kellemes
közösségi élményt, teljes kikapcsolódást
jelent a természet lágy
ölén lovasfogattal közlekedni.
— Hogy van minderre ideje,
energiája, hiszen helyt kell állnia
mindenütt.
— A feleségem – aki a Család- és
Gyermekjóléti Központban dolgozik
– kiváló hátországot biztosít
számomra, mindenben támaszkodhatunk
egymásra jóformán
negyedszázada. Gyermekeink a
Dr. Mező Ferenc Gimnáziumba
járnak, a fiam és a lányom is vidám,
boldog fiatal.
A tanításhoz visszatérve fejezte
be gondolatait Horváth Gábor pedagógus:
minden téren alapvető
fontosságú a munkára nevelés,
a munkamorál, a munka szeretete.
Gyerekkoromban engem is a
munkára neveltek a szüleim, sok
időt töltöttem a betonkeverő mellett
is, komoly építkezési tapasztalatokat
szereztem. Függetlenül
az iskolai végzettségétől, hogy ki
mennyire lesz sikeres felnőttként
a maga szakterületén, az a munkához
való hozzáállásán múlik, hiszen
a megítélésünk a munkánk
alapján is történik. Ezért tartom
kiemelkedően fontosnak, hogy
milyen példát mutat a munkamorál
terén a pedagógus. Mondhatunk
akármit, elsődlegesen a
minta hat igazán…
BAKONYI Erzsébet
MÉRLEG (09.24-10.23): Próbáljon megfeledkezni a régi berögzült szokásairól, és adjon helyet az újaknak. Ismerje meg jobban önmagát, és ne adja senkinek se kezébe
a sorsa irányítását.
10 KANIZSA ÚJSÁG CIVILEK
KIMOZDÍT A KOMFORTZÓNÁNKBÓL ÉS KÖZBEN FÜLIG ÉRŐ MOSOLYRA KÉSZTET… A salsa napjaink egyik legismertebb társasági tánca, amit a világon szinte mindenhol művelnek, természetesen Kanizsán is.
Például a rovinji salsa fesztivál hivatalos partnerei és büszkén kijelenthetik azt is, hogy a kanizsai salsás események országszerte
ismertek, eseményeikre messze földről érkeznek táncosok.
A Honvéd Kaszinóban működő
Kanizsa Salsa Egyesület januárban
ünnepelte a 11. születésnapját.
Az évforduló kapcsán
beszélgettünk Borsos Gellérttel,
az egyesület vezetőjével. - A történeti
hűséghez hozzá tartozik,
hogy az alapító közösség magja
akkor már 4 éve együtt táncolt.
Nem sok hasonló, nonprofit egyesületről
tudok kis hazánkban,
amelynek létrejötte korábbra datálható.
Akkoriban még ritkaságszámba
ment, hogy tánciskolától
függetlenül szervezeti formába
bújtunk, de a szükség idáig vezetett
bennünket, ugyanis a terembérlethez
a közös kalapba dobált
néhány tucat százforintos nem
sokáig volt elegendő. A szórakozásnak
így formát szabtunk és további
célokat társítottunk hozzá.
Számomra édesanyám ösztönzése
és a Chili Salsa Tánciskola
jelentette a táncos kezdetet. A
tánciskola vezetőjét anno Csere
Erzsi hívta meg Nagykanizsára,
s bár kapcsolatuk nem volt
gyümölcsöző, ha ez a mozzanat
kimarad a történetből, ma nincs
Kanizsa Salsa sem – jelentetti ki
az egyesület vezetője. – Szükséges
katalizátor volt még, hogy
egy hosszabb kihagyást követően
baráti unszolásra egy tánctáborban
kötöttem ki a bolgár
Sunny Beach-en, ahol ismét magával
ragadott a salsa-láz. Onnan
hazaérkezvén hívtam össze a régi
táncos társakat, és velük karöltve
sikerült újjáéleszteni a korábbi feledhetetlen
táncesteket. Érdekesség,
hogy Erzsi 15 év után, tavaly
folytatta a salsát nálunk, vagyis e
tekintetben a kör bezárult.
– Mi volt az elsődleges feladat?
– Az összejövetelekhez szükséges
keretek megteremtése volt
az elsődleges cél, azonban kis
csapatunk váratlanul gyorsan bővülni
kezdett, az utánozhatatlan
hangulat mágnesként vonzott
másokat. Kénytelenek voltunk
oktatással is foglalkozni, kezdő
csoportokat szervezni. Eleinte
még segítséget kértünk ehhez,
de mára kellő tapasztalatot gyűjtöttünk,
hosszú évek óta Benke
Beátával karöltve pro bono vállaljuk
át az ezzel járó feladatokat. A
bevételeket így teljes mértékben
az egyesület működésébe tudjuk
visszafordítani, a hangsúly a
közösségépítésen marad. Meggyőződésem,
hogyha egy ilyen
baráti kapcsolatokkal átszőtt,
családias közösségbe egyéni érdekeket
viszünk, a lényeg elvész,
a prioritások megváltoznak.
Jelenleg pontosan 50 tagot
számlálunk és kb. feleennyi
kezdő táncossal foglalkozunk.
Utóbbiak számára az egyesületbe
történő belépés a kezdő szint
teljesítését követően lehetséges
havi 3000 forint tagdíjfizetés vállalása
mellett. Tagjaink számára
valamennyi táncóránk, eseményünk
ingyenes, más rendezvényekre
pedig igyekszünk kedvezményeket
biztosítani.
– Kitől tudnak tanulni?
– A fejlődés érdekében igyekszünk
részt venni a legjobb
külföldi oktatók által fémjelzett
workshopokon, fesztiválokon. Ki
mástól tanulhatnánk hiteles kubai
salsát, mint natív kubai oktatóktól.
A rovinji salsa fesztiválnak
például hivatalos partnerei is vagyunk,
ahol a nemzetközi táncos
közösség krémje reprezentálja
magát. Különleges közeg ez,
nagyon sok pozitív energiával,
életigenléssel, kultúrák keveredésével.
Olyan élményeket ad,
amelyeket mindenkinek át kellene
élni. Tagjaink számára a táncos
kalandok sokszor házhoz jönnek,
általában kéthavonta szervezünk
egy jelentősebb, jellemzően
workshopot és bulit is magában
foglaló programot. Estjeinken a
salsa autentikusabb stílusát preferáljuk,
amely a kubai tánczenei
kultúra lenyomatát tükrözi, vegyítve
olyan műfajokat, mint a
mambo, cha-cha-cha, son, rumba
guaganco. Leggyakrabban ennek
körtáncos változatát, a rueda de
casino-t táncoljuk, amelyben
folyamatos a párváltás és a dinamikát
a vezető (leader) kreatív
bemondásai határozzák meg.
Mivel mindenki egyidőben részt
vesz benne és a ritmus kellőképp
gyors, eufórikus össztánccá fokozódhat,
melyben a viccelődés is
főszerepet kap. Óráinkon amúgy
is a vidámság a mozgatóerő. Akkor
a legjobb az eredmény, ha
a tanulás és az intenzív mozgás
észrevétlenül valósul meg és a
hangulat viszi előre a táncos lábakat.
A táncosok így az idő előrehaladtával
nagyon összetett figurák
elsajátítására képesek, mégsem
szükséges hozzá előképzettség,
a lehetőség kortól függetlenül
bárki számára adott. Ebben is rejlik
a salsa ereje, kimozdít a komfortzónánkból
és közben fülig érő
mosolyra késztet. Szerepet kapnak
a klasszikus nemi szerepek
is, itt a nőnek követnie, a férfinak
vezetnie kell. A mozdulatok finomodnak,
mozgáskultúrát adnak
napjaink íróasztalnál szocializálódott
emberének. Sokszor szembesülünk
azzal, hogy az európai
ember mennyire nem képes (jól)
megmozdulni a zenére. A salsa
garantáltan átdefiniálja mindenkinek
a tánchoz, zenéhez és úgy
általában a kulturált szórakozáshoz
való viszonyát. Aki szeret igényesen
mulatni, nálunk biztosan
megtalálja a helyét.
– Hogyha valaki netán egyedül,
partner nélkül és ismeretlenül
kopogtat be a táncterembe,
mire számíthat?
– A csatlakozáshoz nem feltétlenül
szükséges a partner sem.
Mi tárt karokkal fogadjuk, nyitott
közösség várja. Az egyesület
sok kapcsolatot szőtt a tánctéren
kívül is, barátságok, szerelmek,
házasságok jelzik a Kanizsa Salsa
kötőerejét. Az egyesület nélkül
feleségemmel mi sem ismernénk
egymást és nem gyarapíthattuk
volna két csodálatos kisfiúval a
salsa-bébik táborát. Dóri egyébként
szintén képzett latintánc-oktató,
a lányok stílusképzésében,
koreográfiák összeállításában
vállal szerepet, ha a családi teendők
mellett ideje engedi.
Van fellépős csoportunk is,
amely további kihívásokat biztosít
azoknak, akik még többre
vágynak. Meg kell jegyezni, hogy
az egyesület a salsán kívül még
két műfaji alappillérrel rendelkezik.
Az egyik a dominikai eredetű
bachata, a másik pedig az angolai
kizomba. Mindkét táncnak van
kifejezetten a fiatalok számára
kedvelt stílusváltozata, a sensual
bachata, illegőleg az urbankiz,
melyek szintén megtalálhatók
repertoárunkban. A fiatalítás
kitűzött célunk, hiszen az már
számomra is tizenöt éves múlt,
amikor még ügyvédjelöltként
a salsa alapjaival ismerkedtem.
Az egyesület számára a közös
mozgás a táncban nem merül ki.
Például rendszeresen indulunk
futóversenyeken, de tartottunk
már családi sportnapot, eveztük
át a Balatont és mozgósítjuk erőinket
akkor is, ha jótékonyságról
van szó. Bátorítunk mindenkit,
hogy táncoljon, mert Nietzsche-t
idézve, minden olyan napot elveszettnek
kell tekintenünk, amelyen
nem táncoltunk legalább
egyszer…
BAKONYI Erzsébet
ÁSÓ, KAPA, GEREBLYE 109.
SKORPIÓ (10.24-11.22): Nyugodjon meg, a hétvégén nem a szomszédja fogja kihozni a sodrából, hanem a bolygóállások. Sajnos ezen csak az idő múlása tud segíteni,
várja meg, amíg tovább haladnak az útjukon.
2024.03.06. 11
„KEDVENCED-E MÉG…
A PIROS TULIPÁN?”
Egykor a hóvirág, a tulipán és a nárcisz, ma pedig a nemesített
primula és a szegfű, a hunyor és az üdvözlő táblás beültetések
hirdetik a házak előtt a tavasz beköszöntét. A trendek változnak,
de a nőnap közeledtével még vannak, akik a hagyományos,
jól megszokott virágokat keresik.
MEZŐGAZDASÁG
Szécsi Pál több évtizeddel ezelőtt
énekelte azokat a sorokat,
amelyek aktuális írásunk címét
viselik. Ez a ma már örökzöldnek
számító sláger mindenkiben
más és más emléket idéz fel. De
a tulipán a tavasz virága, a hagyományos
piros tulipán pedig
már csupán elvétve látható a
kiskertekben. Helyette számos
színes növény hirdeti a kikeletet.
– A megszokott kis kora tavaszi
virágaink megtalálhatók az árudában,
gondolok itt a primulára,
a nefelejcsekre, a szegfűre, a
százszorszépre vagy akár a szellőrózsára
és a boglárkára. Ezek
mellett a nagy- és a kisvirágú
árvácska is nagyon kedvelt. A
hagymás növények és az évelők
is előtérbe kerülnek már ilyenkor,
március elején. Azt tudom
mondani, a mai trend a vegyes
összeültetésekben rejlik. Nagyon
sokan választják a hagyományos
tulipán-jácint összeültetéseket,
kis barkával, fából készült kiegészítőkkel,
madárkákkal, valóban
gyönyörű dekorációi lehetnek
egy-egy bejáratnak, terasznak
vagy tornácnak – mondta el Farkasné
Felső Nikolett, a kiskanizsai
Garden Center ügyvezetője.
A vásárlók, illetve a kereslet tekintetében
természetesen most
is van különbség. Az idősebb
generáció a hagyományosabb
növényeket szereti, a fiatalabbak
hajlamosak az újdonságok kipróbálására,
egy-egy új növény vagy
trend választására. Utóbbi kapcsán
meg kell említeni a hunyort,
mely évről évre nagyobb szerepet
kap és egyre inkább meghódítja
a vásárlókat. – Ez az első
olyan növény, ami a hó alól kibújik
és hozza a virágait. A fehér
a hagyományos színe, de most
már nagyon sok változatban kapható,
rózsaszín, kicsit bordósabb
árnyalatú, de mellette van dupla
virágú is. Évelő növény és nem
csupán a kertben, egy köszöntő
kosárban is nagyon mutatós a
bejárati ajtó mellett – mutatta
Nikolett.
S mivel rovatunk elsődleges
célja a tanácsadás, szót kell ejtenünk
arról is, hogyan tudjuk
ápolni ezeket a bizonyos tavaszi
növényeket, amelyeket vagy csupán
saját magunk örömére vásároltunk,
vagy pedig nőnapra,
névnapra, születésnapra kaptuk
ajándékba. A lényeg, hogy megmaradjanak.
– Nézzük például a
primulát. Közkedvelt kis növény.
Ilyenkor még ajánlott a lakásban,
hűvösebb helyen tartani, két-három
naponta öntözni, és fontos a
tisztítása. Az elszáradt virágokat,
leveleket csípjük le. Majd, amikor
teljesen elvirágzott, ne dobjuk ki
a kukába, ültessük ki szabad földbe,
hiszen évelő növényről van
szó. Aztán nézzük még a jácintot,
melynek tavasszal szintén nagy
szerepe van. Ha például most kis
cserépben van, ne tegyük ki erős
napfénynek, ezzel ugyanis felgyorsítanánk
a virágzását. Öntözni
visszafogottan kell. Az elvirágfotó:
Novák Viktor
zás után csak magát az elszáradt
virágot kell levágni. Hagyjuk,
hogy a levelek maguktól leszáradjanak,
hagyjuk rajta, ezzel
biztosítjuk, hogy a hagymába
visszaszivárogjon kis tápanyag.
Mindezek után megkereshetjük
a helyét, ha ki szeretnénk ültetni,
de csak a fagyok elmúltával –
kaptuk a tanácsot.
Pár szót kértünk még búcsúzóul
a cserepes szegfűről, mely szintén
évelő növény, és a gondoskodást
meghálálja. „Mindenképpen fontos
számára a jó minőségű föld
és a tápanyag. Ha kinőtte a saját
cserepét, szabad földben is tökéletesen
érzi magát. Minden egyes
növénynél a legfontosabb az odafigyelés.
Ha a legkisebb virággal
is szeretettel bánunk, meghálálja
a gondoskodást.”
VINCZE Adél
fotó: facebook/Football Club Nagykanizsa
fotó: facebook/Tungsram SE Nagykanizsa
NYILAS (11.23-12.21): Tanulja meg kezelni azokat a helyzeteket, amelyeket igazságtalannak érez magával szemben. Az erőforrásait ne hagyja kiapadni ezek miatt
még akkor sem, ha időnként fel kell emelnie a hangját.
12 KANIZSA ÚJSÁG SPORT
Az FCN nő labdarúgó együttese immár a futsal NB II-ben is bizonyíthat
A Nagykanizsa NB II-es férfi kézilabdázói Csepelen kezdhetik felsőházi rájátszásuk
FOCIAJÁNLÓ
MOHÁCSI TE 1888 — FC NAGYKANIZSA
2023. 03.10. 14:00
Mohács Újvárosi Stadion
FC NAGYKANIZSA — KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC
2023. 03.17. 14:00
MÁRCIUS VÉGÉN RAJTOL A FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁSUK
A férfi kézilabda NB II E csoportjában
a Nagykanizsa legénysége
végül biztosan végzett mezőnye
élén. Az utolsó fordulóban a Siklós
csapatát győzték le idegenben.
Innentől a felsőházi rájátszás következik:
egy úgymond összevont
nyolcas küzdelmeit – az F jelűek
legjobbjaival együtt – a második
HÁROM NB-S SZINTÉREN HÉT PONT A HÉTVÉGE MÉRLEGE
Az FC Nagykanizsa több porondon
is folytatta bajnoki szereplését
a 2023-2024-es szezonban,
ráadásul három NB-s csapata is
hazai környezetben bizonyíthatott:
az NB III-as futballisták a
Dunaújváros FC-vel szemben az
Olajbányász-stadionban, a női
NB II-ben szereplő kanizsai csapat
a „Bányász-sporttelepen” a
Pécsi VSK ellen, míg az FCN női
futsalosai - szintén az NB II-ben –
az Olajbányász-sportcsarnokban
az ELTE-BEAC-ot látták vendégül.
Az FC Nagykanizsa az NB III
Délnyugati csoportjának egyik
élcsapataként az egykor szebb
napokat is látott Dunaújvárost
látta vendégül szép számú néző
előtt, hiszen mintegy 400 néző
láthatta, hogy Gombos Zsolt
tanítványai 4-1-re győzték le az
újvárosiakat a bajnokság 18. fordulójában.
A Kanizsa góljait Major
Ernő, Pintér Dániel, Winkler
András, valamint Lőrincz Bence
jegyezték, s érdekességként szolgálhat,
hogy Major télen a szlovákiai
Füleki TC Filakovo, míg Winkler
a Tiszakécskei LC-től érkezett,
Lőrincz pedig ismét felzárkózott
a liga góllövőlistájának dobogósai
közé – immár 11 találatnál
jár -, miként csapata is, hiszen a
piros-fehérek szintén a harmadik
helyre jöttek fel (a Szentlőrinc,
valamint az Iváncsa mögé). A következő
körben, vasárnap a Nagykanizsa
Mohácsra látogat.
A női labdarúgó NB II nyugati
csoportjában Benedek József
nyolcadik helyen álló együttese a
tavaszi szezon rajtján a kilencedik
Pécsi VSK-t fogadta és soraiból a
hajrában Domján-Köröcz Bianka
egyenlített, így mentve pontot
a pécsiek elleni 1-1 alkalmával.
Szollár Bernadették a következő
meccsüket szűk másfél hét múlva
vívhatják, szintén hazai környezetben,
a Paksi SE-t fogadják.
Addig sem marad(t)nak azonban
bajnoki versengés nélkül a
hölgyek, hiszen a futsal NB II-ben
is felpörgött - a téli hónapok során
- a bajnokság, a dél-zalai nők
pedig nem is szerepelnek rosszul,
hiszen a Nyugati csoport második
helyén állnak. Múlt vasárnap
például az ELTE-BEAC-ot fogadták
és 4-1-es győzelmet könyvelhettek
el a fővárosiakkal szemben,
a Domján Péter irányította házigazdák
góljain Szollár Bernadett
és Buncsák Réka osztoztak,
mindketten kétszer köszöntek be
riválisuknak. A következő, vagyis
a 12. fordulóban - szombaton - a
dél-zalaiak a Kecskeméti LC-nél
vendégeskednek.
POLGÁR László
legjobb mutatóval, kilenc hozott
pontjával kezdi a kanizsai gárda.
MK Pelikán Siklós KC (7.) – Nagykanizsa
(1.) 25-30 (13-15)
NB II E csoport férfi kézilabda-
mérkőzés, 14. forduló. Siklós,
100 néző. Vezette: Herceg, Piller.
Némileg azért idő kérdése volt
Siklóson, amíg a kanizsai kézilabda
együttes teljes mértékben a
maga ritmusa szerint alakíthatta
a meccs menetét. A hazaiak a
kezdeti vezetésüket követően is
15-15-nél még utolérték a nagykanizsaiakat,
onnantól viszont a
dél-zalaiak (góljaikat tekintve Péter
Barnabás és Csordás Marcell
jutott a legtovább 7-7 találattal)
jobban összpontosítva, s a vendéglátók
fáradságát is kihasználva
gyűjtötték be a két pontot – igaz,
azokat magukkal nem viszik, mivel
a baranyai csapatok közül a
Siklós az alsóházi folytatásra készülhet.
A lényeg azonban a Nagykanizsa
szereplése, Csalló Ádám
legénységének felsőházi kilenc
pontja úgy jön össze, hogy őket a
Hőgyész, a NEKA U21, valamint a
PTE PEAC követte a felsőház legjobbjai
közé – az egymás elleni
eredményeikkel együtt. Az NB II
F csoportjának legjobbjai a Százhalombattai
KE, a Csepel DSE,
az Érdi FKSE-Treff 99, valamint a
VSK Tököl négyeséből kerültek ki,
közülük egyedül a battaiak előzik
meg a Kanizsát a 11 megszerzett
egységükkel a nyitótáblázaton. A
folytatás március 23-24-én rajtol,
a menetrend előzetesen a dél-zalaiaknak
úgy állhat össze, hogy
Csepelen rajtolnak szűk három
hét múlva.
POLGÁR László
fotó:Polgár László
fotó:Polgár László
BAK (12.22-01.20): Ha előre akar haladni a munkájában, akkor ne nézegessen folyton vissza. Ne torpanjon meg még akkor sem, ha nincs megelégedve az elért
eredményével. Kapja össze magát minél előbb.
SPORT 2024.03.06. 13
EBBŐL MERÍTHETNEK A
DOBOGÓS TERVÜKHÖZ A hét elején a futsal NB II
Nyugati csoportjában a felsőházi
rájátszás második fordulóját
rendezték, a Nagykanizsai Futsal
Club pedig az ELTE-BEAC legénységét
fogadta.
Nagykanizsai Futsal Club (2.) –
ELTE-BEAC (5.) 6-5 (3-3)
NB II Nyugati csoport futsal-
mérkőzés, felsőházi rájátszás,
2. forduló. Nagykanizsa, 140
néző. Vezette: Vass I. (Héra, Horváth
P.). G.: Kovács Gy. (13., 34.),
Béli M.(16.), Schuller (20.), Kollár
(28.), Bolla (36.), illetve Bencsik
(16.), Kalina (18., 21.), Miskei
(19.), Kovács Gy. (22. - öngól)
NFC: Szőke R. – Kollár, Schuller,
Bagó Be., Kovács Gy. Csere:
Szabó Á. (kapus), Dömötörfy,
Bolla, Németh M., Gyurcsányi,
Béli M., Bogyó, Manganelli. Játékos-
edző: Gyurcsányi Zsolt.
A két fél alig néhány héttel azt
követően, hogy az alapszakaszban
találkozott Kanizsán, újra
a dél-zalai városban „randevúzhatott”,
immár a felsőházban, s
valamivel találóbb, ha összecsapást
írunk, mivel a mérkőzés során
egyes csapattagok időnként
oda-odaköszörültek a másiknak,
sűrű odaszólogatások közepette.
Ne fogalmazzunk másképp: az
NFC győzelemmel rajtolt a rájátszásban,
s egy újabb siker még
tekintélyt parancsolóbb megíté-
Az NFC negyedik góljánál
alaposan kipúpozta a
vendégek hálóját a találat
Valódi bajnoki meccs-sorozat szakadt a Vadmacskák SE
csapatára az utóbbi hetek során
CSÜTÖRTÖKÖN LEGYŐZHETŐ
RIVÁLIS ÉRKEZIK
Az elmúlt hetekben több alkalommal
is nem kimondottan
közvetlen riválisokkal szemben
kellett helyt állnia a Kanizsai Vadmacskák
SE női amatőr NB I-es
kosárlabda együttesének. A felgyorsított
bajnoki menetrendben
pedig már csütörtökön újra hazai
környezetben láthatják a nézők a
dél-zalaiakat.
Gábor Erzsébet tanítványai
hétközi bajnoki keretében szerepeltek
a listavezető Radobasket
Törökbálint otthonában és szenvedtek
„vállalható”, 77-64-es vereséget,
hogy azzal a lendülettel
az ötödik helyen álló PINKK Pécs
csapatát a Cserháti-csarnokban
72-54-re győzzék le – mindez egyben
a KVSE ötödik sikerét jelentette
a szezon során. Ezt követően
– a Zöld csoport 14. fordulójának
találkozóját pótolva – a táblázaton
negyedik TFSE-MTK U23 vendégei
voltak a nagykanizsaiak, a fővárosiak
végül 70-63-ra nyertek.
Március 7-én, csütörtökön máris
itt lehet a folytatás, hiszen Szilágyi
Lucáék 16 órától a hatodik
Tarr KSC Szekszárd II-t látják vendégül,
s az előző hetek tendenciája
alapján a nyolcadik Vadmacskák
SE elkönyvelheti akár újabb
sikerét is a szezon során.
POLGÁR László
lést hozhatott számukra. Igazából
már az elején le is rendezhette
volna a találkozót a házigazda,
majd a következő mérkőzésperiódusban
már az ELTE-BEAC nőtt
ellenfele fölé játékban. Ekkor
már a második húsz perc elején
jártunk, amikor a sokkoló két
BEAC-gól szinte letargikusan
hatott – de nem az NFC soraiban.
Az adok-kapok közepette a
kanizsaiak 3-5-ről álltak fel úgy,
hogy a vendégek is bármikor
betalálhattak volna. Bolla László
a 36. percben már újra a vezetést
szerezte meg a vendéglátók javára,
akik leginkább Kovács György
vezérletével, valamint a többiek
odaadó, lelkes játékával roppant
fontos győzelmet könyvelhettek
el. Folytatás március 11-én, jövő
hétfőn – az esti órákban - a listavezető
TFSE-t idegenben legyőző
Újpesti TE otthonában.
POLGÁR László
MAKÓN KÖZELEBB KERÜLHET A KANIZSAI BAJNOKI CÍM
A sakk Szuperliga 5. fordulójában
a Tuxera Aquaprofit NSK a
Haladás VSE együttesét fogadta a
címvédés szempontjából is fontos
bajnoki mérkőzésükön. Vasárnap
- már a szezon hatodik körében -
Makón vendégeskedik a tizenötszörös
bajnok dél-zalai klub.
Tuxera Aquaprofit NSK (1.) – Haladás
VSE (7.) 7:3
Sakk Szuperliga csapatbajnoki
mérkőzés, 5. forduló. Nagykanizsa.
Eredmények (elöl a hazaiak): Volokitin
– Kozul 1:0, Gledura – Héra
jr. döntetlen, Balogh Cs. - Ruck
döntetlen, Antal – Jankovic döntetlen,
Márkus – Németh M.1:0,
Medvegy – dr. Kovács G. 1:0, Aczél
– Borhy 1:0, Horváth Cs. -Gombócz
döntetlen, Palczert – Bálint P. 0:1,
Gara A. - Némethné Lakos 1:0.
A nagykanizsai bajnoki címvédő
sakkcsapat azért is állt nagy feladat
előtt, mert az előző körben
– Ajkán - elveszítette hosszú ideje
tartó veretlenségét, s ezt csak
tetézte, hogy listavezető ugyan,
de két klub is a lehető legközelebb
igyekszik mögötte a táblázat
második és harmadik helyén. Így
érkezett hozzá a már számtalan
alkalommal veszélyes ellenlábasa,
a Haladás VSE.
- Lényegében olyan arányban
győztünk a szombathelyiek ellen,
ahogy előzetesen is kalkuláltunk –
fogalmazott Nádasi Tamás, a kanizsai
egyesület elnöke. - Ugyanakkor
azt elmondhatjuk, hogy utólag
elemezve akár több is volt ebben
a meccsben, s ezt halkan azért is
hangsúlyoznánk, mivel a mögöttünk
álló Ajka és a Paks hozta mérkőzéseit.
Palczert Mátyás ugyan
ismét kikapott, viszont több szép
győzelmünk volt ezúttal is, tehát
alapvetően jár a dicséret az együttesnek.
A bajnokság nyílt, viszont
talán mi az abszolút topellenfeleket
már letudtuk a sorozat során.
Nagyon oda kell figyelnünk, hogy
megvédhessük bajnoki címünket.
POLGÁR László
Márkus Róbert (szemben) ismét győzelmet
hozott a kanizsai sakk bajnokcsapatnak
További híreinket
megtalálják a
www.kanizsamediahaz.hu
oldalon.
VÍZÖNTŐ (01.21-02.19): Az ismerősei kritizálása helyett egyelőre csak a saját életvitelét ellenőrizgesse. Ha nem hagyja figyelmen kívül a realitásokat, akkor jóban lesz
saját magával, és másokkal is.
14 KANIZSA ÚJSÁG HIRDETÉS
A 2024. február 21-i számunkban
megjelent rejtvény megfejtése:
AMI PECH AZ EGYIK EMBERNEK, AZ
NAGY SZERENCSE A MÁSIKNAK.
Magával vinné telefonján a
Kanizsa Újságot?
Telefonjával beolvasva, ezzel a
kóddal is elérheti az oldalt.
A Kanizsa Újság korábbi számait elolvashatja
a Halis-könyvtár weboldalán is.
Keresse fel a kanizsaujsag.nagykar.hu oldalt.
Nyitva: H-P-ig 8-16,
VERSENYTÁRGYALÁSI FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
2024. március 18-án (hétfő)
nyilvános versenytárgyaláson mezőgazdasági művelés céljára
haszonbérbe, illetve bérbe adja a palini városrészben levő alábbi ingatlanait:
Hrsz. Alapterület Megnevezés Utca Induló nettó
kikiáltási ár
4307/2 1,1852 ha szántó Diófa utca 61.000 Ft/év
4291/37,
4291/41,
4307/3-13
együttesen:
1,1669 ha
kivett beépítetlen
terület Diófa utca együttesen:
59.000 Ft/év
4762, 4764,
4767
együttesen:
4,5504 ha
kivett beépítetlen
terület
Park és
Iparos u.
között
együttesen:
227.520 Ft/év
Részletes feltételek és kiírás megtekinthető a www.nagykanizsa.hu honlap
Befektetőknek menüpont Eladó/Bérbeadó ingatlanok almenüpontja alatt.
www.nkvg.hu
ELÉRHETŐSÉGÜNK
30/153-7607
KÖVETKEZŐ
VÉRADÁSOK
2024.03.12. 09:30-12:30
Nagykanizsai SZC Cserháti Sándor Technikum és Kollégium
2024.03.12. 14:00-16:30
Zalaszentbalázs Művelődési Ház
A megjelenítést ezúton is köszönjük!
Véradásaink időpontját megtalálják a Kanizsa TV Lapozójában is!
A véradás mindenki
számára nyitott.
ELADÓ!
1 db csúcseszterga, komplett felszereléssel
(szerszám-anyag-mérőeszközök stb.), valamint
1db 500-as szalagfűrész, könnyen
mozgatható. 220V-os motorral szerelve.
TOVÁBBI INFÓ: 06-30/442-22-74
HALAK (02.20-03.20): Ne csak a pénzét, hanem a szabadidejét is ossza be az eddigieknél körültekintőbben. Ha így tesz és gyakrabban mosolyog, több mindent
elérhet az ismerősei körében.
REJTVÉNY 2024.03.06. 15
VOKSH
OKTATÁSI
KFT
Nagykanizsa, Ady Endre utca 30.
tel. 06-30-491-7051
/ny.sz. E-000883/2014/
Lejár a GKI kártyád vagy most szerzel először?
Jó helyen jársz! E-learning tanfolyamunkra
folyamatosan lehet jelentkezni
képzési díj tavalyi áron!
Vizsgák:
keddi napokon Zalaegerszeg
pénteken Nagykanizsán
vagy bárhol az ország területén vizsgázhatsz!
Jelentkezés személyesen irodánkban!
Telefon: 93/516 634 +36 30 491 7051
nagykanizsa@voksh.hu
VOKSH a jó választás!
Várjuk jelentkezésüket kategóriás képzéseinkre is
B , B+E, C ,CE, D !
34 éve az úton társak vagyunk !
PROGRAMAJÁNLÓ HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Március 8., 22. (péntekenként) 17 óra
GÉMKAPOCS TÁRSASJÁTÉK KLUB
Vezeti: Temesi Róbert és Szűcs Sándor
Március 10. (vasárnap) 8-13 óra
ORSZÁGOS ÉREMGYŰJTŐ TALÁLKOZÓ
Érem- és bélyegbörze, ingyenes árbecslés és szaktanácsadás
9 óra A PÉNZHELYETTESÍTŐK RÉGEN ÉS MA – KIÁLLÍTÁS
Megnyitja: Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő
Szervező: a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének Nagykanizsai
Csoportja, valamint a Kanizsai Kulturális Központ
Március 18. (hétfő) 17 óra
Tavaszi Művészeti Fesztivál
KOTNYEK IDŐKAPSZULA ‚90-96 – kiállítás Kotnyek
István festőművész, grafikus 1990 és 1996 között, a
HSMK számára készített plakátjaiból
A részvétel INGYENES!
Március 18. (hétfő) 18 óra
Tavaszi Művészeti Fesztivál
„SZÉP KIKELET” – a Farkas Ferenc Énekegyüttes koncertje
A részvétel ingyenes, de regisztrációs jegy megváltásához
kötött! Regisztrációs jegyek igényelhetők a
HSMK információs szolgálatánál.
Március 21. (csütörtök) 19 óra
Tavaszi Művészeti Fesztivál
Dennis Kelly: ÁRVÁK – krimi (LOUPE Színházi Társulás)
Jegyár: dinamikusan árazott esemény. Jegyek kaphatók
a https://loupe.hu/musor oldalon.
MEDGYASZAY HÁZ
Március 15. (péntek) 10.30
EMLÉKMŰSOR AZ 1848-49-ES FORRADALOM ÉS
SZABADSÁGHARC 176. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE
Március 19. (kedd) 19 óra
Tavaszi Művészeti Fesztivál
A NAGYKANIZSAI SZIMFONIKUS ZENEKAR TAVASZI
KONCERTJE
Jegyár: elővételben 3.000 Ft, a koncert napján:
3.500 Ft
Március 23. (szombat) 20 óra
Tavaszi Művészeti Fesztivál
NEW WAVE SESSIONS: KRISTOAF KONCERT
Jegyár: elővételben 1.500 Ft, a koncert napján
2.000 Ft
MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ
Március 7. (csütörtök) 17 óra
Művészetről Mindenkinek! sorozat 9. előadása
GYÖNYÖRŰ TÁJAKON – UTAZÁS A SZÉPMŰVÉSZETI
MÚZEUMBAN
A részvétel INGYENES!
Március 9. (szombat) 8 -18 óra
MÓRICZ MŰVÉSZETI MŰHELY
TERDIK SZILVIA – FESS ÚGY, MINT A NAGYOK!
Március 14. (csütörtök) 17 óra
Művészetről Mindenkinek! sorozat 10. előadása
A VÉGZET ASSZONYAI – BIBLIAI TÖRTÉNETEK A
MŰVÉSZETBEN
A részvétel INGYENES!
Március 14-17. 8 -18 óra
MÓRICZ MŰVÉSZETI MŰHELY – WORKSHOP
Március 21. (csütörtök) 17.30 óra
LÉLEGZŐ IRODALOM SOROZAT IRODALOM ÉS
PSZICHOLÓGIA
A rendezvény célja egyrészt az irodalom életben tartása,
másrészt a kortárs irodalom megismertetése,
megszerettetése az olvasókkal.
Az irodalom, mint terápia. Terápia, de kinek? Az írónak
vagy az olvasónak?
Beszélgetés Molnár Ibolya klinikai szakpszichológussal
és Pelesz Alexandra íróval.
Moderátor: Lehota M. János esztéta
A részvétel INGYENES!
16 KANIZSA ÚJSÁG GASZTRO
SAJTGOLYÓ ÉS MACARON, VANÍLIAFAGYIVAL
A 6. osztályos Szalai Nóra álma,
hogy szakács lesz. Ezért az álomért
tesz is, napi szinten süt-főz
a konyhában. A receptek eredeti
verzióját a fiatalok körében népszerű
TikTok videókból meríti.
Eleinte külön nehézséget jelentett
neki, hogy az amerikai videókon
Fahrenheitben adják meg
a sütési hőfokot, de Nóra most
már tudja, hogy 1 Celsius átváltva
33.8 Fahrenheit. A videók tanulmányozásának
van még egy
haszna, hiszen az angol nyelvet
is tudja gyakorolni. Arra biztatja a
gyerekeket, bátran álljanak neki
a konyhában ténykedni.
a sót, amíg egynemű masszát
nem kapsz. A tésztát két percig
kézzel dagasztod, hogy sima állagú
legyen, majd kör alakban,
fél cm-es vastagságúra kisodrod.
Ezután kb. 5 cm-es átmérőjű
kerek szaggatóval kiszaggatod,
belehelyezed a sajtdarabot, és
a tenyeredben golyót formázol
vele, hogy a sajt ne folyhasson ki.
Egy kisebb serpenyőben felforrósítod
az olajat és a golyókat szép
aranybarnára kisütöd benne.
Konyhai törlőpapírral borított
tányéron lecsepegteted a golyókat
és még forrón tálalod. Tartármártással
és sült burgonyával
együtt nagyon finom.
A MACARON HOZZÁVALÓI:
67 g sima liszt, 99 g porcukor, 3
tojásfehérje, 60 g kristálycukor,
élelmiszer-színezék.
ELKÉSZÍTÉSE:
A lisztet keverd össze a porcukorral,
a tojásfehérjékhez adagold
hozzá a kristálycukrot, verd kemény
habbá, majd szitáld hozzá a
porcukros lisztet.
Ízlés szerint adj hozzá élelmiszer-
színezéket, töltsd a masszát
habzsákba és formázz kis korongokat
a tepsire. Rázd meg, hogy
a levegőbuborékok tudjanak távozni.
Utána, ha látsz buborékot,
akkor fogpiszkálóval vagy éles
hústűvel pukkaszd ki. 30 percig
pihentetjük, végül 170°C-on, alsó-
felső sütéssel 15-20 perc alatt
megsütjük.
Kihűlés után megtöltjük vaníliafagyival.
A macaronok szélét,
ahol kilátszik a vaníliafagyi, hempergessük
meg macaron-forgácsban,
ami a kevésbé sikerült sütemények
összetörése után marad.
Nóri azt javasolja, ebből a különleges
csemegéből csak annyit
töltsünk meg fagyival, amennyit
rögtön el is tudunk fogyasztani.
BAKONYI Erzsébet
A SAJTGOLYÓ HOZZÁVALÓI:
240 ml tej, 170 g liszt, 100 g
cheddar sajt, só, 0,5 l étolaj.
ELKÉSZÍTÉSE:
A cheddar sajtot 1x1 cm-es
kockákra összevágod. Egy lábasban
felteszed forrni a tejet, forrás
után leveszed a tűzhelyről és fokozatosan
hozzákevered a lisztet,
KÖZELEG A HÚSVÉT
NAGYKANIZSA ÉS
TÉRSÉGÉNEK LAPJA
XXXVI. ÉVFOLYAM
6. SZÁM
2024. MÁRCIUS 20.
KAÁN KÁROLY NYOMÁBAN
további részletek az 5. oldalon
Következő számunk 2024. április 3-án jelenik meg.
Az nem lehet a városlakók érdeke, hogy feleannyiszor nyírják
a füvet vagy vigyék el a szemetet. És az sem lehet a kanizsaiak
érdeke, hogy szeptember 1-től bezárják az Uszodát és a Kanizsa
Arénát – ez volt az egyik legfajsúlyosabb mondat a múlt
heti költségvetési vitában. Horváth Jácint fogalmazott így, aki
szerint Balogh László tervezete a bosszú költségvetése volt.
MEGEMLÉKEZTEK
A HŐSÖKRŐL
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztek
március 15-én. Az ünnepi programsorozat három
állomásból állt. A Deák téren a nemzeti lobogó felvonását
követően megkoszorúzták a 48. gyalogezred emlékművét,
majd a Medgyaszay Házban Balogh László polgármester
beszédével és középiskolás diákok műsorával folytatódott
az ünnepség, este pedig egy fáklyás emlékezősétán vehettek
részt a megemlékezők.
részletek a 2. oldalon részletek a 4. oldalon
Sonka és tojás. Csokinyúl. Dekoráció. Ajándék. A húsvét a kereszténység
legnagyobb ünnepe, de a valláson kívül a tavaszvárás,
a tavasz eljövetelének ünnepe is. Az idei esztendőben húsvét
vasárnapja március 31-én lesz. Vannak, akik már készülnek
az ünnepre, de sokan az utolsó pillanatra hagyják a bevásárlást.
Körképünk arról szól: mit, hol és mennyiért lehet kapni.
A legendás természettudós,
tanár emlékét megőrizve, új
elnökkel folytatja munkáját az
ország első Kaán Károly egyesülete.
Szabó Eszterrel az egyesület
új vezetőjével beszélgettünk.
10. oldal
A Legfőbb Ügyész rendelt el nyomozást,
mert valakik az érintettek
tudta nélkül ajánlották fel adójuk
egy százalékát a kanizsai szervezetnek.
KOKSZ — NYOMOZÁS ÉRDEKES EMBEREK 71.
Horváth Ferenc, a civilek tavalyi
szponzora fontosnak tartja,
hogy értékes célokat támogasson.
Katonaként került Kanizsára,
azután itt is ragadt.
12 évvel az utolsó felújítás
után már mindent megesz a
rozsda a Vasútparkban. A felújításra
lenne csapat. Csak a
pénz hiányzik.
MOZDONYSORS
3. OLDAL 8-9. OLDAL 7. OLDAL
KÖLTSÉGVETÉS
BOSSZÚBÓL?
fotó: Vincze Adél
fotó: Tóth Csilla
IMPRESSZUM:
KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Tar Mihály • MEGJELENIK KÉTHETENTE • Szerkesztőségvezető: Mikó-Baráth György
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. • Felelős kiadó: Tar Mihály ügyvezető • Sportszerkesztő: Polgár László • Tördelés: Molnár Dóra
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050 • Reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05 • Terjesztési információ: 93/787-050
Megjelenik: 16.000 példányban • ISSN 0865-3879.
2 KANIZSA ÚJSÁG AKTUÁLIS
REZSIVÉDELMI ALAP MÉG NINCS,
KÖLTSÉGVETÉS MÁR VAN mogatási összegét. Ez ekképpen
alakult: 2019-ben 122.000.000
Ft, 2020-ban 118.296.000 Ft,
2021-ben 98.911.000 Ft, 2022-
ben 120.000.000 Ft, 2023-ban
139.000.000 Ft, 2024-ben
160.000.000 Ft. Mint írják: a
bankmonitor inflációkalkulátora
szerint a 2017. évi 142.000.000
millió Ft 2024. évben inflációval
növelve 232 702 196 Ft-nak felel
meg.
A közgyűlésen több kisebb
fejlesztést a polgármesteri költségvetési
tervezet módosításával
javasoltak a fideszes városatyák.
Ezek kapcsán Horváth Jácint
hangsúlyozta, az ÉVE is fontosnak
tartja mindezt, például az
Alkotmány utcában a rendelőnél,
ahol valóban több évtizedes kérés
volt ez már, tavaszra elkészül
a parkoló, s azt is tudják, hogy
Kiskanizsán is számos járda- és
útprobléma van. De a legjobb az
lenne, ha a kormány végre döntene
a rezsivédelmi alapról, hiszen
abból sok fejlesztést el lehetne
végezni, azokat is, amiket az ÉVE
a „saját listájáról” húzott ki, a szűkös
keretek miatt. Az útfejlesztések
kapcsán szó esett a Tripammer
utcáról. Az ÉVE tervezete a
TOP-források első helyére rakta. E
kapcsán azt emelte ki Horváth Jácint,
nem érti, hogy miért zavarja
a Fideszt, hogy EU-s pénzből lesz
ez finanszírozva, nem a város
saját forrásából. Radics Bálint a
Mindenki Háza kapcsán kért 10
milliós támogatást, míg Erdős
László a 24 helyett 30 milliót szeretett
volna a Napsugár utca felújítására.
Ekkor Fodor Csaba nyomott
ügyrendit, és szórakozásnak
minősítette a Fidesz viselkedését,
hiszen az elméletileg Balogh
László által beállított költségvetést
módosítgatják mindenféle
szakmai háttéranyag nélkül,
hasra csapott összegekkel. Szerinte
erre csak a hangulatkeltés
miatt volt szükség. Ezek a javaslatok
végül nem is mentek át az
ÉVE-frakción, így nem lett meg a
többségük. A Horváth Jácint által
benyújtott módosított büdzsét
8 igen, 6 nem, 1 tartózkodás
mellett fogadták el, érdekesség,
hogy Szabó Szilárd, a Fidesz-frakció
vezetője tartózkodott.
Szintén érdekes utóélete lett
néhány elfogadott, kisebb fejlesztésnek.
Palinban, mint azt
a képviselő elmondta, többen
megkeresték Gábris Jácintot,
miszerint nem értik, Erdős László
milyen alapon nyilatkozik a Napsugár
utca felújítása kapcsán,
amikor korábban semmit nem
tett az ügyben. – A magam részéről
sokat nem tennék hozzá, de
fel fogom szólítani a következő
közgyűlésen a polgármestert,
hogy más érdemeivel lehetőség
szerint ne éljenek vissza – hangsúlyozta
Gábris Jácint – Azzal
semmi gond nincs, ha közösen
kiállunk, hiszen a cél, a fejlődés
közös, de ezt nem kellene kampányra
használni. Az én javaslatom
alapján került be az ÉVE
módosítója a végleges költségvetésbe,
erre kontrázott rá szóban
Erdős úr, anélkül, hogy pontosan
meg tudta volna nevezni,
hogy mire alapozza a számokat.
A projekttervezést is magam hajtottam
ki, sőt, a csapadékvíz-elvezetésé
is elkészült. Ráadásul az
Erdős úr szavait lehozó cikkben
a számok is rosszul hangzanak
el, hiszen 24 millió forintból fog
megújulni ez a szakasz, nem 18-
ból. Így ez az egész viselkedés
nem volt szakszerű, hogy finoman
fogalmazzak. Egyébként a
vízelvezetés rendbetétele, ami
szintén valós probléma az utca
bizonyos részein, minimum 60-
70 millió forintba kerülne. De
nemrég szembesültem azzal,
hogy az orvosi rendelő kérdése
is előkerült. Ott is hosszú munka
árán sikerült elérni, hogy a
munka elkezdődjön. S ezt most a
polgármester úr harangozta be.
Ezért is üzenek a sajtón keresztül,
hogy a képviselők kampánycélból
se álljanak olyan fejlesztés
elé, amihez semmi közük – szögezte
le az ÉVE képviselője.
Az újabb találkozásig nem kell
sokat várni, hiszen március 26-án
soros ülést tart a testület.
MIKÓ-BARÁTH György
Mintegy 2 órát tárgyaltak a városatyák
a 2024-es költségvetésről.
Balogh László tervezete több
városi céget is negatívan érintett
volna, hiszen a Via Kanizsa összesen 556 millióval kapott volna
kevesebbet, a Rehab 25 millióval,
az Uszoda 61-el, a Médiaház
pedig 109-el. Mindezt a polgármester
szerint az indokolta, hogy
ők a kanizsaiak érdekeit nézik,
nem a cégekét, viszont a fejlesztéseknek
igenis együtt kellene
örülnie mind a két oldalnak. A
cégek elleni bosszúként értékelte
Horváth Jácint Balogh László
tervezetét, ezt Fodor Csaba is
megerősítette. Mindketten több
példát is hoztak, mint mondták:
emberek elbocsájtásával járt volna
a Rehabnál, de megszüntette
volna teljesen a Médiaházat és
a Városfejlesztő Kft-t is. Mindezek
mellett, ősztől be kellene
zárni az Arénát és az uszodát, s
még a játszóterek felét is. Fodor
Csaba szerint így könnyen
dicsérte a kormányoldal ezt a
tervezet, miközben az elvonások
miatt cégek sorát sodorta volna
a megszűnés szélére. A Médiaház
számára a polgármester 30
millió forintot javasolt, a tavalyi
139 helyett, végül 160-ra módosított
az ÉVE-frakció. A vita során
Balogh László Fodor Csabának
tett válaszában ÉVE-szócsőnek
nevezte cégünket. A támogatási
módosítás Szabó Szilárd szerint
a kampányról szól és semmilyen
fejlődés nem indokolja sem ezt
az emelést, sem a korábbi években
a helyi médiára elköltött
milliókat. Érdekesség, hogy a
Médiaház a Covid előtti években
nem sokkal kevesebből gazdálkodhatott,
mint a most kormányoldalról
sokallt büdzsé, hiszen
a 2018-as év teljes bevétele 151
millió forint volt. Fodor Csaba az
ülésen is elmondta, ez az emelés
még mindig nem tudja követni
azt az inflációt, ami a magyar gazdaságot
jellemzi. Az ÉVE a hivatalos
oldalán is posztolta cégünk
elmúlt esztendőkben kapott táfotó:
Novák Viktor
KÖZÉLET 2024.03.20. 3
ELCSALT 1%, AVAGY FEL NEM AJÁNLOTT PÉNZEK KERÜLTEK KANIZSÁRA?
Akkora port kavart a Főügyész
bejelentése Nagykanizsán, hogy
még a korábbi polgármester is
szükségét érezte a megszólalásnak.
Történt, hogy a Médiaház
több felületen is beszámolt arról,
hogy Varjú László Dk-s parlamenti
képviselő kérdése alapján Polt
Péter Legfőbb Ügyész nyomozást
rendelet el a hamisítottnak
tűnő 1%-os felajánlások kapcsán.
Dénes Sándor, korábbi fideszes
polgármesternek ez a közlésünk
nem nyerte el tetszését.
Könnyen lehet, hogy a bejelentés
nem Dénes képviselőnek
nem tetszett, hanem szóltak neki,
hogy most ő következik, mert eddig
amolyan alamuszi nyuszisan
bekkelte végig az eltelt négy és
fél évet. Képviselőként ugyanúgy
betlire játszott, mint azt polgármesteri
regnálásának öt éve
alatt tette. Szolgált és kiszolgált,
tulajdonképpen feltétel nélkül.
A téma azonban nem Nagykanizsa
egyik legjelentéktelenebb öt
évének értékelése, hanem igazán
most az a fontos, miről szól az
„egyszázalékos ügy”.
Még november elején értesített
egy könyvelő arról, hogy
több ügyfele jelezte, nevükben
valaki felajánlotta adójuk egy
százalékát. Valamennyien olyanok
voltak, akik elektronikusan
megtették ezt a bizonyos felajánlást.
Az adóhivatal ezt követően
nyilatkozatra szólította fel őket,
miszerint döntsék el, az elektronikus
vagy a papíron érkezett
beadványuk az érvényes. Ekkor
tudták meg, hogy valakik az adószámukkal
visszaélve, levélben
tettek felajánlást. Ráadásul valamennyi
felajánló Nagykanizsára
irányította ezeket a pénzeket. Egy
konkrét civil szervezet, a Kanizsai
Old Timer Kerékpáros Szövetség
(KOKSZ) volt minden esetben
a kedvezményezett. November
eleje óta érhető el a könyvelő
bejegyzése a virtuális térben, így
alaposan feltételezhető, hogy az
érintett szervezet is tudomást szerezhetett
erről. Mivel az érintettek
nem vállalták a nyilvánosságot,
az eset „bizonyítékok hiányában”
nem kerülhetett nyilvánosságra.
Ezzel párhuzamosan egy másik
szálon a kanizsai DK-t is elérték a
könyvelők. Innen indult a parlaazonban
úgy gondolta, ki kell
vizsgálni, mi is történt.
Erről számolt be a Médiaház és
ennek kapcsán nyilvánult meg
Dénes Sándor. Az, hogy nevemet
emlegetve dehonesztáló kijelentéseket
tett, lelke rajta. Miatta biztos
nem lesznek álmatlan éjszakáim,
de azért elcsodálkoztam és
elgondolkodtam, vajon mi ugrathatta
ki a nyulat a bokorból, mi riasztotta
meg az alamuszi nyuszit.
A Médiaház munkatársai az
esettel kapcsolatban semmi mást
nem tettek, mint beszámoltak
egy város közéletét érintő, súlyos
bűncselekmény gyanúját felvető
legfőbb ügyészi vizsgálat indulásáról.
Senkit nem jelöltünk ki
bűnösnek, és a kormányoldalhoz
köthető, újabban magát szabadnak
nevező sajtómunkatársaktól
eltérően, egy feljelentés kapcsán
nem hirdettük ki az ítéletet. Ez
pedig baj! Ugyanolyan baj, mint
a bicskei pedofilok esete. Ahol a
normalitást egyre inkább mellőző
politikai oldal a probléma eltussolása
mellett azon háborog,
hogy kiderült a dolog! Nagykanizsán
sem történt eddig semmi
különös. Kiderült, hogy vizsgálat
folyik egy költségvetési csalás
ügyében, melynek kedvezményezettjét
sem a kanizsai újságírók,
hanem a Legfőbb Ügyész
közleménye nevezte meg. Ez pedig
felháborító…
Az ügyre – amint lesznek fejlemények
– természetesen mi még
visszatérünk!
TAR Mihály
menti vonal és jutott
el a főügyészt
célzó kérdésig az
eset. Már csak
azért is, mert a
NAV – bár elég
világos a csalás
gyanúja – nem indított
vizsgálatot.
A Legfőbb Ügyész
A fenti írás szerzőjeként, valamint a Médiaház vezetőjeként egyetlen dolgot szeretnék a történtekhez hozzátenni. Az általam vezetett városi cég
mindent megtesz azért, hogy a közélet szereplőinek véleményét közzé tegye! Ez Dénes képviselőre is érvényes, így ha úgy gondolja, hogy mondandója
van, nyugodtan keressen meg bennünket! Az ajánlat természetesen nem csak Dénes képviselőre érvényes, de nem írom le ezredszer!
… mellesleg hivatalosan a kampány még csak ezt követően kezdődik.
MONDD, TE KIT VÁLASZTANÁL!
„Valakinek holnap le kell mondani
hivataláról, mondd te kit
választanál!” – Emlékezetes sorok
ezek Szörényi-Bródy- Boldizsár
István a király című rockoperájából,
melyek aktualitása a június
9-i választások napjának közeledtével
fokozatosan erősödik. A felszólításra
azonban Nagykanizsán
még nem lehet válaszolni, mert
hivatalosan még senki sem jelentette
be jelöltjeinek névsorát, így
csak sejtetések vannak. Az Éljen
VárosuNK Egyesület (ÉVE) esetében
túl nagy meglepetésre nem
kell majd számítani. Várhatóan a
„győztes csapat összeállításán ne
változtass” elv mentén kerülnek
majd ki a jelöltek. Horváth Jácint
polgármester-jelöltségét már
több szervezet is támogatta így
meglepő lenne, ha az ellenzéki
koalíció mást nevezne meg jelöltjének.
A kiszivárgott hírek szerint
már a képviselőjelöltek névsora
is megvan, jöhet a bejelentés!
Sokkal kevésbé tűnik egyértelműnek
a Nagykanizsán 2019
ősze óta kisebbségbe és így sértettségbe
került kormánypárti
csoport helyzete. Belső információk
szerint Sopronból, a Fidesz
régió igazgatójának köreiből
mozgatják a szálakat. Ez a mozgatás
azonban nem igazán tetszik a
párton belül Balogh László regnáló
polgármester újraindítását
nem támogató körnek. Indítottak
is közvélemény-kutatásokat, így
amolyan tévés vetélkedőkhöz
hasonló módon telefonos segítséggel
próbáltak a kérdésen túljutni.
Úgy tűnik azonban, hogy ez
egyelőre nem sikerült. Az biztos,
hogy Balogh László rákapcsolt.
Influenszereket megszégyenítő
módon próbálja kivenni részét
a virtuális világban élők mindennapjaiból.
Az, hogy ezeket a
kissé hebehurgyára sikeredett
alkotásokat ki veszi komolyan,
nem lehet tudni. Ahogy azt sem,
hogy a városi fideszhez köthető, a
szennylapok alját is alulról súroló
facebookos szatelitoldalakon
zajló gyalázkodásokat, magyarázkodásokat
ki tudja a hihető kategóriába
sorolni. Az azonban jól
látszik, hogy a kampány hivatalos
kezdete előtt tesztelgetik, hogy
meddig mehetnek el. Az is jól látszik,
hogy a célba vett személyek
jogai, becsülete, magánélethez
való joga számukra nem szent.
Lelkük (ha van nekik) rajta!
TAR Mihály
BOTRÁNNYÁ FAJULT A „SÉRTETTSÉG”
Nem zajlott zökkenőmentesen a pénteki megemlékezés, ugyanis a
hagyományőrzők nem voltak hajlandóak az ellenzék koszorúját elhelyezni
a 48. gyalogezred emlékművénél. A polgármesteri hivatal erről
előzetesen, egy csütörtökön kiküldött levélben tájékoztatta a képviselőket.
A döntést sértettséggel indokoltáka. Fodor Csaba, az ÉVE
frakcióvezetője az ünnepség után reagált a történtekre. Elmondta,
a Cseresnyés Péter, Balogh László és a helyi Fidesz által elmélyített
gyűlölet eredménye mutatkozott meg az ünnepségen. – Mi egy fiatal
iskolást kértünk meg, hogy vigye a mi koszorúnkat, hogy helyezze el.
A fiatalság a jövő. Erről szól március 15-e. A mi koszorúnkat a fiatalság
vitte, az övükét meg a múlt – fogalmazott a frakcióvezető. A nyilatkozat
után a Fidesz a közösségi oldalain indított ellenkampányt, melyben
próbálják megmagyarázni a történteket.
TÓTH Csilla
KOS (03.21-04.20): Annyira belemerül a munkájába, hogy szinte erőszakkal kell leállítani a hozzátartozóinak. Ha nem figyel, hajlamos lesz továbbra is bent
ragadni ebben a mókuskerékben.
4 KANIZSA ÚJSÁG ÜNNEP
MEGEMLÉKEZTEK A HŐSÖKRŐL
1848. március 15-e a magyar
történelem meghatározó mérföldköve,
a polgári forradalom és
szabadságharc kezdete, egyben
a magyar sajtó napja. 1989-től
munkaszüneti nap, míg 1990
óta hivatalos nemzeti ünnep. A
kanizsai megemlékezés első állomásán
térzenére gyülekezett
a tömeg a Deák téren, ahol a
Himnusz dallamára felvonták a
nemzeti lobogót. Ezt követően a
48. gyalogezred emlékművénél
folytatódott az ünnepség, ahol
koszorúk elhelyezésével és főhajtással
tisztelegtek a forradalom
és szabadságharc elesettjei előtt.
A koszorúzás után díszsortűz
és ágyúlövés következett, majd
a Medgyaszay Házba vonultak a
megemlékezők, ahol Mészáros
János Elek magánénekes közreműködésével
énekelték el a
Himnuszt. – A nemzet közös emlékezet
a múltról és közös terv a
jövőre – ezekkel az Ernest Renan
francia történésztől idézett szavakkal
kezdte meg ünnepi beszédét
Balogh László. A polgármester
a szuverén nemzet és a szabad
gondolkodás jelentőségét hangsúlyozta.
– Lényegi alapja nem
a gépsoron gyártott egyetértés
és bólogatás. Nem kell ugyanazt
vallanunk és hinnünk, egymást
rokonainak lennünk. Nem kell
ugyanúgy dalolnunk, nem kell
homogén nyelven szólnunk.
Nem kell egy rendből valónak
születnünk. A nemzetben lehet
saját hangunk, énekünk és szólamunk.
Lehet saját istenünk,
vágyunk és reményünk, nemzetiségünk,
pártunk, eszménk és
saját vezérünk. Lehet mindenünk
– fogalmazott Balogh László. Beszédében
kijelentette: a nemzet
nem egymás elleni uszítás. Kossuth
Lajost is méltatta, akit szerinte
tanítani és tisztelni kell, és
nem önérdekből lebetonozni és
parkolókkal telehinteni. Balogh
László szavait a Dr. Mező Ferenc
Gimnázium diákjainak műsora
követte.
Az ünnepségsorozat este a
Kossuth térről induló fáklyás
emlékezősétával folytatódott.
Először Kossuth Lajos mellszobránál
a polgármester helyezett el
koszorút, majd az Eötvös téren, a
Sugár úton, az Erzsébet téren, az
Aradi udvarban, a Zrínyi-iskolánál
és a Deák téren is koszorúzással
tisztelegtek a ’48-asok előtt.
TÓTH Csilla
IDÉN IS ÜNNEPELHETNEK MAJD A NAGYKANIZSAIAK Javában zajlanak az idei Város Napja előkészületei, amelyet mintegy öt hét múlva rendeznek a város főterén. A szervezők számos
helyi és országos hírű fellépő szerepeltetésével, valamint újdonságokkal is készülnek a kanizsaiaknak április 26-án és 27-én.
Az első Város Napját még
1994-ben rendezték meg Nagykanizsán
és 25 éven keresztül a
település alapításának megünneplése
egybeforrt azzal, hogy
április végén bonyolítják le a
programkavalkádot. Négy évvel
ezelőtt azonban a pandémia közbeszólt
és a Város Napja kétszer is
elmaradt, majd 2022-ben szeptemberre
tolódott, hogy aztán
tavaly visszakerüljön az eredeti
időpontjára. Az előző két eseményhez
és a tavalyi dödöllefesztiválhoz
hasonlóan a szervezési
feladatokat idén is a Kanizsa Turizmusáért
Egyesület valamint a
Kanizsai Kulturális Központ látja
el. A szervezési munkálatok szinte
azonnal elkezdődtek, ahogy a
szervezet és az intézmény megkapta
az ajánlattételi felhívást a
lebonyolításra.
A fesztivál fő helyszíne az elmúlt
csaknem három évtizedhez
hasonlóan a város főtere lesz, de
először a Város Napja történetében
két helyszínen is láthatnak
fellépőket a kanizsaiak.
– A nagy együttesek műszaki és
technikai beállásai miatt előfordult,
hogy szünetet kellett tartani
a színpadon. Ezt most kiküszöböljük
azzal, hogy a kisebb színpadunkon
helyet és teret biztosítunk
a helyi fellépőknek. A Magyar
Plakát Ház és a Kiskastély hátsó
udvarának füves területén lesz
ez a kisebb színpad. Ezáltal is egy
kicsit nagyobb repertoárt tudunk
biztosítani – mondta el Kovácsné
Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális
Központ intézményvezetője.
A tervek szerint a délelőtti,
kora délutáni időpontokban a
helyi kulturális és művészeti csoportok
váltják majd egymást a
két színpadon, esténként pedig
ismét országos hírű előadókat
láthat a közönség. Az idei Város
Napja pontos programjára még
néhány napot várni kell, azonban
a sztárfellépők névsorát már
nyilvánosságra hozta a helyi kulturális
központ. Mindkét napon
egy-egy kanizsai zenekar kezdi a
program fő részét, pénteken az
Ed Phillips and the Memphis Patrol,
szombaton a Mobilbox, majd
az első nap a Blahalouisiana és
a Margaret Island lép fel, a zárónapon
pedig a Honeybeast és a
Hooligans igyekszik megtölteni
a főteret. A napi program mindkét
esetben utcabállal zárul, sőt
szombaton este ünnepi tűzijáték
is lesz a város ünnepén.
KÁLOVICS Tibor
Kanizsa TV - archív
fotó: Tóth Csilla
BIKA (04.21-05.21): Még messze van a nyár, és előttünk áll a virágillatú tavasz. Ha teheti, élvezze ki minden percét. Ha nem tud biciklizni, akkor kocogjon, vagy
túrázzon minél többet a természetben.
KÉSZÜLŐDÉS 2024.03.20. 5
A MINŐSÉGET KERESIK – közeleg a húsvét
– A hagyományos és a gyors
érlelésű sonka is megtalálható
nálunk, de mi leginkább a házi,
igazi füstölt árut kínáljuk. A gyors
érlelésű csak azért van, mert
nyilván van az a réteg, akinek a
pénztárcája ezt engedheti meg –
tette hozzá a hentes a Vásárcsarnokban,
aki egyben őstermelő is.
– Elkezdték már csipkedni a sonkákat,
de a java majd csak jövő
hét vége felé fog beindulni – fogalmazott.
– Az igazi, nagy egész
sonkákat már csak kevesen veszik,
inkább a darabolt, 2-3 kilós
darabok mennek, és leginkább a
bőröset keresik. A kötözött nem
annyira kedvelt, mint régebben.
De van a szívsonkánk, - ez azt
jelenti, amikor leszedik a csülköt
meg a felsált csont nélkül, - ez
olyan 4-5 kilós darab – ezt is szeretik.
Tavaly például ez volt a sláger,
a szívsonka. Ez most 20-22
ezer forint körül van. Tavalyhoz
képest 10 százalékkal vagyunk
drágábbak.
A tojás érdekes utat járt be az
utóbbi időben, ugyanis olcsóbb
lett – ezt megerősítette Novák
Csaba, az egyik zöldséges standnál,
szintén a Vásárcsarnokban. A
saját pultjánál jelenleg 69 forint
darabja a tojásnak. Amit ő árul,
az nemcsak hogy magyar, hanem
zalai, ráadásul környékbeli termelőtől
származik. Ettől függetlenül
természetesen mozognak
az árak. Az őstermelői, kézműves
piacokon 100 forintért is árulják a
friss, hazai tojás darabját.
Az ünnep a legtöbb helyen a
gyermekeké – ők kapják a piros
tojást, az ajándékot, sok esetben
a keresztszülőktől. A csokoládé
– csakúgy, mint karácsony
környékén – ezen az ünnepen is
nagy szerepet kap. – Ma például
megmozdult a vásárlási kedv, de
még a 10 százalékát sem adtuk el
annak, amit szeretnénk. Húsvét
előtt egy héttel indul be igazán a
vásárlási kedv – mondta el Péter
József, a CsokiTanya tulajdonosa.
– Az elmúlt 10 év tendenciája
azt mutatja, kivárnak az utolsó
hétig a kedves vásárlók. Nálunk
az úgynevezett „bevonómasszás”
minőségű csokinyulak már nem
kaphatók jó pár éve, és azt tudom
mondani, a prémiumot keresik a
vásárlók. Tavalyhoz képest most
még nem mentek fel az árak az
édességiparban. Mint ahogy Péter
József fogalmazott: azt tudni
kell, a világipacon emelkedik a
kakaó ára, ami egy 25 százalékos
emelkedést fog hozni – de ez a
húsvétot még nem érinti.
Az ünnep közeledtével pedig a
lakásunkat, az otthonunkat is feldíszítjük
– ennek most már úgymond
trendje van. A Mirabelle
Műhely egyedi, sokszor betonból
készült, letisztult stílusával szolgálja
ki az érdeklődőket. – Idén
húsvétkor a színes dolgokat keresik.
Még kopár a táj, vágynak
az emberek a színekre. Nem az
úgymond „csicsásra” – de így is
lehet az otthonukban bármi, ami
feldobja a hangulatot. Legyen
az egy ajtódísz, egy asztaldísz…
bármi… Hozzám egyedi kérések
is érkeznek, igyekszem teljesíteni
– mondta el Steyer Edina, a Mirabelle
Műhely megálmodója.
Az ünnep, a húsvét tehát tényleg
szép lehet és finom is. Hagyományokkal,
szépségekkel,
újításokkal. Csak a lelkület szab
határt.
VINCZE Adél
A vásárlók kivárnak, majd csak az ünnep előtti héten indul be az igazi dömping – ebben egyetértettek a lapunk által megkérdezett
őstermelők, vállalkozók és hentesek. Az ünnepi asztal egyik legfőbb, hagyományos eleme a sonka – amiből bőségesen van
kínálat – mondta egy neve elhallgatását kérő árus.
fotó: Vincze Adél
IKREK (05.22-06.21): A lehetőségek egész tárháza nyílik meg ön előtt hamarosan. Igaz ugyan, hogy a bolygók némi egészségi problémát jeleznek, de ezen is
egy-kettőre túl teszi majd magát.
6 KANIZSA ÚJSÁG AKTUÁLIS
MEGKÉRDEZTÜK
– KÉSZPÉNZ VAGY BANKKÁRTYA?
Jelentősen visszaszorult a készpénzes fizetések száma az elmúlt
években. A digitalizáció elterjedése olyannyira hattérbe szorította
a hagyományos tranzakciókat, hogy már többen választanak
elektronikus fizetési módot a boltokban. Az Index tavaly számolt
be arról, hogy a bankkártyás vásárlások száma 2022-ben
meghaladta a készpénzfelvételekét. Stábunk azt kérdezte a járókelőktől,
hogy melyik fizetési módot tartják előnyösebbnek.
USZODA MÁR VAN,
VÍZ EGYELŐRE NINCS
Még 2021. május 4-én egy
facebook-videóban jelentette
be Cseresnyés Péter az uszoda
megépítését, amely a kormány
úszásoktatást segítő programjának
részeként jött volna létre. Az
uszodát Letenye egyik legforgalmasabb
részén, az általános iskola
és óvoda mellett el is kezdték
építeni. Az állami beruházásban,
amely 1 milliárd forintba került az
új létesítményben, egy 10 és egy
25 méteres tanmedence építése
volt a terv. Az azóta újraválasztott
országgyűlési képviselő arról
beszélt, hogy a letenyei gyerekek
2022. nyarától már használhatják
a komplexumot. A tervezett időponttól
már eltelt másfél év, és
az uszoda ugyan elkészült, ám
az, hogy a közösség mikor tudja
birtokba venni, még erősen kérdéses.
- A Vízmű a beruházás megkezdésekor
lenyilatkozta, hogy Letenye
város ivóvízhálózata alkalmas
arra, hogy a medencék feltöltése
illetve a víz utánpótlása, a napi
71 köbméter szükséglet megvalósulhasson
– kezdte Letenye
polgármestere. – Azonban az
ivóvízkút olyan állapotba került,
hogy ezt a nyilatkozatot már nem
tudták megfelelő biztonsággal
kiadni. A helyszíni bejárás során
szembesültünk ezen nyilatkozat
alapján a ténnyel, hogy nem tud
üzemelni ez a létesítmény, amíg
a vízvételi probléma meg nem oldódik
– tette hozzá Farkas Szilárd.
A település vezetője elmondta,
jelenleg két megoldás áll az önkormányzat
előtt, az első opciónak
számító kútfelújítás azonban
horribilis kiadást jelentene az
üzemeltetőnek. A másik alternatíva,
hogy a négy éve zárva tartott
strand és termálfürdő kútjából
oldanák meg ideiglenesen a
vízvételezést. Az önkormányzat a
bejárás során kérte az Építési és
Közlekedési Minisztérium jelenlévő
munkatársait, hogy mindkét
lehetőséget vizsgálják meg,
választ azonban nem kaptak. A
kialakult helyzet miatt az esetleges
átadás folyamatosan csúszik.
A polgármester hozzátette, a
létesítmény mielőbbi megnyitása
a lakosok érdeke is, mivel
nemcsak a gyerekek úszásoktatását
segítheti, hanem a letenyeiek
és a környékbeliek is használhatnák
a komplexumot. Ráadásul
az uszoda munkalehetőséget is
biztosíthat a helyieknek, azonban
a kialakult helyzet miatt
egyelőre ezzel nehezen tudnak
számolni. Az építkezéshez, üzemeltetéshez
egyébként az önkormányzatnak
nincs túl sok köze,
az állami beruházásban készül
és állami cég fogja üzemeltetni.
A folyamatokra a polgármesternek,
önkormányzatnak ráhatása
nincs. Az üggyel kapcsolatban
írásban megkerestük Cseresnyés
Péter országgyűlési képviselőt
(Fidesz-KDNP), hogy megtudjuk
mire lehet számítani a tanuszodával
kapcsolatban. Lapzártánkig
a képviselő nem reagált elektronikus
levelünkre.
KÁLOVICS Tibor
Bogdán Teréz máshogy gondolkodik,
ugyanis ő többnyire
készpénzt használ. – Leveszek
egy minimális összeget és azt
használom el. Nem fogok többet
költeni, mint amennyi nálam van
- indokolta a válaszát. Hozzátette,
nagyon ritkán a bankkártyáját is
használja, azonban kiemelte azt
is, hogy nem szívesen nyúl hozzá
ahhoz az összeghez.
A készpénzforgalom visszaszorulását
a megkérdezett pénzügyi
közvetítőcég vezetője is megerősítette.
– Az ügyfelek sokkal
szívesebben használják a bankkártyáikat,
mind a betéti kártyát,
ami a számlához tartozik, mind a
különböző típusú hitelkártyákat
– fogalmazott Tóth József. Úgy
látja, ezt biztonságosabbnak és
költséghatékonyabbnak tartják az
emberek. – A készpénzforgalom
valamennyire biztosan megmarad,
de a POS-terminálok szinte
már mindenütt elérhetőek, így
sokkal inkább a bankkártyás fizetések
azok, amik előnyt fognak
élvezni a jövőben, ehhez pedig a
világjárvány időszaka is nagyban
hozzájárult – mondta el a készpénz
jövője kapcsán Tóth József.
Mind a kanizsaiak többségének
véleménye, mind pedig a szakértő
válasza alapján úgy tűnik, hogy
hiába a szorult vissza hagyományos
fizetési módszer az elmúlt
években, a készpénz eltűnése
egyelőre nem valószínű.
TÓTH Csilla
A készpénz, különböző formáiban
ugyan, de évezredek
óta jelen van az emberek életében,
míg a bankkártya történetét
mindössze évtizedekben
számolhatjuk. Az elmúlt évek
statisztikái azt mutatják, hogy a
hagyományos fizetési módszer
hamarosan akár el is tűnhet a
hétköznapokból. A megkérdezettek
válaszai azonban nem
igazolják teljes mértékben a világszinten
is megfigyelhető tendenciát.
– Szerintem előnyösebb
a készpénz – fogalmazott Varga
Istvánné. Véleményét a bankkártyával
járó magas költségekkel
indokolta. Azt is elmondta, kártyával
is szokott fizetni, hiszen
van, hogy elfelejt magával készpénzt
vinni.
A fiatalabb generáció tagjait
is megosztja a kérdés. Tóth
Zsófia szerint a mobiltelefonon
beállítható fizetésfunkció sokkal
Megépült a letenyei tanuszoda, amelynek medencéi azonban
üresen állnak. A vízellátást ugyanis egyelőre nem tudják megoldani
a településen. A környék kútjainak felújítása elkerülhetetlen,
de erre a célra több százmillió forintra lenne szükség.
fotó: Letenye Önkormányzatának Facebook-oldala
egyszerűbbé teszi a vásárlást.
– Csak odatartom és nem is kell
elővennem semmit – mondta el.
Hozzátette, azt is el tudja képzelni,
hogy akár néhány éven belül
teljesen eltűnjön a készpénz az
emberek életéből.
fotó: Mikó-Baráth György
RÁK (06.22-07.22): Egy rég látott ismerőse kellőképpen felzaklatja a lelkivilágát. Ne figyeljen oda különösképpen a mondandójára, csak hallgassa végig
türelmesen, mert ebből nem lehet semmi baj.
EMLÉK 2024.03.20. 7
ROZSDATEMETŐ A VASÚTPARKBAN Nemrégiben egy közlekedésre szakosodott tartalomgyártó készített összeállítást a kanizsai park kiállított járműveiről. Az alkotó
illette a címben szereplő kifejezéssel a létesítmény darabjait, és a szóhasználatával aligha lehet vitatkozni, hiszen valóban nincsenek
túl jó állapotban a kocsik. Az eset azért is lehet különösen fájó a kanizsaiaknak, hiszen alig pár 100 méterrel odébb a
Lokomotív Expressz is a jobb sorsára vár.
Nem csak az előzőekben felhozott
Youtube-videóban, de egyre
több kanizsai fotós csoportban is
sokak szemét megütötte, hogy
folyamatosan romlik a kiállított
járművek állaga. Holott nem kell
túl sokat visszamenni az időben
a felújításukig. 2011-ben ugyanis
a Nagykanizsai Civil Kerekasztal
Egyesület közbenjárására sikerült
ráncfelvarrni a kocsikat. – Azt
vettük észre, hogy az egész pályafenntartás
kezdett elhanyagolttá
válni, így a Sétakert melletti árok
is tele lett fával, gazzal – kezdte a
történtek felelevenítését Lengyák
István, a Kerekasztal soros elnöke
– E kapcsán a MÁV állomásfőnökséggel
csináltunk egy bejárást.
Majd azt követte a vasútpark
kiállított darabjainak a felújítása.
Ez azzal kapcsolatban került
szóba, hogy 2011-ben volt 150
éve, hogy átadták a Déli Vasút
Budapest-Nagykanizsa vonalát.
Mi, a Kerekasztal is elmentünk
az állomásfőnökségen tartott
megbeszélésre, előtte pedig már
a vasúti javítóműhely főnökével is
beszéltünk. Ő elmondta, rendben
van, részt vesznek a munkában,
de ehhez pénz is kell. Abban maradtunk,
hogy minimum 3 millió
forint. Mi ezt az összeget jeleztük
is a társaság budapesti képviselőjének,
aki aztán erre rábólintott.
Majd ebbe érdemi munkával beszálltak
a Cserháti-iskola diákjai.
Később a diákönkormányzat vállalta
a park feletti védettséget és
tényleg szépen rendben is tartották,
megőrizték, hogy ne jusson
olyan sorsa, mint a Lokomotív.
Hajléktalantanyává szerencsére
tényleg nem vált a kiállítás,
ezt valóban teljesíteni tudták a
diákok. Az egykori teniszpálya
helyén ma egy A 375 sorozatszámú
mozdonyt lehet látni, a
kiállított darab 1917-ben készült.
Legnagyobb sebessége 60 km/
óra volt. Látható egy 424 sorozatszámú
mozdony is, ami 1924-től
a legsikeresebb gőzmozdony
lett, 365 db készült belőle. Az
általános vontatási feladatokra
tervezett mozdony ikerhengeres
elrendezésű, belső beömlésű
volt, melynek kazánja lemezes
tűzszekrényű, és csúcssebessége
90 km/óra volt. Szerepel
még egy kéttengelyes, 12 tonnás
tartálykocsi, 1892-ben a Ganz és
Társa Vasúti Kocsi Gyárban készült,
elsődlegesen petróleum
szállítására. Láthatunk hajtányt
is, ami kézzel hajtott személyszállító
eszköz, amit a pályafenntartók
használták a vasúti vonalak
vizsgálásakor, akár 20 km/óra
sebességet is elérve vele. S igazi
különlegesség a vízdaru, ami a
gőzmozdonyok vízellátását szolgálta,
hogy az állomási víztornyokból
a vágányok mellett feltölthetőek
legyenek a szerkocsik.
A gépek jelenlegi és jövőbeli
helyzete kapcsán sok jót nem tudott
mondani sem Lőrincz János,
a vasútjavító műhely vezetője,
sem Lengyák István. Röviden úgy
summázhatnánk, hogy ehhez
pénz kellene, az pedig nincs. A
Nagykanizsai Civil Kerekasztal
Egyesület elnöke azt is hozzátette:
az ő egyesületük kicsi ahhoz,
hogy a Vasúttörténeti Múzeummal
tárgyalásba kezdjen. Szerinte
csak városi közbenjárás hozhat
eredményt az ügyben, de abban
biztos, hogy a 3 millió forintnál
már jóval nagyobb forrásra lenne
szükség.
Az biztos, hogy 3 millió forint a
vasútpark darabjainál sokkal rosszabb állapotban lévő Lokomotív
megmentésére sem lenne elég.
Az első sikereken felbuzdulva és
a Cserháti, valamint a Kerekasztal
jó kapcsolatára építve, ott 2013-
ban újították fel a szerelvényt. A
munkák zárása kapcsán 11 éve
így írt Lengyák István. – Az elmúlt
esztendőben a Cserháti szakközépiskola
diákönkormányzata
védnökséget vállalt a vasútpark
felett, s vállalták, hogy a további
felújításokban is közreműködnek.
Ezt meg is tették a Lokomotív
javításának legidőigényesebb,
a rozsdamentesítő munkálatainál,
Kanász Ferenc tanár úr irányításával.
A festési munkálatokhoz,
festékszórás, az energiát a MÁV
– NTE Sportkör biztosította, Shifter
Tibor segítségével. A felújítás
szinte teljesen befejeződött…A
Civil Kerekasztal vasútbarátainak
álma, hogy ezek a járművek is
kerüljenek oda a vasútpark többi
megújított járműve mellé, hogy
védelmük, megóvásuk feladatait
egy helyre lehessen koncentrálni
és így a park – mint Nagykanizsa
egyik vonzó idegenforgalmi látványossága
és civilek összefogásának
látható eredménye – még
jobban bekerülhetne a köztudatba.
Ehhez azonban jelentős támogatásra
és logisztikai szervezésre
lesz szükség, ami egy újabb
pályázat eredménye lehet.
Az eltelt évek alapján úgy tűnik,
az ötlet jó volt, hiszen a park
darabjait nem lakták le, ellentétben
a Lokomotívval, ugyanakkor
az a segítség és az a pályázat,
amiben a Kerekasztal reménykedett
nem jött meg, ezzel meg
is pecsételve csarnoknál maradt
szerelvény sorsát. A gép helyzetéről
tavaly nyáron írtunk legutóbb,
hiszen akkor jelezte egy új civil
csoport, hogy az expressz megmentése
lesz az egyik fő céljuk. A
kezdeményezés Lekszikov Csabához
köthető. Mint akkor elmondta,
az alapötlet onnan jött, hogy a
VII. Utca Tánc Fesztivál tematikája
a „megy a gőzös Kanizsára” lett
volna, s a Tungsram-csarnoknál
árválkodó mozdonyt vitték volna
körbe a városon. A Közlekedési
Minisztérium nem is zárkózott el
az ötlettől, viszont a papírmunka
miatt végül a kezdeményezés
nem valósult meg. Most is beszéltünk
Lekszikov Csabával. Azóta
kijelenthető, hogy a mozdony
és a szerkocsi marad Kanizsán,
viszont az egykor büféként üzemelő
pullmankocsi Budapestre
költözik, ahol felújítják. Lekszikov
Csabáék a minisztérium szakembereivel
bejárták az általuk javasolt
kanizsai helyszíneket, ezeket
jóvá is hagyták. A csarnoktól való
távozás és a felújítás azonban
csak az egyesület bejegyzése
után gyorsulhat fel, amire 2-3 hetet
még várni kell.
MIKÓ-BARÁTH György
ÉRDEKES EMBEREK, ÉRDEKES TÖRTÉNETEK 71.
OROSZLÁN (07.23-08.23): Ha már semminek sem tud örülni, akkor legalább örüljön mindannak, amit eddig elért. Ha a külföldre tervezett nyaralás el is marad idén,
próbáljon más szórakoztató elfoglaltságot találni magának.
8 KANIZSA ÚJSÁG ÉRDEKES
A CSALÁDUNKBAN IS TAPASZTALTAM A SEGÍTSÉGNYÚJTÁST…
véletlen ablaktöréssel folytatta,
aminek a következtében egyenes
út vezetett a szakmája elsajátításához.
– 13 éves koromban kitört
otthon egy ablaküveg, amit én
vittem el egy olyan asztalosmesterhez,
aki üvegezéssel is foglalkozott.
Cserép Tivadar mindjárt
észrevette az érdeklődésemet,
és meg is kérdezte tőlem, hogy
elmennék-e hozzá tanulónak.
Igazándiból én magam egyeztem
meg vele, és nem a szüleim.
Ennek megfelelően ’69-ben a
– Technikailag jól felszerelt
általános iskolába jártam a ’60-
as évek elején. Szalagfűrész,
gyalugép, köszörűgép is a tanulók
rendelkezésére állt a barkácsszakkörben.
A nagyon ügyes
politechnika-tanárunk, Balogh
László nemcsak a fúrást-faragást,
hanem többek között a vadászatot
is megszerettette velünk. Engem
is gyakran elvitt magával vadászni.
Szerettük egymás társaságát
– idézte fel a fához való kötődését
Horváth Ferenc, majd azzal a
tavaszi szünetben kezdtem nála
először dolgozni, és még a nyári
szünet idejét sem hagytam ki,
akkor is a műhelyében tevékenykedtem.
’72-ben szereztem meg
az asztalos szakmát, a többi képzettségemet
pedig esti és levelező
tagozaton sajátítottam el.
– Mikor fogott a vállalkozásba?
– Gyerekkoromtól kezdve arra
készültem, hogy egyszer majd
vállalkozó leszek, és ennek 35-36
éves koromban jött el az ideje.
’75-ben Kanizsára vonultam be
katonának, később ide nősültem,
gyakorlatilag így váltam kanizsaivá.
Aztán a honvédségnél folytattam
a munkámat civil asztalosként,
majd jó néhány év kitérő
után ’91 januárjában lettem vállalkozó,
és ’96-ban alakult meg a
FA-FERI Kft. Az elnevezésnél fontosnak
tartottam, hogy tükrözze
a nevemet és azt is, hogy fával
dolgozom. Kicsit viccesnek hat a
név, de jól megjegyezhető.
KÖLCSÖNPÉNZBŐL,
GARÁZSBÓL INDULT
VÁLLALKOZÁS
– Az első megrendelést egy
vadásztársamtól, Tábori Sanyi bácsitól
kaptam, akinek a balatoni
nyaralójába kellett ajtókat, ablakokat
készíteni. Azt mondtam
neki, Sanyi bácsi, ha ad nekem
előleget, és megbízik bennem,
akkor én ezt a munkát megcsinálom.
Elfogadta a feltételeimet
és megkötöttük a szerződést.
Adott 40 ezer Ft előleget, amiből
megvásároltam az anyagokat.
Az egész munkáért 80 ezer Ftot
kaptam. Ez az összeg ’91-ben
szép pénznek számított, de ma
már sajnos nem. Ezzel a munkával
indult el a vállalkozásom.
’91-ben az OTP-nél, mint magánszemély,
egyedül én kaptam
Start hitelt. Beadtam hozzá egy
50-60 oldalas dokumentumot és
hál’ istennek abból a kölcsönből
felépült egy 300 m2-es műhely,
ahol először saját készítésű gépekkel
kezdtük el a munkálatokat.
’92-ben elkezdtem szállítani
a Kanizsa Trend Kft-nek bútoralkatrészeket,
onnantól kezdve már
nagyon szépen fejlődött a cég. A
Start hitelt minden nehézség nél-
A Civilek Szponzora elismerést a FA-FERI Kft. érdemelte ki az elmúlt évben. A kitüntetést a civilek ünnepén, a Köszönet napján
adta át a Civil Kerekasztal Egyesület. Horváth Ferenccel, a vállalat vezetőjével, tulajdonosával a szakmaszeretetről, a fáról, a jótékonykodásról
és a társadalmi szerepvállalásról beszélgettünk. Az ismert vállalkozót a katonaság hozta Kanizsára, a házasságkötés
pedig Kanizsán tartotta.
SZŰZ (08.24-09.23): Ha már mindenben és mindenkiben csalódott, fordítsa figyelmét egy új irányba, a sci-fi, a tudományos-fantasztikus irodalom felé. Kezdheti
a sort akár a Holdra utazás lehetőségeivel.
ÉRDEKES 2024.03.20. 9
kül visszafizettem, azután gépeket
tudtunk vásárolni és érkeztek
a megrendelések.
IGAZÁBÓL A
VÁLLALKOZÁSBAN
NINCS NAGY TITOK
– Hogy mi a titok? – Megfelelő
minőséget, megfelelő áron, korrekt
határidővel kell teljesíteni,
no és jól kell kommunikálni az
ügyfelekkel. Ennyi az egész, nincs
több titok – jelentette ki Horváth
Ferenc a világ legtermészetesebb
módján. – Az én vállalkozásom
alulról épülő vállalkozás. Nem
voltam sehol olyan beosztásban,
hogy privatizálhassak, apránként
épült fel a cég. A jövedelmet sem
pazaroltam el, megpróbáltam a
cég javára fordítani és mindig beépítettem
a vállalatba.
– Egy vállalkozás szemszögéből
nézve, mi a jellemző napjainkra?
– Sajnos nagyon változó a helyzet.
Egész Európa rossz irányba
halad. Azt tudjuk, hogy a magyar
gazdaság erősen kötődik a német
gazdasághoz, Németországból
pedig nem jó hírek jönnek, nem
várhatunk a jövőben komolyabb
fellendülést Magyarországon.
Azonban szerencsés dolog, hogy
az árak kezdenek normalizálódni,
de csodákra nem számítunk.
A JÓTÉKONYKODÁS A
CSALÁDON BELÜL
KEZDŐDÖTT
– A családunkban is láttam a
segítségnyújtást. Szegény családból
származom, és három húgom
van, akik lényegesen szerényebb
körülmények között élnek,
mint én. Legelőször őket hoztam
úgymond helyzetbe, az ő életükön
javítottam, és utánuk talán a
cigányságnak próbálok segíteni a
legtöbbet. Úgy is mondhatnám,
18 éves gyerek voltam, amikor
volt két cigányasszony segédmunkásom.
Én tisztelettel beszéltem
velük és magáztam őket,
míg mindenki más tegezte őket.
Szinte gyerekként megértettem
azt, hogy ővelük másképpen kell
bánni, mint ahogy a többségi társadalom
bánik velük, és igenis
használhatók munkára. A Kft-nél
jelenleg 120-an vagyunk, és több
mint 20 cigány dolgozóm van.
Vannak közöttük olyanok, akik a
legmodernebb gépeinket kezelik.
Ezen kívül vannak a rászorulók,
a betegek, akiknek segítek.
A támogatásom fő irányvonala
azonban az oktatás, ugyanis napjainkban
azt tapasztalom, hogy
egyre gyengébb képzettségű,
tudású fiatal érkezik hozzánk,
ezért az oktatást is igyekszem
támogatni. Két iskolában, a
Cserháti Sándor Technikumban
alapítványi tag vagyok, a Palini
Általános Iskolában úgyszintén,
emellett itt én vagyok az iskolatanács
elnöke. Jelen pillanatban is
nagyon komolyan támogatom az
intézményt. Reggelente láttam,
hogy milyen balesetveszélyes
helyzet, mekkora tumultus alakul
ki, amikor a szülők személykocsival
meghozzák a gyerekeket az
iskolába, és ennek megszüntetéséért
megtettem a megfelelő
lépéseket. Építettem egy parkolót.
Mindezek mellett a Hubertus
Vadásztársaság elnöke vagyok,
ami nem kis feladat, adódik vele
szépen gond. Illetve a soproni
központú, 85 tagot számláló és
évi 100 mrd Ft forgalmat meghaladó
Pannon Faipari Klaszter
elnöki feladatait is ellátom, és az
sem jár kis felelősséggel.
– Horváth Ferenc számos elismerést,
díjat őriz irodájában.
Megkapta az Év Vállalkozása
címet, 2019-ben a Prima-díjat,
és még ugyanabben az évben a
Pegazus-díjat, mellyel a legdinamikusabban
fejlődő kis-és középvállalkozások
tevékenységét
ismerik el Magyarországon. S
amire különösen büszke, a cége
támogatásának köszönhetően a
vajdasági Bajsa község díszpolgárának
választotta meg a település
vezetése.
A rekreáció, a szabadidő hasznos
eltöltését szolgálja a palini
horgásztó és környéke, ami
szintén a családhoz tartozik.
Hamarosan, április 11-én tavaszköszöntő
ünnepségre invitálják a
tóhoz a kikapcsolódni vágyókat,
az érdeklődőket. Az előkészületek
már zajlanak, a szórakoztató
programról az ötletgazda Büki
Pálné és a Honvéd Kaszinóban
működő Hölgyklub, valamint a
palini iskola gondoskodik.
– A tavat 1951-58 között építették
ki, és a kezelője, a termelőszövetkezet
’97-ben leeresztette
a vizét. 2013-ban töltöttük fel
újra, és rendszeresen tartunk
ott élőzenés rendezvényeket. A
Nemzeti Összetartozás Napjához
kapcsolódva pedig minden 2.
évben nemzetiségi napot szervezünk,
ahová meghívást kap a
környéken élő minden náció.
– Kíváncsiak voltunk arra is,
hogy hol tart ma, a 35 m2-es
garázsban, és félig az udvaron
elindult vállalkozás, amire a cég
tulajdonosa így válaszolt:
– Gyakorlatilag, ahogy sikerült
gazdaságilag fejlődnünk, pont
úgy váltak eladóvá a szomszédos
területek. Megvettük a Tanép,
a Piért és a ZÁÉV-telephelyeket,
tehát szerencsésen tudtunk terjeszkedni
a Magyar utcán, és
tavaly májusban adtunk át egy
1600 m2-es ipari csarnokot automata-
raktárkezelő géppel, illetve
az elmúlt években számtalan új
technológiát vezettünk be. Többek
között teljesen új porszívó
rendszerünk van, illetve nagyon
korszerű automata CNC gépekkel
dolgozunk.
– Hogy jut mindenre ideje?
– Amikor nyugodtan lehetnék,
akkor sem maradok nyugton – jegyezte
meg mosolyogva, őszintén
Horváth Ferenc. – Nyughatatlan
természetem van. Ezzel nem
lehet mit kezdeni, valószínűleg
a genetikával magyarázható.
Három gyermekem van, Eszter,
Péter és Veronika. Eszter lányom
itt dolgozik a könyvelésen, Péter
kezeli a halastavat, ő foglalkozik
a horgásztatással és a vendéglátással.
Veronika most végezte el
Pécsett a közgazdasági főiskolát,
jelenleg mesterképzésre jár. Ha
befejezi a tanulmányait, vélhetően
ő is itt fog tevékenykedni. A
nagylánynál kettő, a fiamnál egy
unoka van.
Ha úgy gondoljuk, hogy a vadászat
és a horgászás mellett
több hobbi már nem fér bele Horváth
Ferenc szabadidejébe, akkor
tévedünk. Az íjászat is a kedvenc
kikapcsolódásához tartozik, igaz,
ezt magányosan, a tó körül űzi.
Búcsúzóul még hozzáteszi: nemcsak
a palini, hanem bármelyik iskolát
szívesen fogadják a tó körül.
Szeretnék a fiatalokat a természet
szeretetére nevelni, a természetközeli
életmódra tanítani…
BAKONYI Erzsébet
MÉRLEG (09.24-10.23): Ne forgassa fel a magánéletét semmilyen kitérővel. Járjon továbbra is a megszokott egyenes úton. Higgye el, így jár a legjobban, és így lesz
jó mindenkinek.
10 KANIZSA ÚJSÁG CIVILEK
APRÓ LÉPÉSEK VISZNEK ELŐRE BENNÜNKET
A Kaán Károly Környezetvédelmi Egyesületet a ’90-es évek közepén alapította meg az országban elsőként Benedek Miklós pedagógus,
aki 2022-ig, a tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláig ellátta az egyesület elnöki teendőit. A 10 tagú civil szervezet
vezetését Szabó Eszter vette át.
Az egyesület a kanizsai származású,
a XX. század első felének
egyik legnagyobb szakpolitikusa,
Kaán Károly (1867-1940)
erdőmérnök, gazdaságpolitikus,
az MTA levelező tagja, az erdőgazdálkodás
újjászervezője, az
Alföldfásítási program és a korszerű,
első természetvédelmi
törvénynek is tekinthető 1935-ös
erdőtörvény fő előkészítője, az
Országos Erdészeti Egyesület alelnöke,
későbbi tiszteletbeli tagjának
a nevét viseli. A közösség
terveiről, legközelebbi feladatairól
kérdeztük Szabó Esztert.
– Igazából nem is volt kérdéses,
hogy ki veszi át az egyesület
vezetését, mert az adminisztratív
feladatok elvégzésébe a
korábbi években leginkább én
folytam be az egyesületből,
mivel a foglalkozásomhoz is
kötődik ez a fajta tevékenység.
Projektmenedzsmenttel, pályázatírással
foglalkozom egy
cégnél. A rendezvényszervezés,
a kapcsolattartás és az elnökséggel
járó feladatok rám hárulnak,
míg egy másik egyesületi tag az
EU-s pályázatokkal foglalkozik.
A környezeti nevelés területén
mindig is elsődleges szempont
volt a tananyagfejlesztés, a környezetvédelem
népszerűsítése a
mindezekhez kapcsolódó előadások
megtartásával, és a megvalósításukhoz
szükséges pályázatok
megírásával, benyújtásával – fejtette
ki az elnök.
– Mi lesz a következő program,
amiben szerepet vállal az egyesület?
– A következő feladat a víz világnapi
program lesz március 22-én,
illetve már előtte, 18 és 22 között
a Víz Világnapja jegyében meghirdetett
Víz Világnapi Vándorkupa
megrendezésében mi is részt
veszünk a Pannon Egyetemmel
és a Soós Ernő Kutató-Fejlesztő
Központtal közösen. A tavalyi
nagy sikerre való tekintettel idén
is meghirdettük a vándorkupát,
melyre Zalaegerszegtől kezdve
Zala Vármegye legapróbb falvaiból
mintegy 150 gyerek méreti
meg magát. A pályázati kiírásnak
megfelelően az óvodások 3D modellkészítő
versenyen vehettek
részt, míg a víz-élet témakörben,
a junior és a senior kategóriában
meghirdetett fotóversenyre is
rengeteg mű érkezett be. 22-
én, az egész napos rendezvény
különböző állomásain kreatív és
ötletes feladatokra számíthatnak
a gyerekek. Április 20-án pedig, a
Föld Napja alkalmából mi is kint
leszünk a Csónakázó-tónál.
Szabó Eszter elárulta azt is,
hogy van egy nagy álma. Azt szeretné,
ha csak az egyesület dolgaival
tudna foglalkozni, de sajnos,
mint ahogyan mondja, nekünk
nincs „Cápánk”, aki támogatna
bennünket. Kemény feladat
szponzorokat találni, és főként
olyan embereket, akik belátják,
a környezetvédelmi tanítás és a
környezetvédelmi tudás megalapozása
olyan szakemberek és
rendezvényszervezők feladata,
akik százszázalékosan arra tudnak
koncentrálni. Ötletünk van,
környezetvédelem mindig volt,
van, lesz, és kell, hogy legyen
– jelenti ki bizakodóan. Két vállalkozó
támogatására biztosan
számíthatnak, őtőlük tárgyi eszközöket
kapnak. Mondaniuk sem
kell, a kapott támogatásokat,
legyen szó anyagi vagy tárgyi
eszközökről, miden esetben a
gyerekekre vagy az adott rendezvényekre
költik.
– Minden egyes földlakónak
– nemcsak Kanizsainak –, azt
kellene tudomásul vennie, hogy
nem tudunk csak úgy átmenni
a szomszédba, mert csak egy
földgolyónk van. Nem tehetjük
meg azt, hogy átteleportáljuk
magunkat a Marsra, és akkor
majd minden rendben lesz.
Nem! Azt a kincset, amink van,
nem igazán vesszük észre, pedig
nem mindegy, hogy a következő
generációnak mit tudunk átadni,
és ez a mi felelősségünk. Az ilyen
rendezvényeinkkel pontosan ezt
próbáljuk átadni a gyerekeknek.
Apró lépések ezek, amik előre
visznek bennünket, de a sok kicsi
sokra megy. Nagyon jó háttéremberekkel
vagyok körbevéve
az egyesületben, ők rengeteget
segítenek, és sok jó ötletük van –
foglalta össze a jelen tennivalóit
a Kaán Károly Környezetvédelmi
Egyesület elnöke.
BAKONYI Erzsébet
Szabó Eszter
Magával vinné telefonján a
Kanizsa Újságot?
Telefonjával beolvasva, ezzel a
kóddal is elérheti az oldalt.
A Kanizsa Újság korábbi számait elolvashatja
a Halis-könyvtár weboldalán is.
Keresse fel a kanizsaujsag.nagykar.hu oldalt.
ÁSÓ, KAPA, GEREBLYE 110.
SKORPIÓ (10.24-11.22): Jól tudja ön is, nemcsak a sütés-főzés terén lehet kísérletezni. Változtasson az öltözködésén, vagy a hajszínén. Meglátja, nem győzi majd
fogadni a dicséreteket.
2024.03.20. 11
KINYITOTT A TERMÉSZET
PATIKÁJA
Fűben-fában orvosság van – ismerhetjük ezt a mondást. Viszont
tavasszal, amikor kimozdulunk egy kis sétára, hogy feltöltődjünk,
nem biztos, hogy tudjuk - azok a kis szépségek – az
ibolya, a százszorszép, a gyermekláncfű – nem csupán szemet
gyönyörködtető tavaszi virágok, - hanem évtizedek óta az orvoslásban
használható gyógynövények.
MEZŐGAZDASÁG
Száratlan kankalin, tyúkhúr,
pitypangvirág, rügyek., a fagyöngy,
az ibolya, galaj, a vérehulló
fecskefű, hamarosan a
fenyőhajtás – vagyis fenyőrügy
– amiből tinktúrát lehet készíteni.
Mogyoróbarka, nyírvíz, medvehagyma
– a sor szinte végtelen,
amit Bolf László, a kiskanizsai
„füvesember” ajánl mindenféle
nyavaja orvoslására.
A pitypang például olyan közismert
növény, hogy a magyar parasztember
rengeteg nevet adott
neki. Gyermekláncfű, kákics… és
lehet sorolni. De mire is jó? Egész
évben szedhető, a virágja édes, a
szára és a levele is keserű. Egyértelműen
az epekiválasztás segítője,
ami gyakorlatilag azt jelenti, segíti
az emésztést és méregtelenítő
hatása van. Nem lesz epekő vagy
epegörcs – mondta el Bolf László.
Az ibolya pedig szintén a tavasz
egyik hírnöke. Szeretünk kis
csokrot szedni belőle, illatos kis
virág - díszítőelemként is funkcionál.
Azt viszont kevesen tudják,
hogy szintén gyógyhatású növényről
beszélünk. – Nagyon jó
asztmára, álmatlanságra, külső
bőrgyulladásra, az emésztés javítására.
Felső légúti betegségek
gyógyítására, fogyókúrára. Gyomorsavtúltengésre
és még sorolhatnám.
De! Életmódváltozást,
változtatást javaslunk minden
estben. Legalább hat hétig kell az
ibolyát teaként vagy tinktúraként
fogyasztani – intett a füvesember.
Tavasszal mire van szüksége
a szervezetnek? Nyákoldásra,
gyulladáscsökkentésre, amikor
a test teljes mértékig már ki van
fáradva, ezekre érdemes figyelni.
Ilyen és ehhez hasonló dolgokat
olvashatunk a női lapokban és
számtalan újságban, vagy akár az
interneten. És ismét itt az ibolya.
Nem gondolnánk, hogy a kis lila
virág mennyire hasznos… Megfázás
vagy elhízás ellen is nagyon
jó, ami jellemző tavasszal. Napi
szinten forralva a teát fogyasztva
kiváló hatást érhetünk el. De ha
tavaly eltettünk esetleg tinktúrát,
azzal keverve, még egyszer annyi
hatóanyag kerül a testbe – árulta
el Bolf László.
A százszorszép – ami más néven
a pipitér – szintén a méregtelenítésre
alkalmas kis növény, bár
a szedése nagyon aprólékos, a ráérős
embereknek ajánlott. Amit
még meg kell említeni, a csalán
– hangsúlyozta a füvesember.
Télen-nyáron szedhető növény,
most friss hajtásai láthatók. Kovasav
tartalma okán a testet sterilizálni
tudja. Nagyon jó köszvényre,
allergiára, a belek tisztítására
– bélhurutra. Fáradékonyságra
és görcsoldásra is tökéletes, -
de ha kívülről, a visszeres lábat
csalánnal csapkodjuk, csodákra
fotó:Miholics Szabolcs
lehet képes – Bolf László, a kiskanizsai
„füvesember” ezidáig
három kötetet jelentetett meg a
gyógynövényekről és a felhasználásukról.
De nagy szeretettel
vár mindenkit, aki szeretné megismerni
a természet adta kincseket,
a gyógyhatású növényeket.
VINCZE Adél
fotó:Polgár László
NYILAS (11.23-12.21): Legyen nyitott, mutasson nagyobb érdeklődést az önhöz fordulók iránt még akkor is, ha nem tud semmilyen tanácsot adni nekik. Hacsak új
barátokra lel, már akkor is megéri a fáradozást.
12 KANIZSA ÚJSÁG SPORT
A fővárosiak veszélyeztetései végül két gólt hoztak a vendégek győzelméhez
A női asztalitenisz Extraligában megvan a felsőház a 2023-2024-es szezonban
FOCIAJÁNLÓ
ÉRDI VSE — FC NAGYKANIZSA
2024. 03.24. 14:00
Érd Városi SE Sporttelep
FC NAGYKANIZSA — SZENTLŐRINC
2024. 03.31. 16:00
Nagykanizsai Olajbányász Stadion
PTE-PEAC — FC NAGYKANIZSA
2024. 04.07. 16:00
PMFC Stadion
SIKEREK ÉS NEHÉZSÉGEK
A BVSC termében rendezték
a napokban még az őszi idény
utolsó fordulóit a női asztalitenisz
Extraligában, melyen a Kanizsa
Sörgyár SE is érdekelt volt
természetesen. Fontos meccsek
következtek a kanizsaiak számára
az elkövetkezendő rájátszás
szempontjából.
A KSSE legjobbját, Ivana Vejnovicsot
nélkülözni volt kénytelen,
s a létszám a továbbiakban
is okozott hátrányt számukra.
Mindezek ellenére a kanizsaiak
két remek győzelmet arattak, sőt,
a Kiskunmajsa ellen is jól helytálltak.
Pingpongozz Velünk SE Soltvadkert
együttesét a Kanizsa Sörgyár
Sportegyesület 4:3-ra győzte
le a női Extraliga kilencedik
fordulójában, Radmila Tominjak
2, Katarina Gvozdenovics pedig
1-1 sikert könyvelhetett el.
A Kiskunmajsai AC ellen a Kanizsa
Sörgyár SE 5:2-vel maradt
alul, Tominjaké volt a két győzelem,
a Kecskeméti Spartacust az-
TARTJÁK A DOBOGÓS HELYEZÉST AZ NB II-BEN
A Nagykanizsai Futsal Club NB
II-es együttese a hét elején már
túl is jutott a Nyugati csoport felsőházi
rájátszásának felén, a TFSE
ellen – reálisan mérlegelve – nem
a kanizsaiak számítottak az esélyesnek.
A listavezető TFSE ellen a meccs
tétje dél-zalai szempontból alighanem
az volt, hogy ne engedje
a fővárosiak játékát felgyorsulni.
Minél tovább elnyújtani a kapott
gól „kiiktatását”, s így számolva,
ahogy telt a játékidő, az az NFC
malmára hajtotta a vizet. A fehér
szerelésben futsalozó vendéglátók
jól tartották magukat, de a
valamivel nagyobb tudás jelentette
azt, hogy a TFSE mégiscsak
betalált az első játékrészben.
A második húsz perc az elkapkodott
lehetőségekről szólt
mindkét oldalon, illetve bátran
tüzeltek a csapatok, a Nagykanizsai
Futsal Club pedig lelkesen
hajtott az egyenlítésért. Egy villanás
azonban a másik oldalon, s
máris 0-2 állt az eredményjelzőn.
Ugyanakkor – élve kissé némi
képzavarral - a futsal nem véletlenül
a lábbal és labdával játszott
sportágak jégkorongja, mert
még a kétgólos hátrány is villámgyorsan
olvadhat. Nos, ezt Schuller
Ferencék képesek is voltak
megtenni. Szépíteni tudtak egy
szép góllal, ezzel kimondottan
szorossá téve a találkozót (s mint
képünkön látható, időnként nemes
feladatokat tartogatva a „TF”
kapusának), melyet azért ha nem
is könnyen, de végül győzelemmel
hozott le a fővárosi gárda.
Nagykanizsai Futsal Club (3.) –
TFSE-11Teamsports (1.) 1-2 (0-1)
NB II Nyugati csoport futsal-
mérkőzés, felsőházi rájátszás,
4. forduló. Nagykanizsa, 250
néző. Vezette: Wittner (Karsai,
Blum). G.: Schuller (36.), illetve
Petroff (16.), Kovács B. (31.).
A folytatás a kanizsaiak számára
április 8-án következhet, akkor
a Haladás VSE II-t fogadják Gyurcsányi
Zsolt tanítványai.
POLGÁR László
tán 4:3-as eredménnyel múlták
felül a 11. forduló programjában,
Végh Zsuzsanna két, Tominjak
egy sikert hozott és a Végh-Tominjak
páros is nyertes mérkőzésüknek
örülhetett.
- Tartalékosan, legjobb játékosunk
nélkül, értük el a kiemelkedő
eredményt – fogalmazott
Jakabfi Imre edző. - Tominjak
igazi húzóember volt. Végh Zsuzsi
hibátlan maradt, a Kecskemét
ellen neki köszönhettük a sikert.
Gvozdenovics pedig a Soltvadkerttel
szemben hozta a győzelemhez
szükséges partit. Orbán
Flóra végre elhitte, hogy mindenki
ellen van keresnivalója, most
játszott talán a legjobban. Csapatként
értük el a sikert, mindenki
hozzátette a győzelmekhez a
magáét. A felsőházba kerültünk,
egyben a négy közé jutásért
játszhatunk, s ezt úgy, hogy a szezon
elején a biztos bennmaradás
volt a cél. Sikereinket beárnyékolja
a rendkívül nehéz anyagi helyzetünk,
s ebben az is benne rejlik
esetlegesen, hogy a bajnokságból
visszalépünk… Természetesen
mindent megteszünk azért,
hogy Nagykanizsa, egyben Zala
egyik legjobb csapata folytatni
tudja a bajnokságot.
POLGÁR László
fotó:Polgár László
BAK (12.22-01.20): Ha a társa szokásai után kutakodik, ne a csillagoktól várjon segítséget, és a szomszédokat se kérdezze meg. Nyerje el a bizalmát, úgy több
mindent megtudhat.
SPORT 2024.03.20. 13
FELVETTÉK A BAJNOKSÁG
RITMUSÁT - A HATODIK
GYŐZELEM IS ZSEBBEN
Szezonbeli hatodik sikerét is
elkönyvelhette a Kanizsai Vadmacskák
SE amatőr női NB I-es
kosárlabda együttese, a KSC
Szekszárd II elleni siker azt is
jelentette, hogy a tabellán is ugrottak
előre egy helyet, jelenleg
a nagykanizsaiak már hetedikek
a táblázaton.
Kanizsai Vadmacskák SE (7.) –
Tarr KSC Szekszárd II (6.) 76-59
(17-14, 21-12, 21-16, 17-17)
Amatőr NB I Zöld csoport női
kosárlabda-mérkőzés, 17. forduló.
Nagykanizsa, 50 néző. Vezette:
Németh S., Szecsődi.
KVSE: Németh L. 18, Rezsek
4, Kiss Szabó 19, Szilágyi L. 31,
Kékesi. Csere: Bagonyi 2, Simon
E. 2, Csordás, Scheiber, Simon A.
Edző: Gábor Erzsébet.
Az elmúlt hetek, hónapok
alatt alap ötösévé vált kezdőjével
indíthatott a Vadmacskák női
kosárlabda együttese az alapszakasz
utolsó előtti körében, s a tabellán
- a korábbi időszak során -
úgyszintén előttük álló Szekszárd
II természetesen nem engedte
ellépni a hazaiakat. Nem úgy a
második tíz perc során, amikor
a lepattanószerzésben például
végig jobb kanizsaiak átvették az
eredmény alakítását. A dél-zalaiak
ellenfele talán a nagy szünet
okozta ritmusmegtörésben reménykedhetett,
a KVSE azonban
Ismét taktikusan pattogtattak
a kanizsai kosaras hölgyek
Pőcze Bence (a dobogó második fokán) újra érmes helyezéssel
bizonyított a szabadfogásúaknál
KANIZSAI EZÜST AZ
U20-AS VÁLOGATÓRÓL
A Kanizsa Birkózó SE soraiban
számos sérülés, betegség, valamint
sportszakmai hullámvölgyet
követően Pőcze Bence ismét hallathatott
magáról eredményeivel.
Szatmári Zsolt még mindig
nagy reménységű tanítványa,
Bence a 79-kg-os birkózók között
négy mérkőzését nyerve, egyet
veszítve szerzett ezüstérmet a
szabadfogásúak mezőnyében a
kiskunfélegyházi U20-as válogatóversenyen.
A korosztály világversenyeire
irányító selejtező
következő állomása áprilisban
következhet Pőcze Bence számára
is Budapesten, és talán nem véletlenül
bíznak abban a kanizsai
klubnál, hogy a legutóbbi ezüstjét
még fényesebbre válthatja.
POLGÁR László
nem engedte úgymond meg
magának ezt a luxust, továbbra
is jó taktikával és ütemben
kosárlabdázott. Gábor Erzsébet
tanítványai tekintélyes előnnyel
készülhettek az utolsó etapra,
s biztosan, immár rutinból le is
hozták a mérkőzést, s szerezték
meg a győztesnek járó két pontot.
Az alapszakaszt a nagykanizsaiak
vasárnap Szegeden zárják.
- Immár a hatodik győzelmünket
arattuk, úgy gondolom, ebben
nagyon sok munkánk van
– fogalmazott Gábor Erzsébet,
a Vadmacskák edzője. - Tette
mindezt úgy a csapat, valamint
összességében mindenki, hogy
kimondottan fiatal a keretünk.
POLGÁR László
EMLÉKVERSENY AZ ÖKÖLVÍVÁS KEDVELŐINEK
Szombaton a II. Sipos István
Ökölvívó Emlékversenyt rendezik
meg, helyszíne pedig a Tungsram-
sportcsarnokban lesz. Az eseményre
várhatóan öt országból
(Horvátország, Szlovénia, Ausztria,
Németország, Olaszország)
érkeznek majd a számos magyar
egyesület sportolói mellett.
A március 23-ai kanizsai ökölvívó
eseményen az utánpótlás
korosztálytól a felnőttekig lesznek
induló versenyzők, s a szervezők
40-45 pár mérkőzésére számítanak.
A házigazda nagykanizsai
ökölvívók között ringbe lép a tavalyi
női ifjúsági Európa-bajnok Szira
Zsófia is, aki idén már a felnőttek
között versenyez, de az említett
bokszoló mellett több dél-zalai
korosztályos magyar bajnok és válogatott
versenyző is megméretteti
magát, többek mellett Szentes
Jácint, Horváth Mirabella, Kovács
Petra, Kovács Bence és Kiss Benedek
személyében.
A rendezvényre a belépés
ingyenes, támogatói jegyeket
ugyanakkor a Kanizsa Box Klub
ad ki, amelyekből a befolyt összeget
a KBK sportolóira fordítják, a
tombolán ki lesz sorsolva egy pár
bokszkesztyű, melyet Erdei Zsolt
fog dedikálni.
– Elsődleges célunk, hogy a kanizsai
ökölvívók megmutathassák
tudásukat a hazai közönség előtt,
egyben pedig izgalmas programot
is biztosítunk a sportág kedvelőinek
– fogalmazott az egyesület vezetőedzője,
Tóth László. - A rendezvény
fővédnöke Erdei „Madár” Zsolt
lesz, melyen a bemutató párharcok
délben kezdődnek, 14 órától pedig
jöhetnek a hivatalos mérkőzések.
POLGÁR László
További híreinket
megtalálják a
www.kanizsamediahaz.hu
oldalon.
VÍZÖNTŐ (01.21-02.19): Hamarosan olyan feladatot is el kell végeznie, amit eddig nem kellett. Ne aggódjon, ha döcögve fog hozzá, akkor is sikerülni fog, és úgy
belejön, mint kutya az ugatásba.
14 KANIZSA ÚJSÁG HIRDETÉS
A 2024. március 6-i számunkban
megjelent rejtvény megfejtése:
A LUSTASÁG TÖBB FILOZÓFUST
SZÜL, MINT AZ ELMÉLKEDÉS.
Nyitva: H-P-ig 8-16,
RÉSZLETEKÉRT
KERESSE FEL
HONLAPUNKAT!
TELEFONSZÁM: 30/153-7607
KIADÓ
IRODA-ÉS
ÜZLETHELYISÉGEK A
BELVÁROSBAN
ROZGONYI U.1. FŐ U. 9.
NKVG.HU
CSENGERY U. 5.
BAZÁR UDVAR
KÖVETKEZŐ
VÉRADÁSOK
2024.03.26.
13:00-17:30
Nagykanizsa Sugár út 28.
Vöröskereszt
A megjelenítést ezúton is köszönjük!
Véradásaink időpontját megtalálják a
Kanizsa TV Lapozójában is!
A véradás mindenki
számára nyitott. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
pályázatot hirdet
a 2024. évi kulturális keret elnyerésére
1. A pályázat célja: Nagykanizsa Megyei Jogú Város kulturális életének támogatása
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az önkormányzat
közművelődési feladatairól szóló 21/2019. (V. 03.) önkormányzati rendelete
(továbbiakban: rendelet) alapján.
A támogatást az alkotóművészeti, az előadó művészeti, a múzeumi, a könyvtári, a
levéltári, a közművelődési és az örökségvédelmi tevékenységek tekintetében az alábbi
célokra lehet nyújtani:
• a kulturális ágazat területén a nemzeti és egyetemes értékek létrehozására,
megőrzésére, digitalizálására, valamint hazai és határon túli terjesztésére,
hozzáférhetővé tételére;
• a nemzetközi kiállításokon, vásárokon a nemzeti kulturális jelenlét biztosítására,
a hazai és kulturális rendezvényeken, fesztiválokon történő részvételre;
• a művészeti alkotások új irányzataira, új kulturális kezdeményezésekre, a
kultúrával kapcsolatos tudományos kutatásokra, az épített örökséggel, az
építőművészettel kapcsolatos tevékenységekre;
• a kultúrateremtő, kultúraközvetítő, valamint egyéni és közösségi
tevékenységekre,
• kulturális vidékfejlesztésre;
• kulturális jellegű civil és nonprofit szervezetek támogatására;
• nemzeti és etnikai kisebbségek kultúrájának támogatására.
A pályázati felhívásra egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be, amelyben több
támogatási célt is megjelölhet.
2. A pályázók köre: pályázó lehet nagykanizsai székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel
rendelkező jogi személy, egyéni vállalkozó, civil szervezet, költségvetési szerv, jogi
személyiséggel rendelkező vallási közösség és belső egyházi jogi személy.
3. A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
A támogatásra rendelkezésre álló összeg 25 000 E Ft.
4. Pályázat benyújtásának határideje és helye:
Pályázni kizárólag a pályáztató által kibocsátott adatlapon lehet, melyet 1 példányban
teljes körűen kitöltve, mellékleteivel együtt legkésőbb 2024. április 12. napjáig kell
személyesen, postai úton vagy - az elektronikus ügyintézés szabályai szerint -
elektronikus úton eljuttatni a következő címre:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoport
8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. em., 8. ajtó
[Hivatali Kapu elérhetőség: NKMJV (KRID: 202025174)]
Formai vagy tartalmi hiányosság esetén - legfeljebb 8 napos határidő kitűzésével -
hiánypótlásra hívható fel a pályázó, hiánypótlásra egy alkalommal van lehetőség.
A részletes pályázati felhívás és az adatlap letölthető a város honlapjáról:
www.nagykanizsa.hu
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
pályázatot hirdet
a 2024. évi verseny- és élsport keret elnyerésére
1. A pályázat célja: Nagykanizsa Megyei Jogú Város sportéletének támogatása,
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a sportról szóló 2/2018. (I. 29.)
önkormányzati rendelet (továbbiakban: sportrendelet) 6. § (1)-(2) bekezdésében
foglaltak alapján a verseny- és élsport működési kiadásainak, sportlétesítmény
fenntartásának, működtetésének, kiadásainak, valamint a sportrendezvények
finanszírozásának támogatása.
2. A pályázók köre: pályázó lehet minden nagykanizsai székhellyel, telephellyel vagy
fiókteleppel rendelkező jogi személy és civil szervezet, amelyet sportszervezetként
vettek nyilvántartásba vagy amelynek cél szerinti tevékenysége sporttevékenység.
3. A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
A jóváhagyott támogatások az alábbiak szerint kerülnek kiutalásra:
a) 1000 e Ft-ig egy összegben a megállapodás aláírását követő 30 napon belül;
b) 1000 e Ft felett két részletben:
ba) első részlet a megállapodás aláírását követő 30 napon belül,
bb) második részlet határideje legkésőbb 2023. szeptember 30.
A támogatásra rendelkezésre álló összeg 120 000 E Ft
4. Pályázat benyújtásának határideje és helye: Pályázni kizárólag a pályáztató által
kibocsátott adatlapon lehet, melyet 1 példányban teljes körűen kitöltve, mellékleteivel
együtt legkésőbb 2024. április 12. napjáig kell személyesen, postai úton vagy - az
elektronikus ügyintézés szabályai szerint -elektronikus úton eljuttatni a következő
címre:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Humán és Hatósági Osztály Humánigazgatási Csoport
8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. em., 9. ajtó
[Hivatali Kapu elérhetőség: NKMJV (KRID: 202025174)]
Formai vagy tartalmi hiányosság esetén - legfeljebb 8 napos határidő kitűzésével -
hiánypótlásra hívható fel a pályázó, hiánypótlásra egy alkalommal van lehetőség.
A részletes pályázati felhívás és az adatlap letölthető a város honlapjáról:
www.nagykanizsa.hu
HALAK (02.20-03.20): Ha nagy dolgok megvalósítására törekszik, és sehogy sem jut eredményre, akkor se adja fel az elképzelését. Fogjon hozzá újra, és kis
lépésekben haladjon előre.
REJTVÉNY 2024.03.20. 15
PROGRAMAJÁNLÓ HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Március 21. (csütörtök) 19 óra
Tavaszi Művészeti Fesztivál
Dennis Kelly: ÁRVÁK – krimi (LOUPE Színházi Társulás)
Jegyár: dinamikusan árazott esemény. Jegyek kaphatók
a https://loupe.hu/musor oldalon.
Március 24. (vasárnap) 10 óra
Tavaszi Művészeti Fesztivál
„MOSOLYRA HANGOLÓ” – A NAPSUGÁR
EGYÜTTES GYERMEKMŰSORA
Jegyár: 1.000 Ft
Március 27. (szerda) 17 óra
A BOLYAI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KULTURÁLIS
BEMUTATÓJA
A kulturális bemutató során az érdeklődők bepillantást
nyerhetnek az intézményben folyó kulturális
munkába színdarabok, jelenetek, énekes- táncos
produkciók formájában, valamint megtekinthetik
az intézménybe járó 8. osztályosok keringőjét.
Jegyek az iskolában vásárolhatók.
Április 2. (kedd) 19 óra
Tavaszi Művészeti Fesztivál
CHARLIE 77 KONCERT
Jegyár: 12.990 Ft. Jegyek kaphatók a gag.jegy.hu
oldalon
MEDGYASZAY HÁZ
Március 23. (szombat) 20 óra
Tavaszi Művészeti Fesztivál
NEW WAVE SESSIONS: KRISTOAF KONCERT
Jegyár: elővételben 1.500 Ft, a koncert napján 2.000
Ft
Április 5. (péntek) 19 óra
Tavaszi Művészeti Fesztivál
QJÚB - A KOCKA KIBONTÁSA
Jegyár: elővételben 4.000 Ft, az előadás napján:
4.500 Ft
MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ
Március 21. (csütörtök) 17.30 óra
LÉLEGZŐ IRODALOM SOROZAT IRODALOM ÉS
PSZICHOLÓGIA
A rendezvény célja egyrészt az irodalom életben tartása,
másrészt a kortárs irodalom megismertetése,
megszerettetése az olvasókkal.
Az irodalom, mint terápia. Terápia, de kinek? Az írónak
vagy az olvasónak?
Beszélgetés Molnár Ibolya klinikai szakpszichológussal
és Pelesz Alexandra íróval.
Moderátor: Lehota M. János esztéta
A részvétel INGYENES!
Március 27. (szerda) 8 óra
PINTYŐKE FESZTIVÁL
Március 28. (csütörtök) 19 óra
Tavaszi Művészeti Fesztivál
UNIMPORTANT THINGS – A DÉS ANDRÁS QUARTET
LE- MEZBEMUTATÓ KONCERTJE
Jegyár: 1.500 Ft
HONVÉD KASZINÓ
Március 22. (péntek) 18 óra
VALAHOL EURÓPÁBAN – musical
Közreműködők: a Kanizsai Fiatalok Közössége
Egyesület - Honvéd Kaszinó Városi Színpad és Magic
Ritmo művészeti csoportjai
Jegyár: 2.500 Ft
Március 23. (szombat) 18 óra
VENDÉGSÉGBEN A KANIZSA BIG BANDNÉL
Vendégek: Hot Brass Band, Elek István – szaxofon,
Sinkovics István (Steve Sinko) – zongora
A belépés INGYENES!
Március 27. (szerda) 15 óra
INTERAKTÍV BESZÉLGETÉS A HÚSVÉTOLÁSRÓL
Szervező: a Honvéd Kaszinó Hölgyklubja
16 KANIZSA ÚJSÁG GASZTRO
FÜSTÖLT SONKA, FŐTT TOJÁS, HÚSVÉTI KALÁCS ÉS LINZER
Közelednek a húsvéti ünnepek.
Aki még nem tudta eldönteni,
hogy milyen étellel és süteménnyel fogadja a vendégeket, ötletet
nyerhet Csendesné Dolinay
Margit receptjeiből.
pázstechnikával díszítem. A sonkaléből
pedig savanyúkolbászoskrumplilevest
készítek. A sonkához
majonézes tormát adok, valamint
párolt lilakáposztát főtt krumplival
vagy gerslivel.
A sonkát vagy a csülköt 4-5 órát
főzöm. Miután megfőtt, fontos,
hogy a levében hagyjuk kihűlni,
mert így nem esik szét és szépen
lehet szeletelni.
A főtt tojás díszítéséhez, papírszalvétából
mintákat vágok ki, és
tojásfehérjével, ecset segítségével
felkenem őket a tojásra, és hagyom
megszáradni.
A krumplilevesbe zöldségeket,
babérlevelet, szemesborsot, karikára
vágott füstölt kolbászt teszek,
és a végén pici ecetet csepegtetek
hozzá.
A lila káposztát leszelem, sózom,
majd kinyomkodom és zsíron megpárolom
kis köménnyel, a végén
ízlés szerint ecettel ízesítem.
A KALÁCS HOZZÁVALÓI:
500 g liszt, 25 g élesztő, 4 g só,
50 g cukor, 55 g margarin, 1 db
tojás, 1,5 dl tej, 1 dl víz. Rumba
áztatott mazsolát is lehet a tésztába
dagasztani. A kidolgozott
és megkelt tésztából mindenki
olyan fonást készít amilyent tud
vagy szeret. 1 szál 70 g. Én a képen
látható 4 ágú fonottat és a
mákozott felületű barheszt 2 ágból
fontam. Ha valaki sós kalácsot
sütne, akkor 6 g sót, 4 g cukrot,
medvehagymát és csíkokra felszeletelt
sonkát dagaszthat bele.
Legalább negyedórát pihentetjük,
majd a kalácsok felületét
tojással megkenjük, végül 180
fokon, 20 percig sütjük.
HÚSVÉTI NYUSZIK LINZERTÉSZTÁBÓL
HOZZÁVALÓI
ÉS ELKÉSZÍTÉSE:
300 g liszt, 200 g margarin,
100 g porcukor. Ezeket összemorzsoljuk,
majd 1 db tojással gyorsan
összeállítjuk, fél órára hűtőbe
tesszük, majd 5 mm vastagra kinyújtjuk,
kiszúrjuk és 165 fokon,
8-10 perc alatt készre sütjük.
BAKONYI Erzsébet
A FÜSTÖLT SONKA HOZZÁVALÓI ÉS ELKÉSZÍTÉSE:
Füstölt sonka vagy csülök vagy
mindkettő. A főtt tojást idén deku