Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
92.43 MB
2024-10-10 10:56:05
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
68
138
Zala 1951. 125-134, 145-146. szám június

Zala III.

A nagykanizsai egyesült baloldali front hivatalos lapja. 1945. okt. 2: Demokratikus politikai napilap, 1950. okt. 22: Az M[agyar] D[olgozók] P[ártja] Zalamegyei Pártbizottságának napilapja, 1956. jan. 1: A Magyar Dolgozók Pártja Zala megyei Bizottságának lapja.
Nagykanizsa, [1950. okt. 22: Zalaegerszeg.]
1945. ápr. 7. - 1956. okt. 28.
Megj. hetenként hatszor.
Szerk. Soltész Imre, 1945. ápr. 20: Bencze Jenő, 1949. jan. 4: Szántó Jenő, 1953. okt. 16: Vasvári Ferenc, [1954. aug. 10]: Benkő Károly, 1955. júl. 7: szerk. biz.
Kiadó: [1956. jan. 1]: A Magyar Dolgozók Pártja Zala megyei Bizottsága és a Megyei Tanács.
Nyomda: [1956. jan. 1]: Zala megyei. - 2 rétnagyság (50 cm magasságig)

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

V
- J
A DISz KÖzponlí Vezetőségenek felhívása az ifjúsághoz a Dunai Vasmű építésében va!6 önkéntes részvételre
A német nép készül a népszavazásra JÖVŐHETI RÁDIÓMŰSOR
-_AZ MDF ZALAMEOTE1 PARTBI^OTTSAGÍJÍAK NAPILAPJA
—— ...............................
VII. évfolyam 125. szám.
Kra 50 flllór
1951. junius 1. Péntek
Segítsük a hős koreaiak gyermekeit!
Zala megye dolgozói már na-t^on *ok escib") tanújelét adták. ''<■■ ;M>fnv. elszán; hé&cakaraliú-ii.iK. Ncnioak beszélnek a hérfé-rf»!. hanem áldozatokat is hoznak azért. Az ipari munkások a mi. minőségi többtcrmcléssel. fukart.'' kutsfeaal, para<7tsá(! jelenleg a növényápolás a szénakaszálás miléi előbbi'' elvégzésével harcoí a béke megvédéséért.
l''Jdát mutatott a mjgvc a bé-k>''-íőlcsdnj?gvzcsnél is. De nem . ornak lemaradni ebből a ne-me>célu gyűjtésből ^em, ami inosi a« egész ország területén és ?ni''gyénkb:n is a koreai gyermc-ho.í megsegítéséért folyik. Asszo. nvaink • lelkesen harcolnak a gvüjtés ikeréért, hogy mhdcii c^ves dolgozó, aki a koreai gyermekek részérc béiveget vásáréi, :«zt őszinte szívvel tegye. Hz per-:■/,? ott var» ilyen formában, ahol ió a politikai felvilágosító munka, mint például lovászi é^ bázake-rcttyei üzemünkben.
A le tényei járás MNDSz.ass-zo. uvai is szícpen dolgoznak. Ilázl-ijitáció során 31.848 fori.i; ér{é-Vu bélyegef adtak cl idáig. Nem hiányzik a példamutatás sem. Kálíai Sándornc és Bu-5ai Jenőné <''i) -60 forintos bélycgvásárlással járultak hozzá a ¡koreai gyűjtés ».-•fceréhiz Lovásziban. r
Tő''h József lovászi olajmunkas ''¿v nyilatkozott: ..Amikor 100 ío. vili ot adok, a mi gyermekeinkre » gondolok. A koreai szabadság, harcosok nemcsak saját szabad-< ágakért és gyermekeik boldog jövőjéért harcolnak, hanem nzs-egész viláq dolgozó népeinek . harcát vívják. Mi a Szovjetunió jóvoltából békés körülmények közölt építhetjük a szocializmust. De nemcsak ezzel nz üssztggol, hanem munkám további fokozasá. va! bizonyiiont be, hogv együttér. /ek a hős koreaiakkal."
A zalacszcntgróti járásban 15 ezer forint értékű bélyeget adtak «1 az MNDSz-asszouyok a jó po. ¡likai felvilágosító munka sorún. Lemaradás van viszont a lenti já-rás községeiben, Az MNDSz.aktU vAk ntm értették mtq a gyűjtés Jelentőségét. Lemaradás van a na;-vkantzsai járásban w. Persze vjij''.iak községek, ahol a prole-•niemzctköziség szép xmgnyila.-Vozásait tapasztaljuk, a íCffi/«?''-''ftnrás szép péídájáf lá;juk. K»s. kanizsán Horvát Lászlóné 20 ío.
rintos bélyeget vásárolt, vagy I"iinbort józsefné 3."» forintot adott, hogv a hős koreai katonák ^vermekéinek arcái fs minél előbb olyan boldog mosoly fakadr jun. mint az övéin.
a járások között mégis a leggyöngébb a bélyegeladás :erén a zalaegerszegi, a pártszervezetek népnevelői nagyobb segítséget ■kell, hogy adjanak az SlNDSz asszonyainak az agitációs min ka során, ahogy :eszik azt Egervá-rott. Ebbci a községben Kapfell Gusztávné eddig kevésbbc vette ki a népnevelőmunkából a részét, de most, megsértődött, mert nem osztották be népnevelőmu''.Ykára. Elmondta, hogy férjét é<? fiát a háború borzalmai ragadták el. ö békét akar. Havi szerény fizelé-séből 10 forintot — ami;, az iskola takarításért kap — szívesen adot» a koreai kicsinyeknek.
Komoly hiányosság van a népnevelő munkában Nagykanizsa városban is.
Az mos* a feladat, hogv az elkövetkezendő napokban pártszervezeteink — ahogy a len:i járás, ban teszik — segitsék az; MNDSz-asszonyokat a népnevelőmunká-bau. Mutassanak rá háziagiíáció-juk során arra, hogy. a Ms .koreai harcosok testvéreink. Korea ügye — a mi ügyünk is!
Emlékezzünk, hány csöppnyi beszélni sem tudó gyermeC-c ssett Zalában is áldozatul a mub há-baru borzalmainak. Ezért érezze minden hazáját, gyermekét szerető anya, ha a koreai gyermekekkel kapcsolatosan elkövetett gazságokról hall, mintha saját gyermekéi kínoznák.
Szeretettel adja tehát forintját a koreai gyermekek megsegítésére. mert ez is hozzájárul a koreai harcosoknak az amerikai intervenciósok elleni végső győzőméhez. Magyarázzák meg nz MNDSz.asszonvok a falvakban: egyetlen becsületes ember sem akarja,, hogy a nehéz munkával felépített gyárainkat, otthonain, kai háború pírzselje fel. Azt sem akarjuk, hogv a gyáruk, a bankok a tőkéseké, a földek újra a herceg Esztffháziaké, a dolgozó parasztok gyermekei, lányai az urak szoUmivá teayenek, hzért segítsük az MNDSz gyűjtésé'', gondoljunk saiál gyermekeinkre, és segítsük a koreai hősök gyér. mekeit.
Fokozzuk a növényápolási munkát — gyorsítsuk a fűkaszálást!
Tanfolyamon készültek fel az állami gazdaságok fiatal gépkezelői a cséplést munkára
''Állami gazdaságaink a folyó növényápolási munkák mellett nem feledkeznek meg az aratási és cséplési munkál-citok elvég, zéschez szükséges munkaerő biztosításáról s:m. Tudják, hogy jó eredményt- a betakarítási munkákban, különösen a cséplésnél, csak akkor érnek el. ha a gépek mellé azokhoz értő szakemberek állanak. Ezen a téren elég komoly hibák állottsk fenn. A fia-<al traktorosok nem mindegyike érteit a cséplőgépek kezíléséhez. Ennek a hiányosságnak a< leküzdésére tíznapos ''.anfolyamot. rendeztek, ahol az állami gazdaságok két legjobb gépésze tartotta az előadásokat és vezette a gyakorlati munkát, a tanfolyamon fiatal gépkezelő vag részű
akik a. tanfolyam alatt'' lelkesen tanultak, hogy gyors, hibar-élküli cséplési munkát tudjanak végez, ni. s
A szakmai oktatás mellett politikai elöadások--is-vplt<ak. aho1
az éberségre hivt''ák íél a cséplőgép kezelőinek figyelmét, a ku-lákok mesterkedéseivel. szemben. Felhívták-figyelmüket-a verseny fontosságára. A vizsga napján a cséplőgép • kezelői máris kihív, ták egymást párosversenyre, a gépek szociaJista megőrzésében. Továbbiakban vállalták; hogy gé. peiknél kialakítják a gépek egymás közoUi versenyét valamint a párosverswy.*-
A földművelésügyi miniszter felhívása után. megértve e növényápolás és szc.n3bclakarltás fontosságát, amely magasabb ter. méicredmónyt, több cs jobb állatállományt biztosit — nagy lendülettel indult meg a munka mc, gyeszertc,
.Tó! halad a cukorrépa megmunkálása.
Az cgyelcs "0 százalékban
megtörtént. A napraforgó el-.sö kapálása 80 százalékban, a burgonya első tff.tögetésc 70 százalékban történt meg. Le. maradás mutatkozik a kukoricakapálásban.
Élenjárnak állami, gazdaságaink. A felsőraj ki állami gazdaságban befejeztek a cukorrépa és a ; sikár, ményrépacgyelést. Végeztek a ku. koricaegj-eléssel és a borsó kapá. Jásával. A munkák elvégzésében élenjár a Petőfi munkacsapat.
Egyéni teljesítők közül jó ered. ményt ért el Kovács Ilona és Ható Rózíí, akik 120 százalékra •*<?!-jefctfettck -a normát. A keniöai állami gazdaság a takamiányrépát k.iegvelie, a borsót kétszer , meg-¡kapáJ."a. a kukorica első "kapálását is befejezték. Befejezték a hagymassrabolást is. amelyben jó eredményt ért .el az ifibrigád. Tervét 100, a normát 145 száza. lékban teljesítette.
Pál Erzsébet a bagymasarabo-lásban 230 százalékra tel^í-sitettc a normát''.
ÁUami gazdsságíiinkat- követik termelőszüve''kezeteink. A türjei Ifjú Gárdj. a pacsa .andorházi Harcos.termelőszövetkezet a cu. korrép;''.cgyelést befejezte. Jól ha. ¡atfruik a többi munkákkal is, péi-dát mutatva az I. -''ipusu csopor. toknak é» egyénileg dolgoeó pa. rasztságunknak.
Községeink közül élenjárnak: Komárváros. Z''J|űszentjíkab, Za-Jakaros. Komúrvárog dolgozó parasztsága megérti a tavaszi mun. kák idejében víló elvégzésének fontosságát, néni hallgat a kula. kok hazug propagandájára. Befe jer.ték a cukorrépacgj-elést.
A napraforgó kapálását 80, a burgonya első töltögetcsét "0 ázázalékbaa vegették cl.
Jói haladnak a kukoricakapálással és szénabc''akaritással is. Hor. vátn János 6 holdas dolgozó p*. raszt cukorrépáját harmadszor is f megkapálta, a burgonyád feltöltö. jgette. a kukoricskapálást befejez. * te. jól halad a szénakaszálással Zalaszentjskabon Csabai István 3 holdas kisparaszt'' a burgonyát másodszor megtoltögette. Vörös István 6 holdas kisparaszt, az állandó mezőgazdasági bizottság elnö. ke, minden munkában élsnjár, példát mutál a községben.
Kukoricát május 17-rc először megkapálta,, elsőnek kaszálta le rétjét.
Komoly - lemaradás mutatkozik mind növényápolásban, mind a ré''ek kaszálásában Rigyácon. Bör. zöncén. Nemespátron és Gábor, jánházáa,
A községi (anáésoknak és pártszervezeteknek • jó népnevelő-mutíkával oda ks^l hatni, hogy a lemaradásokat behozva idejében vr2«zzenek eü(: uvbdee tevemt- a<v
vényápolási munkát. Kölönösen nagy gondot kell fortiitan! a ré. ''ek kaszdlásárai mert őzen a té. ren, bár némi javulás észlolhető. de még mindig komoly hiányosságok vannak. Dolgozó par*sztsá. gunknak haladéktalanul cl'' kell végeznie a rétek kaszálását, hogy
biztosítva legyen a kiváló minő-ségü takarmány állatállományunk, részére Többícrmeléssd. ome-l.vct a jó növényápolással érünk cl, több és jobbminőségü álK-tá''. 1 ománnyal .erősödik ¿illemünk, előbbre segítjük ötéves tervünket.
Kerkafalva tolás- és baromfibeadási versenyre hiv!
Orbán Gyula, a kerkafalvai földműwaszövetkezet baromfifel. vásárlója párosversenyre hivia a tojás- és baromfibegyüjtés határ, idő előtti teljesítésére a söjtöri földmüvesszövetkezet, valamint a> megye összes földmüvesszövetke-zeíeinek baromfifelvásárlóját, a következő versenypontok szerint: Felvilágosító munkával julius Z0.ra az 1951, évi ,.B" tojásbeadási előirányzatot 100 százalékban teljesiti a, község dolgozó parasztsága, a szabad tojásbeadás évi előirányzatukat pedig augusz-au$ l»Te. A törési spáaalékot a'' H--
negyedévihez képest 10 százalék-kai csökkentik.
A baromfibegyüjtés fontossága: tudatosítják a népnevelők segítségével Q dolgozók közt. A II. negyedévi kötelező és szabad baromfibeadási előirányzatot határidőre, vagyis junius 30.ra 100 százalékban teljesítik. Szoros kapcsolatot tart fenn a helyi pár;szervezettel, a tanáccsal, "a tömegszervezetekkel, valamint azok vezetőségével, mert. igy látja biztositva csak a begyűjtés sikeré::
A koreai gyermekek megsegítésére fordítják a vasárnap gyűjtött hulladékok árát
Vasárnap a kanizsai iskolák DISz-fiataljai és úttörői íém-gyüjtési napot tarV.Cák. Már 8 órakor minden tanuló a gyülekezőhelyeken volt, s után-a a fiuk és lányok kis kocákkal járták a város különböző részeit. Egymással versenyeztek a fiatalok, mera mindegyik meg akarta sze. reznl az elsőséget.
A közgazd.-tsági középiskola DISz.fiataljai brigádokat alkottuk, s wek versenyeztek egymás, sal, De versenyben állrtk az osztályok is. Különösen nagy verseny clakult ki a II. és u III/a osztály tanulói közö''/. A II. osr.. •tólyoisok már szombaton megkezdték a gyűjtést, de »zép ered. ményt is érlek cl. 450,5 kiló vasat. 486.2 kiló papirt és 100 kiló egyéb hulládékor. színesfémet gyűjtöttek. Volt is nagy öröm a másodikosok között.
— Boldogok vagyunk valamennyien — mondta Szabó Mar-, git. — örülünk az eredményünk, nck, legalább többet (adhatunk. Ugyanis a pénz''., omit- a hulladékért kapunk, a koreai gyermekek megsegítésére fordítjuk.
Valóban, nagy boldogság segi-teni az imperialisták pusztitó háborújának áldozatain, a kor?ai
gyermekeken, akiknek szüle: azért harcolnak, amiért mi is küzdünk: a békéért. Ők fegyver, rel a kézben, mi a szocializmus építésével. Ezek a DlSz-''.''agok, mint például Kovács József, Pap. pert Judit''és a többi II. és in/a. osztályosok, s a többi fiatalok bebizonyították, hogy tudnak segíteni, akarják orőstteni hazán, kut. s győzelemre akurják segi. teni ők Is a szocializmus!.
A nasykanizíai közgazdasági középiskola tunulól vasárnap közel 1000 kiló VMíHit, • 500 kiló pa. piri, 20 kiló »zlncsfémcr gyűjtöttek, ami pénzben 61 (J forintot tesz kl. Ez''; « pénzt — mint Iskolánk tanulóifjúsága olhutúrozla — a koreai gyermekek megsegítésére fordítjuk. A nevelők é* a tanulók közös munkájának megvolt <c« •iredménye. A nevelök bebizonyították. hogy tudnak olyan fiatalságot nevelni, amely kész harcolni a békéért. Az ifjúság pedig bebizonyította, hogy szerotl népét, szere''.i a Pártot, s harcol ■a. bekéért.
GONDOZÓ GYÜRGY DISz-lr.kár közgazdasági középiskola.
Nagykanizsa.
A Nazarova-mozgatom eredménye: nincs géptörés a Vasvázas gépműhelyében
Egyre szélesedik a nagykanizsai Gépjavító Vállalatnál a Na-zarcva-mozgalom, amelynek célja, hogy a dolgozók jó állapotban tartsák, s kihasználják a teljesítőképességét szoknak a gépeknek, amelyeken munkájukat végzik. Különösejj a gépműhelyben terjedt el ez a mozgalom. Megértet-ték a dolgozók, hogy aNazarova. mozgalom; egy láncszem módosított ötéves tervünk végrehajtása, tac, A j^&mühclyhec a<kb£ 2A
gépet vetők á: a dolgozók szocialista megőrzésre. Ezek a dolgozók párosversenyben vannak egymással a vállalt feladatok pontos teljesítésében. A Nazaroya-mozgalom eredményességét bizonyítja, hogy míg márciusban 4 géptörés történt a gépműhelyben, addig április—májusban — ezekben a hónapokban bontakozott ki a mozgalom — mm történt esyeti«» géptörés
A n£mc< nép egységesen tiltakozik lVyu£at«Xémetország újra felfegyverzése ellen
Kelc.-Berlin és ;> Német Demokratikus Köztárvaság dolgozói nagy Iclkesedcssrl készülnek a június 3—4—ő.i béke-népszavazásra. A szavazás a legdemokratikusabb módon történik, a 10 és IS év Közö.ti fiatalok is szavaz, hatnak, akiknek háború esc''én Váíonáskodniok kellene.
A szavazólapon a következő
aővejr «".vasható: „EílcnzLc Németország ujrafotfegyverzé-sét és kívánja-e o béfeeszcr-Tődé.s megkötését 1951 ben?"
Amíg a Német Demokratikus Köztársaság hatóságai mindent elkövetnek a szavazás tisztasága «•rclckcberi. Nyugat-Berlinben és Ns uga -Némcországban üldözik. 1 iartóz;atják a béke hivcU. Számos nyiiEat.németországi város-Km. elsősorban a nagyüzemek-ben a terror ellenérc folyik a népszavazás. Ar eddigi szavfizá. sok credménve szemt
a megkérdezettek 85.2 száza.
lék« igennel. 4.3 uii''lék« nem.
« mel szavazott.
t0"> százalék pedig nem nyiiváni-!ot vélemény.
Grünbaum. a Német Demokra. tikus Köztársaság egyházügyi ht. vatalának vezetője Waltcr Ulb-richr mini^zterclnökhelyeteíhcz in''ézett levelében közölte, hogy
az evangélikus egyházközségek túlnyomó többsége helyesli a békenépszavazást
s minden; elkövet a harmadik világháborúval fenyegető nyugat-németországi ujrafelfegyv=rzcs megakadályozására.
Nagy érdeklődés előzi meg Waltcr l.''lbricht miniszterelnök-helyettesnek a békenépszavazás előtt tartandó nagy beszéde:.
A lelkes hangulat és elszánt békeakarat. valamint a kegyetlen .errorintézkedések ellenére is megtariott nyugatnémetországi népszavazás eddigi eredménye félreérthetetlenül bizonyítják, hogy a kettészakított Németország nép.« egységesen tiltakozik az újra felfegyverzés ellen és ''kő-vetéli a békeszerződés mielőbbi megkötését Németországgal.
Kct kis hir ^ GYERMEKEKROL
ED
AMERIKA New-Yersey államában egy 14 éves fiu önműködő akasztógépeí talált fel. A ..szenzációs''* ^aláiraáayt maga akar a bemutatni, bizva abban, hogy a kötelet az utolsó pillanatban el tud. ja vágni. A gép azonban — benhagyva gazdáját — ''.ul ..jól''* működős''. A gyerek elvesztette eszméletet, a hurok megszorult — az önműködő akaszlógép első áldozata feltalálója lc"t-
m
VARSÓ munkásnegyedében, Koleban. a napokban avatták fel az uj gvermekot''hon;. Minden megtalálható ebben, ami a jövő nemzedék jólétét szolgálja. Az éberemben a gyermekek ingyen ó''Jkcznek. Az otthonban játszótér, színházterem, asz''alos. és la. katosmühé''.y, rájz. és szobrász-terem áll a munkások gyermeke!, nek rendelkezésére. A mu vkás-szillók itt biztonságban tudhatják gyermekeiket.
A szovjet dolgozók készülnek a Nemzetközi Gyernreknap megünneplésére
Moszkva üzemeiben, klubjaiban és kultúrházaiban előadásokat tartanak a gyermeknap jelentőségéről. Az előadások kifejezik a szovjet kormány messzemenő gondoskodását a jövő nemzedékről. A Szovjetunióban a legfejlettebb a népművelés: az iskolai tanulók száma a legmagasabb a világon. A Szovjetunió hatalmas összegeket irányoz elő a gyermekek taníttatására, neve.
lésére, szórakoztatására. Ebben az évben 316.000 moszkvai isfco. lásgycrmck üdül úttörőtáborok_ ban. A közelgő Gyermeknap alkalmából számos könyvkiállítás mutatja* be a Szovjetunióban és a Népi Demokratikus országo^. ban élő gyermekek boldog, vidám — és a kapitalista órszá. gokban elő gyermekek szomorú éleiét.
A jugoszláv gyermekek éhesnek
— irja a Narodna MJadezs
A Narodna Mladczs cimü bolgár lap cikket közöl a fasiszta Tito-klikk által elnyomott: jugoszláv nép gyermekeinek helyzeté-ről. A jwfTosjídu gyermekek éheznek — iria a laP. m«id megemlíti. hogy helyenként. élelmiszer. jcp''i/i''Z sem r.éiwk a kicsinyek.
A DISz Központi Vezetőségének felhívása az ifjúsághoz a Dunai Vasmű felépitésében való önkéntes részvételre
..Fiatalok százai fordultak a Dolgozó Ifjúság Szövetsége Központi Vezetőségéhez azzal a kéréssel, hogy részt vehessenek nyári önkéntes munkával a Dunai Vasmű építésében. A Szovjetunióban ta. mii''ó ösztöndijasok. a SaHai Imre
R népszavazás hozzájárul minden békeszerető nép biztonságához
Steian Heymann a Német Demokratikus Köztársaság kormányának nyilatkozatáról
Steian Heymann. rendkívüli kövét és meghatalmazott miniszter, a Német Demokratikus Köztársaság budapesti diplomáciai missziójának vezeítöj''é sajtóértekezleten ismertette a Német Demokratikus Köztársaság kormányának nyilatkozatát. A nyilatkozat leleplezi, hogy
az imperialisták gyorsított;
iramban fegyverzik fel Nyugat-Németországot'', •Hitler volt tábornokai vezetésével különböző a''akulatokat szerveznek. Heymann e lények alátámasztására adatoltat sorolt fel, majd ismertelte a nyug«4né-me: Ipaí haditermelésre- való átállásának tényeit. A fegyverkezés fokozódásával egyidejűleg nö. vek szenek a nagy részvénytársa. í«Kok nyereségei és rntumoMin cnökken u nyújtat, német dolgozók életszínvonala. A nyilatkozni, « továhblukbun a nyiifUitnémctowíiKl békemozgalom fejlődénél iimerte''.l, uzt a harcot, amit u nyug»iW»me( dolgozók az ujtvifrlfeHyvoraó* ellen visznek. Ezután u nyilatkozat ismerteti azt a fáradozó«!, amely, lyel a Német Demokratikus Köztársaság kormányai köve-kezete. sen az ország demokratikus egysége ét békéje céljából folytat, Kifejezi a nyilatkozat a német
nép háláját a Szovjetunió felé, amiért a külügyminiszt''eThelyet-íesek párisi értekezletén állhatatosan küzd Németország lefegyverzéséért. a megszálló csapatoknak Németországból való kivonásáért.
— A Szovjetunió mindig és mindenütt fellép Németország
kettészakitása cfen — mondja a nyilatkozat —, igy már a potsdömi konferencián is már szembefordult ezzel. Sztálin generalisszimusz amellett foglalt állást, hogy Nénvetországoi mint
egységes államot kezel jék és alapítsanak egy békeszerető, demokratikus ös6znéme:; ideiglenes kormányt.
— A.nemzet békéjét és fenn. '' álliUát — fejeződik be a nyi-
Wtkoíít —- csak a nagy 8*ov->etanlóv»i én vuUmennyl bé kc^crctö néppel v<4ó barát, sál blxtottithatju Egyre több ember iinvtrl ezt fel NémetorszÚRbnn. A népszuvuzáa Nómetortzáf felfegyverzése ellen és o l)ék(«s7.crződég 1951 -bon való megkötéséért mozgósítani fogja a német népet a békeharcru. A népszavazás julyos csapás u külföldi és a német Imperialisták háborús terveire és hozzájárul minden békeszerető nép biztonságához.
Hatalmas tüntetések Iránban az Angol-Iráni Olajtársaság ellen
Irán több városában május 29-én, az Angol-lrán> Olajtársasággal kötött koncessziós egyezmény aláírásának 18. évfordulóján tömegtüntetéseket, gyűléseket Tartottak. Teheránban a tömeg-gyűlésen hozott határozat leszögezi: az iráni nép nem ismeri el a bitorló AngoUráni Olajtársaság semilyen jogát és követeli,
ORöscTa
ISIsaflatai Szemle
minden számát.
^«LWgirtti.d.l; Hflgl. M
töröljék el az államosi''.ási törvénynek azt a részét, amely ezekről a jogokról beszél. A határozat továbbá megállapítja: az ird. ni népet mélyen felháborítják ciz angol kormány fenyegetései, és a: amerikai imperialisták cinikus beavatkozása Irán belügyeibe, mer1, ez azt. bizonyítja, hogy az imperialisták folytatni akarják Irán természeti kincseinek elrablását. Az iráni nép követeli, hogy a Bahrein szigeteken állítsák vissza Irán politikai szuverénitá-sát, haladéktalanul lávolitsák el onnét az Amerikai Olajtársaságot és államosítsák a tdrsasdg vállala t<dt. A határoza: végül követeli az ország d«makratizálá&á:.
szakérettségis kollégium hallgatói és az Erögépjavitó Vállalat DISz-szervczetéttck ifjúmunkásai elsőnek ajánlották fa:, hogy nyári szünidejük, illetve szabadságuk egy részét a Dunai Vasmű építésénél töltik cl.
üdvözöljük a fiata''ok hazafias kezdeményezését! If.faink ismét bebizonyították, hogy felelősnek érzik magukat felemelt ötéves tervünk megvalósításáért. Rákosi elvtárs ifjúságának szive együtt dobban a Vasmű építőinek csákányával, kalapácsával s nyáron együtt indulnak ütközetre az uj gy^Lrcsarnokért. a házakért ós utak ért, az acélért.
Békénk egyik erős vára, nem. zetünk büszkesége, ötéves tervünk legnagyobb alkotása, a Dunai Vasmű, sokezernyi ember munkájával épül. Az építők mind nagyobb területet hódítanak el a természettől. Ahol tegnap -dombok voltak. ma házsorok emelkednek s az alkotómunka ereje formálja a» acélkombinát első gyárcsarnokait. Uj, szociafisla város születik a Duna mentén, a szocialista építőmunka tüzében uj ifjúság nő fel. Az ifjú épitők előtt kirajzolódik az óriási kohómü, a zugó gépekkel teli üzemek, c a gyár futósza. tagjairól legördü''ö traktorok, mozdonyok, a7. uj szerszámgépek, hidak — amelvek népünk munkáját könnyítik, hazánkat'' erősítik. If-lalnk e?reinek önkéntes munkája c/t ¡i hnreot segíti sikerre!
A Dolgozó Ifjúiig SzöveW-ge magáévá tette u fiatulok kezdeménye/, énét éh kérte körmi, nyunícat, t''cgyc lehetővé a fia. tulok nyári önkéntes munkáját a Dunai VusmU építésénél. A kormány helyesli a kezdeményezést s u fettételeket megteremti annak megvalósításához.
Ennek alapján a DISz Központi Vezetősége kéthetes csoportokban önkéntes építőmunkát szervez a Dunai Vasműnél junius 17-től szeptember 8-ig.
A Dunai Vasmű felépítésében való részvét*! kitüntetés, amit a DISz KV azoknak az ifjaknak és leányoknak tesz lehetővé, akik erre jó vizsgaeredményeikkel, szövetségünkben végzett jó munkájukkal érdemeseknek bizonyul nak.
DISz-szervezetek. diákfiatalok! Szélesítsétek tovább e hazafias kez demenyezést. önkéntes épitőmun kávaj is készüljetek a III. Világ ifjúsági Találkozóra, a vi''ág ifjúságának harcos béketalálkozójára.
A Vasmű építésénél kemény, áldozatkész munka, az építő harcos élete vár rátok. Dolgozzatok pé''. damuta+''óan. ''elkesen, s a győzelem 9 tietek lesz.
Éljen a Dunai Vasmű, népünk és épi tőm-unkájának hatalmas a]
Péntek; 3931. Junius 1.
kotása! Éljen a mi győzelmes Pártunk és drága tanítómesterünk, Rákosi Mátyás elvtárs! Előre ifjúság — békénk erődje, a Dunai Vasmű felépítéséért! DISZ KÖZPONTI VEZETŐSÉGE INTÉZŐBIZOTTSÁGA".
nek. A serdülök /munkaideje 12 —14 óra. A tüdovész és egyéb népbetegségek tömegesen szedik áldozataikat.
A Tito-^likk hndat üzeni a gyermekek művelésének. Rendeleti ulon ar elmúlt télen 700 »„. kólát, kaszárnyává rtlnkltoltak <if. Solc gyermek cipő. cs ruhnhiány köve kdében megbetegedő!.4. mert szüleik börtönben vagy gyüjtő''áborban vannak -- írja n Narodna Mindez«.
nappali felmelegedés
Várható időjárás: csökkenő fel. hözc1.. itt-o t még eső, «sell*g zi-var''ar. ''Mérsékelt északkeleti szél. az éjszakai lehűlés fokozódik. A lappali hőmérséklet emelkedik.
Legújabb Hírek
— MOSZKVÁBA ERKEZETT a SzövOSz küldötlsége. amely a Centroszojuz igazgatóságának meghívására a szovjet fogyasztási szövetkezetek tevékenységét tanulmányozza.
— KOREAI HADI JELENTÉS: a néphadsereg egi/ségei a kiiuti önkéntesekkel valamennyi arcvonalszakaszon továbbra is visz-szaverik az amerikai-angol intervenciós csapatok heves ellentámadásait, Május■ 30.án a néphadsereg tüzérségi egységei a keleti partvidéken komoly mértékben megrongáltak ellenséges jókat: i New-Yerscy csatahajót és a Brinkley Bass torpedórom. bolót, amelyek Vcnszan kikötőjébe igyekeztek behatolni.
— EJTŐERNYŐS amerikai diverzánsok és kémek o''len vlv n*p, mint nap kemény hari*>t a koreai nép, Excket „ kártevő elemeket uk nmcrik4| agreft*orok légiuton PxáNit''IAk a korral néphadsereg mögött««! területeire, Legutóbb hdt iimerlknl ejtőernyő* dlvcr*án«t fogtuk el.
— A VIETNAMI NÉPHADSEREG r,;,gymére!ü támadás indított Hanoitól délre fekvő gazdag rlzstermő vidék elfoglalásáért. Ennek során behatoltak Ninh-Binhbe. cs bekerítenék a város helyőrségét. A Reuier közli. hog>'' Bao Daj bábcsászár ..biztonsági okokból" elhagyta Dalaf-t, ahol mostanáig tartózkodott.
— A BORRAVALÓT a belügyminiszter rendelete értelmében minden fürdőben megszüntetik, helyette 10—20 filléres kiszolgál*.
sí dijat állapítanak meg.
— SZTRÁJKOLNAK ANGLIÁBAN a teherautófuvarozók, akik. nek 241 központjában szünetel a munka. A birminghami harcko-csimotor.gyár 2500 munkása villám-sztrájkot kezdett béremelésért. A manchenteri kikötő 2700 munkása ötödik hete folytatja sztrájkját.
— ACHESON TÁVOZÁSÁT követelik az USA-ban a széles néptömegek — adja hirül a new. yorki sajtó. A köztársaságpártiak bevallják: az ő bünük. hogy oz USA távollwSeti politikája kudar cot vallott.
_ A FÉMGYÜJTÖ HÉT eredményeinek végső ér lékeléséné'' megállapították: az első helyro Borsod, a második helyre Va?-a harmadik helyre Győr megyo kerülr. A kohó. éj gépipari ml-niíiziórlumhoz tartozó iiz-''mek vernonyében nz első holye'' ''<■ Rikonl Mátyás Müvek nyerte el. Második w Ganz Villámául gyár. hnrmadlk a MÁVAG Mox-dony- éi Gépjyúr,
- AZ 1050-51 EV1 ZSÍRBA GYŰJTÉSI versenyben chö.W* Vas megye, második C.voMprófí harmadik Somogij. Az utol helyre Zala megye került. A v-reghajtók Győr—Sopron, Szol. nok és Nógrád megye. A leriobb községek zsirbegyüjtöi és nyilvántartói között 72.000 formt pénzjutalmat oszlottak ki.
- IIAT UJ VIZIEROMCVET heluezlek üzembe e<idiq a: iden Bulgáriában. Az év hátralevő re-szében még kilenc uj mzterom''l kezdi meg működését.
A fogadó közönség kívánságára
a 22-ik hétté! a Sportfogadási Os tály az alábbi módositáso. kat vezette be: — 1. A TOTO havi bruttó bevételének 10 százaléka juniustóí kezdődően a benyújtott és vigaszdíjra érvényes sorozatok között egy i "> arányban kerül felosz. lásra. — 2. A jövőben a heí nyereménvekre eső összegből az I. nyerőosztály (12 találatotok) 30 százalékos, a II. nyerő osztály (ll'' talárosok) 30 százalékos, mig n>-erő osztály (10 talá''atosok) 40 százalékos aranyban részesük Iiymóaon a vigaszdíj soroz^ ckra és a III- osztá, lvu nyereményekre is
AZ EDDIGINÉL JELENTŐSEBB ÖSSZEG JUT.
Komoly lemaradás Nagykaoizsán a kukoricakapálásban és a fűkaszálásban
Példát mutatnak a Vörös Csillag tsz dolgozói
Nagykanizsa dolgozó paraszt sá-az elmúlt héten szerte a határ-K3n nagy munkában voVt-. A nö-vcnyápolási munkáik mindenütt - ''döktesen haladtak, bár a mun-S,.-. egyes, szakaszaiban lemaradás ■ átkozik A munkákból az el-ru?f hc^en i$ példamutatóan ve''-, .¿jc ^"részüket a Vörös Csillag - melővtövetkezet. vtqammt. •> f''?ötipuíu iermciőcsopor'' tag.
hakmriem helyett a szőlő
V gabonafélék gyomtalanítása mar *z egész nagykanizsai határban befejeződött. A gabonák dol-
,,-,-0 parasztságunk lelkiismeretes •munkájának eredményeként a
kedvező időjárás következteben izéptn fejlődnek.
\ cukorrépa vetésterületének eddig mintegy 80 százalékán véffczfrk o! az rgyelcst. A kukoric egycléhcncl és első kapálásnál 18 az eddigi
•-•rrdménv. ;<mí komoly lemaradd Különösen a kickanu»»! na-lirtwn, valamim a páHnl f* a , . -el or^gui közöli teiületen . "v A lemaradta. E/eknek » fo». ¿•-¿.tek » !\iUJ<Umo*»1 nagyrét i .:.,«!**<! dolgozó |wrm/,l«H, .««K
4g <*« uUn lakábh a nrőlfck. ben v*tc«(ek el « mkü^OPh nftvtnyAixtlA»! immkitlutl.
T< rmeMMeíen <v, I* fontos. ''le nem tontoMbb u kukorica k''jf1* diánál a műnké'' »eh.V el. hanv.igolták Viszont mentségükre ''•zofgáljoa hogy a »¡¿ölöket ki-íiinően mejpnunkálták
Amilyen lemaradás mpasztelha. ''n * kukoricánál, annyira előre v-n a kanizsai dolgozó parasztság burgonva első kapálásával, amit * burgonyaföldek háromnegyedre. s''.én elvégeztek már. Ez annak tulajdonítható, hogy
* burgonya vetésterületét jól választották meg a dolgozó parasztok;
homokos talajba vetetitek, ahol az <-"sö egy-ke''lőre leszalad, s igy rüstént az eső után kimehe''tek ^ földre kapálni.
Szakítani a régi szokással
Számottevő a lemaradás a füka szálasban. A réteknek mindössze 5 százaiékín kasza/ták le a dúsa» termő füvet. A kanizsai dolgozó parasztság je-
lentős része itt az elődök szoká-sához igazodik. Azelőtt ugy tartó''Iák. hogv réteken közvetlenül az -:rar;á.s előtt, június közepén kell kaszálni, tekintet nélkül arra. hogy milyen a takarmánynak való. EitŐl a rossz szokást most sem akarnak eltérni, holott a fük^szálásnak most van Úr az deje. Mihalccz László és Varga József tanácstagok példát mutat, tak. s az üveggyár mögötti rétjükön már teljes egészében lekaszálták a szinte derékon felül ért> füvei.
A népnevelők matassanak rá arra. hogy nemzetgazdasági szempontból mennyire káros nz. ha a dogozó parasztok nem akarnak eltérni a régi szokástol. Rengeteg fű vész kárba a késedelmes kaszáíás miatt, ami .tzf jelenti, hosry kevesebb szénát fordíthatunk állatállományunk takarmányozása, ra.
Jól halad a Vörös Csillag tsz
A növényápolás! és a fükaw.á. Iá*l munkákban — mint már említettük — élenlArnak a tenne. itozővetkMctek, A Vftröu OH''.í.g
termelőszövetkezet tagjai példáu; végeztek már a cui:orrepi sara-bolásával és egyelésévtí. a napra, forgó egvelcsével és első kapálásával.
A szövetkezetnél ,az összes növényápolás! munkákat 95 százalékig elvégezték már.
(Az egyéni gazdaságokban mindössze 65 százalékos az eddigi eredmény.) A fűkaszálásban is példát mutattak a termelőszövetkezetiek. Eddigi creidményük 40 százalék. A Vörös Csillagnál már a fükaszá-lásnál erősen megmutatkozott a gép hiánya. Kaszálógép segítségé, ve] már el is végezhették volna a munká''. A kaszálás megmutat» la. hogy az aratásnál még nagyobb arányban jelentkezik majd a gép. hiány — ha csak a Vörös Csillag gabonatábláira nem kerül egy a Csehszlovákiából érkezett .Ag rosfroj "-okból.
Nagykanizsán egyébként általában a kiskanizsai részen hajad, n.dk legjobban a növényápolás! munkák. Néhány százalékkal e< maradtak a felsősánei Jerületek dolgoz«''» parna^l |fll. a szorotan vett nagykanizsai határban megy n le«von< fttott''iblxin « nbvényápolán bár n lemarddáp lt.t U efcak 1—2 *zá»i lék.
Példát mutat a nagylengyeli tsz . az egyénileg gazdálkodóknak
Jó szervezőmunkával a nyári munka idején is növekszik a népkönyvtárak
olvasótábora
Egyesek .szeretik azt állítani, hogy * dolgozó parasztnak a nyári munkaidőben inincs ideje olvasásra, nincs ideje művelődésre, nem is kell neki. Opportunista. hamis vélemény ez. meri csak az ellenség és a vak nem látja milyen nagy lelkesedéssel fogolt dolgozó parasztságunk a népi demokrácia adta lehetöiíég kiaknázásához: ''olvas, fanul, művelődik most a dologidőben is. Csak az kell hozzá, hogy kuUuroílrhonaink jól g&z-dálkodjanak a könyvtárral, jól szervezzék meg az olvasás:.
Zalaegerszegen elbírálták a lenti, zalaszentgróti és & zalaegerszegi járás népkönyvtárai közti versenyt. Minden népkönyvtárunknál az elmúlt hónapban növekedett az elolvasob könyvek és az olvasók száma az utolsó téli hónaphoz képest. Resz~ neken például februárban 95 olvasó'' 218 könyvet olvasott el a
népkönyvtárból és áprilisban már 155 olvasó 593 könyvet olvasott'' el. N^i>gylengyclcn 48 olvasó 78 könyvet olvasott el februárban, s amikor a kulluroUhon megalakul?, a népkönyvtár ideköltözött, az olvasók száma áprilisban 110-re emelkedett és 255 könyvet olvastak el. Barlahidán 32 könyvet olvasott el februárban 16 olvasó és áprilisban már 112 olvasó 162 könyvből meri-teir.'' nagyobb műveltséget.
Hasonló a fejlődés Pölöske szövetkezeti községben, ahol a februári 15 olvasóval szemben áp-. rilisban már 131-re emelkedett a rendszeres olvasók száma és az elolvasott könyveké 21-ről 255-re szökött A lenti gépállomáson csaknem minden dolgozó olvas rendszeresen. Március végén kaptak népkönyvtárat és áprilisban már 60-an 210 kötetet olvastak ki.
Boldog vagyok, hogy a dolgozó népet szolgálhatom
— mondja Takács Erzsébet rendőr főtörzsőrmester
Amikor belép, keményen, ''ku. ''fmfoan jelentkezik. Barátsága-^ i nyújtja n kez^t: — Takács /¿V:.it.<M rendörlöiörmőrnmler,
J«v muUM''kozIk Im\ Kéfoflösn íh kíitonA*, Moxdulíiií), ki^xorluisa elúruljH, ho«v n ¿ötólkM wen-»■uhu nenu-''kiik phv Iftinvl, liuia''iu ''^mínv rerndAi''i litkiir. ukli n (''''•»''Ultik ** h (IoImo/6 mC<|) In''tull •/m>t«l iiKlI''Oit, Mrfit, ho«v «Iliim VHKVontViiik, >t »l«l«oiíó n^p nviiflalmínuk é«. biulonsófíditttk "in IcííVélt,
Eszembe jutott a mull
Azlúu TaWcs lirzs61>et. kinek nr. ca az egéezség''től. e fiatalságul és A
Irlke^''cdévtől pirosodik, beszélni keid*
— Képzelheti, hogyan megörültem. ajnikor olvastam a folügy-miniszterium felhívását, hogy a rendőrséghez nők is jelentkezhet-ifeK. Nem tudom elmondani azt az érzést, amit az a gondolat vál-•o''t ki belőlem, hogy én is Lehetnék rendőr. Nem is tudtam másra, csak arra gondolni, hogy rendőr lsszek — ha felvesznek engem oda.
— Eszembe jutott a múlt, amk kor a hókét háttérbe szorit.ot''-ák. A kapitalisták a nőben csupán az olcsó munkaerőt látták! Minden téren elzárták előle a tisztességes érvényesülés útját. Nekünk nők »ek is a Szovjet Hadsereg felsza-
badítása. a Párt szerető gondos, kodása hojrln meg a szabadságol, az egyenjogúságot,
Ha újra születnék, megint csak rendőr lennék
Afttún elmond!« Tiikiics Jirxité. Ix»'', h»«v Mmiknr ilcknlke/oli, hónitp iduIvh már 1» kitptii MX ^i''lfisltH« liOHV ff.vet. lik. HoWoáŐn, sugárzó tekintet-t#l itló/í í^''l egy.egv moüHiitnalát a tflnfolyiimnflk. nxtán ebttotidju miben látj« n kölönbsíget a mos. tant és a régt-nmtöísé« ''között
— A felszabadulás előtt mindig féltem a retidőröktő!. Fiatal kislány voltam akkor még, dc tud. :<im azt. hogy a rendőrök és a csendőrök az urak érdekeit védik a dolgozókkal, a kizsákimányoU munkásosztállyal szemben. Apám asztalos volt. Amikor nem kapott munkát, máshová ke-Uett költöznie, munka, kenyér után néznie. Sovány kenyér vol& az. Engem a nagyszüieim neveltek, az urak gondoskodtak arról, hogy a nélkülözés örök kisérő legyen. — Nagyon boldog vagyok, hogy rendőr iehéfctem, olyan szeretettel és olyan iüreismmel, fáradságot nem ismerve oktattak bennünket, hogy a tanfolyam ki{ö-rülhetetlenüí cl emlékezetemben.
Mikor aztán ide kerültem, ahol az elméletet gyakorlatban kell megvalósítanom, ti bajiársak olv szeretettel fogadlak és segiktlek munkámba1!, hogv százszor is el-gondoltam magamban: ha u)ra szőleinek, megint exitk rendőr leiuiók,
Szeretettel várunk minél több nőt a rondőrsőghes
— A felszabadulás elóll o kii. lünbözó alakulatok ko/l vad vlnliemui uralkodott. A katona el. I?»sége vol, a rendőrnek, a rend. ör a ''katonának. Most valttmetiy. nyicn « dolgozó nép nagy család, jába tartozunk és szcre''jük «egv-mást. Pártunk és a dolgozó nép szeretete kapcsol össze bennünket. Egyek vagyunk az üzemi munkással és a dolgozó paraszttal. Együti harcolunk a békéért, s egvüit dolgozunk a boldog jő. vőért.
Kevesen vagyunk még mi nö;k a rendőrségnél. Szeretném átvinni az én gondolatomat valamennyi fiatal, becsületes dolgozó lányba és általában az ifjúságba: nyitva áll előttük az érvényesülés útja. Szeretettel várja őket a rendőrség, hogy soraiba lépjenek. Ai a rendőrség várja őket. amely a dolgozó nép érdekeinek védelme liivotl éMre.
A nagylengyelt tCrmelő''>zövctke. zet- magáévá tet^e o Pártunk II. kongresszusának h^ároz^oait. Tudják, hogy a növényápolási munkák ^idejében való elvégzése jelentős termésercKlmény növeke. dést hoz fej''ődő népi demokratikus államunk számára. Ennek szellemében fejez''lék bc « soronlévő növcnyápolási munkákat és mcst már készülnek az aratás, cséplés és begyűjtési munkákra.
A női munkcerők megmutatták Nagylengyelben is. hogy egyenlő munkát tudnak végozni a termelésben « férfiakkal.
Pcrcsztejri Ilonka munkacsa. patvezető egy nap alatt két napi munkaegységét végezte el. Hegyi Pálné, Notár Rozália és Takács Mária brigád-tápok követték a brigádvezr. tőjüket és mindegyik 2 mun.
kacpységet ért cl. A kialakult versenyben a férfiak sem hagyták magukat. Hóbor Józsefet például a növényápolás, ban végze''t jó munkájáért kiUln. teícsre terjesztették f»l. Az állat, tenyésztésben is komoly ej-edmó nyek vannak. Takács István »ehe. nész ft tejhozHmoí :ioo uicrröl 700 li''erre cmelto az egyedi ió tn. karmánvozóüftai és gondos luze. léssel. Fábián I.ujas.a m^meve.
lés tercn ért- ej jó eredményt. A'' kocsisok i-s cgyro fokozzák mun, kájukat és a feljesitményüket 200 százaiéi: fölé emelték.
A termelőszövetkezeti csoport eredményeit látják az egyénileg dolgozó / kis. és közepparasztok is. A termelőszövetkezeti tagok elbeszélgetnek a nagyüzemi mezőgazdálkodás hatalmas előnyeiről a dolgozó parasztokkal Segitik őkö''- igaerövcl is. Ennejc tredm;''-. nyc az. hogy Halász József és Halász István középparaszt. Mátyás József és Kiss József kisparaszt elhatározta, hogy aratás után belép a termelőszövetkezetbe.
A termelőszövetkezet üzemi • pártszervezete Németh József párt . ''.ii''kárral az ékn segiti a csoport munkáját. Eredményeiket a pártszervezet tagjainak pél. damut2(ásával érték cl. A pártszervezet az élenjáró dolgozókat bevonja a népnevelő munkába és a legjobban dolgozó. Itat felveszik a Pári tig. és tag. jelölt jei sorába. Ezzé; is erősitik a szocializmus épliését falun.
A nagyK-ngyc''i ''ormelőftzövet. kezet | csoport tagja^ lelkesítse további eredményekre nz, hogy munkájuk » béke megvédésben n.''gy f=zepepet Játszik,
•lói (lol^oxiiiik ii (itfpjiithtf V iWil s/iikiimiiUrtNul
A tiítgyUrtnl/Ml Oópjtvl''ó V, «MtttffgttmOh« lyében kitűnően megállj«) helyét «/. ««s^ierg.''tpiid melle*;t műhely első két nőt szakmunkása. Melján GlzclJa és Skvorcz Ilona februárban »zaba-(dúltak fel. s azóta bőségesen be. bizonyították: esztergályos-
szakma sem meghódi-''halírtlan ie. rület a nők számára. A műhely legjobb szakmunkásai. Belső István és Soós József elvtársak állandóan segitik őket tanácsaikkal, tapasztalataik átadásával. Páros, versenyben vannak egymással, s
MHján (ílzelH loHti''ítbbi h^vl Al« to^tolíesltménye ion h. skvore/. Ilonáé pedig J()4,« »»¿¿Miéit yol''. A gépmtiliclybrn legttjabl>an rtléf; ncgy nöi NcttódmunMús dolgozik. Ezek niosl. ismerkettnek a szak< mával, s belőlük is jó eszlergé-lyos lehet. Más műhelyekben iy dolgoznak nők. Ma már Őnájló munkát végez Horváth Erzsébet öz au''óvillanyszerelő.mühelyben. Fábián Hona pedig a villanysze-relőmühelyben. Mindketten rövi. desen szabadulnak és szakmunka, sok lesznek.
Tólszerdahelyen fél működik a pártszervezet, de a tanács munkájáiian hibák vannak
Tótszerdahelyen, amióta függet. lenitetit párttitkárt kapott, a pártéle: megjavult. Néhány fcónap alatt olyan fejlődést ért el, amilyenre eddig náluk még nem volt példa. A kulturális élet uj lendii.
léte: vett és kiszélesedett, a község dolgozói, a jugoszláv határ közelségének tudatában, is. merve a Túo-banda aljasságát, fo. kozták az éberséget és a középparasztok is egyre jobban közelednek a Párthoz, egyre jobban ki. domborodik 3 Pár''- iránt érzett szeretetük, amit az is bizonyít, hogv két hónap leforgása alatt
9 fag{e!6!tielvélel
történi s közülük kettő középparaszt.
Amellett, hogy a pártélet ja. vuü, vannak hibák ''s Tóiszerdu* helyen; szabotáló ku|ákok még mindig akadnak, mint például Ti»!ér Rémit», oki let«flwdi«, hogy bérbe idoli ki íttldei. Néhány nap-piti evelöii TUlér IWmus p-kHá. feán itiláüak «ay, m elüő vllághá. bonillái ö/,áriu«ni''» Heuy vij> mo. ftern, tái''iiM piNxtölyi, loliéti.yí''kkei egylit''1, A pMelvuk gondos.tn kezelve, üslroüv.» voltok, hogy bármely pillanfttbun h&iMsnftllmték legyemk, Világos, hogy a kulák nem Tito elleti titrtot''tn készenlét, ben ebeket a fegyvereket. A másik kulák, Kapuvári J. a .«zántást csak felerészben végezle el és a. vetéstervet nem teljesítette. Aző''a mindketten a megérdemelt hely. re kerül''ek, ahol lesz idejük elgondolkozni azon. milyen sors vár azokra, akik szembehelyezkednek a dolgozó néppel. .
De más hiba is van Tótszer-dahelyen. Hiányosan dolgozik a tanács. A -tanácselnök minden munkát egvedüJ "kar elvégezni. Nem tudja aktivizálni a íanácsta. gokat,
sem szervezi meg a tanács
munkáié*,
inkább a nehezebbik részt választja és mindent ő maga végez
ugy. ahogy ^ud. Persze, meg is látszik ennek a hátránya, ami legszembetűnőbben a kenyérellá. tásnái mutatkozik. Ugyanis a ta. nács az ellátatlanok részére járó liszté: a szepetneki péknek utalja ki és gyanús, hogy a liszt nagy részét élfeke''ézi.
A tótszerdahelyi ellátatlan dol. gozók tudják, hogy a hatóság biz. tosiija részükre a kenyérfejadagot és azt is ttidják, hogy hová ke. rül a liszt, amir a tanács a szepet. neki ku|ák péknek utal ki. A ta. nács is tudja ezt. hiszen naponta érkeznek hozzá a panaszok, de a tanácselnök czidcig még semmi intézkedést nem tett ezen a té. ren,
A tanács május 1, előkészítéséből sem ve1 te Ul a részét éti így. nvlndep munka a pártszerveaslr®. >i pártszervezet vereWWéfiére és népművelői ügyvezetőre hárult.
Mindezeket egybevetve, vllá* eo*, áWektmthfttő kénét flcapunltí eflv oty''in kftiwéftvő«, »hol jól mflkfl» <U1c iv pórtw»i''vewt, flí> roessvil do''B6i?ll< u tanóe» Ml Hl a leendő? BMSéttűnk íirról, hogy n oár''üjíerve''/et |ó, Vdlójábítn eann. bon
csak akkor lefloo jó,
ha a tanács munkáját is megjfl. vihtná. mert bizony ez Is a pár''« szarvezet feladata. Tudjuk jól, hogy amit itt felvétetnünk a pártszervezettel kapcsolatban, ezt igy látja és igv tartja helyesnek a párttitkár'' is. Tehát érezze kötelességének. hogy megnézze a tanács munkáját s amikor a hibákat észrevette, a legerélyesebben szüntesse meg azokat s ekkor nemcsak jó pártszervezete, hanem jól dolgozó tanácsa is lesz Tótszerdahely községnek.
Péntek, 1951. juniu« 1.
Felhívjuk az a>ap. ét, középfokú
politikai iskolák vezetőit és
hallgatóit. hogy a most folyó anya. fiók során dolgozzák fo'' a Poll. likai Bizottság határozatát az oktatásról. A határozat megjelent a Szabad Nép május 25J számában.
ZALA MEGYEI
pártbizottság
AGIT.-PROP. OSZTÁLYA. ★
Az e heti taggyűlések időpontja: Junlus 1-én: Tüzoltótanosztá:v (5). VI. körzet (5).
Junius 2-án: Téglagyár (8), Pos. ''g (7). III. körze: (4).
Javítsák meg raodosoo a kémáncspuszlai vasúti átjárót
A Palinból Korpavárra vezető uton lévő kámáncspustfal vasuU átjárónál nemrégiben javították az U'';.Tt a .sinek mentén. Ez a jc. vitás nem a legfényesebben sikerült. mert a sinek és az úttest között akkora a szintkülönbség, hogy motorkerékpárral szin''e életveszélyes arra járni. Magam is megjártam, mert amikor motorkerékpárommal áí akartam UeL ni a sineken, azok elvágták motoromat. bükiem és 0 gép váztörést szenvedett. Az ut egyenetlensége mialt más ba-leset is történhet, ezért kérem a Zalát, hivja fe; az Ll''etékesek figyelmét: javítsák meg rendesen az u''*at a vasúti át-iárónál. Böröndi Péter.
Gelseszigef.
„Az ország egyik legjobb vidéki énekkara"
Székely Endre, a neves zeneszerző — a kanizsai munkásénekkarokról
Nagykanizsa két munkáskórusa kitür.ően szerepelt az Orszásos Kuhurverseny megyei döntőjén: az olajipari dolgozók . Jó szerencséi" vegye ¡»kara első lelt a versenyben, <a< vasutas dolgozók vegyeskara pedig n második helyei érdemelte ki. Ez a ket jókc-pe.-:»CRü dalárda a minap az Or.
tzágoí, Népművelési Bizottság «•gy héromlaau, szakértőkből álló
bizottság elölt rr.utati''3'' be tudá. ráf
A duloüok — ahogy mondául Mókáit — minUon( lieleudiHk, hogy amit nyújtanak. minél to. Uelftc^bb lojjyen, EnekUU belül, lüi''o «» olHjköxpont kutturter-inét. arcukról a.'', öröm íh u boldugxíg ér/.éne ''.ÜkröxüdüM. Éppen ugy énekellek, mlnthu máris Budapesten. a iővárosl dolgozók előtt fzcrcpoltek volna.
Káníáta, nctn pedig dal
Az énekkarok értekeink, s utána — néma csend, feszült .érdeklödé.« — Székely Endre elv. társ. a Rádió énekkarának kar. nagya. az Aranycsillag cimü uj magyar operett zeneszerzője részleges bírálatot mondott.
— Az az érzésem, hogy vidéki viszonylatban az ország egyik legjobb énekkarát hallottam. — S ezután következeti a birálat. Hiányolta, hogy az énekkarnál kevés az önálló kezdeményezés. Műsora általában olyan kórusművekből áll, amelyeket rendszeresen h-ó''ll az ember. Es a másik: a férfikar egykedvűen énekel, mintha nem derítené fel az ének. Pedig a közönségnek is jól esik vidám énekkart hallgatni. Az egyes műsorszámok bírálatában rámutatott arra- is. hogy hol kell javítani. A Szuli-kót például egészen máskép énekiik a gruz kolhozisták, mint a kanizsai dalosok, ők kevésbbé
tragikusan adják elő. a kanizsaiak pedig túlfeszítik a dalban rejlő drámai erő''.. A Sztálin-kántá a pedig azért kantáta — nem pedig dal, — mert a dallam ütemének versszakról versszakra forradalmibbnak kell lennie.
A Kék Duna-vita
— Ami pedig a >.Kék Dunái" Uloti — mondta — én azt mondom, nagyon helyes volt elösdnl Ma már a mi dolgozó népünk* nok 1* .logw van a «órflkojsónhoa én na énekkir éppen ezt u «éli klvöntft uolstUni H keringő elö-«déhíivAl, Helye« koxdemínyoró*, «mit lámogtctnl kell, De es nem ny.! Jelenti. hogy énekkar ez. után aruk ilyen daioka", énekeljen!
— A DunántuIon. nagyon nagy
Jelentősége van a t.Jó szerencsét" vegycskar szereplésének. Éppen ezért az eddig végzett jó munka sfrkenUe még nagyobb felads''ok megoldásáru a daloso. kai.
Legalább az egyik
A vasutas dolgozók énekkaráról is elmondta-, bírálatát Székely Endre elvtárs és elmondta véleményét a bizottság másik két tagja is: Darázs Árpád elvtárs, a MéMCSz központi énekkarának karnagya, valamint az Országos Kulturverseny Iroda képviselője. Megállapították, hogy a vasutas-dalárda is nagy feladatok megoldására hivatotr.
A bizottság elismerésé: fejezte ki a kanizsai munkás-dalosok működése iránt. Székely Endre elvtárs, mint az Országos Népművelési Bizottság egyik tagja kijelentette: azon lesz. h<~-- legalább az egyik kanizsai énekkar felkerüljön a budapesti kul''.ur-hétre.
SrnburJtrri hungverftenyt
reiide/, a kuulz»ui „Szabadftág"-énekkar
Az Országos Kulturverseny tel. jesiimény versenyének keretében nagyszabású énekkari hangverseny« tart szombaton, junius 2-án este a nagykanizsai olajipari dol. gozók ».Szabadság" (ezelő''t ..Jó szerencsét") énekkara a Ságvári. kertben. A hangverseny keretében ci kulturverseny műsorának sikeres számait mutatja be Nagykanizsai legnagyobb énekkara.
Reodbehozták a kanizsai MagasépHési balatonfenyvesi üdülőjét
A nagykanizsai Magasépítési V. is rendbehozta már balaton-fenyvesi üdülőjét. Szombaton és vasárnap az üziemi kulturcsoport tagjai és a kosárlabdázók társadalmi munkával végezték el az utolsó simi''.ásókat. A .rendbehozott üdülőben rövidesen megkezdik nyári szabadságuk eltöltését a cíolgozók^_
Szerdahelyi László hegedüestje Nagykanizsán
A Zenepídagógu? Munkacsoport: meghívására NaSykanizsán hangversenyezett Szerdahelyi Láaló, a nevoH hegedűművész, a szegedi zcnekonzerva''órlum la. nára. Műsorán klassz!kus remek, müvek, valamint <& virtuóz hege. düirodolom klmaganló alkotrt«al n/.erepeUek, Szordaholyl Lúizló-biin a ktoün*ég régi l»mc>rfl?ét; üdvözölte: a müvéw — aki egyébként Zala megye wülötle — ü & 14 ¿ve« korában már hang. vcrscnyezoit; Nagykanizsán, Szomba''l hangversenyén 3 kü* Könség teljésen érelt, kiforrod művészetiben gyönyörködhetett. Művészetét fölényes technikai tudás, bensőséges átélés.'' zenei kifejező eszközökben való gaz-dagság jellemzi. Azon művészek közé lartoziki ekik a zenei remekmüveket nem .technikájuk csillogtatására használják íel. hanem zenei tartalmuk maradéktalan kifejezésére törekednek.
Nyugodtan alhat reggel, nem keli sio''ni a piacra, mert minden fűszer- és tejboltunkban mindenfajta zöklség és gyümölcsfélét frissen és olcsón megkaphat. — Nag>fcanizsai Kiskereskedelmi Vállalat Nagykanizsa. _
19.es kétmüszakos árudánkban reggel 6-tól este 9-ig, 40-cs két''-műszakos árudánkban reggel este 10-ig vásárolhatnak a dolgozók.
NAGYKANIZSAI KISKERESKEDELMI VÁLLALAT.
hírek
Rádióműsor
1951 junius 4—10-ig
Állandó műsorszámok: kossuth radio
s.''K): Frlkicni füruín. ImnBleiaeiek,
- .vi)0; Upiícmlo, - S.3«; linnuleme. *ek, - 6 00i rulurádló. - 0.901 llení.
-Jcniejfk. - T.öoi Itlrek, - T.OOi ll«iiBlfine«k, kU*beu nnptdr, , -T.Wi MOnorlkiiiertctéi. - 7,<ii Ma íf«r uó''.ék, kUibeu kb. B.OOi Lnp. »teinlo, - |,30i Műioridrds. - U.üOi 1^11 hnrengiitó. birok, - l3,3üi Hírek símetui. - 14.001 Illrck. - lO.lli Hl. n:k »terbül. - 16.001 lUdlóUkoln. -lT.OOi Ulrek orouul. - lí.ooi Ulrek •xirbtll. - 20.00! Hlrck, — 20.20! Ul> rek. - 24.00: Htrok. - 0.10: H''irek franciául. — 0.20: Hlrck «ngolul. — 0-30: Műsorzárás.
petőfi radio
0 00: Frissen, fQrffén hanclemczek.
— 5.30: MŰK ncgycáóra. — 5.45: Tcrmclósl lapszemle. — 5.55: Hanglemezek, Vözbcu 6.35:- -Llöadás. -7.30: Hinslemezek. — 8.00: Haneíeme. zek. — 10.00: Hírek. - 11.30: Műsor zárás. - 14.50: Hirek. - 15.00: Rádió-Iskola. — 18.45: Hírek szerbül. — 20.20: Hangos ujsáp. — 21.00: líirek.
Hétfő. Kcssulh Rádió: 12.30 a viT benjcversenyeiből. 15.15
Szórakoztató zene. 14.25 Vidám zene. 15.55 Keríngők. 17.10 Szeresd a h&zát. 18.00 A né''phad-sereg hiradója. 19,00 Tánczene. 20.00 Hangos újság. 20.55 '' Tavasz Szakenben. 22 25 Magyar muzsika. 23,10 Szórakoztató Hn-gyei műsor.
Polöjl Rádió: 15.00 Szórokoz. •''.aió zene, 18.40 Cíillouo» ég ala'':l. 16 10 Mor(ar{.üriék, 16,30 Buda-l)«»i-sjenokur. 17.10: a Bol^vlk PArl, uljit, 17,40 Mífiynr népucne, 18.15 Klöüdág u wovjet binyók.
10,40 Filmzene. 10.30 Lfiy íalu — oay nóto, 10.43 Vortas* fuvolu. 20.45 Falurítdló. 21.30 Népdalok. 22.20 Tánczene.
KEDD. Kossti/h Rádió: 12.30 Pjatnylcklj.együttes. 13.15 Szóra-kctfa.tó zene. 14.10 Op«r:''t{réíz. lelek. 15.55 Keríngők. 17.10 Virágénekek és katonanóták. 17.45 Termelési hiradó. 18.00 Julius Fucsik — előadás. 19.00 Népj zenekar. 20.40 Az élet hidja — színházi közvetítés. 23.15 Hanglemezek. 23.25 Opereltrészletek.
Pe/ő/i Rádió: 15.00 Zenekari muzsika. 15.40 Enek. 16.10 Sca-ia-zeneka-r. 17.15. Növényi er-mesz''ési előadás. 18.00 Dolgozóknak zenéről. 18.40 Tánczene. 19.30 Mi történik a világgazdaságban? 19.45 Egy falu — egy nóta. 20.00 Kádiózer^kjtr, 21.30 Sav küldi.
21.50 Tánczene. 22.35 Beethoven: Appassíom.ta.szonáta.
SZERDA. Kossuth Rádió: 12.30 Népi zenekar. 14.25 Chopin-művek. 14.45 Hanglemezek. 15.30 Énekkar. 15.55 Női szemmel. 17,10 EibcKzéléSfk. 17.30 Színes rnuzsl. ka, 18.00 Igazi buráisás. 10.00 Tánczene. 20.40 Koreai íiatnlok muzsikálnak. 22.23: Operettr(ssz;e. ''ck, 23,30 Magyar muzsika.
Pető/l Rádió: 15.00 Künnyü zcnekurl muzsika 15.40 a íölri-kerekéig f«yhulod6n. 17.10 Köny-nyü zene, 17.40 Ei.i iskola, 18,10. Nípíone. 18 40 Holycs munk«»zer. vc&éí o tszcN-kben. 10.25 Mindennapunk hősei. 10,50 Egy íulu — egy nóla, 20.45 Falurádió. 21.30 Tánczene. 22.00 Operarészletek. 22.30 Népzene.
CSÜTÖRTÖK. Kossuth Rádió: 12.30 Népdslkórusok. 13.15 Szórakoztató ztne. 14.10 Gyermekújság. 15.30 Baráti népek dalai. 16.25 Alapfokú politikai iskola. 17.30 A demokratikus német rádió műsorából. 1900 MÉMOSz népi együ''.les. 20.40 Legkedvesebb lemezeim. 21.20 Az Arany-falu. 22.25 Hanglemezek. 23.00 Népdalfeldolgozások. 23.30 Éjféli muzsika.
Petőfi Rádió: 15.00 Hanglemezek. 15.40 Zenei újság. 16.10 Zongora. 16.50 Előadás. 17.40
MDP. n-igykanizsal I. körtet
táncmulatságot rendez junius
2-án. szombaton este fél 9 ór;''i kezdettel a DISz. I. körzeti helyiségében (Ady E.-u. 8.) Belépőjegy 2 forint.
Halálozási hir. Fájdalomtól meg''ört szivvei jelentjük, hogy Hordós Aladár Kőszegen elhunyt Temetése 1951. május 28-án volt Kőszegen. A gyászoló család.
— Ügyeletes orvosok junius
3-án, vasárnap Nagykanizsán: dr. Dako Mihály Szabadság-tér 18. Kiskanizsán: dr. Szabó István Bajcsy Zs. E.-u. 37. Állatorvos: Hegedűs József Vorosilov-u. 11.
— A „Gyarmat a föld a''.att" ci mü uj magyar film. amelynek jeleneteit a zalai olajmezőkön for. gatták, rövildesen kikerül a mü teremből és bemutatják.
— A VASAS SZAKSZERVEZET nagykanizsai helyi csoportja énesiti tagjait, hogy vasárnap délelőtt 9 órától tagkönyvcserét és'' taSdijbefizetést tart Dcák-fér 2 szám ala-'':i helvisegó-ben. (ÁVESz-kullurház.)
SPORT
A N, LOKOMOTÍV NÖI KOSÁK.
LABDAZÖI NYERTÉK
A MEGYEI BAJNOKSÁGOT
A menyei nöi kosárlabda baj. nokság leajobb helyező:tjei: a Nnsykanizial Lokomotív az Kpitök ciapa''>*, Mlndkói vMput veretlenül Jái«/.o|t u bttjnok^a folyemún, l«y egyonlö ponieróny. nyal némi kondrltüHJnb^gsel vedelnek a tübbi egy.tüle ek cm. palai előtt.
A Lokomotív c»;pata már ax elmúlt év «orán Is bajnokíáíot nyeri. Ennek y fiatul, alig egy éve alakult együ''.tc&nok kiváló játékával mindenkor megelége. dett Nagykanizsa kosárlabda-Hstrelő közönsége. Játékrendsze. rüket a zónavédelem és a Syors indítás alapozta; ez hozta azt. is, hogy vidéki mérkőzéseik alkal. mával nem egyszer még a budapesti csapatok elismerését is megszerezték. A legjobb játékosok a bajnokság során: Bálint. Csetneki, Grózner és Krug voltak- De a többi játékosok, is teljes tudásukat- adták mindéikor ® játékban.
Ez köszönhető Szerdahelyi Kálmánnak aki, mint a Lokorr.o-iiv edzője, mindenkor tudása legjavát adta azérí, hogy kosárlabda csapatának já^ékszinvonala a lehető legjobb legyen.
— Szabad időnket felhasználjuk srra, hogy tudásunkat még jobban növeljük.. Igyekszünk minél több mérkőzést játszani magasabb tudásu csapatokkal. — mondja Homor Gyula szakosz-
ialyvez*i6 — Vaf4m*p 4 r.rAW
fehérvári Lokomotív ehijpatávttí fogunk mérkőzni. Juulu8 elsején tar''ja a Lokomotív spor''.cgyesu. let vezetőségválasztó taggyülé. sói délu''án 5 órakor a vnsu''a« székház nagytermében.
SPORT EGY MONDATBAN
Több, mint valószínű, hogy a jövő hét folyamán Nagykani. zsán a Szikrával játszik edzö-mérközést a magyar labdarugó B-válogatott.
Komoly játékot mutattak va-i sámap a kanizsai mezítlábas labdarugócsapatok, amelyekböL
— szakértői vélemények szerin:
— jóképességü játékosok kerülnek ki.
Nyílt tinók ma már. hogy a Szikra ,.uj" középcsatára Téli Zoltán, a csapat régi középcsatára'', aki a legutóbbi edzésen már résztvett, s aki vasárnap már játszik a Lokomotiv elkn.
Junius elején indul meg Nagykanizsán a VT5B rendezésében" a Béke Kupa kosárlabda-bajnok, ság. amelyen olyan csapatok is indulnak, amelyek eddig nem szerepel''ek a város kosárlalxk-életében.
A nagykanizsai" városi asztalitenisz, bajnokságon 38 csapa; in. dul.
A kanizsd uszóidény — a vá. rosi strand késedelmes megnyílása miatr — előreláthatólag junius közepén indul.
Apróhirdetés
100.AS Sasch» niotorkerékpír e|. adó, Nagykunix«a, (Ciongorl-u.) Vorosilov-u, 13, (38(1)
ELADÓ eay féx-ft versenykerók. pár, Nugykani/HM, Dugolai-cor 43, (300)
NAGYKANIZSÁN a -10.es Nép. boltban (Voro«llov-u. 2) ottfe. lejtetek 2 kl^gycrekí<abálo^ Igazolt tulajdonosa Jelentkcz. zen érte. IDŐSEBB nő egy személy hn£. tartását vállalná teljes .ellátásért''. Kombinált szobabútor eladó. Cim a nagykanizsai kiadóban. (396) 5—6000 forint kölcsönt keresek kamatra, megfelelő ingatlan vagy kézizálog'' biztosíték ellenében Cim a nagykanizsai kiadóban. (393) UJ HIEAS sürgősen eladó. Zalaegerszeg, Zrinyi-utca 18. (221)
ZALA
A Majyar Dolgozók Pártja Zala megyei Bizottságának lapja. — íelfr-ISs szerkesztő: Szántó Jenő — Felelés kiadó: Darabos Iván — Szerkesztőié:: Zs" t3"erszeC'' Kossuth Lajos.ntca K-Tel. 250. Nagykanizsa. Zrínyi M 29. Tel. 54. — Kiadóhivatal: Zalaeger. szeg, Széchenyl.tér 4. Tel. 102. Nagykanizsán Zrínyi M^n- 29. Tel. M. Ké. szült » Vasmegye nyomdában Szob. bathely. Kossuth L-n. 6. Tel: 75. -Felelő» vezető: Hegedűs Gyula.
ismertetés. 17.55 Üzemi műsor." 18.40 Sziv küldi. 19.00 Előadás. 19.30 tánczene. 20.25 Opera: Traviata.
PÉNTEK, Kossuth Rádió: 12.30 RM Müvek Enekkfra. 13.15 Ncpi zenekar. 14.25 Szórakoztató zene. 15.30 Zongora. 15.55 Zenekari hanglemezek, 17.10 Dolgozók ze-neiskolíja. 17,40 Ko*»uih.diju-wlnk n mikrofon elő''.l. 18 00 Alupfoku polllllc.t lukolu. 1H.30 Hing''xmezek. 1000 TAnvxwie. 20.40 Szovjet népek dulul, 21 00 Rádiózeuekur. -2,25 Magytti'' n^prene. 23,10 Szórako«'',utó mü. «or u lengyel hallg^óknak, 23,50 Szlmfónlkux költemény
Petőfi Rádió: 1S.00 Népdalok. 13.40 Komúu és bolgár zene. 16.00 Muzsikaegyüttes. 17.00 Sziv küldi. 17.40 Operarészlotok. 18.40 Honvéd Művészegyüttes férfi-karu. 19.00 Előadás. 19.30 Egy falu — egy nó-a. 19.50 Szovjet dalok. 20.45 Falurádió. 21.30 Útinapló. 21.55 Hangszirszólók. 22.05 Budapest-zenekar.
SZOMBAT. Kossuth Rádió: 12 30 Népi zenekar.-13.15 Moszk-vai Rádió műsorából. 14.lt) Hangverseny 14.30 Útinapló. 14.50 Hangszérszóiók. 15.55 Kulturhir-adó. 16.10 Szovjet napok-szovjet emberek. 16.20: Hangverseny. i7.iq zenekari muzsika, 17.50
Falurádió. 19.00 Tánczene. 20.00 Hangos Újság. 20.40 Üzemi műsor. 21.30 Vers:k. 22.25 Tánc-
zent?'' « ... Petőfi Rádió: 15.00 Operett-
részletek. 16.00 Zenei újság.
Sziv küldi. 17.10 Tanuljunk
énekszóra oroszul. 17 40 Délszláv
zene, 18.15 Operarészlet. I»-1"
Hegedű-zongora. 19.30 a bft''unv
hi''.rájk - Mlnmü. 21.30 Lyr*.
zenekar. 22.25 Népdulkun''B^k.
VASÁRNAP. Kojmuth
n.lto Alupfoku polltlktti iwoln.
0.00 Egy fttlu - egy nói«. W
Zcnísfejtörö. 10,30 Békwnüjor.
11.23 Mugyuv meiiermüvek. 13.0J
Zenés poítu. 14.10 Szórakoztató
zene 19.30 Külügyi negycdÓH.
13 43 Népi «no. l^O Hungv r-
seny. 17 20 Tánczene. 17.40 Kin
cses kalendárium. 19.00 üzem
mü.so,-. 20.20 Radiojalek. 21^''
Totohirek. 22 15 Szovjet lancz-ne.
23.15 Zenekari hangverseny.
Petőfi Rádió: 8.00 Falurádió.
8 30 Népdalok. H.00 Hangycr-
«env 15.00 Kérdezz — feleiCK.
15.20 Tömegdalok. 15-43 . Kerin-
gők 16.00 Gyermekszinhaz. 16 40 Sziv küldi. 17.00 Aki igazat mesélt. 17.40 Hangkmez^ 1"8.40 Repülj fecském. 20,00 T-nc zene. 21.30 Sziv küldi; 21^ Népdalok. 22.10 Zongora, ff Ocer^réflileieit

- J
/I mlni*aicrtanácH UMeménye a Fémgyüjtö Uét eredményeiről
A Nciu/ctkU/J Gyermeknap elölt
De Gisperl több mist egymillió szavazatot veszített a választáson
AZ MDP ZAXAMEOTJB1 PAETBIZOTTSAeAMAK NAPILAPJA
VII. évfolyam 126. srám.
Ära 50 fillér
1951. funiu8 2. Szombat
Üdvözöljük a DISz járási küldöttértekezleteket
(K. I.) A DISz Központi Vezető; éjiének hataroza.a értelmében jinius 30-ig választják meg az alapszervezetek é> a járási erte-Vezletek Jc''üldőttci a DlSz -kőzep-^zcrvcit.- Nagvjílen;ősésü esemény ez a DlSz életében, mer: elsdizben válasz.ják meg demo. kra''.ikusan fiataljaink a közép-szerveket és ezekkel a választásokkal befejezik a DISz szervezeti szabályzat szerinti felépítésé;.
A DISz első -kongresszusá i a K"¿ponti Vezetőség, az alapszerv! v ;etösé.2 válasz ása idején az szervezete vezetőségeit ''de-jiirtkratiícusan választo:ták. Vj--./on; városi, járási és mtgyel bi. /o :sá2aink élén eddig kinevezeti. ve,;ctök álltak. Nem egy esetben ip^sziul''uk. hogy hiányzott a fel;<:«*ségérzít a vezC ók egvré-tizénél, azután az is gyakran előfordul:, hosv nem hajtották vég-
ro b''C-iilottol a íebóbb tervek
íilul meghu''Arozoii felitdu1 ui-kat.
A/o''k • vezetők, ¿ikikft n ktll-«lúüérickoz''.ctokcn « legjobbak 1íí>/üI «delia holnap a J Ariul ; in<1<hiéivwli!rl»ni hkijmhíis*. inak, éréznj fofil&k ü rrlíl«»^«f! >f. iiUpszervczelek niunkAJAért. A ■ pool.it is szorosabb lesz a fel. •ui* <V n/. <i''.«|»t»zerve*etck ve«» ,j és iußoiRa .kOzött.
. \ liotoapi jtiráíl kÜjUO i''ickcn vrtló niígjclcnés nagy meg. rUztcHctést Jelent. de egyben ko-jnolv felelősséget is. A küldőt-eket az alapszervezetek fia''aljai J>iz''ák meg a taggyűlésen, hogy olyan fiatalokat válasszanak meg o középszenek vezetésébe, akik ragaszkodóan szerelik nagy Pártunkat, akik szilárdan helytállnak a békéén; ''olyó harcban és képesek lesznek mozgósítani egész dolgozó- és tanulóifjúságunkat a II. Pártkongresszus határozatainak megvalósítására. Csakis ilyen pezetőlükel lesz képes a DlSz megoldani az egyre növekvő fcl-íida''.okat. Éberen vigyázzanak a C-.üldőUek arra, hogy az ellenség ügynökei be ne férkőzhessenek £ DlS.< iránvKásába.
A járási küldöttértekezleteknek a középszervek megválasztása melleit az is a frladata. hogy íssz?«ezzék a DlSz-bizottságok és a; alapszervezetek eddig végzet), munkáját, a végzett, munka hia-nyosságait tárják fel és helyes bírálattal segitsék elő azok legsürgősebb kijavítását. A DlSz-bi-zottságak és alap»z:rvezO ek ezen az értekezleten hozzanak határozatokat a soroikövetk:ző.felada-''ok ^cbtészésével, cddifii rnunká. juk megjavításával kapcsola''.osan.
Ezzel a választással szorosabbá Vílík a-kapcsolat-''a Párt''és a DlSz-szcrvezctok között. Szervezeteink akkor lesznek igazán erősek és sziklaszilárdak, ha az i''lap,szervezetek tői sa legfelsőbb vezetésig maradéktalanul érvé. nyesül Bennük a Pán. Irányítása: Csak így- lesznek Océpcsc;< arra,, hogy szilárdan liclytállja iák a bckeharcba''n. mozgósítsák a íia-¡.«''ságot íe.emtlt ötéves tervünk; határidő clőHi teljesítésére, az élenjáró ¡.ech''nika és tudomány elsajátítására. Ilyen formában tudják csak a DlSz-szervezetek az ifjúságot a szocialista hazafiság
mellemében nevelni, ami azt jelenti. hogy még jobbai elmélyítjük a fia''alokban a szocializmust építő hazánk irán''.i szeretetet, a halárainkon kivöli és belső ellen, ség ÍTánti kérlelhetetlen gyülölc-les
Ezeknek a feladatoknak sikeres elvégzéséhez feltétlenül szükséges,-hogy a DlSz-szsrvezeteket ideológiailag és szervezetileg megerő-sr.sük. Ezért nagy felelősség vár a küldöttértekezleteken megválasztod vezetőségekre. A jövőben ők irányítják majd Pártunk ifjúsági szervezetét.
Nem kis mércékben rajtuk múlik. hogy a1 DISz miként végzi el a Pártunk és dolgozó népünk ál. lal eléje tűzött célokat. Ezért politikailag a legtisztább. Itgharc. rakészebb. leghűbb fiatalokat kell a kolloktiv vo2eté»bo beválaszt«.
n!. akik meg Is felelnek cinek a várn koránnak.
A DlSí.iilunMcrveiÉolek ''ulnyo. mó résében meaérifttíK u fiatalok « küld* »M*k«el®lck Je''.fnlö-»égét, nmh visszatükröz elvégzett munkájuk 1*. Az alupszcrvczotí-kttldöti.vdlu»x:ó.«yŰlM«n uz Ifik nuav tóblnége j ós/.ívrt''. Közülük tizotnoNin wuiikafelajáhláíokftt tet. lek. Vmcnvrc hívták ogvrnást a jobb termelés és szervez«.i munka iJvégzésérp.
A báz.i keretivel fia''.alok ugy juttatták kifejezésre harcos béke'', akaratukat, hogv versenyt kezdeményezlek a Világifjusági Találkozóra, ahol a világ ifjúsága újabb megálljt kiálk a háborús gyufogatóknak. Kifejezésre juttatja. hogy a békéért, biztos jövőjéért kész arra is. hogy fegyverre: a kézben harcoljon. A za-lalövői fiatalok 200 mázsa vas- és fémhulladék összegyűjtésével, az állami gazdaságban példásan végzett munkával készültek a já-| rási küldöttértekezletre. A bá-nökszentgyörgyi fiatalok versenyre hívták a borsfaiakat a tavaszi muikák mielőbbi minőségi elvégzésére. A példákat, még sorolhatnánk. Ezek mind a fiatalok lendületéről, alkotó erejéről számolnak bc.
Adjanak a járási küldöttértekezletek még nagyobb lendületet a további munkák elvégzéséhez azoknak a szervezeteknek is, amelyek eddig nem dolgoztak m>g-fele''.öín. Érszzo minden fiatal ebben a megyében: minden kalapácsütéssel. minden kapavágással, a jó tanulmányi eredményekkel az imperialisták háborús tervedt zuz?uk szé. és még szebbé tesszük ifjuságunk. egész dol-gozó népünk életét. így készülje-aek fataljaink a nugyei küldöttértekezletre és a Világifjusági Ta-lálkozóra. Erősítsük .mpg a DlSz-szervezeteko. a még szervezeten kivüí~áHó bcé^üle:es munkás, dol. gozó paraszt és értelmiségi fiatalok. fiatal lányok ezreivel, vonjuk. bi őket a DlSz munkájába, hogy a DISz hasonlóan nagy példaképünkhöz. a hős lenini Kom-zomolhoz minden területen a ''Párt legjobb segitője, tartalük-csapata legyen.
Ezek jegyében '' üdvözöljük a DISz iái-áw küidö-.lérlakezletekei.
Tojásbeadásban: Sxentpéterur 136 °|0 /
A lenti járás tojásfelvásáriój a felelőtlen, hanyag munkát végez
A megyo dolgozó parasztjai a tojásbegyüjréssel is hozzájárul, nak a béke megvédéséhez. Egyes községeink, például Bödeháza 7, Kerkakutas 10. Alsóerzsébet 17 ezer darab tojást gyűjtöttek össze ezideig .,B" vételi jegyre.
Zalalövő a lemaradottak kost
Kiválóan jó eredményt értek el Szentpéterur dolgozó parasztjai, mert 136 százalékban teljesítették a II. negyedévi előirányzat üköt. A tanács és a népnevelők jó mun. kájának köszönhető ez. Felismerték a tojásbeadás jelentőséget Nagy kutason is: 12.850 helyett 38.110 darabot adtok be. De nézzük csak meg Bucsutát: a II. negyedévi tervet 71 százalékban «eljosltftték és Ígéretet- tettek arra Q tanács állandó btzott-xóq tagját, hogy még fokozollahh néj>nevclö munkával n beayüjiétt 100 házalókban toljcíitik n Jövő héton,
Azonban Zalulrtvft *r.övcíik<tfoli kbzréjlMm nem hul''id n loliíshc. pytlU^s «i klvAht, ülambm, mart az ulűIrAnyzntot CHuk <10 • názn-lékbín, Zulaudvarnokon pedig 90 »zázalékhun vdjcsltctték, Teke-nyí>n tem különb u h^lyici. A népaévcl/) inunk* nagyon gyönge. Az eredmény alig.uhg 40 százalékon csupán,
Fohoxxuk a ncpnevelőntunkát
A len".l''járásban Várfölde 56, Zajk 48 százalékban teljesitoUe a begyűjtési tervét. De még ezeknél is jobban'' lemaradt Molnári és Kútfej,, -ahol szégyenteljes 10 százalék az , eredmény". Egyes he-lyekeai azonban a íojásfelvásár-lók nem áll/iah a jeladatuk magaslatán, egyenesen gátolják a munkát! Például Zalaszentgrólon Kilinkó Ferenc felvásárló reg. gel 8 órakor nem vette át a tojást ®ezal, hogy .,csafc délelőtt 10-töl 12 óráig annak az ideje". Zalabaksán'' Hocksonder József, lebeszélte a beadó gazdákat, hogy ne a : .3" vételi jegyre, h£ir?m szabadon adják be a tojást.
Fel kell számolnunk a ''ojás-beadás szorgalmazása terén mu-tei''kozó '' minden lazaságot, olyan
esetek nem fordulhatnak elő, mint például Nemesnépen, hogy a dolgozó parasztok szívesen tesznek eleget beadási kötelezettségüknek. de nincs aki átvegye.
A megyei begyűjtési szerv figyel, mét külön felhívjuk a lenti járás baromfi tojásfelvásárló személyére, aki felada-á: felüle''cBsn. hanyagul láí ja el.
Dolgozó parasztnak nem kell vágómarhával teljesíteni állatbeadási, kötelezettségét
Az élelmezési minisztérium tájékoztatási osztályt felhívja a dolgozó parasztok figyelmét arra hogy a dolgozó parasztságnál a vágómarha beadása nem számít be az állatbaadási kötelezettség fel. jesitésébe. A dolgozó parasztság állat- és zsirbeadási kötelezet''sé. ge százalékban ós mennyiségben is jóva| kisebb, mint a kukkoké, eléri dolgozó pwp^ztMigunk állat, é* -¿»irbeadásl kötelezettségét eer.
téssel. borjúval, zsirrai, r.aprafor. gómaggal teljesítheti. A kulákok. nak is csak akkor van lehetőségük vágómarha beadására, ha állat- és zsirbeetíási kötelezettségük tolje. sütésére nem tudnak elegendő ser. tést beadni. Azok a dolgozó parasztok, ."kiknek eladó vágómar. hájuk van, kínálják fel megvétet, re »( megyH Vásóáliütíocg^m!
Vállalatnak.
Végezzenek felelősségteljesebb munkát az ipari munkaertiszerzödtetés terén a villalatok toborzó!
Megyénkben fir. ipnrl tntmk.icrö. toborzá* területen tinnr.sak liclyi tanácsaink, a inunkaerüft izdalkn dás követnek cl komoly hibákat, hanem az Ipari* üzemek is. Alta-lánosságnak íekinthetó, hogy ar. üzemek nem helyeznek kolhi súlyt erre a problémára, ¿ondolomfor-mán adják be munkacröszükségicti kércimíiket és amire a toborzásra kerülne a sor, sorra lemondják azt. Az is előfordul, hogy egyszerűen bc sem jelentik, hogy mégsem toboroznak. Ebből adódott, hogy például áprilisban 9 vállalat közül mindössze .3 jelent még a megyében toborozni. Ezeknek a .to-
bor/.ói xrni véccxlck'' k''omoly mun* kfit, A Székesfehérvári Máöasépttrt V toborzó! például 3 napig tartózkodtak a mctiyébon, _ aztán eredménv nélkiil elhagyták'' a mtf* gyét. A Budai Mngasépltóai V to-borzói nrdig végigfutottak n megyén, körben r-cmmiféle népnevei«''» munkát nem végeztek.
Az • ipari munkaerfttoborzás eredményeinek fokozása érdekében tehát «''lengcdhctetlcn. hogv a tanácsok jobb belekapcsolódásán kívül, a . vállalatok toborzói is jól dolgozzanak, érezzék a felelősségét annak a feladatnak, amivel megéiz-ták őket-
Tegyék rendszeressé üzemeink üb-i a mezőgazdaság: szocialista szektorának patronálását
A mezőgazdaság szocialista szektorának teljes megerősödése nem kismértékben múlik azon, hogy ipari üzemeink politikailag és technikailag fejlett káderei mi-
321 tonna vashulladék gyűlt össze Nagykanizsán
Nagykanizsa dolgozói <az áprilisban lezajlott hulladékgyűjtési hét ellenére is kitűnő eredményt értek el a fémgyüjtési héten. A Hulladékgyűjtő Vállalat összeálli. tása szerint Nagykanizsán 312.521 kg vashulladékot, 9.120 kiló fém.
hulladékot (ennek 60 százaléka szinesfém). valamint 3886 kiló papírt gyűjtötted- ö&sze as üze. mekben és a magánszemélyeiméi. A köseli napokban sor kerül a kitűzött dijak szétosztására.
Vass Istvánná, az MNDS* főtitkára a kanizsai Gyermeknap szónoka
A békéért vivoU küzdelem jegyében készülnek a nagykanizsai dolgozók a vasárnapi Nemzet-küzl Gyermeknapra, amelyen különbü-ző ünnepségeket rendeznek a gyermekek szórakoztatásra. A kanizsai általános iskolák tanulói vasárnap reggel iskoláikban meg. hallgatják Vess Istvánné elvtárs, nő az MNDSz főtitkárának beizé. dé''t. majd 9 órakor ünnepi felvo. nulás lesz a Srfálin-uton át a Sárvári-kertbe. A f*lvonuiásj>aa.
rósztvöszack * kanizsai ¡''nyák, uklk gyermekkocsiban viszik 1<1-csínyeket. Felvonulnak az óvo. dák apróságai és az általános iskolák tanulói is. a Ságvári-kert-ben a közgazdasági középiskola kuFurcsoportja szórakoztatja, majd a gyermekeket, a Rozgonyí-utpíil általános iskola és a Ságvári.
kert előtt egy-egy könyvsátort ái-litanök fel ifjúsági köny\-ek be-sautafisfera,
lyen mértekben patronálják őket-Ennek megértése'' vezette arra a bázakerettyei olajüzem üzemi bizottságát, hogy ellátogassanak n letonye: gépállomásra, illetve a pördéföldei állami gazdaságra és átadják tapasztalataikat, személyes segítséget nyújtsanak az ottani üb-knek a verseny szervezéséhez, a szakszervezeti feladatok elvégzéséhez. A bázakerettyei üb ezt a kezdeményezését átvette n lovászi olajüzem és a nagykanizsai Ásványolaj Gépjavító V üzemi bizottsága is.
A hiba ott van, hogv az a segítés nem rendszeres. Szalmalángsze-rűc''n lobbnn fel, aztán hosszabb időre clalízik, amíg valamelyik üb-titkúrnak a pártszervezet felhívása folytán iamet eszébe jut. Ilyenformán nem is lehel teljesen eredményes a munkn. hlsz«n mielőtt meglátszana a segítésadás következménye, maga a fogitség elmarad. Tegyék állandóvá, állapodjanak mog rendszeres időpontban üzemeink üzemi bizottságai és a legjobb dolgozókkal, sztahánovls-tákkal együtt sűrűn látogassák, neveljék jobb munkára a mezőgazdaság ^cialista szektorainak* vezetőit, -¿ak az állami gazdaságoknál állomásoknál, hanem a terme, w ¿©vetkezeti cioporteknil is.

A NEMZETKÖZI GYERMEKNAP ELŐTT
A mos''ki''iti rádió szemléje wovjct cikkekéi közöl, amelyek a Nemzetközi Gyermeknap elöké-ízületeiről számolnak bc. A ei''k-■ío.k ismerte: ik ;i Szovjetunió gyermekeinek vidám és bo«ldog ünnepéi. valamint a népi demo. kratikus országok ifjainak detüs imiepnapjátv l''clsorolja a/oka a "acvjelentőségü reformokat, nme. Iveket a szocializmus utján járó ''•rszágok. a népi (lomokráciák és a népi Kína az ifjúság érdeké, hen hozott, majd >zembeállitja zz imperialistád által leigázot''-országok gyermekeinek nyomor-có, sivár, éhezéssel és rcménvie-Ifriséggc! \e!i életéi. A marshal. 1-záU Ausztriában minden nyolca, dfk órában meghal egy gyermek. 1950-ben a; újszülöttek egyharmada hali meg első eletévében. — A Szovjet Tájékozató Iroda I. Altkszandroo cikkét közli az amerikai agresszorok véres gaz-'' ''.etjeirö; a koreai gvermekek cl. 1 -n. Tömegcsen gyilkolják a szülőkkel effvü t a gyermekeket is.
A Kim Ir Szeu vezette néphad. sereg és a «kinni önkéntesek-meg. mentik «« gyermekeket a pusz-Uilásjól és a rabságtól. — Ezek a XX. századbeli barbárok hiába gondolják — Írja a cikk —. hogy bakterológiui eszközök alkalmazá. >ávai gvermekgyilkossággal meg-tne ickülhetnck a pusztulástol. Már nincs imssze a nap, amikor bekövetkezik az amerikai intervenciósok teljes veresége és az amerikai háborús bűnösök a koreai nép és az összes szabadságszerető. békeszerető népsik tör. vényszeke e''.é kerülnek. A''lok « koreai gvermekek amerikai gyilkosaira !

A Nemzetközi Diákszövetség Prágában nyilatkozatot adott ki. a Nemzetközi. Gyermeknap alkalmából. amcJyben megállapítja: a diákok egyik legfontosabb feladata támogatni a gyermekeknek a demokratikus okia-.áfhoz és a boldog gyermekkorhoz való jogáért folyó küzdelmet.
Két kis hir , ASSIONYOKROL
Eli
Az amerikai lapok „szenzációs'''' cinick- alatt, lálalják az olvasóknak az alábbi hirt: Hat fiatal leány azzal kereste kenyerét, hogy szállodákban és más nyllvá. nos h.lyeken összeismerkedtek férfiakkal, étkezés közben álompor. kevertek a férfiak italába, filcipel''ék őkei egy szobába — azután teljesen kifosztották őket. Különös szórakozás és megélhetés!
m
Az idei Sztálin-díjas orvosok között asszonyoka: is ;alálunk: Na''alja Pctrovát érvarrókészülék megszerkesztéséért. Maria llizs-kova biológust a fertőző betegsé-gek »Ileni küzdelem ui módszerének kidolgozásáért, Vera Glad-kihoj a vérhas gyógykezelése e-réi elért uj gyógymód felfedezéséért tüntetek ki Sztálin.díjjal. Idén 18G szovjet nő kapta meg a magas kitüntoésr.
Legújabb Hírek
A Saar-vidék kérdése a bonni parlamentben
Bonn (ADN). A bonni parlamentben a Saar-vidék kérdésének" tárgyalásánál Ottó Nieber. £2ii. « Német Kommunis''" Pán c-srlamenU csoportja * nevében megállapította, hogy
a goar.vldék kormánya né-metellenes, antidemokratikus intézkedéseket vezetett he.
Senki sem tagadhatja — mondot-i* a kommunista képviselő —, hogv a Saar-vidók ösj német föld. A potsdami határozatok élelmében a Saar-vdék továbbra is Né. metországhoz tartozik.
Az amerikai imperializmus azonban « Saar-vidóket. kezdettől iogva zálognak tekintette és ugy is használta fel a francia impe-xaiüsiákka] szemben és a Snor-kérdéssei is kényszerítene Fran. ciaországot. hogy csatlakozzék a .szovje-®!lenes Atlanti Egyezmény, hez. Másrészt ¿z amerikai mono-coiisták igyekeztek rá;enni kezű-ket a Saar.vidék iparára és termé-íaeti kincseire. EmeLiett a saar-vidéki bányákat 50 esztendőre a francia nagyiparosok egyesülésé, nek adták át.
A Hoffmann-kormány szé. !eskörü rendőrbesugó-rendszert
— IZRAEL MINISZTERELNÖKE^ Ben Gurion Chicagóban tárgyal az izrael''i olajforrások amerikai kézre juttatásáról. Egyúttal az izraeli kormány törvénnyel hatálytalanítani készül a régebbi angol koncessziókat.
vezetett bc a Saar-vidéken. A .sajtószabadságot" az a tény jel-lemzi legjobban, hogy * Neue ZeiUingo; a lap fennállása óta negyvensaer tiltották be.
Niegergall hangsúlyozta, hogy az cgyeXcn párt, amely t''ekin-♦et nélkül az üldözésekre, következet*^ harcot folytat a Hoffmann-féle németellenes és antidemokratikus intézkedések ellen: n Kommunista Párt.
Ez a párt élesen tiltakozott a Saar. vidék elcsatoiása eUen.
A minisztertanács ülése
A minisztertanács pénteken delelőt;. Dobi István elnökletével ülést ».a rí ott. A Népgazdasági Tanács elnökének előterjesztése alapján, á minisztertanács megelégedéssel vei ''tudomásul ^ Eémgyüjtö Hét eredményeit. A miniszter" anács a Népgazdasági Tanács elnökének javaslatára ha-tároaaftos fogadoft. el a takarékossági mozgalom fellendítéséről, valamint a munkafegyelem meg. szilárdításáról. — A honvédelmi miniszter előerjesztésére a mí-nisztcrtaiács minden év szeptem. ber 29-ét. az 1818-as honvéd, ség pákozdi győzelmének Jiapját, a Néphadsereg Napjává nyilváni. totta. —- A minisztertanács halá-roza''.ot fogadott el tudományos kongresszusok rendezéséről.
— A LENGYEL KOZTARSA-SAG elnöke Hilury Chelchow;-kii az állami gazdaságok miniszterévé. Adam ZebrcwskH kis. és helyiipari miniszterré Stanislnw Milsckit belkereskedelmi miniszterhelyettessé, Antoni Niez. wlnskit a lermcnybegyüjtés és mezőgazdasági szerződések központi hivatalának elnökévé no. vez»e ki.
— NÖKÜLDÖTTSEG érkezén Angliából Budapestre, amely kel-hetes tamdmányuton vesz részt hazánkban.
— AZ ELNÖKVÁLASZTÁSOK eredményeivel kapcsolatban az ausztriai bajoldali tömb nyilatkozatában megállapítja: az osztrák nép többsége nem helyeafi a kor. mánypolitikát, ezért az osztrák nép többsége követeli a Figl-kor-mány lemondását. s elvárja a szocialista párttól, hogy olyan kormány c''épe álljon, amely megva. lósitja a semlegesség politikáját, a béke megszilárdítását, a jószomszédi kapcsosatok megvalósítását a környező népekkel, a demokrácia erőinek növekedését.
— A BRIT-KINAI BARÁTI TÁRSASÁG ülésén Londonban határozatot fogsdtak el. amelyben felszólítják az angol kormányt: vonja vissza az USA ál. Kai követelt szankciók támogatását a Kirtód Népköztársaság ellen. Az ENSz-beli angol képvise. lők követeljék- a koreai háború haladéktalan befejezését.
— A KOREÁBAN JART kinal küldöttség Pekingben 50 ezer ember részvételével rendezett tö-ihcggyülésen beszámolt útjáról. Kiemelték a beszámolóban: a ki. nai önkéntesek ugy nyl átkoznak: „nem térünk addig haza, amíg hazánk dicsőségérc folytatott harcban meg nem semmisítjük az amerikai agresszorokat."
A minisztertanács közleménye a Fémgyüjtő Hét eredményeiről
A: MTI jelenti:
A Eémgyüjtö Hét során-az üze mek. falvak és városi lakóterületek a menetközben 30 százalékkal felemelt gyűjtési tervet jelen-tősen 1 uíteljesitelték.
Vasban az eredeti előirányzat 300 százalék, a színesfémben 163 százaléka került begyűjtésre.
A kiemeli tervet vasban 222 szú. zalékra. színesfémben 118 száza, lékra teljesi^ették. A felemelt tervhez viszonyítva a városi és falusi lafcóterüle.ek a vasnak 253 százalékát, a szinesíém:!k 208 százalékát gyűjtötték be. Az üze-
De Gasperi pártja 1948-hoz képest 1,153.148 szavazatot veszített
Róma (MTI). Az olasz tar:omá-nyj választások összesitett vég. eredményei minden hamisítási és leplezés! kísérlet ellenére vilé. gosan mutatják a Keresztény be. mokrat« Párt és a kormánykoalíció letörésé: és az Olasz Kommunista Párt és a Szociális, ta Párt növekvő erejét.
A választásokon kb. 10 millió szavazásra jogosult közül valami, vei több. mint 8 millió adta le szavazatá:. A Keresztény Demokrata Pár'', amely 1948-ban 4.831.608 szavazatot kapott, most csupán 3,478.360 szavazatot raerzetü, vagyis 1,153.148.cal ke. vesebbe''. mint három évvel ezelőtt. A kormánykoalíció pedig a maga egészében 955.915 szavazattal kapott kevesebbet, mint 1948. ban. A kormánykoalíció a maga egészében 62 százalékról 58 száza. 3ékra, a Keresztény Cemokra a Párt pedig 49.3 százalékról 4;.l százalékra ese''.* vissza, ugyar-
Swtebat. 1951. JnaJns 2.
akkor a Népi Tömb 30.8 százalékról 36.3 százalékra törT előre.
Még jobban kitűnik a Nepi Tömb ereje a tízezer lakosúnál nagyobb városok és nagyközsé-gek választási eredményeinek összesítése alapján. Körülbelül 200 tizezer lakosúnál nagyobb vi. rosban a Népi Tömb a szavazatok 42.5 százalék^, s a Keresztény Demokra''to Párt mlndöá."7.e a leado''j szavazatok 38.5 százaié, kát szerezte meg.
— A TSZCS-K munkaerői számára a közlíkedésügyi minisztérium 06 százalékos utazási ked. vezményt bíztoíitott a gazdasági vasutak vonalain, hogv ezen a közlekedési eszközön minél olcsóbban ju''.hassanak a munkahelyekre és a munkából hazn.
KISEBB ESÖ
Várható időjárás: Csökkenőiéi, hözet, néhány helyen. fől«g « Dunántulon kisebb eső még lehet. Gyenge délkeleti szél, & hőmérséklet kissé emelkedik.
jmek a vas begyűjtési lervet. 207 ! százalékra teljesifet ék. Lemaradás mutatkozik az üz;mi színes fémgyűjtésben, ''ahol « ccljesi-tés csak 88 százalékos.
Jó munkát végeztek a fémgyüj tésben a földművesszövetkeziiek: és a Melléktermék és Hulladékgyűjtő Vállalat is. Kimagasló eredményt ér.-, el az üzemek között a Rákosi Mátyás Művek, amely vasban 372 százalékra, színesfémben 270 százalékra teljesi-tettp felemelt előirányzatát, va lamint választerve: dolgozott ki, amelyben vállalja, hogy az 1951-es vasbegyűjtésl terv6f 9000 tonnáról 15.000 tonnára, szines-fémtervét 1220 tonnáról 1870 toa-nára emeli fel.
A Fémgyüj tő Hét nagy sikere elsősorban az ifjúság, különösen az úttörők lelkes, odaadó munkájának köszönhető.
A DlSz vezetése ala''-t a fiatalok százezrei vettek részt a fémgyüj. lésben. Különösen kitűntek a gyűjtés munkájában az ipari ta-nulók. Nagvban hozzájárult a Fémgyöjtő Hét sikeréhez a *aj:ó jó és eredményes, a sikereket népszerűsítő és gyorsan ismertető munkája.
A minisztertanács az ifjúság lelkes munkájának megjutalmazására 100 ezer forint rendkívüli jutalmat szavazott meg. Ezenki. vül megbízta a Népgazdasági Tu. nács elnökét, hogy .¡erjessze elő kitüntetésre a fémgvüjtés munkájába í legjobb eredményi elért tiéhánv fiatal'',
A Fémgyüjtő Hét mcgmu;aita. hogy még igen nagy mennyiségben található az üzemekben, a
— TRUMAN háborús előkészületeket szolgáló C milliárd 442 millió 668 ezer dolláros pótelő-irányzatról szóló törvénytervezetet irt alá. llymódon a katonai kt-adások összege eléri az USA-ban a 48 milliárd 201 millió 500 ezer dollárt.
lakásokban, az udvarokon és a földeken színesfémhulladék, ócskavas. y A fém és egyéb hulladékok gyűjtése a Fémgyüjtő Héttel nem ér .véget, szívós, kitartó munkával. a gyűjtést állandósítani kell.
A minisztertanács felhívja az üzrmek dolgozóit, és vezetői!, a városok és falvak lakóit és mindenekelőtt az ifjúságot-, hogy továbbra is rendszeresen gyűjtsék a színesfémet, vasat és más hulladékot. A fiatalok munkájuk és ■tanulásuk mellett ezzel is járuljanak hozzá ötéVc:; tervünk teljesítéséhez.
— KOREAI IIADIJELENTSS: a néphadsereg egységei r:nr>t együtt mii kódexben n kinal önken. lesekkel valamennyi arcvonalon sikeresen visszaverik az amerí. kai-angol intervenciós csapotok heves ellentámadásait. miközben emberben és hacl ¡el.szereiéiben Hulyos veszteségeket okoznak az ellenségnek. Nagy veszteségek árán az ellenségnek sikerült e''.ö. rehalvdnia Hvacson (Kaszen) város térsége /elé. Május 31-én Hamhin város felett, 4 eltcnsér.i vadászrepülőt lelőttek.
— .VIETNAMBAN is fokozod, nak a harcok. A néphadsereg Hinh-Binh körzetében súlyos csj. pást mér''- a írancia expcdícios hadseregre: a bevetett 4engcré«-különitmény háromnegyed részir
elpusztították.
— A GÖRÖG POLGÁRMES. TERI választásoknál a reakció minden terrorja ellenére sem si-került választási győzelmet elér. nie a jobboldali blokknak■ A haladó mozgalmak jelöltjei letí-.''k a polgármesterek olyan foti''.og központokban, mint Larissa. 0«. vala. Patras Ecvsi és más hely.
ségekben.
— A FRANCO-KORMANT fokozott rendőrtcrrorral lép frl az ellenállás vezetőivel. s csupán a nagy madridi sztrájk e''őcí^éicn 800 ..politikailag gyanús" személyt tartózta-tak Az ellenzéki mo7 galom ennek eTlenére óriási mc reteket ö.t. ilyen körülményei! között — mint az Observatuei megállapítja — megingott a Fran. coJ''endszerben az imperialisták bi zalma.
— A NEGERELLENES terror fokozódik <az USA-ban, rendel?. tekCii hoznak a négerek üldöző* sére.Brooklynban a rendörök fényes nappal gyilkol''ak meg egy négert, a második világháború rokkantját. A virginiai Norfoik. ban egy néger papor benzinnel öntöttek le és lángokba dobtak, mert a négerek megkülönböztetése ellen prédikált.
— A Szakszervezeti Világszövetség felhivást bocsátott ki a III. Világifjusági Találkozó lá. mogatására. Ebben hangsúlyozza: a> fiatal dolgozóknak és diákoknak, városok és falvak munkásainak össze kell fogniok, ho*y megvalósulhassanak közös céljaink: a béke megőrzése. & szaba.i és boldog jövő kivívása vala. mennyi ország ifjai számára.
— ÉHÍNSÉG MIATT a lakosság körében zavargás tőrt ki India Crooch Behar nevü városában. A tüntető tömeget 3 rendőr, ség megtámadta, öt tüntető mc?-balt.
— A VISZTULA MENTI G0-czalkoviceban épiük Lengyelország egyik legnagyobb duzzasztóját, amely nagyban hozzájárul 3 uyugatlengyelországi ipari l''n7-'' pontok vizellátásának sához.
köz-butosltá"
Imperialista diplomáciai cselfogás:
A nyugati hatalmak mag-ukszcrkcsztette napirendi pontok
alapján javasolják a Külügyminiszterek Tanácsának összehívását
Páris (TASzSz). A külügymi. nlsz''erhelvettesek május 31-én tartották hatvannegyedik ülésü. ket Ezen az ülésen Jes^up. nz USA képviselője elnököli Első-ként Jessup szólalt fel. Bejelen tette, hogy utasítást kapott kor mányától, adja át a szovjet küldöttségnek az USA kormányánsk n Szovjetunió kormányához iritéi zett jsgyzékét, A jegyzék
javasol |a, hogy julius 23-ra Weshingtonba hívják össze a kűügymlniszterek tanácskozását
á három hatalom küldöttségei ál. tel május 2-án előterjesztett há. rom napirendi változat valamely!, kének alapján. Parcdi. Franciaor. szóg képviselője és Davies. N<igy-britannia (képviselője ugyianilyen tartalmú iegyzéköt adott át a Szovjeunió küldőt uégének a Szovjetunió . koi-mánya számára. A. Gromikó kiie''-entei:e. hogy három nyugati hatalom jegyzé. kében pontatlanságok vannak. A
tanácskozás résztvevői — szer n-tük — ítz Atlanti Egyezmcnyro vontkozó pont kivételével minde.i más pontb«n megegyezt<£c. A szovjet küldöttség azonban nyilatkozataiban rámutatott — mon. dotta Gromikó —, hogy a három hatalom javaslatainak ..B" változatában foglalt többi napirendi pontot csak abban az esetben fehef megegyeté*-se| véglegesen megillapKott. nak tekinteni, ha az Atunil Egyezményre cs az amerikai katonai támaszpontokra von?< kozó szovjet javaslat kérdésében megegyezés jön létre — Ami az Atlanti Egyezmény és az amerikai katonai támaszpontok kérdését ¡Heti — tette hozzá Gromikó —. u szovjet küldöttség álláspontja jól Ismert. Ezt a kérdés: a Külügyminiszterek Tsná. csár.ak ülésszakán meg ke!) vlt«f ni.
A következő ülé*f junius 4rr* tűzték ki.
Bőséges a szénatermés
tartani
eraemes
1 Megyei tapasztalatcsere értekezlet Zalaegerszegen
Aívsh^rv «lh«iR,vj''ik J&al''teger-t:c^rt, C ácfcbozSok hutára követ-
szorgalmasan in kózépp»
Uftí k. Mindenhol »¡oJsozó emberek.
O4c>boz*ok kib. Cn kozéppa. mcgér''ctu''k mlnUzter. .-.<náes rendeletet a tavaszi nü-ve»vápO''WSi munkákról. Ez ¡1 je!-náluk is. hogy halál a gyom-Munkájuk eredménye meg U Utazik földeken Alig akad ku ko^ofl. burgonya, és takarmány. ;<lVJ-kapálás Végcfdc »«trl a ré''t Jtiv-flk kaszálása is..
Ktt-tói Vcndc''.. négy holdas dolgozó psrasz'' már el is felejtet-v « kaszálását. Saját maga meg-jvőzödött arról, hogv -ki virág.
előtt lekaszálja a füvei, sok }r;i jobb minőségű szénát kap. N gyobb a tápercje. szivesebben c;zi a jószág, több tejet, is od.
— Bőséges széna termés — t rdemes jószágot tar;<£ni. Soha crm volt kifizetőbb. min'' most —
creli a szót állattenyésztésre. *
De Ebedli Imre 5 holdas dolgozó paraszt sem maraá le a vermemben. Bár 54 éves, mégis egész Íiítaíosan mozog. A soronlévő tavaszi .növényápolási munkákkal már végzett. Most olyan széles rendre dül olő^e kövér fű? hocv megirigyelhet bizony akár. melyik fiatal is. Ernő fia Székes, r-¡térváron üzemi munkás, ö ott versenyez, apja a. falu dolgozói, val így van rendjén.
—. Idejében elvégzem a széna-betakarítást — mondja mer'' állatnak szüksége van a takarmányra. Megtakarnom ám a jószágot. Kijavítom <.zt «z egyiket az Allatforgalmi Vállalatnál ér. ukesitem, Jól megfizetnek «rüo. H» ok''alanul levagdosnám. kárt csinálnék magamnak is ós az ál. ''arnnak is. A mi falunk villany., j-uhurotthont, bekötő-utat kapott * erv.őí. Uj házait épültek Bo
zsokén, Ugy h .segítjük mi ;> ''cr. vet. hogy fejlcwstjük állatúllomá. nyunkut. v.igy eladjuk az állam-nak. hu éppen pinzre v-in szükségünk Olvastam én n feketevágásokról. Mind ellenségünk, aki Így cselekszik. Megérdemlik, hogy példásan bánjamik cl vejük. Magam megvetem őket. Mi vl. gyúzunk a közegünkben. Nem is fordul'' elő.
*
Persze hiba őzért afc.tí. A to. jásbcgyüjtés terén alaposan le-
maradtak. A dolgozók még nem értették meg a tojásbegyujtés je. lentöségét, Vegyenek példát akis Zn|ü*-zentmárton községtöl, ahol az egész évi tcvükei 130 százalékra teljesítették, Csácsbozsokon «/. credménv viszont oz<:gycn|otes lu százalékot mulat. Nem elég a munka egyik frontján megállnia helyünket, hanem minden téren jó munkát kell végezni. E;''.t •irtsák ftzemelöft Csácsbozsok kis- és középparasztjai.
Peszlen Imre szereti, ha rendben van a szénája
KISBUCSA halárában nem ta. lálunk olyan földet, amelyen ne dolgoznának. . Itt kapálnak, ott kaszálják a róieket. Több helyen már be is fejezték a kaszálást. Van. ahol a burgonyát is megtöltögették.
Szorgalommal dolgozik Peszlen Imre 5 holdas kisparaszt is gyermekeivel együtt. A kukoricaka-pálást még ma befejezik. Elmondja, hogy ő a tavaszi munkákat még ilyen jókor nem végezte ¡¡pl. de most látja igazán azt, hogy népgazdasági szempontból is milyen nagy jelentősége van annak, hn idejében végez vele. Könnyebb is .< munka, meg gyorsabb is.
— Nem halig.)tok én az ellen, ségre — monidja. — Miflőbb elvégezzük. mert szeretem. ha rendben van a szénám, gszt''alan a földem. Versenyben van a mi dűlőnk is, aztán csúfság lenne, ha miattam lemaradnánk.
A BURGONYA k«pá|ását. befejezte. A napraforgó, bár kissé kéföi vetésű, n kedvező időjárás, sni szépen fejlődőit, igv megjtez-di a kapálását. — A lucernát régen betakarítottam — mondja
nem kis büszkeséggel. — Akkora már a második növés, hogy az ember hirtelen azt gondolná: az első maradt el kissé. Pedig a kédvező időben szépen fejlődik második kaszálásra és ha c&ak kicsit kedvez az idő. annyi szénája lesz. hogy Zalái rekeszthet vele. — Bőven lesz az állatoknak, ér-demes tartani. Mind ok;''a1an em. ber. aki most elherdálja őket. fe. ketén vág i— monidja.
De Peszlen Imre nem marad le a jő növényápolási munkáméi, lett a beadásban sem. Tojásbc-adási kötelezettségét* már 80 százalékban teljesítette. fTíej beadási kötelezettségének 260 százalékban ■*ett eleget. Szép pénzt kapott a tejért.
— NE MONDJA senki, hogy Peszlenék nem a béke hívei. Meg. heszünk mindent, ami csak *ö. lünk telik. — igy Peszlenné.
— Nyugodtan nézek a betaka. ritási mu«kák elé, ami már nincs nagyon messze és készülünk, hogy minden szem felesleges gabonát beadjunk a gép''ől egyenest az államnak. Igv Uísz erős «z ország, igy lesz jobb az élet.
Fejlesszük állatállományunkat!
Feketevágásért 1 cvi börtön, 3 ezer forint pénzbüntetésre ítélték
a kanizsai nyilas alelnököt
A Magyar Népkcztársuság minisztertanácsa a mult év decemberében törvényerejű rendeletet bocsátott ki. amelyben lerögzítette állattenyésztésünk fejlesztésének kétéves tervéi. All&ttenyész-ésünk szarvasmarha és sertésállománya már jóval túlhaladta az itfolsó békeév eredményét, csupán a lóállományurikbam van még bizonyos fokú lemaraaott-
Szép eredmények az állami gazdaságban
Népköztársaságunk egész dolgozó népe. különösen termelőszövetkezeti tagságunk, de egyénileg dolgozó parasztságunk is örömmel vette a minisztertanácsi ha-<ározatot. Zala megyében állami gazdaságaink, gyönyörű eredményeket értek el az állattenyésztés fejlesztésében. Andráshidán. Zalalövőn. Felsőraj kon jelentősen növelték állatállományukat. Ugyanakkor wgy gondot fordita-nak a minőségre is. Élenjáró fermelőszevetkezetcink nem ma-rsdnak *1 a téren sem. Pacsa-andorházi szentgyörgy-völgyi, lenUkúpolnai termelő-ízövetktzetek gyönyörűen fej. Esztik és vslóhitják meg a mi-JiUztcrtanács határozatá'':.
Fejlődónünk kerékkötői a ku-lákság <-h azok befolyáxa alatt ál. 1«''» pgyónlleg dolgozó pur«»ztok «fekély töredéko — flUöí''v«, akt», ralidul — fékezni akorj^k ¿1-HttonyéMtéíünk fejlődéséi, "yen például Koj''o»oe/, Fcreno b?'' ''"znttj kulák é* CKinvttéjo Jánon, Kiií''k fgy ni/öni/tirU ¡ilrsnköni/uo-zrlt lior)ul váglak /<< feketén,
Példás Ítéletek
Mckkapták estfri u nwgArde. rni-lt büitetéftikei. Sárost Cyulu íölsöj-üJKl kulák korcsmáros egy darab gertós, vágott de tngedélv nélkül. Drágán fizetett ezért a fek®levágásért: Nyolc havi bör-
tönre'' és 500 forint pénzbüntetésre ítélték. Kik ezek a feketevágó alakok? Olyanok, mint például Dcbri Sándor Kanizsán, aki a nyilas idők M£P helyi alelnöke volt. felszabadulás után a Kisgazdapárt jobboldali részlegének volt szekértolója. Levágott egy darab sertést és feketén mérto ki hasonszőrű barátai között — jó borsos áron.
Leleplezték. Lesujtdtt rá is a nép ökle, egy évi börtönre. 3 ezer forint pénzbüntetésre Ítélték.
Leplezzük le az ellenséget!
Erdekük ez^knek-e hogy fejlődjék a dolgozók országa?! Soha! Ellenségeink! Van még több ilyen alak: Talabér András ujudvani kupechentes. Szabó István Fűzvölgyön, Kálovics József Kanizsán, Makkai Márton. Ezek mind meg akarták gátolni állattenyész. tésünk fejlődését. És a különböző községekben a tanácsok, pártszervezetek, szó nélkül mentek el c feketevágások mellett. Nem vol. tak éberek, mint Zslaszentmihá. lyon, Zalaegerszegen és Nagykanizsán, Zalalövőn, Becsehelyen. A Szabad Nép emlékezetes cikke ulán kemény kézzel számolják fel a feketevágásokat ós magyarázzuk dolgozó parasztjaink közt állaltenyéwtéHünk fejlewtórinek jelentöKését. Igy türcént ez Tót. «¡senlmórton dóluzláv közsígb.''«, dc Decüchelycii U, A tunácstn. gok húzrói''fiá/rfrTárvji bonzúl'' gctnc*f< el % »«/.dákkul ^rtzokup. CNOlvfi s noroiilévft l''eladalokn? Im ni állRÍk''iiyéiuö^i fcjle»«*IÍKÓ. vei, námulnintik, hogy kik uzok «>klk fojlődéhünket gátolni Igyekeznek.
McggyMbb agitáeiót!
Egyénileg dolgozó bt''csülstes r«ra9ZtJtttnl; 19 ébwen őrködj«* nek tehó: és leplezzék 1« az ilyen
kártevő elemeket. A pártszervezetek néDnevelői és a lanácsok kö.
vessék'' a két község példáját. Tehát biztosítsuk állatállományunk fejlődését, erősítsük szocializmust cpitő hazánkat, vele együtt a béke táborát. Ennek érdekében végezzünk meggyőzőbb agitá-ciót.
/
A földművelésügyi minisztérium, a mezögí«zd<iítágl kisérlnt. ügyi központ és n megyei tanác* junlus 4-én ''apasít«la''i:scrc ¿r''C'' kezletct. tart « kcHöstcnncsztéi módszereiről.
Az értekezleten állami guzda*á. gck. termelőszövetkezeti csopor-ok és egyénileg dolgozó parasr. tok legjobbjai vesznek részt, «iklk eddigi Jó crodménvoikct. tapasz-toliifalkat. átadják egymásnak, hogy ezzel is hozzá fóruljan^k a
kettő» termesztés végrehajtásánaK sikeréhez.
Zalaegerszegre érkezik Széle''. Gyula, a magyaróvári Mezögusdn. sági Kísérleti Intézet kutdfója.akl egyben olfiadója le^z ennek ••» nagyjelentőségű érlekezlctnek.
Az érickczlctro meghívott éli»-mi gazdaságok dolgozói, tszcs.t». gok és egyénileg dolgozó parasztok gazdug tapasztalattal térhetne^ vissz» községeikbe, hogy az el. hangzottakat továbbndják gflid-v. társa Hkn.''ik.
Segítsünk a dolgozó parasztoknak:
Alakítsunk aratóbrigádokat!
A kanizsai Kiskereskedelmi Vállalat felhivása
A nagykanizsai Kiskereskedelmi Válialat dolgozóinak soraiban számos népnevelő van. akik gyakran járnak ki a nagykanizsai iárás falvaiba. hogy felvilágosító munkát végezzenek a dolgozó parasztság között. Útjaik során sajá;. szemeikkel is látják, hogy a határban milyen pompásan fejlödnek a gabonafélék. Látják. hogy sok bel.yen már embernél is magasabb a rozs. Látják. hogv a járásban mindenfele kezdi már a fejét kidugni a búza. S beszélnek a termclőcsopor-tok dolgozóival. az -egyénileg dolgozó parasztokkal, akik mind elmondják nek i-k: iden olyan ler-mes lesz, amilyenre a felszabadulás óta nem volt még példa. Es a beszélgetések sorái az j''s előjön: gép kcüenc. sok gép, hogv az aratást idejébe\ cl lehessen végezni, s minden szem gabonát meg lehessen menteni népgazdaságunk számára.
Erről a kérdésről sokat, beszéltek egymás kőzött is a Kiskereskedelmi V. népnevelői, akik tudják, hogy ma még nem áll elegendő aratógép rendelkezésünkre, ezért az aratás nagyrészé.'' még kézi trővcl kell végezni, D? a bőséges gabonatermés learatá-jtához *ok kézre van szükség. Kzért született meg az elhatározás: arató-brigádokat szerveznek. ICnnck nyomán az alábbi levélben felhívással fordultak a kanizsai űzetnek, vállalatok dolgozóihoz:
„A megyénkben is várhaló bö. sé.qes gabonatermés Icoruiásáho: és betakarításához ma még nem állnak kellő számban gépek a termelőszövetkezetek dolgozói és az
egyénileg dolgozó parasztok rendelkezésére. Ezért, nekünk, városi dolgozóknak ktell a segítségükre sietnünk. Jól tudjuk, hogy ha a termést nem aratjuk le és nem takarójuk be idejében. akkor kipereg a szem. és ez hatalmas kárt jelent népgazdaságunknak. Ezért az aratást gyorsan kell lebonyoli. tani. s ehhez a dolgozó parasztság számit a mi segítségünkre.
Mindezek figyelembevételével elhatároztuk. hogy már most aratóbrigádokat szervezünk és gondoskodunk, a felszerelésről is, hogy bármely pillanatban mehessünk aratni. Erre. szükség van,
mert egy-két napi késedelem is nagy kárt jelent.
Felhívjuk a nagykanizsai üzemek. vállalatok dolgozóit, szervezzenek aratóbrigádokat. . hogy ezzel hathatós segítséget nyujl-hassunk dolgozó parasztságunknak, biztosüsiik jövtiévi kenyerünket, s ezzel is elősegítsük felemelt ötéves tervünk sikerét. Nagykanizsai Kiskereskedelmi V. dolgozói."
— A zalaegerszegi földműves.
szövetkezet június 3-án, vasárnap délelőtt 10»órai kezdettel a II. kerületi pártszervezet helyiségében mcrlegismertető. évi r<_n. des közgyűlést tart. A földműves, szövetkezet vezetősége számit a •ragok minél nagyobb számban történő megjelenésére. Este 8 órai kezdettel műsorral egybekötött táncmulatságod -tartanak. A bevételt a koreai gyermekek megsegítésére fordítják.
A kommunisták feladata munkafegyelemre, áldozatkészségre nevelni a zalaegerszegi
téglagyár dolgozóit
A zalaegerszegi l-es száinu lég-lagyárnál Kovács Ferenc koc*i-íoió párosversenyre hívta Vörös Magda kocsitolót.
A téglagyárnál, sinhiány miatt az fgyiránybai közlekedő kocsik, nál nehézséget okoz. hogv nem tudják kerülni egymást. Hogy a fordulókat meggyorsítsák, Kovács Ferenc és Vörös Magdolna ugy oldották meg a kérdést, hogy az üres kocsit Utolják a vágányról, hogv a megrakott kocsinak ne u''ÜJefi várakoznia.
Öntudatot, akaratot
■ és erőt
igénylő muika ez, de megéri, mert a termelés; előre lendíti és talán előre lendíti és felébreszti a téglagyár tübbi dolgozóinak ver-ren.yuzellemn i»,
— a munkafegyelem; uz egyéni .ítilclősnégórzÓK kevévbbé lutlja át it téfllugvárl dolgozók c«v részéi — mondlit SlnoH Lujox pártit, kár, — Erre JHUimó példa volt loanap k A dolgozódul IHrtbm kftxöMlk, hogv munkaidő útin iiiiii''iidjiiiuik henn, mert nb.vii. la.nziás Ion*. Valamennyien tudó-mamii vették n ígérték, hogv rntgjelennek, A* db-válasM-it mégsem tudtuk meglflrtnnl. mert 140 dolgozó közül mindössze 20-an jelentek meg.
Hibák vannak a leutdökflé: Is. Á létszámot régebben n présbe* állapították meg. a fnlazók nor-
máját nem mérték, ami természetesen a munka termelékenységének a rovására ment. A munka elvégzéséhez a szükségesnél több dolgozót áLiiottak be. Azt a munkát, amit például a zalaszent-gróti téglagyárban négyen végezlek. Zalaegerszegen 8-an végezték. Itf hosszabb ugyan a pá-lya, dc ü fő igy is elegendő. A csökkentés már meg is történt s hogy a dolgozók szt. nem akarták megérteni és zúgolódtak, szintén azt mutatja, hogy náluk ?. szocialista öntudat
gyenge lábon áll.
Bár késések, igazolatlan mulasz. tások ritkán t&rtémek, a mun. kafegyelem hiánya más téren an-nál Inkább meginnia kőzik, a téglagyári dolgozók nagy része megfeledkezik arról, hogv akkor, amikor u szocializmus mielőbbi mc((valÓ!.llái.áérl. békénkén, buldog Jíívőnkéi''i dolgosunk, nem «zitbnd vi*«r.uriitdmi ik klt-fbbnu-flyobb AldowIvillalAsió: »cin,
— Most-''-''-ffVli.''lfomuigii niii i. kásblrósrtgoi állítni)''* fel — mondja Sipus Lajo» üzcinl pár.« llfkir. — Az olyan fegyelmeden* légekít, nielyok a termeié«» hátráltatják, vagy rontják n .kollck. tlv azelljmet. különbózó módon büntetünk, például a fegyelme-len<éöher, vagy az abbó: srárma-/ó kárhoz tnérlen fizetéj nélkftli szabadságot szab ki a mtinkásbl-''
ro.sag.
Néhány példát is emlit Sipos elvtárs. A Ill-as számú telepen Kiss Gyuláné és Hajdú Lajos válogatnak. hogy melyik hová vigye a téglát. Hajdú ragaszkodik ahhoz, hogy ottan dolgozzon, ahol a felesége van, holot-t ez hátráltatná a termelést De
a vita, a veszekedés,
amit a munkahelyben való válogatás felidéz, szintén nem válhat a termelés előnyére. Ezt látja a Pár., dc a téglagyár vezetősége Is és éppen ezt akarják rövidesen gyökerében megváltoztatni.
Do vannak a téglagyárnak ön-ludatos. jó dolgozói is, mint például Kovács Ferenc és idős Hajsz Gyula és még jóné-hányan mások.
Kzckuek a jó munkásoknak Igvekexnlök kell, hogy a többieket magukkal ragadják, Ív* valamennyi párttagnak cbórenrid kotfksségc, A knmmunUlAkra példnmiiiiitó munkáluk melle.t a fi''liidai U hárul, hogv a torme lés ptiranch lolwiinHjt sruilftégérrt Icuvíiick, A páritllkái''iiak Ik jól kézbi« kell tartania é» ugy oktatni, Irányi.nnl a Ingtájiot, hogv flk aztán u/ Irányítást tovább ví. gyék a préshez,, j bányához, a falazólihcr, a cíll.V és ö kocslto. lókhoi1. igv aztán megszilárdul a munkflfegyeltm és megjavul a munka tcrmclékeiysége 1».
Fejlődik as olvasómoxgalmunk
ISO népkönyvtár — 7861 állandó olvasó a megyében
A felszabadulás o.o11 n kíínvv-:iirak ín h ncpolu,vomu:ús c^zkö. t.ú voltak /.ulábun is ex \oli n helyzet, különösen falvukban. Könyvtár mlnd-.n ötödik.hu''.odlk faluban volt. de ez az ciuovtxés eaváltMlá i nem illette ine« «»kei. Üav ké|.három*zázkö île* könyv, árban tlz.tizcnötnél több olvas, ható könyv egyáltalán nem akadt, s ami volt. az is u néne''.nyomók erdekeit szolgálta. A dolgozókéi mind távoli volt.
A felszabadulás után Pártunk hozzálátott a helyze;. mcgvá.toz-ta asahoz.
A döntő változást megyénkbe az 19S0.es év hozta meg,
melynek eredményeképpen me-gyénkbsn is megkezdődet a fcönvvtármozgalom kiépHcje és szerv?actt iránvitása. 1050 márciusában nyilo-t meg a megyeszékhelyen a ''körze-ti könyvtár, hálózac.
Eddiq már 120 népkönyvtár működik a megyében. Az év végérc az lesz a helyzet, hogy megyénk községeinek több mint fe-íéb?n létesül népkönyvtár, és ahogy Révai elvtárs kongresszusi beszédében mondotta: „Az öiévcs terv végére valamennyi községben. állami gazdaságban, gépállomáson működik majd komoly, az épülő szocializmusnak megfelelő köni/v''.ár."
A népkönyvtár a felnőttek iskolájává vált nálunk- Ez azt jelenti. hogy nem elégedhet me« a könyvek puszta nyilvántartásával és kölcsönzésével. A birtokába i lévő könyvekre a legkülön-lélébb önálló -kulturális megmoz-dúlások a t építi f»\ Felolvasó sokai art. irodalmi ankétokai, •künyvkiállitásokat rendez, I«v például a pa''.ini ktoiwankétm Mácsik Ferenc, « budapesti irók taaju Umoriev e u könyveket é» mc«be*zél<M tarlói! n* olviuók. Uni.
Leau''rtbb Cftácfthorrnkftn én
rókuMrpflUcffn i*nde»tofc
könyviakétot,
A feUíubadulás üniKiiéic 23 he Ivíii nyílott in»# ünnepélyese > könvvkláKÜáiia! cgvbekölö t könyvtár. a niPAv* gépállomása. In ttz üzemi .könvvlár«k épülnek ■kl. A leni 1 gépállomás március« buti kitpo;t 80 kőiclett ki>iyvnir«t és » nnpokbnn í»ö kötc lel bővült. A |)Ölóí>kei gépállomáson 150, a íelsöbagodln pedig 200 kötete» könyvtár működik.
Jelenleg az a helyzet, hogy a könyvtárak barátkozott olvasóinak száma 7861, mig februárban IK548 volr. Az év eleje óla az ol. vasók száma több mint ezerrel nőtt. Hz azt jelenti, hogv a tavaszi munkák beálltával nem csökkeni az olvasók száma. sőt emelkedett. Dolgozó népünk is rájött a könyv, ármozgalom fontosságára és annak olvasására. Még most a komoly tavaszi mezőgazdasági munkák idején is havonta több száz könyvet olvasnak cl.
Ennél a számnál azonban nem állhatunk meg! Tovább kell szélesítenünk.
Lrgköze''ebb Zalavégon, Zala-hárshágyon. Zalaszentlórincen, Nagylengyelben. Rcsznekcn és Pókászepeiken rendeznek mezőgazdasági könyvkiállítást. A megye könyv:árai közül a pölös-kei. barlahidai, reszn:ki községi, a hn;i gépállomás, nagylengyeli és Egerszeg város kullurotthoná-nak népkönyvtára a legjobb és legtöbb az olvasóinak száma. Egerszegen 1W3 olvasója van a ■könyvtarnak,
De még nem mindenütt ismertéi fel a könyvtár íontosságá:. A tanács n«m érzi magáénak a könyvtárat, nem törődik eléggé az olvasás népszerű*itésévtl sem.
Sok kis kttMégben több n ol va»ók Mám*, mint például Petrlvcntén. Várföldén,
Llípeszcnlndorjánon. Vöeköwlön ét» u nc/e eji isz.bn, Itt még ko. moly hiánvovágok vamuik én ii helyi tat »ácsoknak kezébe kell vennlök u könyvtárak ügyéi.
Eredményes veit e lenti járási tanácsülés
Lentiben a járási lanácsülések ''igen .gyengén sikerültek az elmúlt hó lapok során, a májusi annál jobban, mert gondos népnevelő munka előzte meg. A tanácsülésen megtárgyalták a hiányosságokat és ha.á-rozalot hozlak arra, hogy a jövőben komoly politikai felvilágosító munkát végeznek a dolgozó parasztság között, hogy mi''nél nagyobb számban jelenjenek míg és egészséges kritikával, javaslataikkal ¡segítsék a tanácsokat munkájuk, ban.
Á* tanácsülésen részivettek a honvédség és az üzemek képviselői is. A jó előkészítésre vallott a tanácstagok aktiv maga arlása. Egyik hozzászólás a másik után következett. Mindannyian beszámoltak eddig végzeit munkájukról, javaslatok hangzot-ak el a feladatok végrehajtására.
a tanácstagok javaslatokat lettek a If. felévi begyűjtési ¡erv sikeres végrehajtására, az 1931—52. évi terménybeadási törvény jelen, tőségének fokozott tudatosítására a községben, a szénakaszáiás időbeni elvégzésére, valamint az állandó bizo;tságok munkájának megjavítására.
a járási tanácstagok, a póttagok, valamint közel másfélszáz érdeklődő hallgatóság szószólói Ígéretet tettek arra. hogy minden munkában segi:ségükre lesznek- A lenti -járás tanácstagjai jó munkával harcolnak itt Tito szomszédságában a bökj megvédéséért, a szocializmus felépítéséért é* az ötéves terv sikeres megvalósításáért, kijavítják azt a mulasztást is. ami a terménybe-gvüjtés terén még ezideig fennáir a járás területéri, fokozzák a harcot az ellenség ellen.
Egyénileg gazdálkodók tapasztalatcsere-látogatása a lentikápolnai tsz*ben
Mezőgazdaságunk szocialista fejlesztésének esylk fő irányzata, hogy egyénileg dolgozó parasztjainkat meggyőzzük a nagyüzemi gazdálkodás jelentőségéről. A lenti járásban B lentikápolnai lovmelöpzövítkeze''ben u cfcörnyc. földel, muranswmenyel, renznekl. belli. ón küWöiúrdi egyénileg dolgozó kl*. én közúppuruiziok lé''ogiitAH tettek,
— A tiűgyíüöml tne;Ö0fl:ddlJ«o. rtd« eredriKjnyelröl uwi/ ffuöitidlw. Kink meg leoinkdbb, fia oif mo> ounk síemtiuel idfjuk, — Uy vé. lekedlk Boha Károly cHörnycföl* űei középpüraw&t. — Bdrmtf be. szélnek a ffirfllölt kulákok hiába akarják befeketíteni a termelő-''lövetkezetehet. én meggyőzöd. tem saját «etaemmel most a ld«
togitás során arról, hogy csak igy közösen lehet igazán jó muu. kát végezi. Ha nálunk megalakul az előkészitőbizottnág én le. azok a:r elíő, aki belépek cda. Magam ii «jorewlmoiom otthon. Ez voh vóleménye egybe-hangzóan valamennyi látogató, nak, Ezek a cfoporioü látoga:á> «ok bizonyítják, hogy ogyúnilog dolgozó psra^ijülnk élénken l''l. a.vellk lermolöcioportjulnk munkáját, érdeklődnek utók etedmé. nyel iráni, tízüksó«^ tehát, hogy községeinkben megixerviiu(ik a termelÖCBoportolt lá:ogutá«á\, hogy n Jó példák láttán egyénileg dolgozó parasztjainkul rá* vezessük az egyedüli helyes útra, a- nagyüzemi, gépesített gazdálkodás u''járc.
HÍREK
— ügyelete« dohányirudúk Ju.
niufi 3-án, va8ái-n«p Nagykunusán; .láger Kálmánnó TelekUu., Szol. ¡ár I>ivánnó Szécbonyl.tér, Gáspár Jó^efné Csengerl-u, :il„ Srhcrvz Uivánné Sznbud.Mis.''ér, Kitér Knt.illn Sugár.u., KlUzár Já. nonné Mwg.y-ir.il, Hollender Jó-zflcf Klíkanlxw.
— CIürc» Imréné zenész fc''.csó. ge old Hiba töurU Burka Károly, nét, akivel hosszú Idő óta hara. gos viszonyban volf. Burkánét a zulaegcrszegl kórházba -Willltot. ták. az orvosi megállapítás szerint'' sérülése rcndkivül súlyos.
— Pusztamagyaródon Varga Istvánné 125 kiló burgonyát szúl-litofU engedély nélkül, feketézes céljából Nagykanizsára. Terve nem sikerült, a burgonyát elkobozták, Az eljárást megindítottak ellene.
Halálozási hír- Fájdalomtól'' megtört sziwel jelen''jük, hogy szeretett édesanyánk özv. Kulcsár Pájné 77 éves korában hosz. szas szenvedés után elhunyt. Temetése junius 2-án délután 3 óra. kor zz evangélikus egyház szer-;erlása szerint lesz. Emléked örökké éj szívünkben, szeretett fiad Paü. menyed. Rözsi, lányod Margit, unokáijd Erifüa, Katica és Lajos.
— A tornyiszcntmiklősl hegyen a rendőrjárőr tiltott pálinkafőzésen érte Kovács Lajost. 10 liter pó-inká" és a pálinkafőzőt elko. bozták. Az eljárás megindult Ko. vács ellen.
— Az egerszegi Útfenntartó Váf.alat felhívja mindazokat, aki-k az utak mellékén fükaszálást vál. laltík, hogy a bérel''; területet ha. tedéktatenui kaszálják le. mert különben a város a területet másnak adja ki.
— Milej kH/j»égbe.n Szekér Mihály éngcdil.v1 nétkűl !rívfcóbniéter fát kitermelt és lakására Nzálli. •fottn, I/©leplezték, Az eljárást megindították o!|on<»,
—■ A ,.S>fiJbiJdíiáB".dslkör. « nugy. k''inlwiui ol«ilpürl do|go)túk ének-kur.mzorcdeM lervtől eltérően ttem a Ságvórl-keribon, hemm az olaj. központ kultur''iermében tartja ma est! hangversenyét.
— M»gz«lelh»Jlá«t hajiult vég. re Andsi JózMCfné n"dgykflnlz«il lakos 200 forin''ért. Áldozata meg. halt, A járásbíróság Andainét 3 é\''i börtönbüntetéssel sújtotta.
— Kultúrműsorokat rendeze''t a lovászi üzemi kulturcsopori, & a bevételt a koreai gyermekek megsegítésére foi^itotta.
— Számos cikkünk ellenére a
kanizsai Ady Endre-ut sorompón tuli szakaszán még mindig egjdp. tomi sötétség uralkodik éjszakánként. Időszerű lenne végre felszámolni ezt a sokat ostorozott hiányosságot.
A higiéné
csupán nyomokban található m?g a zalaegerszegi ÜZemélkcztctő Xállalatiuil, népszerűbb nevén a Mozgókonyha NV-nél. A higiénét a kiöblített tányérok, a mosogatóiétól még az itt étkezők kezébe kerülve is csöpögő evőeszközök, az eredetileg tisztára surott nyers fa asztalok képvisielik. Y7-szoni Cgy halvány mákszemnyi higiéné nincs abban. hoqy ahol''a számos vendég eszik, ott főznek, mégpedig a terem közepén lévő tűzhelyeken Akárosak cqykov ősapáinknál a sátorban. S Ixoqy teljes legyen a civilizációtól vüló clrugaszkodoltsáy az asztalokon igen gyér számmal található y/-sts.kancsók néhány Ivópahardt mi haxzndliu vagy W vendég a mini az indiánok a békephxlt, Szdjröl-HzdJra ¡árnak, az ilyen lilatórla, udrimlulk otvoa metf nwndhalfa, ínég ludml «¡érditi''p.
*9ki\cl in Cf/éMtWclqn, A: a fur-<■•««. hofíu <i:l n Moiodkoii/j/ttt n lomiHUobb le/kl/iiwi/tíloimnul csinálja wpt :iu fílldr klH:ohitHd»l dtjeri a jámbor ótkmők «afdt 30 fillérükért mélán </« azöüatwl úrik, Arról nem (» bnzéfoe. hogy Zalaegerszegen van vagy hdrum ftszilfőorvos, akinek gi/u-nunk szerint volna némi kőze e/t-/te: a dologhoz.
Miért akadozik egyes üzemekben az MHK?
A Népsport csü''örlökj száma, ban kiemeli, hogy Zalaegerszegen Jól megy az MHK munka. Két-scgiilcn, hogy az u''óbbi Hőben a javulón jelei mulalkoznak, i.yonhan kétségtelen az-i.<, hegy »okkal jobb eredményekkel Ih dlc>ekedhotnénl<. ha egyen tize. m?k MHK felel fotel ¿s bizoltsá-tni lelkliavwrfftc$cbben ¿fi az üui/hós méltóan foglalkoznának az MHKmval, Jobb lenne uz ered. móny, ha íportkörök vezetői nem csuk a labdarugódul törőd, nénck, hanem az MHK-val la és elsősorban az MHK-val, mert ma már nem szorul különösebb magyarázatra az. minden sport, nak, igy a labdarúgásnak is, alapja az MHK.
Nem igy gondolkoznak azonban a Mezöker-nél. ahol annyival még rosszabb a helyzel, hogy még a labdarúgással sem törődnek, nem is beszélve az MHK-ról. Itt meg a vállalrtvezetöscg is lelje, sen közömbösen kezeli az MRK-t. Hasonlóan tétlenkedik a Közkórház is, ahol még egyetlen edzés sem volt. A fenti üzemek tétlenségéi felülmúlja az Igazságügy, melynek MHK bizottsága még eiinvi fáradságot sem vett magának. hogy a jelentkezők számát a városi TSB felé közölje. Egyáltalán nem lehet dicsekedni a Pedagógusok tevékenységével sem, jóllehet nekik kellene példát muia''.niok. Az egyetlen pró-
bázási kísérletre a 41 jelemkozÓ közül négyen jelenlek meg. Na. gyon gyér a lepróbázot<ak ízi. m-f a Tatarozó V.-nél is. 104 j«. lcnike/.ö közül c&ak 34. A Mnm gasépitésinól nemcsak a leprád bázuttak, hanem a jelentkezők »zárna is rniri/cluül kevés, 700 dolr/ord köiü^rjilndö^íc NO í4 Jelentkező ét - 2-1 próbázott, b, A*. MIIK lelje« ollanyhuldiá'' n.k okát ezekben az üzemekben nem nehéz megtalálni: Kö:om. bös«rf/ az üzcmvezciönéf) ét kö. iömbötssép az MHK vetclöiíg részéről. Nem szerveznek, ner. oktatnak, nem nevelnek az MHK. ra. hanem teljesen magukra Hagyják ® dolgozókat és azok kezdeményezéseit. Ahol a ve^c-tők nem járnak elől jópcidával cs nem segitik u dolgozókat, olt elsa-nyul a sport, az MHK.'' s fordítva: nhol jó vezetés, jó szer. vezés van. ott: a dolgozók szive. sen sportolnak, szívesen MHK-z. ■nak. Ezt bizonyítja- a Pénzügy, örök MHK munkája, akik a mezei futás kivételével minden próbát lelettek. Jól irányítják ¿2 MHK-l még a Gyógysz?ríár:k NV.nél. a Városi Tanácsnál és részben a Vasútnál. A lemaraat üzemek vegyenek példát az élenjáróktól és munkájuk sürgős megjavításával járuljanak hozzá az MHK sikeréhez és ahhoz..hogy Zalaegerszegen még jobb eredmé-nyekkel dicsekedhessünk.
A MAGYAR CSAPAT A KARDVIVÖ VILÁGBAJNOK i Csütörtökön késő est* stock. hóimban a magyar kardvivó válogatott 10:6 arányban győzött Olaszország ellon s ezzel megnyerte a világbajnokságot. Pcnte. ken megkezdődtek az egyéni ver.
senyék.
T

a zalaszentoróti jar''asi
TSB VERSENYKIHÍVÁSA • A zalaszentgróti járási TSB a pporifeJlesztésl terv telj^íitéhe, illetve lullcljeshéüo érdekében versenyre hivtu kl Zulaegcrnzcg 6« Nagykanizsa városok, valamint Zahtegírf.zeg, Nagykanlae«, Lontl cs Lelcnye Járáfl elnökeit é>$ bizottíúgall, A vorseny határideje junius 30.
A vert^nyp^ok közöti «zej-c. pel többek között a sportolók osz. tályba sorolásának számszerű növelés?. valamint lársudalmi mun. Icávul MHK akadálypályák, at. létikai. kosár., és röplabdapályák épitése. Jelentős verseny-pont az MHK próbázok számának növelése.
A verseny kiértékelését. Megyei-Testnevelési és Sportbizottság végzi. A községek számát és fekvését is figyelemba véve július 1-én biráljai el. hogy melyik TSB lett az első. A verseny elbírálásánál számilásba veszik azt is. hogy a falusi spártákiádek megrendezésében melyik TSB érte el a legjobb eredmény;.
Reméljük, hogy a zalaszent-gróH járási TSB áhal elinditott nemes vetélkedés nagymértékben fogja- előbbre vinni Zala megye sportját és főleg a szocialista sport alapját: Az MHK munkát-Junius 6-án az összes járási és városi TSB székhelyen labdarugó és röplabda játékvizet|i •tanfolyam indul. A tanfolyam iránt a sportolók körében máris nagy érdeklődés nyilvánul meg.
MEGYEI KERÉKPÁROS BAJNOKSÁG Mint már jelentettük, a Megyei TSB a nagykanizsai VTSB.t bízta meg a megyei országúti korékpárveríeny megrendezésé, vei. a ver*:nyi 23 km-es útszakaszon vafárnnp bonyolítják le. Jelentőségét növeli, hogy tizen n versenyen u* MHK.b<v benevezel, lek 1« indulhatnak én letehntlk kerékpározásból u MHK-próbát, A mi''töny reggel negyed 10-kor Indul • a &tabttd*ág.iárr0l ez OluJkOzputit elöl, « u Muüty»«". utcán végig Laxunikpuitlán, Po-linón, Kámánciton ái, Újudvart érlmvo ttfr viwza. Cél az Olaj-központ tflöll lesz, A vereetiyt az ldöjárá«ra> való tekintet nélkül lebonyolítják. Bizonyos, hogy cz a verseny
I alkalmas lesz arra. hogy megíe. remise Nagykanizsán is a ke-rckpársporí alapját, s hogy az egyesületeken belül létrejöjjenek u kerékpáros szakosztályok.
A megyei tekebajnokság legjobb helyezés elért 5 versenyző, je előbbi híradásunktól eltérően: Takács Ferenc. Császár Gyula (Megyei Rendőrkapitányság). rebnár Pál, Ncmeth József íBá-zakerettye) és Németh--Kárc!-/ (Z. Lokomotív) vasárnap Vécotj az országos bajnokságban vw részt. > ''
Apróhirdetés
u.l HIJ''AS ííürgÖMii elödó. Zfl.
Iticgerszrc, Zrínyl.ulea 1«. (221) 100-AS Sachs motorkerékpár eladó. Nagykanizsa. (Cscugeri-u.)
Vorosilov-it. 13. (3M)
ELADD c?y férfi versenykerék-> pár. Nagykanizsa. Bagolai-s« í 43. (300)
HASZNÁLT üzletberendezéseké, mérlegeket és jégszekrényt ve. szünk. Nagykanizsai Kiskere;. kedelmi Vállalat, Szobadság-:er 6. (3WI
EGY SÖTÉT és világos,, ajtó. ágybetét ablakok eladók- Kis-kanizsa. Jakabkuti-u. 92., (40». KÉT KISEBB szobából és mellékhelyiségekből álló lakásoma: elcserélném két nagyobb szobással a város belterüleen. Cim: Pergel Pál Nagykanizsa. Magyar-u. 16- . (401
ZALA A Magyar Dolgozók Pártj» Z«!» megyei Bizottságának lapja. -lós szerkesztő: Szántó Jenő - Felc.os kiadó: Darabos I^án - Szerkesztős«: Za'' -^grszeg, Kossuth Lajos.ntca Tel. 300. Nagykanizsa, Zrínyi M-o-20. Tel M. - Kiadóhivatal: Zalaese''. szeg, Széchenyl.tér *. Tel. 102. N kanizsán Zrínyi U.n. 59 Tél. M. W. „ült a Vasmegye nyomdában Sxoffl. bathely. Kossuth L..n. f Tel: w. FslolSa Teretö: Hegedűs QyTU»-
Nyugodtan alhat reggel n«tj keli alotnl « pucra mert mtno« fűszer, és lej boltunkban mind«
fl,|t« züWSéB é- gyümölcslé1
frissen és olcsán megkapj. -NIR^hbIimi Klskereskedc.mi Váihilat N^Bykan''^.
10.M kélmantkos /ru^tKb''J
resaol tt-WI e»1« 40,6f, t£ ¡¡fii*** drudáikbun rewe J'' J MttTlO-lR vásárolhatnak « W**
"nagykanizsai kiskeke8-
KEDELMI VÁLLALAT
V
Szeptember 29: a Xéphadsereg >apja
Ma von a Nemzetközi Gyermeknap ——————
Junius S—4—S''én békenépszavasás a Német Demokratikus Köztársaságban
Hatévi börtönre ítéltek egy feketevágót
*ra 50 fillér
a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának határozata az aratás és cséplés végrehajtásáról
1951. funiua 3. Vasárnap
Lgész dolgozó parasztságunk. ;• termelőszövetkezetek tagjai, a .cpá.lomások és állami gazda.-á-¿ok dolgozói előtt a mezőgazda-;ermelés legnagyobb jelentőségű munkája, a gabona termes bea''karilása. az aratás és cséplés elvégzése ál''. Az aratás-cséplés időben való jó elvégzésével biz. Jósltjuk dolgozó népünk kenyeret. a mezőgazdaság felemelt ötéves tervé K-k második évi tcljc-si ésé:, a béke erőinek növekedése:.
■ Á£ ó:zi és tavaszi szántás-ve és munkáinak a növénytermelés fej" U-iztésérö! szóló minisztertanács! határozat útmutatásainak megfejelő. időben és fejlettebb agro. cchnrkai szabályod alkalmazásá-val töriént végrehajtása, valamiit a kedvező időjárás eredményeként dolgozó para<z:ságunk fce-nvér. és takarmánygabonából ez évben jó termést takarít b.\ Különösen hozzájárult a jó termés eléréséhez termelőszövetkezeti mozgalmunk fejlődése, a terme-:<>5zövetkeze:ck gazdasági és szer.
vezeti megerősödése, továbbá gépállomásaink és állami gazdaságaink fokozatosan javuló munkája. a nagyobb termés, amit ez évben be »kell takarítanunk, nagyobb feladatokat állit dolgozó parasztságunk és állami sz?r-veink elé. Ezér.; az aratás, a bc-liordáí. a cséplés, a tarlóhántás és a másodvetések zavartalan gyors elvégzését fokozott erővel és a munka előrelátható megszer. vezéséveO kell biztosítani.
Az aratás és cséplés munkái sorai számítanunk kell arra. hogy a kulákok és egyéb ellenséges elemek megkísérlik akadályozni, hátráltatni a munka időben való jó elvégzését. Ezért a nép államhatalmának, a munkásosztálynak és a dolgozó parasztságnak állandó és növekvő éberségével minden ilyen kísérletet meg kell akadályozni.
* Az aratás, a Kihordás, a csep-f.és. a tarlóhántás és másodveté-s«»k eredményes végrehajtása ér. dc-kébrn a minisztertanács a következőket határozza:
I.
AZ ABATA8 A BKHORDAS, A CSÉPLÉS, A TAKLQHANTAS ES A MÁSOD VETÉSEK ELVÉGZÉSE.
A jniiiifAieriunác» Mhivja a •Mgoxó pe<raf>/.ltiáfiot. m •tcrjiiv.M»
•u-t.;r/c!vk fOftOpOPtOk) iHgjííil,
ttópÁliomiUok <<» Ktlnmi un*«!«.
liíOK (lOlMÖXÓIt 6« U/» llllulllí M kc!, kulonoíi-n n 1 »<?:>• i t«nAcao. -«t. hogv n/t «miK foehoi''dAs. cséplés. iflHóhán''ás t«» mósodve. icsek munkálatit!/, ;t felemelt C|. eve? ierv célkitüzé?ckiek J és n növénytermelés ftjUsZtéséró! >:''úió »ninisza-rtanácsi határozó kővctclménv»inck magfelelően, gondos előkészítéssel miuder. fe1-használható erő és eszköz aikul-mazásával, "kellő időben, a leg. \-iscbb veszteséggel ugv végezzék el, hogy munkájuk a legnagyobb eredméayí, biztosítsa.
1. A szemveszteség elkerülése, és a termés jó minősége érdekében a búzát viaszérésben, a rozsot teljes érés előtt, az őszi árpát, tavaszi árpát és zabot sárgaérés-l^en. az egyéb növényeket — repcét, borsót, lenesé:., lent. kölest, magnak termeli: takarmányt — pedig az érésnek abban a szakarában arassák le, amikor a szem-v-szteség a lehető legkisebb.
2. A learatott gabonát és egyéb növényeiket az aratás befejezése ti tán késedelem nélkül hordják asztago-kba, vagv közvetlenül a í-''épbe hordva takarítsák be. hogy ezzel elkerüljék a csirásodásí, az elemi károkat és egyben elősegítsék-a gyorsabb cséplést. Az ara.
Uh, behordAs fa c»é|)lfa idején, továbbá a Mfa''ük őrzésnél taim-«iMk h leirmoisíttbbmenfl ¿bersfa e* uka«KvoM»n8k metf min. de» ''¡<Aih oifi/ó kMrlelel.
¡1. A* Mi''ti''tó* <h leuritlolti Ifoiiu behordfau '' után «/.outiul vóaezxék cl mindenütt a tarlóhAn. tusi. ílsösorban «épl vontatású tárcsával, ahol erre lehetőség nincs, cm.cs sekély szállás, sa).
4. a dolgozó parasztság takarmánykészletének növelése, állat-állományának fejlesztése érdekében használja ki a kedvező időjárást és a legnagyobb mértékben vessen a tarlóba ¡má&odnővé-aye&et. A lehelő legnagyobb területen '' termeljenek másodvetésü abraktakarmányokat: rövid tenyészidejű kukoricát, csalamádé|, súlónövényeke*, kölest, tarlórépát, stf>^ a megyei, járási és községi tanácsok.- a vetőmagellátó szervek segítsék a dolgozó parasztságot az előirányzott tervek teljesítésében, illetve -túlteljesítésében. .
5. a gabonacséplést termelőszövetkezetekben és állami gazdaságokban augusztus hó 20. napjáig, az egyéni termelők gazdaságaiban augusz''ushó 31. napjáig, egyéb raagfé-eségek cséplését pedig — i rizs és másodtermények kivételével — a mezőgazdasági termel is egész területén szeptember hé 30, napjáig be kell fejezni.
II.
az aratás és cséplés megszervezése.
A minisztertanács kötelezi az állanii szerveket, elsősorban a földművelésügyi, élelmezési és belkereskedelmi miniszítereket, valamint íizofc igazgatási és gazda. "¿Sí «zerveit, ''ovábbó « helyi ta. náehokat. hogy « do|go»ó paraszt, •ág munkájának segítése, m ara. ''fa és cséplés eredménye* végre-h«|iáfi« érdekében műnk« elvég.
alóbbUk »>&erint ^erves. «ék mt|;
1. A« «ratfa fa onéplés munkái. n«k üttvflPiulun & gy0r, ©Ivé«^
4rdikéb«nf «) A flépAUománok jUnlus tó 0, nfcpjálj tké*nli««A*ii kulün tw. vti o t#rmtifl»üvtH»«íe««]<
portok) őretásónak gépesilésére és segítsék elő a körzetükbe tartozó termelőszövetkezetek (csoportok) gépeinek megjavítását is, juniu» hó 10. napjáig az összes aratógé-peket hozzák üzomképe* ¿Jiepot. ba, ör «ratósho?. h«wnáJjók fei « Iwsüálógópoktt ts.
b) A termélöisövmkegetekbín (csoportokban) és állami poklwn -''s SN''ánt brigádokra OAS. tett torülotM. n brlgádvexe^ ve, K«t^v«l éti Í«!«|öi8ég6 mil^tt
e) A lermilöíiKüvftiHíMléJt (t-co.
UOl''tOk) Mtfjtll, u KÓpóllOÍÍUisOk és
állami Hiídflsíinok dc^OKól uh miáá törte tovAKb
munkaszervezetüket, a brigádok az aratást a részükre kijelölt te. rü''eten külön végezzék el. o terméseredményt brigádonként külön mérjék le, hogy ezáltal a jutalmazásra cs kiUin t!e(ésre érdemes teljesítmények mcgállapitha. tók legyenek.
d) A helyi tanácsok felvilágosító munkával segítsék elő az I-és II. ''típusu termelőszövetkezeti csoportok közös aratásának megszervezéséi:.
e) A járási tanácsok araió-gépeket — az áll2mi gazdaságok aratógépei kivételével —, amikor óz aratást egyik helyen már befejezték,csoportosítsák át cida, ahoj az aratásnak időben való befejem zéséhez a legjobban szükségesek.
f) A községi tanácsok naponta ellenőrizzék az egész terüle''''ün-kön az aratás menetét — különösen a kulákgazdaságokban —. az elmaradottakat pedig figyelmez, tessék, vonják felelősségre azokét a kulákoka/!'', akik a figyelmeztetés ellenére szabotálják az aratást, >
g) Cséplés közben fellépő üzem. zavarok gyors ¡kiküszöbölése ér. dekében a megyei mezőgazdasági gépjavító vállalatok juníu» 15. n^p. iáig megyénként legalább egy mozgóműhely.! helyednek ü«em. be,
h) A kombájndk munl«kö»b«i Jelentkező esetlege!. üMmwvéeil. nak gyors mosftittnütésére kös. uonti hombáJnJttvUóísíolgéUi f«l-álbiösárói kell genöeskodni ugy. hogv « ktíípenU Irátiylt''ó wolga. tatot. «1 földművelésügyi mlnlsaté. rium, o javítószolgálatot pedig a kohó. és géplpuj''-i minisztérium ju. nius hó 15. napjóig szervezze meg,
i) A községi ''lonácsok <iz aratás,
behordás, a cséplést. a tarlóhán"-
tás és a másodvetések munkáiról a területi adatokat heienkint jelenjék.
2. A termés teljes mennyiségének betakarítása és jó minőségé, nek biztosítása érdekében
a) Gabonát kizárólag cséplőgéppel szabad csépelni, kévekötő vagy zsuppszaima " előállításához kézierővel való cséplési — indokolt esetben — 0 községi tanács engedélyezhet-.
b) A termés keveredését, különösen a búzának rozzsal vájó keveredését, meg kell előzni, ezért minden termény, de különösen a ve''Őmagvak cséplése előtt és után a cséplőgépet teljesen ki kell tisztítani.
c) A helyi tanácsok gondoskod. janak arról.'' hogy a nemesitek vetőmagvak tárolása külön és nagy gonddal történjék, biztosítsák. hogy a termelőszövetkezetekben (csoportokban) és az állami gazdaságokban a legjobb minőségű és a legnagyobb termést edó táblák termését vetőmag céljára ter''elékolják. ;
Id) A cséplésnél az osztályozó» henger használata kötelező, p.z oszíályozóhengert ugy kel] beálli. tani, hogy az ocsuban két száza, léknál több ép, féjlé''t gabonaszem ne legyen, a törött szem pedig nom lehet több, mint az egész ©]• cwpelt gftbon» sulyárwk három ízá&ütékdi
e) A esépiöfépok méghatirow''t -eijesitménye mellett a símében, a t0rekb«n ^ polyvéban maradt iftimtk fiUlYt) Mtmve».ít6rtí -A%láb«n n«m h»lMWiJfl meg m guboo» oulyának 0<B
ilitólób*n n
ffSéPtU
»MwlAVét,
3. Az élelmezési miniszter gon. doakodjék «rról.hogy a községi ta. aácsok cféplcsl eredménylapok összesítése atapján naponta jelent, sék az elcsépelt termények terű-leti és mennyiségi tatait. Eme:-lett a Központi Statisztikai Hivatal elnöke gondoskodjék orról, hogy a községi tanácsok a csép. ]ésd eredményiapok összesítése alapján kéthetenként adjanak -jelentést az egyes termények cséplésének területi és mennyiségi adatairól.
4. Az Országos Tervhivatal elnöke junius hó 10. napjáig állapítsa meg a kombájnnal való aratáscséplés bérdiját,
5. A belügyminiszter junius hó 20. napjáig szervezze meg a közös szérűk őriztetését és gondoskodjék a tűzrendésze-! előírások maradéktalan betartásáról.
6. A földművelésügyi, be''ke-reskedelmi és élelmezési miniszte. rek gondoskodjanak arról, hogy
a) a cséplőgépfelhas2aiálási terveket a megyei tanács végrehajtóbizottsága a DéFOSz-sza'' együttműködve legkésőbb junius 10. napjáig vizsgálja felül és a cséplőgépek területi beosztását állapítsa meg. egyidejűleg el keli ké. sziteni a herefej tógépek területi beosztását is,, állami gazdaságok-ban a cséplőgépek területi beosz. tását az állami gazdaságok me. gyei központjai végzik.
b) 3 gépál''omások ó* termelő-wövetkezetek (c»oponok) gabona, és egyéb műtermednek elcséplá. 6éheR — «hol ew tehetsége* — kü-líin gépet- állltsíMk be ét> kdUm fplhfv*ná''.á>»i i^rs-e UéhWttteoek,
v) tgyej (erü''eieko» «^etiegif.
lentkező géphiúny esetén « pót. lésről a megyei Uinács végrehajtó* bizo!tságának mezőgazdasági o*z. lálya a gépállomások utján gondoskodjék. szükség esetén a me« gyei tanács végrehajtóblzottságá. nak mezőgazdasági osztálya bár-melv cséplőgép üzembentartóját kötelezheti arra. hogy cséplőgépje, vei más helyiség területén is végezzen cséplést, az állami Rflzdí. ságok gépeiket, ha a termést csépel''ék. szükség ecetén használatra adják '' át ugyanazon megye (erü>etén működő valapie''iy gépállomásnak. .
d) a közös szérűkön a korábban érő magféleségek — biborhere. borsó, repce, őszi takarmányke- • vérékek maghozói, őszi árpq. rozs, stb. — cséplését a buza aratásinak bevárása nélkül kezdjék meg s * szerzciáéssel termel''t termények fajtiszta, keveredésmentes kezeié, séie kü''önös gondot fordítsanak,
e) a másodvetések minél korábbi elvégzése érdekében a learatott gabona, és magrermés behordását a másetívetés céljára kijelölt területen végezzék el lege''őbb.
f) a termelőszövetkezetek 4s sz óiUmi gazdaságok a tarlóh-intast krive lenül az aratás megkezdése után már a keresz-serok között k-??djék meg. A gépállomások ké, szüljenek fel. hogy a termelőizö. vetkezetek és az egyénileg dolgozó parasztság részére minél nagyobb .területen végezzenek gépi ''"arlóhántást. ezér''. minden fürló-hónlásrs a''ka''.mug »aiajmílvo''.a évközt " a ''árcsát, kulttvátor
aratás megke?,<1é*éfg flvitss. mk ki nvemban n sfs''^u<4n ftiliUt''nflk munkóbfl,
III,
A MUNKAERŐ BIÜTOSITASA,
1,''A helyi tanácsok adjanak meg minden 6eiM»éget or aratáí, be. hordás, ctépléshez szükséges munkaerő biztosításához (18,047/1031. IV. 20/F, M. számú rendelet),
Ellenőriznék:
a) a szükséges munkaerő le»zer« ződtetését.
b) a szerződés feltételeinek betartását és az élelmezéssel leszer-ződött munkások megfelelő ellá. tását-'',
c) a cséplőmunkások-baiesetbiz. tositási szerződéseinek időben való megkötését, végül
d) az ars^ó- és cséplőrésznek — a vonatkozó rendeletek keretei
tftr,
köüöt'' — a «¿érződén süepin" (óntí kiadását
2, Az élelmezési miniszter gon. doskbtíjék'' arról, hogy a aépáHo-másokon és állami gazdaságokban dolgozó olyan eséplömunká&ok. akik munkabérüket pénzben kapják. kenyérgabona-fejadagjukat'' a földmüvesszövetkezeíektől köl''-ségmentesen — a búzát 80 foritu tos. a rozsot 60 forintos métermá. zsánkénti áron — azonna'' megvá. sárolhassák. Egyidejűleg a föld-müvesszöverkezet u;ján szervez-tesse meg a dolgozók gabonskere. setének lakóhelyükre történő átutalását. " •.
IV. .
az akató és cséplőgépek üzembextartása
1. A minisztertanács kötelezi a gépállomások és állami gazdaságok vezetőit,; a termelőszövstke-zetebít (csoportodat), továbbá az arató- . és cséplőgépek egyéni üzembjntarlólt, hogy^ arató.; fűkaszáló- és cséplőgépeiket vizsgálják felül és''áz esetleges hiányok pótlásával gépiket legkésőbb junius hó 19.'' napjáig helyez, zék üzemképes állapotba.
2. A kohó- és gépipari miniszter gondoskodjék arról, hogy az 1951-es évi cséplésbe, bcá''li''andó cséplőgépeké* a gyártó vállalat legkésőbb julius hó 15. napjáig szállítsa le, „ 1
.''1, A''földmüvetoügvl minlHtw ollcnciriílessc az nralógéptk mca-javhásét és goidojikodié''k arról, hogy a termclószövítktwtflk (c*o.
portok) gabonave''ésének legalább 30 százalékát, az állami gazdaságok pedjg legalább 60 százalékát ara tógépesei arassák le. - • - -i. A földművelésügyi minísztér és az érd:ki-lt miniszterek : gondoskodjanak- arról, hogy az.arató. és cséplögépalkatrész utánpótlása. továbbá a gépi aratásho2 szükséges ara''ózsineg, a cséplési munkálatokhoz szükséges bőrszíj, gumiszíj és varrószii, - valamin; gabonazsák kellő időb<?n- és kellő memyíségbt-n rendeLkezésre álljon,
'' 5. A minisztertanács •kőt^ezi, a cséplőgépek ''üzeml>e!ar.lóit. hogv cséplőgépeiké; a cséplési idénv tartama''alatt ''ártsák''tizemben és « megállapított rész «-ltenébcn cséplési véB^zzenek,
V.
üzimanyagellatai,
I. a biluyfl. fa en§i''«laii«yl ml
aiuier Aemlonkod)^ arról hogy a* uTütái), c.ópiím fa larlohthii. ■''J uíf>ti»ai''HfliúMíí!ci ii Igfaiv.
''fark u''^iuónt^ moflfelel^a ren» y | dílkexfai''» álljon fa ntudfartt ke< rüljön,
lí a belikci''^dflffll sial*it«r
j»f*Wzfosit«;.i a gflzerórcl Knjír>tf cséplőgépek'' erőgépeinek fűtéséhez szükséges szcnmennyhéget.
b) gondoskodjék arról, hogv n meglévő é?osz;ó. és t á rolóhely tk feltöltése lsgkésóbb június hó 15. napjáig meg''örténjék. A leraka-lokban mezőgazdasági célra meg-ífiolő üzenwjnvagot kell tárolni ér., más célra felhasználni nem lehet. ; "
c) biztosítsa az Asvanyolajíor-galmi Vállalat részére a zavara-Ián üzemanvagelltVáshoz szükséges vashordókat.
3. A földművelésügyi miniszter
a) gondoskodjék arról, hogy a Gépállomások és állami gazda, ságo-k tároló helveike». legkésőbb július hó 20. napjáig töltsék fel-Fgvben kötelezze a magántulajdonban lévő gépek üzembentartód jt bogv üzemanyagszükséglciükei lcckésóbb junius hó 20. napjáig fel:étlenül biztoíd''sá''k.
b) rendelje el. hogy az üz?m-anvagtakaréko^ság fokozása-és a traktoroknak a csucsigén.yb: vétel ideje alatl való jobb kihasználása érdekében a gépállomások és ál-iami gazdaságok szállításaikat vontató"* helyett lehetőleg «tehergépkocsikkal bonyolítsák le.
4. A «közlekedés, és postaügyi miniszter
a) rendelje e-?, hogy az arafas és cséplés ideje alatt a MAV tar-tátvk<as?ika-. — az üzemanyag és a tar^vCíOcsik fordulójának n:cg-cvorsitása érdekében — gvors-áruként szállüsa.
b) gondoskodjék arról, hogy az aratás: és cséplési időszakban a gépállomások és az állami gazdaságok szállítása inaíc lebonyolítása céljára a Teheránt ófuvaro. zási'' Vállalatnál megfelrlö menv-nyiségü szabad tehergépkocsi ál-jon rendelkezésre.
5. Az Országos Tervhivatal elnöke kö-.elezze a •közflle''.ckct és az állami vállalatokat, hogy a birtokukban lévő, az aratási és cr-éplési időszak alat» nem has<z. nálír, 200—400 literes űrtartalmú vashordókat az Asváiyolajforgal-mi Vállalatnak adják ál.
6. Az Országos Tervhivatal: elnöke és'' a közlekedés:-és:fpoí|a-űgvi miniszter gondoskodjék arról. hogv az Asvánvolajforgalmi Vállalat által igényelt tankautók cs tankpótkocsialvázak junius hó 30. napjáig rendelkezése. álljanak.
7. A ¡kohó. és gépipari "miniszter biztosítsa a tankautók, illetőleg tankpótkocsik részérc a szük^
.seges tartályokat és felszerelési tárgyakat.
Á minisztertanács felkéri a falusi ¡Eömegszervezcteket, elsősorban a DéFOSz-t. a DlSz-t. és a MNDSz-t, hogv széleskörű felvilágosító munkával, valamint ^ munkálatok helyes megszeryezé revei a minisztertanács jelen ''határozatának végrihajtását ''egyéfe a dolgozó parasztság tömegmoz-ga.mává.
Egész dolgozó népfirtk legyen tudatában annak, hogy bőségesnek ígérkező gabonatermésünk sikeres betakarításával ötéves tervünk végrehajtását, népűnk jólétének emelését, békén''k megszilárdítását biz:o*itja.
DOBI ISTVÁN sk., a minisztertanács elnöke,"
— SZÁNTÓ BÉLA ELVTÁRS, volt varsói követ, hosszas betegség után 70 éves korában elhányt.
— TIZENKÉT ÉVI börtönre Ítélte a gyulai megyei bíróság rög''önitélő tanácsa Kovács Ernő orosházi kulákot. aki egy pisztolyt rejtegetett. A vádlott®« ezenkívül ötezer forint pénzbüntetés meg. fizetéséré kötelezték és a közügyektől 10 évre eltiltották.
— A'' NEMZETKÖZI SZTÁLIN-DIJAT Moszkvában ünnepélyes keretek'' kőzött átnyújtották Hcri. berto Jnra ismert közéleti férfiúnak, Mexikó volt miniszterének, a kiváló ''békeharcosnak''.
MMBEMMMV
ESÖ, ZIVATAR
Várható időjárás: Felhőátvonulások. néhány helyen, elsősorban a nyugati megyékben eső, esetleg zivatar. Mérsékelt délkeleti szél. A hőmérséklet kissé emelkedik.
Vft&map, 1951. jon. 9.
B minisztertanács határozata szeptember 29-nek a „Néphadsereg Napjáévá nyilvánitásárói
Az idegen elnyomás, az évszázados jogfosztottság ellen felkelt magyar nép fegyveres ereje, a dicsőséges emlékű szabadságharcos magyar honvédsereg 1948szeptember 29-én a vetence-pákozdi ütközetben vivta meg első csatáját a hazánk területére betört ellenséggel szemben.
A honvédsereg győzelmet aratott ebben a csatában a számbeli túlerőben lévő eXicnség felett. Megmentette hazánk fővárosát: Budapestet és . ezzer lehetőséget biztosított Kossuth Lajosnak és a szabadságharc többi vezérének, hogy tovább szervezzék a forradalom és szabadságharc szent ügyét.
Történelmünknek e dicső napja méltó arra. hogy Néphadseregünk — amely szabadságharcaink fórra, dalmi. hagyományai örökösének te-
kinti magát'' — büszkeséggel gon. doIjon rá és épülő szocialista hazánk. függetlenségünk, dolgozó népünk védelmére lelkesítse, buz.
dltsa Néphadseregünket.
Ezért a minisztertanács minden év- szeptember 29. napját a -Nép. hadsereg Napjá"-vá nyilvánítja.
Ez a nep erősítse dolgozó né-pünk és Néphadseregünk szétfép-hetetlca összeforrottságát'', buzdítsa, lelkesítse Néphadseregünk ka; tonáit, tiszthelyetteseit, lisztjeit,'' cs tábornokait a dicső magyar ka-''tonai hagyományok követésére, a- győzelmes sztáfini haditudomány mind alaposabb elsajátítására — erősig az imperialisták ellen a bckéértv folyó világküzde-.''•em magyar szakaszának/ harco-Sait.
A papoknak részt kell venniük az ötéves terv megvalósításában
Az Országos Papi Békebizottság ülése
Az Országos P«pi Békebizotf-súg május 31.én Budapesten értekezletet tartott, amelyen részt, ve''.tek a megyei papi békebizottságok képviselői is. Az ériekezle. ten megtárgyalták a békemozgalom terén végzett munkákat, a békeivek aláírás gyűjtésének tapasztalatait. és az egyház és az állam között kötött megállapodás kérdéseit. B ereszt óczy Miklós prelátus, az Országos Papi Béke. bizottság elnöke beszédében kijelentette, hogy olyan komoly és súlyos kérdésben, mim. ei béke, nj/iltan és határozottan állást kell foglalnia minden embernekhíveknek, papoknak egyaránt. Hí* valkozott arra. hogy a papok országszerte aláírták a berlini béke. ¿elhhtést;." majd .: élesén,'' eUtélte'' azokaty akik az aláírási meg-tagadva denunciálják ostoba, kor-'' lá.tolt és reakciós magatartásukat.
— Arra kell törekedni — mon. dotta —. högy'' zfpajpmüli állandó kapcsolata leffyen a tanáccsal, a felemelt ötéves terv megvalósitá. sában aktívan részt kell venni. Elő kell segíteni az aratást. a növényápolást, a begyűjtést.
A mindennapi becsületes^ jel. kllsmeretcs munka, a termelés. az alkotás, az építés mün-kája egyúttal a legszebb cs a leghatékonyabb békemunka.
Parragi György Kossuih-díjas újságíró felszólalásában hangsúlyozta: — Nekünk oda kell «liánunk népünkhöz, amely, most, a legutóbbi bckcfelhivás aláírása során is megmutatja a maga el. szánt békeakara-tár. Balogh István, az Országos Papi Békebizottság elnökségi tagja kifejtette. . hegy . . _ .
'' a papok önvédelmi '' harcot'' fo''yta^nak az állam és az egy-0íház közötti egyezmény -meg-szegői ellen, amikor együtt ta- '' ladnak a néppel,
a Népköztársaság kormányával, a^ Ötéves..¿qrv. sftfilgslatában. a SüOCiaJizmus építésében, a békeharcban. Ebből hasznai lesz a papságnak — mondotta — haszna lesz híveinknek, egyházunknak, hazánknak.
J
Áz ÉNSz európai gazdasági bizottságának pénteki ülése
Az ENSz európai gazdasági bizottsága mezőgazdasági kérdéssel kap-csolatos vitájában Ukrajna, Bjelo-russzia, a népi demokratikus. országok, Franciaország. Svédország, Svájc, az Egyesült Államok és Anglia képviselői szólaltak fel. Sztad-nyik, Szovjet-Ukrajna képviselője az ülésen felszólalt, mert a bízottság nem teljesítette az ENSz európai gazdasági, bizottságának . ötödik ülésszakán hozott határozatot a
kis- cs középparasztgazdaságoknak nyújtandó konkrét segítségről. -
A négi demokratikus országok képviselői hangsúlyozták, hogy országaikban a szocialista tervgazdálkodás következtében a parasztság helyzete kedvezően alakul. A nyugati hatalmak felszólalói igyekeztek elterelni a figyelmet a fő-kérdésekről- Az ülésen végül határozatot fogadtak el egy határozatszerkesztő bizottság alakításé, ról, amelyben 9 állam -r köztük a Szovjetúnió, USA, Anglia és Ma-gyaroszág — vesz részt.
— MARAKODÁS INDULT a2 olasz kormánykoalíció pártjai között a választást kudarc láttán. A keresztény-demokraták nem telje, sitik a jobboldali szocialistáknak tett Ígéreteiket, amelyeket a vá'' lasztásl szövetség fejében tettek.
„Uiött a német uép felelősségvállalásának órája!«
— mondotta Uibricht elvtárs a berlini nagygyűlésen
Berlin dolgozói pénteken este hatalmá!$ nagygyűlést tartottak, amelyre mintegy 30 ezer kelé:- és nyuga német munkás és értelmiségi jö;.t össze. A nagygyűlésen Wallcr Uibricht elvtárs, a Nemet Demokratikus Köztársaság miniszterelnökhelyelt^e Sztálin elvtárs ismert békenyilatkozatá-ia utalt s ráunhatott, ''hogyha bé--kc megőrzésének ügye a német nép kczél>en is van. — Ütött a ncinci nép fehtössécjvállalásának
órája! — mondotta Ulbrich. elv. társ. majd rámutatott, hogy a l>é. •''.tenépszavazáson leadott mtidon ..igcn''''-sza vázat c-ök''kenM háborús veszélyt. Ulbrich;. elvtárs élesen megbélyegezte az Adcnau. er-Schumachcr bonni klikk hábn. rus politikáját, majd az egé:.z német népet a népszavazáson váló résztvctclro. . a feltet kéi. désre adolt igenlő válaszra hiv a ic1
Legújabb Hírek
— LENIN MÜVEINEK II. kötc. to most jelent meg a Szikra kiadásában 50 ezer példányban, amely Leninnek 1895—97-ben írt munkáit tartalmazza.
— A HAZÁNK felszabadításáért vivott harc két fiatal mártírját, Braun Éva és Rónai Ferenc elvtársakat szombaton délután ünnepélyes keretek között a Kerepesi-temetőben díszsírhelyre temették. A temetésen megjelentek a Párt és a kormány képviselői, valamint a DISz és a Szabadságharcos Szövetség vezetői.''
— FILMBEMUTATÓT tartott a budapesti szovjet nagykövetségen Kuzmln szovjet ügyvivő a .Donyec! bányászok" clmü szines-fHmbői) A bemutatón megjelent Rákosi Mátyás elvtárs, továbbá a Párt és a kormány több veztfő tagjai "
— KOREAI HADIJELENTÉS: a
néphadsereg egységei a kínai önkéntesekkel szoros együttműködésben valamennyi arcvonalon sikeresen verik vissza az nngol-amcrikai intervenciósok ellentámadásait a 38. szélességi foktól északra, és emberben, valamint technikai felszerelésben nagy .veszteségeket okoznak az ellenségnek. Június T^én a néphadsereg légiereje lcgi-harcokban lelőtt egy B-29 mintájú amerikai bombayetőgépet. A vadászok három ellehségcs " repülőgépet lőttek l$f. - ... -, ^,-A ,CGT KONGRESSZUSÁNAK ''-utotsó napján főtitkárrá Benőit'' Frachon és Aleh Leap elvtársakat választották.
— A TIBETI küldöttek tiszte, létére bucsucbédet tartottak Pe. kingben. amelyen a tibeti vezetők, élükön. a pancsen lámával, klje lentetfék: hazatérvo mindent elkövetnek a Tibet békés felszabadítását célzó egyezmény mcgvalósL tásácrt.
— A FRANCIA KORMÁNY meg akarja akadályozni, hogv a francia ifjak elutazhassanak a VIT. re. A Francia Köztársasági Ifjúság Uniója közleményében megbélyegzi a kormány magatartását.
— A GÖRÖG monarchofasiszta kormány ujabb ágyutöttcléket küld Koreába, az ott elpusztult és elveszett görög alakulatok helyére. . — AZ OLASZ VALASZTASI eredmények a 10 ezer lakosnál na. gyobb észak- és középolaszországi városoknál a következők: Népi TÖMB 1,782-152, vagyis 137.055-tel több, mint 1948-ban, a "kereszténydemokrata párt 1,576.484 szavazatot kapott,. 541.663-al kevesebbet, mint három évvel ezelőtt. A 10 ezer lakosnál kisebb községek választási • eredményeit a belügyminisztérium még nem tette közzé, ezért több kommunista és szocialista képviselő Interpellációt jelen, tett bc a szenátusban.
Vegyen takare^élyegeL
vegy tegye pénzéi tőkagéJcJbeíétkőn^vbe
/ »**
iTrlt A kut-hota Tnegfcctüj&ie náiSmk TtíW ''Ke**1 ^ *a/ri&t" é&w&sty
ÖjESZAlUTtó
VÁSÁROLJ al ÁLLAMI KÖNYVTEPJESZTŐ VÁLLALAT KÖNYVESBOLTJAIBA* a FÖLDMÜVESSZÓVETKÉZETEKBE* NÉ^BOLTOKBAN (s az ÜZEMI KÓNrVPROPAMNDISTAKKAL
— SZICÍLIÁBAN rasír.,.p tartják az önkormányzati testültek tagjainak választását. ''
— 91.5 SZAZALÉK- szayazo''t igennel az eddig megkérdeze tek közű'' Nyugat-Németorszógb3n ar. ra a kérdésre, ellene vann^k^ Nyugat-Németország ujrsfejfegyí vérzésének és kívánják-e a béj;e.''* szerződés megkötcséf 1951-ben.
— AZ IRÁNI miniszterelnök, Moszudik a parlamentben közölit, hogy az angol nagykövettel folytatott tárgyalása során kijelentet-te: végrehajtja az Angof-Iráni Olajtársaság olajmezöinek és telepeinek államosítását.
— TRUMAN levélben követeli Moszadlktól. hogy kezdjen tár-% gyalásokat Angliával az o''ajvitá. val kapcsolatban — írja a Pravda az AP teheráni jelentése alapján.
— A HÁGAI NEMZETköZl BÍRÓSÁG e-utasltotta a vofr- An. gol-Iráni Olajtársaság kérelme'', amelv döntőbíró kinevezését kérte az olaj vita rendezésére.
— AZ ENSZ EDDIGI SZÉKI! Á., ZÁBÓL újra fegyvergyár lesz. Az ENSz irodái már átköltöztek, a: új new-yorki székházba és az eddigi Lakc Succcssi ideiglenes épületet'' visszaadják tulajdonosának,, amelyik nem más, mint egy amerikai hadfelszerelési gyár. < ^ :t
— MCCLOY, Nyugatnemetor-szág amerikai főbiztosa negyedévi jelentésében kifejti, hogy nyugatnémet gazdaságban kétsegtrle-nül válságQkra fog sor kerirlni, mert még gyorsabban kell a gaz. daságot'' háborús termelésre átálli-tani. Egyben megállapitja 3Z amerikai főbiztos, hogy a bonni kormány csak oi''yan mértékben, fog dollárhiteleket kapni. amilyen mértékben Nyugatnémcforszáft-késznek mutatkozik a nyugati hatalmak háborús frontjába beillesz, kedni.
— NAGY BOLGÁR KÖLTŐ ÉS HAZAFI — Hriszto Botev — halálának 75. évfordulóját ünu,ep.i ma.a, bolgár ncp. H. Bo:ev a P°-''hiikai és szellemi sötétség és a kártékony sovinizmus engesztelhetetlen ellensége, a nagy oro.sz néppel való barátság szenvedélyes harcosa volt.. Legtehetségesebb vezetője a mult. század bolgár nemzeti felszabadító mozgalmának.
"j^Tiaert vdt
Tiyereménybetétlíőiiyveai
A MUNKAVERSENY FRONTJÁRÓL
A Iwzakerettyei lyukbefejező 4-es J56 százalékra teljesítette májusi tervét
A .bázakcreltyei olajtelep rná-i munknvorWnyc kumoly mór. tó;:rn vitte előre a dolgozók j ''Mt;.483 forint értékű hosszúié-lí.ratu vállalásának Icljcsiicscl. A dmult hónapban a felajánlásig száma 1068-ra emelkedett és hosszúlejáratú versenyszerző-

szerint dolgozó munkások >í3m9 eléri a 490-e(. A fúrási cs termelési vállalat dolgodnak cy/iiUcs vállaláslcljcsUcsc ma-¡inban 460.672 forint) értékű.
Különösen kiemelkedett a ver. ínyben a lyukbefejezö 4-cs cso-
port. nmely havi /ervét l''tti szá. zaltkra Irljcsltclic. a kerettyei fúrási üzem legjobb garnitúrája, az R 4''cs 117 százalékos tcrvtcl-Jcsitést ért cl.
örvendetesen megjavulr a pá. rosverseny szervezése is. Kii» lönöscn a műszakiak vonalán érlek cl Jó eredmény«. A gépműhely műszaki vezetői gz üzem összes műszaki vezetőit. Kits István gazolintelepi csőszerelő* csoportvezető az üzem összes művezetőit hiv.''a fel párosver-senyre.
átszervezett brigrádokkal magasabb teljesítményt érnek el a ruhagyári építkezésnél -v
A munka jermelckenységének emelés© céljából a. ruhagyári építkezésnél is á Szervezték a brigádokat. A 3—4 tagu brigádok észszerű egyesítéséből állították össze a jelenleg működő 16—22 •;gu '' b^pádokat. Nehézségek, yökkcnőwcsak az első napokban mutatkoztak. A brigádok átszervezését követő lizedik napon az elvégzett munka értékelésénél ki. íür.t. hogy az építkezés átlagtel-jcíitménye 144.7-röl 147.7 százalékra. vagyic 3 százalékkal emelkedett.
Jelenleg 06 dolgozó végez 180 .s/.azalökou íelüll munkát. Kustán Kálmán 18 főből álló togédmun-kus brigádja 216, Bulla József bngödja. dolgozóval 214, Hor. váib .''«no« kőműves brigádja CW. Botom Albert brigádja perit?. amelyben 22 fő dolgozik. 200 »¿.•¿iiiékoB leljentlményt ért cl.
Uiiti* bevezetésével költség é» munkaerő megtakarítás a Gasparics N utcai építkezésnél
A Gasparics-u''.oai építkezésnél •ugyancsak átszervezték a brigá. tiokat. Az átszervezés helyességet bizonyítja, hogy a magasabb .etszámu brigádok szcp tcUesft" méuyt érnek ej. Plecskó Gyula 19 íöből álló segédmunkás bri. gádja, 145, Gróf Miklós előgyár-►.otl vasbe''.ongerenda-berakó bri. Sádja pedig 142 százalékor ért el. A Gróf-brigád egy ujitás felhasználásával dolgozik. Farkas Zol-.tán a ruhagyári épitkezés vezetője a gerendai felhúzásnál csigasort alkalmazott, amit Lukács Rudolf gépkezelő észszerüsitett •olyképpen, hogy a liften középről oldalra hoz.ta a kötelet s e csigasor felőli részen még egy kö. telet iktatott, be s igy az öt mázsa emelésére készült felvonón köny-r.yüszerrel lehet 10 mázsáit szálli-ani. Ezzel az eljárással jelentős
költség és munkaerő megtakarítást érhetnek el.
A brigádok versenye segíti a terv teljesítésében a Mezőgazdasági Gépjavító V-t
A Mezőgazdasági ^ Gépjavító Vállalatnál a traktorszerelő bri.
gúdok párosverafnyo clörcgitn.te hogy eddigi teljesítményüket jc-lentőkenyen fokozzák. Horváth Ihtván,»Zíir0i János és Szabó Jánoí, brigádjai versenyeznek egymással a magasabb teljesítmény eléréséért. A brigádok ver. senyében jelenleg Horváth Islván brigádja vezet. Ezelőtti 116 száza-lékos ¡teljesi''tményét 140 százailck. ra emelte. A párosversenynek kö. szönhető. hogy a traktorok most. idő előtt készülnek el s a vállalat, amely le volt maradva, tervét időre tudja teljesíteni.
Újítással 3 és félóra megtakarítás az Autója-vitánál .
Az Autójavító VáUtadatnál Kaj István autószerelő ujitása révén a Steyr 55 4ipü3U személygépko. esik hátsó hordrugóját ugy javit. ják. hogy a differenciálművet, érintetlenül hagyják. A régi eljárás szerint először le kellett szerelni a differenciálművet és csak azután tudták a hordrugót javi-íteoi. Ennél a munkánál 3 és fél óra megtakarítás érnek el.
Az értelmiségi dolgozóknak azonban meg kell javitaniok munkájukat. Nem végzik lelkiis-jncretesen a verseny értékelését s ezzel gállóivá, hátráltatóivá lesaiek a verseny lendületének.
Kanizsáról 127 DISz-fiatal megy Dunapentelére!
A DISz Központi Vezetőségé bcűc felhiváaára a rnsylunlml fUVilok hátaim is leCktted黫 vilasolUk. NaiyfcttUaártC 1Í7 DISz fiatal Jelentkezett > Dunai Vaimü épitéeéher. Vegyen példát esek rM i ílJtilokrÓl a megye összes fiatalsága. Ezek a fiatalok tudják azt. hogy kitüntet^ számukra a békénk egyik crös várának éplté »ében réaitvenni.
Zala-megyei fiatalok! Kövessétek a nagyk«ni»»i fiatalok példá iát, vegyétek ki részeteket'' a szocializmust építő hazánk legna. gyobb alkotásából. „Bőre ifjúság — békénk erődje, n Dunai Vasmű felépítéséért!"
DISZ ZALA MEGYEI BIZOTTSÁGA.
Az ötéves terv ajándéka:
Megkezdte működését a novai szülőotthon
A megye összes városában és járásában az iskolaiogásza-.i rcn. delés megszervezése megtörtént
és működését megkezdte. Az is:

kolafogászatok az iskolásgyerme. keken kivül rendelkezésére állanak a terhes és szoptatós anyák-mik is. A megye járásaiban és városaiban működő tüdőbe''.eg-gondozó intézetek vezéiőorvosai a vándor röntgenautóval rendszere-sói kiszállnak a nagyobb ipari
és mezőgazdasági üzemékbe és ott a helyszínen röntSenálvilági. tás segitségével megvizsgálják a dolgozókat, lüdőgümőkor megbetegedésre vonatkozóan.
Május második felében a megye közegészségügyileg legelmaradottabb részében, a volt novai járásban nyitotta meg a kaput a szülőanyák részére korszerűen felszerelt 11 ágyas szülőotthon létesítésével.
Bevezették a premizálást Bázakerettyén, de senki sem ismeri technikai megoldását
Pentek óta prémiumrendszerbea dolgoznak a kerettyei üzem eddig mutatószámos, illegve idöbé. -es dolgozói. A dolgozók örömmel fogadták GerŐ elvtárs kongresszusi beszédében sürgetett, az eddiginél jobb bérezési rendszert. Megismerték a párt. és a szakszervezet háromhetes jó felvilágosító'' munkája» nyomán az uj béreié«! rendszer politikai jc-len''őségét'', Csak éppen arról nin. ^•»en foga''muk: hopyan, mílj/r» ''Móf/ou 1ou)<lk üket premtsdmii ílfe/uc cüírf/büérbcn dolgoztatni,
Elkésett a mtitfsstérium
— L''lncjéu tnúg nttn trkci«/'' meff a mimntérium jóvahagyásu a premiíáldai /erus^ííre. s ÍQU meg magunk :>cm fudun/c semmi hőictcbbi''f uriúl. mi lesz (» premizálás technikai mctfc''ldúsa — mondja Varga eivtórs, ar üb lit. kára. A Bt 4-esen például hiába
kérdezték meg tőlem mi lesz. hogyan lesz, nem tudtam rá válaszolni.
A tényállás tehát az, hogy a kerettyei olajtelepen a minisztérium és a váll&laWezetőség késedelméből 320—330 dolgozó, aki-ker. az uj bérezési rendszer érint, vaiaml bérezési rendszerben dol. goznak, de nem tudják milyeu-ben. Gondolnak arra, hogy az olajiermelési terv worlnl premi. /.ólják őket. Később ezt ft gondo^ lulot elvetik, mert eszükbe Jut. hogy-ac olajtermelés tervét ten• -ioictóíusan havonta egyszer, kit-mer, nőt háromttor U módosítják. Marad tehát a flx-prémlum, Ennek viszont vajmi kevés ösztön-tű hatása van, holott a premi?.«» lú£ *zévt úll közelebb a szociális-i«i bérezés követelményeihez, mert a munkást öaztön^ a több-
termelésre, tervének túlteljesítésére.
Minden csak találgatás
Még furcsább a darabbérezés kérdése. A kerettyei üzem véleménye szerint például a gazolin-telep gépészeit lehetne darabbérben, a gépkihassnáláa szerint bérezni. A minisztérium illetékesel •még gondolkodnak a dolgon. Te. hát most milyen bérezési rendszerben dolgoznak a gazolintelepi gépészek? Ki tudjál?
AJ mogoldást a héti elejére várják Bázakorettyén, De ekkor már mindenkeppen éa tulságo. tan is ldöszorü 2ogz. Nem lett, ve?'', na szabad egy pillanatra sem tu-dat-lansáóban, kétségben hagyni 300 egynéhány dolgozót, A mi. niszterUnács határozata óhi elég idő let''i'' volna a premizálás olajipari feltételeinek kidolgozásához is.
A boldog aratásért
Hz n hónap ar Mratás Üónapju. A Icgnajjvobb és legfonto.sabi» ine. *<»Bnirriji>áal tnuii''/H ideje. Meg. kezdődik majd az orsrá« kövei-''Xozó évi keiycrénrk bemkaritásu.
Klinondha- juk. liogv bőséges ko. nyér. jú aratás c''é nézfink.
A bőséges aratás betakarítása azonban numcsak több öröm, hátúm több gond is. Több dolog.
Ar. idén az aratás, cséplés és lwsyüjtés -végrehajtása tehát különösen nagff feladatokat ró pártszervezeteinkre, mint az elmúlt esztendők során bármikor. Nemcsak a munkák menetét kell jobban megszervezni, hanem fo. kozoibabban kell biztosítani a rendszeres ellenőrzést a kampány egész ideje alatt. Mozgósítani kell a dolgozó parasztság széles ''.ö-megeit a tőmegszervezeterKen ke. resztül a termés gyors, veszteségmentes learatására. a cséplés és :crménybcgyüj;és sikeres lebonyolítására.
Az előttünk álló feladatok sikeres végrehajtását csak alapos, jó politikai felvilágosító munkával biztosíthatjuk. N-em szabad számításon kivüi hagynunk azt sem, hogy az idén az-aratást, cséplést begyűjtést, az osztályharc továbbf. kiéleződése közepese kell ''elvégez, zük. Pártszervezeteink, tanácsaink éberen figyeljenek tehát az ellmség legkisebb megmozdulására is. Zalaszentraihály sző-vetkezeti fcőzségben, Zalaistván, doi. Szentpétcruron már a széna, betakarítás .idejére megszervezték a fiatalotc a tüzérségi brigádokat. A lentikápolnai. nagyJcngyeli ter-melöszövetkewtek és még ''.öbb termelőcaoportunkban a család, tagokat ú> nagy számban bevonták a ''közös murftába. Az ellenség hiába szerette volna, hogy u legnagyobb dologidőben ftnn< akadjanok a munkában, máris jó. előre bizlosltott&ik a munkaerő keí.^
Az elmúlt esztendei tapasztala, tok azt bizonyítják, hogv ilyen nagy és fontos feladat végrehaj. tás« csak akkor jár eredmény nyel, ha pártszervezeteink, a kom. munistdk maguk veszik kezükbe a; irányitqst, és mindvégig élen. járnak a tennivalók elvégzésében. Az tény, hogy a termés kitűnőnek ígérkezik. De még nincsen zsákbat és amig odakerül, addig még ^ok a. tennivaló.
Arról beszéltünk már. hogy minden rendelkezésre álló munkaerőt mozgósítani kell. de ellenőrizzük, hogy a kulátkoknál biztosítva van-e ezen a vonalon is az aratás és cíéplés zavartalan elvégzése.
A zalaegerszegi járási pártbizottság szigorúan ellenőrizte, hogv a cséplőgéptulajdonosok mindenütt kijavították-e cséplőgépeiket. Cséplési ellenőröknek megbizha:ó, hlkiismeretes dolgozókat jelöltek ki ebben a járásban. Olyanokat, akik következe, tesen és helyesen tudjáík alkalmazni az idevágó rendelkezéseket. A nagykanizsai járásban a dolgozó parasztasszonyokai és leányokat 50 százalékban vonták be ebbe a munkába, szemelőtt tartva a minisztertanács határozatát a női munkaerők fokozott beállításáról a termelésbe
Az egyik feladat, amelyre pártszervezeteinknek nagy gondot ikell fordítani: az aratási és cséplési munkaerőszükséglct biztosítása. A megye állami gazdaságai már leszerződtették az arató- és cséplőmunkásokat. Gépállomásainknál azonban ezen a téren van még pótolnivaló. Különösei vonatkozik ez a szeniliszlói és az orosztonyi gépállomásodra. Az egyénileg dolgozó parasztoknál is gyorsítani feell a szerződésű-''.ések ütemét!
Kgyes községekben az a hely. tclert nézet a''.akuir Cci. hogv n cséplőgépekhez csók férfiakat lehet szerződtetni., mintha azelőtt n*m dolgozott volna ezer é* f:fr női munkaerő a /tépckndll Per«® könnyebb munkakörről ''¿«11 őket megbízni. Előfordul nz az «sm, hogy f«l««l«ge« munkaerő van a faluban, de nem .gondoskodnak arról, hogy azt megíxervezjfék fl másutt! munkaerőnlánv pótlására, Helyesen cselekedtek Sem-lénházán, ahol a tanács a fel««, leges _munkaerőt B«o«eh*lyre át-irányította.
A legkisebb muia<ztá^ m»l)€ftí menjenek cl u párt szarvéra-tcink szó nélkül. Mosr, még vai idó és mindenül» helyre hozni a mulusztást,
Azok M dolgozó parasztok, akik az aratávhoz külső eegitsófiet veszned igénybe, szintén gondoskodjanak a szerződés megkötéséről. Néhány napos, vagy hetes szerződés-időtartamra is köthet® rzrzödés. az araíás mielőbbi elvégzése érdekében. *
Ismertessék népnek e-íőink'' a falun a mezőgazdasági részes munkabéreké^ és a cséplési részkereseteket. Beszéljenek arról, hogy állógabonából történő aratásnál — gereblyézést és kusza-''kötést is beleértve — a munkavállalókat. élelmezés mellett aratópáronkini hat mázsa, vagy ezenfelüli kataszteri holdankinti termés esetén 11 s-zázalék. annál kevesebb termés ese''-cn 66 kilo-<7ram buza illefí míg. Dült gabonából hasonló termésre vonatkoi tatva 13 százalék, illetve 78 kilo. gram. Ha a hordás, asz''agolás együttes munkáit is végzik, hat mázsán felüli holdanként! termés eseten 13 százalék és élelmezés illeti az aratópárokat.
Gabonacséplés és kazalozás együttes munkája fejében a csép-lőmunkásoknak járó részbérek: elevátor használata melleit az el. csépelt szemtermés 5.5 százaléka, eleválorhasználai nélkül hat szá. zalcka. a cséplési munkával fog. lalkoztatott eietők és egyéb részesek 10 százalékkal magasabb munkabért kapnak. A cséplési ellenőr, ha tagja a cséplőgépcso.1 portnak és á ráeső iminfcát el-végzi, egész részt kap.
Az ofrtálvclioiség szabotázs kiüérlftsinck egyik formája, hogy halogatta a munkaerő biztosítását. Éppen ezért fokozottabban, ellenőrizzük, hogv a kuldknk mié ként állanak az araidsl szerződés, kötések biztosításával. Azért. huz. zák, halasztják ezt. hogy a termés túlérjen, kiperegjen u mag. Gondos el.énőrzés. gyors Intéz, kedés. s ahol ellenséges akna^ munka tapasztalha''ó. ott a /örvény erejével lesújtani: erről n« feledkezzünk meg.
Pártszervezeteink fordítsanak gondol, ellenőrizzék, hogy rend• beji törtcnik.c a gabonaraktárak kitakarítása. S^cntgyörgyvö.gy községben* például már ki;akari-tottiík, kimeszelték meg a póíter-ményraktárakaj is! Ellenőrizzük a szakszerű fertőthnitési munkát. Okuljunk a tavalyi példákból, amikor a/felü.e''esen végzett fertőtlenítés'' miatt nagyobb mennyiségű gabonánk zsizsikesedett meg. Már idejében szervezzük meg a behordás gyors, veszteségmentes elvégzését, hogy ehhez a munkához elegendő iga és más jármű álljon rendelkezésünkre. Mind. ezek igen fon/os politikai kérdc-szk. Jó előre azért ve''jük fel. hogy mindez :król idejében gondoskodjanak a mj pártszervezeteink, tanácsaink.
A növényápolási munkákkal igyekezzünk, hogy azok ne vessenek vissza bennünket az aratás idején, hogv ne tornyosuljanak össze a feladatok. A falu nyugodtan. békességb:n dolgozhasson, minden erejét és figyrímet az ara''.ásra fordítsa majd. így gondolkodik minden becsüle''es, .hazáját szerető zalai dolgozó paraszt!
• (JUHASZ)
Bortermelő gazdák figyelmébe
Mindazoknál, ahol ebben es évben elszámolás nem volt, te« kinleti nélkül arra. hogy szőlőterületük hol fekszik, vagy b*ru. lest hol tárolják, elszámolás véget* szerdán, csütörtökön vagy pón''ekon « zalaegeruzeal pénzügyőri stakiiwon jelenjenek :noF. Mindenki vigye m?aával a régi KOir.l«ivét éj az olíogyaA&iott vagy eladott bormennylsés után járó borforgalTii öaazoaoi. íllotve ezen ö&szefek b<»flze é<éi lsazoló csekké'', utalvány;.
Vaaára*p> IMI, jan. I
A gondos novényapolas melleit van ido
építkezésre is
80 szarvasmarha számára épit istállót bontolt anyagból a lentikápolnai Dózsa Népc*tsz
A t''flttkÁr^ltvii Dózsa Népe .t<*r;nelóf.;,rivotkpr,p- rászolgál arra * kitüntetésre. hopy alig néhány hete önállóvá véli.
— Mullcvi eredményeink túlszárnyalásával bizonyítjuk be it; a magyar jugoszláv határmen ón minden külső és belső ellenségnek. hegy mi nemcsuk beszélünk, típ komolyan cselekszünk is g bekéért — mondja Tóvári István. a Kossuth.növénytermesztő-brigád vezetője. — Párosversenyben állunk a novai Vörös Zászló terrr.előszövelkezer.el és nem engedjük az elsőséget.
Szétnéznünk a határban a 480 ho^las birtokon: 70 holdas len-íerüie-.ük olyan Úszta, mint a pa-yclal. A legfontosabb munka náluk is most. a kaszálás. Gyor-''?sn megy. mert
íűkaszálógéppel végzik.
Tí«lán van még egy napra való
Ruznics Lajos az állatgondozó brigád veze''ője is ott szorgoskodik.
— Nagy gondot fordítunk az á''.ia-tenyésztésre. Most kapunk államunktól icnyész{örzseket. Mozgósítottunk minden erőr,. be-ifontuk ti családtagokat is, hogy mini! előbb végezzünk a siéna-b*''.8k2ritáifal. Nálunk nincs -is munkaerőben hiány! Olyan bő-fégts a ''.ermes, amilyenre már vé?en rm lóiméin
Tóth laiván, Tilbán Fot-onc, Hzufán a közHmuliban belépeti DomjAn Jánon uaynncnak **apo. ráxxfik a munkái Vidáman, Jó. kfdwel megy Itl o munka mind m nyolc munkuf#apttinöl, Nem ritkái»^, hu valaki két miukiteOH'' »¿tict aljért!, es,\Muip, Amellett, hojty 20 hold taójababoi mór bar. m«d«5onf^ 1» mcukapálbk, vé Kní''ok m kukorlco második k»pü* lóíévHl ih. «mit 15 holdon négy. ;rctesen vetettek ás
ttggzeknpcBnlt lókapákknl kapáltak.
Arrá 13 jut idejük, hogy nagy gondot; fordítsanak ez Op>tkezé-tekre is.
— Erősíteni, fejleszteni akarjuk ''.ermciőszövetkezeiünket minden erőnkkel — veszi át a szót. az üzemi pártszervezet tU-kára. — Építettünk már eddig ac.rtésjiaztatól száz darab állat részére, most egy hatvanhárom
'' méteres istálló építkezése közeledik a befejezéshez. A munkás-nyuzó volt herceg Eszterházy hit-bizomány téglaégrőire kaptunk bon''ási engedélyt. . Állatállomá-
nyunk fejlesztésének legfőbb aka. dályozója volt idáig a férőhely hiánya. Ezt 80 szarvusmailw .«zámára készítjük, A héten rá. kerül a tetőzet is.
— Termelőcsoportunk gondozott földjeivel messziről felhívja az egyénileg dolgozók figyelmét a nagyüzemi gazdálkodás előnyeire.
Erről beszél Dómján János aki ez elmúlt napokban lépe''-t a csoportba.
— Igazatok van. Jó gazdálkodások volt a legmeggyőzőbb érv számomra is és az a rna még ingadozó dolgozó parasztok számára is.
Az istállótól egv kicsit távolabb
ujabb építkezésbe kezdtek.
Ez meg sertés-szabadszállás lesz. Emeliett a régi épüle''eket is kisebb-nagyobb álalakitással használhatóvá tették- \
— Epitőbrigádunk -mindössze
néhány óltendó taghói áll. de mindnyájan értünk kisebb.na. gvobb mértékben a falrakünhoz, az ácsmunkához. azlán a2 építkezés egyéb fogásaihoz. Egy-két kőmivesme^ert fizetünk csupán. Azoktól meg tanulunk is. Taka. rékoskodunk. ahogy tudunk, hiszen magunknak takarékoskodunk. A munkaerőt is magunk biztosítjuk, — mondják az épi. lőhrigád tagjai.
És JTÜ tudjuk, hogy a tervszerű gondos építéssel, csak ugy mint a példás nagyüzemi termeléssel. nemcsak erősitik termelőszövetkezetüket. hanem meg is kedveltetik az egyénileg dolgozó parasztokkal a Dózsa Népe uj életre szövetkezeit dolgozó parasztjai/és őszre meggyőzik a községükben ma még egyénileg dolgozó psrasztokat. hogy lépjenek be a termelőszövetkezetükbe.
László Formic elvtárs Dunapenlelén tölti .szabadságát
A békeivek aláírása után
a növényápolás időben történő elvégzéséért harcol a bucsuszentlászlói békebizottság
Hoványi János, a bucsuszentlászlói békrbizotUág elnöke a békeivek aláírási kampányában eléri eredményeivel nom elég. szik mec ós ezzel nenf is mint mec w feladata, De « bókebi/oit* üáfié xínn, Hitiien a bélharc ujabb (■* ujabb feliidalokal Aliit a békt»bl*nitn«4Kol< elé, A f«*í«da-4»k mind inkóbb nőnek, u«y ithosy 11 nomxC''ktt/.l helyy.et ("''le. /Mik, Hoványi J6iiom dolno/.ó kl>pí»i''«M5l a oékelvplt alAMsa-kor lfl dolgod parawicBitlád házát látogailft mén, hogy olt el* besaélges*en velüki « nap.nap utón felmerülő problémákról és megismerje családi körülményeiket. Aztán a
napi kérdésekről beszélnek.
A békeharc eredményeiről és & nemzetközi helyzetről. Ezekkel <a látogatásokkal jó kapcsolatot épi-tet: ki a dolgozó parasztokkal Hoványi János és mosr ezt a kapcsolatot a növényápolási mun. kák mielőbbi és minőségi elvégzésének szorgalmazására használja fel.
Munkájának eredményeit pél. dák ^bizonyítják. Nagy József dolgozó középparaszt az ő folvi-lágosiló munkájával'' megerősöd-
A pártszervezet és a tanács jó felvilágosító munkájával eredményesen halad a növényápolás és kaszálás Egerváron
Egervár dolgozó'' parasztjai május 1 tiszteletére versenyre hívták ki Vasboldogasszony dolgozóit, a tavaszi növényápolási munkák korai elvégzésére- A verseny értékelését vasárnap tartják meg. Nagyszámú egervári dolgozó kis- és kö-zepparaszt megy Vnsboldogasz-izonyra, hogy megállapítsák, ki milyen eredményt ért el a tavaszi növényápolási munkában.
Egervár manapság hninalban olvan, tnlnt egy megbolygatott méhkas Alii, hogy megvilógoso'' Hik, • dolőoníV mtnnrk a mentire, H«fly Meiéh»n »1 tudják víjjp^nl a >4va«ií npvénvápnUnl munkál. Stmtnlmvknl bhonyttiti nr, /nmv « fcyríonvoAflPfl/rt*/ t()0{ t, tuknr >4l>0<VfyW*í w, o. ftnfit>rHtiflti/tlH ?(>. H(ir>nthrtfkfíi)6la»t 100 Mdift. \ikm flviititék íé 0 búidból U klvitttdk rftrfr fí rőttől,
Jó növényápolás! munkával nem fe!égí»íen«k meg. Utíy nkarnak v«r» senyetní n munkában, »nint ai n*«nek dolgozói: takarókosa», nagy lendülettel. Maliban at árokparton livö Jú Itkaszdlatlanul kdrbaveszett. A vnsárnapi verteny-
1951. fan. 3.
értékelésre az összes árokparti füvet lekaszálják és azt minél hamarabb betakarítják. Tudják, hogy minden szál megtakarított takarmánnyal a békét erősítik, mert az állatállomány fejlesztését segítik elő.
Most, ahogy kötelességük is. a tanácstagok járnak élen és mutatnak jó példát a dolgozó parasztságnak. Kondor Lajos 12 holdas, Kondor J«nö 9 holdas, Tóth Máté H holdas középparainlok már megkezdték a réti füvek kaszálását is, Tudják,s hofly a uirátuó* f/ó// hhntidli Ifi,, habár hwttebh It, de 01 inöiitiltt »okkal j<M, mint hi, fimtlyft vlrágié* uldn kottáinak It, Minél kétnbbtn kn-uállák U a IHuel, annál mtiabb mln(t»égú lm ti takarmány ét a wlu annál iytnüébb ltn>
Ennek m«t}érié*éh«e á pirtnur* vetet és n tanát» nt^v segítséget nyújtott a*, egervári dolgoíó parasztoknak, A me<rt|iaiulasfigi 41* lutidó bizottság azokat a. gazdákat, akik a növényápolás! munkában lemaradtak, felvilágosítja. Megmagyarázza nekik, hogy ha Idtjibtn elvégzik a növényápolátt, másodszor már könnyebb lesz a munka é8 a gaz rum nyomta el a növényt.
ve befejezte már az első kapálást munkákat. Ee rendre vág-iji már a fü-v01 Horváth Gyűli« bókcblzott^ági ''ujr wemelyes példájával in íelviláiioniió mun. kái véaez, A'' békóórl nomcaak Rlúinthávul, polidkul felvllAfiO'' ♦»Hó munkíijóvul hurcol, h«nem ilolgoxlk ¿rle, ő U Kíiu-nxóltl Moít erról bejiy.élBei Jn üoltíojni ptjp-p/''okUól. hogy
községük Is zárklzxék iel
u xitUmMntmlhályl verscnyklhl. v..-hr,''. lg gegttl őket, idő o''.jölt befejezni a növényápolás!, »zénabetukttrllásl, Hratá?i. valamint w cséplésl munkákat. Nem is lesz ez olyan nehéz feladat. Vannak Bucsuszcntlászlón be-cbüle''.es dolgozó parasztok. Olyanok. mint Szőke László, és Tó;h Ferenc dolgozó parasztok, akik megértik Pártunk és kormányzatunk felhívását s már befejeztek Q növényápolási munkákat, sőt a kaszálással is végeztek.
A békeivek aláírása még nem elég. jó termelő munka is szükséges a béke megvédéséhez. Jól harcolt; a békéérc Bucsuszent-lászló dolgozó parasztsága ekkor, mikor a kukorica és burgondi első kapálását 100 százalékra és a széna kaszálását már 60 százalékra elvégezte. Nem kis része van ebben Nyirő József békebizotí-sági titkárnak sem. ö a békeivek aláírásakor is
rendszeres látogatója volt
a község dolgozó parasztságának. Ez: a munkát most sem hanyagolja el. Nem egy esetben tanácsokat is ad nekik. Bucsuszent-lászló példája bizonyítja, hogy jó békehurcost>á--\ válik a község, amelynek a békebizottsága nwi szigeteli eT magát a tömegektől. A békebizot":ságokra a békeharc. ból és a bek^ megvédéséből nagyszerű, szép feladut jut. Ezt a fel. adatot nem is nehéz megoldani, csak Kzeretni kell a békét, ós tud. ni kell áldozatok árán is harcolni érié, ühogy a bumiwentlówtM békebUsaMüáa i<*«i,
Nyuiodttn alhat r«ff|«l, *m
k§U slfttnl « nUera, mwt minrtw fii«*«-, én Ipjbeliuultbrtn minden-falta »oltUéfl éé gyOmbU''Kí^lét frlsien fo. oltson megkaphul, l^Ks4trtftl»wi| RiukereMtedelmt VéJlölat Nflgykánliwa,
lB.efi kéhnflsukoé ArudAnkbin reRKtH 6-tól este 9-ir, 40.es két* mftsiako* árudánkban reggel 7-tífl esto 10.lv vásárolhatnak a dolgozók: .
nagykanizsai kiskeres. kedelmi vállalat.
I''i (íi»cfi. itimökterinttil Ilii Láttlo Ftrtnc etolátB, A Imninthíatnlin'' lelrptn dolaozllt. Fáradnatallnn leHrekésttégével mngtíval raöadla a motorszerclficsoport valamennyi tagját, akikkel együtt nép ered'' ménytkrt ér el. Legutóbbi átlag-teljesítményük is 134 százalék volt. Munkahelyén tehát jól dolgozik, de lelkiismeretesen tesz eleget pártmegblzatásának is. Alapszervi propagandista, aki a tiszt'' ségét ifjú kommunistához méltó lelkesedéssel látja el. Dolgozik a DISz-szervezetben is, mint szervező. Ebben a minőségben is igyekszik a lehető boiobb munkát végezni. Mindezeken felül még arra is'' jut ideje, hogv a lovászi mozi ügyeit intézze.
A mult héten történt, hogy ez utóbbi funkciója révén a MOKÉP-től két hét szabadságot kapott. Azon kezdett akkor gondolkodni, hogyan és mint töltse el azt a két hetet. Dunapentele és Inota jutott az eszébe, ahol fiatalok ezrei évi-Ük nagy szocialista békemüveinkei, a Vasműt és az Erőműt. S máris tudta, mihez kezd a két hetével'' Az üzemi alapszervezettől kért en-
gtdélvl, /lofly OgV''Pgv lirttl Un, lllttue hintón HiHlttnnrn At engedélyt mcglt''tplu, aztán ijtm, kelt.
Mlelőll azonban elment vntnn, elmondta még a fiataloknak, ml u<-. zettc őt erre az elhatározásra.
— Mióta Pártunk ránk, fiatalok-ra bizta a Vasmű építését — ma-gyarázta —, mindig úgy éreztem, közvetlenül is részt kell vennem abban a hatalmas építőmunkában, ami Dunapenlelén folyik. Sokai gondoltam erre és ezért határoztnm el, ho«" szabadságom egyik hetét ott töltöm. Mint motorszerelőnek bizonyára hasznomat veszik ott is. meg lnotán is. Aztán képzeljétek csak el, milyen nagv öröm fasz majd számomra, ha felépül a Vasmű és az Erőmű, benne láthatom az én két kezem munkáját is.
Aztán búcsút mondott társainak, akik kissé irigykedve tekintetlek utána. De aztán arra gondoltak, hogy az a munka, amit a gazolin-telepen végeznek, ugyanúgy elősegíti a Dunai Vasmű sikeres felépítését. v . t .!
11
Karolják fel, segítsék az állami gazdaságok vezetői az ujitó-mozgalmat!
A a/.Uhánovuták cls<> ért ekeiden S/lálin elvtárs <v.ckct mondotta: „Nálunk a dolgozó ember magát nrmága szabad polgára-nak, társadalmi tényeiö/enek érti, ha jól dolgotik, és ha megadja n tártadalomnak «*/, amit adni tud, a munka hátének ttámlt ét dletWg tivul", ! uy van ex mAr nálunk MititytirorMáiton 1«, iyv vnn xx Állami git»daftá|iokon heltil 1«. Minden lchalöétit udvn van dolijo-«óink ««ámára n Sxovletúnló által rendelkezésünkre bocsátott tapasztalatok, könyvek, folyóiratok, napi. sajtó. stb. alapján, hotfy munka, versennyel. ú{ltásokkal emeljék a termelékenységet, saját clclszínvo. nalukal. segítsék saját életszínvonaluk felemelését is.
A társadalmi alap, az erkölcs! erő megvan az állami gazdaságokban arra, hogy újítsanak, mégis tennivaló van nálunk bőven e téren. A: 1950. óv második felének öt hónapjában 58 újítási javaslatot nyújtottak be gazdaságaink és ezekből mintegy 40-et megvalósítottunk. Ezzel szemben az év első öt hónapjában mindössze 14 az újítási javaslatok száma és ezek közül is--csak kettő jelentősebb cs kilenc azokból csak a megvalósítható.
A hibát elsősorban az irányító szerveknél kell keresni- Ez év februárjában az Állami Gazdaságok Igazgatóságának rendeletére átszervezték a megyei központ munkaügyi csoportját, azok létszámát két főben állapították meg. Munkaügyi- és normaügyielőadó. így nincs tehát meg a szükséges szervezet az újítómozgalom megfelelő irányítására, «ellenőrzésére. Ebből következik, hogy magukra vannak hagyva a gazdaságok újítási még-
hirnltjal is, akik ,1/ ötleteket ^ javflülalokal nem tudjak kellően icUrlnre hozni, nem ¡»merik Híj-gé nx újitákl rendeletei «em, A dolgoxók nem trtrik n fejíiM rilahh i«vA»lrttok kidnltiflxAkAn,
Nftilymérlékhen hibának Mnnbon ax ÁlUml tí''inlrt»ái|ok vezetői 1». «kik a* rililAhl blxoltxátjok ''műnk*1 lát nem támogatlftk, az ú|ltá»l !>*• vasiatok bffvexeUütt nem aioriial-mázzák. Az ú|(tá«ok gazdmágl ered. ményelt nem kisérték ós nem kitérik flgyolemm«l és a legtöbb esetben az újítási dijat, sem folyó, sitották rendesen, kel 1A időben.
A felettes, szervek vezetői lálták ezeket a hiányosságokat, felmérték^ hogy a népgazdaság milyen kárt szenved, ha újítások hiányában n megtakarítás nem növekszik. Ezért rövidesen gyökeresen átszervezik a mezőgazdaság, köztük ar állami gazdaságok újítómozgalmát is. Az úi rendelettől nemcsak azt várjuk, hogy megváltoztatja, hanem hotfv meg Is javítja az eddigi munkákat.
Az újítási mozgalom megjavításához azonban még maga a rendelet megjelenése nem . elég, hanetn emellett is elsősorban a gazdasá'' gok vezetőségének jó munkája, a dolgozók széles tömegeinek a támogatása szükséges. ..A verseny — mondotta Sztálin elvtárs — valóban az az emelő, melynek segiisé'' gével a munkásosztály hivatva van irra, hogy az ország egész gazdasági és kulturális életét a szocializmus alaDjára állítsa". Az újítási mozgalom alapja pedig a szocialista munkaverseny, a dolgozók abból fakadó, alulról jövő kezde menyezése, hogy ma saját magának dolgozik.
Papp Ferenc.
lakács Lajos tóíeji termelési felelős jó példája
Az uióierményekre v«ló «ser. ződéskötéH ás ejjów meayében mopkeüdődöll, A« euwv/.eal já rá» kttrxotl termeiéit felelőd réroüversenyl Indítottak és vfti ''feltók, hngy krtrwUkre, uipív« tttxhéaUkrp ílfllrányjipti i/íihkí: ''Mkei megwpiö'' iimw^ftor Jew.ő pollllkíti tplvil^gptiir. műnk« wlupjén mAt- Június í »f stei''xW^illpi lekötik,
Tttkéei 1/hJok ^rmeléM felelő» vélluM«, hopy Tófej kö»»6gre eh"-, lrónyjtott kél hold íftldborsót ju-ttlug l.re Kzerződéssel lek<,; Nyombnn iiozzó is fogott a munkához. amelynek sas lett az eredménye. hogy mdjus 2H-án Tójei küzséy dolgozó parasztjai tel)"-sitelték szerződéskötési clőird^r zalukat,. Takács Lajos termelési felelős háziagitáció során végre1: f jó felvilágosító munkával érte el
ezt hz eredmény*, Hossza^bban elidözöli egy.efiy dolgojtó paraszt nál, beweH n másodtermények termőm óséneií jelentöííégéről, Az i^óiepnftnvfiví!! ^ k<«PlJrtvöben beUknrhésrj, Jcrulfl k>''lttirnrtvé. n.v^k helyér« g/áliHl a fn''fí ehbPn «* *>*ipnddN»n méttputier
kfinwlu -jüi<P(lelnn>i hijtom/ ''«
bt*ff''iiitjrt « doltíimnk bAiHíttc lí. késfl d^ífe, Kb. ben p.munktibttn n helyi pöt" «¿erveiét «?s a tanács, valamint a DlSz-flatalok 15 támogatták.
Ha minden termelési felelős a 2Üld»égs2ersőde&ek kóté^énél igy végzi * feladatát, mint T;kács Lajos Tófejen, akkor jóval ar előirt határidő élőt; az egész megyében be tudjuk fejezni az utótermónyek szerzödésköiési munkáját.
Következetesén alkalmazni kell a vállalatvezető é» műszaki vezetők egyéni íclclfoségének elvéi a kanizsai Magasépítésinél a munkafegyelem megszilárdítása érdekében
A munkafegyelem mcgsztlárdt-t.fjának munkája oll kezdődik, mennyire van tis&iábm maga a vállalat vezefősége, pnrtszervezec e-, üb-je az előfordult lazaságok-k.il. tudja az*, milyen méreteket •oll a vállalatnál e> munkafegyelem kzasága. Egyáltalán képe'' kel! alkotnia arról, ho^an áll a vállalat a munkafegyelem terén.
Elveszett munkanapok
Mindez, éppen abban az üzem. ben. abol a munkafegyelem a cgjobban fellazult, a nagykanizsai Magasépítési V-fiál, tökéle-:<->,,en hiányzik. A minap végigmentünk egy sor irodán a párt. -■-¿ervezeti ől a bérelszámolóig, az ub-től a statisztikáig, a norma-osztálytól a munkaerőgaadálko-dásig. a vállalatvezetőtől az üzemi SzTK-ig, egyetlen embert sem taiáliunk. aki megmondta volna: Mennyi voll ápriüsbau az igazo. lat''anul mulasztott órák. vagy napok száma. A slatiázíito tud-hogy a munkaidőkihasználás .•4.7 százalékos volt a márciusi 77 i.ázalékkal íizemlien. Az SzTK tud:a, hogy május H-től 19-ig 80 rv.inkás volt tápp^Ézes beteg. Az .■V te lévő héten "8. Ec egyik M-m többet.
■Tollár elvtárs, cz üzemi párt--•erve/e.r trkárg tut mondotta: \nii tudom, mennyi «yipo?»-i«(ion tduvlmaradöfi. Mondják • ok ,r»e Imrentiink ellene, Mont infWjuíMcn in IwtsóUünli rola^n in''fmr eltüknek 1« iftepmmidtHlí.
Vájjon n kttxlekcdé*
■i oka ''t
WtakfaM elvtór*. iu Uh icr-míléíi felelőse e*| mondotta: — No. hát azért »tctn olyan napt/tm •Miytv» a dolog. Vannak. nktk a krgzthelj/i építkezésen hetonklut «*<?;/ teljes napot mulasztanak, infrf pénteken estr elutaznak és
hétfőn délben állnaI: munkába. De hát a roffz közlekedés.
Bánhidi elvtárs, slaUíztikus mondott*: — Átlagosan a havi 206 munkaórából 170-180-at dolgoznak le az üzemben. Hát ebben a betegeken. szabadságolta-kon kivül nagy része van a munkafegyelem lazaságának biztosan.
Ferenezi elvtárs bérelszámoló igy beszélt.: — Tudjuk, hogy komoly méretű a munkafegyelem lazasága. Sok az igazolatlan munkaóra is. De pontoxm nem tudjuk. Szívós politikai munkát végzünk. de Hát a kétlakiság... £s nem is jelentik az építésvezetők.
Az építésvezetők '' nem adnak jelentést
Maga a vállalatvezető annyit •tudat*, hogy űz év első negyedé-ben 8440 napot mulasztottak. Mennyit igazoltan, mennyit igazolatlanul: nem tudja. Tehát százmunkás teljes három hónapon ke-resz''.ül hiányzó^. Ennyi idő alatt ennyi munkás folépit egy három, emeletes pontházat. Vámos Jenő elv''.árs üb-iag tapintott a velejé-xe az egész szervezetlen ügynek: — Az építésvezetők és munkaue. zrlök nem adnak rendszeres jelentést, s nml jelentés be is jön, abból senki nem vesz magánok annyi járadlxágat, hogy a szabad, sngolt''tk iáppónzetek számának, ralamhtf a mutatifoti ♦»<»• pok JUdmrtfW/e itMttelmsonlitúsám hói mcpfillapi/finii: mennyi ac igazolatlan vwlantdii,
Hem Uh, »cm « pórtwnrve zei nem <udjtt. milyon kéjének, munkaidő kl nem dolgozások tor. dúlnak «lő. JCrröl « vóllwhtlvMC. tő tíém tud Tűrhetetlen ée eléggé el nem lelhető. f&lhóboritó szervezetlenség ez. A hibák ismére-lének hiányában nem tudják tt megfelelő eljárót»!, alkalmazni a
munka fegyelem megbontóival szemben. Még egyetlen esetben sem fordult elő. hogy munkufe-gyelem bontót elbocsátottak volna«. vagy leirfák volna a mulasz-to''.t időt a fizetett szabadságból.
A pártszervezet
elfeledkezett...
A párttitkár elvtárs azt mondja, hogy az építésvezetők és munkavezetők általában elnézőek a munkafegyelembontókkal szemben. De példát nem tudóig mon-demi. A ..pártszervezet, tehát nem foglalkozott még teljes súllyal ezzel a fontos kérdéssel. Az üzemi bizottság hasonlóképpen mellékes feladatnak tartotta ezt eddig.
Igen fontos lenne, hogy ? jövőheti tapasztalatcsere értekezleten a nagykanizsai vállalat szervezést tanulna ezen a téren is á zalaegerszegitől, ahol . minden szervnek tiszta képe van arról, mennyi az igazolatlanul mulasztott napok száma.
A nagy budapesti PártváleiszV mány 1949.i határozata kimondotta: — „A munka-fegyelem terén fapa?rfalható lazaságok, megszüntetése érdekében az üzemekben következetesen érvényesitenl. kell nz egyéni felelőstég elvét, A vállalatvezető egyénileg felelöt az cpéss ilxem tormelisi és hérkórdc• «e-lrőf, rtr meg krll állapitavi a tny/a területén n felclöfsépei a mflwki vezetőknek, művezetők* nek fM''lerekiwk 1».,. Üsflmi pafltterv/ttelrink én kerületi pdrf,. hízott »öveink líótelOKsópc, hnpy pondo#k0djrt»ak a: egyént fele. tötmétj haoetkncic* at/tflmazti* »árúi, niepwfllőídídRdról, a munka-fcoyeletn emelótéröl".
Ennek szellemében Járjon el a továbbiakban a nníylwnlzsat Ma. gasépltésl V. vállalatvezetője és
pártszervezete.
r éld ás Ítélet:
Hatesztendei börtön feketevágásért!
A zalaegerszegi járásbíróság szürke, barátságtalan tárgyalótermébe uj vádlottak lépnek. Fe. ketevágók, feketelelküek. összebilincselt kézzel, sunyin lehor--asztott fejjel jön olöl Odor Géza eredetileg cipész, idővel kupeccé vedlett zalaszentmihályi ngyenélő, társával Tüke József eredetileg aabómeáter üzlettár-.-ava!, akivel most egy lánc köti össze, jó szorosan. Mh.jd követi oker Balogh György, aztán Né; moth Sándorné nagykanizsai oic!miszer-„kereskedö", aki a doljío-zük bőrén akar: meggazdagodni. Ázíán begördült a kulák is. Simon Károlyné közel 100 kilós termetével. Együtt van a bíróság előtt az egész bűnszövetkezet, emely állattenyésztési tervünk ro-vására akart könnyen, jól élni.
Feketevágó bümMmöveikeset
A kihallgatások során szűköl, vf. gyáván leenik egymásra bü* nf.ket Á bizonyítékok azonban döntenek. Odor Géza, ez a Mki-ísmej-etSen kupec óprilia negyodi. kérv vf''igta le az első borjut, «mit NcrifcthnMek «ólliwttak, ft^tán Tűkével lársulvtt eaymó» utón nvolc damb bor jut, uégy serjó^ vágtak le íekeiin. A4 es^wyt Nó-mMh 8ónd«rn<» vette mttf "lö-l''»k. mW fnldolío»''« a huöt ég "ív ^ri^enlteM«'''' — K8y ki>= ke.
giindnlittin - »''rtkncoií »^y hnnuln. M Mkl hallj«, gyU-"»!•« fogj« iö«y kin keronel, ^n kis kereset » dolao»ók be-Képzelhető 12 óílgt utón. Hánv behálózott, kanizsai dolgozó «nylet''e meg ezt a „kis kerese.
— 350—400 forinfiot nyertem Ancien Jóazágou — vall a bün-^ovetkezet feje, Ódor Géza. — "ert csináltam. De Ném#!hné most is tartozik 400 formámmal. — Meg még nekem is annyival jön — mondja később
Tüke. — Aljaemberek. Igézi kupecek- Itt a biróság előtt is a pénz érdekli őket. Hol van tőlük a módosított ötéves terv. a szocialista épilés. a békéért való Ivíű-c, a magyar dolgozó nép felemelkedése! Csak egy van, ami érdekli őket: a pénz. a munka nélküli, könnyű pénz.
Figyelmeztetés
mindenki számára* ••
Akárcsak a kulákót. Sipitozva (agad. — Nem tudtam, hogy miért veszik meg tőlem a disznót. Nem Is tudtam, hogy levágják és nem tudtam semmit. Kellett a pénz. Másikatl akartam venni. — Mindenkit meghazudtol. aki előtfte vallott, senki sem mondott igazat, csak ő, Simon Károlyné a kulák. De vájjon ki hisz .,ő ártatlanságának"? — Nem is tudtam, hogy mikor vágják le
— kárál é^ Balogh György kitörve kérdi: — Hát nem te melegítened a vizet a kopasztáshoz?
— a kulákbun benlreked a szó,
K* a'' bűnszövetkezet kerll<>V«a
hatalmit bit Bitlogh Oyürayót. A 400 forintos kerekeiből 15 forln. tot dobtak otla n''ekl »
— Tudták, hogy hemenme»»!ei>é''
i«núl(ftm, e/in ktirny^keílPk me*. — Bív ember, nkl behuny* la itemét. nem lélolt, nem h*J« tofct, Nem montfiók, hogy milyen én nwt nitm kérdésiem esurrant egy kle péní 1»,
— Így let). Balogh György a tyJ. pecek, kulák ok klwíolgólója. Példája figyelmeztetés, n.lndohki* nek.
ketevágással próbálják gátolni, ódor Gézát hat évi börtönbüntetésre és öt évi jogvesztésre. Tüko Józsefet 4 évi börtönre és 5 évi közügvi jogvesztésre, özv. Németh Sándornét 1 évi börtön, re, két évi jogvesztésre ítélték. Simon Károlyné 4 havi. Balogh György pedig 8 havi bör:önbünte-4ést kapott.
A feketevágó nem is érdemel mást. mint a biróság kemény öklét. Bizony, jobb az állammal hizlalási szerződést kötni, " mert az minden dolgozó paraszt szájára biztos, cgyösszegben kifi-ze''iet1- pénz.
r X ht P. ir.r
Hogyan segítette a politikai oktatás járásunkban a tszcs-mozgalmat?
ná"kosi elvtárs kecskeméti beszéde ótu a zalaegerszegi járó«. Imii is a do gozó parasztok nagy számmal léplek a termelőszövetkezeti gazdálkodás útjára. Dolgozó parasztságunk egyre na-gvobb számban ér''i meg a termelőszövetkezeti gazdálkodás elő. nyét az egyéni kisparcellákkal szembei. Enne''.c a felismerésnek következménye az. hogy Pártunk II. kongresszusának tiszteletére járásunkban hat községünk termelőszövetkezeti
község lett. Hogyan jötteik rá a felsorolt •községek arra. hogy a dolgozó parasztok számára sokkal előnvö-íebb a nagyüzemi gazdálkodás? Az 1950/51-es oktatási évben ezekben a községekben, például: Zalalövőn, közép, és alapfokú politikai iskolát létesi''ettün''k. Pacsán szintén, Pölöskéi külön szerveztünk, mind a már meglévő termelócsoportban. mind a gépállomáson. Dc *z nem jelenti azt, hogy elhanyagoltuk volna az egyéaileg dolgozó parasztokat. Az egyénileg dolgozó parasztok számára külön egy alapfokú politikai iskolát lót esi tettünk.
Zakiszenlniihályon összevontuk a tszcs-tagokat és az egyénileg dolgozó parasztokai egv «lapíoku politikai iskolára, hogy az uikolán i<ere»ítöl in niludinjeábh meg-tereniihük -.1 már inrglt''ná tszcs CWjni i''h a: cguÜtiilrn1 tfflJ(MNk«rfd dolf/uSrí parasztok közölt a *;oroj kapcnolalot,
, M leli «* ftVilnlá», « politikai lnko tik eredménye? Minden egyen poUttkAi iMkntA. hálgate kivétel nélkül eM. nek «kert belépni a tsxcs.be. Ucblíöiyllottók ^ tőitekkel, hogy megér etlek és alaposan áttanuf. mónyoztók nz iskolán kapott unvagokul. Káradsógot nem ismerve népnevelő munkát végeztek. Magu''í beléptek. s emellett igyekeztek a község összes becsületes dolgozóját felvi-lágoKi''an! a nagyüzemi gazdálkodás elő-nveiröl. Igyeíwzetüknek meg is lett az eredménye^——
Népnevelőink / munkájukban nap mint nap-^ felhasználták a Szovjetuniá-kothozainak hatalmas eredményeit és nap mint nap megmagyaráztáik dolgozó parasztságunknak. hogy jobb éle''et, nyugodtabb életet csak akkor lu dunk bizlosilani saját magunknak. ha követjük a Szovjetunió kolhozparasztságát és mi is egyre gyorsabb ütemben megteremjük a nagvüzemi mezőgazdaságot. EzíSckel a szavakkal érvelt Odor Simon. 12 holdas középparaszt Zaíaszentmihályoi. Elsőnek saját testvérét. Ódor Imrét, 13 holdas középparasziof, majd Rácz Károly és Izsán Is''.
Dlcséretben és pénzjtttalomban részesültek a terménybeadásban élenjáró községek, tanácselnökök
Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Ba-godvitenyéd, Zalaszentgyörgy , és Felsöbagod dolgozó parasztjai, a pár''.bizotnságok. pártszervezetek, valamint a tanácsok jó politikai felvilágosító munkája kövotkez-lében megértet lók a iwménybe. gyüjtéa íoruoüságót éfc becHih le-Kel lettek eleget e*en n <éren hu/,11 fiuh khlelosetie^gUknek.
A megyeszékhely. Nagykani. zsa város, Bagodvitenyéd, Felső-bagód és Zalaszentgyörgy községek tanácselnökeit és lanács. titkárait, valnmlnt «nyilvántar» tóit 11 megyei lanác« vógrehajló-bUolUófin dlchéreiboit és S00—S00 forintos pénzjutalomban réMe. illeMe,
Hat,
éti
S flgyelmeztétés minden Ítélet azoknak, akik népünket fekete, vágással akarják megkárosiUani. akik szocialista építésünket fe-
A kulák korcjmároi
— meg n fokotovágá»
«au Kólmón íttittMenigróU ku. 16k koromáros egy fokkal í*m külünb a többinél. Koromójában öm«?UI kulók lófHBlw.l én egyült sütik, főzik a külör''élj rémhíre-ket — meg a fe^olcvógásokból származó borjúhúst.
Most a házkutatás során 6 kiló borjúhúst találtak a kulák korcs-máros hfcásán. Ez is természetes — feketevágásból származik. Minden bizonnyal lesújt rájuk is kemény kézzel a demokrácia vasökle!
Swbotdlta a kulák a cséplőgép kliavitását
Mfttiía| Imvöti kerkskvi''.sii cnéplflgeptuliíjdonpa kulftk fsén« lőgépét MÓndékoíAn nem Javl-lőrtn mcp «¡«ni a céllnj, hogy a* ő gépe kiesik a munkóból és ezzel is akadólyozza a cséplési munkát. Ce ez a terve nem sir került. Leleplezték a kulákot & község dolgozói és kíméletlenül feljelentenék.
Vasárnap, 1951. jun. 3.
ván 10—10 holdas középpara$**0-kat gvőrtc m^ a nagyüzemi mezőgazdaság ^előnyéről. Nyugodtan elmondhatjuk: ahol a politikai iskola vezetője alaposan készült flz elő. adásokra és a szemináriumok, ra. ott meg is lett az ered. meny. Rendszeres a pártépi-tés. a termelés, a begyűjtés. Ennek nyomán alakultak a termelőszövetkezeti csoportok és az előlíészitőbizottságoik. Boncod-földéa, Andrásbldán. Kemen-dolláTon megalakul''.ak a" termelőszövetkezeti csoportok. Zalaisl-vándon. Ságodon, Ba-kon. Vaí-boldogasszoiy községekben az elő-készitőbizottságok. . Mindezek az eredmények azonban nem jelentik azt. hogv minden rendben van náluivk az oktatás területén. Van még elég javítanivaló, a salomvári Zója-tszcs-ben például indítottunk egy alapfokú politikai iskolát, a ''köz*-ségben egy középfokút. Később a két iskolát egyesíteni kellet:, mert csak 4—5 hallga ó jelent meg és maga Koyács elvtárs, a tszcs titkára is azon a véleményen van. hogv
nagyon elfáradnak az elvtár. sak, este már „nincs kedvük tanulni,14
N''em sobJtal floedvcíóbb Zalutár-nokon sem n helvze», Ot» szintén 11 „nem érú ik rA"'' ürüggyé! ér. veinek, Müríi » gépóllomóü ve/* ló|e, íloros eivtón hem ér/ii «< elméi«, Jelen rtiégét, Nem latiul mónyoiM n PoiitlkMl HixetttvAg ttMO (^1óbfP ''JÓI hfliómfstót ** fokeni nem valósltollii meg azt a követelményét, hnqu a pdniag. s<fa marxfttQ''kninlsitt képtééét enész pár/munkánk előterébe kell (lllltant. Arra hivatkozna^ hogv nincs politikai helyettes, irhát nem tudják rendszeresen megártani a politikai iskoláikat. Nem látják ezok az elvtáhsak. hogv az ellenség a párlo-ktatás vonalán is igyekszik mindent él-•követai. Látja az ellenség, hogv a politikai iskolák öt résztvevő elvtársak látókőre napról-napra bővül. Ezzel tudjuk eredményein, ket mind irtkabb növelni. Ez\, pedig szeretnék megakadályozni. Nem riadnak vissza semmiféle aljas mesterkedéstól sem, még a papi palástot is felhasználják. Salomváron például Fonnyadt Antal plébános még két litániát is tart. amikor politikai iskola van.
Még mindig nem érzik kellően egyes helyeken a -anulás fontosságát. Nem látják azt. — hogy Sztálin elv társ szavaival éljek — „ha kádereinket a munka min. den terüleien ideológiailag ki iudnánk képezni és politikailag annyira megedzeni, hogy szabadon ■tudnának tájékozódni a belső és nemzetközi helyzetben, ha teljesen érett marxista-leninistákká tudnánk őkei tenni, akik komoly hiba nélkül tudják megoldani az ország vezetésének kérdéseit, akkor minden alapunk meg volna arra, hogy kérdéseink kilenctized részét már megoldottnak tekint-süv.*
Ezen a területen a járási párl-bizotiságot, is komoly felelősség terheli. meri Vésv* figyelt fit egyes helyeken az oktatás hiállVOKhÓguil''H,
A/, lDöl—52,es oktatási évad-tori
mér BHgyohh gondot ferdl. tunk t«rm»lMitlvetkMAÍt m-V »¿leinkre
Mór wovi eldftéíüitJM a (ovo ok '' ¡Htóítl évei, hngv inira ♦!|on IMI nklóber «na mór ntlnden
Itulitl''kttl iskula li«llg«ló|ó'' h 1
flrtpswrvcíei Itflfeiíőbb «zerve, a tOf/fiuűlt''H hl::a nte/j netal n párt. mimkntwl, hogy vegyen résit $ nolltlktii l«ikolóti. Népi demokratikus orszógunkban leht-iővé vált minden dolgozó előtt, hogy politikai és gazdasági lá ókőrét mind-iffkóbb bóvitse, épp-n ezérl igye<k-szü ik a járásunk dolgozóiDa*k ezen a területen is mind több se-gitséget nyújtani, '' • VIRASZTÓ MARIA '' JB agit prop. titkár.
Kiseprűztek a kdiákokat fejlődésnek indult a iieiriesnépi twes
Nípi detnokraUku* ursrrigunk dolijr>?<s nípe PArlunk vezctruóvel nafiv felemeld célírt kü/d. A cél az. hofiv ötéves tervünk megváló» sltásávnl felépítjük owágunkbun a szocializmust. Ipari termelésünk cgvrr nagyobb méretekben bonlakozik ki. Ellenben u mezőgazda-fádban bizonyos (okú elmaradás mutatkozik-
Kct kulák bomlasztott \ , hossza ideig
A falu szocialista fejlődése nem tart lépést az ipar fejlődésevei. A lemaradás behozásához szüksége« termelőszövetkezeteink további mc^crösit-ésc. Megyénkben sok helyen tapasztalható, hogy a fejlődés ellensége, a kulák beférkőzik termelőszövetkezeteinkbe.
Nercesnépcn is így volt. Két kulák beférkőzött a csoportba és ott igyekezett minél jobban aláásni a szövetkezet munkáját. Azonban a pártszervezet, a járási pártbizottság segítségével — habár elég későn — leleplezte és kizárta őket a csoport tagjai sorából.
Azóta, mintha elvágták volna a panaszokat. Nem hivatkoznak a csoport tagjai arra, hogy rossz az idő és nem lehet dolgozni kinn a mezőn- A pártszervezet továbbra is mutatja a helyes utat a dolfio-
¿(''tkttnk. Jól folyik a {«vonni munkák clv6fl/é*e. Mo»l a növényápolás munkákat 1» nagyobb lendülettel végzik. Igyekeznek bepótolni h/1 a késedelmet, amit a kél beférkőzött kulák uszítása okozott-A szénakaszálási munkák gyors ütemben folynak. Ezzel is megmutatják az ellenségnek, hogy ők jobb munkát tudnak végezni a ku-lákok nélkül.
Most már jobban tetszik az egyénileg dolgozóknak is
Látják ezeket az eredményeket az egyénileg dolgozó parasztok is és Németh Kálmán 16 hoidas középparaszt aratás után belép a termelőszövetkezetbe.
— Látom, hogy Pártunk és ncpi demokratikus államunk milyen nagy gondot fordít a mezőgazdaság elmaradottságának felszámolására — mondja. — Én is szükségesnek érzem, hogy kövessem a már cd-difi belépett dolgozó pnraszttársai-mat. Az aratás után belépek a termelőszövetkezetbe, mert látom azt, hogy csak ez az út biztosítja számunkra a boldogabb és jobb jövőt.
Igaz, vannak még hiányosságok a termelőszövetkezet mynkájában. Ennek egyrészt az az oka, hogy.
még mindig m tarmeitoxtWetkcxiT pénztárosa Kóxa Gyula, aki a Dm* rankovlcs párt. ottani képviselőié volt. De most már nem nokálg. A pártszervezet taggyűlésén egyhangúlag elhatározták, hogy le fogják váltani.
Hiba, amelyen sürgősen változtatni kell
A súlyosabb hibán még ezután kell változtatni. Az a helyzet ugyanis, hogy vannak még olyan termelőszövetkezeti tagok, akik kétlaki gazdálkodást folytatnak-Ezek a dolgozók a kinthagyott földjeik megművelése miatt elhanyagolják a termelőszövetkezetben végzendő munkákat. Ez nagyban hátráltatja a termelőszövetkezet munkáját.
Ha az ellenséget eltávolítjuk" a tcrmclőszövetkez«tck tagjai sorából, akkor a munka is nagyobb lendülettel halad előre. Most jobb politikai munkával a kétlaki dolgozókat kell felvilágosítani arról, hogy az ellenség uszályába kerültek és a békcharc sikerét gátolják, ha nem veszik ki részüket a termelőszövetkezet munkájából, megerősödéséért vívotti küzdelemből. Ez 8 feladat a termelőszövetkezet legjobb, legkipróbáltabb tagjaira, a kommunistákra vár.
Naponta 12 pár minőségi cipő készül . a zalaszentgróti Cipész Kisipari Szövetkezetben
Megelégedett, vidámarcú iparo <sok ülik körül a hosszú panglit-Látszik, hogy örömmel, kedvvel végzik a munkájukat, az a munka pedig, «mit jókedvűen végeznek, mindenkor jó szokott lenni. Hogy crrrtl meg is győződhessünk, nem kell mást. tennünk, csuk kezünkbe kell venni egy pár cipőt, amely ¿ppen most készült el.
Minőségi cipőt__J
a dolgozóknak
A zalaszentgróti Cipész Kisipari Szövetkezet min&ségi munkát végez. — Márciusig típuscipőt készítettünk, aztán áttértünk a minőségi árura — mondja ifjú Rosta Sándor, n szövetkezet könyvelő-adminisztrátora. Egy éppen most elkészült cipőt mutat. — Meg lesz elégedve velünk az a dolgozó./aki műhelyünkből kikerült cipőből vásárol.
Csak egy kis utat kell megtennünk a pangli körül, láthatjuk a. cipőkészítés minden jnozzanatát a kezdéstől a befejezésig. A felső-részkészítőtől, amint behozzák a felsőrészt, átveszi a szalag egyik dolgozója, aki elvégzi a kaptafárahúzást, belehelyezik a .talpbélést, aztán varrják, majd a szalag másik dolgozója rászegezi a rámát. Utána következik a talp rámérése éis kivágása. A szalag . minden egyes dolgozója elvégzi a maga reszortmunkáját és így készül el naponta 12 pár minőségi cipő.
A" legkisebb bőrdarab sem vész kárba
A falon egy díszoklevél látható-A szövetkezet kapta az újítókiállításon. Magliár Gyula, aki már harmadik eve dolgozik a szövetkezetnél,. a díszoklevéllel kapcsolatban ezeket mondja: — Nálunk a legkisebb bördarab sem vész kárba. A bőrhulladékból ízléses kivi-telú cs tartós szandálokat készítünk.
Kemény Antal megjegyzi: — Mi itt a szövetkezetnél valamennyien ismerjük a takarékosság .jelentősé» gét. Anyagot kapunk elegendőt a Bőr Vállalaton keresztül, de azt ii tudjuk, hogy békcharcunk megkívánja tőlünk, hogy nz anyaggal jól gazdálkodjunk.
Fejlett kultur* cs sportélet
Jól működő kultúrcsóporlja is van a szövetkezetnek, Moit készülnek egy előadásra, amelyet » koreai gyermekek javára tartanak. - Az MHK-ba azövetkeze. tünk valamennyi tagja benevezett — jegyzi mrg Kemény Antal, — Sem a munkában, sem a kultúrában, icm pedig a sportban nem akarunk lemaradni.
Zalteferszegrc éi Natfyk''anfzsá-
szállítják a minőségi cipőket. 10 naponkét 120—150 párat készítenek cl. A szövetkezet szép keresetet biztosit tagjai számára. Valamennyien megelégedett emberek-örömmel és lelkesedéssel végeznek ndpnevelömunkát. Tudják, hogy
azzal is a szövetkezet munkáját segítik, s önmagukért és az egész dolgozó nép boldogulásáért dolgoznak, ha megmagyarázzák í ter-ménybcgyüjtés jelentőségét és a növényápolás fontosságit.
Nagyobb éberséget a MEZŐKER.né)
A zalaegerszegi városi tanács minden igyekezetével azon van, hogy n dolgozók élelmiszerellátását biztosítsa. Segíti ebbeli törekvésében a népboltok megyei központja, valamint n helybeli föld-müvesszövetkezet is, A Dicsőség Sztálinnak-termelőszövetkezet dolgozó parasztjai, hogy mincl több és jobb minőségű árut termelhessenek a város részére, öntözéses gazdálkodást folytának, zöldövezetet létesítettek a város körül.
Ellenben nézzük meg a zalaegerszegi MEZÖKER vállalatot, mit tesz annak érdekében, hogy minél több árut biztosítson a megyeszékhely dolgozói részére. Bizony ezen a téren komoly hibák vannak. Ha-'' csak a közeli napok, eseményeit nézzük, 59 kiló citrom, közel egy mázsa primőr, cseresznye és 210 fej saláta rothadt el az Olai-uti raktárukban.
Tűrhetetlen, hogy egyen Mzcmélyck bűnöm múlana taxa miatt kösífogyasatá* céljait szolgáló cikkek tűnkremenjonek. A vállalatvezctöséfi cs az üzemi pártszervezet vizsgálja meg munkájának hiányosságait, leplezze le azokat, nkik ellenséges szándékkal vagy spekulációs céllal tudatosan elrothasztották ezeket az általában keresett,és nagy értéket képviselő árukat. Nem kétséges, hogy a MEZÖKER vezetői még a nemrégiben végrehajtott tisztogatási akció után is találnak olyaif elemeket alkalmazottaik soróban,akik-nek munkáját éber figye-lemmel kell kísérni, mindenben alkalmazni kell rájuk és a MEZÖKER egész munkájára Kovács István elvtárs, a Központi Vezetőség ülésen elmondott beszédét.
Hogyan érlek cl az amlorMzi toz-ben
a 30 kilogrammos választási súlyt a malacoknál ?
ZiWgemoítrtt ti Járásban lévft termelőszövetkezetek és csoportok elnökeinek érickezle''.én Kóívji •János elvtár?, a járáM mezőgazdasági osztály vezetője beszédé-bon foglalkozott a növényápolás! munkák időbon való elvégzése* nek. a takarmánytermés páldús betakarításának. legsürgősebb elvégzésével, valamint az aratási és a cséplcsi munkák jó előkészítésével.
Nem ördöngös dologról ran szó
A csopor''íelnökök hozzászólásaikban ismertették, hogyan állanak a tavaszi növényápolási munkákkal. A pacsa-eaidorházi termelőszövetkezet elnöke elmondotta. hogy már rég elfelejtették a kukorica, mák és a cukorrépa második kapálását-, a lucerna kaszálással is végeitek. A rétjüket is simára.nyirták.
Könyvelőjük. Varga Márton átadta tapasztalatát a többi csoportoknak arról, hogyan tudtak sertéstenyésztés vonalán szép eredményeket elérni. Többek között ezeke? mondotta:
— A malacokat már háromhetes korukban szemes -pörkölt árpával kezdtük etetni, öthetes ko-ruktól kezdve pedig árpadarával.
t(W ''trlük cl, Utiffli « malacok d''-/ipsulf/a 11 hete» /torukban 20— ,70 kitofframmog lett.
GőbMyhizlatósbó) i« szép jövedelmünk lett
Nemcsak a malacokra íordi''a-nak nagy gondot, hanem a hizó-állatokra is. Bizonyítja az. hogy a hizlalásra kapóit 100 darab ser. tést 5 hónap alafct hizlalták le. Az összes takarmányt, ugy veitek, mégis a tisztajövcdélmük 12 ezer forint volt.
Szabó László babosdöbrétei ter. melőszövetkczcji könyvelő versenyre hivEa ki a szövetkézen könyvelöket a pontos könyvelés elvégzésére.
. A tszcs-elnökök hozzászólásaiból visszatükröződött, hogy példát mutatnék az egyénileg dolgozó parasztoknak a növényápo. lási munkákban. Különösen jók a kapcsolataik a még kívülállók• kii Nagylengyelben, Pacsán. Tófejen. Nemcsak tanácsaikkal, tapasztalataikkal, de fogatérővel is segítik sz egyénileg dolgozókat, hogy mielőbb elvégezhessék a fontos növényápolási munkát. Vi-szon- a széna kaszálása terén van még tennivaló. Ezt ® munkái meg kell gyorsítani a tszcs-kben is!
2 évi börtönre ítélték a nyilasból és lobboldall szocdem-bőt lett uludvarl feketevégét
ségi tanács is jól tudo''.t a doipc-ról, sőt Kovács István tanácselnök mafla is szerzett vágóállatot
Egy megrögzött f''.r<etcvágó (Itt fsütörtökőn a vádlottá* pa''dján a nagykanizsai járási bíróság elölt. Istványi Rezső volt cz, az Ásvány-olajtávvezeték V ujudvari löl. töállomásának éjjeliőre, aki az ügyészség vádirata szeri it hat borjut vágott le és ezzel áilntle. nyésziési tervünk sikere» végrehajtását akiirla gátolni.
llogv sötét cselekedeteiben nem a jószándék vezette. azt legjob-bán az bizonyítja, hogy a fels.zr badttlás clöt''t aktiv nyila« volt Innen aiiár csal? ''/is ugrást jc •lerttctt a Szociáldemokrata Párt jobbszárnya, ahol a felszabadulás u;án igyekezett kikötni Istványi.
Az aktiv nyilasból aktiv jobboldali szoedem :ctt,
aki a Dombay-cra MAORT-jánál i gyek szert mrnél nagyobb hangol adni.
Ilyen mult után szinte magától értetődő, hogy Is''.ványi. az egykori hivatásos jobboldali szoc-dsm most ilyen módon támadjon népi demokráciánk ellen.
Berendezkedett feketevágásra.
A rendőrségen felvett j?gyző-könyveic szerint az ujudvari köz-
Istvánvi fekele-mészárszékébe.
Istványi a tárgyuláson nem is Igyckeze''.t tagadni. Látta, hogy a icrhclö adatait mindent bizonyítanak. ezért Inkább vallott. Azzal véd:fcczctt. hogy szüksége volt a pénzre ezért vágott íckc''.én bor. ju;. Később már
át akarta hárítani a Felelősséget másokra is.
•— Láttam, milyen sulvos bün-tctés.-kct szabnak ki a feketevá-gókra — mon''.a, — ezér; abba akartam hagyni az egészei. Dc az emberek Ecövetelték. hogy vágjak meg borjut.-mert ha nem, akkor feljelentenek. £i pedig levágtam még «gy borjut. Kzcn buktam le. Enncl segített Lukács József szövetkezeti ügyvezető is.
A levágott állatok husáfc 6—11 forintos áron értékesiteíte, s még külön keresett a bőrön is.
A terhelő, adató1* és saját beismerése alapján Istványi Rezsőt 3 évi börtönre, a közügyektől ÖL evre való eltiltásra, valamint másfél hold juttatott földjének elkobzására itélte a járásbíróság.
Borjuhalál Csapiban
vValamelyik ünnep előtt történt Csapiban. Varfia Imréné, a közséfii tanácselnök azt mondta a férjének, a közséfii párttitkárnak:
— Itt az ünnep; jó lenne kis friss hús...
— Az bizony — helyeselt a férje. — Mondjuk borjú.
Kétszer sem fiondolkodtak a dolfion, az .asszony másnap ki is doboltat.ta a faluban: „Akinek vágóborjúja van, az jeltnUt a tanácsnál,.:'' Szekrény Géza 5 holdas kisparaszt anyja el is ment a tanácsba. Jelentette, hofiy van efiy borjujuk, vágásra való, dc nlnci engedély hozzá. ''
— Seboj, majd mi elintézzük ezt
— mondta Varjáné. -- L?iz itt vájjál. — Aztán megmondta azt ii, hofiy csak váfiják le a borjut ujjéti nyugodtan, nem kell itmmi „ceremónia"« És méfi hozzáfűzte:
— Ciak arra vigyázzanak, hogy 6 forintnál drágábban ne mériik a húsát.
Az örtgouzony hazament, «!• mondta a fiának, mit hallott a ta>
hácsban, Az mttij hallani sem "kart a vágásról. Nog*i, megneszelte ezt Vargáné,'' aki már»már veszélyben forogni látta a finom borjupörköltet, „Véletlenül" éppen
kéznél volt Francsics Károly, az ismert nagyrécsei feketeváfió, ''akivel C1 is mént Szekrényekhez.
— Maid mi elintézzük azt a borjút. Szekrény fiazda — közölte » tanácselnök mefifellcbbczhetctlcn hanfiján —. Mafiának ne lefiye''n ezzel gondja.
— Francaiét ott helyben le is váfita a borjut, Vargáné pedifi az 50 kiló tiszta húst mefivette 5 forintjával. Aztán elvitték és kimérték » faluban 8 forintírt. MejJ-volt az ünnepi pecienyc, aztán maradt még némi pénz is. Persze Szekrényéknek tz nem nagyon tet-szett, de azért hallgattak. A ta-nácselnökasszony csinálta, a férje is evett a húsból. Ügy gondolták, ;nkább hallgatnak, Már csak azért is, mert Vargáné folyton azzal fenyegetőzött, hogy elviteti a faluból azokat, akik neki nem tetszenek. Szóval féltek töle is, meg a férjétói U, Mindketten olyanok voltak, mint holmi kiskirályok, akik mindanban csak a tnatfuk hasznát nézték, összepaktáltük az urakkal, elnézlek a kulákoknak k egyetraást, a szegéuy«mb*rt pedig meg-megfenyegették. De mit is kezdtek volna olyan hatalmasságokkal, akik szabadon feketéztek
például sajttal. Tudtak ezekről a dolgokról az egész, közséfiben, - de látták, hofiy Varfiáékat senki sem gátolja meg ebben. Azt hitték, nekik szabad, ezért hallfiattak. El is felejtették volna ezt a dolfiot, ha nem történik valami.
Nemrégiben Hofváth (Alsó) János 6 holdas fiazda efiyik tehene mefiborjazott. Formás kis bika-borju született; Horváth fiazda csak nézte az állatot és arra fion-dolt, hofiy leszerződik vele to-vábbtenvésztésre. Dc a tervéről le kellett mondani. A borjú efivik szeme hibás volt, ez pedig már nagy baj.
— Hát akkor eladom a borjut — határozott az idős gazda, aki jelentette is ezt a Vágóállatforgalmi V helyi megbízottjánál. Ez azt mondta, majd jönnek a borjúért*
Horváthék vártak. Aztán egy este személyautó állt meg n házuk előtt. Akik az autóval jöttek, nagyon biztos fcllépésüek vol-tak.
— A nemzeti vállalattól jöttünk a borjúért -- mondták. — Meny nyiért adják? 300 forintér? Rendben van, elvisszük. De... előbb levágjuk; — £s azon nyomban leszúrtuk a borjut, aztán bedobták az autóba és ahogy jöttek, eltün'' tek.
Néhány nappal k''ésőbb jött az
állatfelelős a vállalat embereivel.
— A borjúért jöttek? Hiszen azt már elvittek ;— csodálkozott a fiazda. •
Ifiy derült ki a fantasztikus állatrablás. Mert azt. mondanunk sem kell, hofiy a 110 kilós állatot nevetséges áron vásárolták meg a feketeváfiók, akik megkárosították a fiazdát, de megkárosították a dolgozó népet is. S hofiy ismeretlen létükre efiyenescn odataliltak Horváthékhoz? Ez azt bizonyítja, hofiy olyanok irányították őket, akik mindent jól tudtak. Nem nehéz rájönni, hofiy Varfiáók keze ebben ii benne volt.
. Ahánatpár, amely szint« uralkodott a közséfi felett, súlyod visszaélt a dolgozó nép bizalmával, a Párt bizalmával. Vargáné megtisztelő tisztségét a dolgozók érdekei ellen akarta felhasználni. Varga ocdig kommunistához méltatlan módon viselte párttitkárt megbízatását. A dolgozók kívánságára mindkettőjüket megfosztottak tisztségüktől. De ez még nem minden. Olyan emberek, akik az ellenség malmára hajtják u vizet, akik itz elleuséggel cimborálnak ahelyett, hogy megalkuvást nem !«• merve harcolnának ellene, n»w méltók arra, hogy tagjai légy» a Pártáik f .......
Párosversenybeii behozza a lemaradást a cserépprések két női iíibrigádja a zalaszentgíóti téglagyárban
Kr a brigád csupa fiatal lány-be! áll. s aki asszony közülük, mint László Istvánnc, a brigádve-,-ctó. Szabó Józsefné, a brigád má-»ik íöcrösscgc, vagy akár az özvegy Bognár Gézáné, az egyik legiobb munkás, ar. is jócskán fialj Inak számít. pgys^óval most egv it''tbrígáddal áliunk szemben a za-Jaszentgróti téglagyárban. Ok az rCVÍk cscrcpprcs brigádja és revenként őket leszedő, elrakó, kirakd, felrakd és ki tudi.i még ir.ennvi mind''-n szakkifejezéssel ilj lotik. Ez a sorsa a másik nói ifi ¡•rigádnak is, Műllercknck. akik a másik cserépprés ilyen-olyan szakkifejezéssel nevezett kiszolgálói a.''zal a különbséggel, hogy náluk 2o fiatal nő végzi el azt ;< munkát, ¿mit Lászlónééknál 17 csinál.
A zászló Láezlónéék leié hajlik...
Nincs tehát semmi csodálkoznivaló abban, hogy a 17 tagú brigád minden tagjának ragyog most az art» az őrömtől. — Mit gondol, mennyit csináltunk meg ma? — K.rdik, s hangjukon igcncsak ér-rík. hogy ,most valami nagyszerűt ícinak. mondani. — 20.600 darab c>rrep«t. Na!? Most aztán lemu-iadtak Müllerék! — Iga?uk van. ü\cn eredmény még nem volt és r.cnii fejtöréssel, számitgatással kiderül, bogy Lászlónéék 134 százalékot ért«k cl, Müllcr Józsefné brigádja meg 6 és fél óra alatt'' -«unyil dolgozlak ma — csak 13.600
cserepet tudtak kisajtolni a gépből. — Most már a mienk lesi a zászló, mert ezt az eredményt nemcsak tartjuk, hanem meg emeljük — ígéri ragyogó arccal Szabó Józscfné.
... de Müllerék neui hagyják magukat
Hát ez nem is olyan könnyű dolog- Mert a párosversenytársat, ahogy itt mondják, az „cllenbrigá-dot". sem afféle- fából faragták, hogy csak úgy belenyugodjék a párosverseny zászló elvesztésébe. — Ne''n> érdemtelenül .szereztük meg a mult hónapban — hangoztatják. — Hát majd ebben a hónapban is kiérdemeljük. — Az igaz, hogy vannak ennek még egy kevés akadályai. Mert úgy lehet észrevenni, hogy • László Isftvánné „öreg" brigádtagjai , jobban foglalkoznak a csak ebben az évben bef-keriilt fiatalokkal, mint Müllcr Józsefnc brigádjának öregebbjei. Lám Szabó Józsefné húga már a legnagyobb nyugalommal jélenti ki: — Mi már valamennyien értjük a dolgunkat, már nem számit, ha gyorsan is merfv az elevátor és a futószalag. — Bizony ezt Mül-leréknél még nem mondiik cl ilyen biztonságosan a 26-ból vagy 10-cn.
.De ebben aztán igazán nincsen semmi nehézség kijavítani. Csak egy kis törődés, egy kis tapaszta-latátvótcl kell Lászlóéktól és megtanulnak a''fiatalok, mint a karika-
csapás. Mert hiszen akarnak ők tanulni. Fiatalok még az üzemben, de a gyárat már úgv tekintik, mint a magukét. — Élüzcm akarunk lenni. — Szeretik Ízlelgetni a szót. Mit is jelentene élüzemnek
lenni? %*:1---- nagy dicsőség volna
is az minden munkásnak- Ha jobban belegondol az ember, nem is lenne nerhéz a zalaszefltgróti téglagyárat élezem címre emelni. A föltételek nagvresze megvan. Kevesebb időt vesz igénybe a gyártás, mint elő van írva. Több a megtakarítás is, dc hát a lerv.._a terv. Hát itt bizony van szépecskén hiba.
< „A lemaradást behozzuk és él üzem Jeszünk"''
— A tégla még hagyján — mondja Nagy József elvtárs, a telepvezető. — 106 százalékra állunk a tervvel. Dc a cserép csak 91 százalékos. Márciusban volt tervünk, dc nem gyártottunk. Ezt kell behoznunk. - Szóval 1,128.000 cseréppel többet kell gyártania a kél párosversenyzónek. Ez bizony nem kis feladat. —- Behozzuk — lelkesedik Lászlóné, aki egyébként a megyei tanács tagja. — Hiszen azért vagyunk párosversenyben-Mi nemcsak azt akarjuk, hogy megkeressünk napi 24.50-ct, hanem mi annak örülünk, minél több a cserép''. "Mert annál több jüt az ötéves terv új házaira, a békére. No meg hál az élüzcm dicsősége is igen sokat ér.„
A kehidai állami sazdaságbatí ismerik a part sajtó fontosságát
A kehidai állami gay/Jaság döL gozói a nt*pi munkájuk mellett nem hanyagolják el a sajtó rendszeres olvasását sem. Tudják, hogy munkájuk csak akkor eredményes, ha ismerik annak jelentőségét. célját.
A nspókban a gazdaság dolgozói közösen beszélték meg a földmüvelésügyi miniszter felhívását a növényápolás és szénabe. takarítás gyors elvégzésével kapcsolattal«.
Gerecs Sándor és Pap Károly elmondotta, hogy eddig is 1-5 munkaegységet érlek el. ezt. még
fokozzák. Pál Erzsébet gazdaság egyik legjobb dolgozója hozzászólásában azt is elmondouta, hogy a munkaverseny nyilvánosságát jobban megszervezik. a fa. liujságc* rendszeresen friss cikkekkel látják el, a tavaszi munkák eredményesebb végrehajtásáért.
A dolgozók közül többen is hangsúlyozták a takarékosság fontosságát és a széna idejében történő lekaszálás jelentőségé", amellyel 2—3 napon belül végeznek-
„A Zala segit, birál, p tanácsot ad nekünk"
Egy csácöbozeoki középparaszt levelp
Előre néz Balatonmagyaród dolgozó népe is
Jól halad minden munka — kulturotthont építenek
. Ki mint vet, ugy arat", mondja rövidre sűrítve a rpágyar é«ei-•apaszlalat. E tíjmör szavak elő-. r<\ a jövőre. a hófnapra irányit.
tekintetünket. Hát olöre néz P-alatonm .igyaród dolgozó paraszt-- iZH is
160 darab sertésre
szerződtünk
Békeveléssel kezdtük a mostani gazdasági évet* s e vetés bol. dog aratásaér: mindenkor harcolni is készek vagyunk! Hogyan?
A növényápolás, répaegyelés. húgonyakapálás megtörtént. A burgonya töltögctcsc, a kukorica, kapálás folyamatban van. A fűkaszáié* a jövő héten befejezőik. A második félévi begyűjtési ?8 százalékra »eljestteíte a község dolgozó parasztsága, de június 15-re az eredmény már 100 százalékos lesz! A jelenleg 63 százalékod lojásbeadás jur.ius is-re szintén eléri a 100 száza--''•ekof. Ezt jó népnevelő munkával segítjük.
Az Allatforgalmi Vállalattal 160 darab sertésre szerződtünk. Havoirta 6—8 tenyészállatot és tbbb vágómarhát szállítunk el saarvasraerhaállományunkból. Termelési szerződésié leköpi te. rü!eS. konyhakerti és mezőgazdasági fcermelvényekro 160 hold eddig. A termelési és az állattenyésztési szerződéskötések to. vá''obra is folyamattan vannak és az eredmény állandóan növekszik,
Faanyaq, 20 ezer tégla
készen áll
a kulturotthonhoz !
E rövid adatok igazolják, hogy a tanács végrehajtóbizof.ságá-^-k újjáalakítása eredményesen [avitotia a munkát s az állandó, bizottságok jól dolgoznak. De ezek az adatok igazolják azt is. hogy dolgozó parasztságunk megértefee *fknek a cselekedeteknek harci jelentőségét, s tudja, hogy ezek-*«] * felemelt ötéves terv mi-.^öbbi megválósitását jegiti elő. valamint saját jóié ének boldog ho-napját építi.
Kul-.urális téren — kulturház ''oklntetében — el vagyunk ma'' r-ava még. De rövidesen ta xm
akadályozza falunk "további fejlődését Meg,ebben az . ,cv;ben-felépít jiilc kuliurofohonunkai.. Máris megleUük azt. ami tőlünk» tellett. A faanyag legnagyobb része készen áll. 20 ezer tégla a helyszínre .taáliHva várja, az- éph"1 kezós megkezdését, hogy második otthonává váljék a falu dől'' gozóinak■ Mindezt 150 kocsi — és 50 gyalognapszám társadalmi munkájával értük cl eddig. A kér- segély megérkezése szükséges ahhoz, hogy dolgozóink lo-vábbi áldozatkész hozzájárulásával felépüljön . kulturotthonunk.
Élénk a kulturélet is
A fiatalok is építeni kivánják. vérf.ől. háborútól mentes boldog jövöjükot. Az úttörők kultúrmű-
sorok adása, 8 mázsa fém feyüj-Ic*Bj -r> -család selyemhernyó • tenyésztése. röplabdapálya készítése. s legfőbb békemegbizatásuk: a jó tanulás terén igyekeznek ön. maguknak megbecsülést, népünk-1 nek jólétet Icremteni.
A Szabad Föld Vasárnapok és a megigért diapozitív vetítőgép felkeltette dolgozó parasztságunk .érdeklődését kulíuréletünk iránt. Reméljük, hogy a 150 kötetes népkönyvtár is hramarosan megérkezik. hogy a régi kor giccses ponyvairodalma helyeit a realista irodalmi művésze: legyen népünk betüéhsegének kielégítője.
Somogyi Gyula.
Kedves Szerkesztőség?
Ke vegyék rossznéven, hogy az én ákom-bákoin írásommal za-'' varom niagnío''. Ha írásomat nehezen ludják is olvasni, azért, maguk biztosan kiböngészik bí-!őle azí, ainít éi el akarok mondani. A turbónál is kil»ö igészlék a hibáka'' petlifi azok a hibák igen kanfántosaOc voltak. Ugy voit cz kérem, hogy a Zala. inun-''íalársa oda jöt; hozzám, amikor éppen a búzából irtottam a rozsot. Elkezdett velem beszélgetni a növényápolásról, a búzák gyom. ^alanitásáró!. az állattenyésztésről és miegymás.
azt mondtam: — Há».. hiszen rendben lenne minden, szépek a vetések is és bőséges . termésre van kilátás, csak hái mí van, hogv van a jövő évi beadás? Meg is mondtam mindjárt, hogy hátjv mázsti az-cn bíadási "kolc-lélf''ttscgem. Erre ö számolni kez-dc.it> velem egvűtt. A valóság az. hogy énnekem a tanácsnál pon. tosan 11 mázsával többet számollak ;k i . 9 k isi ö i»y . rid a dá''sá''/cö rI Aztán a /a!a megírta'', hogv bi-zony a janács tévedett. :„.
A Párt- megyei Fnpjn a dolgozók ^rdekeiérf haréM és- -a rtolgöjtő parasztság mindénkor bizalommal forduljon hozzájuk. Most már tudom, hogy igy van ez, mert az ügyemet elin''fézték. A tanács elismerte tévedését* Most már boldog vagyok, mert tudom, hogy a beadás teljesítést nem okoz semmi megerőltetést.
Amikor ■köszönetem:-! fejezem ki a Zalának azért, amit értem tettek, elárulom azt is. hogy amióta az ügyem«»: elintéziék. én j''s a Zala előfizetője vagyok. Szeretem olvasni, mert. mindenről tájékoztatlak. Ezt a Japot nagyon közel érzem magamhoz, mert
mihozzánk szól. Segít; tanacso'' ad, birál, tanít bennümket. Szeretném. ha többször írnának olyan V.is történeteket, ami-kor a parasztokkal beszélgetnek. Ha ilyeneket olvasok, eszembe jut az oz eset, amikor velem is ot-t kiit a búzaföldön beszélgettek.
(iondolom. liogv ar. én esetein óta már -több hasonló dolguk is aka<k. Nagyon helyesen oinál. já>k. csak mutassanak rá a hibákra és írásaikkal, jó taná-oaikkal segítsék munkánkat. Mi is a bőkéért dolgozunk s íudjifk. ha jól dó''.gözunk, erősebb'' 1 esz a
békéik; '' - ____ .
r-.DF.R ANTAL
lő holdas középparaszt.
Csácsbozsok.
S. BRODZKI:
A TITOFASIZMUS TÖRTÉNETE
'' Pártbirek
^ől 10-Ik lerjedö hé-tco »7. összes aíapszervezetekben pártnapot tartunk. A pártnap anyaga: „Az ötéves frrv — a béke terve." A beszéd vázlatot a Központ" elküldte az alapszervezetek, nek. • •
MDP MEGYEI BIZOTTSÁGA AGIT.-PROP. OSZTÁLY.
— Helyreigazítás. Lapunk szom. batj .-számában a nagykanizsai Gyermeknapról megjelent cikk címe félreértésre ati alkalmat. Vass istvónné clvtársnő, az MNDSz főtitkára a Rádióban beszél. s ezt b-tllgatják meg a kanizsai általános iskolák növendékei iskoláikban.
II.
A NACIONALIZMUSBA BURKOLT ELLENFORRADALOM I. A forradalom bullámhegyén
Az európai helyzet a háború végén nem nagyon kedvezett az imperialisták terveinek. A kontinens hatalmas területeit felszabadította * a Szovjet Hadsereg. Európa országaiban a tömegek kezdtek öntudatra ébredni. Fran. ciaországb^n ugyanolyan jól tudták. mint Csehszlovákiában, hogy st fasizmus szétzúzása egyedül a Szovjet Hadseregnek köszönhe''ő; A Szovjet Hadsereg hozta ei egész sor kelet, és középeurópai ország számára & szabadságot és tette lehetővé, hogy népi derr.o. kratikus rendszerek alakuljanak, amelyekben o munkásosztály és párlja szerezte meg a hatalmat. Nyugat-Európa országaiban is felismerték, hogy a felszabadulás keletről -jött, valamint azt. hogy a nemzeti felszabadító harcokat a kommunisták vezették. Ez a íel-ismsrés hatalmas mértékben megnövelje a tömegek aktivitását és harci készségét. Esész Európa a forradalom ''eir.elkidő fcullámhe-gyének a munkásosztály megerő-gödöfc ekciójánsl: és a kommu-
nista vártok hallatlanul megnő•'' vekedett tekintélyének jegyében állott.
Ezzel párhuzamosan természetesen gyengült az Imperialisták helyzete nemcsak Európában, ha-nett. a gyarmatokon is. Az angolok. franciák, amerikaiak, hollandok gyors kiszorítása ázsiai és ausztráliai birtokaikból megrendi. tette a fehér faj presztízsét",; amelyre olyannyira számitollak ez európai gyarmatosítók. Ázsia'' országaiban nemzeti felszabadná, ellenállási mozgalmak fejlődtek ki a kommunisták irányitása alatt és ezek a rr.ozgalrrwk .nemcsak a japán megszállók kiűzését tüzlők ki feladatukul, hanem azt'' is, hogy országaikait felszabadítják a nyugati imperializmus járma alól. Az a lény, hogy a Szovjetunió belépett a Japán elleni háborúba és a japán ''had-efő szine-javá". a vKvantung-hadsereget villámgyorsan szétzúzta, hallatlanul, megnövelte a gyarm-it? országokban a már addig is erós rokonsimvet a Szov-jetunió iránt és uj lendületet adott a nemzeti felszibaditó háborúknak. Azon a földrészen, aho! a* «mberi^is lakili «Ivao
erők keinek" hwrcra. amelyeknek csapásai alapjaiban rendítették meg a világkapitalizmust és im-periaHzmusi.
Ebben a hclyzelben létkérdéssé vált az imperializmus számára, hogy pozícióit mindenáron meg. '':artsa. A pozíciók megtartása az akkori konkrét körülmények között rugalmas taktikát követeli. Vagyis egyrészt: fegyveres beavatkozást Görögországban, nyilt beavatkozást Perzsiában a nép ellen, amfly". a gyűlölt feudális, imperialista iga lerázásáért harcolt, több milliárd segítséget Csang Kci-Sek korrupt rendsze. re számára. Másrészről jobboldali ügynökségek létesi''ését az újonnan alakult népi kormányokban. Ilyenek volt3k: Mikolajczyk. Ma-niu, Pelkov. h cseh nemzeti szocialisták. Nagy Ferenc, stb. Je. lenteito ez továbbá azoknak a népelleneá diverziós csoportoknak aktivizálását, amelyek egyes munkáspártokban és az ellenállási mozgalmak vezetőségeiben működtek.
A helyzet azonban óvatosságra intett A iorradalmi hullám olyan erős volt. hogy a külön-félezellenséges'' erők nem mutathatták meg azonnal és nyillan igazi arcukat. Ezért -amilyen mértékben szétzúzták a nyil an ellenforradalmi csoportokat, lelepleződtek a különféle mikolajczy-JtftV- és - HzociáldamoUrat^Ii.
olyrsn mértékben kezdték az im. perialis-ák mozgósítani elrejtett tartalékait, mélyen a hátsó vonalakban: a munkásmozgalomba beépített kémeket és diverzánso-kaiL
A Tito-rendszer saját bőrén érezte az imperialisták összes nehézségeit. A Szovjetunió iránti rokonszenv mélyen gyökerezett Jugoszlávia népeiben és az orosz nép iránti régi barátságra támaszkodott. Az orosz nép annak idején nagy szerepe'', játszótr a bsikáni szláv népeknek a török tga alól való felszabadításában. Ez a rokonszenv óriási mértékben megnőtt a felszabadító há. ború folyamán és befejezése után. Tiloék arcátlan propagandája. amely kisebbíteni igyekezett- a Szoyjet Hadsereg felszaba. ditó szerepét, nem változtathatta meg a való lényeket és nem irt-h^fta ki Jugoszlávia népeinek tu datából azt a nagy szereVtel és hálát, amelyei a felszabadító hadsereg és nagy vezére. Sztálin iránt éreztek. Kipróbál», ügynökök álnokságára. régi kémek rutinjára volt szükség, hogy ebben a helyzetben ellenforradalmi for-dulatot lehessen végrehajtani.
(Folytatjuk.)
Vajeárnan 195L iun
i
<1
Muiarátkán kolorádóbogarat találtak
Fokozott éberséggel küzdjünk ellene
Megycszertc minden községben löbbszinnyomatú falragaszok hív-jak fel átdolgozó parasztság figyelmét burgonyatermésünk cgvik legveszedelmesebb ellenségére, a. kolorádóbogárra. amelv a háború után került át Amerikából Európába. A veszedelmet r.ovarfajtu az* óta cjjéíz Nyugat-Európában elter-iedt. Az amerikai, imperialisták pedig alias módon tovább is terjesztették. Emlékezetes. hogy az elmúlt nyáron amerikai repülőgének kolorádóbogarakat szórtak le a Német Demokratikus Köztársaság fölött.
Mezőgazdasági szerveink a fel -
világositás különböző módszereivel magyarázták meg dolgozó parasztságunknak. hogy a kolorádóbogár elleni védekezés szerves rásze a több termésért vívott harcnak. Ennek eredménye, hogy Murarátka község dolgozó parasztjai, akik megyénkben először észleltek burgonyaföldjeiken kolorádóbogarat. nyomban jelentették ezt az illetékes szerveknek, hogy idejekorán meg lehessen tenni a szükséges növényvédelmi intézkedéseket. A megy«i növényegészségügyi szervek .akcióba is léptek a veszedelmes \merikai bogár ellen.
A murarátkai eset meg nagyobb
éberségre figyelmeztet. Megyénk dolgozó parasztsága még jobban ellenőrizze a burgonyaföldeket, je-löljék meg azt u területet, ahol kolorádóbogarat fedeznek fel is jolenlsék be a megyei tanács mezőgazdasági osztályának. Népnevelőink is foglalkozzanak . ezzel a kérdéssel és mozgósítják dolgozó parasztságunkat burgonyatermé síink védelmére. • •
Ismeretlen tettetek betörtek Császár József tszcs-tag máhok-fal borospincéjébe és 180 liter bort vittek el. A nyomozás folyik.
A legszebb magyar és szovjet filmeket láthatják a megye dolgozói e hónapban is
/Tf egyénkben ebben a hónap-l í ''can ismét számos helyen Ismerkedhettek meg . dolgozóink s magyar. a szovjet és más népi demokratikus országok filmalkotásaival..
Zalaegerszegen ma mutatják be a . Felhők titánja" cimü uj szovjet filmet, amely Cskaiovról, a legnagyobb szovjet pilóta életéről. történetéről szól. Cskalov hódította meg először az addig ismeretlen észiki sarkot. Ö repült át először Amerikába megállás .nélkül. Élete izgalmas formában elevenedik meg előttünk a filmen.
Ugyancsak Egerszegen kerül bemutatásra junius 29.tői július 4-ig Azsajev világhírű sztálindi-jas regénye nyomán készült Távol Moszkvától" szines. ma. * gysrul'' beszélő sztáHndijas szovjet filmalkotás, amely a Nagy Honvédő Háború- legnehezebb éveiben a Távolkelet hófedte vidékein ittszódik le egy ha''.ul-maa kőolajvezeték építkezésénél.
Becsület is dicsőség" cimü legujiibb magyar film nyolosdi-kától tizenharmadikáig körül be. mutatásra , a megyeszékhelyen. Hőket magysr Ynunkások és » velük együtt harcoló értelmiség. /Y-azykanlzsin 25-iöl 27.lg len. gyeidokumcntfilmet mutat. . nak bc: ..Békít e világnak", «mely u békéért harcoló ncpek felejthetetlen varsói t''iU''ilkozását örökíti meg.
Kiskomárom dolgozói 9-én és 10-én. valamint 16-^-17-én, az elmúlt hónapokban"Eatslmss sikert, aratott Berlin eleste" cimü filmet láthatják. Zalalövőn bemutatásra kerül junius 23—24-én a ,.Poiyomkin páncélos", Palinbín és Le''.enycn a ,,Távol Moszkvától". valamint Hehidán a ,.Ber. lin eleste" első és második része.
A Magyar Dolgozók Pártja II. kongresszusáról készült .,Uj győzelmek jelé" cimü filmet, amely bemutalja a kongresszus megható pillanatait, amilyen például- a koreai küldöttség ,zászióá''.adá$a, vagy a honvédség. a DI5z-kül. dö''-tek bevonulása, a Párt vezetőinek a küldöttekkel folytatott meghint beszélgetései a szünetek", ben. 9-cn és lO.én Bakon vetítik.
Az e hónapi magyar filmek müserán szerepel 16—17.én Zala. lövön >3'' „Különös házasság", Kc-rcttyén és Letenyén a „Frlsra-barfuU föld". Lentiben 9-töl U-ig, Lovásziban és Kiskomáromban 2-től -l-ig. Zalafzentgróton 23.''ól 25-ls h ,,Dalolva szép a: élet" le»t műsoron,
A lengyel filmgyártás müvei, böl megismerhetjük a „Varsói premier"*! Báznkcrety-tyén, a csehszlovák filmművészet, nck pedig olyan filmjel kerül-nck bemutatásra, mint Lovásziban 9-én . és 10-én a ..Csopda". Zalaegerszegen 22—24-ig a .,Gyö:-te;* szárnyak."
Szabad szél
Pénteken este a Szabad szél"-lel, Dunajevszkij nagyszerű operettjével kezdte meg nagykanizsai vendégjátékát a Pécsi Nemzeti Színház.
Dujiajevszkij operettje élő, napjaink legfontosabb problémáját tárgyálja: a békéért folyó harcot, s azt mutatja meg, hogyan harcolnak a dolgozók az imperialisták háborús törekvései ellen a békéért. •Hősei volt partizánok, matrózok —, akik inkább felveszik ismét a fegyveres harcot az elnyomók el-; len, mintsem fegyvert szállítsanak guruló dollárokért, olyan fegyvert, amelynek éle" más szabad népek ellen fordul, — és a nép hétpróbás ellenségei. A darab egyetlen mozgalmas éjtszaka eseményeibe sűríti a nyugati dolgozók létfontosságú problémáit, « békéért vívott harc indító okait anélkül, hogy ez a cselekmény gördülékeny-sédének a rovására menne-
Ugyanezt nem lehet azonban elmondani az előadásról, melynél számtalan esetben kiütközött a kanizsai színház színpadának kicsiny volta, aminek következtében a szereplők nem tudtak tökéleteset nyújtani, Itt a második felvonás korcsmai tömegjeleneteire Gondolunk. A tömegjelenetek erfyébként általiban jól hatottak: meg tudták mutatni, mennyire egységesek a dolgozók akkor, amikor a békéről, a szabadságról van sió, Az etfyes ««•replflk mir nem tudták ugyan* est klhorni nmepűkböl. Ex áll u fósicreplőre, Madar&ir. Lánlóru is, *kl MarVót,. * partizánt •«•mély«'' fcHtUe B«g. Játélu - t* 6&aVu - íVk
esetben erőtlen volt, hiányzott belőle a forradalmi lendület, ami magával ragadja a tömegeket. Meg tudta azonban ezt csinálni Gall Cézár rövid szerepében Róna Dezső, aki egyszeriben a cselekmény központjába került. Mátrai Mária e?vszerü, természetes eszközökkel mintázta meg Stellát. Somló Ferenc és Ray Pál két matróza élettől lüktető figura volt. Bázsa Éva Pepitát személyesítette meg. Játéka nem ment túl a hasonló szerepek keretein. Szabó Samu hozta színpadra a súgó figuráját, amely az Ő kezeiben be tudta mutatni, hogyan lesz a gyáva színházi súgóból a munkásság harcának lelkes híve. Csengeri Aladár szerepének minden komikuma ellenére ki tudta domborítani, hogy az egyszerű embereket ideig-óráig meg lehet téveszteni az „amerikai életforma*'' hamis csillogásával, de a lelkük mélyén mégis emberek maradnak, akik szembefordulnak azokkal, akik kockás kabátot és csőnadrágot húznak rájuk. Papp Istvánnak hihetetlenül ellenszenves alakot sikerült formálnia George Stanből, ebből az undok csúazómá* szóból.
-n-
SZINHAZI MŰSOR Junius 3.árt. vasárnap délután 4 órakor; Subád aiél.
Juniu* 3.án, vasárnap est« 8 órakor: Subád síéi,
Junius 4-én, hétfőn este B ómkor Gcrolatelnl nagyhercegnő, .Tuniuh Wn, kedden este 8 órakor: Cf-olitelal nttrheretEDŐ.
HÍREK
— "ügyeletes orvos a megyeszékhelyen ma Ür. A''.ber: Sándor, Pontház.
— Nyitva lévő dohányárudák vasárnap Zalaegerszegen: Márfi Fercnené Ma-rx-tér. Hegyi Imré-né Eötvös-ut. Torma Lászlóné Kossuth-u''t. Bemcze József Ola-u?. Nagy Gizella Beresenyi-ut.
— Állandó'' éjszakai szolgálatot tart Zalaegerszegen a kétműsza. kos gyógyszertár, Marx-tér 7,
— Az Ady-utcai általános leány, iskola Zrínyi Ilona úttörőcsapatának énekkara ma este 8 órai kezdettel énekkari hangversenyt rendez ¿z Általános Gimnázium, á Közgazdásági Technikum énekka. rának, valamint a Jókai-utcai Általános Fiúiskola uttörőzendkará. nak vendégszereplésével az Ady-utcai Ál''űiános Iskola tornaterme, ben.
— E;járás indult Pallovics Jenő 27 éves, nagylengyeli gépkocsive zető ellen, mert kocsiján 109 kiló finomlisztet, 35 kiló korpát és 233 kiló (üzifát szállított engedély nélkül.
— Vörös selycnuáazlót adtak át a csütörtöki taggyűlésen a Vá. sároió V. doigozói « kanizsai III. körzeti pártszervezet tagságának.
— Ifjúsági köoyvkiil''tlás lesz m* « Nemzetközi Gyormokngp alkalmából .''fflllJfVIlJt !|Iamennyl községében, ■ •
— A PÉNZÜGYMINISZTERI. UM rendelete értelműben az ulu. mlnlumból készült 2 forintos érmék 1951 junius 30-ával megszűnnek törvényes fizetőeszközök lenni. Ettől ez időponttól 1951. évi december 31-ig az emiitett érméket a Magyar Nemzeti Bank fiókjai a pénztári órák ala''t átcserélik.
— Avas József 44 holdas magyarföldi kulák, sz állami erdőből 55 mázsa tuskó: termeltetett ki és ellopott. Abból 30 mázsát eladott, a pénzt elmulatta. a megmaradt 25 mázsát a rendőrség elkobozta.
APRÓHIRDETÉS
egy sötét és világos ajtó, ágybetét, ablakok eladók. Kis-kanizsa, Jakabkuti-u. 92. (401) eladó perzsaszonyeg összekötők, kétajtós háztartási jégszekrény. Centrál Bobin varrógép. Cim a nagykanizsai kiadóban.
(403)
9 hold aratás" Nagykanizsa határában kiadó. Cim a nagykanizsai kiadóban. (404)
MAGÁNYOS nő- háztarfásveze-. tésre és kisfiam mellé felve-'' szek. Cim a nagykanizsai kiadóban. (405) EGY drb. festett recamier matra-. cokkal együtt jó állapotban eladó. Nagykanizsa, Zrinyi Miklós-u. 54. (406)
ZALA A Mnjjyar Dolsoiók Pártja Zala mesryel BljotUásioak lapja, — Fele 16« sztrktszlj; Szántó Jenő — Felelő» kiadói Darabos Iviu — SmkaMtőségi Zi '' -Qrn*«. Kossuth Lajos.utca 52 Tel. liO Kagykaalm. Zrínyi U .o
10 Tel, M. - Kiadóhivatalt Zalsejrer, sstff, Biíebenyl.tér (. Tel. 10). Nirj kaniuán Zrínyi M..o. » Tel, M. Ki. ««tilt a Vasmegye nyomdában Bxom, betltely, Kossuth L,.o. 6, Tilt 75, -
Felelő* ▼etetőt HeyedUe Gyula.
SPORT
Uány csapat van Zala megyében?
.. A felszabadulás, mint. mindé, nüttt az egész országban, megyénkben is megteremtette a dolgozók sportolási lehetőségeit. Még nz olyan kis községekben is. Inint például o határnr.en*! Tor-nylszentmlklós, vugy Söjtör, ahol a parasztfia^alok a múltban látástól vakulásig csak túrták a földel és álmodni sem mertek •arról, hogy valaha Is sportolhatnak. népi demokráciánk jóvoltából sportpálya van és a falu apraja-nagyja vigan rúgja » bőrt a zöld gyepen.
Szocialista sportunk hatalmas ütemü fejlődésé* tükrözik az alábbi számadatok, melyek azt bizonyítják, hogy a mult népelnyomó rendszerével szemben népi demokráciánk támogatásával milyen her.almas lendülettel fejlődik a sportélet.
Természetesen labdarugócsapar van legtöbb, összesen 104. Ebből 2 az NB Il-ben, 12 a megyei bajnokságban, 63 a járásiban és 22 a városi bajnokságban vesz részt. Járásonként a csapatok száma a következőképpen oszlik meg: Letenye 11, Lenti 12. Nagykanizsa 36, Zalaegerszeg 37 és Zalaszentgrót 8.
A labdarúgás után közvetlenül a röplabda köve%ezik 70 csapattal. ami annál örvendetesebb. mivel a röplabdasporfc aránylag rövid múltra tekinthet vissza. Ez viszont azt bizonyítja, hogy a dolgozók szívesen fogadják a sportban is az újszerűt. Nem áll ilyen jói a kosár- és röplabda. Az előbbiből csak 11 csapat van, mig kézilabda csapat egyetlen egy sincs. Az MTSB feladata, hogy a sportfejlesztési terv sike. res megvalósításával gyökeres változásokat eszközöljön ezen a1 téren is.
Élénk tekcélei folyik az egész megyében. A járási és megyei bajnokságon 70 induló volt, mig a csapatbajnokságban 15 csapat vett részt.
Itt kell megemlítenünk atlétika teljOK pangását is. Köztudomású, hogy az atlétika uz egyik legfontosabb sportág, mégis a megyé ben. egy étlen adó« tikul szakosztály van: Nugykanl. zsún, Ezen a1 téren szintén az MTSB-re hárul a feladat, hogy az atlétikai éle( legalább u vúro. aokban, így Zalaegerszegen is. meginduljon. Sürgősen bc kell fejezni a Vörös Meteor sporttelepének újjáépítését, hogy e megindulás legelső feltételeként megfelelő pálya álljon az atléták rendelkezésére.
(Sz. Gy.)
1048 MHK-NEVEZÉS
a nagykanizsai járásban
Tovább foly atódik a nagykanizsai járásban az MHK-szervező munka. Ennsk következtében nö. vekedik a jelentkezők és a próbázok száma. A jelentkezők száma összesen 1048. Rendszeresen folynak az edzések és a próbázá-sok. A legjobb községekbs-n a párttagok, a tanácstagok és az iskolák járnak éicn. ezek a pel: daadók.
Hahóíon az első próbázok a párttagok voltak és az ö példájuk nyomán kapcsolódtak bc az MHK •testnevelés: rendszerbe a többi szervezetek is, amelynek következtében ma már 109 jelentkező , van. A lepróbázás pedig 100 százalékos az egyes szintek-bői. Fe''.sórajkon április végén 86 jelentkező volt, ma pedig 200. Itt külö.iösen az állami gazdaság dolgozói a példamutatók. Itt'' a jelentkezők száma 110. Lepróbázott 53 dolgozó. Zalauj.!ak köz-ségben a Tanács támogatásával a próbákat versenyszerűiig dija. zá«sal rende/.!ék.
Ezek mellett, az eredmények mellett azonban vannak hibák is. ZalasreMbaUtson a jel-snlkczuk száma 37, abböl 25 LNÍHK.ás, Alszik az MHK.bI*ott»ág. Mégis kö-veteidő póldn, hogy Bocsi Teréz is Vodlnák Vlncze Javaslatára n próbázásokut reggel tartják, hogy u nupl munka ■slvégzéfébcn u t oi. fiozóx.ne legyenek gátolva. MLk*
''.ósfán egyedül az iskolában fa. Icn keztek MHK-ra..Itt az MHK. bizottság egyáltalában nem dol. gozik. Hol van a DlSz-tagság példaadása? Ml az oka aunak hogy itt egyáltalában nem tapasz! ¡alható MHK.munka?
ITT az ideje, hogy felébredje, nck az MHK.bizottságok azokban ¡1 falvakban, ahoi eddig ogyáljn. Ián n»m, vagy igen kevés, ered-métiyielén lépést tet''ek az MHK testnevelési rendszer -kiszélesítésének érdekében. Világosítsák fel a dolgozókat, hogy az MHK a magyar sport alapja, és hogy eszköz a békéért vívott harcban.
VASÁRNAPI SPORTMŰSOR ZALAEGERSZEGEN
Vasárnap reggel Egerszegen 3 órai kezdettel « gimnázium pályáján mintegy 400 diák MHK próbája lesz, mig délután ugyancsak a gimnáziumi pályán az ál- • üs''lános iskolák 200 főnyi válogatott csapata MHK tornabemutató fc íart-
A Szabadságharcos pályán fel 4 órakor kezdődik a Bástya— Zslaszenlgró;: megyei bajnoki mérkőzés. A Z. Bástyát tartjuk a mérkőzés esélyesének.
VASÁRNAPI SPORTMŰSOR NAGYKANIZSÁN
Atlétika: Középiskolások szpár. lákiádája, délután 3 órakor a Szikra Vár-uti sporttelepén.
Kerékpár: Megyei kerékpáros országúti bajnokság. Indul délelőtt fél 10-kor a Szabadság-térről.
Labdarúgás: N. Lokomotív—N. Szikra barátságos, helyi rangadó. Délután 5 órakor, Vár.utf sporttelep.
Teke: Nagykanizsa város Béke Kupá tekebajnoksága, délelőtt fél 10 órakor Rendőregyesület.
JUNIUS 6-AN HÁZIVERSENYT
RENDEZ A SZIKRA ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLYA
Kovés sportág mutatott Nagykanizsán olyan szép eredménye, ket. mint n Szikra aUétik«i ,«ik. oniályn. Ez a szakosztály Szabó József edző trárwdtáaáva) J^ysn verset^-y.őö is neveli, aki a ma-g>^T válogatott tagja volj, sőt még Szovjetunióban is verseny. zo:í. Most ij rendszeresen edzenek és készülődnek június 8-án és 7.én tartandó házi versenyre. Szó van arról ié, hogy Bogdán és Sasvú''ri 14-én az országos vér-senyre mennek.
SPORTHÍREK
,Az Általános gimnázium házi atlétikai bajnokságán még kerti, lefi viszonylatban is kiváló eredmények szüleiek. 100-as sikfu. tásban Péri László 11.8, 1000-esen Vass 2.59 mp-es eredményt értek el. Magasugrásban Vass 165 cm. Súlylökésben Szaíucsek 9.40 m-^ dobo:t. A lányoknál már kedvezőtlenebb a helyzet, de ez a rossz időnek tulajdonítható.
Vasárnap, 3-án tartja a nagykanizsai középiskolások spártá-kiádáját. Ennek célja a tömeg-sporj kiszélesítése. Ünnepélyes megnyitóval kezdődik ez a nagyjelentőségű sportesemény Nagykanizsán. A versenyszámokban szerepel 100 m-es és 1000 m-es síkfutás, suly- és gránátdobás, magas- és távolugrás. Ugyancsak itt kerülnek lebonyolításra a szombatra kisorsolt röplabda mérkőzések is.
A nagykanizsai Építők 5-én» délután fél 5 órakor ''.artja veze. tőségválasz-.ó taggyűlését, amely, re szeretettel meghívja és él* várjia a sportbarátokat és dolgo. zókat
A lovászi Szikra labdarusé-csapatának játckosér''.ekezletcn Kalmár János edző fl k01^1 gyűjtésről berzél; a játéko^ nak, ckik mogértették az akció fontosságát és a vasárnapi mér. közés teljes bovítelW 800 forintot ud:ak a koreai gyermekek megssgltéíérc, ezzel is segi''.vp » gyűjtési akciói, Ez igazán demn. kra''lkup iporlszellemot Igwol0 cselekedet, amely kövotendft * többi egyeaükttk »Omárt )•-


A minisztertanács határozata a takarékossági mozgalom fellendítéséről
Nyolc uj MMiahánovUía a* egerutegl MagtuépUétt Vállalatnál
AZ MPP aUMBjjTO PiBTBIZOTOlAeAJÍiK NAPILAPJA
/
V11. évfolyam 128, szám.
Mrm 50 fillér
A proletár közvélemény parancsnokai
A munkás.parasz: lcvcfezés a ''-Aimunista lapszerkesztés egyik . Wpvelő módszere. Lenin elvtárs m- mondotta: ..Adjatok mgyobb icjiclőscqet a munkásoknak arra. fi óm írjanak ujságunklutn. hogy mindenről határozottan írhassanak cs hogy minct többet írhassanak jövendő életükről, erdekeikről. munkájukról. A munkások, parasztok spontán levelei leplezetlenül. a ma. cti''c valóságában szólaltaják nicg a proletár közvéleményt, ,''.</.! i!e képet adnák a gyárak éleiéről, a dolgozó parasztság problémáiról. Felvetik a hibákat 0, igen gyakran helyesen mutatlak rá a Ehetőségre is. amelyei a hibákat ki leüít ca "ki keli küszöbölnünk.
Lenin elvtárs rámuta''ott, hogy iól szervezett munkás-paraszt levelezés nélkül a saj:6 nem érdemli a megtisztelő pártsajtó elnevezést. mert hiáivzik belőb a forradalmi lüktetés. a mindennapi élet czeroldalu valósága, hiányzik belőle a tömegek hang-.¡.i, valódi meglátása. kritikája cs . linndolása a jobb, az egészsége., vbh és az crösebb életforma lé: vihozására. „Széleskörű munkás. ¡taroszt levelezők nélkül a párt-fajtá ..lyukas garast scm log ér-rr — mondotta Lenin elvárj.,
A párisal''ón ker.sztü! m''fcént <ív ablakon, látnunk koll a «!<»!-:<uó ''.ömegek életéi. .munkáját. Vf m szabiid Miogtö-.énnK hogy i*i w.eti mz ablakon át nézi éle-;miket, fcllótlt''sünket, Jó munkán-kat é* hlbilnkaí: ''nmV. képei kapjon. Pedig. Un ¿1 ptutsulió •nine* íclvérlrzw ¡u üzomrkbö., ¿illatúi gazdaságokból. tazcs.kb''ftl. efivéíücg dolgozó parasztoktól erkező levelekkel, akkor a ml saj ónk aurbctükör. amely ferde képet ad életünkről, fejlődésünkről cs hibáinkról egyaránt.
A megyei párisajló munkatár. ^ainak ismerniük k«ll az üzemek, <iz állami gazdaságok, tszcs-k. faliak dolgozóit. El kall méiyülni-ok éle! ük, munkájuk tanulmányozásában. A fclük-te^ vizsgálat ferde. téves megvilágítási eredményez. s aláássa a sajtó szavahihetőségét, pedig a kommunista lapnak minden torában a való éhtet. a szin igazat ¡keU visszatükröznie. A kommunista újság munkatársainak ismerőssn kell mozogliok a békéért, a szocializmus épi.éséért vívott harc min-'' d=a t-rü''.etén- s akikor végeznek jó munkát, ha ennek a harci tc-rüle''nek nemcsak tudóskői-''lesz-'' nek. hanem írásaik révén valóban megfelelnek a követelményednek és irányitókká, a termelés, az osztályharc és a közvélemény valódi és értékes irányitóivá, a közvélemény megingathatatlan, élesen .látó, világosan ítélő parancsnokaivá válnak.
Hogy a lap «cerkesztői ezeknek a követelményeknek minden tekintetben megfeleljenek, elengedhetetlenül ¿¿ükséges, hogy szoros, mély kapcsolatot teremtsenek a Prole ár közvélemény valódi pa. yrancsiokaival. a munkás és paraszt levelezőkkel, akik ot< élnek, n''t dolgoznak az üzemedben és a íoldfkcn. akik innerik munkás-táraik é.lelét, munkáját. Isménk a termelés eredményeit, de i>we-lik a tenmlés hiányosságait 1». A munkán és paraszt Uvelezők hü Win*: tudnak adni fl*?mflk min-''len mzonéséröl, ők a tormíl^ ''{legsíölnl! mindent lá''nak, mindent hallanak, ami az üzemben,« u«i*Bél U u álltai gaiduú-
goknál történik. Leveleik'' fezért értékesek. Leveleik a való élet'' hü képé: kell. hogy adják.
Május 27-én a Magyar Dolgozók Pártja Vas magyci Bizottságának napilapja, a Vasroegye, ér-ickezletro lxivta össze levelezőit. Reszt ve; lei ezen az-értekezleten a Zala szerkesztőségének munka-''ársai, de a Vasmsgye nagyszámú levelezőin kívül a Szabad Nép; a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és több megver lap szerkesztősége is képviseltette magát.
Ezen a levelező-értekezleten soka} tanultunk. Már az nagy hatással volt. munkatársainkra, hogv a munkás- és parásztleve-iczök szervezésében a Vasmegye megelőzte Pártunk megyei lapját, a Zalát. Aztán az értekezlet során beigazolódtak - Lenin elv-társ szavai, melyekt a proletár közvélemény parancsnokairól mondott. A levelezők lcgnagvobb része «jmondotta felszólalásiban, hogy amióta rendszersen beszámol a Párt megyei lapjának az üzem eletéről, oit megjavult a munka, s azóta az üz;m dolgozói is közelebb érzik magukat a laphoz, amelvben felismerték, hogy az övék, hisz v;Iük foglalkozik, \\f. ó oredménw-iket és hibáikai tárja f?l s mulat utat. az eredmények fokozásához én a hibák fti. küs4öl>ölés6hez.
A szerkesztőiig egves murvk»-társul, mint levelezők kerültek b(. ¡1 laphoz s felszólalásukban el-mondotlák follödésük "történtét. /Az elw írásaik tétovák, bátorta. lanok voliak s a szavak ''Keresésé-ben merültík ki. de. a szerkesztő, ség ulmutatása, segítsége nyomán nemcsak jó levelezők, hanem jó munkatársak \s váljak bclőllLkj mert. megtanuüák. hogyan kel.'' a dolgok lényegér/» tapintani, milyen levelekkel Írásokkal^ lehetnek valóban segítségére a lapnak és a megye dolgozó népének. Például a sárvári cukorgvá''r levelezője azt mondta felszólalásában: Sohasem volt még olyan [on;os a levelezés, mint napjaink-kan: „Sohasem volt még olyan nem írtam eleget. Hiba volt munkámban; ha meg is írtam a hibákat. nem mutattam rá azok kijavításának módjára. A jövőben ezt a hibát kijavítom és mindig igyekszem előremutatni."
A Vasmegye felelős szerteesztő-jének beszámolójából s az értc-kezletei rész tv 1 vő nagyszámú levelező hozzászólásából a Zala munkatársai felismerték azokat a hibákat, amelyek nálunk mutatkoznak. de felismerjek a üiányos. ságok kiküszöbölésének lehelőségé.! is. Látva a Vaínncgye nagv-száipu levelezőgárdáját, elhatá-roziák. hogy a mulasztást sürgő-s-en pótolják. Eredmény: ^gY héí leforgása alatt 17 üzemi dolgozóval es dolgozó paraszttal növekedett a Zala levelezőinek száma. Eddigi levelezőinkké a kapcsolatot elmélyiteitük s «lsőrendü fel-aaat-kéi''t kezeljük a határmenti és délszláv községekbeí a leve''.e-zúhálózat kiépítéséi.
De nem «karunk a ló másik ol. dautra-esni és nmi becsüljük le eddigi eredményeinket, mert eredményeink nekünk is voltak u munkás, és parasztlevelezés te. rén, Jakobovles Béla, tótszerda-helyi délicláv tunltó, állundónn í-rtéi^c* levelekkel «¿ámelt be 0 délszláv községek életéről, munkáidról ós azokról ii dolgoikról, amelyek a hutároutulról szívárofl. ak 4k Hd képet adotf a MuiR
1951. funiua 5. K*dd
, »
Építkezésekkel is biztosítják termelőcsoportjaink az állattenyésztés fejlesztését
Termelőszövetkezeteink és cso. portjaink növekvő gazdasági erejének éí. u tagság jövőbe vetett bizalmának beszéd« muta-tói azo.c az épitkezések, ameiyek megyc-szerte folynak. Legtöbb termelőszövetkezet cs csoport a megindulásnál alig rendelkezett állatállo raánnval, ma pedig már hatalmas állaltörzsekről ad számot. Máris kicsinek bizonyulnak a meglévő istállók, férőhelyek. J* nem is csak a meglévő állatoknak kell helyet biztositaniok. hanem előre koll nézni a jövőbe, s már számítani keli a növekedésre, a szaporulatra is. Kormányzatunk nagy előnyt bíztosi-tolt a ''.ermelószövetknzetekncfc, amikor nekik juttatta a romos épületek anyagát. A példák sora azt mutatja. hogy élnek is a lehetőséggel és a dologidő ellenére az építkezése1''.-: igen jól haladnak. »
Istállók, sertésfiaztatók épülnek
A hezercdi Szabad Nép-terme, lőc^oport a zalasze-ntgróli járásban h legjobb eredménnyel végezte munkáját az építkezéseknél. Az államtól ^kapott támogatás jncllcit saját erejűbe! is belevi-szL''k az épi''kezásékbe. meri érzik, hogv a közös vagyon gvaTapltáí^i te as egész csoport anya^J Jólétét, növeli. A csopom. '' tajjjal >ajá| erejükkel .''!''» íérrthelv^N tehénls-lálJót és 10 kuirlcAs *crténéla'''' építenek állataik ríszére. Ml^ez, ha nem a Iszcs.k «rejc uövckctié-»ének Jele?
Hogy a növényápolási munkák zavartalanul fajeződj?n<ík bc és biztosítva legyen a megfelelő munkaerő, <t megyében 40 ter-melócsoportban létesítettük napközi otthont. Igy • a családos anyák gondtalanul'' b:kapcsolód-hatnak a *szcs-!k munkájába. A szentgyörgyvölgyi termelőcsoportban a napközi otthon létreho. zásával 30 tagu női munkabrigád alakult.
500 mázsa szénát^
takarítottak be Nován
Nemcsak az építkezésekben, hanem a növényápolási és a széna-betakaritási munkákban is élen-
járnak a tszes.k és példá; mutaL nak az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztoknak. A novai Vörös Zászló-termelőszövetkezet növénytermelési brigádja a kedvező időjárás*, kihasználva már 500 mázta szénát takarított be. Ez az eredmény megfeszített munkájába kerül'' a brigád tagjainak, rtiert a betakarított széna vizenyős terüleitről ücerül-t le és igy dombos rélszre kellett hordani, hogy az rohamosai felszáradjon. Az Ifju-munkacsapa^. két-kéí ló-vontatásu tötíő kapa összeszerelésével befejezte a burgonya [öUögetéséi.
De büszkék lehetnek a máhom-faí Haladás-termelőcsoport tagjai is. A szőlészeti munkacsapat a kétszeri kapálással és az egyszeri pesrtnetezéssel végze t. A munkacsapat tagjai vállaUák, hogy"25 százalékkal nagyobb ter. méseredményt érnek el. mint az *<iUÍnileq gazdálkodók. A növény-ápolási munkák beindításkor munkacsapat, alakult. Ab ered-
első.
^rült a tszcs a járásban a nővény-ápolási munkák teljesítésében. A munkacsaDa^ tagjai tolókapa alkalmazásával^ a mák egyeléséncl Í.8 munkaegységet teljesítettek.
Gyorsítsuk a cukorrépa,
kukorica egy elesét!
Tszcs-ink általában jó példával'' jártak «lő a mezőgazdásági munkákban. ugv a vetésben, .mint a növényápolásban. A sarabolást. egyelési versenyben végzik. " A ^munkacsapatok, brigádok egy-^pnással versenyezve harcolnak a jobb cs bőségesebb itermésért.
Az esős. idójáráíiiak sehol nem szabad megakadályoznia a cukorrépa egye lés tl Ahol nem ,megy máskép, ott kézzel ritkítsuk meg a répákat. A tengeri egye-lése is soronkövetkező munka, ezzel sem szabad kés-lekednt. Előre! Jó növényápolással, g>-űl molc-öseink gondozásával, a takar-márv beg>"üjtéséve: az ötév« ten*
^mény? Jó munkájával élre íse- céHditüzéseiník végrehajtásáért.
A lalalüvüi tanács mezőgazdasági állandéfrtxottrifl* vándorgerlgget létesített
Jól bzltd a növényápolás u nzrivctkezeti községben
meg. majd «,növényápolás és fű. kfiM^lás. «r/itás és terménybe-gyü|tés, valamint, u tarlóhán''ás é» őszi wántás-veté» befejezéíc-vei adják j2 egves munkák tdcja alatt kitűnt csopor''oknak & ván-dorserleget.
A tava>zl munkák ?orán nyer. tes a Ság\''árl első tipusu csoport, le-t.
A növényápolásban és fükaszá-lásban kitűnt a Vörös Zászló III. tipusu csoport, ahol a második kapálást 87 százalékba a széna be. takarítást 65 százalékra'' <eljesi-tették. ide megelőzheti őket a Kossuih első -lápusu csoport, ahol a második kapálást befejezték, a szénakaszáiás pedig 50 százaié*: körül mozog.
Már m tflvatzi munkák ''torán Zoialbvő szövetkezeti köz*ég ta. ,nác«inflk mczőgaídasá^ állandó bizottsága aktívan klve''ie .i részét u békevetéel verseny szervezéséből. A 11 termolőcsoport hosszúlejáratú versenyét a nö\*ényápo. láöl munkák során a versenybizottság segítségéve''* minden héten elbírálja.
Az állandó bizottság .Jobb munkával a békéért* feliratú vándorserleget létesitet*, melyeta mezőgazdasági munkákban élenjáró termelőcsoport kap meg. Az ezüst serleg évente négyszer cserélhet gazjdá? a Itermeiöcso-portok közt.
lAz első elbírálást a tavaszi szántás és vetés után ejtették
kulturális életéről, a termelésről, a növényápolásról, a helyi pártszervezet munkájáról,, a tanács helyes és helytelen intézkedéseiről. Egyes dolgokban tanácsokat kért. Az eredményetek mindenkor köiölte velünk, levelébe fog. lalta a hibákat is. de ahogy a hibákról beszélt, ahogy a hiányosságokról irt, rámutatott arra is, hogyan lehet, hogyan kell azokal megjavítani. Jakobovics Béla a legjobb levelezőnk cgvüe. de meg kell említenünk Zsifkovics Rezsőt is. aki Csörnycfőldőn lakik, s aki szintén a legjobbak Uőzé tartozik, "Zsifkovics Rezsfl bátirmi <és leplezetlenül tárta fel a ikörégi tanács hibáit, amiért aztán a tanács támad''a Is őt Zsifkovics Rezső nem hátrált meg. Tudta, bogy az 6 munkájának tul Wll nőni a ^anác» körein, ''lul kell nőni n köznéü hotó-rah, inert, munkájával, levelei-vei, a Párt, az ««ész dolgozó flip érdekeit szolba. A Pírt feléje
nyújtotta segítő -kezét s cz uj erőt, uj lendületet adott Zsifkovics Rezsőnek, a Zala levelezőjének munkájához. Rajtuk. "Jakobo-víes Bélán és Zsifkovics Rezsőn Ctivül még van jó -egynéhány ak''iv levdezőnk, akik érttííes leveleikkel rendszeresen felkeresik és »tájékoztatják lapunkat. de levelező .gárdánk eddigi létszámával nem -*lé-gedhetünk meg. Ugy látjuk ezen a téren nem követtük eléggé Lenin elvtárs utmutatását. nem épi lettük ki teljes mértékben munkás és paraszt levelezőhálóza»,unkát, Nem «légszünk meg azzal, hogy egvszerütn önkritikát gyakorolunk, A legközelebbi napokban h mciye valamennyi jelentősebb üzemében, a tszcs-knél, az állami gatdniiflpkban é< gépAVlomátok. iái, valamint a köziógekben io. vább folytatjuk levelezőhálóza. türv;« éplléeét, iTÖxítéaé:. Levele-xőhilózutunkbu szorosan bc kell kapoiolódnlok a Párt alapszti''v«. juteM .a * SrailfiwrvexaL
MSzT, MNDSz. DéFOSz-szerveze. iekíiek, valamint a Szabadiág-harcos Szövetségnek.
A levelezőkkel szoros, személyes kapcsolatom lartunk fenn, rávezetjük őket, hogy átérezzék munkájuk felelősségét, rávezetjük őket: jó munkájukkal nagyban hozzájárulhatnak, hogy a dolgozók egészen magúkénak érezzék a lapot.
Pártunk II. kongresszusa hosz-szu időre ¡kijelölte az uta\ Ez az ut felfelé visz. Látó-távolságra áll elöltünk a szocializmus, a boldog jövő, de, hogv odáig eljussunk, nagy feladatokat kell még megöl-dania Pártunknak, a munkásosz. lálynak dolgozó puravztsá-Kunknak. A pár;sajtónak élen keU járnia, leleplezni a hlányoíságo-Seat és irányt mutatnia. Ebben a munkában hatalmas segliői kell. IcgycnMí a proletár közeli-mönv piirancsnoknl, n mtinkái éi parMzt Itveletők.
cr. fi)
A Magyar Népköztársaság minisztertanácsának határozata a takarékossági mozgalom fellendítéséről
A Magyar Távira¡i Iroda jc, Icnli:
A minisztertanács ftZ ''Allumi í''Jlenőrző Központ jelenlét alap. •ián megállapUol''a, hogy R dol i.''"zók h tak*»''éko»M,áaról ''szóló HM december 31.t határozat he. !v<-p »ilknlmuzásávnl népgazd» •díjunk tuúmu» iwrulu''.ún cmlmé. nyéket ériek el,
A feltárj elfekvő készlei«.l<brtl n.í>r ha eM> negyedévben 2M millió forint értékű «nysgol Mwznopiiottiik az üzemek, A Fémgyüjtő Hét eredménye *ok.
r vngon van- é* fémanyogol ctfi<<tt níppozdíiyógunknak.
Számé« helyen «»ökkent n faj* l3gon anyagin husznáJás, n gyártmányra cs« «nkőltaég és u forgóeszktiz«zükséglct.
A minisztériumok a dolgozók ez reit irányították ipari termelő munkára oly területekről, ahol túlméretezett volt a létszám, vagy »h''n| p feladatokat öregek és rokkan''ak i* ciláihmnják.
A mór eddig eiért eredmé-nyek azt bizonyítják. hogy a Takarékos gazdálkodás kiterjesztésével és megszilárdításával ha-• a''.mas tartalékokat szabadíthatunk fel ''ervünk végrehajtásának biztosítására. A megtakarítások azonban még nem egész népgazdaságunkban, haním inkább csak egyes részterületein jelentkeznek-
Az eredmények ott következtek be. ahol a vezetők a taka. kossági határozat utmutatá-" sajt helyesen alkalmazták,
maguk is öntevékenyen hozzáfogtak annak végrehajtásához és a dolgozók í apaszt aknaira s az alulról jövő kezdeményezésekre támaszkodtak.
Az MDP II. Kongresszusa tiszteletére megindítóit. munkaverseny a takarékossági mozga. lomnak lendületet adott. A minisztérium és vállalatok vezetőinek jelentős része azonban nom .¡■merte fel, hogy az ólért ered. menyek megszilárdítására én továbbfejlesztésére, n mozgalom kiazéJoltéséro komoly eröíesai-fé*t kell tenniük, Kitéri a takyré. k<>tMSl mozgalom ke^de;) lendülje «ámo» térülőién ítlóbbhi;. Byotl és •
4 dolgozó tömegekej vsában Átfogó wfveíMt taUurclu-Má KI mozgslnm esldelg még nem tudott kibontakozni,
A minisztériumok és vállalatok vczetól csak elvétve éllek azokkal 3 hatalmas lehetőségekkel, ame. Ivek a dolgozók mozgósítására rendelkezésükre állnak. Nem ki-f-érték figyelemmel kiadott rendelkezéseik további sorsát és a gyakorlatban való alkalmazását, az egyes dolgozókig való falbon.'' tását. nem ellenőrizték az u''asi-tások hatásait. Csak az ellenőrzés biztosította volna az előfordult hiányosságok gyors feltárását és az elért eredmények kiszélesítését, más területekre való kiterjesztését. A tapasztalatcsere. a bevált takarékossági módszerek szervezett átadása és átvétele még nem alakult ki. Az Al iami Ellenőrző Központ vizsgálata megállapította, hog^ a minisztériumok többsége általában helyes takarékossági rendszabályokat dolgozott ki. A fi. gyeimet az anyaggal és energiával való takarékoskodásra irányították. Egyelőre azonban a határozat- olyan fontos célkitűzésével, mint a gépek magelőző karbantartása, az intézkedések eűg foglalkoznak, nincs még vég. rehajtva a beruházások előkészítésére és jóváhagyására vonatkozó rendelkezése sem.
Nem egy esetben az utasitáso-kit késedelmesen adták ki az slsó szervek számára.
Egye* minisztériumok a taka. rákowági ha''ározat végrehajtásában komoly mulaitz''ásókat ktt-vettek el A PüIdműveléKügyl mi. nUrtérlum nem «dolt olyun lift
Kedd UM, Junta» I,
nyitást, amely a mezőgazdasági termelésben a takarékossági mozgalmat érdomben segíthette vol. na én igy & mezőgazdaság fl/.ámoü területén változatlanul továbo folyik n pazarlás, pl, uz üzemanyag vonalán. A belügyminisztérium elmulasztóit« ki efc''yéb. ként is lul H/,Uk, csak « belső ad-mlnlsztráció kérdéseire korláto. zoli uikiirokomúgi Intézkedésük végrchailásánuk ellenörzésói, A könnyűipari mlni»t4rlum h«. nyiigfátta'' mlnil hnvon''a *záz és nzáz Iparilag hasznosítható hulladékfát egyszerűen eltüzelnek. A belkereskedelmi minisztérium nem támogatja eléggé központjait és vállalatai takarékossági mo/.galmát, Így az ezeknél mu. tatkozó értékes kezdeményezések elszigetelődnek.
Még azok a minisztériumok és vállalatok is. ahol célruvczető takarékossági rendszabályokat alkalmaztak, sok tekintetben tovább tűrik a pazarlást, nem har. co''-nak^ellene, nem járnak el a nép vagyonának elfecsérlőivel szemben és ilymódon gyakran az egyébként már elért megtakarítások is veszendőbe mennek.
A takarékossági mozgalom megszilárdítása és kiterjesztése érdekében a minisztériumok, vál. lalatck^ tevékenységében
állandóvá kell tenni a szervező, ettenőrző. felvilágosító és tömegmozgósitó munkát. A takarékossági mozgalom irányítása a vezetők mindennapi munkájának szerves, elválaszthatatlan része legyen.
A minisztériumok vezető szer. vei vitessák meg a vállalatok vezetőivei és élenjáró dolgozóival a takarékossági mozgalom helyi célkitűzéseit, közvetlenül tájékozódjanak afelől, hogy a dolgozók mlt> tanácsolnak a feladatok jobb megvalósítására és milyen segítsége" várnak az iró. nyitó szervektől.
A minisztertanács a takarékos-sági határozatának végrehajtásával kapcsoltban kiadott ren. delkezésekel és azok cólJM részletein Ismertetni kell a vállalati doigo/ék széle* tömegei előtt,
A "takarékossági mozgalomban eléri kiemelkedő oredmányeket nyilvánosságra kell hoy.nl, Nép-»/.ei''Utltsék a vállal«'',1 vezetők —
nyilvános dicsérottel és jutalmazással — a kiemelkedő eredményeket elérő dolgozókat és min. dent legyenek meg, hogy a takarékosság — mindenekelőtt pedig a/, un.vogg.hl való takarékos. *ág a munkwverr-eny egyik központi kárdésévé váljék. A takarékossági mozgalomban kivált dolgozók ós módszereik váljanak közijmeHtó a «ajtón koroNstUU. A prómlymjullulásokut kapCKOlat-bn kell hozni ti («korékofírtK clfl. mozdításával. .
Jutalmazni keli szt a dolgo.
zót, aki terven felüli mcgt ika rltást ér cl. Az országos jelentőségű megtakarítások jutalmazására a mi. nluzierlonács külön alapot léis-sit.
Minden vállalatnál ég egyéb gazdasági szervezetben olyan nyilvántartásokat kéíí szervezni, amelyekből az egyes területeken dolgozók a saját takarékossági eredményeiket és a többi területek megtakarításait! megismerhetik s állandóan figyelemmel kísérhetik.
Meg kell akadályozni azt & néhány vállalatnál tapasztalt törekvést, hogy a takarékossági célkitűzéseket a minőség ronlásá-vsl valósítsák, meg.
A feltárt tartalékokat azonnal be kell épitehí''a tervekbe, ha pedig a megtakarítást, elérő vállalatnál nem használhatók fel célszerűen, gondoskodni kell arról, hogy a népgazdaság máé területein hasznosítsák.
Az anyaggal, beruházásokká;:, munkaerővel való takarékosság fokozása az idei népgazdasági terv végrehajtásának egyik fontos előfeltétele. Ezért a minisztertanács felhívja a dolgozókat, hogy fokozott len. dületlel biztosítsák a minisztertanács takarékossági határozatának végrehajtását. A miniszter, tanács utasítja a minisztereket, gondoskodjanak az eddiginél szélesebb körben arról, hogy k dolgozók pontosan megUmerkedhou. senek feladataikkal a lakaréko»-¡»ág terén és biztosítsák llymá-don is a dolgozók kezdeményező, selnek felkarolását, n takurékos-ságra irányuló tömegmozgalom növekedőét, ^
Egyre növekedik a lugoszláv dolgozók ellenállása a Ilto-banda terrorjával szemben
Moszkva. A jugoszláv politikai emigránsok ..A Szocialista Juyo. szláuiáért" ctmü lapjában M. tiyorqi/euics Írja:
A jugoszláv üzemekben, bányákban. építkezéseknél é> erdö-inunicá''atoknál a dolgozók egyre erőteljesebb harcot folytatnak Titoék "kizsákmányoló terveinek meghiúsítása érdekéből.
Nincscn olyan nap. hogy a munkások ezrei ne maradnának ki a munkából, vagy .üntelőleg ne hagynák otf munkahelyeiket, izeket a tényeket már a titoista sajtó sem tudja eltitkolni. így példán: a Borba kény.clen volt elismerni, hogy az ibarí bányákon 30.000 munkanapot vesztettek azéru mert a munkások otthagyták '' munkahelyeiket. A Vicko Krsztulovics" hajógyárban ugyanilyen okok * miatt 109.712 munkaórát vesztettek. A sziszaki olajfinomítóban a munkások 25 százaléka naß mint nap liányzik munkahelyéről.
Tiíoék semmiféle fasiszta in-tézkedésekki-1. sem rendőrterror-ra1; nem tudják visszatartani a munkásokat. Állandóan nő azok. nak a száma, akik megszöknek munkahelyeikről így például «z év márciusában Titoék a rasa-bányába 132 muirkást toboroz.ak. de ugyanabban a hónapban 280 megszökött, Így van ez csa''xnem mi iden üzemben. Azok a dolgo. zó''< pedig. Mik kénytelenek mun-tahcJvOkőt) maradni minden U-m;.ö módon »zabotálják a t«r inr.éit, Megrongálják u mói)«''ic<i, u(ykkenUk u munka termelékeny, "égé., a munkáik nnreát trtnio.
gatják a műszaki értelmiségiek is. A Viaszina viyierőinü építésénél a munkáso^K és a műszaki személyzet együttes harca következtében az építkezési tervet még G0 százalékban sem teljssi--ct''ék.
Mindez bizonyítja, hogy a jugo. szláv munkásosztály szervezett é§ elszánt harcot folyta> Tito-Ran-kovics véres rendszere e''.lcn.
— A TIBETI KORMÁNYKÜLDÖTTSÉG és a Pancsen láma elutazott Pekingből Kalon N''gapo, a küldöttség vezetője igen nagy elismeréssel nyilatkozol a népi febzabaditó hadsereg fegyelmezettségérről és a Szikang tartomány fibeli önkormánvzati öve-írében élő nép jólétéről.
Vass Tstvánné elvtársno gyermeknapi rádióbeszéde
Vass Istvá-iné elvlársnő, az MN''DSz főt likára a Nemzetközi (iyenneknap alkalmából rádlóbc. szédében - köszöntöt«!© a magyar gyermekeket, ^''ass istvánnó elv. társnő előbb a m a g v a r ti, v (t r jn ekek boldog életéről beszéli, majd emlékez, lefíln arra, hogv nem mlndci. hol vannak olvan boldog gyenne. kek, mint « Szovlélunlőbnit (<% n népi dímok''i''áelákbuii, Van tak ooxiigok — niondotlu —, kapMi-ll''la onotrtgnk. ahol a gverekík éhesek, t''ongvosak, hajléklalanok
és bí-Ljgen kól>oj-olnak az utei kon. Mindannyian hallón(llr,u azokról n borzalmakról. amcinr. ken a W* koreai wcrckck keres:.
Wmeruirk, öltk, punslbidk a
umrmckcUei az imperialista unji. (illatok,
'' — A /l vfiuúiti''rMek, urait, »éfjetek Ifiken!H ökei-
Befejezésül \''an lüivánné elt.
társnő felszóllloita a gvermtke. ke , Vigyék kl részdkel abból ,, harcból, ainelvít szüleik folytai, nak a »zebb, jobb békés Jftváéri.
Legújabb Hírek
— ÚJRA MEGKEZDTE mükü dését a mag.var főkonzulátus New Yorkban és a konzulátus Cicvc landban. A Magyar Népköztársa ság kormánya és az Egyeaült Al lamok kormánya között létrejött megállapodás értelmében az amc rikal kormány ''által annakidején bezárt ncwyorki magyar főkön zulátns és a clevelandi konzulátus junius 4-én újból megkezdje mü ködését.
— NEM HOZZAK KORMA NYUK TUDOMÁSÁRA az ENSz jogtalan határozatát a Kínába irá nyúló szárátások tilalmáról a Bjc lorussz és az Ukrán Szovjet Szo cialista Köztársaságok külügymi nisztérirma. mert ezt a határoza tof. az USA és az általa vezetett agresszív tömb erőszakolta keresz
tat.
— megkezdődött a nép
SZAVAZÁS a Német Dsmokrati kus Köztársaság területen, a remi litarizálás ellen és a békeszerző dés megkötéséért. a városok és ifxiri központok lakosai virágok kai cs zászlókkal vonullak az ur. ntik elé. hogy eleget legyenek hazafias ■kötelességüknek.
— ELKOBOZTAK a nyugatné met bábhatóságok a Hamburger Vojkazelt''unr napilapot, hogy meg hiúsítsák a nyugatnémetország népszavazás eredményeinek közzé, lételét.
— VISSZAVONTA a népsxn vazásl tilalmai, Sluttgarl város kftxlgitxgiwábl bírósága a lako^ág f:lliáborodi\<ánftk nvomása kftvet. Uextébrti,
— KOREAI llADlJh''l.RSTftS; a néphinlnfréii emuét/el a >khui cinkéiilrtekket pt/i/üli t/ala/nenny fronton továbbra In aikere/ten uimttaverlk a: ellenség ellcnldina rtásait és s»/r/o.< Des&cségckef okoznak ntki emberben és hadi-anyagban. A középió frt nton a néphadsereg egységei ''továbbra is keménu harcokat folytatnak Jon-cson (Renszen)-térségében, a lég védelem junius l''-án 10 repiilőgé pet lóit le
— ROBBANÓ GYERMEKJA-TÉKOKAT dobálnak az amerikai iégibandlták a koreai városolu-3. Az ilyen „gyermekjátékoktól" a koreai gyermekek ezrei pusztultak cl, vagy váltak nyomorékokká
— KIM IR SZEN* ELVTÁRS fo. gadta a Demokratikus Nők Nemzetközi Szövetségén:k az ameri-, kai-angol beavatkozók gaztefcte.it kivizsgáló bizotiságát- A bizottság tagjai nyilatkozatot tettek, hogv értesüléseiket átadják az ENSz-nek és követelik mindazoknak biróság elé állitásái. akik bü. nősök a koreai háború előidézésében.
Az. USA teheráni nagykövete tévedésből az Attleenek szóló Truman-levelet adta át Moszadiknak
Washington (MTI). Az amerikai Associated Press vasárnap éjj:l a következő hír. közölte: ■•A teheráni rádió vasárnap esie egy fantasztikus történetet ismer, tele,ti. Eszerint Henry Grady, nz amerikai nagykövet pénteken lé. i''cdénböl art a levelei adta át Ma. szadik mlnluzterelnilknek, amnli/n/ Trumnn *lnök AUlee brit minim Itrelnókhút Intézett,"
M AMoolaled P» ess liétfó dé!-előtt köMHe, hogv az amerikai
<i:ülügyminiszlérium megevösV.ei-ie a hirt. amely a teh?r''áni rádió i:Ientéséb?n hangzott, Esze. rint — hangoztatja az AP jel<n. ''ése — az iráni kőolajipar álla-mosdásával kapcsolatbai Altlee miniszterelnökhöz Inézeit levelet íévedésből Moszadlk iráni mU Misz^rclnftkhftz lutlnUá''^ el, Mc fítmot. az USA knlftgvmlnl«*trt riumánnk sajtófűnftke sz.rh, a ''.ávlrat köwntMnál kftvet''f;t «''''
a tévedést,
— Á VIETNAMI NSPl CSA. PATOK ujabb támadásokat intéznek a francia erődök ellen, * ri<f_ pi csapatok áylakossáy /timo''/uírf. sát élvezik./ Thonias . Cabol. « ivash ineftoni külügyin inisz térium osztályfőnöke kijelentette, a fran. cia expedíciós hadseregnek Indokínában már eddig is több halott, ja van, mint az ESSz valameny. nyi harci alakulatának Koreában.
— TITOISTA KÉMEK és di. verzánsok felett Ítélkezett Szófii. ban a biróság. amelynek során Acsen Milánovot halálra. Gera-szim Mancsevet 10, Krsztja Todo rovot 5 cvi börtönbüntetésre .ítélteié. ''
— A JAPÁN KOMMUNISTA PART htározattervezetet terjeíZ-et:. a parlament «lé a japán békeszerződés megkötésé; célzó négvhatalmi értekezlet Összeliiyá. sáról az USA. a Kínai Népköztársaság. Anglia és a.Szovjefunió íciHügvminisziereinek részvételével.
— A REAKCIÓS JAPÁN KORMÁNY az országot megszálló ''fő parancsnokság belcegifezéscvci ujabb 170 ezer háborús bűnös rehabilitál.
— HENRYK MINC, rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, « Lengyel Köztáraaaág budapesti követe bemutatkozó Utogs-tást tett Dobi István miniszterei, nőknél és Döge» Imre elvtársnál, «z ors«d«*yüléselnö^né(.
BÉKEMÓZGALOM
PUAOA. Á Nemzeti Arcvonal Központi Akelóblzo1t»áíw ée * béke híve! csehtwlovák bizottság'' pénteki Jelentéfe szerint az ország területén május 31-ig 1.548,166 dolgozó «''dtg le békc«za. vazatát Az üzemekben és iskolákban a béke • népszavazás egy hét leforgása alatt befejeződik és megkezdődik a szavazás a városokban és falvakban.
BUKAREST. Szeben megye Fo, garas kerületében 509.185, Sege*. vár kerü-etében 42.070-en írták alá a békefel hívást.
HAGA Hollandiában tovább tart az aláírások gyűjtése a Béke Világtanács felhívására. A felhívást eddig 128280 ember irta a''.á.
DZSAKARTA. Indonéziában széleskörű aláírásgyűjtési kampány folyik a Béke Világtanács felhívásával kapcsolatban. A felhívást aláirta 40 indonéz parlamenti képviselő, köztük Paiaun-zuka. a Katolikus Párt vezető tag. a és az indonéziai Nemzeti Párt. több vezetője, valamint "öbb má> politikus és közéleti személyiség is. Az'' indonéziai parasztszövetség csupán Jáva középső vidékén né-hány nap aiaff ''öbb mint 40 e7er aláírást" gyüitött. Az aláirásgyüi-tés tovább folvlk.
SANGHAJ. Április 20-tól májú* 31-ig Sanghájban 3.828.431 ember, vagyis a város lakosságának M fzáztfék* ir''a alá a békeegyez-mény megkötését követelő fejhi-vást és szivazoH Japán remwa. rizáláss ellen.
ZIVATAROS IDŐ Várható MjArA*: Vál''ozósn elhő» Idő, »okhelysn esők, »Ivánt'' Mérsékelt szál, „ Mmérsék et nem változik lány«
Efíy év a tótszentmárloni politikai iskolán
A járási pártbizottság a jövőben nagyobb gondot fordítson a délszláv
községek politikai oktatására '' .
Mult év őszén, a tó''szcntmár-tjü pár:*zcrvezet is megtervez-f politikai Ukolái, Huszonkét :a!lgu(övs-l Indult az iskola, Uii(\k tizenegy nő. A í*éj> indu. {*» ui«n M/onUtin januárban Esdtek elmaradozni elviúr-»¡k, tőként a nők. A WmuiúM fc. evetemben lazulás mutatkozol* én t. hail|i(ók ogyréfzr lemorzsoló-u.
ebben az oktatási évadban sok tapaiziulntot szoroztok a jövőre.'' — A Politikai Diiui(tá() határa, iatáf át tanulmányozta a vezető-»¿ff — mondja, — A pártiugaá-gunk marxl»ia.leninl*in hépzéaét a pártmunka elö''erébe állítjuk é« ezután tv. elmélctot jobban öi«zo íojjJuk kötni n K.vukorliittftl. a jövő ukiütáxi évadra politikai «lupUmereiük tanulókörét 1«
... ,, * isj'' megszervezzük <1 pár toki*) álban
t/f volt a lcmorz$Olö(ias\w<fi m?in JárWm párttagok, pár* oku V I (unklvUllek bevonásával. A po-
litikai iskolám pedig 24 elv''.ár. sal vonunk bc. köztük A legjobb pártonkívüli dMgozókat. értelmi, «égieket. Megszilárdítjuk a. tanu-Iául fegyelmet, Ellenőrizzük a
nulást.
Ünnepélyes lesz a záróvizsga
Végeszakad a beszélget esnek, mer- kezdetet wtzi a szeminá-
Ennek ;u oka ez I? — mond-;.i Balázs Mihály elvtárs — <\=y aJketöado elvtárs lul hox& f ura nj^ijtotta a monftanivaló* ahcli/e>l, hotnt minket rn• ccdcfl volna beszőni, igy aztái\ <~!.c>maradoztühk. N.j dc mi is .hibásak vagyunk ám. mert hivatkoztunk a xok munkára cs nem értettük meg a tanulás je. jentöségét. Szóval még az- ií. hogy nem volt meg a kapcsolat mikö; fűnk cs a: előadó elvtárs között. mert csak ..leadta" az anyagot é< utána nem foglalkozott ve-lünk.
Tgy ment ez ké''-három hóna-r''in keresztül a iólszentmártoni rc;:''ikai iskolában. Pártunk II. kongresszusának határozata rávilágított az oktatás hiányosságaira. Tótszentmárton délszláv •községben is megváltozott a hely-zcr. '' .
„A tanultak alapján
lettem tszcs-tag"
. Bogár Gyula előadó és Gyuricz György párttitkár elvtársak személyesen beszélgettek el a hallgatókkal. — Az előadó már reg. :el kijött íalúb?. — mondja Prémecz István, a békebizottság elnöke. -—Béwélt nekünk, hogy könnyíti a munka. ha . tudjuk <, eéft, amiért dolgozunk. Az ''ttszefogásról is bt>széR. A kö-•/ősről, fin is az elsők közt voltam a faluban a munkában, f-''sak tiem maradok le a «anu. Iisb3n. Most látom a hasznát, nert márciusban beléptem 8 hol--iámmal a harmadik tlpusu csoportba. I''.t ismerkedtem meg vele p''.őször a szemináriumon.
— Es valóban a politikai isko-. la hallgatók — egy-két. kivételé'' vei visszajöttek és ha( hejo már állandóan huszonketten vagyunk c3yüt* — mondja Lofkó Lajosné. j.ki munkában és népnevelésben Monjáró pártonkívüli MNDSz-asszony. — Megtiszteltetés szá mómra. hogy résztvehetek a tanulásban. mert tudom, hogy itt a határszélen mim! népnevelő a bekéért többet tehetek. Jobban fölismerem az ellenséget, mer?- ez :tt különösen fontos.
Vita a nemzetiségi
politikáról
A mult szemináriumon a le-fcini-sztálini nemzetiségi politikáról szólva, Tkálecz Kozájia hoz. Szólásában igy beszélt : — P-t Magyarországon mi horvát anyanyelvűek egyenjogúak vagyunk. r,em mint Titóéknál, ahol üldözik e magyarokat, horvátokat. Ahol nyomorog a dolgozó nép. a mi vezetőink közülünk valók. Délszlávok. Egyszóval megbecsül bennünket a deiriokrácia. Dolgozunk is, hogy erősítsük és mielőbb saabadok legyenek a mi dolgozó jugoszláv testvéreink is.
Gyuricz György párttitkár ép-.pen most érkezett meg özvegy Prémecznével. A Politikai Bizottság határozatáról folyik a &zó közöttük: — Ezirán a kétéves oktatási évadban sokkal alaposabban átvehetjük majd az anyagot. Igazán helyes, hogy "^»tárgyaljuk majd a kormány-rendeleteket is. Nagyobb gondot kell fordítanunk a fiatalok okítására, mért e téren bizony van hiba — igy Prémeczné.
A* oktatást a pártmunka homlokterébe állítjuk!
beszélgetésünk során a párf.it-«w elvtárstól megtudjuk, hogy
riura. Az összefoglalásra készülnek. A Jövő hélen tartják az ünnepélyes záróvizsgát. I r érié. kelik ki a/, ez év oktatási munkájának lapf«lulaiall és azt » Jövő okWiiásh évadra kellően felhasználják. '' v
A leienyel jár fal wirtbl:oftidp a: elkövetkező fdöktirn adjon több Hct/lUápet a politikai lukotdk* iio/í, s/.élcsiiee ki nz ellenőr/ő munkál és ugys4ial<kor fordítson nagyobb gondol «z előadók klvá. logntáíához. A iótez<«ntmártoni politikai líkola hallgatói is ozt kériK. Ha a J. B. megadj« ez alapszervezetek felé a kellő segítséget. eöbb u| mutatást, ad az alapszervezetek felé, mint az idén. mgyobb gondot fordítanak
főként a délszláv községek politikai oktatására, akkor lesz igazán biztosítva a jövő oktatási évad sikere.
'' (Juhász.)
7.8-ról 10 literre emelik''"a feiési átlagot a gel^ei állami gazdaság Sebestyén-majori üzemegységében
A gelsel állami gazdaság Sebes, tyén-majori üzemegységének ál-ta 1 gondozói jó eredményekor érnek el h tejhozam növilése terén. A ícjéul át tagot 4 5 éterről 7 8 literre emsiték én most vállaSSák, hogy egy hónapon belül 10 literre emelik «/. átlagot ív¿ átlaiok aswk-sjvcrü gondozásává] és helyes tn. kannánvozá»ávt''l, Ugyanez »cm monrihiiió «I« mergányl üzemegységről. Hiányom a wkszcfÜ»»*«.'' nem »on''os «z etetés és n Hv-ta íáK I» fok kívánnivalót h-''gy ma-
ga után. Valószínű, hogy Domb» József brigádvezetö nem ionul. mányoz|a kellőképpen a kétéves áMattenyésztési tervről szóló ml-nisztertnnácsl határozatot és nem ismeri felemelt tt''évCR tervünk előírásit sem. A brlgádvezetőnek tormv^ctescn brigádja lagialvflt'' Is tömbét kPÜenp foglalkoznia, A hlányosnágrj? kll:ü*zrtbttió*óvcl « moi''gányl tlzernegyaég 6l|etgondo. /.ól U feivche!nék n ver-«envt «• fejésl át''.;iR növpléiéb«.''n n sebe*, ''vén.majorlakkrtl.
I«0 tnAxsAm cukorr(fpa(crméN6rt hurcol a pttlöskei Békc«tsz
A potöskel határban vap megye legszebb cukorrépa tábló-j», Á szakemberek, a lá''ogatóbo ideérkező. egyénileg dolgozó parasztok is ezt nyndják. A BÖke. jermelöszövolkeza tiz ho''tíján a tagság fáradalmat nem ismerve dolgozott hogy idejében elvégezze A soronlévő tavaszi növenyápo-
V J_
Még mindig csak 54*8 százalék a II. félévi
beadási t^ljesifésűnk!
Különösen gyenge az eredmény a lenti járásban \
A tavaszi és a növényápolási munkák az elmúlt, héten megfelelő ütemben haladlak az esős időjárás ellenére is. Különösen tapasztalható volt ez az egerszegi járás területén. A lemaradt községek is felzárkóznak a munka ülemének meggyorsításává 1 az élenjárók közé. Vannak eredményeink. az biztos, dc lemaradás is o> soronlévö feladatoknál: igy a szénakaszálásnál. De .megfeledkeznek" dolgozó parasztjaink a lerménybcgyüjlés teljesítéséről is.
A Idényei járás ¡0 magára talált
Az elmúlt: hét folyamán mindössze 308 mázsa vegycstcrmény került beadásra. Ez is ott mutatkozott meg, «ahol a járási tanácsok által kiküldött begyűjtési brigádok jól előkészi''ették ezt a munkát. A legjobb eredményt viszonylag a letenyei Járásban érték el 125 mázfu vegyes termény beadásával. A nagykanizsai járásban 110, az egerszegiben 48, a lcn''iben mindössze 16 mázsa
vegyestermenyf szállítottak a földmüvesszüvetkeze:ek raktárába. Egerszeg és Nagykanizsa, városokban jut elmúlt héten egyáltalán nem voli beadás... A megyei előirányzatunkat csak 54.8 százalékra teljesítettük — a- helyettesítő terményéket is beleszámítva.
A zalaszentgróti járás az élen
A járások közli versenyben a szenlgróti Járás halad .az élen 94.5 százalékos eredménnyel. A legjobb eredményt azonban Eger. szeg város érte el. ahol a beadás 170.7 százalékot! tmutat- Szégyen*» teljes a lemaradás a letenyei cs a lenti járásban. ahol mindössze 46, illetve 21 százalckoö <az elő-, irányzat teljesitése. A járási pártbizottságok, a tanács°k nagyobb támogatást adjanak a községi pártszervezetek és .tanácsok munkájához, hogy mielőbb pótolják a lemaradást! De a községi tanácsok és pártszervezetek se feled-
kezzenek meg ennek teljesítéséért folyó harcról. i
Osztályharcosabb7 agitáeiót!
Ne mernepek el olyan események mqjíett. mint Nagybakóna. kon. ajipll Tanics József né 31 holdos kulák asszony is állatait liszra búzával o''ette! Sokkal keményebben harcoljanak a nép-uevelök » begyűjtés sikeréért, mint eddig tették. Keményebb osztályharcot! A kulákokra a beszolgáltatás elmulasztásáért kirótt, összest hajtsák bc a tanácsok! Tudatosítsák a dolgozó parasztság közt. hogy minden beadott szem gabonává a felemeli ötéves tervünk megvalósításához járuljanak hozzá. Azok dolgezó parasz''ok, akik még hátralékukat nem teljesítették, hasz-nálják ki « kormányzat állal adott lehetőségeket és tegyenek eleget a második félévi beadási kö-.clezetiségüknek. Erösi-sék a munkás-paraszt szövetséget, a Szovjetunió veze|te bc-ketábort.
lási munkát. Már másodszor is befejezték « cukorrépa kapálását. Gyönyörű ez tábla.
— Tavaly a cukorrépa átlagtermésük 135 mázsa volt. ezt. az idén messze túlszárnyaljuk — mondj* Kovács Antal, az elnök — Tanultunk a mult évben sokat, az^án a téli mezőgazdasági tanfolyamon is.
Miro alcpozzák a 160 mázsás ^terméskilátást,
V
— Öisszei a mélyszántást a lka'', máztuk, tavasszal a középmélyszántást. Kétszer tárcsáztunk és csak azután vetettünk. Használtunk meg holdanként 40 kilogram péitisót. Ahogy kikelt, mindjárt saraboHunk. A fiatal növényt nem nyomI:«3 c) a gaz. S^rabolás után hamarosan egyeltünk." Számító. sunk szerinf még háromszor-négyszer megkapáljuk. A siker titk* a gondos növényápolás!
„2 mássárai emeljük a gabonatermés holdankénti átlagát66
Tótszentmárton versenyre hivta a letenyei járás községeit
Tótszentmárton egyénileg dol. gozó parasztjai nagy lelkesedéssel fogadták Komárváros dolgozó parasztságának versenykihívását. amely ötéves tervünk sikeres megvalósítását; segíti elő. Mikor tudomást szereztünk erről a versenykihívásról, Prémecz István középparaszt ezeket mondta:
— A mi községünk Titó Jugoszláviája tőszomszédságában van. Ez a körülmény bennünket a leg-jobb murikára'' kötelez, mert csak igy állhatjuk meg helyünket a békefront ránk eső szakaszán. Tudjuk, hogy odaátról lesik minden munkánkat. Éppen ezért
meg kell mutatnunk,
hogy a vni hazánkból örökre el. tűnt a nemzeti sovinizmus és mi délszláv dolgozók szabadon építjük a szocializmust.
— El is határozták községünk dolgozó parasztjai, hogy Komárváros versenykihívása nyomán versenyre hívják a letenyei járás összes községeit, s a következő, ket vállalták:
1, A növényápolási munkáltat ugy végezzük hogy minden növényféleségnél a tavalj/inál ma• yasabb terménitlagot érjünk el, A kalászosoknál holdanként átlag 2 mázsával akarunk többet ter. mefni. SzAlaatakarmányokból 40
százalékkal, a kapásnövényekböl pedig négyszeri kapálással 30 százalékai ahirunk többe£ termelni, mint tavaly.
2. Vállaljuk. hogy terménybe-cdási kötelezettségünket a gabonafélékből már közvetlenül a cséplőgéptől teljesítjük. Ennek érdekében alapos felvilágosító munkát végzünk.
3. Az elkövetkező időkben még többet foglalkozunk a termelőszö~ vetkezeti mozgalom kérdésével, hogy az őszi fejlesztés során községünk dolgozó parasztságának nagy -többsége a szocialista nagy-, üzemi gazdálkodás útjára lépjen.
Zalavári István kezépparaszt a versenypontok meghatározása után rámutatott arra. hogy ez a lelkes munkavállalás ujabb
kemény csapás
lesz a háborús uszítókra és a szekerüket toló áruló Ti-o-kllkk. re. \ ,
— A béke megvédése érdekében rendkivül fontos — mondot. ta, — hogy amit vállaltunk, azt maradéktalanul teljesítsük Is.
A tótszen''.mártonl DlSz-ifjusá-goi képviselő Hullcr elvtárs el. mondta: — Községünk fl:.talJal az eddiginél ls Jobb munkát, akarnak végezni, mert tudják, hogy a békát megóvni, a békéért harcolni — ez az Ö feladatuk is.
Tkálecz István elvtárs. & köz ségi tanács elnöke a következő szavakkal foglalta össze e¿t a lelkes hangulaíu gyűlést:
— Községünk dolgozó parasztság*! a felszabadulás óta is eredményes munkát végzett, és a szocializmus építésében mindig
i gyek esett élenjárni
a löbbi délszláv községek között. Most is meg akarjuk mu-. tatni, hogy mi, délszláv dolgozók, akik a múltban az elnyomatás keserű kenyerét ettük, most szabadságunkkal, Alkotmányunk, adta jogainkkal élve minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy Pártunk és Rákosi elvtársunk vezetékével szabad hazánk megbecsült polgáraiként dolgozzunk a szocializmusért, a békéért; - :
— A íótszentmártoni dolgozó parasztok igy harcolnak legalju-sabb ellenségünk, a Tito banda ellen, «mely mindazt meg akarja semmisüenr, amiért mi élünk, dolgozunk. Dc ml résen állunk. Valamennyien egy-egy határőr vagyunk és éberen őrködünk határaink biztonságán, hazánk bé-kéjén.
PANKUCSI LÁSZLÓ VB-litkár, Tó I szerit m ár (on.
Jóelőre készülifink fel a bebojdási munkákra
A növényápolási munkák ex kjszáláaok gyors elvégzésn mellett megyénk terültén fr.l kell készülni az aratásra, a hehordds-ra. cxéplésrc. de gondoskodnunk kell még most a munkaerő biztosításáról. á''lanti gazdaságoknál, gépállomásoknál Ar, aratóRcpck kijavításáról. Csak az a dolgozó pi raezt tudja gyorsan betakarítani cr.v cvi munkájának eredményét, aki időben biztosítja a szükséges munkaerőt, megszervezi hz escjips kalászosok gyors learntása után » behordást''. hogy a cséplőgép minél előbb végezzen.
Azok a dolgozó parasztok, akik kisebb területen gazdálkodnak kö-zörcn. szervezzék meg az aratási munkákat, segítsenek egymásnak. i*y gyorsabban megy a munka, ugyanakkor a szempergést is megakadályozzák. Gondoskodjanak már most az asztagok clhelyeze-sérő«. H tűzbiztonság megszervezéséről.
A repce aratását kein legelőbb megkezdenünk Itt arra kell ügyeljünk. hogy ezt a munkát a hajnali órákban végezzük, mert napsütéses időben a magból sok elhullik cs károsodás eri a gazdáka-t. Gondoskodjunk a repce cs ősziárpa kötözéséhez szükséges kötözőanyag-ró\ melyet a bőséges csapadékos időjárás folytán réti sásból már most cTtadunk készíteni. Feltétlenül szükséges, hogy az aratás? munkákra időben készüljünk, fel. hogy az -aratás megkezdésekor munkaerőhiány miatt ne legyen magpsrgés. mely veszélyezteti ter-mésátjagainkat, károsítja saját magát és a dolgozó parasztot.
A junius 4-töl 10-ig terjedő hé-ten az összes atapszervezetekben pártnspot tartunk. A pártnap anyaga; „Az ötéves terv — a bék® terve." A beszédvázlatot a K»z-pont elküldte az alapszervezetek, nek.
MDF MEGYEI BIZOTTSAGA AGIT.-PROP. OSZTÁLY.
Kedd. 1931. junlus 1
3
A népi ellenőrzés eredménye
A bcleznaj szövetkezeti bolt leltározása során komoly hiányos, vágok merültek fol a szövetkeze" boltkezclőjévcl (kapcsolatban. A megyei központból kiküldött ellenőr a pult «¡át'' jől elrejtett he. tyen 4 és fél kiló magyarborsot. 20 doboz cipőkrémet, 15 darab borotvaszippant talált1. Kiderült, hogy m3gu a bo!''-kezelő. Kó. borszky István rejtette el. ::peku. lációs céllal.
De a népi ellenőrzés keresztül, búzta számításait, mert a nu-g:a-lált árucikkeket a tíoigoztft között kiárusító''ták. A boltkezelöt pedig azonnal elbocsátották. A vTzsgátat szerint még a hütlan va. Syonkeze''és bün;ényc is fennforog. Megindult az eljárás.
Néhány munkás ismét elaludt őrhelyén a házakerettyei olajüzemben
Az utóbbi időben ismét komoly visszaesés tapasztalható a bázake. ie.tyei oiajüzemben. A beköszön, tött meksebb idő egyes kevésbbé öntudatos munkásokat munkahe. ivükön való alvásra csábit. Ezek o dolgozók nem tudják, hogy a munkás munkahelye őrhely, s sz őr. aki őrhelyén elalszik, cz ellen, ségnek hagy rést, ahol megvetheti lábát. Hogy ne forduljon elő '';öbb Rívás a bázakerettyei üzemben, jó. ha megismerik a dolgozók Varga Jenő és Varga István csőszerelök nevet, ¿kiket Kozári 0:tó cso-portveze''ő ellenőrző körútja során cJdeededsn alva talált munka, helyükön. Nem valószínű, hogy Lukács Károly csőszerelő is több mint egy órán keresztül ebédelt L<spéa. több mint félórát, mulasztva munkájából.- Valószínűbb, hegy ebédutáni alvással töltötte az időt szociális''a építésünk, békéért folvó harcunk kárán, meg. kárnsitva. önmagát. do''gozó társait. Remélhetőleg tmulnak az «»«étből az emli''ett dolgozók és fontos, hogy minden dolgozó la. nuljon esetükön okulva nőcUm. ta módon fegyelmezetten. a mó-dasitot; ötéves terv végrehajtása érdekében dolgozni. Ha megtöm»'', ta. ne engedjen semmiféle csábi, tásnak.
Verseny az ásványolajipari vállalatok számviteli osztályai között a könyvelési zárás határidejének lerövidítése érdekében
Az Ásványolajkutató és Mélyfúró Vállalat számviteli osztályának dolgozói az április 4.i és a május 1-i munkaverseny során kiemelkedő eredményeket ér;ek el a vállalati számvitel továbbfejlesztésében. Elérték azt, hogy a munka jobb megszervezésével a; eddig havonként 20-ára'' elk&> szült könyvelési zárás és üzem-elszámolás most rendszeresen 7 nappal korábban készül cl és a: addigi havi 350 Udóra cgyheie. dérc csökkent.
- Most- csatlakozva a vállalat sta. tisztikai osztályának kezdeményezéséhez. versenyre hivták a bánya- és energiaügyi miniszte-rium ásványolajbányászaii föogz-tálfja alá fiartozó vállalatok szám. viteli osztályait a könyvelési zárás határidejének továbfei lerövidítésére. az évközi mérlegbeszámolók határidőre való. -hibátlan elkészítésére. A versenypontok
között szerepel az osztályhoz tartozó munkacsoportok, társvállalatok közötti párosverseny kiszélesítése,'' a túlórák lehetőleg teljes kiküszöbölése, illetvp mi. nimumra csökkentése, tapasztalatcsere és munkamódszerátadás a fejlettebb számviteli rendszert alkalmazó vállalatok között. A verseny pontos és részletes kidől, gozásárar valamint havi és vc-g. leges elbírálására an ásványolajbányászati főosztály pénzügyi osztályát kérték fel.
Az ásványolajüzemek számvi. teli csoportjai között most a kihívás folytán elinduló verseny igen nagyjelentőségű eszköze itsz az élenjáró szovjet vállalati számvitel tökéletes megismerésének. Szumcov és Bebcsuk professzorok szákkönyvei fokozottabb tanul-mányozásának. ezzel a vállalatok adminisztratív téren való önkölt-ségcsökkfinlésének.
SZÍNHÁZI MŰSOR
Junius í-én. kedden este 8: GeroUteini nagyhercegnő.
Junius Jj-án, .szerdán este 8: Gerelsteini nagyhercegnő.
Junius 7.én. csütörtökön este 3: Gerolateini nagyhercegnő.
Junius 8-án. pén;cken este 8: Vidám nyár, 1951.
Jó eredményt értek cl a FémgyüjtŐ Héten Bázakerettyéri
A Fémgyüjtő Hét során a bá-zakerettvei olaj üzemben jelentős eredményeket ertek cl. Közel 30 mázsa vasat, 26 mázsa alumíniuma". hatalmas mennyiségű rezet és bronzot. 22 mázsa ólmot gyüj töttek össze a lelkes DISz fiatalod és a nem kevésbbe lelkesen kutató idősebb munkások. Különösen jó eredményt ért- el Süle István gazolintelepi ifibrigádja, valamint Kozári Ott<^ gépmühe''.yi ifíbrigáidja» /^t- idősebbek közül jól gyűjtötte a férne:1 Schermán István fúrási dolgozó.
A további feladat az. hogy a Fémgyüjtő Hét lezártával ne szűnjék meg egy pillanatra ícma vassal, .színesfémmel való legnagyobb fokú takarékossá;! és ne mulasszanak el egye''len Mkalmat sem. hogy az eddig még fel nem kutatott helyekről ese.ticg előke. rülŐ fémártyagot ön^ődéUk szűk. séglctének fedezésére bocsássák
Apr^Wrdetís
HASZNÁLT üzletberendezéseket, mérlegeket. cs jégszekrényt veszünk. Nagykanizsai. Kiskeres, kedeimi Vállalat, Szabadság-tér 6. (394)
KOMBINÁLT szobabútor eladó. Cim a nagykanizsai kiadóban.
(396)
* Kanizsai zeneiskolai tanárok hangversenye Pápán
A nagykanizsai állami zeneiskola tanárai idei munkatervükbe cserehangversenyket állítottak bc. melyeknek célja, hogy az egészséges ¡továbbfejlődés érdekében munkamódszerátádássai más zene. iskolák tanáraival közösen emeljék zcnekufcuránk szinvonalat. Ennek alapján szerepeltek nemrégiben Nagykanizsán a pápai zeneiskola művésztanárai, ¿kiknek lá togatását a kanizsai zeneiskola ta-nárai közül Ivánkovits Ferenc, Ivánkovits Ferencné és Klatti Aurél viszonozták. Hegedű, zongora é-s énekszámokból álló hangversenyüket- a pápai közönség őszinte és osztatlan lc{kesedéssei fogadta. Mindkét hangverseny nagyban hozzájárult a két város közötti kulturális kapcsolatok kiépitésé. hez, . >•<..■-.,
z a h ''£. A'' Magyar Dolgozók Pártja Zala megye! BlzotUágánalc lapja, — Fal*-16a azerkcaztó: Szántó Jen3 — Felelő» kiadói Daraboa Irán — SzerkantSaégi Zo'' -rcrazag, Kowuth Lajoa.ntea 23-Tel. »0. Nagykanizsa, Zrínyi ^I-n. 20. Tol. 5Í. - Kiadóhivatal: Zalaeger. azeg, Szíeheoyl.tér 4. TeL 103. Nagy. kaníziin Zrínyi M..n. 29. Tel. 84. Eé. izlilt a Yaitnegye nyomdában Szom. bithely, Koaanth L-n. «. Telt 75. -Folelös rezetó: Eeged&a Gyula.
Nyolc uj sztahánovístával 21-re szaporodott a zalaegerszegi Magasépítési sztahánovistáinak
száma
A zalaegerszegi Magasépítési Vállalat ujabb 8 dolgozója kapta meg a dicsőségei jelentő sz''.ahá-novista oklevelet. A nyolc uj sztahánovista: Bubtcs Zoltán építésvezető. Horváth István Makszimenkó.módszerrel falazó
kőműves. Kerkai Ferenc és Dö-mötör Sándor munkavezető, Ra* dics Gyula állványozó. Ciráki József fes''ő, Molnár Mária és Kus-tán Kálmán segédmunkás, mind ismertnevü dolgozó, akik hosszú ideje élenjárnak u szocializmus építéséért és a bekéért folyó harc-
ban, a legutóbbi három hónap,'' ban elért kimagasló eredményeikért. részesültek sztahánovista kitüntetésben. Az uj sztahánovis-tákkal 21.re emelkedett a zaba? egerszegi Magasépítési Vállalat sztahánovistáinak száma.
Pártunk, a- zalai dolgozók örömmel üdvözlik az építőipar uj sz''ahánovistáií és kívánják, hogy további munkájuk során még nagyobb lendülettel, még nagyobb eredményeket érve cl érdemeljek ki a sztahánovista jelvényt ia.
SPORT
Döntetlenül végződött a helyi rangadó
N. Szikra—N. Lokomotiv 5:5 (5:1)
Vár-ut, 2000 néző. Vezette: Flumbort-
A helyi rangadó''előtt uttörőlá. nyok üdvözölték virágcsokorral a játékosokat és megköszönjék a két egyesület jelentős anyagi hoz. zájárulásáj nyári táborozási költségeikhez A két kanizsai csapat a következő felállításba n kezdte a mérkőzést:
Szikra: Zalán — Miilei, Ge-rics, Nemélh — Kemény, Forgács — Kapornoki. Sztraka. Kis. gál, Bencze. Andris. — Lokomotiv: Bolla — Gazdag, Németh, Munkácsi — Petrovai, Bofh — Dezsényi. Mózsi. Placskó, Schweitzer. Kovács.
Tüstént kezdés után Sztraka révén a Szikra jut gólhoz. A csapat a kezdeményezést továbbra is a kezében tartja és rövid egymásutánban Kisgál kcj gólt« rug. Közvetlen utána Bencze gól.
jávai 4:0.ra emelkedik az eredmény. A Lokomotív csak ekkor kezd magához térni és Schwei. tzer révén 4:l-re szépit. A léi-idő eredményét Kapornoki álli-ja be fejes góljával. A második félidőben a Lokomotív támad többéi-, de csatárai kezdetben tehetetlennek bizonyulnak. A 24. percben Both 11-esből rug gólt. 3 ezután rohamosan feljön a Lokomotív cs sorozatos támadások után Kiss. Schwei tzer, majd ismét Kiss révén 5:5.re egyeniit.
Az első félidőben a Szikra {á-madc.t többet, de lendületéből már nem futotta második félidőre. ámelynek végén a Loko* metív döntetlenbe tudta szépíteni a mór-ipár vesztésre álló hclyj rangadó eredményét. Jók: Bencze, Kisgá!, illetve Mózsi é9 Gazdag.
Első lett az általános gimnázium a középiskolák szpártákiádáján
Vasárnap délután bonyolito''ták le a Szikr*'' Vár-uti sporttelepén a nagykanizsai középiskolások szpártákiádáját. amelyen számot. adtak a fiatalok sportbéli L<c. Pt-sscgeikröJ. A szpártákládán számos kiváló eredmény született. Maffjsugrás (női): 1. Kő-falvi (közgazdasági) 133 cm, 2. TÉnár (általános gimnázium) 130 cm. súlylökés (férfi): 1. Tóth (ált. gimn.) 9.82 m. 2. Szotucsok S. (ált. gimn.) 9.78 m. magasugrás (férfi): 1. Vass O. (ált. gimn.) 165 cm, 2. Morvái Gy. (ált. gimn.) 160 cm,''gránátvetés (fcr. fi): 1. Varga (közg. gimn.) 68.20
200 MÉTERRE A ftATÁRTÖL
A kasza, miként- ¿z ezüat csiL lan a felhők közül elővillanó napsugárban. Hajdú Ferenc, fiatal délszláv dolgozó p2raszt élvezettel vágja a íriss. dus lucernát. — Tejelnek is ám ettől n marhák — mondja megelégedetten. — Nálunk is jut- az állat, nak elegendő. De nézzenek csak át a túlsó partra!
Odaát vadnyárfák állnak a Mu-rí parton. Alóluk víz. Viz mindé, nü''t. Itt-ott látszik egy-egy egészen kicsi sziget. Ugy néznek ki, mimha hatalmas teknősbékák emelnék fej a viz alól földszínű hátukat. 200 méterre vagyunk a jugoszláv határtól. Egy lelket sem látunk, csak távolról verődnek hozzánk artikulátlan emberi hangok. Lehetséges, hogv a jugo-séláv katonák csónakká dkarták megközeli''tni a partot és a hara. gos Mura felborította őket.
Nemmcssze tőlünk egy kis ház áll a teknősbóka.szlgeU-n. Amikor H«jdu Ferenc látja, hogy arra felé figyelünk, elmonldja a ház <őr*ne»ét.
p- Az kompház volt valamikor. Persze régen, amikor Jugoszlávlá. b*n még nem a Tito-hóhér ur«l. kodott. Akkor az itteniek átjártak oda. az o''tantak pedig ide, Ez még akkor is l|y volt, emig Ti* te»Mr>em nevezték ki t ameri.
— M^ek nevezték őt ki? — kérdezzük. — Hát hóhérnak, főhóhérmestemek —, adja meg a választ a fiatal délszláv, eztán a volt kompházra mutat: — Az az épület odaát sokat tudna beszélni. Tavaly nyáron — ak. kor nem volt ily nagy áradás a •túlsó parton sem —. néhányan, odaátról lejöttek a Mura partjára. A határőröket nem látták sehol. Gondolták, úgysem őrzik oly nagyon a vize?, merthogy azon nehéz átjönni. Hát csak jöttek, hogy beszélgethessenek velünk. Két férfi volt meg egy nő. Egyszer csak »z egyik férfi átkiált hoz-zánk, — Emlékeztek még * Mar. kovlcsra? Sokszor vok&m Molnáriban. Ott jól ismertek, biztosan emlékeznek még rám. Majd mondjátok meg. hogy üdvözlöm őket. Mondjátok meg azt is. hogy egv Wste szabadulom ki n bör. tönből. ahovM azért kerüLtem, mert nem bírtam a kényszermun. kát.
Hajdú Ferenc a lovaihoz lép. melyek itt állnak a lucernaföldön kocsiba fogva. Az egyik, orrát magísra emelve, szimat ól. —Meg. érzik ám ezek « jugoszláv jani. caírokat — mondj«. — Az egyik, nek a hátát már horzsolta a golyó -amit odaátról lőttek. A lónak j6 «?. em''ékezőtebstsége. — Villával • kezében. raRnl keztíi « kocsin
a lekaszált lucernát. —. özvegy Jakaponecznénak segítek most — világosit fel; — Ez a föld az övé. Mi ideát olyanok vagyunk, hogy segítünk egymásnak, a Párttól tanultuk ezt, mert a Párt is segir valamennyi délszláv dolgozón.
_No, . aztán mi történt)
Ma-rkoviccsal? — kérdezzük —. -Hát az történt, hogy panaszkodott! szegény. A másik ember is átkiabált, az asszony meg elkezkiett sirni. . hogy őket mennyire megverte az isten. Az1 mondta, szeretné a vizbo fojtani magát, mert odaát rosszabb az éle«, mint a halál. Amint eztán igy kiáltoznak, az asszony meg sírdogál, egyszer csak: — zzzii... -fütyült a golyó.
— No szegények, nektek is be. fellegzett — gondoltuk és hasra, vágódtunk, mert- még két golyó sipolt ei a fülünk mellett. Kova. csics Antal mezőőr is velem volt. Aztán egyszer csak a nyárfák mögül, előbukkantak a jugoszláv katonák. Mint « vadállatok tá. nruatak n bárom emberre, nztán bevitték őket. * kompházba. Még késő éiszaka is lehetett hallani
Játszásukat.
A felhős ég alatt jói látszik a haJálbadermcdt. Kotori község templomtornya. Kovacsics Antal, o mezőőr Is megérkezik. Megerősíti a2 előbb hallottakat. — Mi, i-tt Molnáriban sok borzjlma^ Jcinzánuk vol''unk szem. és fülta. nul — mondja. Felemeli a baltá-
ját. — Csuk akkor sújthatom volna le rájuk. amikor azt g há. rom szerencsétlent a kompházban kinozták. Többször is történt hasonló eset — folytatta a mezőőr. — Egy ésszony azt kiáltoz:^ át, hogy a fiát, £ki kényszermunkán volt, agyonlőtték, merf egy kato. háfól elvitt egy fél kilóra való kenyeret. Sorsát ez a szegény asszony vS*m kerülhette el. mert éppen akkor csaptak rá. mikor azt kiáltoz''a át. hogy dobjunk egy darab ken veret a Murába, ta. Ián majd átsodorja a viz.
— Tótszentmártonban mondták — kezdi ismét Hajdú Ferenc —, hogv Kotoribót elvitték a biró kisebbik fiát: kényszer, munkára. Mikor aztán már any-nyiro legyengült, hogy nem <u-do*t dolgozni, a nyílt utcán ü:''öt. ték, verték, hogy mindenki okuljon belőle. Így élnek odaát azok h szerencsétlenek.
TT Ihall^t. mintha gondolkod. nék valamin, aztán nagy seftára ebeket- mondja:
— Amikor láiom « mi katonáin, kat. amikor arra. gondolok, hogy milyen erős n ml . Néphadwre-günk. amikor ridíh''aza «szta-Ion látom a szép fehér kenyere* s most- is. amikor i-''t állunk ezen a gazdag mezőn, a magyar földön, boldog örömet érzek és nagy hálával gondolok a Pártra, a ma. gyar kormánya, amely mindet, délszlávok«* oltalmába vett.
m, 2. Bodnár M. (ált. jgimn/) «10 m. 100 m. síkfutás (férfi): 1. Péri (ált. gimn.) 12 mp, 2. Bencze K. (álr. gimn.) 12.1 mp 1000 fn síkfutás (férfi): C Vass O. ''(ált< girno.) 3:01 p..2.'' Bodnác tM.-. («!•• gimn.) 3:01.8 p. A -cfiop^tvcrseny. ben első: irányi Dániel ált. gimnázium'' 68 ponttal, 2.. közgazdii-sági gimnázium 30 ponttal. 3. gépipari lechnikum.
JÖ EREDMENYEK A MEGYEI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR-~VERSENYEN
23 km-es útszakaszon bonyoii-tokák le vasárnap a megyei országúti kerékpáros bajnokságot. A versenyen aránylag kevesen indultak, de ennek ellenérc iS szép és élvezetes küzdelem, alakult ki. A mezőny Nagykanizsáról, a Szabadság.térről indult éí Újudvarnál fordult vissza. Eredmények: 1. Ács István (Szikra) 50.49 p. 2. Vékási József (N. Építők) 50.55 p. 3. Dér László (Szikre) 51.30 p. 4. Horváth István (Szikra) 51.55 p, 5. Lukvár László (Szikra) 54.20 p. Csapatversenyben első: Szikra, második: gépipari technikum.
négy telitalálat s
A sportfogadások 1951 juniu<» 3-i fordulóján négyen értek cl 12 találatot. Egyenkint kb. 18.691.S0 forinto: kaptak. 94-cn értek el 11 találatot, egyenkint kb. 793 forintot kapnak. A tizú]álaTos szelvények száma 1038. egyenként kb, 92 forintot kapnak.
A TOTO 12 TALÁLATOS SZELVÉNYE Sz. Honvéd—Bp. Bástya 2 0:5 Sortex—Csepel 2 2:*
Di. Vasas—Bp. Dózsa 2 1:3 Győri Vasa?—Bp. Varus :: t Dorog—Salgótarján t x H Szcmbath.—Bp. Honved 2 0 2 Bp. Kinizsi—Sz. Petőfi 1 2:1 Cíillagh.—Pécsi Lok. x 2:2 Keltex-Szolnokl Lok. félbesz.
(törölve)
III. ker.-Bp. Gyárépltők * l-''i Cs. Szikra—Gázmüvek 2 M. Pamut-Bo. Épitők 2 Elektromos—óbudtl Ép. I 1*

- J
A szoTjct kormány jegyzéke mz USA, Anglia éa Franciaország kormányához
Minden terménnyel lehet teljesíteni n% 1950-Sl''i begyűjtési hátralékot
A Népi Tömb előretört a aziciliai választásokon
^^^mmm^—^AJ^MDPJ^^ NAPILAPJA
VII. évfolyam 129. szám. *ri AO fillér 1951. /unfas 6. S«r<fa
Iskolaév végén
A d áko.< éle''cben mindíiikor r.jsv -rseményt. jclcntct-tcic az év >fá napok. Nagy esemény vol is, ós az ma is. De másér vo)i a^rrgen- ós másért az ma V.i amwor a vizsgák, az évvégi «.-sszefoglalók . elö!| hihetrflcn mertékben növckcde''t a tanulókban a szorongás érzés?, a félelem a holnaptól. Akkor vajmi kíACset számi ojt a ludás. és min. den remek feleletnél többci crl egy-egy jó összekötetés. aminek révén a „kegyelmes ur*'' dcgcie-ráit fia is •kitűnő eredménnyel "V''zsgázhatot.-. s amine''í hijján a >s?zorgalmasabb diák. a legjobb . stnuló is rossz jegvet kaphatott. Az akkori diák félt a vizsgáktól. mer.JKtn tudta, mit hoznak szántara! Fé?. az év végétől, mert r''em tud:a. tanulhal-e tovább. Fél: a polgári, vagy a középiskola befejezésétől, mert nem tud á, mi vár rá az életb?n.
A mai diák élctcbei is nagy esemény: jelentenek az evvégí összefoglalók. De a mai diák már nem fél ez=k:ö?, hiszen elölt? a biztató jövő, a tudomány vára. Sztálin elvtárs mondta a Koinszo-mol VIII. kongresszusán, hogy .rz'' az erődöt bc kell vennünk, bármi áron. Ezf az cr&döt az if-iusáfinak bc kell vennie, ha az uj < Ja'' építőjévé akar lenni, ha való l>an a réqi gárda nyomába akar lepni", a mai diák, az iskolák-b;»n tanuló fiatalság pedig bs akarja venni a tudomány erőd-; ííí. Ennek a célnak az elérésében ¡tódig csuk egy közbeeső állomást ¡.Mentenek az év végi vizsgák, ősz. . Moglulók, iuintfvekí''» számúi: *(J»iatí a tanulók arról, lingv Jól hurcoltMk-p a» dtnu.1'', évfc».« tiidomanv erődjéért, Akik pedig vizeztek az áltuJdnns Mohiba u, e.ő ¡ftk a/ uf u kft*éplft<«-Iák fd<V A kftxépIsknlrtKok «löt» pedig nyílva mz ut a« ogyotomek, •t főiskolák Mr, a boldog, sxocla. I sin Jövő felé.
Megyénk ál''alúiios. és közép'' '' kóláiban ezek a napok már az összefoglalók lázában telnek el. A boldog ifjúság készül az évvé-ni összefoglalók után következő tij feladatokra. Az általános is-.olákban holnap zajlanak) le az év-végi vizsgák, ''középiskoláinkba-) pedig a jövő héj elején kerül sor az összefoglalókra. A «anulóif-ju-ág ''lelkiismeretesen, becsületei készül err.* a nagy eseményre,, fiatal életének erre az ujabb fordulópontjára. De ugyanez a lel-kiismere''esség jellemzi a szülór ívéf és a pedagógusokat is. akik tudják, hogy ők is felelősek azért, hogy ezeken az összefoglalókon jól megállják a helyüket a tanulók. ezzel is bebizonyi.sák, hogy méltók tanulmányaik folytatására. A zalaegerszegi ál''alá-iios gimnáziumban például a tanárok feülön is foglalkoznak a i''tjjyedikesekkel. akik most kékülnek a szóbeli érettségire. Ezek a tanárok tisz:ában vannak azzal, hogy az érettségiző fiatalokra nagy feladatok várnak a főiskolákon, egyetmeken, s azzal, hogy most segítik ezeket a fiatalokat, könnyebbé akarják •cniiiszániukra ezekének a nagy fel adatoknak megoldását. Egerváron általános iskola szülői munkaközőssége '' is bekapcsolódolt a vizsgái előkészületekbe. A szülök rés/tveltek a vizsga elö<ti korrc-Petáló órákoi és. szernél veseji is Meggyőződtek gyermekeik «W. mtnete''.éról. Ezeken uz órákon I* megláthatták, hol és mi-•ven formában kell xeKÜcni «y«r-j»<4tlket a jó viz*aai eredmények «líréa^he».
h
A/, iskolaév végén leimcrólft számos eredmény nfellelt hibák is kerülnek a felszínre. Olyan hibák, anielvek azt bizonyítják, liogv'' megvénk egyes részeiben lelkesülik az iskolai munkát. Számos példa akad .^rrr- a lftc-nvei járásban, ahol pedig éppen nagyon is meg «ellene becsülni az iskolai munkát. Ez^''.eginkább továbbtanulásnál lá-rszlk meg TornviszcHiinikioson az általános iskola 34 nyolcadikos növendéke közül mindössze U-en jelentkeztek -továbbtanulásra. Még rosz-szabb a helyzr, a tótszerdab^lvi általános iskolában, ahoi a 17 nyolcadikos közül mindössze hárman tanuiiak tovább. A továbbtanulás kérdésében különbin hasonlóan állnak többi délszláv községeink i*. amelyekben az ezzel kapcsolatos felvilágosító mtrika nagyon gyenge volt. S mi vei a mi agitációr.k gyengének bizonyult, erősítette ..agitációját" az ellenség Ez?kbrn a községekben a .feke:? reakció szinte a kezében tartja a fiatalságo.'', ami után nem lehet csodálni. Iia kevés a továbbtanulni szándékozó fia''al. Háborús rémhírek keltésével is <1 akarja venni a fiatalok kedvét a továbbtanulás-ól a féket? reakció. Alaposan meg kell vizsgálni délszláv közgépeinkbe! ezt a ''»kérdést és kitartó felvilágosító munkát kell végezni ezután is. Meg kell győzni a szülök?'', a fiatalok**-a tovább: a-.^ nulás fontosságáról és elő kell segíteni, hogy délszláv .községe-
Pfll.........
Inkhen rövidesen JuvuJJot meg n invábbLiniiInl »»zándéko/ó KltHn-lok oránvkíániH, hiszen az uj krt. /épW^olák várják a délszláv fin. tulokit) is,
MáMk Ilymi hlhii nz, hogy ti krt/,c|)Nko:ilktit vAgzö llntiilo^ koxül «ránvlng keve«ctt Jelril keztfk pcdagófllal föUkolára, ho lo,.f egyre szélcotdö iskolai okn láttuiiknak nagv''''Záiuti uj Uiitcn" re van szüksége. Megyénkben nz uj Iskolai évben Nagykanizíá/i két uj középiskola: a vegyipari technikum és az ájványolajbá-nyászati technikum *kczdi meg munkáját. Ezz:J szemben Nagykanizsán a közgazdasági középiskola ő6 negyedikes növendéke kö. zül mindössze nyolcan jelentkeztek pedagógiai főiskolára. Az általános gimnázium 70 érefsé-gizője-"közül pedig mindössze ki lencen akarnak pedagógiai főiskolái továbbtanulni. Felvetődik a kérdés, hogyan Cehet biztosiía ni uj és ezután léL-»sitendő középiskoláinkban a tanerőszükséglete''. ha a fiatalság ennyire idegenkedik a -tanári pályától? Ez is olyai komoly hiányosság, amin még idejéén kell változtatni.
Ezeknek a tényeknek a figye ".embevételével készüljünk az év-végi összefoglalókra és ezek eredményeivel az uj iskolai évre, a megnövekedő feladatokra, s ne feledjük egy pillanatra sem, hogy nálunk is a ncp közös tulajdona lett a kultúra minden vívmánya cs biztosíték erre a mi nagy, harcokban megedsatt, Lenin cs Sztálin tanításai által vczatell erős, egységes, dicső Pátiunk". Ne feledje fínvalságunk, hogy előtte áll a tudomány erődje, amit levenni fiatal ázámfc-a a legszebb log* nagv«rorúbb feladat«
MEGMUTATJA A HATÁR...
Észterei
eregnyen: Van példamutatás
Nagy lemaradást tapasztaltunk május elsején Esztcregnye köz. sé?bcn. A íanácslagok és népnevelök hiába szorgalmazták a ter-ménybcadásl. a tavaszi növény-ápolási munkák elvégzését, még. cem meni a dolog. A tojásbegyüj-tésben alig érték el c 16 százalékot. _ Itt sokkal mélyebben van a bajok gyökere — mondotta nemegyszer a tanácselnök.
Május 19-én nyilvános ?anács-ülés volt a faluban. Ezen a tanácstagok 90 százaléka megje lent. A titkári beszámoló után megvitatták az előttük álló fel-adatókar. Vila közben rájöttek, hogy miért nem megv náluk a tavaszi növényápolásjfnunka és a tojásbegyüjtés. Kiderült, a tanácstagok is lemaradtak. — Ugy néz ki, hogy vizet, prédikálunk és bort iszunk. Ha mi vezetők nem mutatunk jó példát <c falu dolgozó parasztjainak, akkor ne várjunk eredményt. — Igy beszéltek a tanácstagok.
Behozták a lemaradást!
Az ülésen el is határozták, hogy pótolják a mulasztásokat. Határozatukat! lettek követték-Alig mult el egy-két hét. emelt fejjel jár h ffllu minden dotgojó. ja. Papp Lajos elvtárs, a pár''.. Kzervezot titkára 180, Kele .Tó-zFef 133,. Koczfán Fi»renc 130, Dávid L.i.iOh p«dig 120 *zá>wlékra teljesítette tojásbe^dáil kötele-zoUftéeéi.
A (joluozó parii«toli kövei tők n jó példát ők U mesayorniloi. iák a beadánj. De beszéljenek h wómok: "fl szdiűlékm teljerttetm Uk lojA»beouüjtét<l eltílrdtij/. satukat. Megjavult « munka n növényápolás lőrén ib. A soron» Irvö munkákat 00 százalékban cL végez/ék. Messze túlszárnyalták Szepetnek községet, ahol a ,to. JásbegyüJtés terén még csak 10 százalékot érlek el, ós a növény-ápolási munkák elvégzése terén is nagyon el vannak maradva.
Ahol a tanácstagok példát mutatnak jó munkájukkal, Ott a dolgozó paraszlság örömmel végzi ezokat a feladatokai, amelyek az ötéves terv során reájuk hárulnak.
Látogassunk csak el az eszle-regnyeiekkel párosversenyben álló Szepelnekre.
A járás legelmaradottabb községe
Versenyre hivjuk Esztereg-nye község dolgozó parasztjait és megmutatjuk, hogyan kell dolgozni. Ennek a versenynek a győztesei mi leszünk"! — igy fogadkoztak a szepetnekiek egy hónappal ezelőtt.
Lássuk most. hogyan is áll a párosverseny?
A nagykanizsai járás egyik íeglemaradolfabb községe, a sor-másialcst és eszteregnyeieket pá-rosversenyre hivó Szepetnek. A III. tipusu Bé^e-tszcs-ben is vonlát ottan meg y a növényápolás. a\ szénakaszálás. Fischli András elvtárs, az üzemi pártszervezet titkára'' ilyenformán in. dokolja meg:
— Bizony meg kell monda, nunk, üogy a mi csoporttagjaink esylko.múBÍka nem érti meg a kolloktlv munka, a nifytlzomi
Szepetneken: Gazos a tszcs földje is
gazdálkodáp jeipntöségét. Például Zahoreczné. akinek kél gyermeke van. elmegy az I. tipusu tszcs tagjaihoz napszámba, . sző. löt kötözni. Többre becsüli a mai filléreket, mvit ősszel a becsületes munlia utáni szép jövedelmet... Nincs meg nálunk a helyes munkaszervezet, a fegyelem, ami a munka rovására megy.
Nincs osztályharc, uszít a kulák!
Más bajok is vannak Szepetneken. A kulákok igen rafinált módon uszítanak, különféle rémhíreket terjesztenek a község dolgozói közötr. Es mit csinálnak a pártszervezet népnevelői? Valljuk meg őszi nlén. édeskeveset! A tanács? Lőrinc Ferencnc ''''tanácselnökasszony egyedül nem oldhatja) meg a község előtt álló feladatokat. A tanácstagok és a helyi párlszerveze: nem segíti a munkájábanIgen súlyos hiba! *
Az elmúlt esztendőkben a járás élenjáró községe volt Szepegnek. Harcos, kemény népnevelő-rr.untai folyt. Ma viszont az 3
helyzet, hogv hiányzik g szem£-lyes pé''.damu''atás a kommunista'' dolgozó parasztok, és a íszcs--tagok részéről. Nincs összefogás! Tojásbegyüjlés-i előirányzatát "csak Ifi százalékban teljesítette a község.
A szövetkezeti község• cim kötelez!
Az a legsürgősebb fel&dat, hogy a pártszervezetek népne, velői áttanulmányozva a Pártkongresszus határozatait, nyomban fogjanak munkához. Legyenek a termelés élenjárói!
Lám. Eszteregnyén sem történt csoda, két héf. alatt felküzdötték magukat a járás legjobb községei közé. Sokkal keményebb, meggyőzőbb agitációval verjék vissza a kulákok aljas támadásait Szepetneken. A pártszerve• zet, a tanáccsal karöltve adjcju nagyobb támogatást a termelőcsoport cknak, akkor minden bizonynyal a község dolgozó parasztsága visszaszerzi régi tekintélyét a járásban.'' amire kötelezi az a büszke név is: szövetkezeti koz-ség!
Megyei tapasztalatcsere értekezlet Egerszegen a kettőstermesztésről
Felemelt ütóveü tervünk vég rehaJtáíát hatalma mMókben r.egltl me^guzduhágunkban ¡.''t az élenjáró rnwvjet u^rótedmikt) alkatmaxáia, amely eddig U Je lentÖÉ eredményekkel Járt Zulu megyében. Ilyen Irányú klsérlc tekröl ízámolt be Széles Gyula, a magyaróvári klsérleil telep ku. tatója Zahegerszegou a megyei tanács székházának nugytermé ben. a megye élenjáró dolgozó paraszjaj elölt.
A szovjet fapaszialaiok alapján
— A szovjet agrotechnika széleskörű alkalmazása — mondotta többek közt — elősegíti, hogy mind jobban fejlődő iparunkat ellássuk nyersanyaggal és szaporodó állatállományunknak biztosítani tudjuk a szükséges mennyiségű takermár-'' A Szovjetunióban jól bevált kettős termelés alkalmazásával mi is 50—60 százalékkal tudjuk növelni terméshozamunkat, de a Liszenkó kísérletezése alapján vetélt tarlóburgonyával meg is duplázhatjuk a terméshozamot.
Horváth Vendel, a nagyrécsei Vörös Október, termelőszövetkezet elnöke hozzászólásában elmondta. hogy az elmúlt esztendőben ketlőstermesztéssel 400 köbméter silókukoricát biztosítottak az állatok számára a téli Időre. Az állatok kondíciójukat; megtartották és 9 literes fejési átlagukat 10 liter fölé emelték.
Holdanként 180 mázsa sllórozs
Pefőhto Gábor, a zalalövői ¿1. laml gazdaaáK mezőgazdásza ar. ról számolt be, bogy az «lövoie-
mónyké»: vetett »iiórOf« M0 mi» :*á* takartnánj/fermóit hozott holdanklftt. ilr ezen n Bö holdon nzépen fejlődik a siló. és ö ko^l kukorlcu,
— A kettőt icfmefzléü ti leg. nngyobb segítségei adja a zöld futószalag megteremtéséhez,
— A mult esztendőben — kez-"dl Tnnczos Ferenc, a kanizaal Vörös Csillag-tsz elnök« — 80 mázsa szemet arattunk kölesből hat holdon. A szalmáját is értékesítettük <akarmánynak. Igy si. került baromfitenyésztési tervün• ket 50 százalékkal túlteljesíteni. Ebben az esz''endöben minden korán lekerülő tavaszi- és őszi gabona földterületét másodnövénnyel véljük be és figyelemmel leszünk arra, hogy ezek az őszi munkáitokat ne hátráltassák-Legnagyobb gondal kezeljük a 20 mázsa szovjet tarlóburgonyavetőmagot. hogy jól sikerült elő* csiráztáfással kerüljön a földbe.
Mi egyénileg gazdálkodók is...
Hozzászóltak az előadáshoz £Z egyénileg dolgozó parasztok is. Vukics György nagyrécse-petcnd-puszlai dolgozó paraszt elmondta, hogy már tavaly óps figyeli a termelőszövetkezet kísérletezését, aztán maga is követte a példát az idén.
— El is mondom minden gaz. datársamnak, hogy minél több másodnövényt termeljen. A tszet mutatta meg számomra, hogy a földnek bizlositoft tápanyag veikeztébeu hoyyan dilit hatom azt a magam szolgálatába leggau
eítuáposabbait,
i
r
A szovjet kormány jegyzéke az (ISI, Anglia és Franciaország kormányához
Moszkva (TASzSz). Ez év május ?i-én az USA. Anglia és Franciaország'' képviselői a külügyminisz. :crhelyettesek előzetes értekezleten Parisban A. Gromikónak. a S^ovjehonió külügyminisz''erhe-"vertesének azonos tartalmú jegyeket nyújtottak ás amelyek megállapították, hogy az előzetes érrekezle''fen a kölcsönösen elfogadható napirend tárgyában ncm iutortok megegyezésre és javasolok. hogy Washingtonban július ra hívják össze a négy h-italom külügyminisztereinek értekezletét, -rna három napirendi váliozat egyikének «I3pján, «melyeket n h.-.rom hatalom kU''dt»» t^gei mó-(cs 2-án Urifsztttiek elő,
A .iunfu*\4.1 UUJjíen A. Gromlkó, «ki a Srnv.leumiói a négy h«m. !<-m ktilügymlnUxterheiyeitexclne^ íM/í-''eo é-rtekezletén l''árl»ban kép.
Afnyuttotm USA, A»1SU<I ép Kr«nckorw.Ag képviselőinek a •--oviit kormánvnafc a h/>rom ha. ''.•ilf-m május i Jegyzékére adott v4 aszjegyzékét.
A r-íovic kormány Jegyzékének ■-7ovege a kővetkezőképpen h«ing.
7 : .
• A «ovjrt kormány, miként ko. r.ihbin. ugy mo?t b szükségesnek hasznosnak tartja a négy háta-nm külügyminiszterei tanácsának minél olöbbi összehívását. hósy az megtárgyalja az európai feszült hrlyzef megszüntetésével cs a béke megszfarditásával kapcsolatos
Ipgfor-ioMbb kérdéseket.
Ugyanakkor azonban a szovjet kormánynak a* az álláspontja, hojry nem lenne célszerű megsza-
kítani a .külüg>Tniniszterbayct(c. sek párisi értekezletének munkáját és lehetőséget kellene biztosi-leni, hogy az tovább folytassa megbeszéléseit a Külügyminiszterek Tanácsa napirendjének egy. behango ása terca, valamint azon a téren, hogy a napirendre nem egyezményes pontként vegyék fel j az Atlanti Egyezménynek és az USA katonai '' támaszpontjainak kérdését.
A szovjet kormánynak az a véleménye, hogy az amerikai katoml támaszpontok és az Atlanti Egyezmény kérdésének nviit mrtftár-gyatása jelentékenyen closslatná » Pfk/Ultsés légkörét Európában rá megkönnyítené n Ktllügymlnisjrte. rrk Tanácitnak munkáját, mint-
hogy éppen az említett kérdések n fö okai a Szovjetunió és a három hatalom közötti viszony rosz-szabbodásámk.
Ennek megfelelően a szovjet kormány kész haladéktalanul eV küldeni képviselőjét Washingtonba. a Külügyminiszterek Tanácsának értekezletére, amint a külügy-mlnisztcrhe''ycttesek párisi érte-kczlete pozitiv értelemben dönti el az Atlanti Egyezmény és az USA katonai támaszpontjai napi-rendrctiizcsénck kérdését."
A szovjet kormány fen''i jegyzékének máso]flinlt .1 Szovjeíunló kíiUigymlnisztérlumn junluH 4.4n megküldte az ÍJSA, Angiig é* Franciaország mo&zkv.ii nagykövet Négének,
A klilüoym''nlszlerhelyetlesek értekezlete
Pár ím (TASzSz) Junius 4ón, háromnapos wunet utdn a Szov-je''unló, USA. NrtgybrHannta és Franciaország külügymhilwkrhe. ''»vettesd rendes ülésre ültek ősz »ze, melyen Parodl, Franciaország képviselője elnökölt.
Az ülésen A Oromíkó. a szovjet kormány nevében átadta az USA. Nagybritannia és Franciaor. szág képviselőinek a szovjet kor. mány válaszjegyzékét.
Davios, Nagybritannia képviselője kijelentette, hogy kormánya gondosan tanulmányozni fogja a szovjet kormány jegyzékét és ezért nem akar kormánya döntésének elébe vágni. Ugyanakkor azonban .előzetes észrevételként* kijelentette, hogy
„to jesra hmontalannak" 1«rt Ja » kltlttgymlnlMterhtJycttc-sek értekezleténrk továbbfoty. tatását, ha a Szovjetunió kül* dttt-tsége ragaszkodik ahhoz, hogy az Atlanti Egyezmény és az USA katonai támaszpontja» kérdését napirendre zék.
Jessup és Párodi szintén kije. lentette, hogy a szovjet kormány jegyzékét átadja kormányának.
Az elnöklő Parodi javasolta, hogy junius 6-ra •''űzzenek ki rendes ülést és kifejezte azt reményét. hogy a három nyugati hatalom kormánva az említett. időpontig állást tud foglalni a szovjetkormány jegyzékével kapcsolóiban.
Kenyérgabonát utalt ki az élelmezési miniszter a termelőszövetkezeteknek és a tszcs-knek
Az élelmezési minisztérium tájékoztatási, osztálya jelenti:
Az élelmezési miniszter az aratási és cséplési munkálatok zavartalansága érdekében a harmadik típusú tszcs-k és termelőszövetkezetek aratói részére 250— 300 vagenos keretben kenyérgabonát. utal ki. Az újonnan alakult tszcs-k, valamint a régebben megalakult tszcs-k ui ''."agjai ré. Fzére — ahol a családtagok szá. ma következtében az idei ke-
nyérgabonafejadag már elfo_ gyott — további 76 vagon kenyérgabonát. utalt ki az élelmezési miniszter. A kiutalás kölcsön-képpen történik. A kiutalt kenyérgabonamennyiségeket a fszcs-nek az uj termésből legkésőbb augusztus 15-ig ,.C" vételi jegyes áron be kell adni. A me. gyei tanácsok begyűjtési osz''á-lyai a hozzájuk már beérkezett kiutalási kérelmeken kívül további kenyérgabonukiutalásokat nem hajtanak végre.
A Népi Tömb előretört a szicíliai választásokon
Róma (MTI) Vasárnap folytak !e Szicíliában az önkormányzati Víiliuztúsok, »melyen u szavazá*. ru Jogowltftkmik körülbelül 80 rzáxuléka élt- mivumII Jogóvul. A v6Iut>x''á»ok rendzavarás nélkül folytuk le. de a kerewtény de. mokraták részéről több csalán, Illetve csalást kísérlet történt. Az egyik helyen 11 Népi Tömb választási mcgblzotlalnak feljelentésére őrlze''.bcve|tck 15 apácát. akik hamis választási igazolvánnyal akartak szavazni.
Szicília minden vidékéről be. érkező jelentések a Népi Tömb előre''örését mutatják. Ugylát-szik. hogy Szicíliában a Keresztény Demokrata Párt veresége még nagyobbarányu vo''t, mint a május 27-én lefolyt észak- és középolaszországi községi választásokon. A végleges adatok csak két városból állanak rendelkezésre.
Calfanisettában a Népi Tömb az 1948-as általános választásokon elért 6692 szavazatával szemben 8989 szavazatot kapott« mig a Keresztény Demokrata Párt 12.982-ről 7354-re esett visz-sza. Ragusában a Népi Tömb 8257-ről 9433 szavazatra tört előre mig a Keresztény Demokrata Párl 15.997-ről 8218-ra esett vissza, vagyis szavazóinak
csaknem felét elvesziteüe. ★
Az AFP jelenti Palermóból.
Szerda, 1951. h». «-
hogy u fzavawitok valamivel kövesebb mint negyedréfuénok meR8zámlálát>tt után a Hxavazatok megONZláSH « következő: Népi Tömb 40 százalék, Kerwettény Demokrnla Párt 37 w.AMlék, Jobboldali »oclallnták IS ezáza. lék. többi pártok 8 «zázaltík.
ZtVATAtl SZÉL Várható időjárás: Változó íe:-hőzet. többfelé zápor, zivatar. Mérsékel ¡dónkén* élénkebb szél. A hőmérséklet alig változik.
Baloldali petició ]\o varában
A bololdali pártok képviselői megpeticionáhák a mult vasárnapi novarai községi választásokat, mert a kormánykoalíció a 300 szavazatnyi többségét különféle csalással és a helyi elmegyógyintézet beszámii hatatlan betegeinek leszavaztatárával érte el.
Miről írnak a külföldi lapok?
AZ AMERIKAI kormány lépéseket tett a francia információt minisztériumnál, hogy küldjön néhány szakértőt az Egyesült AUamokba, ahol elsajcaiíhatják a „modern" propaganda alapél'' veit, a sajtó, film, rádió és tele. víziót propaganda terén,
(ACTION)
DUBUNBAN » mult csütörtökön bombát dobtak w. nneol negvköve''.uég épületéro. Ugyan1 ükkor röpcédulákat 0n/t0jiiiiu<k a vérogbnn, melyekben közölték, hogy a bombttn&erénylei Ulfóko-zAs volf az angol király fa királynő i^rvezett északír országi látogatása ellen.
(VOIX OUVRIERE)
A JÉNAI Schiller egyelonn pro. fesszorai nyílt levelet intéztek Adenauerhez, amelyben figyelmezte'' ik. hogy aki ma a béke ellenségeként lép fel. az a népnek Ítélőszéke elé fog kerülni.
(Neues Deutskhland)
Az Országos Takarékpénztár által meghirdetett takarékossági pályázat eredményei:
Az egyéni takarékosság és a takaj-ékbetétgyüjtés jelentőségét kihangsúlyozó és elfogadott pályamüvek szerzőit a Biráló Bizottság 2 darab egyenként 1000 forintos; egy darab 800 forintos és 46 darab kisebb-nagyobb összegű jutalmakkal és oklevelekkel díjazta.
A Budapesten lakó jutalmazottek a ju''almat az Országos Takarékpénztár Takarékossági Propaganda Osztályától (Bpest. V., József A''Uiia-u. 2/4). mig a vidékiek az Országos Takarékpénztár illetékes megyeszékhelyi fiókjától kapják meg a cimükre küldött leyélbcli értesítés kézhezvétele után. • -
Az ,R. J. I." és a .Takarékosság* jeligéjű pályázók közöljék elmüket az Országos Takarékpénztár Tak. Propaganda Osztályával.
A magyar kormány jegyzéke leleplezi a Títo-klikk hazug válaszát a március 31-i merénylet ügyében
A budapesti jugoszláv ügyvivőt persona non grata-nak nyilvánítja a magyar jegyzék
A külügyminisztérium tájckoz-tatási főosztálya közli:
A magvar küiügvniinisztérium junius íí.én az alábbi jegyzéket juttatta el a Jugoszláv? Népköztársaság budape-''fi követségének: ,,A Magijai'' Se ¡¿köztársaság kormánya a külügyminisztérium által 1951 április 3-án és 11-én ál-adotl jegyzékeiben megbélyegezte azt a provokációs merényletei, «melyet " jugoszláv kormány hí-nfilabs közegei a Magyar Nép. kö:tdr*<isdq belgrádi ümwli''Oje ellen 19ÜI máruius 3Wn íiúvellek al és isfiueieftp. Iwgy a jugn*:lái> kormán 1/ a t>éldállan inznhtméri adjon eHfftéúll.
A Jiigosildu kormány n: isméiéit magyar HÜnjfiténe): ellenére rsaknem két hónapon rit kitért a; elől, /WfW a tmgifar .kormány jogos követelésére »álatrl adlon. Végül Itt. junius ''J.án a budapesti jugoszláv ügyvivő ttlfán átadóit jegyzékében ahelyett, hogy a leghalványabb kísérletet is tenne
arra. hogy komoly vizsgálat alap. ján a merénylet valóságos körül, menyeit cs ieticscit felfedje, egy. szerűen megismétli azokat a s mcnszedetl valótlansáqokal, ame. lyekeJ a jugoszláv sajtó és rádió már a merénylet után néhány órával uszkár és provokációs eél. Zfdjal világgá kürtölte.
Ii válasz nCm elégtétel n me, rényletért. hanem ellenkezőiéit a jugoszláv kormány a;ono»Uja mn, gát a saját szcrinI által pmim, kált merénylet (eMesciuel. A AJa, gyár Sépkó:idrna*dq kormántfi eztrl
I. a lc<ihuldro:ftitabl)(tn vim:n. utasítja a jutioHZláv kormáni/nak a merénylet körülményei mrqhn. mísltdsdrn lett kísérletét én
V. a jugoszláv kormány tudottul, sára hozza, hogy thnkn Drnnvs:. ki urat, a jugoszláv kormány budapesti diplomáciai képviselőiét persontt tton grata-nak takin/i ¿s kötelezi, hoqy Maqyomrsznq fC. rületét 24 órán belül hagyja cl."
Tito-Jugoszlávla: kapitalista ország
Megnyitották a belgrádi tőzsdét Felszámolják az állami és szövetkezeti vállalatokat
Prága■ Titoék a kapitalista gazdaság helyreállításával kapcsolatban megnyitották a belgrádi tőzsdét. A Borba -cikke szerint ez a „vállalat" pontos tájékoztatást nyújt majd az árfo. lyamok alakulásáról. A rádióban közzéteszi híreit, folyóiratot bo. csát ki, amelyben ..analizálja majd az áruforgalomban tapasztalt érdekes jelenségeket.". főképen pedig valamennyi áru adás-vételének közvetítésével fog foglalkozni.

, , \ ■ 1
A Rudé Právó igy ir a jugoszláv gazdaság terén bekövetkezett, változásokról: Jugoszláviában megszüntették
az áruk egységes állami árai:. Ti;oék a „kereslet és kínálat" törvénye értelmében megszűnte, tik az állami és szövetkezeti üzleteket és fejlesztik a magánké* reskedclem hálózatát.
Szarajevóban 22 nagy üzleti vállalatból tizet. Ljubljanában négyből kettőt, már felszámoltak. Szkopljeban az építőipari dolgozók fogyasztási szövetkezetének működését is betiltották. A tito-ista sajtó adatai szerint 1950-ben 10 százalékkal ^emelkedett a magánkereskedelmi vállalá''ok száma Jugoszláviában. A kapitalista vállalkozók haszná;. egy bizonyos összegig, amelyeket ők maguk állapítanak meg, mentesitik az .adófizetés alól.
Legújabb Hírek
— DOLGOZÓ NÉPÜNK eddig csjknem 11 miltió forintot adott a koreai gyermekek megsegltéiére, A napokban eltadul az első ruha-év gyógy«zemállltmány Koreába. Ak MNDHraktlvik már éjjel-nap pul GNomago''.JAk n ujándékokat,
— A DUNA-BIZOTTSÁG Jun! us 2-1 tUénén h Juko<,*:mv küldőit, itkl ti/, egész íilrssziik ulu>| nktulá. Ivo/Ui 11 bizottság mu tkíijál, el-hngvlit hz ülésterme.. — mint mondotta — u belgrádi kormány iiuisltfaáru. Az ülésszak ré^ztve vői provokációs lépéskéni n»cgl)é. lycgcz.ék a jugoszláv kü:d6|t magatartású''., amcsly a dunai államok együttműködése ellen irány uL
— a népszavazás a Német
Demokratikus Köztársaság területén kedden este ért véget. AZ eddig beérkezefl jelentések hirt adnak arról, hogy 3624 községben a szavazásra jogosultak 100 szá. Zoliikban leszavaztak.
— KOREAI HADI JELENTÉS: a néphadsereg egységei a kinai önkéntesekkel szorosan együttműködve sikeresen visszaverik az ellentámadásoka t és mind emberben, mind hadianyagban súlyos veszteségeket okoznak az ellenség, nek.
— ÖNCSONKÍTÁS révén akarnak elkerülni Koreából az amerikai katonák — irja az Uj Kina különtudósitója. — Sparkrr közkatona olyan súlyosan sebesiitet;< meg magát, hogv örökre nyomorék maradt. Egyre >öbb katona kap otthonról levelet, ámenben azt tanácsolják:, mihelyt lehet, adják meg magukat, mert a koreaiak és kínaiak jól bánnak n, hadiíogiyolckei.
— NEHÉZFEO V VEUZETTEL látják el a Koreában harcoló k-nai önkénteseket a kinai dolgozók és ezért munka felajánlásokat lesznek, hogy a jövedelemtöbbletből repülőgépeket, tankckflt sárolhassatvik. •
— A VIETNAMI NBPHADIE-RlíCi több megertiftltett áltAat foglalt Phat.Dlen körzetben, do rendkívül heves harcok folynak Ncn Dlnhtdl nyugatra Is, A»v AI* beismeri, hogy az expedíciós had. sereg több megerősített ál ás.1
v C(SZO|t,
— BRADLEY TABOHNOK. at amierikai vezérkari főnökök égve-siteti bizottságának elnöke Pári^-ban többek közöt, Eisenhowc-rrcI, Moch nemzetvédelmi miniszterrel tárgyal uj amerikai légitá maszpontok kiépítéséről.
— AZ AMERIKAI KOMMUNISTA PÁRT 11 vczelö tagja ellen hozóit itélciet az amerikai legfelsőbb bíróság jóváhagyta. A kommunista vezetők perét az USA uralkodó körei szervezték a dolgozók életszínvonalának meq-védéséént haladó erők elleni mcb-terkede''seik során.
— HÉT GYILKOS APÁCÁT itélt el a nankingi biróság a kinai gyermekek durva bántalmazása miatt, a . vizsgálat kidcrit''ette. hogy 1948 januárjától 1950 juniusig a gondjukra bizott 557 gyermek közű! 372 meghalt, majd a mnft cv juniusától ez év áprilisig 101 gyw mek halt meg kezük alatt, az ó''et-ben maradottak valamennyien rosz-szul tápláltak, 21 tuberkulózisban. 33 súlyos bőrbetegségben szenved. Az apácáknak havi iit amerikai do!. tárt teettek a bölcsődében a gyer mekek után, mégis éheztelek őket. A vezető apácákat 10 évi börtönre, ötöt Kínából y«lé k*. -ta*ltá»ra ItáiMt
A párttagság kritikája emelte a zalaegerszegi II. körzet taggyűlésének színvonalát
A zalaegerszegi II. körzeti alap. szervezet ; taggyűlésén a párttitkár. Kutak Vince elvtárs a politikái helyzet ismertetése uJán be-.•^ámíti" a legutóbbi taggyűlés óta elvégzett munkáról. — Hét kis.
gvüicst tartottunk — mondo''ta. — Ezután minden héten két kis-svülést tartunk a koreai gyermekek megsegítésével kapcsolatban A népnevelők szorgalmasan vég. zik J nekik átadott koreai bélyegek elhelyezését. Az MNDSz ez-i-leig 70 százalékos eredményt ért rl A Il-ik körzeU DISz szervezet nemrég alakult meg — folytat t-< — co azért a vas. és fém gyűlésből ;<>! kivet>e részéi.
£ FriMilaék fel * » biasalmihálóratol
Elmondotta, hogy a békeblzoti-> g i> Jól dolgozik, de » hlwlmWc munká l.i «ok kívánnivalót Iwify mag« után, Nem ugy vég*»k munkájukat mim öho«y a*'' Párt elvária féltik A vezeKv*« vtyk Megesnek t.»rU<t. hojty <i bízóim) f-r nt-pnevclőht''i lóa*to< !«•
frlwl''fék Ismerteire «zokiuk a népnevelőknek a neveit, «kik jó munka'' végeztek, majd .» növényápolásról, betakarításról és a i.igjelöHfelvételekről beszélt.
N''yolc hozzászólás hangzott cl. K.viczki elvtárs rámutatott, hogy T ''oéknái a vetéstervet nem tud. rák teljesíteni. Nálunk a kenyér-ellátás a tavalyi gyenge termés eienére is biztosítva van. Süme. p Pál elv''árs hiányolta. hogy a titkár nem tért ki Kovács elv-
társnak a Szabad Népben megjelent cikkérc. s csak ideológiailag fej tegeze a káderképzés fontosságát. Szabó Jánosné elvtársnő kifogásolta, hogy a titkár beszédiben nem vetette fel az egyéni felelősség kérdését- Borbás József elvtárs hiányolta, hogy sem a titkár, sem a hozzászólók nem ve''ették fej a megyénkben elharapódzót t feket evágásokat.
Fel kell-e matatnia a VB titkárnak tagkönyvét?
Vciczi Ferenc elvtárs, a Városi Pártbizottság titkára kifogásolta, hogy érkezésekor tagsági könyvé-nck felmutatását kérték, hoio^t ismerik őt. Később rámutatott •úr.», hogy a II, körzet párezer, vezétc nem foglalkozik eléggé « pá n<mj<i vilitekkel.
Ku''ak elvtárs megadta » v.V lüioXt. de nem válaszolt Velgzl elvtárs feli««ől<*iá,»ánHk «ri*a « ró. nzére, hogv n várotl pártblzofthág titkárának fel kell.c muWnU tag. f»ágl könyvét ttr. «l«p*zerve»c|l taggyűlésen. ''A válasz kézenfok-vő. — Fel keli mulatni«. Aki ol ekarja kerülni A fclv.óiltá*\ helyeden te«d, he kérés nélkül mu-tatja fe| t.igságl Igazolványát.
A taggyűlésre 5 tag. és 2 tagié, ''öltfelvételi kérelem érkezett be. Tóth Istvánné, Benkő Károlyné, Benkő Károly. An''aj Józsefné és Szabó János taggá. Bálint Béla és Szibó Anna pedig tagjelöltté való felvételüket kérték. Munka, helyükön valamenyien iól. példa. mu''ntósn állják meg a helyüket 3
mint népnevelők is az élen járnak. A tagság -a kérelmeket az ajánlók meghallgatása után elfogadta és 2 kérelmezőket, soraibs verte.
A hibák nem kerültek eléggé felszínre
A felszólalóik helyesen mutattak rá a taggyűlés, ilictve a titkári beszámoló hiányosságaira. Ku''ak elvtárs még csak rövid Ideje titkára a II. körzeti alapszervezet, nek. Az első, általa tartó»» tag. gyűléshez viszonyitva szép fejlődés mutatkozik nála, azonban, hogy ;i hiányosságokat .sikeresebben és előbb megszünle''hesRe, fel kell vetnünk hibáit is. amelyek e|*ősorbun abban ü''köznek ki, hogy n népnevelők jó munká-ját túlméretezi, « hlbáknt pedig nem ve''i fel elég élesen. Kováéi Irtván elviáw .Kádermunkánk kérdései* cimü beszédével feliát. lenül behatóan kellett volna foglalkoznia, ugyw.lntén a másik, felszínen ^irtott problémával, a munkafegyelemnél tapasztalt hlá-nvowágokkfll és az egyéni felelős, »ég kérdésével.
Mint ahogy az egyik hozzászóló, Borbás elvtárs felvetette. Ku^ak elvtársnak nem lett volna szabad megfeledkeznie megyénk szégyenfoltjáról. a fekc''evágasokról s<.m.
Néhány hibától eltekintve, a taggyűlés jó volt s ha a vezető ség több gonddal készita elő. legközelebb bizonyára sokkal jobb lesz.
Szeresséfek a Szovjetuniót, Pártunkat,
■> 1 .
Gyermeknap Zalaegerszegen
Feltárták az eddigi munka fogyatékosságait a DISz járási küldöttértekezletek
Vasárnap Zalaegerszegen es Lentiben járási DlSz-küldöüérbe kezlete; /ártottak, amelyen meg választották a járási választmányt és a vezetőséget. Az alaD-•-zervezetek a >;ermelésben. a növényápolása munkákban .élenjáró fiatalokat küld''ék el.
Ifjakhoz méltó lendülettel
A titkári beszámolókban az elvtársak foglalkoztak a nemzet .közi helyzet jelentőségével az ifjúság életében. HangsuVozták, hogy i,t leselkedik ha .árainkon az amerikai iimpcrialis ík aljas bérence: Tito és fasiszta bandája. Ezek az aljas csirkefogók, gazdák, áz amerikai nagytőkéik parancsára, igyekeztek megakadályoz ií bóké» lejlödé. Minket, egy haranadU vJiágbá öorut »zeretnének kirobbantani, — Ml fiatalok ezt ugy akadályoz-mu meg — monnol ,1 Snvlei «tvtái''N, a itJilticgei''MZt''gi Járási l»IS/.bi*oilaág helyette» ¡(kár.i l»i *zAn»0l6Jáltiin —, liofíy fokon,!* Mbban 1 >m:dk ki rtfiinl/ikpl n Ui wrldthöl. Mt/éhett viUtt ::nk el «1 núin''ni/il/iohl/ii tnnnkankni é* fr/)i(ht:(ilíink a: <tmhl*l t''t, i ^i.IM
vnntkilkro, Harcolunk minden *:< m íjabondérl.
Hnnek szellemében szóiiak iá s-zátnosan a ti kár! beszámolók-hnr. — A: uj vetetősóq nányítsa "Mt a munliát a DlSz-szervczeick-ben. hogy a fiatalok legyenek cl. sók minden munkában. Végezzék munkájukat ifjakhoz méltó len. dülettel — maido''ta Kustán József za''alövői DISz-fia al. — Ne tegyenek ugy, mint Gerencsér elvtárs az eddigi járás; w*cár, aki elnyomta az építő • bírálatot ami őfelé hangzott a tagság részéről. Gerencsér elvtárs nem «mer e a bírálat jelentőségét, ■"em tudta azt. munkájában ért*-kesifeni, azért dorongol a I* a zala''.övöi fia alokat. ha biráilák munkáját.
Többet foglalkozzék
az alapszervezetekkel a járási vezetőség
A zalalövöi DlSz-szervezet a mániából viszonylag jól kivet e a részét _ folytatta Kustán Jó-— Eddig mintegy 145 fiatal
ment cl különböző munkakra, főleg ipari tanulónak, de ha többet foglalkoznak velük a járás ve. zetői, még több is megy —. fejezte be hozzászólását.
Gál Piroska zalacsébi DlSz-iag, a pártszervezetek támogatásának hiányosságaira mutató t rá. — A zalacsébi párttitkár — mondotta Gál Piroska — egyáltalán nem foglalkozik a DISz munkájával. Nem támogat bennünket, nem ad kellő segiiséget munkánk eredmé. nyes végrehajuisához. Gái Piroska a zalacsébi DiSz.fiatalok nevében versenyre hivta ki a já. rás DlSz-szcrvezeteit a növény'' ápolás, a szénabC4<rkantás, az aratáti és cséplési munkák mu-radékfalan elvégzése érdekében,
A Ütni járáü küldöt''terlokez''.e-tén íh számos értékos hnzzászó-¡ás hangzott el. Kulcsár Irma kerkafalvMl DlSz.mg bwzámolt arról, hogy Jó emlmánvekoi ér-trk el ti fénigvlllié*lH''n nionv vurtwnijre hívjak ki a jdnh vala.
mennyi szervezetét a növényápolási munkák gyors elvégzésére.
Jobb oktatási munkát
Németh János rédicsi fiatal rámutatott az oktatás hiányára! — Sok DlSz-szervezeiünkben lemorzsolódtak a politikai körök. — Ezt nekünk nem szabad engednünk — mondotta Németh Jánofs. — Különösen azért, mert a határ metdén. Titoék szomszédságában lakunk, még nagyobb lendülettel kell hozzáláitni a magunk politikai képzéséhez, hogy bátran ¡adjunk szembeszállni az imperialisták ügynökeivel, a nép ellenségei, vcl. Ezért versenyre hivom a járás fiataljalt a tanulás jobb megszervezésére, A Verseny pontjaiban célul (űzték ki az elméleti szinyonul emelésé«, a politikai körök rendizeres megtartását, Miiden dolgozá finlall bevonnak « DJSx.Kxerve*etl><\ Arató brigádokat snermiftlt, hogy minden nzviu gatiomV. Idtj^> be 11 Indlaiitik bcttikiu''liun!,
Megmozdult Zaílaegerszeg «apraja-nagyja a Nemzetközi Gyermeknapon. Gyönyörű napsütés-bm vonultak végig a kicsik és nagvok, természc''escn főleg anyák, a város főutcáin, elől az uíörőzenekar indulókat játszott.
Pöt''öm fiuk feldíszített kerékpárokon. kislányok piilangónak öltözve, mások hajukban nagy piros szalaggal, iMiiét mások felöltőn pirospettyes ■kendöve''!, vidáman. gondtalanul, énekszóval, áblákon jelszavakkal voniilnakfel. táblákon jr.''sznvnkkal vonultak fel. Kgy plrosarcu ''kislány felirti. •o''. vitt.
„Mi békét akarunk"
egv másik — alig blrin « nagy ''ál»:ál —'' KzlncH rajzon mtitaloil bnlmődét, jálszó eretv mindent« ami VM«, n nml mé« több ai ötéves trrvbei: Ml tzl ukar. Juk hangzott <t frlIráH,
Az unyák »xerctrt niteal né/, tévi g,vermekel1e>''. büszkén tolták feldiszl olt gvermrk-korsIjaU kut. A menet az általános gimttá. zium udvarán, n «zépen élkészi-Mt ctnrlvéhv előtt zárkózó''! fc''''. Vágj Erz^bct. az MNDSZ városi szervezetén-k titkára nyitotta meg az ü''inepélvt és felkér''^ Siklósi Mihálvné elviársnőt. hogy tartsa meg a beszámolóját.
Si''klósi clvtársnő ismertette a nemzetközi helyz?et. Hosszan foglalkozo''t a koreai agresszióval. amelvet az amerikai imperialisták . folytatnak védtelen anyákkai- és gyermekekkel szem-bei>. — A koreai hazafiak eltenállása. a hős koreai anyái: áldozatvállalása. a békeiv-aláirások százmilliói figyelmeztetik az im-
perialistákat, hogyha héfoomf akarnak kirobbawani, akkor olyan legyőzhetetlen erőt hívnak ki maguk ellen, amely megsemmisíti őket: Nekünk, magyar asszonyoknak. ezt a figyelmeztetést kelt megerősítenünk az eddiginél
fokozottabb harcunkkal
gyermekeink boldog jövője érdé. kében — mondo.ta.
Idézte Ilja Ercnburg szavait, .Felelősek vagyunk minden gyer-tnekért. a fehérekért és feketékén egyaránt", összehasonlítást lett az amerikai imperialista or. szágok és a népi demokratikus országok fejlődése közö>t. — Mig nálunk a ggennekek előN m#</-niiiltuk a: Itknldk kapai, addig ar Imprrlalinja országokban fel. hontndljdk őket nlcsó munkaerő nek,
t!i«iigsiiWo*/a Sikló» elvtárMiŐ, Iiokv a HZiilöknek harcolnlnk kell az clhiméugel ttzembhn, amely most az íakoldztatrls eljtn agfldl. Szocialista építésünk sukerét se-«l.jük elő. ha
az iskola padjai közül
mind több és több szakember kerül ki. — Ezután a gyermekekhez szólott:
— Segi''sétek tanulástokkal szűkítek harcát, gondoljatok a szenvedő koreai gyermekekre és arra. hogv jobb -tanuCis okkal őket is segíthetitek, erőt adhattok nekik. Szeressétek nagyon a Szov-jc''uniót. Sztálin elvtársat. Pár-u-Ykat, Rákosi elvtársat, szüléiteket. így lesztek méltók arra a posztfa, amit a szocializmus építésében Pártunk nektek szán.
- f
„Koreai Pajtások! Szeretettel gondolunk Rátok!"
A nagykanizsai Vécsey-utcai ál-''aláios iskola úttörői csapat-vezetőségi ülésén, őrsönkénii röpgyü-léssken tárgyalták meg a koreai gyermekek megsegítésére folyó gvüjtésben rájuk háruló ''elada-tokat. A kis ut-törők gyűjtik a filléreket, hogy bélyegeket vásárolhassanak, mer1 ígv is be akarják bizonyba ni, mennyire cgyütt-éreznek azokkal a koreai agresz-szorok dühödi banditizmusa. Az iskola úttörői közül több:n levelet irtak a gyűjtés alkalmából a koreai u''lörök''tek. A levelek közül kettői itt közlünk. Az egvlkct Pál Anikó Irta a IV, osztályból:
„Koreai Pajtátok!
Ml. maim«r úttörők xzen''lcltel gondolunk Mok, Szabad ha. iánkban, a: Itkala padjaiban írjuk Nektek esi a levelet, Ml hUibudon élünk, II iwdlit »"kot Hsenimttek a háborútól, Rsért
mi magyar úttörők együtférzünk Veletek, s ezéri gyújtjuk össze számotokra filléreinket. Szeretet-id gondol Rátok egy magyar úttörő: Pál Anikó.''''
A másik levél, amelyet Cseto Ildikó irt ugyancsak a IV. osz-< tályból. igy hangzik:
„Kedves Koreai Pajtások!
A mi hazánkban béke van. dn nálaitok a háború pusitit. Nagyon rossz lehet nflktek, Pajtásak, mert nem járhattok iskfilá. ha ac-rn. Ami nektek fáj, a: nfíkitnlc h fáj, A ti harcotok a mi harcunk is. fin elképzelem, milyen rossz lehet nektek, 1045 eleit nekünk is szomorú torsunk volt, De amióta a dicsőséges Szovjet Hadsereg felszabadl/w" hazdnka/, a:ö/(i boldogságban élünk, A ml /«trdnWwi <?/>í)/ « szoclallrmus,
AugunxtuHig megtakarított iítzemanyafggal dolgozik a salaszentiváni keltetőállomás
Éppen kelnek a kiscsibék. Az üveg.kereteken át szabadszemmel látható, ahogy « szűknek bizonyul; tojáshéjból mint vetkőznek ki az^erőtlen sárga és szürkepihés apróságok. Lenyűgöző látvány annak, aki nem látott még ilyet. A zaiaszentivání keltetőállomás dolgozói azonban vajmi kevés figyelme''* fordítanak a csibeszüle-tésre annál többet a szekrények hőmérőire.
Sebestyén Mihály, a keltetőálio. más vezetőjének figyelme még beszélgetés közben is á hőmérőkön van.
Exeken múlik a kelés sikere
■ mutat rájuk. — Ha ezak tul" haladnák a megengedett hőmérsékleti fokot, kárbaveszne a munkánk és •''unkremenne vagy 15 ezer forint értékű tojás, — Néztük esik, hogyan lesz a vaskorban a tojásokból csibe. A to. jások beszerzésénél még nehéz-
ségek vannak. Az állami gazdaságok és termolőcsoportok még nem érték el nzt a fejlődési fokot, hogy el tudják látni a keüetőál-lomásokat elegendő tojással. így a beszerzés többsége a piacról történik.
A tojásoka''t berakás előtt át-lámpázzák. A keltetésre nem alkalmas tojások kiesnek a berakás előtt. Azután a szekrényekbe beépített polcokra kerülnek c tojások. — Minden héten 15 ezret rakunk be — mondja Sebestyén Mihály. — ''Arra gondolunk, hogy ehhez ipinden körülmények között 750'' kotló kellene. Nehezen lehet-ne ennyit összeszedni még a legnagyobb zalai faluban is. — A berakás után a szekrényeket lezárjuk. igy állandó és egyenletes hőmérsékleten vannak a tojások — mondja tovább a kelte''őállo-más vezetője, aki az idén márciusban került az állomásra. —
Szerda, 1951. jun. 6.
A felüdít nehéz volt a kezdet kezdetén. Dolgozóink öntudato-sabb. figyelmesebb munkájának lett az eredménye, hogy
78 százalékos kelési átlaggal
országos viszonylatban első
helyre kerültünk — büszkélkedik Sebestyén Mihály.
A keltetőállomás vezg''őjének politikái munkája mellett ösztönözte a dolgozókat a versenyszellem is. A nyíregyházi kel tetőállomással vannak párosverseny-ben. — Eddigi legjobb eredményünket a május l-i .Béke* berakásnál értük el — újságolja Fű. löp Mártonné, az állomás egyik legjobb dolgozója.
Nemcsak n keltetésnél mutatkozik meg a verseny eredménye, hanem az üzemanyagfogyasztás csökkentésénél is. Az eddigi megtakarításuk 100 százalékos. Ez azt jelenti,; hogy augusztus l-ig
íuemiuiyag felvételezésre nlnc* gondjuk, At, eddig
megtakarítóit üzemanyaggal
két hónapon át ''udn^k zavartalanul dolgozni. Ez annak az ered. ménye. hogy a lámpákat fölöslegesen nem égették ós o töltöge-tésnél a legnagyobb óvatossággal jártak el. — De egy pillanatra sem állunk meg az elért eredményünknél. További eredményekkel akarjuk baromfiállományunkat növelni, hogy minél több tojás, minél több baromfihús jusson a dolgozók asztalára — Ígérik.
A teleo összes dolgozói nők: Kolier Magda. Fülöp Mártonné, Fülöp Emma, Tóth Istvánné é« Kocsis Erzsébet. Valamennyien a tojások meglámpázásánál. a csomagolásoknál és a keltei és ideje alaty az idők pontos kihasználásával odaadóan végzik a feladatukat. — Különösen nagy figyelmet kíván tőlünk a hőmérők figyelése -az egyenletes hőfok megtartása. Tudom, hogy állomásunk nem nagy üzem, de a feladatunkat ugy vége7zük ei. hogy az a dolpozó népet, a béke mecvédését szolgálja — mondja Tóth Istvánné, az áüomá* legrégibb .dolgozója é» hasonló véleménnyel végz! e! 5ól munkáját minden doJflOBfi.
MDP hírek Nagykanizsán
Az e heti párt napok tárgya: «Az ötéves terv — beketerv". A pártnapok időpontja és elő. «dói a köveikezök:
Junius 6-án, szerdán: SzTK fél 4 ór«. Reményi Jenő; Földműves, szövetkezet 7, Kazanyi Sándor; Textilnagykereskedelmi V. fél 5, Ács Mária; Vendéglátóipart V-negyed 2, Balázs Tibor; Tejüzem 3, Múnyó Ferenc; Kiskereskedelmi V. 6. Havas András; Üveggyár 2, Dabasi István; Kefegyár 4, Atexa Ambrus; IV. körzet 7, Avar Sán. dcr. ■ •
• Junius 7-én. csütörtökön: Ás. ványolaj Gcpjavi''ó V (I) fél 3. Ró. naí Sándor; Ásványolaj Gépjavi-1Ó (II) fél 5, Juhász György; MÁV I. 5. Petőfi Lajos; MÁV II. délelőtt 10. Rábavölgyi József; MÁV III—TV—V. 4. Ar.idi Ká-roly; Magasépítést v. 6. Nverges István; Vörös Csillag tsz 8, Al. máM Imre; ÁVESr. 0. Németh Mihály; Rendőrség 7. GtlM''o.s Gé.
Pcstn 7. Pnll.tKl Mihály; Kór. há?. 7, Berghoffer Márt"; Fém. árugvAr ft. Bre/.nti| LA «¿Ióné; l, körzet fél 7. Petrtr* I/jjr»*; II. körr-i 7, L mpert T«.tván; V kör-''.''pi fél 7, Kelemen UW.Ió; VI. kötve; fl, Molnár Ferenc; Városi tanAcs R, Dómokon Súndor.
Junius 8-án. p4n tcJkon: kioltó. tflnöwtAly 3,
Junius fl.én. Kxnmb''iton: Tégln* »•ár r; Koionuirl Jó»ef; jh, 1<ór?et 4. StfndrfH Géza.
SZÍNHÁZI MŰSOR
Junius e-án, szerdán este 8: Grrol.stclni nagyhercegnő.
Junius 7.én. csütörtökön este 8; Grroltfelni nagyhercegnő.
Junius 8-án. pénteken este 8: Vidám nyár. 1951.
Junius n.én. szombaton este 8 ör-''-kor: Cigánybáró.
„Az uráli hágókon"
eladás a kanizsai fűtőházban
Nagy érdeklődéssel várt clö-adás"- tartanak ma délelőtt a nagy-kan zfai. MÁV-fütöházban. Fonó Mátyás elvtárs. a fűtőház kiváló mozdonyvezetője .Az uráli hágókon* címmel tart előadást a fü. íőházi dolgozók részére a szovje4 vasutakról. a szovjet vasutasok munkájáról, munkamódszereiről.
KIOSz nagykanizsai csoportja
7-én, csütörtökön este fél 7 órakor KIOSz napot tart. '' Kéri a "tagok pontos megjelenését a vezetőség.
HASZNÁLT üzletberendezéseket mérlegeket és jégszekrényt veszünk. Nagykanizsai Kiskercs. kedelmi Vállalat. Szabadság-ler 6- • (394)
ZALA A Magyar Dolgozók Pártja Zala megyei Bizottságának lapja, — Felelő« ezerkeiztő: Szántó Jenő Felelő* VIndó: Darobo» Ivin - Szerkoextőiég: Z:.'' -;remeg, KoMuth Lnjoi.utca 22 Tel. 2J0. NagykanlzM, Zrínyi M..o. 23. Tol. M. - Kiadóhivatal: Zalaeger •teg, Széchenyl.Ur i. Tel. 10J. Nagy! kaolzián Zrínyi M„u. 59. Tel. U. Ki «ült a Va*mcgye nyomdában Szom" batholy. Kouuth L-H. 6. Telt 7J. í Fclelfle vezető: Hegedű» Gynla!
Ötéves tervünk,
népünk ellensége:
Vida János időutalványozó
Kizárták a Pártból a lovászi üzem huszontötszörös normalazitóját
— Pártszervezetünk vezetősége most cg?t kizárási javaslatot'' terjeszt a taggyűlés elé. — Simon elvtárs, a lovászi gépműhelyt alapszervezet titkárának szavait súlyos csend követte. A pártszervezet tagsága, tudta, kiről van szó. Érdeklődő tekintetek járták k&rül a termet. de azt nem találták. akinek a nevét* pár pilla. naJtaI később jelolvasták. — So-rczztos normalaavások elkövetése miatt Vida János időutalvá• nyozó kizárását javasoljuk .,.
Kél évvel ezelőtt történi, hogy Vid3 János tankállomás.kezelő uj munkabeosztást kért. \ Irodai munkára szerétéit voln* menni. Miért? Nem mondta. Kérőbb derült ki. hogy társai elégedetlen. *éjje ür.le el, Vida rontott» n munksízeUemet « t«nkál|omá-»nn, amiért na öntudaté* dolgo. /.ók álUndónn btrAHák A pfrÜR u bírálatot nem blrtu.
Mesknptn et uJ heoK''Anái, de iit »cm bírta «okáig, Hamarosan uj b«©Mtásért könyörsőtt. Exuitnl IdőultilvAnyozó kürt len. nl. Az Üzemi pórtKorvezo'', at üitemvfzelőfiés ébersége hlúnyón mult. hopy Vida hamarosan Idő-utalványozó loM. Csak ekkor kez. dűdölt fámára 02 igdzt tirunyvi* lág.
Voltak jó ..haverok", «kiknek egészen ncvetnéges időket, ndotl. Ezek aztán ugy dolgoz''ak, ahogy akart''k. Ha lopták a napot. nk. kor i«« bőven túlteljesítették a normát. Mások meg. akik tisztességes időre kapták a munkát, azt látták, hogy nem érdemes tömi magukat, hiszen Vida kénye, kedvére megy a dolog. Akiknek nagy idői adott, azok ..apróbb szívességeket" tettek neki. - Például megjavították a mojorkc. rékpárját az utalványozott'' időből, 8 mellé még a normát is túlteljesítették. Tehát mindketten jó! jártak.
Az üzemvezetőség egyszer felfigyelt arra, hogy valami nincs rendben az időutalványozás körül. Figyelmeztették is Vidár. de még neki állt feljebb. ..Majd én elintézem azt, aki nincs velem megelégedve" — fenyegetőzött. De aztán elaludt a dolog.
Egy alkalommal odáig merészkedett. hogy egy egyszerű szelep, csiszolásra 12 órát. utalványozott. A másik időuts-lványozó csak 3 órát adott, s ennyi idő alatt is kényelmesen el lehetett végezni. Vida igy akart ..nép. szerű" lenni az üzemben. De ennek a „népszerűségnek" nagy ára volt: ötéves tervünk 6zabotálá»3''. Ez nála nem is csodálható, hi> szen máig is szoros kapcsolatot tart fenn Jugoszláviában élő rokonaival. ismerőseivel, akikhez iro"t leveleiben átkacsingat határon. Ez a két körülmény nem véletlen. Egyik a másikból kö-vc.kezlk. A Tito-bandával ka-
S. BRODZKI:
A TITOFASIZMUS TÖRTÉNETE
2. A JuKP likvidálása.
Az első cs legfontosabb cél. amelyet Tito klikkje maga elé <űzött, a kommunista párt likvidálása volt. Tito és áruló bandája jól tudta, hogy magának a -pártnak, mint a munkásosztály szervezett élcsapatának létezése olyan pártnak létezése, amelye;, a marxizmus-leninizmus forradalmi elmélete, irányit, megakadályozza) ellenforradalmi terveik válóraváltását. A párt likvidálása két: irányban halad: egyrészt minden eszközzel eltávolították a régi. kipróbált. kommunista kádereket. másrészt felhígították a pártot, megtöltötték osztályide. sen és ellenséges elemekkel elhomályosították a Párt osztályjellegét. E cél érdekében csaknem illegalitásba szorították a pártot, erőszakkal felforgatták a kommunista párt minden szervezeti alapelvét, amolyan titkos
társasággá változtatták, amelyet
a tömegek nem ismertek, amelyet senkisem ellenőrzött, amely; nek semmi kapcsolata sem volt a munkásosztállyal. Ennek a folyamatnak álcázására egész sereg elméletet" eszeltek ki Jugoszlávia ,.különleges" helyzetéről, ahol a forradalom vezető ereje állítólag a parasztság (szó sem esik a parasztság osztály.''.agozódásáról), nem pedig a proletáriátus.
A régi kommunista káderek likvidálása még a háború idején elkezdődölt. A párt szervezőtit-kára Rankovics volt. aki egyszer, re tartotta kezében a partizánosztagok hírszerző és kémelhári-tó szolgálatát. Az egyik főfeladat. amelyet kitüzötc magának, az volt, hogy fizikailag megsemmisítse ,1 régi, a marxizmus.leninizmushoz hű kommuniftákaj, A háború alatt a pártnak 50 ezer tagja pusztult el. ezek közül az úgynevezett háború előtti kom-
zó így
c- V
cérkodó időulalványozó Igy támadt ötéves tervünkre ★
A tagság nagyjából már ismerte mindezeket a tényeket. A taggyűlésen az alattomos ellenség elleni gyűlölet lángja lobogott fel, amikor ezek a súlyosan ter-lielö adatok m tagság ele kerültek.
— Valamennyiünk éberségének hiányát bizonyítja. hogy Vida 25 esetben tudott büntetle. nill normahzitást elkövetni. Nem láttuk, hogy ellenségnél állunk szemben, aki valamennyiünk érdeke ellen cselekedeti — mondta Siató Lajos elvtárs, motorszerelő. Kálmán Sándor idöutalványo.
is megbélyegezte n normahm :ltót:
— Akii a Párt és a dolgozók
''/yen /rfc''wwöfl/elje« helj/rr állit, annak mrg ím kell ''felein Ir ennek bizalom wk. Vida ti cm frlclf ni Off én alja* al<• namu''ikdjrival hoblsonj/tto^fl.
hogy ő nem az ötéves tervért, a szocializmusért dolgozik, hnnem esküdi ellenségeink érdekeiért.
Felszólalt Kállai Sándor elvtárs a lovászi termelőüzem vezetője is, aki elmondta: hibázott a vállaiatvczetőség. mert nem birál. ta élesebben Vida tevékenységét akkor, amikor először felfigyeltek káros munkájára, s nem kisérték nagyobb éberséggel továbbra is a munkáját. Aztán Simon Balázs elvtárs is szólt néhány szót:
— Vida János, aki ötéves tervünk sikerét végrehajtását szabotálta, xulyouan visszaélt a párt. tag kitüntető címmel, visuzaélt párttagsági könyvével. Ilyen ember ttcm méltó arra, hogy Pártunk soraiban legyen.
S pár pillanat mulra íz elvtársik kezében /elemelkedett a pórftoaadffi könyv, Vidn. Jánot normalasUÓI, dofporó népünk el, Irnnégót rUdvnlUothi noratból n Párt,
Több segítséget a zalabéri Szabadság mozinak
Pártunk, kormányzatunk a dol. gozók kulturális ncvolé?o érdé-kében áldozatokat nem kiméivé tgyekwk minél több közegben iculturofilhont. és mozit létesíteni. A tőkésnek kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy a f^lu népének, a dolgozó parasztnak mozit adjon. Nekünk, amikor * szocializmus építésének időszaka ban élünk, egyik legfontosabb feladatunk a kul-t-ura terjesztése, mert nép.1 demokráciánknak értelmes, műveli dolgozókra van szüksége.
Lenin elvtárs mondotta: .Az Összes művészetek közül számunk, ra legfontosabb a film*. Ezt tud-nipk kell a .zalabéri tanács és pártszervezet vezetőinek is. Ugyanis a zalabéri dolgozók közönye. mely az ottani Szabadság mozi -iránt megnyilvánul, arra ve-zethe''ő, hogy a mozinak, sem a helyi pártszervezet, sem pedig a tanács nem adja meg a kellő támogatást. Még a DlSz-szervezet is érdektelen magatartást tanusit. Jellemző a helytelen nevelőmunkára. hogy amikor cirkusz jön a községbe, vagy bűvészmutatványok előadása céljából veszik igénybe a mozit, akkor a 222 fő számára készült helyiségben 5~ 6 százan sorakoznak, illetve szoronganak. Ilye» esetekben a ta-nács és a népi szervek valósággal megszervezik a látogatást, ejőké-szitik a közönségsikert. A jegye, ket elővételben árusítják, de "ami. kor egy-egy nevelő, tanitóhatásu szovjet vagy magyar film kerül bemut,«tásra. a pártszervezet, a ta. nács és a DISz egyflrá''nt megfe-iedkezne* feladatukról.
Helvesen járna cl a MOKÉP, h3 minden esetben, amikor egy-
egy ér''ék©» szovjet ftim kmi-bcmuialásra, felhívná o népiszer. vek figyelmét <i mozIlAtogatds megszervezésére. Nagyon fonto» feladat <i szocialista kuliura terjesztése falvainkban. Erről nem fcledkezhetik meg sem a zalabéri pártszervezet, sem n ''anács. dc a DISz.szcrvezct cs az MNDSz-cso porr sem. _
SPORTKÖRI YEZE-TÖSÉGVÁLASZTÁSOK A sportkörök vezetőségének megválasztására nem sok idő áll már rendelkezésre, mégis azt tapasztaljuk, hogy. Zalaegerszegen és általában a megyében "vajmi kévés történt ezen a -éren. Ügy látszik, sem az SzMT. sem a TSB^''k nincsenek teljesen tudatában annak, hogv u spoffkörök vezetőségének újraválasztása ha. •tárkő lesz. a sportkörök eddigi munkájábai. Ha nem igv volna, iákkor nem történhete:- t volna még az az eset. hogy például a zalaegerszegi Teherfuvar egyik sport-vezefőségi tagja még azP sem tudta. hogy a sportkörökben egyáltalán vezetőségválasztás lesz. lizekután már csak az; szeretnők tudni, hogy — ha Eegerszegen nem igen tudnak a vezetőség újraválasztásáról- —, .vajjoi mit tudnak akkor például Csőmődér-Pákán. vagy Csácsbozsokon? Pedig u vezetőség választasa nemcsak a zalaegerszegi sportkörökre vonatkozik." hanem egységesen minden legkisebb faluban műkő. dő Sportkörre Js.
Jó lenn.*, ha a Megyei TSB még idejében nagyobb aondot fordi;«na a sportköri választá. sokra, nehogy holtvágányra fus-•*on u sportvezctöséíji választások rtudkivűi fontos ügve.
NAGYSZERŰ EREDMÉNYEK
SZÜLETTEK ZALAEGER-- SZtGEN A DIAKOK SZPARTÁKIADAJAN
Vasámsp délelőtt a gimnáziumi sportpályán szépszámú érdeklődői jelenlétében zajlott 1c a diákok szpártákiádája. A szpártákiádáiB kiváló eredmények születtek kü. lönösen az ifjúsági gránátdobás, ban. a női távolugrásban és nő2 100 m-es síkfutásban. ,
Eredmények: Ifjúsági gránát dobásban i. Bakos Miklós 65 m, 2. Spaizs István 58 m„ 3. Szabó Gyula 57.5 m. Ifj. távolugrásban
1. Kovács László 5.95 m., 2. Szőtj János 5.82 m„ 3. Spaizs István 3.75 m. Női távolugrásban Kisa Mária 4.25 m-t ugrott, mig a 100 m. síkfutásban Dávo-i Hona 14.2 mp.es nagyszerű időt ért e|. Aí ifi. 100 m. síkfutásban 1. Wöl''.ne,. Jenő 121, 2. Krizsai Elek 12.1. 3. Porkoláb Sándor 12.2. Ifj. 1000 m, futásban 1. Maycr Adolf 3.00,
2. Spiizs Isiván 3.00,
LABDARUGÓ EREDMÉNYEK:
Zul-iegirr.szrgen u Z, Dástyj 4:1 (2;1) nrányb.in bistoMn gyóyón Zalov.entsrót ellen. A győzte«» <•*,(, p«twk Kormowal »/. élen. kti''n. nrtnen ,i cMtrtrsorw-voli elemében, A >scentsnS!4 esap;it erőilenül széte-«ően |átw.o»t, A közőnoég figyelmét h/./ml hívták mn«ukr«. luigy Jál^k közben szlrj.ilnvir.''ák egymást, ami m^g t"hlvin ier«n. teljesítményüket.
A Járási balnoksóa kerekében A Z. Bástya II Pózvi ellen 3:0 arányban, mig .» Z. Postás Zi|«''-lövő ellen .irányba» győsHtt.
FOLYNAK AZ MHK''PROBAZASOK
Az MHK-próbázásoi<. ha egy?« lőre még nem is kielcgitőcn. do jobb ütemben fotynik, mint a. közeimül 1 ban. Legu''óbb 300 kö. zépiskolás próbázott le. Á BEL-SPED. Városi Tanács és Magtér, melte''ő V. dolgozói kö*ül is többen Ic''ették íi7. MHK.prób^r. Tegnap az Epitők doigozói vonul, tak fel szépszámban próbázni, ameiyre legközelebbi számunkban még visszatérünk.
Az országos ökölvívó, egyéfll bajnokságban Németh Zoltán (Nagykanizsa) váltósúly ban baj< n ok lett. -w-i <.-„ / •
Zalaegerszegen >12 csáp-)'', részi vételével városi röplabda bajnok, ság. 14 csapat, részvételével pedig városi asztalitenisz bajnokság indult.
HALÁLOZÁSI HÍR
Fájdalom''ói megtört'' szívvel jelentjük, hogy drága jó apánk, testvér, rokon
SIMON GYÖRGY lakatos m.
junius 4-én elhunyt. Temetése 7-én. (csütörtökön) délután fél 5 órakor lesz a róm. kut, haiottasházbói.
A gyászoló család.
.-3«
munisták háromnegyed része, vagyis 12 ezerből 9 ezer. Közöttük voltak a háború előtti kor. szak vezető emberei, akik már régtől fogva szemben álltak Tito politikájával. mint például Ognyen Prica. Bozsidar Adiazij. Auguszt Cezarica, Ottokár Kicro. sovanl. akiket még 1941 elején tartóztatlak le.
Bár még sokáig megvolt a lehetőség erra, hogy kiszabadit-sák őket a börtönből. Tito klikkje semmit sem tett ennek érdekében. noha néhány hónappal később, már a Szovjetunió elleni hWerisla orvtámadás után, jóval nehezebb körülmények között, ..kiszabadította" Rankovi-csct e belgrádi börtönből. A há. ború alatr- közvetlenül Rankovics bűne miatt pusztult cl a JuKP Központi Bizottságának 10 tagja. *kik a körülmények ..különös" összetalálkozása folytán mind Tito politikájának éles ellenzői voltak. Megemlítjük közülük Ivan MiluÜnovics, Rade Koncsar, Marko Oreszkovics. Joszip Kresz] Zsarko Zrenjanin. Koszla Sta.
menkovlcs és Pavle Pap nevét.
Milutinovics például titokzatos körülmények között pusztult el. Nem sokkal Belgrád felszabadítása után a JuKP Központi Bizottsága bejelentette, hogy Milu. tinoviis megfulladt. Ezzel kap. csolatban nem közöltek semilyen részletet, hogyan tönént a dolog, stb. De mivel. Milutinovics élesen szembenállott Tito nacionalista vonalával — és ez közis. mert fény volt — biztosra vehet. jük, hogy Rankovics közreműködésével'' ..fulladt meg".
3. A kommunisták elpusztulnak, a kulákok bevonulnak a Pártba.
A JuKP Központi Bizottságának már említett- lagjsin kivül csak Szerbiában a háború első évében a szerbiai pártszervezet vezetőségének 4 -tagja és a helyi pártvezetőségek 80 tagja pusztult el. Boszniában és Hercegovinában a helyi pártvezetőségek 117 tagja, a Vajdaságban a háború első évében az országos bi. zottság 16 választott tagj® közül 13, Horvátországban, tz or-
szágos bizottság 10-tagja. Macedóniában az országos bizoilság 11 tagja pusztult el. Igy ..dolgozo''t" Rankovics.
Ugyanekkor nyugodtan éltek a nagyobb városokban, különféle álnevek al^tt. a JuKP Központi Bizottságának ismert tagjai, mint például Velebit, Kardelj. Vuk-manovics (aki még hozzá hóna-pókig feküdt a horvát- fasiszták, az usztasák kórházában), Kidrics Neskovics, akit a szerb áruló. Nedics tábornok támogat olt. (A felszabadítás után a fasiszta megszállókkal együ-tt működők ellen perr indítottak. Nedics kivétel volt, őt a börtönben gyilkolták- meg. A hivatalos közlemény szerint öngyilkosságot követett el; valójában ez is Ranko- '' vics müve volt.) Ugyanekkor teljesen szabadon járt-kelt az országban Pijade''és Gyiksz. aki ke'' r*'' * 1941-ben Montenegróba küldtek, hogy felszámolják az ottani népi felkelési. Útjukba a hitlerista megszállók semmiféle akadályt nem gördítettek. . íFofctfa''tjukJf
V
. J
A földművelésügyi minismter rendelete • a nyári mezőgazdasági munkákról
A német nép a békére szarazott
76 napközi otthon kezdi meg működését julius 1-én a megyében
AZMPP ZALAMEGYEI PÍKTBIZOTTSÍOÍNAK HAPIL1PJA
V/7, évfolyam 130. szám.
Ara 50 fillér
1951. junius 7. Csütörtök
Javítsuk a kádermunkát falusi pártszervezeteinkben!
hogy Kovács István elvtárs a Központi Vezc''ő.ségüléién el mondott beszámolójában megállapította. eddig elért eredménycink civálaszthata: lanok kádereink munkájától, fejlődésétől. Módos-í-;o t ötéves tervünk törvénnyé vált. A nemzetköz! helyzet alakú-•ásában efivr? íokozo;tabban jelentkezik hz imperialisták részérói az uj háború előkészítésének ;orvc. Az osziálvharc a megyéből Is. egyre élesedik. Mindezek á kőrübnényok nagv nyomatékkal hurzáfcalá. hógv Pártunkat még (rósebbé kell tennünk, nem utol-ft-orban éppen a jobb és eredményesebb kádermunkával. Te-li<u javítsuk meg kádermunkán-v.it. főként a falusi párhzcrvezc-vkben. .
A fFárt minden harcának sikere az embereken, a kádereken múlik, akik végrehajtják a Párt határozatait, a tömc-gek élén harcolnak Pártunk politikájának megvalósításáért. „A Párt politikáját a káderek valósítják meg, t/ ¡ó kádermunka meggyorsíthatja, a gifcngekádermunkfi lassíthatja a fejlődési. A káderek a Párt és az 0''lam. a gitzdasági élet parancsnoki kara • és ezért a hatalom meghódítása ulán, i szocializmus i''ni''etében egyre nagyobb szere-vt játszik a k/ideriiérdéa pa-rancsnrtki kar kialakítása." A ''felszabadulás után felszínre érült harcos és áldozatkész ká-flcrek tömegének munkája dön-"Ően hozzájárult azoknak a hatul. ma& eredményeknek kivívásához ;i megyében is, amelyekre majd jogos büszkeséggel tekinthet1 vissza munkásosztályunk, egé.-s dolgozó népünk. Az elmúlt hat esztendő alat''. munkásosztályunk, egész dolgozó népünk öntuda-.ban megerősödő''-t.
Ma -könnyebb az uj vezetők kiválasztása, mint azclölt. Mégis a falmi pártszervezetekben általánosságban az a panasz; „nincs <áder". Pedig a káderhiánv oka nem a vezetésre alkalmas, becsű, letes, öntudatos dolgozók hiánya, nem. hanem a mi kádermunkánk gyengesége, tervszerüilenségc. ! • l?lmondhauuk azt, hogy a faluvi pártszervezetek ká-«lermunkájában eddig gyakori volt a kapkodás, a máról-holnap-i való élés. Csak akkor gondol-ak a káderutánpótlásra, amikor . cgv.egy funkció megüresedett, ''elsőbb pártszervcink iskolára, vagv valamilyen területre kádert fértek. Ilyen esetekben fordul elö az, hogy kevésbbé képzett, vagy nem elég szilárd káderek derülnek különböző vezető fűnk. c óba. őket az ellemég könnverf megkörnyékezheti és ¡eret adlia-tünk az ellenség aknajnunkájá-* r. a;*.
Soós András bccsehelyi tanács-elnökhelyettes nem tartja haza-Has kötelességének például a feketevágások. ellenőrzéséi:, sőt. ha tudja is, szemet huny. Egyes ese-c.íben maga is segiti a* feketén h-vágofij • állatok húsának clfo-avasz ását. Hogyan is mondta Kováoíí <lvtárs a Központi Vezetőség-ülésén? „A kommunista éberség a párt, a prolctárdMa-í''Jra, a haza védelmét jelenti. Az éberség azt jelenti.- hogy munkaközben ellenőrizzük az embere. *et. leifedjük az''ideqen. ellenség QCs elameket észrevegyük és megakadályozzuk kártevő, szabotálj 1 eveke''nységüket. Következetesen
harcolunk'' mindenfajta opportu núta elhajlás, ellen:''
Az olyan káderek, min-, Németh József szentpéteruri pár:titkár, aki akadályozza a feketevágásokat nyomozó rendőr munkáját, visszaélnek a munkásosztály. a doigozó nép bizalmával. Nekünk olyan káderekét kell ne. vélnünk, akik bátran és becsület-lei harcolnak a béke megvédése, ötéves tervünk sikere* végrehajtása. a szocializmus felépítésének ügyéért!
Sok pártszervezetünkben lebecsülik, vagy nem értik meg ennek a munkának lényegét és fontos ságát. A mi falusi alapízervezc. leinkben alig, vagy /egyáltalán nem folyik tervszerű kádermunka. Keveset- törődnek azok megismerésévé]. kommunista nevelésével.
Pedig Sztálin elvtárs arra tanít bennünket: ugy neveljük a kádereket, mint ahogyan a jó kertész a kedvelt válogatott gyümölcsfáit.
Azoknál az alapszervezetsknéí, ahol a párttitkár szívügyének te. kinti ezt a rendkívül fontos feladató!. a pártszervezet nem küzd gondokkal Belső Károly elvtárs, a pusz:aszentlászlói párttitkár a kádcrmunlcát összekapcsolja a többi feladatokkal elsősorban a lag- és tagjelölt felvét cllcl. A községből hét munkás- és dolgozó para.>zjtfialal került- kafiötiböző vízetöfunkcióba. néphadseregünk tisztikarába. különböző állami és gazdasági területre. Ezét utánpótlásáról is gondoskodott. Az u''óbbi időben 12 lagjelöltct és «"» tagot vették fel Pártunk "óraiba. Belső elvtárs élenjár minden munkában, bevonja munkatársait a saját munkájába, fclefós felada-iokkal bizza meg őket és megmagyarázza. hogyan kell azt elvégezni. Munkaközben jól mégis, meri őket. biztosítja számukra a fejlődési lehetőségeket, ellenőrzi munkájukat, javitja még meglévő hibáikat, odaadó, áldozatkész pártmunkásokká neveli őket, akik. nek első a Párt.
Fia minden alapszervi '' titkárunk ig.V foglalkoznék a kádermunka fontosságával, akkor nem állna fenn megyénk területén, pártszervezeteinkben az a helyte-len nézet: „nincs káder."
A nevelés nem máról-holnap-ra szóló feladat, hanem hosszuJiosszu hónapok és évek szorgalmas munkája. A siker titka: kommunista módon foglalkozni az emberekkel, nagy figve-:1c mm el és sok szeretettei törődjünk velük. Tanulmányozzuk, ismerjük meg jó és rossz tulajdonságaikat. Adjunlc segítséget a jó julajdonságok kifejlődéséhez, ugyanakkor mutassunk rá hibáikra. hogy idejében kijavíthassák azokat.
Az uj káderek ott vannak az alapszervezetekben, csak meg kell találjuk őket. És kOkka: többet keli -törődjünk a termelés-ben, társadalmi munkában kitűnt dolgozókkal. Ha két-három esztendővel ezelőtt már így foglalkoztunk volna az emberekkel, bizony sokkal erősebbek és a legértékesebb -tökében, -a Párthoz, osztályukhoz hü vezetőkben sokkal gazdagabbak lennérík!
Pártszervezeteinkben azonban mosfr már kezd meghonosodni az emberekkel, a káderekkel való foglalkozás egyik alapvető módja: az eqyéni foglalkozás: De ez még gyakran őneé/u,^beszélgetésben merül ki. Az egyéni foglalkozás olyan kell icgyen. hogy megállani hassuk- mire lenne az
Időben kell befejeznünk a növényápolást és kaszálást, hogy ne legyen munkatorlódás
aratásra
Az orosztonyi tanácselnök felkészült a tanácsülésre
Közscsi tanácsaink a tanács-üléseken ismertetik a tanácstagokkal, a dolgozó parasztsággal a növényápolási munkák credmé^ nyejt és hiányosságait. Ugyanakkor rámutatnak az előttük álló feladatokra is. Erre készül Srág. li Lajos elvtárs. Oroszlony község tanácselnöke.
A lemaradás behozására mozgósít
— Nálunk elég komoly a lemaradás, mert csak 75 százalékban végeztünk a növényápolási rr.un. kákkai — mondja a tanácselnök-
— A lemaradás behozására kell mozgósítani a tanácsülésnek. A pártszervezet és a tanács tagjainak személyes példamutatásukkal is részt kell venniök a meggyőző politikai munkában. Ez feltétlenül serkenteni fogja a község dolgozó parasztjait kor. mányza-tunk és Pártunk határo. zalainak végrehajtására. Nem szabod megengednünk, hogy nyo» kunkba szakadjon az aratás, mielőbb a növényápolási munkával végeznénk. Ugy kell dol. gozni minden orosztonyi dolgozó parasztnak, mint Bali István és Farkas Kajmán középp.ara&ziok, akik a növényápolási munkákban élenjárnak és már befejezték az első kapálást és a krumpli töltögetesét is megkezdték. Ha lemaradnánk, ez torlódási ered-ménjjezne. ami megnehezítené helyzetünket. Ugyancsak ''■volna elég gondunk, hogyan végezzünk időben a munkákkal, nehezebb volna az aratásra és a cséplésre a munkaerő biztositója. Eddig ugy áll, hogy a csépléshez szük. séges munkaerőt biztosítottul«. Nem is lesz a cséplésnél lemaradás, ha mi. a tanács. a tovább U akban is jól szervezik meg ai munkát.
Felkészíti a községet az aratásra
Srágii elvtárs beszédének legfontosabb pontja lesz az aratás.
— Ennek a munkának elvégzésé-töl függ, hogyan tudjuk teljesítem ni az idei beadási előirányzatunkat, győzelemre segíteni az uj icrménybegyüjtési törvény végrehajtását. Nem akarunk az idén sem lemaradni. Tavaly ugyanis
nem végeztünk rossz mur.kát. Második félévi beadási előirány-zalunka-t is 05 százalékra teljesL tettük, pedig a vauit évben 70— S0 százalékos jégkárt szenvedeti a község halára. Az idén jóval tul akarjuk szárnyalni beadási előirányzatunkat, mert nagyobb termésre van kilátás.
Ezután elmondja a tanácselnök, hogy az aratás és cséplés zavartalan lebonyolítása érdekében biztonsági brigádokat állítanak fel. — Az ellenség nem alszik, számitanunk kell arra. hogy a kulákok ésrfgyéb ellenséges elemek megkísérlik hátráltatni a. munka időben való elvégzését. Ez éberségre szólit mindannyiun. kat. Különösen vonatkozik ez a
tanácstagjainkra. Meg is beszél, jük ezt a tanácsülésen.
Megjavíttatja a dűlőutakat a behordáshoz
Itt az''án szó lesz még arról is. hogy mit akar megvalósítani a közeljövőben a tanács. — Már regi kívánsága a dolgozó parasztságnak. hogy a „Baksaházi" U''cál javitsuk meg, mert. ennek az állapota. siralmas. Még mindig a rr.ult nyomoruságaira emlékezteti a község dolgozóit. " Aztán n községet körülfogó dűlőutakat fogjuk megjavítani, hogy ezzel is biztosítva legyen a széna és gabonatermés gyors betakari''ása.
A KOREAI GYERMEKEKÉRT
A megye dolgozóinak legnagyobb része örömmel veszi ki részét a kore.ni cyermekek részére történő gyűjtésből. Érzik és tudják. hogy a koreai testvérek értünk és gyermekeinkért is harcolnak. Tisztában vannak azzal, hogy ez a legkevesebb, amit ór. tűk tehetünk. Ugyanakkor örömet és boldogságot szerzünk az árva és otthonon koreai gyermekeknek.
A letenyci járás MNDSz.szer-vezei''ének dkiivái bátran szembe-álltak nehézségekkel, amit nz ellenség próbált támasztani. Ezideig 50.458 forint értékű bélyeg árát küldték be* és egy percre sem feledkeznek meg a gyűjtési munkák fokozon továbbviteléről. Nem ''bízzák el magukat, tancm továbbra is lel* kcs munkát, végeznek. A zela-szentgróti járásb3n a tanács és a pártszervezet, tktú-ái is lelkesen árulják a koreai bélyegeket, se. gitenek sz MNDSz-asszonyoknak. Ezideig 17 ezer forint értékű bélyeget adtak el és 36 uj harcos taggal crösiteJok meg az MNDSz. szervezetet. A jó példák mellett lemardás van a nagykanizsai járásban, ahol csak 17.500 fo-~\ rint értékű bélyeget adtak e! idáig.
Ez a lemaradás a népnevelő munkának a hiányosságára, illetve a
pártszerVezetek és a tanácsok az MNDSz-szervezeteknOk nyújtót1-kevés támogatására vezetheif. yissza. A lenti járás sem dicsekedhet. 15.700 forintot- gyűjtötte«* ezideig.
Nagykanizsán is meg keli jav-tani a népnevelő munkát. Példát vehet Zalaegerszegről, .''.hol máris 121 ezer forint értékű bé.
lyeget •«dtak el. Ehhez a .szép eredményhez $ Tejüzem dolgozói 2 ezer forinttal, a Fodrászszövetkezet dolgozói ezer forintjai járultak hozzá. A BEL-SPED öntudatos dolgozói a vél. lalt 600 forintot, háromszorosan teljesítették.
A népnevelő munka során szép eredményeké''- értek el a körzetek is.
Az V. körzet 4 ezer forint ért''ckü bélyeget adott el.
Jó politikai felvilágosító munkát végzett Szénási Kórolyné. aki háztartási pénzéből 20 forintot n koreai gyermekeknek cdott és 350 forint értékű bélyeget adott el felvilágosító munkával. A IV. kör. zenben ezideig 2500 forint értékben adtak el bélyeget és a gyűjtésből Uriiek Jánosnó és Prélec Károlyné vették jól ki részüké-. Maguk is jó j>élriáv.''M jártak elől Lemaradt II. körzet amelv h* nem vígváz, o. versenyben, amire ő hivta ki a többi körzeteket, na-gvon lemarad.
illető elvtárs a legalkalmasabb és ennek megfelelően foglalkozzunk vele a továbbiak során. A párt. megbízatás, a gyakorlati munka hatalmas nevelőcrő. A pártmeg-bizatások végrehajtásában ellenőrizzük az elvtársakat és adjunk meg nekik minden segítséget azok maradéktalan végrehajtásához. Nem csak az a fontos, hogy egy káder el tudja végezni a rábízott munkát, feladatot, hanem az is. hogy ez a munka fejlessze, nevelje, megedzz? áldozatkésszé t>gnc. fokozza fclclősségluda:át.
p árttitkáraink váljanak ^erö
A ktük gazdáivá az előttük álló feladatok megoldásával. Ezt a megtisztelő feladatot csak akkor tudják valóraváltani, ha tő megével hozzák felszínre az uj friss erőket'', ha segi''tik a régi kádereket, hogy együtt nőj jenek feladataikkal, ha elsők és példa, mulatók lesznek a kádermunká-Í<vt ■ • -
Az osztályharc egyre inkább fo. kozódik a faluban. Vonják be pártszervezeteink titkárai a iö-megekni az ellenség leleplezéséért folyó harcbal Neveljék arra a ká. dereket, a dolgozó tömeaeket. ne tűrjék, ltplezzék le az ellensége , a közénk nem valókat. Bátorítsuk mindenütt tehát a -tömegek birálatá-t. „A tömegak alulról jövő bírálata és ellenőrzése fontos fegyver a Párt kezében fje éberség megjavításában és az osztályellenség elleni harcban" — mon-{la''Jta Kovács elvtár.-. Nálunk sem ritka jeletitség. hogy egyes v?ze[ők nem szeretik, hanem elfojtják és megtorolják az alulról jövő. segi őszándéku bírálatot.
A Párt megerősítésének egyik fontos része a káderek nevelése. Fogjanak hozzá tehát a mi falusi pártszervezeteink sokkal fokozottabb mértékben a kádermunka megjavításához. Kisérjék figyelemmel azokat a becsületes, l''4sz-
tamul-.u kádereket, akik a tava-ü-zi munkák elvégzésében, a növényápolás. aratás, cséplés és -tcr. ménybegyüjtés során élenjárnak. Szívós politikai,felvilágosító munkát végezzemk közöttük. Járási pártbizottságaink ehhez a mun. kához adjanak meg minden segít, sége;. lnogv falusi pártszervezeteink képesek legyenek az elkövetkezendő időkben a fokozottabb feladatok végrehajtására.
A Központi Vezetőség haláro. zatúnak • végrehajtásával ugy dolgozzunk, hogy olyan kádereket nevelhessünk, akik forrón szeretik a Pártot, Rákosi elvtársat, akik hazánkért a l&J-nagyobb áldozatra képe&ek, akik forrón szerelik a Szovjetuniót és Sztálin elviársal, de qyülölik az impcrialistdka'', népünk ellensé. fjeit.
'' .,. / Gondos Ferenc
1 földművelésügyi miniszter rendelete
az 1951. évi nyári mezőgazdasági munkák elvégzésére
A minisztertanácsi hajároz&:ok végrehajtásának biztosítására a rendelet előírja. hogv a mezőgazdasági munkák előkészítésével kapcsolatban a megyei tanácsok végrehai''ób:z9t tságai gonloskod* jansík a nyári munkák ütemterveinek járásokra és községekre való felbontásáról.
A községek feladatait junius 15-ig kell meghatározni. A megyei végrebojtóbizottságnak u;nius 10-ig a DéFOSz szal együttműködve felül kell vizsgálnia a c - pplögcp felhasználási terveket ha szükséges, nrntócsoportosi-iást kell végezni.
A járási tanácsoknak a részletes i.-irási ütem''crvci kell kídolgoz.-mrk és a községi tanácsok vég-rehíijtóbízottságaival
JunJus 10-re kl kell jclölnlök a közös szérűket, ott. ahol erre: szükség van, biztosi ¡aniok kell a folyama os csép. U* t.
A- termelősz(U''Ctkezetek számá. r.; Javasolja a rendelet, hogy ju-. r.iits 8-lg közgyűlésen tárgyalják meg nyári mezőgazdasági mun. kák ütemtervét és junius 15-lg korscnck szerződ/-*» :t gépállomás-n nyári munkákra.
Az állami gn/d-isúgok megyeközpontjai junius 8.ír készítik el * gazdaságok megyei ütemtervét 4''s 13-ig megszervezik az aratás-hoz és cíépléshez szükséges mun. kacsapatoka''.
Az aratásnak leglaább 60 százalékát gépekkei kell végez-niök.
ehhez biztosítani kell a megfelelő gépeket, üzemanyagokat, szállító, eszközöket.
A gépállomások dolgozói üzemi értek|fle''en beszéljék meg a nyári munkák ütemtervét. Bizto. sitaniok kell a szükséges üzemanyagot és. a gépek üzemei''etésé-hez szükséges egyéb felszereléseket. A termelőszövetkezetek részére lehetőleg külön cséplőgépet kell biztositaniok, ahol ez nem lehetséges, ott
a tszcs-k elsőségét kell megszervezni.
Meghatározza a földművelésügyi miniszter rendelete, hogy az egyes növényeket milyen érési állapot, ban keli levágni. A vasút vagy forgalmasabb közuf men''én fekvő gabonatáblákon o kereszteket száz méter távolságra kell rakni a vasúttól, illetve uWói és 3—4 so. ross barázdás szántást kell végez, nl ¡a cseliegc* tnrlótüz meggáilá-sára. A csépiéinél ügyelni kell arra, hogy u ''örött szemek suly-i ne haladjn meg nz elcsépelt gabo. nn súlyának 3 százaiékát, a «zCm. veszteség pedig <» 05 százalékát. Alkalmazni kell a cséplésnél ¡>z osziályozó hengereket. Előírja a rendelet, az egyéb terményeknél ós nemesi tett vetőmagok cséplésénél alkalmazandó szabályokat is.
A német nép a békére szavazott
Berlin demokratikus övezeté-ben és a Német Demokratikus Köztársaság -erületén kedden este R órakor befejeződött a népszavazás, amelynek eredményei csütörtökön kerülnek nyilvánosságra. de a népszavazáson való részvé''el maga is a békeharc győzelmét hirdeti.
Nyugat-Berlinben és Nyugatnémetországban a rendőri terror ellenére is egyre nagyobb tért hódit» 2 népszavazás. Nyugat-Eerlinben kedden 6577 lakos
szavazott, közülük 5767 igennel, 181 nemmel szavazott. 629 tartóz, kcdotl 3 szavazástól. Nyugat-Németországban kedden 21.064 személy ezavazott le, 18.584-en igennel szavaztak. A nyugatnémet országi népszavazási főbizottság felhívta a nyugatnémet la-kosságot: az ujrafelfegyverzés ellen és a békeszerződés mielőbbi megkötése érdekében a népszavazáson való még nagyobb részvétellel válaszoljon az ujabb amerikai csapatok érkezésére.
Pénzügyi válság Jugoszláviában
''Szófia (Bulagence). a jugoszláv sajtó mind gyakrabban közöl az ország egyre rosszabbodó gazdasági helyzetéről szóló beismerő vallomásokat. A napokban a Tito-klikk hivatalos lapjában. a Borbában Popovics külkereskedelmi miniszter beszá. mólt arról, hogy Jugoszlávia fizetési mérlegének hiánya ezidclg már 225 millió dollárra emelkedett. A valóságban ez az összeg csak egy részét képezi a íizc''.ésl mérleg ..folyó" deficitjének, amelyet Jugoszláviának tt kapitalista or. srácokkal folytatod kereskedői, me tdéz elő. A hiány má*lk ré-a/ének nagyságái, »mely n foko. zott fegyverkezésből fuktid, Po. p^vic* nem közölte. Popovics cikkében „ ¡öbbl kö-
zött azt- irta. hogy mind a jelen, mind a jövő szempontjából
az ország gazdaságának leggyengébb pontja a rossz pénzügyi helyzet, amely a lakosság életszínvonalét fenyegeti.
A külkereskedelmi miniszter vé. leménye .szerint a hatalmas de. ficitnek legalább egy részét a mezőgazdasági cikkek fokozott kiviteléből kellene fedezni. Isme. retes nzonban az. hogy a kapitalista országok felé irányuló me-zőgazdnságl cikkek kivitele már eddig íh olyan mérvű vol|, hogy
u jugoasláv népnek már nem Jutott elegendő éta''mlbzcr. |
Az élolmUzorcIkkek míg fokozol. t«bb klvltelo tehát u jugoszláv népet még nngyobb nyomorba
döntené.
Bírósági komédiát rendez a háborús bűnös Tito-banda
A Romániában élő jugoszláv politikai emigránsok lapja, ,,Az internacionalizmus zászlaja alatt" vezércikkében Gy. Mikolics meg. állapit ja: A Tito-banda az utóbbi időben nagydobra verte, hogy bíróság elé állítják Pavclicgot és Artukovicsot, a két hírhedt háborús bűnöst. Ugyanakkor az amerikai propaganda is telekür-töli a világot, hogy ezeket a bűnözőket „át kell adni" Titonak. Mit akarnak Titoék ezzel elérni? — teszi fel a kérdéist a lap. Min. öenekelőtt azt. hogy eltereljék a jugoszláv nép és a világ népei fi-
CWK«rt«k. 1951. JUB. 7.
Pl/elmét arról, hogy « líjois/n hatalombitorlókat mint kémekéi és g.i/ilkosokai leplezték le. Tito. ék titkolni akarják, hogy államgépezetükben ezerszám ülnek a volt usBasák és csetnikek. El akarják hitetni, hogy elítélik Pa. veücs és Artukovics bűncselek-ményeit, noha maguk is számtalan kinzóhelyet állítottak fel. A titoista banditák kísérletei azonban túlságosan átlátszóak ahhoz. hogy félre tudnák vezetni Jugoszlávia dólgozóit. akik tudják: ezek a kísérletek a Tito. banda kipróbált cselfogásai közé tartoznak és hasonlítanak Dra-zsa Mihailcrvics. Stepinac. Ku-manudi és mások úgynevezett „peréhez".
A szicíliai választások eredménye ujabb komoly figyelmeztetés a háborús uszitók számára
Róma. (MTI) — A szicíliai önkormányzati választások eredménye — irja az Unita, az Olasz Kcmmunisia Pár; központi lapja — ujabb fényes bizonyítéka annak. hogy egész Olaszországban íiflan-dóan nő a Népi Tömb ereje és ezt a baloldal ellen ncgy év óta tartó dühödt üldözés cs rágalomhadjárat sem volt képes megakadályozni. Ennél komolyabb és ünnepélyesebb figyelmeztetést nem kaphattak volna a háborús uszitók, az olasz nép ellenségei.
Az Avanti. az olasz szocia-ista párt lapja megállapítja: a választási eredmény azt jelenti, hogy a szicíliai népnek elego van a nyomorúságból. éhségből, mur.kanél. küliségből és a háborús pusztításokból.
A Paese cimü független baloldali; lap megállapítja, hogy
a szicíliai választások eredménye valóságos pánikot idézett elő uz o"»az kormány köreiben.
De Gasperi miniszterelnök hétfőn es''.e rendkívül viharos megbeszélést folytatott Gonella közoktatásügyi miniszterrel, a keresztény demokrata párt főtitkárával.
A kormánysajtó és az úgynevezett ,,független polgári" ¡lapok kedd reggeli számaikban feltűnően kevés helyet szentelnek a szicíliai választási eredmények-nek és tartózkodnak attól, hogy összehasonlítsák azokat az 1948 éviekkel.
Az amerikai United Press hir-ügynökség megállapítja, hogy a Népi Tömb győzelme 180 ezer uj szavazatot és 5 uj mandátumot. hozott a Népi Tömbnek.
A francia Cc Soir kiemeli, hogy a szicíliai válasz{ások legfőbb jellegzetessége az, hogy az olasz nép ismét szembeszáll a háborút előkészítő politikával és az USA uralmával.. Semmiféle választási mesterkedés nem tudja clködösitcni: az olasz nép békét és szabadságot akar.
Legújabb Hírek
_ BUZ ASZ ÁLLÍTMÁNY érkezett Bomba vb* a Szovjetunióból u Mcndelejov nevü kereskedelmi hajón, a búzát szállító szovjet eiigerészcle tiszteletére gvfllést lantot tak.
— AZ INDIAI KOMMUNISTA PART Politikai Bizottsága nyilatkozatában közölte, hogy a Párt résztvesz a következő parlamenti választásokon, továbbá kijelentette. hogy a Lehető legrövidebb időn beiül összehívják az összindiai párt-értekezletet. «
— a görög gyermekek megmentése erdekében a Szovjetunió ENSz-beH képviselője levelet nyújtott át En ezamnak. az ENSz-közgyülés jelenlegi cinökó-nek. Követeli, hogy szállítsák vissza Görögországból azt az 51 gyermeket'', akiket március 14-én szüleik tudta nélkül szállító tak oda. Követeli továbbá, hogy azt a Jugoszláviában élő 220 gyermeket. akiknek szülei a népi demokratikus országodban tartózkodnak. juttassák cl szüleikhez.
— BOSZORKÁNYPEREKHEZ hasonló eszközökkel: állító ták bíróság c:é Svájcban Arnold szerkeszt 6t, a Vorwárls munkatársát, aki a Nemzetközi Újságíró Szövetség végrehajt óbízottságá-nak budapesti ülésén néhány konkré. adatot közölt svájci háborús uszítókról, de nem mondolt többet, mint amit a svájci lapok már többször megírtak és bíráltak. A lap megállapítja, hogv a vád a békemozgalom ellen irányul.
— KOREAI HADIJELENTÉS: a néphadsereg egységei a kínai önkéntesekkel szoros együttműködésben valamennyi arcvonalon vixsxaverlk u beavatkozók csapatainak ellentámadásait, miközben emberben ta hadianyagban aiVyoa veasteaégeket ókornak a* ellentéte* nok, Junius 3 én lelőttek öt ellen, aége* repülőgépet.
— A KÍNAI ÖNKÉNTESEK hősi harcairól számol be a: Uj Kinn különtudósliója: etiti ónkétt-''cs egység akciójával a Kariszan. hcat/cn elvágta a nyugaton har. cóló amerikai csapatokat, s pótjaién éjszaka megsemmisítették a 38. amerikai hadosztály i. és ? zászlóalját, ezer amerikait mec scmjnisiteflck 258-at foglyulejte'' tek. közöttük a két zászlóalj parancsnokát is. — „Hős tankelhárító osztag" cimmel türileitek kl zay kinai önkéntesosztagot. meri 15 perc alan 11 tankot pusztítottak el minden veszteséa nélkül.
— NYILVÁNOS NÉPSZAVA. ZÁST tartottak a nyugatnémet-országi Büssing-müvekben. 386 szavazó közül 321 igeinél. 31 nemmel szavazót , 34 tartózkodott a szavazástól.
— FEGYVER. £S TÖLTÉNY-reitegetésérl a szegedi megyei bíróság Gyuris Imre kiskundorozsmai kulákot 14 évi börtönre és 3 ezer forint pénzbüntetésre
i tél la,
— HAJLANDÓ MEGFIZETNI a háború előtti német adósságokat Adenauer bábkancellár. ezért előzetes értekezletet tartanak Bad Godesbergben n nyugati megszálló hatalmak képviselői és a bonni bábkormány megbízottai. A Német KP parfamenti csoportja interpellációt'' jelentett be az adósságok elismerése ellen.
— vasúti sínekhez kötözte magái három ifja dán hazafi, hoqy megakadályozzák az amerikai fcgyucrszállitásokat. a szemtanuk ezrei rokonszenvüket fejezték ki a tiltakozó ifja hazafiak iránt és a tömeg tiltakozására a rendőrség kcntf''elcn volt szaba. donbocsátani ökei.
— ÁLLAMCSÍNYT «kiscrcítek meg At-héiben Papagosz vezetésével. ami azonban kudarcba fulladt. Az ügy eltussolására az amerikaía''k közbeléptek ós a felelősseget anás magasrangu tisztekre hárították.
— A JAPÁN KÜLÖNBÉKE-SZERZŐDÉSRŐL tárgyalt DuUes Londonban angol szakértőkkel. Angíia máris engedményeket tett az USA-nak.
— az. angol-iráni olajtársaság munkásainak sztrájkja következteben az olajtermelés áprilisban százalékkal csökkent márciushoz viszonyítva.
— FASISZTA provokátorok szerdára virradó éjjel több-ízben és többfelöl betörést kisé. reitek meg a CGt páriskörnyék! szervezetének székházába. A szakszervezeti őrség visszaverte a ¡úmadá-vokat.
— BRADLEV TÁBORNOK, amerikai vezérkari főnök, a vezc tő francia kormány, ¿.s katonai-kü* rtíkkel folytatott mcgbe«xéléiién követeli Franciuország fegyverke-zéiiének fokozáaát, ni adók azon. nali felemelését, ujabb amerikai
léffltimaaxpontok létcalt''éiét. Fran-
claontáffbaa in a katonai «solgálatl idő meghosszabbítását. Bradlcy szerdán Londonba utoaott,
— denis elvtárs, a: Amc. rikal Kommunista Párt cinüke « legfelsőbb bíróság Ítéletével kap. ''soldfban, amellyel jóváhaqifla a
•árt 11 vezetőié elleni jogfipró
''élxeict, nyilatkozóit. Ki jelentet-
c, hogy a Párt — bármi is történik — fárodhatatlanul folytatja munkáját az amerikai nép ellenségei, a monopolista háborús agresszorok ellen.
— JUGOSZLÁV CSETNIKEK és usztasák pusztultak el Koreá-ban — adja hirül az Avanti — akik állítólag ..önként" jelentkeznek ide. mert megígér ék nekik, hogy a koreai háború után hazamehetnek Jugoszláviába ahol kegvel tmben részesülnek.
— AZ ELSŐ MAGYAR GAZ-DASAGI GÉPGYÁR dolgozói az aratásig 80 „kombájnt készítenek Az első ötöt már átadták, a hét végéig további harmine kombájnt adnak át rendeltetésének.
ek S
BÉKEMOZGALOM
MOSZKVA. Az Izvesztyija „A békeharc első '' soraiban" cimü vezércikkében többi közölt uc. ket irja: — A népi demokráciák dolgozói számára a békéért vi. votf harc elválaszthatatlan a szocializmus építésétől, éppen ezért ezek az országok nem en. gedhetik meg. hogy a rémet ag. resszió ujabb tűzfészke"- hozzak lé''-re határaikon, s követelik a nyugatnémet ujrafelíegyverzes
haladéktalan megszüntetésén ★ .
BUKAREST. Kopetin Géz^ lónyai élmunkás bányász vgy harcol a békéért, hogy nanonta 15 tonna szenet termel terven fe. lül.

SZÓFIA. Bulsáriibür. a legújabb jelen''esek szerint 5 miJhó 600 ezer ember irta aló g béke. felhívást.
*
PARIS. Nagy lendülettel folyii; a július 15-i békctalálkozó előkészítése: Haute.Garonne megye békehnrcosal gépkocsikaravánnal
mennek ti fővárosba.

LONDON. Az angol gyarmati hatóságok a békemozgalom olnyo. mására törekednek. I^arnaeában kéthavi börtönre Uél''ók n tortile. tl szakszervezeti bizottság tltká. rát. mert résztvett a május H békctüntetésen.

GUATEMALA. A békefelhivást aláirta a külügyminiszter, a par. lament és elnöke es.elnökhclye;. tesc is.
Minden gazdát érdekel
< A cukorrépatermelőkneh
most fizetik ki a művelési clölc. geket. Minden dolgozó paraszt, akinek cukor répaterülete ki van. egyelve és beállt <* répája, a szerződés értelmében a= előleget készpénzben, hiánytalánul meqkapja.
Dolgozó parasztságunkat az ellenséges hírverés megpróbálja megtéveszteni. Az eUenseq azt híreszteli. hogy a pénzben kifizeted előleget ősszel cukorban fogják levonni. Ezzel kapcsolatban az élelmezési minisztérium közli, hogy a művelési előlege: (ka;< holdanként 240. forint) a termelő, ha igényli, junius 30-ig minden további nélkül megkapja. Az elő-legeket minden egyes esetben kcsz. pénzben adják és az őszi elszámoláskor ugyancsak készpénzben vonják le.
Vámőrlésre jogosultak
uz élelmezési miniszter rendelete alapján mindazok a mezőgaz. dasági termelők, akik u földet saját kezelésben müvelik. haszon, bérbe, feles-, vagy részesbérbe adott mezőgazdasági ingatlan tulajdonosai és han:onélue:ől, " ta melön:()V<*tkc;etck és termelő, szövetkezett csoportok tagjai, a: állandó mc:őqa:datulgl alkalmazottak, a mezőgazdasági munkátok, kö:öUük a pásztorok és a cséplőgépeknél alkalmazottak !*■ Vámőrlésre jogosultak a cséplő gép üzembentartói. • a vámőrlő malmok és darálók üzemben/ar-tói, a vámőrlő malmok és darálók alkalmazottal, valamint azok, akik természetbeni járandóság-ként gabonát szereznek és a községi. városi vagy városi kerület'' tanács végrehaj főbizottságától vámőrlésre engedélyt kaptak. A-engedély kiterjed a családtagokra és az eltartót* személyekre ís.
A jogosultság igazolása a gabonalappal történik.. Mindenki, aki őröltetni kiván, köteles a a. bonalapot kiváltani. Akinek gabonalapja nincs, vámőrlésre nem jogosul;. •
TOVÁBBRA IS ESŐS IDŐ Várható időjárás: Felhős idő, sokfelé ujabb esővel, esetleg zivatarral. Mérsékelt. időnként megélénkülő szél. Á hőmérséklet aHg változik.
Jól megy a növényápolás9 fükaszálás a lendwajakabfai tsscs-ben
Eleinte bizony nem ment a munka — emlékeznek vissza a *!?zcs-tagok. Többen az egyéni ér. rckekeí nézték. Hát fér be szőri. . :c:ták a közös munkát. A május elsejére történő készülődés ar.cnban gyökeres változást ho. nett a munkában a lendvajakab-fai Uj Barázda, tszcs dolgozó parasztjainál.
A% eredményt nem tartják véka alatt
— Nem maradhatunk le az ipa. r munkások''ól. Egy a cél. amiért, dolgozunk — mondja Kocsis Jó-z-cí tszcs-elnök. — Meg is fogjuk a munkát, aminek az lett az eredménye — nem dicsekvés-kén- mondom —. hogy a jól tagszervezett munka következtében a mi vetéseink a legszebbek köze tartoznak a járásban. ^
Az egyénileg dolgozó parasztok az ősszel meg a tavasszal is ugy vélekedtek: itt ugyan meg nem terem az árpa. akármit csinál, jok És mi történt? Nem csoda! Hanem kellően előkészített, Jót megmunkált, mütrágiázott fold» hal ch/an óx:i és. tava*:iárpa ne* vriődik a tszcs jöhlten, hoou 1™-;(jt ritküjn a kajfiyéken, Krcdmé-
nyeiket nem rejtik véka alá a cscpor'' tagjai. Állandóan tartják a kapcsolatot az egyénileg dolgozókkal. segi''ik^őket. Az eimult napokban barátságos kis összejövetelt tartottak, amelyen szép számban jelentek meg a környező falvak (egyénileg dolgozó kis-ós középpárasztjai is. A hős koreai szabadságharcosok gyerme. keinek megsegítésére indított gyűjtési munkából is derekasan kivették részüket.
Jó munkával harcolunk
a titoista ügynökök ellen
— A lentikápolnai Dózsa Népe-termelőszövetkezettel állunk pá-rcsversenyben — mondja Csiszár elvtárs, a helyi pártszervezet titkára. — Szeretnénk lepipálni eket. Mi kapnánk meg a járási páribizottság vándorzászlaját. Ez lenne számunkra az egyik legszebb kitüntetés.
A helyi pártszervezet és a tanács segíti mindenben a tszcs munkáját. Közös tanácsuk van Resznekkel és Baglnddal,
— Egy-két kilométer főiünk mipán a hutár és ez is arra kötelezett bennünk^, hogy sokkal
alaposabb munkát. végezzünk, mint bárhol áz országban. Kemény munkával harcolunk a békéén itt a 4itofasizmus közvetlen szomszédságában. Mindcii kapa és kaszavágásunkltal előbb. resegitjük a jugoszláv- dolgozó nép szabadságáért folytatott harcát. — így beszélt Tóth Irén tanácselnök.
Lelepleztük a szabotáló kulákokat
— Kíméletlenül lesujtunk azokra, akik egy követ fújnak fít nálunk a Tito-pribékekkel. A népnevelők, a mi dolgozóink, a tanácstagjaink éberségének köszönhető, hogy lelepleztük Császár György 29. Völgyi Pál 25 és Nagy Pál 30 holdas kulákokat. akik a növényápolási munkák szabótá-lásával próbáltak ártani népgazdaságunknak. Kényszeritettük őket a munkájuk elvégzésére, ugyanakkor megtettük ellenük a feljelentést.
Jó munkával, az ellenség elleni fokozott éberséggel harcolnak a békéért a ha''.ármentl Lendvaja-knbfa község dolgozó parasztjai és a munkában a 1*zcx tagjai mutatnak példát.
Ab eredményekről, hibákról és uj feladatokról tárgyalt a DISz nagykanizsai járási küldöttértekezlete
l''eiemelően lelke* hangulatban wjioM le DISz nagykanlzvil Ja-r,;M'' küldtí tválasztó ertekezlete. ,»''me:vro « községi DlSz-szervező-lek elküldték legszebb ajándékukat: a legújabban belépett 160 fiatj) belépési nyilatkozatát. a i Szervezésben elér'' ujabb kitűnő eredmény .nagyban hozzájá-•rul'' -yz értekeziet sikeréhez". .
A járási titkár helyett. Borza Dezső elvtárs, a DISz Járási Bi--jo;'' ságának tagja lartotta meg a -eázámolót. amelyben részletesen -menete a járási DISz-szerveze. \inek eddigi munkáját, az eredményeket és hiányosságokat, s vázolta a legközelebbi feladatokat. Megállapította, hogy a DlSz.szer-vezetek általában jói kapcsolódtak be az országos feladatok megoldásába. bár egyes szervezek^ felületes munkác végeztek. Foglalkozott a Pártkongresszus hatá. 1-ozatsá nyomán a DISz-re háruló fel-idatokkal és kiemelte, hogy a járásban alaposan meg kell javítani
a DISz pártépitési munkáját. .
Ezen a téren főleg azoknál a tervezeteknél tapasztalható a legtöbb hiba, ahol pártonkívüli a DlSz-titkár. Ezek — tisztelet a «ivétélnek — közönyösen kecelik ezt a kérdést és könnyen megesik az — •''mi a magyarszentmik-!ÚM 1 tikárral is történt —, hogy nem Is akarnak fiatalt javasolni n Tártba való felvételre. Ez is azt routff''i*. hogy szorosabbá kell tenni k Párt és « DISz közöMj kap, <bolatot, A tepns*t«ia| «zt m^''iitr I«''. hogy «hol szoros ez a kapcsolat, oh 4 DISz ió munkát vágcsr, és vrtiób«n n PA»«'''' segédesflpatává válik,
a (4gtoboriíésról miÓIv« megöl. MwM» flonw elviárf, hf)Sy vonnák «ervexelek, amelyek nem tg k«»nc»olódtok be ebbe « munká. b*. Sok helyen nem tőrödnek mI, hogy megjavítsák a szervező-''«kbf>n a lányok arányszámát. Ift fm''.iteW meg. hogy » járásban lévő 32 Hermelőcsoport kőiül mindössze ötben van DISz-szerve.
amiben nagyrészt hibás a DISz JB. mert elhanyagolta ez'' 3 kérdést.
Rámutatott arra, hogy a járás iiaujjai élőit milyen
hatalmas feladatok
&lanek a most következő aratási, ^fplés?, terménybegyüj tési mun-Kak sikeres lebonyolításával kapraiban. Ezekre e feladatofcr* már most készüljenek fel a ha-
lálok. szervezzenek brigádokat és Őrködjenek éberen, nehogy «z ellenség tümfldha«*m jövőévi kenyerünk c|lcn. Végül kitért arra is. hogyan foglalkozott DISz JB az U»törő Mozgalom fejlesztésével. Megállapította, hogy ez a munka hiányos volt. aminek kcn''Clkezté-ben -íz alapszervezetek sem foglalkoztak kellően az úttörőkkel.
A beszámolóval kapcsolatban mintegy 25 felszólalás hangzót el, amelyekben nagykanizsai járás fiataljainak küldöttei elmondták. hogyan akarják megjavítani az ifjúsági munkát, hogyan veszik ki részüket a növényápolás, aratás, cséplés cs terményb^gyüj-■es munkájából. Ezzel kapcsolat, ban számos versenykihívás hangzott «1 a szervezetek részérői-Varga Jenő elvtárs, a murake-reszturi I. alapszervezet titkára elmondta: a murakereszturi fi&"alok jól tudják, milyen nagy feladat hárul rájuk a béke védelmében különösen akkor, amikor az aljas Tito-banda támadásra'' készen le" selkedik a Mura túlsó oldalán. A DISz-fiatalok ezért szoros kapcso. latot tartanak fenn az Államvédelmi Határőrséggel, s a Párt útmutatását követve végzik a mező-
gazdasági munkákat, crósitik * község *orme|öepoportjál,
hurcolnak a békéért.
Kíss Irén elv társnő, a zala. szcntbalázsi DISz-szervczet uj tit-kár;i. aki középparAszv leánya, elmondta. hogv egy het leforgása aia''^t 11-röl 30-ra növekedett, a községi DISz-szervezet taglétszáma. A fiatalok azért dolgoznak, hogy községük mielőbb szövetkezeti község legyen. A murakereszturi II. alapszervezet küldötte elmondta, hogy a Párt Politikai Bizottságának uUnuta^ósa nyomán már most hozzáláttak az 1951— 52es év oktatási munkájának megszervezéséhez. Két politikai kört- szerveznek a tagság /részére*, a legjobb tagok pedig a pártoktatásban vesznek részt.
A felszólalások legnagyobb hibája az volt, hogy a fiatajok r.em biráírák a DISz JB munkáját, te. hát nem segítették az újonnan megválasztott Járási Bizottságot, hogy még jobb munka!» végezzen. A felszólálások, valamint a járási választmány és a megyei küldöttek megválasztása után a járási küldöttválasztó érte&ezle: haíáro. zatot hozott « soronkövetkező feladatok végrehajtására.
Folytassanak éber, kíméletlen harcot a feketevágók ellen községi tanácsaink és pártszervezeteink
Dolgozó népünk államának tör. vénye a megyében is eddig már számos esetben lesújtott azokra az elemekre, nklk sznbojálják á!liiitenyéí*ié*l tervünk végrehajtását, feketén vágják le Allatai, kai, Vannnl? oíonbím, nkik méu mindig nem tanullak, Töbh. esntben fordul elö feketevágás, Többnyire ariri, mert « felelős szervek nem elág éberek, vögy éppen sr.emeihunynsk,
A* elmúlt napokban MUefáii Im egy fekelánvágól Irpteztek le^ Héglt Jóuof bpekulánn kttp^r személyeben, aki egymás után négy borjut vágott le íekelén. A kupec annyira nyílton végezte aljas gaztettet, hogy az egész falv tudta. Azon veszekedtek az ut. cán az asszonyok, hogy az egyiküknek nem »olyan hus jutott, mint amilyen a másiknak. Mégis jónéhány nap telt el, míg leleplezték az illetőt. Hogyan történhetett meg a késedelem?
A tanácstagok, a pártszervezet egyes tagjai, sőt fuhkeionáru. sai. mint Horváth János végre-hajtóbizottsági tag, egyben párttitkár behunyta a szemét. Tudta ő ugyan, hogy az udvaron létrás teritatlek ki a borin bőrét.
gót a húsát kinka*ztoi|ák a ház elébe, Hagyta az cgíwzcl, Nem érdekelte, ki az Hégli Józsof, aki hűségesen kiszolgálta a volt földbiriokot,okai énvma h szive''
sen megkároKitifl a dolgozó né. peí, igyekezik e|*ttibo|ólnl a tervet,
Tanáöilügjalnlt, párlMerveietp. Ink okuljanak Iturváiii János eíidán, Lep/yenelt ébered, kImó« /e/lenul le a nép ellen.
Ne tűrjék meg, hogy Htglt Józsefhez hasonló reakciós elemek még mindig kényük én kedvük szerint cselekedjenek. Legyenek éberrk állatorvosaink is. Ne engedjék, hogy félrevezessék őket. Arra hivatkozhassanak a feketevágók, hogy engedélyük van, mert a borjú csak husz kg volt, meg nem volt egészséges, életképes, azért vágták le. Minden szervnek éberebb, sokkal cdaadóbb. kérlelhetetlenebb harcot kell folytatnia a feketevágá-N sok megakadályozása. állattenyésztési tervünk maradéktalan végrehajtása érdekében.
Csíitörtök, 1953. Inn. *-
76 napköziotfhon kezdi meg működését julius elsején a megyében ■ —
■,A szükscfjes munkaerő Ut van a szövetkezetünkben, csak meg kctl találni a módját, hogy bevon, jnk. Az asszonyokra gondoltunk. Ha n: idén dolgoznak, hatalmas segilség lesz a munkánkhoz. Keressük fiz okál,- miért nem dolgoztak eddig, hogy segítsünk a bajon? Az egyik oli mindjárt a sok apró gyerek. Ezt a gondot oessí-Jk le. elöször a vállukról, amikor julius elsején napközioll-hont szervezünk cs nyitunk meg Szepetneikefo
A Icözös eredmény meg annál nagyobb lesz. minél több munkás-kéz összedolgozik cs minél jobban végezzük cl a munkánkai. Meg aztán emberség, becsület dolga is, hogy minden munkabíró ember,
asszony, vegye ki részéi, a mun-kából''''
Szepetnek szövetkeze i községből kaptuk ezt a levelet. Nap. köziotthont szerveznek, dolgozó népünk államának segítségével. A múltban, amikor a napszámosember feleségének dolgozni kel-lelt éhbérért, a föld végében hagyia a gyereket... Gondoljunk csak vissza ezekre a szomorú időkre„
Ma a Párt és kormányzatunk segítségével napközíotthonokai szervezünk, ahol bőségés étkezés, gondos felügyelet vár az apróságokra.
A megyében julius ekéjével 76 napköziotthon kezdi meg működését.
A selyemhernyó-gubók árából táboroz a fémgyűjtésnél legjobb eredményt elért Jókai-utcai iskola
A zalaegerszegi Jókal-utcai iskola u''törői a v«*- és fémgyűjtés M>rán jó munkájukkal a* el-nö helvre kerültek hz l*ko''.ák Henyében, Vtisból begyűjtöttek 112 0« fél. «Ine*fémböl 10 ók fél, horsunybói 1. bádogból pedig 20 é* fél máwát; Ezenkívül gyMl közel 2 mázNi gumi, 3 máz»« p". plr. 4 máz*.» rongy, több, mint máafót mázsn eíont. 11 kilogramm toll 5 és fél kiló lóször, ö kiló emberi hnj és 045 darab üveg.
Az iskolán belül az első helyet az I. raj érte el (8. osztály). Kifizetett összeg: 3072 forint. Má-BOdik let- a III. raj a B.ik osztálytól 1437, mig harmadik a II. raj (7. osztály), 1123 forint nyugta szerinti értékű vas. fém és egyéb'' hulladékkal. Kifize»e-t összeg: 7347 forint.
Egyénileg első: Szilvási Ferenc, második: Kártyás József, a harmadik pedig Pásztor Géza. Mind. hárman a 8-ik oszrály tanulói.
A „hulladékgyűjtést a Fémgyüj. tö Hét végével nem záfta le a Jókai-utcai iskola. Állandó feladatnak tekintik és a fellelhe''ő
hulledókot továbbra is beszállít, ják a gyü(főhelyre,
Az i*kolü u»töröl a hul^dék. gyüfóeen kívül egyéb, népg«i/.d''i. hágt *zempontbó| fonton feiisrt^tok megoldására U váilniko/i,tk. 43 000 daivb helyemhernvób«''»! álló te. nvónzetük v^n. A gubók értékeit té"óbő| származó pénzből fedezik n táborozási kiadások*», io önálló tábort létesítenek. B0 gyerek megy Bnlfltonszepezdre. kilencen nedlg Csillebórcére, rt Jut^omtá. borbi mennek, ugyancsék 9 ut>!ö-rő 8 napot tölt « dombóvári tu. rista-táborban.
A Jókai-utcai Iskolát ér''e az a kitüntetés is. hogy a berlini VTT Jcűidötte az V. osztályos Semesi Sándor lesz. aki Zalából egyedül megy a Világifjusági Találkozóra.
Az iskola jó munkáját, az u;-törők szorgalmát, öntudatát bi-zonv-itja az is. hogv a megyéből egyedül ezt az iskolát terjesztet, ték fel Rákosi-zászlóra. A koreai segélyakcióra a Jókai-utcai úttörőktől 1000 forint, mig a nevelőtestülettől 28 forintos átlaggal 420 forint folyt be.
Gelsén 170 holdon legeltetnek szakaszosan
Tótszerdahelyen társadalmi munkával öntözőmüvet építenek
A legeltetési idény megkezdésekor Zalaszentmihá''.y, Pölöske szövetkezeti községek, Gelsc és Tótszerdahely délszláv község le. ge|te:ési bizottságai szervezték meg a szakaszos legeltetést Zala megyében. Példájukat kövt''tve több mini 00 községben igy íege!-(••titck,
A uiegve terftlején megtak-arU o''tuk ez*td
500 hold /fítermósét,
A nyári legeltetés tél, Int >»*ük«»ég lenne pit«1 h ''teröklre, ükkor I« i''tíw-fi l<ii»Kálá*Kul holdunkéul legulább <V=U máxsu Máltát inkiu i''iltititik l>9> (leUe kOxság Irgel. W[H bizottsága u 170 hoidu* le gelát liAront rá^xre umIoIih. Ax egyik 140 lioldus területűn két rémben H^H napig legeltették ttz áílutókui és mikor látlák, hogv vi a Urület tt .''iiü szurvns marha résíérc szakaszos legelte» ''éssel bizloslljti a takarmányt, a távolabb píő 30 holdai nem legeltették. Ezt a területe, könnyű foRasyal mégegyszer niegfogasol-ák és 50 kilogramm műtrágyát szórtak holdjára. A ffi szépen fejlődőit é^ az első kaszálással Í0 mázsát ¡akaritojtak be holdjáról Pö!öske szövetk?zeti község legeltetési bizottsága 40 hold legel" szénatermését takarította meg.
Tó;szerdahely község legelteté si bizottsága pedig elhatározz, hogv 70—SO hoidnyi területin öntözéísel eme''.ik a fűlermés}. Kezdeményezésüket támogatják a foözsésr oaraszliai. Eddig több
min, 200-an jelentkezik, hogy társadalmi munkával járulnak hozzá az
öntöző berendezés
építéséhez.
Ugv halároztak. hogv mig egyik részen legeltetnek, addig a má-ré>*t fogják öltözni, mellyel e*?n u területen darab állat« nak blzloiilják a bősége« takar-mán vellátM,
A «»BiíMt»*oii Ugelteté^ e,Ö!»egi|é-. »ére kát''hároni réwe ««-ííUAk « legelőket áN UH máter hxéles srél. fogó errwnáfcxtál illteHiek, Ax oo hold IIven piWiu ftlie« á''él kendik nieg POIrtnkéu, Nagv. Ititnlx*án, IvUkomámmbtin több kOxseglKti,
A megyei és a tárás! biróság dolgozói növéüylermelésünk sikeréért
A megyei, valamint a zalaeger, szegi járásbíróság és a fogház dolgozói elhatározták, hogy az ér-telmiség és a dolgozó parasztság közti kapcsolat elmélyítése, egybe» a mezőgazdasági munkák meggyorsítása, a növényápolás eredményesebbé tétele érdekében munkaidő után hetenkin* tübb izben kollektive kivonulnak a zalaegerszegi Dicsőség Sztálinnak iszcs-hez és segédkeznek a mezőgazdasági munkálatok végzésénél.
Gerolsteini. nagyhercegnő
Offenbach átdolgozott operett, jének előadásán a Pécsi Nemzeti Színház számos olyan figurát vo-nuítátot1- fel a színpadon, akikről ¡ehetetlen rá nem ismerni a kapitalizmus korának ,nagyjaira", öbbek között ¿z éremgyüjtő tábornokra. aki egész éremgyüjte-menyét «z erkölcsi szennytől p''lsz. kos zubbonyán viseli, vagy a hitleri képességekkel rendelkező bel. ügyminiszterre, esetjeg a rágógumival és nyugat kölcsönnel masz. ''•igoió fölényesen ostoba pénzemberre.
Az előadás jól kidomborította a darab negatív hősei jeliemének minden fonákságát, feneket fen al. jasságá; és a lcggyiikosfbb fegyverrel hadakozott ellenük: nevetségessé tette őket. Várady György rendezői érdeme, hogy ez a maróan éles guny mindvégig a valóság határain belül mozgott és nem téved'' a cirkuszi mutatvány veszélyes talajára.
Az úgynevezett pozitív hősök szerepükben mintegy magyarázták cs-ík nzt. .«minek végercd-iwnybeft erőteljesebb hanghoz
kellet? volna jutni. Kimondták ugyan az igazat abban a környezetben. ahol a hazugság a divat, a besúgás és a kémkedés pedig fontos jellembeli tényező. Igyekezte« is eZzej az igazmondással fájdalmat okozni a másik félnek: de a gerolsteini udver feketelelkü figuráinak nev-e''ségessége mellet t ez a hang nem nagyon érvénye, sült. A dai-ab utolsó jelenetében azonban megváltozott a helyzet: a rendezés nagyszerűen hozta ki a teremtő erők feiülkerekedésér. s azt, hogy 3 nép elűzi elnyomóit. Világosságot gyújt a nép ekar^ta. s ez a fény elkergeti azokat, akiknek éltető elemük a sötétség.
SZÍNHÁZI MüSOR
Junius 7.én. csütörtökön este 8: Gerolsteini nagyhercegnő.
Junius 8-án. pénteken esie 8: Vidám nyár. 1951.
Junius 9-én, szombaton este 8 őrskor: Cigánybáró.
Junius 10-én. vasárnap délután 4 órakor: Cigánybáró.
Junius 10-én, vasárnan este 8 órakor: Vidám nyár, 1951.
Tótszentmártonnak szép mozija van, de a szombathelyi MOKÉP nem küldi
a mozigépet
Délíxlév ktti»4geink & reakciós Hor''hy-lriőben nemcsak gazde*it.
gi.''ag voltuk szegények, hímem 11 kulturálól is i>| vol|at< ¡¡árva. A hely/e: a felszabadulé« vitán gazdaságilag és kulturális téreu eaynráni megváltozott. A gazda, sági fellendüléssel párhuzamotian a kuqura is pzácnyakaí kapott s ma már a délszláv községek kul. lurcboporljai, énekben. táncban ✓és Színjátszásban méltó versenytársai lettek a megye többi kul-turcsopőrtjainak.
Műsorral ünneplik -a Béke-falunapot
Még a megnövekedett mezögaz-daságj munkák idején, tavasszal és nyáron is szakit magának idői a fiatalság, hogy felkészüljön ogy-egy kultúrműsor előadására. A tó''.szentmártoni fiiatalok szavalatokkal. tánccal és a í.Nyári zápor" két felvonásának előadásával ünneplik a Béke-falünapot. Tkálecz Antal, a DISz szervezőtitkára. »aki "egyben kulturfelelős is, elmóndja. hogy a DlSz-fiatal-üágot valósággal vonzza a gyönyörű kulturterem, amely a volt uradalmi kastély földszintjén van.
— Nem csak a kulturcsopor''t,
hanem az ui(6rök is kisülnek « Béke''falunapra — mondja Né. meth Klemér, a» iskola vezHÖJe.
Vuu űép, CBük el kell küldeni
"Aztán Tkálccz Antal rámutat egy. hibára, nmi bizony sulyo» hátráltatója a kuliurának: — Nagyon szép mozihelyiségünk van'' — mondja. — van mozigépészünk is. de a mozi mégsem működik. Horváth Gyula három hónapos^.tanfolyamra ment Budapestre? Arról volt szó, mire ő a tanfolyamról visszajön, itt lesz a mozigcp is és az ajzregátor. A szombathelyi MOKÉP közölte, hogy a gép megvan, csak el kell küldpniök. Nem értjük, ha megvan a gép és az agregátor. miért nem küldik el?
Ezt mi sem értjük. Nemcsak a szép és tágas mozihely iseg cs a mozigépész "várják a gépet, hanem Tó:szentmárton dolgozó parasztjai is, akik a felszabadulás óta megtanulták, mit jelent a kultura és nagyon várják azt a napot, amikor a kultura egyik legjobb terjesztője, a film. a tói-szentmártoni moziban is a vászonra yeiiti képei:.
Miért nincs villany ax alsónemesapáti állomáson
A budapesti Fesztiválon szerepel a kanizsai „Szabadság" énekkar
Mcgirtuk, hogy az Országos Tavaszi Üzemi és Városi Kullur. verseny megyei döntőiben szerepelt legjobb kullurcsoportok közül választják ki azoka*. a legjobb kulturcsoportokat, amelyek szerepelnek a jövő héten sorrakerülő budapesti Fesztiválon. Zala megyében ebből a szempontból elsősorban az énekkarok jöttek számításba és ezért hallgatta meg nemrégiben egy szakértőkből álló bizottság a nagykanizsai olajipari dolgozók ,,Szaí badság" énekkarát, valamint a vasutas dolgozók énekkarát. A bizottság javaslata alapján kedden értesítette az Országos Kul-lurverseny Iroda a ..Szabadság" énekkart, hogy junius 14-én az ország legjobb énekkarainak operaházi hangversenyén sze-1 repelnek. A műsor összeáll itása céljából kedden és szerdán Nagy. kanizsán tartózkodott Mura Péter, a neves karnagy, aki ismét meghallgatta az énekkar teljes műsorát.
Hl emiitjük meg, hogy u Vegy. ipari Szak«zervezer a kuliurver-eenyen való kiváló szereplés ju. Iiilmazánaképpen lehetővé tottc. hogy az énekkar nyolc tnRjii én Hót veselöje külföldi íldüleien vegyen réixt.
Alsonemesapátibin a mult év augusztusában gyúltak ki a villanyok, Mindössz? két hónap még és egy éve lesz. hogy a petróleumlámpákat felváltotta <1 villany. Ez/el még ct»«k meg lenne elégedve a község dolgozó pu> re«t»»ó8a, cwik nem. hogy n MAV f> vasútállomásra nem ve. «etietl be villanyi, A vasútállomáséi ŐT mé^rre huxódlk ei « villanyvezeték, Sión cwk nem múlhat n beiMroSli...
V/tgy netán takarékoskodik tt MAV>I Ugyan! Csupán felületlen. eégi''ül van lit szó, Öregek, b<* e. gek és gyerekek éjnok idején bo.
ZALA
A Magyar Dolgozók Pártja -Zala megyei Bizottságának lapja, — Felt
16a szerkesztő: Szántó Jenő — Felelő» kiadó: Darabot Iván —. Szerkesztőiig: Zo'' -.-rerszeg. Kowuth Lajoa.atca 22 Tol. 2i0. Nagykanizsa, Zrínyi M..n-29. Tel. M. — Kiadóhivatal: Zalaeger. «eg. SzéohenyJ.tér 4. Tel. 102. Nagy* kanizsán Zrínyi M..T1. 29. Tel. $4. Ké_ szült a Vasmegye nyomdában Szom. batbely. Kossnth L-u. 6. Tel: 73. -
Felelős Tetető: Hegedű» Gynla.
Olvasd
torkainak a vasútállomás épületében. Ezen a legsürgősebben segi. teni kell az alsónemesapáti álló-máson,
Rádió a sAnd kulturotthonban
A Sa;ib;:d Főid Tavaszi Vasút napok legutóbbi előadás* kereté'' ben ünnepélye;«!n adta á:t'' Molnár Ferenc elvtárs, a kanizsai városi tanács elnöke a eáncl kuUurOtl honnak adományozott néprádiót. .Ennek a rádiónak az a rendelte <ése — hangoztatja Molnár elv társ avatóbeszédében; — hogy megszólaltassa az uj. szocialista kultura hangját ebben « városrészben is. Az a rendeltetése, hogy közelebb hozza dolgozóinkat az igazság megismeréséhez és sorompóba állítsa a béke védelme érdekében*. A sánci és .szabadhegyi dolgozók nagv lelkesedéssel fogadják az ajándékot.
— Néhány héttel ezelőtt közölt cikkűnk eredményeként a nagykanizsai Vendéglátó V. leszáilitot ta a fagylaté árát. A nagyadag ] forintba, a kisadag Redig 50 fillér bc kerül ismét.
APRÓHIRDETÉSEK
MUNKAALKALOM ÉS KERESET minden nőnek,'' aki selyemtisztára gobelin himzésl vállal.- Ha a hímzést nem ismeri, rövid tanfolyamon ingyen betanítják. Jelentkezés Zalaegerszegen a Földműves-szövetkezeinél. Kossuth-utca 9.
(223)
MERCEDES 1700.as személykocsi karosszériát keresek. Cim a zalaegerszegi kiadóban, (d)
Szénakaszálásbau 3*9
Tóth
A becsehelyi Rákosi-termelőszövetkezet uj életre szövetkezett dolgozó parasztjai a növényápolás és fükaszálási munkák terén is példát mutatnak az egyénileg dolgozóknak. Tót-h István az elmúlt hé^va 3.9 munkaegységet teljesített egy-egy munkana. pon. kocsmáros István 18 éves
munkaegységet ért el István
ifjumunkás is megközelítette t két munkaegységet. Alapos és já a munkaszervezet a termelőszövetkezetben. Jó a versenyszellem is. Csabai István és a többi mun-kacsapatvezctő egyetlen napca nem muksztják el. hogy a munkaegységei a munkakönyvbe be ne vezessék.
S. BRODZKl:
A T1TOFASIZMUS TÖRTÉNETE

IluukuvlcN l«v már a liáborti belelexése elölt Jórt^/t sikeresen .,niefíiln:iH()tlo'''' a juKP-t n „ricm. klvAnnto»" «lemcktol inAí.*x6vu), ti bectülcley koimtninU úktól, akik liűck volhis u párthoz, és u sto. cialUmushoí. li«zcl szemben bc-csaloftattak a pártba mindenféle imgbizhatatlan és ellenséges ele-mtt. igy például olyanokat, akik együttműködtek a fasisz a megszállókkal (többek között a már említett áruló Nedics egy roko-nál), kapitalista elemeket, kulá-koka- stb. Imc hogyan jellemezte Rankovics a JuKP összetételét a JuKP ugynevezítt V. kongresszusán, amelyet 1948-ban tartottak: 29 százalék munkás, 50 százalék parasz. (ezek közöt Rankovics megállapítása szerint 13 -százalék zsirosparaszt), fez.viselő és értelmiség 14 százalék, egyéb 7 százalék. Ha ''elemezzük ezeket a számokat, ki:
adatni sxei''lni — a JuKP-ban üfl s/iiüta''.ék ti bumoá elem.
b) A „munkások'''' «vüjtőfogul. ma alá tarlóinak u hlvutaiON adutok sütrlnf u kisiparosok, kis. kereskedők, a klsurctnck tulajdo. nosai. Muikás válóban ouuk 20 százalék volt.
c) Igy tehát — még Rankovics híva alos adatai szerint is — a JuKP egyötöde burzsoá elem cs egyötöde munkás, a többi kít-lönfélp kispolgári elemekből került ki, akik ilyen osztályszerke. zelü pártban nyilván a burzsoáziával haladnak együtt'', ellcnső. qcs vszlályblckkba tömörülnek velük a proletariátus ellen. Abszolút számban a JuKP-ban nincs több mint SCTeztr, 100 ezer munkás, vagyis Jugoszlávia prolelá-riátusának csak igen kis része. Ezzel szemben Rankovics azzal
a következők d-rüln-k'' dicsek€dett'' ho*v a Párl taRÍé-" a kove.Kezok d.ruin.* gzáma ké(. éy ^ 1946,ól
1948-ig 148 százalékkal megnövekedett.
Igy festett a gyakorlatban a kommunista pártiak, mint élcsa-
SPORT
VASÁRNAP ELDŐL * A MEGYEI EAJNOKSÁG
A megyei labdarugó bajnokságban csupán két mérkőzés van még hátra, a vasárnap sorrake-ülő Z. Vörös Meteor—Z-. Bástya és Lovászi Szikra—Z. Épitők. Ez utóbbi ujrajátszás lesz, mivel az eredeti mérkőzést a Z. Bástya és Z. Építők megóvta. Az MTSB az óvásnak helyt adott azzal, hegy a mérkőzést semleges pályán kell újrajátszani. A két egyesület a zalalövői pályát vá. lasziotia. A Z. Vörös Meteor— Z, Básiya helyi rangadói termé. szetes?n nagy érdeklődés előzi meg annál is inkább, mert ezen u mérkőzésen eldőlhet a tavaszi elsőség, Amennyiben ugyani» Lo-
váwl a« Építőktől verexésot sxenved, ti Vórön Me''eor pedig jobb gólaránnyal győ/,, Lováéit mogelöxve n/. első helyre k«rül-het. A papitforma «¿érint a műkőmé* eíélyese a Vürö» Mete. or, azonbttn mestlepclé« könnyön lohcséRP?, különösen, ha tekln. letbu vesszük, hogy a Bástya az elmúlt vasárnap okos és tervszerű Utókkal biztosan győzic le Zalaszcnigrótot. Nagy küzdelmet és Vörös Meteor győzelme: várunk.
NÉMETH ORSZÁGOS BAJNOK
Az országos egyéni ökölvívó bajnokság döntőjében Németh Zoltán (Nkanizsai Szikra) pontozással győzött Szakács II. (Borsod megye) ellen és ezzel a vál-''.ó-sulyban megnyerte az országos bajnokságot. A mérkőzés folyamán az első menetben Németh csak a végén jön fel. A 2. menetben élénkül az iram. Németh most már pontos horgokat üt. Szakács többnyire hátrálva védekezik és csak ncha üt vissza. A 3. menetben mindkét versenyző fáradP különösen Szakács. Németh azonban a menet végén még erősíteni tud, két ízben is nagyszerűen megsorozza ellenfelét. cs igy megérdemelten győz.
VEZETŐSÉGVÁLASZTÁS A KANIZSAI LOKOMOTIVNÁL
Uj vezetőséget válaszlotfc a nagykanizsai Lokomoiiv SE. A vezetőségválasztó taggyüléssn Laurencsik János főtitkári beszámolójában vázolta a sportegyesület eddigi munkájának eredményeit. és rámutatott a felmerült hiányosságokra is. Különösen nagy hibák voltak uz ökölvívó szakosztályban, amelyét fel '' itt
kelleti oszlatni, mert nem akadt a vezetőségben senki, aki erélyes kézzel rendet termletí volna ott és helyes újra vezette volna ezt a számcs versenyen kitűnt szakosztályt. Hibák vannak az MHK testnevelési rendszer körül is. A Lokomotív — mint ismeretes — az elmúlt évben országos -ván. dorzászlót nyert az MHK-ban el, ért jó eredményekért. Idén azon. ban komoly lemaradás mutatko. zik. A jelentkezések ugyan megtörténtek, de a próbázásokig csak az aktiv sporiolók jutottak el, bár azok is csak két képességből tették le a próbát.
Ezután sor kerüli oz uj veze. .tőség megválasztására, oml gá. pieseti, n kritika teljes hiánya, val zajlott le. A megválasztott vezetőség réwéről Avar Sándor elvtárs, az uj elnök kijcleotei''e, hogy a/, uj veaeiőxég mindenkor ■élje* odöiidá*eal irányítja a Lokomotív SE.t. n igyekwlk lelki. iimereteN munkával megoldani t feladatokat.
JATWSt LABDARUGÓ i MUKDMENYl''K: ''
L NOp''bolt—Zttias*cntfly6r£f 12:1, Z. Tchcrfuvar—Csúcsbozsolí 1:2. Vdrosi Bajnokíűq: Pcdagóf(u. sok—Sr.TK 0:0.
• S
SPORTHÍREK
A magyar labdarugó válogatott B-csapata közbejött akadá. lyok miatt nem tud Nagykaui-zsára utazni.
Hosszas tárgyalások után végre sikerült az N. Építőknek NB I-es csapatot találni a junius 17-i pályaavató ünnepségre. A budapesti Kinizsivel -iétszanak az Építők elsőizben az újjáépített sportpályán.
Polgár Gyula. a többszörös magyar válogatolt labdarugó elvállalta a nagykanizsai Lokomo-3iv edzői tisztségéi. Ma délu*án már próbaedzest is tart a csapat részére.
A Vácott megrendezett országos egyéni kisgolyós tekebajnokságban Takács Ferenc (Megyei Rendőrkapitányság) 114 iával a 8. helyen végzeit.
Türjén folyó hó 17-én aratási ünnepség lesz. melynek keretében nagyszabású sportműsort- is terveznek. Szó van arról, hogy az egyik fővárosi labdarugó csapatot hívják le hírverő mérkőzés-re-
A Z. Lokomolivban 9-én 16 órákor lesz a vezetőség vúlasztá. aa. A vasutasok körében a vá. lasztás iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg.
a) ,:Egvebek" — ezek burzsod elemek. A kulákokkal együtt teháh v- Hankovics -¡hivatalos
patnak. min. a munkdsos*tál.v élenjáró erojínek likvIdAldsa. l«v feslett már jóval a Tájákortaló Iroda liatároxalu «Ion, uiuely lorúnlotiH Hü Alurco Tlioíkról, n ..fixoelullkmushox Ví*etrt iit".ról Tito, Hunkovlcs, KardolJ és C»yl. íusx kiadásában,
4, Terror a JuKP n belül.
Azonban egyedül üt, hogy a pártol feltöltötték os»tályídescn éj ellenséges elemekkel — miköz. bei egyidejűleg elávolitották a becsűlcUs kommunistákat — még nem volt elég. Az Uymódon létrehozott pártnak különleges szervezeti formát kellett adni. A JuKP-nak jóval a felszabadulás után még mindig nem voll szervezeti szabálgzata. a párt titkosan. összeesküvő társaságként működött. Apparátusa, amelyet a szervezőtr''-kár. Rankovics ^ar-!_ott kízébei. csaknem teljesen összeolvadt a biztonsági minisztérium (UDB) apparátusával — ennek élén szintén Rankovics állott. Igy a pártapparálus Rankovics segédeszközre volt arra, hoq.y terrort gyakoroljon mindennemű ellenzékkel szemben.
Világos, hogy ilyen szervezeti fe-lépiyb mellet'', mm lehetett fce-
«irélnl nemllvon pánonbelüli demokráciáról, a kritikának ön-krl''ikánnU semüven mefinvIlvA*
milásAról, a inii''i fotlnsUt hmli>e wt mihljiira i><>H feUlpitve, ah»'''' 4 tuM''>k kölclessóii-í ttü volt, hoflv mtcaclnmke<ljt>t\el<, a helvi «*cr voxeteké pedig «*, ho«v víflrf'' ha|l*t\k továbbítsák (t fel üköt Jtiuő uiusltásoku1. I''ven •wűltrtf nyék között nem volt és nem N ilchoictt senvilyeti tfUcnőrzés. semmi kapcsolat a tömegekkel, »ennni faluról jövő kezdeményezés. Magának Rankovicstiak c; .kellelt ismernie a JuKP ugyne-vezet'' V. koigresszusán. hogv „sok pártszervezetben ezt {''ártják helyénvalónak, hogy a pártösszejöveteleket titkos helvekcn tarlsák. "ovábbá, hogy a pár! tagjai a tömegrk clőtf. eltitkolja-: párttagságunkat. Ezenkívül azokban a kerületekben, ahol a bandák még nincsenek teljesen likvidálva, voltak pártszervezetik, amelvek nem adtak életjelt magukról. Mindez az illegális időszak maradványa...''4
Nincs szűkség mélyebb elemzésre ahhoz, hogy megértsük, mennyire hamis ez az egész magyarázat.

Bolgár jegyzék Jugoszláviához
Újítások, észszeriisitések az egerszegi Magasépítésinél
JÖVÖHETI RÁDIÓMŰSOR
áZ MDP ZALAMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA
yszrW
VII. évfolyam 131. szám.
Ara 50 fillér
1951. funius 8. Péntek
MAGAS KEPZETTSEGU SZAKMUNKÁSOKÉRT
Csupán beruházásokkal, ui gé-pek-kei oem tudnánk megoldani azokat a hatalmas termelési fel-.álatokat, amelyeket módosított O''évcs tervünk előirt. Mpm cleg t;j esztergapadokat bcál!«ffmink a nagykanizsai ■''Ásványolaj Gópja-vjtó Vállala:, e*ztcrgamuhel\cb;. Hogv az esztergagépeken uj fu-róbe rendcziSekh:/. szükséges ainucok formálódjanak, ahhoz esztergályos kell, Nem «lég hn-•Iniasan meqnüvclni a valIalat
műhelyeit. Uoíív ott ui tarlályo. .m tudjunk forra*zla ti. mptoro. í,,.: ;miiünk javiiijtri. «épY»./«li unitikáka: tudjunk vIvégMiil, nl>. \\c/. hegesztők, motarsicrmk, tfiitüfatoaok kellenek, S ni nem .¡uir milyen *zak inunkásókra vnn «/tjQg. huitrm képzett, « mcfftió-t>< kedvit fehidainkat vtJltalnl éh ftwaktn elvéq''etnl ludó o*t''oi''gn-!vo»okN, motorszerelőkre, cpltvtpurban kőniüvosífkrc és vas. l*?»n»zerc!Okr-c. egyáltalán az élet minden területén kiváló í''zakmunkásokl''H van szükség. Vem végezhetünk jó munkát a terv célkitűzései lek mcgvalósíU''u s41><trt. (quencscn lemaradunk a ''•csv teljesítésében, a békéért ut. vo;> harcban, ha az uf qépek mdlé. az uj technika mellé nem biztosítjuk az uj kádereket, a ta. nult munkásokat.
Ennek a hatalmas jelentőségű, io\ábbi muikánk sikerére kiható ¡viadalnak helyes értelmezése ette mulasztyatatlanul fontossá, hogv Pár''.unk II'' kongresszusa olvan nyomatékosan foglalkozzék a " szakmunkáskérdéssel. „AZ egyik legfontosabb ui feladat, őrhellyel meg kell birkóznunk, a népgazdaságunk fejlődéséhez el cnq''cdhcteHenül fontos munkaerő kérdése"... — moidotta Gerő elvtárs kongresszusi beszédében és hangsúlyozta. hogy „fokozott qondot kell fordítanunk a szak. munkásképzésre, részint fiatalokból. részint azonban átképzés és a technikai minimumok rendszerének bevezetése ittján". Ennek a kongresszusi útmutatásnak nyomán született meg a minisztertanács határozata a technikai minimumok bevezetéséről. Ennek lé-nvege az, hogy a szakmai isme. regteli bizonyos meghatározóit minimumából a dolgod vizsgát ''esz. ezzel joqot szerez maqasabb l''osórolásra, tehát maqasabb kc. resetne i». Ilyen módon segéd, munkások és betanított munkások Is tömegesen kerülhetnek a szakmunkátok sorába, ugyanakkor a szakmunkások alacsonyabb kategóriából, tehát alacsonyabb •udást igénylő munkakörből, na. ¡ívobb ''kategóriába, tehát magu. sabb fizetést biztosító, egyben magasabb követelményeket tá-m.isztó munkakörbe jutnak.
Mint előre látható vol:. do.go-¿óink nagy lelkesedéssel és öröm-md fogadták ezt a minisztertanu. oí rendeletet ős hamarosan a b-széd tárgya lett- A tapasztalat azoaban az» mutatja, hogv a dol. ''tozók lelkesedése, érdeklődese mellen mcqyénkben erősen lema. indl a válialatvczciöséqck, üzemt szakszervezeti és pártszervek fl-uyelme. Elsősorban beszélünk azokról a szakmákról, ahol a ''hgnagyobb a szakmunkáshiány, A zala?gerszegi Magasépítési Va.-lalatnál például az üb-titkár még egyáltalán ném tanulmányozta a technikai minimumok tanfolyamának problémáját. Holott . az özemben''a dolgozók már várják, mikor indítanak tanfolyamot, nogy»résztvehessenek rajta. A másik súlyponti kerületen, az ás-
vá lyolajüzemckben a vállalat veze tőség, a műszaki értelmiség, a normások elkészítettek egy tervezete:. annak megtárgyalásába azonban sem az üzemi bizotiságo. kai. sem a dolgozókat nem von. ták bc. Ennek következménye az, hogv . semmiféle előkészítő munka nem folyik annál is in-•kább, mert a minisztérium, csak. ugy, mint a premizálási lervezc. tó íek jóváhagyásánál. késik. Mindeddig nem küldte vissza u jóváhugyott tervezetei «gvik olajipari vállalathoz s»''m. elodáz-t''U egy Húzaksrcttyén utroescH kifériffi tanfolyam megindítását. LcgMilvosHhb a Ijedelemből tifámmtró Umaradás nz Ásvány'' olaj tiépjavltó Vúllnlutnöl, ütne. I.vel tudvalevőleg duplájára bővl-írnek és legjobban fog ér/.odnl a urak/tnunkávlilány, a Képzőit, tanult esztergályosok. hegesztők, motorszerelők, tehát a Jeggyako. rlbb szakmu''ikások hlAnvu.
Üzemi funkcionáriusainknak, s n minisztérium főosztálya illcté. kcsolnek Is látniok ''kell. hogv a technikai minimumok vizsgarend'' szerének mielőbbi megvalósítása harci kérdés. Emlékezetni ''kei: őket arra a sztálini tanítás-ra. hogv „olyan emberekre van szükséqünk, akik elsajátították a technikát, olyan káderekre, amc. lyek a technikát teljesen maguké, vá tudják tenni és annak rendje-módja szerint kihasználni". Ennek a'' szükségletnek kielégítése ötéves tervünk végrehajtása, eredményes békaharcunk érdekében parancsolólaq meqköveteti, hogy percet sem késlekedjünk Pár Lünk II. kongresszusa, útmutatásainak megvalósításában, kormányzatunk határozatának végrehajtásában. A vállalatvezetők felelősek az cqész technikai mi. nimuntlanfolyamok teljes sikeréért és különösképpen azért, hoqy jól, időben biztosítsák a ianfo-lyamok megindulásának műszaki ''és technikai feltételeit. Üzemi szakszervezeti bizottságaink felc. ''.ös>e.k a dolgozók mozqósHásáért, a tanulókörök meqszcruezésccrt, a lemorzsolódás meqakadályozá-sáérU
Ismertetni kell minden dolgo zóval a politikái munkával össze, kapcsolva, hogy a technikai ml-nimum-vizsgák egy ujabb lépés a szellemi cs fizikai közöUi ellen, lét megszüntetéséhez, előfeltétele annak, hogy munkásosztályunk afralmasabbá legyen megnövekedőit feladataink végrehajtására. Tudnia kell minden dolgozónak, hogy (i technikai minimunuvízs. qák letételével salát anyagi helyzetében is javulás ¿¡II be, még abban az oetben K ha az eddigi gyakorlat szerin: — például a Vasvázasban — magasabb Katcgó. riáju munkásnak nem mindig ha, sonló kategóriájú munka jutót'' Erre vonatkozólag a ini^isile-''ta nács gondoskodott arról,- hogy a. vállalalvszctők minden dolgozó, twk szakképzettségéhez, bérkategóriájához illő kategóriájú munkát biztosítsanak. Ha ezt nem tudná megtenni, a négv heti bérpótlék. után a dolgo/ó kiléphet az üzemből anélkül, hogy kilépése önkényes távozásnak számítana. Abban az esetben víszon''. ha például a Vasvázas egy munkásának nem »udnak megfelelő kategóriájú munkát biztosítani. Lo. vásziban, vagy Kerettyén viszon ■gen <9 a munkás vonakodna az áthelyezés» elfogadni, a bérpótlék megszűnik.
A technílcai minimumok rendszere tehát egyaránt szolgálja öi
Kerkafalva szövetkezeti község 240 százalékra teljesítette a tojásbeadást
A megyei átlag- még- csak 15 százalék
Az országos tojásbegyüjtési versenyben eddigi eredményeinkkel uem nagyon dicsekedhetünk Az igaz. hogy az elmulf, héten 10 százalékos javulás mutatkozott a beadás jerén. Eszerint u mc. gyénk dolgozói 45 százalékban teljcKiiették évi előirányzatukat. Ha továbbra in ilyen nehézkesen megy a bcsyüjtéa, könnyen a {¡errghajjó megyék közé kerülhe. tünk,
Keményebb «gKáclóf!
A l>«romftbCttd4h irrén még ko. molyanb u lcmar<idásl Nlnc« ta. án baromitV Több mint. nz el-mull cr^lendök bármelyikében, Csak «¿5 a helyzet, hn«y pórt. pzcrvczetelnk nípnovclöl, u náeglatfok nem mogyart''uzák meg küznégclnk dolgozó paraszt, jajnak a barotnflbeutlán jelentőségét. A kulák meg utalt a faluban s tcljesliés ellen. Megfigyel, lük a zalaegerszegi piacon, hogy környező közfégekböl nagy számban hoznak be jó borsos áron baromfii,-''ugyanakkor oda. haza a községben a Seadás telje. süésc alig néhány százalékot mulat. vigy egyáltalán meg sem indult még. És ezen jelenségek mellett sokhelyütt- szó nélkül mennek el pártszervezeteink és tanácsaink. Így van ez például Kis. és Nagypaliban is. Harcosabb. keményebb agiíációt. kell, hogy végezzenek a mi népnevelőink. tanácstagjaink a siker érdekében. Több példamutatást.
Persze nem mindenütt rossz a helyzej;.. Kerkafalva szocialista község például 240 százalékban tett eleget tojásbeadási kötele-
zettségének. Ebben a községben a tanácstagok mindannyian be. kapcsolódtak a begyűjtési mun. kába és maguk jártak elöl jó példánál. Szentkozmadombján 123, Zalaszentmártonban még jobb, 136 fzázalékos. Zajaszenj. lörincen U2 százalék a begyüj. té».i eredmény.
Fokozzuk a begyűjtési munkát!
ük&kben u közegekben megmagyarázzák » népnevelők, « I«* nácragok. hegy a iojásbegyüjtéu epoly höiuíitif. kftteleshtg, mint u
növényápolás. Nemzetgazdasági érdek, hogy a dolgozók ellátásáról időben gondoskodjunk. A fenti számok is igazolják a pártszervezetek és a tanácsok jó munkáját,. A dolgozó parasztok e''.öbb kötelezettségüknek tesznek elcgs-és csak azu''án viszik a szabod-tojást a íöldmüvesbzövetkezetek-be, (
A tojáhbeayüjléti ütemét ha egérz megyében fokozni kMI, Varinak olyan köttégelnk mint, például Zöla?*cn''bnlá»8, Tornyl. dzenlmlklóri, Zalftszentgrót, C»á. ford uhn| cs«k S—10 *záitflók közölt mozog uz eredmény.
Szárítsuk fabakokon u szénit
A veszólyeztclelt területeken sllózzuk a levágott oedvcs szénát 1
A rendkívüli c«ös Időjárá» következtében az alacsonyabb fek* vésü területeken a zalaegerszegi láráaban a lekaszált szénát a dolgozó parasztok °''J''an módon szárítják, hogy fabakokat készítenek és arra a ezénát felrakják,
Ilyen fabakokat Játunk a bugodvltenyédl és a felsöbagodi réteken is. A azénaszárltásnak ezt a módozatát, amelyik igen .1ól bevált, ajánljuk, hogy atkalmazzák a megye többi községeiben Is, Az a cél, hogy minél több takarmányt biztosítsunk fejlődő« állat-á.''lományunk számáru.
Pókaaaspetken és Zalaistvándon a dolgozó parasztok a vizsol elöntött területekről összeszedték a szénát, silógödröt'' készítettek és abba sl''ózták. Ahol szárításra nincs mód, kövessék ezeket a példákat. ■ ''......
B szenlgyörgyvölgyi földmüvesszövetkezet tiszta magtárral várja az életet!
Kis Kálmán szenjgyörgyvölgyi szövetkezei i ügyvezető büszkén mutatja meg a szövetkezet ter-ményraktárait> és a pótmaglára-kat is.
Vörösherekaszálásban 87 százaléknál iariunk
Zalaszentmiháiy szövetkezeti község felhivása után községeink dolgozó parasztsága az elmúlt hé. len egymással versenyezve végezte a növényápolási és széna-betakaritási munkákat.
Az aratás, cséplés nagy mun-kája elötr igyekeznek idejében elvégezni a növényápolási munkákat. A cukorrépa egyelését cd. dig 87 százalékban végeztük cl. Ahol jól haladnak a munkák, már a második kapálást is megkezdték. A napraforgó kapálással 95, a kukoricukupálással 70 százalékbun végezlek megyénkben, sokhclyen már megkezdték
a második kapálást is. A lucerna, kaszálást 67, a vöröshere kaszálását és betakarítását 83 százalékban végeztük el. A réteknek •több mint felét lekaszáltuk.
Első helyen van járásaink közül a zalaszentgróti járás. A kedvezőtlen idő miatt lemaradás mu. taikozik a letenyei járásban. Községeink közül jó Szentpéier-íölde és Pölöske szövetkezeti község, umely versenyben van Zalaszentmihállyal. Jól halad Pusztaapáti és Díóskál is. A za-luszentmlhúlylitk meglehetősen elmaradtak Pölöske és Szenlpé-terur melleU.
Leteiiye magasan túlszárnyalta fémgyűjtés! előirányzatát
A letenyei íöldmüvesázövetkc. zet ügyvezetője, Kovács Gyula elvtárs, a fémgyűjtés megindulásakor látva, hogy a DISz helyi szervezete rosszul kapcsolódik be a népgazdaságunk szempontjából nagyjelentőségű munkába, fel-hiyta a helyi iskola igazgatóját, hogy ismertesse az úttörőkkel a fémgyűjtés jelentőségér. Kovács elvtárs pedig a szövetkezet dolgozóival házról-házra járya ¿fogott hozzá a munkához. Vass Já-
nos fuvaros és Vlasics Ferenc kisparaszt fogatukat ajánlották fel a hulladék szállítására, és személyesen is részt vettek a gyűjtésben.
Az úttörők, valamint m szövet, kezeti dolgozók jó munkája azt eredményezte, hogy az előirányzott 82 mázsa vas helyett 480 mázsa vas, 450 kiló színesfém és renge-.eg egyéb hulladék gyűlt össze.
— KitisztitoHuk- becsületesen. Illendő módon várjuk az uj gabona beszállítását. — mondja. _
A tavalyi terményekből egy szem sem maradt bent. A padlók. téglák hézagaiból kisepertük az oda bekerült gabona-, kukorica-szemeket.
Ahogy körülnézünk a magtárakban, látjuk, hogy a falakat tisztára meszelték, a mennyeze-leket megtisztították a pókhálóktól.''A repedéseket a falon. a hasadásokat a gerendákon habarcs. csjI gondosan betömték.
— Megkaptuk a fertőtlenítő. szert — veszi át a szót ismét az ügyvezető és megkezdjük men. ten a fcrtu:lenitést. A perme-czés és porozás után az ajtókat, ablakokat nyitvahagyjuk és ml. elö''t a tárolási megkezdenénk, a padló simu felületéről a porzó-szert eltávolítjuk. Azután jöhet uz uj, friss mag a fertőtlenített magiúrba.
Kis Kálmán szövetkezeti ügy. vezető elmcndja az'' ís. hogy a határmenti községben május havában elérték azt, hogy minden egyes család már tagja lett a földmüvesszövet kezet nek. Sőt van olyan család, amelyből hárman-négyen Js tagok. Jól halad az üzletrészek befizetése. is. a májusi előirányzatot 152 százalékban teljesítették.
• Várjuk és nagyon vigyázunk arra, hogy a magtárba kerülő magvak egészségesek maradja, nak. Ezért végzünk a magtártisz-titásoknál becsületes munká". Tudjuk, hogy minden szemért kár, merj minden szem gabonától gazdagabbak, erősebbek leszünk és a béke megvédése erő kérdése.
[ éves tervünk, békéért .folyó harcunk, szocialista építésünk közős I nagy ügyét és a munkás egyéni
anyagi érdekét. Ezt figye''-embe I vegyenek rajta részt dolgozóin.: véve szervezzék minél előbb Imiiéi nagyobb száHiban. üzemeinkben a tanfolyamokat és| S.)
A Bolgár Népköztársaság kormányának jegyzéke leleplezi Tito katonai attaséjának bűncselekményeit
A Bolgár Népköz^ apaság 1<ÍU ngyminisztérium,i junius 6 án legyzéket juttatott c| Jugoszlávia .vófiai nagykövetségéhez, .»melyben persona-non grata-nak nyilvá-e''íta Koszta Ugricn őrnagyot. Ju. goszlávia szófiai katonai attaséját köfcölfe Jugoszlávia szófiai nagykövetségével. hogy nevezett érán belül t^r''ozik elhagyni az .*>rszág területét. A katonai attasé kémtevékenységet folytatott és diverziós cselekményeket irányi, tori.
A többi között például mb-hántást szervezett a ..Geo Milev". állami üzemben. A robbanás következtében 11
bolgár munkád vesztette é''.c. tét.
. A Bolgár Népköztársaság külügyminisztériumának jegyzéke ez. után pontról-pon''ra feltárja. hogyan készítette elő kémek és diverzánsok segítségévei a robbantásokat. hogyan szerzett adatol«»'' a .Geo Milev* ipari üzem béren-dezéséről, termelési kapacitásáról.
A bolgár külügyminisztérium kormánya nevében és utasítására a lcgerélyesebb iü-''akozását fejezi ki a kém-, diverziós ós terrorista cselekmények ellen, s hangsúlyoz, za: Ugriea őrnagyot több ízben leleplezték, hogy diplomáciai munkájával össze
wm egyeztethető és a Bolgár .Népköztársaság biztonsága cl len Irányuló cselekményeket követett el.
a jugoszláv katonai attasé tevékenységével kapcsolatban felsorolt tényekre támaszkodva „ Bolgár Népköztársaság külügyminisztériuma .persona non grata''.nak minősiti Koszta Ugrica őrnagyot és figyelmezteti Jugoszlávia szófiai nagykövetségét. hogy neve. zett
a jegyzék kézbesítésétől szá mitott 48 órán be''ül köteles a Bolgár Népköztársaság lerüle-tét elhagyni.
A szovjet kormány válasz jegy zeke áthúzta a nyugati hatalmak provokációs számitásait
— ismeri be az imperialista országok sajtója
* Paris (TASzSz). A négy hatalom kulügyminiszterhelvettesei junius K ra kitűzőt.; rendes ülésé; ;< nyu. ga;i hatalmak képviselői — Jcs-sup. Davies és Parodi — kérésére elrwpoJ*ák.
A francia lf,R«k többsége elismeri a három nyugati hatalom Kormányai mesterkedésének teljes kudarcát. Az voLt a céljuk, hogy n Szovjetunió kormányát tegyék felelőssé a négy hatalom külügyminiszteri értekezletének meghiúsításáért.
A szovjet kormány junius 4.1 válaszjegyzéke áthúzta a r. amerikai, brit és francia kormány számításait.
kijeién:ve: kész haladéktalanul elküldeni képviselőjét * Külügymi-niszterek Tanácsának értekezleté. re^Vashingtonba. cmint a külügy-minisz''erbejyettesek párisi értekezlete pozitív értelemben dönti el az Atlanti Egyezmény és az USA katonai támaszpontjai napirendre tűzésének kérdését.
A Le Monde beismeri, hogy a nyugati halalmak kormányai jegyzékük eredményeképpen .zsákutcába jutottak*. A Figaro megállapítja. hogy a Szovjetuniónak sí. került .fölényes álláspontot* elfoglalnia.'' A londoni Times igy ír:
'' -Párisban a junius 4 i szoyjet jegyzék nyomán az a felfogás uralkodik, hogy Oroszország döntő diplomáciai gyöze''met aratott a nyugati hatalmak felett."
A Combat beismeri, hogy a .nyugatiaknak* a közvélemény megtévesztésére irányult kísérlete tei-jes kudarcba fulladt.
A széles néptömegeket vajmi kevéssé érdekli, hogy a három kormány közül melyik volt előrelátóbb. Vagy akarják a külügy, miniszterek értekezletének össze-hivását — és akkor nem ellenezhetik. — az USA katonai támaszpontjai és az Atlanti Egyezmény kérdésének megtárgyalását, mint s jelenlegi feszül: helyzet főokát. r— vagy pedig nem akarják, hogy a négy hatalom külügyminiszterei megtárgyalják a Szovjetunió és a nyugati hatalmak közti viszony megjavításának problémáit — ak. kor pedig ezt nyiltan meg kell mondani, minden kertelés nélkül. Akkor majd valamennyi ország népe előtt világos lesz: a három nyugati hatalom azért küldte el képviselőit a párisi értekezletre, hogy a néptömegdk figyelmét el-vonják a fegyverkezési verseny és ^ uj háború előkészítésének po. iitikájától. amelyet a nyugati hatalmak folytatnak.
a szovjet jegyzék iey teszi fel a három nyugati hatalomnak a kérdést, és a párisi értekez-
a mezőgazdasági vízi építő vállalat felvesz öntözőte. ler>e!k és mélyépítésben jár''as kultúrmérnököket, technikusokat, műszaki rajzolókat. Ezenkívül felvesz gépészmérnököt. Jelentkezni ".ehet: BudapW. V. Mária Valé-rfa-u. io. ív. em. 420. szoba, mun. keügyi előadónál.
let résztvevői számira lehetőséget nyújt a megegyezésre
a napirend kérdésében, valamint
lehetőséget nyújt « Külügyminiszterek Tanács« összehívásának biztosítására.
Ideiglenes népszavazási eredmények a Német Demokratikus Köztársaságban és Berlin demokratikus övezetében
Berlin (ADN). Dr. Steinhoff miniszter, a Német Demokratikus Köztársaság szavazásvezetője szerdán átiratot intézet! Wilhelm Pieck elvtárshoz, a Német Demokratikus Köztársaság elnökéhez. amelyben közölte a Német Demokratikus Köztársaságban és Berlin demokratikus öve. zetében junius 3-án, 4-én és 5-én megtartott népszavazás Ideiglenes
K O
eredményeit-, ahogy czeket a szavazatszámlálás szerdán, junius 6-án reggel 8 órakor mutatta.
Az átirat szerint Brandenburg, Mecklenburg, Szászország. Szász-Anhalt, és Thüringia tartományokban és Berlin demokratikus övezetében összesen 13 millió 581.099 érvényes szavazatból 13 millió 34.477 ,.igen" szavazat volt.
Sztrájkokkal tiltakozik a francia munkásság a gaulleisták és rendörök provokációi ellen
Békemozgalom
Min; már hirüladtuk. gaulleista fasiszta rohamcsapatok kedd éjszaka háromszor intéztek támadást a CGT páris-körzeti székháza ellen. Szerdán délelőtt a székház dolgozói a következő feliratot helyezték el az épületen: •Az éjszaka a gaulleista nácik támadása következtében két mun. kást ''kórházba ke''.lett szállitani. Oszlassák fel a felfegyverzet'' gaulleista rohamcsapatokat! A fasizmus nem fog felülkerekedni!'''' A székház előtt Ó£iási tömeg tüntetett a gaulleisták el''.en. mire sok rendőr érkezett, hogy levegye a feliratot. A tömeg azonban megakadályozta őke* a parancs teljesítésében. Késóbb rendőri megerősítési érkezett, a rendőrök betörtek az épületbe, bántalmazták a székház dolgozóit* letartóztatták Eugene Henaffot. és
több szakszírvezeti vezetőt, s a székházat megszállva tartják. Az összeütközés hirére a párisi és páriskörnyéki gyárakban a dol. gozók tüntettek, több helyen munkabeszüntetésre került sor.
A felháborodás olyan nagy mé. reteket öltött, hogy a párisi rendőrség szerdán éjjel Kénytelen volt -szabadonbocsátaní a szakszervezeti vezetőket, közöttük Eugene Henaffot. akit előzőleg már súlyos állapotban kórházba szállítottak. A Francia Kommu-nis''a Párt és a CGT közleményt adtak ki. amelyben felhívják a dolgozókat: egységakciójukkal hiúsítsák meg a kormány és a gaulleista fasiszták üzelmeit. Szerdán délután és este íöbbnagy üzemben tiltakozó munkabeszüntetésre került sor.
VARSÓ
Hilary Chclchow»ki lengyel mlnlüzlcrelnökhelycttes junius 5.én fogadta az ország nyugati részeiből érkező fiatal békeharcosok 50 tagu küldöttségét és a kormány nevében szívélyesen üdvözölte a békonépszavazós alkalmából kitűnő munkát végzett fiatalokat.
PRÁGA Az öt nagyhatalom békeegyez-ményót követelő és Nyugat-Németország ujrafelfegyverzése cl-ien tiltakozó népszavazás Csehszlovákia majdnem" valamennyi sryárában. hivatalában és főisko. Iáján befejeződött.''. Nemteljes adatok szerint junius 4-lg 3,595.887 békeszavazaiol adtak le.
BUKAREST Bukarestben több mint 770.000 ember irta alá junius 4-ig az öt nagyhatalom békeegyezményének megkötését, követelő felhívást. Százezrével gyűllek a békealáirá-sok a vidéken is.
NICOSIA A Tcleprcss hírügynökség jelentése szerint a nicosiai (Ciprus sziget) békevédelmi bizoMság közölte. hogy a Béke Világtanács felhívásával kapcsolatos aláírásgyűjtési kampány kezdete ó''a egy hét alatt 66.924 ember irta alá a felhívást Ciprus szigetén.
PEKING A kinai központi lapok'' sj*r
dán közölték, hogy Kína lakos! ságának már több mint fete alá. irta a P*ke Világlanács felhi. vását és leszavazott Japán remi- ■ lltarizálása ellen.
ROMA
Nagy sikerrel folyik a Béke Vi. lágtanács felhívását támogató aláírások gyűjtése Toscanában. Riminl környékén sok községben a lakosok 97—98 százaléka alá. irta a békeiveket.
TEHERÁN A Béke hívei iráni szervezeté, nek adatai szerint junius S-ig Iránban. 893.909-en irták alá a Béke Világlanács felhívását.
OTTAWA A kanadai békevédelmi kon. gresszus közli, hogy Kanadában fokozódik a békeegyezményt támogató aláírások gyűjtésének kampánya.
NEW-YORK Kalifornia északi tartományai, ban már nagy előkészületek foly. nak a junius 29-én Chicagóban kezdődő országos békekongresz-szusra. A michigani békebizolr. ság felhívta az összes szervezel?, ket, lépjenek egységfrontba a kongresszus sikeres lelőkcszitéso érdekében.
Legújabb Hírek
A titoista vesetők dőzsölnek, amig a nép nyomorog
Tirana (ATA). A Baskimi cimü albán lap részletesen foglalkozik azzal a rablással és kizsákmányolással. amely csúcspontját éri el Jugoszláviában.
Tito fasiszta bandája — Írja a lap — arra használja fel a jugoszláv nemzetgazdaságot, hogy megtöltse zsebeit. Titonak és hordájának „költségei" 10 és 100 milliókra rúgnak. Djuro Pou. camak, Bosznia és Hercegovina miniszterelnökének fényes villája van Szarajevóban. Blazso Jovanovics. Montenegro miniszterelnöke hatalmas birtokkal és két palotával rendelkezik" — egyik palotája Cetinjeben. a má. sík Podgoricában van. A ''montenegrói nép gyalázatos hóhérjának különleges tehergépkocsijai vunnak, amelyekkel a teheneit küldi legelni a lukavjcai hegyek, be. A Tito-fasiszták azonban érzik, hogy lábuk alól egyre inkább kicsúszik a talaj és ezért külföldre „mentik át" vagyonukat.
A jugoszláv nép nemcsak » ti-loisták kizsákmányolásának és zsarnokságának van kitéve, hanem az amerikai imperialisták aljas manővereinek is. Az amerikaiak a jugoszláv nép nyakára küldik ügynökeiket, az úgynevezett ..turisták" formájában. Ezek a „turisták" ötvenszázalékos kedvezményben részesülnek a számukra külön fenntartott szálló-dákban. A hotelekben az ebéd árát 200 dinárban állapitolták meg. az amerikaiak azonban az ebédért csak százar fizetnék. A titoisták 40 százalékos utazási kedvezményben részesitik az amerikai ..turistákat", akik i»y-módon beutazzák egész Jugoszláviát.
FELHŐS, ESŐS IDŰ Várhafó időjárás: Felhős idő, sokfelé ujabb esővel, esetleg zivatarral. Mérsékelt, időnként élénkülő szél. A hőmérséklet alig változik.
_ — hatalmas vízszabályozási ''munkák folynak Kínában, az óriási, bővizű folyókat a terme cs szolgálatába állítják. Középdél-Kinában például a Jangce és a Han folyó között lévő 530 ■ezer hektár terüle; termőföldet védik az áradástól vizszabályozás. sal. /a Sárga fo.yó mentén eddig 14 millió köbméter föSdmunkát végeztek el. amellyel az áradáso. kat akadályozzák meg.
— koreai hadijelentes.
a néphadsereg egységei a kina; önkéntesekkel szoros együttműködésben valamennyi fronlszaka. szon visszaverték az ameriical angol beavatkozók csapatainak ellentámadásait és súlyos ember- és hadianyagveszteségeket okoztak az ellenségnek. Junius 6-án 4 el ¡enséges repülőgépet lőttek le.
— SÚLYOS VESZTESÉGEKET szenvedett Koreában a hoCand zászlóalj, s — mint a holland la-Dok is bevallják — az amerikaiak az arcvonal legveszedelmesebb szakaszain vetették be a holland csapatokat.
— MIHAJLOV ELVTÁRS, a Komszomol titkára a Pravdában beszámol a DiVS.z végrehajtóbizottságának budapesti üléséről. Megállapította: a felszólalásokból kiderülj. a népi demokratikus or szágok ifjúsága az uj élet építőinek tevékeny résztvevőjévé vált. viszont a kapitalista országokban egyre rosszabbodik az ifjúság helyzete.
— ÉSZAK-VIETNAMBAN má. jusban a néphadsereg harcosai üt francia repülőgépet lőttek le.
— A VIETNAMI DEMOKRATI. KUS KÖZTARSA8AG külügyminisztériuma nyilatkozatában íré; lyesen elitélte az USA japáni kU< lönbéketervét. /
— AZ IRÁNI KORMÁNY .tiltakozott a bahreini és kuveti sejk önkényes lépésP ellen, amellyel „csatlakoztak" a nemzetkőzi ütés közlekedési egyezményhez miután Bahrein Iránnak egy ré-sze s igv a sejknek nincs joga semmiféle nemzetközi egyezmény* aláirni.
— A CEYLONI KOMMUNISTA PART felhívta a ceyloni kor. mányi utasítsa vissza a Kina felé irányuló gumiexport betiHására vonatkozó amerikai-anqol köve.e.
lést.
"APIANYAGGAL átják el Francot, a- francia és amerikai uralkodó körök: május 28«án husz vagon robbanóanyagot. Junius i-én egy vonatszerelvény „villamosbe-rendezést" szállítottak.
— HABOKU VAGY BÉKE: ez a francia választások igaz* probic-niája annál is inkább, mert léc* utóbb König tábornok, a gaulleista pár; egyik képviselőjelöltig kijelentette: szükségesnek tartja a katonai szolgálati idő felemelését. négy reudes hadosztály küldését Indokinába, 10 ezer^ tar. lalékos tiszt és ezer. altiszt1 be. hivását.
— ÓRIÁSI TILTAKOZÁST vá!. tolt ki az USA legfelsőbb birósd. gának határozata, amellyel jóváhagyta 11 kommunista vezető ellen hozou ítéletei. Bensőn, a Ha. ladó Párt országos bizottságának elnöke, Marcantonio, az Ámcri'' kai Munkáspárt elnöke. Williarrt Putferson, a polgári jogokért küz. dő kongresszus titkára kijelente ¡ék: a legfelsőbb bíróság isfnct megsértette az alkotmányt. Több polgári lap is elitéli a bíróság határozatát, a szakszervezetek pe. dig követelik az ügy ffilülvizsgá* lását.
, — SZOVJET KOLHOZPARASZTOK csoportja utazott Moszkvából Prágába a Szovjet-. unió he''yettes mezőgazdasági miniszterének vezetésével.
— AZ ANGOL BELÜGYMINISZTÉRIUM nem adott beutazás'', engedélyt Sz. GcraszLmov szovjet filmrendezőnek és. Emi Sziao kinai köitőnek a ..Tárgyalások vagy háború" jegyében junius'' 9-én megtartandó országos éric. kezlc-lrc.
— TELJES ELLENŐRZÉST akarnak létesíteni az amerikaiak a Honkonq és Kina közötti kereskedelem felei.
— MEGJUTALMAZZAK a kl* váló pedagógusokat, akik a kőzne velés teréa kimagasló eredménye, ket értek ét. valamint azokat • hivatalsegédeket, akik munkájukban kitűntek. Az 1000. 600, 500 és 400 forintos jutalmakat juniusban osztják ki.
1122-ik fogadási héten
a 12 találatos tipnszelvények egyenként 18698.25 Ft, a 11 ta Iá-latos tjppszelvén''-ek egyénként 795.50 Ft, a 10 talál itos tjpp. szelvények egyenként 92.— Ft-ot nyertek.
E hé''en került először gyakorlati alkalmazásra a nyeremények céljára rendelkezésre álló összegnek ujrendszerü feloszlás«. Ann^k helvességét a fent[ táblázat igazolja.
A Sándor-család minden tagjci párttag már
(iszre belépnek a tszcs-be
Pn4»tassentlát»ló dolgozói k nem éppen kedvező idő-ellenére szorgalmasan vég. r.ik a növényápolási munkál és íukaszálást. Munkájuk eredményei dicséri, hogy a zalaegerszegi járásban második helyen .illának-
A munka if> sem voll köny-f-vcbb. mint másu-.l. Itt, is ese l \z eső. De a pusztaszentlásziói (iolgozó parasztok ettől nem hátráltak meg. Még nagyobb erővel. még odaadóbban végez''ék •runkájukat. Az" egyénileg dolgo. y.n parasztok példának vették a termelőszövetkezetet, amely állandóan élenjár'' a munkában. Szívesen hallgattak a középpa-yasztok is a jszcs-re. Sándor Elemér például örömmel lanul a uzcs-tő! tudományos művelést, maga gyakorlati tanácsokkal se-gi:i az egyénileg dolgozó parasz-
tokat. Élenjár mind a beadóiban, mind a növény ápolási munkákban.
Sándor Elemér f> holdas kö-zépparaszt korán megertefte Pártunk politikáját. Látta azt, hogy a Párt az, amely a felemelkedés útjára vezeti a dolgozó pa. rasztságot. 1947-ben belépett a Pártba. Az apát követte a fia Miután a néphadsereg tagja lelt, ö is belépeti a Pártba. A családból ekkor már csak Sándor Elemérné volt kívül. Mindcg csak azt hajtogat''a. hogy a politika nem asszonyoknak való. Aztán látta, hogy a férje a község megbecsült, tiszteletben tarlót* tagjai közé tartozik, mert élenjár a munkákban. tagja a Pártnak és látta, hogy a községben mindenki kövpii őket. Sándorné ekkor először az MNDSz-be lépeti be és
hasznos tagja lett. Jó népnevelő munkát végzett.
A Párt népnevelőinek, a párttitkár elvtársnak nevelő munkája után rájött, hogy neki is ott a helye. ahol férje és fia van Az MNDSz-nél végzeit munkájával aztán bebizonyította, hogy méltó ö is a párttagságra. Igy lett tagjelölt Sándor Elemérné.
Felvételénél elmondotta, hogy számára most már nagy öröm és megtiszteltetés az, hogy ö is tagja lehet a Pártnak, mert most már igazán megismerte és megszeretne a Pártol. Most már tisztábban látom, hogy nekünk, a Sándor családnak is ott a helyünk a többi dolgozó parasztok között, akik a felemelkedés útjára léplek, nagyüzemi gazdálkodást folytainak. Be is lépünk aratás után. -
// Bór messze varinak főiünk, de szivünkhöz annál közelebb!
'' Nován eddig 2300 forint gyűlt össze a koreai gyerekek megsegítésére
n
Kis hibák, amelyek nagyobbakra hívják fel a figyelmet a lovászi üb és a vállalat veset őség
kapcsolatában
Leve«zőnk. Apáti Lajos elv''1 ars, a lovászi olajuzem üzemi b.zott-.vjgának termelési felelőse, amikor *z alábbi levelet megirta a-punknak. ezt "z egyébkén» »gen szellemes címet gondolt.» élére: Kgv szög hiányzik az üzemi há--rom szögből. A sz-ikszorvezet ma. gyárán mondva Jftiscmmize"ségó-ré* sondo t. Mi megvizsgáltuk ezt ,,z ügyet, s ugy találtuk, hogy ha magát a levél megírását egy je-^nt^kteténnek tfitszó epizód rob. iMj.''-ott-'' is ki. van benne egy kis <?r''ödöttség is. mégis, mint egy cíepp a tengert, visszatükrözi a lovászi szakszervezeti bizottság és . vá .«latveze''öség. különösen a furán vállalatvczetőség közti ciég hiinyos kapcsolatot. Ez pedig nem . gészséges és nagyrészben oka a lovászi üb. eddigi meglehetősen gyenge munkájának. A pártszer-veze. ismeri és értékeli az üb. munkáját jó «ámogatja és irányítja is azt, de ahhoz, hogy a szakszervezeti munka a most átszervezett üb. vezetésévei megjavuljon, a vállalatvezetőség éne-kelé: e. minden lehető támogatása szükséges. Még ha a támogatás, mint jelen esetben is egy egyszerű megem iiésben. a szakszervezet i bizalmiak felé ösztönzést jelentő elismerésben, vagy kritikában mutatkozik is meg.
A levelet okuásul, egyéb üzemeink vezetőinek figyelmének felhívására közöljük:
Üzetnünkben a mult hónap 17-én az Asványola-jkuta-tő és Mélyfúró V munkáversenlyhőseit ünnepe, tük. Az ünnepéllyel kapcsolatban szeretném most néhány furcsaságra feühSvni a figyelmet. Szakszervezetünk nem tudott semmit az ünnepélyről. A fúrási üzemvezetőség — alig ötven méternyire van « szakszervezet ¡ro-dá játó — nem tartotta érdemednek arra a szakszervezeti vezetősége''. hOigy meghívja a munka-verseny hőseinek ünnepére, A fúrási üzemvezetőségnek is tudnia kellene: a szakszervezet az n szerv, ame y azt a feladatot kapta Pártunktól, hogy „ munkaver. -*nyt szervezze. A s/.ak.szorvezetl bizalmiak ismerik * dolgozóké, ki végez jó. kl roaazabb munkát. Tflfi bőven lett volna arr», hogy " ^.ziikíizcrvewil bl«tjm|ak«t meg. kérdezeék: ki érdemli meg « kl-wintetést jelentő pénnju^m«*, kl hogyan vUzonylik „ munkához,* vakéért fn|yó áldozatokat 1« követelő harchoz. Nem egy mik. •«rvteeti bizalmi megjegvwo: •A bizalmiak eMk akkor Jók. ha ™pffyü éheket kell tartani a mun. ^»verseny kiszélesítése érdekében, többet aztán meg sem kérdik ŐKet?* Most pelig igy tör''ént.
Beszédek hangzottak e|. Én cv>k Szatmári Ferenc elvtárs, igazgerto beszédhez szeretnék hoz. zászóim. Mindenről beszélt, ami ■a munkaversenyt előre endi;ette, de egyetlen szóval sem emiéke-kezett meg a szakszervezet szer-^«Ő munkájáról és ugy nézett ki,
mintha az nem is dolgozna. Mint. ha — mondjuk, például — a takarékossággá kapcsolatban a szakszervezeti bizalmiak nem tfr-tottak volna kereken 50 röpgyü-lést u dolgozók felvilágosítására. Mintha a fúrási üzem vezetősége egyedül szervezné « versenyt. A mi bizílmijuink « Párt- irányitásá. va. wegUbégével kire''- a mezőn, térdig érő erdei sárban, a mezőkön szervezik a munkaversenyt,
lelkesítik * dolgozókat ujabb, győzelmes erőfeszítésekre. Ugy éreztük ezen az ünnepélyen is, hogy a szakszervezetnek. fl bizalmaiknak az elért credményborr komoly szerepük van. s ezeknek az eredményeknek fe tárása, kétség'' elenüi meglévő, -Igen komoly hibáink feltárása további segitsé. ge< nyújtott volna az eredmények növeléséhez.
Apáti Lajos.
Ujitások, észszerüsitések az egerszegi Magasépítésinél
éppen cl kelj heiyoz
A félte ős. hosszú épületben nagy rakásokban áll a gömbvas. Az egyik dogozó, miként egy vesz-szőnyalábot, fogja össze a vasszá-iakat és helyezi a hatalmas kés alá. mely ugy metszi át a kemény vasa'', mintha azok kövérrehizott fűszálak volnának.
Hadat üzentek az elavultnak
— Régen a vasszerelők vágóval és egyenkint végezték ez.t 3 műveletet — mondja Völgyi József és el is magyarázza, hogyan nézett ki az a régi vágó. — Olyan volt. mint egy véső — mondja. — A vas fö''-é helyezték és kalapáccsal jó nagyot ráütöttek. — Elnevette magát; — No, hiszen jól néznénk ki. ha azokkal az elavult, régi módszerekkel építenénk a szocializmust. Bajosan tudnánk a tervet teljesíteni.
Á megfelelő hosszúságban elvagdalt gömbvasakat az asztalra helyezik, ehol egy másik müvelet folyik: a hajlítás. A készülék, amelynek segítségévei a hajlítást végzik. Pintér Lajos garázsmester ésN-Völgyi József vasszerelő ujitá. sa. Hajiitókészüléket már régebben is alkalmaztak, de a réginél egy szál gömbvason egy kézmozdulattal, csak egy hajlítást tudtak végezni. Most egyszerre 8 Vv-*ftt helyeznek a készülékbe és egyetlen kézmozditáasai kettős h&JWá»'' érnek el, Annyiból áll az egész, hogy meghúznak egy k«rt, A régi készülékkel ezen mü. velőt elvégzéséhez « mostani mun» kaldő lfl-Moro«» kellőit,
Megkönnyítik a munkát
Ugyanennél az építkezésnél lát. tunk cgv nogvon praktikus toz. ízerüsltéít 1», «me|y Benkő Sándornak. * M*ffí(sépHé»i Vállalat ORZtályvezetőjének nevéhez fűződik.
Az észszerüsités abban áll, hogy a felvonó által a magasbaemelt vasbotongerenda helyszínre való szállítását könnyíti és gyor. siíja meg. A szállítóeszköz igv néz ki: Csillekerekekre andráskö-tésekkei ellátott állványt szereltek. Az állvány « falegyen magm. ságáig ér s erre ráesiteztatják a vasbetongerendát és a kerekek se. gitségével a födémen végigtor ják
oda, ahol n''ök.
Ilyen újítások és észszerüsitések születnek a zalaegerszegi Ma. gaépitési Vállalná. Ezek és a többi ujitások lesznek a felemelt ötéves terv rugói, előrelenditői, a terv sikerének biztositói.
A Szabad Fold Vasárnapok nagy sikere
A megyében igen nagy sikere van a Szabad Föld Vasárnapok előadásainak. A megyei tanács népművelési alosztályához beér-kezett jelen''ések alapján a résztvevők szánba az előadássorozat megindulása óta junius l-ig 26 százalékf<al emelkedett.
Pusztamagyaródon m Szabad Föld Té!i Estéket átlag 95—100 dolgozó paraszt látogs-íta, a Szabad Föld Vasárnapok előadásain átlagosan 350 dolgozó paraszt, pa. rasztasszony és fiatal jelent meg.
Az MNDSz felhívására az «invá''i « do gozók ezrei nagy szeretettel és lelkesedéssel válaszolnak. A kore*i gyermekek megsegítésének mozgalma azért, hogy a mngyar nép gyógyszerek, ru. hák .ajándékok küldésévé -segit. se az imperialista betolakodók ellen hősi harcát vívó koreai nép szenvedő gyermekeit, már eddig szép eredménnyel járt Nován is.
Mi értük — ők miértünk
Az MNDSz-szcrvezet .»sszonyai együtt a népnevelőkkel csaádlá-togatásaik során elmondják a köz-ségben, hogy az '' elmúl; fasiszta háború micsoda pusztításokat vitt végbe a községben, micsoda ál-doiwtokat követelt emberben, jó-szágban^ Most azonban a Szovjetunió játáü}«ábó, a Párt .segítségével felépítettük az országot, a tervtől az ő községük szülőotthont. uj árt''ézikutat is kapott.
Pál Jánosné olvtársnö termelő, szövetkezeti tag minden csa''ádnáj beszel orról.: hogv mi gycrme keink eJőtfjnyitva áÜnak az is-kólák kapui, az érvényesülés minden iche''ősége. Koreában pedig árUt''an gyermekeket ölnek, pií?ZTtninak vadállati módon, a rsbló amerikai banditák. Mi bé. írében élünk'' és a hős kot\<ij h-ir-cosok a mi j»z<-p jelenünkért is harcolnak, bár'' messze vannak tő. lünk, de n Szivünkhöz nnnál köze'' chb/
3ó munkánkkal is...
— En a fizetésem 5 százalékát ad''am koreai gyermekek meg. segítésére — mondia Peszleg Ro.
zika.
Csőre Istvánné büszkén jelenti ki. hogy nemcsak a harminc forintos ősszeggel segíti a koreai gyermekeket, henem Pál Jánosné-val együtt *z elmúlt héten is 160 százalékot •''eljesltett kapálá«. ban.
Ezideig Nován 2300 forint értékű bélyeget vásároltak meg a köiség dolgozói az MNDSz-asszo-nyoktól. Már ez is jóval több, mint amennyinek eladását vállal, ták és most ujabb 400 forin: ér téküt kértcíí, az MNDSz megyei titkárságától. Ezt a munkát ösz-szekötik az MNÜSz-szervcze'' megerősítésével. Az elmúlt héten például h»t taggal szaporodott flz MNDSz-saervezfet létszáma. Egy pillanatra sem feledkeznek meg a tavaszi munkák, a terménybegj-üj tés tudatosításának a fontosságáról sem.
Minden gyermekét szerető anya adjon!
özvegy Devecser József né házát véletlenül az első napokban nem keresték fel „ népnevelők. O ment cl hozzájuk és tiz forintos bélyeget vásárolt,
— En az elmúlt háborúk alatt igen sokat szenvedjem. Átérzem a korpái anyák és gyermekek rette. netes helyze''ét. Minden becsülő tesen érző. gyermekét szerető anya tartsa kötelességének most. azt. hogv forintjaival 1* támogassa n koreai kicsinyeket. Szeretettel. szívesen ndom ezt „ .szerény összeget, mert tudom, hogy .i gyermekek életének megmentésé, hoz járulok hozzá.
__(Pálos)
Lemaradás ISagykanixsán a tojásbegyüjtésben
Az előíráshoz • képest, komo''.y lemaradás mutatkozik Nr.gykani. zsán a tojás begyűjtésében. A hét ekjén 17 százalékra állt Nagykanizsán a tojásbegyüjtés, jóllehet, a hónap végéig az évi előirányzat 70 százalékának be ken gyűlnie. A város három része közül Kiskanizsa maradi le a legjobban: itt 10.6 százalékra áll a begyűjtés. Ehhez képest Sáncban jól megy a tojásbegyüjtés. A jelenlegi eredmény 33 százalék. A szorosan vett Nagykanizsa a kettő között van 27 százalékos eredményévei. Nagykanizsa négy körzete közül a legjobban halad a IV. körzet. Az I. körzet maradt le a legjobban 5 százalékos eredményével. A II. és ül. körzetben 13. illetve 8 százalékra áll a tojásbegyaj^ési előirányzat teljesítése.
Ezek az eredmények arra mutatnak, hogy a kanizsai népneve-
lők eddig nem foglalkoztak eléggé a tojásbegyüjtés kérdésével. Ennek a helyzetnek alapvé ő meg. változtatását jelenti a népnevelőmunkában alkalmazott uj módszer. A Városi Pártbizottság felismerte ugyanis, hogy a napirenden lévő feladatok megoldása szempontjából mennyire veszélyes az. ha a népnevelők állandóan uj területi beosztás szerint dolgoz, nak. Most minden üzemi és kör_-z&i pártszervezet megkapta, a maga állandó területét. Az alapszervezetek ezen belül elosztották a népnevelő-párok között a gazdákat, akik íerménybeadásra kötelezettek. Minden pár kap ötöt gazdát, akikkel állandóan fert-ja a kapcsolatolt és segiti beadási kötelezettségük teljesítésében. Az uj módszert a városi tenács pártszervezete alkajmazía először kiskanizsai területén.
„Néphadseregünk harcosai velünk élnek.
a
Néphadseregünk Zala megyében táborozó alakulatai egyiké, nek „Vörös Csillag4'' cimü ¿apja egyik legfontosabb feladatának tartja, hogy elősegíts? a polgári lakosság é* h honvédség közötti baráti kapcsolatok elmélyítéséi. Ezt a célt szolgálja a lap legniób: bi számának vezércikke amelyet Bálint József elvtárs, "a paliul községi tiuács elnöke Irl. A rikk-bó| alábbiakban közlünk részleteket:
„A//iV/ ti ICfitőbh kis falu, mi In <''/. lük urtJn//laf/ cucndf.s falusi tilwüiu kel. A navti t<lr*aduhni i>h no/i/lkat i<!ltn:d$bdl, amely n felnabudth ''.dft óin beknnakCTeti, mi in kl. uellilk rénzünkcl. tius:ázudr>k(il t''.flödtünk pdr tv nlott.. A Pdrt minden Idmnqatd&t mcqadolt, de mdqis ufw drc:lük, hoqti kissé magunkra unitunk utalna. Egy ké*6 téli napon gépkocsi dllótt meg a tanácsház elölt. Tisztek ''rkeztek, nkek néphadseregünk rámára'' készítetlek szállást.
Azlán megjöttek honvéd buj. ársaink is. Meqismerhzdtünk ve-''ük és azt vettük éstre. hoqu fa. lünk élete megváltozott Láüíuk, hogy a sorainkból kikerült tisztek nem „felettünk''• élnek, mini ahogy
a Horthy-hadseregbcn volt. Sép-hadseregünk tisztjei velünk élnek, érdeklődnek problémáink iránt; seggének minden munkánkban.
l:zzel politikai életünk is meg. változott, s nzt vettük észre, hnay többe/ fejlődünk az ó segítségük, kel. rövid idő ala/l, min'' azelőtt hosszú hónapok során, De nem-csak politikai ételünkben állott be gyors fejlődés, . Azelőtt minden szeretetünk elleném is idvol él. tünk néphadseregünktől, Csak moM ¡dijuk a nnatt különbségi közte én a llorly hddservg kőzött. Ez n hadsereg a miénk, Küzil. tünk kerüllek ki n Inijhlrsak és velünk maradnak továbbra in, ml békénket, a ml stabudtáqun. kat védelmezik. )lost, hogy $zc-mélycsen Is találkoztunk, érezzük ''/• igazán, hnrnt egyek vagyunk és rőt/ célért dnlqoznnk.
\)E MEGVÁLTOZOTT falunk kulturális élete is. A szocialista kullurát — ami- eddiq nem vol/ módunkltari olq közvetlenül meg. ismerni — honvédcink kultur-munkája nvomán equre jobban meoszeretiük. Most. hcqu nép. hadseregünknél látom a nép fiait azokon a helyeken, amelyekre felszabadulásunk előli álmomban
s,cm mertem volna qondolni. most érzem át iqazán azt a változást, ami az én életemben is véqbe. ment. A felszabadulásiq cseléd oollam. Urak szolgája un ham, amolyan emberféle, bár magam fem tudtam, hnvá soroljam ma. qamal, hogy tényleg én 1% olyan ember vaqyok.e, mint akinél ro. botoltam.
S most, a felszabadulás mán én. 11 volt eseléd, akit Itt a kuld. kok és a nagybirtokosok a:clfiit. semmibe sem velttk, ugyanannak n falunak a vezetője vagyok, Raj. :am, és <i többi dolgozó elvtársa-mm keresztül ml dolgozók ke. ziinkbe vettük sorsunk Irdnuhá sát, építjük szocialista hazánkat és n ml szakaszunkon védjük a békét. Mcqalkuvdt nélkül har lunk ellenségeink, a reakció és a kapitalisták ügynökiéi ellen.
E hoqy ez iqy van és igtt lesz, azt a felszabadító Szovjet Hadse. reanek köszönhetjük. Pártunk-nak és u mi forrón szeretett Há-kosi elvtársurúcnak.''''
Péntek, 1951. Jun. t.
Népünk kenyerének őrzői lesznek
Cséplési ellenőri tanfolyam a felsöbagodi gépállomáson
A i«v«*ri munkák beíejeziével gépállomásunk dolgozói <a/,onnal megkezdjék .1 gepek kljuvltánát, hogy a (kpkoi ét n nyári talaj, munkákat időben és zavartalanul vésmhCftüék. r, hogy ''.ervüket telje n''.htMjíiék Az crö. és munkásé". Pek kijavítása már heíejczéíhez közeledik. A tél folyamán ktju-vitott cséplőgépeket újra ájvlx». ra''.ják. hegy igy megelőzzék a mú?zaki hibák folytán esetleg előfordulható munkakiesést.
A kultúrteremben a munka-jeepkezelők legjobbjainak oktatása folyik: csépicsi ellenőrök lesznek. A dolgozók lélekzetvisz-szai''cj-uva hallgatják Bognár Ist. ván elvtárs üzemi párttitkár előadását: — Most, hogy az ellenőrzéshez szükséges ismereteket megszerzitek. ne feledjétek. hogy uj tisztségetek a dolgozók bizaL mái jelend. A dolgozók küldenek benneteket erre a felelősségteljes helyre. hogy ott őrködje, ¿ek a rtcp kenyere jeleit. Poli-tikailag is jól fel kell készülnö.-■ ök, mert különben nem tudjcL-tok eredményesen visszaverni az ellenség alattomos támadási kísérleteit. S ha mégis gyengének ereznetek~ magatokat az ellenség f.ámadásaival szemben, forduljatok a Párthoz. Ne féljetek, nem lesztek egyedül, mert mellettetek áll a Párt,
Ezután Éder Ferenc elvtárs, gépállomásunk vezető mezőgazdásza foglalkozik a hallgatókkal. Számolnak, a mázsakönyv veze. tétével ismerkednek a dolgozók, akik jegyeznek, figyelnek, tanul, nak. Az előadás után megkérdez-''em Szabó Anna clvtársnőtől. aki eredményesen felelgetett, feljelentené-e azr a dolgozó parasztot, akt rá akarná birni, hogy ne ir. jon be minden gabonát a cséplési ^reciménynaplóba, Ezt válaszol, ta: — F el ne in jelenteném, ha-nem igyekeznék megpj/őzni, mcn»ij/ire helytelen az, amit tenni «ífcnr hlíí-en nemetek »ajdt ma. adnak, de cu6kz dolgozó nópilnk• nck ártana ezzel. De ha kulák lenne, bizony feljelenteném.
Hasonló véleményen van Szak. nyén Károly Is. Ezt mondj«: — Nekünk ellenőröknek egyben Jó népnevelőknek ts kell lennünk, « vigyáznunk kell arra, hogy a dol. - gőzét parasztok ne kerüljenek as ellenség uszályába.
Eder elvtárstól megtudtam, hogy gépállomásunkról már tavaly is kerültek ki cséplési ellenőrök. akik becsülettel megáll-ták helyüke''. Idén is a dolgozók kérték, hogy oktassák "ki őket az ellenőri teendőkre.
S most. én is szeretnék valamit
mondani: büfzkr vagyok arra, hogy gépállomásunknak ilyen öntudaté* dolgozói vannak, akik tudják, milyen n«gy feladat hí. rul rájuk u *zoclaltzmus építése, ben falun Ezért akarják indám-k«i fejleszteni és ezért igyekez-ívk bekapcsolódni minden olyan feladatba, ami a szoclullzmus
éplléxé! elösegitl. örülök, hogy most már én Is a gépállomú» dolgozói közé tartozok a velük együtt épithe''cm én ie munkám, mel a szocializmust,
POLGÁR LAJOS, tt felíőbngodl gépállomás körzeti mezőgazdásza.
Nézzünk jobban a kulákok körmére!
Nemeshetésen is van még ezen a téren tennivaló
H
a^iiatá
a az ember a határt íarja nem nehéz felismerni, melyik az a föld, amelye: a dolgozó paraszt müvei és melyik az, amelyik a kuláké, aki szivesebben kioltja a növény életét, minthogy elősegítse aniak - fejlődését. A dúsan ringó búzák é* hullámzó rozsok, gondosan kapált burgonya és kukorica földek közt bizony akadnak gondozatlan földek, ahol burjánzik a gaz.. ahol gyérek a búzák s ahol a hiányzó táperő után sóhajtozik a rozs.
Kovács Béla, a zalaegerszegi járás technikusa hasonló tapasztalatokat szerzett ''Nemeshetés község határában, egyik ellenőrzése alkalmával. A helyszínen győződött m?g arról, hogy az osztályellenség, a kulák minden munkáját hanyagul, felületesen végzi.
— Mit törődnek ők a terméssel — mondta neki az egyik dolgozó paraszt. — Persze, azt iem merték megcsinálni, hogyan,» vesznek. de meg is van a látszat, ja a munkájuknak. Rosszul végezték a í-zántás;, a trágyázás! ptdig csak olvan tessék-lássék módjára hajtották végre. Tudjuk mi az^, hogy ók ellenségei a több. termelésnek éppen ugy, mini ahogy halálos dleiségei a dol. rozÓ parasztnak
Amikor Kovács Béla a község. I»e érve khtté körülnézett, látta, hogv az egyik háznál nagyon nndíllen mz udvar * az egész házlá|- telicsen elhanyagolt * a ¡rágva szétszórtan hever az udvaron.
IVcm kellett náflv utánjárás,
11 hogy megtudja a ház lakójának a nevét. — Kulák bizony hz — mondla egv arra jövő idősebb asszonv. aki -kapával a vállán sie''.ett ki a mezőre. A i:vé| is megmondta: Tornvos Jánosnak hivják. — Még azt sepi érdemlik meg ezek. höqy a nap rájuk süssön — mondotta zsörtölődve. — Ezek nemcsak az udvarukat és az istállójukat, meg az államikat hanyagolják cl. hanem a földjeiket is! Csak addig teremlek a kulákföldek, amig a
szegény ember dolgozott nekik cs művelte meg helyettük darab kenyérért cs egy kis aludttejért a földeket.
A kulákkal szemben középparaszt lakik, Kálmán József. A házaiája a legnagyobb tisz''.aság-ban^cs rendben van. — Mi a beadási kötelezettsége; is </uitelje-siteltük — m''ondotta Kálmán Jó-Zí-;fné, amikor Kovács Béla beszélgetni kezdett vele. — Nézzek csak meg á. földünket. A növény, ápolást mintaszerűen végizzük Tudjuk mi ''azt. ha többet termelünk, nekünk is több jut. de több jut az ipari dolgozóknak is aki-kkel cgyütl dolgozunk a bé. kéérí. Az olyan kulákoknak. mii; Tornyos kulák, a körmére nézünk, kényszerítjük a munka elvégzésére.
''Tornyos János kulák és Kál.
x mán József középparaszt példája tükörképét adja a szocializmust építő falunak, ahol fo-iyik az osztályharc. A dolgozó paraszt Pártunk utmu''.atását kö. vetve igyekszik minél többet tcr. m»lni. mig a kulák minden esz. közt felhasznál, hogy minél jobban szabotálhassa a termelést. Ezért kell valóban ebben a köz-ségben is jobban a körmükre néz. ni. Meg kell előzni a baj;. Ez a tanács fsladata.
SPORT
Tavasil forduló utdn
MÉRLEGEN A SZIKRA , ÉS A LOKOMOTÍV
Befejeződött az NB Il-beu 1» 8S lfl^l. évi iubdimiBóbainoktág tavaszi fordulója, umelyben a két nagykanizsai csiput váljako. zó szerencaévol terepeit, bár szakértői vélemények szerint lehetőség vj* bcJiivttl jobb szerep-lésre is,
A Szikra az ötödik helyen végzett. 13 mérkőzés közül ölöt megnyert, ötnél dön''.ctlen ered. ményt ért cl. hármat pedig e''ve-fzi.ctt. lő pontot szerzett a csapat, gólaránya 24:12. Hétszer vi. déken játszott a csapat, amelynél szépen érvényesült- a kollektív szellem. A játékosok mindenkor lelkiismereteden készültek a mérkőzésekre. Nem volt hiány a lelkesedésben sem. A profit mé--elytző hatásától mcgtiszli:o;l. fiatalokkal megerősített együttes megujult, friss lendülettel küzdött a bajnokság első fordulójában.
A csapat védelme keményen áll^a a sara: a legnehezebb helyzetekben is. Romboló jájékával szinte ..szétrúgta" az ellenfél csatárainak támadását. A csatársor azonban sokszor eredménytelen volt, ami azzal magyarázható. hogy fiatal, rutinfalan játékosok is vannak benne. Tehát sokat kell foglalkozni a csatárokkal gólratörővé kell nevelni őket. Feltehető, hogy Téli beállítása feloldja a csatársor je. lenlegi gólképtelenségét és a csapat az őszi fordulóban sokkal jobban szerepel majd.
A Lokomotív is a vártnál gyengébben szerepel». Kilencedik helyen végzett, bár volt olyan hét, amikor elérte a ha;odfk. sőt az ötödik helye: is. A csapat 6 mérkőzés: megnyer*., hetet pc. dig elveszített. 21:30 gólarány mellett 12 pontot szerzett.
Az aránylag gyengo szereplés főoka a csapat és a vezetőség.
Miért van nappal és miért nincs este
Az ölévei terv második negye, dében Orosztonyba 1» eljutott a Villanyfény. A tlUlJJlUBR most ez''« szeretnék megkérdezni az AVESz.
tői. mlérr van az a villany. Azérf.e, hogy annak fényét a község dolgozói élvezzék, vagy azért, hogy a villamosított községek száma növekedjék. Az ő véleményük — helyesen" — az, hogy kormányzatunk és Pártunk ezzel, is a falu és a város közti különbségei akarja megszüntetni, a kuitura fényével ak&rja felemelni a dolgozó parasztságot. Az AVESz véleménye talán nem ez? Ugyanis a februárban bevezetett
áram Orosztonyban
villuny nr.ég mindig nem vtláglj. Több étién « villany mcllatt még mindig a petróleumlámpákat kell ége''ni, Nappal, ha felgyújtják 0 villanyt, van áram. de megszü. nik ez, umikor szürkül. Csavar, hatják, mérgelődhetnek az orosz-tonylak: este nincs villany. Igen üdvös lenne2 ha az ''AVESz a nappali áram helyett az esti órákban adna villanyt, hogy ne a petróleumpipicsek mellett kelljen még mindig Orosztonyban vakoskodni. Meg kell vizsgálnia az ÁVESz-nek. hol történt eddig ezen a téren mulasztás.
Rádióműsor
1951. junius 11—17-ig
állandó műsorszámok*.
kossuth rádiö
5.00: Frissen, íürsén, hanglemezek.
— 5-00: Lapszemle. — 5.00: Hanglemezek. — 6-00: Falurádió. — 6.S0: Hans. lemezek. — 7.00: Hirek. -- 7.20: Hanglemezek, közben naptár. — 7.35: Műsorismertetés. — 7.45: Ma. gyár nóták, közben kb. 8-00: Lapszemle. — 8.30: Műsorzárás. — 12.00: Déli harangszó, blrck. - 13.30: Hírek németül. — 14-00: Hixek. — 15-15: Hl. rek szerbül. - 16.00: Bádiólskola. -17.00: Hírek oroszul. — 18.00: Hirek-«erbül. - 50-00: Hírek, - 30-20: Hírek. - «.00: Hirok. - 0.10: Hirek franciául. — 0,20: Hirek eugolul, — 0-30: MQioriiri«,
petőfi radio
5.00; rrltiou, fürgén hauglmeick-
- 5 30i MHK negyedóra. - Mii Ter»»láá| Upitemll, - ö,mi Uaug-l''iuíiek, kötben 0-321 KIAhiUi, -T.Mi Hanglemeiek, - I00i liangleme. i»h, - io.oui Ilirek. - II.iwi műsor-lárAs, - 14,mi Dirik, - l&OOi Rádió. t*kol*. - 1i4üi Hírek iMrblll, -f) mi Hongot Ujláff. - 91,001 Hírek.
HtTrO. KOítuíh Rádió: 1230 Honvéd Tisztképző Akadémia "ckara. 13.15 Siórakoztró zine,
14.25 Tarka muzsika. 15.30 Szovjet gordonkamüvek. 15.55 Hanglemezek. 17.10 Ifjúsági műsor. 17.40 Dalolj velünk. 18.00 Néphadsereg híradója. 19-00 Tánczene. 20.40 Versenyben az ország kenyeréért. 21.00 Jószándéku em-berek — rádiójáték. 22.25 Magyar muzsika. 23.10 Szórakoztató lengyel műsor.
Petőfi Rádió: 15.00 Könnyű dallamok. 15.40 Édes hazánkért, nemzetünkért. 16.30 Scala^zene. kar. 17.40 Népzene. 18.15 Televi. zió. 18.40 Filmzene. 19.30 Egy falu — egy nóta. 19.45 Puccini: Pillangókisasszony. 20.45 Falu. rádió. 21.30 Három a tánc. 22.00 Sziv küldi. 22.20 Tánczene.
KEDD. Kosiuth Rádió: 12.30 Kórusok. 13.1.5 Szórakoztató zene. 14.10 Operettrészletek, 15.30 Oda a hazáról. 1710 Szovjet ze-nekari muzslku, 17-45 Termeié*! híradó. 18.00 Arat u kombájn. 10,00 Népdal íeldolgozósck. 20,00 Hangos Ujuág, 20,45 Ertünk har. coliak — nzlnházl közvetítés, 23.25 Klanüzlku« operetiréhzlctek.
Petőfi nád ló; 15,00 Bee.boven-müvek. 15.40 Háríe.oboa*zon«o-ra, 10.10 Szórakoztató zene, 17.18 Növényvédslml clöadán, lí.OÖ Dolgozóknak zenéről, 18 40 Tánc-zene. 10,15 Sport. 19,30 Mi t^té. nik a világgazdaságban? 10.45 Egy falu — egy nót«. 20.00 Rá.
diózenekar. 21.30 Sziv küldi. 21.50 Operarészletek.
SZERDA. Kossuth Rádió: 12.30 Két szál pünkösdirózsa. 13.15 Rádiózenekar. 14.45 Szovjet dalok. 15.30 Ifjúsági énekkar. 15.55 Női szemmel^ 17.10 Szekeresné szakmunkás lesz. 17.30 Színes muzsika. Í8.00 Bátor harcosok. 19.00 Tánczene. 20.00 Hangos Újság. 20.45 Hires kórusok. 21.00 Operarészletek. 22.25 Magyar-szovjet; könnyű zene. 23.30 Brahms: A-dur szonáta.
Petőfi Rádió: 15.00 Zenekari muzsika. 15.40 a földkerekség egyhatodán. 15,55 Operettzene. 16.40 Ének és zongora. 17.40 Esti iskola. 18.10 Tömegdalok. 18.40 Ml a kuiiurforradulom? 19.25 Vassziivágy. 19 50 Egy falu — egy nóta. 20.10 Magyar művészek muzsikáinak. 20,45 Tánczene. 22.00 OperaréHzletek. 22.30 Nép. zene,
CSÜTÖRTÖK, Küngulh Rádió: 12.30 Kórusok, 13,15 Szórakoztató zene. 14 10 Oyermekujfcág. 14,45 Szomszédaink, barátitok, 15.30 Nyári népdalok, 10,25 Alapfokú politikai iikola. 17,io Néphadie-reg híradója. 10.00 Népi együttes, 20,00 Hangon UjNáfl, 20 45 L*g> kedvesebb lemezeim, 22.25 Zon. górt, 23,00 Népzene,
Petőfi Rádió: 15.00 Hegedű-verteny, 1540 Zenei újság. 10.10
Szovjet művészek muzsikálnak. 16.50 Levél Gogolyhoz. 17.40 A Szovjetunió, a kommunizmus építője. 17.55 Üzemi műsor. 18.40 Sziv küldi. 19.30 Don Jüan — operaházi közvetítés. 22.50 Tánczene.
PÉNTEK. Kossuth Rádió: 12.20 Honvéd-zenekar. 13.15 Népdalfeldolgozások. 14-25 Szórakoztató zene. 15.30 Zongora. 15.55 Zenekari művek. 17-10 Dolgozók zeneiskolája. 17.40 A tudomány ut. törői. 18.00 Alapfokú politikai is. kola. 19.00 Szovjet tánczene. 20.00 Hangos Újság. 20.55 Bartók-est. 22 25 Népi együttes. 23.10 Szó. rakoztató műsor a lengyel hall. gatóknak.
Petőfi Rádió: 15.00 Szovjet dalok. 15.40 Hanglemezek 17.00 Sziv küldi. 1800 Ifjúsági mű. sor. 18.40 Üzemi énekkar, 19,00 A forradalom katonája. 10.30 Egy falu — egy nóta. 19,50 Szi. n^s muzsika, 20,45 Falurádió. 21.30 ElbcpiZélén, 22.00 Operákból
SZOMBAT Konmth /tddló; 12.30 Verbunkotok. 13.15 Könnyű dallamok, 14.30 KI* vmvnr, 14,50 H*ngkzer»zólók W.io Szovjet nü> pok.nzovjet emberek, 17,50 Falu. rádió, 1U.23 NépafMie, lfl.00 Tánczene, 20 00 Hango* Ujíág. 20.45 Politikai Kabaré. 21.45 szovjet filmzene. 22,25 Tánczenei
Petőfi Rádió: 15.00 BalKt&zvit,
illetve az edző közó''-l v.szálylta« áis. Az egyesület vezetőcége r.ern törődött azzal, hogy a csapat éppen az ellenkezőjét tette Varja edző utasításainak. Ez nagymér. tékben rányomta bélyegét « csapat munkájára. Ej''.öl eltekint, ve azonban a jáiéko^ok Jó képe*, nósel elvltathutailanok. A cta. pat védelme és « csatársor — hu nem U mindig — elég lendülete« Iramo- diktált Lelke*«*désbfn ón odaadásban «em volt hiány. A már említeti okok mla''t « csa. pat fejlődni mégsem tudott és a forduló végén már otthon is. ide. genben is veresége*- szenvedet.. Az Őszi fordulóra már uj edzö, a többszörös mugyar válogatott Polgár Gyula készíti elő a csapatot. Bizonyos, hogy segítségével ki is tudja a Lokomotív javítani a hibákat és u játékosok sokkal jobb helyezést tudnak kiharcolni. Ehhez azonban szükség van a csapat jó szellemének kialakítására. a játék színvonalának emelésére cs nem utolsó sorban a -cvábbi lelkes, odaadó .játékra.
(B. L.)
SZÍNHÁZI MŰSOR
Junius o.án. pénteken este 3 órakor: Cigánybáró.
Junius 9-én, szombaton este ? órakor: Cigánybáró.
Junius 10-én, vasárnap délu''.ár 4 órakor: Cigánybáró.
Junius 10-én, vasárnap este l órakor: Cigánybáró.
APRÓHIRDETÉSEK
MERCEDES 1700.as személykocsi karosszériát keresek. Cim a zalaegerszegi kiadóban. (c> OLCSÖBÉRU ké" nagyszobái kertes lakásomat elcserélr.é.T-kisebbre. Cim a nagykanizsai kiadóban. (407)
EGY MÉLY gyermekkocsi eiado.
Nagykanizsa. Petőfi.u. 80. (409t
f _ _____
ZALA K Magyar Dolgozók Pártja Zala megyei BlzotUágáoak lapja, — Felt-16« szerkesztő: Szántó Jenő — Falelfii kiadót Darabot Iván — Bierkafzlőtfsi Zii'' ''jQtiug, Kossuth Lajot.utca Tel. »0. Nflgykanlrsa, Zrínyi M .o> ''.''9. Tol, M. - KlAdóhlvaíali Zalaegar. oifg. Silohtorl.titr 4, Tel. 193, Nagy. kAnluin Zrínyi M..Ó. Tel. 14. Kft. «tilt a VKimegye nyomdában Szóm. bAtlittr, Kottuth L..o. I, Tel i 79 -Felelő» rtt*tő* HTíédflo''OWr
KÖ8ZÖNETN \1L VÁM T A • Mindazon rokonoknak. ;s merösöknek. kik drága jó apánk
SIMON GYÖRGY
lakatosmester
temetésén résztvettek és fájda^munka: enyhítették, ezúton mond köszönetet.
a gyászoló család.
16.00 Forradalmi dalok. 16.40 Sziv küldi. 17.10 Tanuljunk énekszóra oroszul. 17.40 Szovjet népek dalai. 18-40 Ének és zongora. 19 30 Jövedelmező állás — színházi közvetítés. 22.25 Vidám'' Balaton.
VASÁRNAP. Kossuth Rádió: 830 Alapfokú politikai iskola. 9.00 Egy falu — egy nóta. 9.30 Zenés fejtörő. 10.30 Békemüsor. 11.25 Hangverseny. 13.00 Zenés posta. 14.10 Szórakoztató zene. 14.55 Hanglemezek. 15.30 Külügyi negyedóra. 15.45 Érik a búzakalász. 16.30 Rádióénekkar 17.15 Állami vállalatok hireL 17.20 Tánczene. 17.40 Kincses kalendárium. 19.00 Üzemi műsor. 20-00 Hirek. 20.20 Rádiójáték. 2155 Totohirck. 22.10 Tánczene. 23.15 Hanglemezek.
Petőfi Rádió: 8.00 Falurádió. 8.30: Népdalok. 9.30 BudaP^''-zenekor, 10,15 Tanuljunk ének. szóra oro«ul, 11,00 Mi»ka bácsi lemczculádájit. 11,35 A világirodalom negyJal, 12,05 s*itu<n mu. Zhlkw, 13,00 Opereiiré*zletek.
14 05 Hangverseny, 15.00 Kérdezz lelelekl 15,20 Tömegdelek. 1M0 Sziv küldi, 17,00 MftkMtm t-Gorkijról, 17,30 Kantáaí® eí'' '' dalra, 18,40 Noé bárkája 10.40 Keringök, 20.10 Tánczene. 21,30 Sziv küldi, 21.50 Népdalok, 38 Operaróuletok.
nn

AZ MDP
KC ''vi''j"!
f millió 97 eMor ember Irt a alá eddig a békefelhivdtt hatónkban
Mm Indul Koreába ■s első ruha- ¿s gyógy«Ker»cál!ltmáii7
VII. évfolyam 132. szám.
i pAbtbizottságAbíak napilapja *ra 50 fillér
1951. iunius 9. Szombat
ífesebb osztályharcot a kulák ellen
Amikor a Szovjetunióban Bu-Jjarin.Zinovjev cs rajtuk kívül még egynéhányan azt hangoztatták, hogy a kulákot nem kell bántani. -,:>crt az majd magától is belenő j ;-zocializmusba. a kulákok feu bá''orodfak. Tudták, hogy vannak védelmezőik-'' és ez a tudat iokozott ellenállásra serkentette oke- a szovjet kormány politika-iával szemben. A Bolsevik Part. Sztálin elvtárs éberségének volt köszönhető csupán, hogy a hata.-mukat vesztett, de a jobboldali dhaálók által újra íclbáforiUo-.t •:uláKság támadásai: összeroppan, totrák.
A Szovjetunió tapasztalatai roeg''anitottak minket arra, hogy pillanatig se gondoljunk a békés benövésére. Rákosi elvtárs azt moadta. hogy „jó kulák nincs, minden kuláfcnak vaj van a fejen": -A kulák, a falu kapitális iája nyilvánvalóan engesztelhetetlen ellensége marad nemcsak az ¡pari munkásságnak, hanem a kis. és kö:épj)orasztságnak is. A felszabadulásunk óta eltelt idő a fokozódó „.-flkz''ályharc jegyében íajlot^J« s ez az osztályharc .mindjobban a falu felé tolódott, nhol a kulák Máz gvülőlf1|ól >h.j|iva, minden alkalmai megró. K idoM, hogv vad dühét 4<Moin-l»íílbtiMia. Mintha csak a Sr.ov. ¡. unió egykori kulákjaltól in* ui Mk. vették volna át a harc. mrtdot, iiMRvnKnnvMgft gabonát (Hlmo/tak fel re|(ett«k hrtgv nxt nr, Állam fel ne viM-!f!lh»i?sa lőllik.
Még mindig jdcnlákenv meny* n\ iséyü főid van »1 kulákok ke« rrn. Ha rosszul kcírllk 1« e*s kft u földí''kct és hu szabotálják
is u termelést, «ióríh oly nayu
mennyiségű kenyérgabona és egyéb ''termények felett rendel-Jír''znck. hogy feleslegeik elrejtésével, visszatorlásavat súlyosan megkárosíthatják közcüátásunkat. JDe hiszen éppei ez a céija a ku. Iáknak. Ha a buzá; ^erlcsei-vcl eteti fel, ugy gondolja, csa-'' tát nyert a munkásosztály, a dolgozó nép elleni harcban s ez a harc már vérévé vált a ''kuláknak, r.z a harc táplálja öt, cz a harc ,id neki ujabb és ujabb ötletet más gaztettek elkövetésére. <
A kulák, aki nem riad vissza a.tói sem, hogy a tszcs asztagait felgyújtsa, akinek éltető eleme a rémhírterjesztés. aki két éves állattenyésztési tervünket # azzal akarja felboritani, hogy állatainak szine-javát vágja le feketén cs aki. mint járványt igyekszik terjeszteni, mindennapossá tenni a feketevágást, most. mikéit a vizbefuló kapaszkodik aZ" utolsó szalmaszálakba. Egyetlen cél lebeg a szeme előtt: ártani min-''denütt ahol lehet, ártani mindenkor. ha erre alkalma adódik, hogv hátráltassa békés fejlődésünket, gyengítse népgazdaságunkat és egyengesse az uj háború talaját.
A kulák az amerikai imperialisták parasztba oltott kém-dip-lotnatája, Titoék hü szövetségese de szövetségese mindenkinek, aki ellemége a dolgozó népnek, A kulák ellene von mindennek, onu ;< dolgozó nép felomclkcdését, fejlődését szebb és boldogabb ¿le''ét «biztosítja. Gyűlölködve nézi fellődd tormclőMövt-tkezcte. inket. állami gazdaságainkat és gépállomásokat. Rejtett hadai-lásaiból irtór alattomos ¡¿madá.
a szocialista mezőgazdu.-kodás ellen. Céljni''k elérésére n<m válogatnak az eszközökben, befurakodnak a tszcs-kbe és ér-"ck is tl kisebb-nagyobb eredmé;-"veket. kártevéseket, amig dol-
gozó parasztságunk. Pártunk szavára hallgatva, fel nem figyel reájuk s ki nem sepri őket soraiból.
A ramocsai termelőszövetkezetbe. a türjei és a zsigmondházi tszcs-he és a lenti járás több termelőszövetkezeti csoportjába is befurakodott a* kulák, akik, mint már mondottuk., minden — néha még a legkeptenebbnek látszó eszközöket is megragadja, hogy rombolási vágyát, kielégithes-" se. A kirlák aknamunkájára mutat a nagylengyeli eset is. Itt 34 családnak nincs tehene, de azért az állam részéről biztosított kedvez, ményt mégsem veszik igénybe. hogy állatoi vásárol janai:.
35 tszcs-ben sem párt-, sem pedig DISz-szervezct nem működik. A kulák, akinek talpa ala:-» megingott már a tálai, azzal igyekszik hadállásait «megtartani és erősíteni, hogy rémhíreivel, a petróleumlámpák sápadt fényénél kiagyalt kulákmcsékkel mételyezze meg dolgozó parasztjain, kat. Természetben, az ilyen helyeket nem szabad elhanyagolni. ok a Pán népnevelőinek, Foko-zott felvilágosító munkával kell rámutatni a kulák szándékaira., Mrg kell magyarázni, hogv a ku. Iák m in M''gilótár, hanem árlú* el-Ifirég, meg kdl muevardsni, hogy
. ______
a kulák megalázkodó mosolyú a féktelen gyűlölttől égő ¡kegyetlen ellrmég lr»r* iirciit l.i1»nHn 11 rd Ml mutálni, ahol nincs fxirls:erm uazet * még a DIS- sem működik* ott Hzabad harcterei blrtonllunk a knláknuk, v
Nemeseiében Tornyon jáno« M*tib<»tt>l.|a » nővén vápolávt. Földjel elhanyagoltak, de elhanyagolt u háíatája is. Udvarán szétszórtan hever :i trágya. De Mánfal István kerkakutasi kulák sem különb nála. Egymással ver. .senyeznek ;t mezőgazdasági mun. kák ^zabotáláfánáL Mánfoi István jó előre felkészült a cséplés: munkák szabotálására. mert eszé. be se jutott, hogy cséplőgépét megjavítsa.
A kulákokból tevődik össze az a sötét, miiden hájjal megkent gárda isv amely a feketevágás élenjárója. Ebbe a díszes társaságba tartozik Tálabér András ujudvari kupeckulák is és Sárvári Gyula feisőrajki kulák''korcs. máros
Dolgozó parasztságunk erezze kötelességének leleplezni két éves ^állattenyésztési tervünk esküd: ellenségeit. Ne felejtse, hogy a kulák ott van a közelében, figyeli lépéseit, figyeli munkáját. Egy oillanatra se higyjc, hogy a kulák megváltozott.. Miit ahogy a kutvábói nem iesz szalonna, a " ku Iákból sem lesz soha becsületes dolgozó paraszt. Községeink pártszervezetei, de az MNDSz és a DlSz fiatalság is a legélesebben vigyék a harcot a kulák ellen. Az osztályharc elkenése, a megalkuvás minősíthetetlen bűn Páríunk, önmagunk és az egész magyar dolgozó nép ellen Vesztett ügye van annak, aki lebecsüli az ellen. seg erejét.
Gondoljanak'' arra az Idóra dol. gozó parasztjaink, amikor még » kulák földjén dolgoztak.Emié Kőzzenek csak milvctt gyűlölt " lenség volt a kulák, dc ml lenne akkor, ha cz u dolgozó porasztok véréit és verejtékén fcővérro hl., zott omberfajta újra ''kezébe ra-«adhatná, u hatalmat. Ez a fí?U áolat irányítsa, vezesse a közsé gi pártszervezetek munkáját Is és erre gondoljanak azok a tszcs.k,
ahol még mindig nincsen párt. szervezet. ; y ^
A Párt mint mindig, most is segit
Rákosi elvtárs hárommillió forinttal sietettx a Zala megyei árvízkárosultak segítségére
A napokig t-aríó hatalmas esőzés következtében a megye folyói, patakjai kiléptek medrükből és árvizze": veszélyeztették a lapályos területeket; komoly károkat okoztak a lenti és letenyei járás egyes községeinek határában. A veszély az esőzések a''att óráról, órára nőtt'' és a belvizek megduz-zadása egyne nagyobb területet fenyegetett árvízzel. A veszély elhárításában ó''enjártak .1 kommunisták, ott voltak az első sorokban, birkóztak az árral. Söj-tör János elvtárs, a letenyei járási pártbizottság titkára a párt", bizottság tagjaival, a ts^cs pártszervezet kommunistáival elsőnek volt ott a Mura partján és megfeszített munkával vágtak utat a tszcs földjét fenyegető ár Teveze-tésére, az állatok megmentésére.
Példájuk magával ragadta a letenyei do''gozó parasztokat és rüyJdesen mintegy 400 dolgozó birkózott, u vízzel rrrd-mény<v«n,
A vwirtly óráiban mindenütt ott voltak NéphadwrrgUnk katonif,« nép fial íh nlk/inti >iői>Ipm munkát végeztek árvl/, tova^frJo. délnek tnrg^kHdrt''ynyáMtr«. l''c. «»«hnMetten, tt IfívfatílvOítelebb helyeken egyik pllUnatrhl tt má. dlkra tűntek fel, hogy megmentek «lolgtiz.6 prtrat»*t*áBunk hdz.iLlt, áírttállományiit. u jövrt évi tcr. mést. Htíslrs munkát'' végztítt rendőrségünk, tü,,oltóságunk, a falvak dolgozó parasztsága, amely, nek rrőt adott a tudat, hogy min. denüti ott'' a Pár«.
Ráköti elvtárs nem volt itt cs mégis Zala megyével volt. Naponta érdeklődött'' az árvízveszély nagysága felöl,
rendszeres jelentéseket kért a megye vezetőitől, tudta, hova kell a segítség. Intézkedett is az azonnali segítségről. A megye árvízkárosultjai részére hárommii''ió forintot utaltatott ki, hogy ujjápitL sék a beomlott házakat.
A Párt'', Rákosi elvtárs itt van velünk, amikor győzelmeinket ünnepeljük, s azon nyomban ott van, ahol segíteni kell. Rákosi elvtárs azokat segiti ajándékával, akik legjobban rászorulnak. Murake-resztur, Ko''Iátszeg, Tótszerdahely délszláv dolgozói ismét'', ahogy egész felszabadult éfctük folyamán érezhetik a Magyar Dolgozók Pártja segitő figyelmét. Ezt érsz-hetik ismét, mint annyiszor azok a dolgozó parasztok, akik a leg. jobban károsodtak a megyében, A lélkesitő. erőt adó támogatás adjon uj lendületet doTgozó pa-rasztságunk munkájának.
A Párt segítségével megbirkóztunk az árvlzveszólljtel. harcoljunk most erőinkben
A dunántuli áradásokról
A földművelésügyi minisztérium közli:
Az elmúlt napok nagy esőzései következtében Somogv. Zala és Baranya megyében egyes patakok és kisebb folyók megáradtai és kiöntötték. Ennek következtében mintegy 30 szer hold ár éri terület viz alá került Az elöntött terület legnagyobb része rét és legelő, a vízzel elborított. szán.óföldek területe mintegy 7000 hold. A vtz. a megtett árvédelmi intézkedések következtében mindéiül --gyorsan lefolyik és az elöntött terület zöme legfeljebb félnapig, vagy egynapig állott viz alatt. Az áradás következében a termésben előállott károsodás nem jelentékeny, körülbelül OO^azdasági épület és vályogház összeomlott.
Rendkívüli segély az árvizkárorsultaknaH
y A minisztertanács ülése
A Magyar Távirati Iroda jelenti:
A muisz''^rtanács Üobi István elnökletével, pénlckrn díl. előtt ülést tartott.
Rákosi Mátyás elvtár», a minisztertanács elnö''khclvettes.e ja. vaslatára a dunántuli árvlükárokkal kapcsolatban a minisztert:», ndcs rendkívüli cegélvt tizavazou meg uz árvlKkdro^-ultuk megse-gi. tésár», A mlninzttrtanáes cgvut al utasította a füldmiivolésnavl es *£ ópmííücvl tnlnJpütert, hogv az drvlxkdrosir.tak moB»«Blté»éi''fl a megfelelő Intézkedéseket a maguk Icrülelén U üoron kiviil te. • gyék meg.
A külü«vmlnU*U-r »lóierjeirt^érr a tnlnNrlerianAe« a mongol nem/ötl forradalom NO. évfordulójának unneotéflo r« knrmánvdplo. Káeiót küldött kl.
mcgaok^sororódvit a béke meg*
védíailérV II«Jt«ttk végre maradíktabinul módosított ötéves tervünk célkitűzéseit, Végezzük cl Időben a növény ápolási, »zénakaszálási és betakarítási munkákat, készüljünk fel nz aratásra. Induljon meg A munka fa''vainkban ujult erővel. A magasabban fekvő területeken kezdjék
''tneg 11 kchnáMst, ahol mód v*n rá. kHpJllannk dolgneó pír.isipMaink. Ne ensrejjék, hogy a*'' aratást a ok munku Ös^KCtorlódása akadií. lyozza. .tövőnkér1. bo''doguláRun-kért folyik a harc, jövő évi kenyerünkről van szó A harcban segített a Párt. most a magunk erejében bizzunk. amit'' a Párt 3c. gitsege meghatványozott.
A DISz-íiatalok (elkészülnek a cséplésre a Mezőgazdasági Gép javítóban
A Zala megyei Mezőgazdasági Gépjavító üzem DISz-fiatáljai — számszerint tizenöten — jelentkeztek az üzemi bizottságnál, hogy gyorsan mozgó javitóbrigád-dal akarnak részivermi a csép-lési munkák mielőbbi sikeres elvégzésében. Elhatározásukat tettek követték. A legjobb munkát végző DISz-íiatalok közül két szerelőből, két önálló munkát yegző átkéflzősből és egy tanulóból. tehát öt fcből álló brigádot szervezlek. Ez a brigád a cséplésnél előforduló géphibák kijavítását helyszínen, gyorsan végzi el. Erre a célra tehergépkocsin száU lithaió mozgóműhely VsszeállL tásit máris megkezdték a fiatalok, Munkájukat segiti az üzem
mrnmmmmmmmmmmmmmmimt
X kerettyei 6b molnári úttörők a koreai gyermekekért
gyűjtési
Napról-napra növekszik a ko. reai gyermekek megsegítésére gyűjtött összeg u megyében. Kü. lönösen szép eredményeket értek el Qz MNDSz kerettyei. valamint az egerszegi asszonyai, jó politikai felvilágosító munkával.
Az Iskolák tanulói is kiveszik
méltó módon részüket a mozgalomból.
Bézakerottyén és Molnári köz. ségben az Iskolásgyermekek ko. reai albumot készítettek, amelybe beleragasztották a vásárolt bé. ly egeket és mindegyik bélyeg mellé odairtak a vásárló pajtás nevét.
valamennyi dolgozója.
Simon László kismotorszerelő például szabadidejének legnagyobb részét a mozgóműhely szerelésénél tölti. Négy használhatatlan mo {ormágnesből ké'' használhatót, állított össze. Egyet ,,Fordson", egyet ..KormicíT-traktorhoz, mert ezeknél a ''.rak. toroknál legtöbb esetben a mag* nes romlik el. A tartalékniágne-sek tehát azt jelentik, hogy csupán a szerelés ideje alatt iesz munkakiesés a cséplőgépeknél.
Alakitottak még egy három-tagu brigádot arra az esetre ts 8iámt/i;a, ha az! ifibrigád munkában lesz mds területen és valahová gyorsan segítséget kell. hogy udjanak, a háromtagú brl-gád áll majd sorompóba a:zá> mukra biztosított gépkocsival
A napokban hoztak üzemképes állapotba négy roncs^raktort is. Ezeknek üzembeholyczésével n darálásnál éa egyéb mezőgazda« sági gépek meghajtásánál használt négy erőgép ''szabadul fel a tarlóhántás megkezdésére az állami gazdaságokban. * -
Sz. A Gyengln levele Berlin angol övezetinek parancsnokához
B«ri»n (TASZSZ). Sz. A. G?/r?i-i7>n, a Sznvjo'' Ellenőrző liizojt. tsájs képviselője, junius 6-án levelet intézeti Bora vezérőrnagyhoz. Berlin angol övezetének pa-r.mcsnokához, amelyben felhívta fiKvelmé». hogy n nyugat.berlini rendőrök Berlin angol övezetében megengedhetetlen mődon vl. >/>lVedtek a Németország remill-r.rizáláfia cljen és a Némeior-r raggal IMI.bon megkötendő l>é-keízerrődésért4 folyő mozgalom. Vjtri résztvevő városi vasúti n''-kiiirr?ufo*takknl szemben.
Rt. A. G von sin wimnn cselei
sorol fel bizonyítékul és megállapítja. hosy n béke és Némefor-szág egysége htüei üldözésének Berlin nyugati üárosrésjeibeii megismétlődő esetei azt bizonylt-jtik, hogv a nyugat.berlini rend. örséa dcmokráciacllcncs tevé. kenynégében a megszálló hatóságok védelmét élurzl.
Gyengln Welében a nyugalné. mcl rendőrök jogsértő cselekmé-nvclnok haladékl.Han megszűnte-lését Berlin angol Övezetében és a városi va«ut letartóztatott ul-k n 1 m nzoi t ainak szabadon bocs á -tásáf köveleli.
Wielm Pieck elvtárs a német nép békeharcának ujabb nagy diadaláról
Bern n (TASZSZ). Wjlhelm Pi^e.k elvtárs. a Német demokratikus Köztársaság elnöke Guben városában tartott ünnepségen ki-jflentéf-e. hogy a Német Dcmo.. VT«ttkus Köztársaságban és Ber-Jx.u den>okralikus övezetében tar. tot; népszavazás oredményci a remet népnek a békéért vivőtr. r. rcában ártott ujabb nagy dia-ciíi''áröl lar.uskodnak.
— A? az igazi demokratikus szavazás — mondotta Wilhelm Pieck —
uiabh fordulópontot jelent népünknek a bekéért és a nem-zeti egységért, vívott harcában. Népünknek Németország történelmében először volr. joga arra, hogy szavazással fejezze ki véleményét a háborúról és a békéről.
— A népszavazás példája — folyta*, ta az elnök — világosan mutatja az alapvető különbséget i?azi demokratikus jogaink és szabadságaink és a nyugat-né-mp+országi ..jogók és szabadságok" között. Nálunk
a szavazók teljesen szabadon fejezhették ki véleményüket.
Az-, a jelentéktelen kisebbsége4-, amely nem értelte meg saját, és nemzeti érdekeit — meg fogjuk győzni arról, hogy eljárása hely-
telen. Azokat azonban, akik abban reménykednek. hegy amc• rtfcai parancsra elkövetendő erőszakos cselekedeteikkel akadá. lyozhatják békés, alkofő munkánkat, békeszerető népünk gytilöli, ezek saját magukon fogják tapasztalni demokratikus törvényhozásunk egész erejét.
— Az a 13 millió szavazat, melyet a remilitarizálás ellen és a Németországgal való békeszerződés megkötése mellett: adtak lo — mondotta az elnök — minden békeszerelő ember számára azt jelenlik. hogy a német nép-efrté-li az amerikai háborús provokátorokat és német lakájaikat: Ade. nauert. Kaisert és Schumachert.
Népszavazás a Saarvidéken
Saarbrücken (ADN) A remilitarizálás ellen és a még 1951-ben megkötendő német békeszerződés érdebében a Saarvidéken lefolyt népszavazás legutóbbi részleteredményeiből kiderül, hogy a szavazás során egyetlen ,.nem" szavazatot sem adtak le. 1040 sza. vazó közül 1002 igennel szavazott. a többi tartózkodott a Sza-v^záítÓI.
Rendelet a termelőszövetkezetek és tszes-k könyveléséről
A főldmivelésügyi miniszter a termelőszövetkezetek és csopor--o & -könyvelését, valamint a termelőszövetkezeti könyvelők jo. gait és kötelességeit — a pénzügyminiszterrel cgye-.értésbsn — rendeletben szabályozta. A ren-dcht érteimébei az I. és II. tipusu termelőszövetkezeti csopor. raknál pénztárkönyvet, raktár-őnyvet. termény- é.s terméknyil. ván artási kő ívvel. továbbá íöidkőnyvet kell vezetni. Az ön-"ó teamelőszöve;!ki?zctck és a Uí. »ipusu tszcs-k könyvelését az üvszsrüsitett rovatos könyvelést rt-.ndszer szerint kell megszervez.
ni. a rendelet ezután részletcsen felsorolja, miért felelős a könyvelő. így többek kőzött a számvitel és a pénzgazdálkodás rendjéért, a pénzügyi fegyelem betartásáért, a jövedelemelosztás alapszabályszerü végrehajtásáért, a tagok teljesített munkaegysége kiszámításának ellenőrzéséért és összesítéséért. »ezeknek a tflgok „elszámoláVi könyvébe" való b?-vezeféséért. Felelős továbbá a könyvelő a könyvek napra kész vezetéséért, a számvitellel ¡kapcsolatos okmány és iratanyag megőrzéséért, az elkönyvelt adatok helyességéért
A délszláv községekben is Szabadságharcos.szervezetek alakulnak
Tótszerdahely fiataljai sok esetben tanujelér. adták, hogy szeretik hazájukat, hogy készek megvédeni munkával, ha kell fegyverrel is szabadságukat. Csak 200 méterre van tőlük a jugoszláv határ. Ez méginkább megacélozza erejüket. A békekölcsönjegyzéskor. a Dunai Vasmű építésé-nél mos4 ott vannak. Építenek. Alkotnak. Az ő szebb jövőjüket épitik.
Egyenjogúak vagyunk ebben az országban mi horvát anyanyelvű fiatalok a magyarokkal — mondja Mátyás Sándomé. — Amit alkottunk^ azt minden erőnkkel védelmezzük. Ennek érdekében •ömőritjűk sorainkat, mikor megalakítjuk a Szabadságharcos szervezetünket itt Tito szomszédságában.
1951. jue. I,
Igen. Trójka József. Márkány József, Dalos József, Mátyás Sán. dorné, Miksó Béla. Torsonyik Vilmos ígéretet tettek, hogy mindegyikük a ma megtartandó alakulógyülésre négy-négy tagot hoz magával. A népnevelő munkájukat megkezdték már a hét elején. Nagy is az érdeklődés a fiatalok körében.
Előre tervezgetik a különböző sportkörök megindítását. mert nemcsak munkára, hanem harcrakész. edzett, bátor fiatalokká akarnak válni
A tótszerdahelyi fiatalok példáját követve'' sorra alakultak meg a délszláv közegekben: Tót. szenj márt ónban. Petriventén. a Szabadságharcos Szövetség szer, vezetetnek előkét?i!ő bizo^tságsi.
Akasztott ember
házában nem illik kötélről beszél, ni — tartja a közmondás. — U«y látszik, ezt a közmondást nem ismerik Angliában, főkép nem »s. merik felső tízezer tagjai. Lord Lawton, a Jugoszláviában járt angol parlamenti delegáció elnöke ugyanis Titonak 5f)_ik születés napja alkalmából egy horgánzbo tot Hjindékozntt. Horgászbotot a halnak, amely horogra akadt — Innen a hasonlat az akasztott cm* bérről és a kőtélről. Az ujságh''r, «mely a nem tul gálán» ajánd*x átadásáról s/ámol» be, mrKCmil. ti, hogy a11 angol kalmárok tiszteletére rendezett'' banketten az ujándékozó és a megajándékozott fe>-.-.ótaltak és kölcsönösen hllet tettek barátságuk meireft. A mi", den hájjal megkeni lord Lawton csakúgy tudja. min( a minden hájjal megkent Tito, hogy ki k«p és ki ad többet egymásnak. Az angolok egy horgászbotot. Tito pedig az ország kincseit, népének vérét, verejtékét. A jugoszláv nép azonban rajt» lesz, hogy Tito berkeiben ne tegyen ildomos kötélről beszélni..
Legújabb hirek
— STEFAN MAJOR rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter. a Csehszlovák Köztársaság nj budapesti követe. átnyújtotta megbízólevelét Rónai Sándor elvtársnak. az Elnöki Tanács elnökének.
— A LENGYEL KORMÁNY a: USA jegyzékére válaszolva, amellyel az kitérő és alaptalan érvekkel próbálja elhárítani ma. gáról a felelősségeit a Bátory hajó ellen irányuló meqkülönbözteté-sckérl. leszögezi, hoqy a tények bizonyítják: az USA kormányánakienqyelellenes polüikdja jut kifejezésre ezekben a meqkülön. bözletcsekben, ezekért az USA fe. lelós.
— a KÜLÜGYMINISZTERIJE* LYETTESEK csütörtöki ülését a nyugati képviselők kérésére Ismét elnapolták. A franci 2 sajtójelenté, sek szerint a három hatnom képviselői most'' tanácskoznak, hogy kivezető utat keressenek abbóí a súlyos helyzetből, amelybe önma. gukat sodorták.
— TŐKÉS ORSZÁGOK DOLGO-ZölNAK SZTRÁJKJAI: London dokkmunkásainak sztrájkja kö-ve;keztében a londoni kikötőben 80 hajón többezer tonna hus. cukor. és gyümölcs várakozik a kirakodási munkák megkezdésére. Olaszország Emrlia tartományában kedden délután általános ipari sztrájk volt, amellyel a dolgozók tiltakoztak az Officinc Meccaniche Reggiane gvár felszámolásáról szóló kormányintézkedés ellen. — A nyugatnémetor. szági Darmstadt gépkocsivezetői, akik a megszálló hatóságoknak dolgoznak. 24 órás figyelmeztető sztrájkba léptek egy társuk meg-gyilkolása miatt. A gépkocsivezetői; biztonsági intézkedéseket követelnek az amerikai katonák támadásával szemben.
— VIETNAMBAN ismét felián. qoltak a harcok. A néphadsereq heves támadást indított Yen-Cula környékén és állandóan nyuqia. lanitják az expedíciós hadsereg zömét. A Le Monde meqállapitja. hoqy a néphadsereqnek sikerüli a deltában jelentés ellenálási szí-qeteket létesíteni.
— A francia dolgozók csütörtökön újra elfoglalták a CGT Páris körzeti székházát, amelyet a rendőrök kiürítettek. A párisi és páris-környéki üzemekben és sok köz. szolgálati szervb-n a CGT felhívására nagyarányú munkabeszüntetésekre került sor. A Renaul*-gyárban négy hatalmas tömeg, gyűlés zajlott ''e.
— a katonai szolgalati
IDŐT négy hóiappal felemelte az LSa parancsára a holland kép. viselőház jobboldali többsége.
VÁLTOZÓAN FELHŐS IDÖ
Várható időjárás: Változóan'' felhős idő. többhelyen, főleg ke-leien és nyugaton záporeső, zí. vatar. Mérsékelt, a záporok ide. jén kissé élénkebb szél. A hőmérséklet a keleti határszélen kissé emelkedik, másutt alig''vál-tor.it.
7 millió 97 ezer aláirás
Az Országos Béketanács közleménye
A Magyar Távirati Iroda jel enti:
Az öt nagyhatalom békccgyezményet követelő aláírásgyűjtő, hazánkban ápríis 8-án kezdődött el. Ar. elmúlt két hónapban a bé. keivek aliirá.s'' rgótx népünket mélyen érintő é* egységbe kovd. csoió mozga''ommá vált. Eddig 7 millió 97 ezer aláiráat gyüjttittfjr békeblzotlfcágok tagjai. ManyaroWág felnöti lakoftfcáun MJnt(j tci''jes egészében hitet tett a béke hzrn( Ugye mellett. H váiulii( hogy munkával, lannlássu». t''akarékow»áRRal erősíti, védi hazáját. \ bék''emüsznkok. békeőrségek nr. üzemekben, H növényápolás Jó elvé», zé.sére, a begyűjtés teljesítésére tett válFalások a falvakban wír. mutatták, ho«y c magyar dolgozók tettekkel pecsételik meg alAir*. bukat.
Az aláírásgyűjtés Junius 15-én fejeződik he. » hékrszavazán vtp« leges eredményét akkor leszi közzé az Országos néketanánt.
Ma indul Koreába
>
az első gyógyszer- és ruhaszállitmány
Junius fl.én, szombaton délután 5 órakor indi;ják a Nyugati-pálya, udvarról a koreai gyermekek számára gvüjtött ruha- és gyógyszer«
szállítmány első küldeményéi, a* ünnepélyes búcsúztatáson Vas* Istvánné elvtársnö. az MNDSz íö. ti''kára mond beszédet.
Koreai hadijelentés
Phenjan (TaSzSz.) a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnok, sága junius 7-én közölte, hogy a, koreai néphadsereg egységei -a kinai önkéntesekkel szorosan együttműködve minden fronton visszaverik az amerikai és angol litervenciósok ellentámadásait és továbbra is nagv veszteségeket okoznak az clhnscgnck emberben cs .hadianyagban.
A Krasznaja Zvjezda a koreai hadműveletekről szóló összefoglalójában megállapítja, hogy a néphadsereg cgvségeá május 20-ái elérték Szöul külső védelmi vonalát, kielcten pedig a liszin-manista egységeket a 38. szélessé-gí foktól UO kilométerre délre visszavetették. Ekkor az amerikai főparancsnokság tartalékok bevetése és átcsoportosítása után uj támadást indított, azonban
tervüket nem tudták valóraváltani.
A keleti frontszakaszon a támadó amerikai-angol csapatok a néphadsereg és a kínai önkéntesek erős tűzcsapásával találkoztak. és súlyos vereséget szenvedve délre visszavetették az ellenséget- A középső frontszakaszon is pusztító tüz fogadta a támadókat s nagy veszteségek után itt is'' visszavonultak az ellenséges csapatok. ,. .
A TASzSz phtenjani tudósítója beszámolt arról hogy a hős koreai partizánok milyen odaadással támogatják a néphadsereg egységeit. Az'' ellenség mögöttes ierületein szétzúzza az ellenség közlekedési vonatait, ''címadásokat ''intéz az «Uenséges osztagok ellen.
Az amerikai-angol intervenciós csapatok sorozatos verségükön
feldühödve — kivetkőzve minden
emberségükből —
fiz nap óta szüntelenül bom bázzák a rombadSlt Pbenjant.
holotj, tisztában vannak azzal hogv a városban nincsenek knto. nai célpontok. Tetteikkel bizo. nyitják Ridgwav tábornok jósla. tát: sivataggá akarják változtatni Korcás.
Az állandó légitámadások cile. nére a''liös koreai vasutasok min. den -körülmények között, biztost, ják a front zavartalan ellátását. A Nodon Színműm megírja, hojv az állomások dolgozói a gépfegy-vortüz ellenére eltávolítják az állomásra hüllőt.; bombákat, lőve. dékeket és »szabaddá teszik az utat-* Több vasutast a «Koreai Népi Demokratikus Köztársasáj Hőse'''' cimnicl tüntettek ki.
Az intervenciós hadsereg katonáinak körében napról-napra nő az elégedetlenség.
nincs kedvük harcolni, életükéi áldozni a monopolisták nyeresé. geinek gyarapításáért. Ez jut kifejezésre''leveleikben is. Tom Beán igy ir haza: „Miért van fér_ jctek, vőleqéntfetek. qycrmekelek Koreában? Ennek a háborúnak haszna a milliomosok zsebébe vándorol, akik uiabb és ujabb há. borukból akarnak méq nagyobb osztalékot zsebrevágni.'''' A Koreai Népi Demokratikus Köz. társaságban öt évvel ezelőtt alakult meg az uttörőszervezet- Akkor az úttörők élete örömteljes és boldog volt. a Párt. Kim Ir Szen elvtárs tette azzá. Ezért
az úttörők már a háború első napjaitól kezdve segítik a frontot.
hogv kiűzzék országukból a ban. ditáfkat, akik békés életükre tör-tek. >
A baloldali pártok erői
megdönthetetlenek — mondotta Togliatti elvtárs
Róma (TASzSz). Junius 6.án,az olasz baloldali tömb Speziában vá-lasztási tömeggyűlést rendezett, amelyen 60 ezer ember vett részt. A gyűlésen Palmiro Togliat''i elvtárs. az Olasz Kommunista Párt főtitkára kijelentette:
— A keresztény.demokra''apúrt nem biztosithatja Olaszország számára a békét. Elsősorban azért, mert ozt tartja, hogy lehe''etlen a különböző társadalmi rendszerek békés együttélése és hogy ezért * háború elkerülhetetlen. Másodsorban azért, mert 1947.ben s keresztény-demokrata Dárt az amerikai Imperialisták kezéből vette át a hatalmat és rabszolgsmódra alárendr''.i magát az amerikai ím. nerialis''áknak.
A keresztény-demokrata párt ma a háború pártja.
— A keresztény-demokraták nem biztosítanak munkát^az olasz népnek. Az o''asz ip.Tr csák-okkor állíthatja helyre teljes kapacitá sát ha gyökeresen megváltozik a kormány gazd:>.íági és külpoit. tlkája, ha helyreállítják a keres-
tísnorclatckat » k«]*teu-
rópai országokkal, ha az olasz gaz. dasági -é''ete;. «öbhe nem az imperialista gazdasági érdekeknek és a prlvilégizóit olasz rétegek érdekeinek megfelelően irányítják. Hogy ezt elérhessük, az olasz népnek halasathatat, laaul egységre van szüksége. A keresz''ény-demokraták azonban széthúzást és ellentéteket szítanak az országban. Ez a helyzet azonban megváltoztatható: a májú* 27-i és junius 3-1 szavazások eredményei azt - mutatják, hogy már nem ott tartunk, aho'' 1948 április 18-án.
A baloldali pártok erői jelen, tősen megnövekedtek. Ezek as erők megdönthetetlenek és már nem lehet az országot erekkel az erőkkel eílentétben
kormányozni. A junius 10-én szavazók felada* ta, hogy megerősítsék és mé? jobban hangsúlyozzák az eddig1 szavazási eredményekből levont következtetésedet igy segítve u béke megmentéséért, a dolgo/ők ügyének diadaláért küzdő pártok
/! xalnlörőí állami gazdaság felkészült a% aratás''cséplésre
!*>rkfió ga:dag termésünk be. •dkarirása erdekében a miniszter, anács határozata- érteimében ^ rmclószövctkezetpink én ¿llami c./daíápaink az aratásra tervet vé>ji''.enek, amelynek alapján ^oíitiák a szükséges munka-tWt. gépi felszerelést.
A zalalövői állami sazdasag az f''myit
évek tapasztalatain olíulva9
•<ar 9 tava-pzal elkészítette »; emtervét az aratási ós cséplés» tmmkálaSokra. Munkásokról ide. •t ben gondoskodott Márciusban
?-crződtctte le mindazokat a munkásokat, amelyekre szükség lesz. Hogy a biztosított munka-rrót helyeién tudják kihasználni, a erv értelmében felosztották a munkaterületet brigádokra, munkacsapatokra cs előre megjelölték hogy melyik munkacsapat, mcíyik területen fos dolgozni, melyik munkálatot vcgzik el elsőnek. A|terület felosztásánál fi-avelembevették. hogy arra a te-
rületre jussanak kaszások, ahol géppel npm tudnak dolgozni. Van a gazdaságnak két kévekötöző aratógépe. »melyek szinten tervszerint végzik az aratást. Ezeket a gépeket traktor vontatja. A traktorosok három műszakban dolgoznak, igy a gépet Is jobban tudják kihasználni és éjszaka a nappal learatott területet feltárcsázzák. _
Tervszerűen végzik majd Zala-lövőn a cséplést is. Három cséplőgépük van. Ezek kezelésére a legjobban
hozzáértő gépészeket
állították be. akik résztvettek az Andráshidán megtartott tíznapos tanfolyamon is. ahol hiányos ismereteiket kiegészitették. A cséplőgépeket már kijavították. Megfelelő mennyiségű tartalék alkatrészt biztosítottak oda. ahol ha-marab kopik a gép. illetve gyakoribb a hiba. törés vagy egyéb. Ezzel a fennakadásokat- akadályozzák meg. biztosítják a folyamatos munkát. A csépelendő
gabonái felosztották a gépekre. Minden cgye.s cséplőgépnek már megvan n területe és annak megfelelően állítják be munkára.
A cséplést keresztből végzik A gabonát egyenesen a gépre hord-ják. Ezzel is
munkaerő- és idő• megtakarítást
érnek el. mert nem kell előbb asztagokba rakni és azután a gépbe. Kevesebb lesz a szem-veszteség is ezzel az eljárással.
Magtáraikat kellően kitakarították. fertőtlenítették. A tervszerűség biztosítása mellett nem feledkeztek meg a munkaverseny szervezéséről sem. A munkások máris versenyszerződést, kötöttek. Versenyben vannak az egyes gépek is. Kikötötték, hogy a szalmakazlakar sokkal jobban készítik el. mint az előző évek-benr Nem raknak hét méternél szélesebb alapot és tetejét ugy készítik el. hogy az ne ázzon be még a nagyobb esős időben sem-
Vállalás a kanizsai fűtőházban szovjet példa nyomán:
Fonó Mátyás és Bogdán János mozdonyvezetők 50.000 km-t tesznek meg két mosás között
Maxim Kuprianov szovjet moz-rionwezető: fl Komfzompl. majd a Pán nevelte. a- Párt nevelte olyan emberré, akire büszke az <*gosz Szovjetunió, s büszke minden szovjet vasutas. Nehéz ''erer pen dolgozik. Mozdonyával álfon. dóin Uraiban jár. a kanyar. gos hegyi vasutvonalak, a/, emel. kedők é* a ieJtők eg<*z emberi kívánnék. «ki egy » gépével. Maxim Kuprianov t|y<«nek bizonyult és az uroll hágókon n«''gy-«erű eredményeket ért el. «melyekért kiérdemelte a Lenin-ren. det
Az ő tapasztaljairól tartott Höadást a kanizsai fűtőház mozdonyvezetőinek és fűtőinek Fonó Mátyás elvtárs, sztahánovista mozdonyvezető. Maxim Kuprianov hatalmas eredményeiről beszélt és közbeíüztc azt Is, hogy tapasztalataiból mit .valósítottak meg, vagy mit valósitha''nak meg a magyar vasutasok, a kanizsai fűtőház dolgozói.
— Kuprianov azt mondja — kezdte Fonó elvtá-rs. — hogy csak az lehet
jó mozdonyvezető, aki igazán azereti a gépet,
úki ;ud bánni a mozdonnyal. Hogy ez mennyire igaz. azt mi is ''-cpten-nyomon tapasztalhatjuk Ezért még több gondot kell fordítani gépeinkre, mert csak igy végezhetünk eredményes munká!.
Ezután Kuprianovnak különösen azokról az eredményeiről és munkamódszereiről beszélt, amelyek különböző mozgalmak formájában ismeretesek nálunk is. a Lenin-rendes szovjet mozdonyvezető kitűnő eredményt ért el a mosástól-mosásig mozgalomban: mozdonya 50.000 km-t fufc két mosás között, ö ezt ugy érte el, hogv
a nádunk szokásos -csurgatas"
helyett gyakran fúvatja le a gépet menetközben.
Nálunk már általában 20.000-néi eltömődik a szűrő. Lefúvató váltó "tolmazásával azonban ki lehet küszöbölni az elrakodást, a két főjavítás között megtett km-t 1» j^ntékenyen felemelte Kupria. «ov, a nehéz uráli terepen eléri n 100.000 km-t 1« fl szokásos 38— <nooo km helyett ami ahhoz ké-»**''. hogy h ml Kik terepeinken ez ^ár csúcseredménynek ««ámít, fc«UImfl» leljeiltmény. Fotfl&lJco-v>U Fftnó elvtár* ar. 500** é» tonná« mozgalommal i* éti "^«említette, hogy « szovjet mor. oonyvezelő általában 3000 tonná* *>*rc|vények«» vls*. a mozdony « a vagonok bírják, mert
a ftovjet vasúti kocsik * világ
legerősebb vonószerkezetével ▼annak felsrerdve. v^gUi mén *rri> u MuntV. ml-
lyen harcokat, kellett vívnia Kup. rianovnak a maradiság ellen, amikor a barnaszén hasznátetát kezdeményezte. A szovjet kormányzat azonban .sikerre segítette kezdeményezésé'' és azóta hatalmas megtakarításokat érnek el fl szovjet vasútvonalakon, mert a fel-használt tüzelőanyag 30— 50 f>zá. z.iléka barnaszén.
Az előadáshoz először Aradi Károly elvtár«, n fü»őházl üz«nl pártszervezet. titkára szólt. hozzá és emlékeztetett « felszabadulás utáni Időkre, amikor
a kanizsai fűtőháznál 1$ voltak szövik mozdonyvezetők és fűtők. Ezek megmutatták, hogyan kell gondozni a gépet
és a javításokkal csak akkor voltak megelégedve, ha ők maguk is közreműködtek. Az ő példájukat kell követni. Simon János elvtárs,
„ fűtőház műszaki vezetője kijeién te''te. hogy a szovjet, tapasztalatokat széles körben kívánják alkalmazni a kanizsai fűtőházban, mert a kitűnő utazószemélyzet biztosíték arra, hogy komoly eredményeket érnek el segit sédjükkel.
Az előadás után Fonó Mátyás és Bogdán János szNihánovista mozdonyvezetőik elhatároz''ák, hogy
a lefúvató váltók bPvezetésével n kővetkező mosásig 20.000 km-t'' (esznek meg, n ezután harcot indítanak az 50.000 km eléréséért.
Ez a vállalás annál is nagyobb jelentőségű, mert a kanizsai fűtőháznál legutóbb 6500 km volt n mosástól-mosásig megtett átlag, bár előfordult már 12.000 km is, amit az ujabban alkalmazott vízlágyító eljárással értek már el.
LÁNYOK AZ ESZTERGAPAD MELLEI 7
Kaptuk és leljem terjedelme, ben közöljük a nagykanizsai Altalános Géjxsze''i Technikum két leánytanulójának levelét:
,.Továbbtnnuló Icány/xíjfáfiaim!
Az ő.vsrcl ferfn;/ létemre n ka. niz*al általános gépészeti tcchni-kumbn iratkoztam be. Vonzott vniami chfccz az érdekes iskola, hoz. ;
Először szokatlan volt nekünk. Ncqy leány százharminc ftu kötőit. A műhellyel is igy '' jártam. Érdekes veit. de nehéz. Nem akorf az\clmélct egyezni a Gyakorlattal. ''Tudtam azt* hogyan kellene jól reszelni, de a reszelő mindig mást akar/, a kalapáccsal együtt.
No de végül is én lettem a győztes. Azóta kilenc hónap múlt el. most már az cn akaratom vezeti az anyagot, szerszámot, gépei. Ez olyan nagy öröm, melyhez hasonlót azelőtt nem érezhettem sem én sem más lány. Nem tanulhattunk. Pedig milyen szép pálya ez! Technikusnak lenni. Tervezni a tervért. Alkotni a népért. Dolgozni a jövőért! Népi demokráciánknak köszönhetem, hogjfTany létemre továbbtanulhatok és itj- tanulhatok. Mivel hálálhat cm. ezt meg? Azzal, hogy az leszek. amit, a terv, amit szocialista hazam elvár tölrm: jó tech'' nikus. E^a tervem, ez a célom, ez a vágyam."
NOVAK ERZSÉBET 1. c/oszt. III. brigád.
Szűcs Mária levele a következő, képpen szól:
Kedves leányok!
A nagykanizsai gépészeti technikum tanulója'' vagyok. Tovább akartam tanulni és ide iraikoz. tom bc. Igaz nem ís voltam tisz-Iában egészen ennek a fontos isko-iának jelentőségével. Ma már Zűriem. hon»/ milyen nagy »¿ükség van a jó szakemberek között a nökrr is. Népi demokráciánk nemcsak a lehetőséget adta mea, hanem folyton segit is bennünket, felszerelésben, mindenben.
Nekünk ezt azzal kell visszaft. zclnilnk. hogy »cm morzsolódunk lc. Nekünk is voltak kezdeti ne. hézségeink. de úttörők / voltunk, uj iskolát teremtettünk. Legyőztük a nehézségeket! Pedig soha. nem jártunk műhelyben, soha nem dolgoztunk kalapáccsal, gép. pel, mérőeszközökkel a fiuk. minf versenytársak között.
De ma már könnyen 6s szépen, megy minden. Én különösen megszerettem a műhelymunkát. Szeretem látni saját kezem, munkája nyomán, tervezésem folytán szerszámmá alakulni az anyagot. Tudom, hogy dolgozó népünknek, sok pénzébe kerültem és joggal várják tőlem, hogy jó szakember legyeff. Hiszen kollégiumban la. kom. Ebben a szép fejlődő mc. gyében megmutatjuk, hogu ránk nőkre is bizton számithat a Párt. dolgozó népünk! Szeretném, ha több fcánytársam lenne itt. Gyertek lányok ide közénk erre a szép pályára, szép feladatra!"
SZŰCS MARIA.
Julius 1-én üzemi kollektiv szerződést köt a MÁVAUT és a Takarminylorgalmi V
A miniszter''.anács üzemi kol lektlv szerződések megkötéséről szóló határozata értelmében me-gyénkben julius 1-én a MAVAUT és a Takarmányforgalml Vállalat köt kollektív szerződést, dol gozóival. összes többi vállalataink 1952. január 1-én kötik meg az üzemi kollektiv szerződóst.
Mindkét vállalat 0 szerződés megkötésének, előkészítő munkájában jelentős hibákat követett; cl. A Takarmányforgalmi V.
'' 15 igazolatlan mulasztóból 13-at szabadságidejének levonásával, 2-t elbocsátással büntettek a Vasvázasban
Nem helyi vonatkozású kérdés, hanem általános vonás megyénkben, hotíy a munkafegyelem kérdése élenjáró probléma lett. Elsőrendű feladatként kell, hogy foglalkozzanak a termelés vezetői, politikai Munkásaink a munkafegyelem megszilárdításával. Meg kell ma-gyarázniok minden dolgozónak, hogy a béke megvédése erő kérdése, s-4Sr5nk növekedése nem kismértékben attól függ, milyen szilárd a figyelem üzemeinkben, milyen fegyelmezetten, minden percet kihasználva dolgoznak munkásaink módosított ötéves tervünk megvalósításáért.
Erélyes kézzel az ellenség behatolása ellen
Kemény és határozott fellépésre kötelezi minden munkafegyelcmla-zitóva] szemben a termeiéi parancs, nokait békéért folyó, egyre fokozó, dó küzdelmünk. Politikát munkával keli meggyőzni, ha ntm hátinál, erílyticbb ttxköiUhktl, túlyoiabb wtbrn elbaciátdisal ktll büntetni azt a dolgozót, oki az ellcnnég unzályába kerülve, fegyelmezetlen* »ógőcl aksrln tudatlanul vagy tudn• tonar. ötévé« torvünk végreha|tA-«át gátolni.
Arra. hogy mennyire ólvonttlba korült probléma u munkafegyelem kérdéüe, példn az. hogy u megye Irgzártubb egységű, ű*nz legjubban ellenőrizhetőbb uatfyüz<<intíbeu,« uuöy kanizsai Ásványolaj Gépjavító V-nál az elmúlt kit hónapban IS esetben fordult elő igazolatlan t£• <
volmara''dás. A pusztaszentlászlói
olajüzemben ugyancsak jelentősen
elharapózott a munkafegyelem lazasága-
Kemény büntetések
Helyesen járt el a Vasvázas vál-lalatvezetösége. amikor 13 munkást keményen megbüntettek, a mulasztott napokat a fizetéses szabadságidőből irták le és 2 munkást azonnali hatállyal elbocsátottak. A két munkás notórius késő, elmaradozó volt és több esetben részegen jelent meg munkahelyén. Helyesen járt el a bázakerettyei üzemvezetőség is, amikor a pusztaszentlásziói telepen Salamoh Kálmán csoportveze-
tőt, aki műszak alatt beosztottjával borozgatott, tisztsége alól felmentette, Kozma Gyula ugyancsak műszak alatt borozgató motorszerelöt dorgálásban részesítette, Jakab Lajost, aki műszakját 2 órával később vette át, 50 forint pénzbüntetéssel sújtotta.
Szilárd Öntudatot
Pártszervezeteinknek jó politikai munkával kell szilárd öntudatra nevelni dolgozóinkat, a vállalatvezetőségek pedig vegyenek példát az előbb említett üzemekről és különösen az építőiparban erélyesen lépjenek fel a munkafegyelem la-zítói ellen.
nem tudla betartani az országos ütemtervet, nem tartott, májún 20.én üzemi aktivá Ülést, 30—31. én pedig blzalmlcaoportértekezle-tct. mert országos központjától az üzemi kollektivvcl kapcsolatban semmiféle tájékoztatást nem kapott.
a mavaut nagykanizsai kirendeltségénél azzal követték cl a hibát, hogy léves Információra támaszkodva a dolgozókat nem készítették elő arra, hogy a mü. hely értekezleteken egészséges javaslatokat tegyenek a tervezet végleges elkészítéséhez. Hiba volt az is, hogy a zalaegerszegi kirendeltség vezetőjét nem hivták meg a kanizsai aktivaértekezlet-re, csupán megküldték számukra az üzemi kollektiv szerződés tervezetét.
a hátralévő időben igyekezzenek pótolni a mulasztásokat ezek a vállalatok, hogy a most megtartandó üzemi illetve műhelyérte-kézieteken a dolgozók egészséges, jól kiegészülő javaslatokat tehessenek a julius 1-én megkötésre kerülő kollektiv szerződés végleges elkészítéséhez, ezzel valóban sikeressé, eredményessé téve az üzemi leg megkötött kollektiv szerződéseket.
— Zebcckén egész évi tojásbe-gyüjtési előirányzatát Varga P41-né 130 százalékban. Almádi Pál-né kisparaszt periig 100 százalékban teljesítette.
Teljesítsék gépállomásaink kötelességüket, szerződtessék cséplési munkaerőszükségletüket
Megyénkben, bór egyes gép állomások és állami gazdaságok arn''áni és c»éplé»l munkaerőszük. íégletükot majdnem teljen ogé. ízében kielégítették, nagy hló-nyoMégoU In vannak, főleg a gépiillomíl »oknál.
A logjobb/ikról bwzélve, m«g kell emlékeznünk u pölönkel gép. állomásról, ahol u KzcrződéKOkot már május 31-én 100 százalékra teljoMlellék. Jó a lürjel gépál. lomás Is, ahol 102 dolgozót szer. zödtetlek & már csak 8-at'' kell szerződtetniük, de hasonló a hely. ze: a felsőbagodi gépállomásnál «>■■ nemsokknl gyeneébb a csesat-
rogi sem. A legroiszabb Szcnl. U«ló, ahol még egyetlon szer. ződést sem köfö{<ek. Orosztony ban, aho| a «zUkhégop munkaerő 1B0 fő, eddig csupán 44 dolgozói szerződtettek. Leienye és Lenti valamivel jobbak.
Az állami gazdaságod ookksl lelkiismeretesebben végezték fl Mzerzödé«köiéíPkot. Csupán a Mliimondházl állami gazdaságnál hiányzik egyharmada ti tzüksé. gén aratási 6S csépié«! munkaerőnek. Felsőrajkon és Egerváron még 10—10 fő munkaerő hiány, zik.
A szerződéskötéseknél L*ua-
railf gépállomások sürgősen M* olják mulasztásukat*, annál in in. <ább, mert egyro jobban közel*, dlk M ChépléM Időszak s a hiány, zó munkaerőkért a felelősséget * pépállomás vezetőjének kell vl. selnle. Ezen lulrr.enflon népfazdn-fágunk és közellátásunk szem. pontjából oly nagy J, Icniőnégü cséplési munkaorö.bÍ2toBÍtú*& mindannyiunknak elsőrendű fel. adata. A Jövő évi kenyerünkről van szó és ez nem lehet közöm-bös egyes gépállomások VHWtöi előtt
Jelentős anyag- és energiamegtakaritás
a lovászi üzemben
Meg kell javitani a verseny értékelését
A Lovászi á?ványolajüzembt<n ?•/. elnu»l| hónap során jelentőn eredményüket értek el a dolgosok « termelési terv ielje«i''é*e és túlteljesítése érdekében, A fúrást vállalat például Jelentő* összegű Idő* és Hnyagmegtökarl. lássál vitte előbbre békáért ío. Ivó harcunkat;
Négy nap fúrási Időt takarítót* tak meg „.termelési terv tul. '' teljesítésével.
tehát £600 ítfrinltal sn.zda3Uot-ták népünkéi. A dolgozók takaré. kcsságra irányított- figyelmének eredménye a megtakarított 38 mázsa; cement, amelynek értéke 15.200 forint és 10 köbméter fa, amely 10 ezer forint megtakarítását jelenti. Az egész fúrási részleg $01 ezer forint értékű hosszúlejáratú vállalásából az elmúlt hónapban összesen S6.S52 forintot icljcsitctf.
Legjobban dolgoztak az R 9-es fúróberendezés ^dolgozói, akik tervüket 120.8 százalékra teljesítették,
221 százalékos kenőolajmegtakaritás
A termelő üzemben az egész évi 1,230.870 forintot tevő vállalásból májusban az utolsó no-jiokig 229.681 forint értékű gaz. datági eredményt értek cl. 109 dolgozó kötött hosszúlejáratú versenyszerződé?» és a párosversenyzők száma 513-ra emelkedett.
Békéén íoly:aloti harcunk sikerének egyik legjelentősebb elő. feltétele népgazdaságunk minden területén a takarékosság. A minisztertanács legutóbbi hutá. rozata'' erre hivjo fel különös suly-lyal dolgozóigl''igyelmér. Álla. Iában .tanulhatnak üzemeinkben a lovánál gazolintelep szerelőinek é# gépészeinek munkájá* . ból, «kik
éswMrabb megaldiwa], » gé. '' nek tudományos módSKorrci történ« kezelésével 321 azása-lékm kenflo''ajmegtakaritást
értek el.
Példaképül állhat dolgozóink elő''! Páhnnl tstván etzicrgályos le, aki az elmúlt hónapban flört forint értfkft hulladéknnj/ctgfnl. dolgozás váUnlt éx 2592 forint ér. tiktíl dolgozott fel.
Jobb versenyértékelést
A dolgozóknak az anyag- és energiamegtakaritásra fordított figyelmét kell fokoznia a minisztertanács rendeletének szellemében a vállalatvezétőségnek. párt.
é* »¡zukizerveze''i bUo|¡ságnak, Ehhez kell lökélelenlteniök « verseny ttjyilpdno*«d&ti/, elbíróid. MiiiaJ; rendsierc« megtörténtét, Ami most van ugyanis, a/, min. den, cí»k nem Uel/m, Nemrégi. ben a vállalat megszüntette a ver?enyfe''elŐel funkciót, s a ver. seny rendszeres értékelését de. ecnfraÜidl/a.
A decentralizálás mindeddig
»rm Javulást, hanem súlyos visszaesést hozott.
az üzemrészeknél nem fordítanak kellő gondot erre a rendkívül fc-ntos problémára. A vállalat üb titkárának junius 7-cn csupán halvány fogalma van arról, hogy milyen eredmények vannak a munkaverseny teréu a mull hónapban. Állítja, hogy rendszeresen elbírálják a Bázakérettye és Lovászi'' közti párosversenyt, de hogy ki az elmúlt hónap elsője,
nem tudja, — Semmiféle ponton üdaio/ nem tudok ~ mondja.
Amit tudnia kell egy üb''tltkáraak
Balogh elvtárs nem rúgúiu a a üb lltldiru. El kell tujátltanUt Varga ehtárs. n bdzaJcere/tycl üb titkárának munkamóditerét, oki kezét mindig a munkuver-seny ütőerén tartja, tud segíteni ott, ahol lemaradás van, közbe tud lépni a hibák kiküszöbölésé, nél. — .Ezután a verseny elbirá. lásáról mindig fogok egy példányt, kérni — mondja Balogh elvtárs. Véleményünk szerint- ez maga még nem lesz elég. Kint az üzem. ben. illetvé.a terrfielési felelős és az aklivák révén is figyelnie kell a termelés, a munkaverseny ü''emét, hogy ne csak bizonyos időhöz kötve, hanem állandóan, a nap minden órájában tiszta kéP_e legyen -7. üzem munkaversenyé-nck helyzetéről:
H XHEK
— ügyeletes orvosok (vasárnap) 10-én Nagykanizsán: dr. Lélek Sándor Vorosiiov-u-, (Csengcry-u.) 37. Kiskanizsán: dr. Szabó István Bajcsy Zs. E.-u. 37. Állatorvos; dr. Bárdos László Vörös, hadsereg-u. (Sugár-u.) 30.
— A zalaegerszegi Vendcglátó-ipűri Vállalat MNDSz szervezete 9-én, szombaton este 8 órai kezdettel tánccal egybekötő''t műsoros sör-estet rendez a Zoltán-féle kerthelyiségben.
— Kerkafalva szocialista község dolgozói első félévi tojásbeadási kötelezet''ségüket 130 száza, lókban teljesítették.
— Az egcrszegl Ady utcai 4lt''.v ünog leányiskola úttörő csapata a nevelőkkel én szülői munka, közösség tagjaival karWv© elő. .idla a .Vöröst nyakkendő'' ctrnü íílnmóvct a?! iskola tornotermó. ben. Vasárnap, 10-ón délutón 4 órakor líjufiági előadás lesz. este fl órftkor pedig /, felnőtteknek mutatták be n dOMbm. Belépődíj diákoknak 1. felnőtteknek 2 fo. rlnt.
Vasárnap, to-én este 7 órakor műsoros Békc.csict rendez az MNftS/ nagykanizsai szervezete,
— A zalaegerszegi városi tandes begyűjtési osztálya felhívja min. den gazdálkodó figyelmét. hogy akik Zalaegerszegen 1930 és 51-ben gabonalappal rendelkeznek s beadási kötelezettségüknek eleget tettek, meglévő gabonakészletüket junius 30-ig szabadon megőrölhetik; A szabad őrlésből származó lisztet szabadon értékesíthetik.
APRÓHIRDETÉSEK
MERCEDES 1700-as személykocsi karosszériát keresek. Cim a zalaegerszegi kiadóban. (d) HASZNÁLT üzletberendezéseket, mérlegeket és jégszekrényt veszünk. Nagykanizsai Kiskereskedelmi Vállalat. Szabadság-tér-6. (394)
KÜLÖNFÉLE 3 dupla ágyterítő eladó. Zalaegerszeg, Mária-ulca 6. sz. (224)
VENNEK kifogástalan állapotban lévő kerékpárt. Címeket a nagykanizsai kiadóba. • (400) FÜRDŐSZOBA használattal bútorozott szobái keres fiatalember. Rákcsy Gergely. Nagykanizsa, Babochay.u. 53. (408) KEREM szerdán színházban el. veszett iratiárcám megtalálóját, o pénz kivételével küldje ci-mem''ro'' vissza, '' • •'' •<•„>. (411) EGY KÖZÉPNAGYSÁGÚ at<ztn.
litűzhely oladó, Sánc, 131. n. FAJTISZTA fi hetes fnrkftSkutya kölykök eladók. Érdeklődni le-hej. Nagykanizsa, Horváth mérlcgkimliőnél, (413)
fi A L A A Mngynr Dolgozók Tártja Zal» uiruyel lUzoltsáKáuak lapja. — Fele tő« »¿orkcsttöí Szántó JcuO — Felelő» kiadót Darabos Iván — SserkwitSííst Zt'' -erszeg, Kossuth Lajog.utca -33 Tel. SSO. Nagykanizsa,^ Zrínyi M-.n. 29. Tel. 54. — Kiadóhivatalt Zalaeger. szeg, Széchenyl.tór 4. Tel. 103. Na«y. kanizsán Zrínyi M^o. 39. Tel. 54. E6. szült a Vasmesrye nyomdában Szom. bathely, Kossuth L^n. 6. Telt 75. -Felelő» vezeW: Hegedűs Gyula.
(Beeuilei fa (liejmÁty
♦ (Felszabadulás mozi, Egerszeg)
- ,,M(t a mapi/ar dolgozók élpte nemcsak tanulságos és épífő ha-tanú filmanuw, hanem teealma*, fordulaton, emberi llirténet, om''ely leköti érdeklődésünket" - mon-dőlte nyilatkozatában Certler Viktor <i „Becsület és dicsőség" elmü legújabb magyar film rendezője. A film Örkény István azonos elmü regényéből készült, hősei magyar munkások ¿s a ve. lük együtt harcoló értelmiség. A sztálini műszak keretében vlláglü rá a íllm arra, hogy fl munkáitok felismerik és kivetik maguk k0-ziil az ellenséget, akt meg akarja akadályozni a. szocializmust épitő munkát. A cselekmény egy nehézipari üzemben játszódik, ahol együtt dolgozik Lugosi Sándor a kiváló esztergályos és felesége Eszter, az üzem egyik legjobb munkása. Lugosiék üzemrészében szervezési hibák miatt nem haladnak a munkával, kevés a kereset és ezért az alapjában vévo becsületes, öntudatos munkás elkeseredik, hanyatlik a termelése, felesége nagyszerű munkaeredményeire féltékenykedik. A gyárban megbúvó elemek ezt kihasználják és '' igyekeznek Lugosit eltávolítani a Peritől, hogy saját céljaikra felhasználhassák. Felesége nem tudja'' öt. kedvezően befolyásolni, ami végül''is az évek óta zavartalanul
boldog családi élet felborulásé, hoz, váláshoz vezet, A cselek, mény során Lugosi rádöbben, hogy az ellenség lörbecsalte, ek'' kor a Párt, munko/íirsal segiliém (¡ével jóvátes/.i eddigi multmlá. sáf és a sztálini mtisg&k alatt nagyszerű eredményűivel az el. dők kőzé kerül. A házastársak újra megtalálják egymást, A?, utolsó képek vidám galyaleiöl üdülésüket mulatják.
A film főszerepét Görbe J4< ,nos Kossuth-díjas művész alu-kltja, Esztert: Sulyok Mária Játsza.
A jelenétek többsége üzemben játszódik: A felvételeknek több mini a felét- a MÁVAG mozdony, szereidéjében, a Fémáru- és Szerszámgyár eszfergaműhelyében és a Standard-gyárban készítették. A film egyik érdekessége, hogy Molnár Tibor megszemélyesítésében Bikov elvtárs szerepel benr.e. amint átadja .munkamódszerét a magyar munkásoknak.
SZÍNHÁZI MŰSOR
Junius 9-én, szombaton este a őrekor: Cigánybáró.
Junius. 10-én. .vasárnap délután 4 órakor: Cigánybáró.
Junius 10-én, vasárnap este 3 órakor: Cigánybáró.
S P O RT
. Példás Ítéletet hozott az MTSB Nagy Zoltán volt oktatási, főelőadó ügyében
• i
Nagy Zoltán, az MTSIJ voll oktatási főelőadója, hivatali fog. lakkozásával visszaélve többrend. béli szabálytalanságot követett el, Ezért az MTSB Állásától azoi. nali hatállyá! felmentette, egyben mindennemű labdarugó játéktól, .lálékvezíléMőI. sportog.vc.
sültit''Mfs&ljtég viselettől és sport, nevelési fnclnlkoíástól Ift évre eV. tlltoiin. Nagy Zoltán eltávolítá-•¡ávtti megllsxtull « légkör n Mc. tivt''l Sponblzolirágon é,« fölcg h*. líclöség nvKotl aitrii, hogy felsíá. mollá''k a labtlarugán torén ujíi n kapltullsia''sportra emlékeztető iillupolot, melvol « volt oktatási főelőadó (tudatosan igyekezet szocialista sportunkba vh-sza-csempészii. Ez nemcsak a mun. ka teljes elhanyagolásában nyilvánulj meg, hanem korrupt, sportszerűtlen magatartásában \\ Az uj oktatást főelőadó ludná leginkább megmondani,- hány éj-szakába nyúló órájába ikerült, amig- áz elődje által hátrahagyott muokáf. feldolgozta. Példa
S. BRODZK1:
A TITOFASIZMUS TÖRTÉNETE
A Lí-ngyel Kommunista Pár'', létezésének egész idej? alatt ille." gális volt. Mégis a pár-t a felszabadulás pillanatától kezdve a nyilvánosság elé lépest és teljesei legálisan fejlődött, a munkás--tömegekre támaszkodva. Emellett a bandák tevékenység? Lengyelországban még nagyobb volt. mitif Jugoszláviában és a párt a bandák bűnös tevékenysége következtében a.legjobb fiainak tízezreit veszítette cl. Mégis egy pillanatra ?em julon senkinek eszébe elrejteni a Pártot, vagy el-konspirálni tevékenvségét. Világos: a pártmunkának ez a stílusa — amelyet Rankovics 19-18-ban, tehát négy évvel Jugoszlávia felszabadulása után valloj'' ma-magáénak — nem min az illegá. ils idők maradványa létezett, ha-nem egyszerűen avégből, hogv likvidálják a JuKP-t miiit marxIfeta-lcnlnUla pártot, csök-kentéé1« jtlen''ő«euét és Rankovics elbftr.okratuá''t, láleltlolon /an/. (»(IrfCf/i/elmen alapuld appard/u. adnak elIrntirrt''Hc ald henieüf''k, A TálékoHaló Iroda ItHH Jiuil. usl hntároífttn mán Tilo klikkje erflne^ «rejéyel »«rveinl keidte a .fpártel". Néhány a tw.
tározot '' nyilvánosságraihozatala előtt — a JuKP vezetői ugyanis tudtak a határozatról —összehívták az ugynevzet; V. kongresz. sz«st. Villámgyorsan összeeszkábálták a szervezeti szabályzatot. Azainal ¿választásokat? tartottak a különféle pártszervezetekben, amelyeket nyilván Rankovics apparátusa -szervezett. Ennek az akciónak „támogatására" nyomban á Tájékoztató Iroda határozatának megjelenése után példátlan letartóztatást és üldözési hullám indult meg Jugoszlávia összes hzcsülctes, tiioellcncs ele-mei ellen. Az országban „vend'''' uralkodott, azaz temetői nyugalom, amely felett a hóhér Ranko. vics és pribékjei őrködtek. 5. A Népfront, mint „alapvető erő" A pártnak mint iránvüó, marxista-leninista erőnek likvl. ilálása melleit Tito klikkje k-''dol. «ősin a Képíróit kűlönleg-s „ej. nu''lettfl" és gyakorinál, Tekintet, tel arra, hogy a Kommunistu Pórt ntm »xeropelt a nép előtt, a iti^pí ri''.ffiMráefn és n népi hnin. lom n''.npvflő ixorvewtéűl a Nép. frontot jílollék, A Néplront 11 kongroMiusán Tito klJelont«lie: Né^''eaioi «4 álUtt^olaá.
rok egyetlen politikai pártja sem üelyettesitheti. mert a Népfront képviseli ic^jóbban nemcsak népeink politikai, egységét; har.iem egyúttal népeink testvéri közösségét is. A Népfront éppen ezérr tartós, össznépi politikai szervezet, éppen ezért nem helyettesíthető, ezért különbözik minden eddigi politikai párttól és pártkoali-ciótóL''''
Nem nehéz kimutatni, hogy ez az egész „elmélet'''' a marxizmus-Icnininizmus szempontjából esztelen tákolmány.
Az az állítás, hogy a Népfront-tot nem helyettssiUaeti semilyen „politikai párt", leljes tagadása Lenin és Sztálin tanításának a kommunista pártról. Ennek az ..eiméletmrK'''' ellenséges, marxis., taelleies mivoltát még jobban kidomborítja Tito beszámolójá nak egy további részléte: -
„Van.© a kommunista pártnak valamilyen más programmja, mint a Népfrontnak? Nemi A ■kommunls-t« pártnak nincs máv programmja, A Népfront pro. grammla a párt programmja Is,"
Vhrvis a párthog való vlszoiy. ban llkvldátorság, -tugadása an* nak, hogy a párt önálló létexése Műkséses, n prtri Iprnilesxl^e 11 Népfront IIIvűAIín fühhvén,yévá, Itlx uxi jelenti, Itogy a;onon(IJtlk a munkáso^tály progrummját **mcM* fa egéwi wrAíxWisévjij,
beleértve a kulákságot, banem a városi burzsoáziáéval. is. amelynek igei jelentős rétegei, sőt egész pártjai képviselve voltak a Népfrontban. Ez azt jelenti, hogy teljesen feloldják a pártot a Népfrontban. tagadják a munkásosztály irányító szerepét, tagadják a proletáriátus hegemóniáját, tagadják -a kommunista párt élenjáró vezető szerepét. Ezt hivatalosan megerősítette a Népfront sza. bályzata. amelynek első pontja igy hangzik:
„A Népfront Jugoszlavia alapvető politikai ereje."
Kikből áll *z a Népfront? Még a háború előtt alkották meg és beletartoztak a legkülönfélébb, többek kőzött nyíltan burzsoá jellegű elemek. A háború után csatlakozott a Népfronthoz a kulák Horvát Köztársasági Parasztpárt, a burzsoá Szerb Köztársasági Párt, a Polgári Demokrata Párt, a Független Demokra''a Párt ¿s az Egyesült Szerb Földműves Párt, Ezeknek a burzsoá, vagy kispolgári pártoknak tObb-séftn megtartotta vsaknm teljen háború előtti apparálu^ Több. Rófiük macával vitte» u Népfront-ba esté&z a munkásosztálytól ide. Ken, Ideológiai és politikai uo«gvásxá|, E$ §* a politikai kolmány lelt a népi korniányxal „alapvető ereje" JuoosxUvIában. ''folvUtigfc
erre többek között áz. hogy a labdarugó idény végén a megyei labdarugó bajnoki, táblázat hamis képet mutatott, amit Szakálv oktatási főelőadónak csak hosszú és fáradságos munka után «ikerül1-kügozitnnln;'' Nagv Zoltán kerék-köiőjn volt''szocialista ítporiunk» fejlődésének, ezért cl kellett tün< nie. Ksoto azt bizonyltja, hogy ha ellenségre, vagy ügvnőkéro bárhol- 1» jelentkezzék., r-n,yen lesültünk. ,
vASAUNAPi spbnTMüson
ZAlJAEC.líRSZlSOEN: ''
Z, Vörös Meteor—Z. BiUty* megye! btiinoki mérkőzé". fél t óra, .látási bapvokság: ''£. Loko^ moíiv—Z. Bástya 11. 2. Tchcrfti-var—Zalaszcntmihály-Pacsa, Középiskolások «akkbajnoksága a 2 MSzT klubhelyiségében.
SPORTHÍREK
Zalalövőn vasárnap nagyszabású MHK próbázások lesznek. Előreláthatólag 150-en próbáznak le.
A zalalövői sportolók a fém-gyűjtési hét alkalmával annyi fém&t gyűjtöttek, hogy az árából a labdarugócsapat" részére egy teljes garnitúra felszerelést tud-ta''k vásárolni.
A megyei labdarugó bajnokság tavaszi fordulója junius» 10-én befejeződik. Az őszi forduló július. 1-én kezdődik. Az MTSB határozata értelmében a tavaszi fordirló befejezése. után. d? mcí az őszi forduló megkezdése előtt minden egyesület köteles játékosát sportorvosi vizsgálatnak aiá-vetni.
Kehidán növekszik
a rádiószeminárium
hallgatóinak száma
A május''hónapban avatott kul* lurof honok számára a megyei tanács népművelési osztálya 11 da. rab gyönyörű rádiót ajándékozót;. Legnagyobb érdeklődést a kehidai dolgozó parasztok tanúsítót-<ák a rádióhallgatás Iránt. Az elmúlt hónap elején alig 100 volt » rádióhallgatók ezámn, a hónap utolsó hetében már 350-360 dol. gozó paraszt, parasztasszony szorongott « rádió körül « kultúrteremben, Nagy figyelemmel he«1'' ga^ák n rádlószemlnárlumokat »>■
a 8BRTÉ8ÓL anyaga te egyhér* magexekrény elaáó. Nagyk^]-út, Srlovi M..Uh 38.
A Bázakeretíyei Mélyfúrású Olajtermelő Üzem dolgozóinak versenyfelhívása az ásványolajipari dolgozókhoz Alkotmányunk ünnepének tiszteletére
Elindult Koreába az első ruha- és gyógyszer vonat
AZjjtPP ZALAMEftYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA
VII. évfolyam 133, azám.
Ari 90 fillér
/95Í. /nnfua /0. Vasárnap
A termelőszövetkezetek erősítése — állandó feladat
..3/trdocl (ámogatnunli U(!l a termelőszövetkezetiek mun-vjjjó'', següenünk kell nekik a nC-£c:séctek elhárításában... a *er-mclószöoetkeactckkcl való gondos cs szakadatlan foglalkozás, erő. sHc.súk. növelésük, fejlesztésük álljon a legközelebbi . esztendőkben Pártank és kormányzatunk szakadatlan gondolkodásának középpontjában'''' — mondta Rákosi elvtárs, Pártunk II. kongresszusán tartott beszédében.
Ha a megye területeit Járjuk, a kézségek határaiban a vetéseken is szemmel látható az uj életre szövetkezett tszcs-tagok. jó ipunkája. A jól művelt, gyom-♦¿ah kultúrnövények élénk bizonyságai. hogy íermelőcsoport-jaihk fokozott munkával harcollak a -jó termés biztosítása érdé. :-:cben. A bezerédi Szabad Népben, a .lentikápolnai Dózsa Népében, a zalabéri Vörös Csillagban istállók, sertcsfiaztatók épülnek. Az egyre szaporodó istállók, sertésfiazrtatók, silók, kukorica. córcflc mutatják, bogv alaposan felkészülnek termelőszövetkezeteink a jószágállomány növelésére. Ilyen formába-j is sziCárdit. ják a csoportot. - ^
Munkájukat figyelemmel ki->érik a falu dolgozó paraszljal. Mi ennek az eredmény*? A*, ami például Pusztamagvaródon. hogy a jó példa, u jó munkamegszer. xezes, az egyénileg dolgozókkal c.TÍd állandó, rendszeres foglal. Aoídi, ^gitiéínyulU« követkc»ií. ben állandó» i nhvoksíik a tor. inelőesoporl ^glétnxáma. K* a helvwt PgMi.Anderitánin Is, Mhol I. tlf)u«u lormelöcsopois \<M\ léptig ái m (elUUcbb Itt.
•ínusu u''J''ttielrtsüövi''tHí.U''lbe » ilt/gusó párnátok,
A dolgozd píiiasKiók ssummT. meggyőió ¿ruet jeleni, hogv a Ili, ►ipusu csoportokban cgyre jobban Mépíilnek az önálló brÍHÚdok, javul a munkafegyelem szélesedik versenymozgaiom. Akí* a télen még vonakodtak a belépéstől, azok figyelme is mindinijább a tszcs-k felé lordjai.
De igaz ez megfordítva is. Sok ecetben a termelőcsoport fejlődé, senek fő akadályává válhat és becsületes kis- és középparaszto-cat tarthat távol a belépéstől az, ha a tagság rosszul szervezi meg í< munkát, lemaradnak a növényápolással. Éppen ezért fontos a jól működő brigádszervezet meg--eremtése, a munkaegység helyes alkalmazása. Bizony a mi ler-melőcsoportjainb közüi több he-■yei még bandában dolgoznak . Durván megsértik ezzel termelő, j-zövetkezeteink működési szabályát, megakadályozzák a versenyt és rontják a dolgozó munkakedvét. mert a jó dolgos a „bandában1'' ugyanannyi munkaegységet kap. mim az, aki gyengén dolgozik. Kerkateskándon, Nagy-kutason is ez a helyzet. A menve mintegv husz termelőcsoportjában csak papíron van mun. Nőszervezet.
Az elnök a brigádszervezetre való tekintet ''léikül az ö''.leU szerűen összeválogatod embere, kft odaküldi, ahol éppen legsürgősebb a munka. Ennek kapkodás, végül is lemaradás az eredménye.
Az a feladat, hogy ezek a ter-melócsoportok legsürgősebben az állandó területre beosztott briflő-ílokat eleven szervezetté tegyék. •''elöljék ki az egyes mumknesapa. tok területé'' és u munkacsapo-ion belül engedjék érvényesülni egéHzséiicH munlMver*«n,vizel. i«oet. S:erves:ék m$g ax emeni
uersenyt. Ne ugv cselekedjenek, ahogy például a zalaszcntbalázsi termelőcsoportban. ahol egymás, mellett darusorban kapáltak a munkacsapat tagjai, hanem egy-egv tagnak adjanak például ku-koricakapálásoál 15, vagy 20 sort, amely körülbelül egy munkaegység teljesítménynek megfelel. Ezen a területen végezzen jóminőségü és gyors munkát, majd azután adjurik egy ujabb parcellák, amikor «zt elvégezték a munkacsapat tagjai. így fejlődhet ki egészséges, élénk verseny. Aki többet cs jobban dolgozik, áz több munkaegységet is érdemel. Ilyen formában biztos, hogy elkerüljük az egyenlősdit.
így dolgoznak töhbeik között Pacsa-Andorházán. Becsehelyen a termelőszövetkezetben a helyes munkaszervezés következtében Tóth István az elmúlt héten 33 munkaegységet "teljesített egy-egy munkanapon szenakaszálásban.
Ha már a munka megszervezésénél tartunk, szóljunk arról is, hogy egyik-másik csoportunknál — Szepetnek. Lenti — arról panaszkodnak. hogy kevés a munka, erő. Ugyanakkor nem fordítanak gondot a nők és a fiatalok bevo. nására. Általában elmondhatjuk, hogy a tszcs-lkben dolgozó asszo. nyok közül keveset vettek fel a tagok sorába, Az üzemi pár''sicr. vezet és a veze''őség a növény-ápolási, de /óként az aratás, csép. lésj munkák íavai-talan biztosi.
táv» érdekében a nők ¿6 fiatalok ibb flo/ido/ kell .. „„ , hhe?, ___
vós, politikai felvilágosító mun
bevonására nagyobb gondot hogy fordttton, líhhe?, psdig sxl>
kára van szükség, A termeltictoporlok «lótl álló
Uluilntok nagyok, J£ls6 és Icyfoiu {tmubb feladat <t mírisiervetettk itlépUdtc, a megfelelő vcáctök mcgválöBíiása és ti pürtszemze. tik munkájának tenditemsé tétele,''
Megyéikben mi a helyzet? Az, hogy lf)9 termelőszövetkezetben, illetve csoportban működik csak pártszervezet. Harmincötben még DlSz-szérvezet sincsen. Ezin a téren különösen az egerszegi járás a legelmaradottabb. Járási pártbizottságaink számára máris adva vannak a feladatok. A termelés zöyelíktzetek megerősítésének ^és fejlesztésének motorja csak r jól működő pártszervezet leheHa a pártszervezet, politikai munkája hiányzik, az ellenség is könnyebben--tud beférkőzni, vagy könnyebben tudja befolyása alá vonni a dolgozók egy részét.
A gyakorlati tapasztalatok bizonyítják: ahol jól működik a
sziu, az üzeani pártszervezet» ott jó a csoport munkája.
A termelőszövetkezeteink gaz. dasági megerősitéseröl. fejlesztéséről, mint állandó feladatról be. szélünk.
Demokratikus kormányzatunk enndk érdekében hatalmas anyagi ■támogatást nyújt a nagyüzemi gazdálkodásra szövetkezett dolgozó parasztok számára azzal is, hogy építkezési anyagokat, téglagyárakat. hosvzu- és rövidlejáratú kölcsö löket bocsát rendelkezésükre. Dc az épitiljezésekiél a mi csoportjaink közül több a saját erejére, saját anyagjára is támaszkodik. A pölöskei Urmelő. csoportok például szénporos téa. laégatt5» építenek, és házilag is jóminőségü iégldt égéinek. Kö. vesí^k 9*1 a lt«ly«s kademónyo. üést a csoportok!
Rohamosan köceleg a: araid», Erre a munkára már nio&t ala.
Hahót dolgozó parasztsága terménybegyiijtési versenyt indított és Ígéri, hogy a cséplőgéptől a magtárba-mozgalom példamutató harcosa lesz
Hahót végtelen utcáját egyh kűLturterembcn mintegy 4SV dolg 1i tagok jöttek, össze, hogy résztv amelyet, a MÉSZÖV a jól működő seképen ebben a községben rend ra az előbb kint, a téren adott ié sekor-a Köztársasági indulót ját
anguan csapkodja az eső. A ozó paraszt, földmüvesszövetkezc-egyenek a szövetkezeti ankéton, jöldmüvesszövetkezet kitünteted ezett meg. A honvédség zenéka. rzenét, most az ankét megkezdé. sza.
Minden felesleget cséplőgéptől a mag-tárba
Kondor Imre elvtárs. MÉSZÖV küldöftje a szövetkezetek fejlődéséről, a felemelt ötéves terv sikeres megvalósításáról és a dolgozó parasztság előtt álló feladatokról beszél. Hangsúlyozza beszédében az idei terménybeadás gyors teljesítésének fontosságát.
— Hogy iparunk minél több korszerű géppel, kombájnokkal, •traktorokkal, cipővel és ruhával tudja ellátni a falu dolgozó parasztságát. ehhez szükséges, hogy a mezőgazdaság minél több nyersanyagot termeljen és biztosítsa a munkásosztály ellátását — mondja. Beszédét nagy érdeklődéssel figyelik a dolgozó parasztok és ha a ragyjainkat említi, viharos taps és éljenzés tölti meg a kultur''ermet. — Mi tettekkel bL
zottyitjuk-bePárbuiik és d Szovjet-, unió iránti szeretetünket — hangzik itt is. ott is. Szíva József alig győzi várni, hogy a zugó tömeg csillapodjék és máris megteszi a hozzászólását.
— Én a cséplőgéptől a feleslegem mxnden szemét a földműves. szövetkezet raktárába szállítom. Ezzel járulok hozzá a módosított ötéves terv megvalósításához — jelenti ki. Szabó László? dolgozó paraszt már 100 százalékra teljesítette a tojásbeadását és ígéretet tesz. hogy az idei termény-beadásnál is példát mutat dolgozó paraasttársainak. Egész feleslegét már a cséplőgéptől a földművessaöve''kezet raktárába szállítja.
Teljesítjük ebben a hónapban toJAsbeudási kötelezettségünket
Az MNDSz réséről »orhóa Jánosnó «ól: — Mi attionvok 1» betapeiolódunk ebbe a ueiw/i versenybe, a mattunk én pj/erme.
keltik Jövőjének bl:togt(ántlért, A /¿orrul nép harca ininánytljiinliat foliOiott kö(eles«é[/vttlluláBrn esó. til, Pártunk {rántt meretellLnk. b6l váltatjuk, hogy a tojáabeodd-sl kötelezettségünknek junius 30''ig 100, a baromfi beadásunk, nak junius 30Jg 20 százalékban, elegei teszünk. Ennek teljesítésé. re versenyre szólítjuk a megye összes községei?, minden becsületes és békét akaró asszonyát és dolgozó parasztját. így őrködünk mi hahóti asszonyok a gyerme. keink jövője felett a béke megvédéséért. Itt a szomszédságunkban lesflkedő Tito.banda minden támadását és hazug hírverését visszaverjük. Én vállalom, hogy a tojásbeadásomat junius 30-ig 110. n, baromfit pedig 20 o/e.ra teljesítem. — A vállalást a dolgozók lelkes tapsa követte.
Dávid József középparaszt versenyre hivja ki a beadás gyors teljesítésére • Szíjártó Józsefet és a megye összes dolgozóját. Kovács Lajos kisparaszt hozzászólása hangzik- — A békéért és a hazáért szállítom a feleslegemet a cséplőgéptől a raktárba. — Szili Lajos. Kancsal Gyula dolgozó parasztot, hivja ki a beadás gyors leljesitésére. — Ebben a munkában versenyre szólít.
juk a megye önKaeg községeit es dolgosó pumtjait, ~ mondják,
3 (chénftíl napi 80 liter tej É csarnokba
üeryal/cs.. Zoltán 12 heldas kü. ¿épparaszt a kétéves állatienyépz» tési terv teljesítésének foniossá'' gáról beszél, — Fethtuom dolgozó ojranttársalm /ipséiméi awt, íiopy harcoljunk a feketevágások ellen. Népgazdaságunk fejlődéséneka munkásosztály ellátásának szerves része és elválaszthatatlan az ütévcs terv megvalósításától az ''állattenyésztés fejlesztése. Vállalom, hogy a három ¿ehenem után naponta 50 liter tejet szállítok c földmüvesszövetkezet tej-csarnokába. — Megyeri Mihály községi tanácstitkár után Grün-feld József elvtárs hangsúlyozza, hogy a párttagok személyes példamutatásával a .amit évi 103 százalékos beadási teljesítést az idén jóval túlszárnyalják. Dér Ambrus elvtárs a nagykanizsai járási pártbizottság titkára rámutat arra. hogy a vállalások annyit érnek, amennyit abból teljesítünk.
Már a ll-et is elkerülte az óramutató. de senki nem gondol arra, "hogy hazamenjen. Az asztal felé igyekezne mindenki, ha odaférne. Berkó József DISz
fiatal alig győzi a vcrsenyponlo. kat imi. "Végül megszületik a határozati javaslat.
Versenyre hívunk minden dolgozó parasztot
„Mi Hahót község dolgozó parasztsága tisztában vagyunk azzal, hogy a világot lángtengerbc borítani igyekvő imperialista gengszterekkel szemben fokozottabb fele. Iősséget ró ránk kötelezettségeink teljesítése. Nekünk, az imperializmus előre tolt áUása, Tito jugo. szláviája -mellett különösképpen ke''l fokozni munkánkat kötelezettségeink teljesítésére. Megköveteli ezt tőlünk a békeakartunkon kívül az a szeretetünk és ragaszkodásunk, melyet győzelmeink szerve, zöje, harcedzett- Pártunk, a Magyar DoTgozők Pártja iránt ér. zünk.
Tudatában vagyunk annak, hogy felemelt ötéves tervünk a béke terve és ennek a tervnek megvalósításából nagy rész esik a mj megyénkre is. Ml vállaljuk ezJt, H ezért a megye összes köz« »égéit és becsüfetes dolgozóit ter ménybeadási versenyre hivjuk,
Vállaljuk, hogy a minfcxtertat n»o» növényápolás! rá tlaVarminy, betakarítási felhívásának «h *rs< Hu megkecdtoéijr vaffyl« junius :J0 lg 100 Míwalékbim eleget te* Mink,
A termén,vbesvUJ^s mostani időMtikáhttn vé''ltiljuk. hogy itt*
sIub üü''ltf UüísOfjllitU Wj.WftbPrtrtflsi
eldiisinyzalát „B" vételi Jegyre 100 százalékra tclJeMtJlilw
Vállaljuk továbbá, hogy a í«!. ve őrzütt kincsünket, gabonánkat gondos gazda gondossiigával viaszérésben learatjuk, a szemvoszte. séget minimálisra csökkentjük. Kölcsönös segéfynyujtást adunk az aratási munkálatokhoz az arra rászorulóknak, hogy ezáltal az aratás időben elvégezhető legyen.
Az egész megye doTgozó pa_ rasztságát versenyre hivjuk a terménybegyiijtési kötelezettség 100 százalékos teljesítésére és tultel-jesítesére. Községünk minden egyes dolgozója ígéri, hogy 3 „ccp. tői a magfárba"-mozga,om példamutató és aktív harcosai leszünk.
Állandó figyelemmel kisérjük az élenjárókat és azokat munkájuk, ban segítjük és népszerűsítjük. VáTlaljuk, hogy az eddiginél erő* teljesebben segítjük a már meg« lévő tszcs további fejlődését és elősegítjük személves példánkkal uj tszcs megalakítását.
A versenykihívás minden pont. jánái kitör a taps, az éljenzés. Hahót, megyénk egyik legnagyobb községo minden akadályt legyőző lelkesedéssel fejezi ki szilárd elhatározását: a cél: eléri.
poí-an készüljenek fel csoportjaink. Készítsék íl gondosan az aralógópeket, munkaeszközöket, biztosítsák a megfelelő munkaerőt, bogv fennakadás nélkül, időben, példamutatóan végezltes. sék el ezt a munkát is.
Egvetlen pillanatra sttm feled-kötnek a termelőszüvct. kexet i mozgalom felleléséiül, A''ííwds, politikai felvilúgoHitó mun■ kdi folytamnak a: egyénileg
dolgozó parasztok közölt, beszéljenek eredményeikről, ne rejtsék azokat véka alá, foglalkozzanak, tartsák állandóan a kapcsolatukat velük, segítsék a munkájukat be. csületes''sn teljesítő kis. és közép, parasztokat, Ujakat és ujakat győzzenek meg u nagyüzemi gaz. rj&kodás előnyeiről, Ne kampány, »wrü. hmem állandó feladatnak tekintsük a jó munka, a jó erőd-mótwk alapján történő agitáció«
munkát. Tartsák szem előtt a mi termelőszövetkezetlink vezető, cégei, de minden egyes csoporttag, hogy jó munkával a saját maga és családja életszínvonalát emeli, ugyanakkor hozzájárul, hogv a ma még egyóiileg dolgozó parasztok ujabb ezrei győződje, nek meg a szocialista nagyüstemi gépesített mezőgazdaság íonto». igáról, elóny«iről, '' ■
BÉKEMOZGALOM
PRAGA. A bckencpszavazással kapcsolatban Usti nad Labem városban ós környékén 9000 dolgozó kötött eddig hosszúlejáratú vér-(.enyszerződést. A békemozgalomba tevékenyen bekapcsolódik a szövetkezetekbe tömörült parasztiáit i.s — Lidiccben ma nagyszabású biketüntetést tartanak a községnek a nácik által történt elpusztítása 0 évfordulóján.
nUKAREST. A* ütmekben és ¿varakban hékemúszakot rendez-uli, amelyeken kim«jí»slr» eredmé ny#k «illettek. A* „Armalura"-,«>«>» dolűnjoi "pOlilAul 207 mAíh-Irkkal láUnáTiWfiltak n»rmá|ukst.
OECS, Huriienl<imlbaii eddig a t>tkcf«lhlvá«rs t l««r «léirá« dylilt a A i\trtbrttl Osztrák ll|ii*ögi uAwcr alAtrAst ttytijt • VtT tWIoleterc.
KÓMA. At apuUal AndfU kör« nvrke lakosságának — zömében n''e.-Ógazdaíágl tnutikán — szá-''lirk.i aláirta a berlini felhívást. Palabriéban öt nap alatt ISO «ter aláírást gyűjtöttek, •KOPENHAGA. A főváros béke-vtdelmi bizottságainak küldöttsége {dkorcrtF"Tr-ktiltigymínÍ8ztert és a politikái pártok képviselőit, követelve tőlük: Dánia lépjen ki az Atlanti Szövetségből, s folytasson független politikát. „LONDON- Az aláírásgyűjtésben a legjobb eredményt Ernest Collín* plymouthi lakos érte el, aki eddig 1.004 aláírást gyűjtött.
AMAN. Transzjordánia békevé-aelmi bizottsága a kormány tilalma ellenére folytatja az aláírásgyűjtést áz öthatalmi békeégyez-irényt követelő felhívásra.
Csojbalsasan marsall választási beszéde
Ulan Ba''.orban. a Mongol Népköztársaság fővárosában népes gyűlést tartottak a mai válasz''á. sokkal ¡kapcsolatban. Gsojbalszan marsall,'' miniszterelnök hangsúlyozta: — Három évtizeddel ezelőtt országiínk nyomorait "gyarmati ország volt. Ebből a hely-zeiből a Szovjetunió minden irányú támogatása, valamint a Mongol Népi Forradalmi Párt vezetése szabadította meg « mongol ■ népet. Utalt arra Gsojbatezan, • hogy a Mongol Népköziársa&ág három évtizedes fennállása és fejlődése ragyogó bizonyító, ka a lenini. s r. t ál i n 1 «a. nitávxk diadalának. a ncpl forradalmi rendszer életképességének. Ekps példa arrn — mon. do''ta — hogy a gyarmati, fél. gyarmati népek, mht/án k<i:/lkbe vették Kórunk IránifltüntU, mii érhetnek el u Szovjetunió népéi nvk hitvéri tdmogalásdval,
A bolgár vendégek megkoszorúzták a Szabadság-emlékművet
A bolgár kullúrdelegáció szombaton délután megkoszorúzta a gellérthegyi Szabadság-emlékművet, A delegáció nevében Csudom Pet-roo. a Bolgár-Magyar Bizottság főtitkára és Nevena Afono/ow helyeztek el koszorút az emlékművön, majd a delegáció tagjai egy perces néma csenddel áldoztak a szovjet hősök emlékének.
Útnak indult Koreába as első ruha- és gyógysservonat
Szombaioi délután pirosbabos fefkendóktől tarkállott a Nyugati-pályaudvar, az MNDSz-asszo-nyok serege jött el a budapesti üzemekből és kerületekből, hogy búcsúztassa a Koreába induló vonatot, amely a ¡koreai gyermekek részére fisszegyfljtőti ruha- és KVÓgyszercünniiiRnk -jelső szállít-mánvái tartalmazza.
A pályaudvaron uttftrM é* rrnriorxenekar is felsorakozott. Mrgielent a bucMiztuiAson Szabó Plronkit elvtArnnő, n* lílnfikl Tiu uAes HtkAni, V(i*n ImvAiiiié ílv. lársnrt, i«k. mndsf. mi-llkai-n, Wf/tA''í Valéria olvtArwió. a/. Or., szAgo* Hék«tanAcs tliikArn, Kilóit Kvon O /)lk, it Koreai Népi beimArntlkus Köztársság huda. pesti nagykövete és"felesége. Ha. ¡akna» taps fogadta Hákosl MA. tvAané elvtérsnőt. A* tittörózctie. kar a DlVSa-indulót játszotta, a rendőrzenckar hangszóróin szó-
ialt m^g a béketábor indulója, majd Vass Istvánné elvtársnő lé. peit a mikrofon elé.
—- Tudjuk, hogy a koreaiak harca, a mi harcunk w - mon. dotta, — Ezzel a gondolattal in. diljufc útnak a vonatot, amely leincsak gyógyszert, kőt*zcrt és meleg ruhá;, visz a gve-rmekek-nek, hamm a magyar nép melcy s:rreielét és együttérzését In vj. srl, l.xxt''l a vonattal küldjük'' harcos fldvöBÍtlftnttoet a vég»rt gyOMlomért kflrrló «koldul népnek és Igérjuk: mielőbb ln''ici //ni; Ötéves torvlinker rxze! eró«|i|»k a vlIAu békeiAlwrát,
Hcnkt Valéria elvtArmA hu. csu/.iaila a vonalot, utald Kvon O Dlk iköVíl szólalt fel: — A mn> gyár t\ép már az Imperialista ag. rcsszló napjaiban megmutat. M, milyen szietvtcttei érez együtt a koreai néppel. Népünket még keményebb harcra ielkctiietie, a
magyar orvoscsoport, a magyar kórházvonat, a Magyarországról küldött ruhák, gyógifszercsoma. gok érkezése. Mind a koreai, mind a magyar nép a Szovjetuniónak köszönheti, hogy felszabadult a fasiszta rabságból. Hl. jenaikoreai és a magyar nép örök barátsáqa!
A nagy tapsviharral fogadott l>"vzéd ii|¡''ni a vonal az Interna. eionAlé hangjai mellen kigördüli a pA''vaiiflvnrról, A vonalot KA. honyltf az MNI)S/M»**zonvokn«k e«v e*opo!''||a ikl*ép|e
- IDKOKNNYBLVt) MlakolA» létesítenek m tirndkl Tanáéi U\r. vényeiVJü rcndHrtr nlapJAn orosz, német. íraftela és «ngol tána/akkal, három éve» Időtartammal. A f«!. vétel nlne.s előzetes nyelvismerethez kötve.
Liszí átvétele a kenyérgabona-begyűjtés során
Az élelmezési minisztérium lajt. " koztató osztálya közli:
A kenyérgabonabegyüjtés «orán a termelők többizbeft lisztet kínál, tal fel átvételre. Ezzel kapcsolat» ban az élelmezési minisztérium közli, hogy a begyűjtő »¿ervek lisztet vóteli> jegyre nem vehetnek át, de ag élelmezési miniszter m<S< dot nyújt a begylijté«al tervükben lemaradt községeknek arra, hnjy „C" tervükben nuilfttko*ó Uftlral«. kukat IlMt beadásával toljahiUrk. A „C" terv t«l|e«ttéíére felklit4li lUüitel ti fóUlintivFNiyövetke/elek „él vételi elismervény" ell«M0|tt>H v«Mik At iniitKánkéal 2M.<tH In. rlnltis, IIIHva 121.77 forlnloi Arott. KttAt luggetlendl termé«xete»en < földmllvesszövet keretek Mvánérrtl. bnllák « termelők áltsl szakid értékesítésre felkínált liszteket 1« a klnlnkult áron é* azt sítnb.idns értékesíthetik. A „C" terv telj estté; sébe csak a fenti áron átadntt Iípz. tek számítanak be.
A küliigyminlszferhelyettesek értekezlete
A négy külügymt.ib>ztcrhclyct. les junius 8-i ülésén az angol Lkt-vies szólal fel elsőnek és mereven elutasította az Atlanti Egyezménnyel kapcsolatos tárgyalásokra irányuló szovjet javallatot. Jkssup és Parodi hasonló kijélcn. lést tett.
Gromíko szovjet küldött nagy beszédet mondott, amelyben kimutatta: az Atlanti Egyezmény, valamint az Európában iévő amerikai támaszpontok a nemzet, közi helyzet feszültségének fő-okai.
BradLsy tábornexk. amerikai vezérkari főnők a minap franciaországi látogatása alkalmával a további fegyverkezést sürgette és felhívást intézett Törökország, Görögország és Spanyolország belépésére az Athinti Szövetségbe. Gromíko a továbbiakban élesen ostorozta a nyugatiak kétszínű álláspontját/ amely szerint ók állítólag akarják a Kfllügvmhls*. terek Tanácsának összehívását, dc a „szovjer álláspont kövotke-z?!len". Rámutatott Gromíko, hctíV vi .. • r>
a «xov |e< áláapont következetni, mert a békét veszélyeztető
kérdés megtárgyalását javasol. Ja.
mint már annyiszor szorgalmaz, ¡a. Annál következetlenebb viszont a nyugatiak álláspontja, mert ók szavakban ..akarják''* ugyan a Külügyminiszterek Tanácsának összehívását, de csak azért, hőgy azon általánosságban mozgó kijelentéseket tegyenek. A szovjet álláspont mi.iden erőfeszítést megíiesz. hogy a nyugati hatalmad és a Szovjetunió közti viszony megjavítása szempontjából elengedhetetlen kérdésről tárgyaljanak. Gromúko végül visszautasította azt a koholmányt, hogy a kü lü gy min Í5>zterhel vet lesek értekezlete zsákutcába jutott és ezért a felelősség a , szovje'' kormánvt terheli. A felelősség a bárom nyugati hatalom kormányára bárul, amely «''.utasította az Atlanti Egyezmény és az USA katonai támasspo&tjánok megtárgyalására Irányuló szovjet javas latot,
Az ebben való megegyezés klve-zetett volna a zsákutcából — sző. «ezt* le Gromiiko, j
A következő Alfc''et hétfői tarl. JAk.
fl Francia Kommunista Párt határozata a választási hadjáratról
Púéit (TASzSz). A Francia Kom-munltta Párt politikai bizottsága úniua 7-1 ülésén „A választási hadiárat sikeréért" címmel határozatot hozott, amely leleplezi a fasiszta és háborús politikát folytató kormány, jobboldali szocialista párt és gnulleisták szégyenteljes összeesküvését. A határozat rámutat, hogy a kormánytöbbség pártjai és gaulleista RPF megegyeztek, hogy folytatják és fokozzák a nyomortszülő háborús politikát.
A politikai bizottság a továbbiak'', ban leleplezi a szocialista párt jobboldali vezetőinek kapcsolatait a francia iparmágnásokkal és felhívja a párt tagjait, hogy testvérekként forduljanak a dolgozó szocialistákhoz, tárják fel előttük vezetőik bűnös politikájának veszélyes következményeit és szólítsák fel őket, hogy a szabadság és béke megmentése érdekében harcoljanak együtt a kommunistákkal.
A Vatikán a béke legádázabb ellensége
mert volt nyewcnjrbetétköi^m!
M- Vozcsikov fenti című cikkében. amelyet a Szovjet Tájékoztató Iroda adott ki, többek kőzött ezeket írja: — A béke híveinek sere''ge napról-napra növekszik és erősödik. Ez a körülmény arra készteti a reakciós katolikus főpapságot, hogy I— tekintélyének megőrzése végett — demagógxkus szólamokkal a béke védelmezőjének tüntesse fel magát- A valóságban azonban a Vatikán és a reakciós főpap; ság gyűlöli a békemozgaTmat''. A Vatikán mindig a reakció szolgálatában állott: segítette Mussolinit az olaszországi demokratikus I szervezetek szétzúzásában; elsőnek ¡létesített „diplomáciai" kapcsolatot ¡Francoval. segítette Hitler hatalomrajutását, & u hitleri megszállás alatt Ausztria, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország püspökei és bíborosai nem egyszer voltak a Gestapo ügynökei a Vatikán parancsára. A második ■ világháború után résztvett Nyugat- és Kelet-Európa reakciós erőinek tömörítésében. A Valik ¿a csápjai elnyúltak
Távolkeletre, a délkeletázsial országokba is. Kínában az volt a feladat, hogy bomlasszák a népi felszabadító mozgalmat.
A Vatikán és a reakciós főpapság ádáz ellensége a békének.
Szembeszálltak az atomfegyver betiltását követelő stoek-bormi felhívással: a lengyelországi prímás nem fogad ta az aláírásgyűjtőket, a versail lesi. a milánói püspök és még egy egész sor egyházi „méltóság" arra hívta fel a hívőket, hogy ne írják alá a stockholmi békefelhivást Igyekeznek meghiúsítani ;a napjainkban folyó békealáírásgyüjtést is a berlini felhivásna.
,.Békeszerető" politikát hirdet a Vatikán, d« aemml köze sincs a népek bé kéjéhez.
i Hazúg állításait a tömegek és egy ^zerQ emberek már régen leleplez ¡ték. mint a béke, a haladás és a szabadság halálos ellenségeinek sö-1 tát tevékenységét.
Legújabb Hírek
rJ
— KOREAI HAD1JELENTÉS: a néphadsereg egységei a kinai önkéntesekkel minden fronton szorosan együttműködve sikeresen visszaverik az amerikai-angol intervenciós csapatoknak a 38. szélességi foktól északra indított ellentámadásait és mind emberben, mind hadianyagban súlyos veszteségeket okoznak az ellenségnek. Junius 8-án az ellenség 13 repü-őgepét lelőtték.
.— A VIETNAMI néphadsereg folytatja támadásait az expedíciós hadsereg megerősített állásai tílen Ninh-Binh és That-Dien kör nyékén. A partizánok a vasútvonalakat rongálják, hogy megbénít, -sák-a gyarmatosítók közlekedését.
— A FÜLOPSZlüETI népi fel. szabaditó had,sereq egységei Lu-zon szigetén, a Batán tartomány, ban súlyos csapást mértek a kor.'' mánycsapaiokra. -» ..
— GAULLEISTA MERÉNYLŐK támadást kíséreltek meg csütörtökön éjjel a Francia KP »t.ouenl peremvárost helyluégo etrn, azonban h helyUég őrsége megfutamo. dásra kényszerltette a támadókat.
— NKOEnGYILKOSSAaOT követtek el Ismét — négy hónap aliitt kilencediket — m, USA-ban „ .törvényesség* lep''-o «U1U A vúd a szokásos; erőszak fehér nő oüen. Az már nem lecnlt sem.'' mit, hogy o vádlott: Edward Ho-noycutt a tárgyalóteremben látta először .áldozatát*.
— a haladó elemek vi,
DöZESE cmirc nagyobb mérete, ket ölt az USA-ban.'' Legutóbb le-tartóztatták: Muriéi Gravelt, a ..neufjenglandi békeszerető polgárok" szervezetének vezetőjét: két férfit, akik a KP 11 vezetője cl. len hozott ítélet jóváhagyót^ után a Daily Worker különkiadását tcrjesz''tcflék.
— TRUMAN KIJELENTETTE, hogy az USA katonai kiadásai a jövő év közepéig a .Jelenleginek kétszeresre emelkednek.
— A NÉMET-KINAI BARAT. SÁGI HÓNAP megnyitása alkalmából rendezett berlini nagygyűlésen Gerhrad Zfler, a Német Demokratikus Köztársaság gép., ipari minisztere hangsúlyozta: a német és a kinai nép barátsága a Szovjetunión keresztül vezet.
— SZTRÁJKOK a tőkés országokban: — Stuttgart gázkokszoló üzemének munkásai beszüntették a munkát a jobboldali szakszerve, zeti vezetőség és a vállalkozók szövetsége között létrejött megegyezés elleni tiltakozásul. — Ró. mában 6000 közalkalmazott sztrájkolt 3 kormány kövei elődeikkel szembeni elutasító magatartása mia^. — Franciaországba«^ vas-, gáz- és villanyíoarban napvoránvu «ztráikokra- került sor a CGT P*. ri» körzeti székháía el''en intézett tám-dás miatt — A londoni ki. WWieV«»r*rök sz''rá^ja miatt több mit* fi000 rakodómunkás nem ''urtott munkába Altnj. Igy kirí-katiítn mflrídt: 1700 tonna hus- S hiiórakománv cukor, nagy fő*o !<Uc. éh gyümftinsszállitmániyok.
— izlasd és grösland
megszállása után az usa mos'' különleges intézkedésekre kcszut Norvégia legészakibb tartományával- kapcsolatban.
— A BAHRAIN szigetek lakos, sága ''őmegiüntetésen követelte az angol tanácsadó és a bahraini sejk eltávolítását, hogy a szigetek igazgatásának ügyét az iráni hatóságoknak adhassák át.
— MARSHALL, az USA nemzetvédelmi minisztere megtekintette a koreai arcvonalat, utána Tokióba utazott. Látogatását a legteljesebb, t tok veszi körül.
— D. N. Pritt, az angol béksvé-delmi bizottság elnöke és Hewlett Jonhson, canterbury-f érseki hely. nök tiltakozott az angoC kormány azon intézkedése ellen, amellyel megtagadta a beutazási engedő yt a béke híveinek angliai értekezletére készülő Geraszimov szovjet filmrendezőtől és Emi Sziao kínai költötii.,
— A DUNAI VASMŰ épl!ósé-hoz Junius 13-ig jelentkezhetnek a tanulófiatalok, akiket az « meg. tlfr/.''eifeíé* érhet, hogv a nyári szünidő a|a"t ré«tvehetnék r/.«. alaJlita várwunk éptiésebcn, A lanu|óflflt<tlok te!je*ltménvbón kepnttk, * gondoskodó* lör''ónt munkaruhával és ólelemmol vntó ellátásukróí,
— DUNAPESTELÍN járt Ma. rln Rojdov, <j Dimitrov! Népi fl-¡usdgl Szövetség dimUrovg^ádt titkára: Elbeszélt? n bolgár Ifjúság áldozatkész munkáját Dimit. rovgrád építésében és melegen érdeklődik a dunapenlelci épiike. :ésrő\. ^^^^^^
ERŐSEN FELHŐS ICŐ
Várhaló időjárás: Erősen felhős. idő. további záporokkal, zivatarokkal. Mérsékel, déli-délnyugati, majd élénkebb déli-dé^ északnyugati szél. A hőmérséklet főleg nyugaton csökken.
i » ,

Veéyzn takarekbélveceL
vagy tegye pénzét
^émtm^l
ü Oázakerettyei Mélyfúrású Olajtermelő üzem dolgozóinak versenyfelhívása az ásványolajipari dolgozókhoz Alkotmányunk ünnepének tiszteletére
A B.izakerc-Mvci Mélyfúrású fv.ijterm''lő Üzem dolgozói öröm. mcl vették tudomásul a D1M.XVAG (•«»győri Gépgyár dolgozóinak a Láng Gépgyár dolgozóihoz in. ■liett szociaiii/la verse.iyíalhivá. vit. Az abban foglaltakat saját 1,/cniűrk viszonyaira kidolgozva ruagukévi tették és felhívással j.>rdulíak az ásványolajipar ősz-
«•s üzemein.k dolgozóihoz: .egyen cz a vcrscnyfeUúvá-•unk és annak tclicsitésc bizonyi. toka szocialista Alkotmányunk
''i;i;almas <röimfc.. dolgozó nejünk boldog iövőjét épi''.cni aka-rásúnaic. Szolgálj;« a Pártunk II. Kongresszusára tett s a jeepben továbbfejlődő versenyünket, a ha-tallhas Szovjetunió v:zet''.e béke. tábor további megerősödését és a népek boldogságán.
Hosszúlejáratú egyéves verseny, vállalásunkon felül, amelynek súlypontjait a lovászi lüzeramel kötött párosverseny pontjai alkotják.
a következő szocialista versenyvállalást
i<"<2ük Alkotmányunk ünnepére:
1. Operatív ervünket augusz, tti, 20.ic 108 házalókra leljcsit-v.iV Eziel Alkotmányunk ünne. i»en a szep''.emb?r 15-1 tervet ér. iúk''el. Megtaü;aritásu:ifk 132 ezer
!Ta lyukbefejező berendezések dolgozói munkájukat minőségileg 1 százalékkal- megjavítják.
3. Évi 30 tonna cemcn''.-megta. k.iritásunkat az Alkotmány Ünne. pere 50 ionnára emeljük, »zzcl 19 •e.?cr forintot takarítunk . meg népgazdaságunk számára.
4. A fajlagos kanalazó gumi-fogvasztást az 1950. évi tervhez viszonyítva 5 százalékkal csök-l enijük, ezer forintos megtakarítást érünk igy el.
6. 60 százalékkal esőkkentjük a márciusi kerethez viszonyítva túlóráinkat. arni 12.500 forint :n:g:aikaritást jelent.
6. A jelenlegi hat sztahánovis. tán kívül egy fúróberendezés három brigádja eléri a sztahánovis. u szintet és sz-.ahánovista brigád lesz. .
Az összes megtakarítás a fúrásnál 165 ezx>r forint.
A Duniituli Ásványolaj Termelő Vállal a- bázakerettye''i
üzemterve teljesitése terén
vállaljuk: , .
1. Magasnyomású gázlcrmetési tervünket a VI.. VII. Vili., hó. napban 0.07 százalékkal tultelje-sitjük. ,. , .
2. Amennyiben a gazoantelepi beruházási * munkákhoz az anyagok ''kellő időben megérkez-
nek, ügy a Icválaíztótelep bóvi-té*é} augusztus 20-ra befejezzük.
Csőszerelőink második és harmadik negyedévi beruházási ¡•ervüket tíz százalékkal túlteljesítik.
4. Terven felül vállaljuk tét mélyszivattyu-berendezéi átszerelését és egy kut gázvisszanyomás. ra való bekötését.
5. Az újonnan létesítendő korom, gyárnál a gyüjtőbrrendczés szere, lését. ''
6. McgépÜünk terven felül egy darab mélyszivattyut.
Anyag takarékosság terén
a következő vállalást tesszük'':
1. A tervenkivtili közbeiktatott munkával felszabadítunk 1.400 méter két és félcolos csövet és 500 méter háromnegyedes mélyszivaty-tyú rudazatot.
2. Két kútról való mélyszivattyú felszabadításával és más helyre való áthelyezésével megtakarítunk napi ötezer köbméter magasnyomású gázt. Ezt a magasnyomású gázt visszanyomjuk egy új mezőbe'', hogy annak hatását megfigyelhessük. Kedvező eredmény esetén megtakarítunk körülbelül 3--4000 köbméter segédgázt.
3. 65 ezer forint értékű anyagmegtakarításunk mellett vállaltuk 26 ezer tonna ócskavas felhasználását új anyag helyett.
4. Szállításunk dolgozói a takarékossági mozgalom keretében
"üzemanyag és kenőolaj fogyasztásukat az előirányzott normától eltérően 5 százalékkal csökkentik,
ugyanakkor a gumikkal is a legnagyobb mcrickb¿;,. takarékoskodnak,
5. Gépműhelyünkben a megtakarítási számlát vezető dolgozók létszámát az eddigi hétről húsz lóre emeljük- Ezek megtakarítása elcri a 20 ezer forintot.
6. Vegyészeti csoportunk a kenőolaj vizsgálatánál keletkező viszkózt a toluol összeköti és ledesz-tillá&a újra felhasználhatóvá teszi.
Észszerüsités terén
vállalásunk a köve''kező:
1. Folyamatosan dolgozunk a mély szivattyú berendezések löket-hossz és löket.táv beállításán az olajtermelés érdekében.
Egyéb téren:
1. A szervezerf munkamódszer-átadást 10 százalékkal megemeljük.
2. A szállításnál dolgozó gépkocsi. és -traktorvezetőket bekapcsoljuk a Nazarova-mozgalomba.
3. A szállítás dolgozói a tonna-kilométer átlagokat, ille.ve a kocslkihasználási százalékokat 53-ről 57 százalékra emelik, valamint. a kocsik üzemképességi százalékát átlag 70.ről 73 százalékra fokozzák.
4. A sztahanovisták létszámát -6 fővel emeljük.
5. A termelési üzem gépi berendezéseit — beleértve a gépkocsikat is — augusztus 20-ig bevonjuk a tervszerű megelőző karbantartásba.
6. Az ujitásl mozgalom kiszélesítésével 12 újítást nyújtunk, il-le''.ve vezetünk be.
A fen"i felajánlásainkat módosított ötéves «ervünk sikeres végrehajtása érdekében Alkot, mányunk második évfordulójára tesszük. Ezzel is erősítjük szocializmust épi"ö hazánkat, elérr eredményeinket, ujabb csapást mérünk az imperialisták táborára.
A Bázakcrettyei Mélyfúrású Olaj. termelő üzem dolgozói nevében
horváth elek
üzemi párttikár.
FORGÁCS ISTVÁN DATV bázakcrettyei üzemvezető,
VARGA FERENC ÜB-titkár.
Ax é Iii zeni'' címért harcol a kanizsai Gépjavító Vállalat
¿Ax Ásványolaj Gépjavító Vállalat áprilisban termelési tervit 103.2 százalékra, termelékenysiti tervit 111.2 százalékra teljesítette s ezzel az első hely-re került az ásványolajiparban az ilüzem cimért folyó versenyben" (Hir a Szabad Népben.) Azt az élüzem-csillagot, amely jelenleg az Ásványolajtermelö Vállalat központjának homlokzatán "gyog, ugyancsak megkívánták a Gépjavító Vállalat dolgozói, akik ma már komoly esélyekkel küzdenek elnyeréséért. Áprilisi eredményeiken javítottak májusban, s ezeken tovább akarnak javítani juniusban, hogy a második negyedévben biztosítsák üzemüknek ezt a nagyszerű kitüntetést, ami első alkalommal kerülne a Vasvázas homlokzatára.
A bánya- és energiaügyi minisztérium jelentése szerint a vállalatnak — hogy első helyezését megtarthassa ebben £ negyedév-ben —
javítani kell a tervszerűségen,
ami áprilisban csak 86.4 százalékos volt. Májusban cz is jelentősen i avult, mégpedig egészen egyszerű körülmények között: az elmúlt hónapban ugyanis aránylag kevés, előre nem látott munka futott be a mezőkről, tehát .''olyan munkák, amelyek nem szerepeltek a vállalat tervében. S mivel májusban kevesebb volt az ilyen munka, tehát nem is tudta ez roolani a tervszerűségét annyira, mint az előző hó-n»pb«n. v, . .
Az ezflstSies csillogó ötágú etil.
lag elnyeréséhez természetesen számos feladat elvégzése szükséges. A legfontosabb munka az üzemi pártszervezetre vár, amelynek lényegesen meg kell javítani az üzemen belüli felvilágosító munkát- Ezzel kell elősegíteni, hogy a szakmai téren adódó problémákat pontosan, zökkenőmentesen meg lehessen oldani. Meg kell javítani munkájukat egyes alapszervi vezetőségi tagoknak, akik meg akarnak hátrálni a feladatok elől. Nem szabad, cl.''clcjteni: a pártszervezeti vezetőségi tagok odaadó munkájától függ,
hogyan dolgozik a pártszervezet,
s ettől függ, hogy képes-c jő eredményeket elérni az egész üzem.
Komoly és felelősségteljes feladatok hárulnak a szakszervezeti bizottságra is, amelynek elsősorban is a munkafegyelem megszilárdításával kell foglalkozni. Az utóbbi időkben ismét gyakrabban fordultak elő igazolatlan távolmaradások, amelyeket természetesen egyszer s mindénkorra ki kell küszöbölni az üzem életéből. Biztosítani kell a dolgozók szakmai képzését, dc nem ugy, mint a legutóbbi szakrajz-tanfolyamoál. Ez ugyanis kevéssel az elindítás után meg Is szűnt u nagyfokú lemorzsolódás miatt. Most ismét tervbevették ennek a tanfolyamnak a megindítását. Ennél okulni kell a legutóbbi lűbákon és lehetővé kell tenni, hogy a tanfolyamon valóban tanuljanak is a dolgozók. Hasonlóképpen biztosítani kell, hogy minél tőbb szakmunkás vegyen részt
a technikai minimum-vizsgákat megelőző, s rövidesen induló tanfolyamon.
Nem szabad elhanyagolni a ver seny további szervezését sem. A Vasvázasban még vannak dolgozók, akik nem kötöttek hosszúlejáratú versenyszerződést. Ezeket is minél előbb be'' kell vonni a versenybe Ezenkívül ki kell szélesíteni az üzemen belüli párosversenyt is. A dologzóknak eddig mintegy fele van csak párosversenyben. Ezen is javítani kell. mert a dolgozók egy-más közötti párosversenyc jelentős mértékben előrelenditi a terv teljesítését, a termelékenység növelését.
Mindezek mellett fokozott gondot kell fordítani az
anyagtakarekossági mozgalom
fellendítésére is, amire a minisztertanács legutóbbi határozata is nyomatékosan felhívta a figyelmet. A Gépjavító V.-nál április elején bevezették az egyéni anyagtakarékossági lapokat, amelyeket a dolgozóknak pontosan kellene vezet-niök. Ezzel szemben azonban az a helyzet, hogy a dolgozók közül sokan keveset törődnek ezzel. Az anyagtakarékossági lapokon nem vezetik rendszeresen a takarékosságban elért eredményeiket, jóllehet éppen ennek pontos kimutatása érdekében vezették be az anyagtakarékossági lapokat.
Mindezek figyelembevételével folytassák komoly, de egyben nagyszerű harcukat a Gépjavító Vállalat dolgozói a büszke élüzem-cim elnyeréséért. „ •
Minden gazdát érdekel
Legsürgősebb tennivalók a földeken
A sok eső következtében a mélyebb fekvésű területeken az árviz sok kárt okozott- Ez nem lehot azonban ok arra, hogy ölhetett kézzel várjunk, beszüntessünk minden további munkát. A Párt most is ott segít, ahol legnagyobb a szükség rá. Rákosi elvtárs közbenjárására 3 millió forinttal siet kormányzatunk az árvíztől legtöbb kárt szenvedett zalai családok megsegítésért
A veszély megszűntével azonnal és tervszerűm kell hozzáfogni a mezőgazdaságunkat ért károk csökkentéséhez.
Tétovázásra nincs idő
Ehő témáink a vit eltávolítása. Gondosan igyekezzünk az állóvizet a rétekről, vctdsekről levezetni. Egykét nap alatt mis nem fullad meg a növinyzet, a vlz levezetése után csaknem teljesen helyrejön. Ott ahol a viz huzamosabb ideig teljesen elborította a növényzetet, ahol iszappal betakarta, elsodorta, kimosta, alaposan meg kell vizsgálnunk a helyzetet. Meg kell győződnünk arról, valóban életképtelen-e a növényzet, és ha igen, ha nincs remény, hogy legalább is nagyobb részben., továbbfejlődjön, ugy egyrészt igvekezzünk az eddigi termést mig hasznosítani, másrészt DÓtvetésről gondoskodjunk. Foltokban kiveszett vetést is pótolni kell palántázással, csiráztatott mag ve. tésével.
Az elpusztult vetést, rétet le kell kaszálni. Ha kissé sáros is a növény, azért még lesz abból takarmány-
IVc várjunk a kaszálással,
ne várjuk, hogy * talaj kiszáradion, kaszáljunk akkor is, ha a talaj még nedves, dc a rendeket czonnal szedjük össze, rakjuk ágasokra, tűzzük nyársakra. Ilyennek való bokor, fa mindenütt akad, megteszi a bodza, galagonya, fűzfa is. A lényeges «z, hogy a takarmány ne feküdjön a nedves talajon, hanem laza csomókban, minden oldalról érje a levegő. így sokkal gyorsabban szárad és ha hajnalban lekaszáljuk. estére bc lehet hordani. Ha jár tapad rá» száradás után cséphadaróval, bottal verve, poroljuk le, rázzuk ki jól. így cselekszenek már is Andráshidan és Zalaistvándon.
A penészedő, kiázott széna már nem ad tökéletes takarmányt. Ezt vénülő rozzsal keverve silózással lehet értékesíteni. Minél többet silózzunk, ahol erre lehetőség van. Ahol betonsiló nincs, készítsünk földsilót, használjuk fej a régi üres épületet is erre a célra. Csak ajtóablak helyet kell befalazni és fe-
lülről. tölteni. Csak* sz''árar fielveo létesítsünk silót!
A silózással szárítás nélkül
gyüjthetjük össze a zöldtakarmányt, Silóban keverhető a romlott vagy fás takarmány izletescb-bel, igy átlagban élvezhetővé válik. ügyelni kelt arra, hogy a pillangótok (lóhere, lucerna,'' bibor. bükköny) magukban nem allázha-tók, mórt a fehérjében gazdag ia. karmány rothad.
Mi a teendőnk, ha a Ukarminy erősen romlott, silózisra nincs lehetőség? A biborherc, bükköny stb. leszántáiával értékes zöldtrágyát adunk. Ez nem vehjett kárb.i, mert a következő termésben megtérül.
A lekaszált gabona, az elisza-polt kukorica, az elmosott krumpli helyét újra kell vetni. Mihelyt csak lehet, a földet tárcsázzuk meg. ha nagyon tömött, vagy ha tárcsa» hoz nem juthatunk, szántsuk meg, és megfelelően elmunkálva, késedelem nélkül vessük be.
Mit vessünk? Az altaláno» törekvés az legyen:
minél több takarmány!,
kukoricát, burgonyát. A rövid ter-mésidejü kukorica (nyolesoros. florentini. páduai, csinkvántin) magnak is hamar beérik. Ebből kevés is kell. Akinek ilyen> mncja van, négyzetbe, vesse kapa után, igy holdanként tiz kiló is elég.
Csalamádénak vethető még bár-milyen fajta kukorica is, vagy cu-korcírok. esetleg napraforgó is, aki teheti, keverjen közije~b''orsóf, igy jobb takarmányt ad.
A nyári ültetésü burgonya őszig még jól megnő is akkor is jó áron értékesíthető, de egészséges vető-gumót is biztosit. Akinek van még burgonyája, azonnal csiráztassa világos helyen és .1—2 centis csirával. jarovizálva rakia ki, a nedves földben gyorsan fog fejlődni.
Borsó, bab, csillagfürt, hajdina köles. mohar, tarlórépa még mind vethető. Aki a felsoroltakból, vagv más alkalmas takarmlnymaghól készlettel rendelkezik, ehhez mérten
készítsen vetéstervet
és jelentse be'' a községi tanácsnál, mekkora területet és milyen maggal tud saját készletéből elvetni-
A Párt, a kormányzat minden lehetőt megtesz, hogy az árviz-sújtott^ vidék elegendő vetőmaghoz jusson. Itt azonban nem csekély mennyiségről van szó. és ur>v saját. mint nemzetgazdaságunk érdekében is kötelessége minden, kinek, hogy erejéhez mérten közreműködjék a szükséges ve törne* biztosításában és az elpusztított területek ujravetésében.
Mikor arassuk az olajosmagvakat
Az olajostnagvú növényeknél döntő fontosságú a kellő időben végzett szakszerű aratás. A repce és musrtár aratásának időpontjára többféle felfogás van, dc a gyakorlat azt mutatja, hogy légjobb az aratást akkor megkezdeni, amikor a fejlettebb becőkbcn a mag színeződik, dc még nem teljesen kemény. E két növény érése nem egyenletes. A fejlettebb becök főleg a növény kétharmadán találha. tók. Ha éretlen állapotban aratjuk le a repcét, vagy a mustárt, akkor a szemek megtöppednek, összeaszn-lódnak és a mag felhasználás céljára értéktelenné válik. Ha az aratást későn kezdjük meg, akkor a legértékesebb szemek clpcregnck. Tehát ebből is látszik, hogv milyen fontos a kellő idő megválasztása.
Az aratást lehetőleg hajnalban cell végezni, a rendet álló vetésre kell dönteni. Sok helyen petrencé-)e gyűjtik össze a repcét, de akkor van legkevesebb szemveszteségünk, ia a szárítás illetőleg utánérlelés tévékben történik. A szárítás 2—3 napnál ''száraz időjárás esetén ne tartson tovább. A szárílást követi az utánérlelés. Ennek ideje 8—10 oapem t.úlj^ a* tglódjék. Az utáa<
érlelést Icíhelycsebb 2—3 m*lf><" szeles, körülbelül 3 méter mat?as alul-fclül szalmával fedett asztalban végezni. Jól utárérlelt mag a repcénél bársonyos, fekete szire-zctü.
Az olajlen aratása nem oly?.n kényes, mint az előbbi két növényé. Akkor aratható, ha a leveleit lehullatja, a szár megsárgul, a gubók sötétsárga színűek, a magvak pedig elvesztik tejes állapotúiét és megbarnulnak. Helytelenül jár el az, aki bevárja, hogy a magok a gubóban zörögjenek, mert ilyenkor már az olajlen túlérett és aratáskor a gubók letöredeznek.
Hirdessen a
Zalában
yaaároap, «51. fan. JÉ*1
A jugoszláv nép harca Tito fasiszta bandája ellen
őze! három esztendeje, hogy Tito klikkje Jugoszláviában felszámolta a népi demokratikus rendszer maradványait s helyébe véres, fasiszta rend. ori diktatúra* létesitct*. Ez idő alatt Titock először még leplezni próbálták tevékenységüket, egy-,riö ó.ra azonban már nyiltan ráléptek a fasizmus útjára, az amerikai imperialis''ák feltétel nélküli kiszolgálásának útjára. A ;ugoazláv dolgozók milliói sa-,iát. szemükkel győződtek meg zrró). hogy a belgrádi kormány a kémek cs gyilkosok bandája, az angolszász imperialisták láncos kutyája.
A Tito-kÜkk egyre messzebb vezeti az országot a kapitalizmus visszaállításában, a nemzeti függetlenség felszámolásában. Ezért fokozza a terror:, amely tízezrével szedi áldozatait a havijuk szabadságáért és függet-jcnségééri hősiesen küzdő ha-rco-
• fok soraiból. Mindez azonban nem ludja megállitani a jugo. íziáv nép fokozódó harcát a békéért, demokráciáér''.. a szocia-
* ''izmusért.
A jugoszláv hazafiak erőfeszUé. »et elsősorban arra irányulnak, hogy megakadályozzák a stratc. giai nyersanyagok kivitelét az amerikai monopolisták számára, ekik olyan fegyverek gyártására használják fel azokat, amelyekkel most halált és pusz''.ulást szórnak Koreában, s amelyekkel a békeszerető népeket fenyegetik. Ennek érdekében meghiúsítják a jugoszláv dolgozók azoké» ^ terveket. amelyekkel munkásokat beboroznak a szén- és ércbányákba s erdőgazdaságokba. Azok a munkások pedig, s-kik nem tudják clh-sgyni ezeket; a helyeket, rendszertelenül dolgoznak, késve jelentkeznek munkára. Az igy okozott munkanap-kiesés egy év alatt: meghaladja a 12° millió muckan^po«. A szén. és ércbányákban, a hazafiak elron''ják a gépi berendezéseket, amelyek az amerikai-«sngol imperialistáknak termelnek. A zcnicoi vasöntőgyár. han az u''.óbbi időben 12 emelő-darut tettek üzemképtelenné, a bori rézbányákban 30 exkavátor. ral annyi rezct :crmclnek csak ki. amennyit 2—3 exkavátorral is könnyen ki tudnának termelni. A ..Mavrovo" és a ..Jublani-ca" erőmüvek építésénél megrongáltak 8 kődsrnbolót. 4 traktort. 2 mozdonyt. 32 kompresszort. 9 '' be tónk; verőt, 11 gépszivatiyut. Így hiusitják meg a stratégiai nyersanyagok kitermelésére irá.
nyúló Ti''to-fclc ferveke- a jugo. szláv hazafiak. De éppen igy hiusulna-k meg a hadianyagot termelő vállalatok és üzemek termelési tervei, amelyekben a tervteljesités még 50 százaiékor sem ér el.
A jugoszláv hazafkk felhasz-nálják a hitlerista megszál-lók ellen folytatott felszabadító küzdelem tapasztalatai'';, s számtalan szabotázscsefckményt hajtanak végre. Gyárakat, áramfejlesztő telepeket, raktárakat rob-bantanak fel, vonatokat siklatnék ki.
Ehhez a harchoz egyre elszántabban és erőteljesebben csatié»-kozik Jugoszlávia dolgozó parasztsága. Nem ¡tesznek eleget a vetésterveknek, amelyeket a titoista hatóságok irnak elő. ''Ap. rilis 17-én Szerbiában a vetésterületnek mindössze 20 százaléka volt bevetve. A tavaszi vetési munkálatok csődjének az az oka. hogy a dolgozó parasztok nem óhajtanak a Tito-féle rablóknak dolgozni. Az utolsó három év tapasztalatai olapján a dolgozó parasztok arra a meggyőződésre jutónak, «akármilyen termésük is lesz, náluk nem lesz kenyér, hi. szén Titoék elviszik az egész termést. Csak igy elégíthetik kt a mértéktelenül felduzzasztott hadsereg és rendőrség szükségleteit, gabonáért vásárolhatnak tahko. kat; ágyukat, repülőgépeket.
A l>elgrádi kormány az UDB — a Tito-féle pribékek — ötvenezer emberét küldte szét a fal. vakba, hogy nyomást gyakoroljanak a dolgozó parasztokra, s kényszerítsek őket a vetés elvégzésére. Az UDB-legények semmi, féle erőszaktól sem riadnak visz-szai a dolgozó parasztokkal szem. ben, aldk nem hajlandók a fasiszta banda javára dolgozni. A dolgozó parasztok szilárd ellenállását azonban nsm törik le a hóhér Rankovics janicsárjai.
A Tito.banda elleni harcban résztvesz a hazafias értelmiség is. Az irók. művészek. haladó •társadalmi -tényezők, egyetemi tanárok, orvosok, diákok és mér. nökök egyre számosabban és egyre aktívabban harcolnak a munkások és parasztok oldalán. Az u''óbbi időben a pedagógusok közül sokan megtagadják az iskolákban végzendő fasiszta ..nevelőmunkát", nem akarják az ifjúságot megfertőzni az ember, gyűlölő cmerikai Ideológiával. A diákok bojkottálják a Thoféle népbutitók előadásait. Csak a
belgrádi egyetemet a múlt év-bcn''a diákoknak 35 százalék» hagyta; el.
A hazafias érzésű tisztviselők közül számosan kijelentik'' nem hajlandók részvvenni a Tito. klikk gaztetteiben. Toma JBzavics, •a podgoricei bíróság elnöke, Vu. kies Klaics. a beráni kerület ál-lamügyésze, Vukvicsovics. a ce-tinjei kerület államügyésze. Alek. szics Pavics. a íehérmezei kerületi bíróság elnöke és mások kijelentették: nem hajlandók vá. dat emelni és bírói eljárást foly. íatni <a> hazafiak és szabadságharcosok ellen.
Jugoszlávia dolgozói bojkottálják és meghiúsítják a fasisz''a gyűléseket, konferenciákat, ame-lyeken a Tito-klikk minden hangnemben magasztalja az ame. rikal agressziv politikát és rá. galmazza a békeszerető Szovjetuniót, valamint a népi de. mokratikus országokat. Maguk Titoék is beismerik, hogy. Szlo. véniában a gyűlésekre és ór;o-kezletekre a várt látoga".ók számának csak egyharmada megy el. A Belgrádban tar''.ott konfo. renciákon a meghívottaknak még negyven százaléka sem jelenik meg. *
A hazafiak a haladó sajtó és röpiratok terjesztése utján ismertetik meg a jugoszláv dolgozókat a bel- és külpolitika legfontosabb kérdéseivel. Nemrég & jugoszláv hazafiak Zágrábban a filmszínház falaira ilyen jelszavakat irtak: ,.Le Titoval!", ..Éljen Sztálin!", ..Éljen a Szovjot-unió!"
Jugoszlávia népei ludják, hogy a Tito-klikk ellen folytatott harctikban nincsenek egyedül. Mellettük áll a béke és a demokrácia tábora, élén a Szovjetunióval. A világ összes haladó erőinek nagy és nemes segítségével a jugoszláv dolgozók le is fogják győzni Ti''to fasiszta rendszeré*.
— TERVEN FELÜL "készítik el a Laidler Jenő Járóműjavitó Vál. lalat fiataljai annak a mozdonynak szerkocsiját, amelv a magyar fiatalokat viszj, majd a berlini VlT-re.
— a magyar szövetkeze.
Tl KÜLDÖTTSÉG, amely a Szov-jelunióban tartózkodik tanul, mdni/i/ton, megismerkedik a falusi szövetkezetek felépítésével, a szövetkezetek tervezési cs pénz. ür/t/i rendszerével.
GORKIJ, A BEKEHARCOS
A haiadó világ ezekben ua-pókban ünnepli Makszim Gorkij. a nagy szovjet iró as har-cas forradalmár, Lenin és Sz''á. ''in hü barátja halálának 15. évfordulóját. Gorkij élete utolsó éveiben a fasizmus elleni harn. a békemozgalom kimagasló személyisége volt. Az alábbi részlet ItJa Gruzgyev: -Gorkij élete" cimü müvének utolsó fejezeté bői való.
[1 orkij, aki előre látta a fasisz-ták rablótörekvéseit, rámutatott arra, hogy új világháborúra készülnek, a világ újrafelosztására törnek. „A kis országokat újra veszély fenyegeti™ újra el akarják tőlük rabolni a kulturájuk szabad kifejlesztésére való jogot".
A fasiszták „elmélete, amely szerint a fehér fajnak joga van a világ fölötti egyeduralomra.;, nemcsak a színesbörü embereket, hanem európai fehér szomszédaikat is barbároknak tekinti, akiket le kell igázni és meg kell semmisíteni... Az emberiség nem pusztulhat el azért, mert egy bizonyos alkotóerő tekintetében jelentéktelen kisebbsége elsatnyult,, elzüllik az élettől való félelmében és a beteges, gyógyíthatatlan haszonvágy-tól „"
iva. Jen. 10.
Elmondhatjuk, hogy ezekben az esztendőkben, 1933 és 1936 közt, a fasiszta uralom létrejöttének pillanatától Gorkij halála percéig cikkekben, levelekben, beszélgetésekben, előadásokban fáradhatatlanul leleplezte a fasizmust, amelyet engesztelhetetlen gyűlölettel gyűlölt- „A fasizmus — írta — a leg-arcátlanabb zsiványság... a kultúra tagadása, a háború hirdetése, az erejét vesztett ordítozása, aki erős szeretne lenni".
A fasiszták „megmutatkoztak a világnak egész mezítelen valójukban, kendőzetlenül, csupaszon, mint a varangyok''*. Tehetségtelen kalandoroknak nevezte Gorkij a fasisztákat, „akiknek egész ereje cinikus szemérmetlenségükben és veszett állati kegyetlenségükben rejlik"-
rí orkij figyelmeztette a népet arra, hogy „az ellenség elkerülhetetlenül támadni fog, hogv olyan háborút készít, amilyenre még példa nem volt, amelyet a söpredék szervez... a történelem elfaj-zottai, élősdijei.." Van-e jogunk gyűlölni — kérdezi Gorkij — ezeket az elvadult, gyógyíthatatlan degeneráltakat, az emberiség korcsszülötteit, a nyilvánvaló bűnözőknek ezt a felelőtlen hordáját?..." A Szovj*t Szocialista Köztársaságok igazi polgárának „tudatos, aktiv, hödM gyűlöUtet kell táplálnia aljú elleniéit4vel szemben. Az a ló-
gunk, hogy gyűlöljük őt, jól megalapozott és igazolt jog".
Utolsó nagy cikkét, melyet két hónappal halála előtt írt az irodalomról, szintén áthatotta az olthatatlan gyűlölet a fasizmus ellen. „A fasizmus — irta Gorkij ebben a cikkben — lényegénél fogva a legaljasabb gazemberek és csirkefogók válogatott szervezete, amely az összes többi embert le akarja igázni, háziállattá akarja tenni../''
A milyen nagy volt a gyűlölete a fasizmussal, ezzel a bárgyú, rothadt, minden alkotó gondolattal ellenséges jelenséggel szembén, „a föld dögletes rablóival" szemben, olyan nagy volt a szeretete földünk leg-nagyobb ereje, a szovjet ország támasza és védelmezője, a Vörös Hadsereg iránt. „Európa egész tragikus történelme folyamán — írta Gorkij — a Vörös Hadsereg az első igazi néphadsereg, amely nem a támadásra, hanem az önvé delemre létesült...... A mi fegyverünk nemcsak a józan, kiváló Vö^ rös Hadsereg harcosainak kezében van, hanem a bölcs és az egész vi lágot megmentő lenini-sztálini tani tásban, a fejlődő nagyszabású munkájában, a munkás és harcos energia felhalmozódásában, amely ön védelmünkhöz nélkülözhetetlen.. Elmúltak a sötét idők, amikór a
rablók nagy ereje diadalmaskodott Világszerte nő a proletárifttus re:-Unhet etlen, értelemmel telt ereje Minden harcosnak éreznie kell, hogy ennek a legyőzhetetlen erőnek hordezóia".
Szabad ifjúság
/
A szovjet fiatalok a világ legboldogabb fiataljai Nyitva áll előttük minden pálya: lehetnek orvosok, mérnökök, kutatók, bio. lógusok, stb. De lehetnek katonák is, hogy felnőve őrt álljanak szo ciaCista hazájuk határain. A katonaiskolákban a tűztek és katonák szeretettel, gonddal foglalkoznak fiatal barátaikkal, mint ahogy kO-pünkön a katonaiskola komszomolszervezetének titkára. V. Uk-rainszkij besztfget az ifjakkal.
A szovjet ifjakat már egészen kicsiny korokban közösségi életre neveiik. Igy válik az uttőrőszervezet az iskolások második ott hónává, ahol tanulhatnak, szórakozhatnak, olvashatnák. A képm a sztalinabadi „Szadriggyin Ajna" női középiskola uftörőszervezet*. nek egyik szórakozó.termét láthatjuk.
A felszabadult kinai ifjak hiven követik nagy példaképüket: a szovjet Ifjúságot''. A kép bemutatja a Kinai Népköztársaság kikiáltása első évfordulóján Pekingben felvonuló fiatal dobosok csoport-Ját. .
A népi demokratikus Csebax''ovákia Ifjai boldogan ¿pitik sza bad hazájukat. Sokan ¿elentke®nek bányásznak, hogy felszínre hozzák a föld kínosét, «mely olyan fontos az ipar fejlődéséhez. Ké. pünk két erős, öntudatos ifjumunkást ábrázol, amint tudásb«« gyarapodva jönnek a bányából > gyakoiCaU oktatferAL
Énekszó száll A szekérderék "
250 ezer forintos megtakarítás — saját téglaégető felállításával
Az andráshidai állami gazdaságban ígry takarékoskodnak a nép vag-yon&ral
40 százalékkal
az országút felett, meg van rakva munkásokkal. ,.Dus kalászunk len-;eti a sAtmes fürge tzcllö, buza-fnblák nwdetik, hogy jön már o inbb jövendő•.És a nóta cppen megfelel a határ kepének. Az «ndráshidai állami gazdaságban nnbernyi magas rozs hullámzik. Kihányta már kalászát a búza- 70 ''•oldaii dugványrepa táblán két munkacsapat is dolgozik munka-versenyben. Szorgos munka folyik mindenütt. Amodu kukoricac''gyelé* ¡árja. Ali a harc a gyomok ellen !><<Ursxcrtc.
Aliqív bekanyarodunk az országútról, uj lakóházak, uj istállók ! Unnék elenk.
lláromcmcleloN magtár, borjú nett* lő, fofiilló épill
/
- ftfv ÍÓ állami ca:daiág égis:-$ege* múkbdéséhe: a: épttkeiis lolyta''ÓM állandóan hoxtálnrtoiik — mondja Kclházi Sándor elvtárs főagronómus. — Ez nálunk nem idószaki munka. Gondolunk a minisztertanács kétéves állattenyésztési tervének maradéktalan megvalósítására.
Meg tudjuk azt is. hogy itt előttünk cz a félig kész épület egy háromemeletes hatalmas magtár lesz. Tőle nem messze egy borja-nevelő épül. Amoda egy száz tehén befogadására alkalmas modern istálló. A fiaztató tavaly készült-
\z öreg Farkas bácsi meg odamutat a gépszínre. — Ezt is nem-rrsí renováltuk. Aztán itt van a bognár és kovácsműhely is. Most '',''jabb né£ y silót építünk majd-Kétszáz köbmétereseket.
Az állami gazdaság vezetői nem kis büszkeséggel újságolják, ho*y az állami gazdaság, csak a* andráshidai üzemegységben hét családi házat renováltat ott át, négy i''i lakóházat építettek és most. kezdik ujabb háromnak az épitésót-Aztán épül most a munkásfürdő isi
£s ami a legfontosabb, az építkezéshez a téglaanyagot mi magunk készítjük el.
1 millió tégla
— 150 ezer forintért!
Jelent-e t/r valami megtakarítást az állami gazdaságnak. Erre a kér. désra • választ, már a helyszínen Tormási téglaégető adja meg.
— Egy millió téglát gyártunk lo Mi magunk kékítettünk itt mindent. A plíiccot ú. Ennek a kis pataknak a vizét — mutatja frlnynmalluk talajszintre é» n távolabbra cső helyekre csatornákkal húztuk fel a vizel. Magunk készítettük a sxeriiámoknak egy részét a «zárltópajtát Iv Gondos számvetés után kijött, hogy egymillió tégla összesen 1:0 ezer forintba kerül. Ebbe bele van számítva minden költség. Ha ctt a mennyiséget téglngyárban kellene beszereznünk, belekóstolna ugy 410 ezer forintba.
Igy takarékoskodnak az andráshidai állami gazdaságban a dolgozó nép vagyonával.
— A napi norma ezer darab, — veszi át a szót Németh Emma téglavető munkás. — Könnyen teljesítjük.
Lukács Anna és Ágoston Magda elmondják, hogy az agyagmasszát ?i arányban pécsi szénporral keverik és a tégla az égetés során önönmagát égeti ki.
Átadják tapasztalataikat
A téglaégető részletesen elmagyarázza ezt a módszert, amely magyar találmány, az úgynevezett Sándor-féle égetési módszer. — Egymillió tégla égetéséhez mindössze három méter fa szükséges. 7- A köpönyegezéstől a szoros összerakásig, a kötésekig, a légcsa-^ornákig mind«nt részí«t«sen eli kénk rajzolt.
Megvizsgáltunk egy téglát. Összehasonlítottuk egy gyárival. Ami «lp«wr ls feltűnt: fii kilóval köny-Szilárdabb. A szakemberek
szerint teherbírása nagyobb•
Az elkövetkezendő napokban a többi állami gazdaságoktól szakemberek tapasztalatcserére jönnek az andráshidai állami gazdaságba cs az itt látottakat, amennyiben az lehetséges, hasznosítják majd a maguk területen is.
A tavaszi munkák jó elvégzése mellett az állami gazdaságok tehát szervezzék meg az építkezéseket, ezzel is erősítsék gazdaságukat, a szocialista nagyüzemi mezőgazdaságot lendületes építkezési munká jukkái is, hogy érdemesek Párturk, kormányzatunk támogatására.
Első helyen áll Zala megye a koreai gyermekek megsegítésében
Ma: békeagitációs vasárnap
Zala megye dolgozói átérzik a '' hós koreai katonák gyermekeinek szörnyük szenvedéseit. MNDSz asszonyaink nagy lendülettel bekapcsolódtak a gyűjtési munkába és ahol pártszervezeteink, tanácsaink megadták a kellő támogatást, szép eredményről számolhatunk be. tgy van ez Egerszegen, Nován is többek közt. Országos viszonylatban Zala megye az első helyre kerül/ a gyűjtési kampány
Tiz hold zabosbükköny történőié
Micaurlnl biológia.,, természet-átalakítás újtípusú ember,,. a természet erőit a haladás szolgálatá-ba állítjuk,., Néhány év előtt ezok a kifejezések még ismeretlenek voltak elöltünk, * ma már valamennyi között látjuk a* összcftlg-gélt és tudjuk, hogy valóban újtl-puaá ember kell ahhoz, hogy a természetnek parancsolni tudjunk. Ez az újtlpusú ember már nálunk is kialakulóban van és arról nevezetes, hogy nyitott szemmel lát, a — mindig tanul.
Nyitott szemmel járnak a kanizsai Vörös Csillag-termelőszövetkezet tagjai és az élet mindennapi apró jeleiből is tanulnak, mert erre megtanította őket a Párt. Tanulnak a saját tapasztalataikból és tanulnak a szovjet kolhozparasztök tapasztalataiból. A parasztküldöttek elbeszéléséből hallottak arról, milyen kísérletek folynak a Szovjet-únióban a növénytermelés fokozása érdekében. Olvastak ezekről a szakkönyvekben is. És elhatározták, hogy hasonló kísérteteket ök is fognak végezni- Dehát ez csak távoli terv volt- S a megvalósítás ideje mégis hamarabb eljött, mint bárki is gondolta volna.
Az történt ugyanis minap, hogy egy kocsi frissen kaszált fűvel egy köteg nagyon hosszúra nőtt növényt hoztak be a Ferenc-major melletti földről. A szára vastagság és hosszúság tekintetében erősen emlékeztetett a nádra. A kalász azonban mégis elárulta, hogy zabról van szó. A közötte lévő bükköny is szokatlanul megnőtt. Az érésben lévő nagyszerű zabosbük-
köny nagy meglepetést keltett és általános sikert aratott,
Ennek a sobosbUkkSnynek
a története még tavaly kerdödött. Akkor, amikor egy nyári napos n jég elverte « Ferenc-major mellett 10 hold zabosbllkköny termését, Ex komoly kárt jelentett, mert n mö-vetkezet főleg a mag miatt termelte azt a takarmánynövényt. A mag pedig — akkor úgy gondolták — kárbaveszett. De mégsem! Ősszel azt látták, hogv a 10 holdas táblán ismét bújik elő « zabosbOkköny. Hanem ekkor már nem lehetett semmit sem tenni. A földbe már bíbort is vetettek. A zabosbükkőny azonban ezzel nem törődött, mert szépen fejlődött-
öszi zabosbükköny? Ugyan ki hallott már erről? Azaz... várjunk csak... Igen. a Szovjetúnióban ezzel is kísérleteztek már. Sikerültek is a kísérletek. De nálunk? Erre Zalában még szó sem volt erről. Ezért aztán kétféle nézet alakult ki. Az egyik ez volt: „Ha a Szovjetunióban sikerült, miért ne sikerülne nálunk is. Egész biztos, hogy kibírja a telet és lesz majd belőle valami." Mások viszont igy vélekedtek: „Lehetetlen, hogy kibírja a telet El fog pusztulni a zabosbükköny..." Télen már-már úgy látszott, hogy az utóbbiak véleménye válik be. A zabosbükköny kb. 10 cm-es szára mind rozsdavörösre fagyott. Le is tettek már róla, hogy erről a 10 holdról idén zabosbükkönyt takarítanak be.
Tavasszal pedig mégis magához tért a zabosbükköny. Kibírta
a telet, megerősödött éa rohamos fejlődésnek indult, Most már a megtermett ember *em látszik kl belőle, pedig a zab általában egy méternél magasabbra nem szokott megnőni. A/, átlagtermés pedig leg-■tlább 8 mázsa leax, ellentétben a szokásos 5—6 mázsával.
, S most, hogy ezt a köteget behozták a mezőről, máris megindult n tervezgetés. Ami tavaly kárt jelentett, abból idén haszon lett ós nagyjelentőségű tapasztalatot jelent. Azt'', hogy a zubosbükkönyt nem kell faltétle''nül tavasszal vetni, hiszen'' az íiszi vetéssel sokkal jobb termést lehet elérni. Az újtí-pusú ember ezt látja meg és nem tulajdonítja az egészet a ..véletlen'''' játékának. Hiszen nem véletlen az, hogy a zabosbükköny átvészelte? a telet és most bőséges termést hoz. Néhány évvel ezelőtt talán gondolkodás nélkül napirendre tértek volna efölött. Dc idén már nem. A termelőszövetkezetek dolgozói tudják, hogy amit tapasztalnak, az nemcsak nekik, hanem egész népünknek hasznot jelent, ha észszerűen alkalmazzák.
Mát mcst el is határozták: ősz-szel e£y holdon vetnek ebből a már edződött zabosbükkönyből. Dc nem egyszerre vetik, hanem különböző időpontokban, melynek nyomán megállapítják, mikor legalkalmasabb vetni ősszel a zabosbükkönyt. Ha a kísérlet sikerül — és sikerülni fog! —, akkor fokozatosan áttérnek a s-a ját maguk által kitenyésztett őszi zabosbükköny vetésére. (H. !•)
Ezért lett sztahánovista Bubics Zoltán/ a fiatal építésvezető
— A Tervező Intézet hibájából származó mulanzlásj, napok alatt behoztuk — mondja Bubics Zol-tán, u Oasparlw.utcal épitkezé» íl«tal ¿pltéavfízetöje. — Későn knpluk u lórvet, A tervdokumentáció is uz épít kezén megkezdése ulítn S nappal érkezet, A munknvwo fikkel m-m beszélhet, tük ál kollö időben a munkát * igy a gépek és az állványok helyízinré-való «»állítása 1« ellő. lódott.
Az alacsonyan szálló felhőkből sürür. esik az eső és kitartó-an veri az épülő, emeletmugas íh-lakat. Bubics Zoltán kí''-ekint az ablakon. Dacos bosszúság ül ki az arcára, miközben ezeket mond. ja: — Esik. egyre csak esik. Ha egy héttel később jön ez az eső, készen vagyunk a tetőfödémmel s akkor már fütyültünk volna az időre, de igy sem hátrálunk meg: az épület határidőre el fog készülni.
160 százalékos átlagteljesítmény
Vájjon mi adja Bubics Zoltán építésvezetőnek ezt a nagy önbizalmat? A választ; már meg-j kaptuk a vállalat központjában. Az építkezés megkezdésekor 37 fő dolgozott 100 százalékon alul. Ez a szám ma már nullára csökkent. Április 4- és május l-re 160 százalékos átlagos teljesitmény-nyel a zalaegerszegi Magasépítési Vállalat munkahelyei kőzött iz első helyen állt s a pontház-építkezéssel folytatott versenyből is győztesen került ki.
A munka .megszervezéséről Bu. bics Zoltán igy beszél: — Mindig baj volt az építkezésnél a fiatal-
ság egy részével. Nem voltak elég öntudatosak, laza volt. náluk a munkafegyelem is, A felvilágosító, a nevelő munkával nem ér. tUjik el moafelelö hálást, tehát mán módMterhez, folyamodtunk: líl-brlgádot Kzci-vez''-ünk, «hol közülük való volj; « brigádvezető in, Ez a módszer bevált, merf azok az Ifik, uklk azelőtt különböző brigádokban dolgozva. 75—80 százalékos teljesítményt értek cl, ma magasan u 100 szá. zalék felelt dolgoznak.
A műszakiak segitenek
Egyébként valamennyi brigádot átszervezték. Ezt szintén ugy ol. dották meg, hogy minden egyes brigádba az erősebbek mellé gyengébb munkaerők is kerültek. Az eredmény itt sem maradt el. Ha egyélőre. még nem is dicsekedhetnek kiugró teljesítményekkel, lemaradások nincsenek. A műszakiak és a fizikai munkások között a legteljesebb együttműködés tapasztalható. A munkavezetőkkel és a brigádvezetökkel munkaidő urán mindig megbeszélik a következő napi munkát. Rámutatnak a nap folyamán észlelt hiányosságokra s ellenőrzik, hogy ezek a hibák nem fordulnak-e elő másnap.
A munkafegyelem megszilárdításáról így beszél Bubics Zoltán: — A szocializmust csak fegyelmezett dolgozókkal építhetjük. Amikor észrevettem, hogy az egvik brigád teljesítménye azért rossz, mert ott állandó a vita, kivettem''onnan azt a három embert, akik a munkát hátráltatták s azóta a brigád teljesítménye
szépen emelkedett. A másik brl-Kádban pedig azok is jól doi. sóztak, akiket épp azért kellőit oda tennt, mori előbb a lormeléa gátlói voltak, Tóth Sarolt« gép-kezelő-gyakornok nem használta kl Róp munkáját. Az esze min. tllg máyhol járt, Knnek megmagyaráztam, milyen nulyos vétség az a dolgozók államával szemben, ha valukl a reábízott gépet kl-használaianul hagyja. A felvilágosító munka használt.
Fő szempont az anyagtakarékosság
— Az egyik alkalommal feltűnt, hogy két segédmunkás a téglahordásnál felületesen végezte munkáját."sok tégla eltört, másutt pedig a fáig telt habarcsos ládát egyszerűen otthagyták, amikor már nem volt arra szükség. Persze a habarcs belekemé-nyedetr. Az ilyen eseteknél, ha a felvilágosító munka nem használ, a takarékosság felrugói a fegyelmi bizottság elé kerülnek. Eddig erre nem volt szükség. A munka- és a brigádvezetők figyelmet mindig felhívom a takarékosságra. s ugy látom munkánk ezen a téren sem eredménytelen.
Bubics Zoltán most let t sztahanovista. Szavakkal nehezen tudná elmondani, mivel érdemelte ki ezt a szép kitüntetést, helyette azonban félremagyarázhatat-lan. tömör mondatokban beszél az építkezés, a munka, amely ugy megy, mint az a hajó amelynek vitorláit hozzáértő kezek feszítenék a szelek szárnyára.
soron.
MNDSz szervezertcíní és dolgozóink azonban ne bízzák el magukat. ha egy héten keresztül az elsőséget meg is tudtuk tartani, az utolsó napokban nagyon köny-nyen le is maradhatunk. Kormányzatunk a gyűjtés során legjobban szereplő megyének gyönyörű koreai-béke tótil ól ajándékoz. Buzdítson bennünket ez a tudat is. de főként az. hogy a koreai apák * mi szabadságunkért és boldog jövőnkért is harcolnak. A mai béke-vagitációs vasárnapon méginkábh szilárdítsuk meg at eltS helyünket.
Járásaink között • zalaegerszegi halad az élro, a letenyei lírás közvetlen a nyomában. A* MNDS/. megyei titkáriága állal készített járáai hókonftáxlóért eddig a rala-egcrmgl járás, a városi és köxsé-gck köiöltl bákaiáixlóórt Zalaegerszeg város dolgozói harcollak n legodaadóbban.
Könyörtelenül
leplezzük le a feketerágókat
C zátnos községünkben az idén'' sokkal kevesebb a sertés, a teáién, min* az elmúlt esztendőkben. Az ellenség rávc. tette magát köze''látásunk területére. Igen elharapódzott me-gyeszerte a feketevágás. Nemcsak, hogy fekotén vágtak, hanem sok ''községben úgynevezett „kényszervágásokat" hajtottak végre. Igy volt ez Nován. Bucsuszentj lászlón is. ahol Gebauér állat« orvos felesége is sJlvesen fogadott ilyen szombati napon .Jjényszer-vágott'' borjú húsából egy-két küó kóstolót. Kétségtelen, hogy állatorvosaink sem a megfelelő módon érlelmeiiék c minisztertanács kétéves állattenyésztési tervét. A kényszeráEatvágásofc magas szá„ ma az elmúlt esztendeihez képest egészen hű tökörképa emiek.
Dolgozó parasztságunk egyik legfőbb feladata most kétéves állattenyésztési tervünk maradéktalan végrehajtása. Tehát, aki állatállományunkat csökkenti indokolatlanul. az egész népgazda, ságunk elvetemült kártevője, dol. gózó népünk ellensége.
Nap-nap után ¿örlétmek fekete vágás ügyben letartóztatások me-Ryeszerte. A kuíákok uszályukba ürítenek több dolgozó parasztot is. Háboríts rémhíreiket keltenek a faluban.
A bíróság felölő,sségre vonja * fi''ketovágóknt, Kálovics ,Tóz*«f é* Markai Márton, »kik Nagykanizsán közö*;n vágtak le két bor. Jut és eu\ sertént, hdmm, ilfolvn WU éoi börtönre ItéWk fikrjt. ügvuncsufk Naavkanlísán Dobrt Sándort egy évi bőrtönre és ezer, forint pénzbüntftésre.
F. ljárás Indult Tlílerics Lász-Ióné szent''pétcruri. llózsa Ferenc tüskés zent péteri, Táncos György boncai. Székely Istvárt zalaszentgróti, Ferenci Sándor ét Mihalek József lc-ntiszombatfaí, Kárász István novai, Némethi Albert kehidai. Peti István bu* csutai. Tarsolv Józseíné tekenyei„ Motoü Istvánná t&szerdahely! feketevágók ellei.
Pártszervezeteink, tanácsain fii fokozzák a felvilágosító munlkát; magyarázzák meg az állattenyész-. tés fejlesztésének jelentőségét, azt. hogy saját felemelkedésük, jólétük útiját, vágják d. amikor a kulákoícra hallgatva pusztítják állataikat. Ugyanakkor credme-nyesebben szálljunk szembe a nép ellenségeivel, nem ugy, mint ahogy Bucsuszentlászlón teszik a tanácsnál. Leplezzük le kémén ven az ellenséget, s tegyük leheteti lenné számukra. hogv ötéves •ervünk sikere ellen törhesselek.
SZINF>ÁZI MŰSOR
Junius 10-éi, vasárnap délután 4 órakor: CigánxJ>áró.
Junius lD-én, vasárnap este 8 .órakór: Cigánybáró.
Sun''us 11-én, hétfőn e*te 8 órakort Cigánybáró.
Junius lí-én, kedden «ste 8 óra. kor: Gerolsteini nagyheree$»é.:
Hibák, amelyeket ki kell küszöbölni a nagykanizsai állami tangazdaságnál
Nemrégiben új állami gazdaság létesült Zala megyében, pontosabban Nagykanizsán. Ennek a gazdaságnak elsősorban az a célja, hogy az állattenyésztési technikum hallgatói ott nyerjenek gyakorlati oktatást. Ennek következtében a tangazdaság is főként állattenyésztésiéi foglalkozik.
üj gazdaságról lévén szó, feltehető, hogv
vannak hibák.
Vannak is. dc ezek már olyanok, hogy nem lehet mellettük szó nélkül elmenni. Qlyanok, amelyek nem egyszerűen a kezdeti nehézségek szükségszerű velejárói. Olyanok, amelyek mögött sok esetben felelőtlenség, hanyagság búvik meg.
A felelőtlenségnek talán legkiri-vnbb példái éppen * tangazdaság adminisztratív dolgozoinál, de r.-el« kö/ott ín í bérelszámolóknál úsztathatok. Megtörtént, hogy lejutobh egyik dolgozónak t«»Uesen indokolatlanul 200 forintul kove-ölthet rámoltak el, Egv másik dolgo/ó 20 lorlnltal kevesebbet kapót l, mint amennyi járt volna. K/ok » dolgozók természetesen joggal engedetlenkedtek és mindjárt általánosítottak, mert nem volt senki, aki megmagyarázta voln«, hol keressék a hiba forrását. Ugyancsak a bérelszámolásnál történi meg az is. hogy a dolgozóknak nem számolták cl a május t-i fizetett munkaszüneti napot.
Az ilyen jelenségek nagyban hozzájárulnak
nkafegyelem mlásához.
a mu
tazulásá
hogy miért van a nagykanizsai állami tangazdaságnál lemaradás
a növényápolási munkák terén.
A borsó, cukorrépa, burgonya ka-palása a vetésterületek nagy hányadán még meg sem kezdődött. Hasonlóan áll a gazdaság a fü kaszálásával is. Kétségtelen, hogy némileg hátráltatja a * munkát az esőzés, de ezt mégsem lehet ment. ségként felhozni akkor, amikor más állami gazdaságok és—¿zámos termelöcsoportunk már az esőzések előtt végzett a fűkászálás és a növényápolási munkák jelentós részével. A munka jó megszervezésével, a munkafegyelem megszilárdításával a kanizsai állami gazdaság is jobban állna ezekkel a mező-gazdasági munkákkal-
De'' ehhez szükség lenne még «"gy körülményre: a munkaverseny ki-szélesítésére. Az kétségtelen, hogy munkaversenv van az állami gazdaságban. De a versenyszellem mégsem eleven. Ennek pedig az az oka, hogv a gazdaság vezotflségo nem gondoskodott már n kezdőt kezdőién a verseny nyllvánossáté-teléről. Szülöttek eredmények, do ezekről a dolgozók mit sem tudónk. Hiába sikerült például elérni
105 lilcrc3 tejési átlagot a tehenészetben, mert a dolgozók erről nem szereztek tudomást. A verseny r.cm nyilvános és ez — köny-cyen megölheti a versenyt. Feltétlenül meg kell nézni. kik. vagy mik okozzák, hogy a gazdaságban elért eredménvek megfeneklenek az íróasztalok fiókjában!
A nagykanizsai ár~xii tangazdaságban tehát, komoly hibák, hiányosságok vannak. S hogy ezek egyáltalán létezhetnek, annak legfőbb magyarázata az, hogy
nincs üzemi pártszervezet,
de meg DISz-szervezet sincs. ''Az üzemi bizottság pedig gyengén végzi munkáját, S mindezekhez még az is hozzájárul, hogy a gazdaság dolgozói nem olvassák a Párt lapjait. Gyenge tehát a politikai munka, amin sürgősen változ-Ütni kell. Erőteljes kézzel, alapos politikai munkával lel kell számol-ol azokat » hibékal, amelyek ma még erősen gátolják a gazdaság |A munkálát■ Erre most v*n leginkább szükség, Biztosítani kell a növény, ápolási munkák zavartalan menetét és már most el kell hárítani minden akadályt az aratási, behor-dásl és cséplés! munkák elöl.
Az olajtelepek legtöbb érintett üzemrészében fix-prémíumot vezettek be
A tangazdaságban ugyanis ekörül is bajok vannak. Az üzemegységeknél és a nagykanizsai központi gazdaságnál számos idénymunkás dolgozik, akiknek szerződésük van. Ezekkel keveset foglalkozott a gazdaság vezetősége, problémáikat _ sem ismerte és nem fordított gon-i do! arra, hogy ezek az idénymunkások is tisztán lássák munkájuk fontosságát. Szinte napirenden lévő . jelenség, hogy az idénymunkások közül többen otthon maradnak és közben nem gondolnak arra. hogy távolmaradásuk zavart okoz a munka menetében. Mások pedig szüntelenül azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy elmennek a gazdaságból.
Talán ez a magyarázata annak,
A minisztérium elkésve bár, de a hé; elején sietett megküldeni a zalai olajtelepekre az elfogadott prémiumtervezetet- Ez azt jelenti, hogy ma már nemcsak dolgoznak az uj bérezési rendszer szerint, hanem ismerik is a prémiumrendszert a dolgozók. Nem volt nehéz egyébként megismerni, inert az érintett helyek nagy több. segére ugyncvczeit fix-prémíumot állapítottak meg. ami annyit je-jent. hogv a dolgozó havonként fizetésének 15 százalékát kapja prémiumként. Bázakerrttyci csupán három helyre. aho? gazdasá. gossági alapot állapíthattak meg. Vezették bc a gazdaságossági pré. miumot. Ezek a Bt 4-es, az emui. zióbonlás. ahol az olaj tisztáta. lanságán múlik a prémium nagy. sága. illetve a íütők. Darabbért csupán a paraffintisTtitóknál ve. Zeitek Zx?. ahol sokévi átlag után állapították meg a darabbér nagyságát.
A fíx-prémium látszatra nem felel meg a szocialista bérezés követelményeinek, mert a dolgozót — rendszeresen egyforma fizetés következtében — nem ösztönzi fokozott munkára. Ez: a látszatot ingatja meg az. hogy úgynevezett kizáró okok következtében a munkáját hanyagul véqzö dolgozó a gépeket nem megfelelően ke-zeiő. ezzel gépállást előidéző dolgozó nem részesül prémiumban.
— Ennél azonban nem állunk meg — mondják a bázakerettvei üzem vezetői. — Legkevesebb kél hónapon bslü- ki fogunk dolgozni egy gazdasápi alapot, amelyre* a szocialista bérezésnek jobban megfelelő premizálási rendszert építhetünk fel. Azt akarjuk, hogu az alkotmány ünnepét előkészítő munkaverscnylfcn már a mostaninál is jobb bérezési rendszerben érjenek cl naqy termelési eredményeket gazolíntelcpünk, tankállo. másunk dolgozói.
Javult a munkafegyelem, emelkedett a termelés [inőségi munkával 95*5 százalékos teljesítést ért el
a Konfekció V.
Ha összehasonlítjuk a zalaegerszegi Konfekció Vállalat első ne-gyedévi termelését a második negyedév április és milui havi eredményével, megállapíthatjuk, hogy • vállalat dolgoaolnak »övre nrtvekvö öntudat« nem maradt na-tástalan a Ürmeiéire, Amíg a* elad negyedévben a vállalat átl«» gns tel jenit menye csupán ó3 »/a« zalék volt, a mostani eredmény 107,7 százalékot te»« kl.
Jól dolgozttuk az ifik
• — Az Ifik derekasan kiveszik h részüket a munkából — mondja Kasza Lászlóné. üzemi párttitkár. Böd5r Margit, aki mostanában lett tagjelölt, 133 százalékos teljesítményt ért el, de Vidovics Mária is csupán 2 százalékkal marad mögötte. Mindannyioknál magasabb eredményt mutatott fel Németh József, aki szintén az ifik közé tartozik. Ugyanis teljesítménye 136 százalék. A fiatalok közül kiemelkedik Gombás Márta összeállító-nő, Déri Ernő ujjázó, Tóth Ilona gombozó és Tamás József-
t Tamás József a mostani 121 százalékos teljesítményével nem tart lépést régebbi munkájával, mert ért már ő el 130 százalékos eredményt is — mondja a párttitkár.
A minőségi munkát olyannyira megjavították, hogy a legutóbbi RAGI -vizsgálat alkalmával dicséretet kaptak. 1700 darab kabátbúl
Vaaíraap, i»51. Jon. 10.
alig félszázalék akadt, amelyen még némi javítást kellett végezni.
Koromuniitd példamutatás
— lÍRt a* eredményt — mondja Szsbó Ernri teremmester — annak
köszönhetjük, hogy regebbl hiányosságainkból okulva, megmagya'' ráztuk a dolgozóknak, mit lelent számukra, hogy szocialista izek or-ban dolgozhatnak. Rávezettük ekei, lm többet és jobbat termelnek, ez« zcl nemcsak saját életszínvonalukat emelik, hanem hozzájárulnak a felemelt ötéves terv sikeréhez, erősitik népgazdaságunkat s jó munkájukkal a békét szolgálják.
A vállalatnál általában jó példával járnak elöl azok & fiatalok, akik most lettek tagjelöltek. Ezek igyekeznek kidomborítani a kommunista példamutatást. A műszaki vezetés is megjavult, ami szintén a minőségi munkának vált a javára. A dolgozókkal megértették azt is, • hogy a munkadarabért, amit egyszer már elkészítettek, a vállalat nem fizethet mégegyszer, tehát aki hibás, selejtes munkát ad le, a javítást díjtalanul kell végez-
nie.
Vannak még hibák a munkafegyelemnél
Javult a munkafegyelem is. de ezen a téren mindig ''mutatkoznak hiányosságok. Például Filák Ottó és Hóbor Ferenc egy éjjeli műszak alkalmával bejelentés nélkül hagyták el munkahelyüket. Másnap, fejfájásukra hivatkozva próbálták
igazolni magukat Ügyük'' a fegyelmi bizottság «16 került, Ha nem tudnak orvosi bizonyítványt felmutatni, a fegyelmi bizottság gondos* kodik a megfelelő büntetésről,
De ennél sólyotibb, elítélendóbb eset Is történt, ugyancsak egy éljél! műszak «lati, ilasab József bé. léscsináló virágot hozott magávul és azt gépére ítlzte, Tóth Jőzsel „cudehér -gépész megirigyelve a szokatlan dekorációt, elvette a virágot. Az. ügy a tettlegességig fa'' juft, Horváth József Összeállító-munkás szította a verekedést. A teremmester csinált rendet. Megmagyarázta, hogy b szocialista szektorban dolgozó munkásoknak mihez kell tartaniok magukat. A fegyelmi bizottság döntése alapján Horváthot másik műszakba tették át. A felvilágosító munka itt is használt, mert azóta semmiféle rendellenesség nem fordult elő s újabban igazolatlan mulasztások sem voltak.
A tervet túlteljesítik
Nehéz Mihály gyártásvezető a gépek alatt elfekvő árukat talált Megmagyarázta a dolgozóknak, hogy az is a munkafegyelem megszegése, ha egyes, be nem fejezett munkadarabokat a gép alá helyeznek és az ott hányódik. Ezen a téren is teljes javulás állt be.
A munkafegyelm megszilárdulása □agyon szénen mutatkozik a termelésnél- Májusi tervét a vállalat 107 százalékra teljesítette, de júniusban az első 5 napi termelés értékelése szerint az átlagos teljesítmény máris 118 százalék.
Megnyílt a Vörös Csillag tsz napközi otthona
Nagykanizsa, Ady Endre-ut 50. Szcp szürke, villaszerű ház. Az ablakokra duslómbu fák vetnek árnyékot- A szobából vidám gyermekzsivaj szűrődik az utcára. Ez a kedves zaj tüstént elül, amint nyílik az ajtó. A pillanatnyi csend után vontatott hangon köszönnek a gyerekek: „— dó napot kívánunk. . .*''
Szívderítő látvány körülnézni itt a kicsinyek között. Valamennyien dolgozó parasztok gyermekei: a kanizsai Vörös Csillag termelőszövetkezet tagjainak apró fiai. leányai. Az Ady Endre-ut 50. számú ház pedig a szövetkezet állandó napközis óvodája. Az anyák reggelente idehozzák kicsinyeiket, ahol szakképzett óvónő felügyel rájuk, tanítgatja őket. Verset tanulnak, énekeket tanulnak és még egyebet. Az egyik kisleány például verset
mond arról, hogv ezt a n*pk<5d otthont az ötéves terv adta nekik. S amikor azt kérdezik tőlük, -kic a napközi, kórusban felelik: „— £ téeszcséé..."
A fal mellett alacsony padok: 3 termelőszövetkezet adta. Minden gyerek kezében játék: a termelőszövetkezet adta. A konyhában fői az ízletes ebéd: a „nyersanyagot" a termelőszövetkezet adta.
A gyermekek nyugodtan, hábo« ritatlanul játszanak itt naphosszat. Anyjuk pedig ezalatt nyugodtan dolgozhat, hiszen a termelőszövetkezet gondoskodik a gyermekekről is. Ez is egy láncszem ahhoz, hogy a nőket fokozottabban bevonjuk a termelő munkába. Ezt a nagy célt szolgálta a Vörös Csillag termelőszövetkezet azzal, hogy létrehoz!« a megytf első állandó termelőszövetkezeti napközi otthonát.
Eredményes az olvasómozgalom Pusztamagyar ódon
Nyolc hónappal ez,elöli nevezető« eseménye volt Pus*tamagyaródnak, Az 1200 lakosú község népkönyvtárat kapott, s fgy a termelöcso-port és a DISz-szervezet könyvtárával 374-re emelkedett s könyvek száma. Nagy esemény -volt ez, hlazen már az első napon csaknem 100 könyvet vittek ki olvasásra a község dolgozói, tszcs-tagok, egyénileg dolgozó kis- és középparasz-tok. Akkoriban sokan úgy gondolták, hogy ez a kezdeti lelkesedés csak szalmaláng lesz. s itt is úgy járnak, mint pl. Hahóton, ahol az olvasók száma havonta 20—25 fő. Hanem a pusztamagyaródi dolgozó parasztok nem követték ezt a példát. Az olvasók száma állandóan emelkedett és januárban a kikölcsönzött könyvek száma már elérte a
340 kötetet.
Jó példával a termclőcsoport tagjai és a DISz-fiatalok jártak elől, aminek az eredménye is meglett. A termelőcsoport önálló termelőszövetkezetté alakult át, s a tagság a termelésbén végzett jó munkája jutalmául 25 kötetes mezőgazdasági szakkönyvtárat kapott. A DISz-szervezet tagsága is napról-napra növekedett, munkája tökéletesedett és .szétbonthatatlan egységbe kovácsolta az ifjúságot; A Téla Falusi Kultúrvcrsenyen elért kiváló helyezésük is igazolja, hogy nem volt hiábavaló, időtöltés Péntek István, Tavaszi Lajos, Tóth Lajos és a többi ifjak részéről a több, mint 50 kötet könyv kiolvasása, A fiatalok választ kaplak a kiolvasott könyvekből termelő mun. kijük kérdéseire, a szocialista holnap építésében felmerülő problémákra,
Do riUmert a 18 elolvasott könyvön keretiül * 10 éves Síiics Jsnosné ii a
saját ólűtóro,
sorsára, a letűnt Horlhyvllég min. den gazságára és boldog jelenükre,
Ráismert Andrfosy grófra, akinek uradalmában eseledsorban élt ev-tizedekig, És megismeri egy á| vU lágot Is, amelyik lehetővé tette számára, hogy mejilsmerjo az (rá-.-olvasáa művészeiét. Mert Szücá néni most tanult meg írni, olvadni. A második bsztályról a télen vizs. gázott.
—■ Jó volt olvasni a szovjet könyveket — njondja, & könny szó-kik a szemébe. ^— Tudom, hogv a mostani fialaloíra is olyan boldog jövő vár, mint a szovjet dolgozókra. Nem áll már a hátuk mögött az ispán a korbáccsal, mint ahogy a mi időnkben is volt az az Andrássy grófnál, aztán mégis jobban megy a munka. Látni ezt a termclőcso-portban.
A pusztamagyaródi olvasómozgalom ilyen szcp eredményei láttán felvetődik a kérdés/vájjon a tavaszi mezőgazdasági munkák beálltával nem
csökkent-e az olvasók száma ?
Tóth'' István- könyvtáros és Kelc men Ferenc népművelési ügyvezető magyarázatából kitűnik, hogy néhányszázalékos lemorzsolódás volt, amit azonban a Szabad Föld Tavaszi Vasárnapok keretében megrendezett mezőgazdasági tárgyú könyv, kiállítás alkalmával megszüntettek''.
— A könyvtár változatlanul nagy népszerűségnek örvend, s az olvasómozgalom is egyre terjed —. mondja Tóth elvtárs —, mert köz-«égünkben mind a termelőszövetkezeti tagok, mind az egyénileg gazdálkodó kis- és köxéppsrssztok'' tudják, hogy a meiógazdaiál fej'' Iwítéséről Móló minisztertanácsi és párthatározatokat csak a leg-jobb barát, a könyv segítségével ludfák megvalósítani,
MSzT-szervezet Bánokszentgyörgyön
flánokszenlgyörgyön megalakult a Magyar Szovjet Társaság szervezete. A dolgozó parasztok meg-éri ették, hogy a mostani feszült nemzetközi hejyzetben még foko. zottabban szükség van a világ haladó népei közötti barátságra és egységre, még inkább el ikel mélyíteni szereletünket és barátságunkat a béketábor hatalmas vezetője, a Szovjetunió iránt.
Nekem jutott az a megtiszteltetés. hogy részt vehettem az alakuló gyűlésen. Soha sem fogom elfelejteni azokat a szavakat, amelyeket a gyűlésen a fiatal szervezet tagjai mondtak el. s amelyekből az az elhatározás csenget?, hogy a nagy Szovjetunió, a dicső szovjet nép példáján hogyha kell, inkább éle. tünket és vérünket adjuk. dec szabadságunkat. boldog jövőnk& nem engedjük. Marton József elvtársat választották meg tit^" kárnak. Felszólalásában ígéretet tett. hogy becsülettel fogja vezetni Pártunk irányítása mellett az uj szervezetet. Csuka László szer-
vezőtitkár azt vállalta, hogy 3S uj faggat gyarapítja <12 MSzT bá. •nokszenfgyörffyi szervezetének taglétszámát. — Az a célunk, hogy minden bánokszentgyörgyi dolgozó megismerje, az eddiginél jobban megszeresse a Szovjetuniót. amely olyan nagy áldozatokat hozott értünk és az egész emberiségért — mondotta. Kiss Magdolna, az MSzT letenyei járási titkára kérte az újonnan választott vezetőséget, vezesse ugy az MSzT szervezet munkáját, hogy a bánokszentgyörgyi dolgozók a munka frontján még eredményesebben harcoljanak a bé-kéért.
Mi, a bázakeret-yei ásványolaj-üzem MSzT-szervezete Ígérjük, hogy legmesszebbmenő segítséget fogunk nyújtani újonnan meg-alakult szervezetünknek, hogy az egészségesen, hatalmasan fejlődhessék, sikerekkel gazdagítsa szocialista építésünket, békéért folyó harcunkat.
MOZSOLITS JÓZSEF bázakerettvei MSzX
Tervszerütleiiség, bürokrácia, mulasztás, amelyek súlyosbítják a közellátási nehézségeket
Közellátásunk számos területén itz ellenség munkájából, a mezőgazdaság korszerűtlenségéből és a fo-¿vasztás hatalmasan megduzzadt s.-arnából származó átmeneti nebéz-ycgeket a tervszerűtlen elosztás, a nírrokratilA kezelés növeli. Erre a icrvszerütlRiségre és bürokratikus módszerekre nem figyel fel eleggc sem a belkereskedelmi minisztérium. sem megyénkben a megyei tanács kereskedelmi osztálya, illetve a Népboltközpont.
A Icrvszcrütlcnség csodabogarai
Jellemző például a/, hogv olyan fogyaaztási cikkekből, mint a pipere-t./tppan Zalaegerszegen és Nagyka. ni/»án, tehdt- nagvobh fogyasztákú, fnlefi munkáílakoshágú városokban — az ol.iiiiyeinek dolgozóinak kivé. tcltfvfl nem lehet vásárolni ntár luwapok nta. A »zomMéd V«» menyiben pi''iliu. például Vsuvarnn, «•(¡v liiinyomóiMg inei<oj|A*d«MUÍ lakntMgu iM|!vko(!(ifitílt«''n koiIrtlU tnil »11 n>ndrlkez«*are irgvnelktill |i|pt>re»/<ipp*»i llrtxtnlrt n helyzet n *Mfk#rd«*hen t». /«lacam/.egen Irntiaksdas tiöIktll váx.Arolh''tlnak a íl>lfip>irtk /»irt, N.i(jyk«nl«én, a r>i.«ik városban pediö ak.idozlk n Mfrcltátán. A tervszerűtlen elosz-hizonytlja az is. hogy kevésb-bí közhasznú, de igen lontos gépterekben. például motorkerékpár-.-.''katréízben, szerszámban Zala-eterszegen és Nagykanizsán igen komoly hiány van. s a nagykereskedelmi vállalatot különféle inkur. rcns, már elavult, igen kevéssé fogvó árukkal tömik. Ugyanakkor peldául Szombathelyen ezeknek az áruknak beszerzése nem okoz különösebb fennakadást. Az ilyen esetekben igen súlyos hibát és mulasztást követ cl a minisztérium, de hasonlóan hibás a megyei tanács kereskedelmi osztálya, amely nem hívja fel a figyelmet a tervszerüt-lenségrc. Nem kevésbbé vonatkozik ez a Ncpboltok központjára.
Miért nincs péksütemény az olajtelepeken
Meg súlyosabb hibák merülnek fel azonban legnagyobb ipartele. pcink, Bázakerettye és Lovászi ellátásában. amelyekért a földművesszövetkezet, az illetékes tanácsok mellett szintén a megyei tanács kereskedelmi osztálya felelős. Bázakerettyén cs Lovásziban például az utóbbi időben egyáltalán nem lehet vásárolni péksüteményt, zsemlyét vagy kiflit; Ezek az áruk városaink, falvaink üzleteiben meg. púpozott kosarakszám állanak. Lovásziban és különösen Bázukerety-tv*n pedig egysxerűeo nem sütnek tlven árut u pékek, A kexdet kc/* delén «ütöttek üá<aker«ttyén, a »•abványtól eltérően, klhátfátt kö* vet vei el ktnyérllMtból kÖMÜlt sU> teményt. Moot már «* «Inén, A «ve. evei t«nác»nnk kell gondoskodni «rrót, hogy ez at elétfdé el nem
ítélhető állapot a legsürgősebben megszűnjék.
Becsehely—Kanizsa— Becsehely— Bázakerettyc: a zöldsége at ja
Ha még fokozni lehet a jelzőt, még felháboritóbb az. ami ezeknek az ipartelepeknek zöldség- és gyü-mölcscllátasában mutatkozik. Nemregiben örömmel fogadták az olajtelepek dolgozói, s lapunk hírt adott erről, hogy a bc''csehelyi földmüvcsszövetkezet piaci standot létesített ezeken n helyeken. A továbbiak során azonban olyan hallatlan bürokráciával intézte ezt a munkál n becsehelyt földmüve''sszö-vetkezet, hogy nem -csoda, ha most nlnc» *em Bázakerettyén, sem Lovászban vitamindús, tavaszi zöldség Kiderült, hogy * becsehelyl
földművesszövctkezet a nagykanizsai MEZÖKER-től vásárolja az árut, amelynek viszont a becse-hely—szurdapusztai termelőszövetkezet szállít. Tehát Becsehelyről előbb Nagykanizsára megy a zöldség, aztán visszatér Becsehelyen keresztül Bázakerettyére, Lovásziba. Közben ezernyi a lehetőség, hogy a könnyen rothadó áru megromolják.
Ha a becsehelyi földmüvesszövetkczet nem tudja ellátni olajtelepeinket megfelelően áruval, létesítsen a MEZÖKER fiókot, s feltétlenül lássa el ezeket a helyeket bürokrácia- és tervszcrütlenségmen-tesen piaci zöldségfélével, gyümölccsel. Ennek érdekében lépjen közbe halogatás nélkül a megyei tanács kereskedelmi osztálya, s igyekezzen kiküszöbölni munkájából minden kapkodást, tervazerút-lenseget és bürokráciát,
v Tót szerdahely délszláv dolgozói fokozott munkával védik a bekéi
A tril írl''dMllplM TtnenIfí''lHC» Holflnrrtí ptfdái millltMk «« égvenlleg dolgozd parasztoknak: m kukorica első kapálását már elvégp»l«S''< — ti vlí Miatt álló terül« kivételével. Megkezdődött a másodszori kapálás is. A réti füveket 70 százalékban lekaszál, ták cs ennek jelen''ós részét már be is takarították. Azt. a mennvi. séget. aminek megszáritására "ke. vés a r-tméiy» lesilózzáik. A burgonya első kapálása 85, második ''¿0 .százalékban lörtént meg.
Jól dolgoznak az egycnilcír doL «ozó kis. és középparasztok is.
Követik a tszcs példáját
Élen járnak a növényápolásban: Varga József 9 holdas. Kapuvári József 14 holdas középparasztak. Ezek már végeitek a soronlévő növényápolási mu lkakkal. A fa-u dolgozó parasztjait hátráltatja a mun&ában a rendkívüli esős idő. járás. De amint az idő engedi, máris kinn varinak a földeken, ha kapával n-sm tudják, akkor kézzel irtják a gyomot.
— Versenyben vagyunk Molnári községgel — mondja Lukács ''Jó* zsef. 4 holdas dolgozó kisparaszt. — Igyekszünk, hogy ezt a versenyt
ml nyerjük meg, ,11« tilnr«* er, a <Hi akkor már rrg elvéjjeí. luk volna » soroitfévd iiftvéiyapo-lást. A« esós idói l* kihasznál-luk. Kifertőtlenítjük a *z.övelko. zeil magtár-, rendbeszedjüje n szerszámokat, kocsi''. Szóval clö. készülünk az aratáshoz.
Éberen órködnpk a község dol. gozói
a pártszervezet útmutatásával
a kulákok felett. Szemmel tartják minden megmozdulását. Különös jelentőséggel bir. hogy itt, köz. utetkn a THo.fasizmus szomszédságában éberek legyenek. Mert vannak üt is Titonak ügynökei. EzeCí nem nézik jó szemmel a fejlődést. Ahol »udnak, ott rombolnának — ha nem ''lemének éberek a falu dolgozói.
Ilyen a faluban Tislér Rémus 25 holdas kuláfic. Azért, hogy gyengítse népi demokráciánkat, elszabotálta két hold árpa és kés hold zab vetését. E''lföketézett még 1200 liter bort is. De leleplezte a falu népe. A szabotáló fculák most a rács mögött" ül. A földjét psdig a tanács nem hagyta parlagon.
Zalaegerszegi úttörők levelei koreai pajtásaikhoz
A zalaegerszegi iskolák kis úttörői könyveik, füzeteik fölé hajolva azzal a boldog tudattal tanulják leckéjüket, hogy az iskola padjaiból kikerülve, ők is a szocializmusnak lesznek az építői. Azérí tanulnak jól, hogy minél hasznosabb tagjai lehessenek a dol. gőzök államának, minél öntudaiosabb védelmezői lehessenek a bé. kettők. De tudják, hogy a földgolyó másik részén rabló imperialista hadak támadtak meg egy kicsi, szabadságszere-tő népet s ez a kis nép, amiq hősiesen védekezik és súlyos csapásokat mérve a gaz betolakodókra s azokat hátrálásra kényszerűi. rettentően sokat szenvednek a hős koreai szülők gyermekei az amerikai re. pülők vandál pusztításától. Az alábbi levelek ezekhez a gyermc. kékhez szólnak.
„Kedves koreai Pajtások!
Tudjuk, hoffy hazátokat már majdnem o£y eve megtámadták a2 amerikai imperialisták. Szabad-sáffotokra törtek és cl akarják venni a Ti forrón szeretett hazátokat. Ti azonban hősiesen védtek min. den talpaUtnyi földet. Ml tudjuk, mit jelent, ez a küzdelem, hlfisen hazánkban U uralkodtak u fa«Uy.-tak, Miryrdiil hiába Is kUtdöttUnk vo''n* »«Hemik, de w«lt*éKünkrf ifttf n H/oyjptunló hős llAdsprpgr h liiy kaptuk vi>>v,i hajránkat e» *rii|>fld*áftunktit,
K^dvis koreai Palások'', n* «•MlMedJr»»''k Alttmv nőnkből ip Ilik. mt segítünk Tinéktek. A» In. knlákban. hlv^Ulnkbáti fi* « uyfl.. rdkhsn bv(UK*—Indult számntok* rn, TrJiet*r*e hz^rlnt mindpnkl Jő« szívvel ad, tioffy minél könnyebbé, e''vlselhctfibbé teioük nehéz w>r 60 tokát.
Mctcff szeretettel gondol Rátok egy mapvar pajtás:
BAKOS ERZSf-BET. VIII. o. tan.
Zalaegerszeg. Ady-utcai iskola."
Geiner Gabriella, ugyancsak az Ady-uícai iskola VIII. osztályának tanulója igy ír:
.Messze Magj-arországból. abból az országból, ahol béke van. ahol a szabadság csillaga ragyog, ir Nektek egy szabad nép bol-
Apaállat-istálló Pakodon
Pakod község «z ötéves tervtől egy apaállat-istállót kapott, omeiy. hez gondozó-l^ká» is tartozik, Sür gő-y»n szükíég voln« egy olyan kvilturottlum épitésérc, «melyet egyul''til mozldöadások céljára is haxználhittnán^k, A kö/^égben a l3IS/..>»«irve/.et gyongőn dolgo/ik, amelynok egytk oka, hogy nlne* mpgfo|olő helyisegük, A másik hiányosság« köaségtiek, hogy ivóvize d t*h»j mély fekvése ói <i Zala folyó közelsége miatt egész.
ségteien. Ezen A hiányosságon egy Artézi kut fúrásával lehetne eegi-''eni.
A gvakorl áradás égetően hZük. íégcssé t«(t« a ''<¡»1« n''tgy kanya. ránnk átvágását, a munkálatoAt megkezdését a költség dolgoséi már régőiti sürgetik, de e»ldelg még bl»!fllás Jd«t arra, hogy fhey, « fontos munkához seglhfé. get kapnámk.
dog fia. Tudom, nehéz az élete-tek. Hazátok harctér letf, a virágzó. egykor gazdag, boldog é"» békés Koreát tankok szántják és a Ti «ipáitok hősiesen harcolnak a betolakodó, gaz, rabló imperiajis-"ák ellen. Gyermekek, édesapák ós édesanyák százezrei puszUdna^ el. A mi gyermekkorunk boldog. Kacagunk •» napsugárral M dajo. lünk H Itlsmadárrrtl, Rgyütt tami. hmk ^ nagyokkal és építjük a sv>. <!l.tll!r.miist, Kzeiőtt két éve még Bál»»tok t* virága1 lak a Mk, «>t*tt H A mexökőn
Mí''rtHyHíiJAwok bólogHli«J< a főlrl mtívpN fp!é Mrwr a virágos fák hftlyott (isxkdt és romokat Wlnk. A buzskálásr.o? rtinák hrlvén v^r fp^tl n földei é* fdsl tp«t kés«, ruvé a levegőt. Ninw mkástok, nincs hinvé Sehüj-''atil „ fejeteket. Ml n romok helyén már ui orMá-got épitetlünk * ötéves tervünk egyre szebbé, egvre boldogabbá teszi a ml életünket, de ml soglJ tünk nek''ek ls. Nem hagvunk egyedül Titeket, Ne csüggedjetek koreai Pajtások. 0 hatalmas béke-tábor mellcttetelc van, velo''ek van a béke legerősebb hatalmi, a Szovjeítunió. amely a világ valamennyi elnyomott népének szabadságáért Harcol.
A'' Ti Karcotok igazságos és az igazság előbb-utóbb ''diadalmaskodik."
A hehidai úttörők látogatása honvédeinknél
Velük nevetni sosem elég Vidám arcú, pirosnyakkendős vtttö-rőfiuk és leányok együtt kacagnak Hl a honvédségi kutíurott-honban. Kedves kép.
— Ezt a vörös nyakkendőt és a sapkát, azonkívül -egy gyönyörű csapatzászlót kaptunk május elsején a honvédbajiársaklól. a jó tanulmányi előmenetel lesz érte a hála, — mondja, nem kis büszkeséggel Tiittő László csa pattit, kár.
Elmélyült a barátság a honvédség és a dolgozók kost
Uurmindkét kin úttörő. Micsoda lelkesedéssel jöttek, hogu a: ttte. nl /)t$:.»:ervr:et tagjainak moxf Ők /iu</rt«i«lJc ív, hogy mii híd. tűik, >
Cxtibn Sándor nevpíőpajldjt rövid tidvöilőbentédébrn azokról ni eredmé nőkről n:óI, umrlyckef miilindnf/l én kul/iirilltn férm — twuóla tt hnnvédtégl DlS:> «serue:cl pitlrondtja a: iitlórőcta.
S. BRODXKti
A TITOFASIZMUS TÖRTÉNETE
Természete.«, hogy egy Ilyen konglomerátum semmiben sem felel meg a marxista értelemben vett népfrontnak, vagyis az olyan népfrontnak, amelyben különféle pártok •és tömegszervezetek vesznek részt, -de amelyben a munkásosztályé a Vezető szerep, az irányító politikai erő pedig a kommunista párt- A Tito-féle „népfront" nagyon is emlékeztet a különféle, jellegzetesen íasiszta „össznépi"'' szervezetekre, mint amilyen a De'' Gaulle-félc •PvPF.
A fentiek" fényében világos Gyi-lasz állítása: „nincs semilyen ideológiai, vallási vagy más akadály, amely - lehetetlenné tenné a népfrontba való belépést". Valóban n>ncs semmiféle akadály. Ezért nyüzsögnek is ebben a frontban és szerveiben az usztasáktól és Clttnikektől kezdve, mindenféle oiztályelleniig, ízovjetellenes, na-c''?"o lista elemek — egyszóval ^dazok, akik alkalmasak Tito S''tíS irul0 Patikájának végre-
Vógül efly pillantást kell vet-nünk meg ennek » frontnak osz-tályősszctétclére. hogy megértsük jellegét. A népfront 1948 végén 7,732.377 taíot számlált, vagyla a 14 millió lakosságú^ országban a felnőtt jugoszlávoknak csaknem kétharmada a front tagja volt. Már ez a tény is mutatja, hogy a front'' szerkezete természetellenes. Még világosabban beszél a front osztályösszetételé. 1947-ben a front 6.536.204 tagja közül 430 ezer muB-kás volt (ismét meg kell jegyezni: Tito-féle statisztikák gyakran nem-
proletár elemeket is a „munkás" fogalma alá vonnak).'' Ezek szerint a munkások aránya nem volt több 6 százaléknál — még akkor sem, ha elfogadjuk Titóék számadalaitl Trd és mondd: hal százalék.
Ezzel sz«mben Sl .ii hivatalos" burzsoázia (hivatalos, mert nagyrászs más rovatokban'' lappang) 400 ezer főt számlált, vagy 5.5 százalékot-Tehát alig kevesebbet, mint a munkások. Mint látható, akárcsak a pártban, a népfrontban is a bur-
nr.k, kulák, a ssoclsllsmua essmé* {ével szemben ellenséges elemek voltak túlsúlyban, fis ezzel az.ösz-szetétellel akarta Tito megteremteni a népi kormányzat „alapvető Crefét". Ez a népfront volt hivatva a kommunista párt helyettesítésére és arra}, hogy Jugoszláviát elvezesse a „szocializmushoz". Ne. héz még elgondolni is gyalázatosabb csalást, cinikusabb hamisítást a szocializmus nevében.
6. A kiváltságos burzsoázia.
A párt likvidálása és felolvasztása az „alapvető erőt" képező népfrontban nem volt az egyedüli eszköz, amelyet Tito bandája a Jugoszlávia dolgozó tömegei által kivívott népi demokratikus .r<nd megsemmisítésére felhasznált. Az egész országban a íasiszta diktatúrák mintájára szervezték meg a kormányrendszert. Minden fonto-sabb pozícióból eltávolították a háború előtt és a nemzeti felszabadító harcok idején kipróbált hű harcosokat és helyükbe „megbízható", vagyis Rankovicshoz hű embereket tettek. , A hadsereg és a biztonsági rendőrség létszáma még a háborg alatti méreteket is túl-
PBMPBPH
haladia. Jugoszlávia népnl. amelyek a szabadságért harcoltak, ssa. badséjJ helyett még a háborü elfittl monarchofflsiszlfl diktatúránál ls keservesebb elnyomó rendszert kaptak. Csaknem minden társadalmi szervezet tevékenységét elfojtották. Az üzemi bizottságokat nem lehetett megválasztani, mert. mint Gyilasz 1947-ben megmagyarázta:
„Külön üzemi bizottsági választások kiírása, függetlenül a népfront választásaitól, teljesen hibás és értelmetlen volna. Ezt a két választást össze kell kötni, amennyiben az üzemi bizottságok szintén a népfront kereteibe tartoznak"
Pijade pedig,, a trockista „teoretikus'''', Gyilaszt szajkózza, amikor kijelentette: az üzemi bizottságok nem fognak szerepet játszani az új Jugoszláviában, mert háború alatt sem játszottak szerepet- Ilyen módon a munkásosztály valamennyi szervezetét — kezdve a párttól egészen az üzemi bizottságokig — likvidálták. Ezáltal a munkásosztályt teljesen megbénították és kiszolgáltatták a kulák, burzsoá, nacionalista elemeknek.
- (Folytatjuk)
patőt — elértek. ">
A'' gyermekeken keresztül igen elmélyül a barátság, a szeretet a néphadsereg és a falu dolgozói között is.
— A néphadsereg értetek van, minden tőlünk telhető segítséget megadunk a számotokra és szét-téphetétlenné tesszük kapcsolata-inkái — válaszol az egyik bajtárs, valamennyi DlSz-fiatal ne. vében. És kezdetét veszi, az ügye. sen, ötletesen összeállítóit kultúrműsor. Kedves jelenetek, népitdn-cok, mozgalmi dalok. Minden egyes xzdmo> dübörgő taps kitér. Csaba Sanyi és Ctaba Marika olyan sikert arrfltak énekszámaikkal, hogy ölükbe kApldk a bojtár'' »nk. A: egyik öt, a mtfrilk a hote. dlk eszlpndcjét tapossa „ Boldog
i/Jiitdg!
Még MBcbb, boldogabb JfhŐt a gyerekeknek
Ktilúnöten na/n/ nlkrri arattok <« „UccBltfflt" elmu hdrnmfetuond-sos tffuadul színdarab fdistdtulval «/: ithőrök. Külön dte»ére.lct éc demel KIm Ilen. Sxikál Miklós, Molser Anntt, Kutat Ferenc és Molnár EvI. valamint Laposa Ilonka. Pintér Gizella, Markő Évi és Pál Dezső pajtások.
És a Nemzetközi Gyermeknap e kis képe szorosan beilleszkedik a békéért vivőtt harcba, a háború megakadályozásába, a kapitalista országokban sínylődő gyermekek életkörülményeinek megjavítására irányuló mozgalomba.
Még szebb és még boldogabb jő-vőt akarunk gyermekeinknek! Amikor a hős koreai katonák gyermekeinek megsegítésére adjuk a forintjainkat, azt akarjuk, hogy az ő arcukra is minél előbb odavarázsoljuk azt a mosolyt, amely a mi gyermekeink arcán most felragyog. Ezért harcolunk a nagy Szovjetunió segítségével, lankadatlanul a termelés növeléséért. ötéves tervünk végrehajtásáén. államunk megszilárdításáért és a tartós békéért. Néphadseregünk katonái még keményebben markolják meg fegyvereiket, hogy békében, nyugodtan alkothassunk.
Vasárnap, 1951. Ion. lfc
Készenléti DISz-brigádok Zalalövőn
A Zclalövöi DISz-szervi: zet fia. U[jűi az aratási munkákra öt készenlét brigádot alakítottak. Ezek a tutajok vállaltaik, hogy a kö; ség tszcs-i és állami gazdaságai mellett ellátogatnak azokba a köz ségekbe, ahol a munkákban -e-maradás mutatkozni.
A zalalövőiek példáját kövessék DISz-bzerveze;e''nk és szervezze, nefc brigádokat az aratási mun kákre. ______
Automata-telefonközpont lesz Nagykanizsán
A közelmúlt napokban kapták meg a nagykanizsai előfizetők az ui vidéki telefonkönyvet, ami bi-/onyosfoku meglepetéssel szolgált. Valamennyi kanizsai szám mellett ott van zárójelben egy másik h/ám i>. .ímelyre vonatkozóan a telefonkönyv azt. mondja, bogy ezek a »rántok csak julius 15.e után érvényesek.
Ezzel kapcsolatban olyan értesüléseket szere/tünk. hogy az ötéves terv keretében Nagykanizsán létesítendő gépi kapcaolásu táv beszelő központ munkálatai már annvira előrehaladott állapotban vannak, hogy egy hónap múlva sor kerül az üzembchelyezéxére is* Julius első felében már fokozatosan átcserélik a jelenlegi telefonkészülékeket tárcsás automatákra. Julius közepén pedig — valószínűleg a telefonkönyv által jelzett időpontban — a kézi kapcsolású központ szerepét átveszi a gépi kapcsolású önműködő telefonközpont_
nagykanizsai anyakönyv
Születés: Gurdán János és Paksi Mészáros Ilona leánya: Ilona Gizella; Zadravecz György és Mátrai Klotild leánya: Éva; Kuzma Márton és Tislér Katalin (Tót-szentmárton) leánya: Mária; ifjú Farkas Ferenc és Fehér Mária leánya: Rozália Ilona; Venszl Vilmos cs Hegedűs Mária leánya: Mária; Bckési László és Endrődi Mária fia: László; Pap Mihály és Szollár Mária (Miklósfa) leánya: Mária; Balassa Ferenc és Soós Mária (Lctc-nye) fia: Ferenc; Poszavesz János és Horváth Mária fia: László; Tö-rök''Józscf és Németh Erzsébet fia: Tibor József: Fi^agö József és Fa-ludy Emilia leánya: Emma Valéria; Sörlci Kázmér cs Bali Rózsa fia: Kázmér; Milei György és Horváth Ilona fia: György; Molnár István és Auer Rozália fia: Ferenc: Hencz Károly és Gibizer Rozália fia: István; Vaska István és Leuch Paula fia: István; Sonkoly István és Mar-czin Mária (Kacorlak) fia: István; Simonka József és Aczél Julianna fia: József; Mészáros Károly és Tóth Anna fi*: Károly; Csertán Károly és Barbély Rozália leánya: Gizella; Tóth Lajos és Tomasics Ilona fia: Laios; Szmodics Ferenc és Szakáll Julianna (Liszó) leánya: Margit: Tislér György és Szépházi Erzsébet leánya: Erzsébet; Neima-ver László és Bolf Erzsébet leánya: Julianna; Hajós László és Takács Erzsébet fia: László István; Molnár Ferenc és Péter Mária leánya: Irén; Horváth Lajos és Horváth Ilona leánya: Ilona; Palotai Lajos és Szabó Mária fia: György; Patakfalvi György és Palkó Mária (Ormándlak) leánya: Mária Katalin; Horváth Gyula és Csontos Irén fia: Gyula László; Czakó József és Vellák Mária fia: Lajos Kálmán.
tfázasság: B. Nagy László Dániel és Móger Erzsébet, Németh István "és Mészáros Ilona.
Halálozás: Hrometsek Vince 68 éves, Dina Sándor 22 éves, Kuzma István (Tótszcrdahely) Gl éves, Nóvák Jánosné ez. Antal Erzsébet (Borsfa) 37 éves, Horváth Magdolna (Komárváros) 6 hónapos, Dóczí István 67 éves, özv. Kulcsár Páiné sz. Korcsmáros Franciska 77 éves, Sonkoly István (Kacorlak) 2 napos, özv. Holényi Istvánné sz. Hegedűs Mária 86 éves. özv. Mazin-j*er Mártonné sz. Halper Paula, Ötvös László 47 éve<, Simon György 69 éves, özv. Horváth Ven-delné sz. Marics Anna 65 éves, özv-Tóth Józsefné sz. Suményák Aloj-zia 76 éves, özv. Vajda Ferencné sz. Gödinek Apollónia 73 éves, Győré Mihályné sz. Dervalics Ka* UJb 43 éves. ''
SPORT
A megyei TSB munkája a sportfejlesztési terv tükrében
Nagykanizsán. Áz MTSB feladata, hogy a most -folyó sport vezetőségi választásokkal ezt az alapjában téves és egyben veszélyes nézetet gyökeresen felszámolja és ezzel az MHK alapvető jelentőségét biztosítsa." A megyei TSB az elért eredmények mellett akkor fog még jobb munkát végezni, ha a nehézségeket legyőzve a sportfejlesztési
„Testnevelési és sportmozgalmunk életében döntő fontosságú, forradalmi változást jélentett a Testnevelési és Sportbizottságok felállítása és az egységes rendszerű sportegyesületek létrehozása ...", írja a Népsport. Nézzük meg közelebbről. hogy nálunk Zala megyében miben áll ez a döntő fontosságú, forradalmi változás. Az MTSB munkája nyomán a zalai dolgozók hogyan fejlődtek és fejlődnek tovább a sportban is.
A felszabadulás előtt, a sport mint mindenütt az egész országban, Zalában is az uri osztály kiváltsága volt. Ez volt a helyzet a teniszben, az úszásban, az atlétikában cs igy sorolhatnánk fel majd az összes sportágakat. Alig volt egy-két sportág, mint például a labdarúgás, melyben munkásokat, vagy munkáswapatokat. is találtunk — elvétve. Dc ezek az ifjúmunkás sportolók is ezernyi nehézséggel küzködtek, rongyos, toldozott • foltozott felszerelésben, hogy létezni tudjanak. Ezzel szemben mi a helyzet ma — hogy u labdarúgást említettük — ebben a legnépszerűbb sportban. A megyében 104 * különféle bajnokságokban résztvevő csapatok száma. Ez annyit jelent, hogy több mint 1500 aktiv labdarugó van* És ha még hozzávesszük azt. hogy ebben a számban nincsenek felvéve azok a labdarugók, akik nem rendszeresen űzik ezt a sportot, akkor azt kell mondanunk, hogy soha nem látott arányban bontakozik a szocialista sport fejlődése a labdarúgásban is.
A sportiejlésztcsi (terv megyei viszonylatban 900 labdarugót irányoz elő. Megállapítható tehát, hogy az MTSB ezen a téren jó munkát végzett, mert 140 százalékban teljesítette már eddig is az előirányzatot. Hasonlóképpen túlteljesítés van a kézilabdasportban is. Itt az előirányzat 200 kézilabdázó, mig a jelenlegi létszám 240. Szépen fejlődik a megye ökölvívó sportja is. Ezt bizonyítja a közelmúltban lezajlott országos ökölvívó bajnokság, ahol Németh Zoltán a váltósulyban országos vidéki bajnok lett és ezzel elnyerte a Magyar Népköztársaság Kiváló Sportolója büszke cimet. Az ökölvívásban a sportfejlesztési tervelőirányzat 120. Ebből II. osztályú sportoló 1, III. o. 6, és ifjúsági 8, tehát összesen 15 minősített sportoló. A globális teljesítés ebben a sportágban 150 százalék, mig a minősítésben 100, 200 és 150 százalék. A terv túlteljesítéséhez tartozik természetesen az is, amit a tervelőirányzat megyei viszonylatban nem ir elő, hogy — mint fentebb is emiitettük — az ökölvívásban van egy Kiváló Sportolónk is.
Kerékpározásban sem állunk rosszul- A terv globális teljesítése 100 százalék. (Előirányzat 250 ver. senyző.) A minősítésben még jobb a helyzet, mert az előirányzott II. o. 2 és ifjúsági 4 sportolóval szemben a teljesítés 150, illetőleg 200 százalék. Az asztaliteniszben szintén 100 százalékos a terv teljesítése, ami azt jelenti, hogy nem kevesebb, mint 400 asztalite-niszcző van a megyében. Minősítés szerint a tcrvteljesités II. o.-ban 100, III. o.-ban 75 és ifjúságiban 120 százalék. (Előirányzat 2, 40 és 50). Túlteljesítés van még a kosárlabdában, ahol az előirt 120 versenyzővel szemben 240 kosarazó van.
Nagyon szépen fejlődik a tekesport is, Igaz ugyan, hogy itt a terv általános teljesítése az előirányzott 160 versenyzővel szem-
Z A L A A Magyar Dolgozók Pártja Zala megyei Bizottságának lapja. — Fele 16* szerkesztő: Szántó Jenő — Felelő» kiadó: Darabos Iván — Szerkosztőség: Zi'' Terszeg, Kosautb Lajos.ntea 22 Tel. 2S0. Nagykanizsa. Zrínyi M-o 20. Tel. M. - Kiadóhivatal: Zalaeger. szeg. Széchenyl.tér 4. Tel. 102. Nagy. Itanlzsán Zrínyi M..u. 29. Tel. M. Ké. szült a Varmegye nyomdában Szom. bathely, Kossuth L_n. 6. Tel: 75. -Felel6e vésető: Hegedűs Gyula.
ben csak 54 százalékos, azonban a minősítés terén annál szebb eredmények vannak. Előirányzat I. o. 10, II. o. 30, III. o. 25. ifjúsági 20. Teljesítés 200, 300, 300 és 200 százalék. A tekében arra kell törekednie az MTSB-nek, ho-.jy ne csak minősítésben teljesítse tul a tervet, hanem általánosságban is. A röplabdában a terv teljesítése annak ellenére, hogy csak 64 százalék, még sem mondható éppenséggel rossznak. Itt a terv 800 versenyzőt ir elő, ami természetesen reális is, különösen''; ha tekintetbe vesszük, bogy a röplabdasport mindenütt, igy nálunk is rohamos fejlődésnek indult. A terv eddigi teljesítésénél tekintetbe kell venni azt, hogy a röplabda-sport aránylag rövid múltra tekinthet vissza hazánkban és ha most 500 röplabdázónk van. akkor valószínűnek látszik, hogv ez a szám rövidesen eléri a 800-at U. Ez pedig csak ugv lehetséges, ha pályák építésével, csapatok szervezésével még jobban biztosítjuk a fejlődést.
Az atlétika azok közé a sportágak közé tartozik, melyeknek fejlődését a megfelelő pálya hiánya erősen hátráltatja- Felmerül itt a kérdés ismételten, hogy Zalaegerszegen mikor fejeződik bc a Vörös Meteor sporttelepének átépítése. Mi az oka annak, hogy kora tavasztól mindezideig nélkülözni kell egy olyan pályát, amelynek hiánya rányomja bélyegét a sportra általában, de különösen az atlétikára? Erre a tarthatatlan állapotra a legkomolyabban fel kell figyelnie mind * a Megyei Tanácsnak, mind pedig az MTSB-nek. mert a pályaépítés késleltetésében az ellenség kezét látjuk. Nagyobb részben ez az oka annak, hogy az atlétikában, ebben a rendkívül fontos sportágban csak 55 százalékos a tcrvteljesités, az előirányzott 650 sportolóval szemben. — Nem érte cl a tervteljesités a 100 százalékot a sakkban sem. Az előirányzott 300 versenyzővel szemben csak 225 sakkozó van. Itt is nagyobb gondot kell fordítani a sportkörökben a sakkszakosztályok megalakítására. ''K'' dolgözójc "ezeretik a sakkot, csak lehetőséget kell adni aTra, hogy versenyezhessenek, sakkozhassanak. Példát kell venni a Z. Lokomotivtól. ahol a vasutasok nemrég alakították -meg a sakkosztályt és már is komoly sakkélet folyik. — A kielégítő tel-jesitések között keli még megemlíteni a teniszezést, ahol a sport-fejlesztési terv teljesítése 100 százalékos. «
Három sportágban: úszásban, birkózásban és vívásban nem történt semmi a térv teljesítése érdekében. Az úszásban talán még mentségül szolgál az, hogy sok helyen, helyesebben sehol sincs úszómedence, azonban nem mondható mentségnek a másik két sportágban a pályahiány. Legfeljebb az állhat fenn, hogy nincs megfelelő felszerelés.'' azonban ezen lehet és kell is segíteni-
Utoljára hagytuk és szándékosan az MHK-t, mert ez külön fejezetet kiván. Az MHK-ban a mult évhez viszonyítva kétségtelenül fejlődés van, azonban ezt nem vehetjük alapul, mert azóta van már egy sportfejlesztési terv is, amely megadja a fejlődés irányát- Ez az'' irány pedig azt mutatja, hogy egyelőre még a jelentkezőkben sem értük cl a tervszerinti 100 százalékot. Eddig 10.200 a jeleutkezök száma az előirányzott 12-000-rel szemben. Pedig most már mind nagyobb gondot kell fordítani a próbázásokra is, hogy mielőbb nagyszámban lepróbázzanak- Lemaradás tapasztalható az MHK akadálypályák építésében is, jóllehet az utóbbi időben ezen a téren is javulás tapasztalható. Az MHK fejlődésében még mindig kerékkötőként jelentkezik az a káro6 jelenség, hogv egyes sportkörökben csak a labdarúgást tekintik szívügynek és nem az MHK-t. Ez a helyzet elsősorban városi viszonylatban, igy Zalaegerszegen és
(ervet minden vonalon, de különS« sen az MHK-ban teljesiti, illetőleg túlteljesíti és ezzel szilárdan biztosítja zala megyei viszonylatban azt a döntő fordulatot, melyet a Testnevelési és Sportbizottságok felállítása a sportban létrehozott, — Az elért eredmények sarkalják'' ujabb eredmények elérésére a zalai MTSB-t! Sz. Cy.
„Igy lettem bajnok.. Németh Zoltán beszél ökölvivóbajnokságáról
(A Szikra ökölvívói szorgalmasan edzenek a Rozgonyi-utcai általános iskola tornatermében. A homokzsák körül ..tevékenykedik" Németh Zoltán, az egyesület uj országos bajnoka. Kemény jobbegyenes ülféseit gyakorolja. Az edzés párpcrccs szünetben beszéltünk vele, s ö elmondta, hogyan jutott cl az országos bajnokságig.)
— Tulajdonképpen már kilenc-éve.-, koromban kezdtem meg a/. ökölvívást, s szinte már t»z első pillanat lói kezdve fülölt a vágy, hogy a legjobbak közé kerüljek; hogy bajnok legyek. A verse, nyékre mindig szorgalmasan készültem ps ennek meg is volt. az eredménye. Pár éves gyukorlat után már állandóan elsőosztályu versenyzőként léptem a . ezorltó. ba. Igazi lehetőségek természete, sen csak a felszabadulás után nyíltak elő'',''cm, amikor egyre fokozottabb mértékben lörődtek a vidék sportjával is. Az utóbbi években már gyakran verse, nyezlem együtt ökölvívásunk élsportolóival.
— Talán egyetlen versenyemre sem készültem még olyan szorgalommal. mint az országos bajnokság küzdelmeire- Sipos edző-
vel minden szabadidőt arra for* ditottunk. hogy hibáimat kijavítsuk és ezzel képességeimet fokoz, zuk. A versenyek előtt érthető izgalom lett úrrá rajtam. Az elődöntőben nehéz mérkőzéseim voltak. de mégis sikerült megsze. reznem a győzclmekst. A döntőben kemé «• ellenfelei kaptam. Molnár eri ütésekkel harcolt,, ezért előbb csak kerülgettem. Azján sikerült kiismernem ó$ ekkor már én is támadtam, A harmadik menetben már rogsyant volt: ellenfelem. Minden erőt be. lcadiam és sikerült.
— Most a legfon''osabbnak azt farlom, hogy megtartsam jelen-Icai jó formámat cs a legközo-lebbi versenyen a györlekket reemben bebizonyítsam, a Buda. pesien nyert; bujnokságotn nem a véletlennek köszönhető, hanem « rendszeres edzés, « Jó felkészült'' fég és a -tudón-győzelme volt.
(Németh Zoltán folytatja az cd. zést. Szorgalinasan készül az uj küzdelmekre, mert Hídja, hogy megyénk egyre fejlődő ökölvívó, sportja még sokat vár tőle. Bi. zonyos, hegy ez 0 bajnoki cim nem jelenti ökölvívó pályájának befejezését.)
Az MHK-munka tanulságai
Megyeszerte megindultak a pró. bázisok az MHK terén. A legjobb ütemben az iskolások próbáznak, de egyes szintekben lepróbázott: már néhány sportkör és sportegyesület is. Ezen a vonalon még sok hiba van. Legelső az, hogy sok egyesületben, sportkörben a vezetők, de másuk a sportolók is elszigetelték az MHK-t és nem tették a sportmunkájuk alapjává. Lényegesen kedvezőtlenebb a helyzet a sportba csak nSOjt bekapcsolódott üzemi, hivatali és a falusi dolgozók pró. bázása terén.
A sportkörök vezetőségének legfőbb hibája, hogy munkájuk a jelentkezések megszervezésében merült ki. Elégede:ten állapítják meg. hogy a jelentkezők száma megközelíti vagy eléri a sportfej-leszté?i terv által számukra előirt számot, de közben megfeledkeznek arról, hogy a terv nem a jelentkezők, hanem a sikeres próbázok stzómát irányozza elő. A másik hiba, hogy nem tudják az üzemi sportkörök a jelentkezetteket tömeges edzésre, pró-bázásra mozgósítani, vagy nem tudják eléggé foglalkoztatni a pályán megjelent próbázni vagy edzeni akaró dolgozókat. A jelentkező kezdő sportolókból cso-
portokat kell alakítani, egy-egy vezetővel és ennek irányítása mellett kell végezni az előirt M''HK-munkát. Ügyelni kell az MHK.bizottságoknak, hogy megfelelő pálya, felszerelés, ver. senyszer álljon az MHK-zni készülők . rendelkezésére. Ugyan akkor biztosítani kejl a ksliö számú szakembert az edzések illetve a próbák vezetésére.
vasárnapi sportműsor nagykanizsán:
Délelőtr 10 órérói .JfeíiWl^bda
mérkőzések a Gépipari Technikum tornatermében 8 nagykanizsai csapatok részvéteiévei.
Az Építők Dózsa György-utl sporttelepén 2 órától megyei kö. zépiskolások minösi;ö versenye lesz. A versenyen ré^>ztvei>znek Zalaegerszeg és Nagykanizsa ki* emelt versenyzői középiskolai viszonylatban. továbbá az mhk és atlétikai vonalon jó eredményt elért tanulók. A versenyen atlétikai számokon kivül röplabda mérkőzés kerül lebonyolításra.
A minősítő versenyen résztvess-nek az OTSB kiküldöttei is.
Utána 5 órakor N. Építők—N. Lokomotív második csapai0 Játszik bajnoki labdarugó mérkőzés'',

Apróhirdetés
HASZNÁLT üzletberendezéseket, mérlegeket és jégszekrényt veszünk. Nagykanizsai Kiskereskedelmi Vállalat, Szabadság-tér 6. (394)
FÜRDŐSZOBA használattal bútorozott. szobát keres fiatalember. Rákosy Gergely. Nagykanizsa, Babochay-u. 53. (408)
2 SERTÉSÜL anyaga és egy hár-masszekrény eladó. Nagykanizsa, Zrinyi M.-u. 35. (414)
FESTETT kétajtós ruhaszekrény. asztalok, ajtók tokkajjeladók. Nagykanizsa, Teleki-u. 29. "1410)
LUCERNA lábonálló egész évre kaszálásra nyilvános szóbeli versenytárgyaláson eladó. 13.án (szerdán) délelőtt 10-órakor a nagykanizsai Közkórházban.
(415)
Olvasd
és terjeszd
a
nélkülözhetetlen az agitációs munkában
agytoll.
párnák, dunnák kaphat Agy toll szaküzlet Rübner Budapest, Lenin körút 69. Ingyen áraján''atl
\
4 szovjet kormány jegyzéke az USA kormányához a Japánnal kötendő békeszerződés ügyében
Csütörtökön ülést tart az egerszegi városi tanács
AZ MDP ZALAMEGTEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA
\ llAévfolyam 134. szám.
CKSI "
Ara 50 fillér
1951. iunius 12. Kedd
Fejlesszük a takarékossági mozgalmat
Aüc két hónappal a miniszter.
■ .nác* első takarékosáéi haláro. íai&iiak megjelenés? u''án állapi.
meg ÍUikosi Mátyás elvtárs .i 1''ártkoigrcsszuxon. hogy ,.<i *.Wpköziársasáy kormányának /<*• karékossáqi intézkedései még látóiról nem adtok megfelelő ered. menyt". Széleskörű takarékossá.
tnofcgalmutyk a Kongresszus. útmutatása nyomán kezdeti <roie»-iesebb formát ölteni, s azóta — mitír az; az április 4.i. május l-l mii-ikavcrscny. valamint a fém--yhjtésí hét credniénvei is bizo-nvitják — számot trvő eredménye. ;vcl is értünk c! cz;n a téren. Az utóbbi időkben különös lendület adott a takarékossági moz. alomnak módosított ötéves ter-nin* törvénybe iktatása. Uj törvényük« ismételten felhívja a dolgozók figyelmét, hogy „a md. ilvsitnlit ötéves népqazdasáqi terv .sikeres megvalósítása meqkövcte-li. hogy még fokozottabban iaka. rckoskodiutik. erősítsük a közvagyon védelmét."
Kétségtelen az. hogy az anyag.
■ takarékossági mozgalomban je-■entós eredmények-íj értek el a zalai ipari és mezőgazdasági dolgozók is. Élenjárnak ezen a réren az olajipari üzemek, amelyeknél különösen nagy jelentő, isége van az anyagtakarékosság-nak. Hzokfcen az üzemeikben íiz és százezrekre rug a megtakar!, tások forintérték?, ami azt bizonyítja. hogy az olajipari dolgo. /óknak egyre jobba.i a terinésze-•tiikké válik a taflearékosság. En-v.ek érdekében sorompóba állítják legjobb képességeiket, s csak •/gy vált lehetségessé a lovász! ''üzemben az . a 221 százalékos megtakarítás. amit a kenőolaj felhasználásánál elértek. S csak ezért tudou Pálmai István esztergályos 2592 forint értékű hul. ladékanyagot felhasználni az cl-, niult hónapban, jóllehet csak 500 .forint értékű hulladék felhaszná. lását vállalta. Kitűnő eredményeink mellet» \annak azonban komoly hibák is a takarékosság terén, s erre leginkább mezőgazdasági üzemeink, gépállomásaink tudnak példát szolgáltatni. A lctc-nvei gépállomáson például a ¡a. vavzi idényben a terv teljesítésé, hez képes'' sok esetben az ■k lőirányzottnál háromszorannyi üzemanyagot is felhasználtak. Az orosztonyi gépállomáson pedig az üresjárat volt túlzóban magas — különösen az ifiknél —. am| szin-t''-n az üzemanyaggal való ¡ukaré. koskodás rovására megy. Persze
pazarlásra még akárhány más példát is ífl "khetae hozni, ame-Ivek mind csa''ls azl bizonyítanák, lioyv nagyon sok tennivalónk van még ezen a téren. Egyszer > mindenkorra meg ke''.l szüntetnünk az? a lehetetlen állapotot, hogv a takarékosságot csak
kampányfeladatnak tekintsük. A takarékosságot nem lehet cgv.cgv időponthoz kötni, mert a lakarc. .kosság állandó fdadatunk, Erre hívja fel a ficvelmfinkc-j a minisztertanácsnak a takarékossági mozgalom fellendítéséről szóló határozata, amelv megállapítja, hogy .,az anyaggal, beruházásokkal, munkaerővel való takarékos, ság fokozása az idei népgazdusá. gi terv végrehajtásának egyik fontos előfeltétele . s az idei ¡erv végrehajtásán tul hatalmas jelentőség? van a takarékosságnak egész népgazdaságunk szocialista fejlesztése, felemelt ötéves tervünk sikeres megvalósításának szempontjából.
A taöcarékósságo! nem lehet egy-egy időponthoz kötni, mégis az ilyen időpontok friss lendületet adha''nak takarékossági mozgal. inunknak. Erre vall a kerettyei olajipari üzemek dolgozóinak-szocialista versenyvállalása, ame, lyeji Alkotmányunk ünnepének tiszteletére tettek. A kerettyei olajipari dolgozók ismét nagyér, téfcü anyagmegtakaritásokat vál. lal;a<''í, s czzil elindították megyénkben is azt a mozgalmai, amelyet országos viszonylatban a DIMAVaG Diósgyőri Gépgyár dolgozói indítottak cl. Ezzel az uj felajánlásukkal a bázakcret.v-lyci dolgozók — amim a vállal feltételek is bizonyítják — a minisztertanácsi határozat szellemében <ki akarjá''i szélesíteni üzemükön bílül a takarékossági mozgalmat. uj. nagyszerű eredmények elérésére törekednek és erre hivják fel az összes olajipari üzemek dolgozóit, s közfü-k ná. ros versenytársaikat, a lovászi dolgozókat.
Ennek a kezdeményezésnek a nvomán. ujult erővel lendüljön fel megyénkben is a la''karékossá. gi mozgalom, s dolgozóink növeljék tovább eddig plért •eredményeiké!''. A takarékossági mozgalom fejlesztését ne csak ipari üzemeink tartsák feladatuknak, hanem mezőgazdasági üzemein* is. elsősorban pedig gépállomása, ink. amrlyekcn a most (következő aratási, cséplési és tarlóhániásl idényben bőség« alkalom nyílik az anyagtakarékossági mozgalom kiszélesítésére. Üresjárat csök. keltés a gépwk gazdaságos ki-használása, az üzemanyag takarékos fölhasználása -r mind egv. egv lehetőség arra. hogv a mc. zőgazdaságí üzemekben is kiszó-''epedjen a takarékossági mozgalom.
Elevenné kell tenni ezt a moz-gaimat — ez most a feladat. Legyen tudatában minden eeves dolgozó azzal, hogy a takarékos, ság ötéves tervünk sikerének elő-fel''.étele. Enneíí az előfeltételnek a megteremtéséből minden dolgozó vegye ki a részét.
200 tagu parasztküldöttség indul tanulmányútra a Szovjetunióba
A Párt és a kormány kérésére a Szovjetunió kormánya hozzája. ruU- ahhoz, hogy ebben az észten, döben a tavalyihoz hasonlóan Ismét 200 tagu paraszLküldöttséff tanulmányozhass.* a Szovjetunió szocialista mezőgazdaságát. A 300 tjigu paraszt küldöttség julIus clsö hetében indul cl a Szovjetunióba. A küldöttséget Dögei Imre eív-társ. az országgyUlés elnöke ve. *et|. A küldöttség többsége egyénileg dolgozó parasztokból áll,
amellett részt vednek a küldöttségben » termelőszövetkezetek és terme őcaoportok, gépállomások és állami gazdaságok legkiválóbb dol. gozól is.
A Szovjetunió kormányának ez az ujabb baráti segítsége lehetővé <ch*l, hogy doígczó parasztságunk legjobbjainak Immár harmadik küldöttsége Indulhat tanulmány-ntra. Az előző tanulmányutak ha. ttf''mas mértékben lendítették előbbre mezőgazdaságunk pzocIj-
L>ta fejlesztését. PurasztkQlel&t. telnk ebben az esztendőben is iné» xsját tapasztalataik alapján ismer* hetik meg a világ legfejlettebb mezőgazdasági*, uz é''enjáró szov. )et mezőgazdasági tudomány a sztálini tcrmcMclólalakitó terv világraszóló eredményeit és Iát -hatják a nagyüzemi termelés eredményeit, ;» szovjet para«ztit:ig bo''dog. szabud. kulturált életé''.
33 munkakörben akar technikai minimum-tanfolyamot indítani az Ás ványolajkutató
és Mélyfúró Vállalat
Munkával ünneplik a zalai fiatalok az egyéves DISz-t
Ifjúsági szervezetünk egységbetömörülésének egyéves évfordulója lesz június 17-én. Egy éve annak, hogy dolgozik a DISz és ennek hatalmas eredményei vannak. Fiataljaink kitartóan, szívós akarattal végzik azokat a feladatokat! amelyekét Pártunk bízott rájuk ötéves tervünk meg-
valósításában.
Az évfordulót z^lai fiaialok munkával ünneplik. Azzal, hogy a növényápolási munkákat "az esőzések utáni lemaradásokat behozva idejében végzik el. Az évforduló eseményére a zalalövői és zalacsébi fiatalok ~ kultúrműsorral készülnek
Az Ásványoiajkuiató és Mélyfúró Vállalat általában furó-szaE. munkáshiánnyal iküzd. Jelentősen megnövekedőit a szük keresztmetszet azóta, amióta módosított ötéves tervünk olajtermelési célkitűzéseinek megvalósítása érdeké, ben szoros kapcsolatot épits''t ki a MASZOLAJ vállalatai és azj jó szakmunkásokkal ¿ámogalja.
Sok kiváló furómestert, toron > szerelőt
Ennek a furó-í.zakmunkáshiány. ha>k lécüzdése párosulva azzal hogy a Szovjetunió''hathatós tá-mogatásaképpan kapott " modern, újszerű furógarniturák szakszerű kezeléséhez uj módon dolgozó, ■kiváló szaképzefiségü furó-munkások kellpnek. megköveteli; hogy a vállalatvezrlőség különös figyelmet fordítson a Párt II. kongresszusán felvetett, s a ''mi. niszlerjanács rendeletében elöirj technikai minimum-tanfolyamok mielőbbi megindítására.
A vállalat vezetősége i-nnek a kövlclménynek szellemében tervezetet álliton össze, amely szerint; 33 munkakörben torija szükségesnek a technikai mini-mum-lanfolyainok mielőbbi beindítását. A H3 munkakör fontos-sági sorrendjeben c!m3 helvcn szerepel a VII. kategóriájú furómes. ¡eri szak/na és nem focvésbbé fon. !os a Vl..os kategóriiju kspesoló és az V-ős kategóriában dolgozó kulcsos munkakör. Jelentős hiány mutatkozik a toronyszcrelűmcs-•eri. valamint a VI. és V. (kategóriában szereplő toronyszereiói munkakörök betöltésénél. L''zckrc a szakmákra indítanak elsősor. ban technikai minimum-ianfohia-mokat, amelyeken az eddigi aia. cionyabb kategóriában dolgozó munkások elsajátíthatják a magasabb kategória követelményeit és tudásukról vizsgát teve enyhít, hetik a magasabb (kategóriában mutatkozó munkáshiányt, eg.ybco helyet adnak eddig náluk alacso. I nyabb (kategóriában dolgozó mun. kásoknalk a magasabb kategóriába jutós>ra.
A felvilágosító munkára már kész a tervezet
A S3 munkakör lépcsőzetes feltöltése ■ eredményezi végeredményben azt, hogy segédmunkások tömegesen kerülhessenek szakmunkási munkakörbe, s meg oldódik az A^ványólájkuta-ó ós Mélyfúró V-nál mutatkozó szak-munkáshiánv. nagyobb lendülettel folytatódhat ötéves tervünk végrehajtásának munkája. A ''el-jes sikerhez most rnár csak az •jkell jiogv c niuzisziérUm
kcs főosztálya szálljon le nz ok-tárói, hagyja jóvá a tervezetet, aniclynew birtokában megindulhat a felvilágosító munka a dolgozók körében, s következéskép. pen elindulhat végre az első technikai mínimunWanfolyam.
A telepeiken üzemi bizottságaink és pártszervcze-.eink már hoz-zálátlak a tanfolyamod előkészítő munkájához. Tervet dolgoztak ki, hogyan szervezik míg a minden részre kiterjedő fcii?ilá«ositó muntá«. Báza&erbtlyén eihatá-rxiz:ák, hogy a jóváhagyott tervezetet. a feltételeket, tudnivalókat minden üzemrészben kifüggesztik. — Indítani szdndékozunl: egy S—12 órás előkeszitö tanfolyamot, amehicii a vizsgakérdése, ket mégbcszcljük. jól. á vesszük a
iellétcleket. nehogy jelentkező dolgozóink megijedjenek a nehéz-séqcktöl — mondja Varga elvtárs, az üb titkára.
Ne késsen a minisztérium
Az előkészítő munka egyelőre annál is nehezebb, mer. a tervezet elkészítésébe nem von.ák bc az üzemi bizottságokat, csupán a vállalatvezető és a műszakiak tárgyalták meg a lehetőségeket, állapították meg a feltételeket. Még inkább fontos tehát, hogv a minís-ziérium mielőbb adjon bangót, mi a szándéka a technikai minimum, tanfolyamok beindításával, illetve minél előbb küldje meg az olajvállalatokhoz a jóváhagyott tervezetet. : •
A zalaapáti pártszervezet titkára és a tanácselnök szemet hunyt...
Hét feketevágóról rántotta le a rendőrség a leplet néhány nap alatt
„ .. • a jelyó szükségletet meghaladó vásárlásokban a: ellenség kezét kell keresnünk. Az ellen-ség, amelyre számon területen súlyos csipást mértünk, rávetette magát a közellátás területére. Ilymódon a közellátás kírdise az osztályharc egyik legfontosabb területévé vált." (Gerö elviúrs kongresszus! beszédéből.)
Módosított ötéves ''.ervünk sikeres végrehajtásától, u békéért folyó harctól clválaszihutatlan állattenyésztésünk fejlesztése, mégis megyénkben a feketevágások nap mint nap követték egymást. Zalaapátl községben na. polc aiutt 8 sertést vágtak le feketén. Ez azl jelenti, hegyha a megye 294 községében a „példát" köve''ték volna, 2352 darab sertést mészároltak volna le, azaz több mint kér község sertésállománya pusztult volna ki.
Volt kocsmáros a bünlistán
A kulákok, kupecek és egyéb spekulánsok, hogy ártani tudjanak a dolgozó nép államának és meggátolják állatállományunk fejlesztését, megváltoztatták politikájukat. Hálójukba került és megtévesztett dolgozó parasztokkal köve-tetik el a feketevágásokat. Ilyen módszerrel több esetben megtévesztik a községi pártszervezeteket és Tanácsokat is. így történt ez Zalaapátiban Is.
Szenlgyörgyvölgyi Gyula 1 da-caa sertést, Antal Kálmán. Apo-
rin Gábor egy, Palotás János ejr. Benkics József 2 darab sertc-s". vágott engedély nélkül. Tüli István műszerész és laka os. Sl. pos József, volt kocsmáros szín. lén 1 darub sertés engedélynél leüli levágásával károsította meg nép. gazdaságunk fejlődésének egyik előfelté''clót, kétéves állat*enyé«. tésl tervünket.
Nagyobb éberséget!
Hegy Zaluapáüban rövid időn belül igy megnövekedőit a leku-tevágók számú, uz nem véle len. A tanács és u pártszervezet ciné. ze t ezek mellett. Dc a rendőrség éberebben őrködik. Az ered. mény: eljárás indult a feketevágók ellen, és elnyerik méltó büntetésüket.
Fokozottabb éberségre kötelezi a tanácsol, a pártszervezetet és a tömegszervezeteket is a leleple. zett feke1evágás-sorozat. Ez azt parancsolja: soha ne feledkezzék meg az osztályharcról. Nyitott szemmel járjon a zalaapáti tanács és a pártszervezet és ébe. rebben figyeljen fel, mi hátráltatja Pártunk politikájának ér. vénycsülését. népgazdaságunk fejlődését.
Az éberségre mindig és mir.de-nü''.t szükség van, mert az ellenség végtelenül ravasz, ezer álarc mögé bujitc. A példán okul. va nagyobb ellenőrzést gyakoroljanak az állattenyésztési terv teljesítése érdekében a községi tanácsok és pártszervezetek!
fl szovjet kormány jegyzéke az USD kormányához a Japánnal kötendő békeszerződés ügyében
V. a. Zorín. a Szovjetunió kii!. ncvminisztcThelyeltcsa junius li''-én átnyújtotta Ku*knek, az Egyesűit Alíamok moszkvai nagy-kövedének • a szovjet-. kormánv jegyzéket az Egyesült Államok kormányához. A jegyzék a szov. jc kormány válasza az USA kor. mányának május 19.i emlékira-iár, amely viszont az USAkormá-nvának válasza volt azokra az észrevételekre amelvckí! a szovjet kormány május 7-én ;rtt az-USA japán béke^zefzödé''Hcrvezetével kapcsolatban
A jegvzék leszögezi: a szovjet kormány tudomásul veszi az USA ''kormányának azt a kijelentését, hogv.
3 szovjet kormány nézetei és az amerikai tervezet között az eltérések nem olyan nagyok, akadályozhatnák a megegyezési« békeszerződés létrehozását. Mivel azonba n a május, 10-i ame. r kai emlékiratban olyan clgondo. Iá sok vannak, amelyek elferdítik, hclvtelenül értelmezik a szovjet iormánv észrevéte/lcu. a szovjet, kormánv a ¡következőket jelen;i kis
A ídtovjet jegvzek itt történeim! példákra hivatkozik annak alá-támasztására, milve» voszélvn i--lent, ha Japán újra agresszív ál. hun les?, Iltíi! u ¡»/ovj''M jegyzék u potsdami mogállapodáfcrn, .4ntflv megjelöli; „meggyőző hí. zonyítdkot Ml sxeivznl arr*. hogv meoszOnt Japán hudvUclö V-pcwég»''."
A tegvzéík cxutAis egész sorát rmliti azoknak u lénveknek, -1 melyek az Kgycsöli Államok megszálló hatóságainak tevékeny, ^égét mutatja » japán militarizmus bclyreállitás-ára.
»Az USA kormánya, semmibe, véve a nemzetközi egyezmények alapján magára vállalt ; kötelezettségeket, nem a ja. pán militarizmus, ujjáé''edésé.
- nek megakadályozására törekszik, hanem a japán militarizmus helyreállításának agresz.
sav céijait követi"
— mondja a szovjet jegvzék, majd ''kifejti, hogv az USA japán békeszerzödéstervezete sem tartalmaz garanciát a japán agressziótól már szenvedőit orszá. go:< biztonságára. Az USA "katona] egyezmény megkötését tervezi Japánnal — muta» rá a $zov-jít jegyzék — majd rámutat, hogy az USA és. ''Japán kőző*: esetleg létrejövő katonai egyezmény kizárja a Kinai Népköztársaság és a Szovjetunió részvételét és nem kétséges, hogy ez az egyezmény elsősorban ezen államok ellen irányul.
Köve.iező rés-zében a szovjet jígyzék megismétli a május 7-1 észrevétel javasla''á4:
«A japán békeszerződés megkötése után legkésőbb egy éven belül minden megszálló csapatot ki ker vonni Japán területéről és ezután egvctlsn Külföldi állam sem rendelkezhet csapatokkal vaijv katonai támaszpontokkal Japánban," Az USa kormánya fen» akarja <art«ni Japán meg. szállását, é* ho***u időn? Japán ura kíván maradni.
Megengedhetetlen, l»o«v Japán részi vegyen <i v»|« kötendő béke. mrzódés atáirásábonérdekvitái, umok olkn Irányuló koalícióban - szöge/.! ]e n v.ov|«l |egy. xiu. majd rámutat vallon miért íicm ért «gyet az USA kormánya ezscl a célkitűzéssel. Az Kg ve. nÜI) Al amok kormánya Ccf akarja használni na. a függés». amelvet a szerzódeses viszony jelentene. Nem neliéz megérteni — irja a szovjet jegyzék —. hogv a szovjet kormánynak az a javaslata, hogv Japán ne vegyen részt kqa-tcióban. fontos és időszerű jelen-™<épc: nyer az USA-nak. Japán, nal kötendő cset-eges katonai egvezménye miay». A következőkb;n a szoVjei jegvzék s-tfkraszál! Japán békés^gazda-sjrí éleiéért és ¡kereskedelme kor. íotozásána^c megszüntetése sneí-
Kedd. 1951. jnn. 1«.
lett. Majd rátér a japán nép demokratikus jogainak biztosításán célzó célkitűzések szükségességének ismertetésére. Fcboro''ja azokat a tényeket, amelyek azt bizonyítják, hogy
Japán visszatér a háború előtti fasiszta rendhez.
A következőkben a szovjet jegvzék kifejti azt az álláspontot, hogv a szovjet, kormány ragaszkodik a területi kérdésekben a kairói és potsdami nyilatkozathoz és a jallai egyezményhez. Ezután rátér a szovjet jegyzék azoknak a rágalmaknak visszautasítására. amelyek a Szovjetunió ..érdekeltségéről'''' Mandzsúriával kapcsolatban megemlít az USA kormányának május 19-i emlékirata. ,,A Szovjetuniónak Mandzsúriában semmiféle érdek-övezetei nincsenek é* mint mindi tik: tudja.
a Szovjetunió Mandzsúriát a KinaJ Népköztársaság elkiege-Bithetetlen részének tekinti"
— irja a szovjet jegyzék. Majd felsorolja azokat a tényekei ame-Ivek Mandzsúriának a kínai nép törvényes hatalma alá történ;, visszajuttatását támasztják Hlá, Kziitán — megcáfolva nz USA emlékiratát — a jegyzék leszö. ge/.i: 1950 áprl''is 22-én l>ef*je*ő-döit a Japán hudifoglvok haza. t.zálW|á»n * a SzovJe:unlób;iii csii. pán ¡1 háborús bűnösök vagy mi. Ivo« lietegrk viinnm*.
A továbbliikban a jegvzék ut USA otnlékini''ániik azon tntg-Itgvzésévcl foglalkozik« nmelv szerint n Szovjetunió csupán il napon át vett volna részt a Ja-pái elleni háborúban. Ezzc.l kapcsolatban a jegvzék a követ, kezőket jegyzi meg:
A Szovjetunió pontosan a jaltai egvezményben megszabott időpontban lépett hadba japán ellen nem hat napon, hanem j egv hónapon át vívott véres harcokai a japán csapatok ellen.
A szovjet hadsereg Mandzsúriában szétvert 22 japán had-osztályt
— a japán Kvantung-hadsereg főerőit — ''és foglyul ejteti körülbelül 600 ezer japán ka^át és lisztet. Japán csak a szovjet csapatoknak a Kvantung-hadseregre mért első döntő csapása uján tet-:e le a fegyvert. Ezenkívül a Szovjetunió már hadbalépése előtt 1941-től 1915-ig körülbelül 40 hadosztályt tartott Mandzsúria határán, lekötötte az egész "iívantung-hadsereget.
Ezzel megkönnyítette Kina és az USA hadműveleteit,
a militaristák ellen vívott háborúban.
A Japánnal a különbékeszerző-dés helyett kötendő mindenoldali békeszerződésről: A jegyzék megállapítja, hogy a szovjet kormány. ha az érdekelt, országok •''anácskozására kerül sor, kiván még észrevételeket tenni. Ami pedig a szerződés előkészítését illeti.
a szovjet kormány ragaszko. dik a potsdami egyezmény be-tartásához,
Az USA kormány« május 10-1 emlékiratában kitért it szovjet kormány észrevételeire adandó vAlesz elől. A szovjet kormány 6»zrové''e!i-lben Idézte a poUdami egyezmény szöveeét. amelyből kl. tűnik, hegy a Külügyminlíy.te. rek Tanácsát — ö| holulom — az USA, a Szovjetunió, Klnu, Nagy bríiannla. és Franciaország — külügyminisztereiből, mindenek, élőit a ..békés rendezéshez szükséges előmunkálatok" céljára lé. ''esltik és hogy a megfelelő béke szerződések megszerkesztésében .,a Tanácsban azok a tagek vesznek részt, akik az ado(t esetben szereplő ellenséges államnak dik. tált fegyverletétel i feltételeke" aláíró államokat képviselik."
A jegyzék megállapítja, hogy a ootsdami egyezmény teljesítése a Japánnal kötendő békeszerződéssel kapcsolatban megkívánja, hogy
a Külügyminiszterek Tanácsát az USA. a Szovjetunió. Nagy-
Britannia és Kina képviselőiből hívják össze. A szovjet kormány május 7-i észrevételében hangsúlyozta. . megengedhetetlen, hogy Kinát távoltartják a Japánnal fcö-tendő békeszerződés előkészítésétől.
Az USA kormánya azzal, hogy szembehelyezkedik. a békeszerződések előkészítésének megállapított rendjével, arra törekszik, hogy mind a Kinai Népköztársaságot, mind a Szovjetuniót, de a többi érdekelt országot; is, távol-■íarrsa a békeszerződés előkészítésétől és ezen országok 1 örvényes-jogai és érdekei figyelmen kivül hagyásával sajá(. belátása szerint diktáljon Japánnak szerződési feltételeket. Az amerikai megszálló hatóságoktól függő japán kormány ugyanis kész az USA-val résztvenni ilyen összeesküvésben.
Az Egyesüli Államok a min. denoldali békeszerződés helyett ez USA és csapósai kormányaival kötendő különbékét akar Japánra erőszakolni. Ha az USA kormánya nem áll cl a1"ól n szándékától, hogy a !5zov-jetuniót és h Kinai Népköztársaságot kizárja a békeszerződés elő. készítésből, ^lap+mra vihzont kü> lönbéke^zer/.Ő(|éfll erőx/iik0! rá, akkor ez először 1» azt jelenti, hogv hz Bgyesülj Államok nem. zelközl kötelezet Ihégel — többok köríti uz KgyeSÜlt: Nemzeteknek a külhnbékeköiési megtiltó 1012 január l-l kiáltványa — durva megsérté.«6nek útjára lépett, má. sodszor pedig azt, hogy az USA mostani politikája nem a Távol-Kelet békéjének helyreállítására és megszilárdítására, hanem uj csen desóccáni agresszív csoportosulás létrehozására vezet. Ennek a politikának következményeiért teljes egészében az USA kormányára hárul a felelősség.
Ami az USA kormányának azt az ismételd kijelentését illeti, hogy a Szovjetunió és az USA képviselői között tárgyalások folytak a Japánnal kötendő békeszerződés tervezetéről, a szovjet kormány kénytelen újból hangsúlyozni, hogy
a békeszerződés tervezetének kidolgozásáról semmiféle tárgyalás nem folyt és nem is fogyhatott, minthogy a Szovjetunió kormánya szemben állt és szemben áll a kérdéssel kapcsolatos külön tárgyalások bármely formájával.
A szovjet kormány teljes egészében megerősiti május 7-i javaslatait és ragaszkodik a Japánnal kötendő békeszerződéssel kapcsolatos következő alapve:ő elvekhez: Először: A Japánnal kötendő békeszerződésnek mindenoldalúnak. nem pedig külön szerződésnek ker. lennie. Másodszor: A Japánnal kötendő békeszerződést a kairól nyilatkozat, a potscUmi nyllatko. z»t é« x JaItni egyezmény al»P*
ján kell kidolgozni. Harmadszor: A Japánnal kii-tendö békeszerződés meglévő tervezeteinek megvizsgálá»» céljából 10M julluKában vagy uugunztuvában békeér|ck«z. ''etet kell összehívni mindazon államok képviselőiből, amelyek fegyveres erőikkel réazt vettek a Japán ritan vívott
háborúban. Moízkvu. 1951 junius 10." A femi jegyzék másolatát meg-küldötték a Kinui Népköztársa, ság. Nagy-Britannia, Franciaor. szág. India, Pakisztán. Burma, Ausztrália, Kanada. Uizé''and, Hollandia. « Mongol Népköztár. sasác és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának.
SZELES IDŐ Várható időjárás. Változóan felhős idő. néhány helyen, főként délen es keleten záporeső, esetleg zivatarral Mérsékelt, időnkén^ élénk északnyugati szél. A hő-mérséklet alig változik.
Már szovjet földön jár a koreai gyermekek ajándékvonata
Orosz, magyar cs koreai feliratokkal, a magyar és koreai nép címeres lobogóival díszített hosz-szu vagonkor, amely az ajándékcsomagokat viszi a koreai gyermekeknek. útnak indult a Nyugati Pályaudvarról Záhony felé. A közbeeső jelentős állomásokon százak gyűltek össze, hogy harcos üdvözletüket adják kísérőül a nemsokára Koreába, érkező csomagok melié-Záhonyban többszáz békehar-
cos ünnepelte a szerelvényt. csomagok átrakását, -ársaöalmi munkában végezlek az állomás rakodóbrigádjai és a munkájú, kért járó pénzen koreai bélyegeket vásároltak.
Az ajándékvonat elindirásával kapcsolatban Li Cher Dja, a Ko. reai Népi Demokratikus Köztár. saság budapesti követségének másodtitkára mondott meleghan. gu nyilatkozató-..
Duelos elvtárs választási beszéde
Jacques Duclos elvtárs szombaton este a rádióban elmondott beszédében éles szavakkal bélyegezte meg az egymást követő francia kormányok háborús politikáját. amely felszámolta az ország függetlenségét, és úgyszólván amerikai protektorátussá 1eMo Franciaországot. Duclos rámutatott, hogy amióta a kommunistákat eltávolították a kormányból, taó^n a hadkiadások évi 250 milliárdról 800 milliárd frankra emelkedtek. Washington &7.e* rint izonban ez''még mindig nem elég! Politikájuk Igazolásra rágal. mekkalHÜetik n Szovjetuniót.
Rámutató^ ezután: h francia nép jói ludja, hogy » Szovjetunió nem fenye^i biztonságát: én
ezért követeli a francia körmén? politikájának megváltoztatását.
Ezután Duclos elvtárs a Fran. cia Kommunista Párt programm járói beszelt", amelynek célja a demokrácia és béke megvédése. Ennek érdekében hajlandók együttműködni bármely olyan kormánnyal, ameljr mindent megtesz a béke mec. óvása érdekében, felmondja a Franciaország íü;. getlenségét gátló szerződéseket megvédelmezi a demokratikus
szabadságjogokat, valamint, meg.
azervozi a fegyveres erők éj « fegyverzet fokozatos éa ellenőr-zóif. csökkentéhéf.
Hes/^de végén Duelon elvtárs felhívta n ''fr/tnel« nép flgyelnúl, oogy 4» békém fzaviir.zanok
Hz Iráni kormány nem hallandó tárgyalni az angol kormány hivatalos kápviselülável
Az iráni nlajíparállamosltási törvény végrehajtására alo<5filo!t vegyes bizottság nvolc Teherán-ban maradt tagja megvitatta azt a kérdést hogy mi az irá.ni kormány állÚNpontja az Angol-Iráni
Olajtársaság__Teheránba érkező
küldöttségének összetételével kapcsolatban.
A hirek szerint az angol kormány hivatalos képviselője is taS-ja a küldöttségnek. A vegysbi-
zottság taglal ugv vélik. h«gv ctív ilyen képviselő «(küldése „jogtalan", ment a tárgyalásokon csak az Angol-Iránt- ,Olajtársa. ság. de nem, az angol kormánv vesz részt, ezért a -vegyesbizott-ság junius H-én elhatározta, hosy ha ilyen képviselő lesz az Angol. Iráni Olajtársaság küldöttségének tagjai .közöt1:, ugy az nem veh<t részt a tárgyalásokon.
Legújabb Hírek
— KOREAI HADI JELENTÉS: a néphadsereg egységei, szoros együttműködésben a kinai önkéntesekkel. sikeresen visszaverik az amerikai-angol beavatkozók csapatainak és a liszinmani csapatoknak támadásait, és emberben, valamint technikai felszerelésben nagy veszteségeket okoznak az ©''-lenségnek.
— A RÉZBÁNYÁK ÁLLAMOSÍTÁSÁT követelik a chilei politikai körök. Az államosítás mellett foqlallak állást a különböző politikái pártok képviselői is.
— NEM GYÁRTANAK hadi. anyagot a mérnökük, technikusok és „Ikajmazotiak a ti;oista vállalatoknak. Ilyen munkamegtogadá-sl bejelentés érkezet: a jugoszlá. vial fémkohászati központhoz, va. lamint a Mratégiai célokat szolgáló bofiznint én horvátországi építkezésekről,
— HKHLínBMN * koreai negély, blzottűig fogadásán, amelyet a Koreában elkövetett gsxtettek kl. vlMgáMttAru «lakú t nemzetközi bt-íutiaág ot (.tartózkodó tAgJaintik tluzteletére rendeztek, a bl/,ottéág máKOdeiaőke be|«lentc(tc: a Né* met Demokratikus Köztársaság es Berlin lakossága eddig 7 millió márkát gyűjtött a koreai szabad, ságharcosok támogatására.
— X BRIT ALSÓHÁZ ujabb hét munkáspárti képviselője kő. vételi a kormánytól: kövessen el mindent a . koreai háború befeje-
ZCSCfP
— PARISBA ÉRKEZETT John Foster Dulles, íki többek között Schuman külügyminiszterrel. Queuiile minisztcrlnökkel és^Au'' rioi köztársasági elnökkel tárgyal a Japánnal kötendő különbéke kér cl éf érő|.
— ELHALASZTOTTAK a nyugati delegáció kérésére a Német Demokratikus Köztársaság és Nyugat-Németország között folyó kereskedelmi tárgyalásokat.
_ OLASZORSZÁG 30 tartományában a iaríományi cs községi önkormányzati szervek választás i vasárnap megkezdődött cs hétfőn fejeződött be.
i -A MONGOL NÉPKÖZTÁRSASÁG nagy népi huráljánaí< választásai amelyen minden 18-életevét betöltött állampolgar résztvesz, vasárnap megkezdődtek.
— A TILTAKOZÁS HULLÁMA seper véqiq a világon az ajneri-kai legfelsőbb biróság tlélete ellen, amellyel jóváhagyta a KP 11 vezetője ellen hozott ítéletet. Ifarrn Polliit elvtárs, az Angol KP főtitkára Trumanhoz intéze:: levélben tiltakozik az Hélet ef/en. j. Duclos elvtárs a Francia KP nevében táviratilag fejezte''ki fel-hál>ororíám: a biróság döntése mUtlt. A kinai Kixwgmlngztlboo cimü lap a kinai nép. felháborodásának ad hangot, A: « • Néma", n: amerikai villamo»ln"ri tnuitkások ti:akM:eive:NI lapja a dőniés mégváHortniámH követeli.
— I8KOLABE/AUAHOKUA ke* rtl; sor «z uj lekolal tanévben Ju< goszlávlában a rosa» munkakörül'' ményok miatt; 20 szakmai kü«éi>-Iskolát és 100 üzemi iskolát i*ttn-
<e!üc A "boloa.« kultuhaus
KOLDö''lTSeG hétfőn elutnzo;: Budapestről, egyúttal clhagvtn ^ magyar fővárost Vera Krilova operaénekesiiö. a prágai nemzeti •^zinház tagja is.
_ AZ ELSÖ. SZERI AB AS'' GYÁRTOTT arató-cséplőgéped c'' nasárnap adta Keresztes Jf''. hálg elvtárs, « a földmivelrsüny'' miniszter első helyettese Kunhegyes dolqozó parasztjainak.
— AZ ORVOSEGÉSZSÉGÜGYI SZAKSZERVEZET sebészcsoport-ja háromnapos értekezletük u*án bensőséges ünaepíég keretében búcsúztatták Borisz PetrovszfcU professzort, aki a közeljövőben visszatér a Szovjetunióba,
5000 éuitömunkásból csupán 3700 szakszervezeti tag
jVem kötötte össze a tagkönyvcserét a szakszervezet megerősítésével az ÉFÉDOSz
Az EFŰCOSz. voll MEMOSz \í.:eml bifttsgai. egész appará-iusa általában elmondható: nem jól használták fel a szakszervezeti tagkönyvegeret megyénk üze-vicibcn a szakszervezet megerősítésére. uj tagok minél nagyobb számban történő beszervezésére. A- szakszervezet országos és nie-p.yci elnöksége nem látta el kel-''<> érvekkel és szempontokkal az v,/emi bizottságoka''. amelyék vi. f/cnt nem látták cl bizalmiháló-ra''ukat. a tagkönyvcsere politikai jelentőségét ismertető szempontokkal. Az agitáció nem egy bolyén abban merült ki. hogy az ub titkár ..tudatositol''a" a doi-ííczóval. hogy ..régi szakszervezeti l önyve elrongyolódóideje, hogy i''uen szép. uj tagkönyve legyen", Mondanunk sem kell. hogjj ez nem agitáció, ez nem politikai munka, ennek semmiféle meggyőző ereje nincs;
Mit jelent az egységes tagkönyv
Annál <öbb lett- volna annak. ha megmagyarázzák dolgozóinknak mit. jelent az egységes szak. szervezet« tagkönyv birtokosának Jenni. Mit. jelent az egységes, szervezett magyar munkásosztály tagjának lenni, s egyben tag len-t>i a világ'' összes felszabadult és felszabadulásért küzdő, a bakéért uuségesCn harcoló szakszervezeti '' .rvetség tagjának lenni, Az» 1« k<4| tud»i''(»iltiui. hogy milyen • lónyokkci jár ''a »ziktservczctl t''to-.ag ftcoddfi*. ildüUctósi, mun. kiísvédt''Un i szempontból.
Ma ez igy történt volnu. uk. kor jelentós lépést tett. volna c!ürc az EFÉDOSz megyénkben annak az egészségtelen jelenség, nek felszámolására, hogy az építőiparban dolgozó 5000 munkás közül csupán 3700 a szakszer, vezefi tagok száma, s ezek közül is csupán 2000 dolgozó fizet rendszeresen szakszervezeti tagdijat. Akkor a lenti fűrészüzemben pél-idául nem lenne 140 dolgozó i szakszervezeten kivüli, vagy — egy még súlyosabb és az üzemi ! bizottság. Patakfalvi Alajos ¡elvtárs, volt üzemi bizottsági Uitkár mulasztására valló eset — Wi nagykanizsai Magasépítési Vál-Jalat közel kétezer munkásából ícsupán 700 a szakszervezeti tag lés a tagdijai rendszeresen, elmaradás nélkül fizetők száma 400
Az üzemi bizottságok súlyos mulasztása
Érthetetlen és eléggé el nem Ítélhető ez. Arra mutat — s ez igy van, hogy üzemi bizotfsági ■funkcionáriusaink. Fülöp elvtárs, a lenti fürészüzem üb titkára, ■Patakfalvi elvtárs, a kanizsai Magasépítési volt üb titkára figyelmen kivüf hagyták szakszer• ■vezeti tagságuk növelésének kér. -dését, az önkéntes tagság madzagjába kapaszkodva semmiféle agitációs munkát nem végeztek sem •tj tagkönyvcsere előtt, sem alatt a Párt elöiskolája tagságának nö-veléiérc, a tömegszervezet transzmissziós szerepének méltó betöl. lése érdekébon, Nem lehet cso-dálkoznt azon, hogy építőipari üzemeinkben hiányos a nzak-«/.ervetetl munka, u munkaver. h?ny szervezése akadozik, A bl-/.almiak semmit, w-m tesznek u rzakstervozet tagságának növelő-*ére abból az egyszerit okból, mert nem kapnak erre az (isemi bizottságtól feladatot, az üb elmulasztotta tudomására hozni a bizalmiaknak Nagykanizsán, Lentiben, a zalaszentgróti tégla, gyárban, hogy a tugkünyvcsore nem pusztán technikai kérdés, hanem politikai probléma, amely akkor lesz igazán sikeres, ha a szakszervezet növelésével kötik össze többek közt.
Nem értékelik a bizalmiak munkáját
A SzOT elnökségének a műit év juniusi határozata megália-Pi!5a: bizalmi, mint a szakszervezeti csoport vezetője rend-
szeres felvilágosító munkát végez a munkások és alkalmazottak közt. Ezáltal a szervezetlen dolgozókat bevonja a szakszervezetbe." A zalamegyci ÉFÉDOSz.nál ugyláiszik nem tanulmányozták eléggé a SzOT elnökségének határozatát és az olyan szakszervezeti vezetők, mint Palakfalvi elvtárs, vagy mint Fincza elvtárs, a szentgróti téglagyárban megmaradtak ott. ahol a határozat meg-szüle''ése elölt- voltak: nem értékelik jelentőségüknek megfelelően a bizalmiak szerepét és munkáját. Ez nyilvánult meg abban, hogy az illető üb titkárok a tagkönyvcserében nem mozgósítottak a szakszervezeti tagság növelésére. •
Az elkövetett hibákérr elsősorban felelősek az illető üzemi bizottságok, amelyeknek sürgősen javitaniok kell munkamódszerükön. Felelős az tFÉDOSz megyei elnöksége, amely adott ugyan szempontokat az építőipari szakszervezeti bizottságoknak a tag-könyvcserc lebonyolításával, politikai jelentőségével kapcsolatban, de elmulasztotta ellenőrizni az üzemi bizottságok munkáját módszertanilag, nem adott közvetlen segítséget a , szakszerve, zett bizottságokna muwkájuk
jobb elvégzéséhez. sőí az egész tagkönyvcserével kapcsolatos munkát adminisztrátorára bizta. Nem háritja cl a "felelősségei az EFEDOSz országos központja, amely — bár sok esetben hely. telenül átnyúlt: a megyei elnökség feje felett és közvetlenül pró. bált irányítani — nem adott megfelelő érveket és szempontokat a tngkönyvcserévcl kapcsolatos politikai munka, benne a szakszervezel-épit és elvégzéséhez.
Sürgősen ki kell javítani a hibákat
A további munka során irányítsa a figyelmet a hibák kijavítására az ÉFÉDOSz megyei elnöksége. Szakszervezeti munka megjavításának elsőrendű feltétele. hegy a tagkönyv cser ét poíiíifcai tartalommal töltsék meg. erősítsék a szakszervezetet uj tagokkal. Adjanak feladatol a bizalmihálózatnak a szakszervezet-épitő munkára, hogy mielőbb felszámolhassák a lemaradás:, erőikben meggyarapodva segítsék szocialista építésünket, módosított. ötéves tervünk végrehajtását. belöl''sék a Párt előikolájá. nak szerepéi.
„Tudom, hogy a demokrácia megbecsüli a szakembereket"
A vöeköndi Béke termelőszö. vetkezet be ex év februárjában lé. poit be Horváht Is|ván kertész. — A mezőgazdasági szakemberek most valóban érvényesíthetik tudásukat — mondotta s Ígéretet teH. hogy Pártunk által számuk-ra nyújtott hatalmas lehetőséget felhasználva még fokozottabb lendülettel dogozik és adja út szaktudását a dolgozóknak, a
termelőszövetkezet megerősödése érdekében.
Horváth István a termelőszö. vetkezőiben a tagság MCgitségé-vol eddig is Kzép eredményeket ért el. A melegágyakat meglévő anyagból készítette el. úgyszintén az üvegezést, is. Ezzel 2800 forintot takarított meg a termelőszö vet kezelnek. Munkájában se-giti a tagság és szívesen hallgat rá.
Csütörtökön Gtés lart az egerszegi városi tanáéi
A.városi tanáé« H-én. csütörtökön dé!u|án « órakor i«riia rendes havi érlekezlplét. « volt megyeháza nagytermében. Ebből az alknlomból felkéri a dolgozó, kat. hogy minél ^tgyobb szám-
ban Jelenjenek meg a nyilvános tanácsülésen. Javaslataikkal. W-rAlatalkkal Is segítek közösen megoldani az előttünk álló fel-ada''okát.
A hazám hiv
A szocializmust munkámmal akarom épiteni
Drága jó Édesanyám! A vizsgák után nem megyek mindjárt baza, mert iskolánkat az a ki|ün_ :elés érte. hogy a tanulók közül többen mehetnek Dunapentclére dolgozni. Nagyon boldog vagyok, hogy én is részt vehetek az ifjú város, a béke várának építésénél. Minden egyes kő, amit ott felemelek. fegyver lesz az imperialisták háborús törekvései ellen. Megbirkózók a nehézségekkel, mert azt hazámért. a Pártért és az egész magyar dolgozó népért, t^zem. Tudom, hogy nagy feladat clő.t állok, de a hős szovjet ifjúság, a Komszomol példája lebeg előttem s én szeretnék méltó lenni hozzájuk;-példájukat követni akarom. A Komszomol iifjúsága «"nagy lettek végrehajtásánál mindig maga mögött érez-to a Pártot, Én is érzem a mi Pártunk segitö kezét, s ezért biztos vagyok abban, hogy ami* vállaltam, becsületeden végre is
tudom hajtani.
Segíteni akarok az ötéves :erv végrehajtásánál, s ezért megyek el Dunapentelére. Édes jó Anyám, tudom, hogy megértesz Nagyon szeretlek benneteket s nagyon várom a percet, hogy karjaimba zárhassalak, de most a hazám hiv és a szocializmust- munkámmal akarom építeni, mert tudom, hogy ennél a nagy munkánál az én erőmre is szükség van. Dc ha az erőm gyenge is. az akaratom határtalan. Az útiköltséget megkapjuk és kapunk étkezés» is, a fizetésünk pedig a boldogság lesz. amelyet az a tudat ad nékünk, hogy részesei leszünk a gyönyörű duirapentelei építkezésnek-Elsején hazamegyek, addig is szeretetfel csókol benneteket
Marika.
PÁTERNOSZTER MARIA.
Zalaegerszeg, Reálgimnázium, III, oízf.
Javksák ki a bizalmi-tanfolyamok szervezésének hibáit építőipari üzemeink
Mindkét építőipari üzemünk* ben ¡i hónap elején btzalml-tanfo. iyamok Indultak meg n szakszer, vezeti blzalmlhálóaal munkájának megjavítására, a bizalmiak kötelességei és munkamódszere tökélő, tesebb megismertetésére. A bizel" mi tanfolyam létszáma mindkét vállalatnál 25—30, Nem állandó a létszám, rendszeres a lemorzsolódás. aztán feltöltés jön, majd ismét lemorzsolódás. Ez a
¿4

Feladataink sikere nem kétséges
Rákosi Mátyás elvtárs is résztvett a traktoristanők
országos értekezletén
Országos értekezletet tarosak Budapesten a íraktorista nők. Az értekezleten résztvett Rákosi Mátyás elvtárs is. Borka Attila, a földmüvelésügyi minisztérium ÁMG-főosztálya vezetőjének megnyitó szavai után Izsák Júlia elvtársnő, a gépállomások politikai osztálya agitáció és propaganda alosztályának vezetője tartott beszámolót. Megállapította. hogy
még mindig nem kielégítő a nők szerepe a gépállomásokon, hdott a nők megállják helyfiket a munkában.
A toborzás eredményei is mesz-szo a meglévő lehetőségek mögö''.l maradnak. A főhiba a gépállomások egyes funkcionáriusaiban van. akik még ma is mellékes kérdésként kezelik a női munkaerők ügyét.
— Példaképünk csen a léren is — folytan* — a Szovjetunió, ahol it nők a munka minden területén élenjárnak, s tiz. én száz. ezer *zámra dolgoznak üzemek, ben, Ez az az ut, amely a nök tol-Jös felszabadulásának és egyen. Joguságának teljes kibontakozásé, hoz. politikai, kulturális felemel, kedésükhöz vezet. Éppen ezért kíméletlenül fel kell venni a harcot ezen a téren is uz ellen, sége» próbálkozásokkal szemben.
Ezután kérte Izáék elvtársnő a résztvevőket: —
ATakitsanak női brigádokat s neveljék ki az uj káderek ez. relt.
Az értekezletről hazatérve, nocsak saját gépállomásuk dolgo. zóit mozgósítsák széleskörű toborzó munkára, hanem megyéjük többi gépállomásai is. Győzzék meg a dolgozó paraszt anyákat, 1
hogy lányaikat a gépállomásra küldjék dolgozni, s állítsák példának saját életkörülményeiket a dolgozó parasztnők felé.
Az első felszólaló Ari Julianna elvtársnő, a iurkevei gépállomás munkaérdemrendes brigádvezető-je beszámolt eredményeikről, majd elmondotta, milyen nagy segítséget jelentett számára ''"ása Angelina, a Szovjetunió legjobb traktorosnőjének könyve. Vállal-ta, hogy a nyári munkák idejéa három uj traktoroslányt szervez be brigádjába. / Orosz Irén Vác-hartyúnról, Zöld Júlia elvtársnő Nyiradonyból, beszámollak arról, hogyan kerültek gépállomásra 3 hogyan becsülik meg őket. Tari Julianna. axbékéscsabai gépállo. másvezető politikai helyottese megígérte Rákosi elvtársnak, hogy
sikerre vU«l a női traktorosok bevonásinak ügyét a békét. tiKUbai gépállomáson,
Felszólallak még Szűcs Erzsébet a kORármliiényl, Király Erzsébet a sándorfalvl, KI ár Oyörgyné a móri gépállomás dolgozói.
Ezután Ari Julianna clvlársnő felolvusla a magyar traktor, és kombájnvezetőnőlt levelét Pása Angellnához, n Szovjetunió első nőt traktorlsiájóhoz. A levélben többek között ezeket írják: — Mi tanulmányozzuk a Te élet történetedet, harcaidat. Tudjuk, hogy azért küzdöttél, hogy bebi/.o. nyitsd: a női traktoros semmivel sem kevesebb, mint a férfi. Küzdőt: él azzal, hogy képezted magad és jó szakmunkás lettél. Brigádod a traktoroslányok iskolá. jává vált. ígérjük Neked: fegyelmezett magatartásunkkal. szakmai továbbképzéssel mindent megteszünk, hogy a
magyar dofgozó parasztnők ezrei minél hamarabb traktoris-ták legyenek.
Ezután Balassa Ida ócsárdi traktoroslány felolvasta az értekezlet résztvevőinek kötelezettségvállalását, fogadalmát Rákosi elvtárshoz: — Köszönjük az" egyenjogúságot — mondotta. — amit Alkotmányunk biztosit számunkra. Boldogok vagyunk, hogy részt vehetünk a szocializmus építésében. a magasabb jermésho. zamért folyó harcban. Olyan gépek kezelését bizzák ránk. amilyenekről még csak álmodni sem mertünk azelőtt és a csodálatos szovjet gépek segilségével egy nap alatt több gabonát aratunk és csépelünk, mint 50—60 jó dol. Eozó, Munkánkat megbecsülik és ml tudjuk, hogy mindezt Pár. tunkniik. Rákosi elvtársnak kö. Münhoijük, — Az értekeidet résztvevői meg* ígérték, hogv tekintélyt <*e. reznek a női trAktorlNtáknak, A/,ervf/,fl. és íe!vlUgo*|tó mun'' kát Vvége*.nek » dogozó pa->amtlányok kösött, szakmnl ét politikai képze''.fégü-kel emelik, az aratás és csépléi munkájában napi normájuk tul. teljesítésével bizonyítják be a Szovjetunió és szabad hazánk iránti szeretetüket. Balassa Ida a kővetkező szavakkal fejezte be: — Fclada aink sikere nem két. ségcs. mert tudjuk, hogy ha''tal. mas Pártunk és ?. masvar dolgozók szeretett vezére. Rákosi elv-társ, most is. mirrt. mindig, melle-lünk áll. veze''i. segíti munkánkat és harcunkat.
Kedd, 1051. jun. 12.
tanfolyamok legfőbb hlbAja.
umelynek eredete az olőkéwJtáN hiányosságaira vezethető vissza.
A kettő közül a Jobb a z*la. egerazegl Magasépítési ruhagyári építkezésén megindult bizalmi, tanfolyam. Itt az üzemi bizottság helyesebb tudatosító munkát végzelt a bizalmiak körében, egyénenként beszélgettek a bizalmiakkal és szervezték be őket a tanfolyamra. A kezdeti lemorzsolódás után most kezd megszilárdulni a tanfolyam hallgatóinak létszáma. Komoly hibát követett el azonban a nagykanizsai Magasépítési V. üzemi bizottsága, amely az egész előkészítő munkát csupán egy körlevéllel intézte el, amelyben kijelentette, hogy lehet bizalmi tanfolyamra jelentkezni. Az összejött bizalmiak is inkább a központi építkezéseken dolgozók közül kerülnek ki. ''
Javítsák meg üzemi bizottságaink a szervezésben mutatkozó hibákat. Lássák be, hogy munkájuk csak abban az esetben lehet igazán eredményes, ha jól működő bizalmihálózatra támaszkodnak. Tudatosítsák minél több bizalmival a tanfolyamok je. lenlőségét, érjék ei, hogy bizalmihálózatuk minél több. tanfolyamon megerősödött, feladatait jól látó bizalmival folytathassa az eddiginél sikeresebben munkáját. lenditőrugója legyen a munkaversenynek, a szakszervezeti munkának._
HÍREK
Helyrelgasitis, Lapunk va&ár. nnpi Kzáméban „ házakéit «yfi dolgozók versenyfelhívását köz»» cikkünkbe több telefonelórté*böi származó hltxi csuszo'' t, A verseny vállaló üzem neve heive*en Igy híingzlk: Bázakerettyd Mély. furó és Olajtermelő Üzem, nmeiy, két vállalat, a Dunántull A»vány. olajtermelő Vállalat é» a Dunántúli Aaványoiajkutató és Mélyfúró Vállaiax báz<ikerottyef üzeméből ^évődik össze. A DATV bázakereftyet üzem vegyészeti csoportjának vállalása hejyesen igy hangzik: Vegyészeti csoportunk a kenőolai vizsgálatánál- jelentkező viszkózt és toluolt összegyűjti és ledcsztillálva újra feihísrnálhatóvá teszi.
— Galambokon Szabó Lászl S borjút vásárolt továbbta^ás céljából. A borjut azonban engedély, nélkül levágta. Húsának egy rí-.-szét kimérte, a többit ctóládj''áveí elfogyasztotta.
Németh Júliából
gépészmérnök lesz!
( )tevc» 1 ervünk eikcie.» vég-
^ lehajlásának munkájából a nü<nck éppen ugy ki kel! ven. niük részüket. „ termelő munkából. ahogy ¿1 férfiaknak. Meg k áiljúk he|vükot M munkásnők # megye tucmclbcn a földeken. Most. -mikor mindenfelé hatalmas t>rányu építkezéseik, uj üzt-mek Jctesitese folyik, szociálist ipa. runk rohamosan fejlődik, egyre lebb és több szakmunkásra van t>zükscg. Éppen e/ért demokratikus kormányzatunk azon van. hogy minél'' több szakmunkás kerüljön ki az iskolák padjai közül. Olyanok, akik osztályukhoz hűek, becsülettel, odaadással harcolnak « béke terve, felemelt ötéves tervünk sikeres megvalósítása érde. kében.
A minisztertanács határozatász általános leányiskolák tanulói Egerszegen is boldog örömmel fo. gadták. Németh Júliának telje. t-ül; minden vágya. Boldogan uj* ságolta, hogy egész kislány korá. +01 kezdve mindig arról álmodozott. hogy gépészmérnök le. hessen. — Az elmúlt fasiszta világban egy nyomdász segédmunkás leánva ilyesmire nem is gon„ dolhótott. Legfeljebb elmehetett cselednek egy gépészmérnökhöz, vagy taksriio''ta az egyetemet. Ma pcd''g valóság. Ezt jelenti a Szovjetunió által történt felsza. baditásunk, a Pár: segi;őcreje — mondja Juliska.
A nyámnak. mikor <i hetedik osztáivt elvégeztem egy alk-lommai emiitettem, hogy ml is hát a t<rvem. Anyám haUani reni e!<ar'' j-óia, Kislányom, az nem feánynek ve ló foglalkozás, gé-pi''f/cti szakmát'' tanuljanak csak h fiuk!
De én blv-ony elhfctárúxfWom níelleit szilárdan Kitartottam. Tud. tam, hogy apám a* én pártomon . v*»( Ar Isrtzj^ió pa|t^s iii herélt <•-''. anvdmmsl, rámutaoti eiöi''ca -nők szerepére a termeli) niunkútvan, A*utén ''«n,vámnak én Is olvasiam A különböeő ulsátfokból olytn tik. keket. .-melyek arról szóltak, hogy " nok tulieiJestietiéu «/ üzentek, ben. a twcí.ben .. férfiak ered* ményeit. Ilyenkor láttam, hogy ő la büszke volt. Lassan aztán fel. engedett.
— Amikor «i technikumra a kérvényt beadtam, meg ingadozott. De mire a felvégemről szóló c-rtesilést megkaptam, el mondhasom, anyámat érte volna a legnagyobb .csapás, ha az nam sikerül. Jelentkeznem ugyanis az iskolában technikai szakkörre. A megyei Gépjavító Vállalat üze meiben szorgalmasan jártam gyakorlati munkára is. Akkor már éreztem, megtalált?m magamnak azt a pályát, amellyel legjobban ki tudom venni részemet a szocializmus építéséből. Az a lelkesedés. ameLlvel beszéltem anyámnak ig a géoe--rö''. végkéo meg. győzte Most ő a legboldogabb
Ut$n?m.
lyjár ott szeretnék tartani hegy mint szakember dol. gozhassak valamelyik üzemben. Tudom, hogy addig még nehéz . lesz az ut. de roppant örömmel, meg lelkesedéssel megyek az iskolára. Értékelni fogom azt is. hegy amig tanulok, ¿ddig menny Pénzébe kerülök az államnak. Én ezt ió munkámmal, mint jó szak. munkás, min* jó gépészmérnök akarom visszafizetni édes mind. annyiunknak.
AHOGY Mt''LT.fAHOL beszél, a népnyuxó urak, gögtis iirlsztok-aták mindörökre letűnt Magyar, országa elevenedik meg előttünk. Március óta ''rljcíit szolgálatot Vörös István bajtárs, ugyanis «k. kor került ki 21 éves köriben rendörtanosztálytól. Azelőtt \oda-iaza. a Vas megyei Rum községben dolgozof:. Szántott és vete11, miként a többi dolgozó paraszt. A felszabadulás óta magának, azelőtt pedig gróf Széchenyi Móric, nak dolgozott.
— Amikor az elemi iskolából cimaradtam. mindjárt a legnehezebb munkába fogtak. Nem néz-ék, hogy fiatal gyerek vagyok
— mondja s szavai ugy törnek, mintha Ítéletet mondana a dolgo. zó nép kegyetlen elnyomói felett.
— Én. és azt hiszem vakmeny. nyien, af<ik belekóstoljunk abba sz életbe, amelyet a magunkfajta emberek éltek az urak Magyarországán. helyesen tudjuk mérni annak a szabadságnak értékét, amit a Szovje:unió''ó''- kaptunk.
Aztán elmondj,-. Vörös István rendőr bejtárs, hogy mielőtt a rendőrséghez került, ő volt a községi alapszervezet- tiikár8- — A szombathelyi pártértekezleten én voltam a legfiatalabb párttitkár —
Z A L A A Magyar Dolgozók Pártja Cila nietrytl nitotUáaioak lapja, - Fele 16« nerkaiitöi «sástó Jenő - Felelő» kiadói Uaraboa Iván - Iserkantfltfci is'' :enu|, Kossuth Lsjoi.utca M Tel. lto, Natrykanlna, Zrínyi U.n. 55. Tel, Mi - Kiadóhivatalt Ealaeger. ásít« tidohanyl.lér «, Tel. M, Na»y, kaaliiáo Zrínyi M,.u. H. Tel. M. Ké. »sült a Vaimeirye nyomdában Btom. halhelr, Kossuth L,.n. 1 Talt T5 -Felelóe veiatói Bagadüi Oytfla,
Olvasd
a Zalát
A tixocialiüla állam
nincs M/ebl) lilvutáw
mond la — Rákon! elvtárstól eyy gyönyörű zász|ó|, dlszzsebkendöt óe cgv 300 lapos füzetet kaptam P3 perces hozzászólásomért.
ETTŐL AZ IDÖTÖL fogva mindig arra gondolt, hogy^n-tud-ná erejét és tudását minél jobban a dolgozó nép szolgálatába állita. ni. Ha a községbe rendőrök jöttek a feketén vágó kulákok felderítésére. mindig segítségükre volt. Minden egyes íeke''evágás, vagy egyéb kulákgaztett sikeres nyomozásánál büszke és boldog volt. Arrrt gondol'', munkájával ismét hasvoiára volt a Pártnak és az egész dolgozó népnek.
Egyszer eztán azt kérdezte tőle az egyik rendőr bajtárs. volna-e kedve a rendőrséghez jönni? — Először nem is vettem komolyan a kérdést. Nem akartam elhinni, hogy ilv könnyen rendőr lehetne belőlem, de aztán a bajtársak megmagyarázták, hogy minden 18 és 30 év közö;ti becsületes férfi és nő. aki hivatást érez magában arra. hogy n dolgozó nép vagyonának. biztonságának őrizője legyen, jelentkezhet a rendőrségre.
— ENNÉL SZEBB feladatot nenvis találhattam volna mag-''m. nak — folyatja VöröS István rendőrbajtárs. — Már akkor meg.
Ismertem n rendőrséget, megismertem nemes, szép felad" tulwt, amíg od;ili<i/,a voltam, most pe-dig, hogy én magam Is sowtkbu kerültem, nem tudok elég hálával gondolni arra a baj''ársra, aki felnyitotta a szememet. Gyönyörű feladat q'' mieQk. A szocialista állam védelménél szebb hivatást nem tudok elképzelni. Feiefl''e-seink megbecsülnek és szeretnek bennünk s mi is nagyon közel érezzük magunkat hozzájuk, hiszen valamennyien a munkásasz. tályboz. a dolgozó néphez tartoztunk és tartozunk mo?! is. A fegyelem pedig nem reánk parancsol í, bei éiík vert fegyelem, mint. ahogy ez a régi. Horthy, rendőrségnél volt, a mi fegyelmünk vasfegyelem, de ez belülről. az öntudatunkból jön.
MÉG SOKAT mondana, sokat szeretne beszélni Vörös István bajtárs erről a szép pályáról, melyet Páríunk a dolgozó néD fiai előtt megnyitott s bucsuzásná-irvqkszik i* egy mondr''ba tömő. ritve mindent kifejezni: — Boldog vagyok, hogy rendőr lehsitem s igy részem lehet abban a nemes feladatban, hogy a mi hazánkat. a .''zocializmus fe|é ha''?dó dolgozó népünket .. belső ellenséggé! szemben védelmezhetett-
Nagykanizsának kell a színház
Ősszel Kanizsán kezd a pécsi Nemzeti Színház?
Mint a nagykanizsai Ásvány, olaj (iépjavlió V fix;ml kuüurfe. lc!o»c napról-napra impmsxImIoip, hogv fixemfinkhen milyen Imtul-inas érdeklődés iniMiml m:g a dolgozók részérő! pócsl Nem. Til SxliihAz kanizsai vondégjá. toka Jrónt. Nitpi''ól-nupi''u iimivl h''HNft ítell Igéiiveinl. hogv aip ii>tk c>sk egv húitVHdai kaphat, [nk meg, ami ériheto 1>, hiszen Nanvkunlzsón mós uztm^k Is valtnak h n lobbi dolgozók Is hasonlóképpen érdeklődtük n zlnháí-kultura irán'', Jíppen en nek « hatalmas érdrklódéMi<''< a láttán értheUtlc.i és niígfogha. tatlan számomra az,, hogy miért csak három hétig szerepel Nagykanizsán a színház, amikor eddig mindig ü—8 hétig tartót; a ziniidény. Nsm tudom, kinek, vagy mimk ..köszönhetjük" ezt. Tény azonban, hogy ■;■/. a három hét semmíesetre sem e''.engendö. Annyi szocialista szellemű, nevelő hatású színdarab megv ma már a magyar színházakban, amelyebből néhányat mi is szerr.. nénk ''látni. Ehelyett azonban a röVidrcszabott vendégszereplés miatt csak néhány operettet és két prózai s-zlnmüves láthatunk, örülnénk annak, ha módot lehetne találni a ''szinház vendégszereplésének meghosszabbítására. De :ttól függetlenül is szeretnénk, ha kivizsgálnák, mrlyen o>ko* játszottak közre abban, hogy egészen váratlanul — és szerintünk indokolatlanul — a felére kellett csökkenteni a szinház ven dégszcrcplésének idejét.
CSÖCiÖR ENDRE gyalus, a nagykanizsai Asvánvolaj (lép.
javító V. üzemi ku''.turfcleiőse.
L::el a levéllel kaiK&oUUbui, közölnünk k?ll, ho<m a népmüuc. Id»l minisztérium nidr uizsqrílatot inriHolt annak mcodllaplidiidra, miért ilörditetl » MOKBP akaibl h/ukvi a níIiühJz kvni:nal vctuléq hicrcpk''sénck o: fmWí időlar. luinru valö mef/iarldsa eld. ti: u i''lzuqdlm méá ¡ohiik, de mdr folynak idr(jnaldiok oliinn írd/i//. Imii, luit/i/ <i Htlnlul: — ni/nel mr>»1 mdr nem le/iet a venddpjdldkot nttyhoHs:bl>ltonl — a: lítöl—M-ct évadot S''afiijkanlzsdn kezd/e, tiz, n tervet ¡(¡mot)tiiJa n nfirt//kan/:sai VdroHl frJrtblzo /adu, ii ndrosi In. /uies ¿h minden nuh »:tiv, IIo n tttvcl tneii l ''ict iinlúsHun «k kor a szinlidz másfél—kél hóna pos uendéajdiékdrp ismét Nagu kanizsóra látogat és akkor a ka rizsái dolgozók elé kerülnek n legsikeresebb idei darabok
Lehelóoé Is kell tetuxi, hoqij e: a ¡érv valóra váljék, tíiszen
\''<ig)/kani:»<i dolgozóiunk Is joguk van n t:lnhd:/w:, különóten iiw, amikor n Htii\hd: neglt ,Q termelő í»unl«<ibon, nevel a W-kéért p/po^í harcra, De Nftqukti. íiítsíi tlol(io:dinak kell /a a sri/i. /idr, Meamirí/ifUi e:l «: n hatni» Hifi* érdeklődén, amH már eddlu In lehwl/ Ifipanttalnl Aki pedtff cii/ie''í ellenére In n:/ mnnd/a, hotiit SdfiuktinCsánalt t\em kell a rrlnlul:, nbből a: ellentét/ Ima in sró/ot, 1*ttt.lt<9*C1
Apróhirdetés
JOKARBAN lévő mély gyermek, kccsl eladó. Nagykanixsa, Sz''.á. Iln.u, 4, H, em (-tlö)
MASZNALT Uxlotberendexésekei, mérlegekei ók jósazek^riyt vo-nxUnk, N«Bvkani/.snl KUl<ere?. kodplml Vállalat, SxabtuMa* lép fl, CI04)
LUCBRNA lóbenóllrt egé"» évre kai/ilásra nyilvános sxObell verwnyidrayelónon pladó I3 én (sxerdiin) délelőn lü órakor n nagykanizsai Közkórházion,
Van nekem is 3 holdam, de aratásra szívesen leszerződök az állami gazdasághoz
v . . : v*. DOLGOZÓ kisparasztjaink szívesen szerződtek lc állami gazdaságainkba az aratási és cséplési munkálatokra, Tudják azt. hogy ötéves tervünkben az iparnak rengeteg uj munkaerőre van szüksége, akiket elsősorban a mezőgazdaságból kell adni. Azzal, hogy ők leszerződnek aratási munkák, ra, komoily számú olyan munkás szabadul fel, akik szívesen mennek az üzemekbe dolgozni, vi. szont ők egy-két hold földjük mellett" nyugodtan tudnak munkát vállalni az állami gazdaságban is.
Császár József, zalalövői kispa. raszt is erre gondolt, amikor leszerződött. — A magam kis földjén egy-két nap alatt elvégzem az aratási. A kenyeremen tul több nem igen terem és. hogy jövedelemhez jussak, eddig bizony sok. szor a kulákhoz mentem aratni. Most rájöttem, hogy az állami
gazdasághoz kell jönnöm, mert ¡t1''-nem kulák módjára, cséppcl-csup. p^l íizeinek és nem csapnak be. Munkabéremet, amit a kollek;iv szerződés előir, rendesen megka. pom. Azon tul — mondja Császár József — segitem ötéves ^ervünk mielőbbi megvalósítását, mert biz. •:ositott munkaerővel hamarabb végzi el az állami gazdaság az aratást, minden szem gabonát idejében takaríthat be. ^ Ezzel — ugy érzem — hozzájárulok a béke megvédéséhez.
CSÁSZÁR József nem egyedül v^n szerződésévei Zalalövőn. Ma. ga vállalta egy munkacsapat összeállitáeá*. hozzá hasonló kisparasztokból. Ez sikerült is neki. Leszerződött Belső Vendel és Vörös József kisparaszt és még három társa. így most már ara. tásra kész Császár József hattá-gu munkacsapata.
Ssnnhá*
Ezen n héten a pécsi Nemze t Szinház a három bemutatott ope. rettet játssza. Ezekből n darabokból délutánonkén'', ifjúsági előadásokat rendeznek kedvezmé. nyes helyárakkal. A axinhiiz opo-rett.társulata csütörtökön játszik utóljúr«. rén''tken axUnet lesz, majd sxombaton u próx«l együttes mutatkozik be Csiky Gergely: Ingyenélők elmü sxlnmüvévol,
SZÍNHÁZI MÜSORt
Junius 12-én, kedden este ö órakor: GeroIsteJnl nagyhercegnő.
Junius 13.án, szerdán este B órakor: Szabad szél.
Junius 14-én. csü''öMökön estc8 órakor: Gerolstelnl nagyhercegnő.
Junius 15-én, pénteken: szünet.
Junius 16>án, szombaton este t) órakor: Ingyenélők.
NÉGY TELITALÁLAT
Toto-eredmény''ek: Négyen ér. tek el 12. találatot, egyenkint, kb. 13.826 forinl. 82.en érUk el 11 talála''ot. egyenkint kb 650 forint, a 10 találatos swlvények száma 740, egyenkint kb. 04.50 forint nyereménnyel,
TOTO BREDMENYEK A TOTO 12 TALÁLATOS hZEl.VÉNYF.
Ax 1„ 2., 3, és 3 sx^mu mérkö.
rést törölték.
4. Kkfélegyh,—Szolnoki L. 1 H. V. Vasas—V. Lok, 1 7. Makó—Szegedi Posiá5 1 B. Szentes—Szöreg 2
0. Egyetértés—Húsos 1
10. L. Dinamó— M. Torpedó x
11. Bp. Kinizsi—Bp. Bús''.va x
12. Bp. Vasas—Bp. Honvéd 1
13. Csongrád—Sz. Honv. II. 2
14. Gyömrő—Monor 1
15. Rpaloíai Lok.—BeUped 2
16. Ganzhajó—Elzett 1
&
0:0 0:4 3:2 0:0 3:3 4:3 0:1 6:0 1:2 1:0
NtP* CTHfctfMTHŰR
A flPORTKE.ILEAZTÍBI TF.II^TIT
lleivielen felfoHús volt eddig egye» üzemeknél, hogy sport fej-lesaiésl tervüket zári '' tltokkén''-. ktzclték. Szigorúan bixiilmasn.ik nyilvánították és csak «/- üzemi bl/o''tság tekint hetet i a sport lej. leszlésl tervbe. Ez gátolta « dol. gozók teljes áttekintését. Azok, akikre hárult a terv elvégzése, jóformán semmit sem (tudtak, hogy va|ójában mit is ke''-l tenni, mik azok a feladatok, amelyeket 1951 év folyamán az OTSB, illetve s MTSSBazüzem feladataként megjelölt.
Meg kell szüntetni ezt a feifo.. gást. Arra kell törekedni, hogy; minél többen ismerjék meg a sportkörben, egyesületben - szá. mukra elvégzendő ¿ervet. Szüksé* ges, hogy minden sportvezető, sportoló személyszerinti tudja, hogy mi háramlik őreá a terv végrehajtásában. Az egész tervet éppen ugy látni és ,;udni kell mindenkinek, mint a felbontott terv egyesekre vonatkozó részié, teit. Ezálta> a spor;fejlesztési terv nagyobb jelentőségű és népsze. rübb lesz.
Testnevelési és eportmozga''.-'' munkban egyik legfontosabb fe^ adat: Megszerettetni a sportolók, kai a sportfejlesztési tervet. Tekintsék magukénak a sportolók ezt a ''ervet? amelynek végrehaj. tásában dicsőség közreműködni. Mindezekhez azonban ke''-l, hogy minél alaposabban megismerjek a dolgozók és sportolók a rajuk vo. natkozó sport fejlesztési tervet, Rcndezzenak flz üzemfk. intéztpen nyek kere''én belül tervismeriet,-» értekezlotet, «hol pontról-pon''ra tárgyalják meg. hog>an l«he<ne er«dmónyeaebben elvégezni » *portfej|es4iés| 1ervel!, Plakátok, jelszavak htvjók fel a dolgozók fi. gyeimét „ terv n*gy jelentfliiíaérí», Sportvezetők Mfldflia, hogy oda-hiissHnH^ dolgoréiknél kelifi pro-psaanda sefli''ségévei, hogv mügukéví "egyék h terveit és keres elvégné^ével segtisék indg''«4 «abbra emelni fejlödfl magyar sportunk dloiősége* zás^ajé1,
A NAGYKANIZSAI KOZKIMS. KOLASOK NYERTEK MEG K MEGYEI MINŐSÍTŐ VERSENYT
Vasárnap tartották ífagykanL zsán 3 Z-iUi megyei középlakolásdlí minősítő atlétikai versenyé'', «mc. lyen részt vettek -Nagylű»izsa é9 Zalaegerszeg legjobbjai. A talá^ kozó jó sporto: hozott. 60 m. sik^ futás: i. Harasztos'' 8.7 (Nagykanizsa), 2. Geiger 9.2 (Nagykanizsa)» 3. Vuk 9.5 (Nagykanizsa). Női ké"'' zígránát: 1. Gosztolai 41.15 (Zala^ egerszeg), 2. Artnell 37,70 (Nagy. kanizsa), 3. Vuk 36,78 (Nagykani* zsa). Férfi magas: 1. Látrányi 168 (Zalaegerszeg). 2. Vsss 160 (Nagykanizsa). 3. Morvái 160 (Nagykanizsa). 100 m. síkfutás: 1. Péri 11.8 (Nagykanizsa). 2. Bodnár 11.» (Nagykanizsa). 3. Völlner 12.2_ (Zalaegerszeg). Női magas: 1. Kőfalvl 130 (Nagykanizsa), 2. Kiss 130 (Zalaegerszeg). 3. Timár 130 (Nagykanizsa). 500 m. női: 1. Csa_ nádi 1.31.4 (Nagykanizsa). 2. La" katos 1.37.1 (Nagykanizsa). 3. Kántor 1.39.5 (Zalaegerszeg). Férfi távol: 1. Bencze 6.33 (Nagykanizsa), 2. Szőcs 5.96 (Zalaegerszeg). 3. Morvái 581 (Nagykanizsa). Fcrfi kézigránát: 1, Bakos 62.50 (Zala. egerszeg), 2. Verga 59,30 (Nagykanizsa), 3. Halmos 37,40 (Nagyka* nizsa). női távol: 1. Köíaivi 4.55 (Nagykanizsa). 2. Kiss 4.25 (Zala. eg;rszeg), 3. Vuk 4 (Nagykan-zso) 1000 sikfutá«: Maler 2.59 (7." laegerszig). 2. Paiz* 2,50,3 (Zalaegerszeg), 3. Dérfajvi 2,50,6 (Nagykanizsa).
a csapatversenyben Nagykun!-x*a küzéDÍ*ko|óa%l vitték el » nálmái fl0;40 arányban, a 4x10« m. Aiflfétái szln''én NAgykanl/v* nyerte 48,2 Idővel, »
KOSARLABDA EREI)MENY: "<
Nogvkanl/.«ai Epitök—Nagykán!, zsa! Honvéd 36:41. Edxések hlA-nyábrn Is blxtosnn győztek n« Eoltö fiuk Jók: Kovács, Vitális, Wagner. Illetve Szabó. Bálin « M-inherez.
_ mindazok a bortermelök, akik az első ellenőrzésnél «em voltak jelen, legyenek junius 13-áií a förhénci és 15-é0 a homokkomáromi szőlőhegye®* Vidéki Pénzügyőri-
A Magyar Xcphoztáraaaág miniftxíertanácHÚnah határosaid as 1951*52 évi terménybegyüjtésről
FcltílruHdk ii ii£]»<*ll4*ii<;g bűnök,
u Gírtfsz-ktfiiiper tAt^yulA^dn
_ AZ MPP ^ALVHEGYFl PÍRTBlZOTT»ÁeiÁNáK KAPILAPJA
.............................................................Iliim.............................................wmmnm''mmnmn.......mmmmj^ntmmmmmmmM
VII. évfolyam 145. szám» Kfg 50 fillér
sa
1951. junius 24. Vasárnap
A hibák elleni bátor harccal a békearatás további sikeréért!
Ai ősziárpa 31 százalékát, a h borherc 27 százalékát, a r-epce 11''> százalékát aratta már le eddig megyénk dolgozó parasztságig A pacsaandorházi Harcos isz-ben: - már csépelnek is-— de készén állnak a gépek, mindenütt, várva a dobba hulló kévéket-. a dúsai omló. acélos magot; egész eví munkánk gazdag termését.
A bókearatá« győzelméért vívott csata első ..ütközetei" már ¡Mögöttünk varinak: Zalalövőn; Hahóton — dé szer<e a megyében. már nem a verseiig vállalásokat. hanem a vállalások első eredményeit víjatjak. S ennek a csatának már . íeltüntek : első, nagyszerű harcosai: a traktoris. ;ák. akik két oormát <eljesitenek napon''a, $ az aratógcpről a trai. torra ülnek át, hogy a learatott tarlón uj magnak készítsenek he. Kc- a tszcs-k mupkabrigádíai^ tagjai, akik mint a tótszerdahe-ivick is tették — egésznapos pó-véuyápolási muika után, éjtszaka énekszóval vonultak ki a halárba aratni; 8''dolgozó.parasztok, akik ■ir. árviz-elöntörte réten a vízben i.iha kaszálták, hordták bc a s.''énót.
Javában áll már tebái & Unre ii .minden m«w gnboítiárl. leli nw;jtán»kéri\8 mindi''» nap uJoUU e* ujabb ennivalói hoc - min* it munka •»íiraet. At arattU.
t tt i nem :*i>cm várni Tt melyik klvihja, liptív inkább « ffiMtr, u mKdatwwk hulljon u kdiú«/ fczeme. mUK»«itMi >«iáK< bwV Melyik giuda ttéíi wuv«. rebben ti dudvát, .nyomot a kJ. égett tat-lón, mint ass uj volé* írta hajtásúit? Van-e - olyan földjét, szerető dolgozó puraszl aki nem u szépen növő kukoricáink, répápák örül. hanem a növényt fojtogató gaznak?
Rossz gazda az. aki azt mond'' ja: „most már nem kell sietni,: ■most már vendben vagyunk Mégis, ilven rossz gazdaként számol- egyik-másik tanácsúak, ter-melőcsoportuD''.t. állami gazda, ságunk. Mintha most már minden , magától" menne, s nem len.; ne szükség szakadatlan, keméay erőfeszítésekre ahhoz, hogy a bé-kearatást valóban győzelemre vt. gyük '' Hiszen nemcsak az U] feladatok sürgetnek — van még néhány olyan döntő tenuvaló is, amelynek teljesítése elengedbe-. téjlen ahhoz, hogy sikeresen vé-gezzöi további munkánkat
Ilyen egyre égetőbben megöl-, dásra váró feladat — a munka, érő biztosítása. Többszáz ember hiánvztk még Zalában a csép.o-gépeíe melléjórészt az egyes ;a lácsok bűnös hanyagsága miatt Ahol nem gondoskodtak időben a cséplóbrigádokról. oU, semmibeveszik dolgozó parasztságunk lelkes versenyét, munkájának* célját: \".begyüjtünk minden szem .gabonát, hógy több jusson az ország asztalára". On nem gondoltak arra. hogy egy gép 120 mázsa gabonát" eleséül na. ponta s ha csak egy száfcalö''t f« veszik el. a cséplés egy nappal későbbi megkezdése miatl t«bb-* rá z, I Qbbeze r mázsa f! bo iát vwlattfink cl, O''t nem veszik figyelembe, hogv hídba kftídfiiik \vqs\ u gyors aratásért. ha íe.o-IdMenség,'' «umlörődömftAfr a (tséplés kóMeltelóso mlB|t P.erefl el a szem, csfrAcIk-lci a kor««, bon.
Ahol eddi« nem gondolod''a|« a megfelelő mtmkeww.ől "iof kapkodnak töhöfcftjto*, vágj ugy tesznek, mlntJHfarntkl \i nácsolnök. aki ft*2aj próS&ltj
A BEKE-ARATÁS GYŐZELMÉÉRT
magyarázni Lanyagságátt „Rég^n is kalákában csépelünk, most is mégleszünk valahogy". a bóke-aratást azonban aem „valahogy?, hanem gondos előrelátással, alal pos munkával,,, a ; lehető legjobban-Kéli elvégeznünk.1 igazi csépeltek kalakábán régén- isi De most- ezt -a - régi szokást "az '' ellenség próbába a" maga javára kihasználni, -mert tudja, bogy ilyenkor- a murakát '' ..liein szó-kás" .sürgetni, s itt-ott az is elő-fordulhat. hogy „elfelejtik". .kihajtani a gépet.. „s maradhat benne egy-két mázsa mag a fe-ketézésre, rejtegetésre -is. 1-. A kalákában való cséplés lassúbb munkája nem -előnyös :a dolgozó" parasztoknak, de -előnyös, az ellenségnek. A. resznefei, s a hasonlóan „érvelő''''" tai)ác?ok ■ ha-nyagságykkal-ázEllenségnek ked-veznek." '' " ;
Komoly hiba van- még néhány termelócsoport munk.aerőellátása körül is. Sfámps helyen cs^k puszta terv ríiaradt a családtagok mozRósjtása — do előfordul még az is, hogy a csoportod tag. Uiil sem von.ot'',t bc a munkába. Motit aztán siránk''oünak, mint a Vocorlqki t^íeí.bcn, -ahol aljna-radiak u rálkawáláfiM!, sU« Kapálták h. kukoricát, »ratnlok, is kellene — uaya lai.tkor nem dol. floüik, tissk a ¡10 biá^ltV
ku< . • • " >
A IftiPtiyfil V''ot''ös Csillag Is, ítíi várja, hogv elvégcziók he. Ive la a munkát tnát^ök: az o -mult vatát''Uup tt iát''ásl tanács 2» ta«u ^flllöbngűdjii dolgozott u csoport földién — a tszcs hatvan tagjából pedig talán, ha tizenöten.. .Vallon ''tieni óppo.i ezt várlu- az ellenség, a ¡kulák, u klerikális reakció? Az elit ¿nyelnie.'' sedés a nehézségek előli meghátrálás, a harcról-való lemon--dús —• ez az, amj^visszahuzhatja, gáncsolhaja Nagyszerű .• munkánk. a békearaiás '' további sikerét.. S mindenütt, ahol- ,.el-feledk eznek'''' a raktárak rendbehozásáról — amit ugyancsak régen • lel'' kelleti . volna. végezni —. aitohnem ellenőrzik,-hogy. a 80 kulák., akit elitéltek a gépjavítás szabotálása . roiatt;.. a gépeket rendbehozatta.e már — az; ellenség tervéit, segitik, maguk '' akadályozzáis. az aratás. sí-. kerét. y
A még meglévő hibákat ki kell javítani, mert máris komolyan veszélyeztetik további munkánk sikerét, tanácsaink.''" állami szerveirak feladata.- "Némelyik csak-egyszerű intézkedés;, követel, mint a raktárak ellenőrzése, a kulákok birtokában- lévő gépek újbóli felülvizsgálása. A munkaerő biztosítását,azonban egyszerűen rendeletekkel nem lehet megoldani. Ha dolgos fcezéke akarunk a gépek mellé.—akkor el keií aaemii • ¿5 megkeresni ezeket. A felvilágosító munka sikeréhez elengedhetetlen a Párt segitíJége. Restélg^ni Jcell az asszonyokéil. jjatalolíkal, s. mej: magyarázni; iermésönk: betakar-, tásához síükfiég van a?'' ö mun-kájukra is, Es ski sferctl a hé két — a masvar do!go?óy. peníc szeretik és, 6nfili!do«óan
küzdeni ért« — ''w mogérti, hogy oz aratáH aikero egyet jelont n? orsr.ág orflil''éaóveTi .több buzn a várónak adott több kenyér, a* uj traktorok eí.''olvel,, a több Iparcikkek, A népnevelők százai Induljanak ha''ebe a hibák ellesi, hogy az uj erőfeszítéseket követelő feladatokat uj lendülettel tudjuk végrehajtanir

Zalalövo teljesiti & Pártnak tett igéretét!
. Zalalövő dolgozó parasztsága ígéretet tett : a Pártnak: a községben győzelemre viszik a.béke-aratást!- • Zalalövőn mindennapos munkával küzd ezért a dolgozó parasztság. Vállalásuk''eLsö pontja:
az aratás megkezdéséig végeznek az összes növényápolási munkákkal és a széna betakarításával, is. A növényápolási munkákat eddig 80 százalékba végezték el. Élenjár az első tipusu Harcos termelőszövetkezeti " csoport. Már végzett a növényápolási munkákkal és az ősziárpa aratásával is. Mögötte mindjárt « a . harmadik tipusu Vörös Zászló t«zcs halad. A növényápolást 90 - százalékra teljesítette eddig, de itt''is végeztek az ösziirpa aratásával-
A szénabetakaritást trgy biztosítják, hogy a víz alatt álló rétek-ről mély barázdákkal vezetik le a vizet."Ahol ezt nem lehet alk{»l* mázni, ott a vizben állva kastöb Iák te a Hónát és mipdjdrt kl it'' hordják mrirndnl, Blhftt&roiUki foküidinth minden nthOiégfl és végeinek junius 25-re a iiéiui bc lakarlf diával! Vállalásuk máf-odlk ponl|ai
n neUbaéifoa mutikaordi he* J.vcm atsfpveiinNH^I uey bl/.« tmitJAkt hogy n munkák mluoaéal ldejébuu, tUr. lénlí elvéjtzóNLtre. utakuit brltrddoklm bevonják vttln« mennyi tszwi tagHúgút 6a uzok tisulúdjttlt A brigádok dolgoznak. A DISz fiataljai és a tszcs családtagjai lelkesen segítik . a tszcs«-t - és - az állami gazdaságot, Az egyik ön* kéntes brigád néhány napja négy hold kukoricát kapált meg a Vörös Zászló-tszcs-ben. Vállalásuk harmadik pontja: a búzát viaszérésben, a rozsot-teljes érés előtt, az árpát és zabot sárgaérésben aratják.- 10 nap alatt végeznek ■ az • aratással, s rá .10 napra „pedig a tarló-hántással és a másodnövények elvetésével. Az ősziárpa aratással már végeztek^ Nagyobbik részét már osztagba is r''akták, hogy védve legyen az esetleges esőtől-vagy-vihartól, A letisztított gabonaföldeken .már megkezdték a- tarló-hántást. Hamarosan megkezdik a másodnövények vetését-is.-
A vállalásuk . . negyedik pontja:
a cséplőgépek a kijelölt
helyen megkezdik a munkákat, és igy. a szem vesz- • teséget 1 százalékra csök-kentík. A-c$éplési munkákat augusztus -6-ra befejezik. -Begyűjtési tervüket Alkotmány unje tiszteletére, augusztus 20-ra tultelje-. sitik.
A cséplőgépeket kijavították és bejáratták. A. gépek már. elfoglal-
ták a számukra kijelölt helyet, igy a cséplést . majd zavartalanul megkezdhetik.
A magtárakat is '' kijavították, fertőtlenítették. A ■ magtárak is készen várják a zalalövöiek egész évi munkájának gyümölcsét: az acélos búzát. Zalalövő dolgozó parasztjai küzdjenek így továbbra is a Pártnak tett igéretünk teljesítéséért!
Rajta traktorosok!
Felállt as üzemi ér-.iehealeien
és azt mondta: '' • . — Párosversenyre hivorn Tóth Józsefet a csépiéül Munkák határidőre és elsőrendű minőségben való tlvégzésére. Azután: ki végez jobb filvüdsositó munkát a '' cséplés ideje alatt a dolgozó paraszltág 1között, kinek a ¿épétől visz a dolgozó parasztság több gabonafe''lef'' leget a • terménybegyüllü raktárba, Kicsit algondolkodoti, majd újból megszálalU
Erő'' és munkagépeimet pedig szocialista megőrzésre vettem ál, hagy, ositi bebizonyítsam: hü harcosa Utieh a Pártnak, •
yügtMlíe ola jon ¡teáéi
és tollat htotl, ¡tilhii hetiluel lassan hmta a lallat, a papíron Aláirta a gépállomás vetetősigével megkötHtl szerződést, Igy. vette dt Kophdzi Isludn elvtárs, a.paltnt $épdlhmds trifhlortmia sioctalUta megőrzésre* traktorát.
Eddlft Is szirti te gépét, de mórt agy vigyáz'' rd, mínt aráit a '' nép államától vett át megőrzésre. Munkakezdés előtt körüljárja,
megvizsgálja ■ a legfontosabb csavarokat: nem lazák-e Ha igen, azonnal meghúzza. Még-a szclmarázó csapágyat'' kell beszerelnie és kész a javítással•
— Mielőtt kimennék munka-helyemrq, lezsirozom minden forgó és mozgó részen a gép'' alkatrészeit. Munkaidő alatt is gondozom a gépet, minden délben lezsirozom, Ezzel elkerülöm á gépállátt, Ilyenkor, egész napi munka uldn ugyanis . meleg a gép, könnyen zsírozhatom, tisztíthatom — mondja,
Néhány napja lőtt lagfelötí.
Eit becsületes, ¡6 munkájával ér• dmelle kl> Tavaszt terűét tultel•
ÍtíSltelte, jutalmul üdülni megy n lalatonrtu
Most, ö sürgőt munkák Idején két műszakban dolgozik gépével, Tudja, hogyha ló munkát véget-neki a traktorosok, határidő előü felezik be az Idet békearatást és cséplést. • ■ . ■ ,
Kopházt István vagy Tólh Jó• zsef nyeri meg a versenyt? Rajta, traktorosok, harcoljatok a gyors aratásért és cséplésért! '' ■
Kulcsár József és Tóth János. budafai dolgozó parasztok; párosversenye
Budafa községben a növény, ápolási és az aratási munkák sikeres elvégzéséért párosver-senyben áll egymással Kulcsár József és Tóth János 4 holdas dolgozó paraszt
Együtt nőttek, együtt le gényoskodtok, Mindig jó barátok voltak, Sokszor kellett ttHH7,efognlok, hogy kevÚH föld. :Iliket megmenteik a kulák ta a bank uzsorájától. Mont öreg. ^•Kükre versenyhnek esymfowul nr.or«?,tig kenyeráárt, n hákenrn. tú« gyfl*elfflóM. rtl''dMlkftW r má«''inÓH régben, van. m^gls gyakran meglátogatják egy. mást, Figydikt. a, máalk ho-gyan • fül b munkában?-Do-
nemcsak ők kisérik egymást figyelemmel, rajtuk van az egész fala szeme is,
Wo»t Kulcsár vezet: a nö-vényápoláfii munkákat hofe-Jezte, végzett a szótiahetalcarl« tással 1h, Tóth János itt elmn. radt, A növín.vápolásl munkát ugyan bcfejcíte, de b ssánnbe. takaritásnal még nem végzett. Kulcsár József már hnznsKállU totta a «¡sorafídéses hiborh^rót Is, He nincs a határban olyan olajlen sem. mint amilyen a KnM.tr .Tótwff dolí»nró pnrasí''e.
Tóth Jánoe pedig néhány nnp múlva nrat es késrülo dikt ebben meg akarja előzni versenytársát!
ságunkat. és elősegítsük a faln szocialista. átalakítását A cséplés minőségi és határidő előtti elvégzésével válaszolunk a háborús uszítóknak és a velük egy követ fújó feketereakciónak- Harcot indítunk minden szem gabonáért, a del-gozó nép kenyeréért, -r béke megvédéséért Ezért vállaljuk:
1. Az 1070-es cséplőgép normáját 120 százalékra teljesítjük.
2. A minőségi munkán keresztül a szemveszteséget egy százalékra csökkentjük.
3. Jó népnevelőmunkával elérjük« hogy minden gazda már a cséplőgéptől vigye be felesloges gabonáját a föld-művesszfivotkezet terményrnk. tórába.
4. A cséplést a kitűzött ha. táridő előtt egy héttol befejez-■ttk,
Eltíro a eaépl6s és a termény». begyUJtéa sikeres bofeiezó« séérti1
A versenyfelhívást'' PerAm Fereao brigádvezetö, Ható László traktor* vízotfl és » brigád miadaa U^Ja aláirta. , ----
„Harcot indítunk minden szem gabonáért, a dalgozó nép kenyeréért, ''- a béke megvédéséért"
A báty ki cséplŐbri%ád versenyfelhívása
Batyk. .-községben a türjei gép-állom^ cséplőgépe mellett dolgozó Robam-brigád ;tagjai versenyre hívják ki a zalaszentgróti járás valamennyi -cséplőbrigádját. Versenyfelhívásukban a kovetkeiöket írják:
»]Ui, cséplőmunkásók megértettük Pártunk II. • Kongresszusán hozott, határozatot, Hogy a versenyszellem kiala-kitasavar erősítsük népgazda-
II Magyar Népköztársaság minisztertanácsának határozata az 1951—52 évi terménybegyiiltésrűl
Hat aszályos esztendő gyenge «crroése után bőséges aratás előtt 411 az ország. Jobb gabonater. tpésűnk Ígéret arra, nogy dol-gozó népünk nem Lesz szókében icnfon''osabb élelmének. a ké-oyérnék.
Egyénileg dolgozó és termelő következeti parmteágunk egyaránt megkezdte a gar.dag termés íratását. brtaknriíásAt. Ha. marosan megindul a cséplés és ezzel elérkezik az az Idő, amikor parasztságunk bősége« ¡érméséből eleget tesz a nép államával szemben fennálló kötelezettségének — a terménybeadás.
C3k
Népköztársaságunk Elnöki Tanácsának 1951. 10. számig törvényerejű rendelete az 1931—52. evi terménybcgyüj-.ésról tnegha-''ározza parasztságunk beadási kötelezettségeit. A rendeletet or-szágszerte helyesléssel fogadta a dolgozó parasztság. A rendelet-hói jóval az aratás előtt mégis, mer e a beadás terén reá váró feladatokat, amelyeknek teljesítése közepes termés esetén sem jelentett vo!n,a számára nagyobb Terhet, az idei ki?ünő termesből pedig még könnyebben elege: tud tenni annak. Helyesléssel fo-
gadta a rendeletet azért Is, mert tudja, hogy beadási kötelezettségének te.jesitése u:án fennmaradó terményfeleslegével a törvényes keretek kőzött szabadon lenaelkezlk.
A népköztársaság kormánya a begyűjtésről szóló törvényerejű rendeletben lefektetett elveknek megfelelően a jelen haiározntban messzemenő kedvezményeket b;z. tosdt a begyűjtésben élenjárók számára. Ezzel Is elő kívánja jeglteni a népgazdaságunk elóti álló legnagyobb állami feladatunk. a begyűjtés határidőre való maradéktalan teljesítését.
A begyűjtés sikerének minden előfeltétele megvan.- Egyéni''eg dolgozó és szövetkezetekbe tömörült parasztságunkon a sor, hogv eleget tegyen a ncp államával szemben fon »álló kö ele-zettségének.
A t''erménybegyüjtés jó megszervezésére a jebonvol"t6 szervek munkájának megkSnnyíiésé-re és azoknak a hatalmas nép-Gazdasági érdekeknek s biztosítására. amelvek a ¡erménybe-g\üjtéshez fűződnek, a minisztertanács a következő há''arozatot hozza:
I.
A terménybegyüjtés megszervezése
1. A minisztertanács felhivja e dolgozó paraztgágot, a termelőszövetkezetek és termelőszövetkezeti csoportok tagjait, hogy
a) gyors terménybeadással mu. itassanak példát a nép állama iránti hazafias kötelesség teljesítésében,
b) a beadási kötelezettség teljesítésére szükséges, vagy önként. beadásra szánt terményeket esősorban közvetlenül a cséplő, géptől — de legkésőbb a cséplést követő 1—2 napon belül — szállítsák be a terménygyüjtő raktárba. '''' : ''
e) munka- és igaerövel támogassák a begyűrő szervet a ter. mények továbbszállításának jjvora és folyamatos lebonyolításé ban,
d) fokozott éberséggel figyeljék az ellenség munkáját, leplezzék 1«, é* akadályozzák meg a twménybesdás ellen Irányuló «Jlenséges aknamunkát.
a) állami gazdaságaink éti ter. inelőtzövet kereteink dolgozói személye« közreműködésükkel segítsék a szövetkezeti és állami iterményraktérak őrzését.
2. A minisztertanács frlkéri a falusi tömegszervezclekor — a DéFOSz-*-. DlSz->. MNDS*-t, SíóvOSz-t. hogy a terménybe-gyűjtést. mint az elkövetkező hónapok központi felada-át, minden rendelkezésükre álló erővel támogassák és a terménybegyüj-tésC a Pár: irányításával széle, sitsék ki községek, járások és megyék tömegmozgalmává.
Ennek érdekében:
a) a helyi tanácsok és a tanács szervek (állandó bizot-.ságok) tagjai, továbbá a falusi tömegszervezetek veze''-öi és ''agjai — de elsősorban a Párt tagjai — szemétpéldaadással járjanak élen a terménybeadás teljesítésében.
b) fejtsenek ki széleskörű felvilágosító munkát a terménybe-gyüjtéí előmozdítására. A DéFOSz tagjai, az MNDSz asz-fzocayti, valamint a DISz fiataljai ne ismerjenek fáradságot a felvilágosító munkában. Tudató.
2- Az 1951. évi íerménybegyüjtésj versenyt kát szakaszban kell lebo. nyolitaníi *
a verseny ellő szakasza a múlt évi tapasztalatok alapján alkotmányunk ünnepére, auguiztns 20-ra zárul — amfg s második szakasz a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján, november 7-én fejeződik be. Az első szakaszon a verseny a búza, rozs, árpa éi zab, a második szakaszon a tzálastnkar-mányok, a kukorica és napraforgó begyűjtési tervének teljesítéséért ét túlteljesítéséért folyik.
3. A verseny eredményét kenyér-gabona és tikarmányfélék'' együttes teljesítéséhez kell kötni. A belügyminiszter gondoskodjék arról, hogy a verseny befejezése után a jutalmakat 15 napon belül a megyék, községek, * földmüvesszövétkezetek, termelőszövetkezetek és dolgozó parasztok megkapják.
4. A minisztertanács felhivja az élelmezési és belkereskedelmi minisztert. hogy a forgalombi kerülő iparcikk-mennyiségből biztosítson elsőbbséget azok számára,- akik
Magyar államférfiak üdvözletei magyar-német kulturális egyezmény aláírásának első évfordulóján
A m^yer-néme'' kultunájis, mű szaki, tudományos, pénzügyi és áruforgalmi együttműködésről szóló egyezmény aláírásának első évfordulóján RGnsi Sándor civ-tára, az Elnöki Tanács elnöke Wilhelm pleckhea. « Némel De mokratlkus Köztársaság lolnöké-
bez. Dobi István, • minisztert» nács elnöke Ottó Grotewohlhoz, t Német Demokratikus Köztársasáp mlnl«z.erelnökéhez és Kiss Károlv elvtárs külügyminiszter Geor> Dertlngerhcz, a Némát Demokr.i tlkua Köz''Arsaeág kü''.ügymlniv, teréhez üdvözlő táviratot Intézett
beadásukat gyomn tcllcsftik. Ennek megfelelően [úniui hó 30-ig dolgozza kl az állami begyüftési tervet teljesítő és. túlteljesítő köz. ségek külön iparcikk-juttatásának rendszerét. Ennek öiegfclelótfn: a) pontosan meg kell határozni a juttatásokra forditandó iparcikkek (háztartási és ruházati cikkek, lábbeli, termelési eszközök, stb.) jegyzékét és el kelf készíteni a juttatás ütemtervét;
. b) az élelmezési miniszter gondoskodjék a juttatások nyilvánosságrahozásáról — a helyi sajtó, közérdekű hírszolgálat stb- útján.
DL
A terménybegfyüjtés végrehajtásának
biztosítása
sitsák, hogy minden mázsa beadott. gabona erősiti .népi demokráciánk alapját, a munkás-paraszt szövetséget. Leplezzék le az ellenséget és ezzel is mozdítsák elő a béke védelmét.
3. Az állami begyűjtő vállalatok és e begyűjtő földmüvesszö-vetkezetek ugy szervezzék meg a termények átvételét, hogy az gyorsan, zavartalanul, a termelök felesleges időveszteségének eike. rülésével történjék.
Ennek biztosítása érdekében:
a) az élelmezési miniszter a megy^WttW&tfflm!* vállalatok útján gondoskodjék t begyüUStt termények minőségének gondos el-lenőrzéiéről és a begyűjtő földmü-vejizövetkezetek szakmai előkészítéséről! - - - w
b) a SzövOSz a begyűjtés fő-időszakában fokozsttabb mértékben biztosítsa a begyűjtő szövetkezetek ellenőrzését éi adminisztrációs munkájának irányítását)
c) gondolkodjék e SzövOSz arról, hogy a földműves*sövetkesetek a terményeket a rendeletben meghatározott feltételek melleit ve-gyék át. a megállapított felárakat fizessék kl s a rendeletektől eltérő levonásokat ne eszközöljenek;
d) n községi tanácsok támogassák a torménybegyüjló szerveket a felvásárlás, .vaiamiat a termények továbbszállításának és berakásának gyors ós folyamatos lebonyolításában. Szükség esetén munkaerőt és igaerőt is bocsássanak a felvásárló szervek rendelkezésére. .
4. Az előttünk álló nagy feladatok, az osztályharc élesedése, a -feszült nemzetközi helyzet megköveteli. ho«fy minden téren, igy a begyűjtés terén is felszámoljunk minden lazaságot és fokozottabban érvényesítsük a kötelező állampolgári fegyelmet. Ezért:
a minisztertanács v felhív ja az igazságügyi, a belügy- és ar élelmezési minisztert hogy — dolgozó parasztságunk nagy többsége követelésének megfelelően — fokozottabb szigorral járjanak el mindazokkal szemben, akik elmulasztják a beadási kötelezettség teljesítését.
Ebben az esztendőben a gazdag termés, az egyéni és szövetkezeti parasztságnak versenyszellemének erősödése, a cséplőgéptől történő terménybsadási mozgalom ki bon. takozása — mind az állami szerveket és földmüvesszövélkezete-ket, mind a begyűjtési vállaltokat
— fokozottabb feladatok elé ál-Htja. Bizlosi''tani keli ezért, hogy az állami, szövetkezett és a begy üjtőszervejc egyaránt minden •tekintetben félkészükén álljanak a terménybegyüjtésrc.
- 4, A minsiztertsnács felhivja a megyei, járási és községi, tanácso. kat. hogy az állami terménybe, gyűjtést szabályozó törvényerejű
''Vfendelet végréh''tjtás&t a .''legna-,.
fyobb gondossággal készitsék elő s szervezzék meg.
A belügyminisz"er és az élei-.mezésí miniszter gondoskodjék arról, hogy t«|n&c$ok,.yégrohaj. tó szervei — a megyei begyűjtési osztályok, járási bcgjkl|tési csoportok, községi nyilvántartók — minden tekin''-etben megfeleljenek a begyűjtés feladatainak.
2. A minisztertanács felkéri a SzövOSz-t. gondoskodjék erról, hogy » földmüve.sszöve''kezeti ter-ménybegyüjtő hálórat minden te. kintetben felkészüljön a termény. begyűjtés zavartban lebonyolításéra
Ennek biztosüáM érdekében:
a) Július hó 10-ig a begyűjtő szövetkezetek számár« meg kell állapítani — az állami begyűjtési tervek eMpján — a szövetkezed btgvüi''Jési tervszámokat-. 3 begyűjtés főidőszakéra hetenkén-ti Ütemezésben.
n.
Terra énybegyüjtési verseny
1. A minisztertanács felkéri a tár. sadalmi szervezeteket ét felhivja a megyei, járási és községi tanácsokat, valamint a begyűjtő szerveket, nyújtsanak messzemenő támo-gatást a dolgozó parasztság, a termelőszövetkezetek. állami gazdaságok, íöldmüveeszövetkezetek, községek, járások és megyék versenyének előmozdításában és kiizéle.
Vasárnap, 19«. Jun. 24.
sítésében, A begyűjtési versenyt úgy kell megszervezni, hogy
a termelőszövetkezetiek és szövetkezeti csoportok egymás kőzött;
az állami gazdaságok egymás között;
dolgozó parasztok egymás között;
ffildmüvMsrövítkezetek egymii kőzött; ''
községek, járások, valamint a megyék ugyancsak egymás között vtrsenybea állj inak.
b) a SzövOSz gondoskodjék az évi 80 vagonnál nagyobb forgalmat lebonyolitó -földmüvesszövet. kezeteknél egyéb felada ok''ól füg. getlenitett felvásárlók aikalmazá. sáról, '' •
c) a SaövOSz gondoskodjék arról. hogy a földmüvesszövetkeze-tek a ''megyei lerményforga''lmi vállalatokkal a szállítás- fennakadás nélküli" bar-óridőre történő fo. lyamatos'' biztosítása érdekében kötbéres szállitási szerződést kös. senék.
3. Az élelmezési miniszter a Terményforg3ilmi Egyesülés utján
a) szervezze meg az állami gazdaságoknál. termelőszöv<;tkeze''ek. nél és. termelőszöveBtezeti csopqr. toknál a beadásra • kerülő terméi nyéknek közvetlenül közraktárak, ba tör''énő beszáVitásál.
b) juüus hó 5. nejéig szervez, ze meg ^/.állami gazdaságok, ter. fcelöSöOéÓcewtek^? IH. th^usü termelőszöve''kezeti csoportok <er. ményelnek kőzve''lenül vélbiati (no.stro) felvásárlás utján történő begyűjtésé!.
4. A könnyűipari'' miniszter gondoskodjék arról, högy n mező. gazdaság zsák. és z*ákzslneg el-Fátásán^k biztosítására még szükséges zsék és zsákzslricg mennyiség „ Népga?da#ágl Tanács árai meghatározott ütemezésben ¿t. adásra kerüljön''.
5 Az építésügyi miniszter gon doskodjék arról, hogy a Népgaz. d''Aágí Tanács által megállapított keretben elrendelt raktárjavrtá-sokhoz és helyreállításokhoz szűk. séges épKésl anyagok megfelelő ütemezésben legkésőbb jul. hó 15, napjáig rendelkezésre álljanak.
IV.
A tárolás és szállítás megszervezése
1. A minisztertanács felhivja a dolgozó parasztságot, az állami gazdaságok dolgozók, a ermelő. szővetkezetek és termelőszövetkezeti csoportok tagjait, bócy a terményrakrtárakat és tárolásra használ; egyéb helyiségedet az uj termés betakarítása előtt gondosan úsztitsák ki.
2. A földmüvelésügyi miniszter a termelők raktárainak kötelező kitisztítását és rsizsikteleni''ését junius hó 25 napjáig rendeleti uitn szabályozza és gondoskod. jék a raktári kártevők elleni védekezés széleskörű ismertetéséről — megfelelő plakátok, brosúrák, röplapok, stb. utján.
3. Az élelmezési miniszter gon. doskodjék arról, hogy- jnntus hó 30. nanjáig a terménytárolóra használt közratoárnk- tisztítása és fertőtlenítése befejeződjék.
4. a minUztertanác«. — számol, va az esetleges esős ,időjárással — felhivja a dolgozó parasztságot. a termelőszövettoizetek (cso portok) <ágialt, .valamint az ál-''ami gazdaíágok dólírozóit ''hocv nedves lerményeiket a beadás előtt szárítsák meg. s az álla-
mi begyűjtő szerveknek gabonát nedves állapotban ne adjanak át.
Az élemezési miniszter a megyei ¡terményforgalmi'' vállalatok a SzövOSz. a !MeSzöv-ö"< utján esős időjárás • esetében-fokozottabb gonddal ellenőriztesse a begyűjtött termé.i>-ek kezelését. •
Az élelmezési miniszter a szükséghez mérten határozza meg, hogv a terményéket miiyen ma-casságban tárolhatják a begvüj. tő ««ervek. ''-
5. A rak ározás biztosítása érdekében:
i\) Az ''élelmezési miniszter a. termény raktáruk be-fogadóképes, ségének további bővítése érdeké, ben gondoskodjék a raktűrfejlesztési íerv végrehajtásáról <j. n ralrtárlavltások augusztus hó 1-ével történő befejezéséről.
b.) az élelmezési miniszter goi. doskodjék a meglévő terménv-raklárak leggazdaságosabb kihasználásáról. Julius hó 5 ír meg kell állapLáni a szűkségrale-tárak pontos kataszterét és julius hó 20-ig a szűkségraktára-, kat terrr,ény''árolásra alkalmassá, kell tenni.
c) .az állami gazdaságok, vala mint termelőszövetkezetek és t?rmelőszöve"Vezeti csoportok — szükség esetén — beadásra kerülő ''.erményeiket a begyűjtő váliala-tok djszpoziciójának kiadásáig saját rabáraikban -tárolják.
6. Az élelmezési és közlekedés, ügyi miniszter sondoükodjék a terményszállitások zavartalan biztosításáról.
Ennek érdekében:
a) az élelmezési miniszter julius hő l-ig ál.lasritsa meg a szállítási csúcsforgalom időszakára a napi fkocsiszükségletet és annak biztosításáról a közlekedésügyi miniszter gondoskodjék,
b) az élelmezési miniszter a ¿jozUUcedésügyi * miniszterrel egyetértésben vegye igénvbe a közúti, vízi szállítási eszközöket és az élelmezési miniszter fokozottabb mértékben szervezze jpeg a tengelyen történő száliitá-
, sokat.. t
«e''.mezési miniszter, a közlekedésügyi miniszter, valamim h SzöyOSz bevonásával ju. lius hó l.ig készítsen tervet a vasárnapi,..valamint az ékicli be. és kirakásokra. •» * 1.
7. A minisztertanács felkért a közlekedési 6« Kzállttj«! dolgo-zó!< nzakazervezetét. hogy nyujt-soii segítséget a szállifásokhoz, és rakiározáíthoz szüknéges munkaerő blztOKl<ásában. Tudato»ti»a ?. szakmai dolgozók között a be- és kirakások meggyorhltásHnak népgazdasági jelentőségé1
A terménybcgyüjtésnek dön''ó jelentősége van az egé*z ország gazdasági életére, népgazdasági «tervünk teljesítésére. Ezért a mi-nUz''ertauács felhívja u termény-begyüjtcs terén tevékenykedő állami é« társadalmi szervek dolgozóit, hogy munkát és fá-'' radaágot nem kiméivé a begyüj;/ tésí tervek teljesítésével és tul-
tel jej.it ésével a kitűzőit hat ár. időkre biztosítsák a begyűjtés teljes sikerét.
A begyűjtés *erén előttünk álló nagy feladatok teljesítése állami szerveink .jó. munkája
mellet! dolgozó parasztságunk kötelessége. Nemes versengéssel a minél~ jobb eredményért — váltsa valóra a begyűjtés fő jelszavát: ... a cséplőgéptől a be-gyűjtőhelyre!" r. .
Minden dolgozó paraszt, hazájának minden hü fia legyen ty* da ában annak, - hogy a begyei, téei tervek pontos "teljesítésévé1 védelmezi a békét, növelt népünk jólétét és erősiti népköztársaságunk szilárd alapjá*. a munkás-paraszi szövetséget. ,
30 ezer teheráni dolgozó tüntetése
Teherán (TASzSz). Junius 21-én Teheránban 30 ezer ember Jelenlétében gyülé* <«r(ottak. a gyűlés résztvevői hutározatl javaslatot fogadtak el.
„Az irdnt nép — mondia a határozat támogatja Mctzadik kormányának hcr&rozaUili, ame. lyck az allűmoi/íásrói $zó\ó (Örvény végrehajtására és ¿a tío/í
Angol-Jráni Olajtársaság vállalatainak Irán részére történő heu ladéktafan átadására vonatkozik."
- Abadanban, a vo^ Angol-Irúni Olaj társaság-vállalatainak igaz-|síósági té^ülsién többezer
munkás és''hefyl lakos jelenlétben kitűz''ék az iráni nem«^i lobogót.

zomyui nepellenes bűneikről: a gyilkosságokról, zervezkedesrol, kémkedésről, fegyverkezésről, Talutazasrol vallanak a Grősz-összéesküvő
banda vádlott tagjai
Shvoy, Hamvas és Péteri püspök segifeile, a pápa külön megáldotta a gyilkos Vezér- Wieselt
Tfgnapi ízámunkban. közöltük .i Orosz-fele összeesküvő és kém-b.mda főtárgyalás« e!ső napjáról t.rósz József és dr. Farkas End-"■«■ kihallgatását. Farkas va''.loniá. ■>.»ban clismor''c. högy Grősz vál. ;.i!-.a az összeesküvés vezetéséi »•s az ideiglenes államfő szere, pót. Ezután elmondotta: Grösz ;vztában volt azzal, hogy mindez n." amerikaiak kívánságára és uasitására történik. Éppen ezért f.r osztói kértek Írásbeli nyilatkozatot a homo regius szerepénél: és az összeesküvés yezetésé. f"k vállalására. Az USA-követ-•cg megelégedett ennek burkolt formában való kifejezésével, .¡ronban az USA kormánya sza-bá''vszeruen siállüott okiratot -ove-elt. Ez a nyilatkozat, ame-;vet 1950 augusztus 5-én'' vittek r- Krószhöz. igy hangzik: ma. oyar jogszokás és alkotmány, inai szokás szerint a király (á-rátétében és Mindszenty herceg. Prtmás akadályoztatása folulán, mint második főpap vállalja a homo regius. az ideiglenes államfő szerepének betöltését a" :deiglenes kormány kinevezéséig."
Terror, csendőrsznrony Cróazék terveiben .
A továbbiakban elmondta, hozván dolgozták ki a kormány-programmo''., ezen belül a földre, •ormprogrammot. OUi: Mi volt a lényege? Farkas: A lényege az volt, hogy ez a földreformot megsemmisíteni kivánja.
Ezután a rendőr- és csendőrtisztek megszervezéséről vallott Farkas.
Olti: Kaptak őnők arranézve is utasítást, hogy fegyveres csoportokat is szervezzenek?
Farkas: 1950 nyarán kaptunk utasítást az USA-követségtői. Elsősorban a voli rendőrtisztekre cs cscrkéíztisztekre gondoltak.
Alapi; államügyész kérdésérc elmondja, hogy nvugatról fegyveres magyar • csoportok bevonulását várták és számítottak Títoékra is. Védője kérdésére elmondja, hogy a szervezkedésbe nevelése és beállitoüsága foly-tán kapcsolódott be.
Ezután dr. Hévcy László kihallgatására került sor. Olti: Bűnösnek érzi magát? Hévey: Bűnösnek érzem ma. gamat.
llévcy ezután múltbeli tevéken vségét ismertette: a horthys. ■ja vezérkari főnökség szolgálata, ban állott, besúgói tevékenysége4 végzett az egyetemi hallqalók körében. majd külföldön töltött bc ilyen szerepet, onnét hazatérve ugyancsak a vezérkari főnökség szolgálatában maradt. 1921 óla rész;vesz a legitimista mozgalomban. A jelszabadulás után is fclvc[tc a kapcsolatokat a leqiti-mis;ókkal. A Grósz.vezette összeesküvőkhöz 1949 junius. elején ca''lakozotr. amikor Farkas'' Endre ismertette előtte célkitűzéseiket, majd később ó maga fel-''«reste Bozsikot. aki közölje, hogv Mindszenty megbízásából kormányprogrammot dolgoz ki. Megígérte, ő is résztvesz a munkában.
Knlákok, csendőrök, Grőszék és a Tito-banda bűnszövetkezete
Olti: Miről tárgyal''ak még akkor? *
Hévey: Bozsik közölte velem, hogy "belső és külső segítségre számítanak céljaik megvalósítá-sához.
Olti: Milyen belső erőkre kívántak táníafzkodni elsősorban?
Hévey: A kulákokra. volt ma-casrangu köztisztviselőkre, csend, örökre, csendőr'' isztekre. vo.t rendőrtisztekre, katonatisztekre.
Ol.l: Felmerült-e-itt fegyveres csoDortok alakításának a terve?
Hévey: Igen, felmerül''. — Ezután bevallotta, hog^ű fegyveres csoportok vezetésével ót bi''tr"'' meg. Ekkor léj*&YérJn
Mészáros Iván csendőrezredessel az Ostenburg-külónitmény vezeJ tőjével. Mint külső segítségre, a Jugoszláviában és nyugaton lévő fegvvcrcs magyar csapatokra számítottak. Elmondta, hogv a fegyveres csoportok konkrét feladata volt. különösen Budapesten és környékén szabotázsakciók végrehajtása az ipari, köziekedé, si és élelmezési vonalak ellen. szó volt az állam vizetői elleni merényletről is. >
Ezután Hévev és Farkas szem. besitésére került sor, amelynek során kiderült, hogy az összees-kövok egvi-v összejövetelén Farkas is vállat-.a egy fegyveres cso. port megszervezését. Ezij''án Hé. vev arról valló''t. hogy felajánlották neki az alakitöhdó kormány kereskedelmi és ipari tárcáját. s céljuk az urdlomrajutás után az áilamoshote • üzemekkel kapcsolatban az volt. hogy azo. kat visszaadjál: volt iulajdono-saiknak. Hévey és Grősz szembesítése során bebizonvosodott, hogy Grösz tudott a fegyveres csoborrok «.ze''rvezéséről.
Hévev ezután elmondta: . Az az elképzelésünk vol''jhogy a hatalom átvétele után a Mészáros Iván által szervezett csendőrség utján olyan körülmények közöt mint ahogy 1919-ben történt, a Tanácsköztársaság bukása ulárt, vonjuk felelősségre a munkásokat cs parasztokat."
Alapy államügyész: Tehát lé-nveqében arról vok szó. hogy az 1919-cs Ostenburg-különitmény, terror-különítmény megismételte volna a>kkori tetteit?
Hévey: Igen, erről volt szó.
Az összeesküvő banda az amerikaiak lakája
Ezután a tanácselnök dr. Bozsik Pál vádlottat vezefce''tc elő.
OUi: Megértette a vádat?
Bozsik: Megértettem.
OHl: Bűnösnek érzi magát?
Bozsik: Bűnösnek érzem magam. — Vallomása, további; soi rán Bozsik elmondja: Püspöke, Shvoy Lajos ajánló ta Mindszcn!y figyelmébe aki Í94tf.ban fogadta, azóta a hercegprímás legbizalmasabb tanácsadója volt. Mind. szenty 19^-ban bízta meg Icqi. timis''.a szervezkedés meairiditá. sával. Bozsik minderről tájékoztatta Shvoyt. Később felvette a kaocsolato: Hévey vei, a''xi be. számok a fegyveres szervezkedésről . Közben mind a kormányprogrammá. mind a fegyveres szervezkedésre vonatkozólag kaptak utasítást az USA-kővet-ségtól. ahol először Pecrow, ké-sőbb Sherer (követségi tanácsosokkal álltak kapcsolatban. Bozsik tájékoztatta Grőszt amerikai kapcsolatairól. Ezután Bo-zsik részletesen ismertette az ösz-szeesküvés proqrammját. az úgynevezett jogfolytonossági, elvet.
OUi: Voltak-e kívánságok és utasítások a szervezkedés tekintetében araerikai részről?
Bozsik: Igen, a ''tanácsadó szervezet létesítése, aztán- a kormány, kinevezés. -A • kormány kinevezéséről az utasítást már Petrow megkezdte és állandóan sürgető üzeneteke'' hozott Gyomlál is. 1950 nyarán azt az utasítást kaptuk, hogy egy álneves listát készítsünk és zárt borkékban legyen mellékelve: kfke• jelentenek az álnevek. Ez az álneves lista és a mellézárt boríték a fényképekkel el is készült. Farkas elvitte a kalocsai érsekhez, aki szóban jóváhagyta.
Olti: Felvették a külföldön tar-
•Ó7J''<odókkal a kapcsolatot?
Bozsik: Egv alkalommal a \a. tiká nban Móntini'' államtitkárhoz küldött levélhez melléke.tem levelet Apor Gábor «ámira. A szervezkedési szóló Jelen''ésből egyet az USA külügyi, hivatalának és egyet Spellman bíboros, nak küldtünk, aki érdeklődik a magvar ügyek iránt, s kértem a bíborost a közjogi programmot küldje ¿1 Habsburg Ottónak.
Olti: Mi volt az önök szervezkedésének célja?
Bozsik: A hercegprímástól ka. pott megbízás alapján a kalocsai érsek legfelső irinyitása alatt álló összeesküvésnek én voltam iz egyik vezetője. Célunkul tüzük ki, hogy külső hatalmak, fő-
leg az USA beavatkozása, valamint belső fegi/veres erők meg-szerezéjse által felkészülünk a jéenlegi demokratikus rendszer megdöntésére és a közhatalomnak a mi érdekeinket képviselő kormányrendszemek való átadására. Végső célunk lett volna a Habsburg-királyság restaurál lása.
Végű! Alapy államügyész kér. dgsére Bozsik bevallotta: minderről teljes részletességgel beszámolt Shvoy püspöknek, aki óvatosságra intette, a felfedezés veszélyétől .tartva.
Ezután Olti tanácselnök a tárgyalás folytatását szombat reg. gel fél 9-re tüz''e W.
A tárgyalás második napja
A tárgyalás második napján elsőnek dr. Pcngrácz Alajos vádlott, foglalkozására nézve tanár, vot horthysta kémelhárifó, majd az amerikai követség alkalma-zo''tja fasisz''a múltjáról beszélt, majd elmondotta, hogy Lewis Revéy-n, a budapesti amerikai követség sajtó. és kulturális attaséián kérészül. majd annak távozása u''án Rufh Tryon kul-urattasén keresztül szolgáltatott kémjelentéseket Toon. később Petrow követségi titkároknak. Griffin légügyi attasénak már a magyarországi repülőterekre vonatkozó adatokat is beszerzett. A kémadatokat ismerőseitől és saját megfigyelései alapján szerezte. Pcngrácz elmondo-ta, hogy 1949 jur.iusábjin kériek Grősztől ''írásbeli nyilatkozatot az illegális szervezkedésre vonatkozóan, amikor Grősz érsek aliirta az államfői nyilatkozatot, SJierer. ameri. kai követségi tanácsos megelégedő, sót bej ezt e ki s kijelentette, ho^y továbbítja Davis budapes-i amerikai követnek. Pongrácz bevallotta: 1950 nyara óta tud arról, hogy Grősz kinevezte a tervbevett. á''jneneti kormányt Tudomása volt arról is, hogy az ősz. szcesküvés fegyveres terrorbandával akarta megszerezni a hatalmat. visszacsinálni i föld.
reformot; a ovárakat a tőkéseknek visszajuttatni.
Olti tanácselnök ezután a negyedrendű vádlott Héveyhez in-tézett kérdést. A válaszból kiderül, hogy Mészáros Iván csendőr-ezre,des, a teát/veres különítmények vezetőié >,1919 módszere szerint'' akart kijárni. Erőszakkal véres terrorral akarták megszerezni a hatalmat és eljárni a munkásokkal és parasztokkal szemben. Pongrácz ezután beismerje, hogy a kémkedésen kívül* egyéb bűncselekményt, is elköve-.ett: őrizetbevételéig valutaüzérkedésből szerzett busás jövedelmet.
Szünet u-án Alapy államügyész kérdéseire válaszo''.va Pcngrácz kijelentette:, q hatalom itvé''.elét ugy képzelek el, hegy az orszáa különböző részein eg íz-időben felkelést robbantanak ki. megtámadják a középületeket, az ÁVH központjait. Számítottak külföldi segítségre. Végül a védő in ézett kérdést védencéhez. Töb. bek közöt: megkérdezte: miért nem hagyta abba ezt a tevékenységet. amikor az amerikai követség kém jelentéseke- kivánf tőle. Pcngrácz beismerje, hogy ezzel köve''ségl pozícióját akarta megerősíteni.
A rendnek 40 millió, a cselédnek 40 pengő évi Jövedelem
Ezután Endrédy Vendsüs a vcili cisz''.ercitarendi tar.ományíőnö-kÖÍ''hallgatták ki. aki 1940-ben személyesen adta át a pápa üdvözletét Hcrthymk. A felszaba. dúlás előtt 46 ezer holddal ren-delkez ek a ciszterciták, évi jövedelmük hárommillió aranypengő volt. összes vagyonuk a háború alatt elérte a 40 millió aranypengőt. Az enök kérdéseire Endrédy felsorolta a mult rendszer egész sor letűnt mágnását éa nagy őkését. akikkel közeli kapcsola/ban állt. Később arról vallott, milyen nyomorúságos körülmények között élt a Hagyó-•Kovács Qyula jószágkormányzó által, vezetett, előszállás! uradalom dolgozó parasztsága. Egy^gy család jövedelme évi 40 pengő volt. 11 cselédházban 323 lélek lakott, rettenetes éhség é$ különböző betegség gyötörte a cselédeket. Endrédy beismerte, hogy a birlok ellenőrzése az ő feladata volf. és — mint mondotta — Hagyó Kovács Gyula munkájával ..mindig teljes mértékben meg voíam elégedve".
Endrédy z továbbiakban bevallotta. hogy Maíeovics Ferenc és Zoltán Pál volt baraükovieg-fcárti képviselők révén került a legitimis''a mozgalomba. Ezután 1948 őszi római utazásáról vallott- Rómában Mindszenty meg-bízottjaként . tárgyalt Angelo Rótta érsekkel. Tardini érsek Jk utaskotta a magyar püspöki
érsekhez aki. k/irt, hogy a kormánnyal csak 1 részletkérdésekről tárgviltenak* dc ne kössenek a demokráciával való együttműködésre megegyezést. Tairdini különböző íámoga. tásokat helyezett kilátásba. A Vatikán üzeneteit közölte Mind-szentyvel és Grős«zel. Endrédy olmondotta, hogy 1947 óta áll Illegális kapcsola''ban Rómával de ezenkívül az amerikai követségen keresztü i« rendszeresen adott kém jelentéséket. Endrédy bevallott», hogy tud a demokra-tikua rendszer megdöntésére irá-
nyuló szcrvezkedésrőL Olti ta-nácselnök itt idézett Endrédy jegyzőkönyvéből: „Bizonyos "ese tekben jogunk van mások életé. Is elvenni, :ehát terrort, erőszs-kot alkalmazni". Endrédy végül a szerzetesrendeket feloszlató ren delet utáni illegális szerzetes, tevékenységekről vallott. Bizal mas • körlevelekben — amelyek Grősz u''asitásal alapján Íródtak — utasította az apácarendek íö-nöknőií. hogy vonuljanak illegalitásba.: Hasonló módon cseleke, dtf t Csávosi- páter, jezsuita rendfőnök is. Szándékúk azt volt, hogy 4—5 szerzetesenként földalatti sejttzerü kapcsolatot tartanak együtt. Végül Endrédy az inzulinnal és külföldi valutákkal történt sorozatos spekulatív visszaéléseiről vallo''.t. a kihalL ga ás végén a védő, majd Grősz védője «tett fel kérdéseket. SEn-drédyhez.
Hagyó-Kovács. a gyermekgyilkos
Ezután Ha2yő-Kovács Gyula kihallgatására került sor, aki elmondotta, hogy bűnösnek érzi magát. Múltbeli tevékenységéről kiderült, hogy horthysta felsőházi tag volt, ezenkívül tagja volt több reakciós szervnek és szervezetnek, valamint bányák-és ipari üzemek igár^atósá-¿ánák. A felszabadulás előtt a ciszterciták központi vagyonkezelője volt, szoros kapcsolatban állott a tőzsdével, feketepiaccal. Előszállás! működéséről elmondotta: a cselédséget kemény kézben tartották, a bérmozgalmakat letörték, télen l pengő, nyáron 1.80 pengő volt a napszám. A birtokon rossz egész-tégiigyi állapotok voltak, a cselédek túlnyomó többsége tbc-s volt.
Olti: Hogy bántak önök a beosztottjaikkal?
Hagyó-Kovács: Magam is megpofoztam egy cseléded Gazdatisztjeim is durván, gorombán bántak velük. £n erről tudtam iá helybenhagytam ezt. A munkaidő látás• tól-vakulátlg, nyáron hajnali 3-tól nU 9—10-tg . tartott. A 30 títz
holdas nagybirtoknak egyetlen azB-
löotthona és könyvtára sem volt.
Hagyó-Kovács ezután az előszállás jószégkormány''zó korában elkövetett gyermekgyilkosságról vallott.
Hagyó-Kovács: 1935 május végén dr. Zalai Kálmán intéző közölte, hogy a Retycgetó nevű halastóban éjjel halásztak. Utasítottam, akadályozza meg R tóba való bejárási, ö pár nap múlva telefonált, és közölte, hogy 4 darab rövid nyélre szegezett törött vasvillát veretett a tó fenekére. A jelentést azzal vettem tudomásul, hogy jó ötlet volt. Pünkösd délután jelentette nekem ugyancsak Zalai intéző, hogy mégis fürödtek gyerekek a tóban és egyik aratómunkásunk 12 éves gyermekének hasiba fúródott a villa, átment a^Jiasfalon ét a belet is megsérteHé. — A továbbiakban elmondotta, hogy nem indult eljárás, mert szoros kapcsolatuk volt a csendőrséggel.
Kócsmára, nőkre, fegyver re ment a rend pénze
Csetlár István, a következő vádlott is beismerte bűnösségét. A gellérthegyi sziklakápolnában rcr.ds:"-resen tartottak Ott6-miséket , * száhst.miséket 1947 mijusá''ól Mindszenty jóváhagyásával ái''a-tosság cimén politikai tüntetések"t szervezette amelyekről MinHszen''v nagy elismeréssel nyijatko-of Csellár elmondotta: a., „rendnek kocsmája volt Budapesten, amélv'' a Pálosrend vezetője. Zembru*ky Mihály egyik barátnőjének, Zách Erzsébetnek ajándékozott szerelme viszonzásaként. Zembruskvt a magyar kormány 1948 júliusában kémkedésért kiutasította. Ekkor Csel-lárt egy nőügye miatt Pestre helyezték, itt helyettes rendházfőnök lett s a gellérthegyi sziklakolostor-ban népellenes bűnösöket,, volt horthysta hirszerzőtiszteket s egy gyilkosság miatt körözött kulák-kocsmárost bujtatott. Itt bujkált Vezér Ferenc pálosrend-tag, akit a Vatikánban lévő Zembrusky kívánságára ki akart szöktetni az országból. Elmondotta Csellár. jio.gy a gellérthegyi sziklakápolnában fegyvert rejtegettek, hasonlóan pálos-szentkuti tartózkodási idején Vezér Ferenc rcndelke7étt fegyverrel. Az elnök kérdésére Csellár beismerte: Vezé-, aki annakidején Endre Lászlóval állt kapcsolatban, több szovjet katonát meggvilkoltatoU, egy alkalommal . személyesen gyilkolt meg a kolostorban egv szovjet katonát. Vezér maga dicsekedett cl evvel- A gyilkosság miatt körözött Vezér Fcrencot a rend vezetői és rendtagok bujtatták, látták el pénzzel és hamis iratokkal. Törökbálinti rejtekhelyén és Richterné nevű barátnőjénél Csellár is meglátogatta. Vezér reftegp. téséhez Péteri váci püspök is hoz-zájárult. Péteri több alka1ommal járt pálosszeatkuii házunkban — vallott tovább Csellár- — Látogatásai során olvasta a ház esemény-naplóját, amelyet Vezér maga vezetett, s amelyből értesült Vérér gyilkosságairól. . 4
Csellár: Törökbálinti bujkálásban Shvoy székesfehérvári püs-*''-adqtt a bujkáló Vezér azánv ro egyházmegyei juris dictiot.
Szünet után Csellár bcism°''--c. hogy a hívőket az úgvnevezef( f.i''i-mai csodánál becsapták. tov4hh.\ hogy Vezér Ferenc részére ha mis igazolványt állítottak ki.
Ügyész: Azt vallotta hogy bárónőjét a perselypénzből még Budapestről is támogatta, tehát ön ezt a viszonyt még tovább is folvtatta. A rendtársai is tudtak erről?
Csellár: Rendtársaim tudtak erről — vallotta — és nem kifogásolták, mert maguk is ilyen bűnösök voltak. . •
Harminc szovjet katona gyilkosa
Ezután Vezér-Wiesel Ferenc vádlott kihallgatását kezdték meg. Bűnösnek érzi magát, mert 1944 őszén az általa szervezett ú. n. polgárőrséggel 30 szovjet, katonát meggyilkoltatott, egvet maga ölt meg. Mindszenty és Grősz bujtatta elfogatásáig. Annak idején jó barátságban volt Endre Lászlóval. Ezután a szovjet katonák meggyil. kolásáról vallott.
Olti: Hány gyilkosságot követett fl ez a terrorcaapat?
I
£ VeiZr-Wisseh KörQlb''elül 30'' szovjet katonát éltek
Olti: Adott ön utasítást konkrét
íyilkosiág elkövetésére is?
Vezér-Wiesel: Adtam. Ez 1944 ''december 31-én-történt Feltűnt a pálasezentkuti tanyavilágban egy szovjet katona, akit a nép köznyelven csak Miskának nevezett- Utasította» Hajagos-Tóth Mátyást s Kiss-Szabó Jánost, menjenek ulá-2s, öljék meg.
A továbbiakban arról számolt bo Vezér-Wiesel, hogy legembertelc-nehb módon gyilkolták meg a szovjet katonákat a gyilkosokat pedig ¡eloldotta, fflcrt azt tartották, hogy *zovjet katonát megölni nem bűn. A holttesteket, elrejtették és «bűn-jeleket igyekeztek eltüntetni.
Gyilkosság a kolostorban
Olti: Mondja cl, hogyan volt ar, amikor najntkeiülcg is gyilkolt?
V*zér-\Vle»el: 194-1 december kő" tftrténl, nr egyik napon, iigv 11 or* körül hceocnflcttok n ko. Irtotorbi, ahol ketten tartózkodtunk. Könyve» Lnjos testvérrel kimentünk « folyosóra, a* a|tón egy kftxíptormotfl «zovjet katona lépett be. tn rátámadtam a katonára, üt-legelni kezdtem fit, tnafd a pénitár-srobánál kezét hátracsavartam » jobb öklömmel óriásit ütöttem a nynknlrlfire. A katona eláfult, Tcst''mmct nekinyomtam a falnak, elraboltam tőle pisztolyát és fej-Mőttem. A katona a lövéstől le-tuhont. a földre, egyet-kettőt só'' hajtott még és meghalt. Sevtttük a holttestet a fürdőszobába. Könyves megijedt és szaladt kifelé. Én rákiáltottam: „Mi az, suszter, megijedtél?"
A gyilkosság után, mint Vezér-Wiesel "elmondotta, igyekezett kimosni fehér reverendáját. amely véres lett- Azután megebédelt, majd Könyvessel együtt a kertben elásta a holttestet Itt maradt a holttest 1945 április 11-ig, Vezér-Wiesel letartóztatásáig. A kiskun félegyházi rendőrség Vezér-Wieselt állandó uszításaiért a népi demokrácia ellen — letartóztatta. Akkor módot talált arra. hogy Tóth Illést megkérje páter Hojos Ákossal együtt, vigyék át a holttestet a kistemetőbe, ez megtörént.
Olti tanácselnök megállapította, hagy a vádlott előadását megerő-sí:i a nyomozás a helyszíni szem. lén felvett fényképek. Ezután Vezér-Wiesel a tanácselnök • •kérdésére elmondta. bujkálásának történetét. Pá''ter Besnyő Gyula Budapesten azzal biztatta, hogy •ne féljen, két hét múlva Itt lesznek az angolok* és vidékrs küldte bujkálni. Ez 1945 juniusá. bsr volt.
EzutlAp elmondotta Vezér-Wie. hogy « Pálosrend vezetői tud. íak a gyilkosságokról s ezt valósággal dicsői égnek tartották. Éppen ezért a rend vezetői per-íelypénxbő! rendszeresen ellátták bujkálás* alatt. Karácsonyi Guldó plébános ■ szegedi egyházmegye
terültére is megszerezte s/-ámár« & gyónWdsl engedélyt.
Hamvad én Péteri püspökök i a gytlkog pártfogói
Olti: Kftöl?
Vegér-Wiesef: Hímva« Endre csanádl püspök úrtól. Karácsonyi megkért engem, hogy menjek fel a Püspökhöz s kérjem meg, hogy helyezzen valahova egyházi beosz. tásba, ahol dolgozhatnék is. de rej4ve maradnék a hatóság szeme elől. . Én elmentem a -csanádl püspök úrhoz. Hamvashoz.
Olti: Személyesen?
Vezér-WiéseJ: Személyesen,
Olti: Hol ke*esfe fel? •
Vezér.Wiesel: A püspöki palotában Szegedén. Akkor elmond, tóm. hogy-én bdzony nehéz helyze''. ben . .vagyok, mert 1945 telén polgárőreimmel több szovjet katonát megöltünk Pálosszentkuton ''A püspök ur ¡sikkor azt ajánlotta, hogy meneküljek el.-, Olti: Péteri József is segife-te ötit?
Vezér.Wiesel: igen, Péteri József is tudott az én pátosszentkuti bűneimről és segí''e''t. — Vezér. Wíese} -a következőkben arról vallott. hozy Péteri József engedélyével többizben is tartott ugyne.
Vasárnap, 1&5L íon. 24.
yeae*t néemísssí''őt a vécí egyházmegye községeiben.
Elnök: Az egyházi személyeken kívül világi személyek segitet-tek-e önnek bujkálásában?
Vezér.Wiesel: Igen, ez egyházi személyeken kivül rejtegettek en. gem szeretőim Is.
Elnök: Szeretői?
Vezér.Wiesel: Én mint pap na. gyon bűnös és erkölcs*elen életet épem.
Olti: És ezt tűrték a rend lag-
iai?
Vezér-Wiesel: A rend tagjai <ür-
•ék. mert 6k is hasonló életmódot folytattak. 194$ tavaszán budapesti lánnyal szekszuális köp csőlátót ''arotfrsm fenn. Ezt a leányt azzal szólítottam meg...
Olti: Nem tudta magárpi, hogy pap?
Vezér.Wiesel: Tudta. Én az'' mond ám, hogy ki fogok lépni a rendbö> ,és elveszem feleségül. Mivei másállapotba került és én Illegalitásban voltam. rávettem arra. hogy más férfihez menjen nő. ül. Nőül is ment. és mcgszül''e a gyermeket.
vélünk többet, ön 1950 január iában még bulkftlt?
Vcrór.Wiczcl; Igen. '' OJ/i: Kapott ön ez Időben valami okmányt?
Vexár.Winol: MBO-ben kaptnm a pápától egy külön áldást.
OJtl: F.rrfll okiratot ttok''«* kiállítani?
Vezór.Wiescl: Igen, A pápul áldás «z én nevemre szólt. pá. ter Vezér Ferenc névre,
Olti: És ezt hogyan kapta meg?
Vcsér.Wicsct: Rómában páter Zembrusky beszámolt a pápának a ml tevékenységünkről. És ho. gyan, hogy nem. elküld''e Magyarországra és innen páter Csel. lár Jenő elküldte nekem Soltvad. kertre.
Olti: Csellár, tessék kérem kl. jönni. Igaz ez?
Csellár: Igen, 1950 januárjában Vezér, Éoyosi és én kapjunk Rómából * Vatikántól .különleges pápai áldássá'' cimmei okirato''
Olti: Különleges pápai áldás volt?
Csellár: Igen. Egy díszes okirat
Junius 25
A pápa áldását adta a gyilkos Vexér-Wieselre
Olti: Elég, erről már nem bc I volt ez. Körben dl&zitves s n dlszi
'' tósbe pálosrendi mo''ívumoknt Is Iktatok be,
Olti: lízj az okmányt Zera-brzttsky Mihály küldte önnek és ön továbbította?
Csellár: Igen. Soltvndkertív küldtem, ói: bujkált Vezér,
Olli; lix gyakori áldás vngy rendkívüli kitüntetés? Csellár: Rendkívüli kltflitctén. Ezután ii védő Intézet kérdés! Vezér-Wiesel Ferenchez. Válaszában n vádlott, elmondotta, hogy .soviniszta beállítottságához nagyban hozzájárult hogy min: rálő« szerzetesnek csak soviniszta ós fasiszta irányzatú könyveket volt szabad olvasnia.
Az elnök ezután berekesztette d tárgyalást. Folytatását hétfőn
reggel fél kilenc órára iüzlé ki. *
. Közvetítés a tárgyalásról
Junius 24-én, vasárnap 13-30-kor * Kossuth rádióban hsngké-péket közvetítenek Grősz József és társai bünperének fő árgyaiá-sáról.
ö»ők szégyenbő''yeget süt a rabló imperialistákra. Holnap lesz egy éve. hogy az eszüket vesztett ra-gadozók orvul megrohanták a Koreai Népi Demokratikus Köz. társaságot, hogy amerikai gyarmat tá, a Szovjetunió £s a Kinat Népköztársaság elleni támadás támaszpontjává tegyék. Egyidejűleg elfoglalták a Kínai Népköztársaság területéhez tartozó Talvant, megkezdték berepüléseiket kínai területre, s vadáMatl kegyetlen, ségge! pusztítják a békés koreai lakossáRot • és a bombázott kínai vidékekot.
A koreai nép önfeláldozó bzi-bwtoághareát, n hősiességnek és huaszeretetnek c ragyogó mcgnyl. latkozását i-llágszerte rokonszenv, vei figyelik « beostllctcs emberek száz milliói, Korea nsgyrésze ro. mokban hevnr, de « koreai nép él és fl''szántabhan harcol, mint valaha, Kofan nem a béké* népek, hanem « betolakodók temetője. Megszámlálhatatlan a* n veszteség, amely « koreai népet érte, de a kinai nép tejtvérl wgltfégr, a békés és demokrácia rgé*z táborá-
nak támogatása áttőrhetttlensé t«. szi a koreai falat. Ellenben a kül. földi rablók a háború etsö kilenc hónapjában több mint negyedmillió halotíat cs sebesültet. köeo.i hatezer gépkocsit, mlijtegy négy. ezer ágyút és másfélezer repülőgépet veszítettek. Az amerikai hí-dászat'' teljesen csődöt moadotf Megbukott MacArlhur, s követni fogják utódal Is. Ugyanekkor a koreai nép a nagy veszteségek el. lenére n hátországban példátan gyorsasásgal állítja helyre a gyárakat'', épületeket, vasútvonalaké munkájának termelékenységét «t. szőrösre emelte a háború óta. s Így segíti a frontot.
Á koreai nép igazságos hábnriit folytat'', ez legyőzhetettenségénrk xáiogn. Ar. Intervenciósok rib''óhi. borút folytatnak — ez klkerülhe. te''len pusztulá.suk kutforráM. a koreai népet a vllig becaületo százmillióinak támogatás* mellett a nagy Sztálin fiúival lalkMlMk,
akt kljtfenteHet ..... a kowai hA-
honi cMkla ar. Intervenciósok vr neségével végződhetik."
Gromikd elvtárs nyilatkozata a párizsi tanácskozás sikertelenségéről
A. Gromiko elvtárs, a Szovjetunió képviselője a külügymi-niszterhelyet''tesek íanácskozásán, junius 21-i nyilatkozatában leszögezte, ..hogy .a...párizsi tanács-kozások sikertelenségének oka a három nyugati hatalom kormányának politikája. Emlékezteted arra, hogy a szovjet kormány nyoLc. hónappal- ezelőtt-inditvá. nyozta a Külügyminiszterek Tanácsának összehívását a potsdami egyezmény teljesítése kérdésének megvUatűsára, s
ezt a javaslatot a közvélemény nyomására a nyugati hátai, mak végülis kénytelenek voltak elfogadni, de a fárgyaU-sok során saembehelyeckedtek a Szovjetuniónak a béke meg. szilárdítását szolgáló jav&sla. taival,
A nyugati hatalmak kövolelték a napirend ktbővitáHÓt, amibe o Bzovjotunió bele i» ogyezet-t, ja-vftsolva, hogy H kövo''kező kérdéseket terjCKíizék n Külügy mi-niaastorck Tunácwi elé: 1. A pol#. daml egyezmény leijei lléaének kérdését; 2.- a Németországgal való békeazfirződén mígkötéíó-nok meggyorsítá»a 6» a megszálló csapatok kivonásának kér. dése; 3. az európai helyzet megjavításának és a Szovjetunió, az USA, Nagybritannia és Franciaország fegyverzete ós fegveres erői csökkentése azonnali meg. kezdésének kérdése; 4. az Északatlanti Egyezményről és az amerikai támaszpontok létesítéséről európai és közeikelei országokban; 5. az olasz békeszerződé5 Triesztre vonatkozó részének tel. jestíéee. ,
Ezzel szemben a nyugati hatalmak javaslatai az európai feszültség okainak és a Szovjetunió, valamint a nyugati hatalmak közti kapcsoltok megjavításához szükséges intézkedésekről, az osztrák állam szerződés, befejezéséről. a német egység . vissza-állitásárói és a békeszerződés előkészifé«érőí, végül a román, bolgár és magyar békeszerződésről terjesztettek elő napirendi javaslatod
A ayugatiik javaslat«! és a tárgyalisok során tanúsított majrtüartásuk bisonyitjx, hogy s megegyeeés hlntlelése- ré-szükrő- csak üres frázis volt.
Ezután Grcmiko elvtárs részletesen beszélt arról, hogy a nyugatiak az egyes napirendi pontók kérdésében hogyan gátolták a megegyezést, míg a szovjet ;kül-; dö''.tség következetesen engedékeny volt, mert megegyezésre törekedett.. Hangsúlyozta, hogy az értekezlef válságát a nyu- . gátiak idézték elő, amikor mereven elzárkóztak az elöl, hogy megtárgyalják az Éazakatlanti Egyezmény és az Európában levő amerikai támaszpontok kérdését. Hangsu. lyozta, hogy a nyugati hatalmak kafonai nzövetiégro lépnek a hiileri»:a ''ábornokoJtkal, támadó blokkjukba bevonják a fasiszta Görögországot, Törökországot, sőt Spanyoloruzáfjot in,
Befejezéaül kijelentette Gromiko olviár»: „MagáVSl értetődően n-t előállott helyjsotért « három hatulom kormánya vlwll « felelöuaégot, amely kormányok lehetetlenné te''ték a megegye-zéat,,. Az USA, Nagybritannia én Franciaország kormánya olyan irányban viszi az ügye. ket, hoay az európai helyzet ne enyhüljön, hanem még jobban kiélesedjék". Végül Sztálin elvtárs szavalt idézte, amelyben hangsúlyozza, hogy a szovjet kormány tántoríthatatlanul folytatja a béke megőrzésére Irányuló pdBti. kát. ;
amely mind-ett népnek érdeke, é
— A SZOVJET-KINAI árucse. ceegyezményről szóló jegyzőköny. vet irták alá Moszkvában, amely mindkéf léi részéről a száUilmá: nyok jelentékeny növelését irá. nyozza elő ez 1951, évben.
— MEGFOSZTJÁK a sriaesbő-rfl lakosságot parlamenti képviseletétől ''a Dó''afrlkai Unióban % Mahm-kormány mcst kidolgozott választási tőrvénye alapján.
MELEG, ESETLEG ZIVATAR Várható Idő tárás: Vasárnap délu''án már több helyen, elsősor. ben e Dunáglulon és &z északi határszélen lehétnek záüoresők. zivatarok. Élénkülő déli-délnyugati, később nvugtfi-északnyugaii szél. A meteg átmanetüeg fokozódik.
Koreai hadijelentés
P/ienjan (TASzS^). A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága junius 22-én- közölte, hogy a koreai néphadsereg egységei, a kinai önkéntesek osztagaival, szorosan együttműködve, minden fronton sikeres harcokat vivnak az amerikai-angol intervenciósok és Uszinmanék hadserege ellen. Junius 21-én éjjel a néphadsereg éjfszakai bomba-vetői bombázták a Szöul enszani
pályaudvart. A bombázás km-et. köziében tüzek keletkeztek és erős robbanások történtek. .Június 21-én a néphadsereg lééi-ereje léglha''rcokban lelő^ négv ,.F. 86" -ellensége.«; vadászgépé-egy „Mustáng F. 51"-et, valamint megrongált több más ellenséges repülőgépet. Junius 22-én az ellenséges repülőgépekre va-.dászó lövészek az ellenség há-rom repülőgépét lő''íék le.
flz HDNSz végrehajtóbizottsága követeli a koreai báboru haladéktalan beszüntetését
A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség végrehajtóbizottságának csü''örtökí ülésén vitát nyitottak a Koreában járt. nő-, szövetségi küldöttség vezetőjének beszámolója feleÖ. A félszó. lalók teljes mértékben támogatták a bizottság beszámolóját és ujabb • tényeket .soroltak .fel. az. agresszorok "Koreában elkövetett gaztetteiről.
Ezután Zinaida Gagarina, a Szovjet Nők Autifusiszta Bizottságénak helyettes elnöke java-solta. hagyják jóvá a Koreában
járt bizottság jelentését és a Nőszövetség titkárságának ezzel kapcsolatos intézkedéseit. Az indiai küldött javaslatára a vég-rehaj-tóbizottság ''határozatot > fogadott el a:Koreában járf, hőszö-vetségi bizottság munkájának eredményével kapcsolatban. A végrehajtófcizoí-tság az olasz kü!-dötr javaslatára levélben fordul az ENSz.közgyűlés és a Biztonsági Tanács elnökéhez, követelve a korenl háború haladéktalan beszüntetését.
A Francia Kommunista Párt. Politikai Bizottságának nyilatkozata
Páriz* MTI, A Franci* Kommu-cista Párt Poil''dkal BlzolUságu nyilatkozatot adom kl, umelybon hangsúlyozz^, hogy & váUs/tásl csalás eredményeként vadul rcuk. elós többség kerüh ü numaotgyü. léabe, Ez a nemzetgyűlés blzonyo. wn nem ítQel. meg M békére és a azabwbágre vágvó francia nép Ju. nlus 17-1 szavazása eredményének Súlyos Viazély fenyége i országunkat, a békét a tömegek élet.
viszonyait és a francia nép brtdságjogftlt r- állapítja közlemény,
A Kommunlstiu Párt «ttm>k da-tában, hogy Franciaország nem-zeti érdekeit védi, felhívja e francia férfiakut H nőket, egyaégís?n küzdjenek « békcpollllk« kllurco 1 ásóért, amelv megfelel Francia ország és a francia nép érdekelnek.
mert volt
nyepeminybetétkónTvem!
t*f
Vegyen íakarékbéiyeeet
vagy fegye pénzé}
takajtó^téticöíjybfi
rfBT ÉS F/RTÉPÍTÉS
Sz aratás-cséplési munkákban u alkofmauy megüoneplRmit tiszteiéiért indított verseny hőseivel eristisik tevásb Pártunk serait
Harotp eve múlt, hogy Rákosi elvtárs nagyjelentőségű cikkében ¡•tfvclme>tctelt bennünket a párt-,-pttes lenini-sztálini cgvik alapelvére: hogy a Párt élcsapat. Azóta » Párt vezetőszerveinek hatiroza-•ai alapján több olyan politikai és tervezeti intézkedést Hajtottunk veire, amelyeknek célja a Párt él-víspat jellegének megerősítése. Emelkedett a párttagság ideológiai <;invonaIa, fegyelme és áldozat-Vétsége, megszilárdult a Párt .jervereti egysege, ¡avult a Párt munkamódszer», « pártonbelüli demokrácia és a tömegekkel való k ncsoUt.
Tártunk II. bnngre&arut>a fel-«Ulként tűzte elénk, Hogy becsű-''»''cs, tiazUmultú, teimelfebon ki* '' mt dolgozókkal állandóan erősit-ul eartsservczeteinkel, • Sttáhn elvtárs «/t tanít i*t „Ah-hm. hogy n Part élrsapnt /<•• ív"t, M kell vennie mngahn n mun• legfahh tltmt''il, lapom* iái-itatlwl, fnnadalmUúgukef, ha-tnr lelem adoadituknt a pmletnrln-t»n tífye trónt". Fel kell venni m*. :4b« • dolgom parasztság legjobb» uii é* *. néphez hü értelmiség l«g* kiválóbb képviselőit. A (eladatunk tehát it. hogy Pártunk tagiága a ¿"Igosó nép legjavából kerüljön ki, meri cnélkül a Párt «em nyerheti meg » pártonkívüli tömegek bizalmat és hűségét.
Azok a hibák és hiányosságok, melyeket Pártunk II. kongresszusa a pártgpités területén {eltárt alap-szervezeteinknél, a mi városi Párt'' bizottságunk munkájában is meg-i aláihatMegtalálható a tervsze-rütlenség. a kellő politikai nevelőin unka hiánya, az éberség elhanyc-¿olása, a pártonkívüli tömegekkel nem kellő módon való foglalkozás. Előfordult a MEZŐKER pártszervezeténél, hogy egy volt fasiszta horthysta tisztet akartak felvenni tag. jelöltnek. Ezt azonban * dolgozók és a városi pártbizottság ébersége leleplezte és eltávolított» a tagság soraíbóL De például a Villanytelep üzemi pártszervezeténél n«n voltak elég cberek. Csak bosszú idő után leplezték le Cságolyi János zalaszent-iváni kulákot, volt malomtulajdonost, aki a Szociáldemokrata Pártból'' került át és züllesztette a munkafegyelmet, akadályozta a munkát. A dolgozók felháborodása azonban megakadályozta, hogy tovább végezze aljas bomlasztó munkáját és eltávolították a Pártból.
Ha megnézzük az üzemi és kerü-leti pártszervezeteink munkáját az utolsó hónapokban, kétségtelenül tavulá» mutatkozik. A/onb&n a Városi Pártbizottságnak még terv-t>.''»nlbban kell dolgozni». Pártszervezeteinket elsősorban «sokon a területeken kell erősíteniük, ahol különösen n«gv fslsdsiok várnak megoldást*, páldául m Konfekció Ivemben, Ruhagyárban, Magasápl. tési Vállalatnál, Téglagyárnál, at. oralás''tiséplés munkálslsinál és a •«■rmelóaittvetkeíCtekben, Itt kell megerósittn! ígász párlmuakánkal, meg kell javítanunk « tag- és tag* ielőltfelvttelt és « 16 politikát n:unka következtében százával ke» riilnek maid felstlnre a becsületes, lejlidóképes, Párthoz hü dolgozók.
Most már egyre rendszeresebben foglalkoznak az üzemi pártszervezetek a tag- és tagjelöltfelvételek-kel. Az elmúlt havi taggyűléseken « termelő üzemeinknél a titkári beszámoló után a-a Városi Pártbizottság aktívái foglalkoztak a p''árt-épftés elvi kérdéseivel, a Párt v«-Jetőszerepével és a párttag fogal-ffiárak tudatosításával. Ezek a tag-2fülesek általában, jók voltak és az alapszervezetek vezetőségei és a tag-£«í is egyre inkább megérti a Párt állandó erősítésének jelentőségét. Megmutatkozik ez abban, hogy 2míg márciusban csak 54, májusban már 105 i*g- és tagjelöltet vettek fel Már hónapok óta egyre csökken a selejt és emelkedik a munka termelékenysége a Konfekció Üzera-Ez annak az eredménye, hogy az üzemi pártszervezet pártépítétt ®«akáj« megjavult, tervszert!«,
rendszeresen foglalkoznak a dolgozókká], Felveszik a pártszervezet tag- cs tagjelöltjeinek sorába az olyan dolgozokat. mint például Molnár Rózsi, Katona Gizella, akik a munkájuk során bebizonyították: méltók arra a kitüntetésre, hogy a Pártunk soraiba kerüljenek.
De nemcsak számszerűleg javult a tag- és tagi cl ölti elvé tel, hanem minőségileg is, hisz az üzemek leg~ jobb dolgozóit veltók fel alapszer-vezetciok, mint például Horváth István sztahanovista, ifjumunkás kőművest, aki a Ruhagyár építkezésnél a legmagasabb termeléM eredményt érte el és Hstahánovlst« tapas*tiU,taH, módsserét átadja » többi rut^oknak, Nápnevelőmunkáiát renHss»fe*en vegri ás egyre f»jles?ti nt elméleti tudásai is.
Javulni* mulat k"tik n Untaink és nAk htvonasában In, különösen * Konfekció Oiemben ás * ruhagyári épltkesásnál, «hol egyre több b«> csületes fiatal dolgorö nőt vesznek fel tag* és tagjelöltnek. Még min* dlg vannak áronban olyan alap. szervezeteink, amtlyek nem foglal-kosnak kellőképpen a területükön lévő dolgozókkal, például az I., III. és V. körzet, viisútoaxtálymérnök-ség és fűtőház, ahol nem folyik kellő felvilágosító munka és igy nem is tudják rendszeresén erősíteni pártunkat.
A tömegekkel a III. kerületi pártszervezetnek leggyengébbek a kapcsolatai.
, A vezetőség arra Iratkozott, hogy „nincs a kerületben jó munkát végző dolgozó". Van a kerületben sok jó, becsületes munkát végző dolgozó, de a III. kerületi pártszervezetnek nincs meg velük a kapcsolata és nem kutatja fel a termelésben élenjáró pártonkívüli dolgozókat. A népnevelő munka is ellaposodott a kerületben. Nem tudtak kellő számban bevonni a népnevelő munkába pártonkívülieket. Nem állt kellő erő — a becsületes pártonkívüliek hiányában — a pártszervezet népnevelői segítségére és ezáltal jelentősen elmaradtak például a koreai gyermekek részéré indított gyűjtéssel is a többi kerületektől.
Most a falun az aratás, cséplés, begyüités üzemeinkben az alkotmány ünnepére tett felajánlások teljesítése a harci feladat. Mun-kásositályunk cs dolgozó parasztságunk a döntő cs«fák idején edződik- Ezekben a harcokban százával és ezrével kerülnek felszínre olyan becsületes dolgozók, akik méltók Hrr«, hogy Pártunk tagjai között legyenek. Ezeket e dolgozó. k»t nevelni és tanítani kell, mert a ló kádermunka olyan vetés, melynek termé« Mámorosan téríti vissza a ráfordított fáradságot, Cxárt a párts/írvezeták leludats, hogy kfséHák figyelőmmel az ara* tái''ciápléibtn kitűnt, munkásokat és delgoió parasztokat, foglalkozzanak ez alkotmány tiszteletér» Indított v»rsenyb®n kitűnt — és elmaradott — dolgozókkal. Nevel, jck. segítsék őket, erősítsék leg* jobbjaikkal, a munka ú) hőseivel nagy Pártunk sorait-
VEICZI FERENC,
a zalaegerszegi városi pártbizottság titkára.
A Szabadságharcos Szövetség
nagykanizsai városi atarpszerve keddtn (26-án) es^e hat órakor taggyűlést tar;. Kérjük a tagok pontos megjelenését, a vezetőség.
2 A L Á '' A Magyar Doleotók Pártja Z«i»
megyei Bizottságának lapja. — Fele 16s szerkesztő: Szántó Jen6 — Felelő.« kiadót Darabos Iván — 8ierkésztö^ég: Zt'' -trerezeg. Kossuth Lijot.ntea R Tel. 250. Nagykanizsa. Zrínyi M-n 29. Tel. M. — Kiadóhivatal: Zalaeger. szeg. Széchenyi.tér 4. Tel. IDJ. ífagy. kanizsán Zrínyi M^a. 23. Tel. 8». Ké. szült a Vasmegye nyomdában Szom. bathely, Kottnti L^n. 6. Tel: 75. -rálel«» vezető: Hegedi» Qynl».
Megvetjük és gydlöljüh Grő&z érseket és bandáját = a legszigorúbb megbüntetésüket követeljük
Dolgozók a leleplezett gyilkos összeesküvőkről
Két napja folyik Grósz József kalocsai érsek és társai összeesküvő bandája bünperének ■tárgyalása. Dolgozó népünk felháborodottan és gyűlölettel követeli az imperialista kémba ida példás megbüntetését .
A '' zalaegerszegi ruhagyár-éprtkezés dolgozói leve''ü''kben ezt irják:
,,Mi. a zalaegerszegi ruhagyár hOO szervezett dolgozója, izzó gyűlölettel és felháborodással figyeljük Mindszenly utóda, Grősz József voll kalocsai érsek és társai népellenrs összeesküvése perét. <\j
Amia mi teljes odaadással és szocialista munkaveraennuel építjük qyórainkaj és lakóhdzainkal, addig GrötTék bandája, a klerikális reakció, nr imperialisták, negitiégébcn bírva ntövl rllrnilnk »dfrt, népe/lenn temtt, Eddigi ertdmtnyeinkrt Mrtkn* akarlak K/m/. Art alkarldk. u/hól
a Hnhtburgnk, a kirdlfftdg ural, miU hnstdk i Hietwedeti ntf-Vünkre.
Ml, a ruhaguilrl epkktse» rtol. grtítií fnkmzuk harcunkat n munka frontján, Abktxtmdnwwk ünnepére ulabb munkafelajdnW-sokat ieltünk <!* ezzel is bebl''n. nyitjuk hazánk, Pártunk ás Rákosi elvtárs Iráni drzeU szerac-tünket ¿s hilségünkei.
Mi mcqve''iQk és gyűlöljük rzt a felforgató bandát és kövc-tel. jük a legszigorúbb megbünte é-sükei."
ökölbe szorul; a vasbeton-szereléstől megizmosodott kezem — irja Völgyi Józs:f ujitó,
vasbetonszerelő — mikor elolvastam Grősz József és bűntársai elleni vádiratot. Ezeket a banditákat nemcsak az építkezésünkön dolgozó munkatársaim ítélik el, de gyűlöletül gondol rájuk minden öntudatos zalai dolgozó munkatársam is. Meggyőződésem, hogy a magyar ncp bírósága Grosz Józsefet és bün:ársai<t a legsúlyosabb büntetéssel sújtja. Ez/ kövelelem én is. valamennyi munkatársammal együtt." * Plecskó Gyula segédmunkás
tgy fejezte ki gyűlöleté- az imperialista kémek ellen:
Amidőn a Szabad Képben olvastam Grősz József és társai vádiratát, felháborodtam azon hogy újra Mind.szen.ty gyilkos .tervét akarják megvalósítani.
Kénem, hogy a legsúlyosabb büntetéssel sujisák ezeket az aljas imperialista kémeket és nyerjék el méltó sorsukat ezektói a ráfiunk, békét akaró dolgozókon élősködni akfirö banditákl"
Az oktatási szünidő alatt hasznosítjuk a politikai iskolán tanultakat!
A tótszentmártoni alapfokú politikai iskola hallgatói levele
Mi. Tótusentmárton dé\gtlAv kömén alapfokú paiitlkai iskofájának hil/p^Ml e/>ioídro.«/,uk, >mí7i/ n tanultukat, mnnt az nred-mént/e« ídróuteífffl «fdn, mép In-kábh felhanenáúuk mlndwnapt felvilágosító tMt/nA''dnkhnn <í« poftftkai ttifltdsunk<t/ állandóan böviijük. Az nktatáfi »xilnIdő alatt n Szabad Népet, Pártunk központi lapját rendszeresen olvassuk és cikkeit minden vasárnap közösen megvitatjuk.
Jó ffílvilápositó munkával és példamutatással küzdünk n termelőszövetkezet megerősítéséért. El akarjuk érni. hogy 5 dolgozó középparaszt lépjen be a Hl- tu pusu szövetkezetbe és megalakuljon községünkben a II- tipusu
tcrmelócsapnrt, Ksenkivül rf/tn-járunk n nAt''énydpo/dK munladk. aratás, csapié, rlvégsóiiben, pil-riflt mttfrtfMtik n heisoted//a/dv» teljesítésével. A: egg^ndeg doj.
parasttok kötött fot''dfcb n^pflrprílsltjtík n hahóiiak áttal eíliif/líoíí verseny jefentSségtt, hogu minden gasda mdr a esép> löpépföf vlgge be feleslegéi a szövetkezén magtárba.
Igu válaszolunk a szomszédságunkban leselkedő Tito-banda és belső ügynökei aljas propagandájára és igu készülünk az v) ckfatásí évadra. " ^
Az iskoja hallgatói nevében: KOVÁCS JÓZSEF iskofabizafmi.
A marxizmus-leninizmns tanulmányozása elősegíti a termelés emelését is
A ruhagyári építkezésnél a dolgozók egyre inkább megismerik és élsajátiiják a kommunizmust épitö . szovjet épitŐ-s technikát. Ehhez a munkához nyújt szilbe felmérhetetlen segítséget az * építkezésnél folyó pár<oktatás. Az a dolgozó, aki politikailag képezi magát, megismeri a marxizmus-kniniznnfc tudományát, már nem ragaszkodik az építkezés módszereiben sem a mult elavult ósdi módjához. hanem az u^at, a fejlettet alkalmazza.
A poUÜkai képzés teszi lehe. tgvé nemcsak az uj technika gyorsabb elsajátítását, hanem a munka jobb megszervezését
Is.
A dolgozó nemcsak a suját mun. kiüját ''látja, hanem tálában va i azzal is, ''hogy az ő munkája milyen fontos ráfiZQ a« ópltkc-/.ós nek.
A ruhugydri ápltkeüóanál folyó s^íinliiárluinnak tU van hulitMi, A/.ok u/, dvlársak ás párton-kívüliek, mint például Dosspql Kálmái sr.akiárs Is, akik rmt vettek a polMkal iskoláit, na. gvobb köt-fr''.oségérüettcl végiik munkájukat, A rtthauvái''l ópll. kelésnél dolgo/ó segédmunkások jóráiíc a kőrnyció falukból jött be munkára, otthon is van földje, amit megmunkál. Sokszor igazolatlanul maradnak távol a munkahelyükről, a politikai iskola hallgatói is vidékiek, két-lakiak, de ritkán fordult elő, hogy igazolatlanul maradtak volna lávol Jó példát mutatnak azoknak, akik nem vesznek részt az oktatásban.
De iHincsak ezen a téren mutatkozott meg a politikái iskola nevelő hatása, hai?m elősegítette a munka jobb megszervezését is- Süller János elvtárs, aki februárban let*, tagjelölt és a politikai iskola lelkes látogatója, áitalában 130—160 százalékos teljesítményt ér el. Ezt a szintet a kongresszusi hét óta tartja. A Ruhagyárnáj folyó politikai iskola hallgatói között van Horváth I^ván e-vtárs, aki sztahá. novista lett és mos;, a fiataloka! oktatja Maxímcnko elvtárs mód-szsrére.
Az eredmények mellén azonban vannak hiányosságok ..is. Hiba volt például az a vámosi
Pártbizottság részéről, hogy a ruhagyári építkezésnél későn indította meg a politikai iskolát.
< A politikai Iskolák -nem k''affc.
<4k meg a megfelelő támogatást gz alapSzervezet&ől. . ■
Matécz elvtárs, aki az egyik politikai iskotóipsí: vo^tó^gvéd''nl végezte a szervezést és egyedül harcolt a lemorzsolódás ellen. Az alapszervezet vezetősége nem törődött a szemináriumi hiányzásokká). keveset foglalkozott a hiányzók nevelésével. A politikai iskolák megtartása elé akadályt gördítettek a pénteki — oktatási — napon tartott különféle gyülés-k, értekezleteik. A Poli-<ikai Bizottság ^autóbbi határozatában kimondja, hogy az oktatási napon semiiyen más gyűlést, vagy értekezletet nem szabad tartani ,Az építésvezető-ség sem adott megfelelő «ánm. gatá»l ii polkikul Iskola hall-patáinak, an lak ellenire, hogy .átm a munkában a tanu!á* ha* tálát,
A ruhagyári épltkexósnúl a/ 1030—81, évi nklu''ásl Idény in-nulságal alapján a <kővetkfXÓ okttalásl IdósKaKo* »/, alnptMr* ve/.ot már jobban és alaposabban késxiti elő, A propagandistákra megtette javaslatát a Városi Pártbizottságnak. Köztük vainak azok az elvtársak, akik a <erme-lésben élenjárnak.
A további feladat az, hogy
minél több párttagod tagjelöltet és jói dolgozó pirtonkivülit
vonjanak be a szervizett párt.
oktatásba,
A politikai iskolán való részvétel megtiszteltetés, amit át kell érezni minden párttagnak é& pártonkivülinek. Ebben a szellembe.! kezdje meg az alapszervezet vezetősége a beszélgetést a párttagsággal, ismerje meg azok politikai képzettségét'' hogy az ősszel a tudásuknak megfelelő oktatási formára oszthassák be őket.
Miért van fokozofrtab mértékben szükség az ''építőiparban dolgozók politikai képzésére? — Az egyes építkezésekbez, a Ruhagyárhoz is nagyon sok uj. eddig iparban nem dolgozó segédmunkás került. Ezek a .politikailag képzetlen tómeg«v számbelileg
erősítették, a munkásosztályt, de elmaradt a minőség, a politikai színvonal emelkedése. Az újonnan jötteket nagyrészt még erős szálak fűzik egy-két hold földjükhöz, amelyet *neg •kell munkálniuk. Jórészt a politikai iskolákra, <t propagandistákra, vár az a feladat, hogy ezekből a kétlaki* r, munkásokból olyan munkásokat neveljenek, akik már teljesen a munkásosztályhoz tartoznak, gondolkodás, módjuk is levetkőzte a maradisá-
a°t-
ötéves tervünk építkezései mhdig több és több képzett szakmunkást igénveinek. Ezért egyre nagyobb gondot kell fordítani a segédmunkások, politikai nevelésérc, hogu belőlük — és különösen a műkből és fiatalokból — jó szakmunkásakat is képezhessünk,
A dolgozók politikai képzM'' nek, öntudatossá nevelésének van még egv jelentősége, Eddig ■ munkavmunyeknél u*i tapasztal, tuk, hogy küxrietben ha''alma* a lendület, de később ellaposodik Ha pollilvallötí képzeltebb* Ictu.ttk dolgozóink, és ve/el.áIk megértik a munkaversenv polUU kai és gazdasági Jelentőiéit. kor meg <udjuk sröntetnl a ver. seny kampányvzerüíégét is.
• ''_ fO.TJ
» — ügyeletes éakWvos m?
Nagykanizsán Bárdos László, Su. gár.u. 80.
NÖVÉNYÁPOLÁSON
A KANIZSAI SPORTOLÓK
Jó példával járnak éléi a nagykanizsai sportolók a vényápolási munkákban. A Srtk-ra labdarugók és az ípilő spsr-•olók ezen a héten is megmutatták, hogy nemcsak a sportban végeznek lelkes munkát hanem kötelességüknek tekintik kenyerük birfositásár is. A nagykanizsai sportolók jelentős számban vesznek részt, a növényápolási és aratási munkák végzésében.
Vasárnap, 1951. jnn. M.
Javítsa ki a hibákat, teljesítse a tervet
a tatarozó Vállalat
A Tatarozó Válla/a; 9 hóna s a növekvő feladatok nagyobbi munkát bi20tt. rá a.Terv. Itt egy gyében, otf epy mosdót kell épi faluban istállót épit a ¡szednek, állami gazdaságnak. Csesz/regen bclt-fiókot, Zalabéren sportpály állnak elölte a feladatok, melye
Dz az egi/re gyorsuló ütemet Vállalat. A Terv beruházásait h télében mégis elmaradt. Pedig a
Anyaghiány — vagy szervezetlenség?
— Áprilisi ''.ervünkéi 94. a májusit 87 százalékra ''eljesite.tük
— mondja Csűri Lajos clvlárs, a vállalat igazgatója. Ez azt jelenti. hogy - a Taarozó Vállal»! májukban 13 százlékkal épi''.ett kevesebbet, min'' umennyit a terv előirt
— Anyaghiány — magyarázok az építkezéseken az Hma-r«1s« t. De a munkások, akik a? er«Hg •''Jlaidojv^ain^k {.zrméNpl biralmk. mái" i* mondanak.
Jász, — mondták cl n dol-snsftk '' ¡1?, Anyaghiány yokke-tv»k»t nkoí, ni«M''i *t, anvagklwt* Mh1 ívakran la*snn inlwi * roe.
svai >t6fji épiiéni ívt^lyn P* »-''•kkál inkább nr, okw/A a/, anyaghiányt, hogy n vállalat be. sztr/i\sl (VKiúlya nem gondon, k''idík Időben wanyag folyama-te* b''.z osttásárói.
Más. nagyoljb hibáról is beszélnek a dolgozók. — Nagyon szervezetlenül folyik a munka — mondják. Erre nem magyarázat az. hogy szét agolt,-kisebb építkezéseken dolgoznak, 250 helyen a megyében. A magyarázat a műszaki osztály, az építésvezetők és a munkavezetők munkájában van. Vannak a vállalatinál jó építésvezetők és munkavezetők. Horváth Károly elvtárs munkavezető például négy építkezést vezet Egerszeg körül. Mindegyiken jól szervezte meg a munkát, erről a rend. a folyamatos munka :enuskodik.
Horvá-.h elvtárs munkásból lett munkavezető. Érzi. hogy párttagsága még többre.-,jobb munkára kötéley. Gondosad ¿¿erve zi a munka;''; ¿la megkapja a tervrajzot, akkor megbeszéli az egész építkezést a brigád vezetőkkel, s rajtuk keresztül a munkásokkal. mert nekik is látniok ke''l: mit is épi enek majd.'' Igy sokkal jobb kedvvel dolgoznak és maguk is résztvesznek a munka szervezésében.
Horváth Károly elv:árs tehát jó munkavezető és mégsem képes teljesen tervszerűvé lenni az építkezést. Sem a Röl-ex-, sem a Játékáru-bclt, sem a Va^nagy-kereskedelml építkezésén. Mert amikor már ké«zen volt. az épület-, akkor jöttek ctuk a villany, nzerelők 3 villanyvezetékeket **erelni Kiváj''ák végls a falakat. Kfoöbb holyrehoxták - JW-ttk a vlíveitpi*ke..ek1 Újra ki-véatik a f»lNk«'', Iámét kőműves-munka kelUit -1 holyrehoatik e*t U. De exxel »cm feje/.ftdö,l be: jöttök «/, ««.¿tHlosok, Eaok isméi leverték « falit. Nem cao. da, hu ax épltkexés nem kéixült el határidőre!
A« ellctm''« azubotúl!
Ezeket ''a hulyo» é» nem egyszer szabó''áz*.szerű hlbáku.; a vállala. műszaki osztálya és elsősorban vezatőjet Kóti Isiváu mdrnök követte el. Kóti mérnök arra használta fel szaktudását, hogy há ráitassa az épitkezé&t. tudatosan rombolt. A szervezési tervele elkészítése, az ellenőrzés megszervezése, az épilésvezstők összefogása az ő feladata leh volna. De Kóti István egyszerűen nem törődött munkájával, áemmiért r.em vállalt felelősséget. Kiderült, hogy nem véletlen ez: egy 106 holdas kulák fia és nemcsak külseje vol^ „dzsentris",
— belül is ellenség volt.
— Először kritikát alkalmaztunk. Kótin nem segiiett. ez. Jobban megfigyeltük munkáját, aztán lelepleztük kártevéseit és elbocsátottuk — mondja Csűri elvtárs. A2ó''s jobb a munkánk.
pia alakult. A Terv hozta. létre. tc-tták hónapróL-Kcmapri. Szép gyárat kell rendbehoznia, a rne-tenie a munkások részére. Egyik a másikban ¡¡ertésfiaztatót az kulturházai. Lovásziban Nép. át hozott rendbe. Végtelen sorban ket ötéves terv^nk bizo.t rá.
mintha nem birná a Tatarozó ajtja végre — saját terve teljest kettő szorosan összefügg.
Moít már keresni kezdtük a hibák mögött az ellenség kezét. Hamarosan követte Kótit. Borbély Sándor főkönyvelő, volt Horthjvtiszt, aki ugy összezavarta a Szakipari Tatarozó könyveiésót, hogy harminc^ember cok-napi munkával tudta csak helyrehozni. Balogh An''al normás tudatosan lani''OMa a normák«''.. önmagának 714 forint megállapított fizetés helyett UOn forin. •■oi ingerkedett ki. Baloghot is lelepi AZtük,
A lelepleze-t rUwn»*gei elú-volttftttak — de mes Af''k a tennivaló e^en a ''^ren, Jo larmn a béreUrámoléban t? korülná*nt, Olvan vé''ke* h«uiyag>tág«al v«g-Mk a bértMsrámoléfdi hogy minden l''ue.ésn*! icmagtKn men. nek « mimkáiok rekUntflnl, V«» olyen bérelszámoló, iki mondta a dolgotóknuUi „Nem érti maga er.t úgyse. (Ebben Igaza van. mert ugy össze*»vart« « kimutatáat, hogy senki s«n éni azt meg). Fogadja el óa Jől van." Az Ilyen türhete.len, fennhéjázó hangot nem szabad megengedni. Ennek az a célja, hogy elégedetlenséget keltsen a dolgo. zók kezötit.
Az augusztus 20-i munkave.rseny során javítsák ki a hibákat
A munkafegyelem körül is feU-Ivos hiányosságok vannak. Áprilisban mintegy 330 munkanap esett ki a termelésből igazold-
lan hiányzások miatt. Májusban nem is tudják, mennyi: elfeledkeztek erről, s mivel uj. — érthetetlenül hiányos — s atisz-ikai űrlapok vannak, tehát a statisztikus sem tudja.
— Egyébként, nagyon kényes dolog ez — mondja az igazgató.— Igy is nagy a munkaerőhiány. Ha megbünejjük a lázítókat, itt hagyják a vállala''-ot. Még jobban elmaradunk a tervből.
A munkaerőhiány valóban fennáll. De Csűri "elvtárs megalkuszik a nehézségekkel. Pedig a becsületesen dolgozó munkások maguk is elitélik a munkafegyelem megbont óit és azt a vezetőt szere ik. aki fegyelmet tart. Horváth Károly elvtárs munkavezető építkezésein nincs, igazojatlan hiányzás, mert Horváth elvtárs maga is népnevelő, foglalóik munkásaival, s azok szereik, jó vezetőnek Jartiók.
Bár »r nrítágoji vflráenyjelw-''Yfieu szerint, a munkaveriwny f.r.ervpíésíbm a Tataroxó Váll«.
eredménye» munkát v*g**tt. -- niiH1" "kuk elhix.^k''vláiir«, A1 plmult |ft nttpbsn ht. ü*eml mateil«*tié*i á''l4g 13« asA^^k-ra emflkede''.t a twm«lékanyi»«í Is nöt. De a/, eddlalnél tökka! wivósabb harcét, kell folytatni a vállalatnak, élén tt pöriwten''e-zet''cl a terv teljesítéséért. Nem szabad megtűrnlök azt a let, amely meglehetősen elterjedt a vállalat vezetői között; hogy: „az ország sok rcssz Tatarozó Vállalata közül mi még jók vagyunk". Ez a nézet, a fejlődés akadályává válik. Pedig a zalamegyei Tatarozó Vállalat fejlődni akar, mert sokat vár tőle az ötéves terv. Az alkotmány ünnepe iisz-.ele''ére indítót versenyben küszöböljék ki a hibákat, hozzák be a iervtelje-sitésben való elmaradásukat!
A bátaszéki kulturcsoport Nagykanizsán
A nagykanizsai vasutas dolgozók szakszervezeti vegyeskara, amely tz Országos Kultúrverseny megyei döntőjében a második belyen végzett, az elmúlt vasárnap Bátaszé-ken szerepelt nagy sikerrel. A látogatást most viszonozza az a bátaszéki kulturcsoport, amely szintén eredményesen szerepelt a kul-tűrversenyben. Ma este 7 órakor közös hangversenyt ad a bátaszéki és a kanizsai vasutas kulturcsoport a vasutas szakszervezet Vorosilov-uti székházában- A két csoport közötti pirosverseny keretében ¿nek-wmmmmmmmmmmmmmmmmmm
kari számok, népi táncok és rövid színdarabok kerülnek bemutatásra.
A város területén összegyűlő mindenféle törmelék és ''-öltőanyag tárolási helyéül £z Ásványolaj Gépjavító Vállalat Vár.u i telepének területé: jelölöm ki Bejárai az állalvásártéren keresztül. Felhívom a város lakosságát, hogv ezeri''ui minden felesleges töltőanyagot a kijelölt helyre szál. litson, Nagykanizsa Város Tanácsa. (D)
— Az udvarán lévő szalmával betakart nedves pelyva rászakadt özvegy Bognár Józsefné 4« éves asszonyra. A nedves pelyva alatt megfulladt,_
A Nevelők Napján kapott jutalmat
A Nevelők Napján Zalaegerszegen a Városi Tanács feldiszi-teti nagytermében ünnepélyesen jutalmazták meg a nevelő munkában élenjáró általános és középiskolai pedagógusokat. Az ünnepségen megjelent Veiczi Ferenc elvtárs, a városi Pártbizottság titkára is.
Az értekezletet Mike Zoltánné elvtársnő nyitotta meg. majd Hajdú Kálmán elvtárs, a Pedagógus Szakszervezet megyei titkára ismertette a megye pedagógusainak munkáját.
''Veiczi Ferenc elvtárs köszöntötte ezután a jó munkát végzett nevelőket* Beszélt azokról a feladatokról, melyeket Pártunk II. Kongresszusa szabott meg a pedagógusok számára cs kérte: ifjúságunk nevelésével vegyék ki ezután is részüket a szocializmus felépitésééft és a békéért vivőit harcból,
Veiczi Ferenr elvtira felszoUU*« uUfj tahó Jénos elvtár», 4 Városi Tanács elnöke ünnepélyesen 4dta át a jutalmakat.
Elsőnek Kováé* BéU elvtársnak, a Jokai-uti általános Ukola ifiaz-. gatóiánik, aki as UknU egét* évi munkáiét, ujjv vajette, hnfiy
Hí lakoUt - n kttftnVUtáa. tisr.v 1 mlnltiMHum ** nr
Mdff egyik Irrtohh (aknlÁ* Jtitink, mlntalNkolátiHk ml-'' ♦ »toltMle. Végrehajtotta az iskolai beiratást 6a eredményesen harcolt a lemorzsolódás ellen. Vezette a nevelőtestület szakmai és ideológiai továbbképzését és a pártmunkából is
számos pedagógus jó munkájáért
aktivan kivette részét Kovics Béla elvtárs a jelenlévők na^y tapsa közepette vette át az ötszáz forint iutalmat.
Bánki Miklós elvtárs, az Ady-utcai altalános iskola igazgatója is 500 forintos pénzjutalomban részesült fáradhatatlan munkájáért
Bánki elvtárs a mnnkás, paraszt gyermekek részére elsőnek szervezte meg a tanulószobát.
Rajtuk kivül még megjulal-mázták Tompa Miklós és Látrányi Antal iskolaigazgatókat 400—400 forinttal. Aztán megjutalmazták még az év folyamán kiemelkedő munkát végzett nevelőket. Ezek a nevelők családlátogatásokkal har> coltak a lemorzsolódás ellen. Az iskolai beiratásnál jó munkát végeztek- Harcoltak a klerikális re-akcJó ellen és példamutató munkájukkal az iskol* tanulmányi szín-vonalának emelésével értek el eredményeket. Az általános iskolákból f» nevelő, 2 hivatalsegéd w. egy nvnnő kapott 200—400 ''forint juUlm«t, . A köiéniskelék nevelói kmöl iu-Ulmat kopott Fiirtd« i|ar*
falé, nyolc navelri, lfnlfttnrn *>* fhnwth Polní hlvat<i!. sagéd^k.
Julílmak kloMtésa után Ferene elvtárs a pedtfl^öusok na« vében-megkösxönte a Pártnak (j a népi demokráelánknak meghet^ü-lését és Ígéretet tett, hogy a jövőben még aktívabban kiveszik részüket 1 szocializmus felépítéséért és a békéért vivott harcból-
Magyar és délszláv rigmusokkal, tánccal készül az alkotmány ünnepére a tótszerdahelyi kulturcsoport
Későre jár az idő,
pihenni térnek az egésznapos, nehéz munkában elfáradt tótszerdc. helyi dolgozó perasztok. A házakban egymásután alszik el a fény, de a kultúrház ablaka világos, vidám énekszó hallatszik onnan. Ilyenkor, késő este próbálnak a kulturcsoport tagjai.
Szeperics Anna tegnap délelőtt az óvodában a kisgyermekekre vigyázott, délután a növényápolásnál dolgozott, éjjel pedig a repce-aratásnál segitkezett — mégis eljött a próbára. Tkálecz István és Huller Balázs DISz-titkár a .termelőszövetkezet DISz-brigádjában az ősziárpa learatása után egész nap a ricinust kapálták. Most pedig énekeketr táncokat próbálnak, szerepeket tanulnak.
Az alkotmány ünnepére
készül q kulturcsoport magyar és délszláv rigmusokkal, tanulják a „Nyári zápor'''' cimü színdarabot.
Az egén falu szeretettel figyeli
a kulturcsoport fejlődését• Dc nemcsak figyelik — egyre többen segítik is. Mint Rozck Márton, a növényápolási brigád vezetője, aki maga is résztvesz a kulturcsoport munkájában.
A téli
falusi kulturversenyen
résztvett a kulturcsoport és bekerüli a megyei döntőbe, de már ke! hónapja, hogy utoljára Szerepeltek. Az akkori sikeres szereplés után alig várják a falu dolgozói, hogy újra gyönyörködjenek műsorukban. A kulturcsoport pedig késiül. Szívvel-lélekkel tanulnak, nem sajnálják a fáradságot. Azt akarják, hogy augusztus 20-ra, az alkotmány ünnepére jól sikerüljön a műsort azt akarják: lássák a''falu dolgozói, nem álltak meg az/ <elért eredményeknél, hanem továbbra is tanulnak és felhasználva a kultur. versenyen szerzett tapasztalatokat, jobb, alaposabb felkészültséggel kiizdtntk az uj tr«dmény*k4rt,
A zalai kulturotthonokról
A kultúrotthon > moigalom
kexdeil nehésságel, laposa ióy.á»Ki után ttiesyónlthen 1« állandóan egyre gyorsabban fejlődik, Nemesük u kulturot''.hűnek sxáma növekasik, hanem a kul''.urotthonok belső élete is mlndjobbau kialakul,
Az élet kul''urotthonalnkbun a mozgalom megindulásának első hónapjaiban sablonos, tulutelen volt. Nem érvényesültek a hely! kezdeményezések h nem egy kultúrotthon munkaterve olyan volt. mint egy egyesl''et tömegszervezeti székház munkaterve. A termeket és a hét napjait felosztották különböző'' tö-megszerveze.i megnyilvánulások, rendezvények közötT és legfeljebb a könyvtár, a rádió, a sport volt az a kulturol;honbau, ami a terület minden dolgozóját érdekelte. Annak köve kez.ében, hogy a kultúrotthon ilyen ..tömegszervezeti székház" volt, bizony sok hiba fordult elő a kuhuro''thon berendezésének óvása terén a kultureszközök állandó vándoroltatása következtében. A főhiba azonban az volt, hogy a kultúrotthon nem tudóig olyan munkát kifejteni, mely a
falu szoeialiMa fejlrtdá*« megfelelően segítette volna, A kuhuro''thoivmojgilum elvi
kérdéseivel u kulturoKhon-ve. xeokkel való foglalkoxáa Javított a htdywMon: Ma vidr Zala tnegye 00 kulturotthonánaU noffU ré/,ze valóban thuddju a terü|e> kulhirmunkdjduak, nemesék Ö«x. ¡átfogja, hanem Irányítja azt, nemcsak végrehajt, hunem kezdeményez is.
Kuliurotthonaink között ál-lundó verseny folyik, melyet havon ta, 6rlékelünk ki és a legjobb kulturotthont, a kulturotihon igazgatóját is jutalmazzuk. Ezzel a versennyel elérjük azt, hogy a kulturotthonaink nagy része egyhónapos munkaterv alapján dolgozik, hogy a veze őség rendszeresen ülésezik, s hogy a helyi tanács Végrehajtó BizoLsága napirenden tartja a kolturotfSbon munkáját.
Kul urot hónaink március, április, május havi munkájáról az ér-ékel és alapján néhány moz zanatot szeretnék megemlíteni.
Vsaáraajj. 1*51. Jun. 17.
, a Ü1 • m I kulturotthonaink
kóiiül a legjobb munkát 0 bduikttrciluti ofojiüm kultur-otthona végesfe. Szépen fejlődik a mavtao t munka (énekkar, wmeka»'', iéne. bábcsoport), kwdi»nek kiépülni ö szakkörök fllmunkdw. <u ujUólwr működik, Je/«mfő„ he/t/eí /opla/ el a kul. iumlthon munkájában <1 stnk* mai, termiueiiudvináinjo« okfa-tág, Srépen ddioük könyviáruk, Jól kihasználják rádiójukat, üg\re« en kapcsötjúk munkatér-vükhöz a kultúrotthon moziját. A kulturot hon igen szép eredményekét ért el a környező köz-ségek paíronálása terén. Diagéppel. áramfejlesz'' ővel, ículturcso-pertokkal, zenei oktatással síelnek a környező falvak támogatására és «iem kis részük vari abban, hogy a környező községekben komolyan érdeklődnek a kulturotthcn-mozgalom iránr $ sorra létesülnek kulluro:<t honok-
Falusi kulturotthonaink közül erőteljesen fejlődik a nagyka-pornoki kjtltwo thon. A kultúrotthon jó munkájának alapja a helyi :anáes hathatós támogatása. A vezetőség aktív, kéthóna-ponként ülésezik, kézben tartja a munkát,- A legjobb aktivák a fiatalokból kerülnek kv Seüer István könyvtáros Agy e&la 19
0]vágót síerzett, Tóth Oszkár DlSrthkár az isazgató legjobb segítője — Jelenleg a «egedi népművelési Iskolán *a,m»l —• Nrpj/ef/e* La jun a müvéül munkábun Jár tts élen, A kultur* otthonban etwalMt «ínjdfa.-d él lAncctoiwrt működik, MáfcUi»-ban étiökkar t.< a/okulf, Ineluben fiztál én idősebb dolgozó naratz. tok egyaránt részt vesznek. Igen élénk u sakk-élo'', Houonta ren-deznpk versem/t „a hónnp lep-jebb sakkozója" címért, Elat ás Tudomány olvasókörük műkő. dik, mezőffazdaaápi ismeret:^-jcsztf előadássorozatuk folyik-Szabad Föld Vawiniapjaiíc is jól sikerültek. A kulturotihon való-, ban ot''.hon, még „üres" napokon is 30—40 rendszeres vendég xxm. Szívesen látoga''ják már csak azért is, merr szépen deko-rált, állandóan tiszta. Jelenles 3 sportélet- szélesítésére feke-pcli-át is építenek a kulturoi:-hco udvarán. '' --<
Alapos, széles tömegeket
megmozgató munkájával a letenyei kulturctthon tűnik k*-Az aktivák ^zám-: talán i-t a legnagyobb. '''' Minden rendezvényiek külön."-•fcan szervezési és technikai felelőse is. Igen s^a1 íofilaikoaaiik'' művész«:! oaunaca-
AZ ALKOTMÁNY ÜNNEPÉNEK TISZTELETÉRE
December 15-lg teljesiti 1951 évi fúrási tervét az Asványolajkutató és Mélyfuró Vállalat
A Dunántuli Asványolajkutató cs Mclyfurókutató Vállalat dol-¿oroj már hosszú hetek óta készül. :ck iz Alkotmányunk ünnepére teendő felajánlásokra. Brigádok, csoportok, egész üzemrészek vizs-iclták felül felemelt ötéves ter vünk nyomán saját terveiket is, hogy megállapítsák, hol von még lehetőség az eddig tett hosszú-lejaratu felajánlások kibővítésére'' Nagv «égit»éget nyújtott ebben a? wcmi háromszög, különösen pedig olajipari vállalatok pártbizottsága, amaly már megalakulásától rendkívül sokat foglalkozott a »er jenymozgslom fellendítésével. Hnnelc ftyomán alaposan megjavult i porUzsrve?et«k ezzel kapcso-!«''.o» munkája, a szakszervezet I>rdig szint« szárnyakat kapott a Kitcay szervezésében.
Ez a mozgolódás « DIMAVAG Diósgyőri'' Gépgyár dolgozóinak kezdeményezése uUn kezdett »¡¡vtc tudatosabb* válni. Az ürcmi H.uomszög alapos munkáiénak az IcM sr. eredménye, hojiy mindenütt, ahol * furó vállalat dolgozik, ter-mtltsl értekezleteket tartottak. \ termclé*i értekezletek eredmé-nvroek voltak. Minden csoport ircstettc uj, megnövelt felajánló -mI augusztus 20-a tiszteletére. A ¡«•''ajánlások túlnyomórészt az évi terv idő előtti teljesítésére cs az orvaggal való takarékosságra vonatkoznak. A dolgozók olyan ujabb kötelezettségvállalásokat tettek, amelyek most már biztosítják, hogy a verseny lendülete az Alkotmány ünnepe után ne csser, vissza, hanem töretlen lendülettel folytatódjék tovább a második tervév idő előtti teljesítésére.
Az igy megtett kötelezettségvállalások alapján már fel lehetett mérni azt, hogy mit tud vállalni a vállalat. Ezt tárgyalta meg ismét az üzent háromszög, s igy született még a dolgozók felajánlásai: alapján az Ásványkutató és Mélyfúró. Vállalat felhívás^ a párosversenytárshoz. B Magyar-Szovjet Olajipari Rt-hoz. A felhívás így szól" . •
, vMi, az Asványolajkutató és Mélyfúró Vállalat dolgozói a MASzOLAJ dolgozóival áp-rilis 27-én kötött hosszúlejáratú verseny szerződésünket ki. bővítjük Alkotmányunk ünnepének méltóvá tételére, illetve eddigi felajánlásainkat ujabb felajánlásokkal növeljük.
A megtartott termelési érte. kezlrteken dolgozóink felszólalásai bebizonyították, hogy a felemelt ötéves tervünk «lap. .ián rohaninttan fejlődő Iparunkat én egyre jobban géppultott mezőgazdaságunkat mlud több <•» több olajjal tudjuk ellátói,
ha muukánkat és munkaverse, nyünket még észszerűbben szervezzük meg. Ezért páros-versenyünkben tett kötelezett-ségvállalásaiuk felemelésére kihívjuk 8 Magyar-Szovjet Olajipari Rt. összes dolgozóit, s mi az alábbi vállalásokat tesszük:
ANYAGTAKARÉKOS. LL! SÁG. A december 31-i* vállalt 100 tonna cementtel szembeu már november 30-ig 130 tonnát takarítunk meg azáltal, hogy már Alkotmányunk ünnepére 85 tonna cement megtakarítását érjük el.
A december 3l-re vállalt 50 köbméter fűrészelt faanyag megtakarítását november 3Hg teljesítjük.
Eredeti vállalásunkon túlmenően november 30-lg 100 toniiH cHőacél megtakarítását vállaljuk.
Az L 2M.au mélyfúrásnál természetes iszap képzésével a különböző IfizapjavItA anyagok felhasználásánál 840O forintot takarítunk nicí.
mTERVTKLJ E8ITÉS. A jelenlegi berendezésekre eső évi métertcrvüuket december 81-e helyett december 15-ro befejezzük. Uj berendezések i érkezésével vállalásunkat eh.j
hez mérten módosítjuk.
i 3 |
TERMELÉKENYSÉG. Termelékenységünket a vállalt 10 százalék helyett 12 százalékkal emeljük, rj-f SZAKMAI KÉPZÉS fo-''> kozása céljából vállaljuk. hogy december 15-ig további 30 furómestert és 120 furómunkást képezünk ki.
Beosztott mérnökeink és fő-fnrómestereink szakmai továbbképzése céljából szeptem ber 1-től 10 hetes tanfolyamot indítunk.
A vállalt felajánlások telje sltését békeharcos kötelezett légünknek tekintjük. Igy akar juk kifejezni forró szerete tünket a nagy Szovjetunió, valamint Pártunk és drága Rákosi elvtársunk iránt, akinek vezetésével építjük hazánkban a szocializmust.
Az Asványolajkutató és Mélyfúró Vállalat dolgozói nevében: VUKICS LÁSZLÓ, a/, olajipari üzemek párt. bizottságának titkára. PÉNZES LAJOS, a vegyiipari szakszervezet Zala megyei elnöke. SZATMÁRI FERENC, igazgató.
A zalaegerszegi Teherautóhivarozási Vállalat logjobb gépkocsivezetője: Vass János
A Zalaegerszegi Teherau''ófu-varozási Vállalat gépkocsivezetői szocialista munkaversenyben nő-vélik tervteljesitósi eredményeiket. csökkentik az üzemanyag-fogyasztást és a javítási kől:«é-geke>''. A verseny elmúlt hónapi szakaszában a vállalat legjobb gépkocsivezetője címét Vass János érdemelte ki. Vass János 187 százalékra teljesítene bevételi és 170 százalékra kilométer-tervét. Emelle''t 19 százalékos üzemanyag és 36 százalékos motor.
olaj megtakarítást, .ért el és kocsijának egyetlen nap sem kellett javítás miatr állnia.
A verge-ny második legjobbja. Berta István, akinek fervteljesl-: tési eredményét lerontotta az 1 nap, amig állt. kocsija. Császár László, Horváth Dezső és Né* meth József gépkocsivezetők szintén jó munkát végeztek, tervüké» jelentősen tuHeljegí tették és az üzemanyagfogyasztást nagymértékben csökken:ef-.ék.
November 15-re teljesítik negyedik
negyedévi tervüket az ÉNÉRT Gyantafinomitó Üzemének dolgozót
A bázakerettyei olajizem dolgozóinak párosversenye
A bázakerettyei olajüzemben alkotmányunk ünnepének előkészületei hatalmas lépéssel lendítik előre az üzamen belüli párosversenyt. Minden . üzemrészben megmozdullak a dolgozók, hogy egymással párosversenyben dolgozzanak egétp-\üzemük kötelezettségvállalásának neHesité-séért. saját, térvük. s vele az egész .üzem tervének végrehajt á-. sáért.
Kondákor Imre lyuk''Qefejezö brigádja versenyre hivta az ás-'' ványoiaj üzemek lyukbefejező brigádjait, azzal a céllal, hogy munkájuk jobb megszervezésé, vei. gyorsabb elvégzésével folyamatosan ¡kövessék a fúróberendezéseket. és percnyi kiesés nélkül hozzák termelésbe a megfúrt lyukakat A hét tagu bri-gád vállalta, hogy teljesítményét sz Alkotmány ünnepéig 5 százalékkal emeli, csőidom, vas, fém és egyéb tömítőanyagokból pedig 1500 forint értéket'' takarít meg. Vállalták azt. is. hogy kisebb javítások elvégzésével 50 szorelőórával kevesebbet használnak fel. — .«Két uj embert
3 hónap alatt önálló kulcsosnak tanítunk be. hogy a Szovjetunió, tói kapott uj furógarniturák részére ézzel is biz''osifsuk « szakmunkásokat" Írják vállalásukban.
A gépműhely mctorszereldé-jének dolgozói— amellett, hogy. együttesen. párosyersenyre hívták a^ázölintelépieket. egymás között, is páro^verseny.szerződéseket kötöttek? Gergő János -Szász Jánost hívta párosversenj;-re és löbbek -köziét'' 2400 forint értékű anyagmegfakaritást vállalt. Pál fi Imre Németh Józsefhez intézett felhívásában vállalta. hogy 2000 forint értékű anyagot takarít meg az alkotmány ünnepéig és • elhatározta, hogy egyéni v megtakarítási számlát vezet rz anyagkívé*elezési lapok alapján. Takács József Aucr Károlyt hívta párosversenyre. — A versenyben teljesítményemet 116-ról 120 százalékra emelem és anyagban, alka''réizben, különösen csavarban és lemezanyagban 1500 forintot takarítok meg --irta a verseny szerződésben.
Az EMÉRT V. zalaegerszegi Gyantafinomiió Üzemének doj. gozói alkotmányunk Ünnepének tisztelőiére szocialista kötelezettségvállalási lettek. Az Üzem hosszúlejáratú párosversenyben dolgozik n terv ielje*|lésc érdo-kóben az EMÉRT V,. Kréta és Cserép Özemével. Most módosították » régi versenyvállalást.
VáluV.ák, hogy felemelt ''tor. melési tervüket a 111. negyedévben 100 százalékos tervszerűséggel teljesitik, a IV. negyedévi termelési tervüket pedig dc. cember 15 helyett, egy hónappal előbb, november 15-r« befejezik.
Vállalták, hogy a termelési kihozatali a mult évi 89 százalékról 81 százalékra javítják é* nyersanyagíelhasználá« lerén 8 százalékos megtakarítási érnek el.
— Tudjuk azt. hogy tervünk maradéktalan teljesítés« ét* * teljesítéséért vivőt« harc — bé. keharc. Tudjuk, hogy minden kiló gyanta, minden csepp ter-pentln, amelyei Jobb. tervize-rübb munkával előállítunk, népünket cröaitl az Imperialista háborús uszítókkal szemben — Írják vállalásukban.
A MÓVflUT dolgozói megvitatták az uj üzemi kollektív szerződést
A MA VAUT nagykanizsai kirendeltségének dolgozói, akik megyénkben- elsőnek kötnek július 1-én üzemi kollektív szerző-dést, üzemi értekezleten tárgyalták meg a MA VAUT központ által leküldött szerződé*-. tervezetet. A tervezetet csaknem három hétig tanulmányozták - a "kirendeltség" -^dolgozói. hogy egészséges javaslatokkal tudják kiegészíteni, "éljenek jogukkal, közvetlenül vegyenek rész* mun--kafeVtételoik,.. munkakörülményeik megállapításában. *
Az értekezleten nem is volt javaslatokban hiány. Érezték a dolgozók, hogy csak a szocialista és szocializmust. éP^ő országokban tudnak a dolgozók a szocialista üzem működése felett társadalmi ellenőrzést gyakorolni, tevékenyen részlvenni bérük, jóléti és kulturális juttatásaik megállapításában.
— A Párt vezette munkásosztály ujabb, nagy vívmánya a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának rendelole az üzemi kollektív szerződések megkötéséről — mondotta Flschcr Fc-. renc üb titkár. — Különös kl.
v«|. Hiba, hogy ismeretterjesztő munkával kevesebbet. Most leg-nsgvobb munkájuk a kulturpark létesítése A Végrehajtó Bizottság rendszeresen tűzi napirendiére s kui-''.urotthon munkáját. A hnáccsal valő igen jó kapcsolat nz alapja a zalaszen t lőrinci kul» ■ urof-thon jó munkájának is. A község szereti a kulturotlhonl, cfiinositják, k°moly társadalmi munkával most tatarozzák. A kultúrotthon faliújsága azzal, hogy rendszeresen közölte a ta-torczási munkában élenjárók névsorát. hozzájárult a társadalmi munka szélesedéséhez. Különben jó a könyvtármunka. Kovács Valéria a könyvtáros, többszer rendez könyvkiállítást. Jó olvasókör működik. A könyvtá-ros és brigádja esténként elviszi n legjobb könyveket a dolgozó parasztok lakására. Áprilisban a faliujságszerkesziő kör „Olvasók htingjd" cimü faliújságával is támogatta a könyvpropagandát. Hiba. hogy a körök szervezésénél a helyi lehefőségéket még nem használják ki.
A novai kultúrotthon term szettudojndnyos kör létrehozással kezdte meg márciusban a ki-röfc g&Tve2ésél, Azóta rádió•, oU »«•jó-, stabadsághafeos céllövő-, sakk-kőr működik, röplabda
csapata Is van. A szervező mun. ka, a színes, sokrétű pregramm meghozza'' az eredményt: m\g márciusban S13 látogatója volt a kulturoahonnak, áprilisban a mezőgazdasági munkák szapo» rodísa ellenére 1306,
A csesztregi kultúrotthon teljesen társadalmi ufón létesült a pártkongresszus tiszteletére. Ma már egyike legszebb és legjobb kulturotthonainknak. Csinosítása, otthonossá tétele állandóan folyik. Kitűnő vezetősége, lelkes ak''ivagárdája, mezőgazdasági és szabadságharcos köre van.
Falusi kulturotthonaink közül már ápHlisbdn kezd-tek kitűnni a február 24-én avatott kulturotihonok. Ezék aránylag sokkal gyorsabban lendülnek munkába, mint a korábban avatottak. Több már a -''.apaszta-latuk, így egy sor „gyermekbetegséget" ki tudnak kerülni. Olyanokat is, melyekben még mindig szenved több „idősebb" kulturotthetounk. Az uj nagyién-gyeli kujfurotthon máris igen látogatott, Munkáját jól szervezi. Február hónapban népkönyvtárának csak 48 olvasója volt, akik 78 müvet olvaatak el. A kullurotthon létesítésekor a népkönyvtár beköhözövt a kultur-otthonba s beilleszkedett annak
életébe. Az eredmény nem maradt cl: dprlliaban ag olvasók szi''ma 110-re emelkedett, 255 kötetet olvastak cl. Kulturotitho. nalnk jól vitték általában a könyv propagandamunkáját a mezőgazdasági munkák megindulása után. Az olvasók száma nem csökkent, sőt emelkedett-A reszneki kuliurotthon népkönyvtárának például 95 olvasója voLt februárban, akik 218 kötetet olvastak el, áprilisban már 15S olvasó volt. akik 593 kötetet olvastak. Kerkafalva szövetkezeit község kulturotthona megkétszerezte áprilisban az olvasók számát.
A kerkakutasi kultúrotthon is tervszerűen dolgozik. A Végrehajtó Bizo''.tság minden hónapban tárgyalja a kultúrotthon munkatervét. A kultúrotthon rendszeresen tart szabad''éri dla-vetitésekel, jó az ismeretterjesztő munka.
Falusi '' kulturotthonabik jó eredményeket, értek el a kultur. csoportok állandósi''ása területén. Rendszeresen folynak a próbák Kísérőműsorral szinesitik a bad Föld- Vasárnapokat, faiuna-pokra készülnek stb.
■Nem 82árnolhatunk''-be hasonló jó munkáról a becschclyi. ienfí-
kápolnal, lenti, szcpetncki, türjel kullurotthonokkal kapcsolatban. melyek alaposan lemaradtak a munkában. - •
Szépen fejlődött ezekben a hónapokban a zalaegerszegi városi kultúrotthon. {Rádiólkörc, olvasókörei, kultúrvezetői, tanfo-lyama, népi együttesének szerve, zése, a ruhagyári építkezés pat-ronálása, élmunkásköre emelkedik ki munkájából.
Könyvtárának 1405 beírat ko. zott olvasója van.
Kulturotfhott-mozgalmunkban eredményeink mellett még sok a hiba. Különösen a körök munkájában. Mezőgazdasági köreink még épp. hogy tul vannak a megalakulás nehézségein. Komoly és sürgető feladataink vannak a kuhurotthonnak a közsé8 politikai munkájába való szervesebb bekapcsolódása területén is.
A munka ott megy jól, ahol igénylik a Párt segítségét s ahol a helyi tanács a kultúrotthon gazdájának érzi magái, ahol jól'' iolgezik a vezetőség és kialakul az ak''ívák széles hálózata. Ahol az állandó bizottság is — pl. Za-laszenllőrtncen — felelősséget érez a kulturotthonért.
HADNAGY LÁSZLÓ.
tüntetés számunkra az. hogy a megyében elsősorban ml hajtjuk végre » minisztertanács rendeletét.
Baiasst Rezső műszaki tisztviselő javasolta, hogy a dolgozók ruhaellátását az üzemi kollektív segítségével meg kell j&vi. tani. — Nem - fordulhat elő béJ áz. ami most. hogy a nyári ruhákat dolgozóink még junius-ban sem kapták meg. Ehhez kapcsolódott Szmodics Ferenc kocsimosó felszólalása, aki a kocsimosók nevében esőköperiy rendszeresítését kérte. merr a kocsimosók télen., nyáron, esőben. sárban kint az udvaron mossák le a kocsikat. — Leg. alább két esőköpenyt szerezzünk be a mühelyi dolgozók ré«zére, akik a mentési munkálatoknál minden időben kint tartózkodnak
— jelentet''e ki.
Tüske István gépkocsivezető hiányolta a tervezetből a pósta-kezelése* Járatok személyzetének külön díjazását. — Ez * munka egyrészt, nehéz, másrész» anyagi felelősséggel jár — mondott«. Indítványozta, hogv uj üzem-anyaRfoffva»zlá*l normát «lkai-, mazzanak az uj, tanuló gépko-cslvezelők részére.
Egószbenvéve az énekezl*4 napy lépéssel («egí^te előre az uj. üzemi kollektív szerződés sikerét. A dolgozók kötelezo''.tséaef vállaltak itt a renv fellelésére és figyelmeztették a vallalat vezetőit kötelezettségükre: a terv-teljesités feltételeinek bizfoaltá. sára. a dolgozók szociális. kultu-s rális munkavédelmi, egészségvédelmi követeléseinek klelégi-tésére. m
KÖZÉRDEKŰ - KÖZLEMÉNY A bánokszentgyörgyl An^mi Erdőcazdaság köíli. hogy a Cső-mödér. Bázakerettye, Bánftk-«zentgyörey közötti keekeny-nyomkörii vonalrészre ktsérlefr'' képpen engedélyezett személyforgalmat R közlekedés- és pos-»aügyi minisztérium rendelete alapján iulius elsejével megszünteti. A darabáru és kocnírako-mányu küldemények szállítása ovábbra- is érvényben marad.
ÜŐZT
Juaivfc 23.t«l 37-lg
hétfőtől szerdáig BÉKÉT A VILÁGNAK ^
— 7
Vasárnap, 1951. jna. M. «
Brigádok, úttörők harca jövő évi kenyerünkért az andráshidai állami gazdaságban
Tavasz Gyula 175 százalékra teljesítette 4 normát, nnpí keresete 50-50 forint. Bekc István 165 százalékra, Koránth József 160 százalékra. Az ö nevük szerepel clsö helyen azon a gyönyörűen díszített Lenin-Sztálin és Rákosi elvtársak képeivel elkészített hatalmas versenytáblán. amely az andráshidai állami gazdaság udvarán áll. Erre irták fel meg vagy husz olyan dolgozó nevet is, akik élenjárnak a munkákban cs hasonló jó eredményeket érnek cl.
Az andráshidai dolgozók versenyeznek. Versenyben vannak a íclsorajki állami gazdasággal. A gazdaságon belül versenyez valamennyi brigád, a brigádokon belül a munkacsapatok. A verseny lelkesen folyik. Erőt, lendületet ad a dolgozóknak, hogy eredményeiket rendszeresen értékelik minden nap, sót azt is megtudják, ki mennyit keresett azon a napon. E< nagyobb eredményekre ösztönzi óket-
Esténként valamennyi dolgozó mcgi.ll a tábla körül, megnézi: rajta van-e az ő neve is. Kíváncsiak, kik járnak az élen és kik maradtak cl.
Ar ősziárpát aratja most a flefre-brigád- Ebben a brigádban dolgozik Tavas: Gyula munkacsapata.
— Nehéz a gaz, dc mi jól haladunk — mondja Büki Gyula Tavasz elvtárs munkacsapatának tagja, mert meg akarjuk nyerni a versenyt az aratási munkákban!
Dc nem alszik Bck<r István munkacsapata sem, Tavaszok versenytársa,
— Tegnap 10 százalékkal maradtunk e! — mondják —, de ma megmutatjuk, hogy mi is tudunk dolgozni. El akarjuk hagyni óket!
Mellettük külön munkacsapat ban a gazdaság téglaégető munkásai dolgoznak, önként valamcny-nyien kijöttek aratni. Reszt akarnak venni a nagy békcaratásban. Ok is hozzá akarnak járulni a felsőrajkiakkal kötött versenyben való győzelemhez.
Aratnak a gazdaság többi részein is- — Szcntmihályfán aratógéppcl dolgoznak. Egy kévekötő gép köií fT?tVéket~ i^dkettó komoly teljesítményt ér <1, meggyorsítja az aratás befejezését-
A gálaícji üzemegységben főleg fiatalok dolgoznak. A DISz-tagok brigádot alakítottak az aratási munkák idő előtti elvégzésére és versenyre hívták a többi üzemegységben dolgozó fiatálukat is. A ¿d-lateji DISz-brigád tagjai az üzemegység legjobb munkásai. Minden munkában elsők voltak, úgy most, az aratásban is a legjobb eredményt érték el, messze túlteljesítették a normájukat.
Folynak még u növényápolási munkák is az andráshidai állami
gazdaságban. A magrepát kapálják. Itt kapálnak olyan asszonyok is, akiknek a férjük is dolgozik. Ok is kiveszik a részüket a munkából, a termelésből. A lányok, a DISz tagjai valamennyien páros-versenyben dolgoznak. Tabai Ilona 120 .Horváth Júlia 115 százalékra teljesítették a normát.
Kint dolgoznak az andráshidai ált. iskola ötödik, hatodik, hetedik cs a nyolcadik osztály úttöiői is. önkéntes munkára főttek, örömteli ujjongásuktól hangos a határ. .Még fiatalok, dc máris ismerik a verseny jelentőségét és valamennyien egymással versenyezve dolgoznak-Mindegyik első szeretne lenni. Gyorsan, jól dolgoznak, minőségileg kifogástalan munkát végeznek. Szépen és tervszerűen kibontják az angolpörjéból azokat a sorokat, amelyet esetleg ar. eke betakart, és minden szál gazt kitépnek. Kezük után nem marad egyetlen szál gvom sem.
Zavilla Endre, Jakab József, Kovács Zoltán úttörők 100 i.zizalé-kon felül tcljesitatték a normát. Választottak maguknak munkacsa-catvezetőt is: legjobb munkást: Felházi Manyit. Megbecsülik, mert jó munkát végez, példát mutat, ezért eltogadták vezetőjüknek. Ezelőtt 10-15 évvel az döntött» el az ilyen gyerekek között, kí legyen a vezér, hogy milyen erős volt,, meg tudta-c verni « többieket. Ma at a „vezér", aki legjobban dolgozik, aki legnagyobb erőfeszítéssel harcol az aratás-csép-lés gyors elvégzéséért, a kenyérért. Ezek a gyerekek már írások, ezek már a jövő hősei.
SPORT
A falusi szpártákiádok sikeréért
APRÓHIRDETÉSEK
BERBE. esetleg megvételre keresek 1 drb 200—500 kg-íg mázsát sulyokkal. Cim a nagykanizsai kiadóban. (438) JÓ állapotban lévő varrógépet (szabó) venr.ék. Cimekct a nagykanizsai kiadóba. (437) BÖZENDORFER-zongora. Siemens-zenegép, egy ''.eleháló eladó. Cim a nagykanizsai kiadóban. (439)
PRÍMA állapotban lévő mély gyermekkocsi eladó. Nagykanizsa, Szekeres J,-u. 11/a. (440) KET darab használt ágy eladó. Nagykanizsa, Teleki-u 24.
(441)
8.000 tégla etedó. Nagykanizsa, Magyar-u. 124. (445)
SZÜRKE és kék gyapjúszövet, íeke.e télikabát (alacsony termetre) 50 drb leghorn íajceibe eladó. Nagykanizsa, Sugár-u. 29. Szabóéknál. (446)
SZÜRKE finom férfiöltöny eladó. Cim Nagykanizsa, Telekiutca 55. ■ (447)
A nagykanizsai járásban Palin, Gelse, Hahót, Galambok. Murakeresztur, ''Felsörajk, Mi-háld. Surd, Szepetnek és Gara-bor.c községekben, a zalaszentgróti járásban Mikosdpuszia EISz üdüló.ábor, ZaJabér. .Zalaszentr grót. Tűrje. Zalacsány. Kehida, Zalaapáti cs Dióskál községekben lesz junius és -julius hónap folyamán szpártákiád. A többi községben is rövidesen sor kerül a lömcgversenyek megtartá. sára.
Mit is jelent tuhjdonkopcn. a szpártákiád? Több sportágból, mínn labdarugó, kosár- és röplabda mérkőzés, MHK futás, ökölvívás stb., álló tömegsport-verseny. Ebből a meghatározás, ból Is nyilvánvaló a szpártákiád nagy jeleutősége. Az MHK után cz a sportverseny az, amelyik leginkább sokoldalúságra neveli a dolgozókat. A résztvevőknek a legnagyobb alapossággal kell felkészülniük a szpártákládra. Komoly cs szorgalmas edzés kell, hogy megelőzze ezeket a versenyoket. Csak igy lehet biz-
tosítani a jó eredmények elérését. Csak igy lehet biz;ositani azt, hegy egy község jó sportolói eljussanak e később a járási-, megyei- és országos szpártákládra.
A falusi szpártákiádok megrendezése azr. a feladatot rója a vezetőkre: járási és községi ta-nácsokra. DISz-re, sporlaktivák-ra, sportköri vezetőkre egyaránt, hogy a legnagyobb mértékben mozgósítsák a dolgozókat. Szervezzenek. oktassanak, segítsenek és főleg járjanak elő jópéldávol. A sportversenyek megrendezése, nél a tapasztalat általában . azt mut3tja: ahol a versenyt jó felvilágosító munka, alapos felkészülés. személyes példaadás előzte meg, ott a siker sem maradit el. A szpártákíádokba kapcsolódjanak bele a községi tanítók, a fiatalság nevelői cs irányitól in, dc nem utolsó sorban az MNDSz, vezetői is. Mutassák meg a nők, hogy a sportban is megállják ugy a helyüket, mint a termelésben.
Miért nine» komoly atlétikai élet Zalaegeraségen ?
A 8por''.fejlehtfé»i terv teljesítésével kapcsolatban a közelmúltban rámutattunk arra, hogy az atlétikában, ebben a fontos és sokoldalúságra nevelő sportágban Zala megyében nincs fejlődés. Ennek okát akkor abban jelöltük meg, hogy nincs edzésre alkalmas pálya.
Kétségtelen, hogy 2 pálya-hiány egyik cka snnak, hogy Zalaegerszegen halódik az at-. létika, azonban hiba lenne, ha 3 visszafejlődés okát csak a pályahiányban keresnénk.
Nézzünk csak körül, kik atlé-''Jzálnak jelenleg? Faragó Erzsé. be;. Kies Mária, Kántor Éva, Tóth Magda, Császár Irma, Paizs István. Kovács László. Krizsai Elek és Látrányl Lajos, összesen 9 és. ezzel- az atléták köre be is zárult. Vájjon, ha Pálya lenne, mennyivel lenne több ez a szám? Azt hisszük, nem sokkal. £S eze>> ,. látóról ^ftfrlok is hol, melyik egyesületben7 vannak?
Egyikben sem. mert a Vörös Mo''.eoron kívül nincs is »port-kör. ahol atlétikai szakosztály volná. De a Vörös Merteornál is csak papíron létezik ez a szakosztály. Ki irányítja és vezeti ezeket az atlé''ákal? Ki ellenőrzi fejlődósüke;? Tudnak-e valamit a szovjet atlé-ák edzési módszeréről? Van-e felszerelésük? A feleletek megmagyarázzák, hogy a hibát nemcsak a pályahiányban kell keresni. Mint már megírtuk, a Vörös Meteor pálya rövidesen készen lesz, megfelelő atlétikai pályával. De a sportkörök vezetőinek már most kellene foglalkozniok az atlétikai szakosztály megalaki-ásával.
Az atlcükát minden sportkörben fel kell karolni. Alakítsák meg a szakosztályt és gondoskodjanak. az atléták kínevelésé-röl. A sportbizottságok és sportkörök feladata, hogy az atlétikát a legrövidebb idő alatt tömegsporttá fejlesszék.
A nagykanizsai Lokomotív résztvesz az Országos Vasutas Kupa-bajnokságon
A bajnokság kiesési rendszer szerint kerül lebonyoli-.ásra. A vesz''es c*3pat a további mérkőzéseken nem vehet részt. Döntetlen esetén az utazó csapat kerül a következő fordulóba. A bajnokság első három helyezett, je díjazásban részesül. A bajnokságot nyert csapat ezüstserleget: „Koreai Kupát" kap. Ezenkívül 13 diszérmet a második és
A Vasutas Szakszervezet Központi Sportszervező Irodája a szabadságukért harcoló hős ko. reai nép gyermekei megsejtésére 1951. junius 24-i kezdetei kiírja az „Országos Vasutcs Kupa bajnokságot". A bajnokságon 11 Lokomo;iv sportegye. sülét labdarugó osapata vesz részt, köztük "a nagykanizsai lokomotív labdarugók is.
S. BRODZKl:
A TITOFASIZMUS TÖRTÉNETE
III. réax
1. A Tájékoztató írod* határozata leleplezi a Ti''o-rendszert
A Tájékoztató Irodának a Juhi'' helyzetéről szóló junius» határozata elvi pontokba foglalta mindaz;, amit akkor ht-, bának és elhajlásnak tekinthettünk. Mindenfkelőtt megállapította: A JuKP vezetését cgv na-c onalista csoport .kerítette hatalmába. élén Ti tóval, Kardeljjal Rankoviccsal és Gyilasszal, és cz a csoport mindea terülékn na-aona.is''-a, Jugoszlávia nép?inek és az egész béketábornak érdekeivel ellenkező politikát foly-tar. A határozat felsorolja "a szovjeteilenes politika számos jelenségét, megbélyegzi a JuKP veznlőinc-k. »^viniszta nagvzási hóbortját, akik tagadták a Szov. jetu.nió antifasiszta háborújának jelentőségét Jugoszlávia felszabadításában. A határozat szé''-zuzza a pártról és a népfrontról szó''.ó pártellenes elméletet, bírálja a gazdasági rendszabályokat, amelyek egyrészt kedveznek a kulákoknak másrészt a munkásosztály sújtják. Ez a határó. att tesscíflggó ibirálatfsal illette
a Tüo-rcndszer «gész elméletét és gyakorlatát.
Ennfk a határozata* óriási a jelentősége hz egész nemzetkőzi munkásmozgalom számára. Nem beszélve azokról a köveVkezteié-sckről. amelyeket a munkáspár. tok levonnak, a maguk számára — Ez a következtetés rendkívüli mértékben megerősítette a marxis, ta-leninista tábori az egész világon —. a Tájékoztató Iroda ju-niusi határozata
megmutatta a belgrádi rendszer iga*J arcát és l:he|óvé t=tte ''ovábbi meg. figyelés utjá.i — tartalmának pontos megismerését. A határozat égvutta! minden becsületes embert mcgi.zabadit»tt a''tól a bizonytalanságtól, amelvet Jugoszlávia és az egész béketábor számára Tito kilikfcjének uralma j-clent.
Most. tekin''e''tel arra, hogy a Tito-rendszer ügynőkségjelfege kiderült, annál hatalmasabban bontakozik ki ennek a határozatnak jelentősége. Hiszen e határozat folytán sikerült leleplezni Tito kli&kjét. mint «ilensége»
csoportot. Titoék azóta sokkal kevésbbé hasznosak az iniperia-listák számára, minthogy már nem alkalmasak arra liogy a ré. gi formárk kőzött folytassák diverziós és kémtevékenységüket a népi demokratikus országokban. E határozat következtében a háború után elsőizben érte csapás
a munkásmozgalomba befest*
ko ödö-t amerikai ötödik had. oszlopot,
amelyet Donovaa, Allan Dulle* e» társaik oly sok eszközzel és oly nagy erőfeszítéssel szerveztek.
1948 juniusáiól k»zdve a kapitalista uralom helyreállításának ói Jugoszlávia külföldi imp?ria-lis''a gyarmattá való átalakításának folyamata *gyre gyorsabb ütemben halad előre. Tio leleplezett és sarokbaszoritot-t ban. dájáhak meg kelleti muta nta igazi arcát. Ezzel v''szon; rsa-< végleges vereségük bekövetkeztét siettették.
2. Az „áthangolás" terve
Kezde''ben Tito klikkje termé-szet^sea lassúbb ütemben leplezte le önmagát. Túlságosan nagy volt Jugoszlávia nép:in:k körében a rokonszenv és a szeretet a Szovjetunió iránt, túlságosan so* áldozatba került a társadalmi igazságosság rendsrerének kiví-
vása. túlságosan lángoló volt/ a gyülóle- az imperializmus iránt, amelynek járma alatt oly soká szenvedett az orí-zág. ahhoz, hogy az cljenfojrudalini fordula. tot gyorsan és nyilvánosan vég-rebajthassák^óvatoian kellett cL jár.if.
Epp;n
ekkor szőtte Tito hlrcs Jervét«,
amely ítajk bünpere során -került, nyilvánosságra. Ez a terv arra irányul:, hogy fokozatosan elleiibéiiev" érzéseket keltsen a jugoszláv népben a Szovjetunió és a szocializmus iránt, ugyanakkor pedig közelebb hozza* az imperializmushoz. Rankoviccsal! folytatott megbeszéléséről szólva Ra''jk a következőket vallotta:
.,... ahh"-, hoqy a Szovjetunió ellep tudják fordítani a jugoszláv néptömegeklt. külön proqrammot ■kellitt Kidolgozni. Ezt a pro-grammot Rankovics Tito .,rsem''ri/is áthangolási tervének" '' nevezie, ami alatt azl értette, hoqy a szovjetbará; jugoszláv dolgozó néptömeqeket szovjet ellenessé kell tenni. Ez^ a tervet — Rankovics szerint — Tito kidolgozva bemutatta Gyilasz, Knrdelj mi. nisz urekrKk és Rankovics bel. ûgyminisaternek és eqyütt meg-vi;alva fogadták el
_ (Folytatjuk)
a harmadik helyezettnek pe<jjg ezü«c érmet osztanak ki. ^T Az első mérkőzések 24-én "ke. rülnek lebonyolításra. A nagy. kanizsai Lokomotív a hatvani Lokomotív csapatával játszik 4 Lokomotív sporttelepen.
Zalaegerszegi MHK híradó
Zalaegerszegen a próbázásofc erőteljesen folynak. Ugy látszik, a dolgozók mind jobban és jobban megértik az MHK jelentősé, gér és élnek szocialista sportunk által biztosított lehetőségekkel.
A héten különösen a Magaj. építők tettek ki magukért, közei százan próbáztak le két-három követelményből. Ha igy folytat-ják, hamarosan a legjobb üze. mek között lehetnek. Javult az MHK munka a Tüzépncl is. 18 dolgozó próbázott. Szép eredmények vannak a Tejértnél, a Vasért Is megkezdte a próbálásokat.
A kezdeti jó lendület uíán visszaejics uiu''-átkozik a vasutasoknál. mert az egyes *zoU4l»ti ágak vezetői az utóbbi időben keveset foglalkoznak ölz MHK. vaj." A vasúton 227 i jelen-kc-zők száma. Ebből 70 fő próbázott lo 2—3 követelményből és ezer. a számon megálltak.
A labdarugók közül a Voros Meteor 13 játékosa tette le a próbát a h^en 3 követelményből.
A megyei ifjúsági válogatott a következő felállításban játszik ma Kaposvárott:
Szőke II. (B .kereke) — Nagy (Lovászi Szikra). Tamási, (B.-kero''Jtye). Lcnk (N. kanizsai EP1« tők) — Prenner (Z. Vörös MeU Szőke I. (B.kerettye) — Németh. Bencze (N.kanizsai Szikra). Ko. vács (NJ<anízsai Lok.), PuszUi (Lovászi Szikra) és Bölcsföldi (Z. Építők).
Tartalék: Tóth (kapus. N.kanizsai Épít.), és Mag3sházi (N.kanizsai Szikra). k
VASARNAPI KANIZSAI SPORTMŰSOR Labdarúgás: délelőtt 9 ór$to.a Lokomotív sporttelepen város: bajnokság üzemi mérkőzései. Dcl után 2 órakor ugy^ncs?k a L°fO-moüv pályán Honvéd ••erülcU ko, zepdöntö ^bdarueá«Wg£gí£i- .
Motor: 9 órától melyet ügyeségi verseny zár bs A versenvzök útiránya: induldb í VTSB elől. Sztálin-uton végig, í város megkerülésével vissza 3 VTSB elé. . - „ ..
Tenisz: délelőtt 9 óratpl a Szikra teniszspor:pályán városi és megyei felnőtt és ifjúsági bajnokság, amely egész nap tart.
N-KANIZSA—ZALAEGERSZEG VÁLOGATOTTAK TEKE-VERSENYE Nagykanizsa város sportícj-lesztési tervének egyik fontos te-vékenykedése a tekesport kiszélesítése. Ma már közel 80 részt'' vevője van a ''.eke-sportnak.
Jelenleg a városi teke-bajnok-ság ulolsó fordulói kerülnek lebonyolításra. A bajnokság befejezése után Nagykanizsa válogatott csapata Zalaegerszeg va-legatot* csapa iával versenyez.
SP0RTHIREK
— A nagykanizsai városi röp-labda bajnokságot az általános gimnázium férfi csapata nyerie a Honvédség kitűnő csapata előtt.
_ A Nagykanizsai Testnevelési és Sport Bizottság mellett működő Tenisz SzövetséK 24-én. vasárnap 9 órai kezde11« rendezi Nagykanizsa város teniszbajnokságait a Szikra S. h.-Somogyi Béla.uti íenisz sportí^^ lepén.
Városi bainokság: Vendegla f1-ipar—Pedagógus 4:0 (2:0), M-Tanács—Mezőker 16:3 (6:1).
Az egerszegi- M3gasépitők .központi irodájának dolgozói a nár- titkárral és az igazgatóval az élen szerdán 3 követelményből
letették az MHK próbát. J°b° éredmények: IOCO m. Hor\''á-h J-8.18 Tóth "-F. 3.20, gránáMoba'' Tóth F. 76. 91.
Zalaegerszegen julms Üzemek közölt: sakkverseny W
dődii. ?
vv
A Grösz-összeeskürő bände gaziágulról vullunak a tanuk a főtárgyaláson
Kenyérgabona-jutalmat kapnak ck állami gusdusúgok legjobb cséplőmunkásai
?SI)P XALAMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁOÁNáK MAPILAPJA
L évfolyam 146. szám. -¿¡ssi
Ara 50 fillér
1951. junius 26. Kedd
?7
¿yen minden dolgozó személyes ügye augusztus 20-1 munfcaverseny sikere!
<>rszágossá vált az a ver-
- •''ymozgnlom. amelyet alkot*
nyunk ünnepének tiszte''-c-
.•> inditotfak e! a Diósgyőri
'' ^PgJ''ár dolgozói. Egymás jelentkeznek megyénk • ¿mr-inck dolgozói is, hogy
űnuep tiszteletére fokozzak r; ¡nkájuk lendületét az 1951 .m i terv határidő előtti toije-
- hífíC érdekében.
X épköztá rsasiig unk iniui»z. :> uamu^a örömmel üdvözülte
< dolgozók uj kezdőmén vezért é* nvgállHpilotta: „Eyyrv . '' h''M''bb mértilkbmi kibonta• huaí vflrsciiumoin"lmunk bc-!>,-.onultotta, hogy doloosúlnk u nllfolt Hjoclallnfc- kötelesetf''
. ''/»''A tvIjrilttWvel klvÖliJtlk im''ttbb núHllcnl tnlHÚusohit'' » tflPMáHj/okaL amelyeket. ul* lotinőnjjHHli hlifovit a > yiir twuöiö tu}fi isémáin,"
Nagy úb iUo»ő fulujdutüt vállaltuk üzemeink dolgosul. A furául üzemnél 1 u U :t.H8 furólietondoíós dolgo ói augu»ztun ÜO''ra tctjcaitik ^/:«''Ptember 1-i l''urúii tervüket. A Zuluegeiszegi Mugus-
< i»ité»i Vállalat dolgozói 130 síázalékra leijesitik tervüket az év végéig. Az Ásványolaj-kutató és Mélyfúró Vállalat dolgozói december 15-ig. teljesítik az czévi fúrási tervet.. S minden üzemünknél uagyje-> lcntöségü vállaiások születték a termelékenység, az anyagta-karckosság, a minőség niegja; vitása és az üzemek közötti jobb termelési együttműködés megvalósítására is.
A vállalt feladatok megoldása csak széleskörű verseny-mozgalom segítségével lehetséges. El kell érnünk, hogy a felajánlások teljesítését saját igyének tekintse üzemeink „t''mden dolgozója és ezért be-( iiletbcli kötelességének tart'' zn azt, hoyy saját, maga végezze a leyjobb munkát• Ez a vállalások teljesítésének alapja és biztositéka — hiszen a vállalat csak ugy tudja teljesíteni tervét, ha a saját tervét teljesíti, saját feladatát becsülettel elvégzi ott minden egye* dolgozó. Csak ugy-tudják nz anvogtakarékotíág ki'' 1 űzött eredméuyoit elérni, ha uz. üzemben goudo* gazdaként víuyáz tnindoii nzegre, mintfen <1 a rab fára, minden tétrlára Kím Péter ú* Kovúuh Jáiiun ilulgoxó. A min/W»« U wn»k likkor im Jolii), Iwi u mag« munkájút iwtojt nélkül a ler johbitn k<W,ltl «1 minden egyen munkán, K m vonatkozik ii
Milliiláwk minden ügyön P''Jut
Jár«.
A dolgozók íttJAt. jlgK''vé t^nnl sz Alkotmány tl^we-térő indított voraouy »yózot-mét - va n* Hxeml t»ér[bizottságok. szakszervezet* bízott»«'' Kok lcgfontonubb feladata. A vcraenyvúllalúsok megtételekor sok lielyea kezdeményezés törtéut inór erre. A Zalaegcr czegi Magasépítési Vállalatnál például a bizalmiak min dolgozóval beszéltek a diósgyőriek vállalásáról, majd termelési értekezleteken vi. tatták meg a tennivalókat- A termelési értekezleteken aztán esrész sereg dolgozó tett egyé" ni munkafelajánlást és hívta ki a hasonló szakmában dol-
gozó munkatársát párosversenyre. Az olajüzemekben — ahol különöseu sok függ a műszaki értelmiségi dolgozók munkájától — egymás után léptek párosv^rsenyre a mér. nökök, technikusok a fúrási önköltség csökkentése, a fúrási idő lerövidítésé érdekében. A bázakerctfy''ei olajüzem-nél C«ígó József bányamér. nök Balogh Ferencet hívta versenyre. Borkó Rezső Madn-rúsz Ferencj elvtársul páros-vor*onyl»on seclli elő a urőj»-mii Hely tervónok teljesítécét. Horváth Róbert tnnueb''-ii mérnök Kí*h László tormoléhi mérnökkel dolgozik ulkotmií. nyunk IiiHH''i''éiieU mélló meg-llnneph^o érfh''kében púro»-vewouybtMi. íléljuki nz olnl-termeli)» nüvolíitu n ku Juvltá. «1 tnutikák mcjrtfyorflídMivitl,
,7í Ilyen, r/tj/ént vül ulünok-■hói (erődötf üw mlnt/rw Ustun uj cnsenijedllKlása. S az egyéni vállulúaok teljtfal* tóse H/.llkíégeH ahhoz, hogy Üzemeink férjék a kitűzött célokat. íioiíyutj tuljcsítse l>él-dául a nagykanizsai Ásványolaj Gépjavitó a vállalását, ha a Vasvázas megkéső munkája továbbra is hátráltatja ^ telopek olajtermelési tervének teljesítését? A Vasvázas dolgozóin mnlik saját tervük — s ezzel a Gépjavító vállalása" nak megvalósulása is.
Az egyéni tervek, az uj egyéni vállalások azonban megkövetelik azt is.. hogy minden dolgozó számolja fel saját munkájának hiányosságait-Ott. ahol rossz a. munkafe-orvelem — rossz a termelés. Aki késik. igazolatlanul hiányzik, nem használja ki munkaidejét, gépjét, az nem tudja teljesíteni saiát tervét, de egyben hátráltatja üzeme vállalása teljesítését is. — hátráltatja ezévi.tervünk sikeres befejezését.
Csak ha minden dolgozó kész erőfeszítéseket tenni a. hibák kijavítására, a jobb eredmények elérésére, visszük qyőzclnnre Qz Alkotmány tiszteletére fett vajdátokat.
Ahhoz, hogy a dolgozók a versenyt > saját -ügyüknek t«'' kints^k. á népnevelők én szúk-H/.crve/.etl bizalmiak állandó, w,Ivó» felvilágosító munkája mellett legjobb e«zk(l»t a vertein/ utillvtl''Ui*inlfi<lniih bltt»m slfdmi, Hu a dolgonók ú''ltiU'' (Kunt tnuifuk előtt l.ótJák w «léi''f. eredményeket, ^ hí «ie-méty szerint, mindéi) dolgozó megUlrilJu uwvút a verneny táblán, ha érzi azt, hogy munkáját figyelemmel kUérik. vállalását «zem előtt tartják nz üzem vezetői és dolgozótársai — Ügyel majd arra hog.v fogadalmát be is tartsa, a vállalt kötelezettség teljesítését becsületbeli kötelességének tekintse.
És ba minden egyes dolgozó személyes ügye lesz az augusztus 20-i munkaverseny sikere — a. győzelem sem .marad el!
A BÉKE-ARATÁS GYŐZELMÉÉRT
--*-*----
Az aratási munkákban első a lenti járás:
A bi bor here 64, az ősziárpa 55 százalékát
aratták már le
Az aratási munkákban járásink közül első a - lenti járás, aho] bnfejezték a repce aratását. A biborhere 64. az ő:-ziárpa 55 százalékát aratták le eddig. Nö-vényápolási munkákban " a lenti járás az u''óbbl napokban eléggé elmarad1, Mosi azonban »laposan neki''áttaK- én megmulBrák, hogy tudnak jó munkál h vége/nl. A járás lermelö-züvetkozetvl élen. járn k ez iirn''áíi. mtinlíákbíin Kgyénllpg dolitoxó p.iranziHáaunk h Jó pé!d<» mán «orosan (elxírkó. ic.oif « («-ek mel|ó,
Második helyen « «álnhíent. nróti jartu áll,
oinolv már a növényápolási mun. kákbpn ls uz elsők között vol'' Harmadik uz egcrszegl, negyedik o nagykanizsai járás. Jól halod Zaltegerszeg város, tt t is befe. .íezfek a rcpce aratását. Termelő'' szövetkez''.teink rövidesen befője z''k a biborhere kaszálását, némi-
Ug elmaradtak az őiiiárpa aratásával.
(
a meleg időben igen gyorsan érik a többi kalászos is. Néhány nup és megpendül a kesza a sárga rozstáblóktxin is. s hamarosan a buzjtáblák árulása következik Dolgozó p^rasithágunkn-''k még alanoMbban fal ktjl kÁ*ztjlnlo oKftkre a munkákra, kihasználva minden perc időt,
A D.u?vr«ndorhft/l H^ivo» ^ nemenrádól 1)ó/*b tszc1''. fl zbI« Jüvöl Vörü* Lobngi> a nagyién. gy»ll Göcsej Kiore i«/,c»-k mór ¡psrul ák u* öxldrpál. repcút és bíbort, A oflcoti.itndorhátl Hurc»» Uz ti cséplést Is megkezd''c már
Dustn flect ats físulárpájuk!
holdanként 14.03 máxaás ter* mcat takarítottak bc.
Községeink közül Nagykapor, nak; Pácra. Zal?igrlce, Vöckönd és Nemc&hetés fejezték bc már az
ősziarp*. repce és-bibor aratqiá''
Szer e a megyében, éj''-nsppa!-Iá téve minden igyekezetével küzd dolgozó parasztságunk nzert. hogy mindc-n szem gabonát Ideié ben bet«k4riíhíti»!.unk,
Az aratáü melle''"
nem hal^d mrsfolnlden a Uf lóhdntiU c* u mánfldveté»,
Ivekre t>y. t><ldlgii\^l jóvnl nAgyobh gondot kell fordilithl, A larlóhán. tás cióMgi I a ''«Hvl mogmunkálá sát, eredményesebbé teszi jrtvöóvl termésünket. Múspdvctéseink vt. szont óriási jelentőségűek állutál. lományunk fejiesz''éaében. Fciada. tunk az. hogy haladéktalanul szántsuk fel a már iearaíott ''e-rületekel és vessük be másodve é sü növényekkel.
Leveleink nyomában:
Akik csak a jogokat ismerik, de a kötelezettségeket nem vállalják a beesebelyi Szabadság tszcs.ben
\
Levél érkezett szerkesztősé-
günkbe a becsehelyi Szabad>ág-tszcs üzemi párttitkárától, Vörös György elvtárstó''.
...1 munkát meqszewez;ük, de a csoport vezetőségének nagyobb gondot kell fordítani a csoport nevelésére. Nem elég. hoqy a csoportnak csak egy része dolgo. zik szívvel-lélekkel. El ke''.l ér-rünk azt & hogy velünk t°r;sa. nak minden munkában azokéin, akik ma még csak akkor jönnek dolgozni, amikor kedvük tartja" — ''rja.
Mi az oka emek? Miért nem dolgoznak egyforma lelkesedés, sel, akarattal a tszcs tagjai? Ugy, min1 Slman Islván e!vlár* és bri. gúdja, aHik, amikor láfcáK. hog.v » repce iK''órett, nem lehut vár. nl uz nrittásnal, nekifogtuk 6ü ké| éjiíxukíi levágták,
Simon clvtrim {>» hrltfddjH máiban In példát mututi
•eljc»l|tnényük mindig meghalad. J« u 150 IzázHlékol, Horváth Jó-tios növény''cnneszió brigádja Is bármikor számot adhat munkájáról: rendszerein 170 százaié-kot teljesítenek; Az idős Oörci János az építkezésben mutaiolt példát fiával együtt., a fiaz atót 35 nap alat.t 19 ezer forintos megtakaritással készi''ették el.
százalékos napi tcljesítmény; nyel.
De sokan nem dolfioznak még igy. Ezek a csoporttagok azt vallják. hogy a - tszcs - dolgozóinak
csak iogaík ''•'' vauiak, "köt''eléssé-geik níncsepek.''Ijyen aki
csak a jogokat akarja, <le a kötelességekből nem kér,
idősebb Bogárdi József, aki 5 hóid főidet bevitt magával a íszcs-be. de négyen otthon tovább gazdálkodott Le is marad;, egyetlen munkaegysége, siics. Ilozzá hasonló Tóth Péterné is, aki inkább a kuláknak dolgozik, minthogy a tszcs munkájában venné ki részét.
De bezzeg, ha valami kiosztásról van szó. éppen olyai rész; követelnek; mint azok. a^ík min. dig becsületesen kivo;ték részű ket a munkából, a napokban o tszcs engedélyt kapott egy hl zot''.scr''ós levágására c* a vezetőség ugy hutározoti, hogy a tUzta búsnak 40 százuléká'' mun. ''(»Heg''yitég, iü) százalékát h család Ingük, a fpinmnrudt !»> Kzázalé kol pedig h tHxeHflgok oi''ányá
ban os-zlják el- És Matoía Is.vánné mos;
zúgolódott, hogy ő nem kap 2 munkaearvségével annyit,
mint amennvit Kovács Is''-ván. akinek 140 munkaegysége van. ^
Vörös György elvtárs jól lá''.ja a feladatot: nagyobb gondot keli fordkaai a csopor- tagjainak nevelésére. Mea ke<l magyarázni mindenkinek, aki még nem ér;j. hogy ha munkahelyükről elma. radnak. nemcsak a tszcs.nek okoznak kárt. hanem sajá maguknak is; Lemaradnak a termeléssel. A bí-^ehelyi Szabad-ság.tszcs üzemr pár''.szervezeté-iek népnevelői ne riadjanak vissza a nehézségektől, hanem íívözzék meg mindazokat, akik nek fontosabb minden, min! a tszcs, n közösség ügy© ,Disz".c o urii''!tagok*''<nl n txxcs niiinkiiju nem inegv clóra. ii beesehtdyi Síiibadság ''«zes-ben b meg kell *zílnie|nl mhdenfnltn !nz:t''ágol, * exért ii Párl Ingjál fe!elö*cU,
Zalasaentmihály élretört — Salomvár elmaradt a DÖvéoyápoIósi. munkákban
A zalaegerszegi járásban néhány hete még Zaleszentmihá''.y és Salomvár dolgozói egyaránt hátúi kullogtuk a növényápolás! mun kákban, Zolgszentmihálv dolgozó parasztjai szonb^n hal]gT"tak Pár. :unk í-zavára és versenyt i^dilot-ak a növényápolás], munkák ide. jébett történő elvégzésére. A nagyobb termés érdekében a kuko ricáf és a napraforgót háromszor kapá-ták már meg. A burgonya másodszori töltögetését is elvé geziék. Harcban állnak minden szál takarmányért — a szénabeta-
k«rí ási munkákat eddig 80 szá zalékban végez''ék el és megkezd-¡ék már o ezénabcadásl kötelezett, ség teljesítését is.
A salomvári dolgozó oirasztok azonban még mindig hátul kullognak. E-msrad''ak * kukorica, napraforgó, burgonya kapálásával, a srénabe-akaritási munkákká] ''s.
Fogjanak össze Salomvár dolgozó parasztjai is és a Párt és e anács segítségéve] szüntessék meg hibákat. lássanak hozzá a munkához! Törjenek előre, & legjobbak közé e salomváfiaJt i«l
AZ ALKOTMÁNY ÜNNEPÉNEK TISZTELETÉRE
---*- if-----
i
Nagyértékfi versenyvállalások a lurási üzemeknél
A Dunántuli AsvmuyoUijkulu:ó Mélyfúró Vállalat flzemcínea dolgozói a megtartod termelési ertekezleteken — min; már közöltük — bejelentettek, hogy miiyen ujabb felajánlásokkal kivárnak hozzájárulni az ötéves terv második évének sikeres. ulóeiöMi ''eljesiieséhez. Ezekkel a felajánlásoKkal. uj kötelezett, ségek vállalásával Alkotmányunkat akarják ünnepelni a fúrási dolgozók.
A LOVÁSZI FURASI ÜZEMNÉL
a R 3-as fúróberendezés dolgo-zoi vállalták, hogy szeptember l.i furáéi tervüket augusz''us 20. an teljesUik. A R 9-es dolgozói 5 nappal e.öbb teljc-siíik tervüket, megtakarítanak 230 kg anyagot. A R 12-es dolgozói szatén 5 nappal előbb fejezik be tervüké'' ... ezenkívül megtakarítanak 20 mázsa t és 3 collos Rotary-láncot, továbbá 5 mázsa hulládé--mertetfejet gyűjtenek- össze.
A 3-as lyukbefejezö berendezés dolgozói í nappal előbb teljesitik tervüket anyagiücgtakantás. sal 15.000 forint meg akaritást érnek el- Az l-es berendezés ha-hasonló feltételek mellett 20.000 íori il megtakurilásá; vállalta.
A loronyszerelők 5 százalék-kai emeli''* áilagtclje>ilményükel é> 1500 darab toronycsavart takarítanak meg azzal, hogy a "ki. kopottaka'' sajátmaguk javítják meg. 500Q forintot takarítanak
iiH''g. A ''. o r » n y á cmik 3 százalékkal ctuellk átlagtól]* sltménvflket. 15 köbméter fnanya. gol és 90 kg szeget takarítanak meg. s ezzel összes megla''<aritá-suk értéke O.''iOO forint lesz. \ toronyalapozók ^ nappal előbb teljesitik «-ervüket ^ 1810 forintot takarítanak meg.
A BAZAKERETTYEI FURASI ÜZEM
dolgozói összesei -110.220 íorin: értékű felajánlási tettek a tervek túlteljesítése és az anyaggal való takarékosság révén. A R l-es furóbercndezésnel ''12.359 forint, a R 4-esnél 19.111 forint, a Mazalán 2-es fcutjavüó berendezésnél 4416 fonnt, a 4-cs Iyukbé-fejezőnél 9924 fori.it. a ü-os lyukbefejezönél 8022 forint ériéket ta''karitanak meg a dolgozók. Az egész fúrási üzem 50 tonna csőacél megtakarítását vállalta. A műszákiak a munka jobb megszervezésével vállallak. hogy márciushoz viszonyítva 50 száza, lékkai csökkentik a havi túlórakeretet. Csigó József mérnök a Jeet-vésővel való fúrás szélesebb-körű alkalmazásával 12.000 forint értékű felajánlást tett. A kerettyei fúrási üzem műszaki dolgozói felajá ílá-ainak értéke 17.900 forin*.
AZ UJFALUI FURASI ÜZEM
dolgozói cement, csőucél és egyéb anyag megtukarllásával
19.77.*) fonnt értékű felajánlást lelte:« alkotmány uwk ünnepe isz; eletére.
NAGYLENGYELBEN
a R 11-es fúróberendezés dolgozó'' vállalják, hogy a l-es fúrás lemélyítését 5 nappal előbb fejezik be. mmt a 2-cs fúrás ugyanilyen lemé''.vitését. A 3.as furás-nál a leraedyités ideiét további 3 méterrel rövidítik le. Ezt uvorsfurassal érik cl ugv. hogv 9 sulvosbitót alkalmaznak.
AZ OBORNAKI FURASI ÜZEM
H 5-ös berendezésének dolgozói felajánlották, hogv az augusztus 20-ig előirányzott tervüket 5 százalékkal túlteljesüld.-alkotmányunk ünnepéig elvégzik a 7 collos béléscsövezést és a ccmente-zést is. A cérnáit felhasználásá nál 3—5 százalékos megtakaritásl érnek el. Az 5-ös lyukbefejező berendezés dolgozói ielajánlot-ták, hogv a következő réteg ''kivizsgálása* az előirányzó»! ^cr-ven belül végzik el. Dugattyuzás-nál fokozottabb mértékben használnak fel sclejtgumit. hogy a jó gumik minél <ovábbi hasz.iálatát biztosíthassák. A vizsgálatokat az előirányzott határidő előtt augusztus 20-ig befejezik. 90—95 százalékos t cvmentmeg akaritási érnek cl. A» összes megtakarítás érléke .''KUKAJ forint.
A zalaegerszegi Magasépítési Vállalat dolgozóinak szocialista kötelezettségvállalása
A ¡ealaeger»/,f«i Mw«w»éprésl \MImV dolgozói twemrmenkénll #rtt*ko/.|eU''Uvn leltek felii6nl6tek»it Alko mAnyunk mé|. W< megünneplésére. Az. épi''kczé. fitk, brigádok és « dolgozók egyéni f e la Ja n láziból állította össz.ea vállalat, vi^elöségc szocialista kö< :elezetiségváll«lá»át. amellyel ki« egészül a nagykanizsai M^g^épi-téii Vállalattíl kötött párosver. senyszerzödéseinek pontjait. Aver-scnyvállaiésbon u többi közö''t a következőket írják:
..Ml. a za:aegerszegi Magasépítési Vállalat dolgozói Alkotmá. nyunk tiszteletére vállaljuk az alábbiak teljesítését:
1. Saját termelési tervünket az év végéig 130 százalékra teljesítjük. szemben az első öt hónapi 118 százalékos átlagleljesüéssel, 100 S7.''»zau-kigr betartva a jóváhagyott béralapot.
2 A vállalati átlagos normatel-iesiíé.''t jobb munkaszervezéssel, a Sztjhánov-mozgalom kiszélesítésé, ve., uj munkamódszerek alkalmazásával a következő 7 hónapban 140 százalékra emeljük, szemben az első öt hónapi 137 százalékos átjaggaj.
31 Az egy főre. egy hónapra eső termelési értéket az elmúlt öt hó-cap átlastához viszonyítva 2 és fél százalékkal, az 1 főre, 1 órára eső terme ési értéket pedig a munkafegyelem további megszllár-ditásával. brigádok Szervezésével és tapasztalatcserével 6 százalékkal növeljük.
4. Vállaljuk, hogy vállalatunk összes munkah-a''ycinek határidő megtakarításával 135 munkanapot (56.240 munkaóra értékben, 400.000 forint pénzértékben takarítunk meg népgazdaságunknak,
5, Anyaggal és energiával való fckoiotj tukarékoskodásaal, at ern nrk érdekében beveaetett ujlti. sokkal é« a selejt megsiün''etésé. ve| 500.000 forint gazdasági ered-roénnyei gyarapítjuk barink ere-
«.A 100 ssáialékon alul teljealld dnlgoiók ssámát kiterjed» lapasw
''4*ávil és segítésével % százalékról 1 aiáRBlékra esKkkrntlUk,
T A 100 forint time« munka-»élte «»# termelési értékünkéi
wi*'' WMTtt 9 százalék, n'' emeljük.
Kedd, IMI. Jualiu 29.
R, A muiik''ivrrsrnyhrn résalve. vfl dolgoartlnk számít a* eddigi 70 szittalékról 10 száialékra omo''> Jtlk, hogy átfogó munkavrrseny* mnsgfllommnl. kampánysierüség nélkül segítsük elfl tervünk te je'' sltését.
A S«l<ihánov-moxgalom kl»zé. Ic-siUsévcl MKlahánovistálnk számát 21.ről 29-rc emeljük,
10. Gépeinknél az eddigi 55 százalékos kihasználást 60 százalékra, gépkocsijaink kihasználását pedig 62 százalékosra 15 százalékosra emeljük fel. Ennek érdeké-ben bevezetjük vállaltunknál a N^zarrova-mozgalmat, amelybe 25
gfpkouaivMPltihk és >H gépkeve. Ifink kapcsolódik Iip,
Eteket n felajánlókat ahban a tudatban Ifsszüh, hogy minden tégla beépítésével tervünk ttiliel. Jesl''ését Mgltjük elö. exael ujább ökülcsspást mérünk a/. ImpcMalls ták é« bérenoelk. a Ttt0-banda há. brrus szándékaira és a béke erői növeljük.
MOLNÁR ANTAL párttitkár,
VARGA ISTVÁN üb-tltkár,
GÖDINEK FERENC igazgató-"
0 Szovjetunió tovább folytatja harcát a béke biztosításáért, az u| háború elkerüléséért
Mnllk Hvtáfg rádlóbc»ic^tlc
Maiik elvtárs. Síovjclunló állandó képvisel6jo az ENSz-bcn. x EN3z rádióadábábJn a világ-béke biztost ósáról cs a koreai kérdés rendezéséről többek kü-jvött o következőket mondotta:
— A világ népei tudják. ml-(ijxnc óriási ériéket jo cnt
az emberiség szempontjából a'' béke.
Ezért hibásnak lartják azt a politikát, amit az USA. Nagy-Bíi: tannia. Franciaország és a ¡öbbí imix-rialista állam folytat, amikor azt hangoztatják, hogy a béke fenntartása érdekében fegyverkOz. ni kell.
Malik elv ars ezután ismertette az USA hadikiadásait és a nyugati államok fegyverkezési versenyét, rrf*jd rámutatott arra. hogy ezen országok vezető körei háborús politikájuk leplezésére a Szovje unió. a Kinai Népköztársaság és a népi demokratikus ál lamok békés politikáját agresszív politikának igyekeznek feltüntet, ni. a m-.guk. valóban agresszív politikáiét psdig békésnek akarják nyilváni''ani. Ezeket az áMitá-sokíit azonban nem titkolható tények cáfolják meg.
— A Szovjetunió mindig védte —. foly atta cziűón Malik elvtárs
— és változatlanul tovabbr« védi a béko ügyét.
A Szovjetunió politikájában a szociur izmus és a kapitalizmus két rendszere, békés együttéléseik lehetőségéből indul kl. Ezcrt a Szovjetunió tovább folytatja a harcot a béke megszilárdításáért cs az uj hábo. ru elhárításáért.
A Szovjetunió népei hisznek 3 béke megvédésének lehetősége, ben. A szovjet népek ebbsn is hisznek, hogy rendezni lehetne a mai idek legégetőbb kérdését: a koreai háborús konfliktust is. Első lépésként tárgyalásokat keik-ne kezdeni a harcoló felek között a tüzelés megszüntetéséről, a fegyverszünetről *zzal a feltétellel. hogy. a csapatokat kölcsönösen visz-szavonják a 38. szélességi fok. röf.
L,ehcf-e ilyen lépést tenni? Ugy gondolom, lehcf. ha őszintén ki. vánjuk a koreai vérontó összetűzés befejezését.
— Ugy gondolom, hogy ez hem is olyan nagy ár a koreai békr megterem'' ése - érdekében — fc jeztc be rádióbeszédét, J. A. Mi ük elvtárs.
Befejezte szófiai ülésszakát az NDNSz
Zalabaksán felavatták . . a megye hatvanötödik ku turotthonát
Vasárnap avatták fel Zalabaksán a megye hatvanötödik kut-turo;:honát. A kulturház építésére és berendezésére 25 ezer forintot kapott a község. Ebből 15 ezér forintot az építkezésre, 10 ezre! pedig a kulturotlhon berendezésére fordi''.o:ta»''<.
A kulturház építéséből kivették részüket a falu dolgozói is, öregek és fiatalok egyaránt. A helyi Dl Sz.szer vezet például, azdkra a munkahelyekre, ahol a legtöbb volt a munka, a szakmunkásod mellé segédmunkaerő, ke: adott. így minden nap három-négy DlSz-fía''al segédkezett a kultúrház felépítésén.
A falu dolgozó parasztjai ta. tácsülésen kérték: vonják be óket is a kulturo-.thon építkezé-
sének munkáiba, szívesen segítelek. S az építkezés ideje ala''t a dolgozó parasztok biztositolták a kavics és homok szállítását. Az, hogv a falu dolgozói is részt, vettek a liulturo''.thcm építésében, azt eredményezte, hogy 10—15 ezer forint értékű olyan" munkát is elvégeztek, amelyre a 25 ezer forintos beruházási összegből már nem jutott volna. Az önkén, tes munka segítségével sobkal szebbé tet''-ék a kulturotthont, mi.if ahogy azt előtte iervezték.
A kullurház berendezésénél gondoskodtak arról, hogy „ott mindenki megtalálja szórakozá-sát: a könyvtáron kÍYűl pingpong, sakktáblák, lár''sasjá''ékok állnak a zalabak>ai dolgozó parasztok rendelkezésére.
Ajb általános gimnázium és a Vécsey-utcai általános iskola nyerte a kanizsai iskolák takarékossági versenyét
A, ''"Mjvl{«nlwfti Iskolákbfl''i bon kimagasló eredm£ny< ért el
moai énékelték u egyéni ''»ka. > --------------------------1''
rékomági versenyt, a kő*épl»ko. lók versenyében ax általáno« «ImiiAxIuni nyerte el tu Orsxágo» rukiirMcpéiaaiiAf emléklnpJ4t. líi ii* fíkoln mi forint be éloí «yfl. ift''i, Nini :i,53 forint fej»ti"é tlf IimvI Atlúgot Iflent, a géuésat''ll technikum 3.17 forintos Allago ért el. u az, ^kola Is emléklapot kapott. A ^ftzgnzdnságl köíépls. koln 2.74, az. ipnros''nnuló Nkoln pedig 2.08 forinté egyéni átlagot ért el.
Az általános iskolák versenyé.
« Vérsey.utcnl á''.taUoos Iskola, amelynek ta''iulól 71HII forint Im. (éle1 gvftJtftltek, El fejenként 8.15 forintos állagot jelent hu. vonta, A ürluyl Mlklttá.u''.cal Al. (alános iskola már eset-v l.Hfl fo. rlnlos A lftgot ért el.APei0fi.ut« cal Iskola At.''aga 1.28 forint volt.
RemélheM, hogy a kanl^ai la. kólák kAxrti! az uj iskoln. évben váltoífttlnn , li''itdftletlel folyik majd -az egyéni takarékossági verseny.
A Nenue''közi Demokraiikua Nósxövctséfl véjifliMjtóbiíoiUá. gáiialí szófiai tilé^éii lúigenie Col''wi losznnv i>e»/Ainiil| u nrVk »wt''pn''dl a hékeliarrhiio, Kk-niAn Dolores Ibiirrurl elv|Ar«-nő h» iusiiIviikImí ,\lnl!iilHihiniinU k''''ll a i''lhiii úhh''i''h imioniioii m öl. h,t,:tilmi iH''kci''iii/ctmi''iii/ ntei/ltó. fi''ii''i''n fvluö Imirrn A i«vai»|ií'' nkhan a vé^rebiilióbizollsiig el* fogad(ii aiimik n fellihtHink szO. vpgé'', anielvel a viiAg nsizony«l. b«iz Intézitek, libbtn felhívjak az anyák és asszonyok figyelmi«
ai''rd, hogy suiái keiükben inr; ¡<\k unuládi íMhi''liiüknek védd-w ''i. e/ért írják alá a berlini fei. bivaai, — mert i''>ak . h nfivek fgytil ea morgttlmn ludja elzárni h iiAIm)iii feié vpíií''ó ul>i|, A ve*, riliiij|óbl/.nt<sAg n/iiiáii li.ii.iiin. rinoi hozuli m isoMban JAm lii zor«rtg j»Jemé«ével kappso »Ibiin is, niujd íloíoifs Ibarrurl zAro> s/iivaival l>efrjezle tlléssifiká''. JîllmtôroztAk, hogv év s*ep lembe i'' 18—''i.''1-Aii Nemze!''kô*i (îvt«rmekvédelml ííi iekezle;el tar. tnttttx. '' ''■>■■<"■■ ^
Koreai hadi jelentén
Phenjjun (TASzSz). A Koreai Népi DemokratiKUs. Köztársaság néphadseregének föpara ícsnok-sága junius 2i-én közölte, hogv a néphadsereg egységei a kínai önkéntesekkel szorosan együttműködve. kemény harcokat "viv-na> a front egyik szakaszán.
Junius 23-án a keleti partvidéknél, Cioncsjon közelében elsüllyesztettek három ellenséges liajot. Junius 24-én az ellenséges repülőgépekre vadászó lövészek lelőtték az ellenség 10 repülőgépé«. »
*
Dél-Koreában á partizánok sikeres akciókai hajtanak véqre: megszakítják az ellenséq közlekedési vonalait, megrohanják az amerikai és liszjnmanista helyőr.
séyekcl. kiszabadítjdft a koreci hazafiakat a börtönből. A ''parti, zánok kéthónapos harcuk során t?S ízben szálltak harcba a megszállókkal szemben. Müvcieieik közben hadizsákmány; is szerezlek.
*
Egy Észak-Koreában lévő amerL kai fogolytáborból többszáz hadifogoly felhívást intézett az amerikai néphez. Leírják.-hogy amerikai repülőgépek bombázzák táborukat, s ennek következtében sok hadifogoly meghalt. Felhívják az amerikai népét: követeljék az amerikai csapatok azonnali kivonását ''Koreából, és ennek a hasztalan konfliktusnak befejezését.
LEGÚJABB HÍREK
- SZOVJET- GABONASZÁL-LITMÁNY érkezeti isfaét a kai-kúttal kikötőbe. A Lermontov szovjet kereskedelmi hajó ezúttal 63,15 tonna gabonái szállított In. dlábfí
- A VIETNAMI néphadserSB Nich-Binh tartományban ismét t.übbezer ellenséges katonát mislteit meg, Az ellenség kato. nál naponta csoportosan léplek át u néph«dsereg oldalára, Egy újonc-zászlóalj nagyrésze ugyancsak áljö.t h néphadsf.reghe* miután lelője frnnel« parimé*. nolwli
- A DIM budapesti kiildttWér* tekeïlc''én Kádas IsWán elvtárs,« ims* KtWpunti Vezetőségének ék budepsstt biant hágánuk titkára számolt br « füváros flaialj^nak n.unkájáról es Jttvö fetidí''alrol
- THAIFÖLDÖN HKLVF/IK el a Kouminl.iflg.bsnd« maradva, oyait — a* tlSA diplomáciai kén'' viselőinek batiKkokl értekerlctéit hOMt* híitároítíi ulapliin Az lm-perUisták , ugyanis át^ervezul próbálják a Koumintine Thatföl-dön elhelyezett maradványait.
_ A KINAI KOMMUNISTA PÁRT fennállásának közelgő 30. évfordulójának méltó megünneplésére a Ki«aí Népköz ársaság összes demokratikus pártjai ét társadalmi Szervei közös nyilatkozatban szólítják fel a dolgozó. kat: készüljenek munkaverseny-nyel fl naojy ünnepre,

Váltsa bm
ni Hiilel''
11 tanúvallomások alátámasztják és kiegészítik
a Grősz-féle összeesküvők bUnlalstromát
A WtAi''gyiftlA»» liuriuadik napja
Hétfőn, (irÖtt .tóz*cf és
tzeffkuvó társat perének har. niMt''k nap,tán Olt) Vllmo? tanát flnök kérdést intézel» » 23-1 csalásról »«Ját kéréíérc Iá. • marad dr. Brwik Pálhoz, megkapta-e a tárgyalás hitele» f?yzökényvéi Boz-sik közölte, nogy mcPknpta. »''.tanulmányozta ós nincs semmi megjegyzése.
Ezután a ''uuukihallga''ások »orán elsőnek dr. Takács István fogcrvorl baliga;iák ki. aki el-mondotla. begy 1950 tavaszán Farkas-.ól értesül'' a ''egi-úmista .-síeesküvésről. Takács vállalta. hegy a hatalom átvétele után ö letz Budapest polgármestere. Főkapitánynak dr. Pintér Arnold volt rendőrfőtanácsost javasolta. Ta<acs elismerte: tudta, hogy az összeesküvés niögöit főpapok ál. Innak. Friedrich István, akivel ¿>akrón találkozok, közölle vele, h.-cv a rendszer megdöntése
uián <Jrötz le«z q/ ideiglenes ál-lunifő, Friedrich vedig iniu.es „érdrmei" alapján miniszterei, utík. — SzcmbpsMé« ^rán Far-kas beismerte, hogy u tamtvnllo. más megfelel a valóságnak
Dr. Halácn Ágoston fanu el. ismeri: Farkas révén Uulo''v arról, hogy a Rabsburg.diitasztiát amerikai cs jugoszláv, valamint nyugaton levő magyar fasiszta fegyveres csapatokkal akarják frónraiilt.cini. Halács Bozsik kívánságára tervezetei készített h föMmüvelésügyre vonatkozóan. Ennek lényege az volt, hogy o nspybirlckot visszaállifják. a ki-osztóit földeket elveszik a sze-í,cn''jparaszlokiól. illetőleg a ki-osztottan maradt földek után a kisparasztságnak kártérítést kell fizet-nic a nagybirtokosok részére. Az összeesküvők Halácsot jelölték földművelésügyi miniszternek.
A fasiszta Friedrich esküt tett Grősz érsek kezébe
Dr. Szabó Gyula tanu. Heves m ?gye horthysta alispánja, aki nepellenes bűnei mialt a felsza-''.-»sdulás után büníeés kapóit. •>)mondot|a. hogy Bozsik révén került az összeesküvésbe. ö is tudott arról, hogy a: összeesküvő Mindszeuly politikai el kél* .'' lései alapján nyugaton cs Jugoszláviában levö magyar jegyve. rea csapnak Hct/itscgcvel készült n népi demokrácia megdöntésére A i«»rv ».-¿érint parlament helyett szenátust akar.uk felállíiunl, a »•ánrjcpwék élére pedig kormány, biztosokat terveztek. Szabó, lett volna Heve» megye alispánja.
Payr Hugó, a kővetkező tanu, elmondotta, hogy régi barátjával, Friedrich Isvánnal meg-ejtsz''ek abban, hogy a rendhzcrt «vük külső erőszakkal lchei mcKdönleaii. Friedrich ugy ter-vr;le, hogy legitimista kormány-zatl progrsmmja alapján összehív egy ncmzeHfÚ<tt&t. azzal tisszahivalja Ottót, vissziáUU-tulja a kapitalista rendszert, a jrí''dct visszaadatja a földbír4o-kosoknak, a gyárakat a tőkéseknek. A lovábbiakban elmondot-•a. hegy Mindszentyvel cs Grösz. szel régebbi bizalmas kapcsolatban volt. öl Grősz tájékoztatta, a í''i iedrich.féle kormányalakítási szándékról. Az: tartották, hogy a harmadik világháború kirobbantása közvetlenül küszöbön áll, ez esetben amerikai és jugoszláv egységek vonulnak be az országba és megdöntik a demokratikus rendszer;. Friedrich esküt is tett Grősz József kezébe: ,.Én, Friedrich István esküszöm ha az állami főhatalom a ke. ''bembe kerül — minden erőm. mcl cs törekvésemmel azon leszek, hogy az országot ősi alkotmányához és törvényeihez visszavezessem, az ezeréves magyar királyságot törvényes királyával az élén visszaállítsam". Payr beismerte, hogy Grősszel. Farkassal és Endrédy Vendellel is tárgyalt.
A köve kező tanu Székelyi Imre, volt banktisztviselő Pon-grácz, majd Gyomlai révén kap-csolódott be az amerikai kém-szoigála ba. igy lett részese u Grösz féle összeesküvésnek.
Gyónjál informálta az összees. küvés helyzetéről a -követséget. Gyomlai és Pongrácz rejtjeles leveleken keresz-.ül érintkezett. Székelyinek azt a kérését, hogy hezza öfefze az amerikai kövérség esy tagjával, Pongrácz nem ¡$|jeíiic|ie. Pongrácz elismerte a tanúvallomás helyességét. .
Körteié* a vadulnál
A következő tanu, Balázsi Sán-d*r. volt MAV állomásfőnök el-mor.do ta: Bozük kapcsolta be az összeesküvésbe. $ mint annak részese, n MÁV-nál fölclalut/l szervezkedési vezeted. Az összesküvés céljáról elmondotta: a Népköztársaság erőszakos meg. döntése, amerikai és a nyug3-
" cíi lévő magyar fegyveres alakulatok segítségével a monarchia visszaállítása. Beszámolt arról, hogy 1949 őszén Bozsik utasítására dr. Pécsi Pát\ a józsefvárosi pályaudvar főnökét és Vályi
Kálmánt, a Kisgazdapárt vasúti csopor jának egyik vezetőjét fel-«zóiHo|ta. legyeik egy magánabb egyházi körök által vezetett összeesküvés tagjai és hajtsanak végre szabotázsekat. A két vas. ufas másokat is bevont a
szabotázs, és kártevókenységek végrehajtásába. Még beszámolt arról, hogy Rcmváry István»;, egy illegális ct>opor» tagját ösz-»zekapcsolia Bozsikkal.
Hz lilán Vaup Ervin tanuvallo-mása iKővefkczc l, ez a 29 éves tisztviselő, aki jelenleg leturtóz-tatásban van népi dcmokráclu-ellenes szervezkedés ) vezetése miatt, clinoidol''at hogy szoros kapcsolatot tartott ftnn Kndrédy Vendel zirci apáttal te Bozsik Pállal. Az illegális szervezkedést 1949 júniusában ''kezdte Roinváry István HSZKBT-alkalmuzottal. s a szer-uc:e; Scliuber Lőrinc pestszent-erzsébeti lakásán ..kcreszlénu néppárt" néven jött léire. Az ol-nük ''kérdésére elmo.idja a í<özel-. jövőben tervezték a gellérthegyi Szabadság-szobor felrobbantását, egy kommunista párt ház felgyuj-tását, a Nemzeti Bank egy szállítmányának elrablását. Papp és Endrédy ¿zembesitésc során Endrédy a tanúvallomás valódiságát igazolta.
Eztfán a tanácséi.lök felolvasta a címére érkezett levelet, amelyet Medveczky Antalné irt Rákoscsabáról. Ebben lerántja a leplet Bozsik Pál vádlottról, akit személvesen ismert, afltfeor 1919. ben Gyöngyösön volt pap- Lcir-ja. hogy az ellenforradalom győzelme ulán hoagan kínozták halálra a dicső Tanácsköz:ársaság hőseit. Embertelen kínzások közepette hurcolták végig a városon őket, míg végül megölték. .
Kökényesy Ar''.ur, aki a Mészá. ros Iván csendőrezredes vezetése a lati á''.ló katonai vonalnak volt részese elmondotta, hogy Bozsiktól Ilévtya keresztül az
ostenburgista-külőnittnények felfegyverzésére és vezető kormány, férfiak elleni terrorakciók végrehajtására kapott utasítást, egy esetleges amerikai vagy jugoszláv támadás esetén. A 4error. csapatoknak meg kc.let t volna szállnio-k a legfontosabb középületeket.
Valutaspekuláció a kalueftal ép«eksé«en
Przíbislawskii Ferenc, az ösz-szcesküvők terrórooportjának volt taeja ''anukiljallgHtásába''i elismeri, hogy amerikai intervenciós csapatok, valamint nyugaton és Jugoszláviában ''.évű, Oszlánvi Kornél állni vezetet» fegyveres csapatok segítségével goiidollá;c megszerezni n hatalmat. Oszlányl a jelenleg Jugo-szláviábai lévő magyar csapatok veze.ője. A terrorakció célja az
fvtl, ltom lumndást léstHstn vlö kuivimí raktárak ellen, ur íd s:u :clf fcyyucircl és lőszerrel hujisvn végre terrorakciókat köz. Ickedési vonalak, ipari gócpon. lok ós folt os "középülciek c''ícn.
Gombos Károly kalocsai ''kunónok líTiiukillallgalásában elmon-doua: HM Utör-4V50 március l-ig vol: (irősz irodaigazgutója. Részi. vct,t « valutaspekulációkban. Oz-le''eikból támogalták a ncpi de-mokráaia ellenségei''. Elmondotia a továbbiakban, hogy úgynevezett .jiniseintcnció'''' ciíné i «''gyógy szentmiséért egy-egy dollárt kértek, amit a papoknak 1"> forintjával fizeüek ki fekele árfolyamon. Lakásán rejtegetett 8^3 dollár», egy svájci czerfrankost, továbbá egy szentkép hátulján leragasztva 100 dollárt.
Elnök: Ebből a breviáriumból szokoft napo lta imádkozni?
50 kiló kenyérgabona jutalom ai állam} gazdaságuk legjobb cséplőmuokásainak
A földm(l\''t»lé''-.üsvl mlnl»z»or élelmet**! nihil»z|«rH egyeiérté*. bMi rendPlcipt »do.t kl, nmrly előlriíi. hogv w állmnl Bit/.d"ságoj<
ctéplésl munkáinál dolgy/ó o|y mun kacsapé lok. «mrlyck a cséplés megkezdésé Ől s/.ámito»» 14 nuin. knn.-pon belül a meghatározott ga. bonamcnnylséget elcsépelték, fej-í)dagJái\tndóságukon felül személyenként /»0 kilogramm kenyérga-bona jutalomban részesülnek, hivatalos áron. Erre a mennyiségre külön vámőrlési engedélyt is kap. nek-
A juit.iomr<i igényjogosultakat az állami gazdaság vezetője ter-
|e«»l f»»| « mrgyn tunáru »ne»6.
iM/.d<isági o»/>Ytlvához
A Jui!»|om elnyrré''.éhe/, szükíié-m. hogy „ dolgozók BOO—8ia mm dob»zéí"A Cgtl csépiÖgétí«knó| 130(t iná/sM. POO—Oia mm dob»ztle»>óg nél 1800 mázsa. 1070—1100 mm-e* szélességnél 20W"^mázsü. 1200-1220 mm szélességnél 2400 mázs«. 1300—1820 mm-nél 2300 mázva. 1370 mm-nél 2600 mázsa, 151(1 mm-nél 270p mázsa. 1600 mm-nét 2300 mázsa és 1700 mm-es dob-szélességti gépnél 2900 mázsa ga. bonát csépeljenek el a megkezdés tői számított 14 munkanapon beiül.
Gombos: Igen. — Majd a továbbiakban elmondotta, hogy Grősszel eladták és nyugatra csempészték a nagy nemzeti értéke; képviselő ka.ocsai kódexei, amely nemcsak állami tilalom'' alatt állt. de cgyházjogilag sem volf szabad eladni. Ezért ISO ezer dollárt vett át.
„Beesaptuk az alsópapság-ot is«
Elnök: Milyen egyéb visszaéléseket. csalásokat ''követet: el
a
ncp államával szembej?
Gombos: Az érsek ur utasiUV-sára a kultuszminisztériumba felterjesztett, kongrua-jegyzékb''c beirtunk olyan papoka''!, akik már meghaltak, vagy jugoszláv <erületen éltek, vagy nyugatra szöktek. Becsaptuk az alsópausá. gol ís, mert nevükkel visszaélve, persze az ő ludtukon kívül igényeltünk és kapluik kongruál. IIa valakit magasabb állásokra jelentettünk be. min; amilyenben valóságban működött.'' és ennek megfelelően nagyobb kongruát kapott az államtól, a többletet víssza-arlojluk.
Ezután Gombos arról beszélt, hogyan ''ámoguita Grős; a g>íl-kosság miatt körözöl« Vczer-Vizcr szerzetes:. Szembcsi óskor Grőfrz beismerte, hogy Gombos vallomása lényegében megfelel a valóságnak. , .
A''kovetkcző tuiíu, Ipblyí.Kelkr Tamás, a Magyar Nemzeti Mu-zeum tői''ténelí osztályának volt kőivvtárosa ''clmbndfWt''a. hogy vállalkozott <i Rómával létesített illcgáli» ¡kfipcsoltilyk • létcsílésére és tarlósára. Eidrédy<ől é-, 11?. ayó-Kovácstól származó kémjelentéseket és .leveleket további-to''.; az olasz követséghez.
ür. Dorner Aurél tanu.- a Nemzeti Bank volt tisztviselője, beismerte. hogy részeveit az amerikai kővekség.rés^érc szolgáltatott bizalmas aatilgyüjtésben, ezenkívül dollár-, arany, és ókszerspe-kulációban vett részt.
Iványí Endre, római katolikus le''kész. a kalocsai érsekség lapjának, a „Kalocsai Néplap"-nak volt szerkesztője, arról vallott, hogy szószéken és újságjában uszított a Szovjetv.nió ellen, a fasizmus győzelméért. és feleke. Zelí gyűlöletre usziLoU. Grösz tudott ilyenirányú tevékenységé, ről. Iványí a kalocsai érsekségtől kapott hamis okmányokkal He. gyí Pál álnéven bujkált a hűvösvölgyi ferencesrendházban. Itt több demokráciaellenes szemé.''y-lyel került kapcsolatba.
Péfery püspök a gyilkos Vezér pártfogója
Szabó Sándor pálos szerzetes, a következő tanu Csellár és Vezér bújtatásáról vallott, majd az elnök feltette a kérdést: Hogyan lámogutta Péteru püspök a rend-tagok illegális működéséi.
Szabó: Csellár István Jenő tartományfőnök utasítására 1950 novemberében kiutaztam Vácra Pétcry püspökhöz és kértem, hogy a pálosszeitkuti kolostor jövedelmének egy részé: engedje \it az illegális kassza javára, Ezt Pétery meg is telte. Támogatott benniinket azzal is, hogv « Vdc-ról megszökő/l Vlnczc Tihamért pappá szentelte és igy megv<öny-nvitette számára az illegális mu. kődést, a nvugatra. szökési. Ekkor azt is elmondottam Pé''er.v ptVpökH''k. hogy Bolváry, Ruuch
és Vincze szerzetestársaim. akikei Csellár akart kiszőktclni a határnál lebuktak. Pétery már ■tudott róla és azt mondta, jobban kelleti volna vigyázni. — Elmondotta. a szökevényeket Zembrzusky Mihályhoz iránvi-tották. akinek az úgynevezett fa. timaí ájlaiosság 30 ezer forintot jövedelmezett, a faUmai ájiatos-ságnál csodáról beszéltünk — folytatta Szabó —- pedig tulajdonképpen csak annyi tátién hogy a poUugáliaí Falimában két kislány és egy kisfiú azt mondták, hogy ők csodát látlak. Erre. hiszékeny emberek tömegei vonultuk a gyerekek állal megjelölt helyre. Elmondotta a io-vábblakbun, hogv haszonlesésből rendeztek ilyen ájtatosságokat. Végűi Csellár év Vezér bujtatásá. r&l beszéd. Szabó »kén; Csellár utasllá.-ára jurisdictiót Vezér l?c. rcnc részérő, akit szovjet katonák iiujflgyLkulása és -uszító -beszédei miatt köröztek. Ezt Grösz Lelkes l''ascul névre meg ís ad-la. Az oliök szcmbe^Htftlc Sza. bój és Gröszl. Grősz elismerte liog.v ig.y,.v°í''tén;.
Az előszállás! pokol
A következő tauu — Kiss-Horváih Mihály — a szerzetesek nyugat-ra szöktetcséröl vallott, majd Molnár Ferenc az ösz. szecskiivö}c valutuüzelmciröl tett vallomást''.
Ezután dr. • Zalai ■ Kálmán, a Hagyó.Kovács igazga.''ása ala''.t álló 30 ezer holdas előszállási cisztercita birtok volt jószágfelügyelője tett tanúvallomást.. Elismerte, hogy itt a_cselédek em-bcrtelen körülmények között étiek. Ritka vclf az olyan család, amelyben nem volt tüdőbajos. A 30 ezer holdas uradálomban egyetlen szülőágy sem volt, or. vost a cselédek csak hirből ismer, fek. Hagyó-Kovács utasítására gyakran döghust etettek a cselédekkel. Ugyanakkor Hagyó-Kovács hajcsárai fürdőszobás, négyszobás lakásokban éltek.
Ezután drámai jelenet következet. A Hagyó.Kovács által mcggyilkolia-.ott kisfiú édesapja, Szabó Mihály lépett tt bíróság elél
Szabó: 1935 pünkösd első ünnepén háromnegyed 12-kor megbökte a villa a kisfiút, aki a tó'', ban vok. fürödni. Én leszalad. tum r halustóhoz, és megnéznem, valami láblát találok-e. hogy nem szabad ott fürödni. Semmiféle táblát nem találjam. A fin hajnali háromkor meghalHagyó-Kovács hivatot''t engem és azt mondta: „Ember, éu fiad haláláról nem lehetek" — ezzel gúnyosan kidobott . nekem 30 pengőt a: aszlalra. JSn akkor azi mond''avn, .nokem ez a 30 pengő nem ér t*emmlt. A rokon, sáptól kértem pénzt és ezzel temettem el a gyereke .
Ezért nem akarják vissza a dolgozók a esendtfruralniat!
Ülnök: Volt valami, eljárás, vizsgálat?
Szabó Mihály válaszában elmondotta, hogy a csendőrök ki-
hallgati''.ák, de Hagyó-Kovács közbenjárására eltussolták az egész ügyet. Akkor nekem hallgatnom kellé».
Elnök: (Grőszhöz) Egy pillanatra »essék kérem " felállni. Ezérr nem kivánják ők (Szabóra mutat) vissza a csendöruralmaf.t
Gyéresi Ágoston, római katoji. kus lelkész, volt pálosrendi szerzetes arról vallót-;;: tudot.t róla hogy Vezér.Vizer bujkálását Csellár. valamint Mindszenty, Grősz és Pétery támogatja.
— Rauch László Attila vol» pálos szerzetes elmondolia: Vc-zér-Vizer dicsekederj azzil, hogy ő maga is a sok közül meggyilkol! egy szovjet katonái. A köveikező tanu, Tóth Illés, volt kereskedő és korcsmáros is a pálosszeniku-ti ,.polgárőrség" viselt dolgairól, a szovjef, ka»o. nák meggyilkolásáról vallót*. Elmondotta, hogy Ve/ir.Vizer-nek késő éjtezaka i6 je]en»eiü kellcUt a gyilkosságokat. Ilyenkor nagyon megörült n egy alkulommal ujMitofcta is Tóthot, hogy Pctrusnak — aki a legfőbb szovjet katonát gyilkolta meg — annyi bort mérjen ki, amennyit csak meg lud /nnl. Tó h Vezér-Vizcr elbeszéléséből »udo.t a »zerzetc* sajátkezű gyllkosságá* t''ól is. ''
Petrus Gyulg. « kövekezö tanu hat. szovjet katotia meg. gyilkolásában vett részt. Befs. nierte, hogy minden ajkalommal dicséretet cs pénzt kapott Vezér. Vizjrtől. Könyves Imre pálos szerzetes elmondotta: saját, szemével látta, amikor VezérVi-ser meggyilkolta a szovjet kannát. A kolostorba jövő szovje'' katenát Vezér-Vizer megtámadta, dulakodás közben megszerezte a pisztolyát, amivel agyonlőtte. Ezután Könyves segítségével a fürdőszobába vitték a holtteste;, s itf. hagyták estig. Vezér feltörölte a vérnyomokat, majd este elásták a holttestet, a kolostor kertjében.
Endre László baráfai
Ezután Bolyos Akos szerzetes-papot hallgatók ki. Bolyos á pálosszen-tkuti Pálos-kolos''or házfőnöke volt. Elmondotta, hogy a felszabadulás előtt barátságban voV; Endre Lászlóval, akinek ott volt birtoka Pálosszent-kúton. Endre László — amikor a szovjet csapatok a falu felé közeledtek — magához hivatfo öt és, Vezér-Vizert, megbxzta, hogy vigyázzanak ottnvaradt vagyonára. Bolyos ezután a budai kolostorba menekült a szovjer csapatok elől. Később Vezér.Vizer beszámolt Bojyosnak a gyilkos-ságokról. A rendház naplójában — amolynek fotókópiáját a tanácselnök a tárgyaláson felmutatta — sziniéú utalások voltak a gyilkosságokról.
Bolyos vallomása után Vezér-Vizer elismerte, hogy az meg. felel a valóságnak, majd a tanácselnök a tárgyalást félbesza. kitol a én folytatáiát kedden rcg-gcl fél 9.re tűzte ki.
UJABB ZIVATAROK -Várható időjárát: Vál ozó fd. hő.''.ei, ujabb zivatarok, főkén» « ország nvugotiészaki részdn. Mérsékel'', időnkén: élénk déli- '' délnyugati szél. A hőmérséklet keleten csökken, nyugaton alíR váVozik.
Kedd, 1951. Junius 29.
t
Deák Andor uj felajánlást tes.
Télen-nyáron kin''- dolgodnak már evek ota a Vasvázas udvara», ugyanazon a helyen és ugyanazon a munkán. Bu''ánhű''.ükci készite. r.ok. A butánhü ők svtép sorjában ícküsznek a beton-aupon kint a telepeken. Vékony csöveikben <f bu angáz kering, míg csak lc nem bül teljesen. Ezt csinálják ők már évek ói8.
Ez az öt ember a lakatosmühely egyik esopor ját alkotja és Deák
Andor c vezetőjük. Munkájukat alaposan ismerik. Nincs egy feles, leges mozdu''a''.. nincs felesleges magyarázgatás. Tudják mind <iz »öten a feladatukat. Tudják, hogy mikor mit kell csinálni. Részben cz is p ti(kn annak, hogy a oo-per oly.in kiváló ereményckct ér el rendszeresen, s hogy a vezetője jjtm otllan^ban a kanizsai Gjpiavitó V. legjobb tejjesltmc. nvét mondhat ji a magáénsk.
A jó munkát egy kitűnő u.iitás lmdi''et''c előre. Á buiánhü''öke: tisy?iv.s néhány hónappal ezelőtt lónvegeíer. hosszabb ideig csinál-ták. mint most. A csővégeke; ala. po^an be-e kell dolgozni a fejbe, hogy légmentesen zárjon, mert különben a bu''án keveredne a vÍzzel. Ezt %7clő t kéaderövel csinálták Adtek is erre „ préselésre egy-egy hűtőnél 40 órát. Deák Ardor brigádvezelö. ?ki már közei egy évi izedé foglalkozik ezzel a munkával és aki a Ganzban is csak így lát-Va. gondolkodni kezdet'' és hamarosan rájött, hogy ha kézi villanyfúró soeitségével esi-nsWák. a préselést, al''.-popabb munkát tudnak végezni. lökélee. sobben zárrv»k a csövek, s ¡«mel-irt* gyorsabban ls dolgozhatnak
Igv !e-t a 40 órából 10—12 óra.

Deák Andor abban jz időben köt öl hosszuiejámu versenyszer, y.ödcst. akkor 125 százalékos át-lajuljesitményi váüilt a selejt csökkentésén és az anyaggal va''ió »«karékosságon kivül. Azután b? futott az uji''-ás. jóvá is hagyták és a eljesitmény egyszerre 150 százaiéit fölé szökött. Köz.l fél csz:cndő teli már el azó s Dsák Andor havi átlagteljesítménye rendszeresen a 150 és a 200 százalék között mozgott, a hat hónaD azonban lejár és az időt leveszik; ¿z ujitás alkalmazás« 100 százalékos teljesítményt bizto. si* ezután.

Ezzel íz időpont al esik össze cppen az alkotmányunk ünnepe tiszteletére szóló felajánlások megtétele. A dolgozók felülvizsgálják hosszúlejáratú versenyszerződései, ket és megvizsgálják, mi''- |ehe még hozzátenni, mivel ''.ehet emel
ni. Felemelik saját tervüket, hogv ezzel még inkább biztosítsák felemelt ö eves ''ervünk sikeres vég. rehajtáíát. Deák Andor is meg-nézle a saját hossi.ülejóraty ver. senys/erződését. Ott van a 125 száz.iiékra szóló felajánlás ezzel szemben o-t van a saját normája, ¿mi röv''dcsen 100 százalék lesz. Talán megszeppent most. hogy mu is fog csinálni, s talán ugy gondol ld, hogy örülhet, hs elér) ás crsdetíleg felajánlott 125 százaléko ? Távolról sincs ''gy!

Ma már ismé'' töri „ fejít^i már látja » I.hetöségef. ahol és?, szerüsi''rni !ehe>. A hutánhíjtőke még most is ugv csinálják, hogy
s
a fejeket és a tartólemezeket j;öbb összefogják két vcsruddal és azu án szépen egyenként bele-fü/.ik füveket a lyukakba.
Eicg köiülnténye» munka cz. Deák Andor most. JTru gondol: mennyivel egyszerűbb lenne az egész, ha a müveletet megfordítanák. E''*ű. ször fűznék bc p csöveket a fejekbe és a :ertólcmczekbe. s az egészet cs:k ezután fognák össze.
Ez persze mos: még csak fei. vetődött ötlet, de lesz belőle va-kmi. az biztos. És éppen ezért Deák Andor bátran merte vállal-ni. hogy az. uj normával is déri ri 140 százalékos áüagoi. Alkotmányunk tiszteje ci-e.-
Az álszent
4 Prrti A''«ium(( ifmlnhá»
beíejpvie nagykanizsai vendégjátéka-. U''oljára Molière: Az álszent (Tartuffe) cimü vígjátékai mulatta bc a színház. Moliére-nck cz a komédiája is. akár a löbbí. olyan, mintha egy görbt tükörbe pillan.va meglátnánk a ,.Napkirály'',-korabeli Francia-ország főúri és polgári társadalmának crkölcsbeli fogyatékosságait. Moiièrenck. mint Nándor., színésznek bőséges alkalma volt megismerni az emborl gyár lóságoka- és ezekből adott egy. í>2v csokorravalót vígjátékaiban.
— stamoi vijfjatchu nü*ül kiemelkedik a Taruffe. umely-v nek elöadásánoz életének nagy küzdelmei lüzöd ek. Már elsu darabjával, a ..Nevetséges ^ ke-nyeskedok" kel is összeütközcs-be került az arisztokráciával. A Tar.uite-ícl pedig magával az egyházzal került szembe. Ezzel a darabjával a legérzékenyebb, a legsebezhe.öbb pontou lámád a meg az uralkodó osztályokat: a kifelé mulatott szemforgató, cégéres vallásosság mögöt; meg. húzódó könyörtelen és eszközei -ben nem nagyon válogatós ha szonlesés leleplezésével az alakoskodó. kéiszir.ü álszeu ekre mért kemény csapást Ez persze nem tetszett azoknak, akik a darabban magukra ismer.ek. és csatasorba álllak. hogy meggá. tolják bemu.a ását. Molièrenek öt esztendeig kellett várnia mig a király engedélyével mégÍR be lehete t mutatni. A királyi engedély azonban nem számított: akiket 3 Tartuffe-ben leleplezett, s megfosz''oit ájtatos álarcuktól, kitagadták az egyházból. Ez alatt az öl év alatt a lehető leggono. szabb támadások céjpon''.ja volt Molière, és mégis, obben sz Időben ir''a maradandó vigjáfékait. amelyek — a Tartuffe höz ha-
sonlóan — üsvps <*s egyro me. régebb szinrehoitslaiai vol akv*. lamílyen leleplezett társadalmi visszásságnak.
— 4 mntirrc-i Mu/olórfó Mellemet kellet» tolmácsol ni» a sztuháznqk a Tarluffe be-muja ásával ugy, hogy a darab ma is időszerüen hasson, mint ahogy valóban örökérvényű a mondanivaló;.«). Vátady György mcatsnl rendezése hatalmas bn-lFdást jelent p darab két év elet* i rendezésével szemben A Tarluffe akkor inkább nevettető kcmsdla volt. Mcs» ezen tulment már: leleplezett és ezzel nevelt is. .Váradv játszotta a főszerepet i«. Az általa, megszemélyesített'' Taruffe csúszómászó figura vol'' ugyan és mégis, hallalhnul syülöle''eg és gonosz: az olvasó forgatása közben is azon töri a fejő! hogy te?ye -önkre uz orrúnál'' fogva veze''ett Orgont. Ez a Tartuífc olyan volt. amilyennek Mojiere is el képzel''e. Kii-mán György, Loniay Marcii. Gordon Zsuzsa. Miklós K''.ára. Pa''assii Tibor és Bcrényi Owtó részéről e^y-egv remckbeszabolt mo''.iérei figurát'' láttunk.
MSxT''Székházat kap KÍ8kanis8a
A kiskánizsiái MSzT-s zírvezet uj helvislft; már épül;0 a vol» Barbálits-féle Vocsma beivé i, s ez'' rövidesen fel is ava''ják. Szó van arról hogy Kiskanizsán egy uj MSzT-körzetet is álakitaua-k.
- a PÉNZÜGYŐRSÉG Nagy-
récse községhez {artozó összes szőlőhegyeken junius 23-án, (csü.
törtökön) pó-elszámolást. 1art
szon bortermelők részére, a leik
az első elszámoláson nem jelenek meg. (D)
Gyűjtsük a faepret
A vas. és íéiu«vüjtési hét.*, nem zárult lc a hulladékgyűjtés A minisztertanács takarékosság-ró! szóló határozata ötéves ter vünk érdedében állandó diadalként jclplie meg a hu.ladék-gyűjtést $ junius T>.l határozalá-!>;ui rámuta|0;t hogv a takaré kossági rrniHelct eddig inkább csa''i egyes részterüMeken haj tollúk végre. Az élelmezési nv nisz''iérinm a takarékosság kiler jesztésének érdekében most nieg. bizta a Közpon-.i Gyümölcsszesz, fózde Vállalato'', hogv az eddig iagvrészt vjszíndőbe- menő faep ''•et (szedert) az egész ország le i''üictcn a megfelelő szervek »''.-.al gyűjtesse be szeszipari célok ra. -
A <a.''iaréH«s>ág terén edd''g szép crcdménvoktt értünk cl. Kb ból a munkából a Pár; irányit» sáva'' jól kivették a részüket a helyi '';aná''jsok alMSz.szervcze''ek. iz Úttörők, az MNDSz é> a föld müvesszöve .kezetek. A facpcr gvüjtésénél ugyancsak nagy fei-adaj hárul ezekre a szervekre. Egyetlen kilogramm faeper s:m m:he: veszendőbe, minden szem
faeperrei. melyet a földön eltaposunk. vagv rothadni hagvunk, népgazidaságunkat károsítjuk meg.
A facper gyűjtése kőnnvű s ugyanakkor, amikor a ítvüjtéisel népgazdaságukká; crősitiük. a gyűjtő jelentékeny bevételre !c-het szert., ahogy egyes iskolák úttörői a fémgyűhésnél bjfolvi összegből fedezik a nyári vaká. , ció alaft táborozási költségeiket, iuv az epergyüjtés ujabb lehető, ségeket biztosit számukra.
A szeszfőzdék (telephelyűkig Kt kilométeres körzetből gyűjti* i facprc;, amelvnek métermázsá. -iát a helyszínen átvéve 20, be- « szállítva, pedig 33 forintért vásárolják.
Áz eper gyűjtésénél minden időt ki kell használni, hogv jó munkánkkal. népgazdaságunk crős-itésén Soeresz''.ül szilárdítsuk ötéves tervünk sikeré;. Ne felejtsük él. minden . anyaggal, anielv népgazdaságunk hasznára válik, békéiket is crősitiük.
S P O R T
MHK PRÓBÁZÁSOK A NAGYKANIZSAI JÁRASBAN
Tovább folytatódik a nagykanizsai járásban az MHK próbá-zás.
Vasárnap az egé^ járásban MHK napot tértitek. A gyönyörűen feldiszitett sporspályá-kon t ünnepi felvonulásokat, majd '' tornabemu''.atókat inr;ot-tak. Az úttörők lelkesen és szépen végezlek az előirl gyakorlatokat. Az MHK-próbázások icrén is jelentős eredmények szüle*.-''ek. Különösen emütésre méltók Zalaszcn-balázs fiatíljai. akik már majdnem minden számból letefék az MHK szinteket. Mu. rakeresztur és Fityeháza közösen tartott sportnapo;.
A falusi sportkörök jó munkát végez ek a sporjfejlesztési *erv végrehajtásában is. A járási TSB megértette a sportvezetőkkel és sportolókkal, hogy mennyire fon-tos a sportfejleszlésí terv egy spor.kör életében. Ma már van olyan község, ahol teljesítették az 195i. évre előirányzott tervüket, egyes sportágakban. Felsőrajkon említésre méltó az allé-vika terén elért jó (eredmény. valamint a röplabda és a labdarúgás vonalán teljesítet: munka.
S. BRODZKI
A TITOFASIZMUS TÖRTÉNETE
Ennek az áthangolási tervnek a lényege az. hogy először csak barátilag bírálják a Tájékoz.ató Iroda ha ároza''át. hogy a saját tömegeik felé ugy "tegyenek, minthogyha a, Szovjetunióval valami félreértést akarnának csak tisü''ázni. A baraü kritikával egyidejűleg még dicsérni is fogják a Szovjetuniót. Később a bará''i kritika hangját megváltoztatják és rágalomnak kezdik nevezni a Tájékoztató Iroda ha-tároza''át, de még mindig nem használnak ellenséges hangot a Szovjetunióval és a népi demokráciák. kormányaival szemben. Egy későbbi szakaszban a Szovjetuniót teszik felelőssé azért, hogy rosszindulatúan Jugoszlávia népeit meg akarja akadályozni a szccializmns fejlődésében, le akarja szorítani a szocializmus ujáról é* igy -akarják indokol, ni azt, hogy Ti''.o. 8ki a szocia lizmust akarja épiieni. az Egye.
7 tűit Államok felé fordul különböző gazdasági segítségért.
Ezt követné ennek sz áthan golá.si politikának utolsó fázisa, «mely rámuta np arra. hogy mig » Szovjetunió Tngoszláviának szocialista fejlő .t akadályoz-za, az Egyesült Államat ezt. «16-
segili és azzal Jugoszlávia népeit sikerülne a Szovjetunió ellen fordítani.
A kipróbált imperialista kémek ezen aljas tervét Jugoszláviában teljes egészében végrehajtották. Tito sajtója és a klikk vezetői kezdetben bizonyos mérséklettel fogadták a Tájékoztató Iroda határozatát és a Tvo-rendszert elítélő határozatok tö-magé;, amelyek az egész világból. minden ország kommunista és munkáspárjaitól özönlöttek l''eléje. A Ti''o.rcndszer vezetői igyekeztek ugy beállítani az egész kérdést, mint valami ..félreértés''", amaly hamarosan tisztázódik. Megpróbáltak „elmé. leli" Vi át ts folyatni a Tájékoztató Iroda hntéroza ávul kap-csola''bcn. ..Elméleteik" tulnvo. naln megfelelt. a belgrádi áru lók szokásos Ilynemű kirohan», sainak.
A Ti''o-rcndszcr osztályt ar''alma
Azonban iastankiM. {,nn«k a harcnak serán. amelyei a világ ;<ommunis:a és munkáspártjai a TI o-rendszer ellen kezdtek, elő-ször egyes tények azután ped:<? 9 tények egész halmaz« került napvilágra. E tények alapján
beblzonyosodo.t. hogy a belgrádi klikk áruló és az -imperializmus szolgálatában áll. A Tájékoztató Iroda 1948 juniusi határozata ó a eltelt idő világosan megmutatta — nem beszélve a perekről, amelyek leloplfczték á tifoista klikk vezetőinek ügynöki és kém evékenységét —, hogy a ka. pi.alizmus restaurálásának fo-lyama''a cs Jiigoszláviának az amerikai és angol imperialisták jármába való hajtása egyré fokozódó ütemben halad Ebben az időszakban ment végbe a Tijo. rendszer fejlődése a burzsoá nacionalizmustól a fasizmusig.
A felszabadult Jugoszlávia népeinek nagy vívmánya volt az alapiparágak és a bár.yászar ál-lumosi ésa. A többi népi demo. kra''ikuH országgal szemben ezt az államosítást nem osztály, szempontok szerint hajtották végre, vagyis nem vontak bale minden nagytőkéhez tartozó üzo. mos.. Az államosítás a volt együtt működők és árulók tőkéjének kisaiáti''áíán. valamint « külföldi tőke birtokában levő in ézmények és bányák á''véte-!én alapult, megfelelő ftáraln-lütás mellett. Emellett & titoisták k-ízdctől fogva fcnn»ar ották az államnak azl pz alkotmányos jo. gát, hogy az államosított vállala tokát koncessziók formájában magántőkéseknek adják át. A
gyakorla''ban azonban az ipar es a bányászat túlnyomó része ilyen formában az állam kezébe, vagy ellenőrzése alá került. Erre a tényre a ti''oisták még ma is hivatkoznak, mint államuk „szocialista" jellegének bizonyítékára. A csalás azonban olyan nyilvánvaló. hogy nem is lehet félreér ésről beszélni. Az áflamósi-tás valódi osztálytartaimát nem az határozza meg, hegy^"az ál-4am átvesz ilyen vagy olyan gazdasági ága;, még az sem, hogy ezek az ágak alapiparágak, hanem az, hogy kiknek a kezében van maga az állani, maga a kormányzati apparátus és milyen ennek a kormányzatnak az osz-lályjellcge. .Amikor például Bis. marok a némo: császárságban állami kezelésbe vette a vasutakat, cz egyáltalán nem volt államosítás. Ugyancsak, mikor az angol labourltrák ..államosították" a szénbányákat, ez a legki, sobb lépés-: í>oni jeleniel-to a szocializmus felé. Ezekben az ese. lekben ugvíni^ .mag* az állam amely „államosított", a bur. ?snázj3 hatalmi eszköze volt és icty tuHdona a burzsoázia tulaj-dona. Usysnígy a háború előt''t n lengyel államvasutak és egyéb .államosltoti" vállaiaok nem a lengyel nép. hanem a lengyel burzsoázia tulajdonát képezték.
• (yol/tatjuk).
LABDARUGÓ EREDMtNl''LK:
Somogy megye válogatott—Z»U megye válogatott 4:1 (0:1). Zala válogatottjn a második félidőben tiz emberrel jálszott. Részié''cs tudósítás holnapi számunkban.
Ifjúsági válogatott: Zala—Somogy 2:1 (1:1).
jarast bajnoki eredmények Z. Bástya Il.-Teberfuvar 3:1. Z. Posta—Z. Téglagyár 2:0.
— y.alacqcrszcqcn a Pedagógus Nap sportműsora alkalmával a következő sporteredmé-nvel-c szülött eV: labdarúgás: Nagvkanixsaj Pedagógus—Z. Pedagógus 5:3 röplabda: Nagykanizsai Pedagógus<-t-5í. Pedagógus
EGY TELITALÁLAT
Egv pálvázó ér; el 12 talála''o'', 13.000 forintot nyer<. A-41 -alá. latos szel vénvek száma 29. fejei-kénti nyereményösszeg: 1550 forint. 10 találatot 374 pályázó ér el. egyenkénti 1G0 forint nyereménnyel.
A TOTO 12 TALÁLATOS
SZELVÉNYE
CDSzA—Torpedó 1 3:1
Báslya II—Dózsa II 1 5:0
Lok. II—Kinizsi II 1 1:0
Szerencs—Miskolci E. 2 1:2
Szonib. P.—Sárvár 1 2:1
Polgárdi—Szfv. Építők 2 1:5
Vecsés—Monor > 1 3:1
Érd—Dunák. Lok. 2 1:2
Egyetértés^—Rfalvai Sz. '' 2 1:5
Kénsavgyár—P. Vasas 1 2:1
Generátor—K. Húsos 1 5:1
Standard—Kábelgyár 2 1:2
APRÓHIRDETÉSEK
VENDÉGLŐI kertiszékeket és aszA-*talokat veszünk. Árajánlatokat \ ..Szálloda- és Vendéglátóipar! Vállalat Zalaegerszeg" címre kérjük küldeni.- (226)
EGY RÁDIÓ eladó. Nagykanizsa, Kossuth-''ór 12. (443) JUNIUS 19.cn elveszelt n Púénál egy nylontáska. Meg''r.-tálója a pédz kivételével adja le a nagykanizfai kiadóban.
'' (440)
mozi
Kedd—szerda: BÉKÉT A VILÁGNAK
ZALA A M*zrar Üoleotók Pártja ZM* mcsyel .BUottas^oak ''«Pl». -16» azarkmtAt SzSntó JenA - F«tolíi* kladAt Darnbo» l«áo - 6terk«ztó»*^''-?.•■ -criztg. Ko»»ntb L»Jo».tjtoa W-Tel. JiO Küffykaclt»«, ''¿rlnr» M-n''
Tfcl. M. - KtadóhlTot«!; Zilaegtr. «zeg, 8»<chenyt.tér 4. Tal. tu3. Nacy. knulziSo Zrloyl M-a. 59 Te). S4. Ré. «?.fllt • Va»n>#jty» oyomdáhnn 8ton>. bathely. Koaautb Lh-o, fc. Talt W. —
Falai Oa raaatAi B«(*dfis Orüa,