Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
4.9 MB
2024-06-24 13:29:30
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
216
119
Dél-Nyugat - közéleti hírlap
1991. december - III. évfolyam

Kiadja a Nagykanizsáért — Délnyugat Magyarországért Alapítvány, Nagykanizsa Ady u. 1.
Szerkesztő: Czupi Gyula
Felelős Kiadó: Katona Gyula
Tervezőszerkesztők: Major Csaba, Godináné Lukács Erika, Püspök Mária
Nyomdai munkák és computertechnika: Szociális Foglalkoztató Nyomdája, Nagykanizsa
HU ISSN 0865-6393



A következő szöveg az újságból származik automata szövegfelismertető segítségével:

Közéleti hírlap III.6vf.1991. december

Krisztus - advent - gyűlölet
Jézus születésnapjára készülök. Ádventi gyertyafény mellett töprengek az elmúlt év lélekemelő és lélekromboló pillanatain. Még ebben a gyenge fényben is látni a talpraállás szép küszködését és sajnos a gyűlölet sűrű ködének áradását is. Félő, hogy Jézus születésnapja csak egyesti égtisztulást hoz s másnap már újra láthatatlan lesz a szeretetéhes ember számára a szeretet forrása, Jézus Krisztus. A megváltás evangéliumának, a világosság földre áradásának ünnepe a sajnálat és az anyagi vágyak szegényes kielégítésének alkalmává silányulhat, mintha már ennyivel is beérné az ember.
Nem is csodálkozom. Inkább azon kell csodálkoznom, hogy ma is eszébe jut ezreknek, százezreknek Immánuel előtt letérdepelni. Ma is, amikor a gyűlölet körülöleli testünket, lelkünket - mint annak idején a félelem - s vakká, világtalanná tesz. Ez a gyűlölet gerjesztett, de gerjesztői számára is életveszélyes, hiszen kezelhetetlen. Hamar célt veszt és okot feled. Csak maga az érzés marad a szívben, mindent törni készen.
Szabadon, szabad értelmezés szerint gyűlölő ország vagyunk. Gyűlölnek, mert más a nézetem, mert van néhány szemtelen, sőt elvetemült karrierista a csoportban, pártban, csapatban, országban, ahol élek, pedig "amúgy rendes, jóravaló" embernek ismernek. Lehet, még egyszer gyűlölni fognak, mert Krisztus önmeghatározásom sarkköve és mert magyarnak születtem.
Gyűlölet ellen nem győzhet gyűlölet. Én sem lobbanok haragra azért, mert valaki ''ateista kurzust" akar, mert euronacionalista vagy kozmopolita, mert az országban aholíélek nem mindenki hófehér múltú, kristálytiszta szándékú és egyenes beszédű. Sót, akkor sem gyűlölök senkit, havalaki nyilvánvalóan rosszul cselekedett, helytelenül nyilatkozott meg.
A gyűlölet nem fér a Jézust váró szívbe. Vagy a harag felemésztő tüze lobog, vagy a mennyekből nyert szeretet ereje áramlik bennem, bennünk belül. Jézus nem azért jött az emberek közé, hogy nagy haraggal ítéletet mondjon és azt könyörtelenül végrehajtsa. Ez majdan Isten dolga lesz. Jézus egy súlyos, teljességgel halálos ítélet alóli felmentést hozott. Őrömhír ez a halandóknak, a teremtetteknek kik visszakapták a lehetőséget az örök életre.
A Megváltó megszületett nékünk, akiben hiszünk, akit reménységgel várunk karácsony ünnepén 1S91-ben is. Bizalommal, mindenféle gyűlölet érzése nélkül, imádsággal lábai elé térdepelve.
Kardos Ferenc

A TARTALOMBOL
A T. Ház tagjai válaszolnak
(2. oldal)
* * *
Önkormány ozgatunk?!
(4 - 5. oldal)
* * *
Ki kit támogat, kinek a rovására?
(6. oldal)
* * *
Demokratikus Charta ''92
(8. oldal)
* * *
Melléklet: naptár 1992 -re
A T. Ház tagjai válaszolnak
(Tamóczky Attila és Rudics Róbert párhuzamos válaszai)
- Hogyan telik egy hetük?
Tamóczky Attila: - Hétfőnként a hajnali vonattal Pestre utazom. 10 órakor kezdődik a frakcióülés, ami körülbelül 14 óráig tart 15 órakor veszi kezdetét a plenáris ülés és az jó esetben 20 órakor befejeződik Utána ülésezik a Program Platform este 10-ig, 11-ig.
Kedden 9-kor kezdünk A plenáris ülés 19 óráig tart, majd az MDF frakció ül össze és tárgyalunk kb. este 10-ig Szerdán délelőtt az MDF önkormányzati munkacsoportja tanácskozásán veszek részt, majd 13 órától az Önkormányzati Bizottság tárgyal estig és ha van téma (általában van) akkor ez folytatódik csütörtökön is. 1gy esetleg szerdán, de általában csütörtökön este indulok vonattal haza.
Ha itthon vagyunk, akkor csütörtökön du. 16-tól 18-ig fogadóórát tartok, majd minden pénteken délelőtt 9-tól 11-ig is fogadóórám van Nagykanizsán, Ady u. 1. szám alatt. Pénteken intézem a fogadóórákon és más alkalmakkor felmerülő problémákat is.
Pénteken vagy Vasárnap este valamelyik körzetembeli faluban vagy Kanizsa valamelyik részén képviselői beszámolót tartok
Rudics Róbert: - Eddig a napig azonos a programunk, csak én nem az önkormányzati, hanem a Gazdasági Bizottság üléseire megyek, mert annak vagyok a tagja. Pénteken ugyanott 10-12-ig van a fogadóórám Mivel az én választókerületem különösen nagy, ezért szinte minden pénteken délután valamelyik községben a Zalai Hírlapban leközölt fogadóórán, képviselői fórumon veszek részt, általában 23-24 óráig.
Szombaton reggel hozza a futár a jövő heti parlamenti anyagokat (80-100 oldal általában), amit a hét végén kell mindkettőnknek áttanulmányoznunk
Ugyancsak péntektől vasárnapig teszünk eleget a különböző intézmények, gyárak, szervezetek meghívásainak, veszünk részt ünnepségeken, esetenként beszédet mondva.
- Mennyi a fizetésük? Változott-e 1,5 év alatt?
RR: - Mindkettőnké azonos és íme a pontos "elszámolás": Alapbér: 32500 Ft; Bizottsági pótdíj: 13.000 Ft; összbér.: 45.500 Ft; Munkavállalói járulék: 228 Ft Adóalap tehát: 45.272 Fl Levonások- Nyugdíjjárulék 4.550 Ft; Adóelőleg: 13.769 Ft; összlevonás: 18.547 Fl Nettó kereset: 26.953 Fl Ehhez semmilyen prémium, jutalom, egyéb keresetkiegészítés nem jön. Megválasztásunk óta, 1,5 éve a javadalmazásunk nem változott.
- Hogyan érhető el személyesen a Képviselő Ur?
T.A.: - Legbiztosabban mindkettőnket pénteken a fogadóórán lehet elérni. Hétközben az irodában hagyható üzenet (teL: 12-749) és más hétvégi időpontban L megegyezhetünk alkalomadtán, bár ez bizonytalanabb.
- Fontosnak érzett, de leszavazott vagy éppen elfogadott javaslataik a bizottságban és a T.Házban?
RR - Leszavazott javaslataim: Az elmúlt évi költségvetés vitájában az oktatási normatívák (óvodai ellátás és általános iskolai ellátás) felemelését javasoltam a kistelepülések számára, hiszen ott a relatív ráfordítás magasabb. (PL kisebb tanulólétszám esetén ugyanúgy jelentkeznek a költségek: pedagógus bére, fűtés, világítás, szemléltetőeszközök stb.) Ezt a javaslatomat a 92 évi költségí''etéshez ismét benyújtom. Az erdők kárpótlásával kapcsolatos javaslatom az erdők fajtája és kora szerint adott volna differenciált kárpótlást Ezzel kapcsolatos az első elfogadott javaslatom is. Részben saját sikeremnek is könyvelem el ugyanis, hogy a kárpótlási törvény alkotmánybírósági döntés utáni átdolgozott változatába bekerült az erdők kárpótlására az Aranykorona értéknél/szerese, mint átalányérték
Az igazságüfyminiszter úrral lefolytatott vitáimnak és a bizottsági csatáknak bizonyára jelentős része volt ebben. Az olajos vállalatok szakembereivel együttműködve került be három módosításom a koncessziós törvénybe, melyek az ágazati törvények elkészültéig biztosíthatnak átmeneti mentességet a bányászati kutatás és termelés területén.
TA.: - Első parlamenti felszólalásomban kezdeményeztem a vállalati vezetői posztok általános és azonnali megpályáztatását A kormány és a frakcióvezetés részéről hiányzott a fogadókészség, a javaslat nem valósult meg. Csak remélni tudom, hogy a lehetőség elszalasztása nem bizonyul végzetesnek
Sajnálom, hogy nem sikerült megakadályoznom a tűzoltóság önkormányzati hatáskörébe vonását Vannak jelek, amelyek már mutatják, hogy igazam volt
Tavaly nem tudtam elérni, hogy a négy megyei jogú város megkapja a területén képződő illetékbe''ételt, idén azonban újra próbálkozom több képviselőtársammal együtt.
Örülök, hogy sikerült előmozdítanom, hogy tavaly az egyszeri nyugdíjkiegészítés (és remélem az idei is!) figyelembe vette a szociális rászorultságot Fontos, hofy javaslatomra az önkormányzatok megkapják a vállalatok privatizációja során a céghez tartozó terület ellenértékének feléL (A másik feléből az elmaradott térségeket támogatják ) Sikerült elérnem Rudics Róbert barátommal közösen, hogy a végkielégítésnek felső határa lett megszabva, így nem lehet érdemtelenül sok százezres vagy éppen milliós összeghez jutni
■ Karácsony és egy új év előtt állunk. Mit kívánnak ebből az alkalomból az olvasóknak és választóiknak?
T.A.: - Hiszek benne, hogy jövőre már egy a legnehezén túljutott, a "gödörből kifelé kapaszkodó" ország népe ünnepli majd a Karácsonyt és az UjéveL
RR:- Forró ósz helyett, békés, boldog karácsonyt kívánok minden kedves választómnak, alap olvasóinak Reményeim szerint az új évben megalapozzuk a gazdaság jövőbeni dinamikus növekedéséL
(D-Ny.)
ROTARYkupa
1991. december l-jén Nagykanizsán.
Az országban körülnézve mindenütt csak torzsalkodás, veszekedés kíséri végig életünket. így van ez Nagykanizsán, a parlamentben és így van az önkormányzatban is.
Régóta motoszkált a fejemben, hogy ha valamikor régen, amikor talán csak egy szórakozásunk volt i sport, milyen kiváló baráti kapcsolatok szövődtek egy-egy sportesemény kapcsán, miért ne lehetne ezt most újra megpróbálni. Egykoron vívtam Zalaegerszegen és Nagykanizsán is, mindkét helyen jó barátaim vannak, ezért mertem belevágni a ROTARY kupába. Az ügyvezető igazgató támogatásával rendeztük meg első ízben a Zalaegerszeg-Nagykanizsa városok közötti vívóversenyt. Nagyon jólesett látni, hogy a nagykanizsai önkormányzattól, élén Kereskai úrral, 7-en voltak jelen. Itt volt Kamuti László személyében egy olimpiákat megjárt vívó, aki ma a Magyar Vívószövetség vezetéséhez tartozik, a Zala megyei és Zalaegerszeg városi önkormányzat szintén képviseltette magát. A versenyen Nagykanizsa győzött 14:13-ra, de az igazi győztesek mi mindnyájan voltunk, mert érezni lehetett, hogy ezt a találkozót mindenki ünnepnek tekintette. Biztos vagyok benne, hogy jövőre zalaegerszegi barátaink is kitesznek magukért.
íme a példa: versengve is lehet emberien, barátságban élni egymás mellett.
1991-ben ritka örömet jelentett ez nekem a sok-sok, fóleg az önkormányzatban elszenvedett kudarc mellett.
Magyar József
MEGJELENT
Lensyák István
PAPIRÁLLATOK című papírhajtogató füzete
5-7 éves gyerekeknek Megvásárolható a szerzőnél a Hevesi úti Általános Iskolában és Laczó Évánál is a Városi Könyvtártan, ára: 67 Ft.
import mámmffpmáUk Fm- í$ mk«mf*ftngilyik F-íjtdi »iltsteilpmrl Hrmiktk
Srafeafetfswidb
* műanyag- és szőnyegpadló burkolás * parkettázás •oiszotásé» lakkozás • lambériázás, roetyre megrendeíéaekel az üzletbet) felveszünk.
firfrt 8860 Nagykanizsa. EStvOa tér 2& NAP ÁRUHÁZ (MÁRVÁNY)
NÉMETH LÁSZLÓ vállalkozó
Ez az „újság" kicsit hír magunkról,
''91
december
Minthogy politikailag is, de főleg gazdaságilag nehéz helyzetben vagyunk, szeretnénk a mindennapok nehéz szorításából egy kicsit kiszabadulni, ezért jó most a szeretet na ff,1 ünnepére, a karácsonyra gondolni.
A karácsonyra, s nem a Rákosi időkben ránk erőszakolni próbált "fenyő ünnepre".
A keresztény magyar családok minden év december 24-nek estéjén, a szentestén felállítják a díszes karácsonyfát, mely alá ajándékokat tesznek A legtöbb hetven - gondolom - az ajándékok mennyisége az idén a múlt évekhez viszonyít''a ke''esebb és szerényebb lesz, de az egymás iránti szeretetnek, megbecsülésnek az idén sem szabad kisebb értékűvé csökkennie.
A szentestén a gyertyák, a színes villanyégők meggyújtása után milyen melegséget adó elénekelni a "Mennyből az angyalt". Gyerekeink, unokáink, akik még esetleg nem ismerik ezen szép éneket, biztosan örülni fognak neki, ha a szüleikkel eg''ütl énekelhetik
A karácsonyfás szenteste ünnepét a keresztény Európa a németektől vette át. E nap éjszakáján van az éjféli mise, melyet a katolikus egyház és a hívek Krisznis szülelésének emlékére karácsonyfákkal feldíszített templomban ünnepelnek meg. Karácsony vigíliáján, tehát előző napján, 24-én régebben böjt volt
December 25-én van karácsony, Krisztus születésének ünnepe. A karácsonyi nagymisén a 20-as években minisztrálhatni a városokban különös megtiszteltetésnek és kegynek számított Ilyenkor négy minisztráns fiú állt az oltár lépcsőjén a három celebráló (miséző) pap mögött, mint húsvétkor is. Az egyház ma már lányokat is enged közreműködni a miséken. E napon az ismerősök, jóbarátok
kellemes karácsonyi ünnepeket kívánnak egymásnak, amennyiben ez a jókívánat tpár esetleg az éjféli misén meg nem történt. Zalaegerszegen a csácsi és nekeresdi cigányok, a Kolompárok és Forgácsok karácsonyi köszöntésüket "harsogjatok réztrombiták Krisztus születésén, megszületett a kis Jézus Esztergáliában" rigmus-sal fejezték be. Hogy hol van "Esztergália" - gondolom - ók sem tudták
December 26-án, karácsony másnapján ünnepli az egyház István első vértanút, akit Krisztus követése miatt megköveztek Ezen nap nem parancsolt ünnep, csak tanácsolt, de munkaszüneti nap. A regölés, eg-ik legérdekesebb s tán legrégibb népszokásunk, Isn''án vértanú napján kezdődött és újé''ig tartott. Sok helyen botot vittek magukkal e napon a regös legények, és azt szokták mondani: Ne juss, ne fuss, ne fuss Szent István királyunk, Nem vag/unk mi ördögök, Hanem te szolgáid!
Ez a rigmus azt tanúsítja, hogy Ish''án vértanú alakja a népi emlékezetben összeolvadt Szent István királyunk alakjával Más nézet szerint a volt sámán regösök tg'' kérték Szent Isn''án királyunk kegyes türelmét A szeretet nagy ünnepén gondoljunk az elesettekre is. Ne felejtkezzünk el e napokban a hozzánk menekültekről sem, akik között sok magyar is van.
Boldog karácsonyt!
dr. Pa/s János
Alapítvány Nagykanizsáért-Délnyugat Magyarországért

Az Alapítványt 1991. tavaszán alapította az MDF Nagykanizsai Szervezete, a ROTARY : Kft., Németh László és Katona Gyula vállalkozó.
A politikai rendszerváltás után létrejövő új Magyarország súlyos terheket örökölt: gaz-: dasági válság, hatalmas államadósság, elavult intézményrendszer, súlyos elszegényedés, : tömeges munkanélküliség veszélyezteti a kibontakozást. Ezen a régióinkat is feszítő gondok : orvoslása érdekében jött létre a Nagykanizsáért-Délnyugat Magyarországért Alapítvány a | gazdasági, kultúrális és politikai tevékenység fejlesztésének szándékával.
Az Alapítvány szervez és támogat:
- vállalkozói tevékenységet segítő szakmai programokat,
- ipari, mezőgazdasági és kulturális tervpályázatokat,
- gazdaköröket, mezőgazdasági ismereteket nyújtó tanfolyamokat,
- szociális és karitatív tevékenységet,
- falunapokat, hagyományok felelevenítését, ápolását,
- nyelvtanfolyamokat, regionális újságokat, kiadói tevékenységet,
- szellemi műhelyeket, klubokat, az egyetemes és a magyar kultúra értékeit őrző és gyarapító tevékenységet,
- helytörténeti kutatásokat, történelmi emlékhelyek felkutatását, létesítését, gondozását,
- a határainkon túli magyarsággal való kapcsolatok ápolását, a határainkon belüli kisebbségek az alapítvány céljaival egyező törekvéseit,
- az alapítvány elő kívánja segíteni az emigrációban éló Nagykanizsáról és délnyugat magyarországi régióból elszármazott magyarokkal történő kapcsolatfelvételt, tartást, továbbá tapasztalataik átadását,
- ösztönzi a nemzetközi szakmai és jószolgálati cserekapcsolatokat, előmozdítani kívánja a népek egymáshoz való közeledését.
Az Alapítvány nyitott, így valamennyi magyar és külföldi állampolgár, jogi személy, bármilyen magyarországi és külföldi közösség, szervezet a célok megvalósításához sokoldalúan kapcsolódhat, ha az alapítvány céljaival egyetért, azt anyagi vagy bármilyen más : eszközzel támogatni kívánja.
Az Alapítvány részére adományozott összeg az adóalapból levonható!
Az alapítvány bankszámlaszáma: MHB RT. 493-11497 Iroda: Nagykanizsa, Ady út 1. Levélcím: Nagykanizsa, 8800 Pf.: 227. TeLfax.: 06(93) 11 - 546
! Tisztelt Olvasó! i
1991. első napjaiban le''elel kaptunk égik, városkörnyéki faluban élő MDF-es tagtársunktól A lex''él arról szólt, hogy betegsége miatt nem tud résztvenni munkánkban, ezért visszaadja a tagkönyvét.
A következő szerdai fórumnapunkon beszélgettünk e bejelentésről és válaszoltunk Kértük, maradjon körünkben. Megírtuk még eg• ideig a tagkönyvét az irodánkban fogjuk őrizni abban a reményben, hog'' mégis tagjaink közöli fog maradni. Szívesen látnánk újra magunk között, vag< ha ez nem lehetséges, nag-öröm volna számunkra eg''szerűen az is. ha tagjaink közölt tudhatnánk.
1991. novemberében ez a társunk újra megjeleni köztünk Őrülünk, hog■ ismét láthatjuk programjainkon. A folytatás és az újrakezdés öröme látszik az arcán. Odahaza vállalkozásba kezdeti, köziünk - remélem - isméi meleg emberi közösségre lelt.
Kicsit úg'' volt 6 is, mint mindannyian ebben az évben.
Első elkeseredésünkben legszívesebben elhag''tuk volna a társadalmi összeütközések tereit.
1989-ben és 1990-ben nag-ot gondoltunk és grjrs változást váriunk Különösen olyan változást, ami igazán kedünkre való.
Nem lg1 történt.
Kiderült, a nemzet fölemelésének ideje hosszú idő.
Hirtelen jött örömünket és a csodálatosnak remélt jövőbe irányuló tekintetűn kei igencsak g''orsan borúra és az elöltünk tornyosuló akadályokra fordítottuk
Igen az történt, hog'' a rövid láü, rendklül kesen''es időszak láttán mintha eg• kicsit elfeledtük volna - talán csak eg'' pillanatra - a nemes és eg''edül fontos végső célunkat: az egész országot - jó értelemben vett - európai mértékű és értékű országgá tenni.
Pedig ez soha nem feledhető.
A vállalt útról le nem tértünk, de eg'' kicsit bánatosan, fáradtan poroszkálunk rajta.
Társunk betegségéből felépülve kezdte újra.
Jelképes ez
A vágyainktól elütő események miatt megsértődtünk (ki a kormányra, ki az ellenzékre, másoka "kommunistákra"; sokan magunkra, az MDF-re is), jócskán el is keseredtünk, már -már feladásra gondoltunk
Ha valóban van mit mondanunk, ha igazán tenni akarunk ezt az elkeseredést, ezt a sértődést csak az első megpróbáltatásnak foghatjuk föl.
Olyannak, amely után folytatni lehet és folytami is tudjuk, amit elkezdtünk Ugy, ahogy ezt ez a társunk tette.
Megújult hitet^ jövőbe vetett bizalmat, cseleh''őkedvet kívánok 1992-re mindannyiunknak, Önnek is, Tisztelt Olvasó!
Czupi Gyula
december
összegzés 1991 -ről, jókívánság és
Az önkormányzati választások óta eltelt 14 hónap alatt a közgyűlés közel 250 óra időtartamban 27 -szer ülésezett. A rutinjellegű tevékenységekhez kapcsolódó döntések ismertetéséről eltekintve, csak az újszerű, stratégiai jellegű v''agy érdekesebb feladatokkal — azokkal is csak részben — foglalkozom a továbbiakban.
Az első három közgyűlésen a főbb szer-czeti és személyi döntések születtek meg, azaz polgármestert és alpolgármestert választottunk, változatlan belső tagolódással ugyan, de létrehoztuk az eg''séges polgármesteri hivatalt és meghatároztuk a későbbi érdemi munka eg>ik fő akadályát a kilenc bizottságot is. Ezek: a pénzűéi ellenőrző, az Herendi és igazgatási, az etnikai és nemzetiségi, a gazdasági, a kömyezeh''édelmi, a népjóléti, az oktatási és kulturális, a városfejlesztési és végül a városüzemeltetési bizottság.
Létrehoztunk egy ad hoc bizottságot is, amely megállapította — és ezt a testület elfogadta — hogy a szennyvíz-tisztítómű II. ütem mintegy 150 millió Ft -os beruházási munkáinak során törvénytelenség nem történi Ezt követően a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság vizsgálta az akkor még Sneff téri üzletek kialakításának körülményeit, és megállapította, hogy közel félmillió Ft vesztesége keletkezett a városnak konkrét kár és elmaradó haszon formájában. Ezért a felelősségrevonás a mai napig nem történt meg.
A közgyűlés decemberben úgy döntött, hogy az Ady út 4 - 6 sz. épületek kivitelezési munkáinak 1991. III. 31 -ig szünetelni kell
Azezéxielsőközgriílésfebruári -vei kinevezte a jegyzőt, majd március köze-
pén kiírta a Polgármesteri Hivatal osztályvezető állásaira a pályázatot
Közben kiérleletlen témák sokasága került elé — hála a bizottságok egy részében folyó munka színvonalának
— pl a piactér rendezési koncepciója, mellyel kapcsolatban több óra után a közgyűlés úgy foglalt állást, hogy nem foglal állást De hasonló a Zala Volán 85,4 % -os áremelési szándékának bejelentése is, melyet a közgyűlés januárban tudomásul vett (14 Ft -os vonaljegy, egyvonalas bérlet 320 Ft stb.), majd februárban egy vizsgálat alkalmával kiderült, hogy ebből azért lehet engedményt tenni (a vonaljegy 14 Ft -os ára marad ugyan, de nincs szakaszhatár; egyvonalas bérlet 300 Fl stb.)
Januárban elkezdődik a nagy örökség, a Zrínyi és Cserháti Kollégiumok összevonásának ügye, mely több menetben — közel kilenc hónap után
— szeptemberben ismételten az iskolakollégiummá történő összevonásukkal végződik.
A közgyűlés a Kanizsa hetilap megjelentetése és veszteségének csökkentése érdekében 2 millió Ft tőkével belép az Almanach Kft -be, öt éves együttműködést kötve, melyből az első két évben maximum 2.250 e Fl veszteséget — te-háta korábbi évi veszteség töredékét — megtérít
ÖNK
avagy a győztes
Február végén a közg/űlés elfogadja szervezeti és működési szabályzatát (SZMSZ), mellyel törvénnyé teszi, hogy városunk 15 fővel kormányozható.
Március elején megkezdődik az 1KKV kálváriája, mely tart 9, azaz összesen kilenc közgyűlésen át, miközben a testület a vállalat élén jó étvágyai elfogyaszt négy igazgatót, köztük egy önkormányzati biztost A legfontosabb állomások: A volt Városi Tanács állal alapított három vállalat (IKKV, Költségvetési Szolgáltató Üzem és a Városgazdálkodási Vállalat) tőkéjének, — mintegy 250 millió Ft -nak — összevonásával Vagyonkezelő és Vállalkozási Részvénytársasággá átalakítása július 1 - vei, majd a tőke döntő részének dolgozói igény szerint 12 -15 Kft -be történő visszahelyezésével az önkormányzati biztos tiszta profilú gazdasági társaságokat tervezeti alakítani, melyet a közgyűlés nem fogadott el. Ez történt a későbbiekben is, amikor már csak az IKKV -t akarta — a másik két vállalat vezetőinek nagy megnyugvására — RT -vé alakítani. Szeptemberben a Közgyűlés december 16 -i hatállyal döntött az IKKV megszüntetéséről, egyidejűleg pályázatot ín ki az Önkormányzati Vagyongondnokság és Házkezelési Intézmény vezetői posztjára, melynek novemberi elbírálása megle-
ORMÁNY
koalíció - egy
pően alakult A közgyűlés ugyanis a pályázatot elfogadta, de a pályázó személyt nem. Ujabb pályázatot írt ki, most már csak az Ingatlankezelési Intézmény élére. Bízzunk benne, hogy 1992 1.1 -vei tényleg megalakul az Ingatlankezelési Intézmény az eddigi házkezelési osztályból és néhány, a működéshez közvetlenül kapcsolódó egységből. Vajúdtak a hegyek...
Eves eredmény: az IKKV mintegy 500 fős ezévi induló létszámából alig több mint 200fő marad, miközben kifizet a város több mint 30 millió Ft -ot csak végkielégítésre.
A VGV -vei és az SZKÜ -vei „mindössze" háromszor foglalkozott érdemben a köz&űlés, melynek eredményeként az SZKU januártól minimális tőkével és az eszközök önkormányzati bérletével Kft -vé alakul, míg a VGV -rőt 1992 VI. 30 -ig várható döntés.
E három vállalat gondjainak nem komplex kezelése egy évre kivetítve rrli-nimum 100 millió forintjába kerül városunk adófizető polgárainak, miközben a munkanélküliek amúgy is népes táborát tovább szaporítja. A vagyonkezelő szervezet hiánya 1991. július 1 -tői 1992. június 30 -ig -szakértők szerint — akár félmilliárd Ft vegyonvesztést is okozhat a városnak a
Kitörésvédelmisek Kanizsáról is Kuvaitban
Amikor az iraki katonák végrehajtották a XX. század egyik legnagyobb környezeti katasztrófáját okozó akciójukat a kuvaiti olajkuta-kon és lángba borultak az olajme-zók, az itthoni kitörésvédelmi csapat csak titokban mert arra gondolni, hogy a kútetfojtási műveletekbe be lehet kapcsolódni.
A csapat - a külkereskedelmi tárgyalások alatt is - dolgozott és áprilisban a gyakorlókúton készen állt minden a bevetésre. Elkészültek a manipulátorok, kész lett a turbó, készültek az emberek orvosi vizsgálatai. Sajnos a szerződés csak szeptemberben lett aláírva. A csapat 20 nap alatt szállított ki és tette magát harcképessé, megelőzve a
románokat, a szovjeteket, akiknek szerződését már jóval korábban aláírták. A magyar csapat összesen 59 napot volt Kuvaitban, ebből 36 napot töltött kútközelben.
Az általunk elfojtott 9 kutat alapul véve, 4 napos átlagot értünk el, ami felülmúlta a nemzetközi csapatok teljesítményét. A többiekhez képest egyedül a magyar csapat dolgozott eltérő technológiával, ez eredményezte a sikert. Munkánkra felfigyelt az egész világ, kivéve talán Magyarországot. Ez a siker nemcsak számunkra óriási jelentőségű, hanem talán az országnak is, különösen ha ügyesen bánnak vele a kereskedők.
Magyar József
naptár 1992 -re. Nem is igazán
IMI
''91
december
OZGATUNK? !
5 esztendeje tartó - tévelygései
gazdálkodó egységek átalakulása során.
A kapkodó intézkedésekre jellemző, hogy amikor a közgyűlés végre IV. 29 -én azonnali hatállyal feloldja az Adv u. 4 - 6. sz épületek kivitelezési munkáinak felfüggesztését, június 10 -én már úgy dönt, hogy az azóta is látható készültségi állapotban értékesítésre kijelöli, lemondva a kész állapotban történő értékesítés extraprofitjáról, és ezzel elvéve az átalakulás miatti bizonytalanság gondjaival küszködő IKKV legjelentősebb munkáját Az eredeti falszakaszok — miközben állaguk tovább romlik — most már biztos, hog- legalább kél télen át grö-nyörködtethetik városunk lakóit.
A közgyűlés márciusban döntött az Ifjúsági Ház VI. 30 -i megszüntetéséről, ezt a határozatát áprilisban felfüggesztette, majd május végén az eredeti haláridővel ismét kimondja a megszüntetést. A döntés eg''éb kihatásait nem is tekintve, ezzel több mint egi tucat szakkört varr eg> kényszerhelyzetben l&vő iskola nyakába.
Április - májusban rendeletet alkot az önkormányzati képviselők költségtérítésére (3 e Ft/hó a testüleii munkáért; 2 e Ft/hó a bizottsági tagságért; 4 e Ft/hó a bizottsági elnökségért, azzal a megszorítással, hogy egy képviselő ma-
ximum két bizottság tagja lehet), a polgármester és az alpolgármester havi 10 e Ft -os jutalmazására, majd az ősszel a második már egyösszegű julalmazta-tási kísérletüket elutasítja.
A testületből működésének első félévében — különböző okok miatt — három képviselő vált ki
A közgűlés március 25 -én megalkotta Nagykanizsa Meg''ei Jogú Város 9/1991. sz. rendeletét az önkormányzat 1991. éi köliség-eléséről 1.867.160 e Ft bevételi és kiadási főösszegekkel, melyet július 15 -én 2.069.895 e Ft -ra, közel 11 %-kal módosít A folyamatok mélyebb elemzésével és az első félévi tényszámok fig<elembevételé''el meg-kozkáztatom, hogy a bex''ételi főösszeg a két és negyedmilliárd Ft közelében lesz. Ezt hasonlítva az elmúlt évi 1.709.790 e Ft kiadásaival több mint 30 % -os a növekedés, vegyis reálértéken van. Tehát ezen számok ismeretében az 1991. évi költségvetést válságköltségvetésnek ne-ezni, miként ezt a Polgármester Úr, a Hivatal Gazdasági Osztályvezetője és az illetékes bizottsági elnökök tették több mint felelőtlenség politikai hiba!
Július 1 -tői a GESZ -t és a GA-MESZ -t összevontuk Humán GESZ né-en, majd céltámogatott beruházásként elindítottuk két általános iskolai
tornaterem építését Több évtizedes gondja oldódik meg a városnak a kiskanizsai a katonaréti és a Petőfi utcai csatornázás hasonló konstrukciójú megvalósításával. Ennek lényege, hogi az egi lakásra jutó költség nem haladhatja meg az 50 e Ft -ot, mert az állami céltámogatás mellett még hiányzó összeget az önkormányzat biztosítja.
Véleményem szerint a hibás döntések közül való a Hei''esi úton, a laktanya előtti terület benzinkút építésére történt értékesítése is. A város ellátása három meglés''ő kúttal megoldott — esetleg a távolság miatt a milósfai városrészben indokolt építeni — az átmenő forgalomhoz szükséges üzemanyagtöltő állomásokat pedig általában nem a belvárosban építik, hanem a város külterületein. A nem túl távoli jövőben a laktanya elveszíti funkcióját, felhasználása polgári célú lesz, íg/ előfordulhat, hogy a mostani be,ételtől — a kötöttségek miatt — nagyságrenddel nagrobb kárt okoztunk Ekkor még nem is beszéltünk a kornyék lakóinak okozott kárról. A közelmúltban hasonló esetben a felháborodott lakosság több helyen (pl. Veszprémben) tiltakozott az ilyen testületi döntés ellen.
Az általam önkényesen kiragadott példák igazolják, hog• a közgűlés na-
g>on sokszor késve és/vagi rosszul reagál az élet új kihívásaira. Ezt részben, de csak részben magyarázza a sürgetett-ség állapota, az, hog'' a képviselők sokszor szinte kész helyzet elé vannak állítva. Hasonló súllyal esik latba a működési keretek fogyatékossága, a már említett rendkíül sok (9) bizottság. Meggyőződésem, hog/ a tön''ény által kötelezően előírt PF.B en kívül négy (igazgatási és ügrendi, társadalompolitikai, gazdasági, városfejlesztési és környezetvédelmi) bizottság — a szakmai munka érdemi részét -égző albizottságokkal — tartalmában több lenne. A közgűlés elé így szakmailag megszűrt, kiérlelt előterjesztések kerülhetnének, 50 - 60 % -kai csökkenne a testületi ülések időtartamát, és ezáltal a város polgárainak türelmével való visszaélési
Sajnos a Polgármesteri Hivatal szerí''ezeii egységeinek élén, azaz vezető beosztásban csak egy,, kakukktojás", az alpolgármester található. Nem hiszem ugyanis, hogy a régi hivatalnokok közel 90 % -os túlsúlya lehetővé teszi azt a szemléletváltást, amire szükség lenne.
A közgyűlés már említett időszakának nagvonalú áttekintése is bizonyítja, hogy a g''őztes koalíció (SZDSZ 8 fő + FIDESZ 7 fő) és „holdudvara" döntéseiben rendkívül bizonytalan, ezért javaslom számukra választási jel-szawk némi módosítását:
TUDJUK?! MERJÜK?
NEM TESSZÜK!
Marton István
Szomorú meghatottsággal gondolunk ezévben elhunyt társainkra.
Csengey Dénesre,
aki az egész magyar politikai élet vesztesége, nekünk azonban még személyes segítőnk és bátoritónk is volt.
Hegyháti Jánosra,
aki a kanizsai szervezet alapító tagja volt.
Dr. Kelemen Ottóra,
aki hosszú ideig nemcsak társunk volt, hanem választmányunk tagja is.
Mindhármuk emlékét meleg szeretettel őrizzük.
az MDF helyi szervezete.
KDK
Hazánkban és a környező országokban végbemenő történelmi változások olyan helyzetet teremtettek, amire illik a bibliai idézet, hogy "sok az aratnivaló és kevés az arató".
Az európai gyakorlatnak megfelelően a társadalom tagjainak túlnyomó része nem kötelezi el magát egyetlen párthoz sem, de szellemének alkotó erejével szívesen tenne valamit, vagy/és keresi a választ a "lázasan" vergődő haza gyógyulását segítő kérdéseire.
A Nagykanizsáért Délnyugat-Magyarországért Alapítvány szervezésében induló Kanizsai Demokrata Kör azt a célt tűzte maga elé, hogy felkutatja városunknak azt a demokratikusan gondolkodó szellemi potenciálját, amelyik nem csak szereti a hazáját, szűkebb pátriáját, de hajlandó érte tettekre is. A kör pedig lehetőséget biztosít arra. hogy találkozhassunk ismert politikusokkal, gazdasági szakemberekkel és kötetlen beszélgetéseken gondolatokat cseréljünk, közös ügyünkre megoldást keresve.
Mivel Önt is - Tisztelt Olvasó - azok közé gondoljuk, aki szellemi értékeivel szívesen segítené városunk és hazánk felemelkedését ezúton szeretettel meghívjuk programjainkra és örülnénk, ha résztvenne ebben az együttgondolkodásban.
NE CSAK EGYÜTT LEGYÜNK, DE TEGYÜNK EGYÜTT!
Kanizsai Demokrata Kör
''91
december
újság ez, inkább olvasgatni való
ml
r Ki kit támogat, kinek a rovására? -Y
(Egy átalakulás sajátosságai.) -K
Foly ik a volt tanácsi vállalatok átalakulása városunkban is. A folyamatot szemezők, a döntésekel hozók számára ez kemény lecke, hisz semmilyen korábbi példa, minta nincs előttük. Új, még ki nem taposott úton kell járni Emiatt hibák előfordulnak. Az azonban már megbocsáthatatlan, ha az átalakulásra vonatkozó döntés nem kellő mérlegelés után születik, hanem elfogadván az egyetlen javaslatot, a döntéshozók elégedetten Minek hátra. Azt már nem vizsgálják, hogy jól - a lehető legjobban - döntöttek-e; a lényeg, hogy túl vannak rajta.
Adva van egy átalakításra kijelölt vállalat. (Ne''ezzük Á.K.V.-nek). Az AKVvezetése - nag>''on ötletesen - megtette a saját javaslatát, hogyan kívánja KFT-vé alakítani a céget. A döntéshozók kapva kaptak az alkalmon, kapásból elfogadták az egyetlen vevő ajánlatát. Az, hogy a város érdekei esetleg mást kívánnak, vagy lenne más vevő is, ha tudj''a az eladásra kínált "portékáról'', lényegtelen kérdés, nem számit.
Fő az, hojp gyorsan legünk túl a döntésen, a többi nem számít. Az talán már nem tűnik fel a lakosságnak (mert nem publikálják), hogy nevetséges feltételekkel köttetett meg az üzlet, és a város több (10) millió Ft-ot vesztett ezáltal
Miután a lényeg mindig a részletekben rejtőzik, nézzünk bele az egyes pontokba.
- az AKI'' vagyona könyv szerinti értéken kb. 20mFt. Ebben nem szerepel az általa használt több hektárnyi földterület. Ezért a KFT hajlandó évente 1 mFt(!) bérleti díjat fizetni úgy, hogy a bérleti díj mértéke a jegybanki kamattal (!) növekszik é''ente.
Aki egy kicsit is jártas e dolgokban, az aidja, hog,'' a könyv szerinti érték nem fejezi ki a tényleges vagyonértéket A gyakorlat azt mutatja, hogy a tényleges vagyonérték a könyv szerinti értéknek legalább a kétszerese. Ha csak 40 mFt-nyi vagyonnal számolunk, látható, hog,'' az és''es bérleti díj az érték 2,5%-a. Olyan b&beadásról még nem hallottam, ahol a bérleti díj a valós érték
10%-a alatt lett volna. Tehát itt minimum 4 mFt-os bérleti díjat kellett volna megállapítani benként. A veszteség tehát 3 mFltév, összesen 30mFt (miután a szerződés 10 ére köttetett).
A vevő meg''eit összesen mintegy 7 mFl értékű építőanyagot, alkatrészt, egféb főzőeszközt. Ez még nem lenne baj, hanem a fizetés elfogadott feltételei ne''etségeseh kamatmentes, 6 évig elhúzódó részletfizetési feltétellel köttetett meg a szerződés. Ez annyit jelent, mintha 7 mFl kölcsönt adott volna a város kamatmentesen! Akkor, amikor a napokban kényszerül fölvenni a Polgármesteri Hivatal több tízmilliós kölcsönt, kemény, köze! 40%-os kamatra. E tétetnél a kamatveszteség évente átlagosan: 1,5 mFt, 7 é''re ösz-szesen 10,5 mFt.
Az alakulandó KFT 2 mFT-nyi kamatmentes kölcsönt kért és kapott! Az iménti gondolatmenetet alkalmazva. az é-i kaman''eszteség 400 eFt, 5 év alatt 2 mFt!
Ha e tételeket összeadjuk, a város
10 év alatt összesen 42,5 mFt-ot bukik, ennyit kidobtunk az ablakon! Az évenkénti veszteség: 4,9 mFt/év öt éven keresztül; 4,5 mFt/év 2 éven keresztül; 3 mFt 3 éven keresztül.
Vag''is: ez a döntés nem csak a mostani, hanem a 2 ciklussal minket követő közgíűlés hatáskörét is érinti.
Ez a meggondolatlanság (!?) akkor követtelelt el, amikor a város működése, működtetése érdekében adó-rendeletet kell tárgyalni. Eg''ik oldalról megadóztatjuk a vállalkozókat és a lakosságot, másik oldalon - a vállalkozásokat segítendő - a vállalkozók eg'' szűk csoportjának (pár 10 jő) olvan kedvezményekel ajándékozunk, ami érthetetlen, és felháborító a nem kedvezményezettek számára.
A Közgyűlés mentségéül hozható fel, hog'' a dolgok ilyetén alakulása részben a nem kellő tájékozottság rovására írható, más részről ismét működött a nem et mondó reflex a másik (MDF-es) oldalról jövő énekkel szemben.
Takács Zoltán
ROTARY FÚRÁSI KFT. NAGYKANIZSA
FŐ TEVÉKENYSÉGI KÖRÜNK:
olajkutak, gázkuiak, termáh''ízkutak, vízkutak fúrása, kiképzése, javítása.
FONTOS JELLEMZŐINK:
• magasfokú szaktudás
• alapos hazai és külföldi tapasztalat (Irak, Ausztria, Líbia, Kuvait)
• modern technika és technológia
• megbízhatóság , jó referenciák
• rugalmasság és kedvező árak
Címünk:
H-8800 Nagykanizsa Erzsébet tér 22. Pf.: 351 Tel: (93)-13-140; 13-040
Telex: 33495 Telefax: (36)-(92)-73-146
Ünnepi élmény
Az Ón ünnepi asztala sem nélkülözheti a KANIZSAI SÖR felejthetetlenül kellemes zamatát, lágyságát, európaiságát, tartósan kiváló minőségét. így az élmény felejthetetlen, így az ünnep élmény.
Kellemes karácsonyt és boldog új esztendőt kíván Önnek a 99 éves tapasztalatokkal rendelkező
KANIZSA SÖRGYÁR KFT
,mindenes", nem egyszeri „átfutást" kíván
''91
december
Prófécia
(Jóslat csak vagy reális lehetőség?)
A Monarchia egész fennállása alatt jellemző magyar állampolgári tulajdonság volt benne a kétlelkúség: a nemzeti "kuruc" érzelmek és az uralkodóház iránti lojalitás a logika szerint nem fér meg együtt, de az akkori fejekben, szívekben egymás mellett élt. A lényegi hibák ellenére viszont egy gazdaságilag erős, soknemzetiségű, nemzetiségeivel az akkori Európában a legtoleránsabb(!) birodalom volt, mely a most oly hőn óhajtott Egyesült Európának a maga lehetett volna.
A letűnt Monarchia gazdasági egység volt, akár ma a Közös Piac A közeli jövőben lesz egy új gazdasági egység, még nagyobb, mint az egykori Monarchia. Neve tavaly Pentago-nale volt, most Hexagonale, Horvátország és Szlovénia elismerése után (az is el fog következni) megint más lesz, de az elnevezés a legkevésbé fontos. A lényeg a területi gazdasági elv. Újra megteremteni azt a gazdasági egységet, ami itt 80-90 évvel ezelőtt létezett.
Az országdarabolás, a nemzetek egymás ellen fordítása, egymás elleni kijátszása jól funkcionáló, sok országra kiterjedő gazdasági egységet tett tönkre. Nyugat-Európának ott van a Közös Piac, ahová bennünket, közép-keletieket bevenni nemigen akarnak, a maguk hasznát féltik (Testvéries szavak, testvérietlen önzés.)
Ha újra megteremtjük a középkeleti hatalmas régió egységes piacát, önzésük értelmetlenné válik, partnerként beszélnek majd velünk, és azok is leszünk, mert a gazdaságban a racionalitás kell, hogy az első legyen.
A gazdasági racionalitás -a majdani közös üzletelés békíti meg majd a románokat, szlovákokat, déli szláv szomszédainkat, ugyanis a gazdálkodás csak normális gondolkodást túr meg -nemzetiségi téren is.
A határok jelentéktelenné lesznek
E percben az tenne legboldogabbá, ha a próféta beszélne belőlem.
Varg• Ferenc
Helyünk az országos szervezeten belül
Az MDF országosan két szinten él valóságosan:
- a helyi szervezetek szintjén
- az országos vezetés, országos fórumok szintjén.
(Az úgynevezett választókerületi és a megyei szerveződés főként az országgyűlési választásokhoz és a mindennapi munka összehangolásához szükséges. Egyik testület sem hozhat a helyi szervezetre kötelező érvényű határozatot. Mi, kanizsai MDF-esek még ennél is "lazább" szerveződést kívántunk, de egyelőre jók a tapasztalataink.)
A kanizsai MDF tehát közvetlen és mindennapi kapcsolatban áll az MDF országos központjával és vezetésével. Az országos elnökség tagjai szép számmal jártak is már Nagykanizsán. Az MDF központi hivatalának alkalmazásában, de kanizsai és Kanizsa környéki szervezői feladatokkal 1991. szeptembere óta alkalmazottja is van irodánknak (aki így a közvetlen helyi és országos kapcsolat megtestesítője is).
Eleven a kapcsolatunk a városkörnyék MDF-es szervezeteivel is, már csak azért is, mert létrejöttükben, megalakulásukban segédkeztünk.
Megyei jogú városi címünket tehát az MDF szervezetén belül sikerült elismertetnünk, így Zalaegerszeg mellett Nagykanizsán is van az MDF-nek egy fő politikai szervezője, ügyintézője:
Katona Gyula,
elérhető: délelőtt 8 órától délután 16 óráig, tel.fax.: 06-93-11-546, cím: Nagykanizsa, Ady u. l.Pf.: 221. Irodánk működési költségeinek fedezésére 1991-ben egyedül tagjaink tagdíja állt rendelkezésre. Ezt a pénzt pályázati úton tudtuk - és reméljük tudjuk is még - szaporítani.
A helyi szervezet
Az MDF helyi csoportját 9 fős választmány vezeti. Elnök: Czupi Gyula könyvtáros-tanár, ügyvezető: Katona Gyula szervező, tagok: Gerencsér Lajos vállalkozó-polgár-mester, Harangozó Éva tanító, Horváth István műszerész, Magyar József elektroműszerész, Marosi Attila népművelő-tanár, Schmidt István nyugdíjas, Varga Ferenc tanár-átképzési főelőadó.
Szervezetünk minden szerdán 18 órától a Városháza alagsorában fórumot tart. Működésünk nyilvános, bárki látogathatja gyűlésünket. A választmány a szerdai fórumok előtt ülésezik.
Tagjaink MDF-es választott testületekben:
- A nagykanizsai központú országgyűlési képviselői körzetben az MDF-es Választókerületi Egyeztető Fórum vezetője a mindenkori nagykanizsai elnök.
- Az MDF Zala megyei választmányának alelnöke: Schmidt István.
Képviselőink az Országgyűlésben
Az MDF programja és jelöltjei bizalmat kaptak az első szabad parlamenti választásokkor Kanizsán és környékén, ugyanígy a Lenti központú választókerületben.
1988. október 22-én a helyi szervezet egyik alapítója volt Tamóczky Attila, a kanizsai szervezetben lett MDF-es Rudics Róbert, ma mindketten országgyűlési képviselők: közös irodájuk az MDF-es iroda mellett található: címe: 8800 Nagykanizsa, Ady u. 1. Tel.: 12-749, ügyelet: Tar-nóczky Attila csütörtökön 14-16 óra között, pénteken 9-11
óra között, Rudics Róbert Nagykanizsán minden pénteken 10-12 óra között.
Schmidt István (politikai szervezői és képviseleti feladattal)
Szőke Veronika (irodai és ügyeleti feladattal)
Képviselőink a kanizsai képviselőtestületben:
Balogh Tibor református lelkész, a KKK és az MDF közös, független, egyéni választókerületi képviselője,
Czotterné Ivády Zsuzsa vállalkozó, az MDF tagja, listás képviselő, fagazdasági és az etnikai és kisebbségi bizottság tagja) Czupi Gyula könyvtáros-tanár,
az MDF tagja, listás képviselő (az oktatási és kultúrális bizottság tagja)
Kovács János technológus,
a KDNP tagja, az MDF és KDNP közös, egyéni választókerületi képviselője Magyar József főmérnök,
a kanizsai Nagycsaládosok Egyesületének elnöke, független, listás képviselő (a városüzemeltetési bizottság tag-
ja)
Marton István okl.gépészr- és okl.gazdasági mérnök, az MDF független, egyéni választókerületi képviselője Németh László vállalkozó,
az MDF tagja, listás képviselő (a gazdasági és az etnikai és kisebbségi bizottság tagja) Takács Zoltán villamosmérnök, az MDF tagja, egyéni választókerületi képviselő (az ügyrendi és a városüzemeltetési bizottság tagja).
Elérhetők az MDF irodáján keresztül. Tel.: 93-11-546.
Az MDF nagykanizsai irodája szolgáltató iroda,
- itt felvilágosítás kérhető arról, hogy az országgyűlési képviselők és a helyi képviselők hogyan és mikor érhetők el,
- itt tájékoztatást adnak az MDF országos, helyi és más vidéki szervezeteiről, az MDF szakbizottságairól,
- itt helyi szervezetünk tagjai újságot olvashatnak (Új Magyarország, Pesti Hírlap, Magyar Fórum, az MDF heti értesítőjének, a HIR-LAP-nak a korábbi számai szintén megvannak és betekinthetnek a levelezésünkbe, dokumentumainkba. (Általában a szervezeten belüli információcserére - de pl. a tagdíjak befizetésére is - alkalmas hely ill. fórum ez az iroda.)
- itt van a kárpótlási tanácsadás helye is. (Ez a szolgáltatás sokakat segített már eddig is, hiszen sok száz ember kért itt tanácsot. Ez a munka nem fejeződik be, várhatóan az újabb kárpótlási törvények szintén igényelnek majd tanácsadást.)
- itt a Nagykanizsáért-Délnyugat Magyarországért Alapítvány is elérhető (az MDF helyi szervezete egyik alapítója ennek az alapítványnak).
- itt készül lapunk a Dél-Nyugat, melynek egyik számát a kezében tartja a Kedves Olvasó. (Ha a sokszorosítás költségeit sikerül előteremtenünk és minden segítőnk és szerzőnk ingyenesen végzi továbbra is munkáját, szeretnénk még megjelenni e lappal.)
- itt tartjuk bizottsági üléseinket, a választmányunk üléseit, itt beszélgetnek helyi képviselőink a városi képviselőtestület közgyűlése előtt. □
''91
december
csak, hosszabb idejű aktualitása van,
A Magyar Demokrata Fórum Nagykanizsai Szervezete
Demokratikus Charta ''92
Mivel a Charta ''91-es változata feltételcsen említ olyan demokratikus értékeket, melyek már megvannak, ezért e mondatokat állításokká formáltuk. (Ezt nem tehettük meg következetesen, mert a Charta ''91 a demokrácia kérdésköréhez nem kapcsolódó pontokat is tartalmaz.) A Charta ''91 a demokratikus működés kétségbevonásával nem pártok felettivé, hanem az ellenzék egyszerű politikai propagandájává silányította a valóban egyes pártoktól függővé nem tehető, hanem éppen azok "összjátékából" kialakuló kérdését a demokráciának.
íme az általunk helyesnek gondolt szöveg:
- Demokrácia van, mert a jogállam eszméjéhez híven tiszteletben tartjuk a Magyar Köz-társaság jogrendjét és demokratikus i n tézményrendszerét.
- Demokrácia van, mert a polgárnak nem kell lartania a mindenkori halalomtól, mert a magánszféia önállóságát az állam túlhatalmá-val szemben megvédi a jog.
- Demokrácia van, mert az új vállalkozások üzletmenetüket semleges szabályokra építhetik.
- Demokrácia van, mert a dolgozók által létrehozott, a munkaadótól és az államtól egyaránt független szakszervezetek védhetik a munkavállalói érdekeket, és mert a szakszervezetekben tevékenykedőket törvényes biztosítékok oltalmazzák mindennemű megtorlással szemben.
- Demokrácia van, mert a mindenkori hatalmi-politikai erők tartózkodnak a független bírói hatalom befolyásolásától, mert az állam a társadalmi megbékélés szándékától vezérelve elutasítja az önkényes, kivételes törvények gondolatát, és a Magyar Köztársaságban soha nem kerül sor politikai megtorlásra.
- Demokrácia van, mert a mindenkori kormánytöbbség tudomásul veszi, hogy legitim törvényhozó és végrehajtó hatalmának korlátot szab a Magyar Köztársaság Alkotmánya, iminck betartása fölött a független Alkotmánybíróság őrködik.
- Demokrácia van, mert a lakosok által választott szabad önkormányzatokat nem fojtogatja központi gyámkodás, de maguk sem próbálnak kibújni az alól, hogy választóik folyamatosan betekinthessenek az ügyek intézésébe, ellenőrizhessék működésüket.
- Demokrácia van, mert a Magyar Köztársaság minden állampolgára, ha kívánja, a magyar nemzet tagjának tudhatja magát.
- Demokrácia van, mert a legitim törvény-nozó és végrehajtó hatalom mindenkor vigyáz arra, hogy ne mossa össze a nemzet és az állam rogalmát, és miközben felelősséggel tartozik a nemzet Magyarországon kívül élő tagjai iránt, nem vonja kétségbe, hogy azok polgárként egy
másik állam kötelékébe tartoznak. Mert olyan realitásként kezeli a kelet-közép-európai térséget, amelyben mindennemű, az itt élő népeket kölcsönösen érintő változások csak nemzetközi egyezmények keretében, a népek közös szándékával és békés megegyezésével jöhet létre.
- Demokrácia van, mert a magyarországi kisebbségeknek joguk van önazonosságuk megtartására és ápolására, és ehhez az állam és a mindenkori többség tevékenyen hozzájárul.
- Demokrácia van, mert az állam semleges türelemmel viseltetik valamennyi polgárának meggyőződése, világfclfogása iránt mindaddig, amíg az másokat nem fenyeget.
- Demokrácia van, mert a mindenkori törvényes hatalom lemond arról, hogy bármely eszmerendszert akár nyíltan, akár burkolt formában államvallás vagy államideológiai rangjára emeljen, továbbá, mert az állam oktatási intézményei nem erőltetnek semmiféle kötelező világnézetet a diákságra, mert a mindenkori hatalom pártatlan jóindulattal támogatja az oktatási irányzatok sokféleségét.
-Demokrácia van, mert a mindenkori kormányzat szavatolja a tudomány és a kultúra szabadságát, és művelőik között nem tesz különbséget politikai lojalitás, világnézet és hatósági ízlésítéletek alapján. Mert a kultúra és a tudomány támogatásában, valamint a még állami kézben lévő kulturális intézmények vezetőinek a kinevezésében a kormánytól független szakértői testületeké lesz a döntő szó.
- Demokrácia van, mert a közszolgálati rádió és televízió a kormánytól, a pártoktól és önkormányzatoktól egyaránt garantáltan függetlennéválik.
- Demokrácia van, mert a sajtó szabadságát nem korlátozza állami monopólium, sem államtól függő bankok pénzügyi túlsúlya, sem az újságírók megfélemlítése, és a mindenkori hatalom egyként szolgál információkkal valamennyi törvényes sajtóorgánumnak.
kanizsai demokraták
Hitvallás
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában.
Ez az én vallásom, ez az én életem, Ezért a keresztet vállaimra veszem, Ezért magamat is reá feszíttetem.
Szeretném harsogni kétkedők fülébe, Szeretném ^getni reszketők lelkébe, Lángbetűkkel írni véres magyar égre:
Ez a hit a fegyver, hatalom és élet, Ezzel porba zúzod minden ellenséged, Ezzel megválthatod minden szenvedésed.
E jelszót, ha írod lobogód selymére, Ezt, ha belevésed kardod pengéjébe, Halottak országát feltámasztod véle.
11arcos, ki ezt hiszed, csatádat megnyerted, Munkás, ki ennek élsz, boldog jövőd veted, Asszony, ki tanítod, áldott lesz a neved.
Férfi, ki ennek élsz, dicsőséget vettél, Polgár, ki ezzel kélsz, új hazát szereztél, Magyar, e szent hittel mindent visszanyertél.
Mert a hit az erő, mert aki hisz győzött. Mert az minden halál és kárhozat fölött Az élet Urával szövetséget kötött.
Annak nincs többé rém, mitől megijedjen. Annak vas a szíve minden vésszel szemben, Minden pokol ellen, mert véle az Isten!
Annak lába nyomán zöldül átemelő, Virágdíszbe borul az eltiport mező, Édes madárdaltól hangos lesz az erdő.
Napsugártól fényes lesz a házatája, Mézes a kenyere, boldogság tanyája. Minden nemzetségén az Isten áldása.
Magyar, te most árva, elhagyott, veszendő, Minden nemzetek közt lenni a földön fekvő, Magyar, legyen hited s tiéd a jövendő.
Magyar, legyen hited és lészen országod. Minden nemzetek közt az első, az áldott, Isten amit néked címeredbevágott.
Szíved is dobogja, szavad is hirdesse, Ajkad ezt rebegje, reggel, délben, este. Véreddé hogy váljon az ige, az eszme:
I liszek egy Istenben, hiszek egy hazában, I liszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában! - Ámen!
Papp-Váry Elemérné (Sziklay Szeréna)
Kiadja a Nagykanizsáért — Délnyugat — Magyarországért Alapítvány, Nagykanizsa Ady u. 1. Felelős Kiadó: Kalona Gyula • Szerkesztő: Czupi Gyula. • Tervezőszerkesztők: Major Csaba, Godináné Lukács Erika, Püspök Mária. Nyomdai munkák és computertechnika: Szociális Foglalkoztató Nyomdája, Nagykanizsa. • HU ISSN 0865 - 6398 • E számból példányok kérhetők az Alapítvány címén.
8
érdemes másnak is megmutatni.
december
MDF
NAGYKANIZSA
Országgyűlési képviselők:
Iroda: Nagykanizsa, Ady út 1. Ügyeleti idő: hétfőtől-péntekig 8-16 óráig. Tel: 12-749
Schmidt István (szervezés, képviselet) Szőke Veronika (ügyelet, irodai feladatok) Fogadóórák: Tarnóczky Attila: csütörtök: 16-18 óra között péntek: 09-11 óra között Rudics Róbert: péntek: 10-12 óra között (választókerületi körzetében a Zalai Hírlapban közzétett helyen és időpontban)
Nagykanizsai képviselőtestületi (közgyűlési) tagok Balogh Tibor lelkész (független; KKK-MDF) Czotterné Ivády Zsuzsa vállalkozó (MDF) Czupi Gyula könyvtáros
(MDF) Kovács János technológus (KDNP-MDF) Magyar József mérnök Nagycsaládosok Egyesülete;(független, MDF) Marton István mérnök (független, MDF) Németh László vállalkozó (MDF) Takács Zoltán mérnök (MDF)
Elérhetők: az MDF irodáján keresztül
A helyi szervezet választmánya:
Elnök: Czupi Gyula könyvtáros Ügyvezető: Katona Gyula szervező Tagok: Gerencsér Lajos vállalkozó-polgármester Harangozó Éva tanító Horváth István műszerész Magyar József elektroműszerész Marosi Attila népművelő-tanár Schmidt István nyugdíjas Varga Ferenc tanár, átképzési főelőadó
Az MDF irodája: 8800 Nagykanizsa, Ady út 1. Pf.: 221. Telefon és telefax: 06-(93) 11-546 Irodavezető: Katona Gyula Ügyeleti idő: hétfőtől-péntekig 8-16 óráig.
MINDEN SZERDÁN 18 órától a Városháza alagsorában fórumot tartunk, tködésünk nyilvános, bárki látogathatja gyűléseinket.
£ $

IS
EÜS
Magyar Demokn 4 -¿¡fát/L
Január Február Március
1. Sz Újév 1. Sz Ignác 1. V Albin
2. Cs Ábel 2. V Karolina 2. H Lujza
3. P Genovéva 3. H Balázs 3. K Kornélia
4. Sz Titusz 4. K Ráhel 4. Sz Kázmér
5. V Simon 5. Sz Ágota 5. Cs Adorján
6. H Boldizsár 6. Cs Dorottya 6. P Leonóra
7. K Attila 7. P Tódor 7. Sz Tamás
8. Sz Gyöngyvér 8. Sz Aranka 8. V Zoltán
9. Cs Marcell 9. V Abigél 9. H Franciska
10. P Melánia 10. H Elvira 10. K Ildikó
11. Sz Ágota 11. K Bertold 11. Sz Szilárd
12. V Ernő 12. Sz Lívia 12. Cs Gergely
13. H Veronika 13. Cs Ella 13. P Krisztián
14. K Bódog 14. P Bálint 14. Sz Matild
15. Sz Lóránt 15. Sz Kolos 15. V Nemzeti ünn.
16. Cs Gusztáv 16. V Julianna 16. H Henrietta
17. P Antal 17. H Donát 17. K Gertrúd
18. Sz Piroska 18. K Bernadett 18. Sz Sándor
19. V Sára 19. Sz Zsuzsanna 19. Cs József
20. H Fábián 20. Cs Aladár 20. P Klaudia
21. K Ágnes 21. P Eleonóra 21. Sz Benedek
22. Sz Vince 22. Sz Gerzson 22. V Beáta
23. a Zelma 23. V Alfréd 23. H Emőke
24. P Timót 24. H Szökőnap 24. K Gábor
25. Sz Pál 25. K Mátyás 25. Sz Irén
26. V Vanda 26. Sz Géza 26. Cs Emánuel
27. H Angelika 27. Cs Edina 27. P Hajnalka
28. K Károly 28. P Ákos 28. Sz Gedeon
29. Sz Adél 29. Sz Elemér 29. V Auguszta
30. a Martina 30. H Zalán
31. P Marcella 31. K Árpád
Július Augusztus Szeptember
1. Sz Tihamér 1. Sz Boglárka 1. K Egyed
2. Cs Ottó 2. V Lehel 2. Sz Rebeka
3. P Kornél 3. H Hermina 3. Cs Hilda
4. Sz Ulrik 4. K Domonkos 4. P Rozália
5. V Emese 5. Sz Krisztina 5. Sz Viktor
6. H Csaba 6. Cs Berta 6. V Zakariás
7. K Apollónia 7. P Ibolya 7. H Regina
8. Sz Ellák 8. Sz László • 8. K Adrienn
9. Cs Lukrécia 9. V Ernőd 9. Sz Ádám
10. P Amália 10. H Lőrinc 10. Cs Nikolett
11. Sz Nóra 11. K Zsuzsanna 11. P Teodóra
12. V Izabella 12. Sz Klára 12. Sz Mária
13 H Jenő 13. Cs Ipoly 13. V Kornél
14 K Örs 14. P Marcell 14. H Szeréna
15. Sz Henrik 15. Sz Mária 15. K Enikő
16, Cs Valter 16. V Ábrahám 16. Sz Edit
17. P Endre 17. H Jácint 17. Cs Zsófia
18. Sz Frigyes 18. K Ilona 18. P Diána
19. V Emília 19. Sz Huba 19. Sz Vilhelmina
20. H Illés 20. Cs Alkotm. ünn. 20. V Friderika
21. K Dániel 21. P Sámuel 21. H Máté
22. Sz Magdolna 22. Sz Menyhért 22. K Móric
23. a Lenke 23. V Bence 23. Sz Tekla
24. p Kinga 24. H Bertalan 24. Cs Gellért
25. Sz Kristóf 25. K Lajos 25. P Eufrozina
26. V Anna 26. Sz Izsó 26. Sz Jusztina
27. H Olga 27. Cs Gáspár 27. V Adalbert
28. K Szabolcs 28. P Ágoston 28. H Vencel
29. Sz Márta 29. Sz Beatrix 29. K Mihály
30. a Judit 30. V Rózsa 30. Sz Jeromos
31. p Oszkár 31. H Erika
Nyugodt, boldog, azországsorsána
IS

m
)cmukraUi Körűm ítá+g/
Április
Október

Május
November
Június
1. Sz Húgó 1. P Munka ünn. 1. H Tünde
2. Cs Áron 2. Sz Zsigmond 2. K Anita
3. P Richárd 3. V Tímea 3. Sz Klotild
4. Sz Izidor 4. H Mónika 4. Cs Bulcsú
5. V Vince 5. K Györgyi 5. P Fatime
6. H Vilmos 6. Sz Ivett 6. Sz Norbert
7. K Hermán 7. Cs Gizella 7. V Pünkösd
8. Sz Dénes 8. P Mihály 8. H Medárd
9. Cs Erhard 9. Sz Gergely 9. K Félix
10. P Zsolt 10. V Ármin 10. Sz Margit
11. Sz Leó 11. H Ferenc 11. Cs Barnabás
12. V Gyula 12. K Pongrác 12. P Villő
13. H Ida 13. Sz Szervác 13. Sz Anett
14. K Tibor 14. a Bonifác 14. V Vazul
15. Sz Anasztázia 15. P Zsófia 15. H Jolán
16. Cs Csongor 16. Sz Mózes 16. K Jusztin
17. P Rudolf 17. V Paszkál 17. Sz Laura
18. Sz Andrea 18. H Erik 18. Cs Arnold
19. V Húsvét, 19. K Ivó 19. P Gyárfás
20. H Húsvét, 20. Sz Bernát 20. Sz Rafael
21. K Konrád 21. a Konstantin 21. V Alajos
22. Sz Csilla 22. P Júlia 22. H Paulina
23. Cs Béla 23. Sz Dezső 23. K Zoltán
24. P György 24. V Eszter 24. Sz Iván
25. Sz Márk 25. H Orbán 25. Cs Vilmos
26. V Ervin 26. K Fülöp 26. P János
27. H Zita 27. Sz Hella 27. Sz László
28. K Valéria 28. Cs Emil 28. V Irén
29. Sz Péter 29. P Magdolna 29. H Péter
30. Cs Katalin 30. Sz Janka 30. K Pál
31. V Angéla
December
1. Cs Malvin 1. V Marianna 1. K Elza
2. P Petra 2. H Achilles 2. Sz Melinda
3. Sz Helga 3. K Győző 3. Cs Olivia
4. V Ferenc 4. Sz Károly 4. P Barbara
5. H Aurél 5. Cs Imre 5. Sz Vilma
6. K Renáta 6. P Lénárd 6. V Miklós
7. Sz Amália 7. Sz Rezső 7. H Ambrus
8. Cs Koppány 8. V Zsombor 8. K Mária
9. P Dénes 9. H Tivadar 9. Sz Natália
10. Sz Gedeon 10. K Réka 10. Cs Judit
11. V Brigitta 11. Sz Márton 11. P Árpád
12. H Miksa 12. Cs Jónás 12. Sz Gabriella
13. K Kálmán 13. P Szilvia 13. V Luca
14. Sz Helén 14. Sz Aliz 14. H Szilárda
is. a Teréz IS. V Albert 15. K Valér
16. P Gál 16. H Ödön 16. Sz Etelka
17. Sz Hedvig 17. K Gergő 17. Cs Lázár
18. V Lukács 18. Sz Jenő 18. P Auguszta
19. H Nándor 19. Cs Erzsébet 19. Sz Viola
20. K Vendel 20. P Jolán 20. V Teojil
21. Sz Orsolya 21. Sz Olivér 21. H Tamás
22. Cs Előd 22. V Cecília 22. K Zénó
23. P Közt. Napja 23. H Kelemen 23. Sz Viktória
24. Sz Salamon 24. K Emma 24. Cs Ádám
25. V Blanka 25. Sz Katalin 25. P Karácsony
26. H Dömötör 26. Cs Virág 26. Sz Karácsony
27. K Szabina 27. P Virgil 27. V János
28. Sz Simon 28. Sz Stefánia 28. H Kamilla
29. Cs Nárcisz 29. V Taksony 29. K Tamara
30. P Alfonz 30. H András 30. Sz Dávid
31. Sz Farkas 31. Cs Szilveszter
Nagykanizsa megváltozott utcanevei az új nevek betűrendjében
az új elnevezés a régi elnevezés
Bába utca Polai János utca
Babóchay utca Latinka Sándor utca
Batthyány utca Hamburger Jenő utca
Belus József utca Sziklai Sándor utca
Bethlen Gábor utca Braun Éva utca
Bolyai János utca Karkecz Károly utca
Corvin utca Korvin Ottó utca
Csengery út Béke utca
Csokonai utca Andrejka Jenő utca
Egry József utca Asztalos János utca
Erdész utca Oswald József utca
Erzsébet tér Szabadság tér
Főút Lenin út
Garay utca
páratlan oldal Munkásőr utca
Garay utca
páros oldal Alpári Gyula utca
Gyulai köz Kulich Gyula utca
Halvax utca Kállai Éva utca
Iskola utca Makarenko utca
Kálvin tér Rozgonyi-Kölcsey-
Hunyadi utcák által
határőrt tér
Kápolna tér Köztársaság tér
Kassa utca Kilián György utca
Király utca Somogyi Béla utca
Körmös utca Mező Imre utca
Levente utca Farkas József utca
Madách Imre utca Zalka Máté utca
Maort utca Schönherz Zoltán utca
Mária utca Hámán Kató utca
Muraközi utca András Lajos utca
Múzeum tér Sneff tér
Nagyváthy utca Stromfeld Aurél utca
15-19, 22.
Napraforgó tér Kunfi Zsigmond tér
Papp Simon sétány Tolbuchin sétány
Pivári utca Landler Jenő utca
Platán sor I. Bolgár Hadsereg utca
Rózsa utca Rózsa Ferenc utca
Sugár út Vöróshadsereg út
Szekeres József utca Fabik Károly utca
Szent Flórián tér Dózsa György tér
Szent Imre utca Zetkin Klára utca
Szent Rókus utca Ságvári Endre utca
Szigeti utca Nefelejcs utca
Teleki utca Néphadsereg utca
Templom tér Tanácsköztársaság tér
Trippammer Gyula utca Várkonyi György utca
Vécsey utca Kun Béla utca
Vlasics utca Bónyai Lajos utca
Zárda utca Stromfeld Aurél utca
1-13, 18-20.
wkjobbulásáthozó évet kívánunk!
Nagykanizsáért Délnyugat Magyarországért Alapítvány Címe: 8800 Nagykanizsa, Ady út 1. Pf.: 227. Telefon és fax: 06(93) 11-546
Dél-Nyugat Szerkesztőség 8800 Nagykanizsa, Ady út 1. Pf.: 227. (Kiadja a Nagykanizsáért - Délnyugat Magyarországért Alapítvány)
melléklete